Handabanda és dilivonat

Nem tudjuk, mi kívánna nagyobb méltóságot és tartást, melyik poszt és feladat, a hon védelme, oder a rezsié, melyikhez kellene több kognitív készség. Ám Németh Szilárdnak teljesen mindegy. Mindkettőt ugyanazzal az elsöprő lendülettel, hogy úgy ne mondjuk, a butaság bátorságával abszolválja, lett légyen védelmezésének tárgya a komplett haza vagy egy kanna benzin. Két dolog van, amit még nem tudunk: hogy marhapofa főzése közben miért és hogyan lehet eljuttatni közleményeket az MTI-hez, illetve, hogy a híriroda miért közöl ilyesmiket. Régebben ez ugye egy szakma volt (Monika), ma azonban valami egészen más.

Mielőtt Németh Szilárd történetét folytatnánk, személyes közbevetésként a lapszerkesztő nyomorára irányítanám rá a figyelmet. Ez pedig az, amikor munkája során a közzé tett hírekkel a körülöttünk lévő valóságot óhajtja lefösteni a nyájas olvasóközönségnek, viszont ez MTI hírekkel nem megy. Manapság egy távirati irodai anyag maga az irónia. Ha azt az ember beleteszi a lapjába változtatás nélkül, akkor csak azt remélheti, hogy az ő nyájasa ugyanúgy érez mint ő, azaz, vigyorba rándul az ajka, miközben öklendezik. De nem kommentálhat mindent, miszerint vigyázzanak az olvasásával, mert a tartalom fogyasztása káros lehet.

A kis szervezetünkre nekünk. Viszont az is igaz, hogyha a valóság maga abszurd, akkor arról nehéz józan képet mutatni, mert mit tegyünk azzal, ha Németh Szilárd marhapofa főzése közben szidja az Unió anyukáját. Ha nagy fakanállal a kezében, a bogrács födőjét pajzsul emelve a magasba, akárha valami marhafőző lovagi tornán lenne, mindeközben pedig közleményeket bocsát ki magából olyan szöveggel, hogy az Unió az ellenzékkel együtt valamiféle „dilivonatra” szállt volna fel, amiről ő szerencsére lemaradt, mert épp marhapofát főzött. Így képviseli egyedül a normalitást a tébolyult világban.

Amúgy magával a közlemény tartalmával nem igazán kellene foglalkozni. Hogy mégis megtesszük, az azért van, hogy lássuk, Németh Szilárd ennek segítségével milyen tartalmakat rak be a Mari néni fejébe. De ne érjen az a vád, hogy mindig csak a nyugdíjasok, ilyen szempontból tehát nyugtázzuk azt is, hogy Kiss János építőmunkás vagy Tóh Ede fogorvos egyformán benne van abban a halmazban, amelyik lelkesen tapsol annak, hogy Németh Szilárd megvédi az ő rezsijét. Miközben persze éhen döglik, mert föl nem foghatja, hogy máshol a többszörösét fizeti ki annak, amit a gázszolgáltató sárga csekkjén megspórol.

Ennyit a közgazdaságtanról. De térjünk vissza Németh Szilárd fakanalához és födő-pajzsához, mert még megsértődik, hogy nem foglalkozunk vele eleget. A marhapofa értő előadója a szokásos szókészletet használja hadoválása közben (megvédjük, magyar emberek, nem hagyjuk, etc., etc.), aminek az a lényege, hogy a Fidesz helikopter jellege mellett az őt körülvevő világ en bloc barom. Semmihez nem ért, ül a dilivonaton a magyar ellenzékkel együtt, és zakatol a végromlás felé, amit saját maga idéz elő mindennel is együtt (infláció és a többi), és ezt az emberekkel akarja megfizettetni. Viszont ők elsősorban a Ryanairrel.

Hogy Németh Szilárd ne érezze magát annyira egyedül a kognitív sivatagban, arról Nagy Márton, egészen friss miniszter gondoskodott, aki szintén az MTI-t használta gondolatai világgá kürtölésére. És Nagy Márton is – födőpajzs nélküli ugyan, mégis – gáláns lovag, mert, holott a Ryanair vezérigazgatója, bizonyos Michael O’Leary őt magát hülyézte le, mégpedig ötször, mégis arra szólította fel, hogy a magyar néptől kérjen bocsánatot. Delikát. A Ryanair bűne az volna, hogy a magyar néptől szedi el azt a pénzt, amit Orbán meg tőle vesz el, és máris előttünk van a katonás sor végén a bűnös maga.

Nagy Márton minisztert egyébként ebben a pillanatban Woody Allen képében látjuk magunk előtt, aki a Fogd a pénzt és fuss című filmalkotásban áll kezében a szappanból faragott pisztollyal, amely az esőben egy nagy habkupaccá ázik a kezében. Nagy Márton így tartotta a pisztolyt a Ryanair fejéhez a pénzét követelve, a Ryanair lehülyézte őt, a pisztolya pedig akárha Woody Allené, és annyira is megy vele. Mert egy dolog, amit a képébe kapott, a másik, hogy semmi a játszma végösszege, a harmadik pedig, hogy e történések közben szerinte a Ryanair „handabandázik”. Holott csak annyit mondott: Orbán bekaphatja a rablóstílusával együtt.

Nagy Márton friss miniszter összegzésképpen annyit közölt az MTI-vel: “az üzengetést ezzel lezártnak tekinti, útszéli, kocsmai handabandázásban nem vesz részt”. Újólag csak delikát. A Fidesz két zsenijétől tehát ezen a gyönyörű, nyári szombaton megtudtuk, hogy „dilivonat”, valamint „handabanda”, amiből ők kimaradnak míg pedig a rajtuk kívül álló tágas világ pediglen nem. És mindeközben, hogy el ne feledjük, a marhapofa is elkészült a zsírtól tocsogó bográcsban, mint magyari nagylétünk és intellektuális fölényünk ékes bizonyítéka, hogy a morálisról ne is beszéljünk. Szép napunk volt tegnap, és ma sem lesz jobb.

A tanárok csokija

Gulyás Gergely szerint az ellenzék akadályozza meg, hogy a Fidesz felemelje a tanárok fizetését. Amikor ezt az axiómát hallja a fideszegyház bármely tagja (vö.: szekta), szívesen kitekerné az ellenzék nyakát, de ilyet a közelében nem nagyon talál, ezért inkább belerúg a vak komondorba. Valljuk be, mi sem tételeztünk volna ekkora aljasságot az ellenzékről, bár régóta hírlik fideszi körökből, hogy a nemzetére ront, egekbe emelné a rezsit, lebontaná a kerítést, és minden ilyesmi jár a fejében egyfolytában, ezen kívül rossz hírét kelti hazánknak, és áskálódik a megállított Brüsszelben.

Ahogyan Gulyás Gergely szavaiból kivesszük, kormányunk, pártunk, sőt maga a kedves vezető is azon buzgólkodik szuszogva minduntalan és már évtizede, hogy felemelje azt a nyüves fizetést, az ellenzék azonban ebbéli szándékában megakadályozza. Az is kiderül, hogy kormányunk mindezt a bérrendezést – amelyen nagyjaink és maga a kedves vezető is átesett -, brüsszeli pénzből szándékszik megoldani, de brüsszeli pénz momentán nem érkezik. Megakadályozza az ellenzék. Másfelől viszont azt mondják a megállított brüsszeliek, hogy küldenének ők, ha el nem lopnák, erre nézvést azonban garanciát senki nem ad.

Nem tudható, hogy ezt is az ellenzék akadályozza-e meg, hogy ott liheg a fideszisták nyakában, miszerint ezt is lopd el meg azt is, ám szimpla rosszindulatból, hogy aztán futhasson panaszolkodni Brüsszelbe. Nem tudjuk, de csak így lehet, úgyhogy ezen tovább nem is merengünk, mert fölösleges. Viszont eszünkbe jut a magunk mögött hagyott évtized, amelyik annyira sikeres volt, hogy még a holdról is látszott, ott ugráltak a holdlakók gukerral a kézben örülvén ők is a kedves vezető sikereinek, s vele a miénknek is, csak mi ezt nem éreztük. De nyugodjunk bele, hogy így volt, és csak reánk sütött másféleképpen a nap.

Mindez azonban, visszanézve a bazi nagy sikerekre, juttatja eszünkbe, nem volt ez mindig így. Brüsszel, ha megállítottuk is, azért küldte a pénzecskéket, mert ehhez volt szokva. Rengeteg sok pénzecskét küldött ez a Brüsszel, egyszerűbben fogalmazva ömlött a lé kies hazánkba, s bár az ellenzék mindeközben toporzékolt és ármánykodott, megakadályozni nem tudta a mérhetetlen bőséget. Maximum sápítozott, hogy nem neki jutott, de ez jelenlegi vizsgálódásunk szempontjából mellékszál. Mert arra lukadnánk ki végül is, hogy a tanerők nem most kezdtek óbégatni a pénz miatt, hanem az egész sikeres évtizedben.

Viszont és azonban nekik nem jutott, mint ahogyan más kevésbé óbégató rétegeknek sem, akik a politika nyelvén – mert mi olyat is tudunk – kevésbé tudták artikulálni társadalmi igényüket, inkább duzzogva ittak a kocsmában. Mindegy volt, pénzt sem ők, sem a hangosabbja nem kapott, és még ők jártak jobban, mert például a bőség közepette a dohányipari dolgozók csokiját annak idején Orbán és Semjén vigyorogva fölfalta, holott azért küldték nekik rajta az üzenettel, hogy legyenek szívesek, ne tegyék őket földönfutóvá, és mégis azzá tették. Nagy valószínűséggel ezt is az ellenzék miatt.

Végignézve azonban az eltelt kánaáni és ráadásul bajnoki időszakot, azt kell tapasztalnunk, hogy ha volt pénz, akkor sem adtak, szemben mindenféle fölösleges dologgal – egyházak és kék plakátok, propaganda és futball, stadionok meg templomok, és a többi és a többi -, sőt, mint láttuk, még a csokit is megzabálták, tehát egy brancs voltak a tanúbéli hóhér ítélete szerint, amihez csatlakozunk mi magunk is. Innen nézvést Gulyás Gergely szavai, amelyekkel az ellenzékre mutogat, és Brüsszelre, hogy végül is ő emelje meg a tanárok fizetését, kis, visszatetszést kelt bennünk, de nem túl nagyot, mert ismerjük a rendszert.

De még mennyire. Olyan nagy a mi szerencsénk, hogy a fiúk egyszerűen nem tudnak hibázni, a jóság és a bölcsesség, párosulva a szépséggel, ez az ő sajátjuk, velük és vezetésükkel az élet csodaszép, s ha nagy ritkán homokszem kerül az isteni gépezetbe, akkor Brüsszeltől indulva egyenes a bűnösök sora Sorostól Gyurcsányig. Csakhogy ez már rohadtul unalmas, illetve mellette még aljas is, amit mondanék másképp, de szűköcske a szókincsem a fideszisták jellemzésére. Egy hatalmas másra mutogatás az életük, amit másképpen kudarcnak írhatnánk le, és akkor lenne ám fenenagy csodálkozás és fogaknak csikorgatása.

És tudva azt, kies hazánk leszedált lakosságának zöme el is hiszi, amit ezektől hall, illetve látva, aki mégsem egészen hülye, de mégis rájuk szavaz, mert csak magára bír gondolni meg a házacskára, autócskára, mégsem nekik kell feltenni a kérdést, hogy jól érzik-e magukat a bőrükben. Gulyásnál kell érdeklődni, hogy szokott-e sírdogálni a párna szélét harapdálva esténként, miután szembe köpte magát, de választ erre sem kapnánk, illetve nem is remélünk. Sőt, voltaképp nem is érdekel egyáltalán, mert nem vagyunk mi a mindenható, hogy megverjük őt, megteszi azt a karma. Csigaként látjuk majd viszont hősünket, és jól lesz az úgy.

Bombamese

Neria emberemlékezet óta hadban állt. Már alig emlékezett rá valaki, de évtizedekkel ezelőtt, még mielőtt Prüsszeliának üzent volna hadat, a Nagy Erkély (aki rengeteg alakban létezett és rengeteg néven neveződött, mint például Miniduce, Trottyos Szar vagy épp Óegygé), Muszkóviával küzdött erősen. Voltaképp karrierjének felívelése és szárnyalása akkor kezdődött, amikor egy nagy ünnepen, ahová senki nem hívta, de odatolakodott és bekönyörögte magát, mikrofonhoz jutott, és fiatalságának minden lendületével kappanhangon ordította a levegőégbe és a tömeg közé, hogy muszkik haza. Mindenki lesett szemre-fejre, mert muszkik nem voltak sehol, de elnézték neki, hadd mondja csak ez a jóravaló fiatalember, nem árt vele senkinek, és készek is voltak elfelejteni az egészet.

Amikor azonban hatalomra jutott először, nekiláttak a nagy történelemírók kitépkedni az összes lapokat minden történelemkönyvből, és újakat ragasztani beléjük azzal, hogy a Nagy Erkély űzte el a muszkikat az országból, ami akkor még nem Neria volt, következésképp a történelmi fejlődés egy alacsonyabb szintjén állt, amit jó lett volna el is felejteni. De ezt nem lehetett, mert akkor nem mondhatta volna kappanhangon, nem kiálthatta volna velőig hatolóan a Nagy Erkély (akkor még a Kis Focista), hogy muszkik haza, ami ma már a történelem kezdetét jelentette, és az örökös háború kirobbanását is. A Nagy Erkély meghirdette a harcot – és hívei csatlakoztak hozzá temérdeken – Muszkóvia, a muszkik, és hazai csatlósaik ellen, akiket tűzzel-vassal irtani kell, mert a nemzetre törnek.

Megemelik a gáz árát meg a rezsit, sőt, turbános idegenekkel hálnak. Ma már Neriának hívják az országot, és a Nagy Erkély olyan régóta van hatalmon, hogy az a képzet alakult ki az egész országban, ez mindig így volt és mindig is így lesz. A Nagy Erkély már mindent bekebelezett, és a muszkikat is legyőzte. Sőt, nagyon jóban lett Muszkóviával, így mind az összes újságjában, rádiójában és a központi teleképen is nagy hangon hadat üzent Prüsszeliának, aki prüsszelisták le akarják vágni a kis nergyermekek kicsi kis kukacát, négereket költöztetnének a spájzba, támadják a kereszténységet, egyáltalán, Prüsszelia a sátán tanyája, akit elneveztek Sorosnak és nagy plakátokat is készítettek róla, hogy ne ő nevessen a végén. Sőt, olyan plakátok is készültek, hogy állítsuk meg Prüsszeliát.

Nagy hadban áll tehát Neria momentán Prüsszeliával. Muszkóviát már el is felejtettük, a muszkikat is, amikor beütött a ménkű meg a baj. Muszkóvia háborúba keveredett, ami a Nagy Erkélynek tetszett ugyan, de nem mondhatta ki, ezért óbégatott mindenütt olyanokat, hogy a béke állíthatja csak meg az inflációt, de egy félmondattal utána már hozzá is tette, hogy ennek oka Prüsszelia, sőt, maga Soros. Nos, hogy rövidre fogjuk, Prüsszeliának tele lett a töke egészen a Nagy Erkéllyel, és – legalábbis a Nagy Erkély összes újságja szerint, amit Kesmának hívtak – le akarta bombázni Neriát, egy atomot szánt neki Olajembargó felirattal, most meg már egy hidrogénes meglepetést, amire azt föstötték feliratul Gázembargó.

De ezt tessenek külföldiül elképzelni, ami így egyben a fenyegető veszedelem. De baj, az nincsen egyáltalán. Mert és ugyanis Neria igazságügyis minisztere, aki valami különös módon igazságüggyel egyáltalán nem foglalkozott, hanem Prüsszeliát szidta reggeltől estig, meg hegedülgetett és dekázgatott, szóval maga Varga (nem Vargáné, aki káposztát főz és a kontya alá üt a gőz, hanem szimplán Varga Igazságügyis) észlelte a fenyegetést. Két bombázó szállt föl Prüsszeliában mondta el -, repülnek felénk sebesen, jujj, uramisten, az egyiken az atom-, hogy Olajembargó, a másikon a hidrogénbomba, és ezen Gázembargó a felirat. Persze külföldiül, de Neriában nem tudnak külföldiül, ezért minden szart le kell fordítani nekik.

Szóval gyöttek a gépek, rajtuk a veszedelem. Legalábbis Varga igazságügyis előadásában, aki a Nagy Erkély jobbkeze volt a Prüsszelia elleni háború, és a Muszkóviával folytatott drúzsba ápolásában. Innentől aztán meggyorsultak az események, legalábbis, ahogyan Varga Igazságügyis elbeszéléséből tudjuk. Szóval jöttek a röpcsik, rajtuk a hidrogén meg az atom, a légvédelem beszart, a Gripenekből kilopták a kerozint, Németh Szilárd már a rezsiért felelt, tehát nem volt, aki megvédje az országot. Mert a Nagy Erkély a függöny mögött reszketett kevlárszkafanderben, és fogta a TEK kezét. Szóval óriási volt a baj meg a veszedelem, ahogyan jöttek Prüsszelia gépei, rajtuk a zatom meg a zoxigén, ja nem a hidrogén.

Má’ itt izgalmamban se tudom, hogy mit beszélek. Szóval hullottak alá a bombák, hogy el ne feledjük, az egyik az atom, és rajta a felirat: Olajembargó, aztán a hidrogénes, erre meg azt föstötték a prüsszeliták, hogy Gázembargó. Már mindenki becsukta a szemét Neriában, mind az összes népek várták a nagy durranást, mikor is Varga Igazságügyis fogta az egyiket, csűdre vette, dekázott vele kettőt, majd visszabikázta Prüsszeliába, és aztán a másikat is hasonképp a körömcipőjével. Majd eljátszott egy szonátát, az ellenséges gépek (egyiket a Soros vezette, a másikat a fia) farkukat behúzva fordultak vissza dolguk végezetlen, a Nagy Erkély pedig kiszólt a függöny mögül, hogy: elmentek? Vége van? Azt hiszem, beszartam.

Ki a hülye?

Nem mintha jobb dolgunk nem akadna, de ha már korábban nekiláttunk, csak figyelemmel kísérjük, mi zajlik a Ryanair légitársaság és a kormány között extraprofitadó ügyben. Mert, ha épp nem a mi bőrünkre menne ez az egész, hatalmasan jól szórakozhatnánk rajta. De egy kicsit így is. Ismeretes, és mi is tudjuk, de azért idézzük meg, hogy pártunk és kormányunk extraprofitadóval sújt jónéhány ágazatot a gazdaságban, köztük a légitársaságokat is, hogy tömnék be azt a méretes lukat a költségvetésen, amit Orbán választások előtti eszetlen pénzszórása, valamint az ütött, hogy az Unió nem utal kies hazánknak apanázst arra hivatkozva, hogy azt itt ipari mennyiségben ellopják.

Ennyit az indokokról és kormányunk rablóbanda jellegéről, amely látens állapotból átfordult mainfesztbe, azaz, egészen látványosan fosztogatnak, mert mindenkit hülyének néznek maguk körül, de ez nem megy a végtelenségig, és a jelek szerint most érkeztünk el a határhoz. A Ryanair ugyanis – mint már arról is elmélkedtünk – nagy hangon kijelentette, hogy ő az utasonkénti uszkve tíz eurót tovább passzolja annak, akinek tudja, azaz reánk. Kormányunk azonban ilyen nergőzös és fostos karikás ustoros lendülettel ráküldte a fogyasztóvédelmet a röpcsisekre, illetve vizsgálják az árképzésüket is, hogy mennyire dolgozó népünk ellenségei, amit viszont végképp nem tehetnek. Mindenki olyan árat szab meg, ami neki jó.

Illetve, amennyiért az árut – esetünkben a röpülést – el tudja adni. Ahhoz semmiféle államnak semmiféle köze nincsen, s hogy mégis megtették ez udvariatlan lépésre késztette a Rynairt, jelesül, hogy lehülyézte Nagy Márton a valagán tojáshéjat hordó gazdaságfejlesztési minisztert. Erről az új fejezetről beszélgetünk máma, és a végén nagyon jól fogunk szórakozni, erről kezeskedem. Vagy pedig sírdogálunk kicsit kínunkban, illetve együtt a kettőt, ami maga a groteszk. A Ryanair ráhozta a döbbenetet az egész NER hóbelevancra, amelyik meg van győződve a saját zsenijéről és tévedhetetlenségéről, ami valahonnan onnan eredhet, hogy még Mészáros is okosabb mint Zuckerberg. És akkor innen nézvést képzeljük el a többit.

Látjuk őket? Köszönöm. Nos, nekik, illetve név szerint a tojáshéjas Nagy miniszternek üzente azt a Ryaniar, hogy: „Küldeni fogunk neki egy új könyvecskét, a Közgazdaságtudomány a hülyéknek címűt, reméljük, hogy tanulmányozni fogja, és meg tudja magyarázni, miért vetettek ki extraprofitadót egy olyan veszteséges iparágra, mint a légitársaságoké”. Delikát, Nagy miniszter minden bizonnyal azóta is kapkodja a levegőt, mert ilyenhez ők szokva nincsenek, de még ezt is lehet fokozni. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója ugyanis egy interjúban nem kevesebb, mint ötször hülyézte le ezt a mi miniszterünket, ráadásul akkor, amikor az angolok legyőzésével nemzeti öntudatunk kiverte a plafont a hold felé haladva.

Viszont O’Learyt hallgatva el is múlik teljesen, aki ilyeneket mondott Orbán egyik jobbkezére: „Ennek az idióta miniszternek csak az jutott eszébe, hogy a légitársaságok extraprofitot termelnek, amikor az elmúlt két évben rekord veszteséget halmoztak fel.” „És ez az idióta miniszter azzal érvel, hogy megvédi a magyar családokat? Ugyan már.” „Persze, hát indítottak már egy fogyasztóvédelmi eljárást, azt a mindenit! És az idióta miniszter azt is próbálja nekünk elmagyarázni, hogyan árazzunk.” „Nem fecséreljük arra az időnket, hogy egy olyan kormánnyal tárgyaljunk, amelyiknek ez az ostoba miniszter is a tagja.” „Nem ez a hibbant miniszter fogja nekünk megmondani, hogyan árazzunk, nem ő fog kritizálni minket az árazásunk miatt.”

Ilyenhez tényleg nincsenek szokva a NER-ben és a Kárpátok alatt, így a magyar kormánynak arra futotta, hogy a stílust kifogásolja egy közleményben, amin viszont mi – valljuk be őszintén – egészen jól szórakozunk. Már csak a szerepek felcserélődése okán is, hogy míg eddig a fideszisták beszéltek úgy mindenkivel, mintha a seggükből rángatták volna elő őket, a fagylalt pedig most visszanyalt. Nem tisztünk most abba belemenni, hogy komilfó-e az ilyen, vagy kinek van igaza, hanem konstatáljuk, amit ennek az ügynek kapcsán már korábban is hangsúlyoztunk, hogy ilyen díszletek közt megy szarrá az életünk. Nagynak mindegy, O”Learynek is, viszont a Ryanair elkezdte csökkenteni magyarországi járatai számát. Innen pedig tessenek tovább mélázni az egészen.

Kétmillió forint

Megemelték hát a kedves vezető fizetését végre. Rendezték a bérét. Mert ő is – ahogyan volt szíves nyilatkozni – bérből és fizetésből él, ehhez a társadalmi réteghez tartozik, és az nem járja, hogy szerte a birodalomban mindenki kapja a nagy pénzeket, a KSH alig győzi számolni, ahogyan hetente keres többet mindenki, sőt pláne a párnacihában is őriz még az utolsó csecsszopó is tízmilliót. Ráadásul Feri bátyámnak is ment novemberben nyolcvan, meg a tizenharmadik havi, meg az anyám valaga. Mindenki lubickol a bankókban, csupán a kedves vezető volt ilyen kegyetlen árva, hogy rá senki soha nem gondolt, mint a Red Bull reklámban a rénszarvasok: kérdezgette, hogy hát vele meg mi lesz. És akkor gondoltak rá.

Egy ilyen béremelésről szokásban van demagóg-népies hangon beszámolni, aminek a veleje az, hogy elmennek ezek a retkesbe és a kedves vezető is az édes anyukájába. Mi azonban igyekszünk nem ezt a könnyű utat bejárni, elmenni a könnyebb ellenállás irányába, hanem mintegy ontológiailag járjuk körbe a problémahalmazt, s ha ennek végén magunk is ugyanarra jutunk, mint a többség – retkes és anyuka -, akkor is cizelláltan adjuk elő. Mert hová vezetne az, ha mindenki csak nekilátna óbégatni meg kelteni a feszkót, még kitörne valami forradalom, azt pedig nem akarhatjuk, mert a mimagyarok nem is olyan. ’56 valami kisiklás volt, ott valahogyan megbicsaklott a néplélek, de a rend azóta teljesen helyreállott.

Magyarán kuss van. És egy kis hullaszag is. De mindezek után, hogy könnyű ecsettel leföstöttem a bús magyari sorsot, induljunk el a megoldásban Camus legnagyobb kérdésével, ami az: miért? Választ, ha nem is magától a kedves vezetőtől, hanem egyik szájától (vö.: csinovnyik) kapunk, amikor Fürjes B. álomtitkár magyarázza el nekünk, hogy szerte az Unióban négy kivételével mind az összes miniszterelnökök jobban keresnek ennél a miénknél, ez pedig nem járja. Hogy miért, azt mi gondoljuk hozzá, mikor is rámutatunk arra, amit maga a kedves vezető maszatolt a képünkbe személyesen, hogyaszongya az elmúlt száz év tíz legsikeresebbike van mögöttünk az ő dirigálásával. Tehát szüret.

Az uniós viszonyok tehát a mérce. Itt és most nagyvonalúan engedjük el a kedves vezető viszonyát hozzá, ami leginkább a szétverés óhajtásában mutatkozik, és írjuk alá, hogyan is néz már ki, ha az az ország, amely mindenben hasít, amelyről mindenki csak ábrándozik, hogy de jó is lehet abban élni, éldegélni szépen, békességben csöndességben, hogy az a vezető, aki népének ekképp elhozta a Kánaánt, semmi megbecsülést és megfelelő ellentételezést nem kap. Hogy amkor ott a miniszterelnökökkel hasonlítgatják össze a fizetési papírokat, ő szégyenkezni kénytelen, akárha Tiborc panasza (nem vőmuram), hogy mit is rak az ő kezébe vénségére a hazája. Láthatjuk, hogy mindez tarthatatlan egészen.

De részleteiben is. Mert és ugyanis miközben a kedves vezető türelemmel viselt hosszú kolduslét után immár fölzárkózik az európai szinthez, ugyanez az alattvalók számára évente van tíz éves távlatban beígérve. Ezt pedig úgy lehetne lefordítani, hogy a magyari jómunkásember a burgenlandi traktoristához képest lófüttyöt keres, és ahogyan a dolgok kinéznek, nem is fog annyit keresni soha. Legalábbis a kedves vezető országlása alatt. Innen nézvést pedig olybá tűnik, mintha a kedves vezetővel kivételeznének, hogy arányosan többet kap, mint az alattvalók, és pláne, mint amit megérdemelne.

És itt el is jutunk a jelen vészterhes időkig, a nem is megszorításokig, amikor viszont mégis mindenki spórolásra van kényszerítve és utasítva. Sőt, azt is mondták nekünk – ami már most lódításnak tűnik -, hogy a kormány magán kezdi a koplalást, a spórolást, és nos, ehhez képest száznyolc államtitkárhelyettes van a brancsban, és az is csöndesen bevallott dolog, hogy sportra és propagandára is több jut, míg a kedves vezetőnek meg jóval több. A több mint száz százalékos emelés már döfi, a másfél milliós többlet az igen, ha arra gondolunk, hogy Feri bátyám a feltett százezrére kap uszkve kilenc százalékot, ami havi kilencezer többletnek mutatkozik, és Feri bátyám ezzel kitörölheti az aszott valagát.

Hogy a munkásosztályról, tanárokról, pedagógusokról és utcasöprőkről ne is beszéljünk, akiket fölzabál az infláció, de ők nem is kedves vezetők. Jegyezzük meg csöndben, egyetlenünk emelésének mértéke és ideje is vérlázító, de ez van, ezt kell szeretnünk, mint ahogyan azt is, ha mindezek után is az jelenik majd meg a vagyonbevallásában, hogy neki nincsen semmije, mert a fizetése mind egy szálig elfogy a háztartásra. Mindennek ellenére a puritán és templom egere imázst nehéz lesz fenntartani a havi négy és félmillió bruttónál, de neki talán sikerülni fog. Ennek ellenére egy határ átlépődött, egy álca lehullt, de ez a bávatag mimagyarokat nem érdekli egyáltalán, mert ők jól élnek szemetes kannákból (by: Ginsberg).

Végezetül egy dilemma, ami az elmúlt tizenkét év után óhatatlanul felvetődik, mégpedig az, hogy I. Orbán nagy királynak egyáltalán szüksége van-e pénzre a közemberi értelemben, amikor mindent, fuvart (páncélautó, nem is kormánygép) a köz fizet, boltba ő nem jár, kinézetre szabóhoz sem, meccsjegyre nem költ, mert megtiszteltetés, ha kilátogat akármely falábúakhoz, disznóölésekből viszi a toroskáposztát, a parlamentben pedig a tüntetők csokiját zabálja föl. A fizetség tehát csak egy bukolikus dísz a köznapokban, szerintem bankkártyája sincs a manusnak, lévén, az egész ország az övé. Innen nézzük a mostani emelést, és ítélkezzen mindenki habitus és gusztus szerint. Köpni is ér.

Igyon Heinekent, röpüljön Rynairrel

Budai Gyula az ő egyszerűen keresetlen (faék) stílusával jelentette ki, a maga részéről úgy bünteti az imperialista Rynairt, amely cég a mimagyarokra hárítja tovább a rá kirótt sarcot, hogy nem fog röpülni velük soha többé ebben a földi életben. Delikát. Már sejtjük, hogy a Rynair ettől a kardjába dől, meghasonlik mintegy, önmagát pedig kékszegélyű kistányéron adja át Mészáros Lőrincnek további szíves használatra. Mert ő egyrészt bátorak, másrészt okosabb mint a Cukorhegyi, és még Istennel, illetve „az” Istennel is jóban van. Nem utolsó sorban pedig azért, mert, ha ő tulajdonolja a dolgokat, valami fura módon nem köteles fizetni extraprofitadót.

Közzé tehetnénk tehát a felhívást: multik, ha jót akartok, iramodjatok a magyari nemzet gázszerelőjének kebelére, ahol Andikának megpihenni oly jó, mint az ismeretes. A dolgok azonban nem ilyen meseszerűek, és jó végük sem lesz egyáltalán. Mi több, nagyon rossz végük lesz, ahogyan a Fidesz hülyéi az ügyben habzanak, mert a Rynairből, mint kitetszik, közellenség vált. Ő, úgy is mondhatjuk, az új idők prototípusa, próbapert, vagy ha úgy tetszik, esküvői próbavacsorát folytatnak rajta és vele, hogy föl tudják-e zabálni, illetve ha ez nem megy, kifosztani, vagy elüldözni az országnak még a tájékáról is. Ilyen vágyak habzanak a fideszistákban.

Nem ismerjük a Rynair lelkivilágát, aki most vagy kuncog magában vagy kurvaanyázik. Mert a csürhe úgy ráröpült, mint annak idején a Heinekenre, akit szintén nyektettek és nem fogyasztottak a Csíki sör érdekében, mint valami duzzogó degeneráltak. És ugyan a Heineken él és virul, sőt, a vörös csillagját is megtarthatta, ami alapján szintén ki akarták tiltani, de az egész cirkusz nem volt tanulságok nélkül való. A legnagyobb, hogy a nemzeti Csíki sör döglődik, folyamatosan veszteséges a gyártója, ami azt mutatja, hogy Kósa Lajos és Lázár János igyekvése, reklámjai ellenére, hogy ők Csíki sörrel kelnek és fekszenek, hatástalan, mert akik a jó sört szeretik, nincsenek ezen a véleményen.

Budai Gyula a Raynair esetében még azzal a hendikeppel is rendelkezik, hogy az imperialisták helyett nem tud magyari röpcsis társaság fogyasztására buzdítani, mert ami volt (MALÉV) szétkúrták a kollégisták, már a romjai sincsenek meg. Úgyhogy a nemzeti magyarok vagy másik elfajzott multival röpködnek, vagy marad nekik az ekhós szekér, mert nem minden porbafingónak van nem is kormánygépe. Különös viszonyaink vannak, különös ez az egész extraprofitadó, aminek a következményeit, mint a föntiekből előtűnik, a probafingók, azaz mi magunk fogjuk viselni, mert nem minden multi olyan hülye, mint a Rynair, hogy nagydobra veri az áremelést. Viszont mindegyik megteszi.

Így vagy úgy, előbb vagy utóbb. A Fidesz egy másik haszontalan hülyéje, Hollik István tudatta velünk nagy hangon, hogy a Rynair lépése azért okoz köreikben lincshangulatot, mert más társulatok, például a bankok, nem tudnak, de nem is akarnak árat emelni. Mindeközben viszont látjuk, dehogynem. Már érkeznek a hírek arról, hogy például a K&H hatezerről tízezerre emeli az ügyfél által fizetendő egyszeri tranzakciós illetéket, aztán jön a többi is mindenféle furfangokkal, hogy bepótolják azt a pénzt, amit Orbán elszed tőlük. És innen csókoltatjuk Kocsis Mátét is, aki pedig azt mondta, mindez egyszerű fogyasztóvédelmi kérdés, a politikának nincsen dolga vele.

Hogy lefordítsuk, aki ugrál, arra valamelyik hatóságot uszítják rá, a rendelet – a rendeleti kormányzással – megszületett, jöhetnek a végrehajtók. Innentől kicsit messzebbre tekintve azon is elmélázhatunk, ezeket látva melyik cég lesz olyan hülye, hogy valami szolgáltatást ide telepítsen, illetve a másik oldalról melyik lesz az első, aki azt mondja, Orbán bekaphatja, és odébb áll. Nincs jó hírünk a világban. Több országban arra intik a hozzánk utazni szándékozókat, számítsanak arra, hogy tájékunkon homofóbiával, rasszizmussal és ilyesmikkel találkoznak, ezen kívül a leleményes magyarok előszeretettel meg is lopják a látogatót. Ilyen történeteket ismerünk dögivel (taxik, éttermi számlák és egyéb nyalánkságok).

Most pedig a gazdasági élet szereplői látják, hogy a magyarok elszedik a pénzüket, ha jószerivel nem adják, akkor hatóságot uszítanak rájuk, mert a Rynair története, mint egyesben az általános, erről szól. Hogy így járhat mindenki, aki sokat ugrál. A most említett két momentumból kitűnik, hogy köpedelem ország köpedelem polgárai vagyunk, akiktől és amitől lehetőleg tartózkodni kell. A Heineken példája, és az ellene indított aljas lejárató hadjárat azonban az igazolja, hogy aki a piacon szocializálódott, az túlél, míg a haveri ösztökélések és állami segítés ellenére a Csíki sör meg haldoklik, ami olyan intő példa, amire nem ártana figyelni. Hogy nem ők fognak megdögleni, hanem mi. Köszönjük, Orbán Viktor.

Sárga csekk

Hogy tudjuk: „Magyarországon a rezsicsökkentés minden rezsifizető magánszemélynek törvényesen biztosított jogon jár, azt senki nem sértheti meg büntetlenül”. Ez Németh Szilárd rezsibiztos axiómája, amire mostanában a nyomorult életét felfűzi. A tételmondatból nem tűnik ki, mire számíthat az, aki megsérti a rezsicsökkentés jogát, de feltételezzük, hogy apukával példát akarnak statuálni, aki apuka esetünkben és momentán Karácsony Gergely főpolgármester volna. Hogy miért, az nehezen érthető, de az a zsugorított módú agyi működés lehet az alapja, amely a fideszisták sajátja, és amivel mindenhonnan és bármikor képesek eljutni Gyurcsányig, Sorosig, esetünkben pedig Karácsonyig.

Arról már elmélkedtünk, hogy a rezsibiztos Csepelt a saját feudumának tartja annak ellenére, hogy azt senki nem akarja, legfőképp a helyiek nem. Németh Szilárd azonban arról nem vesz tudomást, hogy őt errefelé nagy valószínűséggel utálják, így a csepeliek nevében beszél és tutul, holott erre őt senki meg nem kérte, fölhatalmazást meg pláne nem adott neki senki. Ha úgy vesszük, Németh Szilárd a csepeli dolgokban önmagában és önmagáért óbégat, viszont ezt nagyon hangosan teszi. Most azért zajoskodik épp, mert két csepeli panelban élő panelprolik százezres fűtésszámlát kaptak valami adminisztrációs hiba folytán, és ebből jutott odáig a rezsibiztos, hogy Karácsony Gergely szabotálja a rezsicsökkentést.

Karácsony Gergelyt tehát karóba kell húzni, vagy más módját kell találni a megrendszabályozásának, aminek mindenképpen be kell következnie, mert emlékezhetünk az axiómára: „…azt senki nem sértheti meg büntetlenül…”. Németh Szilárd azonban a hozzá fogható (csakis és kizárólag) bölcsességgel még ezen is túlmegy, és utasít, mint akárkinek az atyaúristene, miszerint „fölszólítom a főpolgármestert a jogtalan csepelin számlák azonnali stornójára”. Delikát, midőn elképzeljük Karácsony Gergelyt ahogyan könyökvédős csinovnyikkét stornóz, mert ő egy szomorú irodista. És ezen a ponton ötlik eszünkbe a NER egyik nagyasszonya, aki arra intette kislányát, azért kell sokat tanulnia, hogy ne legyen bánatos szemű hivatalnok, akinek pokol az élete.

Mert, hogy el ne feledjük, a százezres számlát, a sárga csekket mintegy egy szétszórt és szétzuhant FŐTÁV alkalmazott állította ki, akit szegényt már el is bocsátottak az állásából, holott szegényt lehet, csak elhagyta a felesége egy daliás nerhuszárért, és bánatában szétitta az agyát. Hanem a csekk, a sárga papír, ha esetünkben csak szimbolikusan is, amelyen már évtizede szerepelnie kell, mennyi jót tett a panelprolival Orbán Viktor, mennyit hagyott a zsebében vagy enkezével egyenesen belegyömte a bankókat. Az ilyen százezres számlákkal az ilyen képzetek és tanítások csorbát szenvednek, mert azt senki nem gondolta komolyan, hogy a csepeliek szaladtak a sarki postára haladéktalanul befizetni a pénzt. Adminisztrációs hiba történt, a bűnöst kirúgták, és a bajt helyrehozzák.

No most, ettől a tényállástól eljutni oda, hogy Karácsony Gergelyt föl kell kötni, nem csekély szellemi teljesítmény, de a fideszisták így vannak huzalozva. A kedves vezető is arra jutott pénteken, hogy Soros a háborús uszító, és Brüsszel felel az inflációért. Ilyen irányok mellett nem meglepő, ha Karácsony akarja megkárosítani a jó csepelieket, mert mindig van bűnös, és mindig valaki más. Viszont így élni nem érdemes, vagy legalábbis bajos. Karácsony Gergely ugyan nem mondta ki és nem is mutatta, de érezzük a megnyilatkozásán, milyen jól szórakozik – tegyük hozzá velünk együtt – a saját hülyeségében pörgő rezsibiztoson. Igaz, hogy az ember kínjában röhög, midőn őt olvassa. Van min.

„Azt tudtam, hogy a baloldal, köztük a FŐTÁV tulajdonosi joggyakorlója, Karácsony Gergely a kezdetektől folyamatosan fúrja-faragja és megszüntetné a rezsicsökkentést. Viszont azt nem gondoltam, hogy egy ekkora, a csepeli családokat és nyugdíjasokat megkárosító törvénytelenségbe botlok.” – Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be, nagyon nehéz ezt az egészet komolyan venni, pedig annak szánta a rezsibiztos, akinek a saját kis nyomorult világában valószínűleg igaza van, és látja magát, hogy midőn a gazda áll a vár fokán kivont karddal, és kaszabolja a brüsszeleket, sorosokat, hasonképp ő is úgy bánik el azzal, ami neki jutott, és ez Karácsony főpolgármester. Akinek egyébként elég sok hibája és bűne van, de annyi azért soha nem lehet, hogy a rezsibiztossal egy lapra kerüljön, és ezen a ponton fel is fedezzük kies hazánk tragédiáját.

Hogy a hülyék ülnek a nyakunkon. Minden szinten a kontraszelektált egyedek uralkodnak, mert őszintén megvallva Németh Szilárd másutt – kivéve hasonló diktatúrák, amelyekben szintén a hűség az egyetlen mérce a kiválasztásánál – labdába sem rúghatna, más vidéken nem tudjuk mi lenne a sorsa, míg minálunk pedig az uralkodó párt alelnöke, és ilyen számlák miatt pattogó fontoskodó szerencsétlen. Ez az egész valahol végtelenül szomorú, amivel viszont semmi újat nem mondok a nyájas olvasóközönség számára. Mert így zárásképp és elgondolkozásiul idéznék még a rezsibiztostól, hogy mivel zárta a főpolgármesterhez intézett fenyegető sorait: „…felszólítom…a sértett lakóktól való bocsánatkérésre…” Nem tudok ehhez mit hozzá tenni. Sírdogálok kicsit a zsepimbe hullatva könnyeimet.

Ő, a magyarok

Reggel volt és álmos idő, amikor I. OV nagykirály, utcai harcos, influenszer és valamint ült a páncélozott géperejű járműben, a sötétített ablakok mögül nézte a bűnös várost, benne az embereket, akik egyáltalán nem szerették őt. Mentek a járdán fülükön telefonnal, iramodtak le az aluljárókba, fürtökben lógtak a villamoson vagy rákönyököltek az autó dudájára szidva a másik kurva anyját. Ettől I. OV nagykirály és a többi elérzékenyült, mert meglátta bennük önmagát, aki egyfolytában könyököl azon a rohadt dudán, és mondja-kiáltja, hogy a Brüsszel kurvaannyát. Ettől egynek érezte magát a sofőrökkel, de ő volt az is, aki fürtökben lógott, és ő telefonált az aluljáró gyomrába haladva lefelé.

Ha gyerekek voltak a kintiek, akik ordítottak az anyjuk kezét fogva, ők sem szerették őt. I. OV nagykirály és a többi azonban ezt nem tudta egyáltalán, aki válogatott példányokkal találkozott, a kezét csókolgatták vagy szelfiztek vele, mosolyogtak rá, és azt mondták neki, hogy az Isten áldja meg őt, illetve ilyenek. Tapsoltak neki, meg boldogak voltak, ha a ruhája szegélyét érinthették. Ettől valami elterült bizonyosság születetett meg benne, hogy a gyerekek is ők meg az anyukájuk is, és ahogyan nézett kifelé az álmos reggelen, rádöbbent arra, amit már régóta érzett, de nem tudott kimondani, hogy ő a magyarok. Mindahány. Hogy magyar rajta kívül nincs, mert nem is lehet. Kívülről látta önmagát.

Egy testben tizenöt milliót, és valami fura változást érzett, állni látszott az idő, bár a páncélozott géperejű jármű haladt. A rádióba tartott a sötétített üvegű, páncélozott géperejű jármű, ahol kedves riporterkisasszony fogadta őt mint régi ismerős. Évek óta minden pénteken ott hümmögött neki és helyeselt, annyira egyetértett vele, hogy tényleg ő volt, most is a kezében a papír, amire tegnap este fölskiccelte a témákat, hogy miről fog beszélgetni önmagával. A nagy földgömb mellett, ahol a vázlatot enkezével papírra vetette a riporterkisasszonyra gondolva, benne is önmagát látta, mert a saját gondolatait adta vissza, és reggel a sofőr is ő volt, aki saját magát vitte, miközben magára gondolt.

Ott ült hát a stúdióban önmagával szemben, előtte a kávéja, amit az előbb hozott be magának, szétszórtságában olykor elbóbiskolt, álmában két magyar volt, és játszott egymással. Aztán fölriadva ült magával szemben, és először mondta ki önkéntelen a félmondatot, aminek az érzése már oly régóta motozott benne, de alakot eddig nem öltött, amit nem bírt megfogalmazni, de ezen az álmos, különös reggelen mégis testté vált az ige, hogy aszongya „rajtam, magyarokon kívül”. A szöveg többi része mindezek után érdektelenné vált, megtörtént ugyanis a csoda, ez nem királyi többes volt már, hanem isteni egyes, Jákob dilemmája az Élohimról, vagy a vele szembe jövő három férfialak, aki az egy Isten.

A bólogató kisasszonynak nem tűnt fel az alany számának megkettőződése, az átváltozás úgymond, amikor I. OV nagykirály, etc. szája szélét nyalogatva, busa fejét oldalvást biccentve kicsit a táskás szemeivel magyarokká vált. Ahogyan idefelé is megvolt az érzés, hogy ő a dudára könyöklő kurvaanyázó és az anyja kezét bömbölve cibáló magyar, tehát a gyerek is ő, de a bunkó felnőtt is egyszemélyben, ami maga a misztikum, illetve már majdnem szentháromság, ahogyan Jákob dilemmájával erre utalni már szándékunkban volt. Tehát teljes lett a káosz I. OV nagykirály valamint fejében, de nem lennénk hűek teljesen az igazsághoz, ha azt sugallnánk, hogy mindez váratlan volt és hirtelen.

Nem, egyáltalán nem, és mégis felkészületlenül érte az ő lelkében I. OV nagykirályt valamint, hogy meg is fogalmazódott az ige, miszerint rajta kívül nincsen semmi se, hogy ő a kezdet és vég, az alfa és az omega, amitől megtörtént, aminek meg kellett történnie, hogy az ego elkezdte szétfeszíteni a testet, hogy amint kimondatott a varázslat – mint emlékezhetünk, „rajtam, magyarokon kívül” -, I. OV nagykirály nekilátott lufiként fúvódni fel, hogy kifeszítette a nyomorult stúdió falait, romba dőlt a rádió nyüves épülete, és I. OV nagykirály valamint ott lebegett bazi nagy felvonulási bigyóként ég és föld között, de hopp, arra járt épp egy békemenet, aki megfogta a zsinórját, és most horcolássza magával. A tömeg pedig ujjal mutat rá, amerre viszik magukkal: ott van ő, a magyarok.

Szárnyakat adnak vágyainknak

Miután pártunk és kormányunk extraprofitadó címén arra kötelezte a légitársaságokat, hogy utasonként uszkve tíz eurót utaljanak át Orbán Viktor számlájára, a Rynair azonmód jelentette be, hogy ezt megfizetteti az utasokkal, mert másképp nem is tehet. Amikor jegyet vesz az utas a Rynairtől, utazási szerződést köt vele, amely szerződésben az szerepel ennél a légitársaságnál, hogy minden új kormányzati adót áthárítanak a nyájas utasokra, a Rynair tehát nem akarja megszegni a saját szerződését, mert nem hülye. A kormány viszont annak tartja, és veszteségbe akarja kényszeríteni a társaságot, ami viszont a kapitalizmusban nem megy.

Viszont azt elfelejtettük, hogy ezek mocskos imeprialisták, akik örüljenek, hogy nem vasvellával kaszabolja le őket pártunk és kormányunk. De még az is lehet, mert amikor kiderült, hogy ilyen fennforrgás van, percek alatt küldték rá a Rynairre a fogyasztóvédelmet, hogy vizsgálná meg a cég jegyárusítási gyakorlatát, és ezen kívül, hogy érezzék a törődést, az árképzési gyakorlatukat is, hogy mennyire mocskos imperialisták ők. Minden külön értesítés és további cécó helyett rezignáltan utalnánk a kedves vezető apukájának bányacégére, amely brutálisan magas szorzókkal dolgozik.

Pláne állami megrendelésre, amiből iszonyatos extraprofitja keletkezik, amit viszont nem visz ki az országból, hanem zsebre rak. Vele viszont olyan gondok nincsenek, mint a Rynairral, de a légitársasággal sem sokáig lesznek, ha kormányunk így folytatja. Mert ahogyan egy perc alatt lehetett a nyakukra küldeni a fogyasztóvédőket, hasonképp egy perc alatt törölhetik ők a budapesti járataikat integetve Orbánnak, hogy pá, kisaranyom, pá. Feltesszük, nem ez a cég lesz az egyetlen, amelyik morcos lesz kies hazánkra meg benne ránk, és a végén úgyis mi szívjuk meg, mert mi nem tudunk olcsón röpülni. Már aki akar, és akinek telik erre.

Mielőtt azonban ránk omolna a mázsás, szörnyű mennybolt, vigadjunk egy csöppet sírva, amikor meghallgatjuk Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szavait, aki májusban még azon elmélkedett, hogy valószínűleg a légitársaságok ráterhelik az utasokra az extraprofitadót, de ők – mármint az utasok – „akik miután ide megérkeztek, majd el is akarnak menni innen, így ki fogják fizetni a díjat.” Ha jól értjük, és jól értjük, úgy okoskodott a friss és zamatos miniszter, hogy a kies hazánkba érkező külföldi beleszagolva az itt terjengő szarszagba, mindenképpen menekülni óhajt, és akkor annak borsos ára lesz.

Érdekes megközelítés, főleg a külföldiek szemével, akik azt tapasztalják, ha retúrt vettek a Rynairre, akkor, ha távozni óhajtanának innen, még fizessenek, mert különben itt maradnak rabszolgának. Az ilyesmi öregbíti kies hazánk jó hírét a világban, bár annyira elrontani már nem lehet, miután az hír is bejárta a földtekét, hogy nálunk csecsszopók pfujolják tömegesen a stadionban térdeplő focistákat. Ehhez képest az, hogy államilag elszedik a pénzed, mint valami útonálló haramiák, ha tovább akarsz állni, már csak hab a tortán, a hátrafelé nyilazásunk újabb fejezete, amit nem szégyellünk, mert kipcsakok vagyunk.

Visszatérve azonban még erre a ropogós miniszterre, míg májusban így gondolkozott az érkező és menekülő külföldiekről, és nem tartotta akkora bajnak, ha a légitársaságok az utasokkal fizettetik meg Orbán elcseszett politikáját – mert mindig más fizeti -, most, június elején mégis ő uszította a fogyasztóvédőket a Rynairre, mondván, „akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását”. A fogyasztóvédelem legyőzi a Rynairt, aki pedig tovább fog állni, és az is lehet, hogy ez a nem is annyira titkolt cél, amikor persze teljesen mást hallunk. Azt halljuk, hogy rezsivédelem, és ebben a kontextusban nehezen tudjuk értelmezni.

A kedves vezető azonban segít nekünk, mert a ma reggeli kossuthoson elmesélte a lényeget, hogy aszondja, és most tessenek figyelni erősen: „a kormány nem mulya”. Ezt mi nem is hittük, hogy viszont aljas, azt nagyon is, és egy percet sem hagynak ki, hogy ezt a tapasztalatunkat újólag és mindig alátámasszák plusz megerősítsék, pedig nem kellene annyira. Mert ugyan lehet nyektetni a multit, csak nem érdekli, maximum elmegy. Vagy velünk fizetteti ki a bajait. Mindenképpen mi járunk rosszul, mindent mi fizetünk, és még távozni sem tudunk. Mert vagy öregek vagyunk, vagy nincsen ahhoz nekünk moslékunk.

Németh Szilárd, a félisten

Tegnap esősiten szarrá áztatta a bűnös Budapestet, leállt a közlekedés és utcák szakadtak be a víz súlya alatt, ami biztosan büntetés azért, ahogyan viselkedtek április harmadikán a helyiek. Ez a vízözön kezdete, illetve még Jerikó sorsa is kinéz, ha valaki rendbe nem teszi a dolgokat, utat nem mutat, jelöli ki a sövényt jelzőkarókat gátakat. Németh Szilárd örvendezett nagyon, hogy a birkózóakadémiája fölé, mellé és hozzá is megérkezett a brutális eső. Hogy miért, azt nem tudni, de videót abszolvált róla, miszerint „Medárd után egy nappal megjött az égi áldás ide a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára is. Woohoo!”

Nem tudjuk, miért boldog az özönvíztől hősünk, az viszont feltűnő nagyon, hogy nem népi-nemzethy, senem zsidó-görög-római módon fejezi ki boldogságát, hanem, mintha Coca-Cola mámorban fetrengene a múlt század ötvenes éveiben. És amit itt most előadunk róla, az megmutatja, valóban ott is van, illetve még távolabb, valahol a feudumok világában, ahol Csepel szigete, az ott lakó jobbágyok, a földek, rétek, birkózó akadémiák és mindenféle más jószágok az övé volnának, amelyek felett ítélhet, javaik fölött rendelkezhet, és még pallosjoga is lehet, mert ő a Párt választókerületi elnöke arrafelé.

Az egész zavaros birtokviszonyt és jogokat nézve olyan ájer üli meg lelkünket, mintha Németh Szilárd régi idők kerületi (vagy falusi) párttitkára lenne azok minden szellemi képességével és mindenható hatalmával, ám mindehhez hősünk még valami misztikumot is hozzá illeszt, mint aki ebbéli hatalmát nagyobb erőktől kapta volna, uralma a sziget fölött Istentől eredeztethető. Mástól egyébként nem is lehet, mert és ugyanis a helyi népek már többször kifejezték abbéli óhajukat (lásd választás), hogy nem őt szeretnék képviselőjüknek, hősünk viszont mégis annak képzeli magát, sőt, mint majd kiderül, még ennél is többnek.

Mielőtt azonban erről festenénk képet Némethről glóriával a fején és lángpalossal a kezében, emlékezzünk másikakra is, ahol Németh Szilárd másfajta szerepekben mutatkozik. Mégpedig abban, hogy tövig nyalja a kedves vezető valagát. E célból születtek azok a képek, amelyeken szocreál stílusban tölti ki a nemzeti konzultációt, vagy a kedves vezető után fél órával áldatja meg a saját irodáját is mindenféle csuhásokkal (by: I. Orbán Viktor). Németh Szilárd tehát egy szervilis féreg, akinek másból sem áll az élete, mint hűsége bizonyításáról, más irányban viszont, tehát lefelé azt tesz, amit csak akar. Legalábbis így gondolja az életet.

Voltaképp itt érkezünk el mondandónkhoz, ami nem lesz új, ellenben legalább megdöbbentő. Mert tudtuk azt, hogy a NER berendezkedése ilyen, láttuk és éreztük a bőrünkön az iszonyt, node ennyire penetránsan még nem maszatolták a képünkbe, mit gondolnak a világról, benne magukról és rólunk, de ebben a konkrét esetben, hogy Németh Szilárd mit képzel önmagáról. Hát, fura dolgokat, mit ne mondjunk. Ezt megtudni és megérteni nekünk Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere segít, aki interjút adott a Népszavának, mert nem tudta, mit cselekszik. (Béke poraira, látjuk a dicstelen véget.)

Nos, azt mesélte a lapnak ez a halálra ítélt, hogy “A Fideszben ő áll magasabban a ranglétrán, és meggyőződéssel vallja, hogy választókerületi elnökként joga van akár megbuktatni is a polgármestert. Akkor is, ha sikeres, és ha ebbe a helyi Fidesz belebukik. A képviselő úrnak ugyanis valójában az volt a baja, hogy nem ő a polgármester. Összeférhetetlenség miatt nem is lehetett volna, de ezt képtelen volt elfogadni és elviselni. Évről évre egyre durvább vádakkal támadta Borbély Lénárdot”. – Lennének önök mindezek után Ábel alpolgármester helyében? Ugyehogy nem, de, ha már feláldozta magát, még idézzük őt.

“Ha így folytatódik, garantáltan meg fogja buktatni a Fidesz alelnöke a Fideszt Csepelen. A képviselő úr párton belül sem titkolja, hogy erre készül, és ezzel lényegében ellenzéki kézre akarja adni Csepelt. Nekem ebből személyes okokból lett elegem. Senkiben sem bízik, ezért próbál minden lehetséges pozíciót maga betölteni.” – Idáig semmi különös nincs a dologban, ez a történet lejátszódhatott volna akármely pártirodán Kádár alatt valami füstös kisvárosban, és tudtuk is, hogy a gauleiterek már csak ilyenek. Az összes fideszes így viselkedik a maga kis szemétdombján, mindenki ott mindenható, míg felfelé csicska.

Ettől elég undorító ez az egész, és ettől van hányingerünk tizenkét hosszú éve, de Németh Szilárd még egy szintet meglép. Ábel alpolgármester még azt is előadja, hogy “van egy zavaros elmélete, amely szerint az Alaptörvény leírt szövege felett áll egy láthatatlan, élő alkotmány, amit a Fidesz választókerületi elnökei testesítenek meg. Mivel ő az alkotmányozó többség tagja, ő saját magát az Alaptörvény feletti élő alkotmánynak tartja, aki szóban törvénykezik. Erre vezeti vissza, hogy nem a megválasztott polgármester a polgármester, hanem a választókerületi elnök… álláspontja szerint övé a hatalom, nekünk nincs jogunk semmiben sem vitatkozni vele”.

Ezt az egészet nem igazán kommentálnánk. Megköszönjük Ábel alpolgármesternek az értékes információkat azzal az intéssel, hogy vigyázzon a kedves egészségére mindezek után. Viszont, hogy megtudtuk, miszerint Németh elvtárs valami helyi félistennek képzeli magát, mindjárt más szemmel nézzük a velőspacaljait, amelyek nem a józan gasztronómia szavára, hanem valami égi sugallatra születhettek. Mert kiderült, hogy Németh Szilárd a kiválasztott. Vagy csak hiszi, ez voltaképp lényegtelen. Mert ezzel a tudattal jár kel a kajla világban, míg viszont a Lipót meg zárva van, és más elmeorvosok sem rendelnek