Mit kell ennünk, hogy felvidítsuk magunkat? Mert a boldogság bizony a bélben lakozik

Nem, a következő kanadai és ír kutatás sajnos nem arról fog meggyőzni, hogy bátran majszoljunk el egy csokit,  vagy igyunk egy kávét, mert attól nemcsak jobban megy majd a munka, de boldogabbak is leszünk. Ez a titok eleve velünk, a gyomrunkban él – olvashatjuk a BBC egy írásában.  Helyesebben a beleinkben, azokban a pici organizmusokban, amik millió, helyesebben trillió-számra élnek bennünk. Ezek a fránya kis baktériumok felelősek a szorongásért, a  stresszért, ugyanakkor a jó közérzetért is.

Szervezetünkben számos olyan folyamat zajlik, amelyet még nem teljesen ért a tudomány. Ezek egyike a bélrendszerben élő baktériumok hatása. Ezért is érdekes az a kutatás, amit kanadai és ír tudósok (McMaster University in Canada és a University College Cork in Ireland ) közösen végeztek, és összefüggést találtak a beleinkben rejtőző baktériumok és a mentális állapot között.

Kísérleteik azt bizonyították, hogy a bélben lakozó baktériumok csökkentették vagy épp növelték  a stresszt és a szorongást az egerekben.

A University College of Cork laboratóriumi kísérletei azt mutatják, hogy a JB-1 (Lactobacillus rhamnosus) megnövelt adagjával kezelt egerek sokkal kevésbé hajlamosak az ideges, stresszes, vagy éppen félrehúzódó, depressziós viselkedésre, mint a szokásos táplálékot kapó társaik. Az eredményeket a vérvizsgálatok is alátámasztották. Az optimális összetételű bélflóra pedig nemcsak a kedély javítására képes, hanem az olyan mentális zavarok kezelésére, mint a szorongás vagy a depresszió.

Nem meglepő, de a tudósok azt találták, hogy az instant, “gyári” ételekkel szemben a hagyományos, otthon elkészített ételek fogyasztása jóval több “jó baktériumot”  táplál. Mind közt a legjobb élelmiszerek bélflóránknak a házilag erjesztettek, ezt erősítette meg BBC Radio 4. műsorában Dr. Michael Mosley is.

Ilyen hagyományos, erjesztéssel készült szuper kaják:

  • a Miso leves
  • a kimchi (a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele)
  • a joghurt
  • és a savanyú káposzta, amit mi magyarok is hagyományosan, otthon is készítünk

Az erjedés során ugyanis ezekben az élelmiszerben a cukrok savakká és alkohollá bomlanak.

Mit kell ennünk, hogy felvidítsuk magunkat?

A mediterrán térség hagyományos étkezési kultúrája kifejezetten bélflóra-barát. Beleinkben jó baktériumokat táplál az olíva-olaj és bogyó, az olajos hal, ami az agynak is kiváló, hiszen tele omega 3 savval. Jót tesznek  a teljes kiőrlésű  gabonafélék,  a gyümölcsök és a zöldségek.

Ami árt, az a cukor

A bélflóra egyensúlyának felborulása sokszor túlzott édességfogyasztáshoz vezet, ennek is biológiai magyarázata is van. (a A probiotikumok elégtelen mennyisége nem képes blokkolni a depresszióra hajlamosító neurotranszmitterek ingereit, a szervezet önvédelmi stratégiát alkalmaz, ugyanis a csokoládéban található hatóanyagok ösztönzik a boldogságérzését okozó endorfin termelődést.) Szomorú tehát, de a csokoládé, a sok cukor miatt, csak ideig-óráig okoz boldogságot.  Ahogy az orvos a BBC-nek fogalmazott, körülbelül 30 másodpercig érezheti jól magát tőle az ember, amíg befejezi, majd következhet a lelkiismeretfurdalás.

 

LEFAGYOTT KORMÁNYABLAK – amikor a nyolcvanöt éves ember ügyintézni kényszerül

Nyilván az a legegyszerűbb válasz, hogy nyolcvanöt évesen az ember már örvendezzen a reggeli ébredésnek, passogasson órákon át, bámuljon kifelé a lefüggönyözött szobából, aztán tévézzen – majdcsak elmúlik a nap!
Főleg ne üljön volán mögé, véletlenül se vezessen!

No, nem mindenki, de akadnak bőven, akik az öregséget nyűgnek tartják, a megvénült embertársainkat tehetetlen teherként, elviselendő feleslegességként kezelik, ezért tőlük előre elnézést kell kérnünk, hogy egyáltalán előhozakodunk Lali bá’ bagatell történetével!

Szóval. Lali bá’, a nyolcvanötödiket tipró nagypapa, az általa tervezett rendben, kedd délután felkereste körzeti orvosát, hogy a részletes, szakorvosi vizsgálatok hetei után végre beszerezhesse a jogosítványa meghosszabbításához feltétlenül szükséges dokumentumot, a „népiesen elhíresült dokipapírt”, amivel beadhatja igénylését az újabb két esztendei gépjármű vezetési jussra. A jogosítványa meghosszabbításáért éppen két hete kezdte meg a kálváriát, szorgosan felkeresve a szemészet, belgyógyászat, reumatológia és még néhány kedves intézmény rendelőit.

Mivel mindenhol zöld jelzést kapott, s az időpontja pontosságra intette, ezért ment kedden – még a napfényes tavaszban – a körzeti rendelőbe. Nem kellett soká várakoznia, megmérték a vérnyomását, összesítették a beszerzett dokumentumokat, s már fizethette is az ötezres dézsmát.

Hogy a nyugdíját barátságból tépázó összeg még frappánsabb lehessen, már a rendelőben megsúgták neki, hogy ugyan két esztendőre szól a hosszabbítás, azért ne örvendezzen annyira! Mivel a bácsi május végén született, így gyakorlatilag csak egy év, egy hónap az a két év! Ez az új módi, a szülinap emlékeztet az évfordulókra – ezt a remek törvényt alkották a közelmúltban… A gyomros, így a két hét canossa után szép zárást adott a napnak.

A sokat látott öreg hazatért és feltárcsázta az „okmányirodát”.
Ő még így ismerte a hivatal nevét, bár korábban járt már a tanácson, a polgármesteri hivatalban is, a legeslegújabbat, a „kormányablakot” még nem igazán szokta meg. Számára ez a hely évtizedek óta a régi otp helyén leledzett, időpontot szeretett volna kérni, de csak csütörtök délelőtti javaslatot kapott.
Ma már elég, ha ott húz sorszámot, pár pillanat lesz az egész! – hallotta…

Szerdán megérkezett, csütörtökre beállt a tél. Havazott és a fákat tépázta az orkán erejű szél.

Lali bá’ látott már néhány kemény telet, nem habozott hát, hosszasan búcsúzkodva asszonyától, útra kelt, s olykor ugyan komoly erőfeszítést jelentett a számára a talpon maradás, begyalogolt a lakóteleptől a Városháza melletti intézményig.

Sorszámot váltott, aztán várakozni kezdett.
A fránya időjárás miatt „lefagytak” a kormányablakok, s így, mintegy egy órányi remény után azt az üdítő javallatot kapta, hogy fáradjon át egy másik hasonló intézménybe, akár a vasútállomásra, akár a Hollán Ernő utcába. Ott talán minden működik…

Ekkor már jócskán elszaladt az idő, a bácsi mégis felcihelődött, hogy az ítéletidőben keressen egy kevésbé lefagyott ablakot.
Mert nem szeretett volna dolgavégezetlenül hazaballagni.
Így baktatott át a „Hollánba”, ahol készségesen és azonnal fogadták, elkészült a fotó, rögzítették az adatokat, s már készült volna a melegség beköltözni a szívébe, már-már beletörődött, hogy lám, az ügyfélbarát rendszerben egy nyolcvanöt esztendős ember mégiscsak eléri a célját, amikor a kezébe nyomták a csekket!

Hja, igen, ez a legeslegújabb rend ezt is másként követelik, mint a korábbiak! Már nem lehet fizetni a hivatalban, csak a bankkártyások teljesíthetik az ezerötszázas dézsmát!

Az egyébként minden végtagját fájlaló, a hidegben még nehezebben mozgó bácsika újra útnak eredhetett, mehetett a postára, befizetni!
Újabb hóesés, újabb orkán erejű szél…

Miután a postán kiderült, hogy a csekk nincs kitöltve, nekiláthatott, hogy megfagyott ujjaival odakanyarítsa a kért adatokat, fizethetett és újra nekilódult, hogy a feladóvevényt visszajuttassa a hivatalba!

Aztán már készen is volt a nagy mutatvány! Pár pillanat…

Egy év, egy hónap múlva lehet újra jönni!
De mókás ez az ügyfélbarát hivatal, különösen egy nyolcvanöt esztendős, tisztességben megvénült, sajgó végtagokkal mozgó embernek!
Lali bá’ hazaballagott az áprilisi télben.

Itt, ahol minden a legnagyobb rendben van, ahol a fránya időjárás, meg a szabályok érvényesülhettek, senki nem hibázott. Mindenki tette a dolgát. A sok-sok – éppen csak kevéske hálát váró – doktorúr, a lefagyott gépekre várakozó irodisták, biztonsági őrök csakúgy, mint a jegykiadó automata mellett álló jegykiadó szakember is… Tette a dolgát a postáskisasszony, meg a többi irodista, mind, kik jól végezték a munkájukat.

Lali bá’ jól bírta az ügyfél-barátságot, meg az emberséget… Neki csak ennyi volt a dolga. Csak ennyi!
Magyarország, 2017. április 20. Tivadar napja volt…

Vérszag

„Aggálytalan bizonyossággal” állapította meg a bíróság, hogy Nyakó István nem sértettje az emlékezetes, NVI-nél történt kopaszok, kontra MSZP ügynek, amikor is a jámbor Kubatov-legények szerény ténykedésükkel a mi drága Erdősinénket állították a startvonalra az ő népszavazási kezdeményezésével, mint az tudvalévő.

Az ítélet előzménye az volt, hogy Pintér et. rendőrsége nemcsak a népszavazás rendje elleni bűncselekmény, de a hivatali visszaélés, a garázdaság és a kényszerítés bűntette miatt indult nyomozásokat is vádemelés nélkül szüntette meg, mert a tények ellenére nem tudták eldönteni, hogy az ominózus hajnalon J. Lőrinc vagy valamelyik társa volt-e az, aki Nyakót megakadályozta az időbélyegző elsőkénti használatában.

Olyan ez, mint amikor a családon belüli erőszak témakörében a szerv addig nem avatkozik be, míg nem sprickol a vér, aztán meg hümmög, hogy mért nem szóltak neki előbb. Viszont azóta a kopaszok rátelepedtek a mindennapokra, egészen váratlanul, de jól kiszámítható módon mindenhol feltűnnek, ahol Orbán hazáját meg kell védeni a kozmopolita csürhe ellen.

Volt már ilyen a történelemben, bizonyos Ernst Röhm még a múlt század húszas éveinek elején hozott létre „teremvédő” csapatot, akik az NSDAP rendezvényeit biztosították. Ezek az elsőáldozók aztán 1921. november 4-én a „Sturmabteilung”, magyarul SA nevet kapták a keresztségben, és ez a véres szájú mókus őrs sajátos fejlődése során a politikai ellenfelek megfélemlítését végző harci szövetséggé vált. Olyannyira, hogy beépült a bajor kormány mozgósítási terveibe is.

Van tehát minta és vitézségből forma, amelyből a mi jámboraink szelleme táplálkozhat. Voltaképp determinisztikus ez az egész, a hét éve szakadatlan tartó háború, amelyet Orbán folytat, kitermeli magából ez erős embereket, van hozzá elég degenerált alak, s ha Kubatov et. még noszogatja is őket a listái alapján, akkor készen áll a recept az eljövendő pogromokhoz.

Lehet, hogy túl sokat nem is kell várni rá, hiszen elátkozott miniszterelnökünk keresztényi tenyere már viszketni kezdett, mint azt volt szíves hívei tudomására hozni. Meg is lett az eredménye, egy tüntetőt hazafelé haladtában pár ilyen mókás fiú betuszakolt egy kapualjba, és alaposan elverték, pedig történelemkönyvet sem olvastak, csak Bayert. Onnan lehet a buzgalom.

A meggyakott férfi beszámolója szerint „Tüntetgetsz? Miért tüntetsz?”, valamint „A CEU mellet tüntettél? Ti a magyarok ellen tüntettek!” magyarázat után kapott a pofájába, világossá téve, hogy nem testvéri szeretetből, hanem nevelési célzattal ruházták meg, miheztartás végett. Pintér et. rendőrei pedig – a beszámolók szerint – még azt sem hagyták neki, hogy normálisan elmesélje a történteket.

A vége az lesz, hogy mindez meg sem történt, vagy maximum az ufók voltak a bűnösök. Ennél szomorúbb azonban, hogy a jelek szerint minőségi szintet ugrott Magyarország közélete, és életbe lépett az ököljog. Orbánt és Bayert felbujtásért lehetne beárulni, de ennek ugyanúgy nem lenne semmi értelme, mintha ezt 2006-ban tettük volna, amikor a most pofozkodók tankokkal furikáztak, és autókat gyújtogattak, tudjukki által logisztikázva.

A helyzet most annyiban komolyabb azért, hogy már Kövér magánhadserege is felfegyverkezett, és nem azért, mint mondják, hogy eltévedt drónokra vadásszanak, hanem sokkal inkább a Kossuth téri ricsajozók ellen, akik esetleg felhorgadásukban behatolnának a Parlamentbe. Ez teljességgel biztos, mint ahogyan az is, hogy immár kétségeink nem lehetnek, ezek készülnek a csatára. A legfélelmetesebb viszont az, hogy az SA-ként működő kopaszaikkal ezt ki is akarják provokálni.

Nem lesz ennek jó vége. Már érződik a vér édeskés szaga, és te tetted ezt, király.

Hungória Conanjai

Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, akinek a szívét vérzésig megsebezte, hogy szeretett intézményének falát összefestékezték. A megrendülés mértékét mutatja, hogy szinte már egy hét is eltelt a hallatlan atrocitás óta, de csak nem tud napirendre térni a történtek fölött.

Tegnap öntötte ki lelkének éjfekete tartalmát a nagyvilág, és elsősorban a leendő választók előtt, hogy hitükben őket tudományosan megerősítse. Könnyeivel küszködve, szüpögve, taknyát nyelegetve adta elő a megfelelő orgánumnak az örök igazat: “Ne legyenek kétségeink, a támadás a hősök és az áldozatok ellen ment.” (sic)

Ezen kívül barbárságnak nevezte a dolgot, amely megállapítás engemet sűrű továbbgondolásokra kényszerített, mert ez már minősített eset. Az ókori görögök barbarosz (βάρβαρος) kifejezéssel illették a nem görögöket, ebben a kontextusban tehát igazgató úr megállapítása egybecseng a nagyfőnökével, miszerint a rajtuk kívül álló elemek nem tekinthetők magyarnak.

Más megközelítésben a bárdolatlan népelemeket tekintették a rózsaszín lelkű hellének barbárnak, de a perzsa háborúk után a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, kegyetlenséget és műveletlenséget. Nem véletlen, hogy az újkorban a nácikat szokás barbároknak nevezni, meg Móricz pásztorait, akik birkákért gyilkolásztak.

Ha tehát igazgató úr a barbár morfémával illeti a jámbor föstékes alakokat, akkor azt kell tételeznünk, hogy a leendő választóknak üzen csalafinta módon azt sugallva, hogy ezektől óvakodni kell, nincsen előttük se Isten, se ember, ezek újszülött kisdedjeinket fogják elmajszolni früstökre, miután szétkúrták asszonyainkat.

Más megközelítésben a barbár megjelölés a görögöknél civilizációs eltérésekre is utalt, és be kell látnunk, hogy tényleg, a ma kormányzó erők, a kormányhoz közel álló kiszolgáló személyzet, az oligarchák és a hívők, valamint a velük szemben elhelyezkedő immár a festékszórás alapján megkülönböztethető sokaság között leginkább kulturális különbség van.

Nem arról van szó elsősorban, hogy a fideszbirka olvasta-e, mondjuk, a Tulajdonságok nélküli embert, vagy létezni sem bír Wagner nélkül. A kultúra ebben az esetben az egész személyiséget jelöli, amely az egyik esetben européer, a másik oldalon pedig a természeti népek felé hajlik, ily módon kettejük között antagonisztikus az ellentét.

A Fidesz és nyája erősen hajlamos arra, hogy totemeket alkosson, amelyeket és akiket vallásosan lehet tisztelni, s egyúttal félni is tőle, mint például Orbán Viktort, aki egyben tévedhetetlen is. Totemizálnak ezek mindent, mint most a terror otthonát, amikor is szakrálissá tettek egy nyüves múzeumot, amit pedig csak azért hoztak létre, hogy a főnökük beteges kommunista fóbiáját kielégítsék.

A szakralizált tárgyakról és dolgokról, úgymint és többek között szent jobb, szent korona, himnusz, meg ilyenek, csak suttogva lehet beszélni, minden más megnyilvánulás istenkáromlás, ami a libsibolsik védjegye. A Fidesz éra így röpít vissza a középkorba, és még azon is túl, megférni ezek semmiféle szabadabb elmével nem tudnak.

Innen nézve világos az is, hogy amint vezérünk egyre inkább elsötétül, úgy veszi őt körbe az egydimenziós emberek tömege, és aki egy kicsit is képes az összetett, elvont gondolkodásra, menekül előle, ahogy csak bír. Így válnak mértékadó emberré a Németh Szilárdok meg a Kósa Lajosok, akik determinisztikusan nem értik a paintballozókat.

Ők – szerintük – rombolnak, ricsajoznak, hangoskodnak, istentelenek, ügynökök, etc. Így van az, hogy ezek a mókusok fölépítették maguknak a saját Hybóriájukat, amely esetünkben inkább Hungória, amelyre az erőtől duzzadó harcosok és a sötétség a jellemző. Csak ebben a mi hard fantasynkban nem a snájdig Schwarzenegger küzd tébolyult szemekkel ellenük, hanem nyeszlett bölcsészek.

Conan-Schwarzenegger egyedül kaszabol és nyiszatol, hogy végül király váljék belőle, itt, a mi délibábunkban sok, és egyre több a harcos ellenálló, akik csak úgy nem ismernek félelmet és látszólag fájdalmat sem, mint a kimmériai barbár. Hogy emiatt totyakos vezérünk és hű szolgái be vannak szarva? Perszehogy, mivel váratlan zavar keletkezett az erőben, és roskadófélben van a ház. Eljött tehát a Conanok ideje a csillagok állása szerint.

LEX DECATHLON – jöhet a törvény az újabb ellentmondó kiirtásához?

A helyzet az, hogy ma már viccelődni is kockázatos!
Jól beolvasni – simán bűn!
Belegondolni, bizonyos várható következményekbe, számolni a rizikófaktorok új generációival – szinte kötelező. Bárkit kinyírhatnak…
A más gondolat, más vélemény előlépett a meggondolatlanság, helytelenség, hovatovább a „tiltott” kategóriákba – csak az jó, ami fentről érkezik, „egyenesen onnan”, s akinek nem tetszik, jobb, ha hallgat.

A sanyarú sorsú, „Budapesten kívüli perem” lett mostantól a még inkább lepukkant vidék, az egybefüggő engedelmesség paradicsoma – a béna bárányok hallgatnak, a bősz birkák kussolnak – még figyelmeztetni sem kell őket, teszik a dolgukat… Olykor bekapcsolnak néhány kormánypárti adót, hallgatják, nézik, lesik a semmit, konstatálják, hogy minden oké, s ha véletlenül áttekernek némi simicskás, vagy sorosbérences adóra, ott nyilván valóan hazugság, meg uszítás megy, hogy tönkretehessék a kemény munkával felépített rendet – a hazát! Amely, mint tudjuk, nem lehet ellenzékben!

E méla katyvaszban azért néha fel-feltör némi buborék – persze, csak az igazán bátor nézelődőknek, akik amúgy a „minden-mindegy elvből” kiindulva fogyasztanak válogatás nélkül mindent.
Ez maradt az összes bátorságuk… Ez van!

Nézzük a tényállást! Orbán Viktor „ricsajnak” nevezte a napok óta tartó kormányellenes tüntetéseket, s megismételte, a tiltakozók mögött Soros György áll, aki szerinte azért támogatja pénzzel a tüntetőket, mert Budapest is meg akarja állítani a magyar származású amerikai milliárdos által támogatott migrációs hullámot.

A Vasárnapi Újságnak nyilatkozó miniszterelnök szerint a kormány politikai ellenfelei kampányfőpróbát tartottak, s azért töltötte be ricsaj a húsvét előtti nagyhetet. „A békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere” – hangsúlyozta a miniszterelnök, s hozzátette: ez erőpróba mindenki számára.

Mindez persze csak a „szokásos” direktíva, az alaphang, amit a mi derék Kimdzsongununk olykor-olykor az éterre ereszt – a miheztartás végett.
Ez dőlt húsvétkor a megnyomorítottak ölébe, leginkább ezt tojta a nyúl!
A legváratlanabb helyről, egy népszerű sportáruház vezetőjétől, Pósfai Gábortól érkezett a frappáns válasz – mely nem akart ellentmondani, sem kioktatni.
Éppen csak hivatkozott a sokat és sokszor emlegetett keresztényi elvekre:

“Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van. Abba most ne menjünk bele, hogy én keresztény emberként akár ezt ki is kérhetném magamnak és számonkérhetném rajta a Tízparancsolat különböző pontjait, különös tekintettel a VII., VIII. és X. pontra. De a legfőbb bajom inkább az, hogy aljasul megint előjön az uszítás, a magyar emberek tudatos egymással szembe fordítása, az „amit szabad nekünk, azt másoknak nem” effektus.”

Pósfai Gábor, – a Decathlon magyarországi irányítója nem volt rest megosztani a gondolatait, annak ellenére sem, hogy a kormány mostantól nyilván megfontolhatja a Lex-Decathlon törvénybe foglalását, egy sikeres nagyvállalat ellehetetlenítését. Itt ez így szokás! Pósfai Gábor azt is le merte írni, hogy náluk – a cégnél természetesen – semmi baj nem lehet abból, ha bármely dolgozója másként gondolkodik a világról, mint ő. Nem függesztik fel, nem rúgják ki, nem állítják félre – meghallgatják!

„Azért még lehet más is normális, hogy nem ugyanazt gondolja, amit én. Azért még dolgozhatunk együtt sikeresen, mert pont a sokszínűség, a sok különböző vélemény viszi előre a világot. Jobb helyeken.”
Pósfai persze tovább is feszegeti a húrt, bátorkodik szembemenni a nagy hatalmasságok diktátumaival, s a szimpla facebook bejegyzés így birizgálja azok fantáziáját:

„Csak egy vélemény lehet helyes. Csak nekünk lehet igazunk. Mindig háborúzni kell. Elmúltnyolcév, magánnyugdíjpénztárak, Gyurcsány, Bajnai, kizsákmányoló multik, migránsok, EU, Simicska, Brüsszel, Soros – állítsunk meg mindenkit, mindenki ellenünk van! Mindig más a hibás. És közben embereket, barátokat, családokat fordítanak egymás ellen a demagóg, sokszor teljesen alaptalan és értelmetlen érvrendszerükkel. Magyarországon mindig is hiányzott a normális vitakultúra, de az „elmúlthétév” még a csíráit is megszüntette, elkezdte teljesen elbutítani az embereket.”


Pósfai Gábor

“Mert vitázni veszélyes. Ahhoz kellenének kellően alátámasztott érvek. Ahhoz tisztelni kellene a másikat. És az poiltikailag nem lenne olyan kifizetődő. Miért nem lehet normálisan leülni egymással? Ha erősödik egy ellenvélemény (netadó, vasárnapi zárvatartás, olimpia stb), akkor gyorsan levesszük napirendről. Miközben ezekből több olyan téma is volt, amiről lett volna értelme vitatkozni, átbeszélni. Ugyanez igaz a migránshelyzetre is. Valódi probléma, de nem normálisan beszélünk róla, hanem háborús, rövid távú politikai érdekeket szolgáló kontextusba helyezve.”

Egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy a fúrógép motorjait felizzították. Az orbáni gépezet belendült, keresik a lehetőséget, hogy lehetne szétbarmolni egy tehetséges cégvezető munkahelyét.

A Decathlon nyilvánvalóan negatív példa lesz mostantól, akik ott vásárolna, valamennyien aljas sorosbérencek, s azon sem kell megdöbbennünk, ha napokon belül megírja majd a ripost, hogy Pósfai Gábor homoszexuális és üzleti kapcsolatokat ápol Simicska csapataival is. Aztán mehet, ahová csak akar!

A magunkfajta írkáló emberek meg mehetnek az utcára tüntetni, persze mostantól még büszkébben feszítve a Decathlonban vásárolt rucikban, bakancsokban!


Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van. – ez az üzenet, ami nálunk nem bírt célt téveszteni!

Színek és évek

Momentán ott tart lángoktól ölelt kis országunk, mint Ildi néni középső csoportja a sarki óvodában szuszogós szivárvány-rajzolás közben, miszerint a színek tobzódása határozza meg a mindennapokat, sőt, már a világnézetet is.

Az egyik fél a csukaszürkére esküszik, amin csodálkozni nincs mit, hiszen, mint tábornokunktól tudjuk, permanens a háború, az ellenállás egyre szélesülő körei viszont a prizma csodás hatásában bíznak, és lehet, hogy igazuk van.

Ez az a jószág, amely, amint azt Newton bácsitól tudjuk, szétbontja a mafla fénysugarat cuki kis csíkokká. Viszont itt és most nem fizikai, hanem sokkal inkább néplélektani kísérlet zajlik, hogy az agresszív sötétlő bambaság, vagy a friss tavaszi szellő kerekedik-e felül a Kárpátok alatti ringben, és ez egyáltalán nem mindegy.

A kimenetel hatással van ugyanis a választópolgár testi és lelki egészségére is, egyszerűbben leföstve, vagy megdöglünk az új középkorban, vagy szabad lesz megint lufit eregetni.

Itt vannak mindjárt a jámbor kétfarkúak, akik valami isteni sugallattól vezérelve a járdákat föstögetik szerte az országban, amitől olyan elviselhető lesz az áporodott magyar ájer, hogy egyből kivirul a kikelet, meg leveles lesz a liget.

Orbán mindenféle helytartói, meg a házmesterek ezt pedig nem szívelhetik, tenni ellene viszont eleddig nemigen tudtak, csak toporzékoltak a kipingált járdák fölött, és súrolták azokat gyökérkefével, ami voltaképp leglényegük, ugye.

Szita Károly, aki pincsiként Kaposvár életét keseríti meg időtlen évek óta, viszont semmit sem bíz a véletlenre. Kihasználja, hogy a rábízott várossal csakúgy megtehet bármit, mint a nagytestvér az országgal, így rendeletben tiltaná meg a járdafestést.

“Aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.”

Így szól a tervezet, és ki nem szarja le az egészet, viszont az indokolás, hogy a járda kifestő könyvnek való használata megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az már delikát.

Legalább annyira, mint amikor Gulyás Mártont és b. társát azért ítélték közmunkára, mert, amikor a Sándor-palotát vették célba festékes flakonbombákkal, akkor riadalmat keltettek a tüntető tömegben – legalábbis a csinovnyik bíró szerint -, holott az egybegyűltek szívük szerint a bajuszos patkány nyakát tekerték volna ki.

Ilyen színes ricsajok vannak ma kies hazánkban, amit akár fél évvel ezelőtt sejteni sem lehetett. Hogy a rendszer eresztékei nem füst-, hanem festékbombák miatt kezdenek el recsegni és ropogni, és végül is, van benne valami. Hiszen, ha az ország kiszínezése hatványozódik, bedugul a mechanizmus, mert lehetetlen mindenkit közmunkára ítélni. Nincs annyi gereblye az országban.

Így a magam részéről üdvözlöm a paintball által halálba indulókat, hiszen ők száz év múlva leporolhatják a drága Kaffka Margit – akitől a címet einstandoltam – látomását, mert Pórtelky Magda őnála arra a következtetésre jut, hogy ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló feudális dzsentrivilágnak pusztulnia kell! Körbeértünk, polgártársak.

Nem miden Orbán, nem minden Putyin

Ezért megint le leszek kommunistázva, de egye rosseb. Úgy tűnik, nem csak Balog tiszteletes képes túltolni a biciklit, hanem tudatlan zsenge ifjúságunk is, aki lányos zavarában és túlzott buzgalmában most a butaság bátorságával a Szabadság téri szovjet emlékművet föstötte le víz alapú narancssárga festéket tartalmazó lufibombákkal, ami meglátásom szerint nem igazán komilfó cselekedet.

Komáromy Gergőnek hívják a megtévedettet, akit bűncselekmény gyanúja miatt elvittek a rendőrök, és ettől ő most bizonyára boldog, hősnek érzi magát, holott csak egy tudatlan nímand, aki szégyent hoz a tüntetőkre és nem védekezhet azzal tettét indokolva, hogy hát, kérem, itt a tavasz. Másrészt pedig virtuálisan kezet foghat a náci söpredékkel, mert ez a pörformansz hozzájuk teszi hasonlatossá őt is.

Egészen egyszerűen magyarázom el. Az a Kolja, Iván, vagy akárki, akinek az emlékét őrzi ez az építmény, nem azonos Putyinnal, sem Sztálinnal, de még Rákosival sem. Orbánnal meg pláne, és nem tehet arról, hogy a röpke szabadság, amiért ő fenségesen megmurdelt, Jalta okán egészen más irányokat vett. Ilyen megfontolásokból lehetne föstékezni Churchillt is, meg Rooseveltet, akik ketten együtt sem voltak elég erősek a grúz barom tébolya ellen.

Az a Kolja, Iván, vagy akárki azért adta a nyomorult életét, hogy 1945 tavaszán itt minálunk is föl lehessen jönni a pincékből, ki lehessen tárni a betört ablakokat, és más cuki dolgok, egészen a kékcédulás választásokig, ami testvérek között is 1947-ben volt, ilyképp a kommunista tombolás beköszöntéhez ezeknek a szovjet katonáknak annyi köze volt, mint például Puskinnak, vagy a végül megzakkant Tolsztoj Leónak, azaz, semmi.

Szovjet hősi emlékművet festékkel bombázni olyan tudatlanságra vall, mint a Heineken vörös csillagját betiltani, így mindkét oldal számára az a javaslatom lehetne, hogy tessenek tanulmányozni poros könyveket, de idő hiányában elég lehet egy is, mondjuk Williem Shirer „A harmadik birodalom felemelkedése és bukása” című dolgozatát, amely mű elég testes, de ebből fakadóan alapos is. Mindjárt másképpen néz tőle az ember az ilyen emlékművekre.

Csak csöndben mutatnék rá arra, hogy zavaros világunk nem fehér és fekete, s aki így észleli, semmiben sem különbözik Orbántól, aki hatalomtechnikai okok miatt látja és láttatja annak. Szovjet hősi emlékműveket hajigálódni arra alkalmas, hogy a lakájmédia majd harsoghassa, milyen elvetemültek ezek a sorososok, Istent, embert nem ismernek, amikor pedig voltaképp tapsolni volna kedvük, mert valójában, szívük szerint ők meg buldózerrel mennének neki.

Tessék lenyugodni tehát szépen, aztán kitisztult elmével körbenézni újra a világban, s ha már a mi friss forradalmunk szimbólumává vált ez a festékezés, akkor a lufi-támadások céljait alaposabban kijelölni szükséges. Javasolhatnám a stadionokat mondjuk, amelyek sokkal inkább jelképei az orbáni diktatúrának, mint egy ványadt szovjet emlékmű, és még számos más, alaposabb indokkal gyűlölhető objektum létezik kies hazánkban.

Mindazonáltal ez a dobálózás is azt bizonyítja, milyen nagy bajban van minálunk az oktatás, és még azt is, hogy tényleg ideje lenne szembe nézni a múltunkkal, ami ezidáig elmaradt. Ebből, illetőleg ennek hiányából fakadón terjednek ordas-, és debil eszmék is egyaránt, zavart képezve az erőben, a választópolgár tudatában pedig még inkább.

Ehhöz a kívánatos lenyugváshoz meg egészen különös olvasni valót ajánlanék. Szerb Antal – akit, ha ezek a szovjetek előbb jönnek be, tán nem vernek agyon – „A világirodalom története” című munkájának orosz irodalomról szóló fejezetét, amely gyönyörű plasztikussággal ábrázolja a végtelen sztyeppék néplelket alakító andalító ritmusát.

Arborétumi húsvét tojásvadászattal

Húsvét húsvét te varázslatos, tavaszias csoda, napsütéses kertben, fűben, bokrok mélyén, fák tövében megbújó színes, hímes, és csokitojásokkal, nyuszikkal csalogató kedveskedő ünnepünk.

Kicsik nagyok nagy kedvence. És hogy ezt igazi szabadtéri kalandos kutatássá tegyék azoknak is akik lakótelepen tömblakásban várják a húsvéti nyuszit a kis ajándékkal, Szombathelyen a Kámoni Arborétum évek óta megrendezi a nagy tojásvadászat játékát.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Amikor is a hatalmas zöldterületen elrejtett csokitojások felkutatása megkeresése begyüjtése a cél.

És egyben hogy e napot vidám érdekes programokkal a szabadban tölthessék a családok. Ezért a szervezők komoly kis feladatokkal kézműves foglalkozásokkal, vásárral, játékokkal, pattogatott kukoricával, örökbe fogadható állatokkal és fákkal várták a szabadba vágyókat.

Nos az érdeklődés látható jele a bejáratnál keletkezett hatalmas sor lett. És persze erre a napra egy teherautónyi csokitojás is kevés lett volna.

Az időjárás? Szép napsütéstől az esőig mindent bemutatott a délután folyamán. De ez cseppet sem szegte kedvét senkinek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A SZOMORKÁS SZIMPATIZÁNS – mese a szegény fideszesről

Kedves Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy ez az írásunk négy esztendővel ezelőtt született. Időszerű maradt…

A magyar nyelv egyik gyöngyszeme a „besokall” kifejezés. Akadnak helyzetek, szituációk, melyekről egész csokor szinonima áll a rendelkezésünkre, de azt az érzést, amit akkor kell viselnünk, ha nincs mód a további tűrésre, legegyszerűbben így szoktuk megfogalmazni.

Mert a ki besokall, az valószínűleg túl van már a telített hócipőn, hogy egyéb kobaktermésűre ne is gondoljunk! Akivel a soknál is több negatívum történik, nem is igen tehet egyebet, megéli ezt a rettenetes állapotot és közben vérmérséklete szerint morog, dühöng, káromkodik, csapkod, vagy éppen fenyegetőzik, szankcionál, de minden körülmények között megpróbálja megtorolni a vele történteket. Tehát a lényeg, hogy aki besokall, már átlendül azon a bizonyos ponton, amit tűréshatárnak nevezhetünk.

call-of-duty-orange-ops

A szegény fideszes túl van mindenen! Úgy is mondhatjuk, az ág is húzza! Élete nem volt és nem lett egyéb a tűrésnél. Megszenvedte és kiharcolta, aztán, hogy beteljesedett, csak nyögi azt az átkozott nagy hatalmat, aminek persze leginkább most is csak a gondjait viseli! Nehéz ezt megérteni annak, aki évtizedek óta szoci, vagy éppen komi, libsi, antifa, vagy éppen fasi – ha érthetőek ezek a kellemesen becéző rövidítések!

946910_455133661244157_1925084811_n

Fideszesnek lenni ugyebár maga a gyönyörűség, a nehéz teher hordozása, egyfajta nemzetért való önfeláldozás, a szónak abban az értelmében, melyből a nemzeti fogyasztóvédelem, a nemzeti adóhivatal, manapság pedig a nemzeti dohányboltok táplálkoznak. A fideszes nemzete az, amely nem lehet ellenzékben, de, ha rárontanak, csak füttyent és megvédi a békemenetelők hada, meg a jóságos miniszterelnök. Aki persze maga a nemzet! Szerepe felülmúlhatatlan.

( Mint annak idején a Szúban, ha elfogyott a Lenin-rend, meg a rengeteg fityegő verescsillag, nem volt mit tenni, a „Hős város” kitüntetéssel ismerték el a legeslegnagyszerűbb palikat. Nekik ő a geroj górád, aki aztán ezért cserébe lajstromot készít az övéit fenyegető veszedelmekről. A fenyegetőknek pedig ellenáll, sőt, a hosszú dolgos évek alatt kialakult maga a preventív nemzetmentő diskurzus, az eleve támadva védekezés bonyolult szisztémája!

A szegény fideszes túl van mindenen! Meg kell őt védeni, oltalmazni, menteni, amint azt a terjedelmes kebelrendszerrel rendelkező, molett óvónéni tette az ő kicsinyeivel, még a dedós időkben. Ott ül a sok kis fióka a nagy vezető hóna alatt, olykor a valóságban és olykor a képzelet szárnyain is túl, mert e honban ma is akad még sok a túloldalon, a betörhetetlenek közül való. Az össznépi bólintstibi, a mindent helyeslő csönd, ez a bátran passzív semmi pedig tökéletesen másolható. Az elvetemültség szintjéig egyneműsödő, bambán szürkülő társadalom kockafejű egyedei kivetik, kiutálják a gurigaagyúakat. Minek is ellenállni! Győz az erő…

orbanpipas1

Szimpatizánsok, közvélemény kutatók, erkölcs- és hittan-tanárok, békemenetelők és immár a nagy kiválasztottak, a trafikmutyi nyertesei alkotják a kemény-magot; s már csak idő kérdése, mikor csatlakozhatnak a gyógyszertár-mutyi, a szeszipari-mutyi predesztinált győztesei, persze szigorúan, a pártfegyelem és összetartás alapján…

A szegény fideszes túl van mindenen! A minap olvashattuk, hogy véderőt kellett létrehozni a betagozódásra képtelen, idomulni és megalázkodni nem tudó ellenzék fertelmes firkászaival szemben. Mert ezek a pernahajderek képtelenek az elcsitulásra! Mint megvadult tyúkok a baromfiudvar sarkában, csípik, tépik, csőrükkel vágják az éppen csak élni akaró, szegény fideszest! Véderőt kell létrehozni, ügyvédeket, végrehajtókat tömöríteni, akik hajnaltól késő éjszakáig csak feljelentéseket írnak, pörbe fogják az ellentmondást nem tűrő ellentmondókat és dutyiba juttatják a bólogatni képtelen közeget, mely annyi fájdalmat okoz a dolgos fideszes bagázsnak.

Meg kell védeni a kiskirályságok élén tollászkodó megannyi bigbradert, segíteni a megfigyelést és, ha kell milliószor követelni a helyreigazítást, irányba forgatni a szelet! Akadnak, akik az ötvenes évekről papolnak, bár hiányos történelmi ismereteik okán kissé túl sokat gondolnak az akkori gazemberekről!…

A szegény fideszesről rémhíreket terjesztenek. Azt locsogják, hogy párttagságukból, hovatartozásukból előnyöket érvényesítenek, hogy a protekciók révén nyakig érő korrupció csak nekik ontja a dohányt…

Hogy nekik mindent lehet! Még ilyet!

Orban_Viktor_Fidesz_vezer_a_Parlamentben_fiatal-qpr

Mert kérem szépen, jobb, ha mindenki megtudja, hogy a szegény fideszes túl van mindenen! Ő az, akinek nehéz volna újat mondani! A középiskolában együtt vonult velük május elsején, együtt robotoltak a KISZ szervezetek kollektíváiban. Az egyetemen közös kollégiumi szobában lakott a legnagyobbakkal, már ott megismerte tréfás szokásaikat, melyekről Orwell azt ragozta, hogy bizony akadnak egyenlőbbek másoknál… Ott ők voltak az alapszervezeti titkárok! A csicskások távirányítóinak kezelői. Aztán a piros betűs élet első komoly kapcsolatait, az MSZMP pártszervezetein belül szintén együtt élték meg. Pajtásból elvtársak lettek, aztán reformerek, végül rendszerváltók. Persze, ott is mindig tűrők és elszenvedők, mert az igazságaik mindig igazabbak voltak másokénál. Ha sisere hadukat népnek nevezték, megsértődtek, előbb a szív-szabadságot hirdetve a liberalizmust éltették, majd devianciájukat konzervativizmusnak kezdték becézni.

Aztán kispekulálták maguknak a rendíthetetlent… a mutyit!

Miközben a rádióik és televízióik a diadalról papolnak napestig, miközben grafikonjaik rendszeresen az égbe lendítik mutatóikat, a gonosz külvilág egyfolytában össztűz és támadás alatt tartja ezt a sokat szenvedett brigádot, akik persze napról napra többen vannak, mert mindig hoznak még egy embert…

A szegény fideszes túl van mindenen! ( Ő mégis egy, az egyetlen, aki valamit rosszul csinált. ) Párttagkönyvét olykor előveszi, leporolgatja a nagy vezető által alkotott műveket és bár két ballábbal született, szorgalmasan meccsekre jár, s néha a háza mellett bőrbogyót rugdos a falnak.

945564_375014432616470_2142580120_n

Mert rendületlenül hisz a szeretet és az összetartozás erejében.

Bár csak ritkán jut hús az asztalára, nagyon boldog, hogy épülnek a nagy stadionok, s főleg örül a Felcsút győzelmének! Ha ezt Öcsibácsi láthatná!

Néha tisztelettől vezérelve vonatra száll és nem zavarja őt az árnövekedés, mert tudja, hogy érte van minden, az ő kényelmét szolgálja majd az a rengeteg fejlesztés, amiért a megemelt jegyárak révén lemondhat a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásáról… Minek az a rengeteg sóska! A minősíthetetlenül rossz vonalakon amúgy is ócsítottak a fizetni valón, s a faluban megállni képtelen fapadoson hamarosan wifi is lesz! Naaaaaaaa!

Még két hónap és visszaszokik! Már vagy két évtizede nem gyújtott rá, de a nemzeti trafikokat neki kell megvédeni, azzal, hogy rendületlenül bagózik majd, nehogy hiba jusson a számításba!

„Méghogy a haverok nyerték a koncepciót?!” „És, ha igen?”

A szegény fideszes túl van mindenen! Védett fajta. Hamarosan szükség lesz rá, délutánonként edzést tart. Most még csak az anyósát agitálja, meg a klimóban a Lalit. De, ha hívják, kivirul, felböki majd kedvenc kitűzőjét, az „én miniszterelnököm” felirattal, csuklójára nemzetiszín befőttes gumit húz, nyakára veti narancssárga düftinsálját és vígan üvölti szerteszét:

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Addig is esténként hosszasan bámul a tükörbe. Olykor lehunyja szemét, mielőtt indulatba jönne, mert tudja jól, drága volt a portéka… Aztán mint rendesen, próbál másra haragudni. Ahogy tanulta, megtanulta, már bárkit képes gyűlölni, aki nem fogadja el, nem szereti őt. Mert számára a jövő is elkezdődött, ami után, mint tudjuk, már nincs tovább. A jövő ugyanis nem fokozható. Nincs jövőbb, legjövőbb…

0_1a_harom_majom

Végül…

Nincs szomorúbb látvány, mint egy megfáradt és besokallt, szomorkás szimpatizáns, amint este, egymaga összehajtogatja a nemzeti zászlót, kímélendő, leengedi a lufikat, falnak támasztja a VIKTOR, VIKTOR, VIKTOR táblákat, aztán előveszi a kilencven forintos félkilós kenyeret, a növényi zsírokból készült margarint, felkeni, rátolja a budget párizsit és falatozni kezd.

Mert, ugye, jó dolog a győztesek közé tartozni…?

 

( Köszönet a magyar vakondnak! )

Ricsaj és borzalmas dolgok

Már J. A. idejében is ez volt a baj – „A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre, s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.” -, viszont, hogy Orbánnak mikor ment el az esze, azt nem lehet megállapítani teljes bizonyossággal.

Úgy vagyunk ezzel, mint amikor Leonard azon tűnődött, honnan datálja a Pennnyvel zakatoló szerelmét, mert annyiszor szakítottak, és oly sokszor kezdték újra, hogy fix időpontot megadni egyáltalán nem lehetett.

Ilyképp Orbán et. megzakkanásának kezdete is bizonytalan. Már Nagy Imre újratemetésén különös, tébolyult fények tündököltek a szemében, aztán voltak más mérföldkövek is, de a totális leépülés dátuma teljesen biztos az annalesek számára, és ez a 2017-es, nagy, húsvéti interjú, amellyel az összelopott médiája telefosta az egész országot.

Hogy ebben miket delirált össze sorosilag és migráncsilag e leépült szellemi állapot következtében, nos, az voltaképp teljesen érdektelen, két momentumra – nem a nagybetűsre – viszont nem árt odafigyelni, s ezek közül az egyik, hogy: „Idén a politika felkavarta a nagypéntek csendességét, és ricsajjal töltötte meg a nagyhetet.”

Újsütetű és régi vágású diktátorok el nem hanyagolható tulajdonsága, hogy fingjuk sincs a valóságról, és arról, mi kavaroghat „szeretett” népük lelkében, ami tartalmak csak a végső tetemre híváskor szoktak fájdalmasan kiderülni. Ezt a veszélyt hordozza magában a burokban élés.

Orbán et., amióta Gyurcsánypatás megkóstoltatta vele az anyaföldet felmosórongy formájában, kizökkent az időből, és ellenvéleménnyel nem igazán találkozik immár uszkve egy évtizede. Ráadásul csicskái és a saját médiapincsijei mutatják meg neki a világot, ami óhatatlanul torzulást eredményez.

Az egész héten szinte permanensen zajló tüntetésekről az derült ki a házi készítésű hírekből, hogy vagy nem jött össze a kritikus tömeg (by: Origo), vagy egyáltalán nem történt semmi sem, lásd Mészáros et. megyei lapjai. Így válik a közel százezres tüntetésből ricsaj.

Prime zakkant miniszterünk lelkének másik fájdalma, hogy a ricsajozók “borzalmas dolgokat skandálnak”. Nem tudja tehát, mi az a borzalom, hiszen a „hazaáruló”, „putyinbérenc” meg ilyenek, kamaszlányok emlékkönyvébe valók ahhoz képest mondjuk, hogy „lámpavasra vele”, de ha így megy tovább, még ez is bekerülhet a szótárba.

Viszont ebben nem vagyok teljesen biztos, hiszen a mostani elégedetlenek nem a szovjet érában szocializálódtak, mint Bayer ötös számú tagkönyv, sőt, miniszterelnök úr/elvtrás maga is, hanem Európában, és az fáj nekik, hogy onnan akarják őket eltávolítani.

Ezt Orbán et. tulajdonképpen nem értheti, hiszen elmesélte már nekünk azt is, hogy az előző rendszerrel nem az volt a baja, hogy olyan volt, amilyen, hanem, hogy nem megfelelő emberek, tehát nem ő maga dirigált benne. S mit ád Isten, mire újjáépítette saját használatra, akkor meg szar kerül a propellerbe, mert a semmiből előkerül sok-sok megvilágosodott fiatal, akik kiröhögik őt, meg a helytartóit is.

Illetve legutóbb már programot is adtak a választási rendszer átalakításának meghirdetésével, ami szép idea, csak nem kivitelezhető. Volt szerencsém ugyanis olvashatni e tárgyban egy bérkommentelő gúnyolódását, miszerint ehhez először kétharmaddal kellene nyerni, majd akkor sikerül.

Hiába szerettem volna megfojtani csak úgy virtuálisan, mégis be kellett látnom, hogy ennek a baromnak igaza van. Azért is legfőképp, mert miközben Budapesten reng a föld, itt, minálunk, az ország peremén langymeleg vizeken vitorláznak a népek.

Ilyen bódult és leszadált állapotban lesznek egy év múlva is bizonyosan szerte a vidéken a panelprolik és a keményen dolgozó kisemberek, következésképp a NER megbuktatása a fülkékből nem igazán várható. Éppen ezért nem látható a forgatókönyv, mert olyan Ceausescu-félét bár szívesen néznék, mégsem óhajtom igazán.

Így bármily hazaáruló gondolat is, abban bízhat az ember, hogy az EU megvonja kies hazánktól a pénzügyi támogatást, mert legyen ettől bármilyen szar is a polgártársaknak, jelenleg ez látszik egyedül életképes forgatókönyvnek a diktátor bukásához. Aztán majd minden kiderül.