blogin.hu

Emlékszünk még talán, hogy néhány napja Varga nacsasszony az amazoni gúnyájában állító módban jelentette ki, hogy a gyerekeire irányuló szexuális propagandát és fütyilevágást az iskolák kerítésénél állítja meg? Köszönöm. Kis kiegészítést máris az első mondathoz, ahol, illetve amelyben, mint meg tetszettek figyelni, Varga gyermekeiről tettem említést kizárólag. Mégpedig azért, mert az enyémeket, illetve most már az unokáimat ilyen veszély, amiről a miniszter óbégat, nem fenyegeti egyáltalán. Sőt, tovább megyek, én olyan élő embert nem ismerek, aki ilyen démonokkal küzdene, sehol egy szivárványos kísértet gyermekeink kerítése körül.

Varga nacsasszony következésképp egy másik valóságban él, egy párhuzamos univerzumban, ahol kizárólag az ő, illetve más fideszista káderek, rajongók és bávatagok küzdenek a – kifejezésükkel élve – LMBTQ lobbival. Kardoznak reggeltől napnyugodásig. És most, hogy látjuk a fennállást, és szétnéztünk a vizes síkon, figyeljünk arra, hogyan változik meg a textus. Mintha pár napja nem lett volna megállítva vargailag ez a veszedelmes lobbi, most pedig már pénzért veszi meg Varga – és a fideszisták (idióták, bávatagok) – gyermekeinek lelkét. Ha ezt méretes ökörségnek tetszenek találni, a port ne rajtam verjék el, ha kérhetem, hanem Varga nacsasszonyon.

És akkor most vágjunk bele a sztoriba. „Milyen Európai érték az, amikor pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel?” – kérdezi hősünk, és ezen a ponton kell megállnunk, mert és ugyanis az orbitális baromság magyarázatért kiált. No most, tegnap Campos Sánchez-Bordona, az Európai Unió Bíróságának (EUB) főtanácsnoka kifejtette, “El kell utasítani Magyarország és Lengyelország azon keresetét, amelyet a jogállamiság elveinek a megsértése esetén az uniós költségvetés védelmére szolgáló feltételrendszer ellen nyújtottak be.” Magyarán, földerengett a Fidesz számára borússá vált levegőégen, hogy leállítják a pénzecskék folyósítását, ami bajnak nevezhető.

Nekünk is. Orbánnak azonban némiképp nagyobbnak, mert fejre áll az illiberális demokráciájának gazdasága egészen, sőt, még lopni sem lehet annyit. Fideszi szempontból tehát bekövetkezni készül az eddig elképzelhetetlen, most azonban nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy ebben a jogállamisági hercehurcában egy büdös szó nem esik a Fidesz homofób törvényéről, ami miatt Varga veri magát a földhöz. Inkább korrupcióról, a bíróságok függetlenségéről, sajtóról és minden olyan cuki kurvaságról, ami miatt Varga képtelen a jogállamot értelmezni. Így nyomatékosan és ismét hangsúlyozzuk, semmiféle LMBTQ-ról nincsen szó. Érintőlegesen sem.

Erre reagálta a mi Vargánk, amit még egyszer megidézünk, miszerint „Milyen Európai érték az, amikor pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel?” Itt és ezért vélekedünk úgy, hogy a nacsasszony megzakkant, elment úgymond az esze, amikor egy olyan képzetet hív elő a likacsos agyából, aminek a valósághoz köze nincsen. A tünetek értelmezését tanult pszichiáterekre bízom, felsejlenek azonban mindenféle mániák, fixációk, katatóniák, de nem vagyunk mi a szálló kakukk fészke, hogy ebben biztos nyugvópontra jussunk. Hanem mégis inkább az aljasság, ami ugyan nem kimondott betegség, de legalább akkora veszedelem a mi utcánkban.

Ezt is régóta figyeljük mi, akik a brancson kívül állunk, hogy a mancsaft hogyan igyekszik manipulálni a lehülyített választókat, akiknek majd tavasszal azt lehet mesélni, azért döglenek éhen, mert Orbán nem engedte elbuzítani a kisonokát, de, ha a Gyurcsány győz, kilövi Feri bátyám csipás szemét, levágatja a kis Bendegúz fütyijét, ráadásnak pedig egy tucat felajzott migráncsot ereszt rá Bözsi mamára. Varga kisded játékai ide mutatnak, és még akkor sem szégyellte el magát, amikor délután lebukott. Mert a kirántott husi elfogyasztása után jött a hír, amiben már benne volt az LMBTQ, de a pénzek megvonásától teljesen függetlenül.

Azt közölte az Európai Bizottság (EB), hogy újabb szakaszához érkezett a Klubrádió elhallgattatása, valamint a homofóbtörvény megszavazása miatt indított kötelezettségszegési eljárás. Mindkét üggyel kapcsolatban indoklással ellátott véleményt küldött a kormánynak az EB. Tehát, hogy értsük, ez teljesen független az Európai Unió Bíróságának közlésétől, következésképp senki nem akarja „pénzért a gyermekeink lelkét”. Tudjuk, hogy Varga aljas is, ostoba is, de másokat annak nézni nem kellene. Végezetül magunk számára vigasztalásul annyit, hogy miként a minap elmeséltük, Orbán útja a semmibe vezet, a seggéből kinéző Vargáé szintén. Szar lehet neki ez a tudat.

Most, hogy Orbán Európa legaljával szeretett volna szövetkezni, hogy tényező lehessen az öreg földrészen, most értjük meg Varga J. Fidesz-kongresszusi lelkesedését, miszerint a saját képükre formálják az egész művelt világot, hogy lehúzzák a kultúrát magukhoz a sárba. Ez az idea, illetve mégsem egészen ez, mert jól kivehetően itt a kedves vezető mérhetetlen egójáról van szó leginkább, hogy olyan homokozót keres, ahol ő pakolászhatja a tyúkszaros vödröt. Ehhez és ezért akár az ördöggel is hajlandó cimborálni. A jelek szerint azonban még az ördög maga sem szívesen kvaterkázik vele.

Egyetlenünk útja tehát itt jól láthatóan véget fog érni. Mert innen nincsen hová ösvény. Erről mélázunk így december elején ahelyett, hogy advent lévén a szent szánkók mellett sugdolóznánk, várva a megváltó eljövetelét. Nos tehát, mint ismeretes, olyan hírek szállongtak a légben, miszerint a Néppártból kialkolbólított Fidesz (tehát, és ezt nem győzzük hangsúlyozni, voltaképp Orbán egyedül) be szeretne csücsülni az Európai Parlament „Identitás és demokrácia” nevű képviselőcsoportjába, mert máshol már helye nincsen egyáltalán. Sem balra, sem jobbra, semennyi.

Ezt az „Identitás és demokrácia” nevű csoportot egyébként olyan szélsőjobbosok fémjelzik, mint a Matteo Salvini féle olasz Liga, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD. Az volt a mesterterv, hogy a lengyel PIS-sel és a spanyol Vox-szal ide besorolva a Fidesszel együtt az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója jöjjön létre. De nem jön. Mert úgy tűnik, hogy a lengyelek bár hasonképp elvetemültek, mint a mi Orbánunk, viszont mégsem annyira aljasak, és nem reszketnek a rivaldafényért annyira, mint a mi fiunk.

Mert ugyanis, míg eddig ténykedésében a hatalom akarása volt a meghatározó tényező, ez újabb elemmel bővült, mégpedig a narcisztikus magamutogatással. Illetve ez is megvolt eddig is, de mos ez türemkedett elő. Mert és ugyanis ehhez a csoporthoz csatlakozva a hatalom súlya és mennyisége egyáltalán nem gyarapodna sem a Fidesz, sem Orbán számára, csak egy hely volna, egy kuckó, meleg akol, ahol fontosnak érezheti magát az, akit Európa normálisabb részén nem látnak szívesen de olyannyira, hogy mindenhol kitelt a becsülete is, de nagyon.

Orbán és az általa eluralt Fidesz útja most már nem vezet sehová. A semmibe vezető út állomásai, hogy el ne feledjük: KISZ, Liberális Internacionálé, polgári sunnyogás, népi-nemzeti álca, kereszténydemokrata maskara és most a neonáci csoportosulás. Innen maximum vissza lehet fordulni, előre út már nincs, csak a légüres tér. Sajnálatos és szomorú életút, amely elveket nem tartalmaz csak érdekeket és célokat, amelyek a hatalom és a győzelem. Mindegy mi fölött és mindegy, milyen áron. Az ilyen út azonban mint látjuk, véget ér, és Orbánon múlik, hogyan.

Csendben vagy csúnyán. Elég csak a történelemre nézni, és azt látjuk, hogy minden diktatúra és minden populista autokrácia előbb-utóbb megbukik vagy megbukott. Mégpedig azért tagadhatatlanul, mert az ember legtermészetesebb és legsikeresebb létállapota a liberális demokrácia, ami olykor megbicsaklik, nehézkesen működik, de ez az, ami tartósan működni képes. Minden más kezdeményezés, eszme vagy idea vereségre van ítélve. A végkifejletét tekintve mindenképp, és aki ezt nem látja, nem nevezhető még politikusnak sem, nemhogy nagy formátumúnak.

Orbánt tehát ez ügyben feledhetjük. Mindenképp bukik, mert ez a történelmi szükségszerűség, csak rajtunk múlik, addig még mennyi kárt okoz, és hogy a felszabadulást megérjük-e. Viszont a Fidesz. A tagság, a rajongók és a szavazóbázis, hogy velük mi lesz, az sem másodlagos, nem az ő, hanem a mi sorsunk miatt. Ha nagyító alatt megnézzük, ez a hármas, de mégis közös massza jelenleg idiótákból, szerelmesekből és számítókból áll, akik számára az út vége iszonyú lesz, és lényegükből fakadóan mindent meg is tesznek majd, hogy másoknak is az legyen.

Itt állunk majd egy eszme nélküli elhülyített tömeggel, akiknek Orbán útjának vége egyszersmind a saját sorsuk beteljesülését is ígéri, és aki a semmivel kerül szembe, mindenre képes. Mindezt azért, hogy Orbán beteg lelke kielégüljön. Ez, hogy a kedves vezető megtette – vagy megtenni készül – politikai pályájának utolsó lépését, erre utal. És azok fognak a leghangosabban óbégatni, akik a legjobban nyalják a valagát. Akik pedig istenként tisztelik, úgy vélik majd, eljött a világ vége. Nem lennénk a helyükben, viszont a magunkéban sem akkor, mert iszonyú dolgok jöhetnek épp emiatt.

A bátor százharminchármak tegnap természetesen megszavazták, hogy az országgyűlési választás napján egy csomagban népszavazást is tartsanak „gyermekvédelem tárgyában”. Ha ezek a bátrak annyira keresztények, mint amennyire hazudják, akkor tisztában kell lenniük azzal, hogy emiatt (is) a pokol tüzén fognak égni az idők végezetéig, bátorságuk tehát hatalmas. Vagy pediglen hitetlenek. Minket azonban kevéssé érdekel az ő sorsuk, más filozófia felől szemlélve ugyanis a karma majd elvégzi, amire hivatott, így sokkal inkább a magunk tragédiája felől szemléljük azt a cirkuszt, ami az ország házában szokás szerint lezajlott.

Varga Judit is csűrdöngölt a szavazás után, azt vonyította a drága, hogy „Megvédjük a magyar gyermekeket és a szülők jogait, az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél.” Két aspektusunk van, amelyek nézőpontjából ezt a kabarét kénytelenek vagyunk vizsgálat alá vetni, és az egyik mindjárt ez a kerítés. S bár tudjuk, hogy a hegedülgető, dekázgató miniszter képes beszédet használt, de mégis elszólta magát, mert és ugyanis így a kerítés hovatovább a NER szimbóluma mintegy, ami készség a határon a menekülőket tartóztatja fel a legendárium szerint, most pedig, mint látjuk ez a belső rács pedig a magyari kisdedeket óvja a romlástól.

Valami aljas ok miatt Varga Judit és a hasonszőrűek azt hazudják, hogy mindenféle különös alakok arra akarják rávenni a nemzet leendő katonáit, hogy vágassák le a fütyijüket, a jövő édesanyáit pedig arra ösztökélik, ha fölnőnek, legyenek szakállas bácsik. Mindezzel az a baj, hogy ilyen ösztökéléseket senki nem tesz, nemzeti óvodáinkba, iskoláinkba különös alakok bemenni nem óhajtanak. Varga Judit és kompániája, továbbá a bátor százharminchármak következésképp tehát a semmivel harcolnak, hoznak ellene törvényeket és most rendelnek el népszavazást. Azt hihetnők, hogy hóbortos búsképű lovag mind a szélmalmaival, de van itt más is.

Azt nem hiszem, hogy amikor Kocsis Máté elkezdte a pedofiltörvénnyel – amit élete fő művének nevezett, és ezzel meg is mutatta létének korlátait –, gondolt volna arra, hogy milyen tág lehetőségeket hordoz ez. De aztán szép lassan fölépítették ezt a már ciklopinak mondható építményt, amely immár alkalmas arra is, hogy a jövő évi választásokat érdemben befolyásolja. Mondják azt rám bátran, hogy hülye vagyok, és azt is, mindenféle nem is létező összeesküvéseket tételezek, de én lennék a legboldogabb, ha nem lenne igazam. Mert elsősorban nem technikai, hanem lélektani oldalról közelítem azt, hogy tavasszal a fülkében két dologról kell ikszelni egyszerre.

Ott áll majd zavarodottan a választópolgár, akit a Fidesz már eddig is kellően elhülyített, agyát átmosta, majd Coccolínóval öblítette ki, és összeáll benne a szörnyű kép. Egy kérdés arra irányul, óhajtja-e, hogy a kisonoka fütyijét szivárványba öltözött emberek lemetéljék. Keménytökű magyari harcos ilyet hogy is kívánhatna. Másrészről fölsejlik benne a Kossuth, az M1 és a megyei napilap, amelyek azt verték a zavarodott fejébe, miszerint a gyurcsányisták a fütyivágók, míg az orbánisták óvják ettől a kisdedeket, így egy lendülettel ikszel a Fidesznek tetszőn ide is, oda is.

Tudjuk, nem mindenki ennyire egydimenziós, viszont a választópolgárok jó része, hogy úgy ne mondjuk, a többsége igen. És máris előttünk áll a végeredmény, sőt, arra is hajlok, ez olyan, mintha azt kérdeznék a bávatag magyartól, akarja-e Orbánt királynak, egy másik lapon pedig azt, ki legyen, aki megkoronázza. A tavaszi választást népszavazással megspékelve – mint ahogyan a bátor százharminchármak tegnap eldöntötték – így néznek ki a dolgok, tehát elég reménytelenül. Voltaképp ennyi volt az egész cirkusz lényege, ami lényeget viszont sikerült megint jól elrejteni, ha kilóg is a lóláb, mert nem mindenkinek tűnik fel.

Hogy mosolyogva zárjuk, térjünk vissza Varga Juditra, és nem azért, mintha pikkelnék rá. Ez nem igaz, a megvetés és undor sokkal mélyebb bugyraiban van ő, mint hogy cél nélkül élcelődjön rajta az ember. És mégsem állhatom meg a párhuzamot, hogy amiként a migráncsokat állítja meg a határon lévő készség, hogy mégis százával kószálnak itt a nyugati végeken, ekként az LMBTQ lobbit meg az iskolák kerítésénél torpantani meg tehát annyi, mint halottnak a csók, azaz, jajj, odalesz a kis magyari katonák fütyije mind. És tényleg csak ennyit Vargáról, mert a helyzet annál sokkal komolyabb, mintsem itt rajta élcelődjünk cél nélkül. Célokkal viszont lehet.

Hogy Orbán személyesen szabadította fel Magyarországot annak idején, viszont nem tud intézkedni afelől, miszerint fehér legyen a karácsony, ez engemet mérhetetlenül elkeserít. A történet így nem kerek, a szobor nem elég nagy, a delírium nem teljes. Ha gyerek volnék, akinek módja nyílt kérdezni a kedves vezetőtől a minap állítólag, azt az eldöntendő dilemmát tárnám a mindenható atyaúristen elé, hogy vajh, tudja-é, milyen elképesztően mélyre süllyedt, ha volt egyáltalán valaha is odafönt.

Azt a kijelentést, hogy Orbán személyesen harcolt a mi szabadságunkért, Szijjártó tette az ő szájával, de feltehetőleg nem véletlenül, hanem, mert talán ő is így hiszi, vagy, mert ezt tanították neki a szemináriumon. Szijjártó nem alapító atya, neki a kollégiumi történések legendárium és történelem, mint ahogyan egyre több generációnak az egész országban. Vannak olyanok is már, akik úgy élik az életüket, hogy Orbán mindig volt az ő idejükben, így az a képzetük is kialakulhat, hogy ez így lesz örökké is.

Jól láthatóan Orbán is meg van győződve erről, immár jóságos nagypapaként, majdnem Mikulássá szublimálódva beszélget képzelt gyerekekkel. Vagy, ha némileg is igaziak voltak, bár a hangjuk az volt, akkor a kedves szülőket világosítanánk föl, nem szép dolog egy politikai pedofil karmai közé dobni elsőszülöttjüket. Bár, vannak olyanok, akik a saját álmukat valósítják meg a fiukban/lányukban, ilyképp, ha ők nem csókolhatták meg a vezér kezét, legalább a gyerek megtehesse azt.

Hogy mindettől minket megül az undor, az nem jelenti azt, hogy őket is. Sőt, nagy valószínűséggel enyhe, orgazmusközeli állapotba kerülnek, ha a gyerek kérdésére válaszol a faragott szobruk, viszont, ha színjáték volt, akkor én kérek elnézést az összes magyar szülőtől, hogy az ő gyerekét használta ez a pedofil hatalma megtartására. De akkor tessenek élénken tiltakozni. Ilyet azonban jól láthatóan senki nem tesz, hanem eltelten mosolyognak, milyen aranyos volt Orbán bácsi ebben az új gúnyában.

Nem, nem volt az egyáltalán. Annak volt a bizonyítéka csupán, hogy nagyon beteg, a hatalom megtartásáért mániákusan mindet megtesz, falusi kocsmában Feri bátyámmal iddogál, óvodákba járkál, s ha ezért látszólag megbüntetik, akkor jön ezzel a levelezősdivel, mert a szememben kevéssé állja meg a helyét az az adat, hogy több ezer levelet kapott a magyari kisdedektől, ha viszont igaz mindez, s nem fertelmes hazugság, akkor nagyon nagy a baj. Nagyobb, mint hittük.

Mert és ugyanis a világ boldogabbik részein az ott élő kisdedek azt sem tudják, hogy van miniszterelnöke az országnak, hanem homokoznak, bicikliznek és tocsognak a sárban, ahogyan azt koruk szerint tenniük kell. Ezen túl és legfőképp nem irkálnak a miniszterelnöknek, hogy tud-e havat csinálni. Míg nálunk állítólag igen. És itt, ebben a kontextusban az állítólag nagyon fontos, mert nem tudható, ez az egész is színjáték, mint oly sok minden, vagy pediglen igaz.

Egyik sem sokkal jobb a másiknál, mert vagy Orbán beteg (ez biztos), vagy a társadalom (ez valószínű), vagy együtt a kettő. Haladunk az alagútba bele teljes sebességgel, ahová Orbán húz magával a sötétség mélyére. Az elbeszélésnek pedig szükségszerűen akadnak nehézségei, mert nem vagyunk abban a kivételezett helyzetben, mint a kommentelők, akik bátran mondhatják összefoglalóan, hogy a kurvaannyát, és akkor valószínűleg mindent el is meséltek az elejétől a végéig.

Mert mit kezdjen az ember azzal, hogy Orbán személyesen harcolt a szabadságért, holott tudja, ez nem igaz. Viszont a fideszes legendáriumban hovatovább tényként kezelt hazugság. És mit kezdjen azzal, ha azt is tudja, hogy a minielnök nem kapott több ezer levelet semmiféle gyerekektől, aztán itt játssza nekünk a Rémusz bácsit, és ebből fakadóan mit kezdjen az ember a saját életével, amit egy ilyen országban kell leélnie, ahol minden kezd szürreálisba fordulni.

Erősen küzd – mint kitetszik –, hogy ne menjen el a maradék esze. Erre azonban garancia nincs, hiszen szakmájából kifolyólag hírekkel kell foglalkoznia, a hírek pedig ilyenekről szólnak amit az ember panaszolkodott ott föntebb. És ez csak a töredéke, szikrányi morzsája annak, ami napra nap zúdul le a pártközpontból, hogy immár és lassan Goebbels is sírva könyörög a receptért. És az lesz a szép, ha majd megjön a hó, kijön a közlemény, Orbán csak mókázott, hogy nem tud havat csinálni. Nézzenek ki az ablakon: tud.

Amikor ez ember olvassa a NER sajtójának zászlóshajóit, amelyek nem olvasottságukkal, nem is cizelláltságukkal, mondanivalójukkal és szakmai nagyszerűségükkel, hanem leginkább ordításukkal (mert írásban is lehet ordítani) tűnnek mérv-, és hangadónak, akkor legelőször a nyelvezetük tűnik fel. Kialakítottak maguknak egy lingua francát, amellyel a megcélzott, nem különösebben habitált – tehát faék egyszerűségű – közönségük felé közvetíteni óhajtják az egy üzenetet, amit talán legfrappánsabban úgy írhatnánk le, egy az Isten, Fidesz, és Orbán az ő prófétája.

Ez a nyelvezet a dicstelen elődök, úgymint Wölkischer Beobechter és Szabad Nép legocsmányabb elemeinek keveréke, hogy amikor az ember mondjuk Origót olvas – vagy a többit – megüli őt valami rossz, ahogyan a betűkből szivárog elő a gonosz, és az említett orgánumok kisstílűségére, hazugságaira, vonalasságára, uszítására, a belőlük áradó gyűlöletre, vezérimádatra és beszűkült tudatra ismer. A fasiszta és a kommunista stílusból is a lehető legrosszabb hagyományokat elegyítik a Fidesz-lapok, hogy az ember azon gondolkodik, mennyi idő ezt a stílt megtanulni és készségek szintjén űzni.

Vagy csupán lélekállapot kérdése az egész. Hanem most Nagy István agrárminiszter. Aki ugyan nem újságcsináló ember, de a brancs tagja, tehát a lelkülete egyenszabású, a gondolatai is egy ütemre járnak, mert a Fidesz-egyház tagja ő is. Ő utat mutatott nekünk ebben a bábeli (fasiszta, komcsi) nyelvi zűrzavarban, és olyan tisztán jött elő belőle a Szabad Nép hangja, hogy Rákosi pajtás álmában csendesen mosolygott, mi pedig eltátott szájjal olvastuk, hogy akkor most mi van. Bige László van, aki nem maffiatag, következésképp böki a csőrüket, és – gondolom – jól jönne az üzeme egy csókosnak. Így már rég kiadták a jelszót: Bige Lászlót ki kell csinálni.

Nem részleteznénk a műtrágyás kálváriáját, amit eddig megtett, most azonban Nagy István agárminiszter szintet lépett, amikor a következők jöttek elő belőle: „Bige László műtrágyakartellezése felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak. A nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér, gyümölcsöt és zöldség vásárlót megkárosított, hogy extra profithoz juthasson.” Íme, nyájasaim Nagy István szájából a népnyúzó imperialista képe, már csak az hiányzik, hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, és még a békaemberek, természetesen. Meg a Pobjeda.

Még azt is olvashattuk a miniszternél, hogy a népnyúzó imperialista kész a gazdákat korlátozni a műtrágyához való hozzáférésben. Illetve előtte már arról is volt szó, hogy az állam kész átvenni a gyár működtetését, azaz, alakul az einstand, az egyik csókos már dörzsöli a tenyerét, hogy fillérekért jut milliárdos bizniszhez, de ez így megy. Ez ilyen. Jelen házi feladatunk azonban nem a NER erkölcseire noch dazu erkölcstelenségére kíván rámutatni, hanem annak nyelvezetével bíbelődik. Bár a nyelv meg a gondolat kifejezése, és így áll előttünk Nagy István lelke mégis a maga pőre valójában, és azon tűnődünk gonosz-e. Vagy csak ostoba. Vagy együtt.

És ez sem igazán érdekes, mert aki Orbánt szolgálja, az így is, úgy is elveszett, Isten és ember előtt meg nem áll. Viszont azon már inkább kell merengeni, hogy micsoda héroszi föladat lesz nyelvünket a dúlás után helyre állítani, megszabadítani a csatazajtól, visszaadni a szavak elveszett és átalakított jelentését. Egyáltalán, hogy érdemes legyen újra magyarul és szégyen nélkül létezni. Addig is aggódva figyeljük Bige László – és gyára – sorsát, mert nagy valószínűséggel Nagy István megszólalása nem a vallomás volt, hanem már az ítélet. Mondom, Rákosi pajtás szélesen mosolyog, felhők szállnak az égen, és lehetnék én is kamikaze.

Ahogyan azt Kövér László szíves közléséből tudjuk, álláspontja szerint az ellenzék nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Sok minden volt az ellenzék az elmúlt zaklatott tíz évben, éppen ez még nem. De nagy valószínűséggel ezzel a kijelentéssel a kör bezárult, az utolsó tégla is a helyére került a NER-nek nevezett kisebbségi terrorra alapozott társadalmi berendezkedésben. Aki vagy ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent, azt a fenyegetett – vagy magát annak érző – nemzet megfigyeli, lecsukja, kiutasítja, végső esetben fölköti. Ezt kell tennie, ha már Kövér László 2002-ben előadott kérésének nem engedelmeskedett, nem ment le a pincébe, és nem tette a hurkot a saját nyakába.

Hogy tudjuk – és mindenki tudja – a helyét, jusson eszünkbe, a jelenlegi kormány, tehát ergo Orbán és a Fidesz, benne Kövérrel hogyan bánik az ellenzéki vezetésű városokkal. Voltaképp ki akarja éheztetni őket, csendes és iszonyú háborút vív ellenük, ami azt mutatja, az ilyen vezetésű városok politikusait, és azok lakosságát is büntetni akarja, mert nem rá szavaztak. Ebben a kontextusban tehát nemcsak a politikusok, hanem a szavazópolgárok is ellenzéknek tekintendők, így Kövér gondolataiba helyezve mindezt, aki nem a Fideszre szavaz vagy szavazott, nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Te is, én nyájasom, ha efféle bűnös lélek vagy. Rád is vár egy Recsk.

Kövér előadásában ugyanis „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”. Azaz, valakinek itt helye nincs, s mivel a Fidesz van hatalmon, és minden aljas erejével ott is akar maradni, mi volnánk azok, akiket le kell csukni, meg kell figyelni, ki kell utasítani vagy fölkötni. Súlyos dolgok ezek, nem véletlen tehát, hogy az egyesült ellenzék egyből lemondásra szólította fel Kövért. S habár ezt a gesztust meg kellett tennie, mégis csak mosolygásra ad okot ez a gyerekes buzgalom, hiszen Kövér világnézetéből fakadóan ők nem méltóak arra, hogy itt éljenek, miért hallgatna akkor arra, hogy le akarják mondatni. Egyszerűen nincsenek is.

Kövér sem alkalmas a magas hivatalra. Ilyenre a 2002-es incidens után jóérzésű és józan társulat nem is jelöli, a Fidesz azonban nem olyan, Kövér ott ül a székében és voltaképp fenyegetőzik, mert ezt is megteheti. Van saját hadserege, a trónusán ülve élet-halál ura, kapcsolgatja a mikrofonokat és szórja a milliós büntetéseket, ami a fentiek fényében most már egyáltalán nem meglepő. Ha következmények nélkül megtehetné, lövetne is. Az itt felvázoltak nemcsak dermesztőnek tűnnek, azok is. Ebben e helyzetben kevéssé vigasztalhat minket annak tudása, hogy Kövér nagy valószínűséggel nem egészen normális, ha a főnöke-haverja mindezt eltűri tőle, sőt, érezhetően egy a véleménye vele.

Orbán Viktorra történt az utalás, akinek a szájából szintén elhangzott még 1998-ban, hogy „a T. Ház ellenzék nélkül is működik”, és a mai kontextusban az ország is, mi több, az ellenzéki szavazók nélkül is. Ők hovatovább nem kívánatosak a NER-ben, de, hogy nem a hasamra ütve beszéltem az elébb a kisebbség terrorjáról, idézzük fel a legutóbbi, 2018-as választás számszerű adatait. Az Országos Választási Bizottság honlapján az áll, hogy abban az évben Magyarországon szavazásra jogosult volt 7.968.059 honfitársunk. Ebből a Fideszre szavazott 2.824.206 ember, amivel nem szerezték meg a leadott szavazatok ötven százalékát sem.

Mi több, és sőt, a rájuk leadott szavaztok közül 216.120 levélben érkezett határainkon kívülről. Azon ukránok száma pedig, akik magyarul sem tudva, de egy szabolcsi disznóólba bejelentve és buszoztatva voksoltak rájuk nem ismeretes de számos, mint ahogyan a közmunka elvételével fenyegetett, egy cekker krumplival megvett szavazók sem voltak kevesen. Így, ha meggondoljuk, aki szívből és igazán a Fidesz országlását szerette volna négy évvel ezelőtt, nagy jóindulattal országunk lakosságának negyede, azaz, mintegy két és félmillió ember. De ezzel tényleg kimaxoltuk a rajongókat, így viszont az marad, hogy több mint ötmillió ember a nemzetbiztonsági kockázat.

Plusz a csecsszopók. No most, olyan ország még egy nincs, ahol ilyen adatokkal kétharmaddal lehet kormányozni, de olyan sem, ahol ilyen számok mellett teli pofával hatalmas választói felhatalmazásról lehet hazudozni, mint ahogyan az történik minálunk, és a világ demokratikus közössége elé tárva mimagyarozva mellet döngetve. Ezeket az adatokat eddig is tudtuk, a nóvum annyi, hogy erre a két és félmillióra mutogatva kérdőjelezik meg a hét és fél magyarságát, és Kövér olvasatában most már veszélyes elemeknek is nyilvánítják mind. Téged is, engem is, a sarki fűszerest is, és ez az állapot egyre nehezebben tartható. Ennyit akartam csak ezen a fagyos reggelen.

Ha péntek, akkor lázálmok a Kossuthon. Valahogyan így nézünk prime minister Victor Orban aktuális szózataira, mert másképpen erre már nem lehet. Mielőtt a tegnapi adagból vizsgálnánk meg egy elemet, föl kell tennünk magunknak a kérdést, mert ebben az országban másnak már nem lehet, a kedves vezető miért gondolja úgy, hogy a négy évvel ezelőtti taktika most is hasznos lehet, hogy elegendő szavazatot hoz neki a menekülőkkel való riogatás. Bár sejteni véljük, hogy a gyurcsányozás kifutott, kipukkant úgymond a lufi. Mert és ugyanis nem tudom, megfigyelték-e, az utóbbi hetekben már se stop Gyurcsány, se stop Karácsony, sőt, se stop Márki-Zay sem.

Ebből fakadhatna az, hogy az akció teljes sikert hozott, már mindenkihez bekopogtak, mindenki aláírta az íveket, hogy az ország apraja és nagyja tudja mind, ezzel kel és fekszik, hogyha ezek visszajönnek, akkor lerombolják az országot, elszedik a nyugdíjasok pénzét, az óvodákban naponta lesz Pride, és a gáz árát úgy megemelik, hogy fagyoskodhatunk, mint a németek, akik efelett érzett bánatukban férfi létükre csak szülnek permanensen. Illetve még internet híján buzulnak, és olvassák kormány által pénzelt lapokat. Nem hülyültem meg, nem az ujjamból szoptam, az előbbiek mind elhangzottak fideszisták szájából bemutatva a germánok középkori viszonyait.

Node a menekülők. A gyurcsányozás elkopván, az erre szánt milliárdokat zsebre tévén jönnek ők, amelynek felvezető aktusa a kormány kisfilmje volt a határainkon eluralkodott, migránsoktól való rettegésről. Mint emlékezhetünk, Mórahalmon nyilatkoztak statiszták a migránsok miatt elnéptelenedett falvakról, röpködő helikopterekről, sütött a fortélyos félelem, míg azonban az igazi helyiek csak göcögtek az egészen, hogy évek óta nem láttak menekülőt, és ami képeket mutattak Rogán filmjében, az pár évvel ezelőtti állapot lehetett, mert most ilyen nincsen. Ezek után óbégatott Orbán, hogy az Unió fizesse ki az ő határvédelmi cehjét.

Még továbbá, amikor kapott egy levelet szintén az Uniótól, számolna már be a pénzről, ki kapott a haverjai közül, mikor mennyit, erre is csak az volt a válasza, hogy írt von der Leyen nagyasszonynak, önmagát végvári vitéznek állította be, aki egész Európát óvja a rá leselkedő migránshordáktól. Így jött el a tegnap, és így hallhattuk aztán a Kossuthon az újabb bizonyságot arra, hogy a kedves vezetőnek elment a kevés maradék esze is. Mint elhangzott a szeánszon, Afganisztánt momentán naponta harmincötezer ember hagyja el naponta, ami számot nem tudjuk, doktorminiszterelnök úr honnan a jó francból szedett. Vélekedésünk szerint az ujjából szopta.

Mert tudjuk azt, hogy a hatalomátvétel után a tálibok gyakorlatilag hermetikusan lezárták a határokat, és aki kijut az országból, azok zöme el sem jut Európába, mert nincs pénze elég, így fizikailag képtelen lenne rá. Orbán napi harmincötezre, és hozzá téve természetesen azt is, hogy ők mind kies hazánkon keresztül óhajtanak eljutni a mennyországba, egyszerűen nem igaz. Sem a számuk, mert az képtelenség, sem a szándékuk, mert az eszükbe sem jut. Így ez az ordenáré hazugság arra való, hogy lehessen szidni teli pofával az Uniót, hogy ránk kényszeríti a menekülteket, pedig azt sem teszi. Ezt Orbán saját belügyminisztere mondta a saját szájával.

Amikor kirobbant az afgán válság, tanácskozást tartottak az uniós bel-, és igazságügyi miniszterek egy olyan ENSZ jelentés fényében, hogy 2020 végéig félmillió menekült hagyhatja el az Afganisztánt. (Orbán számtanában ennyi két hét alatt jönne, de nem jön.) E tanácskozás után pedig Pintér Sándor, Orbán kedvenc belügyminisztere nyilatkozta a saját cserepes szájával, hogy “Az uniós tagállamok belügyminisztereinek kedden elfogadott, az afganisztáni helyzettel foglalkozó nyilatkozata egyértelműen olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyeket a magyar kormány régóta, már a 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban is hangoztatott.”

Ha jól értjük, márpedig mért ne tennénk ezt, Pintér szerint senki nem követeli a NER-től menekültek kötelező befogadását. Ezek tükrében mondta tegnap Orbán, hogy „Minden hónapban egyre nagyobb nyomás lesz, és Brüsszelnek abba kell hagynia azt, hogy megbünteti azokat, akik megvédik Európa határait”. Nem bünteti. Nyomás viszont van, mégpedig a kedves vezető koponyájában, ám ez mindnyájunk baja. Ez a riogatás azonban nem betegség, hanem gonoszság, szimpla hatalmi játszma azzal a teherrel, hogy a bávatagokat tartja rémületben azért, hogy rá szavazzanak, aki megvédi őket. Ha azt mondjuk aljas, akkor eufemisztikusak voltunk.

Milyen aljasul mókás már, hogy az ügyészségnek kell kimondania, hogy Kósa Lajos vagy hülye, vagy hazudott, és mindezt azért, hogy ne kelljen megbüntetnie Orbán udvari bolondját. Mint emlékezhetünk, Kósa volt az, aki a végső ütést bevitte a hazugsággyárnak, amikor a Pegazus-ügyben teli pofával hazudó Fidesz bagázs ellenében elkottyantotta magát, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a lehallgató készséget. Ez a kijelentés egyrészt tőr Orbán szívébe, másrészről azonban úgynevezett minősített adat, magyarul hétpecsétes titok, s aki elárulja, meg kell lakolnia a törvények szerint.

Polt ügyészsége azonban amennyire buzgó az ellenzékiek ellen vádakat emelgetni, legalább annyira szorgalmasan keni el a sajátjai bűnügyeit, és ebben a kontextusban már az is vérforraló, hogy egy ügyészség esetében „sajátjairól” beszélhetünk. Mert ez mindent elmond országunk állapotáról, és a Varga Judit által visítozott és meg nem értett jogállamról. Tehát az ügyészség megállapította, hogy Kósa ugyan azt mondta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató cuccot, ami így nem igaz, mert az állam egy másik nyúlványa tette ezt. Következésképp Kósa nem mondott igazat, és nem büntethető.

Az, hogy kiderült, az állam ilyet beszerzett, az nem baj, Kósa belügyezése így nem minősített adat, a vizsgálat lezárult, mindenki felejtse el tehát. Nehéz lesz, ha egyáltalán. Mert emlékszünk például Demeter Mártára, aki nem az ő kutyájuk kölke, következésképp Polt ügyészsége mindet elkövetett a meghurcolására. Mint tudvalévő, Demeter egy kérdésében – tévesen – azt sugallta, hogy Orbán pici lánya utazott haza Ciprusról egy katonai repülőgépen, ami viszont állítólag érzékeny katonai adat, Polt kérésére tehát felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát, és meghurcolták.

Mindebből kitetszik, hogy Isten előtt ugyan lehetünk egyenlőek, Magyarország törvényei előtt nem, és ezen a ponton ismét Varga miniszter óbégatására utalunk. De egy másik tegnapi esemény is megerősíti ezt a benyomásunkat, ugyanis nem nyomoznak tovább a mátrai Viresol környezetkárosítási ügyében sem. Ezt Polt Péter személyesen írta meg Szél Bernadett érdeklődésére, s aki nem tudná, ez esetben pedig Mészáros Lőrinc cégéről van szó. E cég tevékenysége nyomán emberek kerültek kórházba és halak pusztultak el, de elmesélem bővebben is.

Az volt Mészáros cégével, hogy bár maga Orbán pasa is ott volt az avatón, mert azért nagy cucc volt, hatmilliárdot adott ugyanis a haverjának a pénzünkből erre az egészre, azonban a nagy ünnepély után pár hónappal súlyos környezetszennyezés történt a gyár környékén, a szomszédos Mátrai Erőmű több dolgozója is kórházba került, hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak. Mint kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött az erőmű és a Viresol közös víztározójában, a közeli patak bőszen, szürkén habzott. A halak pedig meghaltak mind abban a patakban.

Nos, ebből az egészből feljelentés lett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt, azonban az eljárás során senkit ki nem hallgattak. Viszont éppen ezért vagy ennek ellenére meg is szüntették azt arra hivatkozva, hogy már nem döglenek a halak és nem habzik a víz. Erre paragrafus szerint joga van a hatóságnak, ami paragrafus elég különös, például, ha a gyilkost arra hivatkozva mentenék fel, hogy ugyan a múltban ölt, öldökölt, momentán azonban nem, tehát nincs miért felelősségre vonni.

Nem vagyok jogtudós, és nem is az a delikát, mire hivatkozva utasítja el Polt, hogy a haverjait meg kelljen büntetni. Mint láttuk, Kósa hülye, ezért nem vonható felelősségre, Mészáros meg épp nem öli a halakat, tehát bűntelen. Ezeket a kifogásokat a végtelenségig lehetne sorolni Polt hosszú és dicstelen működése mutatványaként, folyomány pedig csak egy van, hogy akárha az amerikaiak kártyákat készítettek a legkártékonyabb terroristák képeivel, mint legfőbb, semlegesítendő gonosztevők, Polt a mi paklinkban az egyik ász. És hol van még a többi, ugye,

Benkő Tibor honvédelmi miniszternek van logikája, ha nem is úgy működik, mint a köznapi logika, mint például az öné. Kiindulási tézise a sorban, hogy Magyarország lehangoló történelme során százhatvanhárom ütközetben, csatában, forradalomban vett részt, volt érintett, amelyek közül kilencvenet meg is nyert. Így a miniszter, az ebből fakadó konklúziója pedig az, hogy vannak értékeink, van mit védeni, ezért van szükség korszerű hadseregre. Hosszan tudnék ilyen megbicsakló logikai mutatványokat bemutatni, amikor a következtetés egyáltalán nem fakad az alapokból, mi több, egyiknek a másikhoz az ég egy világon semmi köze nincsen, de ez felesleges volna.

Magunk is látjuk, a százhatvanhárom ütközet, csata, forradalom önmagában semmilyen értéket nem képvisel, ezeken megvédeni nincs mit, de mindig akad az emberek között, akiknek másképpen működik az agya. De, hogy miképp, az vizsgálat tárgya kell legyen. Megengedően, még a főorvosi vélemény előtt elismerjük, akadhat olyan embertársaink között, akiknek az uniformis a minden, a lövöldözés a szférák zenéje, a lőporszag pediglen valami Coco Chanel kreátum, de az ilyen emberekkel valami defekt van, talán ezért honvédelmi miniszterek. Viszont nagyon sok honvédelmi miniszter van a NER-ben, a felsőbb szinteken kiváltképp vonzódnak a katonásdihoz.

Vagy csak úgy tesznek, hogy a harci kiskakas Orbán meg ne orroljon reájuk. Lelki szemeinkkel látjuk Németh Szilárdot is a puskájával, ami igazán emlékezetes kép volt, és egyből mindent megértünk. Hanem az ütközetek, csaták és forradalmak, amelyeket honvédelmi miniszter elvtárs emleget, hogy ez miképp jött ki neki – hogy büszke lehessen –, az már delikát. Nem a duci kis ujjain számolta ki a katonásdit, hanem hozzáértő utánjárók szerint Wikipédiát olvasott, ami nem egy autentikus forrás, ahogyan azt a hozzáértő utánjárók meg is mutatták, bebizonyítva, hogy honvédelmi miniszter elvtárs totál hülyeségeket beszél.

De az tegye fel az ujját, akit ez meglep, köszönöm, látom, hogy nem vagyok egyedül. Először örüljünk annak, hogy nem valami misekönyvből vette lehengerlő információit a magyar honvédek főnöke, s ha ezen túl vagyunk, nézzük meg, mi az, amit Benkő Tibor meg akar védeni, mert azt értéknek tartja vagy nevezi. Mint kiderül, az a Wikipédia oldal, ahonnan Benkő örömei származnak, a magyar hadsereg győzelmei közé sorolja az 1968-as Prágai Tavaszt, amikor csapataink a szovjetek oldalán segítettek leverni a cseh forradalmat, és nem tudható, a tudomány és Orbán világnézetének jelenlegi állása szerint ez most akkor tényleg lehengerlő diadalnak tekinthető-e.

Vagy büszkeségnek. Mint ahogyan az is furán veszi ki magát, hogy a Benkő által emlegetett kilencven győzelembe beletartozik az 1061-es pogánylázadás leverése, amikor magyar gyilkolt magyart. De jelenlegi viszonyaink sincsenek ettől túlságosan távol, ezért feltéve, és élénken elképzelve, ha az ellenzék győz jövőre, és őket leveri Orbán, akkor már kilencvenegy lesz a diadalok száma talán. De ne szaladjunk ennyire előre a történelemben, mert Benkő visszatekintésében is akadnak még említést érdemlő dolgok. Külön értesítés helyett a győzelmekbe számít Dózsa György vircsaftjának vérbe fojtása, és újdonságként rákerült a magyar hadak dicsőséglistájára Irak is.

Mindezek fényében kesereg Benkő a magyar hadak kevésségén, hogy megszűnt a sorkatonaság, ami abban a seregben volt, amiben miniszterünk megkezdte katonai karrierjét, és Magyar Néphadseregnek hívták Kádár alatt. Ez sok mindent megmagyaráz, de rengeteg dolgot még így sem. Nem akarnánk a direkt történelemhamisítás vádjával illetni a magas hivatalú elvtársat, fogjuk inkább a megszépítő messzeségre a dicsőnek látott szerencsétlen múltat, viszont az állandó csatazaj már egyre inkább zavar. Remélem nem csak én vagyok így ezzel, és tán azzal sem maradok magamra, ha a sok hülyeséget is unom. Nem kell egyfolytában beszélni.

Bár kitetszik, hogy a NER ez, voltaképp a NER nem egyéb, mint permanens győzelmi jelentések sorozata, és most kiderült az is, hogy az is dicsőség, amikor egymást gyilkoljuk, mert akkor egyik felünk győz. Ha más hadak járnak erre, annak rend szerint rossz a vége. De ez sem baj. A baj az, hogy most újra nagy hadakról álmodunk, még nagyobb a hazafias és honvédelmi nevelés címszó alatt űzött militarista idomítás, és a legnagyobb, hogy mindez elveszi a delikvensek eszét, amire az élő példa maga Benkő Tibor honvédelmi miniszter, és amit előad. De ő sem az igazi bűnös, ő is csak csinovnyik. Az igaz bűnös záloga a kezemben van. És ő mit érdemel, ez a kérdés.