blogin.hu

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma vadászatira megyünk, a kiállósra, ami egy a természettel, de senki nem tudta, az mi is. Aszonta még, hogy hozzunk magunkkal ebédet meg uzsonát, mer sokat leszünk a vadászatin, sőt, busz visz minket a természethez, ami egy velünk. Fizetni se kell, aszonta az Ibojnéni minden ingyenbe lesz, csak amikor az apunak montam, hogy ingyenbe megyünk a vadászatira, olyan csúnyát mondott, mint amikor a rádióban van pénteken a Viktor bácsi, vagy a tévébe sokszor.

Csomagolt az anyu szendvicst meg teát, almát is adott és meleg pulóvert is kaptam, mert nem tuggyuk, fűtenek-e azon a vadászatin, mer kinn már kezd hideg lenni. Ott várt a busz az ovinál reggel, ahogy mentem, a Kisböske akkora szatyor ebédet meg uzsonát hozott, hogy alig látszott ki alóla, a Pityun meg egy zöld kalap volt, beletűzve egy galambtoll, amit az utcán szedett föl, de azt monta, hogy akkor ő most a vadász a Piroska farkasból vagy a Robin Húd, annak is ilyen zöld kalapja volt a filmben

Elindultunk a busszal, csak a dadus jött velünk, se a papbácsi, se a képviselő, pedig, amikor a kerittéshez mentünk migráncsot nézni, mind a kettő jött velünk, akkor az biztos veszélyes volt, ez meg nem az. Izgultak mind a gyerekek és én is, hogy mi lesz ott a vadászatin, én is egészen, mert a tévében láttam a sok szarvasokat meg oroszlánt is, de a Kovács bácsira, a szemüvegesre emlékszek, amikor aszonta, hogy leginkább a gyerekeknek csinálták ezt a vadászatit, akkor biztos lesz dodzsem meg hullámvasút, de nem volt, hanem egy nagy, sötét kapu csak, ahogyan kiszáltunk a buszból.

Olyan volt, mint egy barlang, ahova be kell menni a sötétbe, a Kisböske nem is akart, úgy kellett becibáni, mind egy mosogatórongyot, húzni, hogy potyogott ki mind az ebéggye a földre, de azért átjutott ő is. Agancsokból volt a kapu és sötét volt benne, a dadus is monta, hogy ő klasztrofóbos, és csak sóhajtozott. Nem tudom, mi az a klasztrofób, de nagyon sápatt volt a dadus, meg a Kisböske is, mire beértünk, hogy na, akkor eggyek legyünk a természettel egészen, de csak agancsok voltak megint a falakon, de annyi hogy a vége se látszott. A Pityu már itt elkezdte az unatkozást.

A Kisböske meg a félést, és, amikor meglátott egy macit ahogyan vicsorog, elkezdett szaladni hátrafele, bele majdnem az oroszlán szájába, hogy visittott csak meg verte a fődet, hogy haza akar menni, de akkor meg mutattak neki mókust, hogy az milyen aranyos, de büdös volt, meg a szeme üveg, ahogyan körbe az állatok fejei a falakon, azoknak is az üvegszeme meg a vicsorgása, hogy csak a dadus kezébe nyugodott el, de ő meg sápadt volt nagyon. A többi gyerekek se tudtak mit csinálni, ténferegtek a macitól az oroszlánig, és nem lettek eggyek a természettel egyáltalán.

A Pityu meglátott egy helyet, ahol lövöldözni lehetett a képernyőre, és monta, hogy akkor ő most lövöldöz, de az Ibojnéni nem engette neki, húzta el onnan, hogy leesett a galambtoll a kalapjáról, és a végén ő is ordittott, ahogyan lassan a többi gyerekek is. Az Ibojnéni a Pityuval küzdött, a dadus a Kisböskével sápadtan ücsörgött, már nem volt mit csinálni, a gyerekek nekiátak szaladgálni ide meg oda, hogy látszott, a végé el fog veszni az összes, úgyhogy az Ibojnéni is futkorászott mindegyik után egyszerre, a Pityu meg nekiát lődözni a kalapjában.

Egy nagy visittás volt az egész vadászati, a gyerekek eltévedtek az agancsok között, bujkátak a mókus mellett, hogy jött egy biztonságos ember, hogy csend legyen meg rend és nyugalom, mert a rosszakat elviszi a vicsorgó maci. Na, erre lett ám akkora a zűrzavar, mint ahogyan az oviba szok, de nem volt ott a képviselő meg a papbácsi, hogy segítsen az Ibojnéninek összefogdosni a gyerekeket, a dadus is ült csak a klasztrója miatt, az oroszlán fölborult, hogy csak úgy porzott, agancsok potyogtak a falakról, és látszott, hogy ennek sose lesz vége, úgyhogy gondótam, na, vára dömperemmegyek.

Zacher Gábor megkísértette Istent, és arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy Orbánnak le kellene fogynia. A toxikológus nem esztétikai igényből fakadóan – trottyos gatya, öblös gyomor –, nem is a vezér saját, jól felfogott érdeke – elzsírosodott szív, infarktus, koleszterin, agyvérzés –, tehát egészségügyi, életben maradási megfontolásokból, hanem, Orbán a nemzet atyuskája szerepből fakadóan látná szívesen, ha egyetlenünk húsz-harminc kilót ledobva tündökölne eztán mindannyiunk egén. A mi érdekünkben fogyasztaná le őtet, hogy mi éljünk még kicsit.

Ugyanis azt mondta, a járvány nyomában a kaszás azért is arat bőséggel kies hazánkban, mert a mimagyarok egészen elképesztően lehangoló egészségügyi állapotban vannak, aminek egyik ágaboga, hogy rengeteg köztünk a dagadt honfitárs. De szép is volna – ábrándozott Zacher –, ha Orbán a kamerák előtt hirdetné meg a nemzetnek, fogyjunk együtt, és egyből szép lenne a világ. Mert – utalt rá az orvos, bár ki nem mondta ekképp, azt csak én teszem – van annyi eszement rajongója a minielnöknek, hogy nem csak szívesen fogyna-éhezne vele együtt, hanem a kútba is beleugrálna miatta.

Minden további nélkül. No most, egyből látjuk, hogy Zacher ideája a fantasztikum birodalmába tartozik, de jó okot kínál arra mégis, hogy Orbán termetén nem élcelődési és ovis csúfolódási szándékkal, hanem mintegy ontológiailag elmorfondírozzunk. Mert a zavarok nem szépészetiek elsősorban, nézőpontunkból nem is egészségügyiek, hanem a filozófia, pszichológia és diktátor-karakterológia jellemzői épp. Nem véletlen, hogy a köznyelv immár meghonosodott lexikaként nevezi Döbröginek a kedves vezetőt. Másnak is, de azt már Simicska kimondta, igaz, nem tette elé a dagadt jelzőt.

Mi nem mennénk bele ebbe a szűk utcába, és azt sem vizsgáljuk, hogyan néz ki aktuális állapotában vezérünk, hanem inkább a miértre helyezzük a hangsúlyt. Főleg annak fényében, hogy valamikor azt is kijelentette, nem szereti a pocakos tábornokokat, ezen kívül, mint tudjuk, utcai harcos is, és nem utolsósorban futballista. Nos, ehhez képest folyik szét termetében, ami az egyszerű logika mentén azt tételezi, hogy önmagát is utálja, mert a kép, amit magáról álmodik, köszönő viszonyban sincs a valósággal. Igaz, az álom és való antagóniája nem csak ebben az egy esetben mutatkozik meg.

Ha valaki nem a DNS-e miatt hízik el, ha tehát nincs kódolva a testében a kivédhetetlen dagadtság, akkor a túlsúlynak leginkább lelki és jellembeli okai vannak. Akaratgyengeségre, hedonizmusra való hajlandóságra, orális fixációra, mértéktelenségre, etc. utal, ebből a nézőpontból tehát a kedves vezető dagadtsága nem fizikai, hanem neurotikus bajokra utal, de nagy valószínűséggel ezzel újságot nem mondtam, a kórságnak más jelei is vannak, de ez is az egyik. És van benne még társadalomlékektani aspektus is, hiszen a NER nagyjainak java látványosan hízik.

Látjuk, ahogyan Németh Szilárd gyarapszik, Deutsch csöcsösödik. Orbán dagadtsága tehát nem önmagában álló unikum, hanem új földesuraink szinte általános jellemzője, akik momentán a döbrögiség állapotában vannak. A döbrögiség a nép sanyargatása, a habzsolás és dőzsölés, a minden áron való szerzés, míg azonban ismerünk másfajta urakat is, akik szikárak, és a lopástól eljutnak odáig, hogy szétosztják a földjüket. Ők a károlyik, akik azonban a döbrögik szemében ezért kommunisták, és ez az irány is megérne egy dolgozatot, de ma Orbán gyomrával foglalkozunk.

Mert a mi kedves vezetőnk jószerivel csak piros fazokakkal, koviubis üvegekkel, nyakában partedlivel, kezében kupicával vagy söröskriglivel fotózkodik. Ezen kívül röfikkel diskurál, vagy a parlamentben a tüntetők csokiját zabálja. Mindezt tán abból a kampányfogásból is, hogy a nép egyszerű gyermeke képet erősítse azokban, akik utána a kútba is beugranának, mert nekik ennyi elég. Így ránézvést most az összképre már csak azt kellene eldönteni, hogyan jutottunk oda, hogy a kedves vezető úgy óhajt hatalmon maradni, ha tuskónak mutatja magát.

Vagy, mert lényegéből fakadóan mást nem is tud, vagy, mert ezt véli a leghasznosabbnak, de inkább az előbbi. Viszont ha valaki ilyen látványosan nem tud parancsolni magának a gyomor dolgában, az tényleg leginkább jellemhiba, és akkor még szordínós volt a diagnózis. Van kiút azonban, mert a hír alatt, ahol Zacher Orbán fogyását delirálta, a kommentek kegyetlen népe olyan fogyókúrákat vizionált, amikhöz képest az inkvizíció kínzása babazsúr. Végül abban az emberibb módszerben egyeztek ki, hogy a kedves vezető nem bírná a börtönkosztot, és ez garantálná a sikert. A próféta szólna belőlük.

Végelszámolás alá került Tiborcz István (Orbán Viktor veje, Orbán Ráhel férje) hajdani vezérhajója, az Elios, amely Európában is elhíresült. OLAF, Európai Ügyészség és hasonló körökben, hogy a drága apósnak, a szerető apának, mindnyájunk rajongott minielnökének adófizetői pénzből kellett kiegyenlíteni a számlát, ami bűzlött a korrupciótól. S habár mindannyiunk imádott minielnöke, valamint a veje, tehát a leányának az ura azt hiheti, ezzel a dolgok elsimultak, ám ez csak a felszín, amíg hallgat a mély. Spanyolország nincs annyira messze és Brüsszel sem, illetve a második rendszerváltás sem.

Tudjuk ugyan, de mégis, hogy el ne feledjük, elevenítsük fel, hogyan lopta meg Brüsszelt, tehát az osztrák és magyar adófizetőt, így téged is, én nyájasom, Tiborcz István (Orbán veje, etc.). A most beszántás alatt lévő cég Orbán második eljövetele után rendkívül sikeres volt a közbeszerzéseken, sorra nyerték el a közvilágítás felújítására kiírt, főként uniós finanszírozású pályázatokat. Az Elios munkáját több településen is kifogásolták, de a minőségi kifogások mellett az is felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a pályázatok nagy részét pedig úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki, vagy csak nagyon kevés más cég tudott megfelelni a feltételeknek.

Mivel a korszerűsítéshez uniós pénzeket is igénybe vettek, ezért az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) nyomozást indított. Az OLAF által vizsgált harmincöt pályázatból tizenhétnél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF 2017 decemberében zárta le e vizsgálatot, és a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt megküldte a magyar hatóságoknak a jelentést. Végül azonban semmilyen büntetőjogi felelősségrevonás nem történt. A projekteket aztán nem uniós forrásból, hanem a magyar adófizetők pénzéből finanszírozta a kormány, amelybe az OLAF-nak így nem volt beleszólása.

A magyar ügyészség nem talált szabálytalanságokat a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Itt tartottunk eddig, most pedig végelszámolják a céget, amelyik megtette a kötelességét, tehát mehet. Ez a kötelesség pedig, hogy általa ki lehessen lopni a közösből egy rakat pénzt. Ilyen szisztéma alapján működnek a lélegeztetőgép-bizniszben részt vevő vállalkozások, a Sinpoharm buli, voltaképp erre a metódusra épül a Fidesz maffia, de vannak finomabb változatok is. Például Mészáros Mátrai Erőműve, amit megvett, kipakolt belőle pár milliárdot, majd az állam – tehát te, én nyájasom – visszavásárolta tőle, nehogy megfeküdje a pénztárcáját a működtetése.

Jó, ha ezt alaposan a fejünkbe véssük, hogy minden ilyen ügylettel bennünket lopnak meg, a mi bőrünkre gazdagszik a galeri. Például nem akarnék hangulatot kelteni Mészáros ifjú férj ellen, de olyan jó volt látni, ahogyan kapott több mint háromszáz milliárdot a Déli Körvasútra, másnap meg rohant szállodát vásárolni Egerbe. A két ügylet között talán nincs közvetlen ok-okozati összefüggés, de Mészáros így működik. Illetve még úgy, hogy kap állami támogatást az így megszerzett szálloda felújítására. És akkor azt hiszik, a pénz így tisztára van mosva, izgulni nincs mit.

Tiborcz is vélheti úgy, hogy az Elios eltüntetésével a bűne is eltűnik, ahogyan ő is a családjával Spanyolországba, viszont sajnálkozva kell közölnünk, hogy a Föld összement. Ábrándos filozófusok világfaluról értekeznek, ami Tiborczra lefordítva annyit tesz: nincs hová bújni. És ez vonatkozik mind az összes tolvajra és illiberális prófétára. És most, hogy így tisztába tettük a jövőt, nézzünk valami vidám helyet. Például a vadászati csicsakiállítást. Semjénnek jegyezzünk meg annyit csak, ennek is át lesznek nézve a számlái. Tizenkét, rohadt hosszú év dokumentumait kell átnyálazni, de ne tessenek aggódni, lesz rá idő és energia.

Végelszámolás alá került Tiborcz István (Orbán Viktor veje, Orbán Ráhel férje) hajdani vezérhajója, az Elios, amely Európában is elhíresült. OLAF, Európai Ügyészség és hasonló körökben, hogy a drága apósnak, a szerető apának, mindnyájunk rajongott minielnökének adófizetői pénzből kellett kiegyenlíteni a számlát, ami bűzlött a korrupciótól. S habár mindannyiunk imádott minielnöke, valamint a veje, tehát a leányának az ura azt hiheti, ezzel a dolgok elsimultak, ám ez csak a felszín, amíg hallgat a mély. Spanyolország nincs annyira messze és Brüsszel sem, illetve a második rendszerváltás sem.

Tudjuk ugyan, de mégis, hogy el ne feledjük, elevenítsük fel, hogyan lopta meg Brüsszelt, tehát az osztrák és magyar adófizetőt, így téged is, én nyájasom, Tiborcz István (Orbán veje, etc.). A most beszántás alatt lévő cég Orbán második eljövetele után rendkívül sikeres volt a közbeszerzéseken, sorra nyerték el a közvilágítás felújítására kiírt, főként uniós finanszírozású pályázatokat. Az Elios munkáját több településen is kifogásolták, de a minőségi kifogások mellett az is felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a pályázatok nagy részét pedig úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki, vagy csak nagyon kevés más cég tudott megfelelni a feltételeknek.

Mivel a korszerűsítéshez uniós pénzeket is igénybe vettek, ezért az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) nyomozást indított. Az OLAF által vizsgált harmincöt pályázatból tizenhétnél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF 2017 decemberében zárta le e vizsgálatot, és a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt megküldte a magyar hatóságoknak a jelentést. Végül azonban semmilyen büntetőjogi felelősségrevonás nem történt. A projekteket aztán nem uniós forrásból, hanem a magyar adófizetők pénzéből finanszírozta a kormány, amelybe az OLAF-nak így nem volt beleszólása.

A magyar ügyészség nem talált szabálytalanságokat a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Itt tartottunk eddig, most pedig végelszámolják a céget, amelyik megtette a kötelességét, tehát mehet. Ez a kötelesség pedig, hogy általa ki lehessen lopni a közösből egy rakat pénzt. Ilyen szisztéma alapján működnek a lélegeztetőgép-bizniszben részt vevő vállalkozások, a Sinpoharm buli, voltaképp erre a metódusra épül a Fidesz maffia, de vannak finomabb változatok is. Például Mészáros Mátrai Erőműve, amit megvett, kipakolt belőle pár milliárdot, majd az állam – tehát te, én nyájasom – visszavásárolta tőle, nehogy megfeküdje a pénztárcáját a működtetése.

Jó, ha ezt alaposan a fejünkbe véssük, hogy minden ilyen ügylettel bennünket lopnak meg, a mi bőrünkre gazdagszik a galeri. Például nem akarnék hangulatot kelteni Mészáros ifjú férj ellen, de olyan jó volt látni, ahogyan kapott több mint háromszáz milliárdot a Déli Körvasútra, másnap meg rohant szállodát vásárolni Egerbe. A két ügylet között talán nincs közvetlen ok-okozati összefüggés, de Mészáros így működik. Illetve még úgy, hogy kap állami támogatást az így megszerzett szálloda felújítására. És akkor azt hiszik, a pénz így tisztára van mosva, izgulni nincs mit.

Tiborcz is vélheti úgy, hogy az Elios eltüntetésével a bűne is eltűnik, ahogyan ő is a családjával Spanyolországba, viszont sajnálkozva kell közölnünk, hogy a Föld összement. Ábrándos filozófusok világfaluról értekeznek, ami Tiborczra lefordítva annyit tesz: nincs hová bújni. És ez vonatkozik mind az összes tolvajra és illiberális prófétára. És most, hogy így tisztába tettük a jövőt, nézzünk valami vidám helyet. Például a vadászati csicsakiállítást. Semjénnek jegyezzünk meg annyit csak, ennek is át lesznek nézve a számlái. Tizenkét, rohadt hosszú év dokumentumait kell átnyálazni, de ne tessenek aggódni, lesz rá idő és energia.

Elképedve láttam, hogy az M1 nevű fidesztévé tegnap élőben jelentkezett be Semjén kitömött és levágott fejű állatai közül. Valahogyan olyan feelinget eregetve magából, hogy azon lehetni minden magyari ember titkos álma és bakancslistás óhaja, s ezt a Párt lehetővé is teszi nekik megvalósítani. Mosolygós riporter mögött sompolygott pár humanoid a panoptikumban, amiből az az M1-es következtetés fakadt, mindenki ott van, aki nincs az már épp úton, de előbb utóbb az összes ember eljön.

Rádöbbennek ugyanis, ezt nem azért nem lehet kihagyni, mert vétek, hanem, mert a molyette oroszlánok, naftalinszagú medvék és a többi attrakció a tudás, világnézet meg a boldogság bőséges emberi tárháza, illetve sőt, mert ott lenni jó. Ha nem jutnának erre a megvilágosodásra, akkor a fejükbe veri reggeltől estig rádióval, tévével és KESMA-val, egy perc nyugtot nem kap senki sem, míg be nem vallja, hogy ez a kiállítás csodálatos, és úgy kellett nemzetünknek mint egy falat kenyér.

Csontok, virtuális ölés és vicsorgó hullák a bölcsesség forrása, utcai harcos virtus és nemzeti nagylét. Valami ilyen katyvaszt képzelnek ebbe, csak nem tudható miért. Hogy mi okból kell most nekünk úgy rajonganunk a vadászatért kollektíven, mint nyáron a futballért, két hete meg az eucharisztáért, egyáltalán, mi közünk nekünk ehhez az egészhez, és miért nem hagynak békiben elmélkedni egy fa tetején. Mert nem biztos, hogy mindenki attól boldog, amitől Semjén.

Nem mindenki úgy főzi a pacalt mint Németh Szilárd, ahogyan az sem igazán izgat mindenkit, hogy milyen halat zabált tegnap a kedves vezető Lázárral a Tisza partján, ahová minden bizonnyal nem a Gangesz partjairól érkeztek. Ha jelent ez még valakinek valamit is egyáltalán. A mostani elmélkedésben azonban arra próbálunk rájönni – bár úgysem fogunk -, miért annyira fontos a hatalomnak ez a totálisan igénytelen cirkusz, mert nem szokták ennyire és kitartóan magyarázni a lopásokat, mint most ezt.

Nagy valószínűséggel belehergelődtek a dologba. Normális vidékeken kormány és állam nem rendez kiállításokat és nem rendez konferenciákat, a legnormálisabb helyeken nagy valószínűséggel még azt sem tudják a népek, hogyan hívják a miniszterelnököt. Hanem inkább ozsonnáznak a zöldben, ami tevékenység Kafka naplójában a biztonságos és nyugalmas létezés forrása és tartalma, ahogyan Micimackó is csak van a Százholdas Pagonyban, és átfolyik rajta az élet kellemesen bizsergetve őtet.

Mégis visszatérve a kályhához, az a dilemma most, mit akar mondani nekünk Semjén költő az ölés misztikumával, így a vége felé miért jutott addig, hogy aki nem rajong a vérszagért, az üldözi a vadászokat. Mint ahogyan, ha valakit zavar a hajnali harangozás, az értelemszerűen a keresztények létére tör, úgy érzik magukat ezek a magyari keresztények, mintha Néró Rómájában szenvednének permanens mártíriumot, és nem hagyják, hogy az ember kedve szerint csak úgy leszarja a mániájukat.

Nem biztos, hogy térítés folyik, hanem csak a létezés permanens bizonyítása, ami viszont a többiek, a mi leuralásává fokozódik. Ezt a vadászgiccset is el lehetett volna intézni csöndben, ahogyan a módja van amúgy, hogy az megy oda, akit ez így ebben a formában érdekel. Ehelyett azonban a nagyszerűség folyamatos bizonygatása mellett kényszeresen cipelik oda még a gyerekeket is csak azért, hogy kilegyen a látogatók száma. Viszont ideológiát gyártanak hozzá, amitől az egésznek okádás szaga van.

Az ember így az orbánévtized végén már csak az után óhajtozik, hogy hagyják őt békén ozsonnázni a zöldben, elmerülni a sztoában, máslényegűbben Tao, ami Micimackó létezése is, csak nem tud róla. Ő az, aki csak van, átfolyik rajta az élet, mint pásztornépeken vagy részeges bölcsészeken, ami alakok irritálják a NER-t és a hozzá hasonló államberendezkedéseket, vö. kommunisták, fasiszták meg az összes illiberális móka és kacagás. És ide jutottunk megint, illetve el sem mentünk sehová.

Velünk lesz még darabig ez a kiállítás és az ő dicsőítése, ahogyan óránként, hogy mennyien írták alá a stopgyurcsányt, hány milliárdot hagynak a zsebünkben, ilyenek, egy nagy hangszóró az egész nyüves ország, amiből ordítva és örökké a Fidesz dicsősége hallatszik. Tulajdonképpen ennyi ez a kiállítás is, hogy pár milliárdot kiloptak belőle az mellékszál. Átnevelőtáborrá tették az egész országot, hogy elbújni előlük alig is lehet. De mondom, Micimackó és az ő filozófiája, de csak addig, amíg Semjén ki nem tömi őt is.

Szeretem azokat a meghitt pillanatokat, amikor a kedves vezető bölcsessége, mérhetetlen tudása, szerénysége és józansága irányt mutat nyamvadt életünknek. Ahogyan szétterül a lapokon, kiviláglik a monitoron a drótokban való száguldozást követően. Amikor megszólal tehát az őt körülvevő világról a saját szűrőjén át, a sajtóorgánumok pediglen egymást tapodva, tülekedve mintegy közlik a kedves vezető tudatát okulásunkra és gyarapodásunkra. Mint ahogyan tegnap is. Vagy minden nap reggeltől estélig.

Pedig teljesen érdektelen, s nem csak amiatt, mert mint ránk kacsintva annak idején beavatott a titokba, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit csinál, hanem, mert – és ezt elfogulatlanul állapíthatjuk meg érzelemmentesen – oltári baromságokat bír beszélni. Szeretem továbbá azokat a perceket is, amelyekben elibénk tárul a kedves vezető baráti országok baráti lapjainak adott interjúja, mert ezek azok, amelyekben korlátokat nem ismer, ezek felérnek egy pénteki rádiós szózattal.

Tegnap megtudhattuk a Lidové Noviny című baráti orgánumban kifejtett bölcsességei velejét, olyan délelőtt tíz óra tájban borította el a híroldalakat mindaz, ami Orbán agyából a Babis melletti kampányolás közben kiömlött. Mégpedig a vezérmotívum, amelyre mind az azt követő következmények föl voltak fűzve, akárha acsarkodó kutya lánca, és azzal a logikai súllyal is. „Úgy érezzük, hogy a tényleges gazdasági teljesítményünkhöz és súlyunkhoz képest a mi befolyásunk az uniós döntésekre aránytalanul kicsi. Ezt meg kell változtatni.”

No most, épp előttem van egy kördiagram, amelyen kies hazánk súlyát mutatja az EU gazdaságában. Nem igazán látszik, mert annyira vékonyka szegény. Nem csoda, a 0,8 (azaz nulla egész nyolc tized) százalék, ami a részesedésünk az uniós GDP-ből, nehezen ábrázolható, ilyen karcsú vonal nincsen is. Hogy Orbán milyen súlyokra gondolt, amikor erről ábrándozott, momentán nem tudható, reméljük, nem a gyomrában elterülő velős pacaléra, mert az indoknak kevés. De a 0,8 százalék is.

A baráti országok baráti lapjainak baráti újságírói azért jók, mert ők sem kérdeznek vissza, akárha Kossuth. Mert ha ez megtörtént volna, kiderült volna, hogy ahogyan ez az egy mondat is eufemisztkusan messze áll a valóságtól, úgy a belőle fakadó többi gondolatok is, amikor egy hazugságra alapozva fölépül egy álomvilág, akár egy ingatag dzsenga torony, hogy bármikor összeomolhat. Elég volna egyetlen kérdés, de ezt Orbán nem szereti, és a Lidové Noviny munkatársa nem is kérdez.

Jó kutya. Egyébiránt, ha én volnék az Unió mint atya, fiú és szentlélek, kegyesen mondanám, hogy adjuk meg ennek a halandónak, amit óhajt, a súlyához méltó szavakat, és a kedves vezető azonmód ott ácsoroghatna a sarokban a körön kívül zsebre vágott kézzel. Mert nagyjából ennyi járna neki. Ehhez képest nem bírja megbecsülni, amit kap, hepciáskodik és követelőzik, egy lator állam uraként tartja a markát és visítozik, mert nagynak akar látszani, illetve annak képzeli magát.

Mint az elefánt és a kisegér, ahogyan dübörögnek át együtt a hídon. Mindegy, nem rajtam röhögnek. És persze a folyományok, amelyek az alaptézisből fakadnak, hogy a hanyatló nyugat gazdasága nem lehetne meg az övé nélkül. Hát persze, hol találna államilag finanszírozott rabszolgapiacot és az adófizetők pénzéből való milliárdos támogatásokat. Csakis itt. „Ezt hívom új realitásnak” – mondta még a kedves vezető mindezek után és mindennek tudatában, majd megnyalta a szája szélét.

Hogy Orbán mit minek hív, az az ő nyomora, de nem áll jól neki ez a filozopter szerep, hogy a valóság az ő szavai nyomán ölt alakot. Illetve, ha igen, abból meg NER lesz, és egyből látjuk az egyetlen igazat elcseszett életében, a saját bőrünkön érezzük amit tesz, ám ennek halovány köze sincs ahhoz, amit mond. Tényleg. Mostanában már csak ilyen lázárjai vannak, mint ez is, a pártja, a csinovnyikjai és kitartottjai pedig rohannak utána a téboly sötétjébe. Ezért van az összesnek önértékelési zavara.

Pávatollal a seggükben úgy járnak kelnek a nagyvilágban, mintha ők szarták volna a spanyolviaszkot, lebegnek az anyaföld fölött, mindent maguknak akarnak és mindenbe bele akarnak ugatni, amitől annak látszanak végül, amik valójában: egy tahó galerinek. No most, ehhez képest dübörög az összes a hídon, legalábbis azt hiszi, mert az atyuskának is ez a tévképzete. Iszonyú keserű lesz az ébredés, amikor egyszer a rohadt életben szembe kell nézni a valósággal. Orbán velük cseszik ki a legjobban.

Semjén Zsolt visszatért a gyökerekhez. Fölidéződött benne a tudományos szocializmus névre hallgató diszciplina, ami arra szolgált Kádárnál, hogy az elvtársak hitét tudományosan megalapozza. Legalább annyira, hogy, mint emlékezhetünk néhai Lékai bíborosunkra, aki szerint a papi szemináriumban az ő hitét alapozták meg szintén tudományosan, amiből az fakad, illetve mutatkozik, hogyha az ember ideológiák vagy hitek mentén szervezi meg az életét és a gondolkodását, akkor lököttnek tűnik. Ha pedig hitek és ideológiák irányítanak egy országot, az nem lehet demokratikus, ahogyan agrárország sem.

Kies hazánkról beszélek, és Semjénről meg Szijjártóról, akik szíttak valami lassú mérget tegnap. Az egyik szerint (Szijjártó) Európa legdemokratikusabb vezetője a gazdája, eszerint tehát országunk a demokrácia öblös fazoka, benne minden demokratikus jókkal, és ezen a ponton reméljük, Szijjártónak nem cserepes a szája, mert még fölreped, ha elröhögi magát. A másik opció szerint viszont mindezt komolyan is gondolja, akkor azonban a bajok nagyobbak, mint gondolhattuk volna. Elég csak a dróton rángatott bátor százharminchármakra gondolni, parlamentünk eszement urára és a választások különös történéseire.

Mindenről köteteket lehetne írni, és minden kötet végén bebizonyosodna, hogy ez az ország nem a legdemokratikusabb országok legdemokratikusabbja, hanem valami egészen más. Erre még visszatérünk, de vonjuk be a sztoriba Semjént is, aki vadászszenvedélyét igazolandó már nem tudja, mit találjon ki, és kinevezte kies hazánkat agrárországnak, mint egy negyven évvel ezelőtti pártszemináriumon. Igaz, már akkor is az volt a tudományos meghatározás, hogy Magyarország agrár-ipari ország, ezzel büszkélkedett az MSZMP, mint annak bizonyítéka, hogy felszámolta Horthy feudalizmusát.

Akkor ezek szerint visszatértünk ugyanoda. Vezérlő eszméinkben mindenképp, elég csak ránézni a Kossuth térre vagy a bocskaiban bokát csattogtató új elitre, és máris érezzük a dohszagot. Node, hogy parasztságunk még mindig bő gatyában és nagy bajusszal, meztélláb megy kaszálni a rétre, az nem egészen biztos, mint ahogyan az is kérdéses, hogy van-e még egyáltalán magyar mezőgazdaság. Földesurak igen, zsellérek is, kastélyok is, de, hogy az uradalmakban mi folyik, azt senki nem tudja. Annyi biztos, hogy Túró Rudit vetnek és aratnak, viszont Semjén fejében erdő, rét, puska és kasza összefolyik, így válik kies hazánk agrárországgá.

Amelyben autókat szerelnek össze. A dolgok viszont összeérnek, mert amikor Semjén elkezdett agrárországozni, Szijjártó a magyar demokrácia dicsőítésében odáig jutott, hogy kormányunk konzervatív, hazafi és népi. Ja, és kereszténydemokrata, hogy végleg keveredjen benne Horthy és Rákosi, hogy meg kell a szívnek szakadni. Hogy Semjén a vadászatát azzal igazolja, miszerint ez egy agrárország volna, az csak szimpla baromság, de amikor Szijjártó nekilát magyarázni, miféle demokrácia a miénk, azzal csak egy dolgot igazol, hogy semmilyen. Tegnap tehát kiderült, hogy demokratikus agrárországban élünk, és ez a meghatározás hiányzott még a boldogságunkhoz.

Más sem. Íme hát, megleltem hazámat, sóhajthatnék fel J. A. szavaival, ahol és amelyben egy futsalos hisztigép a demokrácia fokolója, egy puskabuzi a gazdasági berendezkedés meghatározója, Schmitt Mária ehhez ételmezi a történelmet, Németh Szilárd bográcsban főzi a pacalt, Kósa pedig az ész. Az atyuska pediglen az erkélyén iddogál Nagy Ferenccel. Jobb ennél nem lehet, és már nem is kell. Csak annyi, hogy mentsen meg tőlük a Kisjézus. Mert miközben mindeme szépekkel tömik a bávatagok fejét, a LIBE emberei csalódottan térhetnek vissza Brüsszelbe, de igazán nem tudjuk, mire számítottak, amikor személyesen jöttek el hozzánk.

Ez itt a gonosz birodalma, már látják ők is megint és újra. Mert és ugyanis azt fogalmazták meg, hogy azok az aggályok, amelyeket 2018-ban az EP megfogalmazott a magyar jogállamiság helyzetét illetően, továbbra is fennállnak, sőt bizonyos aspektusai romlottak is. Szordínósan megjegyzem, ehhez nem kell libének lenni, elég kiállni a sarokra, nézni a kék plakátokat, a stop Gyurcsány aláírós standokat, mindeközben hallgatni a Kossuth rádiót, ahol sok örömök mellett őket is gyalázzák. Mert ilyen egy demokratikus agrárország, benne a pálinka mint alapvető élelmiszer, és a stadionokban lobognak a családok évének zászlajai buzizás közben. Ilyen lett magyar hazánk.

Miként azt vélelmeztem, de olyannyira, hogy az már a tudás bizonyossága volt, az uniós küldöttség még meg sem érkezett, még nem is üdvözölték egymást a felek, egymás szemébe sem néztek, de Varga Judit már visít, mint a szopós malac, hogy hozzák az ítéletet. Mintha csupa Virág elvtársak érkeznének Gogolákné elvtársnőkkel az oldalukon, így máris meg lehetne kérdezni akkor Varga Juditot, hogy mi szerepel a dokumentben, kötél általi vagy gulág, mert nem mindegy. Az uniós küldöttség azért látogat boldogságban feredő kies hazánkba, hogy körülnézzen benne mint jogállamban, tanulmányozza a bimbait és vadhajtásait.

Varga Juditnak az volna a feladata, hogy körbevezesse őket a jogállamban, hogy benézzenek annak minden zugába, és örömmel állapítsák meg, az élet szép, a madarak pedig errefelé különösen bájosan csácsognak. Varga Judit azonban ilyet tenni nem tud, mert egyrészt az a delírje, hogy szép hazánk a jogállam tankönyvi példája, másrészt viszont nem tudja, az micsoda. Emlékezhetünk, hogyan veri a habot egyfolytában, hogy kéri a definíciót meg a táblázatot róla, hogy mi is az. No de, ha maga sem tudja, hogyan mondhatja, hogy szép hazánk mégis az, az ilyen következetlenségtől meg kell a szívnek szakadni, illetve cserepes szájjal vigyorogni szélesen.

Ehhöz képest van a zsebben az ítélet Varga szerint, az unió küldöttsége nem azért érkezik, hogy megvizsgálja, igazak-e a hírek a melegekről, civilekről, menekültekről, ügyészségről, bíróságról, médiáról, szóval az orbánizmus totalitárius lényegéről. Hanem, fejti ki Varga, azért, hogy beleavatkozzanak a magyarországi választásokba. Láttam is náluk zacskó krumplikat, szja visszatérítéseket és Bözsi utalványokat, az uniós küldöttség elfoglalta a tévé székházát és fölszedte a macskaköveket. Ezen a vonalon is ringatózhatnánk tovább, engemet mégis ez az ítélet izgat, ami Varga szerint előre megíródott, pedig magyarul sem tudnak, és a pálinkát sem szeretik.

Érdemes egyébként azt a habzó szájú visítást, amit Varga tegnap művelt, slágvortokban végigvenni. Ehhez nem kell egyéb, mint a megfelelő oldalon csak a cikkek címeit tanulmányozni, amelyek mind Vargát idézik, és máris előttünk áll maga az igazságügyis. Haja lobog, szeme csillog, és kardjával védi a gazdája seggét. De azért szemezgessünk belőle: az EU rossz hangulatát próbálják meg rákenni Magyarországra, az EU képtelen volt a járvány elleni védekezésre, Magyarország szabad, független ország, megvédjük a családokat, a nonszenszek nonszensze, hogy értékvitához kötik a kifizetéseket, Magyarország maga dönt a sorsáról, és természetesen boszorkányüldözés.

Ha most kaján volnék, akkor azt írnám, – mondta, és felült a seprűjére. Ám inkább azt jegyezzük meg, hogy ez már nem is kardozás, hanem Varga Judit fogja a macsétéjét, és pörög, mint egy eszement dervis. Ahelyett, hogy azt mondaná a küldöttségnek: Isten hozott, kerüljetek beljebb, íme, itt van a jogállam. Az élet nem annyira bonyolult, legfőképp nincsen tele strigákkal és lúdvércekkel, akik a magyari emberek életére törnek. Varga visítozása maga a szerelmetes vallomás arról, hogy vaj van a füle mögött, ezért nem akar kimenni a napra. Emiatt azonban olyan hangulatot teremteni, mintha egy Hieronymus Bosch kép közepén csücsülnénk, enyhe túlzásnak tűnik.

Vagy inkább a félelem megtestesülése. Ez egyébként abban is megmutatkozik, hogy a kedves vezető szóba sem áll a jeles küldöttséggel, akiknek a látogatása egyébként teljesen felesleges. Ha arra menne ki a játék, hogy nem adnak pénzt ennek a mi diktátorunknak, mindegy, már szerzett sokat, amit az unokáink is fizetni fognak. Más folyomány nem látszik jönni a látogatásból, esetleg hümmögve hazamennek, kijelentik, hogy kies hazánknak köze nincs a demokráciához, mire Varga rávágja, hogy na ugye, megmondta előre. Kész volt az ítélet. Persze, hogy kész volt, ahhoz ide sem kell jönni, szép hazánknak ugyanis már szaga van. Messziről bűzlik.

Látjuk tátott szájjal, hogy még meg sem nyílt igazán, az agancskapu sem tárta ki teljesen kebelét, de már hétszázezren vonultak át alatta, hogy részesei lehessenek Semjén örömeinek, s ekként váljon eggyé a nemzet, és feltétlenül naggyá is ránézésre. Ez a vadászati univerzumkiállítás legalább akkora siker, mint minden is, amihöz a kollégisták hozzányúlnak. Nem kell ide Paracelsus vagy más alkimisták, elég csak Kövér pedellus ujjának érintése, és minden arany lesz. Innen nézvést, hogy tülekszenek a népek fanyulat láthatni, érthető a sok gond, vesződség és legfőképp a pénz, ami ideszülte nekünk ezt az egyetlen örömünket.

Ellenben a számos képen, amit a média elibénk tár a nagy eseményről, lézengenek a népek csupán, így, ha hétszázezren voltak, akkor javarészt jól elbújtak, ami viszont onnan érthető, hogy Semjén pár napja azt bírta mondani, hogy kies hazánkban a sorosisták üldözik a vadászokat. A hétszázezer rajongó titokban látogatta tehát a műanyag Jézusra, guruló Szent Istvánra hajazó tárlatot. Vagy pediglen az egereket is beleszámolták a publikumba, akik a kitömött oroszlánok füleit rágicsálják, hálát adva a NER-nek a bőséges eledelért, és indulnak kezet csókolni Semjénnek, hogy ezt tűzön-vízen keresztül létrehozta.

Egérimába lesz foglalva a neve, a miénkbe kevésbé, de most nem azért gyűltünk egybe, hogy kajánkodjunk Semjén nyomorán, mert megtettük azt már elégszer. Hanem azon mélázunk inkább, hogy miért kell a számokkal permanensen bűvészkedni, hogy kit akarnak átverni, ha csak nem az imperialistákat, mert bennünket bajos, Mert és ugyanis ezzel párhuzamosan, hogy hétszázezer bávatag ment el a véres búcsúba, azt is megtudtuk egyként, majdnem egy füst alatt, hogy átlagos keresetünk immár négyszázezer fölött van, ami ugyanúgy jöhetett ki, mint a panoptikum látogatóinak sokasága, tehát ráütve a hasukra erősen.

Az ember mindig körülnéz a diadalmi jelentések után, és azon tűnődik, hogy miért nincs, ami a Fidesz szerint van, nálunk lévő pénz, paripa, fegyver és boldogság. S ha az ember nem volna szemét kétkedő a Fidesz állításaival kapcsolatban, azt hihetné, hogy csak az ő ege felett van borulat, mindenki másra pedig süt a boldogság nyalogató napja. Szertenéz és nem leli honját a hazában, vagy csorog neki a házfalon a vöröslő fájdalom, és mindez azért, mert mindenféle számmisztikával akarják őt átverni. Röpködnek a zsebében maradó milliárdok, mindenkinek percről percre egyre jobb és jobb. Holott rossebeket, illetve lószerszámot, mama.

Az ilyen számmisztika, amit a Fidesz űz, ismerős nemzetünk idősebb tagjainak, akik emlékszünk a permanensen teljesített, sőt túlteljesített ötéves tervekre Az égből potyogó traktorokra és az évről vére megdőlő termésátlag csúcsokra, és a többire. Egy hatalom akkor dobálózik a számokkal, ha valamit el akar takarni, a kudarcot elrejteni. Bedobja az éterbe a hétszázezer látogatót, a másfél millió konzultáció kitöltőt, és például azt, hogy harminc év alatt hány ezermilliárdot óhajt fordítani akármire. Csak arról nem esik szó, hogy a jelen milyen nyomorult, hogy semmi sem az, aminek látszik, és legvégül, hogy semmi sem, vagy alig is valami igaz.

Ilyeneket lehet játszani, és a történelemből tudjuk, hogy szoktak is, de egyszer minden kiderül. A titkosítások feloldódnak, a király pedig meztelen lesz egészen. Ez is ismerős, és szánni való az a buzgalom, amivel a Fidesz igyekszik hasba akasztani voltaképp a saját szimpatizánsait is, aki valójában egy vetített képért rajonganak. Ők fognak csalódni és nem mi, viszont magunkra nézvést én legalábbis a magam nevében hangosan kijelentem, hogy hazudjanak mindenféle hasraütős számokat egymásnak, és akkor adják tovább, ha kibírják röhögés nélkül. De oktondi vagyok. Kibírják. Sőt, még fokozni is tudják, ahogyan hajdan a kettőt kölkező disznónak tíz fia lett, mire a központba ért az adat. Voltaképp itt tartunk.

Orbán Viktor nagy király nem fogadja az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttségét. A hét jóember a jogállami normák kies hazánkbéli állapotáról óhajt tájékozódni, ez ügyben pedig kihallgatást, audienciát mintegy kértek Orbán Viktor nagy királytól, aki elegánsan fölemelte duci középső ujját, és bemutatta a heteknek. Mindeközben pedig azt mondta nékik, nem járulhatnak a trónusa elé, sőt, még birodalmának panorámáját sem mutatja meg nekik a legendás erkélyről. Indoklásul annyit hozott fel, hogy csak, illetve még annyit sem, csak profánul kijelentette, nem.

A maga módján bölcs és előrelátó volt a ganyéságban, hiszen volt olyan, hogy az Európai Parlamentben kellett volna megjelennie, amire azt üzente, ő múlhatatlan, halaszthatatlan országos ügyeket intéz buzgón szuszogva, aztán kiderült, hogy valamelyik náci cimborájával vacsorált. Münchenbe sem ment el a nyáron meccsnézőbe, ami az ő horizontjával, mániájával és nívójával maga az áldozatok netovábbja, ha pedig úgy tetszik, beszariságának ékes bizonyítéka. Annak a megvetendő tulajdonságnak, amellyel nem mer szembenézni a valósággal, ha az akármennyire is zavarhatja a békés emésztésben.

Nem most kezdődött ez nála. Mert soha nem feledem, hogy amikor a holocénban, amikor ég halandó és esendő léleknek a közelébe lehetett férkőzni, és voltam olyan hülye, hogy interjút készítsek vele, föltettem neki a kérdést, mit szól az ÉS riportsorozatához, amelyben a tokaji szőlők nem is taggyűlését, a ne mi nyerjük a legtöbbet alávaló kijelentését és annak folyományait boncolgatták. Azt felelte nékem, hogy ő ilyen sajtótermékeket egészségügyi okokból nem olvas. Azóta eljutott a valóság teljes tagadásáig, azóta neki kellemetlen ember a közelébe nem mehet. Interjút nem ad, boldogkarácsonyozik vagy függöny mögé bújik.

Nem a sajnálat mondatja velem, de elég szar lehet így élni, és abban az országban is az, amelyet egy ilyen ember irányít most már teljhatalommal. Ezen a ponton Orbán jelleméről kellene beszélnünk, de azt kell látnunk, hogy ilyenje nincsen neki, ilyen éthoszt még nyomokban sem tartalmaz a manus. Ezt, mi pórnépek jellemtelenségnek szoktuk nevezni, Orbán nagy király azonban ezen is túlmegy, ha lehet olyat tételezni, hogy a jellem negatívba fordul, ennek a jelenségnek azonban még nincsen neve a szakirodalomban. De majd lesz neki, ha pszichiáterek és történészek együtt állapítják meg az orbánizmus ismérveit.

Az utcai harcos, aki ökölbe szorított kézzel fotózkodik, a médián keresztül üzenget, monológokat ad elő a Kossuthon, kormányhatározatokban állapítja meg saját nagyszerűségét és klakőröket alkalmaz a fasisztoid haverjai közül, milliárdokat költ rendszerének dicsőítésére, de egy kérdést föltenni neki nem lehet, ami a legkisebb karcolást is ejthetné a nagyszerűség monolit szobrán. Ez az ember fél. És nem ontolóigai módon, mint a vallásba és istenbe menekülő halandó, hanem attól fél, hogy egyszer szembe kell nézni a nyüves életével, és Ivan Iljics mintájára meg kell állapítania róla, hogy iszonyú volt.

Ha kérdezni engedne, önmagával kellene szembenéznie, azzal, kellene elszámolnia, hogy mit művelt az országgal kénye-kedvére, de nemhogy az őszinteségre, de a lehető legapróbb kellemetlenség elviselésére sem képes. Gyávaságát nagy pofával leplezi, a harcos egyetlen kérdéstől is retteg, az egész pártját és kormányát, a sajtóbirodalmát arra tartja, hogy elfedje a valóságot nem csak a bávatagok, hanem most már önmaga elől is. Amikor Varga Juditot szerelmetes pillantásokkal fölvette a csapatba, akkor ki is jelentette, az a feladata, hogy őt védje az Unióban és az Unióval szemben. Csak akkor nem kellene igazságügyi miniszternek nevezni.

Senkit nem kellene annak nevezni, mint ami a munkakönyvében van. Szijjártó sem külügyes, hanem egy ordibáló Orbán védmű, Kovács levelező ennek a sunyi, Novák pelenkaügyes pedig a pátoszos fajtája. Végig lehetne menni mind az összes talpason, akik arra vannak, hogy Orbán seggét védjék, az aljasságait magyarázzák mint valami papagájok, és a Fidesznél ezt nevezik kormányzásnak. Mégis, most Orbánról és a mostani küldöttségről van szó, akik elől épp aktuálisan menekül, viszont jól látható a maga helyett harcba küldött Varga J. mit fog delirálni az egészről.

Soros, kettős mérce, és ad abszurdum, az EP tényfeltáró bizottsága súlyosan egyoldalú kritikát készül megfogalmazni, nem tudnak magyarul, az ellenzék prominens szereplőivel találkozgatnak, a magyar miniszterelnököt meg sem keresték, illetve mondják meg, mi az a jogállam, ami viszont a NER maga. Sőt, nekünk ne mondja meg senki, hogyan éljünk, Brüsszel azért támad, mert nem kérünk a migráncsokból, illetve, mert az LMBTQ-sokat nem engedjük be az óvodákba. Csak ne tudnám előre, mint ahogyan azt is, hogy bár Orbán nagy király fogadni nem merte, de pénteken a Kossuthon elhajtja a brüsszelieket a nuniba, a felszopó ember pedig örül. – Köpni kell.