blogin.hu

Csák János miniszter egy vitában megfogalmazta saját és a konzervatív tábornak nevezett galeri vezérmondatát, miszerint „Egy erőnk van, az intellektuális erő és a magával ragadó gondolatok”. Ez pátoszos emelkedettségében legalább annyira szép, mint amikor ugyanitt azt is kifejtette, hogy Orbán Viktor – akivel sok eszmét cserélnek – intellektuálisan zseniális. Mi, porbafingó degeneráltak, akiknek nincsenek magukkal ragadó gondolataink, csak nézünk ki a fejünkből a rögzített árú farhátunkat szopogatva, és azt morogjuk, megazisten.

Hogy Orbán olyan magasröptű, miszerint csak lepkehálóval lehet olykor-olykor befogni, az is bizonyítja, hogy Leslie Mandoki szerint ők ketten Hegelről, Kantról és Schopenhauerről szoktak diskurálni két disznóvágás között, és már helyben is vagyunk a magyar ugaron. Itt, a gémeskútok tövében mondta Csák János – akkor még leendő miniszter – a meghallgatásán, hogy „Olyan leszek, mint Odüsszeusz, amikor a szirének mellett hajózik el. Viaszt öntök a fülembe, nem engedem el az abszolút mércét”. Farhát és megazisten.

Ha olybá tűnnék, hogy kötözködünk, illetve az a szándékunk, meglehet, mert ahogyan Orbán intellektuálisan zseniális, mi pedig útonállók vagyunk, vagy Cerberusok épp, akik ugyan nem az alvilág kapuját, hanem a józan eszünket védjük azzal a kitartó buzgalommal, hogy embertársainkat megóvjuk attól, bedőljenek az ilyen szövegeknek, amelyekben vannak különleges szavak összerakva, de egészen más jelentéssel, mint az szokásban van. Csák Jánost intellektuálisan unortodoxnak nevezni nem sértés, ezt a lexikát használjuk tehát.

Amúgy mindeddig különösebb bajunk vele nem volt, szép, kackiás bajusza van neki, akárha Kacor király, mosolygós, pirospozsgás pofija, megazisten, farhát. Annyi csupán, hogy a triumvirátiusból, akik eszmét cserélnek Hegelről, Kantról és Schopenhauerről fülükben viasszal, akárha Odüsszeusz, ami mutatja az intellektuális zsenialitást, melyik lehet a legokosabb mindeközben. Nem eldönthető kérdés és feladat, Csák azonban, akárha kiskutya az ugatásba, hamar beletanult a NER ritmusába, és tanácsadót alkalmaz.

Nem is akármilyet. “A miniszter személyéhez kötődő bizalmi jellegű tanácsadás szakpolitikai és politikai kommunikációs kérdésekben”. Ilyet. Ez a feladata a tanácsadónak, akivel ezek szerint a miniszter, mivel „személyéhez köthető” és „bizalmi” tanácsok ezek, nagy valószínűséggel együtt hajóznak a szirénektől veszélyeztetve bedugaszolt fülekkel. Havi másfél millió nettó jár ezekért a tanácsokért, amelyeket Csák miniszter a Nógrád megyei Egyházasdengelegről kap, ha már keresztény Magyarország.

Innentől ez az egész nem csak intellektuálisan zseniális, hanem lehangolóan pórias, mert igen nagy valószínűséggel csak a pénzről szól, mégpedig úgy, hogy valami NER-közeli csókost kell ekként nem hagyni az út szélén. Mert a cég, amely a mesebeli nevű nógrádi település egy házába van bejelentve, ilyesmivel eddig nem foglakozott, és eddig éves bevétele volt annyi, mint amennyit most három hónap alatt az állítólagos tanácsokkal megkeres. A ház egyébként, ahol a bizonytalan állagú tanácsok születnek, meglehetősen különös.

Információk szerint ugyanoda még további negyvenegy cég van bejegyezve, elmondható hát, hogy Egyházasdengeleg maga a cégparadicsom, talán egy kis szilikonvölgy Nógrádban, vagy pediglen valami csinga van a dologban. De az egész amúgy édesmindegy, mert itt minden bizonnyal „intellektuális erőről” és „magával ragadó gondolatokról” van szó, amit mi meg nem érthetünk a földhözragadt agyunkkal a farhát szopogatása közben. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni ebben az egész kuplerájban.

Orbán mostani kormányának eléggé különös miniszterei vannak egyébként. A friss húsok közül elég csak a soknevű hadügyminiszterre és elképesztő kijelentéseire gondolni, aztán a Nagy nevűre, akit már nemzetközi színtéren idiótáztak le, és itt van ez a Csák az Odüsszeuszával, amit lehet Egyházasdengelegről súgtak neki, de még ez volna a kisebbik baj. A nagyobb szerint ezek a manusok teljesen fölöslegesek, hiszen semmiről sem döntenek, ők arra vannak, hogy beszéljenek, de már ez is megerőltető.

Mindenkinek megvan a maga világa. Ennek a Csáknak is látjuk, milyen, és még az sem mondható, hogy rosszabb volna a vallási fanatikus, csontokkal legózó Káslernél, akiről milyen régen hallottunk már valami érdekeset. Mindez azonban a végét nézve már érdektelen, mert kies hazánk rákerült egy semmibe vezető irreverzibilis útra, amely ilyen alakokkal van kikövezve. Mindegy mi a nevük, mindegy mi a rangjuk, dől belőlük a hülyeség, de ami a legjobb, a decens polgári közönség mint szavazóbázis, állva tapsol nekik

Ha az ember orvos, és egy rendőr a főnöke, akkor ne számítson sok jóra. Úgy tűnik, mint ahogyan regnálásának elején, a mából nézvést szinte a Holocénban, ahogyan Pintér belügyminiszter két hét alatt rendet rakott az egész nyüves országban, most is tán ennyi időt szán arra, hogy a háziorvosokat móresre tanítsa úgy, hogy nem tudható, mi a baj velük. Igaz, hogy bár a kórházakba már ki lehet rendelni a hadsereget morcosan ott lenni, arra azonban nincsen kapacitás, hogy minden háziorvosi rendelő ajtajába egy géppisztolyost állítsanak miheztartás végett. A háziorvosok veszélyes fajta, elvannak ott a kis rendelőikben kikerülve a központi törődés örömeit, amit viszont most megkapnak.

Átfogó ellenőrzést küld a nyakukra a főrendőr, ami során firtatni fogják egyebek mellett a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket. Az ellátóhelyek felszereltségét, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint egészségügyi alkalmassági vizsgálataikról igazoló dokumentumokat, továbbá a kötelező védőoltásaikat. De még ez sem elég, azt is megnézik, a veszélyes hulladékokat milyen szerződés alapján szállítják el és hogyan, belekukkantanak az orvosi táskájukba, hogy abban rendben van-e minden, vizslatják, hogy megfelelő helyre szögezték-e ki a dohányzást tiltó táblát, az EKG gépek felülvizsgálatának jegyzőkönyveit, ilyenek.

Az orvosok nem emlékeznek hasonlóra, a mi szavunkkal az életben nem tapasztaltak még ilyet, most majd fognak. Az egész hacacáré, hercehurca vagy megfélemlítés azért történik állítólag, mert bejelentés érkezett, komoly, géppel írt feljelentés, hogy egyes praxisokban nincsen EKG készülék. Erre, ha igaz is, nem igazán így kellene reagálni, mert amit most Pintér elrendelt, az elgondolkoztatja a nem bávatag magyart, vajh mi ez, és beugranak neki az éppen hetven éve, Moszkvában elkezdődött orvosperek. S ha még most minálunk nem is visznek el a Gulágra (vö.: Recsk) vagy kivégzőosztag elé egy fehérköpenyest sem, a légkör, ami megteremtődik, Sztálinéra hajaz (vö.: Rákosi) – illetve akkor Orbán.

Mint megtudtuk, a járási népegészségügyi központokban dolgozók mindegyikének, mindegy mi a szakterületük, részt kell venniük az orvosok egrecíroztatásában. Pintér előírta, hogy heti húsz praxist kell ellenőrizniük, ami ugyan így is elég sokáig el fog tartani, de legalább hosszan lesz görcsben a háziorvosok gyomra. Illetve lesz idejük kiszögezni a dohányzást tiltó táblát, mire a kommandó elér hozzájuk. Arról nincs információ, hogy bejelentéssel érkezik-e az ellenőrzés, vagy álruhában csapnak le, de ez csak részletkérdés, maga az átfogó vizsgálat ténye mutatja meg a rendszer lényegét. Hogy senki ne higgye azt, elbújhat előle, mert az már régen igaz, nem csak azt akarják tudni, mit csinálnak az alattvalók, hanem sokkal többet.

Azt például, hogy ki mit gondol róluk, ki mit beszél. A NER-ben a gondolkozásnak, illetve a gondolatnélküliségnek egylényegűnek kell lenni, és Pintér feladata rendőrként most éppen az, hogy a jelek szerint nem csak az iskolákban kell legyalulni a kisdedek agyát, de sem a kórházakban, sem a háziorvosoknál nem tűrhető a kilengés, a NER hovatovább tábori szürkébe öltözik, és ilyen ancúgban nézi a neki rendelt tűzijátékot ha akarja, ha nem. Amit Pintér most a háziorvosok praxisával művel, azt más kontextusban razziának nevezik, és innentől fogva bízhatunk abban – ironikusan értelmezve -, hogy bárkire, bárhol, bárkit ráküldhetnek, s innen nincsenek nagyon messze a verőlegények sem, akik sípszóra cselekszenek. Ha most az a vád érne, hogy túlzásokba esem, tiltakozni vagyok kénytelen.

Mert és ugyanis itt és most nem arról van szó, hogy néhány háziorvost bűnösnek találnak avagy sem, hanem sokkal inkább arról, hogy a rendőrállamhoz közelítve, annak szelemében megpróbálnak bűnösöket kreálni, mert itt tulajdonképpen erről van szó. Mert, ha egy feljelentés arról érkezett, hogy iksz rendelőben nincsen EKG készülék, akkor azzal az esettel foglalkozom, és nem söprök végig az egész országon annak az összes rendelőjét felforgatva. Ennek kollektív bűnös képzés és kreálás szaga van, a végén akár ki lehet kiáltani a háziorvosokat a haza ellenségének, akik a rendelőikben elképesztő üzelmeket folytatnak. Nem élénk a fantáziám, csak látom az út végét.

Két dolog van. Nagyon kell az uniós pénz, mert különben Orbán diktatúrája gazdaságilag összeomlik, illetve nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mert akkor nagy valószínűséggel a diktatúrát kellene felszámolni. Ez a két ügy antagonisztikus ellentétben van, viszont Orbán ennek ellenére akar hidat verni közéjük, ami a gyakorlatban nem megy. Ebből fakadólag az, amit tegnap nagy hangon bejelentettek, hogy létrehoznak egy új, független korrupcióellenes hatóságot a NER-ben, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság követelményei közül egynek, nem egyéb, mint rózsaszínű lufi.

Keményebben fogalmazva pofon a szarnak. Mert a NER-ben annak jellegénél fogva független hatóságot létrehozni immár képtelenség, éppen annak diktatórikus jellege miatt. A kör már itt bezárult, de azért még utazgatunk benne kicsinyt mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére, mert a vérünkre megy a cirkuszi előadás. Azt tartalmazza a „független” testület felállítását gardírozó utasítás, hogy annak felállítását többen felügyeljék Navracsicson át Varga igazságügyisig, de legfőképpen Rogán Antallal az élükön. Ezen a ponton mi csak annyit mondunk, lipótvárosi ingatlanok, illetve a csudálatos letelepedési kötvények.

És ím, máris látjuk, hogyha az egészet a mese hangján fogalmaznánk meg, akkor azt kellene írnunk: kecskére káposztát, amiből már látszana, hogy teljesen komolytalan ez az egész, Orbán kétségbeesett kísérlete a pénzszerzésre, amelynek az Európai Bizottság vagy bedől, vagy pediglen nem. Ha igen, akkor még egy darabig lesz miből fenntartani a színjátékot Európa közepén, és akkor nekünk rossz lesz. Illetve, ha nem, akkor csődbe megy a rendszer, s vele együtt mi is éhen döglünk, miután megfagytunk. Számunkra nincs győztes kimenetel, maximum az unokáink lehetnek szabadabbak, ha emlékeznek arra, mi az.

De hagyjuk a picsogást. Vizsgáljuk meg azért kicsit alaposabban, miért képtelen a helyzet, amit ilyen Rogán által dirigált „független” hatósággal akarnak megoldani. A kilátástalanság igazolására mentségünkül felhozzuk, hogy vagy bevallja valaki vagy nem, de ennek ellenére cáfolhatatlan tény, hogy kies hazánkban immár nyílt, szárba szökött diktatúra van, ezekben a társadalmi berendezkedésekben pedig mindenféle igyekezet – ha egyáltalán – ellenére lehetetlen független hatóságot létrehozni, mert nem lehet szigeteket kialakítani a nagy, lehúzó és bűzölgő mocsár közepén. Remélem érzékletes a kép.

Az ábrázoláson túl lehangoltságunkat igazolandó, és a színjátékról lerántva a leplet visszautalunk Magyar Bálint immár elég régi, de nagyon igaz dolgozatára, amelyben a NER-ről, Orbán unortodox, illiberális és keresztény államáról csak mint maffiaállamról értekezett, és állításai egyáltalán nem voltak légből kapottak. A pénzek ellopásának büntetlenségét ugyanis a korrupt rendőrség, ügyészség és egyre inkább bíróság garantálja, így igaz az a tétel, hogy csak külső kontroll segíthet a tarthatatlan és alvilági állapotokon, amit az Európai Ügyészség garantálhatna. Ahhoz viszont érthető okokból csatlakozni nem akarunk.

Ez az igazságügyi oldala a színjátéknak, amelynek élén Varga, dekázós miniszter áll, s neki ezen változtatni nem áll érdekében, inkább Orbán utasításainak megfelelően szidja az Unió édes anyukáját, viszont az új hatóság felállítását felügyeli. Cserepes a szánk, ezt csak csendben jegyezzük meg, mint ahogyan azt is, hogy pénzügyi oldalról a korrupció már önjáró, akárha mahomet tank, az eddig Mészáros, Tiborcz, etc. által ellopott pénzekből működő cégek önmagukban, létezésükkel garantálják a korrupció továbbélését, mert fennállásuk alapja ez, nem a piaci viszonyokra vannak kitalálva és létrehozva.

Ám kiterjesztjük kétségeinket, mert és ugyanis itt, minálunk már nem elegendő csupán az uniós pénzek elosztását felügyelni, mivelhogy a bejáratott technika ez: Orbán a magyar költségvetésből, kvázi adófizetői pénzekből osztogatja a haveroknak, kül-, és belföldi oligarcháknak a pénzt, és a keletkezett lukakat az uniós küldeményekből tömi be, s így máris meg van kerülve (hivatali nyelven) a lehetséges ellenőrzések útvonala, és a lopás folyhat zavartalanul tovább. Egyetlen dolgot mondunk bizonyságul, a tanárok fizetésemelését, amit állítólag uniós pénzből kellene megoldani, miközben megveszik a Vodafone-t.

Egyszóval, kamu. J. A. polgártárs majdnem mindig és majdnem mindent megmagyaráz és bemutat nekünk csudálatos képeivel, így ezt a helyzetet is: „Nézz a furfangos csecsemőre:/
bömböl, hogy szánassa magát,/ de míg mosolyog az emlőre,/ növeszti körmét és fogát.” – ugyehogy szép, és még mennyire igaz. Így hát a kétségek végül ugyanazok, mint az elején: hagyja-e magát átverni az Unió vagy sem, bár a végkimenetel és közeli sorsunk szempontjából úgyszólván ez édesmindegy. Kierkegaard tatával szólva: meg fogod bánni. Mindenképpen megbánod. Íme, hölgyeim és uraim, életünk foglalata.

Virág Benedek útépítő munkás szorult helyzetbe került a hónap végén. Mint ahogyan kivétel nélkül minden hónap végén el kellett tűnődnie a világ kajla folyásán, ami az, mit egyen, ha nincs mit, mert befizette a sárga csekket, kiváltotta a gyógyszerét, ugyanis együtt ez a három már nem ment. Nagyon régóta nem lehetett összehozni ezt az idilli állapotot, és meglehetősen sajátos helyzet ez egy ötvenéves honfi számára, aki végigdolgozta kalandtalan életét, de hazája csak ennyit bírt adni neki. Hogy lírai hangulatoktól övezve gyakorta idézte a költőt minden kurva fizetésnapon, miszerint ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. És már helyben is vagyunk.

Ezt a helyet pedig Magyarországnak nevezik. Már rég nem köztársaság, és rosszabb pillanataiban olybá tűnik, országnak sem igazán mondható, egyszerűen nem tudni, mi a rosseb is. Mindezek azonban Virág Benedek építőmunkást kevéssé foglalkoztatták. Nem gondolkozott ilyeneken szorult sorsa közben, mert úgy volt ezzel, bár nem is tudta, hogy az ember az ország nyomorát leszarja úgymond, ha a sajátja emészti el, bár a kettő elég szorosan összefügg. Ám ismét a versekre hagyatkozva – mert ilyen élhetetlen alak volt ez a Virág Benedek – azt is motyogni szokta magában az apróját rakosgatva: ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad.

És mindeközben döbbent rá arra, hogy szegény, mint a templom egere. Így teltek a hetek és hónapok, a nyár lassan őszbe fordult, már hullt a virág (nem a Benedek), iramlott az élet elfele, s mindeközben, mivel a sárga csekkek feladva, és a vérnyomáscsökkentő is kiváltva, enni tehát nincs mit. Ez a nagybüdös helyzet, erre riadt a ködössé váló reggeleken hősünk, aki bambán ült a televízió előtt fátyolos szemekkel, hagyta átfolyni magán a reklámokat, és ekkor megtörtént a csoda. A kinyilatkozás és egyben megvilágosodás, mint Sziddhartha lótuszülésben a fa alatt arról is, hogy az élet szenvedés, meg hogy a macskakaja milyen csábítóan és hívogatóan olcsó.

Fölkapta ekkor lecsüggedő fejét Virág Benedek útépítő munkás, ha már kenyérre nem is, macskaeledelre futja, amit valami különös okból kifolyólag olyan olcsón adtak, hogy még neki is futotta rá. Sőt, énekeltek is a tévében hozzá, hogy oly klassz a cicaélet, amit elkezdett irigyelni emberünk, mert szerette volna, ha neki is klassz lenne, mert soha nem volt az. Sőt, így jobban utána gondolva nem is igazán tudta, mi az a klassz, mert olyannal ő soha nem találkozott. Így az éhség és a felfedezés vágya, hogy jól is lakjon, s egyszersmind klassz is legyen az élete, elindította a boltba őt szégyen nélkül, mert miért ne lehetne egy éltes útéptő munkásnak is macskája, aki különben is szereti a verseket.

Így kezdődött el minden, indult el a tragédia a maga jól kitaposott útján, aminek az első állomása az volt, hogy Virág Benedek beszerezte a macskakaját. Gusztusosan kocsonyás volt a tányérra borítva, neki ízlőn fűszeres és hívogatóan színes, hogy jól belakott belőle, és kezdte érteni, miért klassz a cicaélet, és innentől tudta mire vágyik, mit szeretne és akar. Teli hassal dorombolni, és elnyújtózni a sarokban egy meleg kályha mellett. Meg, hogy simogassák a hasát és a nyakát az álla alatt. Nem nagy óhajtások ezek, de egy ötvenéves útépítő munkásnak mégis csak furának mondhatók.

Innen már egyenes volt az út a pokolba. Hogy megérezve a cicaélet klasszságát már nem is akart útépítő munkás lenni, sőt, uram ne hagyj el, ember sem egyáltalán. Most jött rá, hogy az egész eddigi ötven éve elhibázott volt, hogy küzdeni és dolgozni nem volt érdemes, tehát ezután sem lesz az. A mentő akkor vitte el, amikor az egyik hűvös hajnalon betért a boltba, megvette a macskakonzervet, de nem ment haza, hanem a radiátor tövéhez telepedett igyekezve karikába hajlítani magát, s amikor a boltoskisasszony kérte, hogy álljon fel, fölgörbítette a hátát, fújt rá, és megkarmolta. Csodálkoztak a bolti népek, hogy mi lelte, mert olyan rendes embernek tűnt. Ezt mondogatták fejüket csóválva.

Nem hinnénk, hogy Varga Judit hazudik, mert ismerjük a jámbor természetét, dekázótudományát plusz muzikalitását, és egy futballista, pláne prímás akkor sem hazudik, ha épp miniszter. A nemzeti szaporodás üteméről értekezett a nagyságos asszony elalélva a NER ebbéli teljesítményétől, lányaink és asszonyaink termékenységétől, akárha mindahányan második Aureliano Buendia (plusz Petra Cotes) hálószobájából léptek volna elő. Akinek annyit matatnak a bugyogójában, mint a NER teszi azt szüntelen a mi lányainkkal és asszonyainkkal, mást nem is tehet, mint reggeltől estig szül, vasár-, és ünnepnapokon is minduntalan.

Varga Judit tehát összegzett, elővette az előző kettő készségéhez adandó matematikai zsenijét is, megvillantotta mintegy mit tanult a számológép golyóit tologatva, és kijelentette, soha annyi magyar gyerek nem született, mint tavaly. Érthető, hiszen abban az évben még Novák, kijelölt államfő gondozta a családokat minálunk, lelkének összes éjfekete pátoszát feléjük sugározta, ebből fakadóan a lányok, asszonyok szültek doszt. Ez idáig annyira gyönyörű, mint az elmúlt száz év legsikeresebb tíz esztendeje, amely Orbán nagy fejedelem második és végzetes országlásához köthető, amit most nyögünk okádva.

No most viszont, amennyire sikeres volt Orbán nagy fejedelem említett uralma, annyira szültek rengeteget a magyar lányok és asszonyok. Mert nem kell messzire menni az időben visszafelé, elég az eltelt tizenkettőt megelőző elmúlt nyolcig, amelyben a mumus, minden Fidesz bajok okozója és maga a ludvérc (meg minden) állt országunk élén liberális módszerekkel, amiről jobb már nem is beszélni. No de, még a KSH is azt mutatja nekünk, de Varga Juditnak is, hogy azokban a vészterhes időkben is, nem egy évben több gyerek született, mint amit most Varga Judit rekordként ünnepel.

Hogy is lehet ez a skandalum, ez az eltérés a nézőpontban, mert azt leszögeztük, hazugságról a fentebb részletezett okok miatt szó sem lehet. Akkor vajon mi történhetett, hogy ez az egész így alakult. Mert azt nem tételezzük, hogy a Gyurcsány idején világra jött kis magyari lurkók nem érnek annyit, mint az Orbán nagy fejedelem országlása alatt születettek. Nem lehet más, egyszerűen egyéb okot nem látunk és találunk, mint azt, hogy a miniszteri asszony azt a nem is oly messzi időt, egyáltalán nem letűnt kort – még emberi léptékkel sem – nem veszi figyelembe, mintha meg sem történt volna.

Vargának ez a nézőpontja arra enged következtetni minket, és minden más földi halandót is, hogy számára az időszámítás, egyáltalán maga az élet akkor vette kezdetét, amikor Orbán nagy fejedelem – akkoriban inkább még porbafingó kis dugasz, csak azóta felfújta az egója – másodjára, és most már úgy tűnik, véglegesen megkaparintotta a hatalmat, és meghirdette a sikert sikerre halmozó NER-t. Hogy el ne feledjük, Nemzeti Együttműködés Rendszere, Alaptörvény Asztala és minden más cirkuszi jószág. Szóval, hogy azelőtt nem volt semmi a kerek egy világon, Magyarország meg pláne nem.

Csak ilyen avítt köztársaság. De hol van már az az ősrégi formula, olyannyira nincsen is, hogy egyáltalán nem van, és amikor mindezt leírva látjuk a saját kezünktől ugyan, de mégis rácsodálkozva a rettenetre, arra kell jutnunk, hogy Varga nagyságos asszony ebbéli felfogása egyáltalán nincsen egyedül. Sőt, a Fideszben és folyományaiban más felfogás nincsen is. Ha valami mégis előkerül a múltból, akkor az rögvest átalakul, valahogyan az jön le, hogy amikor Fidesz még nem is volt, akkor is volt valahogyan, a Fidesz genezise valahová Szent István környékére datálható, jobb napokon tán az első emberpár paradicsomába.

Orbán előbb volt mint Ádám, a mimagyari asszonyokat az ő bordájából farigcsálta a teremtő, benne és bennük a mindenség DNS-ével. Ez az uralkodó szemlélet és eszme, de az ilyenek szoktak a leginkább pofára is esni. Akkor ugyanis, amikor lekerül róluk a hatalom burka, elkezdenek ők is vécére járni, mint akármely panelproli, elmúlik a műpátosz, Isten sokadjára is meghal, de nekik különösen, és akkor lesz a fogaknak csikorgatása. Nem biztos, hogy ezt megérjük, de valaki csak látja majd, ha meg nem, akkor már nem is érdemes látni sem. Csak ez: hogy a mi életünket így beszövi a hülyeség, hogy ordítanunk kellene.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap, levelet írunk a mikulásnak gyerekek, mert futrohan az idő és mindjárt jönnie kell neki a szánkójával. A dadus kérdeszte, hogy nem lesz ez korán, Iboj, mire az Ibojnéni aszonta, hogy éppen most itt ennek az ideje. Mondtam otthon az anyunak, hogy holnap levelet írunk a mikulásnak, hogy jók voltunk nagyon, még a Pityu is jó volt, és kérdeztem az anyutól, hogy mit kérjek a mikulástól. Mire az apu, hogy mit szokott hozni máskor, és mondtam neki, hogy labdát, de akkor a képviselő bácsi volt a mikulás, bár nem volt neki se szakálla, se subája, se nagy hasa se egyáltalán.

Mondta akkor az anyu, hogy kérjek azt, amit akarok, és úgyis meglátjuk, mit hoz, meg eljön-e egyáltalán, és így mentünk el az oviba, hogy majd meglátjuk. Kaptunk a reggeli után az oviba az Ibojnénitől egy pappirt, hogy írjuk vagy rajzoljuk le a ikulásnak, mit szeretnénk, ha eljön a szánkójával, de a Pityu meg aszonta, hogy neki az apukája mondtahogy nincsen is se mikulás, sőt még télapó sincsen. És az Ibojnéni ahelyett, hogy megkérdeszte volna tőle, ahogyan a képviselő bácsi szokta, hogy ki neki az apja, csak mosolygott, és monta neki, hogy mindjárt meg is mutatja, mert van róla fényképe neki.

A dadus állt az ajtóba, törölgetett egy tányért, és hangosan montahogy, na, mindjárt gondoltam, de nem tudtuk, hogy mit is gondolt mindjárt, mire az Ibojnéni elkezdett a zsebébe kotorászni, és kihúzott egy fényképet onnan, amin egy bácsi volt fehér szakállal, de virágos ingben és egy újság volt a kezébe neki. Mutatta a Pityunak az Ibojnéni, hogy naugye, mire a Pityu meg monta nekihogy ez a miniszteres bácsi a tévéből, eszt a bácsit szokja az apukája szidni nagyon, ha meglátja, igaz, akkor nincsen neki szakálla, hanem csillog neki az arca meg nyalogatja a száját is sokat. Az Ibojnéni ekkor megsápadt kicsit.

Asztán meg még jobban, mer a Kisböske nekiát visittani, hogy akkor nincsen is mikulás, kinek írjon akkor vagy rajzoljon inkább, ha senki se hoz neki a szánon semmit, amit a Rudolf húzna, a rénszarvas. De a Pityu ekkor megbolondult, megszállta valami, mert aszt kiabáta most meg, hogy a rénszarvasokat is lelövik mind a képviselő bácsik, monta neki az apuja, hogy a Semmilyen képviselő bácsi lövöldöz le minden rénszarvast mindig. A Kisböske most már úgy ordított, hogy nekiát himbálózni tőle a kereszt a falon, hogy majdnem le is esett, de asztán mégse, de a Kisböske csak visittott, ahogyan kifért neki a száján.

Hogy nincsen is mikulás, a rénszarvasokat meg lelövik, a Pityu meg, mint aki megbolondult teljessen, ordittotta, hogy a képen a szakállas bácsinak a barátja a Semmilyen képviselő bácsi, aki lelövi a rénszarvasokat. Erre az Ibojnéni a Pityunak, hogy ki neki az apuja külgye be hozzá, és monta a Pityu, hogy jó, de már késő volt teljessen, mert mind a gyerekek is megbolondultak, sikítoztak, hogy jujj, nincsen mikulás, az Ibojnéni rázta a képet a kezébe, hogy deiszen itt van, szép a szakálla meg mosolyog, de minden mindegy volt már teljessen. Az Ibojnéni lerogyott egy székre, sírt rá a képére, potyogtak a szakállas bácsira a könnyei neki.

A dadus montahogy na, erről beszéltem, ahogy nézett körbe a szobán, a zokogó Ibojnénin, az üvöltő gyerekeken, a sikittó Kisböskén, és hogy csináljon valamit, kiszedte az Ibojnéni kezéből a képet, fogta és apró darabokra tépte, hogy akkor most ennek vége lesz egyszer és mindenkorra, hogy rend lesz itt ebben a kuplerájban. A dadus is megvadult, a szemétbe dobta a szakállas bácsi képének darabjait, leszedte a keresztet a falról, zsebre vágta, fogott egy kancsó vizet, azt az Ibojnéni fejire borittotta, hogy ő csak nézett a kerek szemeivel, mi is történt, én meg, hogy na, vára dömperemmegyek.

Örömmel vettük tegnap a hírt arról, hogy a mimagyari katonaemberek bérét szeptembertől – tehát azonnal – huszonöt százalékkal emeli a rezsim. Egy katonanemzetnél így kell ennek lenni, mert hová vezetne az, ha mindennapi hőseink éhomra védenék a hazát, Soros még elfoglalná az összes tankjával a kiégett kukoricásokat. Amióta ez a soknevű kaszinós lett a hadügyminiszter, egyre militánsabb a NER, elárasztják az utakat a katonai konvojok, miközben ő parádés kocsissal megy katonalónézőbe. Annyira szép a világ, hogy aki szebbet mondana nála, bizonyára hazudna. Mindez a béremelés azért érdekes, mert emlékszünk Gulyás miniszter szavaira, hogy a tanárok majd akkor kapnak ilyet, ha a Brüsszel küldi az apanázst.

De nem küldi, mert a baloldal – nemzetére törvén – megakadályozza ezt. Ha nem lenne a baloldal és az elmúlt nyolc év, még a rezsi is rengeteg lenne, ami most meg nem is az. Igaz, megkapták az első számlákat a népek a rezsicsökkentés növelése utáni megvédett rezsijükről, és ámulva tapasztalták sokan, hogy alig is fogyasztottak, de az MVM máris odabaszta nekik a hétszeres gázárat. Akik nagyon csodálkoztak, azoknak kiderült, nem olvasták át kellően az apróbetűs részt, de ez is mindegy már, úgyis meg fognak dögleni. A katonák nem is kértek plusz pénzt, mégis kaptak, a mozdonyvezetők meg nem. Pedig akarnának, e célból sztrájkolnának is, de a bíróság nem engedi nekik, ahogyan a tanároknak sem.

A tanárok azt mondták, akkor ők polgári engedetlenek lesznek, a főnökük, a rendőrminiszter erre kijelentette, ő az ilyen engedetlenséget nem fogadja el. Ne tegye, kirúghatja a tanárokat, ha nem tetszik a képük, de akkor már tényleg nem lesz ki tanítson, de úgy tűnik, a rezsimet ez egyáltalán nem zavarja. Úgysem lesz mivel fűteni az iskolákat, egyszerűbb lesz így az egész hercehurca. Minderre az örömre Orbán Viktor levágatta a szakállát, és lenini módon íróasztalos képpel üzent mindenkinek, akit érint, munkába állt, hogy kegyes szavait idézzük „vissza a gyárba”. Orbán Viktor szereti pofán köpni az alattvalóit, ezzel is azt tette, hogy direkt-e, vagy gyárilag hülye, az most már szinte eldönthetetlen.

Nem is akarjuk, mert nem érdemes. Mindeközben Matolcsy unortodox módon immár szinte naponta kétszer emelgeti az irányadó kamatot, de semmire nem megy vele, a forint kitartóan zuhan, mert a piacokat egészen más érdekli. Például az, jön-e Brüsszelből pénz, ami valamicske pénzügyi stabilitást adna a romokban heverő költségvetésnek, de Navracsics kanosszajárása ehhez kevés. Brüsszelnek tele van a töke az ígéretekkel, s most az egyszer egészen kitartónak tűnik korrupcióellenes és demokráciát követelő makacsságában, és máris padlón van kies hazánk, amely pedig nagyon jól meglenne az uniós pénz nélkül. Hát, nem. De még mindig zsenánt bevallani, nem is fogják soha, amíg ott van bűnbaknak Gyurcsány.

Úgy száguld az infláció, hogy bottal is alig lehet ütni a nyomát, és ehhez szakértő kormányunk ad még egy löketet. Kivezetik az Orbán csodatéteményekét előadott hatósági árakat farhátra és miegyébre, ami eddig is gerjesztette azt, mert az imperialista boltosok a többi cucc drágításával igyekeztek behozni az ezeken keletkezett veszteséget. Kiderült, nem tartható a bújtatott jegyrendszer, ami ezen kívül áruhiányt is generált, s hogy ez eltűnik, a pénzromlás fokozódik, amit Matolcsy kamatemeléssel akar megint orvosolni, amitől meg a hitelek drágulnak az égig, és így körbe-körbe a teljes végromlásig. A külkereskedelmi mérleg erősen negatív, a hiány elszabadult, az élet pedig csodaszép.

Ami előttünk áll, az az Orbán-kormányzás totális csődje, és amit hovatovább már propagandával sem lehet elfedni, mert a korgó gyomornak nem lehet hazudni. Illetve lehet, a hívőknél még ez is megy, akik azonban bár sokan vannak, de mégsem elegen. S miközben Orbán tapló módon vissza a gyárba szlogennel ünnepli szakállának leborotválását, az ország nagy valószínűséggel a végnapjait éli, amiből egyetlen kiút volna, ha Orbán eltakarodna, és így megnyílna az uniós pénzcsap. Mert a hanyatló Nyugat, amit Orbán Tusványoson látványosan temetett, bár nyüszög, de azért elvan, míg rólunk minden hazugság ellenére ez egyáltalán nem mondható el. Pedig a neheze még hátra van.

Rá lehet ugyan fogni Büsszelre, Sorosra, Gyurcsányra és a háborúra, le lehet hazudni a csillagokat az égről, attól nekünk jobb nem lesz. Attól lenne, ha kormányozva lenne az ország, de ez már tizenkét éve nem sikerül, mért lenne most másképp. De nem is törekszenek rá. Vodafone-t vásárolnak, értelmetlen határvadászokra cseszik el a pénzt, a maradékot pedig továbbra is Mészáros zsebébe tömik. Ez a világ jelenlegi helyzetében nem hiba, hanem bűn, bár ez eddig sem állt távol a galeritől, akikről ezekben a napokban derül ki, szarnak az országra, felőlük akár föl is fordulhat, ők tovább tömik a zsebüket. Eddig sem csináltak mást, de most már nincs mit ellopni. És az a legszebb az egészben, hogy ezt is ellopják.

Etyeken a szülők és a helyi lakosok újították fel a német nemzetiségi általános iskolát, mert a NER-ben mindent a szülők és a helyiek végeznek el mindenhol, hogy a környezetük valamiképp élhető formát öltsön. A szülők és a helyiek a NER más vidékein óvodákat, kórházi kórtermeket és más efféléket festegetnek, és gyakorta származik ebből bajuk. De olyan, mint Etyeken, elég ritkán. Elöljáróban, mintegy az egyestől az általános felé terelve gondolkodásunkat jegyezzük meg, hogy a NER tizenkét éve alatt a különféle pozíciókba, hivatalokba jutó emberek egyre hülyébbek, ami egyenes következménye a kontraszelekciónak, csodálkozni rajta tehát nincs mit. Kies hazánkban tombol a rosszindulatba és hatalmi gőgbe ojtott ostobaság.

Ez Magyarország, ahol élnünk adatik, ha elmenni módunkban nincsen. Ha a hülyék vannak hatalmon, abból az következik, üldözni fogják, amit nem értenek, s mivel hülyék, az üldözendő tárgyak, eszmék és emberek köre elég széles. Életünk tehát így válik pokollá, de április óta szavunk nem lehet, mivel mi választottuk meg őket. Az etyekiek is saját maguknak választottak polgármestert, s hogy most az történt velük, ami, az ugyan sajnálatos, de csak maguknak köszönhetik. Ilyképp írásunk nem őket, s rajtuk keresztül magunkat sajnáltatandó születik, hanem csak mintegy kórkép leirata boldogabb tájékoknak és időknek, nyersanyag abszurd drámák számára, ha lesz valaha színpad, ahol ilyesmit elő lehet adni.

Gogol volna a kívánatos szerző, de érjük be velem, aki abból indul ki, nem jó dolog akkor, ha hülye a polgármester, olyan dolgokat ismerni, mint mandala. A mandala nem turul, nem fokos és bő gatya, nem pátoszba ájult keresztény kultúra, illetve annak hiánya, egyáltalán a mandala idegen a nemzettesttől, és furán színes is. Hogy a színei különféle dolgokat jelentenek együttérzéstől a bölcsességig és így tovább, az egyáltalán nem játszik, mert színes, így buziszaga van. Hogy szép legyen az a kurva iskola, a szülők és a helyiek egy mandalát föstöttek a falára, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a NER-ben ilyet nem lehet, amióta a kedves vezető meghirdette a fasiszta háborúját a melegek ellen.

Az etyeki polgármester e háború harcosaként emelt kifogást az iskolai mandala ellen mondván, az „szivárványos propaganda”, de később egy kissé kiegészítette lelkének éjsötét tartalmával, ami ez: „a világ a hamis szivárványokkal, az aberrált szexvideókkal az erőszakos videójátékokkal, a drogokkal, a prideokkal és a nemek közötti divat alapú átjárhatósággal az ördög munkája! Az iskolában a hagyományokra, hazaszeretetre, becsületre, szorgalomra és minden jóra kell nevelni gyermekeinket!”. És már helyben is vagyunk, ez a pár sor maga a NER, illetve a Fidesz, na meg a KDNP, amint szemlélik és uralmuk alá hajtják a világot. A polgármester ugyanis elrendelte a mandala lefestését.

A szülők és a helyiek pedig le is festették fehérre, és ebből, valamint a polgármesteri utasításból fakad egy-két bizonytalanság ebben a fasisztakommunista történetben. Az mégpedig, ha magánszemélyként háborodott fel a polgármester a „buzipropagandán”, akkor miért adott utasítást (mi jogon) a leföstésre, és a szülők meg a helyiek miért engedelmeskedtek neki. Ha hivatalosnak vehető a háborgás és utasítás, akkor kérdésünk az, ez egyszemélyi, vagy a képviselőtestület határozatán nyugszik. Még továbbá, milyen jogszabály vagy törvény alapján történik ez, ezt illene megnevezni, mert a „csak” nem elég indok a hőbörgésre és a végrehajtásra, ami az átfestés.

A polgármesterről bővebb jellemzést ezek után írni nem kell, a NER bimbaja ő, amilyenből rengeteg van minálunk. A jelzett kifogások alapján azonban – amelyeket nevezhetünk akár jogiaknak is -, egyetlen kérdésünk van a szülőkhöz és a helyiekhez, miért engedelmeskedtek a dúvadként viselkedő polgármesternek. Bár a választ nagy valószínűséggel úgyis mindenki tudja, és ez a válasz az, ami biztosítja a Fidesz hatalmát, és ami élhetetlenné teszi az országot. Az a szép az egészben, hogy állítólag a szülők és a helyiek először el akarták magyarázni, mi is az a mandala, de a polgármesternek beszélhettek, az csak buzizott dúvadként tovább. A fal így fehér lett, és egy illúzióval is kevesebb a világ. Minden hiába, a bunkók uralkodnak fölöttünk.

Nem jutott volna eszünkbe Palik László több mint negyedszázados fábaszorult féregre hajazó ordítása, ha egy hete a kormányinfón Gulyás Gergely, amikor megkérdezték tőle, hol az anyám valagában van a főnöke, hogy hál’ Isten nem látni, szó szerint nem azt felelte volna: „Miniszterelnök úr a szabadságát tölti, és hétfőn munkába áll”. Nos, most épp az emlegetett hétfő utáni szerda van, de miniszterelnök úr nemhogy munkába nem állt, de elő sem került. Csupán bizonytalan identitású fényképek keringenek róla, amelyeken egyre hosszabb a szakálla. Így születnek a legendák. Ez azonban nem a rege a csodaszarvasról, hanem ugyan nem az aggódás, de az igazság tudásának vágya mégis: hová tűnt Orbán Viktor?

És legfőképp, miért. Mint már említettük, hiányzik a radai rossebnek, hogy népies kicsengésűvé tegyük a tudományos vizsgálatot, és ezzel mintegy elvegyük a borotvaszerű élit neki. Sőt, lepergetjük magunkról azt a vádat is, hogy foglalkozzunk mással, ez csak terelés a nagy galádságokról, de ezt nem tehetjük, hiszen Orbán Viktor a galádság maga. Sőt, hogy igazoljuk dolgozatunk témáját, bár számot adni erről nem kötelességünk, buzgalmunk alátámasztására fölhozzuk azt is, már nekiláttak mindenféle elméletek keringeni a fényképeken látható manus fogazatának vizsgálatát hozva fel bizonyítékul, hogy akit látnunk engednek, az nem is a kedves vezető, hanem csak egy rossz utánzat. Más néven dublőr.

És mindjárt itt az első bizonytalansági tényező, hogy dublőröket csak az igazán nagyok vagy a leghétpróbásabb gazemberek alkalmaznak. S bár ebben a kontextusban az első lehetőséget kizárjuk teljesen, de a másodiknak – a gazemberségről – helyt adunk. Nincs meg a kedves vezető egyáltalán, és visszautalva Gulyás miniszter megnyugtatónak szánt válaszára, hogy miszerint „hétfőn munkába áll’, és mégsem történt ez meg, elsőként a bizonytalan eredetű fényképeken szereplő alak sajátjaihoz való viszonya ötlik az eszünkbe, hogy ugyanis őket is átvágja, az ő fejükre is szarik úgymond, vagy csak a miénkre, akikért a nyomorult életét amúgy élnie kellene teljes szívéből és lelkéből.

Cserepes a szánk, ezért nem röhögünk ez utóbbi feltételezéstől. De, hogy mégis immár három hete állítólag az Adria egyik kis szigetéről röpköd a másikra, mint valami fészkét kereső madárka, miközben az ország, amit nyaralási felhorgadásból odahagyott, az utolsókat rúgja, eltűnése miatt az az egy igazi és feltétlen kérdés áll össze mibennünk egy hatalmas, trutymós masszává: hogy az országnak, ami már saját tehetetlenségétől hajtva iramlik a szakadék felé, szüksége van-e egyáltalán rá, akit csak fényképeken látunk, vagy pediglen egyáltalán nincsen. Ez, hölgyeim és uraim minden diktatúra és minden diktátor ontológiája, hogy mikor engedi el művét önálló útjára, hogy az nélküle is nyikorogjon még darabig.

Vagy elég csupán, ha a szelleme belengi, mint Lenin múmiája még ma is az újra szárba szökkenő orosz bolsevista imperializmust, hogy látjuk, száz év múltán sem tudnak szabadulni tőle. Itt, a mi esetünkben is arról van szó, szükség van-e a diktátor személyes jelenlétére, hogy a rendszere működjön, vagy elég csupán, ha a helyet a szelleme lengi be. Mindez a morfondír ki is egyenesedik egyből, amikor látjuk, hogy bár a mi kis rossztevőnk immár három hete eltűnt, de minden olyan szarul működik, mint amikor személyesen felügyelte, ilyen értelemben tehát a gép tényleg forog, míg az alkotó pihen, és nyőleszti a szakállát. Vagy, mint rossznyelvek tételezik, a dublőre mosolyog, míg ő máshol gyógykezelődik.

De ezek csak sanda urbanlegendek, mert semmit sem tudunk. Nem engednek tudnunk semmit ugyanis, s nem azért, mert kevesek volnánk a permanens nagyságok felfogásához, hanem inkább elborzadnánk azok iszonytató pitiáner voltán, és a szobrok összetörve hanyatlanának le a tyúkszaros anyaföldre. Ez pedig, a házimadarak guanójától ellepett valóság az, hogy a XXI. század és az Európai Unió közepén egy nemzet azzal van elfoglalva remegve várva a hideg napokat, hogy mivel fog fűteni, és még inkább, hogy lesz-e mit ennie. Ez pedig méltatlan. És innen nézvést még az a kósza feltételezés is igaz lehet, hogy a fényképeken látható alak fél hazatérni. Nem mintha akármi bántódása eshetne, hanem, mert genetikusan beszari.

Szijjártó szerint az áprilisi soha nem látott mértékű választási győzelmük a magyar külpolitika teljesítményének visszaigazolása. Gondolta a fene. Mert az ember élénk képzelőerővel látja ám, midőn özv. Horváth Rezsőné (Manyika néni) ott tépelődik a szavazófülkében, hogy kire is tegye azt a rohadt ikszet, majd felidézi a magyar-azeri kétoldalú tárgyalásokat a baltás gyilkos kiadatásáról, ennek hatalmas sikereit, s emiatt dönt úgy, hogy csak a Fidesz. Hülyeségeket én is tudok beszélni, mégsem vagyok külügyminiszter. Mindezt azonban betudjuk annak a tévképzetnek, amely általános a NER-ben, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, s igazolásul rámutatnak özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni), hogy ezt ő gondolta így.

Ő fogja Orbán ceruzáját a rendeletek megalkotásakor, holott csak a necc krumpli és a malátába mártogatott száraz kiflivég jár a fejében. Meg manapság a tűzifa. De nem is ez, mert ez csak a körítés, a felhatalmazás hazudása, a demokráciára mutogatás egy termetes diktatúrában, hanem a hangnem és a külszolgálatok hasonló nívójú szellemi munícióval való ellátása, ami ma épp érdekesebb, mert az eddigieket ismerjük. Szijjártó évadnyitó szeánszot tartott a magyar nagyköveteknek, külszolgálatosoknak, tehát csiszárjenőknek és dájcstomi rokonságnak, hogyan viselkedjenek a fogadó országukban, és azt mondta nekik, legyenek dúvadok. Képviseljék az özv. Horváth Rezsőnétől (Manyika néni) kapott értékeket.

De, mint fentebb láttuk, és nem is igazán kellett volna megmutatni, itt is csak a hárítás és maszatolás magas fokon űzött művészetével találkozhatunk, a végletekig leegyszerűsítve a folyamatokat: mindenféle felelősség elkenése, csak ebben a történetben nem a nyuszira fogják a dolgokat, hanem özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni). Ez a kályha, ahonnan minden elindul, most épp jelesül az, hogy Szijjártó külügyes így ránézésre előre reszket David Pressmanntól az USA még meg sem érkezett nagykövetétől, akinek a bűne elöljáróban annyi, hogy kijelentette, leendő állomáshelyén (vö.: NER) csorbát szenved a demokrácia. Erre föl hivatkozott Szijjártó a Manyika nénire.

Sőt, ezen túl az odakint dolgozó magyar diplomatákat is előre felmentette minden felelősség alól, amikor azt jelentette ki, nem a fogadó ország elismerését kell kivívniuk, hanem azokét, akik odaküldték őket. Itt jön a képbe megint a bávatag magyarokra való hivatkozás, és sajnálatosan az is, hogy a nevükben az asztalra is szarhatnak a klubban. Jól van az úgy. Éppen nincsen, de kies hazánk renoméján túl sokat rontani már nem lehet, mert akármilyen nagyköveti kilengés sem ér fel Orbán tusványosi beszédével. S ha a magyar diplomáciának az a feladata, hogy ezt az irányt vigye és védje Manyika nénire mutogatva, akkor igazából nincsen miről beszélnünk, bár már hallgatni sem érdemes.

Szijártóval az a baj, hogy túl nagy a pofája. Elsősorban is azért, mert az a meggyőződése, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, ezen kívül pedig még a bölcsek köve is a zsebében lapul. Nem meglepő, ha valakit a futsalpályáról emelnek a magas hivatalba mindenféle előélet, képzettség és alkalmassági vizsga nélkül. Voltaképp Szijjártó a kontraszelektált külügyminiszter mintapéldája, Orbán műve mindenestől, s ebből fakadólag olyan is. Nem volna ezzel baj, ha nem minket képviselne és járatna le, de ezt teszi, és ezen már egyáltalán nem lehet segíteni. Az a baj viszont, hogy tudja, mit csinál. „Az elmúlt években komoly ellenszélben kellett végezni a munkánkat, mivel a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel.”

Ezt is kijelentette a külügyben megbúvó rokonoknak, de ezen a ponton már feledte az emlegetett özvegyünket, aki eddig is csak átlátszó takaró volt, mert Manyi néninek hiába is mesélne liberális mainstreamről, mert nem értené a farháttól bedugult füleivel. Csak akkor nem kellene rá mutogatni, hogy ő szeretné az általuk véghezvitt ámokfutást. Nem, azt Orbán és Szijjártó Szeretné, ők hugyoznak bele a zongorába, lejáratva ezzel teljesen az egész szerencsétlen országot. És mégsem a szégyen a legnagyobb baj ebben, hanem az, hogy az ilyen közlekedés nagyrészt szerepet fog játszani abban, hogy özv. Horváth Rezsőné a télen meg fog fagyni, s akkor már nem lesz kire mutogatni, hogy ő akarta és így. Mert az nem megy.