Most meg a Kálomista szeme

Ez a Gyurcsányi nem bír magával. Hajdan békés járókelők szemeit lövette ki, most pedig Kálomista kurzusrendezőét. Illetve nem is épp a rendező gülüszemeit, hanem a filmjéét. Hogy ez így elég hülyén hangzik, bocsássák meg nekem, de nem én találtam ki, hanem Kálomista kurzusrendező. Már ennyi elég lenne, mert aki ilyen szinesztéziákat talál ki, az bajban van a nyelvvel és a képi megfogalmazással, következésképp filmet sem volna óhatatlanul muszáj készítenie. De vannak – sokan és főleg a NER-ben –, akik nem ismerik a korlátaikat. Miniszterek, zenészek, osztályvezetők és rendezők, s ha a végén találkoznak az élettel, akkor csalódnak.

Pedig Bödőcs is megmondta a tutit, miszerint „A miniszterelnök ne vicceljen, én sem lopok”, azaz, a suszter maradjon a kaptafánál. Voltaképp már most mindent elmeséltem, de elmondom ezt a Kálomista kurzusrendezőt bővebben, mert mért ne nevessünk vagy zokogjunk gusztus szerint, kinek milyen a kedve vagy a habitusa. No most, elkészült Kálomista kurzusrendező filmalkotása, a Gyurcsányi rémtetteit feldolgozó Elkxrtuk. Előzeteseket ebből olyanok osztogattak meg, mint például Kocsis Máté, tehát sok jóra számítani nem lehetett. Ennek ellenére nagy valószínűséggel a terv az volt, hogy a NER összes mozijában egyszerre, egy időben vetítik csurig házakkal.

A bávatagok pedig a végén állva és ütemesen tapsolnak, virágot szórnak látatlanul is Kálomista kurzusrendezőnek, illetve a büdös cipőjéből isznak a sarki kocsmában. Továbbá az is elképzelődött, hogy Kálomista kurzusrendező soron kívül kapja meg az Oscart, Golden Globe-ot, Arany medvét és a világ mind az összes filmes díját, majd a Kossuthot is a kedves vezetőtől a szolgálataiért. Illetve javítsanak ki, lehet, hogy Kossuthja már van, mert minden bohóc kaphat már, így ki tudja ebben a kuplerájban a tutit. Tehát ilyen álmok voltak, mert Kálomista kurzusrendező szerint a filmje eget rengető és elsöprő, amit látatlanban is nehezen képzelek.

Kálomista kurzusrendező eleddig fogyasztható műalkotást nem rakott elibénk, én magam is kénytelen voltam egy operarendezéséről csöndesen távozni, mert rossz véget értem volna. Kálomista kurzusrendező egyébként az önhittség hibájába esik, teljesen meg van győződve a saját nagyszerűségéről, és amikor nem kell ez a filmje a moziknak, mert nem remélnek tőle értékelhető bevételt, akkor összeesküvés-elméleteket gyárt. És arra ragadtatja magát, mint ahogyan már föntebb jeleztem, hogy ez a Gyurcsányi és az általa dirigált baloldal tett keresztbe neki, és utasította a mozikat, hogy mellőzzék az ő zsenijét, ami akkora katarzist okozhatna, hogy mindenki csakis Orbánra szavazna aztán.

Ez a Gyurcsányi, ahhoz képest, hogy évtizede nincs hatalma, és ott ütik, ahol érik, a jelek szerint mégis csak mindent dirigál: Brüsszelt, migráncsokat, Bident, az egész világ a kezében van, a filmszakma is. S ha ez így van a Fidesz lázárokban, akkor föltehető a kérdés, nem alkalmasabb-e kies hazánk vezetésére, ha már ekkora a befolyása, mint az állandóan harcoló, küzdő, izzadó Orbán a démonaival, mert ezt a kérdést téteti föl a józan és kristálytiszta, logikus meggondolás. Viszont ha ez teteti föl, akkor ez már önmagában fölösleges, mert józanság, kristálytisztaság és logika a NER-ben nincsen, hanem egészen más dolgok vannak, amit úgyis ismerünk.

Tehát Kálomista kurzusrendező cenzúrát kiált hangosan, ahol a baloldali kultúrfölény elnyomja őt és az összes Orbán seggéből előkúszó tehetséget. Ezért neveznek ki milliárdokkal megspékelve demetereket és vidnyánszkykat, de a közönség nem kedveli a produktumaikat, mert a közönség értékítélete még piaci alapon működik, ami bántja a kurzusművészeket, de a kurzusújságírókat is. Hogy minden eszköz náluk, pénz, paripa, fegyver, de nem sikerül maradandót előállítani. Kossuth-díjat lehet osztogatni, tehetséget nem, és ez a NER saját bejáratú tragédiája. Maradnak neki a nagyferencek, zalatnayik. Meg most ez a Kálomista, aki eddig sem tett le semmi értékelhetőt az asztalra.

Mért most tett volna. De cenzúrát kiáltani, sőt gyurcsányozni nemhogy nem elegáns, hanem még e téren is a tehetségtelenséget mutatja, ami bizonyos helyzetben ébreszthetne szánalmat, de ez a helyzet nem az. Azért nem, mert majd kirendelik kötelezően az iskolásokat – akárcsak a Nemzeti Színházba, vagy adnak ingyenjegyeket, amit mi fizetünk –, hogy meglegyen az a képzet, a szar valakit is érdekel. Senkit sem. Na jó, keveseket. Kálomista kurzusrendező tragédiája az, hogy elismerésre és szeretetre vágyik, amit viszont nem kap meg. Cinikusan mondhatnánk, szóljon Gyurcsánynak, utasítsa a híveit, hogy szeressék, ha már. A dolgok azonban egyáltalán nem így működnek, hanem egészen máshogy. Ez van. Illetve: bizony, ez nincs másképp.

Orbán neveltetése

Mókás hely ez a magyar országgyűlés. Nem arra szolgál, amire kitalálták, de olykor azért mégis hiányozna a kabaré, ha másra már úgysem jó. Az alaptörvény nem alkotmány, Magyarország nem köztársaság, semmi sem az, aminek látszik, Orbán legfőképp. Hatvanpusztáról kérdezték őt tegnap a bohózatban, és megint előadta, mi mindennel nem foglalkozik. Sőt, a templom egere sztorit is újra, mit ne mondjunk, van bőr a képén, és még csak meg sem perzselődik. Tehát megkérdezték tőle, hogy is van az a kúria a mindenféle luxussal és bunkerrel, az önellátással, mint valami a világ végét is túlélő erődítmény, ami ráadásul rohadt sokba is kerül. Annyiba, hogy alig is hiszi az ember.

Mások üzleti ügyeivel nem foglalkozik a kedves vezető – tudtuk meg a decens válaszból, mint ahogyan eddig sem foglalkozott egyáltalán még a sajátjával sem, ami voltaképp nem egyéb, mint Magyarország költségvetése. Ilyképp Varga Miska miniszter foglalkozik az ő üzleti ügyeivel, mi pedig adónkkal hozzájárulunk a dolgokhoz. Jól tartjuk, de besegít az Unió is, üzleti ügyekkel akkor nem foglalkozik az ember, ha nem is kell, mert forrásai kiapadhatatlanok, hogy úgy ne mondjuk, kék szegélyű kistányéron adódik a kedves vezető elé a magyar és a német, osztrák, etc. jómunkásemberek és földmívesek adója. Így az élet gondtalan, de most a kedves papáról van szó.

Ő építi Hatvanpusztát ugyanis, csak még nem tudjuk – csak sejtjük – kinek. Végül is, mindegy is, mert és ugyanis a kedves vezető az érdeklődésre – a kabaréban – azt felelte, hogy: „Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba.” A királyi többes nem tudni, kire vonatkozik, engedjük meg, hogy a famíliára, de akkor adódik a kérdés, hogy a párt pénzét mért adta annak idején az apukának. Most pedig mint atyját tisztelő fiú, a saját büdzséjéből, ami, mint láttuk, az országé, miért vesz rohadt drágán öveket az apukától, mert ez, akárhogy csűrjük, azért belebeszélés az apja dolgába, ha nem is a nagy nyilvánosság előtt, de azért mégis.

Orbán neveltetése arról szólt, hogy állítólag nehéz gyerekkora volt, mert az apja – eufemisztikus közelítésben – gyakran elvalagázta. Ismerjük az egyszerű szülő filozófiáját, aki azzal csitítgatja a fiát, hogy azért veri, mert szereti, s hogy embert faragjon belőle. Orbán Győzőnek ez sikerült, itt áll előttünk a végtermék Orbán Viktor formájában, s hogy kinek mennyire tetszik, az gusztus és filozófiai hajlam kérdése. Mint láttuk annak idején a pezsgős képből, Varga Juditból egyenesen rajongást vált ki, mások pediglen – a többség – szeretné a nyakát kitekerni, de az ő neveltetésük meg ezt akadályozza meg, mert az élet nem habostorta.

De visszatérve Orbán neveltetésére, már akkor megmutatkozott az eredmény, amikor 1993-ban a párt (Fidesz) eladta a Váci utcai pártszékházat, az Orbán papa pedig az összegből – vagy egy részéből – megvehette a gánti bányát, ami folyományaként most építkezhet Hatvanpusztán. Orbán persze mindig hazudik, de ezt most a tegnap történtek után nem ártott fölmelegíteni, mert nagyon sok a körünkben az újszülött. S ha szintén tegnap a kabaréban Orbán a milliárdos baloldali miniszterelnökökre utalgat, mint ahogyan ezt tette, sőt arra ismét, hogy ő a képviselői bérből élő földönfutó, akkor kinyitja az ember zsebében a bicskát. A baj az, hogy csak az enyémben.

Orbán élete – ezek szerint neveltetéséből fakadóan – törvénysértések sorozata. Akkor is amikor a felesége szőlei kapcsán sem a legtöbbet akarta nyerni a közösből, hogy fel ne tűnjön, ki ne derüljön, de feltűnt és kiderült, csak következményei nem lettek soha. Ma sincsenek annak, hogy most meg Mészáros a kedvezményezett, aki Orbántól elemelve, de csak neki gyűjtögeti a vagyonkát, neki nő nagyra a szentem. „Nekem magamnak ilyen üzleti ügyeim nincsenek…Én pedig itt maradok, és továbbra is parlamenti képviselőként fogok dolgozni, és azoknak a kenyerét fogom enni, akik parlamenti képviselőként azt megkeresik.” – mondta még tegnap a templom egere, és eltelten böfögött.

Órákat lehetne még mesélni, hogyan nem foglalkozik üzleti ügyekkel, és arról is, hogy milyen volt a neveltetése, hogy ilyen defektes nagyfiú lett belőle. De voltaképp tíz éve ezt teszem, és ez is csak egy szeletke a hatalmas tortából. De, hogy a drámai hangot oldjuk valamelyest, iderakom Jakab képviselő fricskáját, aki a manapság tőle megszokott mosdatlan módon vázolta fel a kedves vezető jövőjét, ekképp: „Azt mondom önnek miniszterelnök úr, hogy így a vége felé ön is fogja kicsit vissza magát, mert a börtönben még Orbán Viktorból is lehet Orbán Viktória.” – Ez csudás. De ami a legszebb, Kövér pedellus még csak ki sem kapcsolta a mikrofonját. Szép az élet.

Hollik és a gumilövedék

Valószínűleg ez megy majd tavaszig, úgyhogy én kérek elnézést.

Elöljáróban annyit leszögeznék, hogy nekem Gyurcsány Ferenc nem rokonom, sem utódom, sem boldog ősöm. Viszont ismerem, és kijelenthetem azt is, hogy engem meg nem vert, ki nem rabolt, tönkre nem tett és be sem csapott. Kérném, jelentkezzen az a széles közönség soraiból, akivel mindezeket művelte Ferenc, merthogy Hollik István kommunikációs igazgató (Fidesz, narancs sarok) ezt állítja. Hogy „Gyurcsány egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”. Szép lista, és tudom, hogy leírták ennek a Holliknak a mondandóját, de, ha már kommunikációs igazgató, igazán megfésülhette volna kicsit a szöveget.

Továbbá azt is megkérdem, hogy látott-e már ön fel nem használt gumilövedéket. Ha nem, ne bánkódjon, bizonyára az ön településére is eljut a CÖF vándorkamionja, amely október 23-ig járja Neriát, hogy bemutassa Gyurcsány véres terrorját. Mert a buszos vándorkiállítás címe is ez: „Vérbe fojtott köztársaság”, ami az ember fejében azt a képzetet kelti, hogy Gyurcsány leverte a köztársaságiakat, császárrá koronáztatta magát, és kinevezte konzulnak a lovát. Elsőként azt kérdi az ember, hogy a CÖF-nek honnan van pénze a buszra, kiállításra, benzinre, hangszóróra. Tessenek megmutatni az elszámolást, mert az adómból ilyen célra én nem szántam egy vasat sem.

Másodjára szakmai tanácsot adnék, hogy például nem használatlan gumilövedéket kellene mutogatni, hanem viselteset, hogy ezzel lőtte ki Gyurcsány az emberek szemét. Ezek után ez már ereklyeként működne, mint az imakönyvekbe ragasztott faforgács azzal, hogy az Krisztus keresztjéről való. De ne én találjam ki már az Orbán-egyház kellékeit és legendáriumát, várom például Németh Szilárd evangéliumát, Varga Judittól pedig zsoltárokat. Ettől a Holliktól viszont nem várok semmit, ez még el sem bírja borzasztani kellően a bávatag népeket. Mert nézzük újra a tételmondatot: „Gyurcsány egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”.

Ez három különféle cselekedetet tételez három idősíkon, de nem jön ki a sztori. Mert ugye, először kirabolta az országot ez a Gyurcsány. Oké, ott áll az ország kifosztva, alsógatyában reszketve a hajnali fagyban. Másodjára tönkereszi ezt a szerencsétlent ez a Gyurcsány, de kérdem én, hogyan lehet tönkretenni egy nincstelen, fázó és éhező országot alsógatyában a hajnali fagyban? Sehogyan, de, hogy mindezek után még be is csapja őtet ez a Gyurcsány? Hogyan? Biztosan szerelmet ígér neki, vagy én nem tudom, mert hülye vagyok, ugyanis, bár elég élénk a képzeletem, ez így még nekem is sok. Az egy a tábornak viszont éppen elég, sőt, más nem is nagyon kell nekik.

Az egy a tábor ingerküszöbe az eltelt évtized alatt kitolódott. Már busszal viszik a helyükbe a gyűlölni valót, aztán majd busszal is szavazni, hónuk alatt cekkerben a krumpli. Amit Hollik és a CÖF csinál, színtiszta hergelés, a népek cukkolása Gyurcsányon keresztül minden és mindenki ellen, aki nem a Fidesz, és láthatjuk az eredményét. Az előválasztáson részt vevőket leköpik és zaklatják, igyekeznek fölrúgni a sátrat, voltaképp ott vagyunk az esernyővel kardozó matrónáknál és a savas bácsinál, ott vagyunk, ahol az ugar. Az ember időről időre véli úgy, hogy van valahol a mocskosságnak alja, de a fideszeseknek sikerül mindig lejjebb ereszkedni a ganyéban.

Kiábrándító állapotban van az ország, mert minősíthetetlen alakok uralják. Akikhez szólnak, már teljesen elveszítették identitásukat, el a gondolkodás képességét, kiveszett belőlük a morál, a szeretet pedig felváltotta a rajongás. Az ilyen tömeggel minden elvégeztethető, mert az ilyen tömeg voltaképp már csak gépezet, amit a gyűlölettel lehet táplálni és mozgatni, hozzájuk már hűtlenek lettek a másfajta szavak, a szép jóság és a szelíd értelem. És ez lesz tavaszig, sőt, a helyzet fokozva lesz, így germánosan, mert azt nem akartam írni – de eljön az ideje –, hogy következik a goebbelsi Totaler Krieg. Mert az következik, és az Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek.

Orbán túl a hazugságon, az Üveghegyen is túl

A CEU épületében konferenciát rendeztek. (Pláne liberálisat, a sok diplomás kommunista). A CEU épülete tehát áll. Ha a CEU épülete áll, és abban konferenciát rendeztek, akkor Orbán Viktor nem üldözhette el a CEU-t. Ez a kedves vezető kristálytiszta logikája, amiből azt a következtetést vonja le a kantáros nadrágjában homokozólapáttal a kezében, hogy aki azt állítja, hogy Orbán Viktor elüldözte a CEU-t, az hazudik. Viktorka tehát lök egyet a játékvonatán, beleharap a pöttyös labdájába, és összeállítja a világ hazugjainak listáját, első helyen Verhofstadt és Sargentini, akik annak idején a képébe dörgölték, hogy elüldözte a CEU-t.

Ők Soros csapata Viktorka szerint, és rájuk azért emlékszik Gyurcsányra hajazó rémálmokkal, mert hozzá hasonlatosan mosták fel vele a padlót, és ő nem felejt. Most jött el az igazság órája, hogy konferenciát tartottak az elüldözöttek házában, ők tehát itt vannak. Nincsenek. Bécsben osztogatják a diplomát, ez azonban hősünket nem zavarja, a látomása olyszerű, hogy például megállítja a rendőr a részeg sofőrt, hogy ő ivott, mire az azzal védekezik, nem ihatott, mivel vezet. Más szemszögből és profánabbul, ha a piramisok állnak, és abban a régészek ügyködnek, akkor a fáraó még mindig él és virul. Itt van, mert az épület áll, és abban van valami.

Ez a téboly. Orbán ezen a szinten nem hazudik, hanem elibénk tárja betegségét, ami abban akadályozza, hogy a világot a maga valójában lássa, így azt kell gondolnunk, amit mond, igaznak hisz, vagy az a képzete. Hogyha az épületnek nem mentek neki bontógolyóval vagy nem dózerolták le, akkor ugyanaz, ami előtte volt, képzik benne a gendereket, a harc tehát még nem ért véget. Orbán győzelmet akkor érez, ha sóval hintheti be a CEU helyét. Amíg ez nem történik meg, a munka nincs elvégezve, a gender és a sorosizmus kicsírázhat, a liberálisok benövik a NER pusztaságát, és akkor mindennek vége. Orbán az Endlösung híve, munkamódszere azé.

Iványi Gábort is ennek szellemében irtja módszeresen, de egyelőre nem bír vele. Ha rámutatnának a sok aljasságra, amit Iványival, egyházával és hivatásukkal tett, az lenne a válasza, hogy ott az épületük, van mit enniük, ő aztán nem tesz velük semmit. A CEU épülete is áll, a CEU tehát még mindig itt van. Így beteg elmék látják a világot, de szakavatott pszichiáterek biztosan pontos anamnézist és diagnózist tudnának adni róla, nekem csak arra futja, hogy nem normális. S ha azt kívánnák ellenemre felhozni, hogy megvan a magához aló esze, akkor én azzal vágnék vissza, hogy a zseni és az őrült között is nagyon vékony a határmezsgye. Viszont Orbán zseni soha nem volt.

Csak a velejéig romlott. Erre utal az is, hogy a közpénzmilliárdokból kitartott médiájában irkál ilyeneket szamizdat címen, aminek így olyan az íze, mint a rántott cipőtalpnak. És szaga is van. Van olyan szakkifejezés, miszerint a kedves vezető hajlítgatja a valóságot, de ezzel is csak a baj van. Szigorúan geometriai szemmel a hajlítás egy bizonyos pont után önmagába fordul vissza, a végtelenségig tekerni tehát nem lehet. Olybá tűnik viszont, hogy a mi betegünk esetében nem erről van szó. Orbán hazudik. Tudja, hogy hazudik. Mi is tudjuk, hogy hazudik. Ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik. Mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik.

Innentől fogva ez nem hazugság már, hanem a mesék kétes birodalma, az ingoványossá, illékonnyá váló valóság, amiben minden megtörténhet és meg is történik. Ez a mágikus realizmus, más szemszögből történetek az Üveghegyen is túlról, ahol a kurtafarkú kismalac túr. Végül is, Orbán itt bízvást otthon érezheti magát, mondhatja újra, hogy szia röfi, csak országot vezetni ilyen állapotban nem lehet. A diktátorok általában meg szoktak őrülni, rettegnek a birnami erdőtől, kevlárban járnak, biztonságiak körében, tíz méterre a halandóktól. Amikor így a valóságtól elrugaszkodva attól teljesen elszakadnak, a hazugság az igazság képzetévé válik, és a világ iszonyú lesz.

Társai ebben mind az összes csinovnyikjai, akik pedig hajnalhasadástól napnyugodásig magyarázzák a bávatagoknak, mennyire jó nekik, és ők csodálkoznak, hogy velük lehet a baj. Mindenki végtelenül happy, és csak az ő egük fölött van borulat – gondolják, és senki, de senki nem magyarázza el nekik, hogy amit eléjük tárnak, az nem a valóság, hanem annak égi mása. Így ringanak Orbán meséjében, valójában ők a kurtafarkú kismalac, ők az Üveghegy, ők Piroska és a farkas is. Aki viszont szögre akasztja a rózsaszín szemüvegét, egy szétfolyó manust lát csupán, aki ordenárén hazudik, de mondom, tényleg úgy, hogy lassan maga is hiszi. Elcseszett egy hely ez a Neria.

Gyurcsány Orbán rézfaszú baglya

A „köztelevízió” tegnapi déli híradójának felét az őszödi beszéd töltötte ki. Elsőre meg kell vallanunk, olybá tűnik, villámgyorsak ott, a redakcióban, mivel a bávatagok riogatását Orbán reggeli beszéde generálta, amelyben „dermesztőnek” és „ijesztőnek” tartotta azt, hogy Gyurcsány még mindig a közéletben van. Hogy kinek az, az megérne egy misét, de innen nézvést bizton tudjuk, a mostani mindent betöltő gyurcsányozás, a film, az aláírandó ívek és az általánossá tett félelem és reszketés a kampány része, amiről a kedves vezető egy napja mondta, hogy januárig azzal nem foglakozik.

Kis kitérőt teszünk most, mert még a legkreténebb óvodás is tudja, hogy Orbán permanensen kampány-üzemmódban van. Legalább azóta, hogy a Soros Ösztöndíjat odahagyva a rendszerváltáskor tanulmányait befejezve hazasietett, hogy elűzze az oroszokat, akik mát hetedhét határon is túl voltak, amikor kiutasította őket. Már akkor meg kellett volna fogni a fülét az akkor még valóban fiatal embernek, megcsavarni és a helyére rakni mérhetetlen ambícióit, de a lázak ezt megakadályozták. Sokak bűne, hogy a szellem kiszabadult a palackból, és itt garázdálkodik nekünk.

Visszatérve Gyurcsányra, azt is hallottuk a Kossuthon reggel, hogy Gyurcsány idején verték az embereket az utcán, és ez azért aljas kijelentés, mert sokan vannak, akik nem éltek akkor, és fogalmuk sincs mi történt valójában. Akik viszont tudjuk, jól emlékszünk, kiket vertek az utcán, leginkább azt a csőcseléket, akiket Orbán fölhergelt, egyes bizonyítékok szerint irányított is. És akkor sem volt senki, aki az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért felelősségre vonta volna ezt az alakot, sem akkor, amikor kordont bontott szintén kampányízűen, amivel nem foglalkozik.

A „köztévé” erre is villámgyorsan reagált a déli híradóban, ahol Császár Attila, a televízió mostani vezető belpolitikai főszerkesztője, egyébként közismert hírhamisító arról mesélt, hogy amikor a tévé székházának ostromáról tudósított, a tizenkét éves fia egyedül reszketett otthon. Nem tudjuk így utólag, mitől félt a gyerek, talán attól, hogy Gyurcsány rátöri az ajtót, és rézfaszú bagoly formájában elviszi őt. Arról nem beszélt ez a Császár, hogy miért éltette akkor a forradalmat, arról meg még inkább nem, hogy a váratlanul kitört eseményeknél hogyan volt ott a Hír Tv stábja élőben tudósítani.

Ezt is meg lehetne kérdezni Orbántól, ha kérdezni lehetne, de a Gyurcsánnyal folytatott televíziós vitája máig ható sérülést okozott neki, poszttraumás stresszben éli az életét, és vonalkódos az alsógatyája. Ez okozhatja, hogy félelmeit Gyurcsány tölti ki egészen, és lehet azt nyilatkozni, ahogyan meg is történt, hogy a kampányt a Gyurcsány-ellenességre fűzi fel a Fidesz, ez már rég nem kampány, hanem álmatlanul átforgolódott éjszakák folyománya, Orbán csatakos pizsije és a sarokba állított kevlár. Vizespohárban tartott protkóról még nincs tudomásunk, de eljön annak is az ideje.

Gyurcsány helyében büszkék lennénk, hogy az egész Fidesz, annak minden háttérintézménye és „tudományos” műhelye, mind a félezer médiuma, fiatalok és öregek, sánták meg villámléptűek (és még Zalatnay is), egy komplett ország azzal foglalkozik, hogyan növessze őt mitikus és ismeretlen gonosszá, magává a rettenetes rézfaszú bagollyá, aki rémálmainkban kísért. Röhejes ez az egész, s egyúttal félelmetes is, mert mutatja, mire képes a Fidesz-úthenger, ha valamit el akar érni. Most viszont semmit sem fog, vagy legalábbis nem azt, amit szeretne.

Van, amikor a sulykolás már kontraproduktív, az ismétlés idegesítő, a monotónia pedig undort kelt. Nem a lejáratni kívánt alany irányában, hanem a sulykolót kívánja az anyukájába a közönség a végén kiköpve, hogy degeneráltak, ha csak ennyire futja, és van egy pont, amikor az ember megcsömörlik. Ez az érzés üli meg az embert azóta, hogy a NER kiöblösödött, és ott van minden kilométerkőnél gyártva az új és még újabb félnivalókat, giccses népszínházat csinálva az országból nemzeti pántlikába kötözve. Elborzasztó a Fidesz szellemi nyomora, ami viszont a kedves vezetőből ered.

Orbán fölött úgy járt el az idő, hogy soha nem is volt fölötte. Módja lett volna államférfivá válni, nem ment, minden eszköze megvolt arra, hogy az országot felvirágoztassa, nem sikerült. Nem is akarta igazán. Még csak lopni sem a legfőbb célja volt, hanem győzni akart minden áron. Akkor is, amikor már mindent megnyert, és ez kiforgatta magából. Gyurcsány nagyon elverte az emlékezetes televíziós vitában, amibe belerokkant, és azóta törleszteni akar. Gyurcsányt akarja legyőzni, de választáson ez nem elég. Meg akarja alázni és megsemmisíteni. Nem fog menni, Orbán pedig ebbe bele fog őrülni, ha már nem történt meg vele mindez.

Tánc és illemórák

Kubatov párt-, és Ferencváros igazgató atyai tanácsokkal indította el Európába az ő kedves kopaszait. Megigazította az ingecskéjüket, uzsonnát csomagolt, és lenyalta volna a hajukat, de a kopaszoknak értelemszerűen ilyen ékességük nincsen. Rimánkodott Kubatov igazgató, hogy ne náculjanak, ne rasszistáskodjanak, egyáltalán viselkedjenek úgy, mintha nem csürhe, hanem elsőáldozó kiscserkészek volnának. Valljuk meg, nehezet kért az igazgató, de a javára írandó, hogy azért ismeri az övéit. Tudja milyenek, és bár el nem ítéli őket, csak arra kéri a mancsaftot, öltsenek álruhát, mert amit tesznek, az az ő szemében helyes, de valami különös okból másutt megvetendő és elítélendő.

Ne egy karjukat lendítsék a magasba örömükben, magyarázta Kubatov igazgató, mert azt a lekvárszívű nyugatiak náculásnak érzékelik, holott – adta elő –, az csupán a „szívtől az égig” terjedő rajongást mutatja. De a szvasztika is mást jelentett a Harmadik Birodalomban mint Indiában, és amikor a kedves vezető élettérről álmodozott, akkor is azzal védekezett, hogy nem Lebensraumot mondott, pedig mindenki tudja, hogy arra gondolt. Amikor Kubatov kopaszai itthon skandálják az indul a vonat rigmust, akkor sem a felcsúti kisvasút jár a fejükben, sőt, a nyakukra tetovált horogkeresztet hiába takarják el garbóval, attól az még ott marad.

Szóval nem csak embernek kellene látszani, hanem annak is kellene lenni, ami nehéz föladat, ha nem arra szocializálták az organizmust. Viszont Kubatov igazgató intelmeiből is kitűnik, ő is abban a tévképzetben él, hogy velünk semmi baj, csak nem értik meg bonyolult és szabadságvágyó lelkünket, amelyik szeret az alföldi rónaságon nyargalászni föl, s alá. Varga igazságügyis is ilyen álomvilágban leledzik, amikor szabadságharcol Brüsszellel. Amióta rajongó tekintettel pezsgőzött a főnivel, ez az életcélja. Varga igazságügyis egy William Wallace, akit Brüsszel, mint Edward, angol király épp most belez ki vagy négyel fel, de ő azt kiáltja: szabaccság.

Brüsszel nem érti, miért kell megbélyegezni a melegeket, és azt sem, az érettük térdeplőket miért kell kifütyülni, mint Kubatov decens kopaszainak. Varga sem ért semmit sem, így azt szajkózza, hogy Brüsszel nem mondhatja meg a magyar szülőknek, hogyan neveljék a kisdedeket, holott Brüsszel már hónapokkal ezelőtt kijelentette, neki ilyen szándékai nincsenek egyáltalán, és aki ilyet mond, az hazudik. Ehhez képest Varga tegnap is ezt a verklit tekerte, amiből az fakad, ő még a látszatra sem akar adni, mint Kubatov, büszkén vállalja a fasizmust. Akkor viszont Kubatov mit erőlködik az intelmeivel, ami innen nézvést teljesen fölöslegesnek látszik.

Orbán is folyamatosan a zongorába hugyozik a klubban, hogy a magyar nácik ezután nem egy, hanem két karjukat lendítik a magasba, teljességgel mellékszál. Szijjártó úgyis megmagyarázná, hogy a rendőrök cukkolják jámbor fiainkat, és ez is mutatja, hogy igazából nem a Ferencváros kopaszai a bűnösök, hanem a rendszer, amely kitenyésztette, és belföldön hallgatólagosan támogatja is őket. Sőt, olykor igénybe veszi szolgáltatásaikat. Tánc és illemórát ilyképp köpcös diktátorunknak kellene venni, és nem csak arról, hogy nem úgy bukunk rá a nők kezére csókot imitálva, mint kacsa a nokedlire, és nem zsebrevágott kézzel közlekedünk az emberek között.

Kubatov kopaszai, Varga nyüszítése vagy Orbán taplósága ugyanaz, ez a NER. Mi is ismerjük, most már – talán – Brüsszel is, így színjátékot ugyan lehet játszani, de fölösleges. Hogy a kopaszok a tegnapi meccsen egy vagy két kézzel integettek, érdektelen. A kormány, a Fidesz, Szijjártó és Orbán a nyár folyamán ugyanis többször is kifejtették, nekik így, náci formájában kedves a csürhe, így fejezik ki a Fidesz szellemiségét, amit magyarnak hazudnak. S ha most Kubatov azt hiszi, túljárt az imperialisták eszén, lelke rajta, mert ismerjük a magyar narancsot, ami kisebb, savanyúbb, de a miénk. Összegezve: aki náci, az is marad.

Tánc és illemórák

Kubatov párt-, és Ferencváros igazgató atyai tanácsokkal indította el Európába az ő kedves kopaszait. Megigazította az ingecskéjüket, uzsonnát csomagolt, és lenyalta volna a hajukat, de a kopaszoknak értelemszerűen ilyen ékességük nincsen. Rimánkodott Kubatov igazgató, hogy ne náculjanak, ne rasszistáskodjanak, egyáltalán viselkedjenek úgy, mintha nem csürhe, hanem elsőáldozó kiscserkészek volnának. Valljuk meg, nehezet kért az igazgató, de a javára írandó, hogy azért ismeri az övéit. Tudja milyenek, és bár el nem ítéli őket, csak arra kéri a mancsaftot, öltsenek álruhát, mert amit tesznek, az az ő szemében helyes, de valami különös okból másutt megvetendő és elítélendő.

Ne egy karjukat lendítsék a magasba örömükben, magyarázta Kubatov igazgató, mert azt a lekvárszívű nyugatiak náculásnak érzékelik, holott – adta elő –, az csupán a „szívtől az égig” terjedő rajongást mutatja. De a szvasztika is mást jelentett a Harmadik Birodalomban mint Indiában, és amikor a kedves vezető élettérről álmodozott, akkor is azzal védekezett, hogy nem Lebensraumot mondott, pedig mindenki tudja, hogy arra gondolt. Amikor Kubatov kopaszai itthon skandálják az indul a vonat rigmust, akkor sem a felcsúti kisvasút jár a fejükben, sőt, a nyakukra tetovált horogkeresztet hiába takarják el garbóval, attól az még ott marad.

Szóval nem csak embernek kellene látszani, hanem annak is kellene lenni, ami nehéz föladat, ha nem arra szocializálták az organizmust. Viszont Kubatov igazgató intelmeiből is kitűnik, ő is abban a tévképzetben él, hogy velünk semmi baj, csak nem értik meg bonyolult és szabadságvágyó lelkünket, amelyik szeret az alföldi rónaságon nyargalászni föl, s alá. Varga igazságügyis is ilyen álomvilágban leledzik, amikor szabadságharcol Brüsszellel. Amióta rajongó tekintettel pezsgőzött a főnivel, ez az életcélja. Varga igazságügyis egy William Wallace, akit Brüsszel, mint Edward, angol király épp most belez ki vagy négyel fel, de ő azt kiáltja: szabaccság.

Brüsszel nem érti, miért kell megbélyegezni a melegeket, és azt sem, az érettük térdeplőket miért kell kifütyülni, mint Kubatov decens kopaszainak. Varga sem ért semmit sem, így azt szajkózza, hogy Brüsszel nem mondhatja meg a magyar szülőknek, hogyan neveljék a kisdedeket, holott Brüsszel már hónapokkal ezelőtt kijelentette, neki ilyen szándékai nincsenek egyáltalán, és aki ilyet mond, az hazudik. Ehhez képest Varga tegnap is ezt a verklit tekerte, amiből az fakad, ő még a látszatra sem akar adni, mint Kubatov, büszkén vállalja a fasizmust. Akkor viszont Kubatov mit erőlködik az intelmeivel, ami innen nézvést teljesen fölöslegesnek látszik.

Orbán is folyamatosan a zongorába hugyozik a klubban, hogy a magyar nácik ezután nem egy, hanem két karjukat lendítik a magasba, teljességgel mellékszál. Szijjártó úgyis megmagyarázná, hogy a rendőrök cukkolják jámbor fiainkat, és ez is mutatja, hogy igazából nem a Ferencváros kopaszai a bűnösök, hanem a rendszer, amely kitenyésztette, és belföldön hallgatólagosan támogatja is őket. Sőt, olykor igénybe veszi szolgáltatásaikat. Tánc és illemórát ilyképp köpcös diktátorunknak kellene venni, és nem csak arról, hogy nem úgy bukunk rá a nők kezére csókot imitálva, mint kacsa a nokedlire, és nem zsebrevágott kézzel közlekedünk az emberek között.

Kubatov kopaszai, Varga nyüszítése vagy Orbán taplósága ugyanaz, ez a NER. Mi is ismerjük, most már – talán – Brüsszel is, így színjátékot ugyan lehet játszani, de fölösleges. Hogy a kopaszok a tegnapi meccsen egy vagy két kézzel integettek, érdektelen. A kormány, a Fidesz, Szijjártó és Orbán a nyár folyamán ugyanis többször is kifejtették, nekik így, náci formájában kedves a csürhe, így fejezik ki a Fidesz szellemiségét, amit magyarnak hazudnak. S ha most Kubatov azt hiszi, túljárt az imperialisták eszén, lelke rajta, mert ismerjük a magyar narancsot, ami kisebb, savanyúbb, de a miénk. Összegezve: aki náci, az is marad.

Hunniában valami készül

Néhány hete élete fő művének nevezte – amire emlékezni és büszkének lenni lehet – Kocsis Máté, az alanyi költő (mint rémlik a napokból) a pedofil, más néven homofób, harmadik leütésként aljadék törvényt. Egyrészt szíve joga ez a szerencsétlennek, másrészt pedig Szájernek is az volt az Alaptörvény. Aztán meg fölsértette a kezét a belga ereszcsatorna, mert az ottani bádogosok nem számoltak azzal, hogy magyar fideszesek használják menekülésre, és nem sorjázták le rendesen az élit. Semmi sem tökéletes. A jelek szerint a homofób törvény sem az, így ez a Kocsis lelkesen bejelentette, hogy még toldozni meg foldozni akarja, bíbelődne vele még a választások előtt kicsit.

Ugyanakkor Gulyás Gergely pedig ugyanezt tagadta. Igaz, abban a kontextusban, változtatnak-e rajta azért, mert a kultúrnépeknek böki a szemét, és emiatt kies hazánkat morális sivatagnak tartják, és még pénzt sem adnak neki. Ez nem biztos, csak valószínű, mindenesetre a kollégisták előre menekülvén kedden bespejzoltak ezerháromszáz milliárdot, amit az uniós pénzzel szemben vissza kell fizetni, igaz, lehet, már nem nekik. Addig viszont ellopják, így ez az egész hitelfelvétel tiszta haszon. Kint, a sarkon ezt úgy mondják, más farkával verik a csalánt, de ehhez nekik óriási tehetségük van, lévén, felelősséget soha, semmiért nem vállalnak.

Hogy visszatérjünk Kocsishoz, elég Szájer eresztől bántott kezére néznünk, de még ez sem döbbenti rá, hogy az élete és a mások életét szabályozni óhajtó laptopra hányt műalkotása nem harmonizál egymással. Mi több, szöges ellentétben áll egyik a másikával. Szájer és a pátoszos, műmájer, istenes, hazás, anyás meg apás alaptörvény maga antagónia, igaz, a fiúknak kukijuk van, a lányoknak puncijuk kitétel később került bele, amikor végleg megőrültek. Az alaptörvény alapérdeme viszont a menekülő emberé, de azt is orrba-szájba módosítgatják különféle érdekek mentén, s most, hogy Kocsis szerint a homofób törvényre is ez vár, fölsejlik valami még nagyobb ganyéság.

Csak még nem tudjuk, mi az. A kocsmák, kommentek és az aluljárók népe konteókat gyárt a szándékokról, amelyek vezérlik Kocsis képiben a kollégistákat, s ezek közül a legfajsúlyosabb a terelés. Nagy igazság van népünk megalázott és megszomorított fiainak gondolataiban, miszerint ha igaz az, hogy újra a homofób törvénnyel akarják cukkolni a kultúrnépeket, annak oka és indoka más nem lehet, csakis a terelés valami méretesebb ótvarságról, úgymint tolvajlás vagy a választások elcsalása, s valljuk meg, az ilyen félelmeknek van is alapja. S mivel a lopás permanens, így azt aljassággal álcázni már fölösleges, marad a választások sorsa fölötti aggódás.

Ilyen lesz mindjárt Putyin országában is, és az onnan érkező hírek módszertant és sorvezetőt adhatnak Orbánnak és galerijának, hogyan lehet úgy kiherélni az ellenzéket, hogy még mindig úgy tűnjék, választások zajlanak az országban, ami viszont csak színház. Másképpen árnyképek a falon. Egyébiránt, ha el tetszenek olvasni Anna Politkovszkaja csudásan iszonyú könyvét, az Orosz naplót, föl fogják benne fedezni, hogyan másolta és másolja Orbán a putyini diktatúrát. Lidérces az egyezés, úgyhogy ajánlatom szakirodalmi szintű, mint ahogyan az is isteni jel, hogy Politkovszkaját Putyin meggyilkoltatta, holott ezt is tagadja, mint sok más hozzá fűzhető halált.

Nem ezért hoztam föl példaként azonban a tragikus emlékű Anna művét, hogy dicsekedjek azzal, ami nincs, hanem ez olybá vehető, mint mutatóujjam intő felemelése, és még csak azt sem mondom, hogy vigyázó szemetek Moszkvára vessétek. Holott nem ártana. Mert mint az orosz választásokról olvashatni, még csak nem is az az érdekes, miként kerülnek börtönbe és diliházba az ellenzékiek és rokonságuk is, hanem, hogy a járványra hivatkozva hogyan tagadják meg az EBESZ (a választások tisztaságát ellenőrizni hivatott szervezet) munkáját, és, hogy szintén a járványra hivatkozva még mi minden aljasságot vetnek be. És nálunk is elnyúlik ez a vészhelyzet, ugye.

No most, és végül Kocsis és az ő buziügyi nyüzsgése nagyon jó takaró mindezekhez, és, ha a kocsmák népe és a többi látó a flaszteron ilyet tételez, akkor nem lehet azt mondani nekik, hogy delirálnak, mert azt inkább Orbán és a pincsijei szoktak. Tehát, ha Kocsis hülyeségeket beszél, az lehet az ő saját bejáratú erkölcsi nyomora, de erősen tételezhető, a mocskos, hátsó szándék. Viszont nem akartam én ezt a szép őszi napot elrontani a rinyálásommal, csak, mint utaltam rá, intőn felemeltem a mutatóujjamat de oly kitartóan immár, hogy ebbe az állapotba rántotta a görcs. S ha már Putyin és az oroszok: будь готов, всегда готов. Ha emlékszünk még. Ha nem, az sem baj, egy kis szótárazást megér.

Kerek tízmillió

Kormányunk meg óhajtja hosszabbítani a járványügyi veszélyhelyzetet, s ha ez a kívánalom, akkor a bátor százharminchárom megtoldja-oldja neki. Januárig tartana, illetve a bátrak miatt egészen biztosan tart is az újabb szakasz, mert az eddigieket felettébb sikeresnek, majdnem dicsőségesnek ítélte kormányunk. Csak ne jelent volna meg a lapokban – nem KESMA –, hogy a hét végén egy pár napos csecsemő halt bele a sikerekbe, és kiderült, hogy ő a sikeres járványkezelés 30090-ik áldozata. Folytatjuk, adta ki a Fidesz a jelszót a legutóbbi kampányban.

És folytatják. Ugyanilyen siker az is, hogy a fasiszta eszmék és törvények miatt lehet, kies hazánk nem kap pénzt az uniós helyreállítási alapból, ezért kormányunk szintén tegnap mintegy ezerháromszáz milliárdos hitelt vett fel, amit még az unokáink is nyögni fognak. És akkor még Zalatnay tízmilliójáról nem is beszéltünk. Arról meg pláne nem, hogy Varga Judit elképzelései szerint Magyarország küldetése, hogy az eltévelyedett Európai Uniót visszaterelje a helyes irányba, ami Orbán félfeudális, félfasiszta, műkeresztény, tolvaj rendszere volna.

Már ennyiből is látszik, hogy aljasságban nagyon gazdag volt ez a késő nyári kedd, hogy a krónikás zavarban van, melyik bűzös eleme legyen a kiindulási pont, a hányinger kályhája, ahonnan elindulva az elbeszélés egyes elemeit lefűzhetjük majd, mint újabb bizonyítékot a tekintetes bíróság számára a megfelelő ítélethozatalhoz. A lineáris történetmesélés alkalmas ma a munkához, így induljunk el Novák miniszter reggeli sajtótájékoztatójától, amelyen egyéb győzelmek mellett jelentette be azt is, hogy a kormány ma – tegnap – dönt a veszélyhelyzet sorsáról.

És akkor – bár túl sok kétségünk nem volt – elkezdtük várni a bejelentést, mint a róka a Kis herceget, ugyanúgy sertepertéltünk a farkunkkal nagy izgalmukban. A várakozás nehéz perceit tette nekünk elviselhetőbbé Zalatnay S. megtérése és megvilágosodása, amellyel aláírta a stopgyurcsányt. És hogy a szégyene teljes legyen, valami olyasmit delirált, hogy otthonra talált a Fidesz kebelében, és idézett a „Mindig kell egy barát” című hajdani nótájából, és a kör így bezárult. Várható volt ez a megvilágosodás, mert mát hetek óta óbégatott a „művésznő”, hogy készül éhen veszni.

A párt kisegítette őtet azonban. A mosónőket, dadusokat és más haszontalan jószágokat, akik szintén éheznek, nem segíti ki a párt, mert nem méltók rá. (Köpni kell.) ezen a ponton – a lineáris mesélés miatt – azt hihettük, hogy majd később kap jutalmat a dalos ajkú pacsirta, de kiderült, ez már nyáron megtörtént. Tízmilliót adott Kásler ennek a nőnek „életmű” koncertre, ami Tárnokon volt, van vagy lesz, voltaképp teljesen lényegtelen. Hogy hol csinál tölcsért a kezéből nem releváns, ha már a szájából segg lett, és ilyen hamar teljesítette azt, amit Kásler egyszer kérni fog tőle.

Ha a tavaszi kampányban föláll a kedves vezető mellé a színpadra, még a Kossuth-díj is meglehet. Tízmillió az nem nagy pénz, Zalatnay olcsón adta el magát, ez alig több, mint a nyugdíjasok zacskó krumplija, a visszatetsző azonban az, hogy a NER-nek fontos az a szar, amit Zalatnay életműve képvisel, és azt hiszi, a fényét és hitelességét növeli ha magához von egy olyan alakot, akinek az a legnagyobb zenei teljesítménye, hogy lefeküdt valamelyik világsztárnak hitt külhoni zenésszel. Most pedig emiatt érzi magát forradalmárnak, amit még azelőtt hangoztatott, hogy eladta magát.

De mondom, mindeközben, amíg ezek történtek, róka voltunk a sertepertélő farkunkkal, és eközben mondta Varga azt, hogy megneveli az Uniót. És annyi minden volt még. Szijjártó micsoda útjai a nem is kormánygéppel, a melegek megint a házasságukkal, Szili Katalin és Thürmer újabb hittevése Orbán mellett – ez a kettő is megérne egy misét –, vagy épp Schmidt Mária megint, aki szinte biztos már, hogy elvesztette az eszét. Azt tudtuk meg tőle most épp, hogy a marxista nyugat akarja leteperni hazánkat, de mi már egyszer legyőztük a szovjet formáját. Ez sem igaz, de azért kezet foghatna Vargával.

És így jött el az este, amikor kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy kormányunk szeretné meghosszabbítani a rendeleti dirigálást. Érthető, Hatvanpuszta még nincsen készen, ahová el lehet bújni a számonkérés elől, ki kell csempézni benne még a bunkert. Továbbá, ha a számok majd azt mutatják, hogy kinéz a bukta a Fidesznek és Orbánnak, újra még tavaszig és még tovább lehet ezt játszani, katonákat küldözgetni mindenhová, és más cuki kurvaságok. Mert mostantól mindent a tavaszi választások szemüvegén át kell nézni, illetve onnan, hogy lesznek-e. Ilyen veszélyhelyzetekkel jól lehet szórakozni ugyanis.

Hollik, egó, szuperegó

Hollik igazgatót minden bizonnyal ki kellene találnunk, ha nem volna. Ámde van. Orbán levette a mázsás terhet a vállunkról azzal, hogy kommunikációs igazgatót csinált belőle, és Hollik kommunikál is, ahogyan az tőle telik. Bár meg kellene kérdezni a kommunikáció szót, mit szól ahhoz, amit Hollik igazgató tesz vele, de nagy valószínűséggel elakadt a lélegzete. Jó ez az antropomorfizálás, kifejezőbbek tőle a dolgok, és minden bizonnyal Hollik igazgatóra is ráférne ugyanez, hogy emberi alakot ölthessen, mert momentán paca kinézete van. Vagy papucs orrán pamutbojt. Ez a manus nem magában valóan érdekes, hanem az egyesben megbúvó általánosként mint alapvető esztétikai kategória, másképp, mint a Fidesz-agy leszedált arcehtípusa.

Innen is kitetszik, nem a húscsomó Hollik a baj, hanem a benne megbúvó Orbán ősvalami. Másképp Ősvalami, Freudi terminológiával, a hömbölgő tudattalan, vagy Id, de, hogy a keresztény Hollik igazgató is értse, az őskáosz, magyarul tohuvabohu. És most, hogy megismertük Hollik igazgatót mint hömbölgő ködöket, lássuk ennek megnyilvánulási formáját, manifesztálódását mintegy, ami maga Gyurcsány. Minden mindegy, hogy mi történik, nap süt vagy homályló északi fény borong, Hollik tartalmaiban ott bolyong az örökkévalóság: Gyurcsány. Minderre a következtetésre az sarkallt, hogy láttam direktor elvtárs szösszenetét a miniszterelnök-jelölti vitáról, ahol a résztvevők karjaikat, kezeiket Ferenc fején nyugtatják.

Nem egy Michelangelo Sixtusban. Egyáltalán, azon túl, hogy Gyurcsány, az üzenetet sem igazán értjük, csak annyi látszik belőle, hogy Holliknak erre telik, erre futja mintegy a képességeiből és készségeiből, ami középső csoportban az oviban elmegy, habos kakaót azonban ott sem adnak érte. Így nem igazán értjük, mi is ez. Ám, ha már megidéztük Zsiga bácsi szellemét az iddel, egóval és szuperegóval, amely szintek a tudat más más állapotját mutatják a tudattalantól a tudatosig és tovább, Hollik műalkotása a pszichiáternek azt mutatja, hogy ezek összemosódtak. Hollik feje egy öblös fazék, amelyben Orbán kavargatja a félelmeit, ezt azonban kommunikációnak nevezni delikát, s mint említettem, maga a lexika is tiltakozik ellene.

Visszatérve magára a műre, Lukács György zenéről adott definíciója tolul fel, miszerint az „meghatározatlan tárgyiasság” volna, lefordítva, hogy keletkeznek bennünk képzetek a zene hallatán, mégsem látjuk a virágos rétet Vivaldi muzsikájára, hanem annak csupán égi mását érezzük birizgálni a zsigereinkben. Holliknak ilyen zene Gyurcsány. A hangalak, annak kimondása, a képe, s ha volna szaga, az is, meghatározhatatlan tárgyiasságként pánikot kelt, amitől viszont egészen materiálisan Hollik igazgató beszarik. És mint valami totemista vallás képviselője, elkezdi a képmását gyártani azzal a fals hittel, hogy attól hatalma lesz felette. Téves álláspont, hogy ez bekövetkezzék, Gyurcsány még dobogó szívébe kell harapnia.

Bővebb információkért az őserdők mélyin elfeledve élő törzsekhez kell fordulni, vagy Orbánhoz, aki régebben egyfolytában dakotázott. Nem telt el olyan nap szinte, hogy ne hallottunk volna tőle – igaz, maga költötte – indián közmondásokat. Most, hogy keresztény, az evangéliumokból várnánk bölcsességeket, de olyat ő nem olvas. Igaz, Hollik sem. Nem hiányzik neki, nekünk meg Hollik, ez így egyben pedig a világűr hidege és a benne lévő vákuum, ami azonban nem tökéletes. Most már látjuk ezt a Hollikot, de funkcióját a világban nem. Nem tudható, mivégre van ezen a földön, a Teremtő rossz kedve vagy egy részeg órája mutatkozik, de nem győzöm ismételni, hogy ebben az egészben a kommunikációs igazgató mint archetípus fogott meg.

Másképp mesélve a dolgokat, ilyen mind az összes. Nem mondanék neveket, mert akkor újólag abba a hibába esnék, hogy az olvasó azt hihetné, az egyes emberről mesélek mert pikkelek rá vagy más ok miatt, holott az általánost szeretném megmutatni, ami összefoglaló nevén Fidesz. Ez a Hollikban bimbódzó őskáosz, ami bugyog, és különféle emberi alakokat öltve – Varga, Kovács Novák, Rétvári és valahány név a naptárban – kibukik belőlük a lényeg, a lényegük: Gyurcsány. S ha már Hollik a kommunikációs igazgató, akinek az a feladata, hogy az üzenet célba érjen, elmesélem neki, nem fog. Momentán egy galerit látunk, akik reggel, délben, este, szarás előtt vagy után csak annyit bírnak: Gyurcsány. Fiúk, ez így nem fog menni. Ha mégis, akkor megérdemeljük.