Novák keresztanyu

Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.

Hogy az embernek hány gyereke van és miért, az normális társadalmakban magánügy szokott lenni, mint ahogyan az is, hogy kit szeret az ember, kit nem, kivel élné le az életét és legfőképpen, hogyan. Aki nagyon vágyik gyerekre a természet kényszere és csalfasága miatt, de nem lehet neki, az tragédia szokott lenni. Ilyenkor érzi úgy a biológiai kényszerektől megvert ember, hogy ott áll a sivatagban, semmi értelme az életének, és nem tudja, mivégre van a világon. Elönti őt a nihil érzete, ilyen mókák. Ezen az áldatlan állapoton szokott segíteni az örökbefogadás, ami azoknak a kisdedeknek is jó, akiket az út szélén hagyott az édes jó anyukájuk.

Örökbe fogadni eddig a leendő szülők és szakemberek dolga volt, olykor az alku tárgyáé, a gyereké is, de ez ritkán. Az állam óvó, mocskos kezét a szakemberek képviselték, pártok, s legfőképp miniszterek ilyen ügyletekbe nem szóltak bele, mígnem a hét végén meg nem jelent a NER örökbefogadást módosító rendelete, amely alapján a meleg párok örökbefogadása lehetetlenül el. Más célja ennek nem is volt. Ez Dúró Dóra könyvdarálása, Bayer buzizása negédes paragrafusba foglalva, ez a fasiszta állam megnyilvánulása, amelynek nagy, kerek arca most épp Novák Katalin. A meleg párok eddig úgy cseleztek, hogy egyénileg fogadtak örökbe. Mostantól ez nem megy.

Az új rendelet az egyedülállónak nem, vagy külön miniszteri engedéllyel teszi lehetővé az örökbefogadást, aki atyaisten pedig Novák naccsága. Ő lesz nemzetünk keresztanyja, gyermekek és gyermektelen felnőttek életének ura. Ez a rendelet sok partra vetett gyerektől veszi el a lehetőséget, hogy szeretetben nőjön fel, és sok felnőtt honfitársunktól azt, hogy szeretet adjon. Aki kiáll a szivárványcsaládok mellett, mint láblabdás válogatott kapusunk, a Gulácsi nevű, az a magyari emberektől félisten státuszát elveszítve kiátkozást kap. Alföldi művész úrról nem is beszélve, aki megszólalt, kibukott belőle a lelkiismerete erősen.

„Újra megkérdezem, mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, hogy ez így rendben van? – ezt kérdezte Alföldi művész úr, mert többet nem tehetett. Ő is tudja, hogy kérdése költői, mert a mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársak szemében ez így tényleg rendben van, mert nem hívők, nem keresztények, maximum magyarok, viszont annak a legalja. Ez a rendelet akkor kezdett el érni, amikor alaptörvénybe került az anya nő, az apa férfi kitétel, és az is, hogy házaspárok fogadhatnak csak örökbe. Ennek a koronája a most kihirdetett gyalázat.

S bár Novák keresztanyu nem győzte hangsúlyozni a mocsok után, hogy „Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége. A családokért felelős tárca nélküli miniszternek a különös méltánylást érdemlő esetekben lesz hozzájáruló szerepe”, tudjuk, amit tudunk, ismerjük a hozzájáruló szerepet, mivel ez is elhangzott: “Olyanok, akik valóban egyedül élnek, nem trükköznek.” – ezzel pedig Novák Katalin buzizott egyet, hogy ne mondjuk, könyvet darált a maga módján. Nem Dúró Dóra harca volt eredményes, hanem Novákból bukott ki a rejtőzködő Dórika, sőt igazából miniszterügynök elvtárs.

„Magyarország türelmes a homoszexualitás tekintetében, de van egy vörös vonal: Hagyják békén a gyerekeinket.” – mondta az emlékezetes darálás után a felcsúti, s ím, óhaja szárba szökkent. A gyerekek közelébe sem engedik őket, meghagyják ezt a jogot a kaletáknak és plébánosoknak, elnézést kérve egyben a tiszta szívűektől, mert nem általánosítunk. Novák keresztanyuvá emelésével átlépték a vörös vonalat ők is, ez már majdnem a lengyel abortusztörvény, kies hazánkban azonban a nap továbbra is vidáman süt, sőt, a madarak is csacsognak. Hogy Novák naccsága eladta a lelkét az ördögnek, az az ő bűne, viszont nem kellene kollektíven követni őt a fekáliába. Pedig a hallgatással épp ez történik.

Kutyák és emberek

Nem fog szerepelni a magyarok oltási bizonyítványában, hogy kibe milyen anyagot pumpált a NER. Lepapírozott, igazoltan hatékony mixet, vagy vásári fürkészbóvlit, ami csak úgy lepottyant egy napkeleti szekérről. Orbán unja a járványt, azt tűzte ki célként, hogy mindenkit oltsanak be, mindegy, mivel, s onnantól fogva ő széttárhatja petyhüdt karjait, mindent megtett, ennél többet nem lehet, mit csináljon, szarjon sünt? Viszont ez nem ilyen lineáris történet, mert hamarosan eljön az idő, amikor a nagyvilágban csak oltási igazolvánnyal lehet közlekedni.

Olyan lesz ez, mint az útlevél, s ha az unióban mára el is felejtettük a passport controlt, amivel marcona fegyveresek hajnalban ránk rúgták a vonatfülke ajtaját, most megint átélhetjük boldogult úrfikorunkat, gyermekek lehetünk újra fűzfasípot fújva. Macondóban, amikor kitört az álmatlansági kór, Jose Arcadio Buendia azt találta ki, aki a falun kívülről érkezik, viseljen kolompot a nyakában, hogy távol maradjanak tőle, ne adják át a betegséget, ami az egész falut múlt nélküli bambaságba süllyesztette. Ilyen lesz ez az oltási igazolvány is, az egészség menlevele.

Azt demonstrálja majd, tulajdonosa úgy mehet az emberek közé, hogy nem viszi közéjük a halált, másrészről viszont Európa nem Macondo, a kolompolás itt már kevés. Vannak elvetemült országok, amelyek nem ilyen szárnyalóan szabad szelleműek, mint a miénk, amelyik szarik arra, mit döfnek az alattvalóba, csak már pipálhassuk ki. Orbán álma az, hogy oltakozás, kocsmanyitás, fröccsözés, meccsre menés, szotyizás, és a magyari embert mindettől elönti a földöntúli boldogság plusz elégedettség. Hogy a színfalak mögött mi van, édesmindegy, sose halunk meg.

De máris itt vannak a lengyelek – egyelőre –, akik kijelentették, földjükre olyan ember be nem teszi a lábát, akit kínai vagy orosz anyaggal kezeltek. Ha még sok ilyen kukacoskodó ország akad, a magyari ember vérköreiben a keleti cuccal nem megy sehová. Az egész ország egy rohadt nagy karantén lesz, például jelen állás szerint a kedves vezető sem mehet Lengyelbe tárgyalni, hogyan zsarolják közösen az uniót, a következmények tehát beláthatatlanok. Amikor azt hinnénk, az oltási igazolvánnyal miénk lesz a rend és a szabadság, csak az entrópia növekszik.

Erre találta ki a felcsúti géniusz, hogy ne szerepeljen az igazolványban a szer eredete, de, mint láttuk, útlevélnek ez kevés, maximum a sarki kocsmába érvényes. De jól van az úgy is, a jobbágy ne álmodjon túl nagyokat, arra ott van a Fidesz. Hadházy képviselő fejtette ki – mert ő gonosz –, hogy még a kutyák oltási könyvében is szerepel, mit kaptak, mikor, miért, anélkül a magyar eb más országokba nem is mehet. Hadházy képviselő – aki gonosz – a jelöletlen magyar emberigazolvány kapcsán így arra jut, a kedves vezető a népét kutyába sem veszi.

Megfontolandó dedukció. De a még Hadházynál is gonoszabbak nem átallanak olyasmiket elképzelni, mindez, hogy nem lesz tudható, kit mivel pumpáltak tele, csupán arra való, ha valakinek a kínaitól esetleg méteres füle növekszik vagy még hat feje, akkor ne lehessen arra fogni. Mondhatjuk, hogy ez Isten akarata, akinek az útjai kifürkészhetetlenek, csak Kásler tudhatja őket, a körme alól kihulló földdarabok összeállásából látja meg, mint valami televíziós tévéjós vagy vajákos asszony. Nagyjából ilyen szinten van a járványkezelés.

Az ország irányítása emellett szintén, tudatosságot benne a lopások logisztikájában láthatunk, vagy már abban sem. Nem cicóznak, szaroznak, gátak nélkül visznek mindent, lapátolják ki az ország vagyonát. Például a kínai cuccokon is, amit a mi pénzünkből fizettek, ők gazdagodnak, és akkor csodálkozunk, Rogánnak honnan került nyolcszáz millió a bevallásába, de azon még inkább, hogy Orbánnak meg semmi sem. Olyan homályos ez is, mint a magyarok oltási igazolványa. Valami van, de, hogy mi, azt senki sem tudja. No de majd jövő tavasszal kiderül.

Brigádnapló

„Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára. Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte őt, hogy a könyvelés miatt írja alá, hogy ez az összeg kölcsön és hivatkozzon az örökségére. Kósa Lajos és sofőrje felváltva mentek a pénzt átvenni Sz. Gábornétól több részletben.” – Ilyenek állnak a nyomozóhatóság irataiban, amely szerv a hasát vakargatja és a körmét reszelgeti. Még csak meg sem akarják hallgatni Kósa Lalit, hogyan is volt akkor, milyen uniós projekt, milyen pénz, hogy hol van a nokiás kamion.

Ugyanakkor és ezzel párhuzamosan: „A propagandaminiszter rokonsága ugyanis a 2019-2020-as évben kiemelkedő mértékű uniós finanszírozású állami támogatásokhoz jutott, valamint gyanús bankkölcsönökkel és áron alul vett cégekkel is operáltak. Bár Rogánék a földvásárlási botrányból annak kirobbanása után kihátráltak, az újdonsült Rogán-após céges ügyletei végbementek és jól dokumentáltak.” – Ez Rogánról szól, ugye, és a Momentum egyik politikusától származik, aki kijelentette, mindezek miatt följelenti a rokoni társaságot az OLAF-nál, és még azt is hozzá tette, hogy amit látunk a galeri ügyleteiből, az a jéghegy csúcsa csupán.

Mindezzel az a baj, hogy az OLAF-nak nincs börtöne, nálunk pedig, akik ez ügyben illetékesek, azokat Polt Péternek, Pintér Sándornak és Varga Juditnak hívják. Ezek közül Varga az uniót szidja és nyaralókat vesz CSOK pénzen, Pintér a kórházak igazgatásával van elfoglalva, Polt az meg Polt, őt be sem kell mutatnunk, ő annak a nagymestere, milyen feljelentést milyen indokkal lehet visszadobni, ha például Kósa-szerű az eset. Viszont ők mindhárman együtt maga Orbán, akiben így megtestesül a szentháromság, ott ül saját maga jobbján, él és uralkodik örökkön örökké. Mellesleg őt is feljelentették, hogy egy temetésen szegte meg a saját maga által alkotott gyülekezési tilalmat.

Erre azt mondta a Polt & Pintér Művek, hogy templomban gyülekezett szabálytalanul minielnök elvtárs, ott viszont lehet. A templom kívül esik az általunk ismert téren és időn, annak falainál a jog, mint hajdan a hódító seregek, visszahorkannak, oda be nem teszik a lábukat, abban mindent lehet. Ifjú fiúkat is lehet benne molesztálni, s ha emiatt a molesztált felnővén beszélni akar bíboros úrral, akkor elküldjük érte a nagy fekete autót. Rogán mindeközben pénzeket is oszt, haverok, buli, Fanta alapon. Mint kiderült, az igénylők fél százaléka – Lali barátai szintén – kapták meg a turisztikai támogatások kétharmadát, erre jó például a járvány és a rendkívüli jogrend.

Ezek az esetek az elmúlt pár napban történtek, de ez nem is az összes, csak a látványosabbak. A szájunkig ér már a sár, hamarosan belefulladunk. A nem is kormánygép jár, kel, forgolászik a Maldív-szigetek és kies hazánk között, a galeri összes tagja harminc éve is így utazott, most és ezután is így fog. Gazdasági, pénz-, és nőügyekkel nem foglalkozunk, inkább azt mutogatjuk, hogy Áder „álamelnök” elvtárs megkapta a kínai szurit. Mire föl? Nem krónikus beteg (csak másképp), nem veszélyeztetett korosztály, és a pontyokon kívül mással úgysem találkozik. A fegyelmezetlen alattvalók meg az utcán tülekednek a szerért.

Elöntött minket a harmadik hullám, mindenféle szigorítások lógnak a levegőben, bolt és iskolazár, mindeközben pedig a nyitásról nemzeti konzultálunk. Összeomlóban az egészségügy, az orvosok nem írják alá a rájuk kényszerített új munkaszerződéseket, a vállalkozások a megszűnés határán tántorognak. Csak a lopás örök és biztos pont, ebben csalódni nem lehet, üzemszerűen működik. – „Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára.” – Elmennek ezek a sunyi búbánatosba. Talpra magyar, hí a haza.

Boross rossz tévéi és a romlatlan vidék

Boross Péter aggódik. Ez onnan derült ki, hogy a Magyar Nemzet interjút készített vele, ám, hogy mi alkalomból, az nem tudható, csak sejthető. Hogy aggódhasson, nyilván azért. Aggódása viszont összetett, többrétű gyomorfájás, amit úgy foglal össze a vendéglátós: új helyzet adódott. Az új helyzetet a rossz tévék és az internet okozza. Ezek fertőzik a romlatlan magyarságot, pumpálják beléjük a felforgató eszméket, amely Budapesten kulminálódott, ahol a vendéglátós szavaival „az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek”. Ha Tarlós a hozzáértő és komoly szaki, akkor értjük, hogy a vendéglátóst miért emlegetik hóbagoly néven.

Boross mint hóbagoly, annak összes bölcsességével és intellektusával látja a világot, horizontja az, hogy keresi a pockokat a mezőn. Különösen kedvelem azokat az interjúkat, amelyek azért születnek, mert valaki valamikor véletlenül volt valaki. A hülye zsurnaliszta ettől azt hiszi, a szava attól fogva örökre érvényes, amit mond, az röhögés helyett megfontolandó, hivatkozási alap, amire újabb újabb meséket lehet építeni. Ilyen az, amikor vélemények tégláiból épülnek légvárak, amiknek aztán semmi közük a valósághoz. Innen nézvést már értjük, miért kell hóbaglyokkal interjút készíteni. Miniszterelnök úr is megmondta. A Magyar Nemzet ebben a kontextusban a szomszéd Józsi, aki tegnap is padlóra küldött, mert hallgatta a Kossuthot.

Az Orbán Viktor mondta, hivatkozott valami ökörségre, így látszott, hogy innentől fogva az szentírás, és ha a saját szemével látja az ellenkezőjét, azt akkor sem hiszi el. A Kossuth innen nézvést – hóbagolyi kontextusban – jó rádió, a Klub pedig rossz volt. Mert azt mondta a vendéglátós, hogy ma „sokkal nagyobb a kommunikáció – különösen a televíziók és a közösségi média – szerepe és befolyása.” Éleslátó a vendéglátós, akárha Varga Jucus – illetve most már egyre többen –, akik szintén azért hisztiznek, hogy a Facebook bántja őket. Totális a rémület, hogy erre nincs befolyásuk, nincs fölötte hatalmuk, meg is akarják szerezni tehát egy új törvénnyel, hogy kordában tarthassák. Nem esik jól, ha némely igazságok ellenőrizetlenül napvilágot látnak.

Idézném azért bővebben vendéglátós elvtárs e tárgyú gondolatait, hogy a maga teljességében lássuk a bajokat: „A kommunikáció nagymértékben baloldali kézben van, és ezt a baloldalt támogatja az Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó része is. Ez az elvtelen és alkalmatlan baloldal ma úgy támaszkodik a Nyugat támogatására, ahogy elődei hetvenöt évvel ezelőtt Sztálinékéra, ezért azt kell mondanom, a labancok nem voltak olyan nemzetárulók, mint amilyen a jelenlegi destruktív baloldal a maga torz összetételében. Különösen Budapest veszélyes, ahol az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek. De bízom a vidék józanságában, mert mintha ott kevesebben és kevesebbet néznének rossz tévéket és internetes oldalakat”.

Magával a szöveggel nem foglalkozom most bővebben, nem magyarázom és értelmezem, mert magáért beszél. De láthatjuk, nem semmi az a káosz és a maga nemében mégis kétszer kettő világosságú gondolatkísérlet, hogy minden veszélyes, ami nem fideszes kézben van, és nem az ő propagandájukat terjeszti. Ez sem újdonság, ilyet akármely gyalogos katona is elő tud adni, önkormányzati képviselők, minisztériumi csinovnyikok, az utolsó mondat azonban megér pár gondolatot, mert abban vannak a veszélyek. A romlatlan, tiszta lelkű vidéki Magyarország, mint nemzetmegtartó erő, amelyik azért lehet ilyen, mert nem néz rossz tévéket, szemben a romlott és züllött Budapesttel, illetve városokkal.

Ez a felmelegített népi-urbánus vita, ez a Nyugat kontra Új idők, Ady vs Szabolcska, végső soron Wass Albert vagy Kosztolányi, a magyar vér vagy a zsidó írócskák, és már benne is vagyunk a közepében. Erről beszél a vendéglátós akaratlanul, pedig ő csak azt a reményét fejezte ki, hogy az elhülyített vidéki magyarságban megőrződik a Fidesz szavazóbázisa. Boross csak meg akarja szolgálni azt az egy funkciót, ami még megvan neki, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti bizottság elnöki székét. Itt már kevesebb kárt tehet, mint amikor az Orbán mellett működő, az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagja volt. Ártani viszont – mint láthatjuk – még mindig tud, és nem is rest ezt megtenni. Nem rossz szándékból, csak ilyen. Elzüllött az eszméiben.

Nenne, a kommunizmus áldozata

Nenne anyám nagynénje volt. A családi viszonyrendszerben egy szóval ki sem fejezhető rokon, mert olyat nem ismerünk, hogy nagynagynéni. Így ő dédanyám lánya, nagyanyám testvére, anyám nagynénje vagy nagyapám sógornője volt, amúgy Mária néni, de nekünk csak Nenne. Hogy ez honnan került, ez a név, az titok. Az még kihüvelyezhető, hogy dédanyám miért volt Ómama, na de hogy a lánya mitől lett Nenne, már soha meg nem tudható. Egyébként kiérdemelte a nevét, minden ízében Nenne volt ugyanis, szimbiózisban élt az anyjával, a dédanyámmal, tehát Ómamával.

Tanítónő volt, amikor nagy lehetett, mert, amikor emlékeim kezdődnek róla, már egészen kicsi volt, csak a szeme nagy és huncutul vigyori. Különös szeme volt, nem látta a világot vele, hanem valami belső réteket, kerteket csak, ezért mosolygott az mindig. Akkor maradhatott így, amikor meghalt az ura még Rákosi alatt. Meg kellett halni neki, mert kulák volt. Egyszer eljöttek hozzájuk az akkori némethszilárdok, kovácszoltánok, kisöpörték a padlást Jóska bácsival együtt. Vitték őt is a búzával kolbásszal, majd pár hét múlva Nenne – akkor még Mária néni – levelet kapott a söprűsöktől.

Azzal a vigasztaló szöveggel, hogy a férje kimúlt. Nem voltam ott, ám úgy hiszem, abban a pillanatban vált Mária néniből Nennévé. Az anyjához, Ómamához költözött, s amikor én – szintén a Jura korban már – megláttam a napvilágot, együtt élt molygós szemekkel a két öregasszony. Kendőben, aprócskán, tipegve és topogva, elégedetten a világgal a vérzivatarban. Hogy hívők voltak-e, nem tudom, vallásosak viszont igen. Megvan még Nenne bibliája, ami olyan, mint egy süldőlány kifestőkönyve, minden egyes sora, betűje aláhúzva vastagon pirossal, zölddel, kékkel, hogy minden más jelentés elveszett belőle.

Csak a színorgia maradt, ami mögött bújócskát játszott Isten, aki Nennét már rég elhagyta az elhurcolt urával együtt. Viszont nem haragudott a világra, sem semmiféle kommunistákra. Anyjával együtt betűzték, hogy Kádár János ismét a körülbelül titkára lett, jóváhagyólag bólintottak, ez a hír annyi volt, mint az, ha máshol bombáztak. Nem az utcában történt, kívül esett a tér és idő még értelmezhető birodalmán, egy másik galaxis volt, amit csak mahomet távcsövekkel lehetett észlelni, de rezgései a tornácra már nem értek el. Így élt egymás tenyerén Ómama és Nenne végtelenül.

Mígnem egyszer csak Ómama meghalt. Olyan apró lett halálában, hogy zsebre lehetett volna tenni, de csak a temető nyelte el, ahová aztán Nennét rendszeres ütemezéssel vinni kellett rokonlátogatóba. Mert akkor már ott volt egy helyen az anyja, az apja, a bátyja – Pista bácsi –, a húga – nagyanyám és a sógora – nagyapám –. Csak a férje nem volt sehol sem, őt a kommunisták kaparták el valami ismeretlen helyen, de ez Nennének már nem fájt egyáltalán, mint ahogyan a többi halottak sem.

Mosolygós szemekkel ment el teljesen az esze, olykor ráborult a gázkonvektorra hálát adva valami ismeretlen hatalomnak, sóhajtva, hogy de jól befűtöttek máma. A Família Kft.-t olyan gyermeki örömmel nézte, mint Ceaușescu kivégzését, gépfegyver ropogása annyi volt neki, mint Esztergályos Cili ordibálása a dobozban. Legvégső vénségére meghízott, mindent megevett, amit hajdan a padlásáról lesöpörtek, még az ura emlékét is lenyelte, csak ült vigyorgó szemekkel, de, hogy azokkal mit látott a fényben, már soha meg nem tudható, ki nem deríthető. Mert aztán meghalt persze.

Olyan hirtelenül, minden fakszni és cirkuszolás nélkül, mint az anyja – Ómama –, a testvére – nagyanyám –, és utána a kettejükhöz hasonlatos anyám is. Olyan gyorsan ment el mind, hogy még integetni sem tudtak a végtelen felé induló vonatról, és mi álltunk a peronon, nézve a horizontba belevesző mozdonyfüstöt, amíg a föld hajlása teljesen el nem takarta az utasokat és Kharon kotyogó ladikját. Biztató mindenesetre ez a génjeinkben hordozott könnyű halál, hogy a jelek szerint nem kell majd hosszan ágyban és párnák közt, hogy nem lesz Ivan Iljics végül az emberből.

Nenne viszont férjestól és ledózerolt életestől azért jutott csak eszembe tegnap, mert Gulyás, jól táplált óvodás miniszter hörgött előírás szerint a kommunizmus áldozatairól. És, hogy senkivel szóba nem állnak, a vörös patások leszármazottaival sem, nincs bocsánat és nincs kegyelem. Ekkor gondoltam, aranyapám, akkor húzd ki a telefonkönyvedből a komcsi párttitkár ivadék főnököd nevét, és különben is mindenki kussoljon. Mégpedig azért, mert a nennék mosolyogtak, csak ezek hörögnek, akiknek fikarcnyi közük sincs semmihez sem. Csönd legyen tehát, csak a csönd.

Rosszak vagytok

Tegnap a fatornyosomban úgy álltak sorban a népek a vakcináért, mint Rákosi pajtás idején húsért. Olyan életben maradási elszántsággal, kitartással és megalázottsággal is. Szerte az országban ilyen jelenetekről jöttek suttogó hírek már napok óta, mutattak fényképeket is a várakozó tömegekről, akik a mínuszokban epekedtek a szuriért, mert valaki odahívta őket, és nem tudott mit kezdeni velük. Azokat a kósza híreket mindenki kétkedve fogadta, hogy ez a Hadházy megint szórakozik, ennek az az élete, hogy lázít a rendszer ellen. Így véli a nép, míg maga bele nem kerül a sorba, és onnan kiabál kifelé, hogy mi van itt, milyen kupleráj.

És pláne, hol van a madám. A várban csücsül. Tehát tegnap botrány kerekedett, hogy a fatornyosomban oltakozási entrópia van, éppen nem vakcina-tohuvabohu, magyarán őskáosz. Rengeteg népek álltak a nemzeti oltópont előtt a hidegben, s mondjuk forradalom vagy lázadás azért nem tört ki, mert az említett Rákosi pajtásos időkből a népek génjeibe ivódott a sorállás türelme, hogy várni, kell, ha élni akarsz. Úgy álltak sorban az alattvalók, úgy epekedtek a vakcináért, mint a fuldokló a levegőért, éppen szomjan haló egy korty vízért, éhező egy falat kenyérért. Mondom, hogy Rákosi pajtás, viszont azért mégsincsen jól ez egészen vagy egyáltalán.

Azt a tudományt, ami a dolgok összerendezgetését, mindenféle elemek működő sorrá, folyamattá, összeálló renddé és rendszerré szervezi, logisztikának nevezik. Egy egészen profán példával mutatnám meg ennek hasznát, jelesül, hogy először kakálunk, aztán törlünk segget, mert fordítva is lehet, csak semmi értelme, illetőleg barna foltos lesz aztán a bugyogónk. Nem megy a logisztika a fiúknak, pedig rendőr irányítja az egészségügyet, és katonák csücsülnek a kórházak élén, az ilyen babramunka azonban, hogy egy nyüves oltakozást megszervezzenek, mégis eltúlzott feladat. Nem a katonák tehetnek róla, a hiba rendszerszintű, egészen profánul: selejtes a NER. Cserére érett.

A NER, mint állam-, és hatalomszervező idea ott bicsaklott meg, hogy benne csupán víziók léteznek, bazi nagy kijelentések, hogy egy hét alatt tízmillió ember beoltunk, aztán úgy járunk, mint tegnap. Az ilyen nem egyedi, azt is halljuk minduntalan, hogy a zembereknek mennyire jó, menyi sok milliárdot hagytunk a zsebükben, aztán, ahogyan szálazzuk le az egyénig, kiderül, hogy ott meg semmi sincs. Így járnak a nyugdíjasok, így jár mindenki. Víziókban él a Fidesz, amelyek eltakarják előle az egyént. Igaz, ilyet látni sem akar, az liberális nyavalygás, aztán ez a kimenetel, mint tegnap. Mindig szar a vége, és ezt nevezik ők kormányzásnak, ami erős eufemizmus.

Ami nem megy, nem kellene erőltetni. Aki egy nyüves oltakozást nem tud megszervezni, az ne ordibáljon egyfolytában róla, mert nem úgy van, hogy aki hangosabb, annak van igaza, ezt a Fidesz csak hiszi. A zemberek nem azért nem kapják meg a szurit, mert a baloldal lebeszéli őket róla, mint ami a legújabb hazug mantra. A sorállásból kiderül ugyanis, az emberek szomjúhozzák a szert, csak nehezen kerül beléjük a fentebb részletezett tényállás miatt, hogy ez (is) el lett cseszve. Nem kicsit, nagyon. Ilyenkor be szokás vallani, hogy hibáztunk, elnézést kérni, és ígéretet tenni, hogy a hibát javítjuk, de ez itt a NER. Itt a népeket nyektetik a saját buktájukért is.

Mert és ugyanis a fatornyosomban megszólalt a kormányhivatal helyi vezetője mint az állam hangja, és kijelentette, a lakosok fegyelmezetlenek, ez a baj. Minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve, csak a rohadt lakosok, azok a fékek a rendszerben. Nélkülük flottul menne az oltakozás. A vízió tökéletes, jobban teljesít, és mindenféle jelszavak, ám a népek gátak a tökéletes idillben, bezavarnak, csak a baj van velük. Etetni kell őket, oltani, az anyukájuknak lenni. Pártkongresszuson, kihelyezett frakcióülésen, papíron és a rózsaszín kifestőkönyvben minden tökéletes, csak a valóság néha belezavar az idillbe. Kerülik is rendesen és kitartóan.

Viszont én nem akarnék egyfolytában bűnös lenni, ha népek lennék. Unnám erősen, hogy mindent a nyakamba varrnak, hogy türelemtelen vagyok, fegyelmezetlen. Nem úgy szeretek és nem azt, akit a Párt előírna, más könyvet olvasnék, mint amit a kezembe adni igyekeznek, más darabot néznék a színházban, és utálom a Csiki sört. Kiderülne, hogy nem passzolunk egymáshoz, az állam, a Párt és én, a népek. Végül belátnám, hogy többen vagyok. Aztán levonnám a következtetéseket, a többi pedig már a fényes jövő. Visszatérve azonban még a tegnap történtekhez, azt nem hagynám elsőként, hogy rám kenjék a saját nyomorukat, és belém verjék, hogy rossz vagyok.

Kitöltési útmutató

Láttuk mi már a kedves vezetőt a Facebookon Tippmix szelvényt lóbálni is. Hogy kire fogadott, melyik csapatra, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, ugye, most meg a nemzeti konzultációhoz adott kitöltési útmutatót Zuckerberg oldalán. Hogy mért nem a Hundubon, mint a nemzet közösségi terén, vagy, ha Mészáros okosabb az amerikainál, mért nem nála, az a hangszórót érő kérdés. De nem is ez a röhej tárgya máma – meg a háborgásé –, hanem az az aktus, hogy a kedves vezető a Facebookon mutogatja, ő mit ikszel a konzultáción, ezzel sugallva, hogy mi az elvárt iksz, hogy a nemzet véleménye egybehangzó legyen és Orbánnak kedves.

De több dolog is van itt. Elsőként kiindulunk a képi látványból, amely azt mutatja nekünk, a kedves vezető tableten bohóckodik, ikszelget, holott még sms-t sem tud írni. Ilyképp komoly háttérmunka, informatikusok, operatőrök, hangosítók, sminkesek és előkóstolók munkája az, hogy minielnök elvtárs a tabletet ne szalonnázó aljzatként kezelje, ne rázza, mint a rumbatököt, és valahogyan azért ki s nézzen. Bár mostanában egyre nehezebb lehet összefoldozni, mert láthatóan megy széjjelfele. Mállik szét a manus. Ennyit az esztétikumról, most jön az etika. Illetve a logika, hermeneutika, nyelvészet és metafizika, valamint a kismalac kunkori farka természetesen.

Kiinduló tételünk, hogy a konzultáció álkérdéseit valakinek ki kellett fundálni, dolgozni mintegy, de szerző és copyrigth nem szerepel sehol, ilyképp és ebből fakadólag merő jóindulatból tételezzük csupán, kormányunk szellemi terméke ez a baromság, hogy érdeklődik, mit tegyen, mit is csináljon nagy magányában a magyari pusztán. Kormányunk feje meg ki, nahát, és nini, csak nem minielök úr? Debizony, hogy ő, ilyképp a kérdések is az övé és a válaszok is, az aktus tehát, amit látunk, nem egyéb, mint önmaga faggatása, hogy akarod-e, amit az előbb is akartál, illetve mi a francot akarsz egyáltalán, összefoglalva: hülye vagy-e, autentikusabban hülye-e vagy Viktor?

Hát, az. Valamint aljas is, de egyik sem nóvum, csak ez a tablet, rajta az ikszekkel. Viszont ez a pörformansz ez üzenet a népnek, hogy az én ikszem annyi csak mint a tiéd, vagy tedd ide azt, hogy legyen krumpli. Összekevert és szétgányolt dolog ez azzal a kifutással, hogy bármi döntés is lesz, azt az istenadta nép hozta, nem én, nem én. Akkor azonban és viszont mi a búbánatos rózsaszálnak van szükség a felhatalmazási törvényre, az a morfondír, de ez is minek, hiszen tudjuk. Ezt akár el lehet húzni jövő tavaszig, amikor a népek mondjuk online szavaznak, és a kedves vezető majd akkor is mutogatja a tabletjén az iksz helyét, hogy csak a Fidesz. De ez csupán egy gondolatkísérlet.

Viszont nem teljesen alap nélkül való, ha ma még szürreális is. Ilyen kitöltési útmutatót eddig is osztogatott a Párt, hogy rám szavazol, vagy éhen döglesz, engem választasz vagy nem lesz közmunka. Városoknak uszoda, stadion sem lesz, sőt, mint ma látszik, azt is elszedik, ami jár, dögöljön meg az egész Fideszen kívüli világ, ez az üzenet. Csakhogy így élni bajos, mondhatni, nem lehet. Egy tragikomikus, abszurd kabaré közepén ülünk, a kedves vezető mutogatja, mit ikszeljen a nép, amit ő majd dönteni fog. Holott mindenki tisztában van azzal, teljesen mindegy minden, az egész csak színjáték, amit Orbán bábozik a népével.

Ilyen körülmények között egyébként kérdés csak egy maradt, meddig adja az arcát és látszólagos jóváhagyását ehhez a cirkuszhoz az istenadta, mert ennél nagyobbat, mint ezzel az én ezt ikszelem, te mit ikszelsz előadással akkorát köptek az arcába, mint eddig még soha. Ebben benne van az egész NER cinikus aljassága, hogy ő is tudja, hogy te is tudod, hogy ő is tudja. Ez már a kádári összekacsintás, a ne rosszalkodj, és jó lesz neked krumplilevese, a legvidámabb barakk képzete. Összefoglalom még egyszer, mit tolt most a képünkbe: azt mutatta meg, hogy a saját kérdésére tudja a helyes választ, és ad a saját véleményére. És akad olyan, aki ennek tapsol. Mondhatom, hogy a rohadt életbe?

Hozzánk szegődött a gyalázat

A Párt harmadik számú hadosztálya, úgy is mint ökle, megint lesújtott Iványi Gáborra. Név szerint nem rá, hanem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházra, kétszázötven millió forintot zárolva a számláján, ami voltaképp egyenlő a halállal. Minden ott kezdődött, hogy Iványi Gábor hajdan az azóta már nacsaszonnyá váló Ráhelt, és a hadvezérré avanzsált Gáspárt is megkeresztelte Orbán gyerekei közül, aztán viszont megromlott a viszonya az egyre inkább elboruló elméjű diktátorral, és csúnyát mondott neki. Nem annyira, mint Simicska, de a kevesebb is elég volt ahhoz, hogy vezérünk bosszúért lihegjen, aminek ez a NAV sztori az egyik, s lehet, az utolsó fejezete.

Mint kitetszik, vezérünk ifjúkori mentorait és jótevőit mind odahagyta – Soros, Iványi –, s nem azért, mert azok változtak volna, sokkal inkább ő. Vagy nem is változás volt ez, hanem a fogak fehérjének megmutatása, ami voltaképp akkor kezdődött, amikor oxfordi tanulmányait félbehagyva hazasietett – mit sietett, rohant -, mert megérezte a vérszagot. A Kádár rendszer azon ellenzékijei, akik abban meghurcolást is szenvedtek, csöndben maradtak, amikor tisztult a levegő, Orbán viszont odaállt az újratemetésen ordibálni. Úgy érkezett meg Budapestre, mint Lenin Szentpétervárra, sunyiban, s azzal a habitussal is. Ez még a csuhások térdre, imához időszaka volt.

Akinek ilyenek a nézetei, az nem keresztelteti meg a gyerekét, hacsak nem sunyi mocsadék. Orbán viszont az, így Iványi Gábor akkor hibázott nagyot, amikor Orbán szemébe nézve azon keresztül nem látta meg a züllött, sötét, romlott lelkét, és a keblére ölelte. Nos, ezt nem kellett volna, mert mint ma kitetszik, Orbán azokat, akik a közelében vannak vagy behódoltatja, vagy eltapossa, középút nincsen. Iványi megrendszabályozása 2011-ben kezdődött, amikor a diktátor és dicsőséges serege elvette az egyházi státust a MET-től, amivel ők elestek az állami támogatástól és az adók egy százalékának nekik címkézésétől is. Ez egy tőmondatban annyi volt Orbántól: dögölj meg.

A halálra ítélt azonban szívósnak bizonyult, s nem átallott keresni az igazságát is, amit ott talált meg, hogy Strasbourgban a bíróság kimondta, a magyar egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Sőt, abból a hatmilliárd forintból, amivel ezek alapján az állam tartozik a MET-nek, egymilliárd kifizetését is megítélte, amit azonban az állam azóta sem tett meg, mert nincsen ilyen szokása neki egyáltalán. Röviden: Orbán tartozik egymilliárddal, de még elszed kétszázötven milliót, amit azért nem tudtak befizetni, mert azt nem kapták meg. Orbán nem tartja be a bíróság ítéletét, sőt, annak ellenére még tovább sarcolja az ítéletben kedvezményezettet. Itt tartunk.

Iványi Gábornak pedig el kell pusztulnia, mondja Catoként Orbán kitartóan és monomániásan, minden aljasságot bevetve ellene. Négy éve folyik ez a hadjárat, és az sem zavarja – és miért is zavarná –, hogy ezzel voltaképp nem Iványit bünteti, hanem azokat az elesetteket, akiket Iványi egyháza föl akart, akar emelni. Több ezren vannak. Orbán hadjárata tehát a magyar emberek ellen irányul, ám sajnálatosan ezt is megszoktuk már. Hozzánk költözött a gyalázat, és annyira a rendszerben lakozik, hogy immár észre sem vesszük. A strasbourgi ítélet 2017-ben született, azóta veszi semmibe pártunk és kormányunk, ez ügyben azonban – mint kitetszik – mindenki súlyosan hallgat.

Van nekünk ez a keresztényüldözési államtitkárságunk, élén a költői nevű Azbej Tristannal, akinek ezúttal a szíves figyelmébe ajánlom Orbán Viktort, a Fideszt, a dicsőséges százharminchárom parlamentert, akik a jelek és a tények szerint keresztényüldözést hajtanak végre kies hazánkban. Tessen felemelni az egérhangját, vagy, ha nem, akkor hallgatni örökre. Végezetül: Orbánnak már nem egy dolga van, ami miatt a hágai bíróság elé kerülhetne, bár nem fog. Arra volnék azonban egy ilyen álombéli ideális esetben, hogy annak az ítéletét is semmibe venné-e. Nem volna rá módja, ez ugyanis csak a bukása után következhetne be, amit mindezek miatt (is) erősen remélünk.

Előválasztás a dácsában

A Momentum tegnap bejelentette, hogy Fekete-Győrt indítja miniszterelnök-jelöltként. Ez alkalommal bemutatták az „Új Magyarország” tervet is, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de mégiscsak több annál, mint hogy „Folytatjuk”. Látjuk, ennek mi a vége, így az, hogy szükségből vagy józan belátásból, de az ellenzék végre eljutott oda, hogy közösen megy neki a Fidesz nevű Gólemnek, újság és talán üdvözítő is, vagy csupán az egyetlen lehetőség. A Fidesz – és nagytudású alakjai – viszont értelmetlenül állnak mindeme jelenség előtt. Nézik, mi a rosseb ez az előválasztás, ez valami bolsevista trükk, libernyák ámítás, egyáltalán az előválasztás mint intézmény és idea nem fér bele a világképükbe, a fejükbe pedig végképp egyáltalán.

Nincsenek ehhez szokva, nem így dresszírozták vagy apportírozták őket, fajtájukat a gazda másképpen eteti. Még régebben megszólalt ez ügyben Kövér elvtárs, aki nem tagadta meg önmagát, és valami nagy összeesküvés-elméletet delirált bele a Fidesz hívők vaksötét éjszakájába, miszerint nem az ellenzéki pártok döntik majd el, ki legyen a miniszterelnök-jelöltjük, hanem a „gazdáik”. Aztán a többes számban használt gazdákból egy személy lett, és na ki, hát a Soros, akinek ezek szerint hét feje van, mint valami mesebeli gonosz sárkánynak, ezért nem tudja őtet Orbán királyfi legyőzni a kardjával. Mert akárhány fejét suhintja le ennek a Sorosnak, mindig újat nyőleszt. Reménytelen ügy, ahogyan a Fidesz is az.

Kövér elvtárs aztán elmormolt pár ökörséget, ahogyan az tőle telik és szokásban van, hogy aszongya „hiba lenne, ha bárki ezt úgy értené, hogy egy egyszemélyes játéknak gondoljuk mindazt, ami az ellenzéki térfélen a manipuláció tekintetében zajlik”. Ebben háttréhatalmak vannak, szabadkőművesek, rabbik és cigány vajákosok, földalatti mozgalmak meg Hermész Triszmegisztosz Tabula smaragdinája. Mindez azonban csak Kövér elvtárs gőzölgő és bizonytalan állagú tudata, tegnap viszont Hollik képviselő – és kommunikációs igazgató, ezt el ne feledjük – is beszállt a buliba, és bár ne tette volna, mert akkor nem látszana annyira ostobának, min amennyire tényleg az. Hollik képviselő nem ismeri a bölcsességet, miszerint, ha nem szóltál volna, nem tűnnél hülyének.

“Fekete-Győr is benevezett, így kezdetét vette ismét a 2009 óta már sokszor látott roncsderbi, azaz a baloldali előválasztásnak nevezett színjáték. Színjáték, mert minden szereplő Jakabtól Fekete-Győrig mindenki pontosan tudja, hogy a főszereplőt a baloldal főnöke Gyurcsány Ferenc jelöli majd ki” – írta Facebook-oldalán Hollik István. No most, Hollik István ennyire friss hús nem lehet, hogy csak a fideszi origó – Gyurcsány, a gonosz – ismeretéig jutott el, mert ez elnézhető volna. De, hogy az előválasztás eredetét 2009-re datálja, az már hiba, mégpedig olyan, amely arról árulkodik, Hollik képviselőnek fingja sincs hol is él. Ő ilyen felhúzhatós beszélőgép, vagy fémpénzzel működik, majd a selejtezéskor kiderül.

Nézegetem a manus életrajzát, hogy megtudjam, mitől ilyen okos. Látom, hogy kétlaki a lelkem, egyszerre tagja a Fidesznek és a KDNP-nek is, ami sok mindenre magyarázat. Arra mindenképp, hogy az előválasztás úgy éljen benne életre szóló traumaként, mint amikor meg kellett jelenni a kedves vezető dácsájában Felcsúton, hűségesküt tenni, ami után a kedves vezető megnézte a fogazatát, azt, hogy fényes-e a szőre, ép-e a patája, majd rányomta a billogát, és belerakta a csordába, villanypásztorok közé. Azóta ott kérődzik a lelkem a többivel együtt, és bambán bámul bele a lebukó napba. Időnként pedig ilyen okosakat mond, mint tegnap is. Mindebből kitetszik, nem vagyunk egyformák. Egyáltalán nem.

No most és viszont, ha a Fidesz kommunikációs igazgatója ilyen viszonyban van a valósággal, akkor elgondolkodhatunk, az összes többi mit érzékel belőle. Amit az M1 mutat, azzal az információhalmazzal élni azonban bajos. Ilyenkor Soros mint rézfaszú bagoly, Gyurcsány meg akárha patásördög él az ember fejiben, és ezeket tömjénnel kell kifüstölni, fokhagymafüzérrel elűzni, meg ki tudja az összes exorcizáló eszközöket. A bajok tehát nem kicsik, mondhatni, nagyok, így ilyen viszonyok közt mit tehet a halandó, szurkol az ellenérdekelt oldal győzelméért, hogy kies hazánkban véget érhessen a középkor, amely 2010-ben rátelepedett, és azóta is takarja a kilátást és a nap sugarát. Csak véget ér már a fidesztél, ez a remény tartja az emberben az imbolygó lelket.

Különbözet

Ismerjük mindannyian a kamarás Parragh elvtársat, aki Orbán hangjaként elképesztő ötletekkel vágja tönkre az életünket. Az oktatásról például, hogy legyen egy szakma a gyerek kezében, jódógos, jómunkás magyari bérrabszolga legyen, más szellemi képességekre az életben szüksége nincsen. Mint kitetszik, Parragh elvtársnak sem volt, úgy maradt, és még mindig úgy is van. Ő tolmácsolta Orbán azon aljas óhaját is, hogy fosszák ki a városokat elvéve az iparűzési adójukat, és még ezen kívül is ötletel ezerrel. Parragh, kamarás elvtárs egy kommunista brigád összes kognitív nívóján van, viszont egy dzsentri, sőt, a Márai-féle keresztény úri középosztály habitusával és erkölcseivel rendelkezik, hogy az anyagi javak, autók, paloták, utak és minden egyéb neki jár, mert csak.

Ennyiben tökéletes fideszes. Amikor Parragh kamarás előállt a városok tönkretételének ideájával, akkor megkérdezték tőle, ha már ennyire a szívén viseli a jódógos magyari munkásember sorsát, akkor tán a kamarai tagdíjat is elengedhetné, hogy teljes legyen a járványügyi Kánaán. De ezt elvetette kijelentve azt, hogy „ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni”. Érezzük a szavakban a gőgöt ugye, és azt is látjuk, mindenki más megdögölhet, de neki azért jusson vajas kalácsra (keresztény, magyar, úri középosztály). Mindezek után kezdtek sorosista újságírók utána nézni annak, mire költi kamarás Parragh a jómunkás magyari emberek pénzét, az ötezer forintját, mert amúgy túl sok mindent nem ad érte, csak zsebre rakja a kiszabott adót.

A sorosista újságírókkal meg csak a baj van, általában az igazat akarják. Szemetek ezek. Nos, különös tételekre bukkantak a libsi firkászok, például röpcsijegyekre Sao Paolóba, több tízmillió a bizonytalan identitású s célzatú „mentális felkészítésekre”, milliók infografikára, autókra. (Akinek nincs ötezre, ne vállalkozzon, ha van, mi majd elcsesszük). Megjelentek a médiában ezek a huncutságok, amit Parragh kamarás méltatlannak és rosszindulatúnak nevezett, még jó, hogy nem sajtótámadásnak a családja ellen, mint Varga igazságügyis, amikor kibuktak az erkölcsös és jogszerű ingatlanvásárlásai. Mindig ez van, amikor kiderül valami stikli, mindig csak a bántás. Nem tudható, miért várnak simogatást, de értjük, miért van a KESMA.

Visszatérve a kamarás emberre, például a Brazíliába szóló repjegyekről elmesélte, hogy gyerekeket vittek az őserdőbe tanulmányi kirándulásra, ahol a helybéli indiánoktól tanulták a reszelő helyes használatát, meg a szalagmunka fortélyait is biztosan. Ez részemről csak a kajla gonoszság, de az már érdekesebb, hogy Parragh kamarás feleségestől első osztályon repült Sao Paolóba. S hiába hebeg most, hogy ő a különbözetet az első és turistaosztály közt kifizette, meg a feleségéét is, érdektelen. Az az érdekes, hogy miért cipelte az asszonyt, mert ez így nem tanulmányi, hanem családi kirándulás, mint a KDNP-sek 2019-es oroszországi túrája a feleségekkel, közpénzből. Viszont ez a feleségestől első osztályon röpülés az érdekes, mert ez a rendszer.

Az, hogy Parragh kamarás olyan magasan hiszi magát az uborkafán, hogy a turistaosztály már zsenánt. Ilyen habitussal helikoffereznek, jachtoznak, nem is kormánygépeznek, s amikor megkérdik, ezt mégis hogy, akkor azt felelik Orbán szájával: harminc éve is így jártak. Nem, nem jártak. Parragh csempét árult, Orbán a Fidesz székházat, Rogán tökmagot az Őrségben, az új hullám meg a kis pajtásai kiflijét az oviban. Parragh szó szerint így mosta most a szennyesét. “Én minden kamarai utazásnál kifizetem a jegynek azt a részét, ami az első osztály.” Cuki pofa, és még mindig nem érti mi a baj. Hogy a másik részét meg mi fizetjük, aki kicsit nagyobb hal a tóban, annak az egészet. Sőt, Orbán egész nyüves, felesleges életét mi fizettük.

Parragh úgy érzi, neki jár az első osztály, Orbánnak a vár meg a stadionja, a többieknek is kastélyok, szállodák, földek, ha már mást sem csinálnak, mint folyamatosan cselekszik velünk a jót. Akinek meg nincsen semmije az annyit is ér, ha nincsen ötezred, ne vállalkozzál, csezmeg, hanem dögölj meg, míg én első osztályon röpülök az asszonnyal Sao Paolóba. A nem is kormánygép meg mostanában kétnaponta jár a Maldív-szigetekre, ami messzebb van, mint az Adria, így odáig nem tudnak utánuk menni lefényképezni őket a jachton. Így titokban maradhat a magánélet szentsége, vagy a kurvák, itthon meg lehet szónokolni a keresztény, erkölcsös életről. A maga módján az összes egy Szájer. A Fidesz és holdudvara a züllöttség maga.