Kampec dolores LXXII. – Fatutaj a folyamon

Ahogyan kajlán és kérlelhetetlenül száguldozott a Föld nevű bolygó a jéghideg űrben, és éppen beért abba a kanyarba, ahol Bélát a tavasz várta huszonhárom nap múlva, ahelyett, hogy az egész falu együtt örült volna a rigókkal, és a duplagyűrűsök hajnalonta tényleg az urat dicsérték volna, úgy, ahogyan a csőrös cseresznyetolvajok is, és nem a bádogbános pléh Krisztusát, akképp látszott az is, hogy hiába lopakodik a tavasz, mégsem a kikelet jön el, hanem a téboly éjlila leple készül elborítani minden leharcolt kockaházat, és az azokban remegő kiszolgáltatott, meggyötört lelkeket.

Ott lógott már a bűzös vászon templom poros tornyán, lengedezett a szélben, csak egy erősebb fuvallat kellett, hogy imbolyogva alászálljon, és betakarjon minden házat, minden kajla fülcimpát, és a zsíros füleken át undorító kígyóként betekergőzzön az agyakba, kitöltve ott a tátongó űrt, amit a Bádogbános, a plakátok és a teleképekből folyó szürkés mocsok hagyott. Ettől a falusiak feje piramis alakú lett, szemeik kiüresedtek, így veszítve el azt a maradék emberformájukat, amit a lassan nyolc éve záporozó srapnelek ütései még meghagytak nekik.

Béla kilépett a dohos templomból, ahová valami ördögi erő terelte be, aminek még nem ismerte az eredőjét, csak azt, hogy hatalma van rajta, olyannyira, hogy meg sem fordult benne a degeneráltakkal való kajánkodás. Tehát nem bocsátott mosolygó Buddhát az oltárra, nem levitált ott nekik, hogy elképessze őket, mert nem is tudott volna. Ez a vonzás, mint valami mágnes uralkodott rajta, és rájött, minden erejére és az összes tudására szükség lesz, hogy megőrizhesse a maradék eszét, amire egy eshetőség volt a tapasztalatok szerint, ha átmenetileg zsebre teszi, és be is gyömte jó mélyre.

Viszont ahogyan ez sikerült, azonmód vált a szeme üvegessé, a feje elkezdett csúcsosodni, és igyekezett a kocsmába, hogy bejusson, amíg még tudja, mire való a kilincs. Tragédia készülődött tehát, mert az a veszély fenyegetett, hogy a nehezen, sok év fáradságos munkájával felépített magánya összeomlik, és ő is bizakodva tekint az előre leharcolt jövőbe, miközben Zámbó Jimmyt hallgat, és menekülteket keres a fás kamrában, a stelázsi mögött meg a falvédő alatt. A világ, amelytől eddig oly kitartóan óvta magát, vigyorogva fogadta a tévelygő bárányt, szívta volna magába, és, ahogyan bambán belépett az ivóba, a fröccsök ura látta a bajt, és barátja megmentésére indult a feledés mangrove erdejébe.

A kocsmárosnak volt már tapasztalata Béla szétcsúszásairól, olyat azonban eddig még nem látott, mint most, hogy úgy néz ki, úgy beszél, és úgy ül a széken, mint akármelyik traktorista, hogy már maga is kezd az egyenmassza részévé válni, olyannyira, hogy a lobotómia halványpiros hege kezdett terjedni a halántékán. Kúszott egyre előre kérlelhetetlenül, amit csak drasztikusan lehetett megállítani, és a gyógymód első lépcsője az volt, hogy egy irtózatos pofont kevert le a barátjának, hátha kitisztul a feje. A piros csík megtorpant, de Béla szeme nem tisztult ki, olyan jámbor-szerencsétlenül nézett a maflás után, hogy a fröccsök ura majdnem elsírta magát, és úgy döntött, addig itatja, míg el nem ájul, attól talán kitisztul, vagy ha nem, legalább tudni lehet, mitől ment el az esze.

Tudta, hogy borokkal itt semmire sem megy, telitöltött hát egy nagy poharat vodkával, hogy barátjába diktálja, mert tudta, ez az a varázsszer, amitől lábra kel a megfeneklett képzelete, és még azt is bátran kockáztatta, hogy mozit rendez neki megint élete cafatjaiból, elképesztő zenéket keres a neten, amitől zokogásban tör ki, mert bennük találkozik gyerek önmagával és porokból újraformálódó nagyapjával, vagy akármivel, amit mostanában a feledés fiókjába zárt, mert akkor majd visszatér beléje az élet, amit a templomban elvettek tőle. – Igyál. – Noszogatta a barátját, aki egy túltáplált, bamba óvodás üres tekintetével meredt a tévére, és még vigyorgott is elmerengve az abból folyó dumákon, és a fröccsök ura ekkor látta meg a baj igazi okát.

Kikapcsolta a dobozt, amitől az asztalokon lévő üres vázákban tavaszi csokrok jelentek meg, a plafonból pedig sárga szirmok szitáltak, mert, amíg a kocsmáros fél percig odavolt, Béla egy hajtásra itta meg a kancsó vodkát, mint az élet vizét, és azonmód fény gyúlt üveges szemében, ahogyan érezte, hogy az ital alászivárog a lábaiba, és felkúszik a fejébe. A heg eltűnt a halántékáról, és a feje is kezdte visszanyerni régvolt alakját, mint amilyen volt, amíg el nem torzította a szutykos világ, amit óvatlanul beleengedett. A fröccsök ura látta, hogy ez így jó, újra töltött hát, hogy Béla feje teljesen kivirágozhasson, és ezek a bokrok nyújtsanak jótékony menedéket az ablakon kopogtató elhülyítő veszedelem elől.

Amikor Béla az udvarra indult, szokásos megvilágosodásai templomába, és elszántságát sem a harangszó, sem a traktoristák sületlenségei, amellyel elkínzott agyuk elképesztő tartalmát osztották meg egymással, és ugyanaz csorgott belőlük, mint a teleképből és a bádogbános villás nyelvei közül, tehát elvesztek az élet számára már teljesen, amikor már ez is úgy pergett le hősünkről, mintha burokban lett volna, akkor a kocsmáros megnyugodott és megpihent, hogy készen van a mű, megmentette a barátját a kárhozattól, és ez akkor vált bizonyossággá, amikor Béla felemelte ujját, és újra szavalni kezdett a rigóknak.

A rend helyreállott. S miközben a traktoristák, a duplagyűrűsök, az olajos hajúak, a csorbult protkósok mamuszban, büszkén vagy járókerettel vonszolódva hangyasorként haladtak a kultúr felé, hogy ott rosszul szabott öltönyben dagadozó emberformájú lény sziszegje a fülükbe az újabb méregadagot, Béla csillagokról, göncölökről, mázsás boldogságokról mesélt a rigóknak olyan erővel, hogy még a macska is odaült közönségnek a vödör peremére, és még ő is elfeledkezett a vér ízéről. És amikor a kultúrt beborította a templomtoronyból leereszkedő éjlila vászon, a kocsma udvarát éppen ekkor ülte meg az a nyugalom, ami Béla szájából szivárgott, a fröccsök ura pedig fütyörészni kezdett, mint aki jól végezte a dolgát.

Nyelvórák kezdő magyaroknak

Voltaképp mai Fidesz-léptékkel nem is pénz az a kétszáztíz millió, amit kormányunk Kárpátaljára tolt a talicskája eldugott szegletében turhával kevert Túró Rudival együtt, amely termék magyarságunk letéteményese, a londoni menekültek csábító szirénje. Viszont, hogy mire kúrja el, az megér egy misét, ha már Párizs is, ugye.

Semjén et. az, aki két lovaglás és három szalonka-gyilkosság közt nemzetünk megmaradásáért felelős, és valljuk meg, érti a dolgát. Ebből a kétszáztíz millióból újmagyarokat gyártanak, egészen pontosan „magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat”, hogy értsék, kire kell szavazni majd a levelükben.

Tudjuk, hogy Szűz Mária is magyar volt, az arámi meg egy szabolcsi nyelvjárás, az idő viszont egyelőre még lineárisan telik, a Szeplőtelen tehát már nem tudja a megfelelő helyre tenni az ikszet, bár még az is lehet. És még a Fletót szidják, hogy idegenbe szakadt véreink ellen politizál, amikor ilyen ganajságok ellen tutul, és milyen igaza van.

Még akkor is, ha Molnár MSZP góré Karácsonnyal az oldalán hitet tesz a Fidesz csalása, az ilyen szavazati jogok mellett. Hát hol élünk elvtársak? Itt, az ugaron, amelyet annak vezére magyarul nem tudó mókusokkal akar megtartani, akik itt sem élnek, tán soha nem is jártak Záhonyon innen, és ezt mosolyogva nézi az összes böszme magyar, hajtogatva, hogy összefogással legyőzhető a gonosz, hát, a rossebeket.

Azért föl kéne tenni a ki a magyar kérdést is már egyszer. Minden búvárkodás helyett például Faludy Gyuri bácsi-e, aki, amikor angolul kezdett álmodni a nagy vízen túl, hazamenekült, hogy Recsken kössön ki, vagy a filmügyi biztos, akire szintén ráférne egy gyorstalpaló úgy magyarilag, mert úgy ő sem tud már elég régóta, ha valaha birtokában volt egyáltalán az ikes ragozásnak.

Másrészt okosaink is elmesélhetnék az óriási Magyarország térképbe beleájult, darutollas honfitársainknak a tutit, miszerint erdélyi véreink nem abban a kultúrában nőttek fel, mint a csúti paraszt. Elég kevés közük van egymáshoz azon kívül, hogy nagyjából megértik a másikat, de ez már bonyolult, mert távol esik attól a tébolytól, hogy a Szíriuszról is magyar nótákat sugároznak a kis zöld emberkék, akiknek viszont piros pötty van a seggükön.

Aztán nem ártana abba is belegondolni, hogy Pártunk minek nézi a pénzért megvehető ukránokat. Hogy ők a mindenkori Péntekek, akiket Robinson Crusoe módján megtanítunk magyarul, és megtérítjük a keresztényi hitre.

Akárhogyan is forgatjuk ezt az egészet, büdös. Igaz, Orbán et. annak idején életterekről szőtt omladozó álmokat, mint tetszenek emlékezni. Ez az ukránoknak szervezett magyar nyelvi tanfolyam pedig már a gyarmatosítás kezdete, és alig is különbözik a nácikoktól, akik szintén az ukránokkal (is) szórakoztak.

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Ezen az egészen el kéne merengeni kicsinyég. Vagy felháborodni is illik azért. Ordítani, na.

Az ember hőt sugároz

A Ripost című tudományos szaklap és pornóújság saccperkábé kétnaponta olyan címekkel sokkolja a Józsikat, akik házi főzésű kisüstiben őrzik a keresztényi kultúrát, hogy a déli határon elképesztő állapotok uralkodnak. Meg tarthatatlan, meg félelmetes. Elég szűkös a jelző-repertoárjuk, ami van nekik.

Aztán megtudjuk, hogy mámegin’ nyolcan ostromolták a milliárdos védműveket, viszont a rendőrség állja a sarat, még bírja a nyomást, ha olykor kósza kisrepülők bele nem kavarnak az idillbe. Ez az egész annyira sokkolja Lázár Jánost, aki ezek szerint a Ripostban nézegeti a menekülőket meg a csöcsöket, hogy az űrtechnikából visszamaradt hőkamerák felvételeit is vizsgálná.

Meg minden bizonnyal a Ripost (illetve bármely más ribanc lap) rendelkezésére is bocsátaná, hogy a Józsik gyűlöletét még jobban, mintegy tudományosan megalapozza, mint annak idején a szeminárium Lékai bíboros hitét.

A hőkamera nagyon fáintos szerkezet, azon alapszik a működése, hogy az ember, mint bármely más szén alapú organizmus, működése során hőt termel és sugároz. Hülye krimikben is nagyon klafán lehet használni a tátott szájú Józsik nyűgözésére, ha meg nem vakultak még az metilakoholtól, ami a házi üstökből kikerül.

A hőkamera olyan képet sugároz, mintha szellemek imbolyognának valahol. Platon például leborult volna előtte, mert olyan szerkezetet látott volna benne, amely igazolja elfuserált elméletét, hogy egész szétkúrt életünk nem egyéb, mint árnykép a falon. Ha Lázár János járt volna marxista esti egyetemre, akkor filozófiából a szubjektív idealizmus stúdium során találkozott volna vele.

Ám ő ilyenekre nem fecsérelte a drágalátos idejét, és okos is, nagyon. De ugorgyunk. A hőkamera majdnem olyan jó mindenféle tudás megszerzésére, mint az ultrahang, amely képét meredve bámulja a leendő apuka, és nem tudja, hogy raptort vagy kiskutyát lát, de az orvos mondja neki, hogy mégis ott van az első szülött kölke térgye kalácsa.

Viszont mindenképpen mutatja a hőkamera azt, hogyan áll azzal a rohadt hővel a vizsgált alany. A hidegebb részek kékek, így, az idei, amúgy enyhe télen eddig már száztizennégy honfitársunk mutatott volna rajta egészen sötétlila körvonalakat, lévén, egy Celsius nem sok, annyi sem hagyta már el a porhüvelyüket, mivelhogy meglátogatta őket a kegyes fagyhalál.

Legtöbben a szabad ég alatt találkoztak a teremtőjükkel közülük, de olyan is volt, aki a saját ágyában adott le megengedhetetlenül sok hőt, hogy már kikelni sem bírt belőle Úgy kellett pléhdobozban elvinni, és esetleg megérhette volna a kikeletet, ha Lázár János nem a menekülők, hanem a panelprolik hőháztartásával lenne elfoglalva,

De ilyenekre már nem futja a drága idejéből, és a Ripost sem visítozik, hogy magyar testvéreink csonttá fagyva fordulnak le a parki padról, mert oda száműzte őket a NER. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) arról tájékoztatott ugyanis, hogy tavaly háromezerhatszáz kilakoltatás nyomán olyan tízezer honfitársunk került utcára.

Őket sem keresi a hőkamerájával Lázár János, mert lehet, nem is hallott róluk a permanens győzelmi mámor közepette. Másrészt meg, ez az MSZF, ez egy sorosista civil bagázs, amely számolatlanul importálja a potenciális binládeneket, sőt, a Rogán et. lakásának ismeretlen mélységeiben ad nekik harci kiképzést.

A tökeire is lesz lépve, hogy Hitler nyelvének csodás szerkezetével fejezzem ki azt az indulatomat, amely így, az éji homályban generálódott bennem az összes Lázárral meg az egész fasiszta csürhével szemben. És, mivel fegyelmezett manus vagyok, a monitort sem verem szét. Csak lefejelem.

BOCS, HOGY FELTALÁLTAM AZ OKOSTELEFONT! – vajon valaha kiengesztelődhetünk?

Okostelefon.
A lexikon így ír róla: „Okostelefonnak (angolul smartphone) nevezzük a fejlett, gyakran PC-szerű funkcionalitást nyújtó mobiltelefonokat. Nincs egyértelmű meghatározás arra, hogy mi az okostelefon. Egyesek szerint okostelefon az a mobil, aminek teljes értékű operációs rendszere szabványosított interface-eket és platformot nyújt az alkalmazásfejlesztők számára. Mások meghatározásában az okostelefon egyszerűen egy olyan készülék, ami olyan fejlett funkciókat tartalmaz, mint e-mail, Internet és e-könyv-olvasó, és/vagy teljes értékű billentyűzet, vagy külső USB-s billentyűzet és VGA csatlakozó. Más szavakkal, egy olyan miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni.”

Az okostelefonok tartozéka lettünk.

Az ember kezéhez nőtt, bámuljuk, nyomkodjuk, ezzel utazunk, ezzel fekszünk és kelünk, ez határozza meg a létünket- akár tetszik, akár nem!

No, persze, akad, akinek nincs. Ő nagy bajban van! Az élete nagyobbik része sóvárgással telik, kisebbségi komplexussal küszködhet, s a legrosszabb esetben ő egy butatelefon gazdája!
Na, igen!
Ez az a „mindössze” telefonálásra használható kőbunkó, ami ezen felül maximum rádiót, zseblámpát, ébresztőórát, meg kalkulátort tartalmaz. Ja és akad rajta kígyós játék, idegesítő zenékkel… Ez ma már égő!

Okostelefont cipel az óvodás, ezt bámulja bambán az iskoláskorú, ezzel beszélget a bakfis, miközben grimaszokat vágva, meg szendén pihegve szelfizget.
Ja és a vénasszonyok is ugyanezt teszik, már ami a grimaszt, meg a szendén pihegés imitálását illeti.
Mert az okostelefon tartozékának lenni életforma. Fontosabbá lett a televíziónál, pedig valaha a négy cérnalábon ácsorgó készülék valódi világuralomra tört.

Az idők változtak, s ma a család, meg minden hasonló társadalmi egység is kezd megkérdőjelezhetővé válni – a modern ember társadalmi élete, konfliktusai és örömei e kütyükön keresztül zajlanak.
Punktum! Nincs visszatánc!

És akkor a minap egy ember, bizonyos Rocco Leonard Martino, feltaláló, aki 1929 június 25-én született Torontoban – Ontario, Canada – kiállt a nagyvilág elé és ennyit mondott:

„Sajnálom! Elnézést kérek a szörnyű károkért, amelyeket az én kíváncsiságom szabadított az emberiségre.”

„Az Aleteia nemzetközi katolikus portálon nemrég megjelent írásában elnézést kér találmányáért, illetve a kíváncsiságáért, amely ide vezetett. Úgy fogalmaz, az ő kíváncsisága tette okostelefon-függővé gyerekeinket, akik már nem tudnak a telefonjuk nélkül élni, nem tudnak nélküle egy családi étkezést végigülni. Szerencsére tanáraik elég okosak hozzá, hogy kitiltsák a telefont az osztálytermekből – talán a templomokban is ezt kéne tenni. Mindenesetre a szerző eltiltaná a telefonokat az ebédlőasztal közeléből is – csak egy a gond, hogy ő maga, és nyilván a felnőttek többsége szintén ott tartja evés közben a tányérja mellett, és gyakran megszakítjuk az étkezést egy-egy sürgős sms, halaszthatatlan e-mail miatt. Vagyis nemcsak a gyerekeinknek kell megtiltani, hogy telefonnal a kezükben üljenek az asztalhoz – hanem saját magunknak is.

A feltaláló elnézést kér, hogy találmánya tönkretette a beszélgetéseket. Gyakran látunk párokat vagy fiatalok egész csoportjait, akik sms-t írnak egymásnak, ahelyett hogy beszélgetnének – fogalmaz Rocco Leonard Martino. – Vannak párok, akik a nappaliban ülve üzeneteket váltanak, ahelyett hogy megbeszélnék egymással közös dolgaikat. Ezért különösen, „térden állva” esedezik bocsánatunkért a feltaláló.

Bocsánatunkat kéri azért is, hogy tönkretette gyerekeink egészségét, és talán a miénket is, hisz nem sokkal ezelőtt, ha például valami információra volt szükségünk, el kellett mennünk a könyvtárba, és órákig kutakodni, mire megtaláltuk a választ. Ma pedig a Google elvégzi az egész munkát helyettünk. Úgyhogy a Google jó kondiban van, mi magunk viszont hozzánövünk a kanapéhoz.

Azt is sajnálja, hogy a gyerekeink már nem hozzánk fordulnak kérdéseikkel, hanem a Google-höz – ez valóban veszteség.
Negyedszer pedig sűrűn elnézést kér, hogy a mutatóujjunk – a gyerekeinké és a sajátunk is – csontszerkezete átalakul, annak érdekében, hogy jobban tudjuk használni vele az érintőképernyőt.

Ötödször: mélyen sajnálja, hogy a jobb karunk – balkezeseknek persze a bal – megnyúlik, hogy jobban tudjunk szelfit készíteni, illetve hogy a szelfizéshez felöltött mesterkélt vigyor rögzül az arcunkon.”

Rocco Leonard Martino, feltaláló, a smartphone, vagy ahogy mi ismerjük, az okostelefon feltalálója kiállt a világ elé és így szólt: BOCS, HOGY FELTALÁLTAM AZ OKOSTELEFONT! – Jó lenne tudni, vajon valaha kiengesztelődhetünk-e?

Szóval ez az egész ügylet, vajon megoldható-e egy egyszerű bcsánatkéréssel, most, amikor a használók, az okosmobilokat nyüvők még csak nem is haragszanak a fazonra!
Mi az, hogy haragszanak!
Ez a világ leginkább terjedő divatcikke, kábítószer, státusszimbólum, fontosabbá vált a szexnél, milliószor fontosabb minden más használati eszközünknél. Ugyan, mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy megértsük, ez a valódi, végső katasztrófa okozója?

Mi emberek még soha nem haragudtunk azokra, akik a vesztünket okozták. Nem haragudtunk a fegyverek feltalálóira, sem az autómobil fejlesztőire, nem haragudtunk a dezodorok kiötlőire, de talán még a hidrogénbombáért sem nehezteltünk Teller Edére. Csak egymást, meg a migránsokat utáljuk nagyon.

Hja, az idomítás csodákra képes…

Vajonnyilatkozat

Ott ült a konyhaasztalnál Orál Vigyor, a Fületeket Is Dafke Ellopom Szutykok párt mindörökké elnöke. A lebukó Nap csalfa fénye rávetítette stadionja árnyékát a járólapra, a madarak fütyörésztek, és a budi sem volt túl szagos. Minden adott volt az idillhez, Vigyor tokája mégis remegett, szája szélét nyalogatta és rágta a tintaceruzáját.

Véreres szemeit egy papírra meresztette, amelyre girbegurba betűkkel ezt írta órákkal ezelőtt: „…Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem…” Itt viszont elakadt, amikor kopogásra riadt, ólommellényéhez kapott ijedten, de csak Takony Álság lépett be, a mindenes, akit mindenki ismert, de senki sem tudott róla semmit.

Orrából fehéres lé szivárgott, de nem takony volt, bár úgy szítta vissza, mintha az lenne, és olyan üveges volt a szeme, mint a helyi juhásznak az osztrák nyugdíjassal való randija után.

– Mit dolgozol, édes gazdám? – Tette fel a kérdést, és leffentett egyet a nyelvével.

– Töltögetem, ezt a nyilatkozatot, azt kell benne elhazudnom, hogy vajon mim van, ilyen szar vajonyilatkozatot akarnak má’megin’, de csak idáig jutottam – Ezzel Takony elé fordította a papírt, aki erősen nézte, mozogtak az ajkai, ahogyan betűzte a kaparást, majd földerült a képe.

– Tökkéletes, tökkéletes – így jött ki belőle az újabb lefety -, nem gondoltál ezzel a vénával verseskötetre?

– Gondolt a rosseb, ezt nem én, hanem a nagy költő írta, azt hiszem a Bayer, de nem ez a baj. Mondani kéne valamit a földekről, szőlőkről, kastélyokról, bankbetétekről, bár ezek a komondor nevén vannak, a számlakivonatok meg a hátizsákban, de mit lehessen tudni. Most is utánam jött Bécsbe pár firkász, de nem volt ott az én jó bajuszosom, hogy kitiltsa őket, és minden hülyeséget kérdezgettek. Majd a kamarával lerendezem a szemeteket, de ezt most ki kell tölteni.

– Van valami a neveden, én jótevőm? – szipogta a fehér anyagot az orrában Takony.

– A rossebeket. Minden a Hétsávos Kőris nevén fut, nekem még autóm sincs, se pénzem, semmim, csak ennek a konyhának a fele. Bécsbe is vonattal kellet utaznom, legalább látta a sok ökör, hogy csak értük élek ilyen nincstelenül is, de nem akarják elhinni, hogy koldus vagyok.

– Már ne haragudj, én jótevőm, de ha az öltönyödre néznek, azt hiszik, hogy a sarki kukából pecáztad ki. Ezekkel a báva hülyékkel, akik a kezedet csókolgatják, nincs is baj, de azért idegenbe ilyenben menni nem zsenánt kicsit? – ilyeneket mondott nagy merészen Takony, mert nem gondolta végig, mi történt Sinista Kanossal, amikor kinyílt neki a csipája.

– A hanyatló Nyugatnak tök mindegy – erősködött Vigyor -, egyelőre azt is elnéznék, ha ágyékkötőben mennék oda, a töketlenek, Keletre meg ez is jó. De hagyj most a divattal, azt mondd meg, mi legyen ezzel a vajonnyilatkozattal.

– Így jó, ahogyan van.

– Ez az egy mondat?

– Ez. Tömör, velős, költői, érezni rajta a lelked lüktetését. Meg, én jótevőm – így dörgölőzött Takony – hát nem bekaphatja amúgy is az összes liberálkomcsi köcsög?

– Végül is, ahogy mondod, kedves Álság, ahogy mondod. Mind bekaphatja. Sorosista féreg az összes, meg a nyolcmillió retyerutyájuk, az is. – ezzel tett pontot a dilemmára Vigyor – Kérsz egy kis házi főzésű kisüstit kolbásszal?

– Nem, én jótevőm – mondta Álság, Vigyor pedig nyakába kötötte a partedlit, ki tudja miért?

Szúnyogtempó

Mint az nem brit, hanem usákos tudósok élénk vizsgálata nyomán kiderült, a szúnyog felettébb bölcs állat, bár egyesek nem átallanak őt vérszívó kis mocsoknak titulálni. Hozzáállás kérdése az egész.

A zümmögő kis szemétláda annyira okos, hogy képes elkerülni a veszélyes embereket, akik őt le akarták csapni egy vonalkódos alsógatyával verejtékükben feredőzve. A szúnyog ezt szag alapján megjegyzi, és onnantól messzire kerüli a neki ártani akaró kétlábúakat. Legalábbis ezt állítják a nem brit, hanem tengeren túli félnótások, bár az én tapasztalatom mást mutat.

Viszont arra is rá kell jönnünk mindezek után, hogy Orbán Viktor is rendelkezik minimum egy szúnyog összes tudásával, legalábbis, ami a neki ártani óhajtó emberek nagy ívben való elkerülését jelenti. Ilyenek azok az újságírók, akik még kérdezni akarnak tőle, mint az tudvalévő. Őket kiszagolja, és eliszkol előlük.

A maga képére formált magyar földön futnia sem kell, a közelébe sem mehetnek, idegen tájakon viszont kénytelen a mikrofon mögé állni, és várni a szaros gatya suhintását. Így volt ez Bécsben is, ahová képesek voltak utána menni mindenféle firkászok, és ott feltenni neki a kérdést, mi a véleménye a drágalátos veje, és az OLAF harmonikusak éppen nem mondható viszonyáról.

Üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Ez volt a válasza neki, és az a hülye, aki ezen meglepődik. Már bimbózó diktátor korában sem foglalkozott szőlőügyekkel, székházügyekkel, aztán nőügyekkel sem, és még lehetne sorolni, mi minden nem érdekli őtet látványosan, amikből kibukhatna, mekkora ótvar is minden magyarok vég nélküli miniszterelnöke.

Tanítómestere is volt. A mára ábrándosan megszépült korból, amikor az azóta feltrancsírozott Dávid Ibolya mondta kislányos zavarában a náci ügyekről, hogy ő nem ért a focihoz. Boldog békeidők.

Akkoriban még nem tombolt a permanens harc, ami most viszont igen. A bécsi látogatás okán az olyan kitartott és fölhizlalt újságimitációk, mint például a Prostisrácok, meg a többi ribanc azzal jöttek elő, hogy a vezérük ott a messzeségben harcol az Ausztriában dolgozó magyarokért. Ehhez képest ez volt a szöveg:

Tisztességes eljárást kért Orbán Viktor kormányfő az Ausztriában dolgozó magyaroknak az osztrák családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Harcolni fogunk ezért – mondta. A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt “mi tudomásul vesszük” – közölte.

Egy bekezdésen belül ilyen látványosan tökön szúrni magukat kevesen tudják, ez azért új. Mert egyrészt ott van a lohadt tökű kiskakas, aki egy fél mondatban harcol, amit aztán címmé lehet emelni a magyar hülyéknek, két sorral lejjebb viszont a nyuszi, a nyuszkó, aki Brüsszelhez utalja a döntés jogát, amit majd lehajtott fejjel tudomásul vesz, miközben itt a kék plakátjain vicsorog.

Tudtuk, hogy szemét meg aljas, megminden, de, hogy ennyire látványosan beszari köcsög, az némileg új, bár nem annyira. Ellenben kurvára lehangoló. Az itthoni böszmék viszont gyártják belőle a rendíthetetlen ólomkatonát, és tisztára Churchillt álmodnak bele. Mert a vén piás szivaros ilyeneket mondott, mint az tudvalévő:

„…harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat…”

Valami ilyesmi kép él a tudatlanokban, amint egyetlenünk áll a vár fokán, tokája lobog a szélben, és szembeszáll az elemekkel, akik a drágalátos népe valójában. Közben meg függöny mögül lesve várja, hogy tiszta legyen a terep, és indulhasson a budija mellé fakardozni.

Azt hiszem, elnézést kell kérnem a szúnyogoktól, hogy Orbánhoz hasonlítottam őket. Méltatlan volt velük szemben, mert amíg ők karakán manusok, ez a miénk csak körömpiszok. Vagy inkább ázalékállatka vagy ilyesmi. Nem tudom, ez sértő-e most épp Az ázalékállatkákra gondoltam, természetesen.

Közmunkatábor

Lázár János valaha volt fatornyosában kampányolt. Elment, hogy a pártközpont igéit hirdesse annak érdekében, hogy a hozzá hasonló tenyeres-talpas legyen a gauleiter, élet és halál ura Hódmezővásárhelyen. Polgármestert választanak arrafelé ugyanis.

Valahogyan úgy érezte, hogy a NER világraszóló eredményei közt meg kell említenie a közmunka és a közbiztonság egymásra gyakorolt jótékony hatását. Jobban teljesítenek, mint az tudvalévő, így a meredten és kábán figyelő hallgatóság megtudhatta, hogy azért jó neki, mert többen ülnek börtönben, viszont nem elegen.

De még a közmunka is abban segít, hogy ne vágják át a hódmezővásárhelyi polgár torkát, és ezt valami egészen egyedi gondolatmenettel támasztotta alá az annyit is ér filozófiájának megalkotója. Érdemes ezt betűhíven megtekinteni, mert eszonta ő maga a saját szájával, aki erősen tudja, mit kell beszélnie, hogy a nép imádja az egész csürhéjét:

„Százhetven-száznyolcvanezer ember van közmunkában. Akinek reggel hatkor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen. Ráadásul egy idő után rájön arra, hogy hatvan-hetvenezret kap úgy, hogy dolgozik reggel hattól délután kettőig, akkor minek akkora kockázatot vállalni.”

Hegedűs Laci dolgoztatja a városházán a proletárt, olyannyira, hogy elmenjen a kedve a lopástól. Ennek olyan munkatábor, olyan közmunkatábor szaga van, nem tudom, érezzük-e a kijelentés pikáns, náci bukéját. Nem tudható, hogy Hegedűs Laci karikás ustorral veszi-e el az emberek kedvét attól, hogy teaidőben lopjanak, vagy csupán diót töret velük, mint a szabolcsi szerencsétlenekkel, hogy teljesen belekábuljanak, ez végül is tökmindegy.

Mindemellett kábé kétszázezer ember lelkébe gázolt bele, mert a logikájából az jön ki, hogy közmunkás=tolvaj. Semmi más. Ezt az egész delírt kiegészíthetjük az év eleji kijelentésével is, amikor arról értekezett, hogy nevelési céllal nem emelik a közmunkások bérét, holott tehetnék, és ez megint csak a szögesdróttal beszegett vad, tölgykerítés barakk képzetét erősíti az emberben.

És még inkább, ha abba is belegondolunk, hogy Orbán et. a Parragh nevű pincsijével (MKIK) összeszerelő üzemnek álmodják az országot, ami nem sokban különbözik a városházán való diótöréstől, és ehhez a mutatványhoz gyártják az oktatási rendszerükkel a megfelelő alanyokat.

Ha most bulvármocsok lennék, vagy ellenzéki párt, akkor azzal szórakoznék, hogy legjobb lenne, ha maga a Párt és annak összes tagja menne közmunkára, hogy elmenjen a kedve a lopástól, ilyenhez azonban nincsen sem kedvem sem érkezésem egyáltalán.

Mert mit mondhatna az ember, amikor újólag kiderült, hogy mire tartják ezek a választópolgárt. Hát, semmire se. Így látta ezt Komjáthi Imre, a „Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket” (MKBT) elnöke is, aki azt tudatta a nagyvilággal, óhajuk ezek után az, hogy Lázár tűnjön el a politikából, mondjon le a miniszterségről és kérjen bocsánatot. Sőt, desszertként közölte, feljelentést tesznek Lázár ellen közösség elleni izgatásért.

Szép ez így, de Lázár nem mond le és nem tűnik el, a feljelentés pedig poltilag lesz kezelve, és úgyis tudja mindenki ez mit jelent, ha ilyen eufemisztikusan fogalmazok, akkor is.

Főleg úgy, hogy délutánra az is kiderült, hogy ezért az egészért a kommunisták, az örök nyuszik a felelősek, ki más. A Miniszterelnökségi Sajtóiroda ugyanis délutánra előállt egy közleménnyel, miszerint Lázár “természetesen nem a tisztességesen és becsületesen dolgozó közmunkásokra gondolt, hanem azokra, akiket korábban a szocialista kormány belekényszerített a megélhetési bűnözésbe, és a segélyt bűncselekményekkel egészítették ki.”

Mondjuk, ez is megérne egy feljelenést, de, mint az közismert, ez értelmetlen időtöltés. Másképpen kell tehát odahatni, hogy Lázár tényleg eltakarodjon. Meg az egész bandája is, persze.

HIÁNYZOL KLAPKA! – ránk férne némi hagyományos mosópor

Kiakadni lehet – nem bűn!
Bárki, bármin elcsodálkozhat, megrökönyödhet, általában csak keveseknek jut eszébe, hogy ebből üzletet csináljanak!
Klapka ehhez is értett!
Amikor a reklámok sorra arról csiviteltek, vajon, miért és mennyivel jobb a nyugati márka mosószere a hagyományos mosószernél, az Aranyember fogta a felöltőjét, elbaktatott a jogvédő hivatalba, s némi aprópénzért bejegyeztette magát, mint a „Hagyományos mosópor” elnevezés tulajdonosát.

E pillanattól nem zavarta, ha a multik köpködnek, szidják a szerintük vacak hagyományost. Klapka számlái már másnap megérkeztek, követelve az őt ért anyagi hátrány millióit. És már csak egy viszonylag „tökös” ügyvéd kellett, aki megtette a feljelentéseket, s pillanatra sem lazsálva végigülte, végignyerte a perek sorát.

Vajon, miért nem jut végre valaki arra az elhatározásra, hogy megalapítsa Soros Pártját?

Miközben naponta rikácsolják e „lehetetlenség” kapcsán kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt a maguk teóriáit, az illető kényelmesen hátradőlhetne, s csak a jogdíjakért kellene valakit elzavarni a bíróságokra…

De tényleg: miért nincs Soros Párt?
Miért csak Orbán párt lehet, azok gyülekezete, akik teleprüsszöghetik a lelkünket mindenféle Soros mocskolással? Ide nekünk Gyuri Bácsit! Ha egyszer ártatlan, miért nem állunk mellé, s miért nem vagyunk büszkék rá? Nem értem…

Ahogy az sem fér a fejembe, még hány pert kell megnyerni Dr. Czeglédy Csabának ahhoz, hogy az őt aljas módon teleköpködők végre belefúljanak a saját mocskukba?

A mai nap kicsi híre szerint rengeteg pert nyert ma is a szabadságától megfosztott jogász, neki adtak igazat, aki odabentről is teszi a dolgát. Aztán a nagy hír az volt, hogy itt, Szombathelyen, Vas megyében, mi, szombathelyiek éppen Dr. Czeglédy Csabát indítjuk a választáson. Nagy kár, hogy erről csak éppen Dr. Czeglédy Csaba nem tud semmit! Pontosabban, hónapokkal ezelőtt világosan a világ tudtára adta, hogy soha nem kíván a magyar parlamentben (kisbetűkkel) unatkozni!

Jó volna tudni, ki védette le ezt a rengeteg szemétséget? Vajon ki keres azon rengeteget, hogy álnok módon hamis híreket gyárt, agyal a böszmeségei felett, elküldi azokat a pestisrácok főalkeszéhez, hogy másnap az origo öles címekkel tojhassa a spanyolviaszt.
De hiszen, úgytudjuk, a figurát mindenki ismeri!

Itt Szombathelyen mindenki tökéletesen tisztában van vele, kinek fontos e rémhírek kiagyalása. Neki nyilván rengeteg pénzt hoz a mocskolódás!

Többet, mint arról Klapka valaha álmodhatott volna!

SGYP, avagy a bambaság dicsérete

Nincs ezen mit farigcsálni-szépítgetni meg lacafacázni, a magyar proletárok kétharmada szerint a nyakunkon lévő választásnak nevezett színi előadáson Soros György pártja, az SGYP is elindul. Az öntudatosabbak szerint esélye sincs a győzelemre, a leghülyébb és leginkább beszaratott két százalék szerint viszont akár kormányra is kerülhetnek.

Ezt mutatja egy felmérés, és egyben azt is, hogy a büszke magyarok nagy többsége a fantompárt nevét lerövidítve egyszerűen gyp-s, ha tetszenek érteni a pedagógiai szakszót. Viszont ennél azért összetettebb a képlet. Sivalkodik itt mindenki, hogy lám, ide vezetett az agymosás, de csalódást kell okoznom, még ennél is rosszabb a helyzet, lánglelkű népünk jelentős része tényleg ótvaros gyökér, de ez nem rendszerspecifikus.

Hülyék mindenhol, miden időben vannak, voltak és lesznek, természete ez már a szerencsétlen embernek. A NER csupán katalizátor ahhoz, hogy a téboly a maga teljességében kibontakozzon, sőt, ez az a formáció, amelyik el is várja az alattvalótól a kellő mélységű és mennyiségű debilitást, hogy passzoljanak egymáshoz.

Mert gondoljunk csak bele Kósa et. kupakolásába, mint a legnevezetesebb pörformanszra, amit tőle láthattunk, hallhattunk, midőn agyának likacsos tartalma kibukott belőle. Németh Sz. et. pedig egész lényével sugározza a csodát, ő a sötétben is világít, és beragyogja a NER és a hívők tajtékos egét. Orbán et. annyit erősített rá a genetikusan meglévő bambaságra, hogy hitté emelte a sötétséget.

Emlékezhetünk Virág et. örökbecsű szavaira: „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”. Ezzel ő – igaz kicsit göcsörtösebben – a József Attila által fölvetett igaz-valódi dichotómia problémakörére utalt. Viszont ezt az egészet az agymenőkben Penny sokkal érthetőbben fogalmazta meg, amikor Leonardot ekképp tette helyre igazság dolgában: te azt hiszed el, amit a barátaid mutatnak, te meg látsz meg hallasz, és nem azt, amit én mondok?

Így megy ez Orbán et. esetében is. Igaz, az egyatábor tudatában már szakralizálva mintegy, meghintve némi tömjénnel, hogy kijöjjön Tertullianus paradoxona: „Credo, quia absurdum est” (Hiszem, mert képtelenség). És hogy szúrjak azért Semjénkdnp-be is, az hétszentség, hogy még ő sem tudja, hogy ez sem igaz, mivel az inkriminált mondat valójában így szólt: „Certum est, quia impossibile” (Ez bizonyos, mivel lehetetlen). Megkérném, mondjuk a krumpliguru, ájtatos manó Rétvári et. bájos mosolyát, hogy erre varrjon gombot.

Ezt nem azért böktem ide, hogy arról meséljek, mekkora helikopter vagyok, csak úgy játszásiból. Sőt, hogy még elidőzzünk a mi keresztényi kultúránk legfőbb őrizőinél, arra is inteném őket, legalább a honlapjuk szlogenjét „Több fényt!” – ugye, vegyék figyelembe áldatlan fungálásuk közben, de ez csak édes álom. Így lehet, hogy ezek, a NER urai és szolgálói teljesen egyívásúak, egymásból nőttek, mint fatörzsből gyönge ága, ha szabad Radnótit így meggyaláznom.

A végeredmény sem így, sem úgy nem derűsebb. Arra kell jutnunk, hogy a magyar választópolgár archetípusa Szalacsi Sanyi bácsi a jómunkásemberével meg az ojjektumával, és én kérek elnézést az emlékétől, de naponta jut eszembe, ahogyan poroszkálok az utcán, boltba megyek, és minden olyan helyen, ahol a NER nyomán az értelem kivirágzott.

És itt veszem elő a féltve őrzött idézetemet, amelyet már évekkel ezelőtt tettem dunsztos üvegbe egy kommentelőtől, aki erős felindultságában igen plasztikusan mutatta be azt az eszenciát, amely rendre győzelemre vezeti Orbán et. egyre inkább szétfolyó tokáját:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

Hát, így valahogy.

Robin Hood Hódmezővásárhelyen

Hernádi Gyula, az MSZP hódmezővásárhelyi oszlopa önálló életre kelt. Azt gondolhatta, hogy gondolkodj globálisan, ám cselekedj lokálisan, és ebből fakadóan polgármesternek jelöltette magát, pedig a pártja ezt nagyon nem akarta.

A pártja azt akarja, hogy Márki-Zay Péter legyen a polgármester, aki konzervatív, keresztény bácsi, de ettől még lehet jó ember. Támogatja is őtet az összes ellenzéki alakulat, akik Lázár birodalmát lakmuszként kívánták használni, hogy nagy összeborulással legyőzhető-e a gonosz, és ebbe kavart bele Hernádi Gyula.

Úgy vélte a kajla fejével, hogy tarthatatlan állapot, ha egy megyei jogú városban nincs a baloldalnak jelöltje, mivel szerinte a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű. A matematika azt mutatja, hogy az egyharmad kevesebb, mint a kettő, hogy kilegyen az egész, győzni ilyen számolással tehát bajos.

Ő mégis elindult, áll egymagában a vérzivatarban, és az ember nem tudja eldönteni az élet egyetlen nagy kérdését – miért? Miért jó neki, ha biztosan veszít, és ezzel párhuzamosan a szerencsétlen ellenzék – amely fogát szíva és vért hugyozva végre összefogott -, esélyeit is rombolja.

Hernádi Gyula egészen biztosan jeles ember, jó orvos és példás családapa, viszont politizálni ilyen habitussal nem igazán kellene neki. Ez nem őrsi gyűlés a homokozóban, és nem is a sherwoodi erdő, ahol kajla kalapban, vidám ajakkal lehet nyilazni a bamba földesurakat, mert mifelénk tankok közlekednek.

Ezeket a tankokat pedig Orbán Viktor vezeti, és a magányos harcosok nem megdicsőülnek, mint a mesebeli Robin Hood, hanem úgy járnak, mint a felcsúti juhász az osztrák nyugdíjassal: végzetesen rosszul. Ez a lehangolóbb változat, a mókásban maximum képen röhögik a kekeckedő proletárt.

Az MSZP kizárta tagjai közül a különutas forradalmárt, és nem azért, mert áruló, hanem, mert indokolhatatlan tette ellenkezik a párt alapszabályával. Hernádi viszont azt mondja még mindig, hogy nem lehet cserbenhagyni az ő baloldali liblingjeit.

Föltenné az ember a kérdést, hogy ki számít baloldali szavazónak, az-e, akinek Bözsi-utalvány helyett tizenharmadik havi nyugdíjat lehet ígérni, vagy baloldali szavazó-e a Kossuth téren tüntető gimnazista, holott mindkettő a rezsim bukását óhajtja nagyon. Ez nagyon ravasz dilemma.

Másfelől ez az eset is mutatja, hogy az MSZP miért nem megy semmire ebben a nyüves életben. Hernádit izomból kizárták, mégis tele vannak kibeszélő és kikacsingató sunyi emberekkel – Gyurcsány és Botka is mesélhetne erről -, plusz még ilyen Hernádi-féle lánglelkű és naiv partizánokkal, akik nem az ellenség tankját robbantják fel, hanem a főhadiszállásul szolgáló sátrat.

Reménytelen az ügy, lássuk be. Mert ha nem is ilyen látványosan, de csurig van a párt ilyen hernádikkal, akik jó esetben az elfuserált hagymázaikat, a rosszabbikban a saját pecsenyéjüket üldözik és sütögetik.

Az ellenség meg olyan hiénafalka, amelyik közösen ront rá a zsákmányra, a hibázó falkatagnak pedig takarásban harapják át a torkát, s emellett kifelé közösen vonyítanak, vagy mi a francot csinál egy hiéna.

Mindezzel csupán azt akartam demonstrálni, hogy az élet nem habostorta, továbbá, ha töketlen ellenzékünk ilyen habitussal és ilyen önjáró forradalmárokkal akarja leváltani a rezsimet, akkor az nem fog menni. Hódmezővásárhelyen is tapsolhat majd az állítólagosan egyharmadnyi balos szavazó, hogy milyen tökös jelöltjük volt, aki az is maradt. Örökös jelölt.