Én kicsi dínóm

Hogy hová vezet, ha emberek és dinoszauruszok egyszerre vannak egy helyen, az nagyon jól látszott a Jurassic Park című filmben, amelyben fröcsögött a vér és ropogtak a csontok, az alkotók úgymond szabadjára engedték a fantáziájukat. Annyira azonban nem, mint a Creation rajzpályázat kiagyalói, akik arra ösztönöznek, képzelje el az ember, mit szóltak a dínók az épülő Noé bárkájához – szóhoz sem jutottak -, hogyan érezte magát az első dínópár az Édenkertben, és ráadásnak még, hogy milyen volt az emberek és a dínók kapcsolata.

Ilyen rajzokat várnak, meg még arról is, hogy milyen lehetett az állatok békés egymás mellett élése, illetve, hogy milyen volt a világ a teremtés előtt, meg utána. Ezt a rajzpályázatot az EMMI támogatja, amivel újabb bizonyságot nyerünk arról, hogy a minisztérium a kis és nagyobbacska magyarok elhülyítésén munkálkodik, amit egyébként a NAT is bizonyít. Kedvenc szedetem a Száz év magányból, amikor Ursula felszólítja a férjét, José Arcadiot, hogyha meg kell őrülnie, őrüljön meg magának, s ez az óhaj igaz az EMMI-re, Káslerre és az egész degenerált bandára is.

Viszont tehetetlenek vagyunk velük szemben, mert van a sötétségnek az a foka, ami nem gyógyítható. Az a kérdés egyébként csupán, miért vállalja valaki a lobotómiát a boldogulás érdekében, azaz, mennyire éri meg egy ázalékállatka nívójára lemenni anyagi és más javak reményében. Hogy mikor jön el az a pont, amikor a delikvens képen köpi saját magát, hogy ezt azért mégsem kellett volna. Mint kitetszik, kies hazánkban ilyen veszélyek nem fenyegetnek, sőt, minél nagyobb képtelenség az, amivel indokolják, miért olyan nyamvadt az életük, annál büszkébbek rá.

Felnőtt emberek, akik úgy-ahogy rendelkeztek a világról szóló információkkal, ezeket a józan ész ellenében megtagadják, és ezek szerint arról ábrándoznak, hogy az oroszlán az antilop lábát mosogatja, vagy viszi a táskáját. Egy T-rex meg Noéval diskurál, hogy hová tegyék a kanapét a nagy útra, és még számos módon mutathatnám be azt az abszurditást, ami itt van a szemünk előtt, és megint és újólag föl kell tenni azt az alapvető kérdést, miért jó ez és kinek jó ez. Illetve, akinek jó, akkor miért is jó neki, mert az ember már csak ilyen gyakorlatias.

A rajzpályázat egyébként – felhívásában – 9-től 99 éves korig hív alkotásra. S ha elképzeljük, midőn Jóska bácsi a nyugdíjas klubban zsírkrétával rajzolgatja az Édenkertben fügét majszolgató raptorokat, mindjárt nincsen több kérdésünk, hanem megveregetjük Jóska bácsi hátát, meglapogatjuk mintegy azzal az odaadó és gondoskodó szeretettel, amellyel a csökkent értelműeket fogadjuk a lelkünkbe. Ezt kell tennünk, mert, mint kitetszik, országunk kezd hasonlítani egy zárt osztályhoz, amelyben az ápolók a terheltebbek.

Mindez egyébként, hogy a gondolkodás ilyen restségére alapozva akarjuk megszilárdítani a hatalmunkat, nem új keletű. De úgy véltük, az a kor, amit például a Gyalog galopp is mutat nekünk, rég elmúlt már, aztán rájövünk, hogy á, dehogy. Ki gondolta volna akár csak tíz évvel ezelőtt is, hogy Magyarországon visszatér a középkor. Voltak rá utaló jelek, de az elhülyülés ilyen töménységét senki sem várta, és mégis itt van. Ott tartunk immár, azért kell szorgoskodnunk bensőnkben, hogy ne menjen el az eszünk, ilyen közegben viszont ez megterhelő feladat.

Fekete rapperbűnözők és üldözött háziasszonyok

Fasza egy termék ez a 2×444, mintha ő maga masírozna náci egyenruhában a várban, és még csak nem is tud róla. Ez a Greta Thunberg gyerek a bögyükben van, és, amit karaktergyilkosságnak nevez a szakirodalom, azt akarják fölötte és rajta gyakorolni, mintha maga Orbán nagysámán mondaná, múkoggy, és égnek emelné tintapacás mancsait rajta odaragadt húszezresekkel. „Összenő, ami összetartozik” leplezte le a világ sorosait a 2×444, majd „fekete rapperbűnözővel közös képet posztolt Greta Thunberg” – felkiáltással hozta meg az ítéletet, sugallva, hogy köpjük le, vagy vegyük el a vödrét a homokozóban.

Ez a Greta gyerek lelkes kislány, a fiatalság naivságával hiszi azt, hogy valami jót cselekszik. Vannak ilyen idealisták, akiket viszont rendszerint fölzabál a civilizáció. Ebben a történetben nem is ez az érdekes, hanem, hogy a 2×444 hogyan akarja leleplezni a sorosista romlottságot, hogy „fekete rapperbűnözőt” emleget, és ezzel lehull az álcája, ami egy fasiszta, már majdnem náci eszmeiséget takar, csak sajnálatosan nem tudja, és még büszke is rá. Orbán Viktor végvári küzdelmeinek részese akar lenni, jól megfizetik, veri a tamtamot, hogy beszakad az a nyüves dob, és ilyen sötétség láttán az ember hajlamos jézusi gesztusokat mutatni, azt híve, nem tudják, mit cselekszenek.

Tudják. Merik, teszik. Basztatnak egy több ezer kilométerre lévő kislányt a nagy és szent cél érdekében. De, hogy ki az ördög a lány oldalán, az az érdekes. Fekete, ugye, aminek semmi köze ahhoz, ha az ember rapper, bár már hiphopnak nevezik a műfajt, de ezt a 2×444 honnan is tudná, ő a Nélküledbe van beleállva. Lehet, még nem hallottak mondjuk Eminemről az árja kinézetével, ha meg igen, akkor a feketeség emlegetése a rasszizmus maga. Ha valaki rapper, nem feltétlenül bűnöző, bár akadnak köztük macerás alakok, mert az ilyenek nem a kedves vezetőnek húzzák az erkélyen. Ezt így egyberakni, az igen. Fekete, rapper, bűnöző. Egyiknek sincs köze a másikhoz.

Viszont azzal igazolják, ez így megállja a helyét, hogy ez az 1.Cuz, akivel a kislány fotózkodott, most szabadult a börtönből. És? Simonka meg még nem vonult be oda, ő pedig fehér kereszténybűnöző, ő pedig a kedves vezetővel pózol rendszerint, de említhetnénk mindenki kedves Farkas Flóriánját, aki szintén együtt mosolyog a vezérrel. Akkor Orbán Viktor meg cigánybűnözőkkel fotózkodik? Veszélyes vizek ezek, de a 2×444 csak evez rajtuk kitartóan a butaság csökönyös bátorságával, ahogyan ez ezeknél szokásban van, csak közben még csattog a foguk is. Egy másik ilyen termékből pedig megtudjuk, hogy ennek a Thunbergnek a cimborái, a liberálisok háziasszonyokat früstökölnek.

Azt írják a prostik: „Főz, mos, gyereket nevel, megvetik és kinevetik érte a liberálisok” – Ezt az elrettentő történetet a messzi Ausztráliából hozzák a híveknek szíves fogyasztásra, és ezzel is elég nehéz mit kezdeni, mert elég, ha csak magamra gondolok. Annak idején – a holocénban – mostam, főztem, takarítottam, hurcolásztam a kölkimet oviba meg bölcsibe, otthon legóztunk meg babáztunk a lánnyal, a fiúval futballoztunk, ilyenek, ahogyan az szokásban van. A komcsik ellenségek voltak már régen is, ezért én könyörögtem az akkori fideszistáknak, hogy komcsizzanak le. Nem tették. Te liberális vagy, mondták, pedig én kommunista akartam volna lenni.

No most, a föntebbiek után – mosás, főzés, takarítás – én, mint liberális, meg kellett volna vessem saját magam. Ilyen nem történt. Olykor utáltam magam, de más okok miatt. Így hát, a prostik híre után itt állok tanácstalanul és meghasonulva. Pláne, hogy olvasom az ó rigó összefoglalását, miszerint „Várandós asszonyként védte Munkács várát Zrínyi Ilona” – és egyből előttünk áll a NER nőideálja, szül, kardozik, ráadásul Trianon előtt négyszáz évvel az elcsatolt területet óvja, hacsak nem az ukrán nyelvtörvény ellen is hadakozik egyben. Van ezeknek egy világképük, ami a három hírből kiviláglik, és most képzeljük el azt a szavazópolgárt, aki csak ezt fogyasztja.

Csodálkozunk, ha révülettől fönnakadt szemmel élik a nyomorult életüket? Nem lepődünk meg rajta, mert ami még kimaradt, azt Semjén Zsolt honlapja tudatja velünk: „Régi egyházi szokás szerint szerdán házszentelés volt a Miniszterelnökség Karmelita épületében, amelyet Őeminenciája Erdő Péter bíboros szolgáltatott ki. A résztvevők átélhették, hogy Isten szerető figyelme életünk minden szegletére kiterjed, és számíthatunk Rá a hétköznapokban, a munkában is.” – Ezek után gondolkodom, hogy beállok fekete bűnöző rappernek, hogy el tudjam viselni a nyomorult életemet. És még csodálkozom néhány honfitársam rajongásán. Nem kéne.

Parlamenti áhitat

Habár szokás és hagyomány, miniszterügynök elvtárs nem jelent meg a tavaszi ülésszak első napján a parlamentben. Ott vannak ellenzékiek ugyanis, akik nem feltétlenül klakőrök, mint egy nappal korábban mind az összes bábu a világraszóló évértékelőn, ahol miniszterügynök elvtárs lebeghetett, akár a pillangó. Hadházy képviselő így kissé módosított formában adhatta elő a pörformanszát, nem volt kinek lelógatni a tábláit, de lógatta azért, és Kövér elvtárs ki is tiltotta őt a munkahelyéről. Ez annyira komoly és méltósággal teli hely ugyanis, hogy ott bohóckodni istenkáromlás, felségsértés és hazaárulás egyben.

Ez a Hadházy örüljön tehát, hogy Kövér elvtárs ki nem heréli a bugylibicskájával, föl nem négyelteti, húzza karóba egyszerre és egy időben. Hogy ez nem történt meg, azért lehet, mert biztosan benne volt még a szentlélek, aki azon az úgynevezett parlamenti áhítaton költözött a testébe, amit előtte tartottak a szomszédos református templomban. Mint megtudtuk, de eddig nem kötötték az orrunkra, ez bevett szokás, hogy a parlamenti ülésszak elején ott áhítoznak. Nagyon helyes, a seregeket is meg szokták áldani a csata előtt, és a halálra ítélteket is felkeresi a pap, hogy vigaszt nyújtson a számukra.

Csak azt nem tudjuk, a katolikusok hová ültek a református akolban, vagy áttértek, nem tudhatni. Még az is lehet. Ismerjük a cuius regio, eius religio – azaz, akié a föld, azé a vallás – elvét, mikor is a jobbágyok tartoznak a fejedelem vallását követni. Ez a frakció nyomora, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogyan akar, az viszont érdekesebb, hogy miniszterügynök elvtárs ezen az áhítaton még ott gubbasztott, a munkahelyére viszont nem ment be. Egyébként, hogy ezt a templomi bohóckodást miért nevezik parlamentinek, az is rejtély, de egészen biztos, hogy néhány év múlva páran majd nagyon szégyellik, hogy részt vettek benne.

De térjünk vissza erre az Orbánra, aki előtte nap még buszoktól eltorlaszoltan páváskodott és beszélte a hülyeségeit, hogy pillangó akar lenni meg méhecske, mindezt azonban gondosan válogatott hülyék előtt, akik attól is elájulnak, ha megérzik az Orbánból áradó disznószagot. Köztük is lesznek olyanok, akik parancsra tették, de momentán nem ez a lényeg. Hanem az a feltevés, hogy rossz nyelvek szerint azért nem ment volna be a parlamentbe, mert a pillangós álmodozásai után a pártja, aki isten mellett mögötte van, kapott egy hatalmas maflást Dunaújvárosban. Az a valóság, az áhítat meg az évértékelő az édes álom. Ha valaki az utóbbiakat választja, szaralak és nem miniszterelnök.

Azzal takarózott ez a drága, hogy azért nem jelent meg, mert ”a kormány most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak, és a legsürgősebbnek”. Ha viszont erről nincs mondanivalója, az is csak az előbbi állítást igazolja. Ennél tényleg valószínűbb azonban, hogy nem volt kedve függöny mögé bújva nézni, ahogyan szidják őt, vagy kérdésekre válaszolva kinyögni, hogy boldog karácsonyt, mert az még messze van. Orbán Viktor a beszéddel és a másnappal végleg kiiratkozott a valóságból, egyben azt is demonstrálva ezzel, egyáltalán nem érdekli, mi történik az országban, mert a beteges fantáziájának rabja csupán.

Ez pedig azért különösen veszélyes, mert, ha de irue ugyan nem, ám de facto királyságban élünk rendeleti kormányzással. Ugyanis az ország minden java fölött a sajátjaként rendelkezik a despota, a frakciója pedig még a saját kivégzését is megszavazná, így tehát – még Polttal a háta mögött ráadásnak – korlátok és fékek nélkül csinál azt, amit csak akar. De ez sem új, ezt is ezerszer megírtam, csak azt nem értem, a sok diplomás kommunista miért nem úsztatja fel a Dunán az Aurórát a karmeliták ellen egy jelző lövés erejéig. Nos, tehát, így kezdődött el a tavaszi ülésszak, amikor még két év van hátra 2022-ig, de azt sem kell feltétlenül kivárni.

Beszédváró

Olyan volt az utca tegnap, mint nyugdíjfizetési napokon szokott. Olyankor másképp süt a nap, mást fütyölnek a madarak, az ember szíve pedig kivirul és díszbe öltözik, a nyugdíjas polgártársak pedig lesik az utca végit, ahol fel kell tűnnie a postásnak, vállán a táska, benne a pénz. Tizenegy előtt még soha nem jött a pénzes ember, de a rá várók már nyolckor rezegnek, nézegetnek az ablakon, mások kiállnak az utcára, hogy jön-e már, de hogyan is jönne a reggeli idején. Állnak, könyökölnek egymással szemben az emberek a szétrohadt utcában, látja már, hol lehet, vajon merre járhat, ilyeneket kérdeznek a másiktól az ünnepi otthonkájukban.

Tíz óra körül a türelmetlenebbek elsétálnak a sarokig, mint valami felderítő csapat, érezhetően nő az izgalom, jobban kihajolnak az ablakon az otthon rekedtek, a többi meg hozza a hírt, hogy még sehol, de a piac mögött már valaki látta. Azt beszélik, mintha már közeledne. Minden újabb biciklista, aki föltűnik a flaszteron, mindegyik az új remény, csóválják a farkukat, mint a gazdáját reménylő kutya, és a csalódásuk is akkora legalább, amikor más alak bontakozik ki a szürkeségből. Aztán tizenegy után megjön persze, és örömmel meg szokás szerin nyugtázza, hogy a pápát nem várják olyan buzgalommal, mint őt itt, és érkeztével elszabadul az orgazmus, amikor oszt.

Ez végtelenül megalázó színdarab havonta, de a játszók nem fogják föl. Igazából bele sem gondolnak, mert amikor az ember teljes szívével benne van a szerepben, nem látja magát kívülről, ezért néz ki olyan hülyén az ország, ahogy. Mindegy, csak azt akartam lefösteni, milyen várakozással díszített, kiszolgáltatott ünnep a nyugdíj hordásának napja az utcában, és tegnap ugyanez volt, csak nem a postást várták, hanem a beszédet. A postás utáni hajszák élharcosa az én malacszemű Józsi szomszédom, ő szokott az utca végibe futkorászni, hogy jön-e már, hozza a tapasztalatokat a könyöklőknek, Józsi szomszéd ezen a napon fontos ember.

Ilyenkor kivirul, ünnep van a szívében, friss zoknit vesz és borotválkozik. Tegnap is, bár nem volt nyugdíjhordás, ebben a jelmezben volt, már reggel hétkor rezgett, hogy ő várja a beszédet. Csak úgy csillogott a malacszeme neki, s hogy a szívét nagyon meg ne terhelje a várakozás és az izgalom, fröccsökkel nyugtatta magát, illetve amit ért, apró italokkal meg hosszúakkal, a giga nem válogat ugyanis. Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra, ez a filozófia, viszont tudni kell, hogy Józsi szomszéd hamar elveszíti az önkontrollt, ami abból áll, nem ismeri a másik magánéletét, öt percenként kopogtat, hogy elmesélje, mi történik benne épp.

Ez egy ideig mókás, aztán idegesítő, elviselhetetlenné akkor válik, amikor már nem lehet érteni, vagy csak nehezen, mit is akar közölni. Tegnap olyan reggel tíz tájban következett be ez az ideális állapot, és sajnálatosan, amit kizárólagosan tudatni akart a rajta kívül álló világgal, az a beszéd várása volt azzal az érdeklődő noszogatással, hogy én nézem-e. Ha nem, magamra vessek, derült ki egyre nehezebben. Józsi szomszéd úgy részegedik le, hogy egészen sajátos módon nem bír a szavakkal és lelkének tartalmaival, érezni, hogy ott gomolyog benne valami, ami nem talál utat. Félszavak, szógyökök és különálló ragok röpködnek a környezetében.

Dél körül már teljesen rózsaszínű volt a világ, ekkor derült ki, hogy van otthon egy kis kisüsti, és az meg lesz kóstolva, csak egy pöttyet. Ebből aztán az lett, hogy egy óra múlva a taknya-nyála összefolyt az én drágámnak, és ebből a masszából egy szó volt csak kivehető, mégpedig az, hogy Viktor. Nyöszörögve, búgva, ahogyan a halálra ítélt emlegeti Isten nevét. Így jött el a három óra, amikor békén maradtam végre, és az utca is úgy elcsöndesült, mint mikor a postás már messze jár a nevezetes napon, és már nincs mire várni, voltaképp élni sincs miért. Reggel ötkor kopogott megint a malacszem, hogy egész éjjel nézte ismétlésben a beszédet. Hogy mit mondott, nem tudja, de szép volt, csak még várni kell, mert nincs nyitva a kocsma. Így lett hétfő megint.

Ez hülye

Ez hülye. – Bukott ki a ferencvárosi polgármesterből, amikor az egyik fideszes képviselője ott nyüzsgött neki, akadékoskodott, ahogy ezek ellenzékben szoktak, míg hatalmon rendszerint pofán verik a másik felet. Ez a mondat, hogy „Ez hülye”, nem sértő, ez ténymegállapítás, mintha azt mondanánk, az ég kék, a fű zöld, ilyenek. Illetve van benne némi rácsodálkozás, kerekre nyílt szemek, és egyfajta elnézés is, megbocsátó gyöngédség, lemondó legyintés. Nincs benne se kurvaannya, se buzi, se más jelző, csak a szikár tény. Sok mindent gondolunk így embertársainkról, egészen elképesztő dolgokat, amelyek rendszerint rejtve maradnak.

Csakhogy itt bekapcsolva volt a mikrofon, így a fideszes képviselő megtudhatta magáról, hogy hülye, holott egészen eddig helikopternek képzelte azt a szarhalmot, ami valójában volna. Az ilyesmi nem komilfó, meg fájni is tud, az ember lelkébe hatol a gondolat, hogy tényleg hülye vagyok? Ezek a mikrofonok ellenségek bírnak lenni, régebben a szolnoki polgármester nevezte választópolgárait – akiknek amúgy krumplit osztogat – vén kurváknak, ott is ezek a kóbor áramok hangosítottak ki rejteni kívánt tartalmakat. A vén kurvák nem rombolták le a városházát, hanem továbbra is a Fideszre szavaztak. Ki érti ezt? A szó amúgy el szokott szállni, ha csak nem akarjuk, hogy ott maradjon.

Most nagyon akarták, óhajtották, szinte örömmel vették, hogy na, végre lehülyézett minket, és ezzel a lendülettel küldenék máglyára a polgármestert. Hogy itt a bizonyság, ez terrorista, diktátor, kommunista, sorosista, egyszóval itt a világvége, elevenen falja fel az ártatlan fideszest, akinek a szíve a népért dobog. Pedig csak hülye. Erre nem lehet ráhúzni, hogy irtja a keresztényeket, mint Niedermüller, ezzel nem lehet a pápához futkorászni, ezzel maximum a főnénihez lehet a kakukkfészekben, az óvónénihez a homokozó partjain. Önélzetesek a kis latlok ellenzékben, olyan kényesek a szavakra, mint valami elsőáldozó kislány, harmatos a lelkük meg rózsaszín.

Ez azért van, mert, mint megfigyelhető, amikor képviselők lesznek, akkor elemelkednek az anyaföldtől. Egyből körbelengi őket a méltóság, komolyság és tisztelet, a seggükből elkezdenek böjti szelek fújdogálni, szarniuk sem kell többet, és, ha kérdik őket valamiről, meg szokták jegyezni, hogy tudják-e kik ők, mint Svejknek rend szerint Dub hadnagy. Vagy nekem is annak idején a kocsmában az MSZMP helyi lapjának főszerkesztője, aki tök részegen kérdezgette, tudom-e ki ő, és fenyegetett, hogy sokat tud ártani nekem, pedig egy büdös szót sem szóltam hozzá. Képzelem, mi lett volna, ha lehülyézem, de a talponállóban szerencsére nem volt mikrofon.

Ezzel csak arra utaltam, hogy ezek ugyanazok. Valami veleszületett érzelmi intelligencia és bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember ne részegüljön meg a hatalom szelétől. Rögtön a rendszer változása után elképedve figyeltem, ahogyan Antall államtitkára, Raffai történész a bokáját csattogtatja bemutatkozáskor, mint valami zupás őrmester, és az ő szemében is megjelent a tébolynak az a lángja, ami most szinte az összesében lobog. Egyesével végig menve az egész bagázson, és alaposan belegondolva, ugyanúgy volna megállapítható mindahányról a ferencvárosi igazság: ez hülye, és rögtön választ is kapnánk arra a dilemmára, miért rohad szét az ország.

Mint kitetszik, nem sokra tartom a politikusnak nevezett állatfajtát, sőt, kifejezetten károsnak, és az én mikrofonom állandóan be van kapcsolva. A kedves vezető is ma fog mekegni valami évértékelőt, és az egész ország azon fog rugózni, mit mondott és hogyan mondta. Holott ugyanúgy egy egyszerű ténymegállapító mondattal, miszerint ez hülye, nyugtázni lehetne az egész organizmust, amivel csak arra irányítanám rá a figyelmet, ha leemelnénk őt a magas polcáról, s úgy néznénk rá a trottyos gatyájára, a véreres szemeire, a csüngő hasára és beteges gondolataira, és azt látnánk benne, ami: ez hülye, egy lépéssel közelebb kerülnénk a képlet megoldásához. Csak mondom.

Kockahas és bombaszakértő bombázó, avagy nőnap Neriában

Imázsfilmet készíttet a Miniszterelnöki Kabinetiroda nőnapra, amihez hirdetésben keres szereplőket. A nőnap közkeletűleg kommunista ünnep, az iroda buzgalma innen érthető tehát, viszont más tartalmakat is rá lehet húzni ma már, vak komondort és CSOK-ot tetszés szerint, illetőleg a kismaci kacskaringós farkát úgyszintén. Az iroda buzgalma, amellyel statisztákat keres bizonytalan tartalmakhoz, voltaképp fölösleges. Elég volna egy összeállítást közzé tenni a módról, amellyel Orbán Viktor Mihály kezet csókol, ahogyan tőből tépi ki a delikvens mancsát, vagy rábukik a kézre, mint gyöngytyúk a takonyra.

Ebben benne lenne minden. Vak komondor, CSOK és Isztambuli Egyezmény, a maga szép lehet, de okos nem felkiáltás, és a nőügyekkel nem foglalkozom úgyszintén. De ha én rendezném a műalkotást, leginkább az lenne benne, midőn éltes nők csókolnak kezet magának a kedves vezetőnek. Ez is sok mindent megmutatna feudális viszonyainkról, nem kellene drága pénzen fölösleges tartalmakat előállítani, giccset vagy szocreál etűdöt, mert e kettő bizonytalan elegye lesz, amit majd láthatunk végeredményként. Ebben teljesen biztos vagyok, és a casting listájából fakad gyönge ágként fatörzsből.

Ugyanis a következő foglalkozású nőnemű egyedeket keresnek a filmesek: buszvezető, bombaszakértő, sebész, személyi edző, tűzoltó. Azt nem tudom, küllemben mi a különbség a sebész és a tűzoltó között, vagy miből látszik, ha valaki bombaszakértő, illetve buszvezető. A személyi edző kizárólag Schobertné lehet, efölött nem nyitok vitát. Rákosi idejében a traktorista és az esztergályos volt a nőideál, az emancipáció tehát évtizedek óta rendben van, szülni pedig még Németh Szilárd sem tud, mert fehér, heteró, keresztény macsó istenkirály ő is, nem ilyen LMBTQ-s.

Pedig szülésről és folyományairól lesz szó biztosan a kis etűdben, mert keresnek mindenórás terhes nőt és fiatal párt, csak rövidlátó, nyugdíjas öregasszonyt nem keresnek, mert a bimbózó diktatúrák nem szeretik az élősködőket. A nőnap, így a nő dicsőítése a kabinet tálalásában szülőképes korig tart, amiből kitetszik a rezsim haszonelvűsége, aki nem szül, nem bombaszakért vagy buszvezet, föl is fordulhat. Ezt csak azon nőnemű honfitársaim figyelmeztetésére közöltem, akik esernyővel szoktak kardozni, ha bántják a vezért. Hogy ő nem viaskodik érettük egyáltalán, ezt jó tudni akár nekik is.

Viszont férfi statiszta is kell, ezt is keres a kabinet. Náluk, az esetükben semmiféle különös kívánalom nincs, nem kell párttitkárnak lenniük vagy portásnak, az egyetlen kitétel, hogy kidolgozott felsőtesttel rendelkezzen a manus. Lába már nem is kell legyen. Csak a bicepsz meg a kockahas. Ebben vannak veszélyek. A kedvencem az a mosószer reklám, amelyben egy ilyen kockahasú a fehér ingét lóbálja és vasalgatja meztelen felsőtesttel, hogy a lányok biztosan állva pisáljanak érette. Viszont, hogy hülye a pasi, abból látszik, színes ruháknak való mosószerrel mossa a hófehér ingét. Tehát nem minden a muszkli.

Szóval macsó istenkirály császárokat keresnek, akik majd a nőket szeretik a filmjükben. De akkor mi lesz a göthesekkel, totyakosokkal, tyúkmellűekkel, hogy a szemüveges kockákról ne is beszéljünk. Nincs helyük az élők közt? Szoktak ilyen pontatlanságok előfordulni a történelemben. Hitler vagy Goebbels se volt az a kiköpött árja, az utóbbi ráadásul dongalábú is volt, az elveiket meg ismerjük. Orbán se egy Adonisz, Németh Szilárd sem az az atléta alkat, és Matolcsy sem egy kiköpött szépfiú, meg pláne nem futóvadlövő sasszem. De küllemeken nem élcelődünk.

Tartalmakon inkább. Tehát akkor foglalkozunk nőügyekkel vagy nem foglalkozunk, lehetnek-e okosak az asszonyok vagy csak szépek, hányszor illő meggyakni őket hetente, ha nem szülnek eleget, szemétbe dobjuk-e őket, ha már nem kívánatosak, és mit fog csinálni a kisfilmben a kockahasú a bombázó bombaszakértővel. Mindmegannyi izgalmas kérdés. Ahogyan az is, hogy Orbán leszalad-e megint a menza konyhájára, vagy az MSZP elárasztja-e a világot újra vörös szegfűvel ezen a jeles napon. Tényleg, van még MSZP? Vagy egyáltalán mi a rosseb van? Ez itt a kérdés, tubi oder nem tubi, ugye.

Matiné a határon

Orbán Viktor újabb előadást rittyentett az egybites szavazóinak a határról, díszletül szolgált ehhez a késő téli napsütés, eszközül pedig szlovák kollégája, akivel elmentek kerítésnézőbe. Ha én szlovák miniszterelnök lennék, azt mondanám magyar kollégámnak, érdekli a rossebet a katroca, mutogassa az anyukájának, de ilyen nem történt, mert a politikusok lelke és szándékai sötétek, mint a kút feneke. Ez a Pellegrini, ez a szlovák is használja majd valamire a kerítéses képeket, Orbán a Mária nénik beszaratása és szavazatának megszerzése érdekében utazgat ide rendszeresen, csak a benzinpénzt fizetteti velünk.

Most százezer migráns szeretne bejutni Európába – mondta drága, egyetlen miniszterügynökünk –, és, ha hagynánk bejutnának, de nem hagyjuk. Fasza. Hogy mért pont százezer, az nem tudható. Ez ilyen kerek szám, Mária néni ezt el tudja képzelni, mert arról álmodik, hogy egyszer ennyi lesz a nyugdíja. De nem lesz ennyi sohasem, mert a diabolikus Brüsszel nem ad pénzt kerítésre. Brüsszel szerepe kettős a matinéban, szervezi a migránsokat, hogy támadják meg hazánkat, és még pénzt sem ad szögesdrótra, amit Orbán miniszterügynök így a saját zsebpénzéből fizet. Ezért nincs egy vasa sem a párnacihában.

Kettős a hősiessége, sőt, többes. Egyrészt áll kivont karddal a lukaknál, az alagutak előtt, mint Pelikán gátőr ürgére várva, másrészt, fogához verve a garast kigazdálkodja ennek a kőccségeit, harmadrészt az egész NGO Európának vitézségből formát mutat, hogyan is kell ezt csinálni. Emberségből formát azért nem, mert ezek az NGO-sok jódógukban embernek tekintik a menekülőket, Orbán miniszterügynök meg állatnak is alig. Nincsenek egy hullámhosszon, de Orbán miniszterügynök visít, mint a vett malac, hogy neki tilos mondania, hogy ez egy szervezett akció, és azért nem fizetnek neki, mert rossz listára van felírva.

Szerintem is. A fasiszták közé. Csak még nem elég hangsúlyosan, de csak meglesz Isten segedelmével egyszer az a bizonyítvány és elbocsátó, szép üzenet. Vagy nem. Magyarország elsőként épített kerítést, ezért mi vagyunk a főbűnösök. – vélte még drága, jó miniszterügynökünk, illetve üzente az egybites Mária néninek, meg az összes többinek is. Nem kell aggódni, meglesz az a szavazóbázis két év múlva is, amit mutat a leendő legújabb konzultáció tematikája: Gyöngyöspata és börtönbiznisz, azaz, hogyan ne tartsuk be a törvényeket és a jogerős bírósági ítéleteket, aminek már a fölvetése is nonszensz, de mutatja, mit fogunk úgy nagyjából hallgatni 2022-ig. Plusz a migráncsok.

Mindmegannyi fasiszta fölvetés és megközelítés, de Mária nénit ez nem érdekli, mert föl nem foghatja, őt az foglalkoztatja, hogy a turbánosok meg ne tosszák. Erről szólt a matiné tegnap. Azaz, a tudatmódosításról, ezt kapják a nagyok, a kicsiknek ehhez táborokat szerveznek, és már az is gyalázat, hogy ezt a szókapcsolatot ki merik mondani: tudatmódosító tábor. Vélhetőleg, sőt, bizonyosan ezzel a fasiszta állam törzsfejlődésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és az országnak az a része, amelyik képes még ezt felfogni, kábultan néz ki a fejéből. Nem kellene úgy tenni, mintha ezt még el lehetne viselni, és valami nagy összeborulással le lehetne győzni. Mert nem lehet.

Az ilyen matinék, amelyek tegnap a kerítésnél zajlottak, kilenc éve mindennaposak. Erről szól az összes kormányinfó, pénteki rádióinterjú, minden sajtótájékoztató és pártnyilatkozat, sőt, már a városok közgyűlései is, meg az összes mocskos sajtótermékük szintén. Nyakig ülünk a ganyéban. Az, hogy egyes honfitársaink ezt idvezülten lefetyelik, nem ment fel az alól, hogy az összes többi meg bávatagon lesi a romlást. Az ország javait már elrabolták, most tartunk ott, hogy a népek agyát, önbecsülését, álmait és a komplett életét teszik zsebre. NAT, tudatmódosító táborok, keresztény terror, amit a kerítésnél való sivalkodással igazolnak. Élénk, helyeslő ováció mellett, ezt el ne feledjük.

Zombitangó

Az ember sok mindentől félhet – rézfaszú bagoly, mumus, kisnyúl –, a magyarok ötvenkét százaléka viszont a szegénységtől retteg egy felmérés szerint. Ez nem néplélek, hanem történelem és józanság, mert például a listán ebben megelőznek minket az oroszok (hatvan százalék), és megértjük ebbéli aggodalmaikat. Neriában a szegénységtől való rettegés egy hónap alatt kilenc százalékpontot emelkedett, épp akkor, amikor a permanens örömök tolmácsolója, Rétvári et. kifejtette nekünk, hogy kies hazánkban a szegénység úgyszólván eltűnt, a középosztály már annyira izmos, mint a Terminátor, az ezen felül lévőket meg ismerjük a közbeszerzési értesítőkből.

Mindenki happy. Aki koldust lát az utcán, delirál, aki éhes, képzelődik, akit kilakoltatnak, álmodik, különben minden nagyon szép, minden nagyon jó, Rétvári et. mindennel meg van elégedve. De, hogy ki, mitől fél, az is megér egy röffentést. Bakondi et. a migráncsoktól tart nagyon, de annyira, hogy másra gondolni sem bír, migráncsokkal kel és fekszik, velük álmodik, míg azonban a nép egyszerű gyermekei egyáltalán nem rettegnek tőlük, csak attól, hogy éhen dögölnek. S ez, valljuk meg, életszerűbb is, mint Bakondi et. fixált vagy jól fizetett nyomorúsága. Mert az az ország, ahol a kedves vezetőnek sincs egy petákja sem, mint arra a vagyonbevallása is utal, miben reménykedhet?

Feltehetőleg azonban vagyontalansága ellenére Orbán Viktor Mihály nem tartozik abba az ötvenkét százaléknyi magyarba, amely a szegénységtől fél leginkább, viszont ebben az országban mégis ő retteg a legjobban. Az ő félelmei komplexek. Míg népe attól tart, hogy éhen döglik, vezetője a golyóálló kisbuszban viselt golyóálló mellényében a nyüves életéért retteg, de ez nem szimpla halálfélő aggodalom, hanem a Macbeth víziós, mitikus iszonyata, amit az ő esetében és Shakespeare költészetét odahagyva mindközönségesen paranoiának nevez az orvostudomány. Viszont kit érdekel magunk közt szólván a kedves vezető mentális nyomora, ha itt van nekünk a miénk.

A magyar ugyanis nem csak attól tart bibliai mértékekben, hogy nem lesz mit ennie, hanem az egészsége miatt is aggódik. Hetvenhat százalékunk fél attól, hogy az ugyan rohadt, de frissen festett falu rendelőkben és kórházakban nem megfelelően látják el. Magyarra lefordítva, úgy véli, hogy szar az ország egészségügye, s ekkor, emiatt derül ki az, hogy ez a hetvenhat százalék még hitetlen is. Hiszen Kásler miniszter megmondta, hogy a tízparancsolat minden nyavalyára gyógyír, a magyar viszont ennek ellenére aggódik, hogy a koszos körmei közt fog megmurdelni. Ennyit a hitről és a kereszténységről dióhéjban.

Ezt a felmérést, ha és ugyan közzé tenné a nemzeti médiaszörny, minden bizonnyal Soros által fizetett, Soros dirigálta és diktálta felmérésként mutatnák be, amely arra hivatott, hogy megbontsa nemzetünk egységét, amely erős, egészséges, boldog és bizakodva tekint a jövőbe. Csak a taknya folyik csöppet, rohad a foga és püffedt a gyomra, írni-olvasni már nem nagyon tud, viszont a talpai egymásra lépnek. Amíg ezeket leírtam, azidő alatt is romlott a forint, európai léptékkel vágtat az infláció, Matolcsy jegybankelnök pedig az előzés tudományáról álmodozik, és annyira unortodox, hogy szarrá megy tőle az ország.

Hogy nem ért ahhoz, ami a dolga volna, nem csak rá jellemző. Kásler mint EMMI vezér az egészségügyhöz, oktatáshoz és kultúrához hülye csak, különben derék ember, Orbán sem tud országot vezetni, csak egy galerit, de nem akarnék egyesével végigmenni kormányunk tagjain és a fideszfiúkon, mindegyik épp ahhoz fogalmatlan, ahová rakta a vezér. Bár mit is várhatnánk egy olyan brancstól, amelyiknek annyi volt a programja: folytatjuk, és ezzel is fölényesen nyert. Mondjuk ilyen zombikkal, akik, mint a felmérésből kiderül, attól tartanak leginkább, hogy szegényen fognak megdögleni, ez nem teljesítmény, de, ha belegondolunk, a cél éppen ez volt. Vegetatív, agytörzsi létbe lökni az országot. – És sikerült.

Szabó, Szita, Vikidál

A koszos körmű Káslernek, az EMMI-nek és nem utolsósorban a történelemhamisító Schmitt Máriának büdös Szabó István filmrendező. Életét, emberi minőségét minősíthetetlennek, erkölcstelennek és megengedhetetlennek nevezik, Oscar-díját mellékterméknek, ami semmit nem nyom a latban, ha a nagy egészet vizsgáljuk. Szita Károlynak, Kaposvár immár örökös polgármesterének Búvópatak-díja van, vele nincs baja a Fidesznek, pedig ő is besúgó volt, mint Szabó. A relativizálás nem szerencsés, az viszont, hogy a Fidesz harminc éve akadályozza az ügynökakták nyilvánosságra hozását, már baj, mert ilyenek fakadnak belőle.

A hónap végén a Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával életműdíjjal tervezi jutalmazni Szabó István filmrendező pályáját. Erre kezdett el óbégatni Schmitt, az EMMI pedig védte a renomét, hogy ehhez nekik semmi közük, mert, mint indokolták: „Emberi viselkedése, tekintettel az önként vállalt múltjára, minősíthetetlen. Alkotótársak, művészek elárulása, besúgás eredményeként elért előnyszerzés, erkölcstelen és megengedhetetlen.” – Szabó „Képesi Endre” fedőnéven 1957 és 1963 között a II/5-ös ügyosztálynak jelentett, hogy mentse magát, jelentései annyira nem ártottak senkinek, hogy, amikor kipattant a dolog, még a jelentettek is kiálltak mellette.

Voltaképp eldönthetetlen, hogy egy életmű, amely előtt szinte az egész világ főhajtással adózik, hogyan viszonyul ahhoz a bűnhöz, amit azért követett el valaki, mert élni akart és dolgozni. Szinte biztosra vehető, hogy az országnak egy Oscar-díjjal kevesebbje lenne a bűn nélkül, de az erkölcsi megítélés nem az EMMI és pláne nem Schmitt Mária dolga. Főleg úgy, hogy amikor például Kiss László úszóedzőről kiderült a szexuális erőszak, Schmitt Mária körei védték az edzőt azzal, hogy az régen volt, és az edző adott annyit az országnak, hogy el is lehetne feledni azt a kis erőszakot. Pedig ő tönkretett egy életet szó szerint, míg Szabó például Jancsóról irkált annyit, hogy a hatalom számára ártalmatlan bohóc.

Egészen ironikus Schmitt álszent ordítása és az EMMI elhatárolódás annak fényében, hogy az általuk szervezett, a rendszerváltás harmincadik évfordulóját ünneplő, a Hősök terén tartott koncertre előadni hívták azt a Vikidál Gyulát, aki szintén jelentett annak idején. Igaz, neki Nagy Feró bocsátott meg személyesen, ami többet nyom a latban, mint a Szabó mellett kiálló több száz színész, rendező és filmes ember. Olcsó lenne az én kommunistám, a te kommunistád, az én ügynököm, a te ügynököd kettősséggel előhozakodni, de adja magát a D209-es épp, azaz Medgyessy, akiből mekkora cirkusz volt annak idején, ma pedig Orbánnal cimborál, sőt, kitüntetést kap tőle.

Egyszerű volna mindkettejük jellemtelenségéről értekezni, de csak azért kerültek a mai történetbe, hogy összevessük a Szabó elleni ordítással, a konklúzió levonását pedig a nyájas olvasóra bízzuk. Szita Károly viszont azért lép színre nálam, mert ő még csak be sem vallja, hogy „Krakus” néven jelentett, súlyosbító körülményként 1980-tól, amikor nem az életéért kellett ezt tennie, egészen 1989-ig, ami után meg fideszes lett, és még tagadja is, hogy spicli volt, sőt, hazafias megfontolásból. Igaz, a kedves vezető sem emlegeti a KISZ-es múltját, Kövér sem, hogy MSZMP alkalmazott volt, egyáltalán, a zárt akták miatt mindenkiről annyi derül ki, amennyit az aktuális hatalom és hatalmi játszmák megengednek és szükségesnek tartanak.

Ezért tart itt az ország, ahol. Itt nem léteznek cezúrák, nem nézett szembe senki a fasiszta – olykor náci –, kommunista múltjával, folyik át egyikből a másikba. Ugyanaz az ember így lehet nyilas keretlegény és ávós briganti, kommunista partizán meg klerikális próféta, s innen már nem is meglepő, ha Orbán liberálisból konzervatív, ebből keresztény fasiszta lesz. Itt stabil elvei senkinek – vagy nagyon keveseknek – vannak, s akinek meg igen, az előbb utóbb okádva mászik fel az elefántcsont-tornyába. Ha van magyar DNS, aminek Orbán a fő hordozója mint tudvalévő, akkor az a jellemtelenséget örökíti nemzedékről nemzedékre, ahogyan az a fentiekből is kiderül. Ennyi a különlegesség mibennünk Európa közepén.

Heteró-e a pedofil?

No most, a fentebbi dilemma, miszerint heteró-e egy pedofil organizmus, esszenciálisnak bizonyul, ha Niedermüller polgártársra, a Fideszre és bizonyos Kaleta Gáborra egyszerre gondolunk, ha nem is egy halmaznak képzeljük őket Niedermüller polgártárs jó hírének megőrzése végett. Hogy nem akarjuk őt dehumanizálni, pedig az esnék meg vele, ha csak úgy közös nevezőre hoznánk a másik kettővel, viszont az elbeszélés szempontjából alakja szükséges, ezért odatesszük őt a lap szélére, vagy aljára inkább, mint tudományos dolgozatokban a hivatkozásokat szokás.

A Fideszt jól ismerjük, nem kell úgymond bemutatnunk, ő van a fekete ruhában és fekete kalapban, ha a westernek szimbolikáját alkalmazzuk. De ki ez a Kaleta Gábor, ugye, eszik őt vagy isszák, ezt nem tudtuk mindezideig, mígnem kiderült, hogy nagykövet volt Peruban, amiből egy dolog biztosan fakad, hogy fideszes. Róluk pedig a CÖF minapi óbégatása nyomán – amit Niedermüllerr polgártárs kiherélésének foganatosítására eszközöltek, hogy éljünk katonás és csinovnyikos társadalmunk nyelvezetével – tehát, aki fideszes, az fehér, keresztény és heteró.

Ha most a logika nyílegyenes ösvényén haladunk tovább, akkor, mivelhogy ez a Kaleta fideszes, következésképp fehér is, keresztény is meg heteró is. Viszont pedofil. És máris előttünk áll a címbéli eldöntendő kérdés teljes súlyával és terjedelmével, amit fölfejthetünk büntetőjogi, szexuál-lélektani, szociológiai, történelmi és mozgalmi aspektusokból is. Ez utóbbit abban a vonatkozásban, ha egy fideszes pedofil, akkor kinek a tökeit akarja levágni a párt, de ezt látjuk. Perszehogy a Niedermüllerét, meg az enyimét, ha így folytatom, de a Gyurcsányét mindenképp.

Mint a napokban kiderült, ez a Kaleta Gábor nagykövet korában Peruban a helyi hatóságok látókörébe került, midőn egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat után nyomoztak. Le is tartóztatták, a párt pedig, mivelhogy a börtönből nehéz ellátni a nagyköveti protokollt, megfosztotta őt a magas rangtól és beosztástól. De a legendárium szerint nem hagyták őt az út szélén, mert állítólag a TEK suttyomban hazaszállította, amit viszont tagad. De ki hisz nekik, ugye, amikor az is titok minálunk, hogy a nem is kormánygépen kinek a rokonsága utazgat Las Vegasba.

Ha ez megemlítődik, akkor Demeter Márta a hazaáruló, ha Kaleta pedofil, akkor a CÖF Niedermüller megfékezésére ír levelet őszentségének, mert mindenki sorosbérenc sátánfattya, csak ők a bűntelen helikopterek. Viszont egy dél-amerikai börtön az nem babazsúr, onnan kikerülni diplomáciai közbenjárást igényel minimum, s most hiába rugózik azon a TEK, hogy neki ehhez semmi köze, Orbán Viktornak biztosan van, mert ismerjük a rendszer természetét. Kaleta Gábor tehát a jóisten meg a párt segedelmével hazaérkezett, de hír róla nincsen egyáltalán.

A pedofília a katolikus egyházon kívüli világban bűncselekmény, és ez a Kaleta ha az inkák földjén követte el, ha másutt, de Polttól büntetetlen marad, akkor az jelesül arra is bizonyíték, hogy hazánkban már nem is világi, hanem egyházi törvénykezés és ítélkezés folyik. Vagy csak szelektálnak a bűnösök között, azaz, nem mindegy ki lop, ki ront meg gyerekeket vagy ki gyilkol. Az azeri baltás hazamehetett, Gruevszki is vidáman tengeti napjait, noch dazu Orbán is él és virul. Kaleta úgyszintén. Ezzel pedig a jogi vagy jogtalansági részét – gusztus szerint – le is zártuk a bájos történetnek.

Hogy a fideszes éthosz (lásd CÖF és a kereszteket lóbáló nemzetvédők) hogyan számol el az ilyen eseményekkel, az volna még hátra. Csak úgy játszásiból, mert gondolkodást feltételezni tőlük dőreség, de azért próbáljuk meg. A karakterisztika és a species szerint három dolog különbözteti meg minden mástól a fideszest mint ismeretes, hogy fehér, keresztény és heteró. Ez a Kaleta így ránézésre europidnak néz ki, szinte árja. Keresztény is legalább annyira, mint Orbán, tehát sehogy, így marad az egyetlen elkülönítő jelleg, hogy heteró-e vagy buzi-e (vagy).

Annyit tudunk, hogy pedofil. No most, ez mint fehér keresztény férfi, irányulhat kisfiúkra vagy kislányokra, így a CÖF világában csak akkor elítélendő, ha kis krapekokat ront meg, ha copfos csörfösöket, akkor rendben van. Bármi elborzasztó is, a logika ezt mutatja nekünk, a heteró pedofil komilfó, a buzi azonban nem. Végül is, van ezek között bőséggel kurvapecér meg drogos is, ennyi már nem oszt és nem szoroz, egy a lényeg, a hatalmat ne sodorja veszélybe. Addig mindent lehet, azután viszont már semmit sem. Éljenek a mimagyarok.