Országos roncsderbi bajnokság 2. futama Szombathelyen

Idén jól sikerült a szombathelyi roncsderbi futam időpontját belőni a szervezőknek, hiszen igazi nagy tömeget mozgató rendezvény nem csalogatta el a potenciális látogatótömeget, a benzingőz szerelmeseit.

A helyszín a már jól bevált egykori szabadidőközpont körkörösen szépen belátható területe volt.

A képekre kattintva további fotók láthatók .

A versenyt szokás szerint hatalmas munka előzte meg idén is, de mondhatjuk megérte. Az országos roncsderbi bajnokság második fordulója, igazi nyári melegben, jól szervezett, pörgős versenybonyolítással, kísérő programokkal, látnivalókkal igazán kellemes vasárnapi elfoglaltságnak bizonyult.

A délelőtti pörgős időmérők, és egy rövidke ebédszünet után, szinte a verseny végéig folyamatosan dübörögtek a vasak, mindenféle kategória részvételével. Látnivaló, és izgalom akadt bőven, de még a hatalmas Amerikai autócsodák megjelenése is nagyot dobott az autós rendezvényen.

Igazán szórakoztató ütközésekkel, sérülésmentes borulásokkal tarkított megmérettetés volt a szombathelyi.

A nap ezerrel sütött közben, amiről megfeledkezve csodálta mindenki a futamokat, majd otthon újabb csodálkozás következik a tükör előtt. Hogy miért is? Aki ma kint volt, és nem egy sátorban vagy árnyékoló alatt töltötte a napot, az most tudja miről is van szó. A házigazda idén is az AutóCrash Szombathely SE volt.

A kápekre kattintva további fotók láthatók.

18+-os csajos csemege: rumos-szilvás holdacskák

Anyósom névnapjára szerettem volna valami különleges édességet készíteni. Mivel karácsonykor nagyon ízlett neki a diós-narancsos szaloncukor, annak a mintájára készítettem el tulajdonképpen egy nyári szaloncukrot. Hogy mégse legyen nagyon karácsonyi, nem téglatest, hanem holdacska formákat gyártottam. Ha gyerekeknek is szeretnénk kínálni ezt a desszertet, a rum elhagyható belőle.

Bár hozzáadott cukrot nem tartalmaz, mégis nagyon édes és szénhidrát-dús édesség. Egy darab (kb. 21 gramm) 82 kcal. Szénhidráttartalma 43%, fehérjetartalma 8%, zsírtartalma 20%.

Hozzávalók

500 gramm aszalt szilva
200 gramm őrölt mandula
100 gramm kókuszreszelék
4 evőkanál (60 ml) rum
300 gramm étcsokoládé

Elkészítés

Az aszalt szilvára öntsünk forró vizet, és tegyük félre 15 percre.
Ezután szűrjük le és botmixerrel pürésítsük.
Tegyük hozzá a mandulát, a kókuszt és a rumot.
Alaposan keverjük össze, míg egynemű masszát kapunk.
A tenyerünkben először formázzunk belőle nudlialakokat, majd hajlítsuk meg kifli- vagy holdformává. Ezután tegyük egy szilikonos lappal lefedett tálcára a holdacskákat. Nekem kereken 40 db lett belőle.
A holdakat tegyük hűvös helyre (de nem a hűtőbe) egy napra szikkadni.
Másnap olvasszuk meg a csokoládét.
Mártsuk ki a formákat a megolvasztott csokiban, és a szilikonos lapra téve hagyjuk dermedni az étcsokoládét rajtuk.

Amint megkötött a csokoládé, tálalhatjuk.

Jó étvágyat!

 

Fogy a nyáj, kevés a ceremóniamester

Idén júniusban, amikor annak van a szezonja, a Magyar Katolikus Egyház húsz újmisés pappal gazdagodik az MTI szerint. Az adatot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szolgáltatta, arról azonban mindenki mélyen hallgat, hogy a gyarapodás üteme egy évtized alatt feleződött, így az idén megyénként legfeljebb egy-egy új pap állhat szolgálatba.

Az egyház adatai szerint tíz év alatt húsz százalékkal csökkent a papok száma, de az igazi feketeleves még hátra van, a papság vészesen öregedik, egyre nagyobb hányad éri el, vagy már jóval túl is haladja a nyugdíjkorhatárt, a Győri Egyházmegyében például a papság több mint fele már betöltötte a 73. életévét, így az egyháznak hamarosan katasztrofális emberhiánnyal kell szembenézni.

Veres András püspök még januárban egy „önfelszámolási” tervet jelentett be az egyházmegyében, néhány éven belül a mostani közel százról nagyjából felére csökkentik a plébániák számát. A papságnak kell eldöntenie, hogy melyik plébániát zárják be, melyik maradjon, elvéve így sok hívőtől a vasárnapi matinéját.

Kajánul vihoghatnék, de nem teszem, mert hitetlen vagyok ugyan, de jóakaratú, így nekem is fáj, ha Mari nénitől megvonják az ostya szopogatásának örömeit. Igaz, ahogyan a papság, úgy a hívők is fogyatkoznak, hiába büszke az alapizé nemzeti hitvallása a kereszténység nemzetmegtartó erejére, az is csak olyan anakronizmus, mint maga az egyház.

Csak ezt bíborban, bársonyban és csúcsos süvegekben nagyon nehéz belátni. János pápa 1962-ben azért hívta össze a II. Vatikáni Zsinatot, hogy megújítsa az egyház belső életét, az elszakadt keresztény testvéreket visszahívja az egyházba, és párbeszédet folytasson a mai világgal, ami azóta sem, Magyarországon pedig különösen nem megy.

A baj viszont nem csak Magyarországra jellemző, rendületlenül zajlik az egyház leépülése másutt is. A zsinat óta papok tízezrei hagyták el szolgálatukat, főként a kötelező nőtlenség törvénye miatt. A papi utánpótlás, de a szerzeteseké, szerzetesnőké és laikus testvéreké is megfogyatkozott, mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt. Sokan cserbenhagyva érzik magukat szükségükben, és szenvednek az egyház reformképtelenségétől.

Egyházmegyék sokaságában áll elnéptelenedett papi szeminárium, egyre több az üres templom és plébániaépület. Számos országban paphiány miatt egyesítenek egyházközségeket hatalmas „lelkipásztori központokká”, amelyekben kevés pap rettentő túlterheltségben él, és amelyek létrehozásával csak színlelik az egyház reformját.

Visszatérve kéngőzös hazánk állapotjára, itt, minálunk még a redves politika is az egyház ellen dolgozik, pedig nem is tud róla. Megteremtett egy kirakatot, önti a földi javakat, a súlyos milliárdokat a saját hatalmi játszmája érdekében az egyházba, de a hívő nem teljesen hülye, mint például Somlóvásárhelyen sem, ahol a huszonhat éve szolgáló plébános ellen lázadtak fel a helyiek, és ez nem egyedi jelenség.

Itt Tamás atya szolgálata alatt többször összezördült már a lakossággal, de a politikától sem tartotta magát távol, mise helyett gyakran Orbán igéjét hirdette, ami sok hívének nem tetszett, és elmaradtak. Tavaly decemberben pedig föl is jelentették, miután megütött egy tizenöt éves fiút, ezért petíciót írtak a veszprémi érseknek, aki azt válaszolta nekik: a papokat általában augusztusban helyezik át. Gyönyörű.

Nincs egyedül a hülyeségével a somlóvásárhelyi plébános, s ha még fogyatkoznak is, igaza lesz a Beszélő 1981-es cikkének, amely így fogalmaz: „Jézus Krisztus azt ígérte, hogy egyházán nem vesznek erőt a pokol kapui, de azt nem, hogy a magyar egyház is megmarad. És valóban úgy tűnik, hogy a magyar katolikus egyház díszmenetben halad az összeomlás felé. Rohamosan csökken a papok száma, egyre kevesebb fiatal jelentkezik erre a pályára, mégsem hiszem, hogy egyedül a paphiány a magyar katolikus egyház végét jelentené. A nagyobb veszélyt az jelenti, ha az egyházat sikeresen eltérítik feladatától, küldetésétől.”

Majd’ negyven évvel ezelőtt a kommunisták bűnének tartották a roskadozást, és ma be kell látnunk, nem az a rendszer volt a legfőbb baj, hanem maga az egyház, amely kétezer év alatt sok vétkével szép lassan fölzabálja önmagát, s ha, mint Ferenc, egy emberarcú pápa kerül az élére, magában hordozva a nyitás és megújulás igazi lehetőségét, akkor az ortodoxok megfojtanák egy kanál vízben, minálunk pedig lekomcsizzák.

Csoda, ha fogy a nyáj, s vele együtt a ceremóniamesterek is? Soltész Miklós, az EMMI államtitkára például a hívőket basztatja az “Istentől és kereszténységtől, kétezer éves kultúránktól elforduló” mentalitás miatt, de nem azért, hogy a hitért aggódjon, hanem, hogy a muszlim vallást és a vadliberális ideológiát vádolja a havibajáért, de be kell látni, hogy ez így nem megy. Az egyház és az állam beteg szimbiózisa csak végromláshoz vezethet.

A keresztényeket nem kell üldözni, üldözik azok saját magukat módszeresen, és, miközben fecseg a felszín, rohadtul hallgat a mély. Kábé úgy ábrázolhatnánk hatásosan a kialakult magyar helyzetet, hogy festményünkön Semjén lógázza a lábát az általa ismert világ peremén, boltzárról mélázik, miközben a Marsról gukerral nézik a jövő vándorai, ki lehet ez a saját hülyeségébe belekövült bohóc, aki semmit nem tanul, ráadásul mindent el is felejt. Nem egy haligali, ami itt folyik, viszont mégiscsak mosolygok az egészen, mert látom, a saját lelki nyomora fojtja meg ezt az egész kócerájt, nem kell ide semmiféle ördög.

Gázburkoló sminkes

Hogy ez itt egy maffiaállam, abban már egészen tetszetős konszenzus kezd kialakulni a küzdő felek között, de, hogy Bubóország is, arról még kevés szó esett, pedig ez van. Emlékezhetünk a röpködő orvos nyitó slágerére, amelyben kígyónak lábsóról, madaraknak fogsorról danászik az Ursula szerelmétől folyvást üldözött doki, amiből kitetszik a lét abszurditása, s leginkább az, hogy olyan készségeket javasol a betegeknek, amelyekre azoknak egyáltalán semmi szüksége nincsen. Mint ahogyan kies diktatúránkban is azzal foglalkoznak a krémmé fölkent alakok, amihez lófaszt sem értenek. (Ha egyáltalán valamihez, ugye.)

Így vált például Parragh Lászlóból a hazai oktatás atyaistene, aki mára annyira elszemtelenedett, hogy lángoktól ölelt hazánk polgármestereit basztatja, mondván, hogy „nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba”. Ő sem tudja, hol él, polgármesterek egyáltalán semmiféle gimnáziumot nem tudnak bezárni, lévén, azok az állam halálos ölelésében sorvadoznak. Az internet népe, s különösen annak vehemensebb egyedei emiatt az ő jó édesanyját emlegetik, valamint hidegburkolónak titulálják, ami téves idea, hiszen jogász a lelkem, csakúgy, ahogyan az alapító atyák mindahányan.

Emiatt lehetett az, hogy szerelvényekkel foglalkozott, olyanokat árult, és a volt Szovjetúnióban vendégdiákként alapossá váló jogi ismereteit odahagyva már az induláskor olyanba vágott, amihez nem értett, és a csődtől hogy, hogysem, őt is Orbán Viktor mentette meg azzal, hogy 1998-at követően a miniszterelnök közvetlen tanácsadó testületének tagja lett. Innen pedig, mint az közismert, ha nincsenek testnedvi kínjai az embernek, a határ a csillagos ég. De ez nem életrajzi mese, hanem annak bemutatására szolgál inkább, hogyan válik kerengő dervissé O.V. közelében mindenféle kétes figura.

Amióta Parragh belepofázik az oktatásba, az a szemünk láttára hullik darabokra, ami elég nagy gond, ennek ellenére olvasatomban ez nem egyéb, mint a butaság bátorságával abszolvált leépülés, ami Orbán baromságát mutatja. Voltaképp Parragh a zümmögő kórus a munka alapú tébolyhoz, ami szimpla seggnyalás, de arra is van bizonyíték, hogy szaralak. A szakmatanulásról ugyanis így vélekedik a tanácsadó: „Ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos.”

Így óhajt az oktatás segedelmével kicsi kis rabszolgákat tálcán kínálni a béjemmvés hajcsároknak, ami mégsem igazán komilfó kimenetel a magyar gyermekek számára, akiknek atyái és mindent teleszülő anyái csak néznek báván, mi van itt? Hát ez, polgártársak. Méhetek gyümölcse az állam szolgálatában áll, egy olyan alak csörtetésének engedelmeskedve, akinek az oktatáshoz se fingja-, se köze nincsen, de mint azt Bubó mestertől tudjuk, diktál a beteg, és írja a doktor. Ilyen tragédiák közepette hullik alá az ország a szürke nihilbe, ahol Németh Szilárd intellektusa a zsinórmérték.

A lengedező szotyolahéjak lágy suhogása sem takarhatja el, hogy ez a Parragh a népek kiszipolyozásához és elbutításához óhajtja az alapokat megteremteni, a felépítmény pedig maga a gázszerelő, aki karrierjét Istennek és Orbán Viktornak köszönheti. De, mint tudjuk, ez a kettő egylényegű, és, ha mindenféle skolasztikus vitát félreteszünk, még a szentháromság is kijön valahogyan. Ennél azonban sokkal elborzasztóbb, hogy milyen képességekkel lehet ma Magyarországon karriert csinálni. Az internet egyik fölhorgadó alakja Mészárost gázszerelőnek, Habonyt vitrin-üvegezőnek, Parraghot hidegburkolónak, Vajnát sminkesnek nevezte.

S bár kitetszik, hogy olyan vak indulat borította el az elméjét, hogy már csaknem fütyöl is, mint az ellenforradalmárok, azért egy kis igazsága csak van. Ez is, amit itt előadok, egy bájosan megfogalmazott sikoly, mert igaz ugyan, hogy nekem már minden teljesen mindegy, annyi melegség azért még maradt a szívem helyén imbolygó jéghegyben, hogy valami tompa kétségbeeséssel gondoljak azoknak az ablakom előtt műanyag dömperekkel szambázó kölköknek a jövőjére, akiket a rendszer ilyen parraghokkal óhajt ledarálni, miközben a Nap csábosan süt a temetéseken. S mivelhogy mazsolás az én lelkem, záró bíztatásként ideidézek a partizánok buzdítására valamit, hogy eszmélkedjenek: „Így iramlanak örök éjben/ kivilágított nappalok/ s én állok minden fülke-fényben,/ én könyöklök és hallgatok.” És most ti jöttök.

Mindegy

Amikor Jómunkásember hírül vette, hogy a pápaszemest ezentúl úgy nevezheti bűnözőnek, hogy emiatt ő maga nem lesz az, a szabadságnak olyan bősége öntötte el, amivel egyszerűen nem tudott mit kezdeni, mert nem volt szokva hozzá egyáltalán, kiszaladt a lankák közé, a pitypangos rétre, hogy az égre írja fel olthatatlan örömét, fenyőfát mártott fortyogó szívébe, és a belőle tunkolt fekete aszfalttal karcolta a Nap alá az igazat, hogy R. A. bűnöző, és azt várta, megnyílnak az ég csatornái, lemossák az iszapot a barázdált arcú, vakkomondor elől a palánták alá bujdosó, mindent teleszülő asszonyi népek szemeiről, de semmi se történt, azt remélte, hogy a szélvihar fölkapja a traktoristák svájci sapkáját, a tornádó leporolja az agyukat, és kitisztítja a vájatokat, amelyekbe kék festék telepedett a plakátokról, és most sem hangzott el semmilyen ébresztő harsonaszó, befutott a kocsmába, hogy ott hirdesse az igét, elkiáltotta magát, hogy R A. bűnöző, és ránéztek a népek, szemük helyén bávatag fröccsös pohárral, amiben még habzott a szóda, és úgy bugyborékolt, elő, mintha sírnának, fülükből feles pohárkák kandikáltak elő, és nem hallották meg Jómunkásember zokogását, bambán vigyorogtak, a kannás bor kék tintaként folyt vissza ajkaikról, lecsöpögött az asztalra, ahol a molekulák őrült táncba kezdtek, és a koszos terítőre rajzolták, hogy Soros, Jómunkásember a templomba iramlott, hogy félreverje a harangot, de az a kurva kötél elszakadt, a bádogbános kilépett a gyóntatószékből és patája volt, kétágú nyelvével kérdezte, mi a bűnöd gyermekem, de a szenvedő hiába hajtogatta, R. A. a bűnöző, a kígyó kiszabott rá penitenciaként 666 miatyánkot, és patáival szteppelni kezdett, hogy csak úgy visszhangzott a tömjénszagú kopogás, az oltár mögül kiemelkedett valami főszerkesztő elvtárs, és mondta a mantrát, lopott pénzből működök, lopott pénzből működök, mint a bakelit, amin megakadt a tű, de a bádogbános a szájára tette a kezét, hogy csönd legyen végre, de nem lett az, valami főszerkesztő elvtárs képéből kénköves lávafolyam ömlött elő, kikanyargott az oltártól az utcára, megnőtt, mint a purhab, beborította a házakat, a kerteket, apró gyerekeket vett körül, elborította az asszonyi népek szemeit, a svájcisapkások agyának gödreit, körülfolyta a Napot, letörölte Jómunkásember szurokból tákolt feliratát, hogy R. A. bűnöző, és nem jöttek a szellemirtók, mert nem tudtak megegyezni, melyikük a nagyobb barom, Feri-e, Laci-e, és amíg ezek vitatkoztak, a lávafolyam már bekebelezte a Napot is, fekete lyukká változott, és elkezdte fölszívni a világot, iszonyú iramban zuhantak fölfelé a stadionok, kisvasutak, leszippantotta a panelek tetejét, és azokon kupakok nőttek, kerítéseket zabált föl, tüntetéseket, amitől óriási hasa lett, partedlit tekert növekvő tokájára, és kiszívta a kocsmai népek szeméből a fröccsöt, fülükből a felest, így zuhantak bele kristálytudattal a reménytelenségbe, de Jómunkásember utolsó erejével még elkiáltotta magát, R. A. bűnöző, a betűk tekeregve kanyarogtak a lyukba, amikor a létezés peremén kopasz alakok jelentek meg kéretlenül és szervezetten, bézból ütővel a kezükben, és azt kérdezték Jómunkásembertől, van valami gond, kisapám, az ütőket tenyerükbe ütögetve, és a csattogástól alig lehetett hallani az elhaló választ, semmi, most már minden mindegy, és ekkor a Nap mögül hang hallatszott, ennyi, ezt kiáltotta egy dagadt alak szivarral a szájában, majd éktelen csilingelés hallatszott, és Jómunkásember szurkos felirata helyén vibráló betűk materializálódtak, hogy jackpot, és ömlött a pénz, M. L. odatartotta köpenye zsebét, áramlott bele a zsé, és megvette a Napot, a Holdat és a csillagokat, majd a fekete lyuk elé térdelt, aki elordította magát, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, M. L. elébe borította zsebeinek milliárdos tartalmát, majd megkérdezte, mit parancsolsz édes gazdám, a kopaszok pedig közeledtek, és Jómunkásember lemondóan suttogta, most már mindegy, most már minden mindegy, és ekkor végszóként Hieronymus Bosch, a kis bohó, mint széles fejsze, mosolygott, és elhervadt a világ.

PUSKÁS DOLGA LESZ BEZÁRNI AZ ÚJABB GIMNÁZIUMOT? – Parragh szerint ez a megoldás

Milyen nagyszerű, hogy ez a kérdés nem fog gondot okozni egy olyan városban, ahol már jó gyakorlata van a középiskola kapujának lelakatolásában a városvezetőnek! Bezárni egy újabb gimnáziumot? Miért is ne – nyilván, így bizonyos preferált intézmények legalább padlógázzal üzemelhetnének…

A legjobb lenne, ha a remek példát kicsit újraszellőztetnék – lehetne később országjárást is szervezni, ahol Puskás Tivadar “piszkosul jó” tippeket adhatna, akár éppen Parragh László oldalán!

Történt vala, hogy a kamara félistene felvázolta legújabb ötleteit a totális elsötétítésről. Óriási hibának nevezte, hogy “polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat.” De ez persze csak a mai jéghegy éppen aktuális csúcsa volt. A folyamatosan és megállíthatatlanul gyarapodó kamarai vagyon teljhatalmú ura ma éppen Debrecenben kóricált, s ha már ott volt, mondott néhány hajmeresztő mondatot. Bár… lehet, hogy ez már kormányprogram, 2018 utánra? Jó lesz elkezdeni, mielőbb imádkozni!

Az MTI-hez eljuttatott tudósítás felütése így hangzott: „A magyar mikro- és kisvállalkozások, de még a közepesek sem igazán versenyképesek, nem tudnak a nemzetközi piacon egységnyi idő alatt akkora értéket előállítani, mint a versenytársak.”

Hogy Parragh miért felejtett el egyeztetni Orbánnal, az nem világos. Mindenesetre Orbán szerint erősek, meg büszkék vagyunk, míg a kamara elnőke szerint a versenytársakat követő, „futottak még” kategóriásokká váltunk.

Hmmm!

Vajon, kinek kell hinnünk?

Parragh szerint: “Ha túl erősen nyomjuk a béreket fölfelé, azt nem tudják kitermelni”, ha viszont nem, akkor “kiürül az ország”…

Mindezek után gondolta úgy a kamarai elnök, hogy üzen egy frappánsat a nagyobb városok polgármestereinek, amikor a jövőt éppen a bezárt gimnáziumok világában tudja elképzelni. Valahogy így: Fájlalta, hogy rendkívül erős a gimnáziumok “elszívó hatása”. “Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mondta Parragh László. Óriási hibának nevezte, hogy “polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat.”

Szerinte van olyan vidéki gimnázium, ahol 2,5 tanulmányi átlaggal indítottak első osztályt. Hozzátette: ez “kiszúrás” a gyerekkel, mert nem tud továbbtanulni, “kiszúrás” a családdal, mert olyat tanul a gyerek, aminek nincs piaci kereslete és “kiszúrás” a gazdasággal, mert nincs elegendő munkaerő. Meg kell győzni az embereket, ha a gyereknek van olyan munkája, amit a piac keres, és megfelelő jövedelemre tesz szert, az számára önbecsülést is ad, vélte a kamarai elnök.

A piac pedig – mint azt már évek óta tudjuk – keresi a jó szakembereket! Nagy szükség van operátorokra, összeszerelőkre, betanított munkásokra, szakképesítést nem igénylő munkák rabszolgáira, meg persze közmunkásokra! Ezekhez a ragyogó hivatásokhoz nem kell érettségi, nem szükséges középiskolai végzettség. Később sokkal egyszerűbb lesz majd újabb egyetemeket, főiskolákat is bezáratni, csak az első lépéseket kell megtenni a párthű polgármestereknek!

Parragh tudja a dolgát!
Meghallgatja főnöke vezérgondolatait, aztán az igéket előadja, mintha a sajátja volna.
A trükk pedig rég bevált!
Tűnjön úgy, mintha az ő mondanivalója beszélő viszonyban sem volna a miniszterelnökével, majd Viktor megérkezik és harcol, harcol, harcol – mint mindig! Harcol az ő éjfekete nemzetéért, azért a végül megmaradó négy-öt millióért, akinek elég lesz az ukáz.
Minek is vesződne diplomásokkal, érettségizettekkel!

Puskás most is hallgatni fog?
Őt nem érintik meg az efféle hírek?

Lapít majd, mint néhány napja, amikor szintén a nagyobb városok vezetőinek sugallták a legtutibb tippeket, a panelházak elbontásáról. Az is elkezdődhet nemsokára! Rogánék új biznisze, a lakáslottó már bevetésre készen várakozik! Csak utcára kell pakolni a tizedik, meg kilencedik emeletek lakóit, bele kell hajszolni őket a házvásárlási mizériába, s a jutalék ömleni fog…

Még mondja valaki, hogy nem jópofa ötlet bezáratni az iskolákat!

Medve a bőrében

Azt tudjuk a görög-latin kultúrával rendelkező Németh Rezsitől, hogy Soros György „nem fér a bőrében”. Ezen a hibán a FB baráti köre kacagva élcelődött, ami gonoszság miatt tanárosan meg kell rónom őket, ne tegyék. Könnyű fennhéjazva lenézni Rezsi bácsit, de ez a tévesztés, amellyel az inessivusi helymeghatározást az elativusival keverik, és ötödikben úgy verik a leendő közmunkások fejébe, hogy hol kérdésre ban-, ben, hovára meg ba-, be- toldalékot kap a lexika, gyakoribb, mint hinnék.

Emiatt imbecillisnek, netán debilisnek tartani őt súlyos tévedés, amikor pedig idióta. Igaz, erre a nyelvhasználat alapján akkor lelnénk teljes bizonyosságot, ha írásbeli munkásságát ismerhetnénk, ilyen azonban nincsen neki. Ha például hiátustöltő hangokat használna, és mondjuk, ezt úgy vetné papírra, hogy hijátus, az már bizonyság lenne – legalábbis a nyelvtudomány tapasztalatai szerint – a retardáltságra. De lehetne demencia is, ha jobban belegondolunk abba, hogy már nem tüzes ifjú vizsgálatunk tárgya, s egyben alanya.

Mindenféle migránsok állítják, hogy a magyar kurva nehéz nyelv, és ebben igazuk is van. Ez már Schmitt ’álamelnök úr mókás bejegyzései után is kiderült, amiből arra a megállapításra juthatunk, hogy a mély-, és igazmagyarok nem igazán forgatják a Bencédy-Fábián-Rácz-Velcsovné szerzőnégyes „A mai magyar nyelv„ című alapművét, az ilyen gyönyöröket meghagyják a romkocsmák mélyében részegeskedő bölcsészeknek, akik viszont annyit is érnek. Az ilyen alakokra egyáltalán semmi szükség nincsen a munka alapú társadalomban, meg különben is ott van a rovásírás.

Viszont mindazok után, hogy mindenféle portálok hírül adták, egyre több medvét láthatni a rezsim kedvelt játszóhelyén, ahol nyári egyetemeket vagy mi a szart tartanak, Rezsi bácsi ennyit bírt kinyögni: “A Soros-média nekiment Tusványosnak is.”, majd óvó féltését azzal egészítette ki, hogy “Én a medvékkel és a székelyekkel vagyok!”. Nos, ekkor a doktor bácsi elővette a szetoszkópját, meg belevilágított a beteg szemébe, hogy a feje mélyén megtalálhassa a zavar igazi okát, mert mindezek után teljesen egyértelmű, igen nagy a baj.

Főleg úgy, hogy az ápolt mindehhez belinkelte az Igazi Csíki Sör reklámját, amelyben egy medve hatalmas pofont kever le egy férfinak, aki le akarja nyúlni a komájával közös sörét. Ha most Amy lennék az Agymenőkből, akkor okkal horgadna föl bennem a tudományos kíváncsiság, amelyet a neurobiológus úgy foglalt össze, de fölvágnám az agyadat, hogy meglássam, mi játszódik le benne. Ha meg rajongó volnék, aki igenlőleg küldte vissza a konzultációs klozettpapírt, akkor elalélva így sóhajtanék, micsoda asszociatív bázis.

Ezt kéne tennem, ha volna rá agyi impulzusom, amikor látnám, hogy egy briliáns, logikán túli ugrással ki lehet alakítani a székely-sör-medve szentháromságot, ami előtt le kell borulni, természetesen csak Orbán Viktor után, aki maga a teremtő Isten. Ilyen gondolatokra azonban a hívőknek nincsen érkezése, amiből kitetszik, hogy elsősorban kulturális különbségek vannak fülkeforradalmárok és a mai partizánok között, így ez a delír antagonisztikus szembenállásokat generál, mert az élet nem habostorta.

Viszont az is világosan látszik, hogy ezek mért vannak elválaszthatatlan szimbiózisban, ami szellemi állapotot egy mókás kedvű kommentelő így ábrázolt: „Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? „

Sommás jellemzés, ami a rajongókat ábrázolja, de Rezsi bácsi működése arra is bizonyíték, hogy ez a szint nem csak a megvezetettekre, hanem a csorda vezérbikáira is jellemző. Elég legyen csupán a legendás kupakokra utalnunk, és ezért is imádhatják annyira egymást, ami gyönyörű szerelmi történet. S ha már Rezsi bácsinak olyan kibaszottul nagy a görög-latin műveltsége, akkor jellemezzük őt Empedoklész „Tisztulások” című művének egy találó sorával: “Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal.” [B 117.], így máris feldereng előttünk hősünk nemes, puffatag arcéle.

De ha már Empedoklész, és szóba került egyetlenünk isteni mivolta, figyelmeztető zárásként elég legyen arra utalnom, hogy ez a jóember Diogenész Laertiosz feljegyzései szerint istenné válásának bizonyításául az Etna kráterébe vette magát, bronz szandálját pedig állítólag megtalálták a kráter szélén. Úgyhogy a rezsi örökös őre helyében óvatosan duhajkodnék ezekkel a görögökkel, mert egyszer csak arra riadunk, hogy prime ministerünknek nyoma veszett, s miközben mindenki azt hiszi, Soros diablo vacsorálta meg őt, a TEK egy szaros gumicsizmát fog találni a Ság hegy ormain.

EGYEDFEJLŐDÉS – hogy lesz a lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista?

Minden bizonnyal téved Vona Gábor!
Azt találta mondani, hogy a magyar miniszterelnök lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista lett!
No, nem, nem a „kiégett kommunista” bántja most a szívemet – főleg nem, ha tudom, hogy Orbán hiányolta miatta az összekacsintást az általa oly gyakran fikázott baloldallal! (…)
Már a felvetés is elborzaszt, hogy akadt ember ebben a kies hazában, aki valaha is képes volt hinni Orbán fiatalságában, sőt, demokrataságában is!

Érdemes visszanézni a „bimbódzó” Orbán videóit!
A helyzet az, hogy színművészeket megszégyenítő módon játssza már vagy három évtizede „fiatal demokrataságát” egy sajátságos módon a “röfik” mellől elszólíttatott, alcsúti furmányos ember – miközben persze nem tesz mást, mint a hozzá hasonlatos földijei! (Igyekeztem, minden pejoratív csengésű mondatfoszlánytól mentes meghatározást összehozni…)

Kiss Lajos néprajztudós szerint a hozzá hasonlatos „gyüvő-menő emberek” jellegzetessége a valóságtól messze elrugaszkodott életvezetés, az olykor fényévekre eltűnő igazmondás, meg a szerzés végtelen öröme! Meg persze a dac, mely az efféle ember mellé szegődve egyebet sem diktál, mint a folytonos harcot, a mindenáron való győzelem kierőszakolását.
Szóval, Orbán Viktor soha nem volt lánglelkű fiatal demokrata!
Ezt csak a sokáig kizárólag őt bálványozó Zázrivecz Gábor gondolhatja, aki az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért Polgári Kör oszlopos tagjaként határozta el, hogy ő bizony kisvártatva pártelnök lesz, sőt Vonaként később miniszterelnök, aki egy alkalmas pillanatban hátba támadja – lekommunistázza – majd jó nevelőjét!

Ez az oka annak, hogy semmi értelmes nem jutott az eszébe (sic!), s a szokásos fideszes klisét felhasználva kommunistázott egy egészségeset.

Ez a két véglet ismert előtte, erről hallott még polgári körösként, ez maradt mostanáig a sajátja, s nem mer változtatni a tuti recepten. Csak ennyi az oka az esélytelenségének…

A nagyobb baj, hogy Vona körei évek óta változatlanok! Egyetlen épeszű, a magyar történelmet, lelkületet és nyelvet ismerő társa, korrektora sincs, valaki, akire hallgathatna, akitől a tanácsokat kaphatná! (Lipusz Zsolt történész életének legnagyobb csalódása volt, amikor alig egy évtizede ugyanezt bátorkodta felvetni, s őt ezért azonnal eltávolították a Jobbik tagjai közül, de még a Kurucinfóról is száműzték… no comment! Azóta a helyzet változatlan!)

Elég megcsodálnunk a Jobbik legújabb óriásplakátját, melyen Vona, mint felbőszült bikaborjú fújtat, s közben alig próbálja manipulálni híveit, amikor így üzen: Mi, veletek, leváltjuk őket! Szegény Gabika! Ha tudná, hogy a magyar nyelvben a valaki váltása szó szerint azt jelenti, hogy valaki, valakivel helyet cserél – kvázi Orbán helyett Vona fog lopni. Naná, hogy tudja, erre készül, csak a „szóbeszéd” és a „testbeszéd” sem tartozik az általa megismert tudományok közé. Kár!

És akkor, íme a tegnapi beszólás: Orbán a lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista lett.

Jajj, jajj – szegény Zázrivecz Gabó, aki egyenest a lánglelkű fészkéből pottyant, most siratja a jóságos alma mátert, s fújja bőszen az ott megtanult, ellesett, elcsórt szófordulatot – a kiégett kommunista alakját! Hmmm!

Szegény Vona Gábor, aki a 2017-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 44. legbefolyásosabb személye…
Mennyivel bizakodóbbak lehetnénk, kedves Vona Úr, ha Ön nem leváltani, hanem elkergetni méltóztatna Orbánt! és mennyivel derűsebb lehetett volna a tegnapi traccsparti, ha az ifjú disznópásztorból tokás földesúrrá változott ember hasonlatával méltóztatott volna élni! Lehet, hogy a parlamenti büfében – ezúttal – elmaradt volna a jutalom Coca Cola, meg a Boci csoki, de legalább a remények közt vergődő millióknak jutott volna egy álmodozással teli tolt délután…

Utóirat:
De – kedves olvasók – ne szaladjunk olyan nagyon messzire!
Kiégett kommunistákról szokott vizionálni Puskás Tivadar, meg Hende Csaba csapata is, amikor a múlttal szeretnék megbarátkoztatni őket – de ugyan, kinek van kedve minduntalan visszatotyogni a start mezőre?

Ezek a „fiatalkereszténydemokraták” már csak ilyen egyformán gondolkoznak!
Mint minden lánglelkű kommunista… irtóznak önmaguktól!
Ez az egyedfejlődésük lényege.

Kilengés

A móka, valamint a kacagás folytatódik drága polgártársak, valamint panelprolik. Itt van mindjárt Kocsis Máté, aki fajának és fajtájának különös, bizarr egyede, így a rendszer természetéből fakadóan persze, hogy polgármester máma még beláthatatlan lehetőségekkel. Leginkább e fiúból pap lesz, akárki meglássa outputtal.

Az általa degenerált VIII. kerületben álomszerű az élet, egyáltalán semmi felől nem kell gondolkodnia az alattvalóknak. Ez a Mátégyerek megteszi helyettük a maga különös módján, most épp egy rendeletcsomagot terjesztett a bólogatójánosok elé, amivel királyságában a „közösségi együttélést” óhajtja szabályozni, előírva, hogy mikor lehet fingani.

De nem is ez az érdekes igazán. A pukit még mámoros arccal el lehet titkolni a másikra mutogatva hangosan, ellenben, ha az embernek libikókázni támad gusztusa olyan parkokban, amelyek a megállíthatatlan Brüsszel miatt alkalmasak emberi tartózkodásra, akkor polgármester csinovnyik elvtárs tökön rúgja a fegyelmezetlen alattvalót.

Fölvezetésnek elég legyen annyi, hogy az elképzelt kocsisi világban, ha a panelben nincs kint az ajtón a lakás száma, akkor a Mátégyerek bekopog egy kétszázezres csekkel. Ez is milyenmár, mégis engemet az ütött szíven leginkább, miszerint az a tizennégy éven felüli rabszolga is ennyit fizethet, aki használja a játszóteret.

Ezzel ő a VIII. kerület illemkódexe szerint megsérti a közösségi együttélés szabályait, amire erős felhorgadásssal annyi szakad ki az emberből, hogy megazisten. Bukolikusabban: azt a fűzfán fütyülő rézangyalát neki.

De hát, így jár a magamfajta paraszt, ha eléggé el nem ítélhető módon kihullik a fejéből az a tétel, hogy a NER-ben korán érnek az emberek, akik tizenhat évesen már teljesen alkalmasak közmunkára. Hogyan is venné ki magát, ha a komoly, dolgozó kamasz nem a kocsma homályában feledné a rabszolgasors keservét, hanem egy libikókán inogna ide-oda.

A rendszer különben is kiemelt figyelmet fordít a fiatalságra. Ennek másik bizonysága, hogy egy épp bimbódzó ellenforradalmár bírósági tárgyalását meg azért kellett elnapolni, mert épp aznap érettségizett, és ez nem vicc.

Az elvetemült alak bűne az, hogy egy tüntetésen beleszólt a mikrofonba, majd buszra szállt, és hazaindult. Azzal nem számolt csupán, hogy a tömegben számtalan Bretschneider ólálkodik, hogy Palivecekre vadásszon. A császár öfenségfének képmását ugyan nem szarták le a legyek, ezt a fiatalembert viszont mégis a hónuk alatt vinnék a Pankrácba.

A filmvászonra kívánkozó jelenet úgy történt itt, a mi országunkban, hogy a fegyelmezetlen egyed felszólamlása után buszra szállott a Blahán, pár perc múlva pedig az egyik megállóban rendőrautó csikorgott a busz elé. Egy fakabát fölszállt a készségre, és célzottan csak ezt az egy embert igazoltatta, most meg, ha túljutott az érettségin, mehet a bíróságra piknikezni, mint felforgató alak.

A rendszer múkodik, és zavarja őtet a hangos beszéd. A megafonos migráncs az terrorista, a mikrofonos maturáló pedig biztosan anyagyilkos. Tehát drágáim, itt kopogtat az ajtón a szép, új világ, és még csak szómánk sincsen, hogy helyre biccentsen. De látjuk, hogy már a legkisebb kilengést is, úgymint mérleghintázás és meggondolatlan pofázás, keményen igyekszik megtorolni, hogy kis ideig még jó legyen neki. Mindebből az a beláthatatlan rossz érzés horgad föl az emberben, mi lesz itt, ha ne adj’ Isten esetleg egy pofon is elcsattan, amit oly nagyon óhajt már a királyi udvar. Szarrá fognak lőni bennünket nagy reszketésükben. Az lesz itt.