Két százas

Van még remény.

„Párizs, 1903. febr. 17.

Igen tisztelt uram

„…Csak néhány nappal ezelőtt ért el hozzám levele. Köszönöm ezt a nagy és jóleső bizalmat. Többet aligha tehetek. Nem boncolgathatom verseinek jellegét, tőlem ugyanis minden bíráló szándék a lehető legtávolabb áll. Közel férkőzni egy műalkotáshoz a kritika szavaival jóformán nem is lehet, ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések adódnak. A dolgokat nem ragadhatjuk meg annyira, s ki sem mondhatjuk úgy, ahogy azt többnyire el szeretnénk hitetni róluk, az események java része elmondhatatlan, olyan térben játszódik le, ahová a szó még soha nem ért el, s mindennél kimondhatatlanabbak a műremekek, e titokzatos tényezők, mert míg a mi életünk elmúlik, az övék maradandó…”

Ezeket egy bizonyos Rainer Maria Rilke íródta, s hogy lágyságát kellőképp megérthessük, el kéne olvasni Musil tulajdonságok nélkülijét is a vonagló monarchiáról Trianonhoz képest. Bár sokat akarok, mert tudvalévő, hogy a bajuszos Adolf is ebbe hülyült bele a Kampfja előtt, a bécsi életbe. Viszont egyáltalán nem erről kívánkozok most mesélni nektek kedves proletárok.

Volt egy nap, amikor összesűrűsödött az élet itt Szombathelyen. Azzal kezdődött el minden a végén, hogy a bejáratott koldusom végre megtalált egészen, és sikerült megvennem tőle a versét, amit már évmilliók óta a pocakjára simítva árul, azt hiszem, reménytelenül.

Egy százast kóstált az alkotás:

„Ha majd egyik nap valaki megkopogtatja szívednek kapuját, s te kitekintve meghallod egy koldus bocsánatkérő alázatát, adjál neki a szeretetből néhány morzsányi szemet, mert lehet, hogy ez a koldus én leszek. Ki asztalt terítesz az égi madárnak, teríts asztalt szegény árvának. Nyújtsd ki atyám, nyújtsd ki jóságos kezedet, adjál a hajléktalanoknak tápláló kenyeret. Ételből, italból bőven legyen részük, gondviselő atyám, könyörögve kérünk.”

Ilyeneket árult ez a jóember, és megvettem, mert mért ne, ugye. Megkaptam a stencilt is hozzá, csak azt nem tudom, ha végleg úgy hozza a zélet, én is kiállhatok-e a bolt elé, hogy ezek a saját verseim, és levesre, kenyérre, meg fröccsre gyűjtök, hogy csináljak ricsajt.

Azonban, hogy kerek legyen a világ, visszairamlok ehhez a Rilkéhez. Ezt a jóembert hajnali ájultamban láttam meg a pénztár előtt, összehányva a selejtes, leértékelt dolgokkal, mint boci csoki és ízfokozó műanyag delikát, ilyenek. Egy százas volt ez is, kemény borítójú, kádárkori darab, csak a gerince nem illik a bőrkötésű sorba.

Szóval, hogy teljesen elmeséljem az életemet, egy nap alatt két darab százasért beszereztem két műalkotást. Az egyikért jobbra kellett mennem, a másikért meg balra. De ezt így szó szerint, ne gondoljunk már mindenbe rezsit meg Sorosot.

Rilke, na, ő már nem sokat húz abból a százasból, amibe került, a szerencsétlenem a koldusom, ha még kettőt elad, egy fröccsöt talán. Ez egy nap volt csupán a nyomorult életemből, és éppen az, amikor képgalériák jelentek meg szerte a szájberben arról, hogy ezüstösen csillogó autókkal érkeznek meg a soksok gecik Velencére, illetve be. Nem akarnék most ujjal mutogatni, de azért mégis.

Sőt, ha még abba is belegondolok, hogy a spicli még az alföldi papucs idején azt vonyította, hogy nála mindig két forint a dal, akkor egyáltalán nincs miről mesélnem. A kétforintos egyébként Orbánnal együtt focizott, egy csapatban. Tudom, játszottam ellenük. Körmenden.

Fatva

A dolgok nem most kezdődtek el, avagy minden már volt egyszer. Salman Rushdie megírta a Sátáni verseket, amikor a mi egyetlenünk még csak fing volt valami szaros gatyában, és azóta bujdokol. Ruholláh Khomeini ajatollah egy pénteki napon az iráni Kossuth rádióban ugyanis ilyeneket mondott 1989. február 14-én:

„Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem.”

És a Föld még most is vígan forog, a Nap pedig vidáman süt a temetéseken. Ezt a fönti őrületet nevezik egyébként fatvának – vagy fetva, gusztus szerint -, amely emelkedettség az iszlámban vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem a hadíszokban, sem a muszlim tudósok közmegegyezésében, az idzsmában.

Ilyen latin-görög-muszlim tudós minálunk a Németh Szilárd, aki szintén megnevezett három embert – Vágó Gábor, Gulyás Márton, Schilling Árpád -, akik nemzetbiztonsági kockázatok, tehát megszületett a kilövési engedély, úgymond.

Ez nem igazán komilfó. Schilling el is mondta a véleményét: „Nem nyilvánítunk senkit a haza ellenségévé mindenféle bizonyíték nélkül. Leginkább azért nem, mert ez uszítás, és a következményei beláthatatlanok!” Ám ettől sem neki, sem nekünk nem lesz jobb egy fikarcnyival sem. Illetve inkább.

Amilyen barmokkal van tele ez az ország, egészen véletlenül még baja is eshet a hármaknak valami sötét sikátorban, mint a felcsúti juhászembernek. Isten és a Sátán – ha már – útjai kifürkészhetetlenek. Viszont ez sem volt igazán elég, mert annyira óhajtják ezek a mi ajatollahjaink a belengetett őszi zavargásokat.

A gimnazisták is ellenség, mint azt a 888, pestisrácok, hirado.hu szentháromság – ja, meg az origo -, szóval ezek így együtt megmondták nekünk. Egyenesen úgy, hogy asoros a gyerekekkel végezteti el a piszkos munkát. Ezt olvastam az origóban:

„A 888.hu írta meg, hogy a „Független Diákparlament” gimnazistái péntekre terveznek egy meglehetősen agresszív megmozdulást, aminek keretében blokád alá vennék az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az akció lelepleződött, a szervezők és a résztvevők névsora nyilvánosságra került. A Független Diákparlamentet 2014-ben alapították meg, és nagyon úgy néz ki, hogy ennek a szervezetnek az álcája mögé bújva ágyaznak meg az őszi baloldali tüntetéshullámnak. A szervezetet jellemzően elit iskolák diákjai alkotják. Eszközként felhasználva őket, első akciójukat szeptember 15-én készülnek megtartani az EMMI és a kormány ellen. Ragasztóanyaggal, cipősdobozzal és Pink Floyd-al mennének neki az EMMI-nek.”

Aztán még volt mindenféle összeesküvés-elmélet egészen Bajnaiig, de nem is ez a lényeg. Most nem tudom, hogy a gimnazisták cipősdobozoznak-e vagy sem, viszont ez újra felhívás volt a savas bácsiknak a haza megmentésére. Másrészt pedig újabb fatva az értelem ellen, mert, hogy el ne feledjem, nem győzik hangsúlyozni, hogy ebben az elit gimnáziumok vesznek részt, amelyek a munka alapú társadalom ősi ellenségei, mint az tudvalévő.

Cezúrához érkeztünk minden jel szerint tehát, a rezsim elért az „ez a harc lesz a vééégső” stádiumába, ahonnan már egyáltalán nincs visszaút. Viszont most kell résen lenni, mert semmit sem várnak jobban, mint, hogy elpattanjon egy húr, és ezért mindent meg is tesznek. Langsam, elvtársak, csak langsam!

Óénédesistenem

Orbán Viktornak sem mondja meg senki, hogy tök unalmas és idióta, következésképp hívei is szabadon lubickolhatnak az egyszerűségben. Így kerek a világ.

Nem is oly rég az egri minorita templomban egy kokárdával feldíszített babakocsit installáltak a fogamzásgátlás ellen, amelyben egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, mint hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet. Meg egyéb cukiságok.

Ebben a szellemben imádsággal és énekkel tiltakoztak „Vona Gábor szavai és a balliberális ellenzék módszerei” ellen szegedi nyugdíjasok. A tüntetésre egy idős nő bevásárlókocsit vitt magával, benne nemzeti színű koszorúval. A bevásárlókocsit az imádságok és az éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál, mondván, „a szeretet koszorúja a rágalom és a gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja”.

Ez is olyan szép legalább, mint a koton kiátkozása a feszület alatt, viszont semmi sincsen véletlenül. Spontán módon nem ennyire hülye az ember Szegeden sem, kiderült ugyanis, hogy a Mária-napi zarándoklatot Dobák Lászlóné hirdette meg, aki 2014-ben a Fidesz-KDNP Csongrád megyei listáján szerepelt, de nem jutott be a közgyűlésbe. Ő a Szent Rókus templomkertben mondott beszédet, kifejtve: a megbocsájtás és az ítélkezés Isten dolga, de ők nem felejtenek.

Azt nem tudom, hogy a rossebbe kerül egymás mellé Vona és a balliberális ellenzék, ami ellen a magam részéről csendesen protestálok. De látszik, hogy míg a vámpírok ellen a feszület meg a fokhagyma a fegyver, a sárkány ellen pedig természetszerűleg sárkányfű használatos, addig Vonát, meg a sötétben bujkáló balliberálisokat az ének, az ima, meg a nemzeti színek riasztják el.

Lehet benne valami, én is, amióta Orbán elkurvította a kokárdát, ha ilyet látok, már csak legyintek, hogy megette a fene az egészet. Így van ezzel minden, amire a mocskos kezeit ráteszi, most épp a kereszténység van zuhanórepülésben, ami devalválódást fényesen mutatnak az ilyen pörformanszok, meg az imalánc is, hogy el ne feledjük azt se.

Érdekes lehet robotként élni, holott a szingularitást még föl sem fedezték. Mindenesetre az utasítások telefonon és levélben érkeznek, mint majd hamarosan a Sorosról, amitől én rohadtul izgulok, mert nekem soha nem küldenek semmit, talán majd most.

Arra kíváncsi volnék egyébiránt, ha ott, a Mária szobor előtt elhangozna Isten igazi és különleges neve: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), mi történne akkor? A nénik a levegőbe emelkednének tán, mint Lillith, de ezt soha nem tudjuk meg. Mert a XXI. században élünk ugyan, de akkora Orbán szellemi környezetszennyezése, hogy úgy nagyjából a Halotti beszéd idejében lehetünk, ami amúgy gyönyörű szöveg, mégis elég távol esik a nemzeti színű hívektől.

Dzselál Ed-Dun Rúmi például a XIII. században ilyeneket bírt énekelni könnyedén: „Míg a lélek napjának arca fenn ragyog/ A szúfi, mint minden porszem, táncolni fog/ Azt mondják, a sátán műve ez/ E sátán szép. S a léleknek ő a test.” Ezt azért hoztam csak ide, hogy dicsekedjek, meg azért is, hogy megmutassam, Orbánon kívül is van élet, de még milyen.

Csak ezt a nénik nem látják a bevásárlókocsi mélyiről.

A Tiltott Város

Az EU megnézné Felcsútot, hogy mi is van ott kisvasútilag, hogy mire baszták el az ő pénzét. Ezen huzavona van, nem is kicsi, amely újólag azt mutatja meg a kerek világnak, hogy bunkók vagyunk. Ne háborogj kedves, drága olvasó, te is, hisz amikor báncsákaviktort, akkor tégedetis, nem adják meg a tiszteletet, és Szijjártó berendel, csapkod a konyhában, taraja alá üt a gőz, megminden.

Úgy megy ez, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) szeptember végén jönne Magyarországra, hogy uniós pénzből megvalósult projekteket ellenőrizzen. A döntés a látogatásról majdnem egy éve megszületett, a nyári szünet előtt pedig összeállt a végleges program is, vagyis hogy miket akarnak ellenőrizni, többek között a vasutat is a nyomorultak.

De, nyájas olvasóm, gondolhatod, hogy sem a magyar kormány képviselői, sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem egy sor más állami szereplő, illetve a felcsúti kisvasút gazdái sem válaszoltak eddig a megkeresésekre. “Nem tudjuk, fogunk-e tudni találkozni velük, mert két hónap alatt egy emailt nem voltak képesek kiszorítani magukból”. Tartunk itt most éppen, ezt mondják az unijós bácsik.

Lázár annyit is ér persze kikelt magából, hogy a bizottság meg akarja látogatni a felcsúti kisvasutat is, mert mint böfögte: „Kifejezetten botrányosnak találom, amit kategorikusan el is utasítok, hogy a több ezer uniós társfinanszírozású befektetés közül éppen egy, a miniszterelnök szülőfalujában megvalósult projektet próbálnak vizsgálni, amelyet magyar ellenzéki pártok nagyon negatív fényben igyekeztek beállítani tisztán politikailag motivált csalási vádakkal az elmúlt hónapokban.”

Ej, ej, mesélem így a velejét. Mindezt, amit kedves vezetőnk és az ő bejáratott csapata éppen delirál nekünk, a kétségbe esés keserve helyett nézhetnénk tán más szemüvegen is át. Legyünk akkor kalapos Indiana Jones, úgyis nagy keletje van a meséknek. Aztán kiderül, hogy hohó, kedves pajtások, mire nem leltünk az agyag alatt, a mélységes kútban, amely József óta Thomas kizárólagos bejárata, míg el nem jut a nyugalmas ágyig.

És most, hogy elmeséltem a világirodalom történetét, meg egy csöppnyi magyart is, merítkezzünk meg azért a ganajban, gyalogoljunk bele az éccakába, valamint a chivas regalba is szőrmentén. Hol nem volt, vagy talán, vagy se egy Jung-lö császár, a Mingek közül, aki alámerült, és kibekkelte a mongolokat antalliasan, s miután így Gorbacsov segedelmével nagy lett újra, palotát építtetett Pekingben a XV. században, hogy majd később tudja finanszírozni az usákokat, de erre ő akkor még nem gondolt.

Így született meg a Tiltott Város, amelynek majd kilencezer szobája van, meg telis tele mindenféle taóval, hogy csak Micimackó tudna danászni róla kellőképpi módon. Az maga a NER illatos kertje, innen irányították a világ egyik legnagyobb birodalmát, de csak a császár és közvetlen környezete tartózkodhatott a falai között. A kínai birodalom központja volt, sőt, a kínaiak szemében az egész világ közepe, tisztára Felcsút, ahonnan csak egy köpet a Mennyei béke tere.

Eztet nem értik az uniósok, hogy nincsen ott mit keresniük, sőt, örüljenek, hogy luk van a seggükön, és a nagytekintetű nem csapatja le a kajla fejeiket nekik. Ilyen mesék születnek majd az Orbánról szóló históriás énekekben, amelyek műfaji jelegüknél fogva arra hivatottak, hogy dicsérjék az urat, és a lant hangjai mögé rejtezve menjenek a francba, hogy tőlük is van ez a gecület.

Csakszólok.

Kalandorok

Ahogyan Paczolay Béla filmjének végén a három generációnyi szerencsétlenség kezében bőröndökkel gyalogol bele az ismeretlen semmibe, úgy van, úgy létezik valahogyan itt, a környékünkön a NER-rel ellenérdekelt oldal, mert azért balról nem igazán illendő beszélni, ha belegondol az ember.

Meg az is lehet, nem is ellenérdekelt igazán, csak olyan másféle, amelynek semmi arca nincsen, éppen, hogy csak van. Egyelőre még lélegzik, ami funkciót talán életjelnek föl lehet fogni, ha jól odafigyelünk. Itt van mindjárt nekünk Bangóné Borbély Ildikó, akiről kiderült, hogy néz tévét. Dicséretes a világ dolgai iránt való ilyen kitartó érdeklődés.

S ha már nézi azt a tévét, akkor arra is ellenállhatatlan késztetést érez, hogy élményeit megossza velünk sajtótájékoztatón, és erre jut: “Mészáros Lőrinc Echo TV-jében Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta: Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie”.

A képviselő asszony szerint ez nyílt fenyegetés. Ejha. Bizonyára nem olvas és néz Bayert például, akihez képest ez a Szarvas nyeretlen kétéves csupán. Sőt, azt is mondhatnók, az ilyen ellágyulások az írói munkásságok részei, akárha Aranynak a napmeleg meg a tikkadt szöcskenyájak, olyan természetességgel folynak elő az alkotók taknyából.

Aztán a Margit azt a felfedezést is, mint spanyolviaszkot tárta a nagyérdemű elé, hogy ezt a Fidesz rendelte meg, az pénzeli a gyalázatot, mintha nem tudná ezt az egészet a dedóban a leukoplasztos szemüvegű Józsika is, mint evidenciát, sőt, már meg is föstötte csöndespihenő előtt, igaz, sok pacát ejtett.

Azt mondja még a Margit, hogy a Fidesz átlépett egy határt. A magunk részéről csöndesen megkérdeznénk, hogy melyiket és mikor, hol lelhető az a rohadt Rubikon az idő és a tér végtelenjében? Aztán egészen másfelé találnánk meg, mint azt a képviselő asszony gondolja. Mondjuk Pokorni jeges leheleténél, amely felhívás volt a vadászatra, ami azóta is kitartóan zajlik.

Ez így nem fog menni, ilyen szókészlettel és ilyen habitussal. A tapasztott szemű infantilis kölök is tisztában van azzal, ezek ilyenek, gátlástalan kretének, ez létezésük eszenciája, ami valami alvilági habitussá sűrűsödött össze a hatalom súlyos évei alatt, és ez ellenében kéne fölmutatni egy kis szabadságot. Sajtótájékozni jó dolog, csak semmit sem ér.

2018 nem jövő tavasszal fog eldőlni, nem is most, hanem már évekkel ezelőtt megtörtént a baj. Horn bácsi, aki azt hitte, Paulussá válva jobb világot építhet, és azt remélte, ezek is azt akarják, úriemberként viselkedett a túlhatalmával. Pedig ezek csak egyszer akartak nyerni, de nagyon, mert nem a rendszerrel volt bajuk, hanem, hogy nem ők ültek a tetején. Most már igen, és gyökereznek is

Drága Margit, késő van. Ilyen, juj, de rosszak ezek fölkiáltásokkal, sőt bármilyen programokkal sem lehet semmire sem menni. Sőt, nincs is hol elmesélni ezeket, ugyehogy? Tetszettek volna jobban megbecsülni a hátországot, és nem csak egymásért, a szűk bandáért kiállni, ha egyáltalán, hanem azokért is, akik valami perverz vonzalom miatt szimpatizáltak magukkal. Ehelyett élénken asszisztáltak nagy töketlenségükben azok kinyírásához, akik életben tartották magukat a népek szemében.

A Népszabadság után, meg a többi einstand után késő a sivalkodás, hogy nincs egy hely, ahová lehetne menni. Sőt, ahová még elszórtan lehet, ott sem ilyen sajtótájékoztatót kéne rittyenteni. Nem érdekli ugyanis a megalázottakat és megnyomorítottakat a Botka kínja, se az összes többié. A szabadság kósza lehetőségét tessék fölvillantani valahogyan dúdolva, mert más nem maradt, és elveszett minden remény, hogy érdemes itt élni azért.

Lehet azt mondani a mikrofonoknak elvetélt Zola módján, hogy j’acusse, csak semmi értelme nincsen. Úgy vagyunk itt ugyanis kalandor módján, kezünkben bőrönddel, hogy meglátjuk az ismeretlen nőt, és megyünk utána biztosan van valahol lakása sóhajokkal, miközben a Kistehén danássza nekünk: azt hiszi, ki kéne szállni, egyszer talán megpróbálni.

Nem egy biztató kép, és csak Paks lehet a vége, ami után most épp szállnak a légben a győzelmi indulók, miszerint eltűnt az ellenzék. És bármennyire is szar ezt így kimondani, igazuk van. Fenyegetik Botkát, ugyan már, királylány. Még akkor is a milliós óráján csámcsognak majd böfögve, amikor az utolsó gondolkodni képes szimpatizáns is rég éhen döglött. El lett ez baszva, de nagyon.

Angyalok és démonok

Aki nem a NER leszedált és pálott szájú katonája, az szaralak. Te is, meg én is. A tébolyultak minden adandó alkalmat ki is használnak, hogy mindezt a világgal tudassák, hogy vannak „értékek”, amelyeket ők hoztak létre, és van aztán a szentségtelen gendersokaság, amelyik meg tagadja azt, és istentelen.

Volt tegnap az Erkel Színházban egy Határtalan Opera névre hallgató rendezvény, ahol hét mókus tett állampolgársági esküt, és ott volt valami megmagyarázhatatlan okból a Soltész Miklós elnevezésű szén alapú élő molekulahalom is, aki jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára formájában kísért.

Egészen érdekes dolgokat mondott a szeánszon, felütésnek azt, hogy: „Vannak olyanok, akik nem hisznek a magyarságban, vagy egyáltalán nem akarják, hogy megmaradjon.” Ez újszerű fejlemény, idáig csak az ő vesztükre tört az a nyolcmillió, aki nincs velük, most már azt is szeretné ezek szerint, ha a magyar eltűnne a Föld színéről.

Ha így veszem, akkor ez fölhívás a szent háborúra, a NER dzsihádjára, mert soltészi értelemben itt életre-halálra mennek a dolgok, és, ha volna annyi spiritusz a CÖF katonákban, amennyi nincs, akkor éleznék a szablyát és raknák a máglyát, hogy az írmagunkat is kiirtsák a Föld színéről, különben megszűnik a szent, magyar haza.

Bármily hülyén hangzik is, Soltész organizmus ezt mondta, de még ő sem tud róla. Csak fölütötte a kiskátét, és előböfögött valamit belőle, amit olyan ünnepélyesnek vélt, olyan emelkedettnek, hogy úgy érezhető – a mi Buendia szemünkkel -, ennek még a seggéből is böjti szelek fújnak.

Állítása szerint már több mint egymillióan kérték a honosítást, és akik erre vetemedtek, „hitet tettek a magyarság, a kereszténység és a család mellett”. Ezt is mondta a mi Soltészünk. Megkérdezhetném, hogy ezt honnan a jó francból tudja, de ilyennel nem zaklatom, mert nagyon szűkös az a szótár, amiből dolgozni tud. Vagy, mert ennyire futja neki csupán, vagy, mert ezt engedi a tudjukki.

Másfelől nézve viszont azt sem ártana látni, hogy aki nincs a NER-rel, az immár harmadrangú állampolgár itt, minálunk, mert értelemszerűen megelőzi őt az ő fajtájuk, az a kétmillió, és most már ez az egy is, aki a magyarság szentségében részesülhet. Következésképp adjunk hálát a teremtőnek mi, nyolcmilliónyian, hogy – egyelőre még – nem lőnek halomra, mint az harci körülmények között az árulókkal és idegenekkel szokásban van.

Az is kiderült a delirálásból, hogy „ők” értéket teremtettek, ezek közé tartozik a templomok felújítása és építése, és az – sic! -, hogy „a gyermekvállalás nem bűn”, valamint, hogy a „házasság egy férfi és egy nő kapcsolata”. Lefordítanám ezt a homofób dumát, de egyáltalán nincsen értelme. Leginkább úgy foglalható össze a költő eszmei mondanivalója, hogy négy láb jó, két láb rossz.

S hogy ne legyen kétségünk afelől, ez itt már a kampány, a jövő évi választásokról is szó esett, és a mi napkeleti bölcsünk szerint „lesznek olyanok, akik továbbra is az értékek mellett fognak dönteni, és lesznek az értékek rombolása mellett is társaságok”. Örülök, hogy ebben az olvasatban egy társaság tagja lehetek.

Soha nem voltam még társaság tagja, főleg olyané nem, amelyik értékeket akar rombolni, de vénségemre megérem ezt is, amúgy meg egyáltalán nem érdekel. Mármint, hogy minek tartanak ezek engem. Sokkal inkább foglalkoztat ez az ő szent háborújuk, mert fingjuk sincs, ki ellen vívják, csak egy, hogy miért. És ez a mammon, ilyen egyszerűen, csak szenteltvízzel meglocsolva.

S ha már a szuszogós szerzés ilyen aljasságokra kényszeríti őket, mint amilyet a föntiekben volt szerencsém fölvázolni, akkor megengedő szívvel, ha már olyan kurva nagy keresztények, így mondok le róluk: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. (Lukács 23,34) Viszont erős a sejtésem, hogy ezt nem értik, mert nincsen ahhoz nekik moslékuk.

Alacsonyan szálló nyugdíjasok

„Az egyik lakótelep liftjéből egy Jobbik-szimpatizáns kidobott egy idős embert.” Ilyenekkel szórakoztatja a nagyérdemű, bár meglehetősen megcsappant olvasótáborát a hajdan szebb napokat is megélő Origo névre hallgató gyűlöletipari szakportál.

Az alacsony érdeklődésre tekintettel pedig, hátha elvész a szellemi mondanivaló, meg, hogy mire is gondolhatott a költő, sorra veszi át tőle a Móka Miki műsorába való történeteket az összes többi kitartott is, hogy még Hakapeszi M. is megértse, a biztonság kedvéért és miheztartás végett.

Arról nem tudhatunk meg semmit, hogy miként történt az affér, állt-e az a lift vagy mozgott, elszállt-e a nyugdíjas a légben, vagy csattant a lépcsőház kövén, eddig nem terjedt a képzelet, csak odáig, hogy a forrást hitelesítse, így: „Hetek óta keringenek már erről történetek, buszon, fodrászatokban, vagy családon belül, hetek óta mesélnek felháborodott emberek.”

Már látom, szinte látom, amint az Origo munkatársa, aki tegnap még Fidelitas-csicska volt, félelmet nem ismerőn, álruhában buszozik reggeltől estig, járja a fodrászatokat és békés családi ebédeken vesz részt titokban, hogy hírét vihesse az elemi erejű félelemnek és reszketésnek, amit Vona szabadított a világra és benne a nyugdíjasokra.

“Rettegnek az idős emberek Vona Gábor nyugdíjas-gyalázása óta” Ez a fogalmazás címe, olyan 5. b. osztályos színvonalon és szellemi kapacitással, ami már egyáltalán nem érdekel engemet, mint ahogyan Vona sem. És a nyugdíjasokat sem igazán, ebből fakad aztán, hogy az írói képzelettel egyáltalán nem megáldott őrsi krónikás meglehetős vérszegény sztorikkal áll elő a búra alól, vagy a tyúkhúsleves mellől.

A teljesség igénye nélkül: “Budapesten és több vidéki városban közismert, hogy elvakult Jobbik-szimpatizánsok biztatásnak veszik Vona szavait, az idős emberekben a Jobbik ellenségeit látják, és hogy Vona facebookos sorait idézve trágárul szidják a nyugdíjasokat, rosszabb esetben veréssel fenyegetik őket.”

Képzeld el, nyájas olvasó, amint békésen lavázol az utcán, és véres szájú fiatalok idézeteket szavalva akarnak meggyakni. Vagy vegyük ezt: „A fiatalok meg középkorúak egy része néhány hete úgy néz rám, mintha az ellenségük lennék, egy hetvenkét éves, nyugdíjas pesti mérnök mondja ezt. Gyakran sétál a tömbök közti kis parkban, a padokon rendszeresen ülnek huszonévesek, nem is mind visel bakancsot, a tetoválás vagy kopaszra nyírt fej sem mindre jellemző, de tudja, hogy jobbikosok.”

Továbbá: „Egy másik idős ember egy bankban sorszámot akart húzni, kereste, hogy a hat-nyolc gomb közül melyiket kell megnyomnia, majd megszólalt a mögötte álló, ötven körüli férfi: mi az, nem találod a gombot? Nem értette először, hogy ki és miért tegezi, megfordult, de kérdést sem kellett feltennie: majd a Vona rendet rak az ilyen hullák között.”

Ilyen életszerű történetekkel sikerült előállni a pancseroknak, akik még azt sem tudják, hogyan kell hazudni. Füst M. mester tanításai szerint mindent, még a legképtelenebb dolgot is meg lehet írni úgy, hogy hihető legyen. Egy feltétele van, egy pillanatra sem szabad kiesni a kreált világból, mert akkor hiteltelen lesz a mese. Ezek még ezt sem tudják.

De nem írni akarom én megtanítani ezt a bagázst, arról már lekéstek, és nem is azon óhajtok újra böstörögni, hogy ilyen aljas módon nem komilfó szavazatokra vadászni, mert már ezen is túl vagyunk régen. Ennél sokkal rémisztőbb, hogy mire megy itt ki a játék.

„Az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntése kinyitotta a kaput azelőtt, hogy egy felső határ nélküli automatizmus szerint osszák el a migránsokat az uniós tagállamok között – mondta Bakondi György miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Bakondi György hangsúlyozta, a magyar kormány nem támogatja ezt a rendszert, amely szerinte kísértetiesen hasonlít Soros György tervére.”

Ez az okádás ugyanaznap jelent meg, mint a vonás sztori. Hihetetlen, de van összefüggés a kettő között. Őszre zavargásokat vizionáltak, sőt, egyenesen hirdettek nekünk, most alapoznak épp. Kiderül majd, hogy itt verik a nyugdíjasokat, akiket meg kell védeni, közben a migráncsok elözönlik a hazát, ami szintén tetteket kíván.

Így lesz majd, hogy az ilyen CÖF csöcsökön nevelkedett Einsteinek elindulnak megvédeni a védendőket, felzaklatott buzgalmukban pedig borulnak az autók, és ki tudja, mi nem történhetik még, ami egy klafa szükségállapothoz szükséges. 2006-ból vannak már tapasztalatok, csak újra fel kell mondani a leckét. Ennek a sunyi előkészítése folyik az orrunk előtt. Nem egyéb történik.

Méhednek gyümölcse

„…Fernanda magával vitt egy aranykulcsocskával zárható, finom naptárt, amelyben lelkiatyja lila tintával jelölte meg a házasélet böjti napjait. A nagyhetet, a vasárnapokat, az előírt ünnepeket, az első péntekeket, a magányos ájtatosságokat, az áldozásokat és a havi periódusokat leszámítva, Fernandának évente mindössze negyvenkét kihasználható napja maradt, szétszórva a lila keresztek rengetegében…Fernanda bevallotta, hogy csak várni akar két hetet, mielőtt először magához engedné a férjét. Amikor a két hét letelt, Fernanda az engesztelő áldozatok csendes belenyugvásával csakugyan nyitva hagyta a hálószobája ajtaját, és Második Aureliano előtt félelemtől csillogó szemmel, mint egy riadt állat, és a párnán szétterülő rézszínű, hosszú hajával ott feküdt a földkerekség legszebb nője. Annyira elbűvölte a látvány, hogy az első pillanatban meg se látta Fernandán a bokáig érő és csuklóig zárt, hófehér hálóinget, amelyen egy gyönyörűen kislingelt, nagy kerek gomblyuk nyílt az ágyék táján…”

Ráhangolásként ennyi elég is Marqueztől, és akkor azt még el sem mesélem, hogy Nicanor atya is fölsült, mert hiába adta elő a magánszámát, amellyel a forró csokoládétól elemelkedett a földtől, így próbálva meg bizonyítani Isten létezését, a macondóiak csak körberöhögték.

Veres püspöknek sem jósolok fényes jövendőt a szülészet-nőgyógyászat területén, és még úgy is járhat, mint a különleges tudakozó Örkénynél, akinek feltették a kérdést, hogy volt-e Szűz Máriának menstruációja a szeplőtelen fogantatás után, és ettől csupán zakatolni meg sípolni tudott.

Veres püspök csak veri ezt a szaporodási tamtamot, kezdve a kiátkozott mesterséges megtermékenyítéssel, most meg egy bizonyos NaProTechnológiát ajánlgatva a meddő párok számára, mintha értene hozzá, és lenne a leghaloványabb köze is a hitvesi ágyban történő dolgokhoz. De mindenképp gyertyát akar tartani, úgy tűnik.

A NaProTechnológia lényege, hogy a nő megtanulja megfigyelni a saját termékenységi/menstruációs ciklusát, nem a testhőmérséklete, hanem egyéb jelek alapján. Termékenységi oktatók tanítják meg erre a jelentkezőt, és ha megvan a helyesen végzett háromciklusnyi napló, akkor találkozhat az orvossal, aki ezekből az adatokból sokszor egyből tudja, milyen probléma áll a háttérben.

A megtermékenyítés már természetes úton történik(het) meg. Azok az orvosok, akik ismerik, úgy érvelnek a módszer ellen, hogy a “termékenység figyelgetésével” nem sokra megy, akinek például petevezeték vagy petefészek hiánya miatt nem lehet gyereke. Az egyik termékenységi klinika vezetője pedig azt mondta: pácienseik nagy részének nagyjából annyit használna a NaPro, mint amit az egyház ugyancsak erősen ajánl híveinek: az imádkozás.

Veres püspök azonban köti az ebet a karóhoz, azt képzelve, hogy jogában áll a hívek bugyogójában és boxerében turkálni, csakis a jóisten nevében. Ez a habitus olyan középkorias, midőn máglyák fénye ragyogta be az esti égboltot, amelyeken hitetlen vagy vétkes polgártársak sültek ropogósra, mint például Giordano Bruno, akinek az volt a vétke, hogy azt vallotta, a Föld nem a világ közepe, vagy esetleg nem lapos.

Ám ez itten a huszonegyedik század, sokan bármennyire is visszaálmodják magukat a távoli és fényes múltba, ahol a papság mindenható volt, és tanácsokat osztott a helyes toszási technikákról – lásd Fernanda – és a rántás helyes keveréséről is.

Ez a mai az a kor, amelyben Ferenc pápa is, aki pedig igazán közel állhat az Úrhoz, mert ő a közvetlen főnöke neki, még ő is, amikor háborgott a lelke, pszichiáterhez járt, és nem a sekrestyébe. Igaz, hogy ő libsibolsi ganaj a mai Magyarországon, nem úgy, mint Veres püspök, aki abba is beleüti az orrát, amihez semmi köze nincs, és nem is ért hozzá. Az ő jelenkori hatalma azonban csupán evilági, a földi főnöke milliárdjainak köszönhető, és ennek megfelelően véges is.

Addig tart, míg a NER tébolya, s ha a hit a piacon méretődik meg majd, és nem politikai katyvaszként, akkor keservesek lesznek a csalódások, NaPro ide vagy oda.

Stólság

„…Én ugyanúgy kiabálnék, mint Schilling, csak gyáva vagyok hozzá… Néha betelik a pohár és akkor elmormolom magamban, hogy gyáva és cinkos, aki néma. Néha meg azt gondolom, hogy nekem nem a kiállás a dolgom, aztán meg azt, hogy nincs olyan, hogy nem ez a dolgom. Zavarban vagyok, és ez dühít… Legszívesebben ordítanék, de nem merek. Tartok a következményektől. Hogy mi lesz velem, de nem csak velem, hanem a környezetemmel is…”

Ekképp nyüszögött Stohl András pár napja, most pedig elfogadta a TV2 felkérését, és zsűritag lesz a Sztárban Sztár nevű szórakoztatónak szánt izében. Egy normális országban ez nem lenne hír, főleg nem kétségeket tartalmazó, de minálunk igen. A színész a fenti dilemmája után, amely a hatalomhoz való viszonyáról szólt, tulajdonképpen pofán köpte magát, s ami a legszomorúbb az egészben, hogy ezért mérgesek sem lehetünk rá, hiszen élni kell. Viszont benne van az egész ország ebben a mozzanatban.

Nem kell ahhoz Stohlnak lenni, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló döntésre kényszerüljön az ember. Hajós Andrást is hívták ugyanide, ő belenézett a tükörbe, és azt mondta nem. Nem lehet mindenki partizán, mint például Nagy Bandó András, aki nyílt levelében hosszasan ecsetelte az ellenállás hasznosságát, és a következőképpen foglalta össze mondandóját: “Mi a szartól félsz? Ezektől? Hát kik ezek?” A humorista szerint akkor is ordítani kell, ha ezzel árt magának az ember, de azt is megkérdezhetnénk, mire megyünk a sok hősi halottal?

Ordíthat-e a tanár, a tűzoltó, az irodista, vagy akárki más, ha azzal is szembesül, forradalmárkodása folyományaként, nem tud enni adni a gyereknek, vagy más hasonló cukiságok. Nevezhetjük félelemnek is, ami megüli az országot, de ez valami más. Ilyen szorításokban él a NER népe, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Ott tartunk, hogy az mer pofázni már csak, akinek semmi veszteni valója nincsen. „…A Hegedűs megy országos turnéra. A producert, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy nem hajlandók leközölni egy olyan cikket, ami arról szól, hogy hogyan készült az előadás. Nem jöhet le egy kulturális cikk Alföldi Róberttel. Itt tartunk. Nem politikai cikk, hanem kulturális. Milyen világ ez már?!…’”

Ezt is Stohl mondta, még mielőtt belehajtotta a fejét a hurokba, pedig Nagy Bandó elmesélte neki, mi várhat rá: „…Ha elvállalod, nézőket csinálsz, agymosásra esélyes közönséget az adófizetők pénzéből működtetett lakájmédiának. Ha te ott műsort vezetsz, lakájjá leszel, nem megfizetett, hanem megvásárolt tévéssé válsz, beállsz a gennyesek közé, hogy te is szolgáld a tetten érhető jogtalanságot. Hidd el, a TV2-ben sem hoznák le, amit Alföldi mond. Persona non grata…”

„…Elvileg az van, hogy te egy színész vagy, vagy egy műsorvezető vagy, és amivel megbíznak, az nem feltétlenül politikai irányultságú. Viszont ott van ugyanezen a csatornán a Tények, ami erősen befolyásolt. A hírműsorok meglehetősen határozott vonalat képviselnek. Na, akkor mi van, mit tesz a színész vagy a műsorvezető? (…) Bevallom, nem tudom, hogyan döntenék…” Íme a dilemma, amilyennel például Reviczky Gábor nem szembesült, épp abban az időben, amikor Stohl vívódott, Robert De Niro magyar hangja nem sokat vacakolt:

„…Úgy gondolom, piszkosul helyrehoztak egy olyan országot, amelyik, ha a Gyurcsány-kormány marad, rosszabb állapotba került volna mára, mint Görögország. Meggyőződésem, hogy teljes abszurdum azt mondani, hogy ellopják az uniós pénzeket, hiszen ha így lenne, az EU lenne a legkorruptabb intézmény, amely valaha létezett, hiszen támogatná azt, hogy elherdálják a pénzt, amelyet a tagországoknak kifizet…” Tiszta beszéd, így vélekedik a hívő. Semmi morális skrupulus, előttünk áll a tökéletes NER organizmus. Viszont ők vannak kisebbségben, ha hangosak is. A többség, akiben pislákol még a lélek, Stohllá válik, és előttünk is áll sokat szenvedett kis országunk újabb tragédiája. Szar ez így.

Szörnyű fülekkel legyezem magam

Ott van például az infravörös fény, ami csodát emberi szem nem is láthat, tök mindegy, hogy hullámként viselkedik-e, vagy van mégis anyagi tulajdonsága neki. Az ilyen kétségek hidegen hagyják a gránitszilárdságú gecületet, ami most már kőbe vésve öröklődik meg minden NER elsőáldozó csökött tudatában, hogy Czeglédy Csaba ocsmadék bűnöző.

Ilyen egyszerűen, bizonyíték, tárgyalás, kihallgatás nélkül. Rohadt egy alak most már a moziban, aki a világ összes gyermeke pénzét eltette valahová, hogy éhezzenek az ártatlanok, míg ő szörfözik a habokon. Ez ellen nincs mit tenni, amikor olyan szövegkörnyezetben jelenik meg a ganajság, hogy vajh, mi történhetett Balázs Klárival, és a két aggódás egy szinten ringatózik a Fidesz-keblekben.

És nem is fog ez megváltozni soha már. Viszont vannak emberek, akiknek minden mindegy, és éppen ezért félelem nélkül mennek be a barlangba a zombik közé, mint arra Mécs Imre is készül, aki megjárta a halálsort ezért a szombathelyi közgyűlés neki csak kerti parti. Ellenben azt feledi, hogy kigyúrt kopaszok között ő áruló spicli, ezért hagyták meg az életét, és az igazi hős az Dózsa László.

Én, ahogy Pelikán is, ideológiailag nem vagyok elég képzett, ám Virág elvtárstól ismerem a fiúk lelkét, miszerint ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség, ezért értetlenkedek, hogy mit is akar Mécs Szombathelyen. Azt fölfogom, hogy mint anyaoldalam írja:

„Ha Puskás Tivadar polgármester és a közgyűlés hozzájárul, Mécs Imre volt 56-os elítélt, korábbi országgyűlési képviselő és dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd ellenzéki aktivista tolmácsolja az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba álláspontját a szombathelyi közgyűlés szeptember 14-i, azaz jövő csütörtöki ülésén.”

Nem érzem magam tök hülyének, de vannak emlékeim. Göncz Árpádba is füttyel fojtották bele a szót az akkori drága lelkek, akik mára szöktek virágba teljesen. A tiszteletre méltó Mécs Imre is így járhat. Vagy a végletekig lojális és Arsch-csócsáló polgármester nem engedi böcsületesen a megszólalást, vagy, ha igen, akkor a narancsbőrű ellenőrző könyvbe belefeledkező megélhetési képviselő polgárok nem vesznek róla tudomást.

Más kimenetel nincsen. Szép idea ez a fölszólalósdi, ám teljesen értelmetlen. Mivel a fenséges fenékbe illesztett orr nem engedi érezni a mindent megülő szarszagot, aligha ér valamit is. Föltehetnők akkor a tízezer forintos kérdést, hogy akkor mit, s hogy? Erre viszont nincsen delikát válasz. Semmit se, sehogy. Az a bajom nekem nagyon, korunk annyira összesűrűsödött, hogy csak versben lehetne kifejezni. Ennek meg J. A. után semmi értelme nincsen.

„…Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek…”

Így valahogyan.

Szívem és gusztusom szerint hasonképp lubickolnék medáliák közt lélegeztető gép nélkül, s ha a nagy élet, amelyet belep a narancsguano, olykor módot kínálna arra, hogy a tüdőm szét ne szakadjon, majd trágyalével telve ne ringatózzon csöndesen, mint a malac gyomra abáláskor, amikor az anyag átlényegül valami Magyarországgá, akkor, és csakis akkor engednék az ürdüng incselkedésinek is, és meghajolnék a teremtő előtt, ha ő ezt így akarta, és így is látta jónak.

Nincsen több mondandóm mára már.