Valaki már igazán lemondhatna a brancsból

A Pegasus kémszoftver gyártója kijelentette, még az is lehet, szerződést bont kormányunkkal, mert a termékét nem arra használja, amire megvette, azaz, terroristák, szervezett bűnözők és hasonszőrűek, hanem az ellenzéke ellen. Nem erre készült, mondják az izraeliek, ők nem ilyen feltételekkel és felhasználásra adták el, tehát botrány van, mégpedig nemzetközi. Júliusban robbant ki ez az egész mocskos ügy, kormányunk pedig azóta sunnyog pintérestől vargajuditostól cakumpakk, mígnem jött nekünk Kósa Lajos néhány napja.

Lajos nem volt rest se kába, és bevallotta, hogy a belügy vette meg a készséget nem megengedett célokra, azóta újra áll a már majdnem elcsituló bál, viszont most sem történik semmi. Ha tegnap azon merengtünk, nem tudni igazán, Deutsch Tamás mivégre van ezen a világon, Kósára hatványozottan igaz ez, belőle, mint az régóta kitetszik, kontroll nélkül jönnek elő a szavak, és annyi galibát is okozott már, hogy az sem világos, mire tartja a Fidesz. Nagy valószínűséggel nem hagyja az út szélén érdemei elismerése mellett.

Kósának már rég le kellett volna mondania hivataláról az örökösnő, a mama disznai és még számos más ügy miatt, a Fideszben azonban, mivel nem párt, hanem galeri vagy maffia, ilyen erkölcsi kötelmek nincsenek. Haszonelvűség van, ki termeli a szavazatokat a gazdának, ki nyomogatja megfelelően a gombot. Simonka is már rég előzetesben, sőt, utólagosban kellene legyen, ehelyett ott szavazgat a parlamentben, sőt, olykor kikérik az ügyészségtől, nehogy hiányozzon. Itt és most, ezek után is kellene vennie valakinek a kalapját, de senki nem megy sehová.

Majd akkor, ha Orbán arról rendelkezik, s mint valami pasa, megküldi a selyemzsinórt szíves felhasználásra. Túllépve azonban egy pillanatra ezen a morális dilemmán, hogy a Fidesz miért fetreng a mocsokban, és ez miért jó neki, pillantsunk oda is, hogy az izraeliek baja az, nem arra használják a programjukat, mint amire gyártották, s mint amire vették. És ez ránk nézvést nagyobb baj, mint, hogy miért nem takarodik el közülük akár egy is szépszerével, mert az csak az ő erkölcsi nyomoruk tükre. Kövér házőrsége ugyanis komoly fegyvereket vett vagy kapott.

Szó szerint azt lehetett olvasni tegnap, hogy tömegoszlatásra alkalmas és ideális gránátvetőt vásárolt a pedellus magánhadserege. Sőt, szó volt a hírben mesterlövész puskákról, géppisztolyokról, egyebekről, és fölmerül a kérdés, ezeket miért és mire szeretnék használni, mert a házon belül Hadházy lopós táblái vagy Jakab ereszcsatornái ellen maximum, ilyen veszedelmek ellen viszont ezek a készségek elég ütősek. És itt segít nekünk megint Kósa, aki szerint ezekkel drónokra lehet és fognak vadászni. Imádjuk ezt a Kósát, ha nem lenne, ki kellene találni magunknak.

A bajok azonban annál sokkal nagyobbak, mint hogy a félhülye Kósán röhögjünk. Mégpedig azért, mert analógiánkban, ha a kémszoftvert nem a terroristák, hanem ellenünk használta a rezsim, akkor ebből fakadólag mire gondoljunk, amikor azzal etetnek, hogy a gránátvető a drónok ellen van. Lehet, hogy a fideszes frazeológiában a drón az ellenzéki álneve, vagy én nem is tudom. Még csak az sem mondható, hogy aggódásomnak alapja nincs, mert tudjuk, hogy a fiúk, és élcsapatuk, Kubatov kopaszai hajlamosak elveszteni az eszüket.

Ha van költői kérdés, akkor van költői ábrándozás is. És amikor azon morfondírozok, hogy miért nem mond már végre le valaki a maffiából, akkor ez az, mivelhogy normális üzemmenetet tételez, míg viszont mifelénk, mint tudjuk jól, háború van. Mégpedig életre-halálra. Sőt, ezen túl is a Fidesz működése sem felel meg a bevett erkölcsi normáknak, mert nem terroristák ellen harcol, hanem boltol velük (Ghaith Rashad Pharaon), bűnözőket bújtat (Gruevszki) vagy gyilkosokat (baltás) enged szabadon. No most, ilyenek kezébe lehallgató szoftvereket és fegyvereket adni istenkísértés.

Remélem, értjük az aggodalmat, amikor látjuk a báránybőrt Orbánra terítve, illetve, ahogyan belebújt az ordas. Bugy gátov, vszigdá gátov, azaz, légy készen, mindig készen, tanították a kommunista elvtársak annak idején, és lám, mennyit ellestek tőlük a kollégista elvtársak. Szinte egyek velük. Most viszont nem történik semmi. Varga Judit – akinek mindezek után elsőként kellene elhúznia valami meleg helyre -, utoljára Prágában sörözött egy kép szerint, azóta se híre, se hamva a lelkemnek. Már szinte hiányzik, hogy boszorkányüldözést visongjon.

Szent Márton napi vásár a Vasi Skanzenben

Hétvégén, november 6-án és 7-én tartották meg a 2021-es Szent Márton-napi országos nagyvásárt Szombathelyen a Vasi Skanzenben. Idén is érkeztek az ország minden részéből népi kézművesek, zenészek, néptáncosok, voltak kézműves foglalkozások, íjászbemutató, bábszínház és népi játékok is. Mindkét nap koncerttel zárult, szombaton a Romano Drom lépett fel, vasárnap pedig a Koprive.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók, a képekre kattintva.

A második napon én is kinéztem, családias hangulat fogadott. Nem volt tolongás, kényelmesen lehetett nézelődni, sokkal kevesebben látogattak ki idén, és üres vásározói helyek is voltak.

Az ajándéknak is mondható két napsütéses, fagymentes, szélmentes őszi vásárnap jó hétvégi kikapcsolódásnak számított. Sok kóstolható és vásárolható finomsággal, jó italokkal, sült gesztenyével és színpadi műsorokkal.

A bejáratnál védettségi igazolványt is kértek.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók, a képekre kattintva.

Deutsch is elkxrta

Bemutatják Brüsszelben az Elkúrtuk című filmalkotást, amit a magyar sajtó meglehetős eufemizmussal nemzetközi premiernek nevez. Abból a szempontból a megállapítás mindenképpen igaz, hogy nem kies hazánkban vetítik a nagy művet. Ám, ha ott lennénk, ahogyan nem tudunk, de – és ezt hangsúlyosan mondjuk – nem is akarnánk, látnánk, hogy kik ülnek a moziban bent, és e szempontból a premier nem igazán lesz nemzetközi, ha azon maximum a bűnös városban dolgozó, oda akkreditált fideszista magyarok vesznek részt. Vetíthetnék ez alapján akármely magyar ugari moziban is, ahová a tanulókat kötelezően, igazolatlan hiányzás terhe mellett viszik busszal a nagy bámulásra.

Ám ne legyünk előítéletesek, biztosan megjelenik pár szélsőjobbos figura, és ezt nem egyéb miatt tételezzük, mint azért, mert tudjuk, kik szervezik a kinti vetítést. A Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság intézi az orgazmikus aktust, s ennek fényében vonjuk magunkra az előítéletesség ódiumát, amikor a mozilátogatók világnézetéről ítélünk látatlanban. Mert az viszont igaz, hogy az életet más szemszögből szemlélő organizmusok saját belátásból oda nem mennek, magukat ilyennel nem mérgezik. De locsolgatni kell Kálomista egóját, akinek az a téveszméje, hogy a film „nagyot megy”.

Ebbéli örömében pedig már a második részt is beígérte, ami legyen az ő nyomora. Voltaképp az Elkúrtuk című film – hogy hol vetítik, és hány embert terelnek el megnézni azt – teljességgel érdektelen, így a brüsszeli játszás is az volna, ha nem lenne ezen a földön Deutsch Tamás. Ámde van. Mi magunk nem tudjuk mi okból, mi volt a teremtő célja vele, de Isten szándékait halandó nem ismerheti. Számunkra az látszik az alapító atyából, hogy időnként twitterezik, ám, hogy azon túl mivel foglalatoskodik, az ismeretlen homályába vész. Már csak azért is, mert, mint az tudvalévő, Brüsszelben mindenhonnan kivágták a pártjával együtt.

Ez a Deutsch Tamás nyilvánult meg most úgy az Elkúrtuk brüsszeli vetítéséről, hogy “itt állandóan a jogállamiságról próbálnak kioktatni minket. Ugyanakkor 2006-ban a baloldali kormányfő, Gyurcsány Ferenc parancsára rendőrcsizmák tiporták a jogállamiságot hazánkban, az akkor már uniós tagállam Magyarországon”. E ponton újólag arra mutatnánk rá, 2006-ban a Fidesz által feltüzelt és irányított hordák a jogállamot akarták megdönteni, viszont az az érdekes helyzet állott elő, hogy állati tüntetőkkel Brüsszelben is találkoztak már, és ugyanúgy járnak el velük szemben, mint annak idején a magyar rendőség a mieinkkel.

Azzal a különbséggel, hogy a brüsszeli rendőrök valószínűleg keményebbek a magyaroknál. És most, hogy mindezt elmeséltük Deutsch Tamásnak, még arra is felhívnánk a figyelmét, ha és netán, egészen véletlenül olyan ember is megnézné mindezt, aki megnézés nélkül is nem a Fidesz nótáját fújja, tudni fogja, az egésznek hol a helye. Mert az a különösség mindebben, hogy a filmben Dobrev Klára maga a megtestesült gonosz, aki utasítást ad a szemkilövetésre. No most, Dobrevet ott ismerik, ő az Európai Parlament alelnöke, s ebbéli minőségében tisztelik is. Míg viszont Deutsch nem is olyan rég nem győzött rimánkodni, hogy azért maradhasson ott kicsinyég.

Sőt, ami még rosszabb hír talán Detuschnak, hogy a Fideszt is alaposan ismerik már, és éppen ezért nem lepődnek meg azon, hogy mocskolódó és hazug filmet visznek oda, de nem fognak törődni vele. Ennyi méltóság még maradt bennük, ha annyi nem is, hogy az egész galerivel szemben hathatósan fellépjenek. Ez viszont a mi bajunk. De, hogy összegezzük ezt az egészet, a brüsszeli vetítés ezért nem mérföldkő, nem dicsőség és semmiféle haszna sem lesz, hacsak nem annyi, hogy az undor még mélyebb gödreibe löki a kollégisták galerijét, de a jelek szerint ez nekik már teljesen mindegy. Már ők is feladták az önbecsülésüket, ha volt nekik ilyenjük egyáltalán.

Ha nem ügyelek, még elkezdem szánni őket, de attól mentsen meg az Isten, úgyhogy, mielőtt ilyen baleset történne, még búcsúzóul azt is elmesélem, hogy a 2006-os történések régóta fönt vannak a Youtube-on, ott minden megtekinthető, így az a veszély fenyeget, hogy odakint azért utánanéznek a film állításainak, és akkor az lesz, mint amiről fentebb beszéltem. Egyébként a Fidesz ilyen, és az összes fideszes (lásd: Deutsch), hogy nem veszi figyelembe, amikor külföldön kinyitja a pofáját, nem otthon van, nem a saját agyhalott idiótáinak beszél. Ebből fakadóan még az is lehet, hogy élénk lesz a film visszhangja, csak nem olyan, mint amilyet Deutsch gondol.

Aki halott, az a leghalottabb

Bekavart a háromnapos ünnep – mondta Pintér belügyminiszterünk –, ezért van az, hogy százhét halottat jelentett az amúgy kormányzati propagandával foglalkozó koronavirus.gov.hu oldal. Megcsúszott a statisztika, mondja Pintér, ami úgy is fogalmazható, hogy föltorlódtak a halottak, tehát a helyzet nem tragikus, pedig de. Mert aki halott, az a leghalottabb, nem lehet csak egy kicsit halottnak lenni, mert aki meghalt, az már meg van halva végleg és egészen.

Belügyminiszterünk szó szerint így nyilatkozott, és én kérek elnézést, hogy nem igazán tud magyarul: „Sajnálatos módon a statisztikai iránymutatás a három ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott, és ennek a statisztikai szolgáltatás hiányának köszönhető, hogy százhét eset egyszerre került kimutatásra.” Ezen a ponton hiányoljuk Ceci nénnyét a híres mondatával, miszerint „nincs erre jobb szövegünk”, illetve a halottak elszaporodását rá lehetne fogni Brüsszelre.

Vagy az óraállításra, Gyurcsányra, Sorosra, a lehetőségek tárháza végtelen, amikor a felelősséget és a szart szét kell kenni. Úgy mellékesen még az is isteni kegy, hogy belügyminiszter urat/elvtársat kérdezni lehetett, mert emlékezhetünk a Pegasus-ügy olyannyira titkos, hogy Pintér szerint még az az újságíró is bűncselekményt követ el, aki egyáltalán kérdezni mer róla. No most, ehhöz képest Kósa bevallotta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató készséget, akkor most az a kérdés, ki megy börtönbe.

Kósa, Pintér vagy Varga Judit, illetve az egész nyüves galeri. Egyébként Kósát kérdezni újságírónak maga a főnyeremény, a kupakok és tuszuhutik óta tudható, hogy a válaszból vagy kabaréjelenet lesz, vagy ilyen vallomás. Kósa a gyenge láncszem, tehát az a nagy titok, miért tartják egyáltalán, bohócnak ott van Németh Szilárd is. Nem olyan időket élünk azonban, hogy ilyen Kósa-féle idiótákon göcögjünk, mert ismét elkezdtünk hullani, akár az őszi legyek, amire a legnagyobb bizonyság maga Pintér.

Hogy nekilátott magyarázni a bizonyítványt, statisztikát, számolási módszertant és efféléket emlegetve, holott mondjuk el még egyszer, aki meghalt, annak már mindegy, a sajnálatos aktus után milyen számsor lesz belőle, az sem a családját, őt meg végképp nem vigasztalja egyáltalán. Viszont egy tanulmány szerint a járvány most leginkább a posztszocialista országokban tombol, ezt letagadni nem lehet, mert ezt nem Rogán rendelte be tízmilliókért, viszont akkor sorosista. Vagy nem.

Azt is megállapítja ez az iromány, hogy azért ilyen kritikus a helyzet a tájékunkon, mert a járványkezelést ezek a kormányok, itt-ott – mint nálunk is – rezsimek politikai célokra használják és használták. Az élő példa mi vagyunk a szabadjára engedett tömegekkel augusztus huszadikán, vadászatin, eucharisztikuson, békemeneten és futballmeccseken (hacsak a FIBA nem rendel el zárt kapukat a náculás miatt). Tankönyvi példák ezek a vírus manipulálására haszonszerzési célból, és most Pintér mutogat a statisztikára.

Hol van már doktorminiszterelnök et. hangzatos bődülése, miszerint mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a vírust, mert volt ilyen is. Volt már nagyon sok minden, egy hét alatt beoltott komplett ország, és a vírus felett aratott győzelem bejelentése is, nem is oly régen. Ehhez képest, mióta túlléptük a harmincezer halottat, már nem számolja őket senki sem hangosan, ilyen elhazudott napi statisztikák lettek. Gondolom, ha majd harmincötezren lesznek, megint feltűnnek, mert az olyan kerek szám.

Vagy kivárjuk a negyvenet. Azonban rajtuk kívül még az is nehezen emészthető, hogy mindennek az elcseszésnek felelőse nincs. Egyáltalán, ebben az országban a NER évei alatt még egyszer sem hangzott el, bocsánat, ez kevéssé volt sikeres, csak a diadalok vannak, s amikor Gyurcsány egyszer őszinte volt Őszödön, máris filmsztár lett belőle mint patásördög. Megfojtják az országot a propagandába bugyolált hazugságok, s mint kitetszik, a halottakat is igyekeznek letagadni, pedig azokat elég nehéz.

Igaz, amikor halomban álltak a proszektúrán, akkor is az volt a bűnös, aki erről beszámolt, s nem az, aki odakupacolta őket, ami ugyanaz a metódus, hogy a Pegasus említése is bűncselekmény immár és állítólag. Mindezek fényében egy kérdés marcangol csupán, hogy mikor fog kipukkanni az a rohadt lufi, és a széles, bávatag néptömegek mikor veszik észre, hogy ocsmányul átverték és átverik őket. Csak az a baj, ez már évtizede kérdés, és a jelek szerint az is marad örök időkre.

Égből pottyant migráncsmesék

No most. Az van, ha netán Rogán propagandista helikopterrel iramlik ebédelni, mint az szokásban van nála, akkor a minisztériuma által megrendelt és leforgatott riogató kisfilm bávatag hősnője fölnéz a levegőégre, amikor meghallja a rotorok csattogását, és sűrűn kereszteket vetve futmenekül azt sivítva, hogy Szűz Mária idesanyám, gyönnek a migráncsok. Mindmeghaluk minimum, de esetleg meg leszünk erőszakolva elveszítvén munkánkat, miközben a turbános ember arab számokat suttog a fülünkbe. Reményeim szerint jól érzékeltettem azt a kilátástalan, rettegő butaságot, amely Rogán minisztériumának filmjéből sugárzik, és „Helyszíni beszámoló a migrációs helyzetről a déli határról” címmel vonul majd be a filmtörténetbe.

Tegnap volt alkalmunk láthatni a műalkotást, és ekkor lett világos a kedves vezető előző napi, a határvédelemre pénzt tarháló levele. Hogy az nem szimpla surmóság, hanem a stratégia része, aminek ez a film is egy bimbaja volt. Feltehetőleg Bakondi elvtárs mindezek után beköltözik az M1 stúdióba, kap ott egy kis zugot gumimatraccal vagy baldachinos ággyal, hogy egy kis smink után bármely pillanatban adásba ülhessen elmesélni, hány százezren rázzák ott délen a kerítést mint valami rumbatököt, csattog a véres foguk, hogy keresztény magyari kisdedet óhajtanak vacsorálni, és nagyikat leteperni a sarokban. Szóval, sóhajt fel az ember, akkor megint ez lesz, ezt halljuk tavaszig, mert a gyurcsányozás már nem elég termékeny, nem kellően riasztó a Feri.

A Mórahalmon megszólaltatott statiszta Rogán minisztériumának filmjében mutatja az életérzést, ami mintegy megüli őtet, és ez az alábbiakban összegezhető: „most nagyon kezdek újból félni, mert újból iszonyatos nagy hullám jön”, „már megint jeleznek a rendőrök egymásnak, kereng fenn a helikopter”, „elnéptelenednek a falvak, mert a migránsok mindenütt ott vannak”, „megtámadják a lakosokat”. Látjuk, midőn a néptelen falvakban támadnak meg mindenkit a migráncsok, és máris előttünk van a luk a dramaturgiában. Föl kellett volna kérni Kálomistát, tegye rendbe ezt is, és visongjon, hogy nem akarják megnézni az emberek. Emlékszünk, hogy tán két napja csoportosított át kormányunk újabb ötmilliárdot Rogánnak, és látjuk is, mire.

És látjuk azt is, mire jutott ez az ország ebben a rezsimben. Hősünk, akár statiszta, akár igazi, de a film szándékai szerint mégis csak a mimagyarok archetípusát testesíti meg, és ez, ami elibénk tárul, egészen elképesztően lehangoló. Előttünk áll az Orbán előállította tankönyvi alak, aki totálisan tájékozatlan, gyötrelmesen buta, és az ebből fakadó szellemi korlátok okozta lelki nyomorúságban él. Élete a folyamatos rettegés, így boldogtalanság, ő a totálisan kiszolgáltatott ember, aki a sorsát a Fideszre (Orbánra) bízta, akik pedig őt kihasználják és bábunak nézik, élete tehát teljesen kilátástalan. Anyagi és szellemi téren egyaránt kiszolgáltatott, aki mindentől retteg, amivel riogatják Gyurcsánytól migráncsig. A rendszer azokat gyötri a legjobban, akik hisznek benne.

Ez süt ebből a filmből, amit majd percenként vetítenek mindenféle csatornán bizonyosan, és ebből a kisfilmből ismerhető meg a NER aljasságának legmélye is. A nívó, és a kör, amiből merít, az az idő, amikor ment a visítás, hogy jönnek az oroszok, és mindenkit megbasznak, a már akkor is hülyének nézett magyar bávatag pedig rettegett a ruszkitól, miközben honfitársait a Dunába lődözték a szeme előtt, teltek meg a marhavagonok, és a muszkától féltek. Most meg Gyurcsány van és migráncsok, ezek jönnek vissza és el, miközben a rezsim a saját polgárait tapossa meg. Az is baj – illetve a legnagyobb –, hogy ilyet láthatunk, az viszont már csak egy lemondó félmosolyt ér meg, hogy megkérdezzük: fiúk, csak ennyire futja az ezermilliárdokból? Szánalmas.

Csak semmi cicó

Brüsszel haladéktalanul fizesse ki a kerítést ott, délen, illetve a GYODA-t, meg a franc tudja, még mit nem. Ilyen tárgyú levelet írt Brüsszelnek a mi Orbánunk, amiben nekem a haladéktalanul módhatározó tetszett kivált, mert ennek olyan íze van, mint mikor marcona és romlott férfiak kérik az értékeidet az utcán azzal a fenyegetéssel, ha nem adod, kapsz egy maflást. Még boldogult úrfikoromban a mozinál bebocsátást várván lépett hozzám egy magamhoz képest hatalmas ember – hat-hét éves Kázmért képzeljünk magunk elé – azzal a bájos felszólítással, miszerint: adhatol ám két forintot. (Akkor az még négy gombóc fagyi volt.)

No most, így látjuk Orbánt is Brüsszellel diskurálva, hogy valami megnyomja az agyát a rémisztő éjszaka során, és arra ébred, hogy Brüsszel fizessen neki. Két éve már volt egy ilyen sztori, akkor is a határvédelemről hisztizett a Fidesz, és arról, hogy Brüsszel nem perkál neki ezért. És már akkor is kiderült, hogy de, fizet. Mégpedig egészen pontosan addig előirányzottan, tehát GYODA-ra az egyszerűség kedvéért, küldtek száztízmillió ajrót, és még egyedi kérelemre huszonhetet, azaz összesen majdnem száznegyven millió ajrót, ami akkoriban negyven milliárd forintot ért. Kormányunk és Orbán ezt elhallgatta a bávatagok elől.

Viszont és ezzel szemben azt visítozta a KESMA-ban plusz „közszolgálati”, hogy Orbán Viktor a saját pénzén védi az egész nyüves Uniót, akik viszont hálátlanok. Nem méltóak arra, hogy az ő hajlékába jöjjenek. Különben is, Soros. Módosítom azonban és mindezek után az Orbánról, Unióról és pénzről szóló látomásomat, és idehozom Woody Allent, meg a „Fogd a pénzt és fuss” című műalkotást, amelyben a főhős úgy rabol bankot, hogy, mint emlékszünk: „Csak semmi cicó, nálam van a slukker”. Ezt kell látnunk Orbán újabb levelében, mert az Unió néhány funkcija, akik kezdenek észhez térni, már pedzegetik, hogy a mi egyetlenünk ne nézze ATM-nek a közösséget.

És de bizony, annak nézi, másnak sem. De ez a levél önmagában egy élmény. Már az is, hogy az MTI, úgy is, mint Királyi Híriroda, a továbbiakban KIHI, büszkén számolt be arról, hogy angolul írta meg levelét a mi jótevőnk. Nem értjük a dicsekvést, ez az Unió hivatalos nyelve, lehet, hogy bújtatottan annak szól az öröm, nem oroszul, netán mandarinul fogalmazott a kedves vezető, mert akkor úgyis egyszerre lebukna. Hogy távoli nagyhatalmak előretolt helyőrsége ő, de ezt már nagy valószínűséggel tudják róla úgyis. Vagy azért dicsekedett ezzel az iroda, mert Karácsony meg nem tud angolul, viszont most már Márki-Zay van. Bár mindkettő Gyurcsány.

Hanem a levél még ezeken kívül és mindezek után. Orbán Viktor nagy király arra mutatott rá – angolul –, ezúttal azért kér pénzt arra, amire már kapott, mert mások is építenek kerítést. Mint kifejtette, Magyarország – már megint – minta és követendő példa a többiek számára, akik tőle tanulták el a kerítést mint ideát és gyakorlati védelmi eszközt. Tehát, érthetjük úgy, maga Orbán Viktor találta fel az emberiség számára a kerítést, ami nélkül fajunk kipusztulna, fölzabálnák egyedeit az alacsonyabb rendű hordák. Hogy ezért mért járna pénz, nehezen elképzelhető, tán jogdíj a szellemi tulajdonért, mint ahogyan a koviubi vagy a disznósajt receptje is orbanikum lehet.

Mindezeket a titkok homálya fedi, egy azonban bizonyos, Orbán odaállt ezzel a levéllel Ursula nagyasszony elé, kiköpött hegyesen, és azt mondta neki: adhatol ám két forintot, vagy, hogy nála van a slukker. A nívó éppen ez, viszont az nem illik a sztoriba, hogy miután azt is kifejtette, ő nagyon jól megvan az Unió pénze nélkül is, mint emlékezhetünk, akkor miért áll neki tarhálni. Ez valami jellembéli vonás lehet, morális és intellektuális defekt, vagy valami más. Mindegy, az ember jól szórakozna ezen az egészen, ha nem volna magyar, és nem azonosítanák az ilyesmik – és még mennyi minden – után ezzel az alakkal és a hordájával. De azonosítják.

Mindenki Dosztojevszkij

Ferkó Dániel, a Pesti Tv propagandistája riporteri gúnyában, így kezdett egy beszélgetést interjúalanyával: „Kedves Katalin! Milyen érzés Gyurcsány Ferenc hátsó feléből kilógni a főnökének és önnek is?” – A Pesti Tv ilyen, a Pesti Tv-t a pesti srácok csinálják, és a kábelszolgáltatók alapcsomagjában érhető el rend szerint, hogy senki le ne maradjon róla. A Pesti Tv és a pesti srácok habitusa maga a Fidesz, illetőleg annak ifjúsági tagozata, a Fidelitas, amelynek tagjai azon versengenek, milyen hasonszőrű akcióval hívják fel magukra a gazda figyelmét, hogy beállhassanak a kondérhoz vezető sorba.

A Pesti Tv is ilyen kondér, ha nem is a legnagyobb, ahol a Párt kifizeti a szolgálatokat, a munkatársak pedig igyekeznek megszolgálni a vajaskenyérre valót. Mivel azonban iránytű nincs, ami szakmailag utat mutatna, lévén például, hogy abszurd módon az MTVA vezérigazgatója a bizonyítottan hírhamisító Papp Dániel, mit várjon az ember egy Ferkó Dánieltől, aki ezek szerint Bayer emlőin nevelkedett, nyelvezetet az Origótól tanult, és készen is van a Fidesz újságíróműhelye. Ennek eredménye pedig a Völkischer Beobachter és a Szabad Nép nászából született szörny, illetve szörnyek dögivel.

Nem tudni, ezt a Ferkó Dánielt honnan szalajtották, kitől leste el a szakma alapjait, amitől ez lett, ami, és nem is érdekes igazán, és a stílus sem tűnik fel, mert sajnálatosan megszoktuk. Hanem a következetlenség, hogy úgy ne mondjuk, a logikai bukfenc az, ami zavarba ejtő elsőként, másodjára pedig az egydimenziós lét és gondolkodás, de, ha fideszistáról beszélünk, ez nem csodálni való egyáltalán. Mert az az érdekes helyzet állott elő, hogy a Gyurcsány seggéből kilógó létállapot felől érdeklődik egy organizmus épp Orbán valagából kipillantva, ami érdekes egybeesés, de ez a Ferkó ez még büszke is rá.

Vagy nem tudja, hol van. Ezt a Ferkót sajnálhatnánk is, ha nem vetnénk meg egészen, mert vagy nem tudja, vagy nem akar róla tudomást venni, hogy ő szó szerint addig létezik ilyen újságírónak hazudott szerepben, amíg Orbán hatalmon van. Sőt, azt sem tudja, hogy voltaképp azért tartják, hogy ez a hatalom megmaradjon, és ezért nézik el neki, sőt, biztatják az efféle ótvaros bunkóságra, mert ettől is szavazatot remélnek. Ilyképp ez a Ferkó – de félreértés ne essék, a „nevesebbek”, Bencsik, Bayer, Gajdics meg a többiek – kizárólag addig vannak, amíg Orbán van, egy perccel sem tovább.

No most, ebből a nézőpontból vagy ebben a kontextusban el lehet gondolkodni azon, ki kinek a valagában leledzik, és itt értünk el a második ponthoz, hogy mi meg az ilyen Ferkók elgondolásaiban miért héderezünk Gyurcsány seggében. Megmagyarázom. Most, őszre jutottunk el oda, idáig egyszerűsítette a Fidesz a világot, hogy a rajta kívül lévő dolgok Gyurcsányok vagy gyurcsányisták, mindenki kivétel nélkül, még az Unió, de mondjuk már Biden is. Ez, amennyire röhejes, annyira tragikus is, de a gépezet így tartja megnyerhetőnek a tavaszt. Majd kiderül, mire mennek vele.

Ám most az érzelmeket félre téve, tisztán a gondolattal azt kell mondanom én nyájasom, ha te nem vagy fideszista, akkor ezek szerint te is Gyurcsány seggében csücsülsz. Én magam is. Mindenki Dosztojevszkij, aki szerint: „Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő”, mi pedig Gyucsány seggéből, míg azonban az ellentett oldal meg Orbánéból, ezek szerint. Aki Ferkó szerint ezúttal – finomabban – gyurcsányista volt, az Lukácsi Katalin, aki Márki-Zay Péter egyik vezetőtársa a Mindenki Magyarországa Mozgalomban, és volt annyira úri lány, hogy nem vágta képen ezt a nyikhajt.

Holott, mint látjuk, rászolgált volna. De majd az élet megteszi vele, a karma dolgozik ugyanis, mégsem jó minduntalan a felsőbb hatalmakban bízni. Viszont ezen a ponton elmerenghetünk azon, hogyan süllyedhetett ilyen sarki késdobáló nívójára a száz (ezer) milliárdokkal etetett Fidesz-média, illetve Fidesz-világ. Mert a Ferkó félék ebben a zavarosban karrierépítést folytatnak, és a végén kiderül, Orbán valagába bújva képviselők, strómanok vagy ilyen „újságírók” lesznek-e. Ami ezt az egészet összetartja, az az osztogatott pénz, ami viszont sajnálatosan a miénk. – Vissza fogjuk venni.

Kampec dolores CXI. – Útra kelés és ott levés

Most, hogy megérkezett november a ködökkel, és már mind az összes kémények is pipáltak, az élet pedig a sparheltek mögé, az egerek mellé költözött a vacogás elől, jól volt ez így, és éppen így volt jól. Béla nézte a fényeket odakint valami fátylon át, iddogálta a borát, hallgatta az időt a templom harangjának kongásában, ahogy teltek az órák, egyet, kettőt, hármat, amibe a Szentháromság szobornál álldogáló közmunkások is beleremegtek, ahogy a hang áthatolt rajtuk Béla felé haladva. Vagy csupán a nyirkos hidegtől reszkettek, és kocogott a foguk, mint a pincért hívó, vagy köszöntőhöz készülő ember kanállal jelzése a pohár falán, hogy figyelem, mondanivaló akadt.

Ilyen koccantások, reszketések és felhőkön átszűrődő fényekben illó világ volt a kocsma falain kívül, ami lassacskán Bélába költözött, ha nem volt benne mindig is, de most öltött formát és kapott hangokat. Így csorgott alá az élet a felhők öléből, amikor a falu megindult szürkülni kezdvén az ég odafönt, míg pedig a pereme sugárzott a lebukó naptól, ahogy alkonyodott, hogy másutt keljen föl. Ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Mintha vízszintesen esett volna a hó mahomet pelyhekben, ahogyan a duplagyűrűsök, a bánatos szeműek és olajos hajúak vitték a krizantémokat a temető felé. Őszirózsákat, fehérlő koszorúkat, úgy imbolyogtak a malomkerekek.

Mint az óriás talicskájának kiesett és elveszett kereke, oldalvást gurultak a kerekek, pörgették a szálló időt, és hangként a műanyag dömperesek járgányainak surrogása hallatszott, ami így egyben mutatta, hogy a falu útra kel, nem vijjogva, nem sírva és nem kergetőzve, megadva magát a szokásnak, hogy november elején malomkerekekkel és méteres hópelyhekkel haladjon mind a temető felé, hogy az út is megbillent ettől a menéstől, ahogyan tölcsérként szítta a népeket a temetőbe bele. A haragon kívül csöndek vannak ilyenkor, a kutyák is suttognak feledve a postás püspökfalatját, csak a macskák mórikálják magukat még ilyenkor is, mert ezek olyanok.

Ült hát Béla az ivóban a nagy útra kelés közepén, és mint a faldarab, amelynek tűnődése azon van, hulljon-e, ő is malterként tépelődött, menjen-e vajon, s ha igen tán, akkor meg hová. Mert már nem csak egy hete gondolt a mamára mindig, meg, megállva, hanem minduntalan a mamára gondolás állapotában volt. Egy nagy mamára gondolás volt az élet, és ilyenkor hová menjen az ember, ha leginkább csak szaladna, de nem valahová, hanem valami elől, mint lukba megriadt egérke a sparhelt mögé a duruzsoló melegbe. És hát hol van a mama, ahová menni lehetne, aki mama évtizedek óta vált eggyé a földdel, a mama minden része, az összes molekulája elvegyült már mindenekkel.

Ilyképp mama táplálta a szőlőt, aminek nedvét Béla iddogálta, a mamát érezte az ínyén s ő szállt a fejébe, és nyarakon mama esett az égből hűs záporokként, télen pedig hóként kavarta a mamát a lázadó szél, tavasszal rügyként született meg, és így elmerengve a világon Béla érezte, hogy tartalmaiban ott bolyon az öntudatlan örökkévalóság. Az istenek nem az égben laknak, az emberek nem a földben nyugodnak, hanem ringanak a tavaszi szélben, apránként, ahogyan a csillagokban megteremtek, mint gyümölcs az ágon. A kérdés volt éppen emiatt, hogy lehet-e e menni így valahová, és legfőképp, hogy érdemes-e egyáltalán elindulni valahová is.

Így váltott sötétre az alkony, és a csillagok elkezdtek másképpen ragyogni, mint régen, mikor este lett. Béla pedig érezte a kétséget, hol lehet ott lenni, ahová menni nem lehet, mert ez az ott mindenütt van, de voltaképp legbelül, ahonnan kijönni képtelen. A falu, a duplagyűrűsök, a bánatos szeműek és az olajos hajúak végezvén a szertartással jöttek kifelé a tölcsérből éles sugárban, és most, hogy végeztek azzal, amit a hagyomány számukra előírt, jött meg a hangjuk, a kutyák is nekiláttak ugatozni, a dömperek surrogása élesebb lett, most kelt útra Béla szembe a visszajövőkkel, akik már csivatoltak, míg Béla a csöndbe akart menni bele.

Tehát el innen, hogy aztán útra kelve ott legyen, ahol voltaképp mindig is. Föltámadt a szél, tél szaga volt, fagyok lehelete utazott benne és a deleken cseperésző bádogereszé, a vízé, ami a mama volt, borok gőzei jöttek, ami a mama volt, vasak, szenek, atomok, minden a mama volt, pedig nem volt sehol. Nyikorgott a temető vaskapuja, a mécsesek még reszkettek, varjak libbentek odébb Béla elől, aki ment most már határozottan a célja felé, a sír mellett növő nyírhez, a málló kérgeihez, átölelte azt, és moha meg kesernyés íze volt, és édeskés is kicsit. Ott volt, megérkezett, és azt mondta a fának: szerbusz, mama. Így borult rá a mázsás, szörnyű mennybolt.

Orbán és oldatai

Kedveseim, én már rengeteg felszopást láttam hosszú életem során, de olyat, mint amilyet Giró-Szász – aki Orbán főtanácsadója volt régebben – előadott, keveset. Giró-Szász egy rajongó kamaszlány, illetőleg Istenbe beleájult bávatag földmíves minden önfeladásával nyalja Orbán seggét egy interjúban. Hogy még mindig anyagi érdekből-e, vagy pedig, mert elborult a horizontja, nem tudható. Viszont a delirálás, amit előad, mutatja a békemenetelők összes veszélyes nívóját, miszerint egy az Isten, Orbán, akiben oly jó feloldódni.

Én tényleg kevéssé értem a hülyeségnek ezt a fokát, de legalább magyarázatot ad arra, miért olyan kiábrándító hely magyar hazánk, mint amilyen első ránézésre is. Másodikra meg pláne. Giró-Szász hajdani tanácsadói munkájáról azt adta elő a bírói testületnek, aki mi vagyunk, hogy leginkább tátott szájjal – lásd bávatagok – bámulta Orbán lenyűgöző intellektuális fölényét, kapcsolatukból tanácsadásai során leginkább, ő, a tanácsadó töltekezett, Orbán pedig látjuk, mire jutott a rohadt nagy intellektusával. Giró-Szász mindezek után nem méltó arra, hogy hajlékunkba jöjjön.

De, hogy fölkaptam a fejem mindarra, amit előadott, az annyi, hogy megtudható ebből az interjúból, a tavasz során Orbán azért nem fog miniszterelnök-jelölti vitát folytatni Márki-Zayval, mert Gyurcsány a vita intézményét 2006-ban erodálta, ami érdekes meglátás. A releváns többség ugyanis úgy emlékszik, hogy fölmosta Orbánnal a padlót. Giro-Szász szerint Gyurcsány „meggyalázta” a miniszterelnöki vitát, és emiatt Orbán addig nem szópárbajozik senkivel, míg az ellenzéki szövetség ki nem veti őt magából. Jól tetszenek érteni, Gyurcsány az oka, hogy Orbán rendszerint a függöny mögé bújik.

És a boldogkarácsonynak is. Íme, hölgyeim és uraim, az igazság órája. Mert ugyan eddig is tudtuk, hogy a 2006-os tévévitában Orbán életre szóló sebeket szerzett, csak eddig nem vallotta be. Megtette viszont helyette a volt főtanácsadója, aki azonban állva pisál Orbán ebbéli intellektuális fölényétől, ami mutatja, milyen karakán egy csapat ez, hogy úgy ne mondjuk, bagázs. Ebbéli minőségében pedig megtudjuk ettől a Giro-Szásztól, hogy nem él politikai gyűlölet Orbánban Gyurcsány irányában, csak épp rosszul vitázott akkoriban, hogy a vita intézményét már helyre sem lehet állítani.

Szeretném kérni, hogy kövezzenek meg, hátha attól magamhoz térek, de mindezek után feledhetjük is ezt a tanácsadót, aki olyanokkal gyarapítja a tanácsadásról szóló ismereteinket, hogy elég, ha az kimerül annak csodálatában, akinek tanácsot adunk. Stimmt. Innentől fogva ez a rajongó manus tényleg egyáltalán nem érdekes, viszont kaptunk egy kis adalékot pluszban a már meglévő hatalmas tudásunk mellé, miért is szaralak a fideszisták istene, és hát, ezért. Is. Vereségét és félelmeit erkölcsi aggályként adja elő, így leplezi gyávaságát az utcai harcos.

De megtudtuk azt is, a rajongó szerint Orbán addig marad miniszterelnök, ameddig csak akar. Ezen a ponton viszont az ember újólag megcsóválja a fejét. Mert és ugyanis tegnap volt olvasható az is, hogy novemberben tisztújít a Fidesz, és nagy az izgalom, ki lesz az alelnök Novák Katalin után. Ez az ő nyomoruk, mint ahogyan az is, hogy a tisztújítás során arról még csak halvány sóhajtás sem esik, hogy Orbánt elnökként egyáltalán ringbe hívná valaki, ergo, a Fidesz elnöke is addig marad, ameddig akar. Az ország azonban nem egyenlő a párttal, hogy a mi nyakunkon is a gusztusa szerint ücsörögjön.

Az ilyen Giro-Szász féle rajongók azonban ilyet nem ismernek, van egy állócsillaguk, aki körül minden és mindenki forog. Egyébként ettől a Giró-Szásztól, és az összes többi ájulttól szívesen megkérdezné az ember, hogy van-e személyisége, illetve, mielőtt beleoldódott imádatának tárgyába, volt-e egyáltalán. És ekkor rémlik föl egy másik felszopó, a volt színész. Emlékszünk, Balázs Péter mondata a fideszvilágról, miszerint: „Ennek oly jó része lenni”. Körbeértünk, kedveseim, megértettünk mindent, kiértünk a vizes síkra, és okos fejünkkel biccentünk, nem remélünk. Egyáltalán.

Mielőtt azonban az egész ország teljesen átalakul Orbán-egyházzá, rá kell mutatnunk arra a történelmi szükségszerűségre, hogy Orbán egyáltalán nem addig marad miniszterelnök – bár tudjuk, már kikiáltották örökös prime embernek –, ameddig ő szeretne, hanem leginkább addig, amíg a választók többsége is úgy akarja. Azt is tudjuk, hogy a választók jelentős része ilyet egyáltalán nem szeretne, és már hosszú évek óta nincsenek ilyen vágyai a többségnek. A Fidesz nem Magyarország, és mi nem vagyunk mimagyarok. És akkor itt a kiinduló kérdés, hogy akkor most mi van?

Egy mondat a zsarnokságról

(Gyuszi bácsi majd megbocsát)

Csütörtökön Gulyás miniszter beszámolt arról, kormányunk mit tesz teljhatalmával azért, hogy itt a negyedik hullámban ne hulljunk, mint az őszi legyek. Mint az a kormányinfón kiderült, nem igazán áll szándékában tenni semmit sem. A vadászatinak, eucharisztikusnak vége, a CÖF is kitombolta magát egyelőre, így az a szabadság, amely ezek idején volt – azért, hogy egyrészt Semjén elélvezzen, másrészt a pátoszok is elterüljenek, és végül, hogy ezeket megspékelve mintegy beborítsák a nyüves életünket gyűlölettel – szóval a végtelen lehetőségek beszűkültek azzal, hogy a buszon maszkot kell ölteni.

Azt hihetnők, hogy kormányunk nem igazán ép elméjű, hogy mást a járvánnyal kezdeni nem is akar, hanem csak ül és a körmét reszelgeti, mint valami unatkozó nyuszi. És voltaképp ezt is teszi, amikor a munkaadókat bízza meg azzal, hogy oltásügyileg élet-halál uraként döntsenek a munkavállaló felől, hogy oltakozik vagy megy a levesbe. Ami jogokat a munkavállaló teste fölött a rabszolga és gazdája viszonyához lehetne hasonlítani, ami szintén megérne egy misét, és majd meg is fog, de ma egyéb okok, hogy úgy ne mondjam, ontológiai, Németh Szilárd kedvéért lételmélet, fogunk hörögni, ha nem is hallatszik az égig.

Gulyás miniszter egy ponton olyan természetességgel szólta el magát, hogy észre sem vette, s voltaképp, az azóta eltelt időben másnak sem tűnt fel a tollforgató közösségben és az olvasók kósza tömegében sem, hogy Gulyás miniszter egy mondatban mutatta be és buktatta le a rendszert, amelynek a szolgálója, mi pedig a rabszolgái vagyunk. Illyés bácsi majd félre néz, hogy elloptam a csudálatos címét, de a helyzet oly tökéllyel felelt meg neki, hogy egyszerűen nem tehettem mást. Vannak ilyen kivételes helyzetek és tökéletes pillanatok, amelyek miatt élni érdemes, vagy már azt sem. Ennek eldöntése gusztus és filozófia kérdése.

Gulyás miniszternek föltették a kérdést a kukacoskodó sajtómunkások, hogy mi lesz akkor, ha az Alkotmánybíróság keresztbe tesz a munkaadó által elrendelhető kötelező oltásnak, magyarán, ha a taláros testület egészen egyszerűen ezt nem engedi. Gulyás miniszter lakonikus tömörséggel, egy mondatban válaszolt, és ekkor jutott eszembe Gyuszi bácsi verse, illetve a vers címe, mint amit mintha erre talált volna ki. Mert és ugyanis Gulyás miniszter ennyit felelt a kérdésekkel őt provokáló újságíróknak: „Semmit. Illetve van lehetőség alaptörvényt módosítani.” – Mindezek után remélem érthető, ha leestem a székről.

Mert ugyanis, ha nem lenne elsőre teljesen világos, akkor a nagy hatalmú elvtárs azt mondta, hogy szarunk mi a jogra, akkor is azt csinálunk, amit csak akarunk. No most, ezt eddig is tudtuk, csak nem dörgölték a képünkbe, illetve megpróbálták szemérmesen rejtegetni, de úgy látszik, most jött el az ideje annak, hogy ilyesmi lágyságokra szükség már nincsen. Gulyás miniszter a maga, kormánya, és végül, de nem utolsósorban Orbán Viktor nevében vágta a képünkbe, ha majd a paragrafusok vagy morál vagy akármi nem teszi lehetővé az akaratuk végrehajtását, akkor gyártanak hozzá törvényt. S bár régóta nézzük ezt a módit elborzadva, ilyen esszenciálisan még nem volt tapasztalható.

És mondom, senkinek még csak föl sem tűnik, mert már annyira belefásultak, vagy úgy vélik, vannak ennél fontosabb dolgok, az oly mindegy, de mindez szó nélkül maradt. Szólni kellene Varga Juditnak, hogy ehhez mit szól a meghatározhatatlan jogállami szempontból, hogy most épp hol vannak a boszorkányok, és kik is azok. Egyébként tényleg nem akarnám én ezt az egészet túllihegni, de gondoltam, rögzítem ezt az aktust is bizonyítékként az eljövendő korok ítészei számára. Hogy láthassák, szerencsétlen elődeik hol is éltek, és hát, itt. Viszont, mint említettem, nem is ez volt a legnagyobb ganyéság, talán mert szokott volt.

Az a delikát ebben az egészben, ahonnan végül is elindultunk, hogy kormányunk – bár voltaképp ezt is szokásához híven – eltol magától minden felelősséget. Most épp a munkaadókra keni a fekáliát, de jutott belőle már járványügyileg orvosoknak, nővéreknek, Karácsonynak, illetve voltaképp mindenkinek, aki és ami a Fideszen kívül áll. Most is ez lesz, előre mossák a mocskos mancsukat, hogy ők megtették a lehetőt, ennél többet ember már nem tehet. Holott voltaképp nem csináltak egyáltalán semmit sem, de, mint a föntiekből kitetszik, még ehhez is képesek lennének alaptörvényt módosítani. Szóval itt volna az ideje újra Alkotmánynak hívni, amihöz holmi oltások miatt nem lehet, és nem kell hozzányúlni.