blogin.hu

A tatabányai fideszesek erejükkel (többség) élve és visszaélve megtiltották az önkormányzatnak, hogy a polgármesteri hivatal munkájával, az elfogadott rendeletekkel, a város működtetésével, városi rendezvényekkel, intézményi információkkal kapcsolatban hírt adjon a város. Nem adhat ki hírlevelet, újságot, nem adhat fel fizetett hirdetést semmilyen módon, nem közvetítheti a helyi tévé a közgyűlést. Ez a jövő évi költségvetés elfogadásáig, tehát márciusig lenne vagy lesz így, és a tatabányai fideszesek most biztosan nagyon elégedettek. Lehetnek is.

Ugyanekkor ugyanis azt is megtudtuk, hogy Észak-Koreában tizenegy napra betiltották a nevetést az előző kedves vezető, Kim Dzsongil halálának tizedik fordulója miatt, a lakosok csak ünnepélyes komolysággal az arcukon járhatnak az utcákon, tilos alkoholt fogyasztani, szórakozni és nevetni. Az emberek még születésnapokat sem ünnepelhetnek, és saját halottjaikat sem gyászolhatják meg, ha pont ekkor halnak meg. Azt hisszük, Észak-Korea messze van, de jámbor tévedésben leledzünk, minálunk ugyanis suttogós advent van, amire lehet hivatkozni.

Nem is olyan régen, amikor a mi kedves vezetőnk elfogadtatta a „rabszolgatörvényt” amely a munkavállalót kiszolgáltatta a munkaadónak, szerveződött némi tüntetés emiatt, amit a keresztényi Fidesz hörögve fogadott. Szerinte a megalázottak és megszomorítottak nem tisztelik a kereszténységet, sőt, egyenest támadják azzal, hogy advent szent idején óbégatnak, mert eladják őket rabszolgának. Ha például tatabányai mintára nem tudták volna meg, hogy született ilyen törvény, senki nem ment volna a megszentelt napokon tüntetni, hanem bávatagon várta volna a csendes éjt.

Amiről nem tudunk, az nem fáj, ha a lakosság ostoba és tudatlan, akkor elégedett. Erre bazíroz a mi jótevőnk, amikor szintén tegnap – mennyi minden bír történni egy rövid napon – felcsatolta hadi kellékeit, és ellovagolt Brüsszelbe harcolni a rezsiért. Mit gondolhat most magában szegény Németh Szilárd, hogy elveszik az ő identitása, amely a múltban már névben is testet öltött, Rezsiszilárdnak nevezte őt a puszták népe, mint aki annak őre az egész nyüves országban, hogy Bözsi nénnye elégedett lehessen a langyos szobában, dicsérve az urat, akinek köszönheti, hogy nem fagy le a bütyke.

Bezzeg a baloldal, amely nemzetére tör. Mert Bözsi nénnye emlékszik még arra az időre, amikor Lendvai Ildikó lassan mondta, nem lesz gázáremelés, aztán megforgatta a kést a jámbor keresztény szívekben. Bezzeg, mióta a Fidesz és a kedves vezető gondoskodik az árakról, az élet csodaszép, duruzsol a konvektor ingyenbe szinte, pedig lófaszt mama (by: Gyurcsány). Bözsi nénnye ugyanis nem tudja, mert nem tudhatja tatabányai mintára, hogy miközben a sárga csekken nagy bötűkkel virít az összeg, hogy egyetlenünk mennyit spórolt meg neki, mindez csak átverés.

Mert hősünk és sorsosai, a bávatag magyarok nem szereztek tudomást arról, hogy sokkal kevesebbet is fizethettek volna, mert a gáz titokzatos ára sokkal alacsonyabb volt tíz éven át, mint a rezsicsökkentettt díj, és így éltek boldog tudatlanságban, illetve abban a tévképzetben, hogy Orbánnak köszönhetik a nyomorult életüket. Szintén idetehetnénk a gyurcsányi igazságot a mamáról és a ló illetlen szervéről, de nem kell annyira sulykolni a dolgokat. Azt viszont igen, hogy így mennek a dolgok, ha a piacot és annak irányító erejét önhatalmúlag kiiktatjuk.

És akkor, amikor nekünk már hazugságra nem megfelelően működik, mint most, hogy nem lehet olcsóságot hazudni, akkor Brüsszel formájában szidjuk annak céda anyukáját, és Bözsi nénnyének azt hazudjuk, indulunk lekardozni Brüsszelt, mint Orbán okádta tele tegnap ezzel a közösségi teret és mind az összes, sok száz médiumát. A hazug embert utolérte a sánta kutya, hogy kifordítsuk a népi bölcsességet egy szürreális képben, ami olyan, mint az ország maga. Szétfolyik, mint Dali ideje, van, ahol nevetni nem lehet, másutt az igazságot tudni, seckojedno.

Mindemellett, és ebbe azért gondoljunk bele, mekkora és milyen szomorú szegénységi bizonyítvány már egy országra nézve, ha évtizedekig a rezsi miatt kell aggódni, mint olyan összeg miatt, amit, ha kifizet a választópolgár, akkor éhen fog dögleni, mint ahogyan azon is gondolkozik, hogy gyógyszert vegyen vagy tyúklábat, mert a kettőre együtt nem futja. Így megy előre Magyarország nem hátra, és mindennek tükrében várjuk lélekszakadva a híreket, mit intézett Orbán Bözsi néninek. Vagy mit hazudik majd róla. Érdekes lesz olvashatni a pártsajtóban.

Rákay Kálmán akkor veszett el a józan ész számára, amikor annak idején kétmillió fideszeset delirált a Kossuth térre. Ezzel kijelölte a helyét a Fidesz-univerzumban, voltaképp ekkor döntötte el, hogy gazember lesz, és ehhez az elképzeléshez azóta is görcsösen ragaszkodik. Közpénzzel jól kitömve szolgálja az urát, hogy alkalmasint miképp, az őt minősíti. Az eltelt hosszú évek alatt az egyik legellenszenvesebb, ilyen csigataknyas megmondó emberré vált a galeriben/maffiában, de megvan az a képessége, hogy mindig tud mélyebbre süllyedni az ótvar kútjában, ami számára már-már Thomas Mann és az ő Józsefje mércéjével mérhető, miszerint mélységes mély.

Miként megállapítottuk Rákay Kálmán csigataknyas esszenciáját, ezzel a lendülettel azt is felismerhetjük benne, hogy beszari alak, aki, miután elvetette a gyűlölködés magvait, úgy vonul vissza, mintha ott sem lett volna soha, de a szaga azért jelzi, hogy arra járt. Ezúttal Fekete-Győrnek ment neki, de csak úgy, mint utcai harcos főnöke a függöny mögött kevlár mellényben. Fekete-Győr ugyanis közzé tett egy fényképet, amelyen a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója előtt tiszteleg úgy, hogy ő is adományoz, s mindeközben újszülött fia egy kendővel rá, azaz az apjára van kötve, mint az látható ma rend szerint más fiatal anyákon és apákon is.

Rákay Kálmán mindebből az adományozás gesztusát nagyvonalúan kikerülve, az apa és fia kapcsolatára fókuszál akkép, hogy a képhez csak ennyit ír: „Szép, új világ”. Sem többet, sem kevesebbet, hanem csak sugall annak, azoknak, akiknek erre van kiélezve az agya, tehát a buzizó, LMBTQ-zó, genderező hordáknak, hogy végezzék el ők az aljamunkát, amit Rákay Kálmán megálmodott. És ők a kommentjeikben végzik is alaposan. Ám mindezt, hogy el ne feledjük, azon a Facebook oldalon, amelyet a Megafon Központ közpénzekből stafíroz ki, Rákay Kálmán tehát az aljamunkával pénzt keres, mintha más csatornákon nem adna neki a kedves vezető épp eleget.

Nem mondunk ítéletet, és nem szabunk ki büntetést, azt megeszi majd a karma, és első ténykedését már abban is látjuk, amikor a néhai Rákay Kálmán Philipre módosította a nevét, ami úgy hangzik, mintha egy hímringyó volna, de ez legyen az ő baja. Ebben a cselekedetben, az akcióban azonban próbáljuk meglelni mintegy a mozgatórugót és Philip, a férfi alacsony horizontját, és ott tudunk rá akadni, hogy sugalmazása szerint az, hogy Fekete-Győr apaként magára kötve hordozza a gyermekét, valami egészségtelen, sőt, egyenesen perverz dolog. Mindebből az fakad, hogy Rákay Kálmán szerint egy ilyen bensőséges viszonyból a csecsemőnek, vagy az apjának baja származik.

Vagy mindkettőnek. Úgy véljük, az a delírium, hogy a fiú csecsemő attól, hogy egy férfi testének melegét érzi, meghasonlik nemi identitásában, és olyan zavarok támadnak bene, hogy felnőve Philippé keresztelkedik át netalán. Apai oldalról pedig az lehet a bírálat oka és a sugalmazott ítélet, hogy aki így viselkedik, az nem férfi, még vak komondorja sincsen, a felesége az ilyenre nem főz, noch dazu, még a futballt sem szereti, és még csak nem is utcai harcos. Benne van ebben a Fidesz bunkó férfiideálja, homofóbiája és nőgyűlölete, voltaképp a fasiszta erőkultusz, aminek ím, Fekete-Győr nem felel meg. Hogy is felelhetne, hiszen csak egy libernyák.

Ilyesmik derültek ki Rákay Kálmán Facebook posztja alatt a hozzászólásokból, s miután így megjelölte, néven nevezte és fényképen megmutatta a gyűlölet újabb tárgyát, eltüntette a bejegyzést. Nem komilfó, mivel azt mutatja, hogy ő is azok közé tartozik, akik nem vállalják a felelősséget a tetteikért, s miért ne lenne ilyen, hiszen fideszes, és hiszen aljas. Apró dolog ez, mégis tán az ilyenek mutatják a leghűbben Orbán mancsaftjának morális és kognitív állapotát, ahol például az ilyen Kálmánok azt hiszik, ha a gazda pénzt és felületet ad nekik, akkor nagy valószínűséggel ők szarták a spanyolviaszkot. Rossz hírünk van: nem. És ez a tavasz után ki is fog derülni széles körben.

Tudjuk, hogy a nem magyar kézben lévő kiskereskedelmi egységek vagy élelmiszerláncok (Aldi, Auchan, Lidlt, Penny Market, Spar, illetve a Tesco) régóta bökik a hatalom csőrét, amely kisebb szünetekkel mindent el is követ, hogy ezeket mind jobban ellehetetlenítse. Ha módja lenne rá, rendelettel tiltaná ki őket az országból még akkor is, ha a helyüket betölteni óhajtó magyar társaságok a lakosság számára sokkal előnytelenebb (drágább, olykor rosszabb minőségű) szolgáltatást nyújtanak. De az ideológia – magyar kézben lévő legyen minden – és a klientúra helyzetbe hozása fontosabb mint a magyarok érdekei.

Ez a Fidesz gondolkodásában mindig is így volt, és most sincs másképp. Az említett láncokra most az élelmiszerpazarlás megelőzése nevében akar újabb csapást mérni a párt, most sem törődve azzal, hogyha megvalósul, amit törvény által elő akar írni, azzal a boltláncokon kívül elsősorban a vásárlók járnak rosszul. Ki más, mint Semjén Zsolt (most Nagy István agrárminiszterrel kórusban) nyújtotta be az élelmiszerpazarlást megelőző törvényjavaslatot, amely elfogadása estén februárban lépne életbe. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a parlamenti bátor különítmény megszavazza ezt is.

Mint ahogyan a saját kivégzését is megszavazná, amilyen morális és szellemi állapotban van. Ez nem nóvum, csak az utókor számára rögzítettük megint. Ez a javaslat a maga álságos módján a multiláncokba óhajt rúgni kizárólagosan, hiszen a százmilliárd forint nettó árbevételűeket érinti, tehát azokat, amelyeket fentebb felsoroltunk. Ez aljasságának azonban csak az egyik eleme, a másik a törvényjavaslat maga. Ami nem egyéb, mint az, hogy ezek az élelmiszerláncok ajánlják fel karitatív célokra azokat a termékeket, amelyeknek a lejárati idejéből már csak negyvennyolc óra van hátra. Ezeket az Élelmiszermentő Központ Nonprofit KFT.-nek (ÉMK) kell felajánlani.

Ez az ÉMK új állami szervezet lenne, viszont feladatának ellátására már alapítása előtt alkalmatlan. Hiszen gondoljuk csak meg, hogy az épp lejárni készülő szavatosságú termékeket először begyűjti, majd azokat újra elosztja az elképzelés szerint, tehát garantáltan minden meg fog rohadni a karmai közt, ezért majd Mészáros disznai fölzabálják. A fogyasztó, azaz a lakosság pedig elesik attól, amivel ma rengetegen – főleg a kevésbé tehetősek, magyarul szegények – élnek, hogy az épp lejárni készülő szavatosság miatt azokat az élelmiszerlánc akcióban adja el, ők pedig megvegyék. Mint tudjuk, kies hazánkban a szegénység megszűnt, így nincs ki miatt keseregnünk.

Dehogynincs, holott tisztán látszik a szándék, a nem magyar élelmiszerláncok elleni újabb támadás. Mert és ugyanis a javaslat szerint, ha ennek a felajánlásnak – amit mindezek fényében bízvást nevezhetünk beszolgáltatási kötelezettségnek – nem tesznek eleget, az ÉMK egyfajta hatóságként bírságot is kiszabhat rájuk. Ezen túl az ÉMK soha nem teljesíthető feladata az élelmiszer újraelosztása, ami minden bizonnyal ismét egy csodálatos új NER-lexika lesz elborzasztó jelentéssel, amit majd a rendszerváltás után szintén el kell felejtenünk, ha lehet.

De mindezeken túl erős jogállami kételyek is vannak az új kommunista ideával, mert nem egyeztethető össze sehogyan a jogállammal, abban pedig a magántulajdonhoz való joggal. Mert akárhogy is firtatjuk és fordítjuk ki és be, azokat az árukat, amelyeket most bizonyos feltételek megléte esetén – szavatosság közeledő lejárta – az állam el akar venni, az áruházlánc megvette, következésképp az övé. Az állam tehát ezzel a törvénnyel beleavatkozik abba, mi történjék valaki magántulajdonával, miszerint ingyen adja oda neki. Ez rekvirálás, kötelező beszolgáltatás, következésképp Magyarország hátra megy, nem előre, állítson bármit is a kedves vezető.

Megkérdeznénk Varga Judit véleményét minderről jogállami szempontból, de fölösleges lenne, a válasz borítékolható, mint ahogyan a Fidesz útja is. Írtam már párszor, hogy Orbán a fasizmusból is, a kommunizmusból is a legalját kotyvasztja egybe az ő feudalizmusában. S míg tegnap az ok nélküli házkutatással a megfélemlítő fasizmus jelent meg igazolva állításomat, ma pedig a kommunista beszolgáltatásra, már majdnem padlássöprésre látunk példát. És ami a legveszedelmesebb, már nem is ordít senki, olyan mindennapos ez kies hazánkban, hogy fel sem tűnik egyáltalán. Még csak egy hümmentést sem hallottam tegnap. Semmit. Mindmeghalunk.

Szintet léptünk, illetve a Fidesz, következésképp az ország és benne így mi, magunk is. Mert házkutatást tartott a rendőrség a „városháza ügyben”, ami attól ügy Karácsony főpolgármester megfogalmazásában, hogy „ha valakiről valakik, akiket nem is ismer, beszélgetnek, majd azt lehallgatják, akkor nem a rágalmazókat szállja meg a rendőrség, hanem az áldozatot”. Ebben az egy mondatban benne van az egész mai Magyarország azzal a toldással, hogy amit Kövér pedellus vizionált az ellenzékről, mint nemzetbiztonsági tényezőről és veszedelemről, akikkel szemben emiatt minden megengedett, ím hozza már a gyümölcseit.

Most és ezen a ponton újólag szeretnénk megkérdezni Varga igazságügyist, tudja-e már mi a jogállam, de, ha nem tudja, és ennek ellenére véleménye szerint kies hazánk mégis az, akkor mindez belefér-e, vagy a szabadságharcban minden engedélyezett, a cél szentesíti az eszközt, illetve a hatalomért már mindent lehet-e. Nem áll magában ez a házkutatás, mint a rendőrállam bimbózásának újabb jele és bizonyítéka. Czeglédy Csabát már lassan feledjük, hiszen őt annyit ütötték, hogy eggyel több fel sem tűnik a publikumnak, de azért utalok az újabb sztorira. A Borkai mocsokban szerették volna rákenni, hogy ő az Ördög ügyvédje, de nem sikerült.

„Miután Ibolya Tibor egyetlen fővárosi ügyészre sem tudta rábízni az ügyet, maga fordult a bírósághoz, hogy az tárgyalás és így bizonyítási eljárás nélkül hozzon ellenem büntetővégzést. Indítványoztam a bíróságnál, hogy tartson tárgyalást, ugyanis nem én vagyok az Ördög ügyvédje, azaz nem én töltöttem fel a Borkai és társai orgiájáról készült képeket és a videókat az internetre… A Pesti Központi Kerületi Bíróság velem értett egyet: nem fog büntetővégzéssel döntést hozni, mivel az ügy nem bírálható el így. Ibolya Tibor fővárosi főügyésznek tehát – ha nem lesz gyáva hozzá – velem kell majd szembenéznie a tárgyalóteremben ebben a gyalázatos koncepciós eljárásban.”

Írja Czeglédy, akit a rendszer már annyira megedzett, hogy semmitől sem fél, az a gyanúnk azonban, hogy nem mindenki ilyen. Így, ha a Fidesz zaklatási és megfélemlítési szempontból friss húsra lel, sikerülhet neki az, ami a célja, hogy a nagy többség fülét, farkát behúzva kussoljon attól rettegve, hogy jön érte a nagy, fekete autó. “A mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban.” – mondta Karácsony főpolgármester a házkutatási ügyről, és úgy van igaza, hogy mégsincs. Mert és ugyanis az igaz, hogy senki sincs biztonságban, viszont az már nem igazán, hogy attól a naptól. Mert mióta Orbán a hatalomra vágyik, illetve azt megtartani óhajtja, így van ez.

Csak most kezd transzparenssé, koncentrálttá és egyre aljasabbá válni, ami mutathatja azt is, amit sokan vonnak le következtetésként, hogy Orbán – és csatolmányai – retteg, illetve rettegnek. Ez amennyire öröm, akkora veszedelem is, hiszen tudjuk, Istennek és embernek olyan törvénye nincs, amit át ne hágnának, ha arra szükségük van, másképp és kifordítva: a sarokba szorított patkány harap. Ami egyetlen bizonytalan tényező az ügyben, hogy meddig képesek elmenni az aljasságban. Nagy valószínűséggel a végtelenig és tovább. De nagy valószínűséggel ezen már változtatni nem lehet, mindez a fasizmus jellegéből fakad.

A figyelmet most arra kell inkább koncentrálni, hogy mindezeket az aljasságokat jól jegyezzük meg. Azzal az indulattal és felhorgadással, miként Bradley vagy Patton tábornok, vagy egyenesen Eisenhower tette, amikor felfedeztek egy koncentrációs tábort és annak borzalmait. Így szólt valamelyik a három közül, hogy hozzatok újságírókat, fényképészeket, filmeseket, mindent dokumentáljanak, mert később biztosan előáll valamilyen rohadék, hogy ezt az egészet letagadja. Ehhez tartsuk magunkat, mert számon fogjuk kérni, és nem a bosszúállás, hanem a tényleges jogállam okán, amelyben az igazi bűnös elnyeri méltó büntetését.

Egészen eddig annyira ostoba voltam, hogy olyan tévképzetekben éltem, miszerint egy külügyminiszter legalább nyitott és érdeklődő azon országok iránt, amelyekben, azokkal együtt vagy akár ellenükre, de a saját hazája ügyeit képviseli, azokat jó végre vinni óhajtja. Sőt és ezen túl olyan tételezések is éltek bennem naiv hülyén, miszerint a környező világhoz képest a hazáját nem tekinti különálló szigetnek, azoktól minden téren függetlennek, ahol és amelyben bármi is történik, azokhoz senkinek az ég egy világon semmi köze nincsen. Egy külügyminiszter viszonyrendszerekben gondolkozik, kölcsönösségek alapján ténykedik, gondoltam én egészen eddig bávatag hülyén.

Ebbéli álomvilágom dőlt romba most, de magamnak köszönhetem a csalódást, mert mit is várhatna az ember, ha a külügyminiszterét Szijjártó Péternek hívják, és itt nem névmágiáról van szó, hanem a múlt ismeretéről, amely meghatározza a jelent, rányomja a bélyeget szinte mindenre. És ezen a ponton elég tán annyit magyarázatul megmutatni, ráutalni mintegy, hogy Szijjártó külügyminiszterünk ráérő idejében Dzsudzsák futballistával múlatja az időt, Kis Grófóval értelmezi a világ folyását, és nem mintha a láblabdás fiatalembert és a mulatós zenészt lesajnálnánk saját jogukon, mert biztosan jó fejek a maguk módján, de nagy valószínűséggel nincsenek a diplomácia ormain.

Mindenki azzal haverkodik, akivel akar, ezek a viszonyrendszerek azonban jellemzőek lesznek rá. Ha Szijjártónak ez a horizontja, azzal baj egyáltalán nincsen, de akkor egy ország nevében ne nyilatkozzon, azt a nagyvilág előtt le ne égesse, és ne tüntesse fel ótvaros bunkó színben, mint ahogyan azt ő rend szerint teszi, most épp legutóbb a svéd állami televízióban. Az is külön merengés tárgya, hogy a svéd állami televízió, illetve annak szerkesztője miben reménykedik, amikor Szijjártót interjúra kéri fel, hogy mit gondol és tételez, mit fog hallani tőle. Sőt, rendszerszinten mélázva ezen, hiszi-e azt, hogy akármely kérdésre választ fog kapni kioktatás helyett.

Az interjú készítésének van egy íratlan szabálya, ami arról szól, úgy állunk neki beszélgetni az alannyal, hogy róla és a témáról, amelyről faggatni szeretnénk, többet tudunk, mint ő maga. Bár a svéd állami televízió munkatársai nem magyar redakciókban nevelkedtek, de biztosan ők is tanulták a most megemlített alapszabályt, csak azt nem tudom, mindez svédül hogyan hangzik. De innen kiindulva nagy valószínűséggel sejtették, mit várhatnak a magyar külügyminisztertől, ám vélhetően még így is meglepődtek, amikor az arcukba kapták Szijjártótól leegyszerűsítve és a mi népi nyelvünkre lefordítva azt: ki nem szarja le, hogy ti, svédek mit csináltok.

Szó szerint: „Hogy őszinte legyek, az, hogy milyen a demokrácia státusza Svédországban, nem érdekel, ez a svéd népet kell, hogy érdekelje, és ha a svédeket nem érdekli, hogy valaki miniszterelnök lehet a szavazatok egynegyedével a parlamentben, akkor erről megvan a véleményem, de kit érdekel, nem vagyok svéd”. Íme, hölgyeim és uraim, előttünk áll a pusztából érkezett übermensch, aki a kakadu frizurájú futsalos maga. Ő még arról is kioktatta a minden bizonnyal elképedt svédeket, ahhoz meg végkép semmi közük, Magyarországon mi folyik. Mégpedig azért, mert ami folyik, az a nép általi felhatalmazással történik, és itt kevert bele a képbe téged, én nyájasom.

Eldöntheted, akarsz-e ilyen külügyminisztert, aki miatt (is), amikor más országokba látogatsz, és be kell valljad, honnan érkeztél, nagy valószínűséggel lassan kiköpnek a hátad mögött. Vagy, ami még rosszabb, úgy sajnálnak, mint valami ketrecben tartott állatot, akinek a táblájára van írva, hogy saját élőhelyén milyen viszonyok közt él. És akkor az idegenek belső szemében megjelenik a gémeskút, malomalja meg a fokos, és az, hogy ezek barbárok. Ha a külügyminiszterük ilyen, mások mik lehetnének, de őszintén, engem magam igazán ez sem érdekel. Mert ki törődik azzal, mások mit gondolnak róla, az viszont nagyon is, hogy viszonyaink valóban ilyen bőgatyások.

Mérleget kellene vonnunk Szijjártóról, de mérleget vonni róla nem lehet. Ítéletet mondani talán, címszavakban jellemezni, vagy lemondóan legyinteni inkább annak belátásával, hogy ő a NER organikus alakban. Minden és mindenki le van szarva, mert mi nem vagyunk minden és mindenki, hanem mi kizárólagosan. Nem érdekel a mások demokráciája, mert a miénk sem igazán, és nem érdekel az országon kívüli világ, mert az sem mi vagyunk és nem a miénk. Máshonnan nézve pöfeteg az erdő mélyén, újabb nézőpontból: fölfuvalkodott béka, de az állatvilágon túl mégis inkább egy nagypofájú és arrogáns tahó. Igen. Íme, hölgyeim és uraim, az önök külügyminisztere. A mi Petink.

„Ha van miből adni, az ember szívesen ad.” – üzente tegnap a nyugdíjasoknak maga Orbán Viktor, ami már majdnem olyan, mint amikor Feri bátyámnak ígérte be novemberben a nyolcvanast. Igaz, azt személyesen, és pállott sörszagú ivóban, valamint Völnerrel az oldalán, aki viszont azóta elesett a csatában. Illetve nem egészen, nem vitték el pórázon, mintha szoci volna, és nem csináltak belőle nemzetféltő zokogást, szintén, mintha szoci volna a megtévedett, de ez ma mellékszál. Feri bátyám az érdekes, illetve Feri bátyám, mint általános alany (people, we) viszonya, nexusa mintegy a diktátorhoz, legalábbis annak olvasatában és előadásában.

Ez olykor kölcsönös, amikor a felek feloldódnak a mindent átható szerelemben, „na, hello röfi”, illetőleg „Orbán Viktor alavju”, valamint kézcsók. Ezekből kitetszik, hogy a legyalult tudatú szavazógép igényli, óhajtja a babusgató gondoskodást az ő atyuskájától, lett légyen az atyuska fasiszta briganti, kommunista pernahajder vagy ezek elegye. A szavazógép önmagában elveszett, áll a vérzivatarban, várja az útmutatást, ezzel együtt egy kis aprót, egy necc krumplit. A szavazógép nem alkalmas a demokrácia működtetésére, és, mint hazánk sorsából kitetszik, a demokrácia nem is működik, még csak nem is zökkenten zakatol, hanem tetszhalott állapotban leledzik.

Tudjuk ezt, és már el is sirattuk magunkat miatta, most azonban ezt az Orbán vs félhülyék viszonyt kellene vizsgálnunk, mert a Facebookon tett kijelentésre, hogy még egyszer: „Ha van miből adni, az ember szívesen ad”, érkeztek is a hálálkodások, miszerint „köszönjük miniszterelnök úr, mindörökké Fidesz”. És már látszik is, hogy a foglalkozás elérte a célját. Orbán Viktor örökös miniszterelnök olyan hangnemben nyilatkozik, mintha a sajátját osztogatná nagy kegyesen, a félhülye viszont nem tudja, hogy azt kapja vissza a föl levétele után, amit tőle elvettek, ilyképp hálálkodik a kegyért, ami feléje irányul, és értelmezésében megmenti a nyomorult életét.

Innen nézvést kies hazánk elveszett. Nem most, hanem száz éve, amikor a génekbe ivódott a kegyelmes úrnak való hálálkodás a morzsákét, és igaza volt az ezért elüldözött Kertész Ákosnak abban, hogy a magyar genomban benne van az alattvalói tudat kódja, amitől a jelek szerint szabadulni soha nem lehet. Generációkon ível át, a most születők a CSOK-kal szívják magukba, illetve a hittanórán alapozzák meg a kellő bávatagságot. Egyáltalán, mint kitetszik, itt minden porcikámmal a feudalizmus ellen toporzékolok, amibe rövid kitérő után Orbán újra löki vissza az országot. Voltaképp ezt jelenti az ő kereszténydemokrata illiberalizmusa.

Ezt is tudjuk már az idők kezdete óta, át is beszéltük többször és alaposan, most azonban ránézünk a másik, számunkra naposabbnak ígérkező oldalára, ha nem is a mi elveszett életünk alatt, de egyszer majd mindenképp. Ebből az Orbán vs félhülyék szimbiózisból mindkét fél számára veszélyes viszonyrendszer alakul ki, aminek az a következménye, hogy egyik sem tud a másik nélkül élni. Ahogyan az esernyővel kardozó nyugdíjas hölgyek, savas bácsik, kis, elhülyített elsőáldozók nem élhetnek a vezérük nélkül, a számukra magasztos ugyanígy van ezzel, amikor visszajelzéseket csak tőlük kap, mert tőlük fogad el kizárólagosan.

Az egész kormányzati kommunikáció arra épül, hogy a kritikus hangokat kigyomlálja. A kellemetlen kommenteket törlik, de ugyanígy ez az, amikor kikapcsolják az ellenzéki képviselők mikrofonját, és mindezek csúcsán, amikor maga Orbán újságíróval szóba nem áll, kellemetlenek ígérkező kérdéseket még csak föl sem lehet neki tenni. Ma már egészen pöpec is buborékban él, aminek hatása látszik is rajta, midőn a valóságot nyomokban sem tartalmazó előadásokat tart. A diktátorok mind így végzik, és még csúnyábban is olykor, ha a végén szembe jön a nagybüdös élet. Akkor már a hermetikusan lezárhatóra tervezett Hatvanpuszta sem segít.

Amiről itt értekezek, azok a történelem szükségszerűségei, hogy a félhülyék és istenített vezérük a tapasztalatok és a karma törvényei szerint mindig elbuknak. Illetve a vezér alázuhan, a bávatagok pedig kijózanodnak, és akkor mindkettejüknek szar lesz az élete, míg viszont a miénk pedig most az. Nem panasz ez, hanem a ránk közösen váró út feltérképezése. Hogy hol is tartunk a nagy történelmi ívben, ami mintha már lett volna egyszer, amiből azt a marquezi tételezést is kiolvashatnánk, hogy az idő körben forog, vagy a spengleri kultúrkörökre lelhetnénk rá, mégis vigasztal az a tudat, hogy ennek most már nagyon hamar vége lesz. A dolgok jelenlegi állásából ez olvasható ki ugyanis.

Most, hogy buknak ki az ügyek, ha kevéske is, de mégis, a fideszisták kezdenek átmenni hülyébe. Itt van nekünk mindjárt ez a jámbor tekintetű, pufók óvodás ábrázatú Gulyás miniszter, aki semmit nem tudott a Völner ügyről, holott már nyomoztak benne és ellene. Szó szerint addig nem hallott róla, míg Polt főügyész „átirata” meg nem érkezett, ami megadta az engedélyt a tudásra. Polt főügyésznek lehettek és lehetnek álmatlan éjszakái mostanság, hogy jönnek elő dolgok, amelyeket már ő is képtelen elkenni, így el kellett döntenie az első dominót, meglátjuk. Majd meglátjuk, mit hoz ki a sorminta.

Viszont Völner azért kormánytag lett volna, állítólag azzal a rátestált joggal, hogy engedélyezze az ellenzékiek megfigyelését, legalábbis Varga Judit szerint, aki a főnöke a mesében. Nagy valószínűséggel, bár erről a röneszánsz hölgyemény – hegedű, pöttyös labda – ő sem tudott semmit az „átirat” érkeztéig, s ha még így is lenne, legalább megszólalhatna, illetve megszólalhatott volna arról, hogy sajnálja, miszerint kígyót melengetett az általa felügyelt minisztérium kebelén. Vagy őszintébb előfordulásban veszi a divatos kis kalapját, és visszamegy fogalmazónak, amely közegből vétetett.

Ilyesmiről azonban szó nincsen egyáltalán, Varga miniszter az egészről hallgat, mint a szétterült tehénlepény a fűben, sőt, előveszi újra a lejárt szavatosságú Répássyt, aki nem is olyan rég óbégatta tele a sajtót arról, hogy elfogyott számára a munka. De Varga ezek szerint újra talált neki. Ezentúl ő engedélyezi a lehallgatásokat talán, vagy rajta keresztül futnak a kenőpénzek, majd kiderül. De Répássy esete, aki duzzogva távozott, és most újra hadra fogták, arra utal, fogynak a megbízható káderek, akik gondolkodás nélkül hajtanak végre bármit, és alkalmasint nem tudnak semmit.

A leglátványosabb, már kabaréba, oder a kisegítő oskola második osztályába való „nemtudás” a Szijjártóé, aki a szar elkenésében odáig ment, vállalta annak az ódiumát, hogy tök hülyének mutatkozzon. Vagy, ha valóban úgy van, ahogyan előadta, akkor valóban az is. A lebukott Völner a Pegazussal történő lehallgatásokat engedélyezte, a kémszoftvert viszont az izraeli NSO cég gyártja. Szíjjártó pedig azt adta elő, hogy arról volt meggyőződve, amikor nso-t emlegetnek, akkor a Nemzeti Sport online változatára gondolnak, az nso.hu-ra, ami, ha így van, Szijjártónak is mennie kellene.

De nem megy, mint ahogyan Varga nacsasszony sem, pedig mindenki várja, és nem azért, mert kitelt a becsülete, mert olyan neki soha nem is volt, hanem, mert jobb helyeken ez így van szokásban. Ha az államtitkárom bűnöző, akkor, ha ő börtönbe megy, én is fogom a csinos kis kalapomat és távozok a magas hivatalból. Viszont tudjuk, hogy kies hazánkban ilyen demokratikus, jogállami normák nincsenek érvényben, itt az távozik, akinek a kedves vezető elküldi a selyemzsinórt. Varga ideje ezek szerint még nem jött el, valószínűleg azért, mert a legbelső körhöz tartozik.

Hamar elérte ezt a szintet, de dolgozik is érte erősen. Azonban a kedves vezető helyzete, tudása vagy nem tudása is érdekes a fennálló helyzetben. Pár hete még együtt iddogált Völnerrel, amikor Feri bátyámnak beígérték közösen a novemberi nyolcvanat, és azt is sejtjük, Orbán tisztában volt már akkor Völner ügyleteivel, mert nagy valószínűséggel mindenről beszámolnak neki. Egyszerűen olyan a párt, a kormány és a seggnyalók működési hierarchiája, de akkor még azt hihette, hogy Polt haverja majd most is sikál. De az élet, vagy olykor egy tökös ügyész vagy bíró túlnő a fején.

Viszont Orbán sem hajlandó tudni semmit az egészről, a pénteki kossuthos szózatában egy árva szó nem esett arról, hogy kormányának egyik tagja lebukott. Még az is lehet, ez egyáltalán nem is különleges, hiszen bármelyik lebukhatna attól függően, hol és milyen mélységben vakarjuk meg a trágyahalmot. A Gulyás-Varga-Szijjártó hármas úgy viselkedik, mint a nem lát, nem hall, nem beszél három bölcs majmok, a bölcs jelző nélkül, mert reájuk nagy valószínűséggel az Omerta törvénye vonatkozik. Erről tudjuk, hogy a maffia hallgatási regulája kivégzés terhe mellett.

Egyik sem jobb a másiknál, ha egy országot kormányzó párt működésének alapjairól van szó, de könnyebb lesz megértenünk annak ismeretében, ha tudjuk, a Fidesz nem kormányoz, hanem elural és lerabol. Olykor – mint most Völneré – akadnak balesetek, és, mint kitetszik, úgy vélik, ha nem beszélnek róla, az ügy nincs is. És mégis van, valamint még mennyi sok, a szájukig ér már a sár, s ha ez így megy tovább, el is lepi őket. Ez nem jóslat, hanem a rend maga a karma, vagy, ha úgy tetszik a jin-jang törvényszerűségei miatt. De említhetnénk a sánta kutyát is. Mindegy, egyszer végük lesz.

Kőszegre kirándult a minap Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Ezt onnan lehetett tudni, hogy út közben megállt egy kifőzdében, és kezében étlappal fotózkodott. Azt írta a csudálatos műalkotás alá a közösségi térben, hogy útban Kőszegre, de a képen hangsúlyos teret mégis inkább a táplálékfelvételtől egyre kerekebb feje, és az elfogyasztandó ételek listáját tartalmazó papírdarab kapott. És ez nem a lehangoló külsején való élcelődés, hanem a fontosságok kijelölése, rögzítése mintegy az utókor számára. Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének, honvédelmi államtitkárának a kondérok, fazokak, bográcsok és zsírban tocsogó ételek a természetes közege.

Mint halnak a víz, parasztnak a föld, sasmadárnak a levegőég, úgy van ő honn a zabálás világában, és ez sem minősítés, inkább a horizont kijelölése, hogy jobban értsük, ami ezután következik. Midőn megmutatta magát Németh Szilárd útban Kőszeg felé, a kirándulás célját nem tárta elénk, pedig ez is szokásban van nála. Amikor a déli határ felé utazott, közölte, hogy indul megvédeni Magyarországot és egész Európát a menekülőktől. Máskor is közöl célokat, amikor nemzeti konzultációt tölt ki szocreál környezetben vagy egyéb más módon nyalja a főnöke valagát. Neki ez elemi érdeke, a lojalitáson és szervilizmuson kívül más nem indokolja a magas hivatalait.

Meg kell szolgálni, hogy szarvasgombás receptekkel tündököljön, és Németh Szilárd teljesíti is a feladatot. Mint Aureliano Buendia ezredes környezete, amelyről és akikről Marquez annyit jegyzett fel nekünk, hogy az ezredes még ki sem gondolta, ki sem mondta az óhajait, de már teljesítették is azokat, és sokkal messzebb mentek el, mint amit az ezredes egyáltalán kitalálhatott volna. És máris itt van nekünk ez a német kormányváltás, mint olyan esemény, amely a Fidesz és a kedves vezető elevenjébe vágott és hatolt. Hogy földolgozni sem nagyon bírják Merkel mama óvó karjainak eltűntét. Országunk, a magyarok, de mégis inkább a Fidesz szégyene, ami van.

Az új német kancellár beiktatásakor a német köztévé közvetítéséből megtudható volt, hogy a mi tajparaszt Orbán Viktorunk egyedül az európaiak közül – bár ő kipcsak – nem a bevett gratulációt vette az ajkaira, hanem nekilátott harcolni megint. A német televízió szíves tolmácsolásában megtudhattuk, hogy „hadüzenet” érkezett Budapestről, midőn Orbán kijelentését továbbították: „nem állunk többé egy oldalon”. Ezt a magam részéről nem igazán kommentálnám, mert a káromkodás bűnébe esnék, majd adandó alkalommal beszélgetünk a német autógyárak, magyar ipar, magyar adópolitika, magyar rabszolgák, magyar fasizmus és az Európai Unió sajátos merkeli viszonyairól.

Elöljáróban annyit, Merkel mama ebben a kontextusban volt oly igen elnéző a mi trottyosunkkal. És ennek most vége, a Kánaán eltűnni látszik, amire így, a maga módján reagált a kedves vezető, és majd az idő eldönti, ezzel vert-e egy szöget a saját koporsójába. Reményeink szerint igen. Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy lássuk, milyen munícióval indult Kőszegre Orbán talpasa, mert kiderült a nagy utazás célja és oka aztán, hogy egy megemlékezés ürügye alatt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és parlamenti államtitkára teli pofával szidja a németeket. Mindez sem újság, megkapta a sorvezetőt, de ami ökörségeket összedelirált, az már fajsúlyosan beteges.

Ahogyan azt a Fidesz Tévirati Irodája tudatta velünk: „Németh Szilárd hangsúlyozta: ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben. Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni, meg akarják alapítani az új birodalmat, az európai egyesült államokat, elvéve ezzel a nemzetállamok, így Magyarország szuverenitását is.” Hogy helyre tegyük némiképp a víziót, a bevallottan magát Horthy örökösének tartó Fidesz lájtosan lenácizta a német liberálisokat, és ez a történelem egy sajátos fénytörését mutatja.

Az a vágy és óhaj dereng föl az emberben, hogy bárcsak maradna meg hősünk a velős pacalnál, mint alkatának és horizontjának megfelelő szintnél. Bár azt is lehetne művészi módon művelni, de a Facebook tanúsága szerint az sem megy. Zsírözönök vannak kulináriaként előadva, és a jelek szerint ez kihat a kognitív képességekre is. És ez nem csak Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és államtitkára baja, hanem össznemzeti tragédia, hogy a bogrács mellől ugatunk Európára és Európának, és ebben nyilvánul meg a Fidesz féltve őrzött nemzeti szuverinitása. Meg akarnak maradni a piszkos gatyás bambaságban, az ország viszont nem, tehát nem illünk össze. Valakinek mennie kell.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy gondolkodjunk nagyon mármer nagy napunk lesz nekünk, hogy a Mikulás alkalmából kérdezhetünk a miniszteres bácsitól, aki maga egyenesen Orbán Viktor. Gondolkodjatok gyerekek, hogy okossat kérdezzetek a miniszteres bácsitól, nehogy a szégyenbe hagyjuk őt, hogy buták vagyunk és nem egészen jók. Mondtam az apunak az este, hogy micsoda jó dolgunk lesz nekünk, hogy kérdezhetünk a miniszteres bácsitól, aki maga egyenesen Orbán Viktor, és hogy ő mit kérdezne tőle, de azt mondta az apu, hogy ezt inkább hagyjuk.

Felbontott egy sört, de nem kezdett el kiabálni, amikor az anyu azt szokta mondani neki, hogy ne a gyerek előtt. De most nem kiabált, már régóta nem kiabál, hanem csak néz szomorúan maga elé, és az anyu most is mondja neki mindig, hogy ne a gyerek előtt. Reggel ott volt a zoviba a képviselő bácsi is a papbácsi is, mondta a Pityu, hogy biztos ők is kérdezni akarnak a miniszteres bácsitól Mikulás alkalmából, de aztán kiderült, hogy nem, csak azt nézik, hogy mi mit kérdezünk, nehogy butaságot kérdezzünk, mert nem mindegy az, hogy mit kérdezünk egyáltalán.

Fölsorakoztatott minket az Ibojnéni, ott álltunk, szembe a papbácsi, a képviselő bácsi meg az Ibojnéni, hogy akkor kérdezünk, de nem volt ott egyenesen Orbán Viktor, a miniszteres bácsi, így nem tudtuk azt sem, mit kérdezzünk, de leginkább azt, hogy kitől. A képviselő bácsi mutogatott, hogy épp ezért már ideje lenne egy képet kiakasztani a feszület mellé a falra a miniszteres bácsiról, az Ibojnéni bólogatott, hogy úgy lesz, meg meglesz, de akkor is csak álltunk ott sorba, hogy akkor most mi is van, mit is akarunk, vagy mit kellene csinálni, de nem történt semmi sem.

A dadus állt az ajtóba, és nézte, hogy hogyan kérdezünk, de senkinek nem jutott az eszébe semmi sem, hogy mit akarna tudni a miniszteres bácsitól, mire a képviselő bácsi monta, hogy kérdezzük meg, szereti-e a narancsot, hogy ennek örül majd biztos, de senki nem kérdezte még ezt sem, mert nem volt ott a miniszteres bácsi sehol. Akkor a papbácsi mondta nekünk, hogy képzeljük el, hogy olyan, mint a Mikulás, hogyha kérdezünk tőle és jók voltunk, akkor majd válaszol is, csak azt nem tudtuk, hogyan és hol, a dadus legyintett, és kiment a konyhába csöndessen.

A Pityu erre mondta, hogy akkor ő a Viktorapó, hogyha jók leszünk, akkor válaszol, de a képviselő bácsinak elkezdett lilulni a feje, hogy ő neki nem Viktorapó, hanem csak miniszterelnök úr, úgyhogy vigyázzon a Pityu, meg megint megkérdezte, ki az apja és hogyan hívják, és a Pityu ugyanazt válaszolta mint eddig mindig, hogy úgy hívják, hogy apu, amitől kicsit zöld is lett a feje a képviselő bácsinak, a papbácsi meg vetette a keresztet erősen, hogy uram irgalmazz meg Krisztus kegyelmezz, és a Pityu még megkérdezte, hogy kinek.

A papbácsi is zöldült, az Ibojnéni kapkodta a levegőt, mi meg álltunk ott csöndesen sorba, hogy addig nem megyünk sehová, míg nem kérdezünk a miniszteres bácsitól, és kezdtem megérteni, hogy az apu miért szomorú mostanában, és miért olyan hallgatag. Mi sem tudtunk megszólalni már, mert nem volt mit mondani, a Kisböske szája nekilátott görbülni lefelé, és látszott, hogy mindjárt bömbölni fog, és a dadus jött vissza a konyhából, hogy mi az a nagy csönd, és látta ám, hogy készül kitörni a baj, a fejek zöldek, a levegő eltűnt, és a Kisböskének már akkora a szája, hogy látni a gyomrát.

A dadus, hogy megelőzze a katasztrófát, ott az ajtóba nekilátott énekelni, hogy Télapó itt van, hó a subája, és mi is, mi gyerekek is énekeltük a Télapót meg a teli zsákot, de ettől csak rosszabb lett megint, a képviselő bácsi, mint valami osztrák traktorista, kiabálta, hogy nix Télapó, csakis Mikulás, hogy fölgyújtja ezt a kommunista fészket, a papbácsi csitittotta, hogy na de képviselő úr, ordittott már mindenki, és láttam, hogy most már nem kérdezünk mi semmit a miniszteres bácsitól, aki maga Orbán Viktor vagy Viktorapó, úgyhogy gondoltam, na, vára dömperemmegyek.