Kampány

Mintha maga a lenyugvó nap álldogált volna a falu közepén, olyan narancssárga dzsekiben nyomta a csengőt a falu közepén egy középkorú férfi, kezében mappa. Frissen borotvált volt a férfi, illatozott, mint egy bazsarózsa, haja élesen elválasztva, a dzsekin pedig Fidesz logó, hogy mindenki láthassa és tisztában legyen, kivel is áll szemben a magyar ugaron.

A ház kertjének mélyéből, ahová becsöngetett, észvesztő kutyaugatás hangzott, és már porzott is a kiégett udvar, ahogyan a komondor száguldott, hogy megegye az érkezőt, vagy legalább egy darabka máját a belsejéből.

Nyikorgott a kulcs a ház ajtajában, mielőtt föltárult, amikor viszont kinyílt, svájcisapkás, ősz-borostás férfi – már megmártózva az öregkorban – tűnt elő, lábán gumicsizma, szeme csipás és véreres, arca napbarnított, és üdvözölte az érkezőt a kerítés felé haladtában, de föl se nézve, hogy kit vagy kiket fogad kedvesen.

Rámordult a kutyára, hogy takarodjon, feléje rúgott, de az állat kiröhögte, és két lépéssel hátrébbról ordított, miközben a férfi mondta azt az Isten hozottat, ahogyan mifelénk fogadják a váratlan látogatót, hogy ki az anyám picsája nyomja azt a kurva csöngőt ilyenkor.

Így ért a kapuhoz, ahol végre fölnézett a földre szállt napra, és nyájasan üdvözölte őt:

– Maga meg ki a rosseb – a dzsekis viszont nem jött zavarba, és egyből vágta rá.
– A maga országgyűlési képviselője.
-Azt mindenki mondhatja – jött a válasz, de a dzsekis nem jött zavarba, bemutatkozott, a kezét nyújtotta, amit a vendéglátó nem fogadott el, sőt, támadásba lendült.
– Ha már az, akinek mondja magát, csináltassa meg az utat maga mögött, ott az a luk már tíz éve, a malacok is kitörik a bokájukat benne. Meg a buszok is alig járnak a városba, orvosunk nincs, a bolt bezárt. Ezért jött? – szegezte a kérdést végül a jövevénynek.
– Nem.
– Akkor meg mi az anyám valagáért.
– Hogy írjon alá egy petíciót.
– Krumplit hozott? – ezt kérdezte a házigazda, amitől a jövevény elképedt.
– Miért hoztam volna? – csodálkozott nagyon, de jött is a válasz.
– Amikor valamit alá kell írni, mindig szoktak adni egy necc krumplit. Igaz, hogy a fele rohadt, a disznókkal kell föletetni, de legalább valami.
– Tavasszal majd kap – állt neki ígérgetni a dzsekis, és elszállóban volt az önbizalma, ami akkor még nagyon benne volt, amikor becsengetett, de kísérletezett tovább – Itt ez a petíció….
– Mi a rosseb az a petíció? – érdeklődött kedvesen a házigazda, de a dzsekis már megemberelte magát.
– Hogy maga tiltakozik az ellen, hogy a Gyurcsány visszajöjjön.
– Hova vissza? – horkant fel a svájcisapkás – Itt ugyan soha nem is járt. Meg egyáltalán ki az a Gyurcsány? Ő nem csinálja meg a lukat az úton? – élénkkedett már a házigazda.
– Ő vette el a maga nyugdíját – vitte be a gyomrost a képviselő, de emberére talált.
– Nekem ugyan nem. Nekem maximum a Mariskám veszi el, csönget a Jenő postás, hogy hozza azt a nyamvadt nyugdíjat, már lohol a nyakamba a kapuhoz. Máskor csak rimánkodik, hogy a dereka meg a lába, hogy alig bír járni, nyugdíjkor bezzeg röpül, mint valami lúd, és viszi a pénzet. Mariskám meg nem a Gyurcsány így ránézésre – zárta rövidre a dolgokat.
– De tudja-e, hogy most novemberben kap plusz nyolcvanezret?
– Oszt kitűl? A postástól? Mert ő hozza nekem, ugye.
– Na de, ki adja a postásnak azt a pénzt?
– A főpostás?
– Orbán Viktor.
– Ő ismeri a Jenőt, a postást? Sose mondta a Jenő.
– Nem.
– Akkor hogyan adja neki a pénzt?
– Sehogyan, csak, na, mindegy… – adta föl a dzsekis – csak írja alá a petíciót.
– Mit petíciózik itt nekem? Ha ez a Gyurcsány – ahogyan mondja – vissza akar jönni, ha aláírom, mért nem jön? Megmutatja neki az aláírást, aztán meggondolja magát? – mondta a házigazda, és látszott, hogy a látogató nem volt fölkészülve a józan, paraszti észre.
– Ha aláírja, tavasszal megcsinálják az utat a malacoknak.
– Ne a malacoknak csinálják, hanem nekem, de tíz éve ígérik, és nézzen maga mögé – a képviselő hátra nézett, amivel csak a kétségbe esését leplezte, és úgy érezte, tehetetlen.
– Küldetek magának krumplit, ha aláírja.
– Rohadtat megint, ja.
– Nem, szépet.
– Aztán mikor?
– Holnap – adta fel a dzsekis.
– Na jó, megegyezhetünk. Holnap visszajön, hozza a krumplit, és aláírok, addig semmit se. Így jó lesz? – adta elő a feltételeket a svájcisapkás.
– Jó – hunyászkodott meg teljesen a képviselő, és indult a következő házhoz, ahol már várták, mert az ablak mögül figyelték az alkut, elhatározva, ha a szomszéd egy necc krumplit kért, akkor ők legalábbis kettőt fognak.

Mert ilyen ez az élet.

Örkény István nézz le ránk

Mint az tegnap módunkban állt megtudni, a Kárpátok csúcsait ostromló benzinár oka: Gyurcsány. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szíves közlése világosított föl minket, s így – habár tudtuk, a tébolyda teljes kapacitással üzemelt eddig is –, most talán és ezúttal szintet lépett mégis. S holott kies hazánkat sokan nevezték már Abszurdisztánnak, maradjunk csak a jól bevált Neriánál, mert ebben benne foglaltatik az abszurd és az Örkény által éteri magasságokba emelt groteszk is. Ez az az irodalmi műfaj, mint tudjuk, amelynek élvezése közben a bávatag állampolgár nem tudja, mert nem képes eldönteni, sírnia kell, zokogni-e, vagy harsányan röhögni.

Esetleg együtt mindkettőt, de a bajok ennél nálunk sokkal nagyobbak. Ez, ami csuklyás szemeink elé tárul, nem a valóság meghamisítása vagy a múlt átírása már, hanem olyan bűvök és varázslatok, amikhöz egy LSD-és röpülés kutyatöke. Kiindulási tételünk a tizenkét évnyi kétharmados kormányzás, amelynek minden percét, minden döntését Gyurcsány irányította olyannyira, hogy a kedves vezető egyfolytában tehetetlen volt vele szemben. Gyurcsány szivárog a falakból, a kémények Gyurcsányt pipálnak, és Gyurcsány volt az, aki rávette a Fideszt, hogy lopja el a háromezer milliárdnyi nyugdíjmegtakarítást. Nincs hatalom, amely neki ellenállhatna.

Tizenkét éves status quo van Gyurcsány által eluraltan, s mindebből arra kell következtetnünk, ha tavasszal a Fidesz nyer, mindez akkor is így marad. Ennek folyománya, hogy a tavasz után beköszöntő bajok eredője is ő leend, mit neki rendeleti kormányzás vagy éjjel benyújtott törvények, Gyurcsánnyal szemben a Fidesz minden hatalommal is tehetetlen. A Gyurcsánytól való szabadulás egyetlen lehetséges módja mindebből fakadóan az, ha tavasszal a Fidesz elbukik, és ekképp megszabadulhat a démontól, ami a 2002-es televíziós vita óta lakozik benne, mikor is a szemünk előtt Gyurcsány Orbánba költözött, s kitölti minden zegét és zugát.

Ettől növekedhet a gyomra, ahogyan növekszik benne a rontás. Node, a bajok ezzel meg nem szűnnek, el nem múlnak, hiszen azt is megtudhattuk azon a csudálatos tegnapon, hogy viszont, aki kilövette az emberek szemét, az már maga Dobrev volt, aki meg ezek szerint Gyurcsányban lakik, és ezek szerint akkor ők ketten együtt hédereznek Orbánban magában. Elképesztő dolgokra képes ez az élet, így az az igyekezet, hogy a veszedelmekkel tisztában legyen az ország apraja és nagyja, a lehető legteljesebben érthető, ezért nagyon helyesen a Fidesz most már erőfeszítéseket tesz, hogy siket honfitársaink is megtudhassák az egy igazat.

Azt ugyanis az MTI röpítette világgá magának a Pártnak szíves invitálására, hogy immár jelnyelven is hozzáférhető a Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay! Petíció. Mint a Fidesz ellágyulva közölte: „Ma Magyarországon több, mint 60 ezer siket és nagyothalló ember él. A Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay! petíció jelnyelvi akadálymentesítésének célja, hogy azok a siketek és nagyothallók, akik jelnyelven kommunikálnak, egyből anyanyelvükön, magyar jelnyelven juthassanak hozzá az információkhoz.” – meg kell a szívnek szakadni a figyelmesség ilymérvű fokától. Azonban semmi sem tökéletes, mert nem is lehet az, csak a Teremtő maga.

Mert és ugyanis, ha méltó lennék rá, tanácsolnám a leleményes grémiumnak (lásd galeri) a braille nyelven való hozzáférést is, különös figyelemmel azokra az ezrekre, akiknek Gyurcsány kilövette a szemét. Hogy ez nem vicces, azt én jól tudom, de az élet irányítja a pennámat, és a Fidesz kommunikációjáért érzett mély aggodalom. Ahogyan ehhez a hírhez az egyik elmés olvasó kommentálta, „Akkor a siketek és nagyothallók, a vakok és gyengénlátók is informálva lesznek. De a legnagyobb célközönség úgyis az elmesérülteké marad.” Megróhatnánk ezért őt, hogy nincs figyelemmel mindenféle érzékenységekre, de azokról nem tehetünk.

Mint emlékezhetünk, maga a kedves vezető merengett azon, hogy őt az Unió, aki viszont Soros és Gyurcsány egy személyben, érzékennyé akarja pofozni. És lám, máris előttünk áll az újabb és végeleges végzet, amelyben Gyurcsány egyrészt benne lakik a kedves vezetőben, hogy tizenkét évig ellenállhatatlanul irányította minden mozdulatát, így, ami Neriában félre van menve, azért ő a felelős csakis. Mindemellett azonban, s ezzel egyidejűleg rajta kívül is van, és enkezével pofozza, mintha csak a bányász papa püfölné a suttyó Orbán seggét annak kölökkorában. Világunk így lesz teljes, és mindezek után teljes bizalommal ajánljuk Örkény figyelmébe, aki szegény nem tudja, miből marad ki. Hogy micsoda egy aranybánya ez a mi mostani világunk.

Kásler szerint a világ

A magyar egészségügy alapja a kereszténység – jelentette ki Kásler Miklós miniszter egy díjátadón, amivel azt a kényszerképzetet keltette az emberben, hogy létezik időutazás, és elrepültünk mi együtt valahová nagyon messzire. A XXI. században egy vallási fanatikusra bízni életünket és/vagy halálunkat, nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, de majd a végén megtudjuk az igazi megfejtést. Amikor a tízparancsolat betartásától remélte a betegségek elkerülését és a gyógyulást, akkor azt hihettük, volt egy rossz pillanata, azóta viszont kiderült, hogy ez a pillanat végtelenül hosszú.

Én ugyan nem jártam orvosegyetemre, de valószínűsítem, hogy a hallgatók tanultak valamit az orvoslás történetéről, ha ilyen stúdium nincs, én kérek elnézést. No most, az orvoslás, a jelenlegi kontextusban egészségügy nagyon sok mindenen alapul az ókori kezdetektől át korunkig az emberiség történetében, ha és viszont ez a miénk, ez a magyar a kereszténységre támaszkodik kizárólag, akkor túl sok jóra ne számítsunk betegségünk esetén. Egy műtét nem húsvéti körmenet, a tízparancsolat pedig nem véd meg a vírusoktól, hogy extrémebb példát most épp ne hozzunk.

Megértem én, hogy amióta a kedves vezető legalábbis szavaiban Mária kezébe adta az országot, és úgy viselkedik, mint valami misszionárius, mindenki szükségét érzi, hogy hozzá igazodva szenteltvizet böfögjön és a seggéből fújjanak a böjti szelek, de nem kellene annyira túltolni a biciklit, mint amit szerte Neriában mostanában tapasztalhatni. Az ateisták toleráns és liberális módon elnézik, mi több, támogatják azt az álszent közéletet, amitől a Fidesz a hatalom megtartását reméli, míg azonban a türelmes keresztények tűzzel-vassal meg akarnak téríteni mindenkit.

Még, ha senki meg sem akar térülni akkor is, ez esetben viszont felhúzzák az orrukat, és arról visítoznak, hogy őket lenézik a hitük miatt, mi több, hogy üldözve vannak. Ez a helyzet amúgy teljességgel abszurd, és mutatja hazánk tarthatatlan mentális és morális állapotát, de így alakult. S ha csak a szent szánkók melletti suttogásról van szó ádvent átszellemült idején, akkor az ember legyint csupán, mert tudja, hogy nem vagyunk egyformák, még ha Orbán szerint igen, illetve, akinek nem fújnak böjti szelek a seggéből, az szerinte nem magyar, és így tovább, és gy tovább.

Helyzetünk ebből a szempontból röhejesen tragikus, de mégis el tudjuk viselni, mert Füst Milánra hallgatva nagyvonalúak vagyunk. No de, mint már bátor voltam pedzegetni, itt életről és halálról van szó, amiben – bármennyire is szeretné Kásler – keveset segít a hit, hogy úgy ne mondjuk, semmit az ég egy világon. Bővebben keresztényi értéknek nevezte az orvoslásban Kásler a szeretetet, az odafigyelést, egymás tiszteletét, a gyámolítandók támogatását, amely fogalmak nagyszerű morális értékek, de ezek nem múlatják el a fogfájást, és nem gyógyítják meg a rákot.

Másfelől, amikor ezeket a száján kiejti, azt szeretnénk javasolni neki, hogy nézzen a gazdájára, és utána próbáljon meg röhögés nélkül mindezekről előadást tartani. Harmadrészt pedig nem kétséges, hogy ezek valóban keresztényi, ám mégsem gyógyító értékek, de le kell lohasszam a nagy lelkesedést, ezek amúgy általános emberi értékek is, ezért jelennek meg a legtöbb világvallásban. De vallástörténész sem vagyok, mint ahogyan fideszista sem. Ez utóbbi miatt nem lehet levenni a lábamról olyan műpátosszal, ami ráadásul hazugságokon alapul.

Ha kérhetném, nem kellene mindenbe belekeverni a kereszténységet, mert egyrészt átlátszó, másrészt egy idő után kontraproduktív is, amit az mutat a legjobban, hiába építi százszámra a templomokat a rezsim, a templomba járók száma csökken, hiába mondják azt, hogy ez egy keresztény ország, amikor nem az. Maximum nyomokban tartalmaz kereszténységet, mint mogyorót a rossz csoki. De mindez is még elviselhető, ha jó az ember humorérzéke. Ámde, ha nekilátnak minket keresztény alapokon gyógyítani, abba teljesen biztosan belehalunk.

Kásler szerint a világ

A magyar egészségügy alapja a kereszténység – jelentette ki Kásler Miklós miniszter egy díjátadón, amivel azt a kényszerképzetet keltette az emberben, hogy létezik időutazás, és elrepültünk mi együtt valahová nagyon messzire. A XXI. században egy vallási fanatikusra bízni életünket és/vagy halálunkat, nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, de majd a végén megtudjuk az igazi megfejtést. Amikor a tízparancsolat betartásától remélte a betegségek elkerülését és a gyógyulást, akkor azt hihettük, volt egy rossz pillanata, azóta viszont kiderült, hogy ez a pillanat végtelenül hosszú.

Én ugyan nem jártam orvosegyetemre, de valószínűsítem, hogy a hallgatók tanultak valamit az orvoslás történetéről, ha ilyen stúdium nincs, én kérek elnézést. No most, az orvoslás, a jelenlegi kontextusban egészségügy nagyon sok mindenen alapul az ókori kezdetektől át korunkig az emberiség történetében, ha és viszont ez a miénk, ez a magyar a kereszténységre támaszkodik kizárólag, akkor túl sok jóra ne számítsunk betegségünk esetén. Egy műtét nem húsvéti körmenet, a tízparancsolat pedig nem véd meg a vírusoktól, hogy extrémebb példát most épp ne hozzunk.

Megértem én, hogy amióta a kedves vezető legalábbis szavaiban Mária kezébe adta az országot, és úgy viselkedik, mint valami misszionárius, mindenki szükségét érzi, hogy hozzá igazodva szenteltvizet böfögjön és a seggéből fújjanak a böjti szelek, de nem kellene annyira túltolni a biciklit, mint amit szerte Neriában mostanában tapasztalhatni. Az ateisták toleráns és liberális módon elnézik, mi több, támogatják azt az álszent közéletet, amitől a Fidesz a hatalom megtartását reméli, míg azonban a türelmes keresztények tűzzel-vassal meg akarnak téríteni mindenkit.

Még, ha senki meg sem akar térülni akkor is, ez esetben viszont felhúzzák az orrukat, és arról visítoznak, hogy őket lenézik a hitük miatt, mi több, hogy üldözve vannak. Ez a helyzet amúgy teljességgel abszurd, és mutatja hazánk tarthatatlan mentális és morális állapotát, de így alakult. S ha csak a szent szánkók melletti suttogásról van szó ádvent átszellemült idején, akkor az ember legyint csupán, mert tudja, hogy nem vagyunk egyformák, még ha Orbán szerint igen, illetve, akinek nem fújnak böjti szelek a seggéből, az szerinte nem magyar, és így tovább, és gy tovább.

Helyzetünk ebből a szempontból röhejesen tragikus, de mégis el tudjuk viselni, mert Füst Milánra hallgatva nagyvonalúak vagyunk. No de, mint már bátor voltam pedzegetni, itt életről és halálról van szó, amiben – bármennyire is szeretné Kásler – keveset segít a hit, hogy úgy ne mondjuk, semmit az ég egy világon. Bővebben keresztényi értéknek nevezte az orvoslásban Kásler a szeretetet, az odafigyelést, egymás tiszteletét, a gyámolítandók támogatását, amely fogalmak nagyszerű morális értékek, de ezek nem múlatják el a fogfájást, és nem gyógyítják meg a rákot.

Másfelől, amikor ezeket a száján kiejti, azt szeretnénk javasolni neki, hogy nézzen a gazdájára, és utána próbáljon meg röhögés nélkül mindezekről előadást tartani. Harmadrészt pedig nem kétséges, hogy ezek valóban keresztényi, ám mégsem gyógyító értékek, de le kell lohasszam a nagy lelkesedést, ezek amúgy általános emberi értékek is, ezért jelennek meg a legtöbb világvallásban. De vallástörténész sem vagyok, mint ahogyan fideszista sem. Ez utóbbi miatt nem lehet levenni a lábamról olyan műpátosszal, ami ráadásul hazugságokon alapul.

Ha kérhetném, nem kellene mindenbe belekeverni a kereszténységet, mert egyrészt átlátszó, másrészt egy idő után kontraproduktív is, amit az mutat a legjobban, hiába építi százszámra a templomokat a rezsim, a templomba járók száma csökken, hiába mondják azt, hogy ez egy keresztény ország, amikor nem az. Maximum nyomokban tartalmaz kereszténységet, mint mogyorót a rossz csoki. De mindez is még elviselhető, ha jó az ember humorérzéke. Ámde, ha nekilátnak minket keresztény alapokon gyógyítani, abba teljesen biztosan belehalunk.

Németh Szilárd házhoz ment

Németh Szilárd kilátogatott egy film forgatására. Hogy miért, azon majd mélázunk pöttyet, de most in medias res vagyunk, és a nyájas közönség elé tárjuk a sztorit, ami úgy megdobogtatta lankadozó szívünket. Szóval tehát, mint olvassuk a lapokban Molnár Áron színész szíves közlése nyomán, „Találkoztam ma egy forgatáson Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével. Jó napot – kezdtem egy kézfogás után, Molnár Áron vagyok, Gvadányi Józsefet játszom ebben a filmben. Milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát?” – Molnár szerint erre Németh visszakérdezett, hogy miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van? Mire Molnár közölte, hogy nem.

Most mondjuk azt, hogy Molnár Áron for president? Akár mondhatnánk is, de attól őneki jobb nem lenne, ahogyan nekünk sem. Tehát csak a nem létező kalapunkat emeljük meg előtte, miközben színésztársaira gondolunk, akik némi apróért eljátsszák azt is, hogy Németh Szilárd egyáltalán érdemes a figyelemre, mi több, partnernek tekintik a NER-be simulva, amiért némi zsebpénzt és mindenféle díjakat zsebelnek be. Molnár Áron azért tetszik nekünk, mert biztosan tudatában van annak, ha így lájtosan lebunkózza a pacalszakácsot, annak következményei lehetnek. Molnár Áron nem forradalmár, hanem egy karakán ember, amiért megrázzuk a kezét.

Ám miután reményeim szerin alaposan kiröhögtük magunkat a jeleneten, amely bizonyította azt az olvasói véleményt, miszerint Németh Szilárdot azért tartja a gazda, hogy Kósa lehessen kihez képest okos, feltesszük azt a két kérdést, ami miatt nekiláttunk püfölni a billentyűzetet. Elsőként, és ami a lényegesebb, hogy mi az anyám valagát keresett a pacalszakács egy film forgatásán, milyen megfontolásokból látogatott oda ki. A válasz erre az lehet, hogy ez egy huszáros film, vannak benne lovak és magyar vitézek, ilyképp Németh a rezsi védése óta elvesztett identitását kereste, amit leginkább a kondér mellett vél megtalálni, de a gazda ilyen katonásnak szeretné látni.

Valljuk meg, ez az idea sem jobb annál, mint Káslerre egészségügyet, Vargára az igazságokat, vagy Szijjártóra külügyeket bízni, de nekünk ez jutott. Németh Szilárd mostanában katonásdit játszik, és így feljogosítva érzi magát, hogy ha egy film huszáros, akkor annak a forgatását ő megtekintse, reményein szerint nem azzal a szándékkal, hogy szakmai tanácsokat adjon. Ami levonható, hogy a fideszista képviselők, ahogyan évtizede permanensen levitálnak kiválasztottságuk biztos tudatában, mindenhez is értenek. Az én fatornyosomban az egyik a színház próbafolyamatát akarta figyelemmel kísérni az egyik, mert nem tetszett neki a teátrum globalista kínálata.

Tehát feljogosítva érzik magukat, hogy mindenbe belepofázzanak, és úgy általában mindenki tűri is magában morogva vagy csendesen, illetve olyan is akad jócskán, aki leborul. Németh Szilárd egy huszáregyenruhát látva, ha az jelmez is, késztetést érez, hogy odamenjen alkalmatlankodni, ahol neki az ég egy világon semmi keresnivalója. Ám, mint fideszes mufti, ha jogot formál arra, hogy odapofátlankodjon – a médiában „megtekintsen” -, akkor azon csodálkoznia nem kell, hogy ugyan szordínósan, de elküldik az anyukájába. S hogy erről ennyit mesélek, az azért van, mert ez a sztori azt mutatja, hogy van még remény.

Németh Szilárd viszont megsértődött, és az esetet úgy kommentálta a Facebookon, hogy „a forgatáson a Gvadányi Józsefet játszó Molnár Áron is elém pattant, hogy bebizonyítsa – Hadik jobbkezének szerepe és szelleme ellenében – milyen jól bebiflázta a rólam szóló baloldali szövegkönyvet is. Szerintem egy ilyen fiatal és tehetséges színésznek minden szempontból hasznosabb lenne, ha a forgatási szünetekben inkább Petőfi Gvadányi-versét vagy a falusi nótárius budai utazásáról szóló könyvecskét böngészné, s nem a gyurcsányi pártpropagandából töltekezne.” – Azt hiszem, ehhez hozzá tenni nincs mit, ezzel lett meg a kellő íve az egésznek.

Keretbe foglalva azonban, s nem azért, mert oly jól esik felidézni, képzeljük el ismét, midőn Németh Szilárd kérdez, hogy úgy néz-e ki, mint akiből hiányzik a kultúra, akkor ivói nyelven azt kell mondanunk, házhoz ment a pofonért. De ebből is kitetszik az a felsőbbrendűségi habitus, hogy a lelkem nagy valószínűséggel úgy vélte, a vele szemben álló – mint ahogyan ahhoz egyébként szokva van – mindezek után megerősíti, hogy ugyan képviselő úr, önben csurig van a kultúra, már épp készül kiönteni. De nem. Hanem szordínósan azt mondják neki: tuskó. Állítólag ekkor csönd lett egy kicsit, majd, mint látjuk, a pacalszakács elkezdett gyurcsányozni. És itt lett kerek a sztori.

Mária keze, Brüsszel lába

Tegnap úgy játszásiból elmerengtem kicsit egy fikcióban, karikatúrában, amely azt volt hivatott vizsgálni kik azok, akik Orbán-beszédet hallgatni járnak, hogyan kerülnek oda és miért. Ám jól láttuk, perszehogy, az ujjamból szoptam az egészet, de nem bűnös, hanem ábrázolási, mintegy tömörítési szándékkal. És ezen a ponton tessenek felidézni esztétikai tanulmányaikból az egyes és általános viszonyát, azt, hogy ezekből aztán hogyan fakad a valóság megmutatása és a rejtett ítélethozatal. Ilyképp tegnap előttünk állt az a típus, akiknek Orbán beszél, és a linearitást megborítva ma lesz az a nap, amikor pedig megnézzük, miket is beszél ez az alak összevissza. Hogy ne mondjuk, hadovál.

És még csak nem is az egész szöveget vesszük górcső alá, mert a fasiszta uszítás arra méltatlan, hanem, ahogyan az előbb az egyes és általános karöltésére hivatkoztam, ezúttal pedig a rész és egész egylényegűségére hívnám fel a figyelmet, hogy a legkisebb molekulában benne van az anyag minden tulajdonsága. Orbán fasiszta uszítását mintegy fraktálként tárom a nagyközönség elé, amikor a képben egyre beljebb haladva fedezzük fel benne a végtelenségig ugyanazt. Ez pedig Orbánt nézvést a romlottság, aljasság és a gonoszság maga, egy olyan ember bimbózódik, feslik ki előttünk, ami típust már régebben is a történelem szemétdombjára hajítottak, csak kis hazánkban nem jött még el a végleges ideje.

„Liberálissá és érzékennyé akarnak pofozni bennünket.” – Ezt jelentette ki a kedves vezető a bávatag de annál lelkesebb és hangosabb tömeg előtt, és ebben az egy mondatban (fraktálok) benne van Orbán tágas és romlott univerzuma, amelyben az alapvető emberi értékek betartásának kérése számára pofozás és rajta való erőszaktevés. Amikor nem rúghat bele a menekülőbe – pofozás, midőn nem uszíthat melegek ellen, szintén, arcán való tenyércsattanásként éli meg, ha segíteni kell az elesetteken, rajta, illetve a természetén való két lábbal tapodás, ha ellenfelének is vannak jogai. Felesleges folytatni – pedig bőséggel lehetne – mi mindent él meg Orbán a gusztusa, jelleme. neveltetése ellen valóként.

Leginkább azokat a dolgokat, amitől amúgy embernek nevezhető az ember. Ha nem fogna vissza a gyerekszoba, néven tudnám nevezni, de inkább önökre a bízom a nehéz – vagy épp könnyű – feladatot. Sok mindent mondott még Orbán szombaton, egészen elképesztő blődségeket, amelyeknek egyetlen feladata volt, hogy a hívei elhaladva egy koldus mellett belerúgjanak, Gyurcsányt látva akasztani támadjon kedvük, egyáltalán, az az elvárás, hogy mindegyiknek csattogjon a foga és liberálisokat früstököljön, illetve irtsa az írmagjukat is. Orbán beszéde nettó közösség elleni uszítás volt, és ezért is számon fogjuk kérni, mint annyi sok mindenért még. A cél szentesítve az eszközt azonban az uszítás hiátusait kitöltve egészen elképesztő hülyeségeket beszél.

Azok, akik emberré akarják pofozni őt, Mária kezéből Brüsszel lába elé szeretnék tenni az országot, és ez a kép már fölvet bizonyos diagnosztikai gondolatokat. Nyelvünk tanáraként tudom, hogy bizonyos fix helyesírási hibák a debilitás jeleiként értelmezhetők, és, bár nem vagyok pszichiáter, azt is sejtem, az Orbán beszédében mutatkozó képek mit jeleznek. Egy, az őrület felé lavírozó organizmus megnyilatkozásai ezek. Ebből az egészből, ha véget ér, királydrámát fogok írni, ha Shakespeare-ént újjászületek a bizonytalan jövőben. Egyébként nem akartam többet a mai dolgozattal, csak ezt megmutatni: kezd megőrülni a manus, így csak rajtunk múlik, mit kezdünk vele, hová bökjük azt a szurit.

Kakukkfalva

Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.

Békemenetelni hívtak Budapestre. Napok óta nyaggattak a kocsmában, polgármester urunk személyesen csöngetett be, hogy elvárja a menésemet, ingyen lesz az út, sőt, moziba is visznek. Hozzá tette, jó szívvel venné, ha mennék, aztán majd meglátja, hogyan alakulnak a téli közmunkák. Ezek után, ha akartam volna, akkor sem maradhattam volna otthol, de végül is, örömöst indultam, mert mikor adódhatik alkalom láthatni és személyesen hallhatni Őt. Mert ugyan a Kossuthon iszom minden szavát, de az mégsem ugyanaz, mintha ott áll az emberrel szemben.

A maga teljes valójában húsból és vérből, hogy szinte érezni a szagát és a leheletét. A szomszéd főzött az idén barackból házit, olyat, amitől a kerítést szaggatja az ember, tettem az útra egy literrel, mert alapvető élelmiszer ez is, mint a kirántott hús, illetve, kell ez is az ünnep fényéhez. Néhányszor rákortyol az ember, és mindjárt szebb lesz a világ. Előző este nekiláttam zászlót készíteni, ahogyan polgármester urunk közmunkailag kérte, hogy egy nemzeti lobogóra írjuk rá a falunk nevét jól láthatóan, nagy betűkkel, hogy Ő tudja, mi itt vele vagyunk és megvédjük Őt Brüsszeltől.

Vagy Ő véd meg minket, azt már nem tudom, de védés van benne, az biztos. Kakukkfalván lakok, egy vastag, fekete filctollal strammul ráírtam egy zászlóra a falunk nevét, csak édesjó Zsuzskám szólt, hogy nem jól van az, mert fejtetőn van már rajta a felirat, és így úgy tűnik, mintha olaszok volnánk, tésztazabáló népség. Így hát adtam egy pofont édesjó Zsuzskámnak, hogy süsse azt a húst a konyhán, ne avatkozzon a férfiak dolgába, másrészt meg azért igaza volt, de nem baj, majd fordítva lobogtatom a lobogót, jól van az úgy is. Illetve jól lesz, mert hosszú út állt előttünk a lobogtatásig.

A Szentháromság térről indult a buszunk, szinte az egész falu fölfért, mert hármat is láttam, olyan volt a tér, mintha búcsú lenne, akkora volt a tömeg. Megkérdeztem polgármester urunkat, ki fizeti ezt a sok pénzt az útra, meg majd a mozit, de nem felelt, hanem valahová messze elintett a kezével a hegyeken túlra, vagy mintha az égből jönne az áldás. És ebből megértettük, hogy ehhöz nekünk semmi közünk, a mi dolgunk, hogy fölszálljunk arra a buszra lehetőleg minél többen, legyen a kedvünk vidám és boldog jövőt váró, és hagyjuk, hogy vigyenek, ahová vinniük kell.

És vittek is. Robogott velünk a busz, fogyott a szendvics meg a házi főzésű, hogy mire betekeregtünk a nagy Budapestre, már virágos volt a világ és a kedvünk. Hát én ennyi buszt és ennyi buszból kiszálló embert még nem láttam, ott volt a világ összes busza és összes embere zászlókkal és feliratokkal. Olyan volt, mint még mikor drága apám nyakában mentem hajdan május elsejézni be a városba, és vonultunk vele, én a nyakában. Úgy mentünk itt is, polgármester urunk irányba állított, hogy induljunk mögötte, és el ne vesszünk neki.

Sokat kellett gyalogolni, szólt a zene, fényképeztek meg filmeztek minket, integettem, hogy hátha édesjó Zsuzskám néz a tévében, hívogattuk a Gyurcsányt, hogy jöjjön oda, de nem jött. Sokáig mentünk, hogy már sajgott a lábam meg hasogatott a derekam, szólongattuk a Gyurcsányt mindhiába, szopogattuk a házi főzésűt a bajokra, mígnem elértünk a térre, és mondták, hogy mindjárt jön Ő. Majd elájultam az izgalomtól, hogyha én ezt majd elmesélem a kocsmában, de rájöttem, hogy mindenki itt van a kocsmából, mindenki eljött polgármester urunk kedves, invitáló szavaira.

Így jött meg Ő, de nem éreztem a szagát és nem szagoltam a leheletét. Igazság szerint nem is nagyon láttam, mert egy marha nagy ember állt előttem, csak a mikrofon hangját hallottam visszhangzani valahogyan így, hogy gyur, csánycsánycsány, brü, sszelsszelsszel, kommunis, táktákták. Egy szót sem értettem, de mosolyogtam polgármester urunkra, aki aztán a végén mondta, hogy na, akkor megyünk a moziba bele. Nagyon jó volt leülni a sok ácsorgás után, és a sötétben a kirántott hústól és a házi főzésűtől azonnal elaludtam.

Arra ébredtem, hogy kapcsolják föl a villanyokat, és akkor tapsoltam én is ütemesen, mint a többiek, mert polgármester uruk erősen figyelt, és nem akartam rossz színben föltűnni előtte. Hazafelé a buszon már mindenki el volt pilledve, én is csak böfögtem a kirántott hús fokhagymás ízét és a házi főzésű savanyú gőzeit, és rájöttem, fogalmam sincs, mit kerestem én ott a pesti tömegben, minek cipeltem a zászlót, rajta a felirat, mígnem beláttam, hogy az ember gondol a téli közmunkára, ami a jövője neki, és édesjó Zsuzskámra is, aki már aludt, mire megérkeztem. Kimerülten és tanácstalanul.

Szelfik a mozikból

Tegnap a mozi felé menve láttam, annak ajtajánál bebocsátásra várva rengeteg gyerek – ilyen kamaszformák – ácsorog ott. Többen voltak, mint egy osztály, egy középiskola valamely évfolyama lehetett, képtelenség volt elférni mellettük a járdán, inkább átmentem a túloldalra. Iskolamozi mindig létezett, szerencsés esetben délelőtt, amivel pár tanítási órát meg lehetett úszni, ezek a gyerekek viszont már iskolaidő után ácsorogtak ott. Délután iskolai moziba akkor megy a kamasz, ha ráparancsolnak, mert szívesebben koslatna lányok után, bandázna a haverjaival, vagy ülne a számítógép előtt. De nem tudom, mivel töltik az idejüket a mai kamaszok.

A megtekintésre váró filmalkotás az Elkxrtuk volt, aminek a lázában ég most az egész haza, viszik ingyen a békemenetelőket, terelik a gyerekeket, és még ki tudja, hányféle furfanggal érik el, hogy a lehető legtöbben megnézzék. Lehet aztán lobogtatni a kimutatásokat a nézőszámról, illetve abban reménykedni, hogy a propaganda megteszi a hatását, és a moziból egyből mindenki szalad Orbánra szavazni. A dolgok azonban nem így működnek, hanem egészen máshogyan, de ez legyen a Fidesz propagandagépezetének baja. Ha nem jön be, lesz más, pénz – a miénk – van dögivel, párt és ország annyit még soha el nem költött a hatalom megtartására, mint a Fidesz.

És most az egész szellős Univerzumra gondolok, amikor az összehasonlítást teszem, de ezen felesleges felhorkanni vagy szomorkodni, mindenki tudja ezt, csak még senki nem számolta össze. Hihetetlen végösszeg jönne ki, és éppen ezért erről ennyi elég is. Abból is, hogy hányan látják az Elkxurtukat muszájból, jobb híján, vagy más kényszerítő ok miatt, és szintén mennyien – nem megfeledkezve róluk sem -, akik igazi érdeklődésből, okulást, leleplezést vagy katarzist remélve ülnek be a vetítőterembe. Belőlük is sok van, de nem elég egy választás megnyerésére sem, mint ahogyan annyi keresztény sincs az országban, amennyire hivatkoznak.

Mindezzel csak boldogságunk arányait írtam le, mert voltaképp az igaz elképedést Orbán képviselői, polgármesterei és más, a rendszerből és a rendszertől hasznot remélő csinovnyikok buzgalma váltotta ki. Se szeri, se száma megnyilatkozásaiknak, ahogyan mozikból szelfizgetnek, milyen nagy elszánással és esztétikai reményekkel, de nem utolsó sorban a megvilágosodás ígéretével várják az évszázad filmalkotását, és boldog, boldogtalant arra buzdítanak, nézzék meg ők is. Jól láthatóan házi feladatot teljesítenek, de olyat, amit föl sem adtak nekik, hanem önként rótták magukra, mint valami stréberek. És tulajdonképpen azok is. Orbán stréberei.

Ez meglehetősen kiábrándító, ahogyan elnézi az ember a sok bábut, akik az önbecsülésük, illetve és sőt, a személyiségük utolsó cafatjait adják fel, hangosan demonstrálva így is a hűségüket. Nekik egyébiránt már másuk sincs, de a Fidesz és annak ura mást nem is vár el tőlük: a vak hűséget és a kérdések nélküli lojalitást. Félrenézni nem lehetséges, pisszenni sem nagyon, mert mennek a szemétdobra. Így, amikor ezekben a napokban ellepik a közösségi teret ezek a mozis képek, rajtuk a boldog és izgatott fideszistákkal, az annak a bizonyítéka, nincs olyan, amit meg ne tennének, mert más lehetőségük az életben maradásra nincs.

Ők az Orbán-vallás papjai, más szemszögből az Orbán-hadsereg zupás őrmesterei, akik az egyház és a sereg nélkül élni nem tudnak, az azon túli világot nem ismerik, odavetve egyből elvesznek. Ha a Fidesz elveszíti a választásokat, teli lesz az ország hasznavehetetlen, poszttraumás stressz szindrómás emberekkel, akik hazatérnek a háborúból, és nem találják a helyüket a társadalomban. Ezt ugyan nem tudják, csak sejtik. Érzik azt, hogy a NER-en kívül számukra élet nem létezik, így a hűségüket mindig, mindenhol, minden áron bizonyítaniuk kell. Kötcsén, a felcsúti meghallgatáson, az eltakart, elfóliázott frakcióüléseken. Mindenhol.

Ez az ő tragédiájuk, de szánalmat érte nem érdemelnek. Aki időleges jólétért eladja magát az ördögnek, az számíthat rá, hogy a számla egyszer be lesz hajtva. Ha nem is általunk, törvény vagy a lelkiismeret segítségével, hanem a vereség után elviselhetetlenül üressé váló világgal. Voltaképp ennek a filmvetítésnek, a megnézésben tobzódó janicsároknak ez a legnagyobb tanulsága, akik még most is, még mindig azt hiszik, hogy a rend örök, és soha, semmi nem fog megváltozni. Nem tanultak elég fizikát, nem olvastak elég filozófiát – ezért lettek fideszisták –, de a törvények dolgoznak. Egy állandóság van, a változás, vagy emelkedettebben: pantha rhei.

Mérjük meg Orbán Viktort

Ne tessenek egyből rosszra gondolni, hogy a méretei fölötti tűnődés (átugrani vs. megkerülni) mondatja velünk, miszerint a kedves vezetőt le kellene mázsálni. Mert kik vagyunk mi, hogy élcelődjünk bárkai alkatán és deformitásán, és ez nem is komilfó, mert volt gyerekszobánk. Bár a háború mostani állásában már minden lehet, de nincs értelme semminek sem, ahogyan a költő mondja, ugye. No most, Orbán Viktor tömegét (és nem a súlyát, mert a Holdon a hatoda volna mint a sártekén, a menyekben meg semennyi) nem csúfolódási vagy egészségügyi szándékkal vizslatnánk nagyon szívesen, hanem besorolási szándékkal, hogy vajh, boszorkány-é ő maga is, vagy pediglen nem egészen.

Elmondom a dilemmát és tépelődést. Ha jól emlékszem, Varga Judit vezette be a Fidesz szótárába a „boszorkányüldözés” fogalmat abban az értelemben, hogy a civilizált világ (vö: EU) ezt folytatna kies hazánk ellen. No most, ha ez így van, akkor abban vannak a megtestesült boszorkányok, akiket üldöznek, így a kép, ami ez ügyben előttem van, hogy futrobog a boszorkány, mögötte pedig lohol az EU, amint őtet üldözi. Ahogyan a clarexes reklámban az apuka megy a hasa után. De elkalandoztunk. Nos tehát, Varga Judit bevezette a köztudatba ezt a boszorkányüldözősdit. Aszongya az EU, ne lopj. Boszorkány, vágja rá a NER. Ne hazudj – boszorkány, ne fasisztáskodj – boszorkány, és így tovább a végtelenségig.

És most már Orbán is rákezdte, hogy Európában boszorkányüldözés van. Azért hangoztatja ezt a kedves vezető, mert ez az Európa, illetve annak a parlamentje kedden kimondta a lengyel alkotmánybíróságról, hogy az illegitim. Sőt, azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy indítsa el Lengyelországgal szemben az uniós források védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmust, szakítsa meg, vagy függessze fel a kifizetéseket, indítson kötelezettségszegési eljárásokat és ne hagyja jóvá a lengyel nemzeti helyreállítási tervet, etc., valamint etc. Azért ez már döfi, ebben Orbán megláthatja a saját jövőjét, és ezt nevezi boszorkányüldözésnek. Ámde, ha a lengyelek boszorkányok, akkor ő is az.

Ő is üldöztetve van, pedig még nincs is bizonyság rá, hogy boszorkány volna. A kiderítésének azonban megvan a módszertana, mint azt a Gyalog galopp című remek filmalkotásból ismerhetjük. Ott a decens, nívójában már majdnem egy békemenetre hajazó népek – mint emlékezhetünk – hosszú vívódás után kacsa, víz, lebegés, fa egyebek mérlegelése után jutottak arra, hogy a boszorkányság empirikus meghatározásának módja a mérlegelés, kiderítve, mennyit nyom a delikvens. Azt mi tesszük hozzá, hogy a filmbéli okosak a vízen lebegést is boszorkány-kritériumnak tudták be, Orbánt tehát vízbe is vethetnénk vizsgálati céllal. Bár a zsír is úszik annak felszínén, mint az ismeretes, de elég ennyi az esztétikából.

A száguldó köznapokban viszont az van, hogy ez a parlament, amely üldözi a boszorkányokat, hozhat bármely okos határozatokat, ha azt az Európai Bizottság nem hajtja végre. És a dolgok már odáig jutottak, mint az ismeretes, hogy ez a parlament már beperli a saját bizottságát, mert az vonakodik alkalmazni a jogállamisági mechanizmust. Mert a parlament szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze Magyarország és Lengyelország esetében is a normasértésekről. Csodás jövő, mert míg most Orbán veri a tamtamot, hogy boszorkányüldözés, és kiáll lengyel testvérei igazáért, látszik, hogy a malmok, ha lassan is, de őrölnek. Ha úgy tetszik, ez a parlament már megmérte Orbánt, és könnyűnek találta.

Mi is. Ám mivel mi nem boszorkányokat üldözünk, s éppen azért, mert Orbánt már tizenegy rohadt hosszú éve méregetjük, és arra jutottunk, nem boszorkány ő, tehát nem mesebeli lény, hanem egy rögvalós, a velejéig romlott alak. Látja ezt a parlament is, amelyik készül beperelni a saját bizottságát, amely lomha, tohonya és romlott is, amikor előbb nézi a német autóipar érdekeit, és annak tükrében szemet huny a fasizmus fölött. Henry Ford is jól keresett a nácikon, Hugo Boss SS egyenruhát tervezett, és Ferdinand Porsche is Hitlernek gyártotta le az első VW Bogarat. A pénznek nincs szaga? Dehogynem. Messzire bűzlik. Tiborczé ás Ráhelé Spanyolországból idáig szaglik. A boszorkányokat viszont, ha elégetik, égett hússzag lesz.

Vetítés

Az lesz ám a felhőtlen boldogság mindannyiunknak, amikor majd érkeznek a diadalmi jelentések, hány százezren (millióan) tekintették, nézték, ámulták meg Kálomista et. remekét, az Elkúrtuk című filmalkotást. Tegnap arra a gondolatra kellett jutnom, hogy a Fidesz oly magasan áll intellektusban az egész univerzum fölött, hogy még a vidéki települések polgármesteri székébe is filmesztétákat ültetett, akik polgáraik számára/részére szemezgetnek a nagyvilág alkotásaiból, és az arra érdemeseket, amelyek a bávatag Józsikat, Jenőket és Magdusokat kiemelik mintegy a mindennapi nihilből, megnézésre ajánlják.

Mint régen, ahogyan a brigádok együtt jártak moziba, és a föladat teljesítésének bizonyságául beragasztották a jegyeket a brigádnaplóba, hogy megvolt a nagyközös művelődés. Ennek így kell lennie, hiszen még a fülünkben van Kálomista et. visítása, hogy a filmje maga a mély/magasművészet, és még csak véletlenül sem propaganda. Ilyképp, ha egy polgármester a moziba tereli alattvalóit, annak szépészeti okai lehetnek csakis. És egészségügyiek. Úgy kínálják a programot ugyanis a bürgermeisterek, hogy először kis séta a békemenetben, majd pediglen közös filmnézés, és pláne ingyen. Ha polgi volnék, még hozzá csapnék egy stopgyurcsány aláírást is.

Hogy a fáradozás egyszerre több haszonnal is járjon. A tébolynak egy egészen új szintjére lépett a Fidesz és nyúlványai, már többször felötlött bennem és olykor le is írtam, akárha Caligula végnapjai, mintha minden teljesen mindegy lenne már, s épp emiatt minden gátak leomoltak. Mindezek után erősen remélem azonban, hogy Kálomista befejezi a visongást, miszerint el akarják hallgatni, milyen műremeket tett le a nemzet asztalára, de egyben azt is elvárom, ne hazudozza, hogy ez nem propaganda, ugyanis, amit mókásan fölvázoltam, hogy a polgármesterek filmesztéták volnának, remélem nem vettük komolyan, mert nem annak szántam.

Csupán az abszurd képtelenséget mutattam meg arról, milyen hely is lett szerencsétlen hazánk. Minden külön értesítés helyett: ilyen. És olyan is továbbá, hogy az ebbe a polgármesteres, kálomistás, párttitkáros halmazba tartozó békemenetelők provokációnak tartják, ha az ellenzék is meg akarna emlékezni 1956-ról, és nem állom meg, hogy ne idézzek az uszításból: „Értetlenül állnak a kommunista szellemű elnyomók provokációja láttán.” – Továbbá: „A Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal október 23-ai Békemenettel kapcsolatos »provokáció«️ egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldal – ahogy 1956 őszén, 2006 őszén – most is fél a békés, nemzeti érzelmű tömegtől”.

No most, látjuk a békemenet szellemiségét, de ez egyáltalán nem meglepő, hanem az ellenzék (aki provokálni akarja a szent életűeket) „kommunista szellemű elnyomó” minősítése, nos ez az, ami valóban túlmegy minden határon. Nem panaszként, csak a miheztartás végett, tehát a mai ellenzék az elnyomó (Kit? Mit? Hogyan?), és pláne kommunista szellemű. Ez a jelző nem igazán érdekes, de az immár tizenegy éve kétharmaddal az országot letaroló Fidesz seggéből ordibálni a szinte miden lehetőségétől megfosztott ellenzékre az elnyomó titulust, ez legalább olyan delikát, mint az, hogy Kálomista nem propagandafilmet csinált.

A békemenetről de legfőképp a szervezőiről egyre inkább lehull a lepel. Ahogyan az egész gyaloglás nem más, mint uszítás, az ilyen megnyilvánulások is azok, mint ahogyan Kálomista filmje is. Mindehhez pedig, amit az ünnep ürügyén előadnak, lengyel és román vendégmunkásokat utaztatnak az országba, s ha a vírus felől most nem is vizsgáljuk, ami akár nem szándékos emberölésnek tekinthető, viszont voltaképp hazaárulásnak is felfogható, amikor idegeneket hívnak az országba saját honfitársaik ellen. Mert bárhonnan is nézzük, ez történik. Az lenne még a legszebb, ha a lengyeleket is a moziba terelnék filmet nézni, de még az is lehet.

Ebben az elcseszett országban már eddig is eléggé elviselhetetlen volt az élet, most azonban kezd kibírhatatlanná, hogy úgy ne mondjam, lidérces álommá válni. Mert aki egy kicsit is a moszatoknál nagyobb tudattal éli az életét, az nem bír menekülni a permanens mocsok, az uszítás és ütemes taps elől. Mert ki gondolta volna akár tíz évvel ezelőtt is, hogy eljön az az idő, amikor a felnőtt lakosságot buszokkal és ingyen viszik moziba, hogy egy kis átnevelést adjanak nekik. Ki gondolta volna, hogy az üldözöttet elnyomónak titulálják, és ki vélte volna úgy, hogy fasiszta országban kell élnie? Ki gondolta volna, hogy végül ujgurok leszünk?