Mire gondol a talpnyaló, ha Szijjártót évembernek jelöli? Mire gondol a Szijjártó, mikor mindezt elhiszi?
Elégedett, boldog-e, mutatja is asszonyának, látod-e? A talpnyaló a júdáspénzt kapja-e? Rakja aztán bele neje zsebibe? Asszonya most kiköp vajon, vagy csókolja az urát nagyon?
Mire gondol a diákunk, mikor ordít, hogy a francba, és a tanár, hogyha ezért megtagadja? És a szülő forradalmárt keltve ki? Félti-e, vagy büszke ő?
Mit gondol a tüntető, és a rendőr, aki képen fújja vagy a térről kiszorítja? És a homlessz, mikor viszik, mire gondol, hova el? És a rendőr érti-e, a cókmókot égetve, érzi-e?
A bemondó, aki mondja, hiszi-e, vagy élvezi a hazugságot be az ember képibe? A pap temetve, mire gondol? A fájást érzi-e, vagy rutinból végzi-e?
Az öngyilkos hulltában bánja-e? Mire gondol a janicsár otthonából cibálva ki népeket? És mire a népek az ég alatt? Nézgelődve, hogy mi maradt, semmi se, kutyakölyök, síró gyerek, nénike.
Mit akar a tajtékos ég? Mit a hó? Mutatni, hogy megfagyni jó? Mit vonyít a kutya az égre? A tudós, ha néz üvegedénybe? Mire gondol Mészáros vagy gondol-e?
A nyugdíjas a csirkenyakkal boldog-e? Farral, háttal, a lábával mormog-e? Protkójával csattog-e? Esernyővel hadba szállva kardoz-e? A pénztárban sorban állva számol-e?
Vezérünk a várában reszket-e? Gundelt nyelve böfög-e? Meccsre szállva álmod-e? Alánézve térkép neki, vagy haza? Szülőfalu, kavicsbánya, lábnyoma?
Áfonya vagy libaszar? Otthon főzött, otthon töltött kockás ing. Ülepverő trottyos gatya, bakafing. Soros árnya, kölcsön kapott gyárüzem. Mire gondol, mikor pénzed veri el?
Mire, mikor elszedi, mire, mikor repteti, vagy aranyba fekteti? Mire, mikor hazudik? Mire, hogyha álmodik? Pöttyös labda, futballcsuka kisvasút? Kevlár ruha, kalasnyikov, alagút?
Ha színházat zárat be, embereket járat le. Mire, mikor menekül, függöny mögé települ? A csokidat fölzabálja, életedet lenullázza, kiirtja az erdődet, beszántja a földedet. Tarrá vágja a hazát, növeszti a valagát.
Mire gondol, hogyha Istent hazudik? Mire, hogyha aztán elbukik? Isten vajon látja-e? Csipás szemmel nézi-e? Látja-e, hogy mit csinált?
Lefizetve elfordult és félreállt. Nem is volt és nem is lesz, vagy meghalt? Most titokban temetik? Félre nézve nagy suttyomban földelik. Eloszlik mint buborék, vagy maradt kis csoda még.
Feltámad a pusztaságon. Látja majd, hogy sírhalom, akkor mire gondol vajon? Hogy elcseszte teljesen, nincsen már hatalma sem. Zavarában fütyörész, elsomfordál, odébb áll.
Onnan figyel, kerek szemmel nézi azt, miként kúszik a helyére egy paraszt. Szobra lesz és temploma, százszor csókolt lábnyoma. Mikor másodszor verik agyon, Isten mire gondol vajon?
Babgulyásos forradalom
Mindnyájunk kedvenc maffiózója, Al Capone bácsi annak idején adócsalással bukott meg, s ahogy most kinéz, a mi imádott rosszfiúnk, OVM pedig a zabálás miatt zuhanhat alá, mert az élet kegyetlen bír lenni és kifürkészhetetlen. Mindez persze csak idea és ábránd, reménykedő feltételezés, hogy netán túlcsordul a bili, mert sohase lehessen tudni. Mostanában azt is állítják, hogy a francia forradalom annak idején azért (is) robbant ki, mert abban az évben rossz volt a termés.
Al Capone bácsi ugyan az élet császáraként haligalizott, végig gyilkolászta és rabolta fél Chicagót, mert lehet, hogy a helyi Polt a kezében volt, így semmit sem bizonyítottak rá, az aktuális NAV-val viszont vagy nem számolt, vagy nem bírt, ez lett a veszte. Mondhatni, egy apró banánhéjon csúszott el, és aztán meg is rogyott, elvitte az Alcatraz meg a szifilisz. OVM bácsi annyival nagyobb ganyé őnála, hogy neki az adóhatóság is a zsebében van, sőt, az egész ország. Viszont szeret zabálni.
Mint majd megmutatom, ebbe is bele lehet bukni, ha úgy állnak a csillagok. A gyomor nagy mókamester, s nem épp véletlenül. Minden organizmus első és voltaképp egyetlen célja, hogy energiához jusson, J. A. is első helyen említi a mindenségben, ehess, ihass, etc., mint az közkeletű. Ez az energia lehet a zöldellő fű, egy másik organizmus lába vagy a napfény, esetünkben a csülkös bab vagy babgulyás, ez, bár kulinárisan egyáltalán nem mindegy, forradalmilag viszont igen.
Mert itt van nekünk ez a Gundel és az ő várbéli menzája, ahol fillérekért ehet az, akinek amúgy is sok van. És, ha valami, ez bírja zavarni az állampolgárt, hogyha ő igen, én miért nem? Ez még a netadónál is nagyobb felhajtó erő lehet, csupán az a kérdés, hogy falvainkba, tanyáinkra és városaink peremeire eljut-e az az információ, hogy OVM annyiért kap csülkös babot, hogy annyiért tán az is meg tudná venni, aki egyébként órákat áll sorban a krisnásoknál ugyanezért, mert nem telik rá. Mert neki háromszázért senki nem ad, csak ingyért, ami életmentő, ellenben megalázó dolog.
A csülkös bab (vagy babgulyás) így válik szimbólummá, a lét két peremén állók összehasonlító nyelvészetévé, s most ezt az ízlelőbimbókkal tessenek egészen konkrétan érteni, mert élni kell, ha van még hozzá kedve az embernek. De Camus-tól tudjuk, az öngyilkosság oka soha nem lehet egy tál étel, még sok sem, csupán az élet értelmetlenségének érzete lehet az, ezt viszont kiváltság és babramunka elérni. Így, az éhező delikvens előbb vágja pofán szenvedésének okozóját, mintsem fölkösse magát.
Egy tál babot nem lehet a gomblukba tűzni, mint valami őszirózsát, az O1G-s kokárdát viszont igen, s azokban a körökben, ahol én forgok, az ilyesminek mostanában nagy keletje van. És még eddig töketlen ellenzékünk is ügyes, mert, mint kiderült, törvényjavaslatot nyújtanak be, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a várban. Ha ügyesen kommunikálják, ebből a Fidesz és OVM jól kijönni nem tud, és újabb lapát szén kerül a tűzre.
Mert gondoljunk csak bele, bármilyen indokkal söprik is le az asztalról – a valljuk meg eszement, ámde rafkós – javaslatot, csak az jön le belőle, hogy ezek még a kisdedeket, a betegeket sem tisztelik, őket is sorsukra hagyják. S mivel társadalmunk a cuki kutyákon kívül a cuki kiskölkek és a betegek sorsa fölött érez erős empátiás késztetést, máris kész a recept, hogy lám, ezek embertelenek. Azok egyébként, viszont ezzel jól lehet demonstrálni.
Sőt, ha egyszerű képletekkel azt is elmagyarázzuk a szűkölködőnek, hogy mindenképp ő fizeti helytartóinak nagy zabálásait, míg ő tyúklábra kuporgat, a hatás négyzetre emelhető, mert a jóllakottság vágya, illetve a vele szemben álló korgó gyomor sok zsarnokot lelökött már a trónjáról. Itt cseszte el OVM, de nagyon, hogy nem tudott parancsolni a gyomrának, és urizál a zabálásban, holott még késsel, villával enni sem tud rendesen.
Van egy ziccerünk megint, kiderül, mire megyünk vele. Annyit még el lehetne mondani az éledező tudatú, babgulyáshiánytól sújtott leendő lázadóknak, hogyha a dagadt papokat vetik be ellenük, akik majd a lemondás gyönyörűségeiről magyaráznak, nekik sem kell feltétlenül hinni. Mert figyelmezzünk arra, hogy még Jézus is borokkal és halakkal kurválkodott, szaporította, átváltoztatta azokat az éhezőknek, és nem occsóér zabálta tele magát velük.
Illetve végső és aljas csapásként azért figyeljünk arra is, hogy az utolsó vacsorán állítólag borral, kovásztalan kenyérrel, sólettel, báránysülttel, halszósszal és datolyával vesztegette meg az apostolokat, míg Sziddhartha herceg, midőn elindult a megvilágosodás felé, beérte naponta egy marék rizzsel. Ezt csak miheztartási gondolkodásilag vetettem ide, meg, hogy ne legyen lelkifurdalása a proletárnak, amikor a babgulyás nevében megindulva elfoglalja a köpcös Krisztusban felszentelt irodáját, mint valami elszabadult Auróra.
Várjátékok Neriában
Tegnap kiderült, hogy kormányunk nem lát sem okot, sem indokot, sem lehetőséget az Európában kirívóan magas ÁFA csökkentésére, amely adónem a legrászorultabbakat sújtja leginkább a fogyasztást sarcolva, úgymint parizer és tyúkláb. Ugyanakkor a Gundel látja majd el kaviárral a miniszterelnökséget a várban, ahol várkapitányságot is alapítottak, hogy ez egy kisebb ország GDP-jét kitévő pénzelkúrásokat koordinálja. Tovább alakítgatják és építgetik a panoptikumot, amely nem egyéb, mint a parasztgyerek-neodzsentri hermetikusan lezárt vidámpark-birodalma, kilátással a Dunára, viszont megszentelve.
Ez így egyben nem komilfó, igaz, külön-külön sem igazán. Viszont megmagyarázható, ha a csillagokra nézünk. A mi várunk, amely immár az ő vára, pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve épült fel, hogy a köpcös még életében beköltözhessen, egészen egyszerű szakrális okokból, mint ezer évekkel ezelőtt a piramisok. Ezeket a közhiedelemmel ellentétben nem önös érdekből, hanem azért ácsolták nagy lelkesedéssel, hogy fennmaradjon az ország. Piramis híján ugyanis a nagy fáraó – aki esetünkben Bödöcs után a felcsúti Ramszesz – nem tudta volna óvni az ő népét a túlvilágról, és vége lett volna mindennek.
Magyarország népe is menten elpusztulna mind, ha a fellegek közül nem vigyázná őt OVM háromszögletű szeme, amely beteljesíti a mesét, a suttyó parasztgyerek útját az avas szagú parasztudvartól a bíborig meg bársonyig. Azzal a megszorítással, hogy tüzet okádó sárkányt legyőznie nem kellett, elég volt csak ezt hazudnia. Az egész mostani cirkusz tehát bűnben, mocsokban fogant, így szükségszerű lesz, hogy főszereplője bekerüljön a történelemkönyvekbe és emlékét megőrizze az utókor. Ámde nem valami fényes lapokon, hanem hátul, a sufniban, hasmenéses varjak által összeszarva, szügyig guanóban.
Bármily hihetetlennek is tűnik, énnálam a biztosítékot végleg ez a Várkapitányság Nonprofit Zrt. verte ki, amely arra hivatott, hogy a tengernyi pénzelkúrásokat koordinálja. Mert még az ÁSZ szerint is eddig teljesen átláthatatlanul és ellenőrizhetetlen módon loptak a várra szánt lóvéból, aminek nem az a megoldása, hogy a bűnösök tökeire lépnek, hanem új nevet adnak a lónak, hogy olajozottabban működhessen a harácsoló gyárüzem. Viszont nem ez tette be a kaput, hanem a név, ez a várkapitányság, mert semmi sincs ok nélkül, és ez is azt bizonyítja, hogy a fiúk a fáraót – felcsúti Ramszesz – óvva kiemelik mintegy az időből ezt a teret, s benne őt, hogy ne rohadjon annyira, azért.
Beláthatjuk egyébként, nem pusztán arról van szó immár, hogy OVM király óhajtana lenni. Sokkal inkább – amely persze egylényegű ezzel – Isten fia vagy unokája, hatalmát tőle eredeztetve, mert az játszódik le a szemünk előtt, hogy OVM elemelkedett az anyaföldtől, és nekilátott levitálni, úgy, mint Nicanor atya Macondóban. Igaz, ő ezzel Isten létét akarta bizonyítani, míg mi e jelenség okán a sátán létezését látjuk bizonyítottnak, de ez sem baj, lesz kit legyőzni a várostrom során. Mert ha kapitányság van, annak is kell lennie, hogy hűek maradjunk a színházhoz, ami az egész világ, igazi megdögöléssel fűszerszámozva.
Különben is csak ez következhet, hiszen a halandók elől le lesz zárva a szent terület, pláne a tüntetési szándékkal közelítők elől, a hajléktalanokról nem is beszélve, bár ők a rossz lábukkal nem is indulnának oda. Mindegy. Ha már várasat játszunk, akkor az ostromlók odahagyhatnák az atomkori módszereket, úgymint megafon és jelzőfüstök, és eleik jól bevált módiját követve alááshatnák a falakat, elővehetnék faltörő kosaikat és kampós létráikat, amellyel OVM bazi nagy erkélye megmászható, míg ő a Gundel nyolcszáz forintos babgulyásával locsolgathatná őket, ilyenek. Hogy most teljesen elmentem az abszurd világába, annak is jó oka van.
Az mégpedig, hogy a falakon kívül rekedteknek már tök mindegy. Mert, amíg ezekkel a történelmi játékokkal szórakozunk itten, az is kiderült, hogy a várkapitányság megalapításával egy időben a társadalom resztlije halálra lett ítélve, és a kivégzés módját a CÖF kezébe adta az istenkirály. Az Echo Tv-ben ugyanis egy bizonyos Szalay-Bobrovinczky Vince államtitkár a pofánkba mondta, hogy Csizmadia László és csapata dönt arról, mely civilek kapnak pénzt, ki pedig nem. Azok semmiképp, amelyekről az istenkirály úgy gondolja, hogy nem értenek vele egyet. Tehát sokan.
A civilek olyan feladatokat látnak el, amelyeket az állam nem képes, vagy nem akar. Ha a civileknek nem tetszik a pofája, például nem segíthetik a hajléktalanokat, nem oszthatnak ételt, ilyenek. A társadalom jelentős része tehát politikai okok miatt halálra ítéltetett, és ezt most ki is dobolták. Ilyen eddig még Neriáben sem fordult elő, de most már igen. Így, kedveseim, hogy egybeesik az uralkodó mennybemenetele, s vele párhuzamosan a fölösleges alattvalók kvázi likvidálása, ideje van az ostromnak, hogy legyen valami dolga is annak a kurva várkapitányságnak.
Bár addig bajosan, amíg a Messengeren ilyen üzenetet kapok egy ismerőstől, és éppen most: “Jókat osztasz meg. Sok mindenben egyezik a véleményünk, de én félek állást foglalni. Neked biztos nincs veszíteni valód.” – Most mit lehet erre mondani?
A vicc és viszonya a tudatlanokhoz
Az Orbán farából kilógó sajtótermékek identitási válságban vannak mostanában. Miután a hagyományos fegyverzetük elkopott, kifogytak a gyalázkodó jelzőkből, Schmidt Mária pedig kijelölte az új irányt a viszonyuláshoz, miszerint az ellenérdekelt fél debilis bagázs, tudatlan és ostoba csürhe, zsigeri félelmüket úgy óhajtják leplezni, hogy igyekeznek nevetségessé tenni és kiröhögni a földrengést, ilyen jóvan Pistike, csak duzzogj kicsi hülyém attitűddel.
Tüntikéznek, írja a valagból lafogó sajtó, még helyesen sem tudnak írni a nyomorult tábláikon, és egy napkeleti bölcs óriási arcával igyekeznek meggyőzni magukat és néhány olvasójukat arról, hogy csupán a tudatlan aljanép lázad ellenük Soros pénzén és vezérletével. Nem értenek ezek semmit. Nem ehhez vannak szokva, hanem trombitaszóhoz meg ágyúdörejhez, valamint a tagolatlan üvöltéshez, amiért kitüntetéseket és érdemrendeket oszt a gazdájuk.
Én magam is egész jól szórakozok azon, hogy amikor irányosan és módszeresen használom másként a nyelvet, mint azt Kásler előírja, mindig megkapom, ez még helyesen sem tud írni a böszméje, mit is várhatnánk tőle. Az ilyenek nem olvastak Füst Milánt a külön bejáratú írásmódjával, ami ölég messze van az akadémikustól, viszont arra szolgál, hogy meglegyen a mondata sajátos ritmusa és lejtése. Ő is mi a francot akar a nyomorult, ugye.
Mindezzel nem arról meséltem, hogy én vagyok a helikopter, hanem, hogy a valagból kandikáló csahosok nem értenek semmit a világból. Még, hogy emlékeztessek a furcsaságokra, az előző bekezdésben a szórakozik igét, amely ikes, direkt használtam más ragozásban, mert a nyelv nem örökéletű és változatlan totemoszlop, hanem élő organizmus, és ilyképp rugalmas is, ha úgy akarom. Ez csak a tüntetés plakátjainak nyelvezete miatt jutott eszembe.
És ez a nyelvezet, illetve annak meg nem értése és a rajta való rosszindulatú mosolygás pedig azon méláztatott el, hogy a móka és a kacagás véresen komoly dolog. Ha olyan a szándék, ölni is lehet vele. Sőt, egészen ismeretlen helyekről fakad, nem véletlenül írt róla dolgozatot Freud bácsi “A vicc és viszonya a tudattalanhoz”, amelyet én kiforgatva schmitteltem meg, mert úgy meséli el, amit mondani óhajtok, és így láttam rá garanciákat.
Ottlik is sóhajtozott mindig az elbeszélés nehézségein, Bergson pedig egy egész kötetet szentelt a nevetésnek. Ezek is azt mutatják, amit tudatni akarunk a nagyvilággal, az számos módon megtehető, és nem mindig azt jelentik a dolgok, amit mutatnak, de ez már szemiotika és szemantika, hogy végleg elborzasszak az olvasástól mindenkit, holott csak azt akarom elmagyarázni alaposan, nem mi vagyunk a hülyék, hanem az, aki nem érti a tréfát.
Ez sem öncélú dolog azonban, mert ha hiszik, ha nem, fizikailag tud fájni szinte az ostobaság, s ha ez még kánonná is emelkedik, akkor az a társadalom megérett a pusztulásra. Itt tartunk most egyébként. Például a kétfarkúakat sem értik, azt hiszik, akkor viccelnek, amikor örök életet és ingyen sört követelnek, és az a komoly, ha buszvárót ácsolnak, pedig fordítva van. Az első ontológiai, a buszvárós viszont esztétikai kategória, az egyikbe bele lehet dögleni a másikba csak módjával.
A seggmédia pedig, amikor azt a táblát, amelyen az áll, “Sorosbérenc vagyok”, komolyan veszi, hogy na, ugye, ő megmondta, míg azt, amelyen így szerepelt a felirat: “Sztjrák”, kiröhögi, hogy ez hülye. Ilyenkor hibázik hatalmasat, mert az első az ő pofájába köp voltaképp, a második pedig így mondja el a véleményét az oktatás siralmas helyzetéről, és alaposabban, mint egy száz oldalas tanulmány. És a második miatt tör majd ki a forradalom.
Ezek pedig röhögnek rajta, holott nem egyéb ez a módoltan elrontott felirat, mint nyakukon a kés. Mondom, veszélyes, ha az ember nem rendelkezik az irónia és cinizmus készségeivel, de mit lehessen tenni. A röhögés komoly dolog, Karinthy sem ismert a humorban tréfát, mint emlékezhetünk, de, ha ezen a vonalon – mármint Karinthy – kezdünk el tovább elmélkedni, akkor eljutunk a ma divatos kultúrharcig, ezt pedig nem akarom igazán.
Mert csupán annyit szerettem volna demonstrálni, hogy a humor klafa dolog. S nemcsak azért, mert jót lehet röhögni rajta, hanem azért is, mert ez egy olyan közös nyelv, ami a hatalomtól természeténél fogva idegen. Olyan ez nekik, mint a sifrírozás. A képibe dörgöli az ember, hogy hülye, és még csak meg sem érti. Leírhatatlan, minden másra ott van a mastercard. Bár, aki baginacsán szocializálódik, attól nem is olyan nagy csoda az ilyen demencia.
A lázadás esztétikája
Tegnap kikerült az éterbe az a felvétel, amelyen Varju László képviselő színjátékot folytat, és félrevezetésül vereti meg cibáltatja magát, sőt külön kérésre a lábát is csavargattatja, mint valami mosott ruhát a patak partján. Az előadás oly jól sikerült, hogy le sem adták közszolgálatilag, mert megzavarta volna a rózsaszínű vattacukros kurvavilágot. Viszont, mint ahogyan minden napvilágra jut előbb-utóbb, a szépségkirálynő pornófelvétele, az őszödi beszéd és Kósa kupakjai, ez a színjáték is közkincs lett, hogy elgondolkoztassa az olyan panelprolit, mint amilyennek magam is születtem.
Azt mutatja nekünk ez a kis színes, hogy négy fogdmeg kezelgeti a képviselőt nagy elszánással és emellett szenvtelenül, mint gyakorlott bérgyilkos, tapasztalt verőhuszár vagy keretlegény, ez még felugrik jeligére. Olyan hűvös, érzelemmentes a dolog. Nincs szó indulatról, ez is egy szakma, amit aljanépek végeznek mocsadékok megbízásából, mert így ránézésre ilyesmit igazi férfiember nem tesz, csak és maximum vak komondor tulajdonosok meg bandában nagypofájú beszariak. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy képviselőt klopfoltak – bár az is döfi -, nézegessük csak a közösen ütlegelés tényállását és az ebből való fakadásokat.
Varju Lászlóból hős lett, mártír, népmesei alak és szenvedő Krisztus, pedig nem is akarta igazán. Ő csak olvasgatni akart, erre nekiestek, s abban a pillanatban másra nem is gondolt, mint, hogy szorult helyzetéből szabaduljon, egy perc múlva pedig már szimbólummá vált. Így születnek a legendák, és így rúgja tökön magát a rendszer. A tüntetők közül kiemelt füstgránátos lány, a hajnalban elvitt újságíró mind egycsapásra és szinte akarata ellenére válik mitikus alakká, amely azt mutatja a tüntetőnek és arra biztatja, hogy lehetne ő is kamikázé. Így szoktak kitörni a forradalmak és parasztlázadások.
A néplélek könnyen azonosul a szenvedővel és elnyomottal, főleg, ha szembe állítják a legkisebb fiú hősiességét a zsarnok királlyal. Esetünkben míg Varju képviselőt négyen teperik le, a mi királyunk kizárólag négy napszemüveges fogdmeggel körbevéve jelenik meg a nagyvilágban, plusz még a kevlár a nagy gyomrán, ami különösen előnytelen, viszont undorító is. Ő utcai harcosnak nevezi magát, aki rendíthetetlenül áll az ágyútűzben, csak néha szalad a függöny mögé. Míg Varju képviselő, a lépcsőházi harcos entestével vesz részt a küzdelemben, s főleg túlerő ellen, azonban rendíthetetlenül, holott csak a szabadulás esélye nélkül földre teperve és megbéklyózva.
Ha Orbán járna színházba, végezne némi esztétikai erőfeszítést magában és tisztában lenne néhány fogalommal, úgymint komédia vagy tragédia, esetleg katarzis, akkor nem követne el alapvető hibákat, amellyel önmagát nevetségessé, ellenfelét pedig hőssé teszi. A NER viszont tapló az urával együtt, és – többek között – ez is okozza majd a vesztét. Nem érti, így el nem viseli sem a gondolatot, sem a humort, beleájult az ájtatos pátoszba, amit megvédeni másképp nem, csak erővel tud. S emellett, mint a bálványokba menekülő paleolit népek, fél is, és a sokaságban véli megtalálni a biztonságát.
Nem véletlenül érkeznek tapsoló lengyel vendégmunkások, a tízezres tömeget sem ok nélkül nevezik párszázas csürhének, így győzködve magukat, hogy ez még nem a birnami erdő, holott, de, bizony az. Ezzel viszont a receptet is megadják a lázadóknak, mert, ahogyan ha öt Varju László állt volna a négy fogdmeggel szemben, s nemcsak ez az egy, akkor nem leteperték, hanem elfutottak volna, hasonképp, ha folyamatosan csurig lenne az utca rájuk mordulva, elrohannának, mert beszari alakok voltaképp. Egy nagypofájú galeri, nem véletlenül menekül már szinte az összes minden olyan helyről, ahol nem az akluk van.
Mert idézzük csak magunk elé nagyjaink fancsali, kétségbe esett arcát az Európai Parlamentben, amikor Sargentini oktatta őket, és nem volt egy Kövérjük, hogy kikapcsolja a mikrofonját. Mindezzel nem azt óhajtom sugallni, hogy ezek csak az erőből értenek (de), azt viszont végképp nem, hogy pofán kéne verni őket. Tanulva Gandhitól már az is elég, ha annyian vannak az utcán, hogy ne lehessen őket egyesével leteperni és elcipelni, mert nincs annyi emberük. Láthattuk, hogy négy fogdmeg kellett egy Varjuhoz, egy tízezres tömeghez negyvenezer rendőr kellene, annyi meg nincs, ha csak nem importálnak Moszkvából. Sokszor kell sokan lenni, ami kitartást, türelmet és bátorságot igényel, viszont megéri. Erre tanít ez a tél.
Lopológia
Üdvözlöm önöket elvtársak. Elvtársak! Ne hangoskodjanak, elvtársak! Így. Tehát, üdvözlöm önöket elvtársak az Orbánizmus Viktorizmus Esti Egyetem vadonatúj kurzusán, a lopológia előadáson. Az élet rohamléptekkel halad, elvtársak, mi pedig loholunk utána. Két napja sincs, hogy kedves vezetőnk felháborodott, mert a közpénzből nagyon sok tűnik el ismeretlen és illetéktelen kezeken, ami tarthatatlan. És lám, máris itt van nekünk ez a stúdium, amely arra oktat, hogyan dolgozzunk azon, hogy a pénz a kijelöltek számláján landoljon minden bizonyossággal és kellő mennyiségben.
Ha most sorosista lennék, azt mondanám, ezek még lopni sem tudnak, ami nem lenne igaz. Mert tudunk. Másrészt pedig a pénz szokásostól eltérő útja éppen nem lopás, se nem korrupció, hanem irányított tulajdonosváltás, művészileg szerkesztett közbeszerzés vagy nemzeti feltőkésítés, esetleg Isten kifürkészhetetlen útja. Lopásnak csak azok nevezik, akik nem érnek fel a mi nagy és nemes eszméinkhez, nem érzik a NER erőtereit és szívcsakráit, mert soha nem jártak a Pilisben és nem néztek Szűz Mária barnáskék szemeibe szenvedése közben, amikor a kisfiát bántották a római migránsok.
Kérdezhetnék akkor, hogy tantárgyunk mért viseli a lopológia nevet. Ne tegyék, akkor követik el a legnagyobb hibát. Mi nem kérdezünk, nem gondolkodunk – ebben rejlik az erőnk -, mi teszünk. Csináljuk, amit Pártunk előír, mert a Párt tévedhetetlen, s aki ebben nem hisz, annak nincs helye miközöttünk. Viszont most egymás közt vagyunk, ezért néhány érdekességet, műhelytitkot elmesélek a mi észjárásunkról. A közembereknek bátran mondják, hogy lopológiát tanulnak, és meséljék el nekik, hogy ez a nagy spanyol futballedző, Julen Lopetegui eszméit tartalmazza, és magyarázzanak tolódásról meg pressingről, úgysem fogják érteni.
Mert, elvtársak, ahogyan a Párt új irányvonalát Schmidt Mária asszonyelvtárs oly frappánsan kifejezte, ellenfelünk, mondhatni ellenségünk ostoba és bunkó, tudatlan állat mind az összes. Mi, übermenschek annyira fölöttük állunk, hogy nem is beszélünk egy nyelvet, más a ruhánk, más az ételünk meg a házunk. Azok ott mind örülhetnek, hogy luk van a seggükön, és etetjük őket krumplival, szánkóval, tűzifával. Összefoglalva tehát: nyugodtan mondhatják a helótáknak, lopológiát tanulnak, mi tudjuk magunk közt, ez mi, ők meg csak bámulják a stadionjaikat, és ennyi elég is ebből.
Mi hát a vezérlő eszme a lopológiában, hogy a tárgyra térjek végre. Elvtársak, egy alapszabály van, amit mindenkinek be kell tartania, különben színházba kell mennie. Szóval elvtársak, nem mindenki lophat. Ismételjük el hangosan háromszor: nem mindenki lophat. Helyes, köszönöm. Ki lophat akkor? Tehetik fel a kérdést nagyon helyesen. Nos, a kiválasztottak elvtársak, a még nálunk is egyenlőbbek. Ezek köre szűk, mindig központilag és meghatározott. Gondoljanak csak Simicskára, bár félve ejtem ki a nevét, de remélem tudják, miről beszélek. Mindenkiből lehet Simicska, ezt soha ne feledjék.
Második kérdésként vizsgáljuk meg, mit lophat a kiválasztott? Egyszerű, bármit, ami megtetszik neki, földet, kastélyt, tévét, újságot. Bárkitől elveszünk bármit, amit csak akarunk. Visszafogjuk a reklámot, így visszük csődbe, meglátogatja a NAV, a Számvevőszék, vagy le is csukhatjuk a tulajdonost, mert Virág elvtárstól megtanultuk a dolgok működését, tudják: “Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” Ebből is látható, fékek és gátak nem léteznek, azt csinálunk, amit csak akarunk.
Maguk viszont nem. Nem azért tanulnak, hanem, hogy a központi direktívákat feltétel, kérdés és kételkedés nélkül végrehajtsák, és a rendszerben mindenki megkapja, ami neki jár. Maguknak egyelőre egy kis csomagot állítottunk össze szerzési ösztöneik csillapításához. Ez tartalmaz egy kis pilisi levegőt a frissen nyomott bankó mámorító illatával dúsítva. Csak vigyázzanak vele, mert az asszonyelvtársak ezt megérezve leteperik magukat. Ne foglalkozzanak azonban nőügyekkel, ezért mindenki kap egy vak komondort. Ezen kívül kapnak egy kis walkmant, amelyből végtelenítve szól a pénzverde csattogása.
Okkal kérdezhetik ezután, mi a konkrét feladat, tennivaló a nemzeti együttműködés olajozott rendszerében. Egyszerű, elvtársak, megjön a központi direktíva, kinek, hová, miből mennyi százalék jár és jut. Önök ezt végrehajtják, felügyelik, az elhajlókat jelentik, s mi azoknak levágjuk a mocskos kezét. Figyeljenek, magukat is jelenthetik, és biztosan szeretnék még azzal a kézzel megsimogatni mise után a gyerek buksiját vagy a feleségük tomporát. Na, ugye. Tegyék, amire kedves vezetőnk utasítja önöket, s ha kellően odaadóak, karácsonykor akár szelfizhetnek is vele. Minden egyéb az álom kategóriájába tartozik. Öt perc imaszünet, és folytatjuk.
New Age
Mintha kezdenének összeérni a szálak, kies hazánkban úgy hömbölögnek az események meg a dolgok, ahogyan a cica pofozgatja a gombolyagot. Az történt tegnap ugyanis, hogy egészen érthető módon, az évek óta semmibe vett képviselőknek végleg tele lett a töke, és kivonultak a parlamenti lépcsőre, ahol már nem Kövér az úr, majd meghirdették az összellenzéki tüntetést nem a rabszolgatörvény, hanem a rendszer ellen.
Ez már döfi, már habosodik a torta, és végre talán a fideszcsürhe is kezdi megérteni a játékszabályokat, amikor felháborodva sajtótájékozzák, hogy jé, ezeknek meg a hatalom megszerzése a fontos, hallatlan. Mondják. Hát mi a kendermagos kutyafaszát akarnának a megalázottak és megszomorítottak, amikor voltaképp már az is hazaárulás, hogy eddig asszisztáltak a cirkuszhoz, amitől úgy tűnt, európai módon mennek a dolgok itt, és hát, nem.
Azt ugyanis, amikor az ellenzék javaslatait meg nem hallgatják, szavazata semmit nem ér, csak töltelék Orbán vacsorájában, ahol törvény csak abból lehet, amit a Fidesz, következésképp Orbán Viktor Mihály akar, és lesz is, hiszen ezek a legképtelenebb ökörségeket is megszavazzák, szóval az ilyesmit őszintébb helyeken rendeleti kormányzásnak hívják. (Azt csinálok, amit csak akarok.) Voltaképp ez folyik itt 2010-óta, csak még nem mesélte el senki sem.
S hogy még mennyire aljasul van ez itt minálunk. Legutóbb Adolf bácsi dolgozott így, de annál még ő is gerincesebb volt, hogy miközben Londont bombázta, nem volt pofája pénzt kunyerálni tőlük puskaporra. S ha már idáig jutottunk, ezek az ellenzékiek még szinte ki sem álltak a lépcsőre, még csak gondolat volt a fejükben, hogy mind együtt, balról jobbra és jobbról balra közösen akarják elűzni a zsarnokot, és már megy a fintorgás meg a szájak huzigálása.
Ezzel hogy, azzal mért nem, vagy csak egy kicsit, zajlik a farkak méregetése, amihöz egyetlen apróságot teszek hozzá szintén az Adolf-féle vészterhes időkből, amikor Churchill bácsi magyarázván különös együttműködéseit, ilyen frappáns dolgot mondott: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.” Vajon mit akart mondani a bácsi a vélhetően már akkor is viruló ostobáknak? Elmélkedjünk el ezen.
A Fidesz szerint egyébként ez az egész színészkedés, pillanatnyi politikai balhé csupán, és ez az ostobaság zene az ember fülének, hogy ezek ennyire hülyék. Hogy nem látják a ház égését, hogy az oldat telítődött, és egy gramm mocskot nem bír már befogadni. A szakszervezetek is meghirdetik holnap az országos sztrájkot, és ez is frappáns dolog, de majd kiderül mire elég. Viszont egy biztos: ez egy új kor, amely már a két héttel ezelőttivel sem összevethető.
New Age, s nem az usákos, ötven évvel ezelőtti, amely igyekezett egy új szakralitást teremteni, hanem a J. A.-féle amelyet a mi drága költőnk így öntött szavakba: “Uj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj.” Ennél frappánsabban nem lehet elmesélni, hogy itt nem két érdek, hanem már két világ áll egymással szemben, amely alapvetően különbözik nyelvében, erkölcsében és esztétikájában a másiktól.
Mondhatnánk azt is, az egyiknek vannak ilyen készségei, míg a másik hiányt szenved belőlük. Ám akkor azt mondanánk, hogy a fideszcsürhe nemcsak gonosz, hanem bunkó is, de ilyet nem teszünk, mindenki ítélje meg maga a viszonyokat. A lenini forradalmi helyzet viszont momentán az Neriában, hogy az uralkodó osztály már nem tud a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem akarnak a régi módon élni. Ebből bármi kisülhet, még fogpiszkáló is, ha el nem csesszük.
A mókát és a kacagást feledve azonban az is igaz, hogy az erőszakszervezetek azért kapisgálnak már valamit. Erre utal, hogy a fővárosban fokozott ellenőrzést rendeltek el, ami azzal jár, hogy minden indok nélkül bárki segge lukát is átvizsgálhatják. Szörnyülködik mindenki, azonban csendesen utaljunk rá, októbertől ugyanez él már nyolc megyében – Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg –, csak nem dobolták ki hangosan.
Sőt, ha ehhez hozzátesszük, hogy a migrációs válsághelyzet is éles, ami más cuki kurvaságokra is feljogosítja a hatalmat, akkor beláthatjuk, még akármi is lehet ebből, voltaképp nyakunkon a potenciális vérontás. Ez csak a legrosszabb eshetőség, de idáig is eljutottunk, mondom, hogy új kor ez. Viszont van gandhisabb forgatókönyv is, vagy, ha úgy tetszik, kispálos, és éppen itt, az orrunk előtt, csak le kell hajolni érte.
Amikor Lovasi azt nyekeregte a mikrofonba, hogy maradj otthon, nézzél tévét, akkor – bár ő más szándékkal találta ki ezt még a holocénban -, voltaképp a polgári engedetlenség egy formáját vetette papírra, majd énekelte el mindnyájunk legteljesebb gyönyörűségére. Mert gondoljuk azért meg: ha csak egy hétre mindenki a kis vackába húzódna, nem járna a vonat, nem lenne bót és nem termelnének a gyárak, ennyi idő alatt ilyen csöndesen is fejre állhatna a rendszer.
Mindezek azonban csak olyan valószínűségszámítások, ujjgyakorlatok, és hol vannak attól, amikor még boldogult úrfikoromban a taxisblokádról a tűzvonalból tudósítottam a csudálatos békeidőkben. Mert, hogy tisztába tegyük a fennforgást, az ehhez képest maga volt a kiegyensúlyozott örömök és a felhőtlen boldogság szigete. Mert itt és most nem fog Bod Péter Ákos tárgyalni a lázadókkal, itt kurvavilág lesz vagy így, vagy úgy. Ez most már egészen biztosnak tűnik.
Hülye vagy
Ahogyan Mária Teréziát annak idején jó okkal nevezték Európa anyósának, mert számolatlan gyermekeit tökéletes ritmusérzékkel helyezte el a legkülönfélébb uralkodó házakhoz dinasztikus megfontolásokból, erre a sormintára rímelve mi pedig bízvást hívhatjuk Novák Katalin államtitkár asszonyelvtársat nemzetünk dadusának vagy védőnőjének. Tőle olyan büfi, kakás pelenka és popsikenőcs szagú lesz a haza. Nem áll jól neki, de nem érdekli, szintén, akárha Mária Terézia, hatalmi megfontolások miatt játssza ezt a szerepet, viszont szarul.
Fölöklendezte őt a kontraszelekció, és most itt pancsol, hangoskodik. Ez megy most, beérett a Fidesz harmadik vonala, virágzik a selejt és ordibál. Németh Szilárdnak is ettől ilyen hangos a szája, ő azonban tankokban és tarackokban utazik, kiegészítve a velős pacal receptjével. Ellenben most arra jutottak – mert azt mondták nekik, jussanak erre -, hogy az ellenzék és a tüntetők méltatlanok, primitívek, összefoglalva: nem érdemlik meg az életet. Új a helyzet nagyon, az eddig papírmasénak tartott alakok önálló életre keltek, arcuk lett és akartuk, amivel a Fidesz nem tud mit kezdeni, tehát bunkónak nevezi a fuldoklót. Ez is egy nívó.
Róbert Gida mondhatja szeretettel Micimackóról, hogy csökkent értelmű, én is Novákról és Némethről, mert költő vagyok. Ők ketten – meg a többi – azonban nem az ellenérdekelt oldalról ugyanezt, mert a paraszt még komolyan veszi. És pláne nem hülyézheti le Novák államtitkár asszonyelvtárs a háromnegyed országot, azt a lakossághalmazt, amelynek herótja van tőlük és föláll a szőr a hátán az ájtatos alávalóságtól. Pedig ezt tette. Rád is, én nyájasom, aki most bűnös módon engemet olvasol, még rád is azt mondta, hogy degenerált vagy.
Mert énnálam azt mutatja ez a kijelentése, hogyaszongya: “Nehéz lehet azoknak, akik valamiért nem tudják támogatni a kormánypártokat, mert úgy látom, egyik ellenzéki párt sem kínál számukra valós alternatívát. Gondoljon bele, hogy ez azt jelentené, hogy azok közül kellene valakiknek vezetni ezt az országot, akik most valóságshow-t játszanak az utcán, színészkednek és provokálnak, és méltatlan módon viselkednek.” – tehát az ellenzék az hülye, és aki szimpatizál velük az úgyszintén. Jobb kocsmákban ekkor megkérdik, mi van kisanyám, és puff, egy pofon már csattan is.
Én ilyenre nem buzdítok egyáltalán, csak a bicska nyiladozik a zsebemben, amikor a pofámba vágja ez a dadus, hogy rossz lehet nekem. Tévedni teccik, én ilyen liberális takony módján kurva jól érzem magam, és egészen jól szórakozok államtitkár asszonyelvtárs görcsölésén és a rezsis hadvédőén úgyszintén. Őtőle tényleg nem várta volna az ember, hogy mások szellemi képességeit firtassa, és mégis megtette. Lám, mire nem jó a marhanagy önbizalom. Mégis azt mondom például Menyhárt Jenővel, hogy jó lesz nekünk, a súlytalanságban szeretkezünk. Hogy akkor ezzel mit kezd államtitkár asszonyelvtárs, az viszont érdekelne.
Épp azért is, mert például egész Európát ilyen friss szarszagú pelenkázóasztallá alakítaná államtitkár asszonyelvtárs, mert abban is reménykedik, hogy a választások után átrajzolódik a kontinens politikai térképe, és a családbarát vonal kerül hatalomra. Ebben pedig az van benne, hogy eddig mondjuk Macron újszülötteket vacsorált, míg ellenben a mi rendőrségünk tele szeretettel és emberséggel szakította el az anyjától azt a kisdedet, akiről úgy látták, a kilakoltatás után a szülőnek nincs hová vinnie. A nagyok mehettek a híd alá majd a börtönbe, a kicsik az árvaházba.
Ilyen az ideális családbarát kormány, és ennek az iránynak kellene győzedelmeskednie Európában is, aki ezt nem fogja fel, az hülye, akinek rossz lehet. Én úgy általában egy jámbor és halkszavú plüssmedve vagyok, azt azonban nehezen tolerálom, ha az aljassággal nem tudok azonosulni, akkor lehülyéznek. Viszont itt tartunk, a fidesztaknyok ócsárló készlete kifogyott, semmi más nincs már a ládafiában, minthogy az ellenzék, és aki nem esik hasra tőlük, primitív, együttélésre képtelen bunkó. Ez szép is lenne önmagában, esetünkben viszont van egy olyan fennforgás, hogy az ember épp velük nem óhajt egy levegőt szívni.
Ez a megfejtése a dolognak. Szerintem. És akkor most mi legyen? Ez pedig az új kérdés.
Igen, nem
Azt mondta újévi intelmeiben Áder álamelnök elvtárs: “Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” – És ezzel magára szabadította a poklot, mert ezen én elgondolkozok, és tudományos alapossággal bebizonyítom, hogy szaralak, meg a cimborái is, tehát elűzhetők, sőt, muszáj is lesz. Mondhatnád, nyájas olvasó, hogy ne szórakozzak, te ezt már magadtól is tudod. Ez igaz lehet, ámde mennyire örömteli meg hasznos, ha nem csak az érzéseinkre és ösztöneinkre hagyatkozva jelentjük ki, hanem filozófusok és egyházatyák gondolataival támasztjuk meg állításunkat, ugye.
Elsőként a szóhasználatról, hogy álemelnök úr mért egy l-es elnök, és mért nem kettő, mint más, normális országokban. Ezért, mert országunk nem normális, hanem ilyen különleges hely a Föld nevű bolygón, ilyen félfeudális, egészen fasiszta, malomalja, fokos hely. Csak itt érthetik meg az alattvalók az alaptörvény asztalának iszonyatát, s csak mimagyarok tudjuk, mi az a nemzeti konzultáció, ilyen a végtelen Univerzumban máshol nincs. Így, midőn a NER hajnalán az előző államelnök önmagát egy l-el írta be a történelembe, azóta ez így maradt, és így is lesz, míg a NER és még két nap.
Áder álamelnök elvtárs tehát csak egy kicsit nem a snecikre gondolt, meg a pontyokra, és máris belekeverte magát – pedig nem is óhajtotta – a szabad akarat, a liberum arbiturum igazából megoldhatatlan problémakörébe. Ez voltaképp azt vizsgálja, hogy Isten is gonosz-e, vagy ez a félresikerült teremtménye, az ember önszántából az, és nem eleve elrendelve. Nem mindegy ugyanis. A természettudományok és Sheldon felől közelítve azt tudjuk mondani a lökött fizikussal, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, mégis van szabad akarat. Szükséges – mint ő mondta – táplálék bevitele az organizmusba, levegő meg víz ezek feldolgozásához, és a salakanyag ürítése, minden más választható.
Szellemi síkon nem ilyen egyértelmű a dolog, mert az okosok mindig mindent túlbonyolítanak. Ám meg kell hagyni, némelyik elképzelés feloldozást ad a hülyeségre, a gonoszságra viszont egyik sem. Arisztotelész szerint például a tudatlanságból elkövetett cselekvést nem az akarat irányítja, mert ebben az esetben az értelem nem figyelmeztet arra, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen a delikvens. Ez esetünkben a fideszes választók szemszögéből mérvadó, mert már Jézus is bocsánatot kért azok számára, akik nem tudják, mit cselekszenek. Áderilag előre nem jutottunk a görög segítségével azonban, nézzünk hát máshol körül.
Itt van nekünk mindjárt Hippói Szent Ágoston, aki szerint az emberi akarat szabad, innen ered a világban levő rossz is: az embernek szabadságában áll, hogy ne a jót cselekedje. Tanítása szerint a bűnbeesés után az emberi lélek önállósult, vak akarások színtere lett, így, ha az emberben nem volna meg a választás képessége, akkor nem létezne számára különbség a jó és a rossz között. A jóra való szabadság azonban nem minden embernek jutott osztályrészül. – Mondja Ágoston, és elborzadva látjuk, hogy kies hazánkat kizárólag olyanok irányítják, akik nem részesültek ebben a kegyelemben.
Ezzel szemben David Hume arra tanít, hogy az én létezése mellett nem tudunk meghatározó érveket felhozni, tehát nem beszélhetünk szabad akaratról. Az ész sem előidézni sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet; erre csak a személyek képesek. S mivel az ész a szenvedélyek fölött nem gyakorol befolyást, így a cselekvés erkölcsi szabályozása nem származhat az észből. Ilyesmit hadovál Schopenhauer is, amikor azt állítja, az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok, az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer.
Mivel azonban mi keresztény, magyar középosztálybeli úriemberek vagyunk, nézzük, mit mond erről az egész kuplerájról a katolicizmus. Hát ezt: Ha Isten úgy döntött volna, hogy minden az ő akarata szerint álljon fenn változatlanul, akkor teljesült volna a terve, és a világ máig is teljes lenne szeretettel és békével. Mivel azonban szabad akaratot adott az embernek, az ember döntése által beléphetett a bűn a világba. Ha Isten előre eltervezte és akarta a bűnt, ez teljesen összeegyezhetetlen az ő jóságával, tehát nem állja meg a helyét, ellentmondást szül, mert így Isten lenne a bűn okozója.
Efelől nézvést tehát, amikor Orbán, Áder – meg a többi – elhatározta, hogy gazember lesz, az nem eleve elrendelt isteni sors volt, hanem jól megfontolt döntés. Továbbá – mondja álamelnök elvtárs – “Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” Következésképp és az ő olvasatában arra kell igent mondanunk, ami az ő álamelnöksége szempontjából helyes. Ez pedig a NER igazsága, ami azonban antagonisztikus ellentétben áll az isteni jósággal és az általános emberivel, mert az kizárólag neki, a gazdájának és a csürhéjüknek szép és igaz.
Mielőtt azonban tovább haladnánk a szépség és igazság etikai és esztétikai boncolgatása felé, torpanjunk meg egészen. Hiszen, ha Orbán, Áder meg az egész csürhe szabad akaratából gonosz, akkor az alattvalónak is van arra szabad akarata, sőt, kötelessége is, hogy ezt a gonoszt kiűzze. Álamelnök úr szerint rajtunk múlik, mire mondunk nemet. Például rá és a bandájára, amit egyébként a gazdája is jogosnak érzett, amikor ő akarta a hatalmat. Ő is mondta, hogy a rosszul kormányzó erőt a népnek joga van elűzni. Ez például etikailag, esztétikailag és történelmi szempontból is annyira igaz, hogy be is fog teljesülni rajta. Innen nézvést Áder elvtárs a lázadásra szólított fel tehát.
Hallgassunk rá ez egyszer.
Táncolt egy hóember
Iszonyú fejfájásra ébredt OVM, arca borostás volt és püffedt, véreres szemei csipásak, szája szélére pedig pörköltszaftba száradt szotyolahéj ragadt. Jellegzetes, kockás inge trottyos gatyájára csúszott, s ami a legérdekesebb, egy papírcsákó volt rajta, gumival az állán át a fejére erősítve, mint Micimackónak, ha jól mulat a rajzfilmben. De, ami még különösebb volt, a várbéli, vadonatúj, mészszagú dolgozószobájában ébredt egy hatalmas bőrfotelben, a milliós szőnyeg összehányva, és üvegcserepek borítottak mindent. Vele szemben pedig, a másik fotelben ült Árpi, hű társa, legkedvesebb fegyverhordozója, és gondterhelten nézte őt.
– Mi történt? – kérdezte OVM elhaló hangon, és látszott, nagyon nehezére esik megszólalni.
– Melyiket mondjam? – kérdezett vissza Árpi cinikusan, kihasználva főnöke szorult helyzetét, és láttatva, ha úgy alakulna, a torkát is minden szívfájdalom nélkül harapná át.
– Arra emlékszem – kezdte OVM -, hogy vőmurammal házi pálinkázunk a demizsonból és egész jól érezzük magunkat. Az unokák hangoskodtak, Ráchel pörölt az urával a tizedik feles miatt, a tizenegyedik után viszont elszakadt a film. Egyáltalán hogyan kerültem ide, és mit keresek itt?
– Dolgozni akartál, belakni a várat még a költözés előtt.
– És? – érdeklődött kétségbe esve OVM.
– Fölhívattad az RTL Klubot, hogy most adsz nekik interjút. – szúrt oda Árpi.
– Aztán?
– Adtál.
– Jézus Mária. Miket mondtam? – rémüldözött OVM.
– Délben megnézheted – mondta Árpi -, nem lesz benne köszönet.
– Mégis.
– Sorost dicsérted.
– Mi van?
– Meg Gyurcsányt.
– Édes Istenem. – sóhajtott nagyot OVM – és még?
– Beállított Stefka, hogyan reagáljanak a Srácokban erre az egészre.
– És?
– Elküldted a picsába, hogy takarodjon a vén komcsi. De ez a kisebbik baj.
– Mi van még?
– Fölhívtad Sorost.
– Úristen…
– Elnézést kértél tőle mindenért.
– Ez még korrigálható.
– Ez igen, de Putyinnal is telefonáltál. – élvezkedett már Árpi.
– Mit?
– Én nem tudom, csak annyit hallottam, azt ordibálod, hogy jaffaimatty, de nem tudok oroszul.
– A rohadt életbe. – esett kétségbe OVM – Mi történt erre?
– Én azt nem tudom, azt hiszem lecsapta a telefont. De az orosz nagykövet már átadott egy jegyzéket.
– Mi áll benne?
– Nem bontottam fel, mert sörért küldtél.
– Sörért? – értetlenkedett OVM.
– Azért, mégpedig ragaszkodtál a Heinekenhez.
– Heinekenhez.
– Ahhoz.
– És?
– Ittad, és szelfiztél vele. Elküldted Lázárnak, hogy ezt szopd, ne a Csikit.
– Ez még nem olyan nagy baj.
– Semjénnek is küldtél, azzal a szöveggel, hogy térdre, imához csuhás.
– Kiheveri.
– Meg, hogy lógjon helikopteren, még ezt mondtad neki.
– Ez se olyan nagy baj – nyugtatta magát OVM – de mik ezek a cserepek?
– Ott táncikáltál a tükör előtt. Kötözködtél vele, hogy ki az a hóember, aztán labdát kértél és gólt rúgtál neki. Kétmilliós tükör volt.
– Ki hányta le a szőnyeget?
– Te, mégpedig az RTL kamerája előtt. Kétmilliós szőnyeg volt. De még ez sem a legnagyobb baj. – igyekezett fenékig üríteni a poharat Árpi.
– Hanem?
– Ma délre meghívtad a tüntetőket ide vendégségbe és tárgyalni.
– Majd a TEK megállítja őket. – próbált reménykedni OVM.
– Az ugyan nem.
– Mért?
– Idefelé beugrottál a parlamentbe, és lehugyoztál egy szobrot. A parlamenti őrség pedig keménykedett.
– Aztán? – kérdezte bárgyún OVM.
– Kövérhuszároknak nevezted őket, és megígérted, hogy rájuk küldöd a TEK-et.
– És?
– Rájuk küldted, most is ott vannak.
– Ezt nem lehet kibírni. – sóhajtott fel OVM – Mi lesz most Árpi?
– Komolyan?
– Komolyan.
– Véged lesz, főnök, véged. – ezt szúrta oda Árpi.
OVM pedig bőgni kezdett, könnyei kis csíkokat mostak a száraz pörköltszaftba, és az egész trutymó csöpögött le a kétmilliós szőnyegre, a hányás mellé. Jött a takarító személyzet, hülyén néztek és kacsingattak egymásra, Árpi pedig behozta a nagykövet jegyzékét, hogy felbontsák, és megtudják, milyen halálnem szerepel benne, milyen méreg és hány hangos kalasnyikov vagy testvéri tank feldübörgése esetleg. Mielőtt még elolvasták volna, OVM letépte a fejéről a papírcsákót, tehetetlen dühvel ugrálva rajta, de már nem volt mit tenni, kezdődött a híradó az RTL-en ugyanis.