Nemzeti óbégatás

Amikor a nagyvilág odafigyel ránk egy kicsit, mint most is a vétó miatt, akkor az történik, hogy elképesztő mennyiségben és töménységben bugyog fel az a mocsok, amiben amúgy élünk. Mintha egy falusi budi derítőjének fedelét vennék le, és hirtelen mellbe vágna a tömény szarszag. Momentán ez Magyarország, és ha, mint most is, mások szemén át látjuk meg önmagunkat, már indulunk is a kardunkért, hogy beledőljünk. Illetve, mivel cselédlányok vagyunk, de nem Édes Annák, keverjük a lúgot, hogy azt szopogassuk el idvezült képpel.

Ilyen is csak nálunk lehet, hogy valami különös ok – dekázás tudománya, feltétlen hűség vagy apakomplexusos szerelem – miatt egy bírósági fogalmazóból igazságügyi miniszter lesz. Egy nemzet lelkiismerete úgymond, aki most teleokádja Európát a tévképzeteivel. Mondhatnám azt is, az az újság a hülye, aki megszólaltatja, és hiteles információt vár tőle, hacsak nem az a szándéka, hogy azt mutassa be a nagyérdeműnek, ezeknek még az igazságügyi minisztere is ilyen, mit várhatnánk akkor az egész bagázstól. A Fidesz, s most elsősorban Varga Judit lejáratják Magyarországot.

Varga Judit óbégat a leghangosabban, és meglehetősen következetlenül, de neki ez a sorsa, erre szerződtette a kedves vezető, amit a kinevezésekor el is mondott. Hogy harcoljon érte Európában, amit a kinevezett egy amazon szívósságával meg is tesz. Attól viszont, hogy ordít, még nem lesz igaza, így amellett, hogy rengeteget árt az országnak, ezt megbocsátjuk neki, mert annak már mindegy, mert ahhoz is adagolja a muníciót, hogy a Fideszt kivágják a kultúrnépek közül. Minél hangosabb ez a Varga, annál közelebb kerülnek hozzá, mert már rengetegszer hugyoztak az asztalra a szalonban.

Mert egyszer csak – talán – mindenki megunja ezt. Két kulcsfogalom tölti ki Varga kommunikációját a mostani vészterhes időkben, ezek pedig a kettős mérce és a zsarolás. Ezt kell kies hazánknak elszenvedni. A zsarolásról legyen elég annyi, hogy a közösség csak annyit mond, tartsd be a szabályokat, és kapsz pénzt, mire ezek, hogy szarok a szabályokra, de dögöljetek éhen ti is. Tegnap bekerült a fogalomtárba egy új gyönyörűség szintén a hiperaktív Vargától, mégpedig az, hogy az Unió ki akarja éheztetni a NER-t, ami már tényleg mókás, csak nem lehet rajta röhögni.

Varga egyeztethetett volna a gazdájával, aki meg azzal eteti a híveit, mi megvagyunk az Unió pénze nélkül is. Ezidáig ez volt a fősodor, most pedig éhen döglünk nélküle, és olybá tűnik, hogy valóban készek vagyunk erre, csak a rendszer maradhasson annyira ocsmány, mint amennyire ők szeretik. Két kultúra ütközésének vagyunk tanúi, az európai az egyik, amelyik kétezer év alatt alakult ki, a másik a miénk, amelyet kereszténynek neveznek, azonban csak barbár mégis. Kettős mércéről beszél ez a Varga, aki pár nappal ezelőtt enkezével nyújtott be egy kirekesztő törvényjavaslatot.

Kettős mércéről beszél, amikor a NER megint téma lesz a kultúrnépek között, tárgyalni fogják, hogy például a Varga vezette igazságügy miért szarik a korrupcióellenes ajánlásokra, és arról is, hogy a Balkánon miért avatkozik bele ocsmány módon a belpolitikába az itthonról már oly jól ismert visszataszító sajtótechnikai eszközökkel. És még annyi mindenről tárgyalhatnának, mert nem nagyon találni az életnek egyetlen szeletét sem, amelyik ne bűzlene tőlük. Öngólt lőttek, mert most azok a jelenségek, amelyek megmutatják, milyen valójában a NER, nagyítóüveg alá kerülhetnek.

És mindebben a feltételes mód a tragédia, mert az egyáltalán nem bizonyos, hogy az Unió megunja a fékevesztett tobzódásukat, sokkal inkább valószínű, hogy mint már oly sokszor eddig, a gyerekszobából jövő politikusok befogják az orrukat valami magasabb szempont miatt. Kiderül majd, hogy az agresszív ordítozás – aminek a tanúi vagyunk épp – újólag kihúzza-e őket a szarból, és nagy valószínűséggel igen. S ha igen, akkor minden megy tovább a NER jól kitaposott útján, csak épp most már töltött fegyverrel grasszálnak a katonák az utcán. És még ezt is meg tudják magyarázni.

Ilyen érdekfeszítő napok következnek most. Talán eldől valami, talán nem, azzal a rosszat sejtő iszonnyal figyelve a nemzeti óbégatást és az Unió csökönyös úriemberségét, hogy úgyis mi – Bélák, Józsik, Mariskák – húzzuk a rövidebbet. Mert ugyanis a számlák már csurig a lopott pénzzel, és a kamra is tele kalbásszal, velőspacallal, így, ha valaki éhen fog dögölni ebben a torzsalkodásban, az mi leszünk. Ennek belátását követeli a józan megfontolás, úgyhogy bízzunk azért Istenben, de a puskaport tartsuk szárazon minden körülmények között.

Úgy döntött, gazember lesz

Az volt a téma tegnap a parlamentben, hogy bizonyos Csárdi képviselő szerint baj van a pálinka adózásával, s mivel ebben otthon érzi magát, a kedves vezető csörtézett vele egyet. Nem bújt függöny mögé, nem mondta, hogy boldog karácsonyt, hanem védte a pálinka igazát. Odáig ment az ital misztifikálásában, hogy alapvető élelmiszernek nevezte azt, mire a bátor százharminchárom hangos ovációban és tapsban tört ki. Csárdi képviselő vitába szállt ezzel, szerinte nem alapvető élelmi cikk a májzsugorító nedű, erre pedig Orbán olyat válaszolt, ami mindent megmagyaráz, vagy legalábbis segít megérteni, miért lett ilyen elcseszett az ország, amióta ő ül a trónon.

„Ön mégiscsak egy belvárosi képviselő, mi pedig máshonnan jövünk. Ezért különböző a dolgok megítélése, vegyük ezt egyszerűen szociológiai adottságnak.” – Így Orbán. Ez, urak és hölgyek, a népi-urbánus, Ady-Szabolcska, Nyugat-A Hét etc. szemben állása, eljutva egészen az SZDSZ-MDF viszonyig, ma pedig a kereszténydemokrácia kontra liberalizmus véres háborúig. Így a pálinkáról szőtt orbáni eszmefuttatás a tiszta vérű, felkapaszkodott magyar parasztgyerek vs belvárosi értelmiségi dichotómia, amiben benne van a ki a magyar, és Orbán meg is állapítja, hogy mi: mármint ők. Így értjük már a bűnös Budapestet is, és annak permanens szívatását.

Ilyen okok miatt téblábol Európában a gyűrött, trottyos gatyájában, csókolgat kezet, mint egy kimosakodott paraszt, amiből viszont az tűnik elő, hogy kiveszett belőle a népi hősök tisztasága és naivsága, helyette pedig életútja és eszményei, akárha valami romantikus regényhősé, aki valamikor harminc éve letekintett a városra, és elhatározta, hogy megküzd vele. Azóta is, viszont így érkezünk el megint csak tegnap Brüsszelbe, ami Orbánnak az ATM-ként kezelése mellett már csak a pálinkás alapvetés miatt is maga a misztikum. Ha raszta hívők volnánk, akkor egyenesen Babilonnak neveznénk. Orbán valamikor a gazemberség mellett döntött, bár ez a pillanat nem látszik tisztán.

Azonban tegnap ért el ormaira, amikor megvétózta a költségvetést, ezzel pedig végleg megszűnt reménye lenni arra, hogy valaha is nagy formátumú politikusként tekintsünk rá, mert itt is csak a kötözködő parasztgyerek bújt elő belőle egészen tiszta szándékkal. Ezek viszont nem ideológiaiak, hanem a kapzsiságé, illetve a menekülés attitűdje ez a számonkérés elől. Hogy rúgkapál a jogállamiság ellen, ezzel azt bizonyítja, hogy találnának kifogásolni valót a rezsimjében e téren, sőt, ez a gesztus már nem szimplám a hatalom akarása, hanem az ahhoz való görcsös ragaszkodás abból a kilátástalan megfontolásból, hogy elmeneküljön a számonkérés elől.

Ha alaposabban megnéznék a jogállamiságot, s annak szabad folyást adnának kies hazánkban, akkor Orbán útja a tömlöcbe egyenes lenne, vagy egy orosz dácsába, esetleg türk jurtába a nem is kormánygépen, Orbán tehát a bőrét menti. Minden áron. Az, hogy a vétóval saját országa népével tesz rosszat, már annyira megszokott, hogy szinte szóra sem érdemes, de immár az egész Unió népeit vonja bele az aljas játszmáiba, aminek így vagy úgy, de nagyon rossz vége lesz. Még a Nagy Imre újratemetésekor elmondott beszédből derült ki, hogy valamikor a gazemberség mellett döntött, ami most jutott a csúcsra.

Ráadásul a kerek nagyvilág előtt, és azzal a szomorú kitétellel, hogy Magyarországra hivatkozik mindeközben. Így a bajor paraszt vagy az olasz gazda majd kiköp, ha szembe jön velünk, mert ő sem gondolkodik olyan szofisztikáltan, hogy Orbán nem egy velünk. Lator ország lator népe lettünk tegnaptól, Orbán eldöntötte, hogy gazember lesz, és sodor magával mindent és mindenkit a végromlásba. Nem szeretik, ha Hitlerhez hasonlítja az ember, de ugyanaz a habitus és módszer, hogy megy vele az ország vagy elpusztul, más választás nincsen. Tegnap eljutottunk erre a pontra. Mindebből pedig az következik, Magyarország érdeke, hogy Orbán minél előbb eltakarodjon. Ennyi.

Macskák és aranyhalak

Semmi sem tökéletes. Mert mi van akkor, ha az aranyhalam vágyik este nyolc után egy kis levegőre? S nem is akármilyenre, tehát nem erre a szmogosra, hanem magaslatira, hogy abból jót szippantva teljesítse a kívánalmaimat. És, ha a macska kézen fog valami éji órán, hogy menjünk együtt a tetőre bagzani vagy macskakuplerájba, ugye, és ránk senki se gondolt. Csak a kutyák, a vak komondorok, nekik vannak a szabályok, az ötszáz méterek, amivel incselkedni lehet, vagy bosszút állni a gazdán, hogy ki kelljen lépnie a bűvös körből, és már viszi is a zsandár el, messzire, hogy vissza se bír nézni.

Ma tárgyalja a ház, hogy törvénybe iktassák: az anya nő, az apa férfi. Slendrián megközelítés, mert ugyanis Fekete-Győr tegnap helyesen mutatott rá, azt írásba kellene foglalni, hogy a nagymama, nagynéni, keresztanya, sógornő csak nő lehet, s vica versa, a nagypapa, nagybácsi, keresztapa, sógor pediglen csak férfiembör. Ez ugyan visszamenőleges hatályú lenne, de ebben van gyakorlat már, sőt, intő és követendő példaként jegyezzük meg az SS alapkövetelményét, amely előírta tagjainak száz évre visszamenőleg az árja ősöket. Csak a tiszta vér, az.

A szomszéd Józsit egyébként akkor szoktam kivágni rend szerint, amikor érdeklődésében a nemek felől úgy tudakozódik, hogy ember-e az organizmus vagy nő. Számtalanszor hajítottam ki már emiatt, de nem tanul, nem fogja fel, hogy nálam ez nem partiképes nívó, viszont ezek szerint a parlamentben meg az. Szomszéd Józsi for president, mert böfögni ő is tud, és a pálinkát is szereti. Nagy Fidesz fan ő, de, ha Dúró Dóri ideája megvalósulna, akkor tán nem tudna rájuk szavazni. Mert tegnap megint megmutatta magát a drága, darálós édesanya, és kifejtette választási eszméit.

Ő és a pártja úgy vélekednek, hogy a szavazati jogot az írni-olvasni tudáshoz kellene kötni, és még mondja valaki, hogy nálunk unalmasak a ködös novemberi hétvégék. Arról nem szólt a nacsasszony, ki és miként ellenőrizné ezen készségek meglétét vagy hiányát, papok vagy a párttitkárok, esetleg a rendőrség. Mindenesetre elnézve a Fidesz oktatásra gyakorolt hatását, ha ez az ótvar idea megvalósulna, rengetegen veszítenék el a választási jogukat, s ami szép, leginkább a törzsközönségük, ahogyan azt mindenféle felmérés mutatja. És valószínűleg Dórika is rosszul járna.

Eljönne a részeges bölcsészek és elhajló filozófusok ideje, akik viszont vannak annyira maguk ellen valók, hogy már most tiltakoznak mindenféle kirekesztés és megkülönböztetés ellen. S már megint itt vagyunk a kutyáknál és az aranyhalaknál. Illetve ott immár, hogy mindenki, aki nem családtag, veszélyes. Müller anyó mondta ugyanis szintén tegnap, hogy mindenki akkor jár el helyesen, ha magát, illetve a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti, és ennek megfelelően tartja a kapcsolatot másokkal. Tehát sehogyan.

Ilyképp, ha meglátom a szomszéd Józsit, menekülnöm kell, ami nincs ugyan ellenemre, csak rosszak a lábaim, és nem tudok reggeltől estig futkorászni. Müller anyó elképzelése szerint ül a kis család, papa (férfi), mama (nő), és a gyerekek még bizonytalan nemi identitással, mert az alapbigyóba azt sem írják bele, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk, de azt sem, hogy a pedofiloknak meg mi leledzik az ágyékukban. Szóval ül a szent család, és retteg az idegenektől, hogy romlásba dönti őket, vagy maga a rézfaszú bagoly dörömböl valakit elvivő szándékkal.

Tehát az élet nem habostorta gyerekek, ahogyan Virág elvtárs is tudta jól. Viszont zajlik, mint a rossebb, lám, mennyi minden történik a hatodik és hetedik napon. Például az is, hogy Kurz kancellár bejelentette, karácsonyig a komplett lakosságot letesztelik, így ebben az esetben az a megfigyelendő, hogyan viszonyul a kedves vezető az ő laboratóriumára. Hogy oda is küld-e pár száz tesztelő magyart, míg itthon ugyan nem bírják, és belegebednek, míg a parlamentben puncikról és fütyikről vitáznak. Magyarország tényleg bokréta Isten kalapján, csak már rohad sajnálatosan.

VIP

Új a menő a NER lovagok és lovaginák körében, mégpedig, hogy a Puskás Aréna VIP-jében buliznak. Hol voltál drágám a hét végén, a Puskásban, te, a homárjuk isteni, és a kiszolgálás is első rangú. – Vagy mi az isten van itt, akárha Caligula végnapjai. Száznyolcvannégy milliót szórtak el így el az ojjektumban, közpénzt leginkább, aminek a számon kérését most majd az alapbigyóban korlátozzák. Ezt a módosítót Varga igazságügyis nyújtotta be, miközben tegnap arról panaszkodott a Die Weltnek, hogy a NER-t ideológiailag zsarolja az Unió, miközben isznak a pénzünkön.

A KDNP-nek is volt olyan éve, amikor csak borra és pálinkára másfél milliót költött. Ez az ereszd el a hajamat tempó talán akkor kezdődött, amikor a leálló választási szerver éjszakáján az egész díszes kompánia dalra fakadt a kamerák előtt. Benne volt abban az önfeledt, félrészeg dajdajozásban, hogy akkor most négy évig megint zavartalan a szüret. De, ha belegondolunk az eredetbe, ez mégis az volt inkább, amikor Orbán szőlészete nem a legtöbbet nyerte még az első uralkodása alatt, illetve még előtte, amikor saját zsebre eladta a székházat. Már ekkor látszott, hogy az enyém és a miénk végzetesen összekeveredett.

Mint Hegedűs Zsuzsa gyűrött nagyasszony, aki szintén közpénzből szlopált harminchatezer forintos borokat, de ne feledjük Borkait a jachton vagy Habonyt Ibizán, a Gucci táskákat, helikoptereket vagy a kedves vezető nem is kormánygéppel való meccsre járását, amiből látszik, hogy élvezik ezek az életet, mi viszont nem annyira. Amit megittak, az már az övék, azt tőlük elvenni már nem lehet, de a kastélyokat nagyon is, éspedig hetedíziglen, visszamenőleges hatállyal úgymond, amit ők hoztak divatba a pofátlan végkielégítések ellen. Ők azonban nem végkielégülnek, hanem egyfolytában.

Már Pokorni sem akar kezeket vagdosni, mint ahogyan fénykorában ígérte, meg nem is győzné a munkát egyrészt, másrészt pedig mit kezdene annyi felesleges, vértől iszamos karral. De, hogy miért a Puskásba járnak ezek inni, az tényleg nehezen érthető, megfelelési kényszer vagy napiparancs, ezt soha nem tudjuk meg. A legtöbbet a Puskásban Mészáros Lőrinc érdekeltségei költötték, az ő cégei buliztak leginkább, hogy a főnök verejtékes munkával és Isten segedelmével megkeresett pénzét eligyák, s ha már itt tartunk, vallok, hogy máma hajnalban felkerestem a gázszerelő Facebook oldalát.

Csodálkoztam, hogy van neki egyáltalán, hogy jut ideje a sok közbeszerzés közben, látogatásom azonban se nem véletlen, se nem mazochizmus volt, hanem maga az eleven kíváncsiság. Mert ugyanis tegnap a közösségi térben elém került egy állítólag erről az oldalról szóló bejegyzés, hogy a gázszerelő könyvet ír nehéz és küzdelmes életéről, arról, hogyan sikerült folyamatos ellenszélben meggazdagodnia. S mondok, Kázmér, ha ez igaz, akkor arról neked elmélkedni kötelező, mert ez a te dolgod, feladatod és kereszted egyben, hogy mindig a ganajságokkal foglalkozz, míg el nem fehérül a száj is.

Felkerestem hát a gázszerelő oldalát, hogy utána járjak az egésznek, és annak nyomát nem leltem, hogy egy Thomas Mann lakna ott, de, ami a legszebb, gondolatnak még a csírája sem fedezhető fel. Egy sor sem, semmi, csak fényképek egymás alatt, amelyek mind hősünket ábrázolják. Viktor mellett, alatt, fölött, vagy csak magában, képek egymás után egy betű nélkül, hogy mi ez vagy miért, hogy az ember azt tételezi, a manus nem tud írni, olvasni sem, csak képeskönyveket nézegetni, és azt csinált ebből az oldalból is, hogy jól van az úgy. Biztosan így is van, és nem is különösebben érdekes.

Történetünk szempontjából is csak annyi a jelentősége, hogy lássuk, kik vedelnek a Puskás VIP-ben, tömik a homárt, helikoffereznek, kokóznak Ibizán és kurváznak az Adrián, és hát, ezek. És nem csak az a baj, hogy nem áll jól nekik a gazdagság, mert a gatyájuk trottyos, körmük koszos és legszívesebben velőspacalt zabálnak koviubival, hanem, hogy a mi pénzünkön teszik. Ezen felül pedig még ráadásnak a maguk szellemi nívóját adják meg horizontnak, amelyben a tudás veszélyes, a szépség fenyegető és a szabadság a legnagyobb ellenség. Ezek eltartott kisujjal isszák a házi kisüstit a demizsonból, aztán meg egymásra lépnek a talpaik. Ezek ilyenek.

Csirkeláb elvitelre

Tegnap reggel izgalomba estünk erősen mi, földi halandók, mert ígérvény volt szerte a világban, hogy mindjárt bejelent. Ő. Csak türelem kicsi még, és miénk lehet mind az összes pénteki bölcsesség, és megmentésünk mai fejezete, az értünk aggódás bimbaja. Annyit lehetett tudni előre, hogy példátlan, soha nem látott és világmegváltó adócsökkentés következik, ami után azt szokta harsogni egyetlenünk sajtója, hogy mondjuk tíz milliárdot hagyott a zemberek zsebében a Fidesz, s ami vele egylényegű, doktorminiszterelnök elvtárs. A tízmilliárd a gyalogkakukknak semennyi, értelmezhetetlen adat, ő gyermekkorában az egy, kettő, mennyi felkiáltásban végződő számsorozathoz szokott, afölött a tartományok misztikusak, imákba valók csupán.

No most, amikor ütött az óra, és a jól ismert kappanhang a fölgyűrt ingujjal, amely az értünk való szüntelen robot, és a vég nélküli küzdés, aggódás kellékei a diktátortárból, azt tudatták, hogy az elvitelre szolgáló ételek áfáját, míg a vészek tartanak, öt százalékra csökkenti a császári kegy. Megmenekültünk, zengett fel ekkor egyként és mintegy varázsütésre a hálaima minden magyari emberből, kivéve mi, méltatlanok, és persze Mária néni. Másképp özv. Kovács Istvánné, aki dolgos élete vége felé közelítve ételt házhoz még egyáltalán nem vitetett, s nemcsak azért, mert úri huncutságnak tartotta, hanem, mert pénze sem volt soha rá, mint most sem semennyire. Mária néniből annyi van magyari honban, mint égen a csillag, és Pista bácsi is rengeteg.

Ők választástól választásig zsák krumplival zakatolnak-üzemelnek, megtoldva csirkelábbal, farháttal, cikóriával és leértékelt száraz zsömlével. Hogy az emeletes burger házhoz jön kedvezményesen, az az ilyeneknek semmi se. Mint ahogyan – miképp említettük – fölzengett tegnap a hálaadó ének, Te deum szinte és mintegy, sőt, körmenetek ábrándjáról is hallani lehetett, de kimaradt ebből az örömből a putrik népe, az aluljáró hotelek sokasága, és félve, de ide soroljuk a panelprolik (mint fideszi szakszó), meg a kádári kockaházak lakosainak jó részét is. Hogy egyenesbe tegyük, ők egyáltalán nem eresztenek tokát az öt százalékos áfával ezután elvihető bigmektől vagy más imperialista csodáktól, mámorító Coca Colával öblítve le azt.

És nem azért, mint hihetnők első buzgalmunkban, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér (második számú fideszi szakkifejezés), hanem mert ők, a Mária nénik, Pista bácsik, putrik és panelek népe meg az aluljárók lakói, ezt el ne feledjük, egészen egyszerűen nincsenek is. Így a kedves vezető nem azért nem bír olyasmit kifundálni, ami nekik is jó volna, és kizárólag azoknak kedvez, akik látszanak a rendszerben és a rendszernek, a teteje és a közepe, hanem, mert az alja elveszett egészen. Nincsen is, hogy értsük a középső csoportban a rövidgatyánkban, szaguk nem ér el a várig, sőt, már szótárakban sem szerepelnek, számítógépes rendszerekben sincsenek, halvány emlékek csupán egy-egy útavatáskor. És ez az egész a stadionokkal kezdődött.

Sok épült belőlük, rengeteg, és a buzgalom azóta is erős, de az első ellenük való felhorgadás idején, hogy ezt se feledjük, megszűnt ez a lexika és sok más is. Öt évvel ezelőtt szűnt meg a minisztériumi szótárban a stadion, s lett helyette a fedett sportlétesítmény, azóta tiltott szó a szegény, de még a rászoruló is, és sok más is illetlen lett a Fidesznek. S ha nincs szó, nincs a fogalom sem vagy annak tárgya, ezért azóta halljuk a diadalt a felszámolt szegénységről, és az egész országot beborító mérhetetlen gazdagságról, mert így megy ez. Ilyképp az, hogy a kedves vezető az elébb emlegetett rétegeket le sem szarja fenségesen, az ennek tudható be, így útja, ha aljas is, de legalább következetes. Szóval ennyit az elvihető ételek öt százalékos áfájáról.

És ilyeneket tudnék napestig. Mint valami rossz trubadúr, Tinódi Sebestyén vagy Francisco az ember a Száz év magányból. De ez egyáltalán nem móka, se nem kacagás, hanem a bizonyság arra, hogy a kedves vezető, másképpen doktorminiszterelnök úr teljességgel alkalmatlan arra a hivatalra, amit méltatlanul – netán galádul – de mindenképpen indokolatlanul hosszú ideje betölt. De ami még szebb, hogy tegnap reggel sem, nap közben sem és semmikor máskor senkinek eszébe nem jutott a nagy-nagy bejelentés után, hogy ennyi telik, haver, most tényleg, öt százalékos áfa az elviteles kajára? Sőt, ami rosszabb, senki nem mondta neki, hogy kenje a hajára, és mind az összes látványos de totálisan értelmetlen ötletét is. Mert ez van csak: ötletláda, míg a pofoné ki nem nyílik egyszer csak egészen.

Lehunyja sok szemét a ház

A kedves vezető ott állt az erkélyén a város fölött, és nézte, ahogyan az adott időre, amit ő írt elő, megszűnik benne az élet. Kiürülnek az utcák, elfogynak az emberek, még a fák sem merik hullatni a lombjukat, csak a rendőrség, a katonaság és a TEK jár kel nyakig fegyverben. A kedves vezető ekkor érzi úgy, hogy a rend helyreállott, a kétmilliós város, benne a sok nagy pofájú és követhetetlenül okos libsi, a szabados egyetemisták, a buzik, zsidók, cigányok és hajléktalanok, a sok, számára ismeretlen és értelmezhetetlen eszme és létforma végre megadta magát, és ott hever a lába előtt. Harminc éve erre vágyott, harminc éve ezt akarta minden molekulájával, és lám. Ez élete orma, ahonnan följebb út már nem visz, ez a cél, a lét teljessége.

Kiderült ebben a pillanatban, milyen hasznos készség is ez az erkély. Mert nem csak arra való, hogy ott mindenféle kétes alakokkal, érsekekkel, püspökökkel, nagyferókkal borozgasson, labdát bikázzon onnan az égbe és az unoka háromkerekűzzön rajta, hanem ím, annak is a helye és a tanúja, hogy a város a parancsára meghunyászkodik. Ezt csak innen, fölülről lehet élvezni, innen, fölülről lehet mutogatni, hogy én vagyok az Isten. De leginkább az eltelt idő kontextusában akképp, hogy na, ki a faszagyerek a kocsmában, magyariul ki a Jani, ha még emlékszünk a ház elé hívó szavakra, férfi a férfival, viszkető tenyerekre, tehát a parasztgyerek áll fölöttünk. Aki ím, a szaros mindenség ura és parancsolója, és beleborzong a hatalmába.

Mint Faludynál a recski börtönőr, aki tátott szájjal nézte a levágott farkú szalamandra vérét a kövön. Úgy néz ő is alá megelégedetten böffentve, hogy malacok az ólban, tyúkok a katrocban, és a koviubi is kész immár. Orbán rossz színdarabot és rosszul rendez, viszont kiváltképp élvezi, ám egyáltalán nincs érzéke a szimbólumok finomságához, a rejtett jelentésekhez. Az a magyar, akin méteres kokárda van, a férfi pálinkázik, a nő szül, egyszerű a világ. Ilyen egyszerű volt akkor is, amikor az erkélyes sötét várost mutogató jelenet után szinte átmenet nélkül hívta el Szijjártót kiböfögve ezt is a közösségi térbe, és a maga módján tréfálkozott vele azt mondván, ha elmúlt volna hatvan, akkor most beledöglene a kórba.

És jót mosolyogtak ezek ketten a mókán, verték a csámpás lábukat kacagtukban, vihogtak, de jó, hogy a Szili nincsen hatvan, így nem kell elpusztulnia. Ezzel pedig nem is a metakommunikáció, hanem a szavak szintjén üzentek a hatvanon túliaknak, hogy meneküljenek, mert róluk le van mondva – szprehen dajcsilag –. És tényleg, mert a nemzet nyunyókája meg közzé tette, hogy felhívással fordult a kórházakhoz, miszerint a haldoklókhoz engedjék oda a hozzátartozót, gyereket az anyjához, anyát a gyerekéhez, hogy Orbán nevével az ajkaikon szenderüljenek bele az öröklétbe, ahol a világosság fényeskedik nekik. Vagy pediglen nem. Isten kezébe lettünk adva a hatalom által, a város kihalt, mindennel meg vagyunk elégedve.

A covidos halottnak dupla hullazsák javallott, alaposan be leszünk csomagolva, hiszen már hűvös van, nyirkosak az esték és csípősek a hajnalok. Mindeközben bizakodhatunk azért, mert az egészségügy vagy összeomlik, vagy tutira nem, aminek az az igazolása, hogy a kedves vezető letekint a magasból a sötét városra, ahol csak rendőrök, kóbor kutyák és előmerészkedő patkányok futkorásznak. A színészpalánták is hazamentek, de minden nagyon szép, hiszen a magyari kisded, ha kitekint a rácsos ágyából, elégedetten böfizhet, hogy anya nő, apa meg férfi, ha részeges, vak komondoros ótvar, akkor is. Ilyképp nincs más hátra, mint Störr kapitány apukájának igazságát felidézni, miszerint unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon.

Egy óvodás naplója 18. – Szüzmárja

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma megin eljön hozzánk a képviselő bácsi, az amelyik evitt migráncsnézőbe, meg labdát szok hozni, pöttyöset. Mesétem a zapunak, hogy jön megin, és csunyát mondott, hogy nem is merem leirni, mostanába, ha meghallja az ijen képviselő bácsikat, mindig csunyát mond, sőt, egyre csunyábbakat, hogy meg se nagyon értem. Az anyu nyugtatgatja mindig, hogy jól van Karcsi, ne a gyerek előtt, de mindig kijön belőle, ha nézi a tévét vagy olvassa az ujságot, aszt néha összetépi vagy gyűri, és látszik rajta, hogy szét akar robbanni, hogy az anyu csak mondja neki mindig, hogy jól van Karcsi.

Amikor mondtam neki, hogy jön megin a képviselő bácsi az oviba, elösször aszonta, hogy akkor te itthon maradsz kisfiam, de az anyu mondta, hogy a dolgozóba kell menni, ki vigyáz akkor a gyerekre, ne bolondozz Karcsi, de látom az apun, hogy egyre idegessebb, még szerencse, hogy az anyu visz az oviba és az apu nem találkozik az Ibojnénivel, mer nem is tudom, mi lenne akkor, amiket szok mondani az apu az Ibojnéniről, hogy akkor az anyu már úgy szól rá, hogy de Károly, és ijenkor tudom, hogy már az anyu is mérges nagyon. És ki szok küldeni akkor, hogy menj a szobádba kisfiam, és én megyek.

El kellett hát menni a zoviba máma, pedig szívesen maradtam volna, mer kezd hideg lenni. Meg sötét is volt reggel meg köd is, meg tele volt minden rendőrökkel meg katonákkal, aki csak nésztek. Filmekben szoktam ijeneket látni, az anyuva mentünk, ő se szerette, csak úgy rohantunk a rendőrök meg a katonák között, hogy asztán, bár nem is akartam igazán, de mégis jó vót ott lenni az oviba, és az anyu monta, hogy legyél jó kisfiam, puszit adott és elment, mint mindig is, de most úgy éreztem, hogy nagyon ott hagyott. A Kisböske meg a Pityu is ott vótak már, a Kisböske monta, hogy de jó, jön máma megin a képviselő bácsi, a Pityu vigyorgott.

És én se értettem, hogy mér jó nekünk, ha máma megin jön a képviselő bácsi, meg a daduson is látszott, hogy nem örül, mer ijenkor mindig szok valami történni, mindig rossz a vége, az Ibojnéni elájul vagy sikongat, és a dadusnak kell bennünket rendbe rakni mindig. Reggeli után meg is jött a képviselő bácsi, de nem hozott semmit se, se labdát, se imakönyvet, akkor meg mér jött, de asztán kiderült. Hogy arról beszégessünk, hogy az apu az apu, az anyu meg anyu, hogy férfiak meg a nők ők, a Pityu monta is, hogy mik lennének, teknősbékák, de az Ibojnéni meghallotta és bezavarta a sarokba. De a képviselő bácsi csak mondta ezt a férfit meg a nőt, hogy unta már mindenki.

A dadus is, látszott rajta, ott dölleszkedett az ajtóba, és úgy nézett a képviselő bácsira, de úgy, hogy el se lehet mondani. Asztán a Pityu miatt lett meg a baj megint, mer jelentkezett, hogy ő kérdez, és kérdezett, pedig nem is mondták neki, hogy lehet, csak úgy monta, kiabáta, hogy akkor a Szüzmárja nénive hogyan van ez, amit a papbácsi mesét nekünk, hogy akkor ő nő e vagy mi. Na, ekkor sikittotta el magát az Ibojnéni, a képviselő bácsi meg csak kapkotta a levegőt, hogy a Pityu hogyan képzeli meg mit képzel, de a Pityu nem képzelt semmit, csak vigyorgott, mind ahogyan mindig is vigyorogni szok. De hogy ebböl ekkora bajj lesz, azt nem gondoltam volna.

Mer mondom, az Ibojnéni sikittott meg verte a fődhöz magát, a képviselő bácsi meg nekiát ordittani a Pityuva, hogy ki az apukája, mire monta a Pityu, hogy hát az apu. Meg kérdeszte a képviselő bácsi, hogy hol dolgozik a Pityu apukája, mire az monta, hogy nem dolgozik seholse már régóta, meghogy járe templomba a Pityu, kérdeszte ezt is a képviselő bácsi, mire a Pityu, hogy nem ő. Na, ekkor kezdtek el a gyerekek ordittani mind, hogy ők se ők se, amitől az Ibojnéninek habzani kezdett a szája, a Kisböske meg úgy sírt, hogy fönnakadt a szeme neki, a dadus meg csak legyintett, meg én is, mert gondoltam, vár a dömperemmegyek.

A fiúknak fütyijük van

A kocsmák bezárnak, a kutyák viszont pisálhatnak este nyolc után is. Sőt, Orbán Viktor megtekintette a Kínából érkezett koronavírus-gyógyszereket, tehát nincs mitől félnünk. Minden megtekintődött, a világ összes nyüves kartondoboza, a rezsim kartondobozokkal mutogatja buzgalmát, ezekben vannak a lélegeztetőgépek, nemzeti konzultációk, kisnyulak. Ha a magyari ember meglát egy kartondobozt, akkor pavlovilag elárad benne a mérhetetlen nyugalom, érzi, hogy törődnek vele, mi több, olykor azt is, hogy azokból a dobozokból a nemzet szeretete árad feléje.

Ezek a dobozok födik el a sunyi szándékokat, amelyek vészhelyzetben mindig valahogyan erősebbek. A fideszista, ha vészhelyzetet szimatol, enyvedzeni kezd a keze, illetve késztetést érez mindenféle törvényjavaslatok benyújtására, amivel a világot a saját képére akarja formálni, tehát elcseszi. Mintha nem volna már amúgy is elég lehangoló. Varga igazságügyis is, alig kelt ki a vírusos ágyából, aktívabb, mit valaha, és egészen különös módon alaptörvénybe akarja foglaltatni az Ovizsaru igazságát, miszerint a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk.

Úgy nagyjából ez a nívó, és szomorúan konstatálom, hogy igazam volt, amikor Dúró Dóra darálását nem ok nélkül valónak gondoltam, mert lám, egészen idáig vezetett, hogy Alaptörvényt módosítanak miatta. Egy brancs ezek tehát, közösen szíják el az életet belőlünk, hülyítik el gyermekeinket, mert ugyanis, nézzük, mi készül belekerülni a gránitszilárdságúba úgy Varga igazságügyisileg. Egyrészt, kies hazánknak biztosítania kell: „a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. Nem látnék neki a mondat boncolgatásának, mert rossz végre jutnánk.

Másrészt pedig az államnak állampolgárain keresztül szintén óvni kell „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. Tehát Ovizsaru azzal az alaptörvényi szándékkal, hogy ott, az oviban ne lehessen fölolvasni a Meseország mindenkié című kötetből, mert az összeset nem tudja ledarálni Dórika. Elcseszett egy ország ez, de nem is emiatt elsősorban, hanem azért, hogy az az aljas szándék, ezen a böszmeségen csámcsogjon az ember, és ne jusson ereje az igazi galádságra, és mégis jut. Szar ügy Varga igazságügyisnek, akinek a fő gondja mégis a lopott vagyon biztonságba helyezése.

Mert ugyanis a gránitszilárdságú módosulni készül egyéb tételekkel is, amelyek drasztikusan szűkítenék a közpénz fogalmát, ezzel korlátozva a közpénzek elköltése körüli nyilvánosságot, sokkal könnyebbé téve a közpénzek ellopását. Emellett kétharmados törvénybe betonoznák a közelmúltban létrehozott hatalmas, Fidesz-közeli emberekkel teletömött vagyonkezelő alapítványokat. Igazából ez foglalkoztatja a ner lovagokat és lovaginákat, minden más csak toldás. És az az elképesztő, hogy minderre a járvány tombolása közben gondolnak, sőt, csak erre gondolnak igazán.

Miközben pedig a nép reszket, hogy mi lesz vele. Erre is mutatok jó példát, mert ugyanis tegnap beállított hozzám az egyik szomszéd azzal, hogy én okos vagyok. Okosságom pedig abban nyilvánul meg, miszerint bizonyára van információm arról, hogy az éttermek bezárása a kocsmák bezárását is jelenti-e. Mondom neki, hogy minden bizonnyal, de erre erősködik, hogy erről mikor jelenik meg a Magyar Közlönyben a rendelet, ami elképesztő elszánásról tanúskodik, és tényleg úgy állt ott, hogyha biztos lesz, nem mehet kocsmába, akkor fölköti magát.

Ilyenek érdeklik a magyari embert. A kocsma sorsa, a kutya pisálása, meg, hogy döglenek-e a nyulak. Ahelyett, hogy abban a nyüves Magyar Közlönyben megjelenne mindez, azt kell hallgatnia, mert a hatalomnak az fontosabb, hogy neki fütyije van, és mi a közpénz, mi nem, mit lehet ellopni büntetlenül és mit büntetéssel fenyegetve de megúszva mégis. Orbán Viktor megtekintette mindeközben a kínai gyógyszereket, és ha emiatt az ember Rákosi elvtárshoz hasonlítja, akkor megbántódnak a fideszfiúk, mert olyan rohadt érzékeny a lelkük.

Nézem a szomszéd szemében a végtelen bánatot, a mi lesz velünk nagymama nyüszítést, hogy zavar keletkezik az ivásban, és mindent egyből megértek. Illetve úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. A szomszéd és vele együtt mi is magunkra vagyunk hagyva a vérzivatarban. Ami egyfelől nem volna olyan nagy baj, ha hülyeségekkel tömik az ember fejét egyfolytában, másfelől viszont, ha mindez arra alkalom, ok és indok, hogy kilopják a szemünket is, az már csak csak felzaklatja az embert kicsinyég, amiben az sem túl nagy vigasz, ha megtudja, teljes bizonysággal, hogy neki is fütyije van.

Csak

A KDNP, név szerint Vejkey Imre (jegyezzük meg őt is alaposan) törvénytervezetet nyújtott be, amivel megszüntetné az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH), amely egyébként a faji, nemi és egyéb megkülönböztetések ellen nyújt jogvédelmet. Vejkey csinovnyik indoklása szerint az egyenlő bánásmódhoz való jog az alaptörvényből ered, az alapjogokat pedig az ombudsman védi, ezért indokolt az alapvető jogok biztosának hivatalába olvasztani az EBH-t. Kiinduló tételünk az a mélázás, hogy vajh, miért most kezdett fájni Velkey csinovnyiknak ez a hivatal, és miért pont ez.

Olybá tűnhet, hogy csak. Viszont tudjuk jól, hogy semmi sincs indok és érdek, olykor aljas indok és ocsmány érdek nélkül, ilyképp egészen biztos, hogy a járvány közepén, amikor hullunk és vonaglunk, mint a legyek, Vejkey csinovnyik nem az EBH vs alaptörvény dichotómiával kelt és feküdt. Nagy valószínűséggel Vejkey csinovnyiknak régebben mondták, hogy egyszer majd kérünk tőled valamit elvtárs, és ennek most jött el az ideje valami sötét szándék miatt. Magam a buzilobbi támadását, Dúró boci darálását és a férjuram zászlócibálást egyként látom emögött.

Bár lehet egészen más is. Iványi tiszteletes ügye, valami roma megfontolás, akár az SZFE lázadása vagy éppen csak az, hogy ez a hivatal még nem tagozódott a rezsimbe teljesen. Úgy ahogy független volt, és az ilyesmit nem nézi jó szemmel a kedves vezető, miközben a fogdmegjei a jogállamiság miatt hörögnek most már egészen minősíthetetlen hangon. Lásd Kövér pedellust, aki bájosan “baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióról” beszélt, amikor az Unióra gondolt, és azért ez már egy szint, ha lefelé is és a legalja. Kövér a hang, ez a Vejkey a szándék.

Egyébként az ombudsmannal takarózni átlátszó hiba, bár a bávatagoknak megteszi. Mi azonban tudjuk, sőt, jól tudjuk, hogy ő is meg lett véve kilóra, a jogok terén olyan ő, mint a GVH a gazdaságban és a médiahatóság az újságírásban, az ügyészség a bűn ellen vagy az Alkotmánybíróság a nem is lévő alkotmányosság védelmében. Erről a tünetről mesél már évtizede az, aki a fékekről és ellensúlyokról mesél, amiről megkérdik, hogy tárcsás vagy dobfékes, az ellensúly meg hány kilós. Úgy nagyjából ennyi a fogalom a társadalomfilozófiáról fröccs és szotyi közben.

EBH, az meg mi a szar? Kérdi a magyari ember, és az ügy ezzel le is van tudva, feltéve ha ilyen nyalánkságok eljutnak a fülébe, amikor arról is nehezen szerzett tudomást, hogy az usákoknak új elnöke van, mert nem közölte vele a propagandasajtó. Az ilyesmi hírek megfekszik a gyomrokat, nincs benne templomavatás meg alapkőletétel, pláne az, hogy Orbán harcol, így sztornó. De a lakájlapokról, tévékről és rádiókról beszéltünk már eleget, fogunk is, most azt kellene kideríteni, mért gyalulják le az EBH-t, hogy szó szerint ki vagy kik ellen irányul ez a gyalázat.

Mert valaki, valakik ellen igen, véletlenül nem történnek a dolgok, sem hasra ütve. A homály azonban akkora, hogy csak találgathatunk, mint ahogyan az internet népe is teszi. Hosszan nézegettem a véleményeket és morfondírokat, ahogyan próbálták a titkot megfejteni, mígnem a kommentfolyamban megjelent egy összegzés, miszerint „ez mindannyiunk ellen van”. Ez igaz és való, azonban tisztán látszik, hogy mégsem fáj mindannyiunknak, sőt, alig is fáj valakinek. Illetve akadt, aki fennen örvendezett, mondván: „ideje volt, eddig sem kellett volna”.

És, ami a legszebb, a kommenthadsereg nem küldte el az anyukájába, mint ahogyan az ebben a műfajban bevett, hanem megszólalt egy tiszta, világos hang utána, amiben benne volt mindannyiunk élete és halála. Tehát, „ideje volt, eddig se kellett volna”, böffentette a rosszindulatú, mire a bölcs higgadtan így intette: „Neked se lesz hova fellebbezni, úgy gondoltam, előre szólok”. – És ebben én nyájasom, benne van az egész életünk. Ez a balladai tömörség a leghűbb képe köz-, és magán állapotjainknak, ami végén annyival egészíteném ki csupán, hogy az Isten legyen irgalmas velünk. Ez az ima.

Övék ez a cirkusz

Parragh kamarás tegnap diskurált a főnökkel, hogy mi legyen. A főni már beszélgetett a „professzor urakkal” is, miközben azok haptákban álltak előtte, arról, mi történjen az egészségügyben, mert mindenkit meggyógyítunk, Parragh kamarástól pedig a gazdaságra vonatkozó instrukciókat kért. Hogy a „professzor urak” mit mondtak neki, arról nincs központi direktíva, de látszik, hogy ugyanolyan szar minden, mint a hapták előtt, úgyhogy tök mindegy, ők miért szerepelnek a képletben. Éjszakai kijárási tilalom elrendeléséhez elég a hadsereg, a többi csak hókuszpókusz.

Viszont valami lesz, mert tegnap a Parragh kamarással való egyeztetés után a halandók annyit tudhattak meg, jönnek újabb egészségügyi bejelentések, amit a kedves vezető a kamarásnak elárult, a pórnépek pedig majd megtudják, ha az úri kedv úgy tartja. Végül is, nem az ő életükről van szó, hanem a kedves vezető hatalmáról, aminek minden alárendelődik. Sorsok, életek, halálok, bércek és tengerek. Parragh kamarás tehát tudja, amit mi nem tudunk, cserébe viszont instrukciókat adott, hogy a gazdaság működjön, mert, mint emlékezhetünk, így döntött a nemzeti konzultáció.

No most, Parragh kamarás vagy teljesen sötét közgazdaságilag, vagy csupán jó pontot akart szerezni, adut adni mintegy a gazda kezébe, mikor is előadta, hogy azon múlik a nemzet boldogsága, ha a kedves vezető egy évre felfüggeszteti az iparűzési adó fizetését. Ettől meredeken emelkedik a lanyha GDP, a termelés felfut, a munkásosztály pedig a paradicsomba megy. Parragh kamarás nem tudja, vagy ha tudja, szarik rá, illetve a kedves vezető kérte tőle, hogy ez legyen mondva, de az iparűzési adó felfüggesztése egyenlő a városok halálával, amelyek a sarcok miatt amúgy is az utolsókat rúgják.

Ez a javaslat a kedves vezető szívének annyira kedves, hogy nagy valószínűséggel előre egyeztetett, mit szeretne hallani, hogy legyen mire hivatkozni a gyalázatban. Ez Orbán aljas módszertana. Ceci nénnye a szükségállapot bevezetésére kéri fel, a konzultáció a járvány leszarására – a gazdaságnak működnie kell –, Parragh kamarás pedig a kezébe adja a városok tönkre tételének utolsó eszközét. Mit nekik több millió ember, mit nekik halottak, ez egész rohadt világ le van szarva, én vagyok a király: mondja Orbán a függöny mögé bújva, és a kamarásokra kenve mindent, széttárva bűntelen karjait.

Jó lesz majd a kivilágítatlan, lerohadt városok lakosainak Karácsonyra és az ellenzéki polgármesterekre mutogatni, miszerint alkalmatlanok a hivatalra. És ez a cirkusz, amelyik milliók életét keseríti meg kicsinyes bosszúvágy miatt, a NER leglényege. S amikor véget ér, akkor egyesével lesznek számon kérve mind az összesek, akik ehhez Parragh vagy Ceci nénnye módján asszisztáltak, mert a diktatúra tőlük működik, Orbán azt egy személyben dirigálni képtelen volna. A mostani vészhelyzetben erősen szaporodik a bűnösök száma, akiknek egyszer felelniük kell.

Ha nem is rögtönítélő bíróság előtt, mert mégis csak kultúrnépek vagyunk mi, lesajnált és megvetett libernyákok, hanem megvetéstől sújtva és tükörbe nézésre kényszerítve. Bár, akinek nincs lelkiismerete annak ez nem igazi büntetés. A NER kiöli a lelket a szolgáiból, engedelmes és tudatlan gépekké teszi őket, mint azt a haptákban álló „professzor urak” is mutatják, és akkor még az apparátus százezernyi csinovnyikjáról nem is beszéltünk, akiket mind ledaráltak már. Most kezdik el megsütni őket húspogácsának, hogy Orbán mind az összeset felzabálhassa.

Egy társadalom lelkiismeretének lenni fárasztó feladat, és békeidőben nincs is szokásban. Eltelten heverészne az ember a csillagokat bámulva és szavalgatva magában, ehelyett napra nap kapja a képébe a fekáliát, és döbbenten nézi, egyre kevesebben törlik le azt, sőt, rengetegen idvezülten lefetyelik is. Kies hazánk morális nihil lett, aljas alakok játszótere, kiveszett belőle a szépség és a jóság. Mint számba vehető kultúrnépek az utolsókat rúgjuk, és egy bohóc vigyorog rajtunk a függöny mögül. Félve és csendesen kérdem, nem lenne alkalmasabb, ha mindannyian színinövendékek lennénk? Ez a gondolkodásra való mai feladat.