Polt pajtás

Milyen aljasul mókás már, hogy az ügyészségnek kell kimondania, hogy Kósa Lajos vagy hülye, vagy hazudott, és mindezt azért, hogy ne kelljen megbüntetnie Orbán udvari bolondját. Mint emlékezhetünk, Kósa volt az, aki a végső ütést bevitte a hazugsággyárnak, amikor a Pegazus-ügyben teli pofával hazudó Fidesz bagázs ellenében elkottyantotta magát, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a lehallgató készséget. Ez a kijelentés egyrészt tőr Orbán szívébe, másrészről azonban úgynevezett minősített adat, magyarul hétpecsétes titok, s aki elárulja, meg kell lakolnia a törvények szerint.

Polt ügyészsége azonban amennyire buzgó az ellenzékiek ellen vádakat emelgetni, legalább annyira szorgalmasan keni el a sajátjai bűnügyeit, és ebben a kontextusban már az is vérforraló, hogy egy ügyészség esetében „sajátjairól” beszélhetünk. Mert ez mindent elmond országunk állapotáról, és a Varga Judit által visítozott és meg nem értett jogállamról. Tehát az ügyészség megállapította, hogy Kósa ugyan azt mondta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató cuccot, ami így nem igaz, mert az állam egy másik nyúlványa tette ezt. Következésképp Kósa nem mondott igazat, és nem büntethető.

Az, hogy kiderült, az állam ilyet beszerzett, az nem baj, Kósa belügyezése így nem minősített adat, a vizsgálat lezárult, mindenki felejtse el tehát. Nehéz lesz, ha egyáltalán. Mert emlékszünk például Demeter Mártára, aki nem az ő kutyájuk kölke, következésképp Polt ügyészsége mindet elkövetett a meghurcolására. Mint tudvalévő, Demeter egy kérdésében – tévesen – azt sugallta, hogy Orbán pici lánya utazott haza Ciprusról egy katonai repülőgépen, ami viszont állítólag érzékeny katonai adat, Polt kérésére tehát felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát, és meghurcolták.

Mindebből kitetszik, hogy Isten előtt ugyan lehetünk egyenlőek, Magyarország törvényei előtt nem, és ezen a ponton ismét Varga miniszter óbégatására utalunk. De egy másik tegnapi esemény is megerősíti ezt a benyomásunkat, ugyanis nem nyomoznak tovább a mátrai Viresol környezetkárosítási ügyében sem. Ezt Polt Péter személyesen írta meg Szél Bernadett érdeklődésére, s aki nem tudná, ez esetben pedig Mészáros Lőrinc cégéről van szó. E cég tevékenysége nyomán emberek kerültek kórházba és halak pusztultak el, de elmesélem bővebben is.

Az volt Mészáros cégével, hogy bár maga Orbán pasa is ott volt az avatón, mert azért nagy cucc volt, hatmilliárdot adott ugyanis a haverjának a pénzünkből erre az egészre, azonban a nagy ünnepély után pár hónappal súlyos környezetszennyezés történt a gyár környékén, a szomszédos Mátrai Erőmű több dolgozója is kórházba került, hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak. Mint kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött az erőmű és a Viresol közös víztározójában, a közeli patak bőszen, szürkén habzott. A halak pedig meghaltak mind abban a patakban.

Nos, ebből az egészből feljelentés lett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt, azonban az eljárás során senkit ki nem hallgattak. Viszont éppen ezért vagy ennek ellenére meg is szüntették azt arra hivatkozva, hogy már nem döglenek a halak és nem habzik a víz. Erre paragrafus szerint joga van a hatóságnak, ami paragrafus elég különös, például, ha a gyilkost arra hivatkozva mentenék fel, hogy ugyan a múltban ölt, öldökölt, momentán azonban nem, tehát nincs miért felelősségre vonni.

Nem vagyok jogtudós, és nem is az a delikát, mire hivatkozva utasítja el Polt, hogy a haverjait meg kelljen büntetni. Mint láttuk, Kósa hülye, ezért nem vonható felelősségre, Mészáros meg épp nem öli a halakat, tehát bűntelen. Ezeket a kifogásokat a végtelenségig lehetne sorolni Polt hosszú és dicstelen működése mutatványaként, folyomány pedig csak egy van, hogy akárha az amerikaiak kártyákat készítettek a legkártékonyabb terroristák képeivel, mint legfőbb, semlegesítendő gonosztevők, Polt a mi paklinkban az egyik ász. És hol van még a többi, ugye,

Csatadal

Benkő Tibor honvédelmi miniszternek van logikája, ha nem is úgy működik, mint a köznapi logika, mint például az öné. Kiindulási tézise a sorban, hogy Magyarország lehangoló történelme során százhatvanhárom ütközetben, csatában, forradalomban vett részt, volt érintett, amelyek közül kilencvenet meg is nyert. Így a miniszter, az ebből fakadó konklúziója pedig az, hogy vannak értékeink, van mit védeni, ezért van szükség korszerű hadseregre. Hosszan tudnék ilyen megbicsakló logikai mutatványokat bemutatni, amikor a következtetés egyáltalán nem fakad az alapokból, mi több, egyiknek a másikhoz az ég egy világon semmi köze nincsen, de ez felesleges volna.

Magunk is látjuk, a százhatvanhárom ütközet, csata, forradalom önmagában semmilyen értéket nem képvisel, ezeken megvédeni nincs mit, de mindig akad az emberek között, akiknek másképpen működik az agya. De, hogy miképp, az vizsgálat tárgya kell legyen. Megengedően, még a főorvosi vélemény előtt elismerjük, akadhat olyan embertársaink között, akiknek az uniformis a minden, a lövöldözés a szférák zenéje, a lőporszag pediglen valami Coco Chanel kreátum, de az ilyen emberekkel valami defekt van, talán ezért honvédelmi miniszterek. Viszont nagyon sok honvédelmi miniszter van a NER-ben, a felsőbb szinteken kiváltképp vonzódnak a katonásdihoz.

Vagy csak úgy tesznek, hogy a harci kiskakas Orbán meg ne orroljon reájuk. Lelki szemeinkkel látjuk Németh Szilárdot is a puskájával, ami igazán emlékezetes kép volt, és egyből mindent megértünk. Hanem az ütközetek, csaták és forradalmak, amelyeket honvédelmi miniszter elvtárs emleget, hogy ez miképp jött ki neki – hogy büszke lehessen –, az már delikát. Nem a duci kis ujjain számolta ki a katonásdit, hanem hozzáértő utánjárók szerint Wikipédiát olvasott, ami nem egy autentikus forrás, ahogyan azt a hozzáértő utánjárók meg is mutatták, bebizonyítva, hogy honvédelmi miniszter elvtárs totál hülyeségeket beszél.

De az tegye fel az ujját, akit ez meglep, köszönöm, látom, hogy nem vagyok egyedül. Először örüljünk annak, hogy nem valami misekönyvből vette lehengerlő információit a magyar honvédek főnöke, s ha ezen túl vagyunk, nézzük meg, mi az, amit Benkő Tibor meg akar védeni, mert azt értéknek tartja vagy nevezi. Mint kiderül, az a Wikipédia oldal, ahonnan Benkő örömei származnak, a magyar hadsereg győzelmei közé sorolja az 1968-as Prágai Tavaszt, amikor csapataink a szovjetek oldalán segítettek leverni a cseh forradalmat, és nem tudható, a tudomány és Orbán világnézetének jelenlegi állása szerint ez most akkor tényleg lehengerlő diadalnak tekinthető-e.

Vagy büszkeségnek. Mint ahogyan az is furán veszi ki magát, hogy a Benkő által emlegetett kilencven győzelembe beletartozik az 1061-es pogánylázadás leverése, amikor magyar gyilkolt magyart. De jelenlegi viszonyaink sincsenek ettől túlságosan távol, ezért feltéve, és élénken elképzelve, ha az ellenzék győz jövőre, és őket leveri Orbán, akkor már kilencvenegy lesz a diadalok száma talán. De ne szaladjunk ennyire előre a történelemben, mert Benkő visszatekintésében is akadnak még említést érdemlő dolgok. Külön értesítés helyett a győzelmekbe számít Dózsa György vircsaftjának vérbe fojtása, és újdonságként rákerült a magyar hadak dicsőséglistájára Irak is.

Mindezek fényében kesereg Benkő a magyar hadak kevésségén, hogy megszűnt a sorkatonaság, ami abban a seregben volt, amiben miniszterünk megkezdte katonai karrierjét, és Magyar Néphadseregnek hívták Kádár alatt. Ez sok mindent megmagyaráz, de rengeteg dolgot még így sem. Nem akarnánk a direkt történelemhamisítás vádjával illetni a magas hivatalú elvtársat, fogjuk inkább a megszépítő messzeségre a dicsőnek látott szerencsétlen múltat, viszont az állandó csatazaj már egyre inkább zavar. Remélem nem csak én vagyok így ezzel, és tán azzal sem maradok magamra, ha a sok hülyeséget is unom. Nem kell egyfolytában beszélni.

Bár kitetszik, hogy a NER ez, voltaképp a NER nem egyéb, mint permanens győzelmi jelentések sorozata, és most kiderült az is, hogy az is dicsőség, amikor egymást gyilkoljuk, mert akkor egyik felünk győz. Ha más hadak járnak erre, annak rend szerint rossz a vége. De ez sem baj. A baj az, hogy most újra nagy hadakról álmodunk, még nagyobb a hazafias és honvédelmi nevelés címszó alatt űzött militarista idomítás, és a legnagyobb, hogy mindez elveszi a delikvensek eszét, amire az élő példa maga Benkő Tibor honvédelmi miniszter, és amit előad. De ő sem az igazi bűnös, ő is csak csinovnyik. Az igaz bűnös záloga a kezemben van. És ő mit érdemel, ez a kérdés.

Balog páter próféta lett

Nagy valószínűséggel azt még maga Balog páter is tudja, ha belenéz lelkének legmélyebb, titkos bugyraiba, hogy a büdös életben nem lett volna püspök, ha előtte nem a NER minisztere. Egyháza azonban volt annyira haszonelvű – ami egy egyháznak nem dicsekedni való tulajdonság –, hogy püspökké válassza őt a vele járó hozomány reményében, és nem is kellett csalatkoznia. Ömlik az apanázs, amit Balog páter immár püspökként természetesnek tart, mondván, hogy el tudják végezni a rájuk rótt feladatokat. De láttuk már Balog pátert árva gyerekeket etetni, amiben nem volt semmi köszönet egyáltalán.

Berekfürdőn tartottak zsinati ülést a reformátusok, ott örömködött megnyitó beszédében püspökünk, utalva egyházának normálisabb tagjaira, mert – mondta Balog – vannak, akik attól tartanak, hogy az állami pénzforrások elfogadása valamifajta lelki függéshez vezet a mindenkori kormányzattól. Ez azonban belső szabadság kérdése, a támogatást pedig úgy kell elfogadni, hogy “ez nekünk jár”. Érdekes nézet ez a XXI. században, ám nem ezzel foglalatoskodunk ma, hanem csak utalás szintjén érintjük kies hazánk állam-egyház viszonyát, ami szöges ellentétben áll azzal, ami kívánatos volna.

Hogy az egyházakat tartsák el a hívek, és ne a más pénzén ájtatoskodjanak. Úgy én is tudok, illetve jónak lenni is, mégpedig hitetlenül és a sajátomból. Nem vagyunk egyformák, miniszter sem voltam Orbánnál, nagy valószínűséggel ezért pislákol még bennem a lét türelme, míg Balog páter nyílegyenesen halad előre a sötétségbe. Nem volna ez kötelező, nem is kívánalom, de vannak alkatok, hogy úgy ne mondjuk, gyenge jellemek, akik lubickolnak a szellemi sivatagban, mint például Kásler is, aki tízparancsolattal akar gyógytani, akárha maga volna Jézus.

Vannak ilyen lélekállapotok, amelyek fölbuknak az árból. Balog páter a pénzügyi örömködések mellett prófétai állapotba került, akárha a Brian életében emelvényeken szónokló bozontos alakok („boldogok a sajtkészítők”, illetve súlyosabban „és akkor eltűntek a dolgok”), így a járványról is kifejtette a véleményét, miszerint ugyan nem Isten büntetése, de az istentelen élet folyománya, és innen nézvést tök mindegy, a lényeg a hatalmas, lázas látomás. „A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány, aki azt gondolja, hogy büntetlenül át lehet lépni a teremtési rendben gyökerező határokat, lehet röpködni a világban, át lehet lépni a tudományok, a nemzet, a család határait”

Ilyeneket mondott Balog páter, és nehezen belátható, mire gondolt, amikor a nemzet és a család határainak átlépésére utalt, és a teremtés milyen rendjére. Szóval innen látjuk a páterben Izsajást, de, ha mosolyogni akarunk, Jónást inkább az Orbán nevű cet gyomrában, aki valahogyan ugyanazt öklendezi fel, mint a gazda. Mert a pénzügyi örömködésből látjuk, még mindig Orbán a gazdi, akitől a függést Balog páter püspökként sem tudja feledni, sőt, ilyen dumákkal törleszt és törleszkedik. De ez legyen egyháza azon tagjainak nyomora, akik éppen ezért választották őt püspökké, de most már cseszhetik. Korpák lettek a disznó foga alatt.

Ám, hogy Balog páter más szemüvegen át nézi a világot, abból is kitetszik, a történelem is másképpen van nála mint a valóságban. Bár aki Dózsa László 1942- nívóhoz szokott, attól ez nem váratlan. Azt mondta ugyanis nagy okosan, és itt még inkább kibukott belőle a próféta, hogy „ilyen globális, az egész világot érintő válság utoljára az őstörténetben volt, Bábel tornya vagy az özönvíz történetének idején”. Ez annyira szép, hogy ószövetségi kifestőkönyvbe való azzal, hogy Balog páter válságfogalma mit is takarhat, ha az özönvízig kell visszamennie hasonlóért. Tudnék sorolni párat néhány évtized távolából is, de nem ugyanazon a földön élünk.

Mindegy is, az a lényeg, hogy olyan tudással lettünk gazdagabbak, ha nem lépjük át a nemzet és a család határait, akkor baj nem lehet. Ezt fordíthatnánk úgy is, hogy mindenki maradjon a barlangjában, ahová megszületett, de tudjuk, hogy a páter a melegekre és a libsikre gondolt, akik mindent összekevernek, és az ilyen káoszban arat a halál. De, hogy mennyire következetlen, utaljunk arra csak zárásként, hogy miként emlékezhetünk, a világban röpködőket is okolja a bajokért, és akkor minden külön értesítés helyett csak, annyit mondunk: nem is kormánygépek. Ugye, mennyire más a dolgok fénytörése így? De ez is mindegy, mint ahogyan minden is már.

Orbán habverője

Rögzítsük mindjárt itt az elején, hogy menet közben feledésebe ne merüljön: kies hazánk, szűkebben a NER, és még jobban megvonva a határokat a Fidesz, következésképp Orbán Viktor ellen momentán hatvanegy ügyben folytat kötelezettségszegési eljárást az Unió. Ezek közül csak egy az, amely a menekültekkel való bánásmóddal foglalkozik, de Orbán számára valami rejtélyes okból kifolyólag mégis ez tűnik a legfontosabbnak. Ez a titok pedig a tavaszi választás, a rajongók és bávatagok kézihangolása, hogy a hős vezérre és galerijére tegyék az ikszüket. Ám, ha bonyolult volna a viszonyrendszer, azért vagyunk, hogy elmeséljük.

Olyan levelezés kezdődött a napokban az Unió és Magyarország kormánya közt, amit még a Mikulás is megirigyelne így az ünnepek közeledvén, és az utolsó, amit Orbánnak kézbesített a postás, cefetül fájhat. Mert az már előjátéka a kínos és Orbán számára új időket jelző és hozó időknek, ami az, hogy elzárják a pénzcsapokat, és akkor jönnek majd a bajok. Mert hiába mondta azt annak idején a mi bölcs vezérünk, hogy az Európai Unión kívül is van élet, ezen túl, hogy mi – illetve ő – nagyon jól elvagyunk a közösség pénze nélkül is, mindannyian tudjuk – leginkább ő –, ez nem így van. És nem csak azért, mert nem lesz mit lopni.

Hanem, mert kompletten az egész magyar gazdaság döglik bele, így előbb jámbor magunk, és végül a vezér maga. Nem kellett volna nagy hangon hőbörögni, akkor szintén nem lenne szükség homlokegyenest mást mondani most, mint akkor. De ilyen apróságokkal a mi bölcs vezetőnk soha nem foglalkozott, és erre fel is hívta a figyelmet, ha emlékszünk, miszerint ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit a duci kis ujjaival csinál. Most épp levelet írt von der Leyen nagyasszonynak, amelyben a követelőző visítás hangján, ahogyan az az ő szokása, toppant a tömzsi lábaival, miszerint azonnal állítsák le, függesszék fel a kötelezettségszegési eljárásokat.

Nem fogják kitalálni, mire hivatkozva veri a habot Orbán, vagy de igen. Mégpedig, hogy ő hős bástyaként akárha Hunyadi János, védi az egész nyüves Európát a migráncshordáktól. Látjuk Orbánt, midőn hátán egy libernyákkal, foga közt egy turbános migránccsal kardozik a vár fokán, és csak azért nem dicséri Jézust és mind a szenteket fennhangon mindeközben, mert ajkai közül elejtené a megragadott ellent. Hosszan ecseteli ilyen küzdelmeit, és ráadásnak, akárha Varga Judit jogállamozna, ilyeneket mond: hogy a kötelezettségszegési eljárások „aláássák a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit”.

Beláthatjuk, hogy ennek se füle, se farka, de mást igazán nem is várhatunk, ám mindeközben föltolul mibennünk a végső ontológiai kérdés ebben a formában: miért? Nem túl bonyolult. Mert mint említettem, a Mikuláshoz méltó levelezésben az Unió most egy olyat küldött a NER-nek, hogy legyen oly drága, és számoljon be arról többek között, hogy kik privatizálták a Balatont, miért akarja Orbán oly nagyon megvenni Ferihegyet, kik nyúlják le az agrártámogatásokat, és más ilyen húsba vágó érdeklődések vannak benne. Összefoglalva: hol a pénz, Viktor? Egyszerű lenne minderre a válasz, amelyre gálánsan kapott a galeri két hónapot.

Ha nem tud felelni vagy rosszul felel, el fogják zárni a pénzcsapot, ami a föntebb jelzett bajokat okozhatná. Ilyen helyzetben egy normális ország normális vezetője igyekezne erre a levélre válaszolni, mégpedig úgy, hogy az általa vezetett földdarab a legkisebb károkat szenvedje el. A mi Orbánunk azonban nem ilyen, és, bár ég már a ház, füstölög, elkezd bőszen migránsozni, holott ennek a mostani valósághoz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az aljas indokok azonban teljesen világosak. Mert amíg arról a levélről, amely a lopások felől érdeklődött, Orbán sajtójában szó sem esik, ezt a hőbörgő, azonnal állítsák le tartalmút világgá röpítették egyből.

Mégpedig azért, ha majd elzárul a pénzcsap, lehessen mire mutogatni, hogy a Soros irányította Unió azért nem ad pénzt, mert Orbán hős vezér nem engedi be a migráncsokat. Ez egészül még majd ki a választásokig azzal, hogy szintén a Soros vezérelte Unió ránk akarja erőltetni, hogy a kisfiúk levágathassák a micsodájukat, és masnit kötve a hajukba járjanak-keljenek. Erre utaló jelek eddig is voltak, mindez most fölerősödött. És milyen szép is lesz majd, amikor az elzárt pénzcsapok miatt kies hazánk fejre áll, gazdasága összeomlik és pénzügyi csődbe kerül, Orbán majd kiáll, hogy a migráncsok és a buzik miatt van ez. De mi tudjuk, hogy miatta.

Brüsszel, a sommelier

Varga miniszter megdicsérte Brüsszelt. Megpaskolta mintegy a vállát neki, hogy hát végre, jól döntött, miszerint egy magyar vörösbort választott meg a világ legjobbjának. Na, ugye, nem vagy annyira hülye Brüsszel, mondta magában Varga, és elégedetten nyugtázta, hogy a folyamat, amit a pártja tisztújító kongresszusán fölvázolt, miszerint kies, kipcsak hazánk képére formálja a hanyatló nyugatot, ím, máris kezdetét vette. Holott a vörösbornak és a jogállamnak nem sok köze van egymáshoz. Annyi talán, hogy jogállamban és diktatúrában egyként fogyasztják, csak más-más szájízzel.

Innen nézvést az sem igazán életszerű, hogy von der Leyen nagyasszony csettintett fogyasztván a nedűt, és adott tíz pontot rá, sokkal inkább levelet fogalmazott Varga miniszter kormányának arról, számolna már be a nagyszerű vörösbort termő földön folyó korrupciókról és más galádságokról, mert nem fog pénzt kapni különben. Ezt nevezik a jogállamisági eljárás megindításának, amiről a hét vége folyamán Vargának mondanivalója nem akadt. Még egy nyamvadt boszorkányüldözésit sem engedett el, sem kettős mércét, helyette vigyorog a képen kezében egy pohár borral.

Innen nézvést fölötlik a kérdés: iszik ez a nő? Mert emlékezhetünk, beiktatásakor kezében pohár pezsgővel nézett szerelmesen a gazdájára, halottak napján Prágában fotózkodott egy krigli sörrel Hrabalról elmélkedve, ami miatt megkapta, hogy a cseh mestert a szájára ne vegye, mert nem méltó rá. Most meg ez a bor. De ez csak ilyen kajla kitekintés volt olyan óhajokkal, igyon, amennyit csak akar, sőt, még fizetünk is neki pár rundót, ha aztán eltakarodik és befogja a száját, de Magyarország nem ilyen kocsmának tűnik. Minálunk leginkább ütnek, főleg az utcai harcosok.

Még Varga boráról annyit, hogy kiderítették, palackonként huszonötezerbe kerül, és a közösségi tér felháborodott, a Gyermekjogok Világnapján issza ezt érzéketlenül miniszterünk. A felháborodás párhuzamait nem igazán értjük, mert ahogyan von der Leyennek sem sok köze volt a bor aranyérméhez, úgy az, hogy mennyibe került a Varga által szlopált nedű, nem korrelál a gyerekjoggal. Ha viszont az árát sokallnák, tompítunk az élen, mért ne ihatná. Hegedűs szegényügyis is közpénzből vette az italait. Annyi látszik csak, hogy Vargának nincs érzéke az italos fotózkodáshoz.

Mert a halottak napi prágai sörözgetés sem azért volt visszás, mert ott Hrabalról elmélkedett, hanem, hogy ott volt, amikor mások a temetőket rótták. Így Vargának vagy halottja nincsen, vagy szíve, és ez utóbbi látszik valószerűbbnek. De ezek magánügyek, mint ahogyan az is, miképp megy tönkre Varga a Fidesz szolgálatában, Gyakran küldözgeti a képeit, amelyeken egyre rosszabbul néz ki. Nem az egészsége változik, hanem az arcéle és a szeme állaga, megül az egész képén a gonosz, de ez általános folyamat a kedves vezető szolgálatában.

Én is ismerek olyan embert személyesen, aki az orrom előtt mállott szét. Egy nyájas, szellemes és nyitott szívű embert láttam tönkremenni. Amikor most beszámolt idei kötcsei élményeiről, ahol alkalma volt láthatni és hallhatni Őt, egy tompa szemű, megtört öregember mesélt ugyan lelkesen, de egyéniségét elvesztve, lassanként beleolvadva az arc nélkül rajongó masszába. Hogy miért jó ez nekik, azt én föl nem foghatom, de legyen mindez a fideszisták nyomora, ami azonban szétterül az egész országon is. És a bajok itt kezdődnek erősen.

Mert Vargával sem ez a baj, hogy láthatóan egyre inkább összeaszva hülyeségeket beszél, hanem, hogy sorsok fölött és felől dönt, hatalma van minden alkalmatlansága és jellemtelensége ellenére. De ezt is tudtuk, mindent tudunk már, mint ahogyan Faludy parasztembere, aki kenyérrel és sóval várta a Recskről szabadulókat, közte őt. A különbség annyi, hogy a mai parasztember Orbánnal ül egy asztalnál, aki kvaterkázik vele, hogy novemberben jön nyolcvan, Feri bátyám. És mindezek után nem vágja pofán a kedves vezetőt. Nos, ez a baj, nem az, hogy döglenek a nyulak.

A Fidesz keltetője

Ha Szijjártó nem mondja, eszembe sem jutott volna, hogy a Fidelitas huszonöt éves. De szóba hozta, mert a Párt keltetője tisztújítást tartott, ahogyan az atyák egy hete, és ezen szónokolt a külügyminiszter egészen különös dolgokat emlegetve, amitől elgondolkozott az ember, és úgy megszállta az undor, akárha Roquentin urat Bouville-ben, amikor felemelt a földről egy szaros papírdarabot. Ugyanazok a tébolyult tüzek égtek itt is a szemekben, mint ott, a nagyoknál. S már az, hogy a külügyminisztert küldték a fiatalokat lelkesíteni, felér egy vallomással.

Ugyanis nem egyebet üzen a friss húsoknak, hogy lám, nem kell különösebb tudás vagy szakértelem, hűség szükséges és gátlástalanság, s ettől legott kaphat olyan beosztást az ember, ahol kedvére leordíthatja fél Európa fejét, és két röpcsivel kirándulhat a tatárok földjére és a kipcsakokhoz. Valljuk meg, ábrándos fiataloknak, akik keresik a helyüket a világban, csábító az ilyen. Hogy helikopterrel szaladjanak ebédelni, s ha azt mondanák, más vágyai is lehetnek egy, a felnőttségbe forduló organizmusnak, fájdalmasan kell kijelentenünk, hogy nem, nem igazán. Az ilyeneknek nem.

Az a helyzet ugyanis, hogy aki ifjan, önszántából beáll akármely párt előszobájába, másért azt nem teszi, mint karrier reményében. Régebben erővel terelték a KISZ-be az ifjúságot, de olyan is akadt, aki önszorgalomból állt be, ők lettek a KISZ titkárok, ifjúgárdisták és más, velejéig romlott alakok, akik e módon igyekeztek a felnőttek hatalma felé. Ilyenekből pedig rengeteget találunk a mai Fideszben. Másból sem állnak szinte. És lám, itt az utánpótlás. Mert ma senkit akarata ellenére nem kényszerítenek sehová, ha tehát pártosdit játszanak, maguk keresik a romlást.

A Fidelitas út a karrier felé. Azt láthatják ezek a fiatalok, ha kellően hűek és alázatosak, ha megfelelnek a nagyok elvárásainak, még törvényt is módosítanak miattuk, hogy elnyerhessék a magas hivatalt. Nem kell egyebet tenni, mint a lelküket eladni, és akik ma, illetve tegnap a kongresszuson szájtátva hallgatták Szijjártót és az összes többi, nekik üzenő öreget, ezen az aktuson már rég túl vannak. Állnak a gazdi előtt, és azt kérdik minduntalan, mit parancsol nekik az édes, mi az, ami lelküket ki kell töltse. És ezek a parancsok olykor furák.

Szijjártó tegnap, az üdvözlő beszédben arra ragadtatta magát, mert fingja nem volt, mit is mond, hogy „a Fidelitas stabil értékrendje lázadást jelent az Európát, sőt az egész világot uralni akaró liberális mainstreammel szemben.” Ez már döfi. Érteni véljük, mit szeretne közölni a tarajos, de nem az sikerül neki, hanem egészen más. Szijjártó olvasatában az a világ, hogy a megkövült kereszténység jelenti a forradalmat a szabadságszerető világ ellen. Ez nem lázadás, mint ahogyan külügyminiszterünk tételezi vagy vélelmezi, hanem gyöpösödés, múltba fordulás és penészszag.

Másképp, mint karriervággyal, nem magyarázható az, hogy ezek a fiatalok a természetes ösztöneik ellen élnek, hogy önként betagozódnak egy avas szagú hierarchiába, ahol bimbózó ifjúságukban mást nem várnak el tőlük, mint a rajtuk kívül álló világ gyűlöletét, amit szorgosan gyakorolnak is. Előállnak olykor szellemesnek hitt gyalázkodásokkal, amivel mást nem bizonyítanak, mint a bennük megbúvó szellemi és lelki sivatagot, s innen nézvést az ilyen ifjúkor borzalmasnak nevezhető. Ezek a gyerekek tudatmódosító lágerben élnek, bár önként mentek oda.

Nagy valószínűséggel a Fidelitas tagjai azért adják fel a személyiségüket, és lesz belőlük nyomorult egyenmassza, hogyha nagyok lesznek, ők is szijjártók lehessenek. Szijjártó azonban nem lehet mindenkiből, így az ifjúkor lejártával és végleg a felnőttek világába lépvén ott maradnak kiábrándultan, s mivel az összes tudás, amit a Fidelitasban magukra szedtek, az ellenérdekelt fél mocskolása, ott állnak majd tömegével a kiábrándult, kopaszodó genyók, csalódva mindenben és mindenkiben. Belőlük házmesterek lesznek, lenyalt fejű csinovnyikok vagy kocsmában könyöklő kötekedők.

Erre dresszírozza őket a Párt. Már tegnap is gyakorolták, hogy kit engedhetnek be és kit nem, kivel lehet szóba állni, kivel nem, és kinek kell ütemesen tapsolni. Kiábrándító egy bagázs, de nekünk legyen mondva, semmivel sem rosszabb az egy héttel ezelőtti gyülekezetnél, amely Orbánt választotta istenéül. Ha ezek a tegnapiak nagyok lesznek, átkerülhetnek abba a körbe, eggyel közelebb a kondérhoz, csak az a sajnálatos, hogy nem látják magukat kívülről. Ha lenne ilyen készségük, és pislákolna bennük valami a fiatalság bohóságából, zokognának.

Ilyen azonban nem történik. Szűkre szorított ajkakkal igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, amelyek huszonöt évvel ezelőtt, az alapításkor egészen mások voltak, mint most. Egy maradt csupán. Hogy míg az alapító atyák arra szövetkeztek annak idején, hogy leigázzák az országot, és a puccsot végre is hajtották, ezek a maiak, hiába ábrándozik Szijjártó, már nem lázadnak, mert azt csak ellenük tehetnék. Ezek a maiak csak nyálcsorgatva várják a koncot, amit a szolgaságukkal kiérdemelnek. Iszonyú egy életük van, és nem is tudnak róla.

Táncórák a stadionban

Kubatov Gábor, aki nemcsak a Fidesz-listák kezelője, de a Ferencváros elnöke is, életszerű megoldást talált arra, hogy magyari kisdedek is járhassanak meccsre a stadionjában lelki sérülések veszélye nélkül. A Groupama Arena D1 és D2 jelű szektoraiban ezentúl tilos lesz a trágár, obszcén kifejezések használata, az ocsmány káromkodás (bár azt nem tudjuk, ez mennyiben különbözik az előző ponttól), a közösségellenes magatartás, fenyegető, kötekedő viselkedés, illetve a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődésére károsan ható egyéb magatartás.

Eszerint a D3 – és az összes többi szektorban – ilyet lehet, noch dazu még a D1 jelű szektorban is szabad indul a vonatozni, mert arról a magyari kisdednek maximum Thomas, a gőzmozdony jut az eszébe, és nem a csordultig telt marhavagonok. Már látjuk a Ferencváros mérkőzéseit, ahol a két kiemelt és szigorított rendszabályú szektorban, illetve szektorból a kis magyar szarosok tátott szájjal bámulják a stadion többi részét, ahol mondjuk azért hörög a túlművelt publikum, mert az ellenfél esetleg letérdelt, és ezzel provokálja magyar hazánk kipcsak öntudatát.

Kubatov, illetve a csapatából az, aki ezt kitalálta, nem egy társadalomtudós, amikor azt tételezi, hogy ilyen kis szigetecskéket létre lehet hozni a mocsár közepén, amelyekben andalodik a rózsaszínű idill és a vaníliaillat, míg a környező vidéken robbannak a srapnelek. Másrészt kevéssé hihető, hogy a kis magyar bávatag szaros süket és vak, így nem hallja és nem látja, ami a mellette vagy vele szemben lévő szektorokban történik. Nem szoktam ilyet mondani, de ha babazsúrra akarjuk vinni a gyereket, hordjuk misére, ott ugyan káromkodni nem fognak, viszont más baj azért érheti.

Kubatov és a Ferencváros most azt hiszi, hogy valami nagyszerűt talált ki és valamit megoldott, holott semmit sem, sőt, még az is lehet, hogy a drága papa, aki a meccsre vinné a kisdedet, ezután nem fogja, mert ott nem teljesedhet ki a fenti kötelmek miatt. Valljuk meg, a lelátók népe nem decens, úri közönség általában, így az a buzgalom is nehezen érthető, miért kell oda gyereket erőszakkal elcipelni, amikor lehet, hogy ő szívesebben homokozna a pajtásaival, vagy rollerezne a játszótéren. De ez a magyar idill, apa meccsen van a gyerekkel, míg anya főz.

És megint csak ide jutottunk el, a magyar családmodellhez, CSOK-hoz, szüléshez, vak komondorhoz, és az egész, kilátástalan átnevelőtáborhoz, amivé valaha kies hazánk züllött. Milyen szép idea is, hogy a D1 szektorban nem lehet kurvaanyázni, mert rosszat tesz a kipcsak kölkek lelkének, míg viszont otthon, a négy fal között meg igen, sőt, az államot az sem érdekli igazán, ha a meccsen angyali mosollyal a száján zsoltárokat éneklő apuka otthon megveri anyukát. Ilyenekkel nem foglalkozunk, a szektorokkal igen, mellesleg az az apa is büntetést érdemelne, aki meccsre cipeli a gyerekét.

Viszont ebben valami generációs folytonosságot és folyamatosságot látnak, hogy én is meccsre jártam, a fiam is oda fog. Mivel ez tetszik az élet értelmének, főleg akkor, ha ilyen miniszterelnöke van az országnak, mint amilyen nekünk, és akiről meccsek tárgyában beszélni többet egyáltalán nem érdemes. Azonban, ha már nála tartunk, nem tudom, érezzük-e az ellentmondást, mikor is Orbán helyénvalónak tartja a lelátói őrjöngést, ha a szurkolót térdepléssel ingerlik a futballisták, ugyanakkor ezzel párhuzamosan tilos a káromkodás a kijelölt helyen.

Továbbá egyébiránt nem ártana tisztázni, mi számít tiltott beszédnek a két kijelölt szektorban, csak, hogy fölöslegesen ne telefonálgassanak a házmester lelkületű népek. Mert el ne feledjük, ha a Groupama Arena D1 és D2 szektorában csúnyaságot tapasztalunk, akkor azt telefonon lehet jelenteni az illetékeseknek, akik aztán intézkednek. Hogy miként, az nem világos, netán tíz méterrel odébb kísérik a renitens alakot, hogy ott tessen kurvaanyázni, zsidózni és niggerezni, mert itt kisdedek fejlődnek épp az ő lelkükben és szellemiségükben.

A ferencvárosi kopasz pediglen azt mondja, oppardon, elnézést meg kisztihand, átül a D3-ba, és ott ontja ki szurkolótársa belét. Mindezt a végtelenségig lehetne ragozni és mókás képeket festeni róla, de minek. Nem olyan időket élünk, hogy efféle apróságok töltsék ki az időnket, magam csak könnyed, reggeli utáni szórakozásnak szántam a mondandómat, felüdülésnek mintegy, míg el nem kezdődnek a hétvégi szokásos sajtótájékoztatók, amelyekből azt tudjuk meg, Gyurcsány és pajtásai miként akarják legyilkolni a magyari nemzetet. Lehet, a meccset is betiltanák, ha nyernének.

Kati néni intelmei

Örvendezett módfelett tegnap Novák Kati néni családügyi ablakpucoló mind a magyari fiatalok bősége felett, hogy elengedi nekik a gazda a tizedet ezentúl. Hogy nem adóznak ők, és élhetnek, mint Márton Hevesen, ha akarnak. De ki a rosseb tudja, hogy a magyari fiatalok mit is óhajtanak igazán, milyen dévaj életet, hedonizmust meg romkocsmát, csajokat, ilyenek. Novák Kati néni rég volt fiatal, nem emlékszik ő semmire, csak úgy tesz. Novák Kati nénit fölzabálta a rendszer, vagy ő maga az, ami fölzabál. Erre is juthatunk, ha látjuk, hogy amikor bejelenti csillogó szemekkel – akárha az ő érdeme volna –, miszerint a huszonöt év alattiak az új esztendőben nem fizetnek személyes jövedelemadót, akkor legott neki is lát tanácsokat adni.

Intelmeket mintegy, hogy a panelproli mit tegyen az állam által neki juttatott jótéteménnyel. Nem, hogy futszalad a keresztény magyari fiatal, és elissza a fölös pénzét vagy rollert vesz, ami régi vágya neki. A keresztény magyari fiatalnak az állam által tetszőn kell felhasználni a pénzt, amit állítólag tőle kap, mert Novák Kati néni, úgy is, mint családügyi ablakpucoló fölemeli intőn az ujját, és azt mondja a fiatalnak: “Arra szeretnénk biztatni a fiatalokat, hogy dolgozzanak, minél többet tegyenek félre, hogy amikor családalapításra kerül a sor, erre és a családtámogatásokra támaszkodva tudják elkezdeni valakivel a közös életüket” – És ha nem? Ha nem akarok én közös életet senkivel, hanem csak malmozni az ujjaimmal?

Fütyörészni, szórni a pénzt vagy koldust etetni belőle netán? Vannak ilyenek, de, hogy Kati nénit fölzabálta az idő és a rendszer, kitetszik mindabból, hogy a horizontja megrekedt a konyhán a kirántott hús fölött, a szaros pelusnál – vö. ablakpucolás –, mint ami ténykedésekre a nemzetnek szüksége van csakis. Én nem vagyok fiatal, ilyképp kedvezményezett és az államtól tenyészállatnak remélt organizmus, ámde lehetnék, és akkor én erősen kikérném magamnak Kati néni intelmeit, hogy ahogyan azt sem szeretem, ha a bugyogómban matat, azt szintúgy kiváltképp nem, ha a pénztárcámban vagy a fejemben, a gondolataimban. És szívesen mondanám neki, cseszd meg a pénzedet kisanyám, pucolgasd az ablakodat magadnak.

Másrészről azt is tudnám, hogy mindez a dörgölőzés hozzám a pénztárcámon keresztül csak választási, osztogató furmány, hogy ez sem örökös kegy. Mert majd később, ha Novák Kati néni pártja győz, és a számok nem úgy alakulnak, minden visszacsinálódik, mégpedig azért, mert pillanatnyi hatalmi kényszerek alapján vezetik az országot, víziójuk a jövőről nincs, oda szórják a pénzt, ahonnan szavazatot remélnek. És ezen a ponton föl is horgadok, de most már nem képzelt, hanem a valós magam, hogy én meg akkor dögöljek meg, mert sem nyugdíjas nem vagyok, a gyerekeim már kirepültek, így azt vonom le mindezekből az üzenetekből, hogy rám ebben az országban szükség nincsen egyáltalán. És még sok másokra sem.

Ilyen országra viszont nekem sincs semennyire, és ez nem panasz, hanem tényközlés, mert rosszul érzem magam benne. És mégsem megyek el belőle, mert ez a hazám. Ez csak kis személyes, érzelmes kitekintés volt lelkem bozontjaiba, ami nem érdekes egyáltalán. Viszont érthető, ha látom ezt, hogy pár hete maga a nagyvezír ment oda egy tétova öreghez, hogy akkor novemberben jön nyolcvan Feri bátyám, még jó, hogy ő nem kapott felhasználási tanácsot, hogy vegyen belőle alapvető élelmiszert vagy moslékot a disznónak. Mint kitetszik, nem szeretem ezt a leereszkedő, atyáskodó vagy anyáskodó stílust, hogy kapsz pénzt, de rakd félre családi kuckóra. Nem szeretem, ha idióta óvodásnak nézik az embert. Mások viszont erősen.

Az öregebbje megtanulta a Kádártól függést, hogy majd elintézi, a maiak meg most szoknak bele az Orbán függőségbe, aki atyuskaként oszt, s mint kitetszik, a krampuszai azt is elmesélik, mire kell költeni azt a kis pénzecskét. És senki nem mondja Novák Kati néninek, eridjen melegebb vidékre a tanácsaival, hogy ki a rosseb akar a kis pénzecskéjére, amit kegyesen nála hagynak, még CSOK-ot pakolni, emiatt szülni a hazának, és a hatalomnak tetsző, jámbor, ostoba keresztényi életet élni. Mert Kati néni intelmeinek ez az üzenete. Értem én, csak bele nem nyugodhatok, hogyha nagy kegyesen nem rabol ki az állam, azt jótéteménynek tünteti fel, és hálát remél érte, miért kell a képünkbe mázolni minduntalan. És ennyi az egész voltaképp.

Rétvári és a fagyhalál

Van egy kis sajtónyilvános affér Szabó Tímea és Rétvári Bence között. Igazából szót sem érdemelne, ha nem emberéletekről volna szó, ami drámák mostanában kimaradnak a csatározásokból, hogy amikor egymás gyalázása folyik az orrunk előtt a politikusok által, akkor rólunk van szó. Az életünkről és a halálunkról. Szabó Tímea kiakadt Orbán Viktorra, ami nem nóvum, mind így vagyunk ezzel, akikben lakozik még valamicske lélek. Kinyílik az ember zsebében a bicska, amikor a kedves vezetőt a számonkérés, kérdezés vagy protestálás lehetősége nélkül hallgatja. Mostanában csak ilyen alkalmak vannak, mint legutóbb a kongresszusukon, ahol is szokás szerint ájultan tapsoltak neki, akármekkora ökörséget beszélt is.

Így nagyon könnyen képzeli tévedhetetlennek magát az ember, ami nagy hibákhoz vezet, de most inkább nézzük azt az alaptételt, ami miatt Szabó és Rétvári összekülönbözött, mert ez önmagában megér egy tapsot, pedig annak idején el is siklottunk fölötte. Igaz, nem volt nehéz, a kedves vezető ugyanis a kongresszusán olyan töménységben adta elő a képtelenségeit, hogy száz oldalakon keresztül lehetett volna elemezni, de az egész ennyit nem ért meg. Viszont, mint látjuk, a hullámverések máig tartanak, és nem is ok nélkül. A kedves vezető tételmondata pedig a következő: „Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya.” – Érezzük, ahogyan a bicska mocorog? Igen? Köszönöm.

Lefordítom azért, mert ez annyira töményen aljas, hogy muszáj. Nos hát, a liberális Nyugat szapulását látjuk itt apokaliptikus képen, ahogyan a permanensen hanyatló társadalom belepusztul az energiaválságba. Nincsen áram, nincsen fűtés, süvít a jeges szél, miközben a nővé operált férfiak szülnek a hóesésben, és ott fagy meg mind az összes sorosista, ateista libernyák. Míg pedig mi, keresztény kipcsakok eltelten böfögünk, bajuszunkról a jól fűtött jurtában törölgetjük a csöpögő zsírokat, mert a kedves vezető intézett nekünk rezsicsökkentett áramot meg putyini gázt. Mindezt azért delirálta a kongresszus elé nagy vezérünk, mert volt egy kis energiazűr. Voltaképp semmi nem történt, csak szeret okádni a felcsúti.

Mindezt, hogy „Mi itt nem fogunk megfagyni télen…”, a kongresszus erősen megvivátozta, Szabó Tímea viszont szó szerint vette, és odabökött egy képpel, amely azonban nem magyar, de a hóesésben épp megfagyni készülő embert ábrázol. Szabó Tímea egy szóval nem mondta, hogy ez egy Neriában készült kép volna, és erre csapott le Rétvári, hogy a baloldal már megint hazudik és manipulál, Amerikában készült képpel riogat. Akkora a cirkusz, amekkora sosem volt a kormány esetében, amelyik meg a migránsoktól való rettegésről gyártott kamufilmet, de ez a feledés homályába veszett rég, pedig alig pár napja volt. Aztán Szabó még tetézi a saját baját, hogy szobornak képzeli a képén szerepló élő embert, Rétvári tehát teljes vértezetben támadhat.

„Újabb kamukép, újabb lebukás. Így működik az újabban újságírókat alpári módon sértegető Szabó Tímea facebookos álhírgyára.” – Ez a hangnem, megtoldva a győzelmi jelentéssel, hogy szeretett kormányunk mi mindent megtesz a hajléktalanokért, hogyan pátyolgatja őket és leheli a lábukat a fagyokban. És ez a nagyobbik baj, ha úgy vesszük. Szabó Tímea a nagy buzgalmában, mikor is egyrészt félre értette a kedves vezetőt, aki a gázhiányról értekezett a maga bunkó módján, másrészt rossz illusztrációt választott ahhoz a mondandóhoz, amit végül elő sem adott, de akkor én megteszem helyette, hogy ezzel hallgattassuk el Rétvárit. Az adatok amelyek alább következnek, ugyanis nem amerikaiak, mint Szabó képe.

Nos, Magyarországon valóban fagynak meg emberek, és mostanában egyre többen. 2018-ban 190-en, 2019-ben 196-an, 2020-ban pedig 212-en. És már idén is van kihűléses halottunk, holott még el sem kezdődött a tél. Nos, ha ilyeneket közölt volna Szabó képviselő, akkor Rétvári nem álhírgyárazhattott volna. Sőt, Szabó képviselő azt is megemlíthette volna, hogy az elmúlt télen több helyütt nyomást gyakoroltak az orvosokra azért, hogy a halál okaként ne hypothermiát (kihűlést), hanem COVID-19-et tüntessék fel, szépítve a fagyhalálra vonatkozó statisztikai kimutatást. Ilyenekkel Rétvári mit sem tudott volna kezdeni, hanem foghatta volna a cekker krumpliját és eloldaloghatott volna, ahová akar.

De mondom még egyszer, a kedves vezető inkriminált mondata nem erről szólt, hanem a kipcsakok übermensch létéről a dekadens nyugattal szemben, ilyképp ez általános tahóság volt, nem konkrét tényeken alapuló és arra utaló. No most, azt reménylem, hogy mindezt Szabó képviselő is fölfedezte, és a hiba, amit elkövetett, csak túlbuzgóságból fakadt. Mert ha nem, arról inkább nem is beszélnék. Zárásképp, és mindenféle intő szándék nélkül, csak megfontolásilag: a mostani kiélezett harci helyzetben nem kellene magas labdákat adogatni a neristáknak, ordítanak ők anélkül is eleget. Menyivel elegánsabb lett volna, ha Szabó képviselő megértve Orbánt azt posztolta volna, inkább fagy meg ott, mint él itt. Mindjárt elakadt volna a szavuk.

Lopnak és lopakodnak

Varga Judit miniszterasszony módfelett elfoglalt. Temérdek a feladata, így napi rutinja közé tartozik Brüsszel ócsárlása lehetőleg külföldi tévécsatornákon, de a hazai sem rossz, hegedülgetés, dekázgatás a lasztival, pózolás a kameráknak, rövid távú menekülés újságírók elől, lájkok számolgatása, futkorászás, sportolgatás, különféle aljadék törvénymódosítások előkészítése (erről bővebben később), megfigyelési, lehallgatási engedélyek aláírása, és így tovább. Látjuk, hogy a föladat tengernyi, érthető tehát, ha olyan apróságokra, mint a rá bízott cég vezetése, aminek a neve Igazságügyi Minisztérium, kevéssé marad ideje. Mert egy nap csak huszonnégy órából áll, és a fentiek ezt mind az összeset kitöltik.

Piszlicsáré dolgokra idő nem marad. Így fordulhatott elő, hogy a miniszterasszony cégének kebelébe tartozó Digitális Szabadság Bizottság bűnöket követ el, éspedig olyképp, hogy cikkeket lopkod, és ezeket megjelenteti az oldalán minden további nélkül. No most, ez a bizottság hivatott foglalkozni – mégpedig kiemelten – a szerzői jogok védelmével, és látjuk, ezt milyen buzgón teszi. Mondhatnák, hogy nem nagy ügy, pedig debizony az, szellemi tulajdont lopni legalább akkora vétség, mint bankot rabolni, csak ennek belátásához a társadalomnak el kellene érni egy fejlettségi fokot, mi kipcsakok azonban még itt nem tartunk. Példa erre jeles köztársasági elnökünk, akiből ige lett. A megschmittelni ma már oly bejáratott, mint a jó reggelt.

Emlékezhetünk Pali bátyánk szakdolgozatának készültére, ami szintén lopásba bele is bukott a maga módján. Terhes feladatai nincsenek, ellenben pénzt házat, őrséget, mindent kap, hogy zavartalanul tárogatózhasson, és dicsérhesse Orbánt. Esetünkben a Digitális Szabadság Bizottságnak, Varga Juditnak, mint a főnöküknek meg pláne semmi baja nem esett. Egy kattintással eltüntették a lopott holmit, és meg vannak győződve arról, hogy ezzel minden rendben is van, pedig nem. Nincs. Viszont lehet, hogy mindez kényszeres, mármint a lopás, nem tudható, orvoshoz kellene fordulni a tünetekkel. A legszebb az egészben, hogy valakik(kik) ezért még pénzt is kapnak, és látjuk, hogyan dolgoznak meg érte, és ez tanulságos.

A cikkek lopkodásánál ügyeletek a minőségre, külföldi lapok mellett a hazaiak közül ilyeneket károsítottak meg, mint például hvg, telex, politico, és még csak véletlenül sem találni a listán origót, pesti srácokat és a többi hasonszőrű Orbánnak tetsző propaganda kiadványt, ami már önmagában is vallomás, ha nem nyilvános is. Újólag azt mutatja, hogy ezek a jobboldalinak, uram bocsá polgárinak, kereszténynek nevezett redakciók minőséget létrehozni nem tudnak, így a minisztérium szabadcsapata kénytelen sorosista lapok szellemi termékével dicsekedni, mint a sajátjával, és ilyenkor az embernek azért széles mosolyra húzódnak az ajkai. Ha nem is mindig jókedvében, de legalább elégedettségtől eltelve, hogy igaza van.

Mint ahogyan abban is, hogy a Fidesz már most készülődik a választási csalásra. A permanens tutulásukkal, ordenáré gyűlölködésükkel fedik el a mélyben csöndben és sunyiban zajló dolgokat, amelyek lehet, nagyobb jelentőségűek, min az arról szóló napi jelentések, hogy épp melyikük mennyit lopott. Azon dolgoznak csendben, hogy ez a számukra paradicsomi állapot továbbra is megmaradhasson, azaz, meg akarják nyerni a tavaszi választást. Mindenáron. Varga Judit minisztériumához tartozik egy törvénymódosítás is, amellyel megváltoztatták a lakóhely fogalmát, azaz nem kell ott élni, ahol az ember lakik, ergo, a lakcímhez kötött szavazással ott élnek vissza, ahol csak akarnak, és ez már elég nagy bajnak mutatkozik.

És a tavasz is messze van még, annyit és annyiszor lehet törvényt módosítani, ahányszor meg nem unják, hogy a számukra lehető legideálisabb helyzetet állítsák elő, és utána jöhetnek csak a nagyobb kurvaságok Mert ebben az országban már mindent lehet. Varga Judit minisztériuma az élő példa, ahogyan lopnak és lopakodnak, míg a miniszterasszony a jogállam fogalmának hiánya miatt visítozik boszorkányüldözést delirálva, és így telnek a napjaink. Hogy mi történt 2018-ban a szavazókörökben és a szerverrel, és mi fog 2022-ben, sajnálatos módon kevéssé múlik a szavazópolgárok buzgalmán, így ez a törvénymódosítás is figyelmeztetés az ellenzéknek, mire kell figyelni. Nem elég szépnek lenni, okosnak is muszáj.