A BIBIRCSÓKOS MEGSZÓLALT – Németh Szilárd rettegései Czeglédyről

A közvélekedés szerint súlyosan alkoholbeteg Kósa Lajos után Németh Szilárd is úgy érezte, szólnia kell.
Oh, a fancy, balog páros!!!
Amikor ez a két bumburnyák nekilódul, ösztönösen sajnálni kezdem önmagamat: mondd Istenem, vajon, miért is szükséges a drága időt pazarolni rájuk!…

Német rezsibiztos Szilárd, úgyis, mint a fidesz alelnöke, – Kósa elszólós hörgése után szabadon – szükségesnek érezte, hogy lökjön egy kis kampányelőkészítő öklendezést – a maga senkivel össze nem keverhető, alpári stílusában, Czeglédyről! Végigmérve ezt a vinkliből totálisan kifordult – néhai pedagógus??? -véglényt, meghallgatva, mit gondol a versenytársakról, komoly kétségeim támadtak a manus beszámíthatóságáról!

Azt találta büfögni ez a bibircsókos kretén, hogy „Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére”. Na, ja! Így gyakorlatilag Kósa után Németh Szilárd is beismerte, hogy Czeglédy Csabát még véletlenül sem bizonyos költségvetési csalás, mindenféle rémes három milliárdok (sic!) miatt kellett megfosztani a szabadságától – mindössze politikai játszma, a jogállamiság leépítésének újabb szép példája játszódik előttünk. De lehet, hogy ez már a temetési szertartás? After party?

Ha ugyanis egy hete azért kellett börtönbe küldeni Czeglédyt, mert piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére, akkor miért kell/ett kikészíteni a cégeket, melyekkel a fent említett – állítólag elemelt – összeg sokszorosát termelte az államkassza javára, miért kell az őrületbe kergetni a fizetés nélkül maradó diákokat és főleg, milyen alapon lehet bűnt kiáltani, bőven az igazságszolgáltatás – bíróság – lefolytatott tárgyalásai előtt?

Mert Kósák és Mészárosok ezt is megtehetik ma Magyarországon, nekik elég, ha képtelenek a tisztességes versenyre, s ha betojnak, jól becsukják a náluknál jobbat, okosabbat és úgy tűnik, tisztességesebbet!

Németh kétmilliárdacsaládikasszába Szilárd nem hadovázott túl sokáig, kimondta a lényeget! Czeglédynek azért kell a börtönben passogni, mert „az ügyvéd két nagy halat fogott magának, ugyanis az MSZP és a DK legbizalmibb ügyvédjének számít, hiszen ő védte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök jelöltjét is.”
Tetszünk érteni ugyebár?
Ha a fidesz üti, vágja, rúgja és mindenféle aljas módon le akarja járatni a két baloldali vezért, Botkát és Gyurcsányt; s ha ezek után akad egy tökös legény – jelen esetben Dr. Czeglédy Csaba ügyvéd – aki felvállalja a védhetetlennek gyanított pereket és nyer, nyer, nyer… Nos, akkor ez az ember bűnös, csaló, börtönbe való, mert már sok piszkos ügyben állt a baloldali politikusok rendelkezésére.

„Azért állt a baloldal Czeglédy mögé, aki legutóbb gyerekeket és diákokat vert át azzal, hogy munkájukért nem kapták meg az ígért bért, mert ő az egyik bizalmi emberük, akire már sok piszkos ügy elintézésben tudtak számítani.”

Ez valami olyan nyakatekert, minden logikát nélkülöző mondat, mintha Németh Szilárd azt fejtegetné, hogy azért kellett a kiscsaládjának fészkébe utalni a sportcsarnok pénzét, mert a felesége a legjobb krumplitermesztő Csepelen… A történet azonban ennél dermesztőbb! Nem Németh, vagy Kósa gondolatai közt keresendő a gikszer! Az igazság odafönt leledzik!!!

Amúgy, szeretett hazánkban már tárgyalás nélkül is simán lehet tudni, ha valaki gazember! Lajcsi elmúlt huszonöt évéből lazán szemezgetett az ügyészség munkatársa, hogy aztán fő műsoridőben lehessen sztárt faragni az asszonyságból!
A Lúgos doki térdre küldheti a bíróságot – az államtitkár tesó, meg a néhai betegminiszter rokonság hátszelével. Majd ő diktál!
A maffiaperben elítélt izomagyú kettesével nyírja ki az áldozatait, vadiúj kabriójával, persze jogsi nélkül repesztve… hogy aztán néhány nap múlva egy újabb kocsival furikázhasson!
Ja és a pitiáner csórógép Farkas Flórika újjá választatik, miután elherdált milliárdjait gálánsan átvállalja az állam… nincs miért a piszkos ügyeket sorolni!

A dolog úgy fest, hogy ez a rengeteg szarság egyszer kíméletlenül elönti majd a torkunkat.

Fuldokolva, az életünkért kapaszkodva leszünk türelmesek várni valakire, akire már sok patyolattiszta ügy elintézésben tudtunk számítani.

A megrendelők, Kósa, Németh, stb. ez egyszer elszámolták magukat…

Raffiakötőállvány

Mire újabb egymillió emberünk kitántorog Londonba mosogatni, arra a kegyelettel teli pillanatra Semjén Zsolt eléri a célt, amit maga elé tűzött, mint nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint madárgyilkos, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Ezt követeli Trianon és főképp a hatalmi téboly.

Ők a határon kívül született véreink, akik minden „tárgyilag kiterjeszthető” dolgot – lesz pénz – megkapnak az anyasági segélytől kezdve a nyugdíjig, pedagógus bértámogatástól a kismaci vérveres faszáig, amely júdáspénzekkel a fideszbagázs mindközönségesen szavazatokat vásárol arcátlanul és pláne a mi pénzünkön.

Ez nem új vaszisztdasz, csak ótvar ganajság, de ehhez is szokva vagyunk már, mint a nem ér a nevem, káposzta a fejem éthoszhoz, ami abban nyilvánul meg, hogy egy pillanat alatt mondják az ellenkezőjét annak, mint egy perccel előtte.

Orbán Viktor kedvenc nyomdaipari termékében, a Hangérien Tájmszban nyilatkozta azt a Kósa Lajos névre hallgató kupaktudat egészen pontosan 2017. március 19-én, hogy „a következő egy évben nem módosul sem a választási eljárási, sem a választójogi törvény”. Dehogynem, királylány. Ugyanis határon kívül rekedt véreinknek nehézséget okoz annak a rohadt levélnek a feladása is. Messze a posta, vagy nem tudja a drága, hogyan hívták a szülőanyját, mint legutóbb kiderült.

Hogy a mocsok tovább indázik, arra abból lehet következtetni, hogy Semjén Zsolt meg tegnap azt lengette be, „Elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak.” És ha ő egyszer elszánt, akkor még a szalonkák is trappolva menekülnek.

Ötletem sincs, hogyan lehetne még egyszerűbben elcsalni a választásokat, mint ismeretlen helyeken feladott, bizonytalan mennyiségű, ködös tartalmú levelekkel, amilyen a konzultációs hagymáz is, amire egyfolytában hivatkoznak. Ahogyan megint csak tegnap valami Dömötör kismufti, aki harcukat a 2015-ös bevándorlási konzultációra, a tavaly őszi kvóta-népszavazásra, és a most lezárult konzultációra alapozza.

Erre a diadalmas alig kétmillióra, ami az óceániai matematika szerint a nemzetet testesíti meg. Mindebből az következik, hogy a maradék és kisebbségben lévő nyolcmillió az út szélén lett hagyva, vagy már el is felejtették őket a magasságos hivatalok mélyein. A győzelem akadályai a megveszekedettek, csak egyelőre nem lehet legéppuskázni ilyen tömeget, mert a TEK-nek nincsen annyi tölténye raktáron.

Unom én ezt az egészet, unlak én benneteket nagyon.

Ezt az egész trágyahalmot már százszor megénekeltem, meg milliószor mások, mindeközben a ganyé már a szájunkig ér, a Nap pedig vidáman süt a temetésünkön. Az én dolgom az a világban, hogy írjak. Másoké lenne a cselekvés, ők azonban egészen más dolgokkal vannak elfoglalva, aminek egyáltalán nem lesz jó vége.

Éppen a múlt héten néztem rá az oldalam számlálójára, és azt mutatta, hogy elértem az ezredik dolgozatot röpke három év alatt, amely tempó azt jelzi, hogy monomániásan mondom a magamét. Aztán kitörölhetem vele a seggem magunk közt szólván.

Ezek között a kiáltozások között van ésaiási ordítós, meg jónási suttogós is, mára azonban lassan a Brian élete félőrült prófétája szól már csak belőlem, mert zakkant magamra ismerek delirálásában:

„És azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötőállvány, amihez hozzávoltak erősítve. És akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Tényleg, hol vannak a dolgok? És pláne a raffiakötőállvány! Hol van már este nyolc?

Nagyon erős fotósorozat készült arról, mi történik, ha négy éven át nem dobjuk ki a szemetet

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

A sztori annyi, hogy 2011-ben a fotográfus Antoine Repessé  abbahagyta saját háztatásában az újrahasznosítható szemét kidobását. Négy évvel később elkészítette ezt a fotósorozatot, azzal a célzattal, hogy a sokkoló látvány hatására talán kicsit újragondoljuk fogyasztói szokásainkat. Egy biztos, döbbenetes!

Négy év alatt a fotós 70 köbméter szemetet gyűjtött össze, többek között 1600 tejespalackot, 4800 wc-papír gurigát, 800 kg újságot.

Gyakran halljuk, mennyi hulladékot termel pazarló társadalmunk, de a szavakon túl a képek hatása valóban megrázóbb lehet – reméli Repessé, aki abban bízik, hogy megrázó fotósorozatával jobban ösztönözheti a fogyasztókban  a változást.

A projektről bővebben itt olvashatsz: /http://www.antoinerepesse.com/

 

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

 

 

 

 

 

Vakegerek Vecsésen

Örömmel telt szívvel látom, hogy a „rendközpontú organikus társadalomtudomány, az igazságközpontú közérdek-érvényesítő államelmélet és az üdvösségközpontú személyiségfejlesztő antropológia szintézise” mint vezérlő eszme győzedelmeskedni látszik kiválasztott honfitársaink különös tudatában, amelyre csak Amy szavaival lehet reagálni, hogy de felvágnám az agyadat, hogy megnézzem, mi játszódik le benne.

A fentebb idézőjelbe tett magvas gondolatok az „Érpataki modell” harmadik passzusa, és én voltam olyan barom, hogy el is olvassam. Mit ne mondjak, az üdvösségközpontú antropológia és az organikus társadalomtudomány legalább annyira lehengerlő idea, mint szíriuszi származásunk, vagy a japánokkal közös piros pötty a seggünkön. Nos, akik ilyennel bírnak, azok Vecsésre mennek majd július hetedikén, ahol a Pozsonyi csata emlékművének hűvösében fel fognak lázadni a liberalizmus ellen.

Minderről video is született, amelyben szittya tekintetű fiatalok vallanak a nagy vándorlásról, hogy mért mennek a savanyított káposzták földjére. Nos, az agresszív buzik, valamint a roma énekesek és nóták miatt, és ott “egy új erő fog születni, ami kíméletlen harcot hirdet a nemzetpusztítás ellen a rend és az igazságosság nevében”. Hogy ehhez mi köze van a Pozsonyi csatának, azt én nem tudom, mert ez arról nevezetes, hogy 907-ben a migráncsmagyarok a keresztényeket vágták, és még Theotmár salzburgi érsek is elesett.

Erről nem ártana beszámolni a friss keresztényüldözési államtitkárságnak, hátha Salzburgba is utal pár magyar adóforintot, mert bántják a hitet. Mindez így együtt, sőt, kiegészítve más érpataki tantételekkel, mint „a biztonságos és élhető település kialakításának elvrendszere és módszertana”, és pláne „az organikus közösségszervezés komplex társadalmi integrációs rendszere”, mutatják, hogy máris előttünk áll nemzetünk üdvözülésének egyedül járható útja. És az ilyen tudással felvértezett fiatalok keresik bőszen a liberalizmust, hogy a nagy elődök példáját követve hátrafelé nyilazzanak rá.

Nem tudom, nyájas olvasó, hogy átsugárzik-e a monitorodon, hogy miközben itt mókázva mutatom be a sivatagot, mennyire nyüszög ez én lelkem a liberális mocsárban. Az a legszebb a vakegerek eme harsonaszavában, hogy voltaképp burkoltan arra buzdít, öljünk meg minden rohadékot, de ez merénylet lenne Vian ellen, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy a buzik és a romák megruházása lehet az, amely célként a tiszta tekintetűek elméjében lebeg. Valahogy úgy látják, hogy ezek a gátja az ő boldogságuknak.

És természetszerűleg a zsidók, ez akkor derül ki, amikor az egyik nemzetmentő legalább annyi jogot követel magának a Kárpátok alatt, mint azok kapnak Izraelben. Ez is érdekes idea, voltaképp nehezen is érthető, hogyan került a szittya gondolatvilágba, leginkább azért, hogy kilegyen a Szentháromság, buzi-roma-zsidó. Ezek kézzel foghatóak, őket lehet ütni, tarkón lőni és elgázosítani, csak be kéne vallani, hogy nácikok vagyunk, de eszük a tiszta tekintetűeknek még ahhoz sincs. Az egy kidolgozott – ha ocsmány is – eszmerendszer, ők meg leginkább csak artikulálatlanul üvöltenek.

Vecsés az nem Nürnberg, Kurszán fejedelem nem egy Odoaker, és a Magyar Gárda sem a Deutsches Ahnenerbe. És most, hogy mindez kiderült, azt kellene még tisztába tenni, hogy ilyen szellemi magasságokkal hogyan lehet harcolni a liberalizmus ellen, ami tulajdonképpen megfoghatatlan egy valami. Legáltalánosabban a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, amely az egyén szabadságát jelöli ki legfőbb célként. Ennek ellentettjét inkább nem részletezném, végeredménye az a furcsa rend, amelyben nem szabad, ami jó.

Végül is, néhány degenerálttal nem érte volna meg ennyit foglalkozni, ha Pártunk felhígulásával nem jelennének meg ugyanilyen kósza gondolatok a kormányzásban is, amelyek a munka alapú társadalomban és az illiberális államban manifesztálódnak. És miközben a mi hülyéink a Pozsonyi csata emlékművénél delirálnak, ugyanaz mutatkozik meg lájtosan a törzsszavazó tudatában, amit ismét csak Józsi szomszéd sziporkájával demonstrálhatok. Ő általában dakotázik menekülőkről és romákról beszélve, ráadásul most egy copfos férfit látva azon mélázott hangosan, hogy ez ember vagy nő. Mindezek után több kérdésem már nincsen.

Ölni

Manapság felettébb divatos foglalatosság különféle géperejű járművekkel emberek közé hajtani. Jó is az, érezni a csont ropogását, a hallani hús puffanását és az andalító halálsikolyokat, mint tegnap is, Londonban megint. Az ilyesmi sokkal intimebb, mint személytelen bombákat robbantani, már majdnem olyan, mint a kést markolatig az áldozat beleibe döfni, abban érzékileg forgatni, hogy fröcsögjön a vér meg a szar, és kéjesen, közelről nézni, amint az áldozat szemeiben lassan kihuny a fény, és akkor jó, nagyon.

Hülye krimikben félművelt nyomozók adják elő rendszerint, hogy az ember három okból gyilkolászik, úgymint pénz, szerelem és nyomok eltüntetése. Kifelejtik belőle a leggyakoribbat, amely manapság mindent visz, hogy mert csak, önként, kéjjel és nem csak parancsra. Pedig ez fajunk legfőbb ismertetőjegye, amely minden más organizmustól alapvetően különböztet meg minket. A medve, az oroszlán és a többi rajzfilmfigura is csak azért harapja át állattársa torkát, mert éhes, és nem azért, mert utálja.

Néhány saját fajú kölyök kiirtása még belefér, de ezt meg az ösztöntől ihletett genetika duruzsolja szőrös füleikbe, és nem a képzeletekben élő és teremtett ördög, jerlik vagy Wotan. Bár ő kilóg a sorból, hiszen Margaritát és a Mestert különösen kedvelte, szemben ugye Berliozzal, akit Annuska olajával fejeztet le. Ez a mese az igazságról és boldogságról szól, míg az ember története már Káin óta az ölésről, sőt, ha belegondolunk, az egész történelem gyilkosságok végtelen sorozata, a dicső forradalmak csak úgy, mint a hódító háborúk, minden más csupán díszlet.

A történelem olyan, hogy egyfolytában zajlik, csak közelről nem vehető észre. Hosszú évszázadok után majd, amikor háromfejű és jóságos szíriusziak végeznek ásatásokat, hogy kiderítsék, miért és hová tűnt el ez a faj a Föld nevű bolygóról, legalább olyan tanácstalanok lesznek, mint a jelenkor vizsgálatai Atlantisz kapcsán. Nem látják, mert nem láthatják meg, a homo sapiens győzelme már eleve arra épült, hogy kiirtotta a neandervölgyieket, és azóta szüntelen ez megy. Elvágjuk a másik torkát, mert nem tetszik a frizurája.

Isten, ha van, odaadta a szabad akaratot, és az elveszett faj így él vele. A drága, csillogó szemű, ártatlan rövidnadrágos óvodások nagyítóval égetik szénné a hangyákat, a nagyobbacskák kutyákat nyúznak, a kiválasztottak pedig kadétiskolában tanulják az ölés tudományát. Akad néhány mutáns filozopter, akik meg poros könyvtárak mélyén várják a hordákat, hogy tarkón lőjék vagy agyonverjék őket a vezér, az eszme, Allah vagy Jézus nevében, de legfőképpen azért, mert ez olyan jó móka.

Nincs menedék. És mentség sincsen, főleg nem jelenleg regnáló kormányunk számára, amely a tegnapi furgonos pörformansz után is Brüsszelt és migránsokat kiált. A hülyéknek szánt útmutatóban szó sem esik arról, hogy miközben tövig nyomta a gázt, ez a homo azt ordította: „Meg akarok ölni minden muszlimot.”, ezen kívül Darren Osborne-nak hívják, és négy gyermekével Somersetben él. Vasárnaponként bizonyára a templomban dicséri az urat, mármint az övét.

Ilyen urakból, istenekből is annyi van, mint égen a csillag, csak ez a kereszténységet óvó államtitkárságból nem látszik. Onnan annyi dereng elő a mocsokból csupán, hogy minden nyomort és minden szart a muszlimokra kenünk, ezzel erősítve a degenerált haza védelmét, hogy az amúgy is pattanásig feszített idegek elpattanjanak, és végül aztán előkerüljön a vasvella meg fröcsögjön a vér. De mondom, ez egyáltalán nem újság, az emberiség, mint Isten alakjára megalkotott állatfajta arra született, hogy elpusztítsa végül önmagát és a Földet is. Így lesz, efölött nem nyitok vitát, csak türelmesen ki kell várni.

A MENEKÜLTEK VILÁGNAPJÁN… TAKARODJATOK! – ez egy erős és büszke európai ország?

„2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. óta minden évben megünnepelnek. A 2001-es év különleges voltát adta, hogy egyúttal az 1951. július 28-án Genfben aláírásra került menekültügyi egyezmény 50. évfordulójára is emlékeztek. E mellett a június 20-i dátumot azért választották, mert az egybeesik az afrikai menekültek napjával.”

Milyen pontos ez az idézet!
A magyarul (is) olvasható wikipédia nem csak sejti, tudja is, milyen fontos a többes szám harmadik személy!

Mert amúgy, mi, magyar nemzettestvérek, hazafiak, honfitársak és polgárok, – nyilván – tudjuk a dolgunkat. Tanítómesterünk, hős védelmezőnk, a „soha nem lehet ellenzékben nemzetünk” atyja rabosította a komplett magyarságot, s most ketrecbe zárva visíthatjuk, skandálhatjuk: takarodjatok, takarodjatok…

Merthogy Magyarország éppen egy erős és büszke európai ország!

Megállítottuk Brüsszelt, megállítottuk a háborúkból menekülők ezreit, megállítunk mi mindenkit, aki hagyományai, emlékei alapján a szíveslátásra és vendégbarátságra emlékezhetne…

Bebörtönözzük, aki szolidaritásról beszél, megfosztjuk a szabadságától azt, aki egész eddigi életét a mások segítésére, a szegények, a rászorulók gyámolítására fordította. Ettől erős és büszke ez a falatka haza!

A sors – gondviselés?- különös játéka, hogy Ferenc pápa éppen azon a napon beszélt a menekültekről, az emberiség ezzel kapcsolatos feladatairól, amikor nekünk, szombathelyieknek püspököt jelölt, ajándékozott. Elérkezettnek látta az időt, hogy a betöltetlen hivatás végre jó gazdát találjon.
Intéseit a menekültekkel kapcsolatban, így még inkább hallanunk kell! De legalábbis nem mehetünk el e fontos gondolatok mellett úgy, mintha nem volna számunkra nagyon fontos!

„Holnapután lesz a menekültek világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezett. Az idei év témája: „A menekültekkel. Ma jobban, mint valaha, a menekültek pártjára kell állnunk.” Ez a téma. Konkrétan oda kell figyelnünk a nőkre, a férfiakra, a gyermekekre, akik háborús konfliktusok, erőszak és üldöztetés elől menekülnek. Az ő fájdalommal és reménnyel teli történeteik meghallgatása alkalmat adhat a testvéri találkozásra és egymás igazi megismerésére. A menekültekkel való személyes találkozás ugyanis elveszi félelmeinket és megszünteti a torz ideológiákat; segít, hogy növekedjünk emberségben, teret nyit a nyitottság érzelmei előtt, és hidak építésére késztet.”

Dr. Székely János éppen attól a naptól vált egyházmegyénk vezetőjévé, amikor a pápa egyértelművé tette, hogy a falak, kerítések helyett hidakat kell építenünk! Nemzetünk összlakosságához mérten meglehetősen szűk kör a katolikus vallásúak közössége, mégis fontos tudnunk, mit gondol rólunk, magyarokról a Vatikán vezetője!
Fontos, mert hatalmasságaink fondorlatossága mindig szívesen mutatja magát, mint az egyház jó cimborája. Államunk kereszténydemokrata (sic!) vezetői csalárd módon, a foci után szinte másodikként ölik látványosan a pénz az egyházakba, holott az egészségügy és az oktatás kivérzéséig már nincsenek éveink, hónapjaink…
De a szépre kipingált templomok, a szélesen terpeszkedő stadionok iszonyatos kontrasztot mutatnak a határainkra fonódott GYODA és kerítés-társai ellenében!

Csak reménykedhetünk, hogy Székely János inkább méltóztatik meghallani majd az őt kinevező pápa szavait, s talán nem lesz ő is egy, aki a hatalom elvárásának engedelmeskedve gyűlölettel érez és gondol a menekülőkre. Talán képes lesz nem idomulni a kormányzati elvárásokhoz, az előd szelleméhez! Jó volna tőle elsőként hallani kiállást Ferenc pápa mellett, most, a menekültek kérdésében!

Emlékezőn és okádva

A rendőravatáson Orbán Viktor kijelentette, hogy megállította a népvándorlást, majd a friss húsok jó részét egyből elküldte határt őrizni, hogy csak az jöhessen az országba, aki a cimboráknak tejel, hogy majd a miénkből fizesse vissza óriási veszteségekkel, mert ki van ez találva.

Olyan volt ez az egész, mint ’41 novemberében a Vörös téren, ahol is a katonák elmasíroztak a generalisszimusz előtt, és a parádé után nem valami tavernába indultak vodkát szopogatni, hanem a frontra, hogy leginkább hősi halált haljanak. Ezek a mieink nem a Panzergruppe 3, hanem uszkve hét-nyolc menekült ellen küzdenek, és bele sem pusztulnak, csak a lelkük.

Ahogy itt van nekünk ez a globális felmelegedés, amely számos más öröme mellett a Föld nevű bolygó egyes vidékein elsivatagosodást fog okozni, úgy üli meg a magyar nem köztársaságot a szellemi ótvar, mert ez alkalommal is megmutatkozott, hogy a mi Kobánknak immár, hogy izmai lazulnak, más mondandója voltaképp nincs is.

És tényleg, hozzá már hűtlenek lettek a szavak, és agyának holdvilágát két szóval – migráncs, Soros – le lehet írni, illetve ezek mulatságos permutációival, amely elmebéli horizont azt mutatja, hogy megülte a futóhomok. Viszont ez a szint sajnálatosan elégséges az egyatábornak, mint a Józsinak is a szomszédban, aki némely delírek közepette azt kiáltja, hogy „Viktor az Isten!”, amúgy viszont nem nagyon érteni, mit beszél, mert makogásának értelme egyáltalán nincsen.

A sivatag olyan terület, amelynek vízháztartása állandóan veszteséges. Ez a legkonkrétabb definíciója a földi pokolnak, amely kies országunkban is kitartóan alakulgat, mert egyre rosszabb az ember közérzete abban a kultúrában, amelyet Orbán Viktor sötétsége szabadít ránk.

Itt, minálunk, vidéken is, az új „elit” azt visongta a színházbotrány kapcsán, hogy neki könnyű darabok kellenek. Tényleg így van. A „Falu rossza” például most épp szénné nyerte magát a POSzT-on. És amikor már másodjára láttam az emberi létezés különös dimenzióit bemutató borzongást, és hazatérve a Józsi megtudta esti kirándulásom okát, ismereteit azzal nyugtázta: „Abban cimbalmoznak, ugye?”

Végül is, igaza van, a világot így is fel lehet fogni, de amikor ez a szint válik zsinórmértékké, akkor az ember leginkább sikítana, vagy menekülne, ha van neki még hová.

Most, június elején készült egy felmérés, amelyben azt az eredményt dobta a gép, hogy több mint egymillió ember tervezi, hogy emlékezőn és okádva tántorog el innen messze, és az okok között a Fidesz-kormány és Orbán Viktor már előkelő helyen szerepel. Ennyit a londoni mosogatásról.

Mintegy félmillió polgártársunk már úgyis odavan, s ha még ez a milliónyi is útra kel, akkor itt tényleg nem marad más, mint sivatag, lárma, durva kezek, és azok, mint én is, akik nem tudnak már hová menni, mert öregek, sánták és süketek.

Ha ez így lesz, és mért ne lenne így, akkor másfél milliónyi szavazat elvész, miközben a határokon túlról újabbak érkeznek, és végleg elér minket az az új középkor, amelynek most tartják a bokrétaünnepét. Mindebben pedig a szellemi vigyázállás a legelborzasztóbb, mert jönnek a cimbalmos Józsik, ránk szabadítva az abszolút nulla fokot, ami – 459,67 Fahrenheit, és ugyan soha nem érhető el, de már a közelében is megszűnik az atomok és molekulák mozgása, hogy ránk szabaduljon az elfajult anyag.

Múzeumok éjszakája három az egyben

 Idén is népszerű volt a múzeumok éjszakája Szombathelyen, bár a kissé hűvös idő nem kedvezett a kinti programoknak. Egy forró nap nyári langyos éjszakája megfelelőbb lett volna erre.

2017-es éjszaka a fotográfia valamint a képalkotási technika köré épült szinte minden helyszínen, de minden más témájú kiállítás, és látnivaló is megtekinthető volt.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Sok érdekes előadással, és zenés programokkal is várták a szervezők a múltat fürkésző, és tudomány iránt érdeklődő látogatókat. Tartalmilag a képalkotásról, a fotográfiáról, a technikai és technológiai tudnivalókról, és fotótörténetről volt szó a Múzeumok éjszakájának első hétvégéjén.

A Savaria Múzeum parkjában a NemdeBár együttes zenélt, több alkalommal, néha csepergős esőben is.

A Szombathelyi Képtárban rendhagyó tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők, valamint szakemberekkel cserélhettek gondolatokat az amatőr fotósok világáról.

Az Iseum Savariense fényfestéssel szórakoztatta egész este a közönséget, de választhattak akár virtuális sétát Savaria romjai között, és a természetesen rendhagyó tárlatvezetést is.

A Vas Megyei Levéltárban szintén a képalkotással kapcsolatosan, a szombathelyi amatőr fotózás történetéről folyt a beszélgetés, és lehetőség volt a börtöncellák, valamint régi kínzóeszközök megtekintésére kipróbálására is.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

 

A II. Savaria Sörfesztivál nagy napja

A népszerű hangulatos fesztivál nagy napja a volt pénteki. A csütörtöki ráhangolódás után hatalmas csapást mértek a szórakozni vágyók a Ferences kertre.

Egész délután kellemes kikapcsoló programokban lehetett részük az ide látogatóknak, akik a hétvégi pihenés teljes nyugalmával bulizhatták, sörözhették, beszélgethették, vagy táncolhatták végig a péntek estét.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Ehhez nagyban hozzájárult az ír muzsika a hozzá dukáló barna sör, sokak kedvenc énekese Charlie a legenda, és a környék bombája a Mokka Tribute Band zenekar is.

De a táncolgatni vágyók is megtalálták a legjobb hangulatú bulit a területen. A beszélgetve sörözgetők igazi hangulatfényes kis sörkertet fedezhettek fel a tó körül. Mi is kell még ennél több egy kellemes hétvégéhez?

Haverok, sör, jó zene, kellemes környezet. Ezek mind adottak a Savaria Sörfesztiválon, ami egészen vasárnap estig csalogatja a népeket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A nyitó nap eseményei ide kattintva láthatók.

 

 

Ők írnak neki

Vitézséghez forma:
„Én írok levelet magának -/ Kell több? Nem mond ez eleget?/ Méltán tarthatja hát jogának,/ Hogy most megvessen engemet,/ De ha sorsom panaszszavának/ Szívében egy csepp hely marad,/ Nem fordul el, visszhangot ad.”
(Puskin)

Orbán Viktor addig-addig konzultálgatott nemzetileg népével, mígnem a fagyi visszanyalt, s immár az alattvalók irkálnak neki nyakló nélkül abban a reményben, hogy választ kapnak, de azt ugyan cseszhetik. Mert milyen naivitás már azt feltételezni, hogy a világ összes gondját párnás hátán hordozó jótevő egyáltalán törődik szeretett népe nyűgével. Éjjeliedény és mutatóujj.

Kedves vezetőnk levelekkel való kapcsolata meglehetősen ambivalens. Annyit tud erről a postai szolgáltatásról, hogy tízmilliót szétküld a Párt szerte a nagyvilágban Szváziföldtől Alaszkáig, északtól délig, és várja a csodát. Visszajön egypár, ezek számát négyzetre emeli, bontatlanul a szemétbe hajítja, és kijelenti, hogy győzött.

Ez a tempó irreverzibilis károkat okoz a polgártársak tudatában. Láttuk ezt például Győzikénél is, igaz, nála a baj mélyebb gyökerű, ám mégis csak orbáni ihletésre vált belőle Tatjana. Viszont azt nem tudja, hogy ez nem a romantika kora, sőt, ha jobban belegondolunk, azt sem lehet tudni, igazából milyen kor ez, mert olyan egy kiismerhetetlen massza.

Győző azonban megtette, amit megkövetelt a haza. Nem showmanként (?), hanem vérző szívű embereként (?) szólítja meg szíve egyetlen reménységét, mert veszni látszik a haligalis zebralét. Ráadásul tiszta lélekkel és szívvel. Győzőtől ennél sokkal több nem is igazán várható el, úgy véli, eddig a nagymamája segített neki, most majd Orbán fog, de hát, lófaszt mama (by: Gyurcsány).

Ez az egész mostani valóság-illúzió a magyar ugar egy újabb sajátos gyümölcse, amely igazából annyit sem érdemelne, hogy kinyissam miatta álmos szemeimet, ha nem kapcsolódott volna bele Sóvágó László is, aki meg Hajdúszoboszló polgármestere. Mint ilyen, azt várná az ember, hogy a középső csoportos, kantáros tudatnál előrébb jár, de nem.

Orbán már nála is Rudolfokkal érkező gyedmaróz, akinek levelet írunk az északi sarkra, majd kitesszük a kandalló fölé a kötött zoknit. Polgármester úr sportcsarnokot óhajt városának és népének, ezért levelez, amit, mint kétségbeesésének ékes bizonyítékát, még a facebookon is megmutat, demonstrálva. mivé züllött ez az ország a szabadságharc közepette.

Ilyen éji meg hajnali órán egyáltalán semmi kedvem nincs ahhoz, hogy utánanézzek, Hajdúszoboszló részt vett-e a „Modern városok” turnéban, amely során, mint tudjuk, Orbán Viktor a hunyorgó, nyüves csillagokat is odaígérte a mázsás, szörnyű mennyboltról. De tulajdonképpen mindegy is, a fürdőváros csak úgy nem kap sportcsarnokot, mint ahogyan Veszprém uszodát.

De nem is ez az igazi baj, hanem az, hogy mivé teszi az alattvalót az illiberális demokrácia és az unortodox gazdaság. Könyörgő pincsivé, aki úgy véli, azt hiszi, elég egy levél a kedves vezetőnek, és minden vágya egyszerre teljesül, már, ha a király olyan hangulatban van. S hogy olyanban legyen, csak úgy kell táncolni, ahogyan ő fütyöl.

Orbán voltaképp célt ért. Őt és rendszerét – esetleg – le lehet váltani, bár erre egyre kevesebb az esély, az elhülyített népek tudatának lecseréléséhez azonban generációváltás szükséges. Ott tartunk, hogy a kádári tempó még ki sem kopott a magyar társadalomból, máris helyére nyomult az orbáni, és a kettő voltaképp egy és ugyanaz. Így sikerült körbeforogni majd’ harminc év alatt.