Most pedig bemegyünk a műhelyembe, és megnézzük, hogyan készül a lecsó. Ránéztem valami véletlen miatt az oldalam számlálójára, és meglepve tapasztaltam, három éve sincs, hogy útjára indult a rezedavilága, és mindjárt ott tart az ezredik dolgozatnál. Hinnye, mondtam volna magamban, ha arra lett volna érkezésem, de nem volt rá módom. Nyakon öntött a valóság ugyanis.
Én úgy vagyok már százezer éve, hogy egészen elvetemült módon nézgelődök a világban. Ez az aljas szándék működik bennem, amikor leszegett fejjel hajnalonta a boltba osonok, és ott tanulmányozom a színjáték szereplőit, mondatfoszlányokból következtetek, és látom, miképp zakkan meg mindenki körülem, még a szomszéd Józsi is.
Nem vagyok se Istene se magamnak, sem senkinek. Albérleti szuterénban élve tőlem semmit nem vehetnek el, a drága kis szigemet három éve elveszítettem, és senki nem szólt, hogy hiányozna neki. Nekem meg pláne. Kint vagyok az életből, így nézem alulról a világot, és a napjaim azzal telnek, hogy mivel újságíró volnék, vagy mi a rosseb, hogy gyűjtögetem az anyagot, amely majd materializálódik kósza billentyűkön.
A matéria volnának az írások, amelyek arról szólnak, mi a gondolatom a köröttem zúgó életről. Nem akarok én megváltani, se nem utat mutatni, csak fölskiccelem, egy sokat megélt manus szemével, hogy mi folyik itt. Az egész napom a világ figyelésével telik, hogy aztán nagy általánosságban olyan éjjel egykor- kettőkor odaüljek a géphez, és kifolyjon belőlem a massza.
Dokumentumaim vannak, amelyek a gondolatcsírákat tartalmazzák, különféle munkaneveken, hogy Béla, Józsi, Jenő, képek, etc., ahová a dologtalan nappalokon beírom, hogy mi történt a világban, hogy minek kell utána nézni, hogy az éjszaka csodás magányában megszülessen az aznapi mise, amely hol hallelúját, hol meg azt hozza magával, hogy menjek én a picsába.
Így ment ez eddig, amikor a napközbeni begyűjtés során és nyomán arra nem bukkantam, hogy egy kollégát bántalmaztak, akadályoztak abbéli igyekezetében, hogy megmutassa a mocskot, amiben élünk, azoknak, akik még kíváncsiak rá. Szarezígy, ezzel a tempóval vált érdektelenné a „Józsi” munkacímen futó feljegyzés Steven Segal ukrajnai kitiltásáról, és a „Béla” fedőnevű, más örömökről.
Így jutottam el ide, hogy elmeséljem, illetve föltegyem azt a kérdést magamnak, amit neked kellene, nyájas olvasó, hogy mi a búbánatos értelme van így az életemnek, amely arról szól, hogy lefössem neked, amiben úgyis egyetértünk. Így mi közösen megerősítjük egymásban a frankót, odakint meg, a szuterénen túl megagyalják a frontvonalon lévőket. Más idők vannak tehát, más örömök. Mondhatni, élesbe fordult a dolog, és így a magam notórius mantrázását tök fölöslegesnek érzem. Szarezígy, és öreg vagyok én már ehhez.
Nem küldtem vele fáslit, aztán azzal kaptam vissza mégis. Mint a múmiát tekerték be vele a kopottas szemérméig, és közösen a hasába adogattuk az injekciókat, hogy mért, azt nem tudom. Talán azért, hogy többször elájuljak, miközben ő teljesen elbambult, elment az esze neki, és nagyon sürgősen halt meg. Olyan gyalázatosan, hogy az utolsó emlékem nem megszépítő volt, hanem, hogy a torkán ragadott vad fátyolos szemével csorog vissza a szájából a beléje szuszmakolt joghurt, de az látszott, hogy ízlett, és annak én akkor és ott örültem, hogy jó azért neki egy kicsit.
– Ezek már utálnak téged.
Ugyanígy szerepel a feladatsorban a családi szerepek bemutatása is, amelyre ez az elvárt válasz: „A család élén családfő áll: ez hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családban, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben. A családi szerepek elsajátításának elsődleges színtere maga a család, amely a gyermekekre áthagyományozza a különböző szerepekhez, mindenekelőtt a nemi szerepekhez kapcsolódó magatartásmintákat”. 
Az, amelyik meglehetős rombolással jár, mint ebből az érettségiből is kitetszik. Amióta a kereszténység bekerült az alapszarba, amióta ezt védjük kerítésekkel, egyáltalán nem meglepőek az ilyen avítt folyományok, s ha nem figyelünk, még ideér II. Fülöp 1565-ös intelme is, miszerint: „Inkább haljak meg ezerszer, semmint vallás dolgában a legkisebb változást engedélyezzem. Mint igaz katolikus király, aki Isten kezétől kapta a hatalmat, minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem a katolikus hitet, amelyet a római apostoli anyaszentegyház vall, letiporjam a szakadárokat, az egyház ellenfeleit és megadjam az inkvizíció Szent Hivatalának mindazt a segítséget, amely az eretnekek megfékezéséhez, megbüntetéséhez szükséges, bárminemű kedvezés, vagy kivételezés nélkül.”
Továbbá a helyi rádiók ledarálása is elkezdődött, így, amikor a permanens választási kampány a finisébe fordul jövő tavasszal, egyetlen józan hang nem lesz fellelhető a piacon. Az én felségterületemen, amely Vas megye volna, már most is csak egy szál internetes portál az, aki ellenáll az országot megülő narancssárga tébolynak, és hiába dicsekszik azzal, hogy hetvenezer kedvelője van, ha a megyében kétszázhetvenezren vegetálnak. A maradék kétszázezer ingó tudata ki van téve a manipulált mocsoknak.
