blogin.hu

Nem engedték be Ukrajnába a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, Potápi Árpád Jánost. Hősünk egy ungvári iskola miatt utazott volna a Kárpátaljára, hogy ott ünnepeljen, fürödjön a hálában, de az ukránok megtiltották neki, mert az ukránokkal mindig csak a baj van. Most is. Csak képzeljük el, midőn Pótárpi készülődik az ő lelkében, csomagolja az útra a hazait, fényezi a cipőjét, hogy útra kelvén egyesítse a sokat szenvedett nemzet apraját és nagyját, zúgnak a lelkében a rőzse-dalok, szavalja a wassalbertet, fényezi a fokosát, erre azt mondják az ukránok: nyet.

Illetve ők azt mondják: ni, de Pótárpinak ez mindegy teljesen, mert ismerjük azt az érzést, amikor a nagyon várt öröm meghiúsul. Bizsereg tőle az ember töke, nekimenne a Dunának, az ajtófélfába vágja a fokost, és meglazítja a nyakkendőjét, miközben kapar a torka, ahogyan fojtogatja őt a sírás. Nem mehetett Pótárpi Kárpátaljára iskolát átadni, amit a nemzetpolitika nyomán és okán építettek ott a magyar adófizetők pénzén, hogy népviseletbe öltözött ukrán asszonyok – akik már tanulnak magyarul a nyugdíj és a szavazások okán – énekeljenek neki, miközben ring a hatalmas seggük a szoknya alatt.

Tizenkét milliárdot invesztált kormányunk ilyen célra a határon túlra, ami nem pénz, egy falusi stadion sem jönne ki belőle. Viszont az Igazgyöngy alapítvány oktatási munkájára nem jutott nyolc és félmillió, Iványiéknak sem jutott, mert ők nem határon túli véreink. Ennyit a nemzetpolitikáról. Ocsmányabb dolog kevés létezik a tágas univerzumban, de, ha igen, az egészen biztosan Orbánéktól és Orbánékból fakad, természete ez már az orbánembereknek. Az ilyen kettősségek nem hangzottak el az iskola átadási ceremóniáján Pótárpi szájából, mert nem engedték oda.

Van ez a járvány mintha, és az országok azzal szórakoznak, hogy színekkel jelölik egymást, az alapján döntik el, ki hova mehet vagy nem. Az ukránoknak mi most épp vörösek vagyunk, mint ahogyan ők is nekünk. Ukrajna nem V4 vagy futballista, hogy bebocsátást nyerjen, Pótárpi pedig az ukránok szemében egy nyüves vírushordozó organizmus, ha kormánytag, ha nem. Úgy látszik, arrafelé nincsenek kasztok, mint mifelénk, hogy egy kormánytag úgy véli, azt csinál, amit akar, oda megy és úgy, ahogyan szeretne, mert vannak az egyenlők és az egyenlőbbek.

Pótárpi indult tehát, várta a kormánygépjárművet, hogy elringatózzon. Erre mondják ezek az ukránok, nyet, illetve nem győzöm hangsúlyozni: ni. Mire föl a neristák nekiláttak magyarni. Kuti László, vezető magyar konzul helyettesítette az örömökben Pótárpit, és utalgatott a megjelent publikumnak: „innen pár száz kilométerre úgy döntöttek, hogy az ukrajnai járványügyi helyzetre a legnagyobb veszélyt egy magyar kormányzati delegáció beutazása jelenti. Ezért a delegáció nem érkezett meg Ungvárra”. – Valakik nem szeretnek minket.

Ez sütött Kuti vezető konzul bánatos sóhajtásából, háttérhatalmak, lipsik, bolsik, tuggyukkik. Ebből még külügyes raport is kinéz, futsalos üvöltés, Kovács levél valami vezető lapban, Novák, Balogh sms, vezércikkek, publicisztikák, hörgés a Hír Tv sajtóklubjában, amire hivatkozik az M1, megazisten. „Az ukrajnai járványügyi helyzetre a legnagyobb veszélyt egy magyar kormányzati delegáció beutazása jelenti.” – Remélem érezzük ebben az übermensch öntudatot, elsősorban arra alapozva, hogy mi már miatyánkkal is tudunk gyógyítani mindenféle kórságot.

Pedig nem történt egyéb, mint az: Pótárpival és feltehetően népesnek szánt sleppjével egyszer csak szembe jött a jog, törvény vagy rendelet, amelyekre NER-en belül rendszerint magasról tesznek, mert ezek fölött állónak képzelik magukat. Ukrajnában meg azt mondják nekik, nyet, illetve ni, amit most már az eszünkbe véstünk egy életre. Hallatlan, hogy ilyen előfordulhat, csodálkozik Pótárpi. Hallatlan, hogy csodálkozik rajta, vélem én, és ebből a dichotómiából bontakozik ki lényeink kettőssége. Hogy ő keresztény, magyar organizmus, én pedig balliberális seregek vagyok.

Soha nem fogjuk megérteni egymást. Antagonisztikus kulturális, filozófiai, esztétikai, morális különbségek vannak közöttünk, amit nem kezdek el részletezni, mert Pótárpi és tettestársai föl nem fognák. Két fogalmat ismer az ilyen: keresztény és magyar. Ezekkel mondandója kimerül, elfogy mintegy, és éppen ezért államtitkár. Viszont a kerítésen kívül mindig meglepetések várják őket emiatt, nem várt akadályok mint jog és erkölcs, s ha ezeket be kell tartani, igazodni hozzájuk, abból annyit szűrnek le, hogy bántják a magyart. Vigasztaljon minket az a tudat, hogy egy pokol lehet az életük.

„Megközelítette a harmadik vágányt, majd a peronról két kerékkel a sínekre lógva megrekedt.” – A rendőrség honlapja írt így egy részeg honfitársunkról, valamint az autójáról, akik ketten előadták a mondatbéli mutatványt. Különös eset, sajátos metafora, ami a dabasi vasútállomáson történt, hogy emberünk a kilátástalan, sehová sem vezető, bizonytalan aszfaltcsík helyett a síneket óhajtotta választani mint valahová vivő biztos ösvényt, mert nem hallott arról, egyszer az acélút is véget ér.

Netán kiment a felesége elé az állomásra, s mindezt, hogy a peronon landolt, a túlbuzgalom okozta, hogy még egy pöttyet se kelljen gyalogolni az asszonykának. Ez volt az ő vörös szőnyege, a hódolat, ahogyan billeg az ég és a hívogató mélység között, ami viszont csak ilyen kicsit savanyúbb és kicsit sárga, de az övé. Nem minden hely alkalmas a nagy tragédiákra, olykor a buzgalom bohózatba hajlik. Az átmenet a kettő között könnyebb, mint gondolnánk, ezt a peremvidéket nevezik groteszknek.

Viszont egyáltalán nem tudjuk, mi játszódik le embertársaink fejében, édes, jó Lajosom. Az autó a sínek és a gödör peremvidékén, amely egyaránt lehet tohubavohu (1. Mózes 1.2: tohu va-bohu: üresség), illetve az entrópia maga, a totális rendezetlenség. Gusztus és filozófiai megközelítés kérdése, hogy életünkben, amit hazánk nyújt nekünk, a semmit, vagy a káoszt látjuk. Tegnap a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban három napnyi tanítás után rendkívüli szünetet rendeltek el, mert koronavírusos az egyik tanár.

Ma vagy holnap ilyen bármelyik iskolában megeshet, percek alatt állhat fejre az oktatás, mert a társadalom nincs erre felkészítve. És nincs is forgatókönyve, hogy mit tegyen ilyenkor, mert nem kapott világos útmutatást és kereteket az ország irányítóitól, akiket vagy amit kormánynak neveznek. Ennek pedig fogalma sincs arról, mit csinál, nem látja, egyes intézkedései hová vezetnek. Kinyitja a határokat, bezárja, kivételeket fabrikál politikai alapon, sodródik az árral, lélegeztetőgépeket osztogat ide-oda.

A kormány egyetlen gondja ebben a helyzetben az SZFE legyalulása. Ehhez bocskaiba öltözött bohócokat használ, akik ugyan nem tudják, de olyan helyzetben vannak, mint az autó a dabasi peronon. Odavezette őket a részeg sofőr, és lógnak a semmi fölött. Ez a mózesi tohu va-hobu, a nemzeti-keresztény ideológia, aminek az ég egy világon semmi konkrét tartalma nincsen, leginkább lózungnak nevezhető. A kedves vezető eszköztárában ilyen volt régebben a polgár, annak előtte az ifjú, meg a demokrata.

Nem hordozott tartalmat egyik sem, mert maszkok voltak, ilyen nevetősek-sírósak, amelyek a színházak jelképei is sajátos-sajnálatos módon. A kedves vezető ezidáig elvolt ilyen tartalom nélkül. Vitte az országot a lendület, a csinovnyikok működtették, adtak tartalmat a semminek, voltaképp kormányzás sem volt, csak folytatták. Törvények testre szabása történt a zavartalan lopás érdekében, ehhez idomult az aktuális ideológia, ehhez fabrikálták a közigazgatást, és formálták államvallássá a kereszténységet.

Sok más után most a SZFE készül ennek áldozata lenni. Ez a kultúrharc tartalma is, semmi egyéb, azzal a teherrel, hogy ugyan tudják, mit akarnak eltörölni, de nincs mijük, amit a helyébe tehetnének a lózungokon kívül. Ez a semmi, amivel országunk szembenéz orbáni – és csatlósai – előadásában. Ám sajnálatosan ugyanez a semmi néz velünk fakasszemet, amikor valamit cselekedni is kellene például járványügyileg. Képtelenek rá, mert tíz év alatt semmit sem kellett csinálniuk a hőbörgésen kívül.

Most is csak ezt tudják, és az ország robog a káosz felé. Az összeomló oktatás, az összecsukló gazdaság és egészségügy felé. Soha nem látott költségvetési hiány, vágtató infláció, eltagadott munkanélküliség van itt velünk az őszön, amit egyre kevésbé fed el és be a keresztény, hazafias pátosz. Minél nagyobb a baj, annál keresztényebbek, miatyánkkal gyógyítanak és ezt kínálják a zsák krumpli mellé választások előtt. Ott laffogunk mi is, mint magára hagyott autó a peronon, sofőrünk pedig részeg és ostoba.

Az SZFE lemondott vezetősége találkozott Vidnyánszkyval, hogy jussanak valamire az egyetem einstandolása ügyében – nem jutottak –, viszont egyetlen feltételük és kikötésük volt: a beszélgetést változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítsék. Hogy ez mi, önvédelem, később előveendő bizonyíték, történelmi dokumentáció vagy egy filmdráma része, nem tudjuk, mert egyszerűen is összefoglalható: ez Magyarország. Amikor és ahol kulcsra kell zárni a valóságot, nehogy ellopják. Viszont úgyis letagadják. Ez a bizalmatlanság az ország – és annak urai – morális nihiljéről állít ki bizonyítványt.

Ez a NER sandasága, a NER nevében eljáró Vidnyánszky minősítése, ez maga a sivatag. Ugyanakkor a SZEF – immár volt – vezetőinek naivsága is, hiszen ezek a csillagot is letagadják az égről, ha a felvételen azt mondja, igen, adásba kerülvén nem lesz belőle. A valóság a NER-ben illékony valami, hajlítható a kedves vezető kénye-kedve szerint, illetve ő és a hívek egyáltalán nem is törődnek vele. Ha mond valamit reggel, az estére érvényét veszíti. Az igazság felezési ideje felgyorsult, illetve már nincs is. Lucskos hazugságok vannak, tocsog bennük a Fidesz és mindenki, aki közel kerül hozzájuk.

Ennél fertőzőbb, ártalmasabb, erkölcstelenebb, a velejéig romlott társaság nem irányította még Magyarországot (nem köztársaságot). A fasisztáknak, kommunistáknak ha torzak is, de legalább elveik voltak, ezek azt is cserélgetik, mint a szakadt gúnyát. Lehet felvételt készíteni arról, mit beszéltek Vidnyánszkyval, ámde a fentiek miatt teljességgel felesleges, Irreleváns. Ha jól eldugnak egy kópiát, majd a rendszerváltás utáni bírósági tárgyaláson lehet bizonyíték. Jelen időben semmire sem jó, maximum a lelkiismeret megnyugtatására, igaz, már az is valami, ha ilyennel rendelkezik az ember.

Vidnyánszkynak ilyen készségből nem jutott, ezért is illeszkedik a NER-be, ami hiány ebben alapfeltétel. Csak így lehet elviselni azt a mocskot, amit jelent. Hogy Vidnyánszky passzol bele, semmi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nem mondott le a kuratóriumi elnökségről. Ha engem valahol ennyire utálnak, nem hívtak, nem látnak szívesen, sőt, szépen kérnek, menjek el, akkor nem terpeszkedek el a kanapén, vagy, ha mégis, akkor hülye vagyok. Esetleg gonosz, vagy mindkettő. Vidnyánszky mint Orbán farka erőszakot akar elkövetni, viszont elvárja, hogy élvezzék is. Beteges.

Visszatérve azonban erre a feltételre, amely a tárgyalások alapfeltétele volt, az ehhez való ragaszkodás azt is mutatja, hogy a NER – és annak kiszolgálói és egyben haszonélvezői – erkölcseikben még a mintául vett Horthy rendszer urambátyámos világát sem ütik meg. Abban az adott szónak valami perverz büszkeségből volt súlya, a kártyaadósságok miatt legalább főbe lőtték magukat, ezek már nem is kártyáznak. Kokóznak Ibizán, kurváznak az Adrián, meccsre röpködnek nem is kormánygépen, aztán letagadják. Ez itt a totális morális, nihil.

A gentlemen’s agreement nem írásba foglalt, az adott szóra épülő megállapodás, amit hősiesebb korokban minden körülmények közt be szoktak tartani. Ma már az írásnak sincs súlya, minden csak egy darab fecni. Nincsenek értékek, nincsenek erkölcsök, nincsenek hitek, voltaképp semmi sincs, csak handabandázás van, pátoszos lózungok. Mert még Vidnyánszky sem tudja megmondani, mi lehet az a nemzeti, keresztény színjátszás, aminek az oktatását a SZEF-re akarja kényszeríteni, amit viszont ők nagyon nem akarnak. Mindenkinek bocskaiban kell járni, és avas szagúnak lenni talán.

De ehhez én nem értek. Ahhoz viszont igen, hogy lássam, milyen hely lett Magyarország – nem köztársaság –, ami a NER. Hitszegők, hazugok, senkiháziak játszótere és homokozója, ahol rögzíteni kell a mondatokat azzal a veszéllyel, hogy még azt is letagadják, amit látnak, ami bizonyítottan van. A NER veleje a hit, de nem Istenben, hanem Orbánban, a nem hívők pedig a megégetni való pogányok, vagy megtérítésre várók. Ilyen megtérítő iparos ez a Vidnyánszky is, ő annak a szimbóluma, hogy a lelkünket is akarják. Hogy hazug is, az csak hab életünk redves tortáján.

Hogy kormányunk kormányoz, onnan látszik, a becsöngetés előtti éjszakán rendelkeztek arról, csökkentik a pedagógusi követelményeket az óvodákban, iskolákban, mert nincs elég ember a feladatokra. A PDSZ már hónapok óta mondogatta, baj lesz, de nem foglalkoztak ilyen sorosista szervezetekkel, csak az utolsó éjszakán látták be, igazuk lehet, így most már a pedellus is taníthat esztétikát – kis túlzással –, és a konyhás nénik vigyázzák az ovisokat, minden tisztelettel feléjük.

Míg ugyanis az egészségügyben nem olyan látványos az orvoshiány, mert legföljebb két évet vár a beteg egy lázmérésre, ha egy óvodában nincs felnőtt a csoportban, az elég nagy baj. Mert mi lesz, ha a kis hugyosok felügyelet híján átveszik a hatalmat, tisztára Legyek Ura. Az orvoshiányba belehal a választópolgár, a tanárhiányba belehülyül az ő gyereke, és ki is van a NER családja, amelynek barátja a kormány. Nem tűnik olybá. Csak úgy ábrándozok arról egyébként.

Ha a tanárokat, óvodapedagógusokat nem nyektették volna egyfolytában, ha nem az volna a követelmény, hogy engedelmes barmok legyenek, ne adj isten meg is fizetnék őket, még talán el is menne pedagógusnak valaki. Most és így viszont senki, vagy nagyon kevesen. Illetve sokkal kevesebben, mint arra egy egészséges társadalomban szükség volna. Erre pedig az Orbán és csinovnyikjai válasza az, hogy föllazítják az oktatást, kis túlzással iskoláinkban vak fog vezetni világtalant.

Mintha nem lenne elég nívótlan már így is, amit mindenféle elriasztó PISA eredmények szoktak mutatni. A munka alapú társadalom így is működik, amíg mindenféle válságok vagy az EU pénzének elmaradása be nem dönti, az összeszerelő ország ma még eldöcög, holnap már nem. Hülye is lesz kies hazánk, szegény is, kell ennél több? Orbánnak nem nagyon. Magyarország oktatása, Magyarország gazdasága, Magyarország erkölcsei, Magyarország jelene és jövője romokban.

A fideszmaffia lerabolta, kifosztotta, elhülyítette, s még most is, amikor a Színművészeti diákjai barikádokkal védik a campusukat, polgáraink többsége cirkusznak, hogy ne mondjuk, részeges bölcsész dolognak véli a szabadságharcot, mert semmit sem ért. De miért is értene az ostobája, nem kell neki, leginkább nem is tud róla, hogy ilyesmi történik. Az SZFE gerincesebb oktatói ott hagyták a félig elfoglalt intézményt, az indexesek felálltak, másokat kirúgtak vagy beszántottak.

Ahogyan felálltak, illetve oda sem mentek a tanárok és óvónők, ahová a Fidesz bevitte a romlást. Az SZFE, az Index transzparens, elbukása látványos és hangos, a városperemi iskoláé nem, a falusi óvodáé sem, pedig a kettő szervesen összefügg. Az iskolaőröktől dresszírozott, képzetlen tanerővel oktatott kölkekből nevelődik ki az a réteg, amelynek mindegy lesz, színházi igénye, olvasási készsége sem lesz ugyanis. Így, ami szabadságharcok most még tartanak, az utolsók is egyben.

Utána már csak a néma csend következik. Ha Orbán 2022-ben is nyer, az a nemzethalállal lesz egyenértékű. Ezek nagy és pátoszos szavak, amelyektől rend szerint idegenkedem, de minden stációnak eljön az ideje egyszer, s ennek most érkezett el. Orbánnak csak a hatalom számít, a népek jóléte, lelki, testi egészsége, oktatása egyáltalán nem. Erre az is példa, hogy a visegrádiak szabadon hurcolászhatják a vírust ki és be, míg különben zárva a határok.

S mindezt azért, mert ez a rossz lelkű ilyen kis Közép-európai hatalmi gócot akar fabrikálni, amelynek ő a császára. Ehhez képest ma minden másodlagos, s ha ez el sem jut az alattvalókig, az már borzolhatná az idegeiket, hogy bilincses emberek tanítják a kölkének az ABC-t, de a jelek szerint ez sem érdekli őket, mint ahogyan lassan már semmi sem. Nem a Fideszbe, hanem a közönybe fogunk beledögleni, vagy a kafkai bűnbe, hogy Josef K. azért halt meg, mert nem kérdezett. Jóccakát.

Matolcsy György műgyűjtő, az MNB elnöke, forintgyilkos, valamint látnok. Most azt látnokolta, hogy iramodjunk megint Ausztria után gazdaságilag. S noha 2016-ban ezt a Kánaánt huszonöt év alatt elérhetőnek tartotta, 2018-ban 2050-re tette, tegnap pedig már csak annyit jegyzett meg, hogy 2030-ig aligha sikerülhet. A képletben Ausztria az állandó, mondhatni örök, hiszen már Kádár apánk alatt is mindig a sógorok voltak, akiket hiphop lehagyunk életnívóban. Aztán úgy kerültek egyre távolabb, hogy meg sem mozdultak, következésképp nekünk kellett visszafelé haladnunk, és most itt vagyunk.

Pedig voltak ötéves tervek, voltunk Pannon Puma is, mostanában simán csak dübörög a gazdaság. Már nem is tudom, ellendültünk, kilőttünk, megerősödtünk, vagy a rosseb se tudja még milyen jelszavas éveink voltak, a fél világ példát és mintát vehetett volna rólunk, ámde nem vett, így nem ők húzták a rövidebbet, hanem mi. Mert Matolcsy tegnap delirálásából nem is ez az örökös versenyfutás az érdekes, hanem az a megállapítása, miszerint: „Legfontosabb, hogy még nem rendelkezünk világos jövőképpel”. Hát nem tetszenek már élet-halál urai lenni több mint tíz éve, csessze meg?

Debizony. És még jövőkép sincs? Akkor mire vonatkozott a program, miszerint folytatjuk? Elmesélem azt a sivatagot, amit hevenyészve össze lehet hozni a tíz év ámokfutásáról. Tíz éve megy az, hogy a gazdasági növekedésünk a párját ritkítja, még most is lehet szórni a pénzt 2022-ig, utána viszont félő, hogy soha az életben nem érjük utol azt az Ausztriát, akit sok kormányzati összehasonlítás szerint mindjárt, sőt, bizonyos dolgokban el is hagytuk. Mindemellett nem árt megjegyezni de alaposan, mert manapság ez a divatos szlogen, hogy a nyugat hanyatlik, a következő éveket tehát innen, a Kárpát-medencéből vezényeljük.

Mert ezt pedig Matolcsy főnöke mondta épp ekkor Szlovéniában, úgyhogy nem ártana összehangolni a hablatyokat. Mert ugyanis Orbán úgy véli a munka alapú társadalmával móresre tanítani a döglődő, céljavesztett és ráadásul istentelen nyugatot, hogy nyugdíjasokra, végzettség nélküli tömegekre és ukrán vendégmunkásokra alapoz, az összeszerelő bérrabszolga jövőre. Nem fog menni. Eddig tán ment volna, ha nem a lopással foglalatoskodott volna kormányzatunk, nem a versenyképtelen oligarchák zsebét tömte volna az Unió pénzével, akik ennek híján azonmód állnának és állnak fejre. Nincs magyar gazdaság, az Unió pénzének értelmetlen szórása van.

Továbbá nézzünk körül néhány területen, mit mutat nekünk a látszat és a valóság. Öt hónapig azt hallottuk, hogy egész Európánál jobban kezeljük a járványt, aztán két nap alatt Európa legszigorúbb szabályait kell bevezetni, mert akkora nagy a baj. Az életszínvonal töretlenül emelkedik tíz éve, de Soros, Gyurcsány és Brüsszel miatt egyidejűleg csökken is sajnálatos módon. Lassan annak is örülhetünk, ha világháborúnyi emberveszteségünk (ők a kimenekült és kint gyökeret eresztett emigránsaink) után nem fogunk pár évtized alatt összeomlani. A magyarok egyre önállóbbak és önellátóbbak, és egyre többen dolgoznak is, ezért egyre nagyobb a közmunka program.

Mindezek fényében arra volna kíváncsi az ember, mit tartalmazna az a jövőkép, ami lenne, de még az sincs. Iderakok azért egy összefoglaló értékű idézetet a tudósításból: “Matolcsy György hiányolta a világos jövőkép mellett annak megvalósítási stratégiáját is, amire megoldás lehet szerinte a teljes versenyképességi fordulat, és javasolta, hogy a stratégia célja az évente egy hely javítása legyen az MNB Versenyképességi rangsor magyar helyezésén.” – Summarum: még csak elvben se tudják mi van, az árral sodródást leszámítva. Folytatjuk, lopunk. Ha volt a magyarság kipusztulására nézvést tragikus hír tegnap, akkor ez volt az. Egyébként szép napot.

Semjén Zsolt Magyarország (nem köztársaság) miniszterelnök-helyettese. Amit itt majd előadok, ha a múzsa cserben nem hagy, ennek tükrében, ennek nagy súlyával olvasandó, hogy a végére jutván ítéletünk megfontolt, bölcs és alapos legyen, házelőnket véletlenül se érje elhamarkodottság, előítéletesség – és uram ne hagyj el – koncepciózusság vádja. Mert a balliberális seregek, aki vagyok, csak tobzódik itt az elrendelésekben, hogy eleve-e, meg lehet-e venni a lélek üdvét, vagy az az izé van, a szuperdetermináció, amit azért találtak ki eszement fizikusok, hogy a fotonok különösségét megmagyarázzák, de akkor meg úgyis teljesen mindegy.

Semjén Zsoltnak, mint az ölés nagy barátjának szakmai ártalomként a puska a mindene. Nehezen értelmezhető vonzalom ez, de nem lehet mindenki tökéletes, olyik embertársunk pedig teljesen tökéletlen, mert Isten szándékai kiismerhetetlenek. És most, hogy elmeséltem az életemet, valamint fölskicceltem az ontológiai és morális alapvetéseket, tegyük Zsolt testvérünket a nagyító üveg alá arra ügyelve, hogy ne égesse meg őt a koncentrált fény, mint boldogult, romlott úrfikorukban a hangyát. Tegnap Zsolt testvérünk feltette a pörge kalapját, vérszagú vadászruhát öltött, hogy szónokolhasson Pölöskén, az Országos Vadásznapon.

Nos, ezt nem kellett volna, de emlékezzünk a tökéletesség és tökéletlenség isteni kettősségére, hogy kinek mit juttatott az atya. Vagy a fiú. Vagy a Szentlélek. Semjén Zsolt, mint Magyarország (Neria) miniszterelnök-helyettese kötelességének érezte a gazdája iránti szervilis szopás miatt, hogy ott, vadász-, és gyilkostársai körében is az Unió ellen szónokoljon, hogy kapjon rétest estére, biztosan azért. Megtudtuk, hogy az Európai Bizottság – a miniszterelnök-helyettes szóhasználatával – „zaklatja” a magyar vadászokat. Fura ez, mintha a magyar vadászok szaténruhás kislányok volna copfokkal, az Európai Bizottság pedig a szőrös bácsi kezében csokival.

Megjelent már ez a „zaklatás” a nem KESMA sajtóban, ahol arra terelődött, a figyelem, miszerint Semjén miniszterelnök-helyettesnek az a baja, hogy Brüsszel betiltaná az ólomtartalmú lövedékeket. Ez Semjén szerint a magyar vadászok számára „életidegen” döntés, mert az acélsörét megkarcolja a magyar vadászok puskájának becses csövét. Meg – így országunk papíron második embere – „még azt sem tudni, milyen hatással van a természetre az acéllövedékek használata”. Tanító bácsi, én tudom – esek ki a padból hevesen jelentkezvén –, legyilkolja, ami az útjába kerül.

Vadmalacot, őzgidát és kisnyulat. Viszont a pölöskei dzsemborinak nem ez volt a lepöpecebb fejezete, hanem az alábbiak. Azt is megtudhatták Semjén gyilkostársai ott, hogy Brüsszel ötévenként automatikusan lejárttá tenné a fegyvertartási engedélyeket, de a magyar megoldás ezt kicselezi: a rendőrség ötévenként a saját adatbázisa alapján elvégezi a felülbírálatot. Érezzük a szarszagot ebben, ami Semjén száján kijött? Magyarország – nem köztársaság – miniszterelnök-helyettese, papíron második embere a jogszabályok „kicselezésének” örül, hogy túljár az imperialisták eszén e módon. Voltaképp ezek után már sok kérdés nem is akad.

Csak az összegzés, a fennálló helyzet letisztázása mintegy. Hogy most már értjük, mennyit érnek ezeknek a törvények: semmit, ezek csörtetnek előre az életben, és szabályokra, paragrafusokra, emberekre fittyet hányva, leszarva mindent és mindenkit voltaképp úgy vélik, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Tudtuk ezt persze, csak nem kellene fennen hangoztatni, mert minimum nem komilfó. Hogy a miniszterelnök-helyettes kijelenti, szarik mindenre. Akkor tehát engedtessék meg nekem, balliberális seregeknek, hogy hasonképp tengessem nyomorult napjaimat. Csak, sajna, nekem ez nem megy. Vannak bennem morális, érzelmi, kulturális és mindenféle gátak.

És a nagy többségben is, akiket ezek a senkiháziak nem tartanak magyarnak. Levetve azonban a felhorgadás terhét, nézzük azért zárásképp a módot is, a kádári, sunyi összekacsintást, hogy kicselezzük őket, és, ami a legdelikátabb, a rendőrség segedelmével. Persze, annak meg a Pintér a főnöke, Semjénnek Orbán, akkor pedig nincs min csodálkoznunk. Körbeértünk. Le kéne vonni most mindenféle tanulságokat, hogy kilegyen a katarzis, olyan azonban csak az irodalomban van. Most tehát fogom a kiflimet és elmajszolom, mint minden reggelen már hosszú évek óta. Az íráson kívül ennyit tudok a közösbe tenni. Szegény vagyok ugyanis.

Tegnap reggel a kedves vezető kiszállt a páncélozott géperejű járműből a karmelitáknál, lövetett egy képet a Facebookra ellenfényben, ami szerint vagy pancser a királyi fotós, vagy nem akarta, hogy látszódjék a karikás szeme, ami esetleg csipás is neki. Így csak a hordószerű kontúrja uralja a dokumentumot, midőn indul a dolgozóba a korai órán. Nem tudjuk früstökölt-e már, vagy éhgyomorra ment meg minket, de érezzük a drámai súlyt és feszültséget, midőn megy a harcba bele, ahogyan nyeli el őt a csata, falja fel a háború, majszolja a küzdelem. Halljuk a bakelit sercegését úttörőkórussal, akiknek egymásra lépnek a talpai a hazaszeretetben, szóval halljuk, Leeenin, a hőőős ki csak nééépének élt.

Halad föl a lépcsőn, vagy lifttel utazik, nem ismerem a karmeliták titkait. Megyhalad a kedves vezető a dolgozóba, hogy na, máma mi lesz a küzdés és a harc, és hát kiderül a ringig érvén, hogy máma az operaciós főbizottságtörzs határvédelmi almunkacsoport előretolt helyőrség migrációs védekező riadalomkeltés-valamint ül össze, összevonva a szemöldjét mind a sok komoly férfiak és egy nyunyóka. Összegzi is a kedves vezető a tényállást, hogyaszongya, behurcolás, szigorú intézkedések, elrendelünk, képesek vagyunk, összefogunk, áttekintünk, intézkedünk, megvédünk, megazisten. Ül ott a sok komoly férfiak és az egy nyunyóka csupasz arccal, lihegnek a másik képibe bele, ahogyan küzdenek érettünk.

Maszk, baszod, kérlek alássan? Vagy magatok közt vagytok, mint a kúrián előtte meg a Hollik? Nekem mindegy. Szertekürtölik mind az összes sajtótermékek, hogy ülésezett az operaciós főbizottságtörzs határvédelmi almunkacsoport előretolt helyőrség migrációs védekező riadalomkeltés-valamint, és mondják, hogy mit határozott a kedves vezető még csipás szemmel közösen demokratikusan. Harsognak a hírek, hogy behurcolás, szigorú intézkedések, elrendelünk, képesek vagyunk, áttekintünk, intézkedünk, összefogunk, megvédünk, megazisten. És mi az isten, de más nincsen. Nincsen semmi. Üresség van kívül, belül, pátosz van tartalom nélkül, lélegeztetők a beléptetők mellett a raktárban. Soros.

Gyurcsány, Sorosgyurcsány. Gyurcsánysoros. Elhúzódó üvöltés: migrááááncs, szól a Sokol rádió a penészes szobakonyhában, náthás férfihang, híreket mondunk, Orbán Viktor, ülésezett az operaciós főbizottságtörzs határvédelmi almunkacsoport előretolt helyőrség migrációs védekező riadalomkeltés-valamint, és mondják, hogy mit határozott a kedves vezető még csipás szemmel közösen demokratikusan, Orbán Viktor, valamint Orbán Viktor. Gyereksírás, atlétás, borízű férfihang: zsidóbuzikommunisták, szól a tévé, Orbán Viktor, ülésezett az operaciós főbizottságtörzs határvédelmi almunkacsoport előretolt helyőrség migrációs védekező riadalomkeltés-valamint és Orbán Viktor. Kanálcsörgés, böfögés, hányás, ürülék.

A kormány lenullázta Ferihegyet, Sarka Kata megható szerelmi vallomása párjához, koronavírus, elárulta az államtitkár, hol vívják a második csatát, százötvennyolc friss fertőzött az országban, megállítjuk a behurcolást, megállítja a határvédelmi almunkacsoport. Mi van itt baszod? Kupleráj, kérlek alássan, beleszarásos cirkusz és színház, nemzet, nemzeti, még nemzetibb, megvédjük a munkahelyedet, mi több, megteremtjük, ábrándozik a söprű, hív a sereg, vár a MÁV, tűzoltó leszel meg katona, hadakat terelő utász, látod, elalszik kamuka, aluggyel szépen kiskanász. Szól a Sokol a penészes falak mellett: Orbán Viktor, ülésezett az operaciós főbizottságtörzs határvédelmi almunkacsoport. Megvéggyük.

Mit ád a teremtő, a százkilencven milliárdért nekünk oly nagy szeretettel épített Puskás Aréna máris omlik. Nincs egy éve, hogy átadták, és egy kétszáz kilós betondarab vált le róla, hogy engedelmeskedve a sorosista gravitációnak a földön landoljon. Épp nem járt arra senki, de járhatott is volna, akinek sírkövet már nem kellett volna rendelni ezen a világon. Ám sokan nem szeretik a morbid ízű fagylaltot, így hát, ezt a fonalat elhagyom, és egy másikat veszek fel. Miszerint kérdezhetnénk, mi lesz ebbűl idesapám, s ő válaszolna, stadion vagy térkő. Pedig még túl sok bombagólt sem eresztettek meg benne az aranylábúak, lévén, hogy az ojjektum rend szerint üresen ásítozik.

A dolog azonban korántsem ennyire mókás, mert ugyanis a fenntartó szerint mindez nem igaz. Amikor azonban a 444 az orruk alá dörgölte a fényképet rajta a lezuhant betonnal, választ ők nem kaptak egyáltalán. Lehet, szerencsére, mert az is szerepelhetett volna benne, a stadionnak is van magánélete, tessenek azt tiszteletben tartani. Ez a hozzáállás persze amennyire természetes a NER-ben, annyira szerencsétlen is – de mi mást várhatnánk –, mert ugyanis ilyenkor a balliberális seregek (továbbiakban: bs) elkezdenek morfondírozni, kombinálni az ő lelkükben, aminek soha nincsen jó vége. Ki is lehetne állni: ez a mi stadionunk, kicsi is sárga is savanyú is, de a miénk.

És ez szép volna, ámde nem igaz. Mert a bs-nek eszébe ötlene a példa a hanyatló nyugatról, ahol kevesebből építettek jobbat vagy nagyobbat, és mégsem készül megölni őket a stadion (fedett sportlétesítmény) entestének málló darabjaival. Arrafelé tán kevesebb volt az alkotmányos költség, vagy nem is volt ilyen egyáltalán. Esetleg feldereng a bs-nek, hogy az M7-es építésének idején a kommunisták lopták ki az anyagot a déli parti nyaralókhoz, most pedig a fasiszták az északi part szállodáihoz tették ugyanezt. Ha ilyen egyforma és változatlan a világ, akkor nincs mitől félnünk, ugyanakkor az is megállapítható, hogy élni sem lehet benne.

Visszatérve azonban arra, az anyaghiányon kívül mi okozhatta a szerencsétlen esetet, hogy hullik szét nemzetünk büszkesége, pedig még át sem adták igazán, legfőbb bűnösül – a libsibolsik mellett – a gravitációt jelölhetjük meg. Ha az nem volna, az a beton is ott lebegne még mindig ég és föld között, és a bs vakarhatná a fejét, a NER mely jellemzőjéről elmélkedjék ezen a hajnalon. De így nem vakar ő semmit sem, mert meglátja az esszenciát ebben a betonban. Ebben minden benne van, ami a NER és a Fidesz: drága is szar is, életveszélyes is. Így történt hát, hogy a bs megvilágosodott, és nem firtatja tovább az omló-romló aréna titkait.

Hanem inkább tanácsokkal szolgál a NER lovagok és lovaginák számára, hogy a következő ojjektumnál miképpen kerüljék el az ilyen malőrt. Nem tudom, a NAT-ban szerepel-e a Kőműves Kelemen és az ő építési módja, tessenek próbálkozni azzal, tudják, mész, hamvak, etc. Másrészről, mivel igazolást nyert, hogy a fő bűnös a beton földre kerülésében az a rohadt gravitáció, konzultációt javasolok Széles Gáborral, aki, mint tudjuk, meg tudja szüntetni ezt a sajátságos vonzást, ami nem is igazán az, hanem a tér görbülete. Pedig a Föld lapos, ki érti ezt? Vagy Szijjártó elvtárs berendelhetné a gravitáció nagykövetét, hogy több tiszteletet a magyaroknak.

Olybá tűnhet, amikor előadom ezt a nyegle dumát, mintha boldog volnék és elégedett, vagy mókás, mint a tavaszi szél, pedig á, dehogy. Csupáncsak megfogadtam Kierkegaard koma tanácsát és a képükbe röhögök. Másrészt pedig megnyugtatásul mesélek így, főleg azoknak, akik az elmúlt két nap erős elindulásból elkövetett szövegei miatt róttak meg, hogy na, ennek is csak fröcsög a pofája. Nem. Az ember olyan stílt választ magának, amivel jobb célérést tételez, mert csak ötödikben az a szempont, hogy a fogalmazásnak legyen bevezetése, tárgyalása és befejezése, s akkor megsimogatják Pistike buksiját. Itt azonban többről van szó. Sokkal.