Szerző: rezeda

Csütörtök van, tegnap meg szerda volt, tehát a hét harmadik napja, azaz innen nézvést már majdnem a fele, máshonnan pedig alig telt el belőle valami. Ehhöz képest megtudtuk, hogy a NER „krémje” közül ki dolgozott ügyesen, verte kenterbe a Zuckerberget, volt nála sokkal okosabb, szerette őtet a jóisten, ahogyan a gázszerelő delirálta az üzleti sikerek feltételeit annak idején. Nos, Rákay Philip közel négyszázmillió forintos hasznot termelt a cégével, Szijjártó-Nagy Szilvia (külügyminiszterné) cége közel háromszáz milliárd adózott eredmény produkált, Sarka Kata és Rogán Cecília egyik cégének nyeresége közelíti a hatszáz milliót.

Sokan vannak még, akikre másképpen süt a nap, szerdáig ezen a héten ennyi került nyilvánosságra azzal a különös jelenséggel, hogy a képződött nyereségből senki nem fejleszti a céget, hogy letarolja a világpiacot, hanem úgy szedik ki a pénzt, mintha nem lenne holnap. Ez, ami immár a saját számlán csücsül, tisztára van mosva, rá lehet fogni, hogy izzadságos, kétkezi munka eredménye. Zuckerberg azonban olyat tényleg nem tud, mint a Sarka-Rogán páros, akik elképesztő hatékonysággal dolgoznak. Olyat egészen ritkán lát a közgazdaságtan, hogy az árbevétel több mint nyolcvan százaléka profittá válik, de nekik ez is sikerült. Sarka Kata for president – vagy nem.

Mégsem velük foglalkozunk máma, mert ők csak hab a tortán, Várkonyi Andrea ugyanis mindent visz. Még ki sem bimbózott a szerelme igazán, de már fial, dönti a lóvét zsákszám. Hogy, hogynem, amikor randizgatni kezdett a gázszerelővel, akkor érezte múlhatatlan szükségét, hogy céget kell alapítania, mert másképpen élni tovább nem tud és nem is lehet. Vannak ilyen kényszerek az emberben, ha nem az éjjeliszekrényre kéri a pénzt. Nos, a menyasszony cége fennállása első négy hónapjában százhuszonhét milliós árbevétel mellett közel ötvenhárom millió adózott eredményt ért el, tehát ő is hatékony, mint a rosseb, tisztára Rogánné és a társa. Született pénzügyi zseni ez mind.

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy Várkonyi cége a gázszerelő jótékonysági programjait menedzseli, sarkosan – és nem sarkásan – fogalmazva a szegényeken gazdagszik, s mint kitetszik, alaposan. Eddig azt szoktuk meg, hogy a nincsteleneknek szánt pénzt elisszák és kaviározzák, mint ahogyan Orbán szegényügyise, az elhíresült Hegedűs Zsuzsa tette. Most már a pénz továbbítása is jó bolt, le lehet szedni a sápot, mintha lélegeztetőgép vagy kínai vakcina volna. Mi tényleg élhetetlenek vagyunk, mert fogalmunk sincs, milyen elképesztő fedősztorikkal lehet pénzhez jutni. Igaz, nem is vagyunk Mészáros Lőrinc menyasszonya, de gyomrunk sem lenne hozzá.

Mindemellett és legfőképpen a világ boldogabbik felében mindenféle jótékonykodást nonprofit alapon művelnek. Nem azért, mert így illő, hanem, mert így tisztességes. Adakozáson nem gazdagszunk meg, ha Istennek tetszően akarunk élni, ha becsületesek vagyunk, s ha nem színjáték az életünk. Egészen egyszerűen azt is megkérdezhetnénk, hogy a jótékonyság koordinálásából kivett több mit ötven milliót a friss üzlet-, és menyasszony miért nem hagyta a rendszerben, hogy további jókat lehessen vele tenni. S hogy nem így történt, az arra bizonyíték, itt nem a szegények segítése, hanem a pénz Lőrinctől Andihoz forgatása az igazi szándék.

Sikerült, mint kitetszik, de azzal a folyománnyal, hogy az ember, ha eddig nem hányta volna el magát a NER legfrissebb szerelmespárjától, most óhatatlanul megteszi. És az a kérdés, mennyi sokan szeretik még ennyire és ilyen módon egymást a NER-ben, hány ilyen üzleti modell működik még, amilyet a Zuckerberg tényleg elképzelni sem tud, hogy a semmiből lesz valami, s pláne munka nélkül. Ez az igazi unortodox gazdaságpolitika és közgazdaságtan, a tehetségtelen senkik mennybemenetele, akiknek képessége csak a lojalitás, a továbbiakat pedig a tizennyolcas karika miatt inkább nem részletezem. Ez a rendszer, akárha Róma hajdan, megérett a pusztulásra. – Szeretettel várjuk a barbárokat.

„Minden év márciusában egy ágrólszakadt cigánycsalád vert sátrat a falu végén, és sípok, dobok fülsiketítő lármájával hirdette a legújabb találmányokat. Először a mágnest mutatták be. Egy testes, torzonborz szakállú, verébkezű cigány, aki Melchiades néven mutatkozott be, harsány hangon bocsátotta közszemlére a macedóniai alkimista bölcsek nyolcadik csodáját, ahogy ő nevezte. Két fémrudat hordott házról házra, és mindenki rémülten látta, hogy az üstök, fazekak, parázsfogó vasak, tepsik leesnek a helyükről, a fa kiszakadni kívánkozó szögek és csavarok elszánt igyekezetétől recseg, a régóta elkallódott tárgyak is sorra előbújnak onnan, ahol a legjobban keresték őket, és eszeveszett kavarodásban vonszolják magukat Melchiades bűvös vasai után. – A dolgoknak is megvan a maguk élete – hirdette a cigány érdes kiejtéssel –, csak fel kell ébreszteni a lelküket.”

Mi más juthatna az ember eszébe, amikor olvassa a CÖF bejelentését arról, hogy országjáró vándorkiállítást rendeznek Gyurcsányról, az őszödi beszédről, és a 2006-os vérbe fojtott forradalomról. Egy hatalmas különbséggel. Marqueznél, amikor Jose Arcadio Buendia meghülyült a mágnesek varázserejétől, és elindult velük aranyat vadászni, Melchiades, a cigány volt annyira becsületes, felvilágosította, hogy arra nem jó. Visszaadta Buendia pénzét, és ezzel egy halálon is túlmutató barátság vette kezdetét. No most, a CÖF szándékai a Gyurcsány-vándorcirkusszal semmiben sem különböznek Marquez cigányaiétól, azaz, megvezetni a bávatagokat.

Meghamisítani a valóságot, és ezzel szavazatot szerezni egyetlen élő istenüknek, egyúttal saját maguknak is. Szánalmas a kísérlet egyébként, hiszen mi, akik akkor már a tudatunknál voltunk, mind emlékszünk, mi és hogyan történt azon a napon, aki fiatalabbakat pedig meg szeretnének téríteni, esetleg föltehetik a kérdést, ha Gyurcsány ekkora nagy tömeggyilkos, hogyan lehetséges mégis az, hogy itt grasszál közöttük azzal a rejtett képességgel, hogy bármikor kilőheti a szemüket. Szánalmas a CÖF és a tartótisztje, a Fidesz is, mert tizenöt év után sincs semmi mondanivalója. Nem arról beszél, hogyan virágoztatná föl és ki az országot, hanem arról, Gyurcsány hogyan cseszte el, ha egyáltalán.

Visszatérve a CÖF vándorcirkuszához, mint a nagy bejelentésből kiderül, bemutatják ezen a zavargások során használt eszközöket és fegyvereket is. Nos ez delikát. Mit vajon? Bár nem minden ifjú látott még kockakövet, és az elkötött tank is újdonság lehet nekik, sőt, a vasdorongok is, amelyekkel a békés, keresztény fiatalok a rendőrök lábát óhajtották szilánkosra törni. Cinikusan mondhatnám, hogy az ellopott Túró Rudit is ki lehetne állítani, meg a gyufát, amivel fölgyújtották a tévészékházat. Illetve még felhívással is lehetne fordulni a vándorcirkuszon élvezkedőkhöz, hogy ne szarják és hugyozzák össze az aktuális teret, mint dicsőséges elődeik.

A nagy hírről szóló tudósítás alatt találtam a kommenttengerben egy hozzászólást, amelyik a lehető legtömörebben foglalja össze a leendő kiállítás lényegét: „Besúgók, munkásőrök és háromperhármasok demonstrálnak a régivágású (baszóhajós, ereszes) kereszténydemokrata rezsim mellett 2021-ben. Örkény István, beszarsz.” – Bár nagy valószínűséggel ez is teljesen mindegy, amikor a Pesti Tv-ben a huszonhárom éves aktivista műsorvezető is emlékszik arra, ő is ott volt akkor (nyolc évesen ezek szerint), ergo megint van egy Dózsa László 1942-őnk, sőt, azt is tudjuk, hogy Kocsis Máté anyukája is alig menekült meg Gyurcsány karmai közül.

A valóság olyan mértékű átszabásával van dolgunk, ami az igazat már nyomokban sem tartalmazza. Miheztartás végett pedig jegyezzük azért meg a CÖF pár héttel ezelőtti közleményét is: „Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében részt vevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten.” Túl azon, hogy ki provokál és kit, ezt majd, ha meglesz a választási vereségük, és olyan hőstetteket visznek véghez, mint amiről ma vándorcirkuszt prezentálnak, bűnjelként vegyük elő.

Mint a demokratikus államrend megdöntésére szóló felhívást. Mint ahogyan 2006-ban is az történt, nem más vezetésével, mint maga Orbán Viktor, aki viszont, amikor sikerült kirobbantania a zavargásokat, a páncélozott géperejű járművével messze menekült, mert beszari alak volt már akkor is. Ez a vándorcirkusz, amit a CÖF most utaztatni fog szerte a városok köztereire, a szánalmas röhejességén kívül azt is mutatja, mi várható a vereségük esetén. Ugyanaz. Ezt tudják. Szarni, hugyozni, hőbörögni nagymagyarországos zászlóba csomagolva. Fölgyújtani az országot, mert ehhez nekik joguk van. S ha a törött lábú rendőr visszaüt, akkor sivalkodnak. Szánalmas és nagyon veszélyes bagázs.

Azt mondta a kedves vezető tegnap a parlamentben, ha veszít is jövőre, akkor is marad a nyakunkon, illetve a mostani ellenzék nyakán, és még húsz évig fog ücsörögni képviselőként az ódon falak között. Vajda ugrott be elsőként, meg a hegyei, akiknek a jege húsz év múlva az ő szíve voltak, amit nem bántott már a szenvedély. Másodjára a most megült születésnap, az ötvennyolcadik, ami alapján Orbán azt delirálja, hogy hetvennyolc évesen még ott rontja a levegőt. Aztán sorban az ellenzéki léte kordonbontással, a haza ellenzéki létének tagadásával, és mindazzal, ami ebből fakadt.

Most képzeljük el, ahogyan a vénöreg Orbán mint ellenzéki haza ücsörög bepelenkázva, és boldog karácsonyt kíván a függöny mögül. Még továbbá eszünkbe jut Wolowitz az Agymenőkből, aki, mikor megtudta, hogy nem kell az űrbe mennie, megkönnyebbülten kiáltott fel, miszerint Istennek hála, nem fog Föld körül pályán meghalni. Ehelyett – sóhajtotta még hozzá – a Teremtő rendelése szerint halálozik majd el ötvenes éveiben zsírtól felrobbanó szívvel. Mindezzel csak arra utaltam, senki nem tudja, meddig él, Orbán korában húsz évre tervezni tehát felelőtlenség.

Főleg úgy, ha elég tökös a jelenlegi ellenzék, mert akkor ugyan megélheti a hetvennyolcat, de nem a parlament falai között, hanem valami zártabb intézményben. Ezek csak ábrándok bilibe lógó ujjakkal, az ilyen kijelentések azonban, hogy még húsz év múlva is a levegőt óhajtja rontani ez a semmitérő, lehangoló erősen. Azt mutatja, hogy a manusnak tényleg semmi víziója nincsen. Eszébe sem jut, hogy élvezze a lopott vagyont, játszódjon a kisunokákkal, lóbálódjon egy hintaszékben, süttesse a hasát, mert a szarkavarásra tette fel az életét. Ötven évig szeretné kavarni.

Látszik, hogy elméjében kijegecesedett, ő örök időkre a Fidesz nevű maffia vezetője lesz, ott ül haláláig vagy még tovább, mint egy igazi keresztapa a macskáját simogatva. Orbán ezzel a kiszólásával az ellenzéknek akart odaszúrni egyet, de csak magáról állított ki lehangoló bizonyítványt. Valószínűleg már a saját szobrának terve is készen áll a fejében, amely tíz méteres kell legyen, s valahol a Kossuth-tér közepén fog állani. Viszont emlékszünk a legutóbbi vereségére, ami úgy megütötte, hogy hetekig elő sem került, és egészen különös pletykák keringtek arról, hol is lehet valójában.

Okos is lehetnék most nagyon, és megmutathatnám, egy Fidesz vereség hogyan robbantaná fel a pártot és a holdudvart a pénzcsap elzárásával. Sőt, vizionálhatnék polgárháborút is ismerve Orbánt, a pártját és a lihegően rajongó uszkve másfél millió szavazóját, amiből az fakad, hogy Orbán nem fog konszolidált ellenzékként arra várni, hogy szót kapjon a tisztelt házban. Orbán és a Fidesz jellegéből fakadóan nem alkalmas a demokratikus ellenzék szerepére, ahogyan demokratikus kormányzásra is alkalmatlan, mint a saját bőrünkön erősen érezzük is.

De nem akarok okos lenni egyáltalán, hanem, a versekkel oly nagyvonalúan ostobán bánó kedves vezetőnek megmutatom, mit fog érezni húsz év múlva, persze, ha megéri: „Mint a Montblanc csucsán a jég,/ Minek nem árt se nap, se szél,/ Csöndes szívem, többé nem ég;/ Nem bántja újabb szenvedély./ Körültem csillagmiriád/ Versenyt kacérkodik, ragyog,/ Fejemre szórja sugarát;/ Azért még föl nem olvadok./ De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva, egyedül / Mult ifjuság tündér taván/ Hattyúi képed fölmerül./ És ekkor még szivem kigyúl,/ Mint hosszu téli éjjelen/ Montblanc örök hava, ha túl/ A fölkelő nap megjelen”

Donászy Magda verse, írta Wass Albert, ha már. Viszont Vajdának van Harminc év után című műalkotása is, ha már az időfaktor ilyen hangsúlyos szerepet kapott máma. Sőt és továbbá volt olyan is Orbán elődjei között, aki ezer éves birodalomról álmodozott, szóval csak azt akarom mondani, az álmoskönyvek szerint semmi jót nem jelent, ha az ember ilyen hosszú távra gondolkodik. Ez egyébként ennek a mi diktátorunknak amúgy sem nagy erőssége. Még az is benne van a pakliban, hogy vénségére sikerül megtennie a totális, háromszázhatvan fokos fordulatot, és megint azt ordibálja, hogy csuhások térdre, imához. Az lenne ám csak a móka és kacagás.

Én nem tudom, Gulyás Gergely honnan gondolja, hogy az őt kérdező gyerek, aki aziránt érdeklődött, a minisztereknek milyen volt a bizonyítványuk, miniszter akar lenni, és nem mondjuk tűzoltó vagy katona. Vadakat terelő juhász esetleg. Mindenesetre Gulyás megnyugtatta a gyereket, mindegy, milyen a bizonyítványa, ő is lehet miniszter, ergo, nem baj, ha hülye vagy, legfeljebb olyan leszel, mint én – sugallta. Hogy ki terelgette a szerencsétlen gyerekeket minisztereket és pláne a kedves vezetőt kérdezgetni a rendkívüli kormányinfón gyereknap alkalmából, vagy ki találta ki ezt a borzalmat, azt én nem tudom. De óvatos volt, mert tizenhárom évben húzta meg a kérdezési korhatárt.

No most, Gulyás válaszolhatta volna a kérdező szerencsétlen gyereknek azt is, aggódnia nincs mit, ha miniszter nem is, de tizenhat évesen munkanélküli már lehet, mint azon pár napja aléltam el. Hogy mit kínál a magyari gyermekeknek a magyari hazájuk, az ebben sokkal inkább benne van, mint a gyereknapi műmájerkedésben, hogy lehetsz te is miniszter, ha elvész az ártatlanságod és megromlasz. Ha kellőképp használt leszel, ha cafatokban lóg rajtad a lelked, erkölcseid és emberséged, lehetsz bábu te is. Viszont az is igaz, hogy egészséges társadalmakban a gyerekeknek fingja nincs arról, ki a miniszterelnök és kik a miniszterek, de megengedem, még a szüleiknek sem.

Csak mifelénk él az a tévképzet, hogy a miniszterség és miniszterelnökség az emberi létformák csúcspontjai. Ezt már Antall alatt meg lehetett figyelni, neki az államtitkárai elkezdtek levitálni, és valami tébolyi tűz égett a szemükben. A mostaniakból a láng kiveszett, ezek csak eszelősök vagy számító karrieristák. Ez kell a miniszterséghez, de ezt Gulyás nem mesélte el a szerencsétlen gyereknek, csak azt, elég, ha hülye vagy. Végül is, az őszinteség csírája ebben is benne van, a kérdező gyermek megnyugodhatott, nem kell mindig a leckével bajlódia, mehet focizni a térre. Bár már az a foglalatosság is kiveszett, grundok nincsenek, Puskás Akadémia van.

De megtudtuk azt is, hogy csúfolják a politikusokat. Egy bizonyos tizenegy éves Nóri kérdezte ezt Novák nacsasszonytól, hogy milyen érzés is ez. Itt is fölvetődik a dilemma, hogy a tizenegy éves Nóri honnan az anyám valagából tudja ezt a politikuscsúfolást, tán reggeltől estig az M1-en csügg, és hallgatja a kurvaanyázást. Azért elbeszélgetnék Nóri anyukájával, hogy miért nem babázik inkább a kislányával, vagy, ha nem, miért engedi, hogy bimbózása közepette ilyen novákok megrontsák. Bár a kedves vezető meg Londonban interjúvolt egy ott élő szakácslányt, akinek a szülei rajonganak a köpcösért. Az lett volna a delikát, ha a szakácslány csak annyit felelt volna: boldog karácsonyt.

De csak játszódik velem a képzeletem, most az itthoni kisdedekről van szó, meg Novák Katalinról, aki ehhez a politikuscsúfoláshoz annyit tett hozzá, hogy akik őket csúfolják, azoknak van valami félnivalójuk. Csak nem fenyeget a lelkem ilyen gyerekmosolyba csomagolva, mert az fölhorkanást idézne elő bennem, bár ez a Novák ennyit meg nem ér, a körmöm alatt a koszra sem szoktam haragudni, hanem kisikálom. De mondom, ilyen politikai pedofília volt tegnap, és a bátor százharminchármak épp ma tanácskoznak a valósról, ez sem sokban különbözik a Fidesz gyerektempójától pöttyös labdákkal, óvodai térítésekkel. Beteg egy párt ez, ellene is törvényt kellene alkotni.

A nyolc éves Lilinek jutott az a megtiszteltetés, hogy magát a félistent kérdezhette arról, kapott-e beírást az iskolában, s mint a kedves vezető bevallotta, igen, sőt, piros tintás igazgatóit is. Hogy miért, az nem hangzott el, de felteszem, ellopta a kis pajtásának a tízóraiját vagy valami ilyesmi. De nem büszke erre a kedves vezető, de nem ám, mert azt mondta Lilinek ahhoz, „hogy az ember megnőjön, jó tanuló legyen, meg sikeres”, egyáltalán nem szükséges osztályfőnöki vagy igazgatói intőket kapnia. No most, hogy realista legyek, a kedves vezető meg nem nőtt, sikeresnek csak a hívei tartják, hogy milyen tanuló volt, azt nem tudom, de nem is érdekel igazán.

Ilyenek történtek tegnap, én nyájasom. Ezen a ponton pedig nem tudok mást idézni, mint a kedves vezetőt magát, aki egyszer azt óbégatta: „A magyarok türelmesek és toleránsak ezzel a jelenséggel szemben. Jól viseljük a provokációt is. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket!” – Tetszik érteni talán. Mindemellett a Fidesz efféle pedofil buzgalmát megértjük, ha hányunk is tőle, csak a szülők lelkét föl nem foghatjuk. Bár régi korokban a győztes hadvezérek ágyába lökték lányaikat a barom anyák, eszerint ez a gusztus azóta sem veszett ki. Sajnálom Lilit, Nórit és valahány nevet a naptárban. Voltaképp mind a magyari kisdedeket.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na gyerekek, hónap sétálunk, kirándulunk a városba ki, most, hogy lehetmá mer monta a bácsi a tévébe, hogy legyűrtük a vírusot mind, hogy győsztünk nagyon. Montahogy a teraszok is nyitva mind, makszot se kell hordani, úgyhogy őttözzünk melegen meg rakjon mindenki anyuja uzsonát, mer egész délelőtt kiránduva sétágatunk majd máma. Mire a Pityu, hogy minek vigyük az uzsonát, ha aszt délután kell megenni, mire az Ibojnéni aszonta nekihogy fogja be a száját, merha rosszalkodik, hátraköti a sarkát neki.

Hogy hova hátra, aszt nem monta, mer a Pityu mögött csak a Kisböske állt, gondótam, na, össze lesznek kötözve ezek ketten, akkor nem tudnak kirándulási sétálni a városba ki. Fölsorakosztunk máma reggel, hogy indulunk, elöl az Ibojnéni, asztán a gyerekek, a végén meg a dadus, és halattunk kirándulási sétálva, mikor a sarkon véletlenül főbukkant a papbácsi, az, amelyik szok az oviba bejönni, és hallomám hátul a dadust, hogy na, már csak ez hiányzott. Morogott ott szegény. De annyira örűt a papbácsi meg az Ibojnéni, hogy dejó, mennyünk akkor a tenplomfele.

Mérne mennénk arra éppen, mer ojanmindeggy, hogy merre is megyünk. Morgott a dadus hátulhogy tutta ő, hogy ezlessz, morgott erössen, de csak mentünk a tenplomhoz. Monta a papbácsi, hogy ugyis mostvót a pümkösd, szállt a szentlélek meg ilyenek. A Pityut lekakáta egy galamb, mire monta, hogy biztos a szentlélek vót, ahogyan szát fölfele, de az Ibojnéni aszonta, hogy minnyá kap egy pofont, de aszt nem, hogy gyere ide Pityu, letörülöm rólad a kakát. A dadus pucógatta neki, közbe megérkesztünk a tenplomhoz, és mondja a papbácsi, hogy mennyünk be akkor áhittani kicsit.

A Kisböske sirdogát, hogy aszitte, hintázni fogunk a téren, hogy száll neki a haja majd a szélbe, eszt képzete, mostmeg pisszegtek nekia tenplomba, hogy fogja be a száját, mer száll a szentlélek. Decsak egy denevér vót, csapongott ott a tenplomba nagyon, hogy a Kisböske nekiát visittani, hogy jujj, megeszi őtet a szentlélek, és neikát rohangáni meg csapkodni a kezéve, és a Pityunak se vót akkora most a szája, hanem bebujt a pad alá, hogy onnan ő kinem jön. A Kisböske föborittott egy gyertyatartót, a pabácsi meg mutogatta a nyakába lógó keresztet a denevérnek.

De az nem törődött vele, úgy röpködött, mindaki megőrütt teljessen, és most már mind az összes gyerekek visittottak meg rohangátak, és az Ibojnéni aszt orditotta, hogy csend legyen, meg újra meg újra, hogy csöndet. Dagattak a nyakán az erek, lilút a feje, akkora vót a hangzavar, hogy aszittem, összeborul az egész tenplom. A papbácsi kitárta a tenplom nagy ajtaját, hogy a denevér röpüjjön ki, és ott átak az öreg nénik az ajtóba fura kalapokba, nésztek befele, hogy mi van itt, mi tombol a tenplomba mijen gonosz lélek, vették elő az esernyőjüket, hogy lekardozzák aszt a gonoszt.

De csak a Pityu unta meg a pad alatt, nekiát rohanni kifele, el a denevér elöl. Föllökött egy nénit az ajtóba, kalimpált az a lábaival fölfele, kilátszott a rózsaszín bugyogója, hogy a papbácsi eltakarta a szemét. Orditott már mindenki, erre megszólalt a harang is, kongotthogy rezgett a levegő is bele, a denevér meg fogta, nekiröpűt az Ibojnéni fejinek, hogy elborult az is, már ketten kalimpáltak, szólt a harang, már csődület volt az utcában a tenplom előtt, hogy kit nyúznak odabent. És ekkor elkezdett a dadus nevetni, csapkodta a térdét nevettében, és én is gondótam, hogy na, vára a dömperemmegyek.

Nagy huncut ez az Orbán Viktor és az ő rendszere. Permanensen csak a győzelmek éltetik, ezért mindenre képes, ferdíteni, hazudni, elhallgatni, de ismerjük a sánta kutya legendáját, egyszer úgyis minden kiderül. Huncut Orbán a pénteki szeánszon a Kossuthon nagy hangon bejelentette, hogy ezer alá csökkent a kórházban ápolt covidosok száma, és hallottuk, ahogyan a nyála mindeközben a szájpadlásához klaffan, a felszopó kisasszony pediglen becsurrantott a gyönyöröktől. Átjött a mikrofonon és éteren át a csöpögés. Mindenki benyelte az adatot, még Orbán saját MTI-je is, reggel tele lett az éter meg a szájber hogy hurrá megint, Orbán lekardozta mind a vírusokat.

Ezt a tévképzetet egyébiránt ő is erősíti úgy, hogy szó szerint kimondja, amióta kamusörözött a teraszon. Azóta vannak ezek a diadalok. A vírust már el is felejtette, százezerével szórja szerte a világban a vaccinákat, mert a lélegeztetői már senkinek sem kellenek, súlyos milliókért rohadnak egy raktárban, de így is termelve a pénzt valamelyik cimborának. Ma azonban nem a tolvajlással hanem a hazugságok módszertanával foglalkozunk, a valóság szájunk íze szerinti ábrázolásával Goebbels papa műhelyéből, szinte tankönyvileg. Hogy miért hitte az összes magyari sajtómunkás, ezer alatt van a kórházban ápolt covidosok száma, annak egy furfangos mondat volt az oka.

„Kilencszázkilencvenkilenc beteget ápolnak kórházban lélegeztetés nélkül, és százhuszonegyen vannak lélegeztetőgépen.” Ebből jött elő az ezer alatti diadal, pedig, ha a duci, oder csontos és göcsörtös ujjainkon összeadogatjuk, akkor azt kapjuk, hogy mindösszesen ezeregyszázhúsz beteget ápolnak kórházban, akik közül százhuszonegyen lélegeztetőn vannak. Az egész kaján játszadozás azért volt, hogy százhúsz beteget elsumákoljanak a kórházból, és ki lehessen mondani a bűvöket: ezer alatt. Mintha nem lenne totálisan mindegy Másrészt pedig, ha alaposan értelmezzük ezt az összetett mondatot, akkor fura dologra jutunk.

Azt kapjuk, hogy kilencszázkilencvenkilenc beteg nem lélegzik a kórházban, így ők előbb-utóbb annak rendje és módja szerint megfulladnak. Továbbá az a százhuszonegy, aki lélegeztetőn van, nincs is kórházban. Ebből is kitetszik, fölösleges játszadozni az adatokkal, mert abból csak a kavarodás van. Mennyivel egyszerűbb nyunyó néni módszertana, aki, amikor még megvolt az operatív törzsös magas hivatala, inkább nem mondott semmit, és „jobb szövegeket” kerestetett a beosztottjaival. Akkor sem sikerült, és mint kitetszik, most sem. Nehéz dolog, ha mindig győzni kell az embernek, főleg, ha akkor is, amikor veszít. Akkor a legnehezebb.

Egyszer végre szembe kellene nézni a valósággal, s ahelyett, hogy Gyurcsány szidásával foglalkoznánk testületileg és milliárdokért, meg kellene tanulni a szállóigévé vált mondatot, miszerint elkúrtuk, nem kicsit, nagyon. És éppen a legfajsúlyosabb tételnél, a halottaknál. Maga huncut Orbán jelentette ki abban az időben, amikor kevés halottja volt, és nem sejtette, mennyi sok lesz, hogy ő a sikert ezek számában méri. Amikor nagyon sok lett belőlük, akkor más győzelmi mutatót talált, hogy a valóságot feledni lehessen. A valóság viszont makacs dolog, az ott van visszavonhatatlanul, és momentán harmincezret mutat. Hogy ennyien haltak meg a vírustól kies hazánkban.

Nem emlegettem volna fel, ha nem jött ki volna épp tegnap – amikor a vázolt módon csökkent ezer alá a kórházban ápoltak száma – a lesújtó adat, hogy világelsők vagyunk a lakosságarányos halálozásban. Az aranyérmet a százezer lakosra jutó háromszáznégy halottal nyertük el, szólnak a fanfárok, hajra Magyarország, hajrá magyarok és jobban teljesít. Ezt az adatot a BBC adta ki, amely forrás szerte a világon a megbízhatóság maga. Mi viszont tudjuk, csak liberális fészek az is, azoknak sem mutatja az utat senki, nem mondják meg, mit mondjanak, s ez ide vezet. Jönnek elő itt a lehangoló dolgokkal, miközben soha ennyien nem házasodtak Magyarországon, mint most.

Mért nem ezekkel az örömökkel foglalkoznak, madárfüttyel és a nyugdíjasok zsebében hagyott milliárdokkal. Rétvárinak ezek csak jelenthetnek. Viszont ezzel az adattal egyszer azért szembe kellene nézni. Mert tudjuk. Tudják a gyászoló családtagok, rokonok, ismerősök, szomszédok és utcabéliek, tudja mindenki. Huncut Orbán is tudja, csak nem akaródzik kimondani, mert elvész a választás, odalesz a hatalom, kő kövön nem marad, leomlanak Jerikó falai. Megkérheti Orbán Nagy Ferencet, hogy dúdolja a fülébe a slágert életének abból a szakaszából, amikor csótány volt és nem patkány. Mert aztán lélegeztetés nélkül ápoljuk a kórházban, amitől meglilul a delikvens feje.

Munka alapú társadalomban élünk, vagy mi a bánat, aki nem dolgozik, ne is egyék, ámde, aki nem eszik, az ne is dolgozzék. Ehhöz képest tette közzé a KSH az adatait, miszerint a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 12,5 százalék. Tudjuk, hogy jobban teljesít, nade ennyire azért nem kéne. Mindemellett ebben az adatban nem a százalék a mellbevágó igazán, hanem a korosztályi besorolás, hogy olyanok vannak benne, akik nem választhatnak, nem választhatók, nem házasodhatnak, egy horrorra a moziba be nem ülhetnek a korhatárok miatt, s ha iskolába járnának, szülői engedély kellene ahhoz, hogy osztályfőnök bácsi elvihesse őket kirándulni vagy múzijomba.

Ahhoz viszont, hogy munkanélküliek legyenek, már elég nagyok. És itt áll előttünk a NER a maga pőre valójában, amiben így a szívünkre téve a kezünket, ma már totálisan mindegy, hogy annak vezére és ura mennyire trottyos, vagy a pörköltszaftos képe ocsmány-e vagy csak visszataszító. Mert ezek itt, akik 15 évesen munkanélküliek, a gyerekeink, akiknek a sajátunknál különb sorsot szántunk, ámde nem lesz nekik, mert a utcán ténferegnek ahelyett, hogyha későn is, de megpróbálnák megtanulni az ABC-t meg az egyszeregyet. Ezt a létállapotot nevezik kilátástalannak, és ezt nyújtja a kedves vezető az ő szeretett népének, a népe gyermekeinek. Meg a CSOK-ot.

Családok-évés csattogó zászlókat a hidakon. Novák Katalin tenyérbe mászó mosolyát. Abban az időben, amikor Adynak fájt a szerb komitácsi szíve is, a gyermek idesapjával ment ennyi idősen gabnát aratni az uraságnak, meg terelgetni a ludakat. Még korábban véres törzsi szertartással férfivá avatták, és indulhatott krokodilra vadászni. Most, bármily fura is, Orbán oktatási rendszeréről mesélek. Tankerületekről, hittanról, testnevelés és lövész órákról, meg arról, hogy akinek már ez is sok, a rendszer tizenhat éves korában kihajítja az utcára, majd börtönbe viszi két ellopott kakaóscsiga miatt. Amit itt egy összetett mondatban előadtam, az egy szociológiai tanulmány.

S egyben vádirat. Pedig csak egy aprócska megbújó sor egy adathalmazban, miközben „Az egyházi iskolák az emberi személyiség teljességét látják és szolgálják, a test, a szellem és a lélek összetettségében és egységében” – mondá Semjén Zsóti egy pillanatra kinézve a vértengerből, leszállva a lováról és elengedve a döglött szarvas agancsát. És mit adott át, miközben ekképp ömlött belőle a nyúlós pátosz? Vívótermet az iskolában, csezmeg. Egyházi iskolában, egészítsük ki ezzel a jelzővel az intézmény bemutatását, hozzá téve, hovatovább másfajta már alig is van kies hazánkban, ezek pedig módszertanukban fideszista pártiskolák. Kis, elcseszett orbánkatonákat nevelgetnek.

Sok kis Rétvári lesz a gyermekeinkből, ha meg nem, tizenhat éves munkanélküli. Ez itt társadalomtörténeti tanulmány volt egyház és állam kapcsolatáról, erősen gondolva a francia felvilágosultakra, illetőleg a mi Kalapos Királyunkra, aki szegény, halálához közelítve megzakkant, és mindent visszavont, ami előre mutatott volna. Vannak ilyen tragédiák nemzetünk életében. Voltaképp permanens elbukások sorozata a történelmünk, amiben most az Orbán nevű uralkodó az, aki visszalöki száz évvel a sorsunkat, vagy távolabb, még a polgárosodás előtti időbe. Ilyen sok minden jut az ember eszébe, amikor meglát egy KSH adatot, ami iszonyatokat rejt.

Rengeteg ilyen adat van még, ezernyi szám és grafikon, görbék és nyilak. Viszont, ha ebből a tengerből kiválasztjuk az egyet, aki voltaképp még gyerek, de olyan nyílegyenes a sorsa a hajléktalanság vagy a börtön felé, mint amilyen jó volna, ha Orbáné lenne, amit megérdemel. Mert arra kell jutnunk mindezek végén, hogy a potrohos nem csak a pénzünket lopja el, hanem az életünket is, illetőleg a gyermekeinkét, ami talán a legnagyobb bűn. Én már annyiszor mondtam, hogy gondolkozzatok el a leírtakon, és már annyi mocskot mutattam meg az eltelt évek alatt, hogy partja sincs. De most mégis: képzeld magad elé a tizenhat éves, munkanélküli, kitaszított kölköt. Több nem kell.

Tegnap nem lehetett úgy KESMA lapra nézni, Orbán tévére kapcsolni és Orbán rádiót hallgatni, hogy azokból ne Gyurcsány neve látszott, hallatszott, olvasódott volna. Tele volt az éter és mind az összes nyomdagépek Gyurcsánnyal, minden fideszista feje és szája, egy Gyurcsány volt a világ, és vélekedésem szerint lesz is még jó ideig. Május 26. volt, évfordulója az őszödi beszédnek, amiről a nagyvilág csak ősszel szerzett tudomást. De tegnap az összes fideszista megemlékezett az anyukájáról, akinek Gyurcsány kilövette a szemét, az apukájáról, akinek letépette a körmét, egyáltalán, az a csoda, hogy valaki még életben van közülük, aki mindenki hős forradalmár volt annak idején.

Ami tegnap történt – függetlenül Gyurcsánytól, Őszödtől, mindentől – egy szóval írható le hiány nélkül, és ez az undorító. Kálomista filmes-fideszes műalkotást készített nyolcszáz millióból szándékai szerint: „Számomra mindennél fontosabb, hogy át tudjunk adni a következő generációnak valamit abból, amit mi átéltünk, és amit azóta is elég ügyesen próbálnak elsikálni.” Ennek a filmnek innen fogva a keletkezésében, úgymond a fogantatásában van az eredendő bűne. Nem akar itt senki semmit elsikálni, a NER fennállása óta halljuk ugyanezt, Kálomista szándéka a megbízás alapján az uszítás, még egyszer kijelentve, teljesen függetlenül Gyurcsánytól és Őszödtől.

Ez az uszítás pedig olyannyira fontos a Fidesznek és végül az eredőnél Orbánnak, hogy a film előzetesét motoros futárokkal küldték ki a szerkesztőségekbe, hogy lehessen kórusban csaholni. Kálomista kijelentette, ha Gyurcsány beperelné a film miatt, áll elébe, mindent bizonyítani tud. Nem tudom, mit kell vagy kellene bizonyítani, mi szerepel a filmben, az viszont e tudás nélkül is egyértelmű, hogy Kálomista műalkotása egy bűncselekmény terméke, mikor is közpénzből végeznek pártpropagandát. Kálomista filmje egyenértékű egy M1 híradóval, egy kossuthos felszopó interjúval, Kálomista ezért egyszer majd nagyon szégyellni fogja magát.

Maga a film azonban csak nyolcszáz milliós kiegészítő kellék a tegnapi csaholáshoz. Már egy év sincs a választásokig – ha lesz olyan az elhúzódó vészhelyzetben –, a tegnap pedig csak egy kampánynap volt ennek szellemében. Voltaképp ilyesmit várhatunk gátak nélkül változó tartalommal és főhőssel, bugyogni fog a szar az eljövendő időben. Ez volt a nyitány, aminek érezhető felvezetését láttuk az elmúlt hetekben, amikor a ellenzéket cuzammen terelték be Gyurcsány mögé, mindenki az ő embere és mindenki az ő kottájából játszik. Így lesz majd Őszöd és a szemkilövetős sztori rávetítve Karácsonytól Fekete-Győrig mindenkire. A kampány közepén ülünk, amit a Fidesz közpénzből fizet.

Nem a stadionok itt a nagy tétel és nem az egyéb lopások, hanem a propagandára fordított pénz, ami, ha összeadnánk mind az összeset – közmédia, KESMA, tévé-, és rádióadók, kék plakátok, hirdetőoszlopok, tankönyvek meg papok és még ki tudja mi nem – olyan elképesztő összeget kapnánk, ami a GDP nagyon komoly százalékát teszi ki. Súlyos ezermilliárdokat. A tegnap arra volt jó, hogy megmutassa, mire megy el ez. Kinevezték Gyurcsányt az ellenzék vezérének, és tegnap egy suhintással próbálták meg lefejezni. A legnagyobb baj azonban az, hogy Orbánnak közel tizenkét év kormányzás után egyáltalán nincs mondanivalója.

Voltaképp egy tömény elmúltnyolcévezés volt az elmúlt nap, ez a film is, ami meglehetősen lehangoló szellemi teljesítmény, stílusában pedig, mint már kifejtettem, undorító. Ott tartunk a választásokhoz – ha egyáltalán – közelítvén, hogy egy eltátott szájat látunk, ami szünet nélkül üvölti: Gyúúúrcsááány. Ez egyébiránt kontraproduktív is bír lenni, de ez sem érdekli őket, az igazi eredője ugyanis nem egyéb, mint az a tévés vita, ahol Orbán volt a felmosórongy, s amibe belebetegedett. Ennek a betegségnek a terméke, amiben élünk. Permanens bosszúban Gyurcsány ellen, önkormányzatok ellen, voltaképp a másképp gondolkodó – tehát a többség – magyarság ellen. Ezért is volt az egész olyan, mint egy delírium. Súlyos és nehéz.

Az az érdekes helyzet állott elő, hogy van nekünk itt egy vizsgálandó jelenségünk, ami nagy általánosságban azt mutatja, aki fideszista, annak előbb-utóbb fura, delejes képzetei támadnak. Maga az állapot – amiben a többség leledzik – nem tudható, hogy ok, avagy okozat, mi van előbb, a degeneráció vagy a fideszizmus. Nem látjuk, melyik fakad a másikból, feltétele-e a fideszizmusnak a debilitás, vagy a narancslátás okozza a romlást, ez még tudományos vizsgálat tárgya kell legyen. Mindenesetre legújabban itt áll előttünk Reviczky Gábor, aki saját bevallása szerint rezeg. Belsőleg és titokzatosan.

No most, nem szép dolog élcelődni embertársunkon, akinek jól láthatóan elment az esze, s ha dakota törzsfőnökök volnánk, nem is tennénk. Ám az a kényszerítő erő dolgozik itt, hogy muszáj megmutatnunk, mivel állunk szemben, hiszen maga a hatalom teszi kirakatba gyermekét, akit jól megfizet, cserébe ő pedig hülyét játszik. Vagy az is. Mondom, hogy kifürkészhetetlen a tyúk és tojás ebbéli esete, de J. A. polgártárs sorainak örök igazságát segítségül híva – „kit anya szült, az mind csalódik végül” – képzeljünk el saját sort Orbán, szülés, hülyeség összefüggésekben, és máris minden világos lesz.

Módszertanilag és az olvasó szempontjából fölvetődhet még, hogy ez a Kázmér nem tudna-e hasznosabb dolgokról irkálni, tehátsőt megmutatni a rendszer romlottságát és bűneit. De higgyék meg neki, ez a kis szöszögés legalább úgyannyira mutatja a hatalmas bajokat, mintha azt írná nagy erővel, hogy az Orbán kurvannya. Azt is teszi rendszeresen, de nem lehet a permanens üvöltés állapotában létezni, mert megfájdul az ember állkapcsa a kitátott szájtól, kiszárad a szája, és beletelepednek a vírusok, akiket amúgy Orbán már lekardozott. Ez a mesteri átkötés azért volt, mert hősünk is vírusozik.

Így térünk a tárgyra végre, megjegyezve azt, kár érte, valaha kiváló színész volt. Mint ahogyan voltak itt remek rendezők, zenészek, vagy épp csupán tanárok vagy földművesek a nagy, nemzeti bekattanás előtt, ami után viszont egy a táborrá és zászlóvá váltak. Cipollájuk megtette a hatását alaposan, kóvályognak a fura világban, reszketnek erősen Sorostól, Brüsszeltől, Gyurcsánytól, Karácsonytól, migránstól, részeges bölcsészektől, színészpalántáktól és szivárványszínűre pingált flaszteroktól is. Rohannak Orbánhoz, hogy óvja őket karja, öle, térde, ha már J. A. polgártárs, ugye.

No most, legújabban Reviczky Gábor színművész elvtárs mutatta meg nekünk a saját valóságát, miután ojtakozási reklámarc lett, és előtte is már számos alkalommal nyalta a vezér valagát. Mindez, amit lázárosan Reviczky előad a maga pőreségében, egyáltalán nem volna érdekes, az ember legyintene, szegény ember, megvan a maga baja. Ámde ő a NER arca immár, hivatkozási alap, zsinórmérték, akire a csámpás bávatagok mutathatnak, hogy na, ugye, a művész úr is megmondta. S hát, meg, bizony. Minden különösebb kommentár nélkül mutatom, így is minden pénzt megér.

„A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük. Pedig a ’betolakodónak’ húsz hertz fölött már esélye sem lenne.” – Szívcsakrák is vannak, alufóliasisakok, szíriuszok és mindenféle elképesztő dolgok a világban.

Ezt csak én tettem hozzá kajánul, de még folytatom, mert van másik. Azt is olvashatni, hogy tavaly március 11-én, amikor a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, az volt az első dolga, hogy feszületet tett ki az ajtajára, ezáltal – ahogy mondta – meghívta Jézust az otthonába. „Megígértem neki, hogy itt mindig szeretet fogja várni. Megkértem, hogy védje meg a családomat. És bizony azóta sem fertőződött meg a családban senki.” Vannak folyományok. Mert az a tévképzet él a talpasokban jó ideje, hogy mindenféle színészek, zenészek, papok, meg a többi organizmusok, értelmes emberek.

Ideje volna leszámolni ezzel az ideával, és akkor nem kellene naponta azon csodálkoznunk, ki mindenki okosnak, műveltnek, mérvadónak gondolt ember áll a diktátor oldalára. Sokáig azt hittük, van az a pénz. Egyébként van, de mint Reviczky példája is mutatja, az egy a tábor sokaságának más oka is van, és ez jól láthatóan a debilitásból fakadó tiszta hit. „A világon két dolog végtelen: a világegyetem, és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” – mondta volt állítólag Albert Einstein, és nem azért volt igaza, mert Einsteinnek hívták. Ez, kedveseim, az Univerzum igéje, menjetek békével.

– Hova, hova? – igyekezett szuszogva az ifjú párhoz a macskaköveken egy férfi. Az ifjú pár meglepődött nagyon, mert jól láthatóan esküvő volt a séta célja, lévén a lányon földig érő menyasszonyi ruha, kezében csokor, és a fiatalember is fess volt nagyon. Öltöny, virág a lukban, ilyenek. Megtorpant a pár, ez az alak meg nyomult feléjük trottyos gatyában, szedte a tömpe lábait.

– Most lesz a… vagy volt? – kérdezte, mintha nem jutna eszébe az esküvő szó, vagy tilos volna azt kimondani valami tabu miatt, csak utalni rá, vagy, mint Isten borzalmas nevét sziszegni csaupán magánhangzók nélkül. SKV: valahogy így, de a fiatalok elértették.

– Most lesz – mondta a vőlegény.
– Most megyünk – erősítette meg a menyasszony, és kínosan mosolygott.
– Összekent pörköltszafttal a kisunokám – jelentette be a köpcös egészen váratlanul.
– Van ilyen – nyugtatgatta a vőlegény, de a bámészkodó tömegből, ami kialakult, még kihallatszott: Nahát.

Ez felbátorította a köpcöst, s ahogyan támadta le rohanvást a fiatalokat, még további baleseteket kezdett sorolni, nehogy azt higgyék, Jézus jött el hozzájuk megint más alakban, hanem, hogy a nép egyszerű gyermeke ő is, ezt a képzetet igyekezett kelteni, amire nagy szükség volt.

Egy komplett filmgyár kísérte a köpcöst ugyanis, operatőr, világosító, hangosító, rendező és asszisztens, a stábban ott volt még Habony és Rogán. Nem látszott ugyan, de a csatornafödőket lehegesztették előző éjszaka, az ablakokban napszemüveges, kopasz emberek üldögéltek, és az utca mindkét végén szűrték a járókelőket. Ha valakinél síp volt, be nem jöhetett, egyesek pedig azt suttogták, hogy fél órája a Hadházyt teperték le a tévétől kölcsönkért biztonságiak, mert dudálni akart a triciklijére szerelt hajókürttel, de ez csak szóbeszéd volt, urban legend vagy valami ilyen.

A köpcös viszont kepesztetett egyszerűnek lenni, és elkezdett hülyeségeket beszélni, amikről azt hitte, ilyen az élet a váron kívül, panelekben, amire halványan emlékezett, ahol a panelprolik laknak.

– Nem borotválkoztam – tett rá egy lapáttal. A fiatalok hümmögtek.
– Lehugyozott a kutyám – néztek csak rá, a stáb pedig elkezdett feszengeni, a rendező mutogatta a kézcsókot, hogy az jön, de a köpcös belemelegedett.
– Lehányt az asszony – mondta kappanhangon, a pár nézett meredt szemekkel, a stáb mutogatta a kézcsókot, amit aztán észrevett. Elkapta a menyasszony kezét, rábukott, hogy földig ért a hasa, és mellélehelt. Még szerencse, mert az orrából áttetsző takonycsík indult a föld felé. A pár indult volna, de még szórakoztatni akarta őket.

– Szaros a gatyám – jelentette ki a házasulandóknak ábrándos, véreres szemekkel, s mint aki nem bírja abbahagyni, mondta még tovább.
– Lúdtalpam van – bökte még ki. S mivel a stáb érezte, hogy félrement a forgatókönyv, az elképedt fiatalokat kezdték elterelni a szokatlanul megnyílt köpcöstől, de a rendező érezte, hogy ebből nem tud kihozni semmit, így egy papírra firkantott valamit, amit az asszisztens a félnótás főszereplő kezébe nyomott, hogy olvassa. Sikerült neki, és a távolodó fiatalok után kiáltott:
– Éljen az ifjú pár.

A rendező megnyugodott, hogy van egy kerek nyersanyaga, kijelentette, ennyi, elégedetten felsóhajtott, de elszörnyedve vették észre, hogy hősük önjáró lett, a kordonon kívül keres még partnereket újra, s amikor teljesen megzavarodva egy nyugdíjas pár után eredt, és elfelejtve a szövegkönyvet nekik ordibálta, hogy szaros a gatyája, csak úgy harsogott a tér, nem volt mit tenni. A rendező beleordított a megafonjába, kimondta a varázsszót, hogy aszongya.
– Gyurcsány.

Nem kellett több, a köpcös meghazudtolva hatalmas gyomrát, tömpe lábait és éltes korát, úgy lőtt ki, mint a gyalogkakukk, pörgött a lába és porzott, s csak egy csíkot húzva maga után rohant föl az erkélyére, annak is a sarkába. Nagy Feró várta ottan barátilag, és elénekelte neki a nyolc óra munkát meg a pihenést, hogy megnyugodjon.