blogin.hu

Kőszegre kirándult a minap Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Ezt onnan lehetett tudni, hogy út közben megállt egy kifőzdében, és kezében étlappal fotózkodott. Azt írta a csudálatos műalkotás alá a közösségi térben, hogy útban Kőszegre, de a képen hangsúlyos teret mégis inkább a táplálékfelvételtől egyre kerekebb feje, és az elfogyasztandó ételek listáját tartalmazó papírdarab kapott. És ez nem a lehangoló külsején való élcelődés, hanem a fontosságok kijelölése, rögzítése mintegy az utókor számára. Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének, honvédelmi államtitkárának a kondérok, fazokak, bográcsok és zsírban tocsogó ételek a természetes közege.

Mint halnak a víz, parasztnak a föld, sasmadárnak a levegőég, úgy van ő honn a zabálás világában, és ez sem minősítés, inkább a horizont kijelölése, hogy jobban értsük, ami ezután következik. Midőn megmutatta magát Németh Szilárd útban Kőszeg felé, a kirándulás célját nem tárta elénk, pedig ez is szokásban van nála. Amikor a déli határ felé utazott, közölte, hogy indul megvédeni Magyarországot és egész Európát a menekülőktől. Máskor is közöl célokat, amikor nemzeti konzultációt tölt ki szocreál környezetben vagy egyéb más módon nyalja a főnöke valagát. Neki ez elemi érdeke, a lojalitáson és szervilizmuson kívül más nem indokolja a magas hivatalait.

Meg kell szolgálni, hogy szarvasgombás receptekkel tündököljön, és Németh Szilárd teljesíti is a feladatot. Mint Aureliano Buendia ezredes környezete, amelyről és akikről Marquez annyit jegyzett fel nekünk, hogy az ezredes még ki sem gondolta, ki sem mondta az óhajait, de már teljesítették is azokat, és sokkal messzebb mentek el, mint amit az ezredes egyáltalán kitalálhatott volna. És máris itt van nekünk ez a német kormányváltás, mint olyan esemény, amely a Fidesz és a kedves vezető elevenjébe vágott és hatolt. Hogy földolgozni sem nagyon bírják Merkel mama óvó karjainak eltűntét. Országunk, a magyarok, de mégis inkább a Fidesz szégyene, ami van.

Az új német kancellár beiktatásakor a német köztévé közvetítéséből megtudható volt, hogy a mi tajparaszt Orbán Viktorunk egyedül az európaiak közül – bár ő kipcsak – nem a bevett gratulációt vette az ajkaira, hanem nekilátott harcolni megint. A német televízió szíves tolmácsolásában megtudhattuk, hogy „hadüzenet” érkezett Budapestről, midőn Orbán kijelentését továbbították: „nem állunk többé egy oldalon”. Ezt a magam részéről nem igazán kommentálnám, mert a káromkodás bűnébe esnék, majd adandó alkalommal beszélgetünk a német autógyárak, magyar ipar, magyar adópolitika, magyar rabszolgák, magyar fasizmus és az Európai Unió sajátos merkeli viszonyairól.

Elöljáróban annyit, Merkel mama ebben a kontextusban volt oly igen elnéző a mi trottyosunkkal. És ennek most vége, a Kánaán eltűnni látszik, amire így, a maga módján reagált a kedves vezető, és majd az idő eldönti, ezzel vert-e egy szöget a saját koporsójába. Reményeink szerint igen. Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy lássuk, milyen munícióval indult Kőszegre Orbán talpasa, mert kiderült a nagy utazás célja és oka aztán, hogy egy megemlékezés ürügye alatt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és parlamenti államtitkára teli pofával szidja a németeket. Mindez sem újság, megkapta a sorvezetőt, de ami ökörségeket összedelirált, az már fajsúlyosan beteges.

Ahogyan azt a Fidesz Tévirati Irodája tudatta velünk: „Németh Szilárd hangsúlyozta: ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben. Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni, meg akarják alapítani az új birodalmat, az európai egyesült államokat, elvéve ezzel a nemzetállamok, így Magyarország szuverenitását is.” Hogy helyre tegyük némiképp a víziót, a bevallottan magát Horthy örökösének tartó Fidesz lájtosan lenácizta a német liberálisokat, és ez a történelem egy sajátos fénytörését mutatja.

Az a vágy és óhaj dereng föl az emberben, hogy bárcsak maradna meg hősünk a velős pacalnál, mint alkatának és horizontjának megfelelő szintnél. Bár azt is lehetne művészi módon művelni, de a Facebook tanúsága szerint az sem megy. Zsírözönök vannak kulináriaként előadva, és a jelek szerint ez kihat a kognitív képességekre is. És ez nem csak Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és államtitkára baja, hanem össznemzeti tragédia, hogy a bogrács mellől ugatunk Európára és Európának, és ebben nyilvánul meg a Fidesz féltve őrzött nemzeti szuverinitása. Meg akarnak maradni a piszkos gatyás bambaságban, az ország viszont nem, tehát nem illünk össze. Valakinek mennie kell.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy gondolkodjunk nagyon mármer nagy napunk lesz nekünk, hogy a Mikulás alkalmából kérdezhetünk a miniszteres bácsitól, aki maga egyenesen Orbán Viktor. Gondolkodjatok gyerekek, hogy okossat kérdezzetek a miniszteres bácsitól, nehogy a szégyenbe hagyjuk őt, hogy buták vagyunk és nem egészen jók. Mondtam az apunak az este, hogy micsoda jó dolgunk lesz nekünk, hogy kérdezhetünk a miniszteres bácsitól, aki maga egyenesen Orbán Viktor, és hogy ő mit kérdezne tőle, de azt mondta az apu, hogy ezt inkább hagyjuk.

Felbontott egy sört, de nem kezdett el kiabálni, amikor az anyu azt szokta mondani neki, hogy ne a gyerek előtt. De most nem kiabált, már régóta nem kiabál, hanem csak néz szomorúan maga elé, és az anyu most is mondja neki mindig, hogy ne a gyerek előtt. Reggel ott volt a zoviba a képviselő bácsi is a papbácsi is, mondta a Pityu, hogy biztos ők is kérdezni akarnak a miniszteres bácsitól Mikulás alkalmából, de aztán kiderült, hogy nem, csak azt nézik, hogy mi mit kérdezünk, nehogy butaságot kérdezzünk, mert nem mindegy az, hogy mit kérdezünk egyáltalán.

Fölsorakoztatott minket az Ibojnéni, ott álltunk, szembe a papbácsi, a képviselő bácsi meg az Ibojnéni, hogy akkor kérdezünk, de nem volt ott egyenesen Orbán Viktor, a miniszteres bácsi, így nem tudtuk azt sem, mit kérdezzünk, de leginkább azt, hogy kitől. A képviselő bácsi mutogatott, hogy épp ezért már ideje lenne egy képet kiakasztani a feszület mellé a falra a miniszteres bácsiról, az Ibojnéni bólogatott, hogy úgy lesz, meg meglesz, de akkor is csak álltunk ott sorba, hogy akkor most mi is van, mit is akarunk, vagy mit kellene csinálni, de nem történt semmi sem.

A dadus állt az ajtóba, és nézte, hogy hogyan kérdezünk, de senkinek nem jutott az eszébe semmi sem, hogy mit akarna tudni a miniszteres bácsitól, mire a képviselő bácsi monta, hogy kérdezzük meg, szereti-e a narancsot, hogy ennek örül majd biztos, de senki nem kérdezte még ezt sem, mert nem volt ott a miniszteres bácsi sehol. Akkor a papbácsi mondta nekünk, hogy képzeljük el, hogy olyan, mint a Mikulás, hogyha kérdezünk tőle és jók voltunk, akkor majd válaszol is, csak azt nem tudtuk, hogyan és hol, a dadus legyintett, és kiment a konyhába csöndessen.

A Pityu erre mondta, hogy akkor ő a Viktorapó, hogyha jók leszünk, akkor válaszol, de a képviselő bácsinak elkezdett lilulni a feje, hogy ő neki nem Viktorapó, hanem csak miniszterelnök úr, úgyhogy vigyázzon a Pityu, meg megint megkérdezte, ki az apja és hogyan hívják, és a Pityu ugyanazt válaszolta mint eddig mindig, hogy úgy hívják, hogy apu, amitől kicsit zöld is lett a feje a képviselő bácsinak, a papbácsi meg vetette a keresztet erősen, hogy uram irgalmazz meg Krisztus kegyelmezz, és a Pityu még megkérdezte, hogy kinek.

A papbácsi is zöldült, az Ibojnéni kapkodta a levegőt, mi meg álltunk ott csöndesen sorba, hogy addig nem megyünk sehová, míg nem kérdezünk a miniszteres bácsitól, és kezdtem megérteni, hogy az apu miért szomorú mostanában, és miért olyan hallgatag. Mi sem tudtunk megszólalni már, mert nem volt mit mondani, a Kisböske szája nekilátott görbülni lefelé, és látszott, hogy mindjárt bömbölni fog, és a dadus jött vissza a konyhából, hogy mi az a nagy csönd, és látta ám, hogy készül kitörni a baj, a fejek zöldek, a levegő eltűnt, és a Kisböskének már akkora a szája, hogy látni a gyomrát.

A dadus, hogy megelőzze a katasztrófát, ott az ajtóba nekilátott énekelni, hogy Télapó itt van, hó a subája, és mi is, mi gyerekek is énekeltük a Télapót meg a teli zsákot, de ettől csak rosszabb lett megint, a képviselő bácsi, mint valami osztrák traktorista, kiabálta, hogy nix Télapó, csakis Mikulás, hogy fölgyújtja ezt a kommunista fészket, a papbácsi csitittotta, hogy na de képviselő úr, ordittott már mindenki, és láttam, hogy most már nem kérdezünk mi semmit a miniszteres bácsitól, aki maga Orbán Viktor vagy Viktorapó, úgyhogy gondoltam, na, vára dömperemmegyek.

Milyen sajátos egybeesés és párhuzam, hogy amikor Semjén Zsolt egy angol ápolónőt védett meg a keresztényellenes liberális világtól, Orbán a magyar egészségügyisekkel tette ugyanezt, midőn keményen kiállt a becsületükért, holott őt hívták tetemre. Ilyesmiket azonban látványosan meg nem ért, föl nem fog, megvan az ilyesmire a szövege, ha nem is jó, mint kellett volna jobb Nyunyó néninek, ha emlékezhetünk. Semjénről tegnap beszélgettünk, hogy Chaplin ápolónőt meghurcolták – állítása szerint – a nyakában lógó kereszt miatt, Orbán szerint pedig a magyar baloldal, amely permanensen a nemzetére tör, most a magyar egészségügyisekkel tette ugyanezt.

Megkérdezték a kedves vezetőt az ország (Fidesz) házában, miért van az, mi okozhatja, hogy a NER-ben arányaiban sokkal többen halnak bele a vírusba, mint a hanyatló nyugaton. A kérdés már csak azért is jogos és jó helyre ment, mert rendeleti kormányzással nem működik az ország, és azt sem feledjük, hogy Orbán egy gyenge pillanatában még az elején azt jelentette ki, hogy természetszerűleg innentől fogva a felelősség is az övé. De ezt csak mondta, nem csinálta, így a saját maga által felállított érvényességi mércének nem felelt meg. (Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok.) – A kérdés akkor, hogy miért is beszél egyáltalán.

De ez már ontológia, ugyanakkor magyarázat arra a sok ökörségre, amit összehord rend szerint, de most nem ez a fősodor, hanem a kérdésre – miért hal oly élénken a magyar – adott válasz. A kedves vezető szerint maga a kérdés az egészségügy és egészségügyi dolgozók elleni otromba támadás a baloldal részéről, de ő majd jól megvédi e támadás ellen az egészségügyet és annak dolgozóit. Ekkor állapíthattuk meg, hogy ez már megint kardozik, cseszd meg, másrészt pedig megint menekül és farol a vállalás elől, mert a kérdés neki szólt voltaképp, aki régebben hajlandó lett volna vállalni a felelősséget, de ez a kósza szándék már huss, tovatűnt.

És itt érkeztünk meg voltaképp mai dolgozatunk tárgyához, ami a Fidesz és főleg Orbán fekete lyuk jellegéről szól, és nem úgy, mint vélhetnők, hogy ez a világűrbéli objektum kisgömböcként mindent fölzabál, habár ez a karakterisztika is megáll, hanem arról, hogy ami oda bekerül, az onnan ki sem jöhet soha már. Nem csak pénzről beszélünk – arról is –, hanem információról, titkosításokról és hazugságokról, hogy miként ülik meg a ködök a Fidesz kormányzását. A mostani kérdés és az erre adott válasz is nagyszerű példa, mert a kérdésre, miszerint miért halunk meg annyian, Orbán tulajdonképpen azt válaszolta, hogy a kurva anyád. Rendszerint ez a felelet.

Ezt jelenti a boldogkarácsonyt, ezt, hogy a kedves vezető aktuálisan épp mivel nem foglalkozik, vagy épp az, ha valami bizonyítottan ótvaros az országban, akkor Gyurcsány, Soros és az LMBTQ. Információ – legalábbis érdemi – ki nem szivárog, titkolnak mindent a járványkezeléstől a TAO pénzekig, s ha eddig a világűr iránt érzett szerelmem miatt fekete lyuknak neveztem ezt a metódust, de illik rá a maffia is. Egy azonban bizonyos, ahogyan a fekete lyuk gyomrában lévő szingularitásban a tér és idő végzetesen összekavarodik, minden igaz és semmi sem és semmi sem az, aminek látszik, ez a végül is maga a Fidesz.

Hanem a nyelv. A nyelvezet, a pökhendiség és hazugságok elegye. Mert például mi más volna, amikor Európából arra intik a mi basánkat, ne lopj, akkor szerintük a magyarokat bántják, most a kérdés a totyakos embernek, hogy miért halunk szaporán, akkor az egészségügyet bántják, amit enkezével kell megvédeni. De végül is, mindez is csak a felelősség elkenésére szolgál. Ezt a játékot lehet játszani, lehet a függöny mögé bújni, lehet menekülni az újságírók és az igazságszolgáltatás elől, de ennek egyszer vége lesz. Tudja ezt a kedves vezető is, így minden egyes ilyen bántják a magyart de én megvédem cirkusz a saját nyüves életéért való vonyítás. Tologatja a valósággal való szembenézést, és milyen iszonyú lesz, ha megtörténik.

„A Devon grófságbeli Exeterben Shirley Chaplin ápolónő 30 évig viselt a nyakában egy kis keresztet, amikor a munkahelye felszólította, hogy válasszon a kereszt és munkahelye között. Chaplin a bírósághoz fordult, de a pert elveszítette.” – Ezt a kis színest Semjén Zsolt adta elő nekünk annak bizonyságául, hogy manapság a világban, Európában, de felteszem, már kies hazánkban is üldözik a keresztényeket, de legalábbis sanyarú a sorsuk. Elég csak ránézni Semjénre, és máris látszik a rengeteg borzalom, ami vele is személy szerint napra-nap megesik.

Mielőtt bővebben elmesélnénk a magyar hitvédő újabb esetét, kiindulásnak egy személyes toldás, amelyben higgadtan és halkan elmesélem, mennyire fárasztóan unalmas a permanens keresztényi tutulás a XXI. században, és innen nézvést a Devon grófságbeli Exeterben Chaplin ápolónő este is. És nem érzelmi restség okán, hanem mert messziről jött ember azt mond, amit akar. Másrészt pedig minden hajnalban harangzúgásra kelek, szemben a téren áll a Szentháromság szobor, mellette az adventi koszorú, ahol minden hétvégén ökumenikusan gyújtják meg az áhítat gyertyáit.

Tessenek megszámolni, az előző mondatban hány olyan aktus van, ami a keresztények üldöztetésére utal, így, ha Chaplin ápolónővel példálózik Semjén, az olyan, mintha azt adná elő, hogy ágyékkötős népek pedig misszionáriusokat vacsorálnak. Vagy azért kérne ma különös elbánást a mai hívőknek, mert Néró mészárolgatta az elődeiket, mire én az inkvizícióról és máglyákról kezdenék el előadást tartani. Mindezzel csak arra akartam utalni, jó lenne egymást békén hagyni, és Semjén (meg Orbán és az összes többi) jól tenné, ha nem akarna hittérítőt játszani. Pedig azt teszi.

És az a szép, hogy mindezt is, amit az előző bekezdésben előadtam, már olybá veszik, mintha én bántanám őket, holott dehogy. Csak arra utalnék, hogy ahogyan ők azt mondják, a melegek ne meneteljenek pride-okon és a négy fal között melegkedjenek, hasonképp venném jó néven, ha például nem körmenetelnének húsvétkor, és ők is a templomaikban maradva hódolnának a babonáiknak. Mindkettő magánügy, Semjén hite és hitetlensége is, de ő teleóbégatja a nagyvilágot a keresztény felsőbbrendűséggel, és voltaképp ez az, ami beszélni késztetett ma.

„Ahol a politikai korrektség jelszavával még azt is megszabják, hogy mit mondhatok és mit nem, akkor nyilvánvaló, hogy erre az antropológiai, szexuális, kulturális forradalomra csak egy válasz adható: az ellenforradalom. A téboly forradalmával szemben a józan ész ellenforradalma.” – Nos, erről volna szó. Mint kitetszik, Semjén a maga hittérítését ellenforradalomnak és pláne a józan ész ellenforradalmának nevezi, ami azért húzza mosolyra a számat, mert hitről beszél, a logika felől közelítve, a hitet a józan észre hivatkozva magyarázni azonban öreg hiba.

A hit a józan észre apellálva elveszíti hit jellegét. Olyan ellentmondás ez, mint amikor Lékai bíboros arról tartott előadást, hogy az ő hitét a szemináriumban tudományosan megalapozták. Innen látjuk azt a szellemi katyvaszt, amivel öblögetnek. Ennek ellenére Semjén – és a többiek – felőlem lehet teista, monoteista, sámánista, totemista vagy olyan -ista, amilyen csak akar, de a hóbortját ne akarja rám erőltetni. Ám, mint kitetszik, akarja, mert ellenforradalmat folytat a „józan ész” nevében, amit fölütve a szakirodalmat rekatolizációnak neveznek.

A misszionáriusokat viszont megeszik, mint az tudvalévő. Innen nézvést mindenkit megnyugtathatok, nincsen gusztusom Semjén püspökfalatjára, csupán arra inteném, jobb lenne halkabban hinni, mert mindannyiunknak jobb volna egy ilyen kimenetel. Ehhez képest, mint kitetszik, Orbán galerije arra esküdött, hogy a világ összes üldözött keresztényét megmenti, mert itthon már dolguk nincs. Ezért hivatkozik Semjén is Chaplin ápolónőre, míg viszont a magyar egészségügyisek nem igazán érdeklik, mert miközben kinyuvadnak a járvány alatt, nem Jézussal az ajkainkon teszik ezt.

Semjén egyébként egy könyvbemutatón adta elő, amit előadott, Vladimír Palko volt szlovák belügyminiszter „Jönnek az oroszlánok – Miért tart Európa és Amerika egy új zsarnokság felé?” című, a keresztényellenességről és Európa értékvesztéséről szóló kötete magyar kiadásának bemutatóján. Palko bácsi könyvcímét kihasználva én is megemlegetném a zsarnokságot, csak ellenkező előjellel. Semjén is utalt rá méltatásában, amikor azt is elmondta, hogy őt a kereszténydemokrata kormány tagjaként naponta vádolják azzal, hogy diktatúrát épít. És ebben az egyben igaza van.

Megnyugtató, a lét folytonosságát mutatja mintegy, hogy Orbán Viktor megbízhatóan és permanensen hozza most már a lepusztult, kiégett diktátori formáját, a jóságos atyuska, nép barátja, gyermekeink közös nagyapja és a mindent is tudó, mindenhez is értő napkeleti bölcs alakjában. Kivéve, amikkel egészségügyi okokból nem foglalkozik. Illetve boldog karácsonyt. Kemény ez az advent, úgy látszik, sorozat lesz a pedofíliából, hogy karácsonyig vasárnaponként a kedves vezető gyermekeinket abuzálja a jelek szerint a bávatag szülők egyetértésével. Elvannak egymással, és soha nem lesz vége.

A tegnapi részben a Mikulás volt a vezérfonal, amire az előadás felfűződött messzeható tanulságokkal, miszerint a kedves vezető már nem fél a krampusztól, sőt. Mint kiderült: „Mikor gyerek voltam, akkor féltem a krampusztól, de most már a krampuszok félnek tőlem”. Máris itt áll előttünk megint a rendíthetetlen végvári vitéz, maga a rettenthetetlen szinte, a Mel Gibsonba ojtott Chuck Norris kevlármellényben a függöny mögött. Mégsem ez az érdekes igazán, hanem az volna az, kik azok a krampuszok, akik reszketnek a mi trottyosunktól, hogy kire gondolt a költő.

A hátán elcipelt libernyákokra minden bizonnyal, hiszen ne feledjük, a vasárnapi matiné a varsói látogatás után zajlott, ahol a magyar krampuszok réme találkozott Európa már náculni készülő fasisztáival, hogy kidolgozzák a hatalom átvételének forgatókönyvét, de nem sikerült. Érthető tehát, hogy a valóság elől az álomvilágba menekül népünk jótevője, aki azt is beadta a szerencsétlen gyerekeknek, hogy ugyan fölülhetne a Mikulás szánjára, ámde nem ül. Mielőtt szó szerint látnánk a képzeteket, most gondoljuk meg a dolgot: Orbán, a Mikulás cimborája és a krampuszok réme.

„Felülhetnék, hogy ha erre kanyarodna a Mikulás a szánjával, de annyi gyerekhez kell mennie, hogy erre sosincs ideje, engem ezért mindig kihagy. Így nem tudok felülni, még akkor sem, ha egyébként felülhetnék.” – Ámítja a kis szarosokat Orbán, aki így a saját alakját terjeszti ki a mesék birodalmába, mert gondoljuk meg, aki a Mikulással cimborál, az minden más csodára is képes, innen már csak egy lépés, hogy maga is mitikus hőssé váljon. Attól tartok, a két hét múlva esedékes részben majd az fog kiderülni, hogy Jézus is a haveri körbe tartozik, per tu a megváltó.

Mindebben egyébként az az igazán elborzasztó, hogy nagy valószínűséggel olyan gyerek nincs, aki ezt nézi vagy hallgatja, ellenben reszkető nyakú Joli nénik dögivel, és máris előttünk a recept, mikét tenyésznek az esernyővel kardozó amazonok, és születnek meg a Viktor áj lávjú táblák, mert a mesterterv végül is, ez. A módszer egyébként hasznos, de leginkább röhejesen aljas, ami azt mutatja, hogy a kedves vezető odáig züllött, más eszközei már nem is igen vannak. Minden nap reggeltől estig ez a meséket hazudozó szélhámos áll előttünk.

Ő ül a Kossuth stúdiójában, ő ordibál a téren kappanhangon és válaszolgat a parlamentben bicskanyitogatóan. Azt kell látnunk, hogy már annyit hazudott, annyi gúnyát cserélt és annyi irányt váltott, hogy véglegesen úgy maradt. Orbánhoz képest egy Münchhausen báró kutyafasza, de, hogy Demeter Szilárd kényes ízlésének megfeleljünk, legyen inkább Háry János a minta. Azzal a sajnálatos toldással, hogy Orbán már nem szórakoztató, hanem egy vén hazudozó csupán a kocsma mélyéről, akit hovatovább az ivócimborái is lenéznek.

A hang, amit most megütöttem nem a sajnálaté, mert ilyen, ha van, az csakis magunknak jár ki. Ez a vizes síkon való szétnézés, biccentés, nem remélés végső állapota, amellyel azt állapítjuk meg, hogy Orbán útja a végéhez közelít. Mint ahogyan a múltkor kijelentettük, eszmeileg sincs már hová mennie, mert minden szegletet bejárt és ott hagyott, szellemileg pedig most már egyre inkább egy szenilis vénember áll előttünk, aki a képzeleteit meséli a gyerekeknek. Már annyiszor mondtuk, hogy innen lejjebb már nincs, hogy szinte értelmét vesztette. De most újra megkockáztatom: ez az alja.

Ártunk és ormányunk gondoskodó figyelme a járvány kapcsán sportoló ifjúságunkra is kiterjed, hogy zavartalanul szaladgálhassanak az ifjak a vészek alatt, arra is ügyelnek. Mert és ugyanis tegnap volt az a nap, amikor a rendeleti kormányzás áldásaként közzé tették a legújabb hirdetményt a közlönyükben, miszerint „meghosszabbítják a sportorvosi engedélyeket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre való tekintettel”. Egyenesen megható ez a figyelem, ez már majdnem az, amikor sportoló ifjúságunk izzadt hátát a zuhanyzóban be is szappanozza ártunk és ormányunk, vagy Orbán Viktor, sk. Meg együtt ül velük a kádban.

A bajok viszont nem kicsinyek. Mert ifjaink ugyan szaladgálhatnak a stadionokban korlátok nélkül, és kiírhatják a transzparensekre a szlogeneket, hogy aszongya „Magyarország előre megy, nem hátra”, vagy „A magyar reformok működnek”, illetve „Magyarország működik”, a bajok mégis nagyok. Olyan ez a meghosszabbított sportorvosi, mint hogy szintén járványügyileg már isten tudja mióta nem kell műszaki vizsgáztatni az autókat sem. Elképesztő állapotú járgányok futhatnak a magyari gödrös utakon, és ki tudja, milyen egészségű sportolók sportolnak majd ezentúl szerte kies hazánkban, míg csak ver a szívük.

Nem tudom, emlékszünk-e, manapság gyakori jelenség, hogy egészséges, ifjú emberek minden átmenet nélkül összeesnek a pályákon, megáll a szívük, a testük föladja, pedig azt hittük bajuk nekik nem lehet, hisz annyira strammok. Utaljunk csak a dán Eriksenre a láblabdás Eb-n, ahogyan összezuhant a meccsen, és egy világ szörnyülködött el, hogy ott hal meg a gyöpön, ami szerencsére nem történt meg. És számtalan ilyenek vannak, tragikus végekkel is. A sportorvoslás tehát nem játék, az ilyesmiket kellene megelőznie, és nem úgy megy az, hogy Orbán kitalálja, hadd szaladgáljanak csak az ifjak mindenféle kontroll nélkül az ő gyönyörűségére.

Ez a sportorvosi rendelet tegnaptól él, innentől fogva tehát – ha ne adj Isten – bármi tragédia történik akármely sportpályán, az a kormány felelőssége, mert ő engedi vizsgálat nélkül szaladgálni az ifjakat. Az eredőt érteni véljük, hiszen Orbán is volt fodbalista, és emlékszik arra, a doktorbácsi megnézte a fogát, olvastatott vele betűket, aztán beütötte a stemplit az igazolásába, hogy eriggy labdázni a kis pajtásaiddal Viktorka ki, a tyúkszaros rétre. Manapság azonban más időket élünk. Mondhatnánk azt is, a sportorvoslás egy szakma, amihez a NER-ben ezek szerint nem kell feltétlenül érteni. Jóvanazúgy futkározzon a gyerek a réten.

Hát, nem. Ezen túl még az okot és indokot sem tudjuk meg soha, vajh, mi akadályozza sportoló ifjúságunkat, hogy elfáradjon a doktor bácsihoz, amikor meg a stadionok tele lehetnek és a vadászati is, és pláne a békemenet. Feltehető volna, hogy a sportorvosok nem érnek épp rá, mert mindahányan lélegeztetőgépek körül sürögnek és forognak. De ezt sem árulnák el nekünk, hiába is kérdeznénk, így hát marad a nagy titok, miért gondolja azt a kedves vezető, ahhoz, hogy az ország előre menjen és ne hátra, ez a rendelet is óhatatlanul szükséges, amikor nem is igazán. Más késztetéseket érzünk itt az avar alatt, ha épp most nem is aljasat, de ostobát legalább.

Ezek már – olybá tűnik – kényszerek. Mint ahogyan ártunk és ormányunk ellenállhatatlan vágyakat érez, hogy a polgártársnők bugyogójában matasson, ahogyan azt is szeretné megszabni, hogy a bávatag honpolgárok mit és mennyit gondolhatnak, nincsenek aggályai akkor sem, amikor rendeletet alkot, hogy sortorvoshoz sem kell járni. Úgy vélhetnénk, ehhez aztán tényleg semmi köze nincsen, sőt, veszélynek teszi ki sportoló, keresztény ifjúságunkat, de hazánkban egy, a pálya szélén elrebegett ima majd segít. Vagy a tízparancsolat itt is. Hiába tűnik ez apróságnak, ez akkor is a vég kezdete vagy a kezdet vége.

A játékvezető feladata a meccs előtt a sportorvosi engedély érvényességének ellenőrzése, hogy pályára léphet-e a delikvens. Az orvosé, hogy ezt kiadja. Ezek a kötelmek tegnap megszűntek, s ha – és újra ne adj Isten – a pályán esik össze és hal meg egy fiatal ember már lejárt, de Orbán által érvényessé tett sportorvosival, akkor ki lesz a felelős? Bár tudjuk, hogy az életek a NER-ben nem sokat számítanak, a járványban is másodlagos a halál és első a lopás, de ez a rendelet így, ebben a formájában totálisan értelmetlen és veszélyes. Egy dolog azonban ezredjére derült ki: ezek kormányzásra alkalmatlanok, ezért nem is kormányoznak, csak handabandáznak. Csoda, hogy még áll az ország.

Emlékszünk még talán, hogy néhány napja Varga nacsasszony az amazoni gúnyájában állító módban jelentette ki, hogy a gyerekeire irányuló szexuális propagandát és fütyilevágást az iskolák kerítésénél állítja meg? Köszönöm. Kis kiegészítést máris az első mondathoz, ahol, illetve amelyben, mint meg tetszettek figyelni, Varga gyermekeiről tettem említést kizárólag. Mégpedig azért, mert az enyémeket, illetve most már az unokáimat ilyen veszély, amiről a miniszter óbégat, nem fenyegeti egyáltalán. Sőt, tovább megyek, én olyan élő embert nem ismerek, aki ilyen démonokkal küzdene, sehol egy szivárványos kísértet gyermekeink kerítése körül.

Varga nacsasszony következésképp egy másik valóságban él, egy párhuzamos univerzumban, ahol kizárólag az ő, illetve más fideszista káderek, rajongók és bávatagok küzdenek a – kifejezésükkel élve – LMBTQ lobbival. Kardoznak reggeltől napnyugodásig. És most, hogy látjuk a fennállást, és szétnéztünk a vizes síkon, figyeljünk arra, hogyan változik meg a textus. Mintha pár napja nem lett volna megállítva vargailag ez a veszedelmes lobbi, most pedig már pénzért veszi meg Varga – és a fideszisták (idióták, bávatagok) – gyermekeinek lelkét. Ha ezt méretes ökörségnek tetszenek találni, a port ne rajtam verjék el, ha kérhetem, hanem Varga nacsasszonyon.

És akkor most vágjunk bele a sztoriba. „Milyen Európai érték az, amikor pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel?” – kérdezi hősünk, és ezen a ponton kell megállnunk, mert és ugyanis az orbitális baromság magyarázatért kiált. No most, tegnap Campos Sánchez-Bordona, az Európai Unió Bíróságának (EUB) főtanácsnoka kifejtette, “El kell utasítani Magyarország és Lengyelország azon keresetét, amelyet a jogállamiság elveinek a megsértése esetén az uniós költségvetés védelmére szolgáló feltételrendszer ellen nyújtottak be.” Magyarán, földerengett a Fidesz számára borússá vált levegőégen, hogy leállítják a pénzecskék folyósítását, ami bajnak nevezhető.

Nekünk is. Orbánnak azonban némiképp nagyobbnak, mert fejre áll az illiberális demokráciájának gazdasága egészen, sőt, még lopni sem lehet annyit. Fideszi szempontból tehát bekövetkezni készül az eddig elképzelhetetlen, most azonban nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy ebben a jogállamisági hercehurcában egy büdös szó nem esik a Fidesz homofób törvényéről, ami miatt Varga veri magát a földhöz. Inkább korrupcióról, a bíróságok függetlenségéről, sajtóról és minden olyan cuki kurvaságról, ami miatt Varga képtelen a jogállamot értelmezni. Így nyomatékosan és ismét hangsúlyozzuk, semmiféle LMBTQ-ról nincsen szó. Érintőlegesen sem.

Erre reagálta a mi Vargánk, amit még egyszer megidézünk, miszerint „Milyen Európai érték az, amikor pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel?” Itt és ezért vélekedünk úgy, hogy a nacsasszony megzakkant, elment úgymond az esze, amikor egy olyan képzetet hív elő a likacsos agyából, aminek a valósághoz köze nincsen. A tünetek értelmezését tanult pszichiáterekre bízom, felsejlenek azonban mindenféle mániák, fixációk, katatóniák, de nem vagyunk mi a szálló kakukk fészke, hogy ebben biztos nyugvópontra jussunk. Hanem mégis inkább az aljasság, ami ugyan nem kimondott betegség, de legalább akkora veszedelem a mi utcánkban.

Ezt is régóta figyeljük mi, akik a brancson kívül állunk, hogy a mancsaft hogyan igyekszik manipulálni a lehülyített választókat, akiknek majd tavasszal azt lehet mesélni, azért döglenek éhen, mert Orbán nem engedte elbuzítani a kisonokát, de, ha a Gyurcsány győz, kilövi Feri bátyám csipás szemét, levágatja a kis Bendegúz fütyijét, ráadásnak pedig egy tucat felajzott migráncsot ereszt rá Bözsi mamára. Varga kisded játékai ide mutatnak, és még akkor sem szégyellte el magát, amikor délután lebukott. Mert a kirántott husi elfogyasztása után jött a hír, amiben már benne volt az LMBTQ, de a pénzek megvonásától teljesen függetlenül.

Azt közölte az Európai Bizottság (EB), hogy újabb szakaszához érkezett a Klubrádió elhallgattatása, valamint a homofóbtörvény megszavazása miatt indított kötelezettségszegési eljárás. Mindkét üggyel kapcsolatban indoklással ellátott véleményt küldött a kormánynak az EB. Tehát, hogy értsük, ez teljesen független az Európai Unió Bíróságának közlésétől, következésképp senki nem akarja „pénzért a gyermekeink lelkét”. Tudjuk, hogy Varga aljas is, ostoba is, de másokat annak nézni nem kellene. Végezetül magunk számára vigasztalásul annyit, hogy miként a minap elmeséltük, Orbán útja a semmibe vezet, a seggéből kinéző Vargáé szintén. Szar lehet neki ez a tudat.

Most, hogy Orbán Európa legaljával szeretett volna szövetkezni, hogy tényező lehessen az öreg földrészen, most értjük meg Varga J. Fidesz-kongresszusi lelkesedését, miszerint a saját képükre formálják az egész művelt világot, hogy lehúzzák a kultúrát magukhoz a sárba. Ez az idea, illetve mégsem egészen ez, mert jól kivehetően itt a kedves vezető mérhetetlen egójáról van szó leginkább, hogy olyan homokozót keres, ahol ő pakolászhatja a tyúkszaros vödröt. Ehhez és ezért akár az ördöggel is hajlandó cimborálni. A jelek szerint azonban még az ördög maga sem szívesen kvaterkázik vele.

Egyetlenünk útja tehát itt jól láthatóan véget fog érni. Mert innen nincsen hová ösvény. Erről mélázunk így december elején ahelyett, hogy advent lévén a szent szánkók mellett sugdolóznánk, várva a megváltó eljövetelét. Nos tehát, mint ismeretes, olyan hírek szállongtak a légben, miszerint a Néppártból kialkolbólított Fidesz (tehát, és ezt nem győzzük hangsúlyozni, voltaképp Orbán egyedül) be szeretne csücsülni az Európai Parlament „Identitás és demokrácia” nevű képviselőcsoportjába, mert máshol már helye nincsen egyáltalán. Sem balra, sem jobbra, semennyi.

Ezt az „Identitás és demokrácia” nevű csoportot egyébként olyan szélsőjobbosok fémjelzik, mint a Matteo Salvini féle olasz Liga, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD. Az volt a mesterterv, hogy a lengyel PIS-sel és a spanyol Vox-szal ide besorolva a Fidesszel együtt az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója jöjjön létre. De nem jön. Mert úgy tűnik, hogy a lengyelek bár hasonképp elvetemültek, mint a mi Orbánunk, viszont mégsem annyira aljasak, és nem reszketnek a rivaldafényért annyira, mint a mi fiunk.

Mert ugyanis, míg eddig ténykedésében a hatalom akarása volt a meghatározó tényező, ez újabb elemmel bővült, mégpedig a narcisztikus magamutogatással. Illetve ez is megvolt eddig is, de mos ez türemkedett elő. Mert és ugyanis ehhez a csoporthoz csatlakozva a hatalom súlya és mennyisége egyáltalán nem gyarapodna sem a Fidesz, sem Orbán számára, csak egy hely volna, egy kuckó, meleg akol, ahol fontosnak érezheti magát az, akit Európa normálisabb részén nem látnak szívesen de olyannyira, hogy mindenhol kitelt a becsülete is, de nagyon.

Orbán és az általa eluralt Fidesz útja most már nem vezet sehová. A semmibe vezető út állomásai, hogy el ne feledjük: KISZ, Liberális Internacionálé, polgári sunnyogás, népi-nemzeti álca, kereszténydemokrata maskara és most a neonáci csoportosulás. Innen maximum vissza lehet fordulni, előre út már nincs, csak a légüres tér. Sajnálatos és szomorú életút, amely elveket nem tartalmaz csak érdekeket és célokat, amelyek a hatalom és a győzelem. Mindegy mi fölött és mindegy, milyen áron. Az ilyen út azonban mint látjuk, véget ér, és Orbánon múlik, hogyan.

Csendben vagy csúnyán. Elég csak a történelemre nézni, és azt látjuk, hogy minden diktatúra és minden populista autokrácia előbb-utóbb megbukik vagy megbukott. Mégpedig azért tagadhatatlanul, mert az ember legtermészetesebb és legsikeresebb létállapota a liberális demokrácia, ami olykor megbicsaklik, nehézkesen működik, de ez az, ami tartósan működni képes. Minden más kezdeményezés, eszme vagy idea vereségre van ítélve. A végkifejletét tekintve mindenképp, és aki ezt nem látja, nem nevezhető még politikusnak sem, nemhogy nagy formátumúnak.

Orbánt tehát ez ügyben feledhetjük. Mindenképp bukik, mert ez a történelmi szükségszerűség, csak rajtunk múlik, addig még mennyi kárt okoz, és hogy a felszabadulást megérjük-e. Viszont a Fidesz. A tagság, a rajongók és a szavazóbázis, hogy velük mi lesz, az sem másodlagos, nem az ő, hanem a mi sorsunk miatt. Ha nagyító alatt megnézzük, ez a hármas, de mégis közös massza jelenleg idiótákból, szerelmesekből és számítókból áll, akik számára az út vége iszonyú lesz, és lényegükből fakadóan mindent meg is tesznek majd, hogy másoknak is az legyen.

Itt állunk majd egy eszme nélküli elhülyített tömeggel, akiknek Orbán útjának vége egyszersmind a saját sorsuk beteljesülését is ígéri, és aki a semmivel kerül szembe, mindenre képes. Mindezt azért, hogy Orbán beteg lelke kielégüljön. Ez, hogy a kedves vezető megtette – vagy megtenni készül – politikai pályájának utolsó lépését, erre utal. És azok fognak a leghangosabban óbégatni, akik a legjobban nyalják a valagát. Akik pedig istenként tisztelik, úgy vélik majd, eljött a világ vége. Nem lennénk a helyükben, viszont a magunkéban sem akkor, mert iszonyú dolgok jöhetnek épp emiatt.