Bunkó disznók

Amikor Sheldon teknőcvásárlásra adta a fejét, és vizsgálgatta, melyik csöndes és lassú jószágot vigye haza, többükkel szemben az volt a kifogása, hogy olyan bunkón néznek. Ekkor a különc fizikus megtagadta önmagát, antropomorfizálta a teknőcöket, holott világ életében a szingularitás eljövetelében bízott, amikor érzelem, emberi gesztusok nélküli robottá válhat, és csak a logika meg a fizika törvényszerűségei irányítják és vannak rá hatással.

Könnyen belátható, ebben a kontextusban bunkó tekintetű teknőcökről beszélni forgatókönyvírói hiba, amikor még azt sem tudta érzékelni, ha valakinek a lelkében lávák tomboltak, de mindenképpen alapot ad arra, hogy elgondolkozzunk azon, lehet-e bunkó a teknőc, lehet-e bunkó egy disznó, és egyáltalán mit takar a népnyelvben a bunkóság fogalma. Ekvivalens-e a taplóval vagy a hülye pöccsel, észbéli vagy jellembéli hiátusokat takar vagy ezek elegyét.

A Reuters disznóknak nevezte a fideszistákat a színház-ügy kapcsán, s ha már egy ilyen tekintélyes orgánum ragadtatja magát nem komilfó beszédre, ott már nagy lehet a baj, s mint majd látni fogjuk az is. Ha valakit disznónak titulálnak, sok mindent jelenthet, de Orwell óta az Orbán-féle diktátorok szinonímája is, és ez nem igényel bővebb magyarázatot. Ugyanakkor Orwell disznaiban volt valami katonás fegyelem, míg, ha Orbánt látjuk ebben a jelmezben, akkor látjuk mellette a vályút is.

Váncsa óta tudjuk, hogy ezek belehugyoznak a zongorába, meghívták őket a klubba, de képtelenek viselkedni ott. Tegnap Kovács levelezőt tanácsolták el épp a klubból, mert ott ült közöttük, és szidta a kurva anyjukat. Nem sok magyar miniszteriális emberrel esett meg, hogy kijelentik róla, amíg ez a teremben van, nem folytatják a diskurzust, nos, Kováccsal tegnap épp ez történt, úgyhogy neki, és az általa képviselt hatalomnak is már szaga van.

Hogy milyen, azt mindenki képzeletére bízom, én nem ítélkezem, csak tényeket közlök és levonom belőlük a jéghideg következtetéseket. Mint láttuk, még a félig robot Sheldon is olykor az érzelmek csapdájába esett, akkor én, a költő és filozófus miért ne engedhetném meg magamnak ezt a passziót. Nem vagyunk mi fából, még a szent karácsonyfa sincsen fából, hanem szikrázó szakralitás az egész szánkókkal a tövében és glóriával a feje fölött. Valamint mennyből az angyal.

Viszont a tiszta ész nevében föl kell tennünk azt a kérdést, hogyan jutottunk idáig, illetve a Fidesz hogyan jutott odáig, hogy bunkó disznók alkotják a törzsét, míg gyönge ágai meg tébolyodott fanatikusok, így az egész komplexum már rég elvesztette abbéli jogait, hogy fölöttünk hatalma legyen, bennünket kormányozzon. De csak nézzünk rá szerencsétlen Németh Szilárdra, a pacafoltos képére, malacszemeire, medúza-gondolataira, és mindent meg is értünk egyszerre.

Ezek itt a sokadik vonal, az isten tudja már hányadik generáció harminc év alatt, és egyre gyengébb az eresztés. Akiben volt némi erkölcs, tisztesség és józan ész, az egy a tábort már rég odahagyta, az elefántcsont tornyában fütyörészik, és már azt sem érti, mit is keresett ezek között valaha. “Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” – mondta Virág elvtárs.

Orbán se mondhatta volna szebben, a szájából vette ki a szót Virág elvtárs. És valóban, hogy már törvényt is módosítanak azért, hogy a huszonéves suttyóból államtitkárt kreáljanak, hogy a bírósági fogalmazóból igazságügyi miniszter lesz, azt mutatja, itt már nem számít semmi, csak a tiszta hit, a dogmák meg a szenteltvíz. Mint tudjuk, az ilyen habitus és intellektus képtelen dolgokra alkalmas, és máris előttünk áll Kovács Zoltán a jelzőivel.

Ezeket azért nem aggatom rá, mert nem akarok bíróságra járni, nehezen járok-megyek ugyanis. A tárgyalóteremben meg nem lehet kiflit venni, én pedig naponta csak egy útra vagyok alkalmas a lábaimmal, épp elég a bolt vagy a piac is. És most, hogy elmeséltem az életemet, illenék valami katarzisba hajló véget rittyenteni, olyan viszont sajnálatosan nincsen. Korpa közé vagyunk keveredve, és egyetlen életcélunk most már a vérzivatarban, hogy ne egyenek meg bennünket a disznók.

Szocialista jog, meg minden

Tegnap este az országban nyomokban még meglévő lelkiismeret és szabadságvágy tüntetett, mert Gothár hülyesége (undormánya) miatt fasiszta vezetőink be akarják szántani a színházakat, helyüket sóval hinteni be, hogy aztán világnézetileg kedves, hazafiasságban megfelelő, társadalomkritikában hiányos, harcos, szittya-keresztény intézmények nőjenek a helyükön.

Gothár okot és indokot szolgáltatott arra, hogy a színházat kollektíven entartete Kunstnak minősítsék. A színházat úgy két hete belengi a bűnösség, ott buzik, pedofilok, erőszaktevők és perverz állatok laknak, eltussolnak, titkolóznak – mondják Borkai hóna alól, ami önmagában is röhejes, de soha nem a következetes józanságukról voltak híresek, sem az eszükről.

Gothár lassan törlődik a kánonból, műve elfelejtődik, olyan stigmát égettek rá, amivel nem lehet járni-kelni a nagyvilágban, ezzel szemben Gibbs ügynök magyar hangja él és virul Bruce Willis magyar hangjának színházában. Mihályi Győzőt is megvádolták, hogy túl nagy kan volt, ám a vizsgáló bizottságnak azt mondta, hogy képzelik, és a vizsgáló bizottság is mondta, tényleg, hogy is képzeltük, és az ügy le is lett zárva.

Sőt, a végére Alföldi lett a bűnös, hogy ki akarja túrni Bruce Willis magyar hangját az igazgatói székből, azért lett megvádolva a másik magyar hangos. Gothár remete lett, tölti jogos száműzetését, nagy valószínűséggel egy életre vége van, Gibbs ügynök magyar hangja pedig liberális ármánykodást kiált, ahogyan Borkai is kijelentette, igaz, hogy kurvázott, de nem kokózott vagy lopott. És becsszóra véget is ért az ügy.

Bizonytalan az a határ, amikor a magánbűnök közerkölccsé válnak, amikor üldözendővé válik a bűn. Egy a bizonyos, a nem hatalmon lévők permanensen büntethetők és büntetendők is, míg viszont a túloldalon állók meg sohasem. Így relativizálódik a bűn, oldódik fel az éthosz, ha valakiben a szikrája is megmaradt, akkor rohadt rosszul érzi magát a bőrében ebben az országban.

Tegnap este számos neves és tiszteletre méltó ember szólalt fel a tüntetésen, a NER fordításában ők innentől fogva nem a jogaikért demonstráló emberek, hanem olyan alakok, akik a bűnt pártolják, maguk is eltussolnak, ne adj Isten zaklatnak és erőszakolnak. A színházakat és színészeket mostantól valami bűnös felhő lengi körül, nem tudni, mi folyik a próbákon, az öltözőben meg a súgólyukban, de valami ocsmány dolog biztosan.

Gyermekeinket az ilyenektől óvni kell, pénzt ilyeneknek nem adunk, az étel is kár beléjük. Pénz, paripa, fegyver, elismerés és kitüntetés azoknak jár, akik a mi mércénket (NER) használják, ismerik a nőkre vonatkozó passzusokat is (konyha, szaros pelenka, felmosórongy, vak komondor), harcos férfiak, pacalt főznek, meccsre járnak, pálinkáznak. Ha Gibbs ügynök magyar hangja azt mondja, ő nőt csak patakparton mosni látott gukerrel, akkor az úgy is van.

Egy bizonyos Tolochko nevű ukrán testépítő azzal a farbával állt elő egy orosz televízióban, hogy elveszi feleségül Margót, a szexrobotot. Őt egy bárban ismerte meg, ahol egy másik férfi erőszakoskodott vele, de Tolochko védelmére kelt, azóta szerelmesek, nyolc hónapja randizgatnak. Margo ugyan főzni nem tud, de érző lélek – így Tolochko -, ezért lesz meg a nász. Hogy hol és mikor, azt még nem tudni, de lesz.

Hogy a kedves vezető erkélyén rendszeresen látogatást tevő pópák, s úgy egyáltalán az ortodox egyház ehhez mit szól, azt nem tudni, de, ha ők is áldásukat adják a frigyre, akkor itt, minálunk is érdekes idők jönnek. A kedves vezető ugyan nőügyekkel nem foglalkozik, de ilyen esetben, a szingularitás küszöbén nem ártana tudni, ha egy robotot zaklat valami perverz állat, ki és milyen indokkal siet a segítségére.

Ez nem véletlenül jutott eszembe, hanem azon gyakorlati tépelődés miatt, hogy illik-e, kell-e virágot vinni egy szexrobotnak, kéretlenül meg lehet-e csöcsörészni, vagy egyáltalán neki milyen jogai vannak Gothár és Gibbs ügynök magyar hangja cselekedeteinek tükrében. Hogy ki mit tehet meg a robotjával, hogy amiatt egy egész szakmát ne akarjanak a szemétdombra hajítani, holott – konyha, szülés, mosás-takarítás – a NER már most is robotként kezeli a nőket.

Hogy például, amikor a parlamentben elhangzott, hogy ön szép lehet, de okos nem, ami felér egy kéretlen szoknya alá nyúlással, akkor azért mért nem akarták bezárni az ország házát. Illetve, ha a kedves vezető nőügyekkel nem foglalkozik, s mint Borkainál kitetszett, az magánügy volt, s csak azért lett következménye, mert az egész világ láthatta, míg Gibbs ügynök magyar hangjáét meg nem. Igaz, Gothárét sem, de vele példát kellett statuálni, tudja, apuka, szocialista jog, meg minden. “Hát, hogy a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni.”

Szocialista jog, meg minden

Tegnap este az országban nyomokban még meglévő lelkiismeret és szabadságvágy tüntetett, mert Gothár hülyesége (undormánya) miatt fasiszta vezetőink be akarják szántani a színházakat, helyüket sóval hinteni be, hogy aztán világnézetileg kedves, hazafiasságban megfelelő, társadalomkritikában hiányos, harcos, szittya-keresztény intézmények nőjenek a helyükön.

Gothár okot és indokot szolgáltatott arra, hogy a színházat kollektíven entartete Kunstnak minősítsék. A színházat úgy két hete belengi a bűnösség, ott buzik, pedofilok, erőszaktevők és perverz állatok laknak, eltussolnak, titkolóznak – mondják Borkai hóna alól, ami önmagában is röhejes, de soha nem a következetes józanságukról voltak híresek, sem az eszükről.

Gothár lassan törlődik a kánonból, műve elfelejtődik, olyan stigmát égettek rá, amivel nem lehet járni-kelni a nagyvilágban, ezzel szemben Gibbs ügynök magyar hangja él és virul Bruce Willis magyar hangjának színházában. Mihályi Győzőt is megvádolták, hogy túl nagy kan volt, ám a vizsgáló bizottságnak azt mondta, hogy képzelik, és a vizsgáló bizottság is mondta, tényleg, hogy is képzeltük, és az ügy le is lett zárva.

Sőt, a végére Alföldi lett a bűnös, hogy ki akarja túrni Bruce Willis magyar hangját az igazgatói székből, azért lett megvádolva a másik magyar hangos. Gothár remete lett, tölti jogos száműzetését, nagy valószínűséggel egy életre vége van, Gibbs ügynök magyar hangja pedig liberális ármánykodást kiált, ahogyan Borkai is kijelentette, igaz, hogy kurvázott, de nem kokózott vagy lopott. És becsszóra véget is ért az ügy.

Bizonytalan az a határ, amikor a magánbűnök közerkölccsé válnak, amikor üldözendővé válik a bűn. Egy a bizonyos, a nem hatalmon lévők permanensen büntethetők és büntetendők is, míg viszont a túloldalon állók meg sohasem. Így relativizálódik a bűn, oldódik fel az éthosz, ha valakiben a szikrája is megmaradt, akkor rohadt rosszul érzi magát a bőrében ebben az országban.

Tegnap este számos neves és tiszteletre méltó ember szólalt fel a tüntetésen, a NER fordításában ők innentől fogva nem a jogaikért demonstráló emberek, hanem olyan alakok, akik a bűnt pártolják, maguk is eltussolnak, ne adj Isten zaklatnak és erőszakolnak. A színházakat és színészeket mostantól valami bűnös felhő lengi körül, nem tudni, mi folyik a próbákon, az öltözőben meg a súgólyukban, de valami ocsmány dolog biztosan.

Gyermekeinket az ilyenektől óvni kell, pénzt ilyeneknek nem adunk, az étel is kár beléjük. Pénz, paripa, fegyver, elismerés és kitüntetés azoknak jár, akik a mi mércénket (NER) használják, ismerik a nőkre vonatkozó passzusokat is (konyha, szaros pelenka, felmosórongy, vak komondor), harcos férfiak, pacalt főznek, meccsre járnak, pálinkáznak. Ha Gibbs ügynök magyar hangja azt mondja, ő nőt csak patakparton mosni látott gukerrel, akkor az úgy is van.

Egy bizonyos Tolochko nevű ukrán testépítő azzal a farbával állt elő egy orosz televízióban, hogy elveszi feleségül Margót, a szexrobotot. Őt egy bárban ismerte meg, ahol egy másik férfi erőszakoskodott vele, de Tolochko védelmére kelt, azóta szerelmesek, nyolc hónapja randizgatnak. Margo ugyan főzni nem tud, de érző lélek – így Tolochko -, ezért lesz meg a nász. Hogy hol és mikor, azt még nem tudni, de lesz.

Hogy a kedves vezető erkélyén rendszeresen látogatást tevő pópák, s úgy egyáltalán az ortodox egyház ehhez mit szól, azt nem tudni, de, ha ők is áldásukat adják a frigyre, akkor itt, minálunk is érdekes idők jönnek. A kedves vezető ugyan nőügyekkel nem foglalkozik, de ilyen esetben, a szingularitás küszöbén nem ártana tudni, ha egy robotot zaklat valami perverz állat, ki és milyen indokkal siet a segítségére.

Ez nem véletlenül jutott eszembe, hanem azon gyakorlati tépelődés miatt, hogy illik-e, kell-e virágot vinni egy szexrobotnak, kéretlenül meg lehet-e csöcsörészni, vagy egyáltalán neki milyen jogai vannak Gothár és Gibbs ügynök magyar hangja cselekedeteinek tükrében. Hogy ki mit tehet meg a robotjával, hogy amiatt egy egész szakmát ne akarjanak a szemétdombra hajítani, holott – konyha, szülés, mosás-takarítás – a NER már most is robotként kezeli a nőket.

Hogy például, amikor a parlamentben elhangzott, hogy ön szép lehet, de okos nem, ami felér egy kéretlen szoknya alá nyúlással, akkor azért mért nem akarták bezárni az ország házát. Illetve, ha a kedves vezető nőügyekkel nem foglalkozik, s mint Borkainál kitetszett, az magánügy volt, s csak azért lett következménye, mert az egész világ láthatta, míg Gibbs ügynök magyar hangjáét meg nem. Igaz, Gothárét sem, de vele példát kellett statuálni, tudja, apuka, szocialista jog, meg minden. “Hát, hogy a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni.”

Új középkor

Kövér Lászlót följelentették uszításért, Azbej Tristan pedig álruhában Burkina Fasóba utazott keresztényeket menteni. Ez a két dolog lényegileg tartozik össze, s mint majd látni fogjuk, kénköves és tömjénszagú országunkban mindezek miatt fel kell emelnünk a szavunkat az ateista-üldözés, noch dazu a muzulmánüldözés ellen. Kövér Lászlót azért jelentették fel, mert a nem keresztényeket istenteleneknek, hazaárulóknak és nemzettagadóknak nevezte, mintha Jumurdzsák lenne az Egri csillagokból, hitetlen gyaurozva az ellent a rozzant aklában.

Nem tudom, kitetszik-e, de nagy veszélyben van világi létünk. Tavaly már a karácsonyfa köré kitett nyüves szánkók is szakrális tárgyakká váltak, aki pedig advent idején tüntetni mert, mivel készült éhen dögölni, azt istentagadónak nevezték. Nem szoktam nagy szavakat használni, inkább röhögve lehülyézem a fideszcsürhét, de immár rá kell világítanom arra, hogy tébolyodottságuk fizikai veszélyt jelent. Kendőben a villamoson utazót zaklatnak nem is létező hite miatt, ha valaki kicsit többet csücsül a szoláriumban, félhet kimenni az utcára.

Azbej Tristan a pénzmosás mellett azért utazott Burkina Fasóba, mert ott keresztényeket üldöznek a dzsihádisták. Idehaza meg keresztes háborút indított a nemzet ellen a Fidesz. Secko jedno. Mivel jó, ha tudjuk, a népességnek talán a harmada hívő, még kevesebb a buzgó hitéletet élő, így, ami itt folyik, a kisebbség terrorja a többség ellen, s annak a legrosszabb fajtája, amikor a hitét akarja erőszakkal terjeszteni, és hatalmi eszközökkel rákényszeríteni a másikra, és ehhez minden eszköze meg is van. Társadalmi berendezkedésünk már régóta feudális, most tartunk ott, hogy szellemi életünk is visszatérjen a középkorba.

Szijjártó külügyes és futsalos az Aranybullára hivatkozik a jogállamiság kapcsán, ami mindent elmond kies hazánkról, ugyanis II. András műve leginkább a nemesek jogait rögzítette, de ebbe most ne menjünk bele. Bár most is vannak ilyenek, illetve most bimbóznak épp különféle kiváltságokkal, mint ‘álamelnök úr becses családja, meg a többi. Ma ott tartunk, hogy Magyarországon nem egyszerűen a hatalmi váltógazdálkodásért kell harcolni, hanem világnézeti meggyőződésekért, ha úgy tetszik, a józan észért a keresztény téboly közepette, ahol tízparancsolattal gyógyítanak.

És ez, bár bohózatnak tűnik, egyáltalán nem tréfadolog. A Fidesz, miután anyagilag kifosztotta az országot, már az alattvalók lelkét akarja, a szekta, ami maga a párt, ilyen szempontból egyáltalán nem különbözik az iszlám ortodoxaitól, akik globális kalifátust akarnak, míg ezek a mieink pedig Mária országát terjesztenék el az univerzumban. Hamarosan azt kell megállapítanunk, hogy vallási fanatikusok martalékává lesz az ország, az ateistákat üldözik, a más vallásúakat megtérítik vagy vízbe ölik, és máglyák szaga tölti be a letérkövezett országot harangzúgás közepette, miközben szól a Te deum.

Azbej Tristan, a hős államtitkár azzal indokolta nagy utazását a távoli Burkina Fasóba, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol baj van. Hazudik. Imával, templomok építésével nem lehet Kalasnyikovok ellen küzdeni, de, ha vélekedése szerint igen, akkor Kínába is elutazhatna, meg az összes türk testvérhez is, arra a vidékre viszont nem járnak verni a nyálukat. Így azt is vélnünk kell, ez az egész csak színjáték, és akkor még gyalázatosabb, még alávalóbb. Így, ha kifordítom, ha meg be, akkor is bunda a bunda. Ám még az is lehet, hogy ez a Tristan igazán hisz, akkor viszont beszari. Egy nyamvadék alak.

Legyen vértanú, falassa föl magát krokodilokkal a hitért, ne szalonokból és selyemkanapékról dirigáljon teát szürcsölgetve. És itt el is érkeztünk a lényeghez. Ezek az ocsmányfajta misszionáriusok, akik az evilági jólétük reményében terjesztik a hitüket – nem véletlenül rühellik Ferenc pápát -, tehát, pokolra jutnak, csak sajnos olyan nincs. Viszont riogatni lehet vele a Mari nénit, terelgetni őt bábuként, ez az állapot viszont nem XXI. századi, de ez az ország egyáltalán nincs is ott. Egy új középkorban van, annak is a legsötétebb részében, még a gótika előtt, amikor ablakok is alig voltak a templomokon. Itt járunk épp.

Gothár, a színházak Reichstagja

Ma sem tudjuk biztosan, hogy szegény, hülye van der Lubbe gyújtotta fel ’33-ban a Reichstagot, vagy csupán áldozat volt, akire rákenték, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Megvolt az ok és az indok a kommunista párt betiltására, a komcsik, szocdemek bebörtönzésére és a szükségállapot bevezetésére. Egyben mutatta is a nácik munkamódszerét, miszerint kreáltak egy ügyet, vagy valami piti dolgot felfújtak, hisztériáig fokoztak, és erre hivatkozva gyalulták le, amit akartak. Az élet minden területére alkalmazták ezt a zsidóságtól az elfajzott művészetig.

Az Orbán-rezsimnek már régóta böki a csőrét a színházak kvázi függetlensége, így a Gothár botrány úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Pár napon belül elő is került a kőszínházak állami felügyelet alá vonásának törvényjavaslata, és már indokolni sem kellett. Az egyik legalávalóbb csinovnyik, Kocsis Máté magyarázta meg a megmagyarázhatatlant: “A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést.”

Íme, a színházak Reichstagja, a színházak, színészek, rendezők a kommunisták, a kollektíven bűnösök (zaklatószínház, eltussolt bűncselekmények), ahol a tiszta erkölcsű fideszfiúknak kell rendet rakniuk. Kétség nincs arról, hogy mindenképpen rátették volna a mocskos mancsukat a színházakra, most azonban már gondolkodni sem kell a magyarázaton, az erkölcsi megújulás nevében lehet fideszesíteni a színjátszást. Kocsis Máté azonban meglehetősen ostoba organizmus, azon túl ugyanis, hogy habzik a szája, sorban adogatja fel műfelháborodásában a magas labdákat, amiket kénytelen vagyok leütni.

Azt mondja ez az erős ember, hogy “zaklatószínház”, “nem engednek betekintést az ügyeikbe”, meg “évekig eltussolt bűncselekmények”, és akkor én megtaláltam az origómat, a kályhámat, ahonnan elindulva Kocsis Mátét cafatokra lehet szedni, és én ezt teljesen szívesen meg is teszem. Kis Laci bácsi. Csak ennyit mondok, az ő nemi erőszakjára, és arra, milyen hiszti volt körüle, hogy ugyan, az semmiség ahhoz képest, amit a nemzetért tett az úszás terén. De azért vessük össze Kocsis mostani mondandójával, és gondolkodjunk.

Zaklatás volt? Ajvé, annál sokkal több. Évekig el volt tussolva? De még mennyire. Kapnak pénzt az úszók az államtól? De még mennyit. Akkor most levezessem? Fölösleges, inkább kiterjesztem a módszertant, és gyengéden utalok a papi pedofíliára és zaklatásokra annak fényében, hogy még csak az egyházak kapnak igazán sok pénzt az államtól, nem engednek betekintést a működésükbe, eltussolnak és zaklatnak ipari mennyiségben, akkor ők méltók az adófizetők pénzére? Mindmegannyi lényeges kérdés, és akkor még a legnagyobb halhoz el sem jutottunk, ami a Fidesz-KDNP maga.

Hogy ez az alakulat mennyi bűncselekményt tussol el, hogy mennyire nem enged betekintést a működésébe, és ráadásul, hogy mennyi pénzt kap az államtól, az el sem képzelhető. Vagy íme, Kocsis elvtárs maga adja a kezébe az adu ászt azoknak, akik a felcsúti futballakadémia pénzügyeire kíváncsiak már évek óta reménytelenül. Vagy terítsen az a rohadt akadémia, vagy ne kapjon állami – kvázi adófizetői – pénzt. Bár ez csak egy álomvilág, amit itt fölskicceltem, mert a diktatúrák nem így működnek. Azoknak egészen más a módszertanuk.

Mégpedig az, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. A Reichstagok, Gothárok csak arra vannak, hogy a külvilág számára magyarázattal szolgáljanak, törvényi és erkölcsi mázzal vonják be a törvénytelenséget és erkölcstelenséget. Ha ilyet nem találnak, szívfájdalom nélkül tesznek meg akármit, lásd még a könyvkiadás államosításának ideája. Itt nem mondhatják, hogy minden könyvkiadó buzeráns vagy zaklató, mást sem mondhatnak, semmi terhelőt nem találnak. Ilyenkor jön a végső, megdönthetetlen érv: csak. – A színházak helyében én azért belekapaszkodnék Kocsis hülyeségébe, mert, ha meg kell halni, harcban történjen meg az. Legalább.

Napidíj az Áder famíliának

Száraz-tényszerűen tegnap Gulyás miniszter a magyar társadalom arcába köpött, de előtte még hosszan harákolt a munícióhoz. Mindenféle cifrázás nélkül emésszük meg – ha tudjuk – bájos javaslatát, miszerint az Áder családot elemeli az anyaföldtől, kiváltságossá teszi mintegy, akárha királyi família volna. De nézzük, miből élünk.

A jövőben, ha Gulyás miniszter javaslata életre kel, Áder neje jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására, külföldi útjain napidíjra és költségtérítésre. Első osztályon utazhat repülőn és vasúton. De ez sem elég, az Áder gyerekek – négyen vannak – ugyanilyen jogosultságokat kapnának, napidíj, költségtérítés, első osztály, sőt, ha Ádert fölfalja egy ponty, a gyászoló hitves kétmillió forintos özvegyi ellátást kap majd. – Havonta.

Ki lesznek stafírozva, de egyiknek sem jut eszébe, hogy azt mondja, ilyet ő nem kér, méltatlan rá, mert elfelejtette, honnan jött. Nem szoktam én családtagokkal foglalkozni, mert nem vagyok én prostisrácok, sem origo, de most – mivel arról van szó, hogy az asszonyka él jól közpénzből ok nélkül -, gondoltam megnézem, ki dőzsöl eztán a magyar jómunkásember izzadságából, és nagyon bájos szövegre bukkantam a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján, ahol Herczeg Anitát fényezik.

Herczeg Anita Áder felesége, ahogy a honlap írja, harminc éve hűséges társa. Kicsit idézem a fáintos szöveget: “A szerény körülmények között élő értelmiségi család az állampárti időkben is a polgári tradíciók értékvilágát követte. Ezt a csöndes, de elszánt értékválasztást cseppben a tengerként tükrözi az a történet is, amely jogi tanulmányai megkezdéséhez kötődik. A nyolcvanas évek elején, amikor az egyetemi jelentkezéshez csatolt iskolai jellemzést Herczegh Anita hazavitte szüleinek aláírásra, édesapja egy szelíd mozdulattal törölte az akkor a szocializmus iránti elkötelezettségre utaló kötelező formulát, és a családi háttérről szóló első mondat helyére ezt írta: demokrata családban nevelkedett. Az őszinteség, a kötelességtudat, a hűség és az életszeretet szülői példája meghatározó volt Herczegh Anita számára.”

Jó tudni, hogy partizán volt, szeret főzni, sőt, az is kiderül, hogy házasságuk elején Csornán egy kis földet művelgetett a férjével, hogy kiegészítsék szerény jövedelmüket. Kommunista vezetőkről szoktak ilyen kliséket írni, de ez is beleillik a képbe, csak az nem, hogy Áder és b. neje nem tiltakozik ez ellen. – A gyerekek majd később bánják meg -, a papának meg a mamának a jelek szerint tetszik a cirkusz.

Lelkük rajta, meg a lelkiismeretük, bár Ádernél ilyen készséget nem lelünk már régóta, úgy tetszik, az asszonykának sincs. Mint a férje munkahelye írja róla: “A gyermeknevelés mellett a főzés szeretete, a kézművesség és a rendszeres sport is természetes része az életének. A téli sí- és a nyári vízitúrák évtizedek óta elmaradhatatlan családi programot jelentenek.” Az angol királyi családról szoktak megjelenni ilyen klisék, bár azoknak sincs egyéb dolguk, mint, hogy visszaverjék a fényt.

Orbán azt már bevallotta, hogy új magyar tőkésosztályt akar kinevelni, azt azonban eddig titkolta, hogy nemességről is szó van, akiknek előjogaik vannak, hacsak nem az a hátsó szándék vezeti, hogy Ádert ő kövesse abban a székben. Akkor mondhatná, hogy nem az ő népes pereputtya miatt módosítgatnak törvényt, ezt ő az elődjétől örökölte, ő a vagyontalan, egyszerű ember, aki csak a népének él.

Mert minden lehet. Még az is, hogy érzik a vesztüket, és amíg még lehet, gyorsan minél többet kiszednek a rendszerből. Mert elképesztő módon nyomják fel a NER elitjének fizetéseit, hol vannak már a limitek és a pofátlan végkielégítések, mert ebben az országban senki nem emlékszik semmire. Most, hogy az Áder família napidíjért síelgethet meg vízitúrázgathat, ez sem zavar senkit, Manci néni örül a rezsiutalványnak, Jóska bácsi a fröccsnek.

Itt döglök meg. Naponta annyi mocsok történik, hogy válogatom, melyiket írjam meg épp. Ez megy évek óta, folyik a szar az országban, de, ha kilépek az utcára, kerülgetem a gödröket, és hallom, ahogy az eladó elborzadva meséli a kedves vevőnek, most vegyen parizert, mert megint fölmegy az ára, a tévéből folyik a mocsok, halnak meg az emberek az omló falu kórházakban, és még napestig lehetne sorolni, és akkor az az ország gondja, hogy napidíjat kapjanak Áder kölkei, ha túráznak, akkor ki és mikor fogja mondani, hogy elég? Senki sem, soha. De rohadtul unom én ezt.

Ennek oly jó része lenni

Most készülnek szétverni a színházakat. Már gyűrik föl az inget a karjukon. Olyan lesz, úgy képzelik, ahogyan az újságokkal is, hogy van látszólag sokfajta, de mindegyik ugyanazt a központi nótát fújja, a tőlük függetleneket pedig kivéreztetik, megveszik, bezárják vagy éhen dögölesztik. Már készül a törvényjavaslat, és még ebben az évben el is akarják fogadtatni azt, miszerint megszűnnének a független színházak támogatásai, a kőszínházak igazgatói kinevezéseiben pedig az emberi erőforrások minisztere kapna egyetértési jogot.

Most gondoljunk bele Kásler elborult agyába, az ezer éves kun-szíriuszi, lovasnomád, rovásírásos kereszténységbe, koszos körmökkel fogdosott tízparancsolatba, és képzeljük el, amint színházigazgatók felett ítélkezik. Balázs Péter ahhoz képest kutyafasza lesz, de a móka kedvéért azért fölidézem a szervilizmusnak azt az undorító fokát, amit ez a bohózatkirály elkövetett, hogy színházigazgató legyen Szolnokon. A Magyar Narancsot kell citálnom, miszerint “a mostani kampányban a benyalós, leguggolós műfajban egészen újat alakított”.

„Bő egy évtizeddel ezelőtt magam se gondoltam volna, hogy hosszú pályafutásom egy új szakasza kezdődik meg itt Szolnokon…Ebben a baráti, inspiráló környezetben ismertem meg dr. Kállay Máriát, Szolnok alpolgármesterét…Szolnok, ez a hangulatos Tisza-parti város oly sok csodát teremtett az elmúlt másfél évtizedben… a sok épülő gyár, megújuló utak, kórházak, iskolák… mellett épp a kulturális területen lépett előre a legnagyobbat…és ennek oly jó része lenni…megtisztelő olyan emberekkel építeni a mi szolnoki csodánkat, mint Kállay Marika… bocsánat, dr. Kállay Mária, aki az emberek őszinte szolgálatára esküdött fel. Tehát, tessék rá szavazni!”

Ilyeneket mondott Balázs Péter, és mindezek után pedig földig hajolt. Azért az embernek legyen tartása, ha igazgató is. Hogy mindezt fölidéztem, annak csak egy oka volt, hogy megmutassam, milyen emberekből lesz direktor, és még csak nem is ez a legnagyobb baj, mert kit érdekel, ha szolgalelkű is, ha jó színházat csinál. Ám, mivel szolgalelkű, nem fog jó jó színházat csinálni, hanem meg fog felelni az elvárásoknak. Ezek pedig azok, hogy zenés-táncos darabok legyenek a színházban, komolynak meg Trianon fölötti búsongás. És még a talpaknak is egymásra kell lépniük, ezt se feledjük.

Hogy mi lesz országos szinten, azt szülővárosom példáján mutatom meg. Itt, amikor a Fidesz hatalmának csúcsán volt, egy bájos dupladoktoros képviselő asszony szeretett volna beülni a Jordán igazgatta színházba próbafolyamot ellenőrizni, illetve a repertoárba is szeretett volna beleszólni, mert túl nehéznek találta a kínálatot. Azóta nincs hatalma csúcsán a városban a Fidesz, a dupladoktoros képviselő asszony buzgalma elkopott, bár ettől még nem lesz kevésbé ostoba. De azért gondoljunk bele, mit tud az ilyen művelni, milyen dúlást, ha valóban teheti.

Bár, ha a törvényjavaslat életre kel, és mért ne kelne, akkor ilyenekre nem lesz szükség, akkor már eleve az igazgatók lesznek ilyenek, akiknek nem kell a körmére nézni. Viszont akkor összegzem, hol is élünk, milyen feltételek között, csupán kultúrálissan – ez a forma direkt van, ez felel meg kormányzó erőnk nívójának -. Elvették az újságjainkat, elvették a tévéinket, a könyvkiadást fölfalták, rockkoncerteken Orbánt vetítenek, egy Nélküled című nyálas giccset himnuszként kellene tisztelni, Mága a komolyzene etalonja, és most legyalulják a színházakat is.

Hogy lopnak, az is baj, hogy letérkövezik az országot az is, hogy kivágnak minden fát, nemkülönben, hogy fasiszták, leginkább, de, hogy valami bávatag szellemi sötétségbe akarják taszítani az országot, arra már tényleg nincsen mentség. Énnekem semmim nincsen, de jól vagyok mégis, ha az ember feje szabad, akkor tehetetlenek vele szemben. A kérdés csupán annyi, nem kellene-e végre fölrúgni az asztalt, és az ebbéli buzgalomban az úgynevezett ellenzéki erőket is el lehet felejteni. Egy szabályok nélküli világban a becsületre ügyelve buzgólkodnak, de ezek ellen így nem megy. Minden hazug, mindet szabad, ezt ne feledjük.

Ki a faszagyerek?

“Erős Pista, Erős Magyarország.” Ez a filozófiai sóhaj szakadt ki a kedves vezetőből – továbbiakban OVM -, mint kiinduló tétel, a Descartes-i cogito ergo sum, vagy a Schopenhaur-féle, a világ a képzetem, midőn erőspaprikával töltött szaloncukrot fogyasztott. (Vagy csak hazudta.) Illetve Erős Pistával, ami Hungaricum, mintha másutt nem is ismernék a kapszaicin gyönyöreit, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy OVM-nek mindenről ugyanaz jut eszébe, mégpedig, hogy micsoda hatalmas birodalom mekkora nagy királya ő, miközben kapargatja a ganajt a gumicsizmájáról, ami rátapadt a trágyadombon.

Ez a kocsis mentalitás akkor jött elő belőle, amikor Goodfriend ügyvivővel volt baja, akkor böfögte először létének leglényegét, hogyha férfi lenne ez az amerikai liberális köcsög, akkor kiállna vele, a szemébe nézne, mint Rózsa Sándor, amikor még Oszter volt, és nem halastavakban utazott. Hinye, meg hibbecsúf, ilyeneket mondott volna OVM ennek a Goodfriendnek, meglengette volna a karikás ustorát, és bő gatyájában ellovagolt volna az széles alföldi rónaságon. A magyar férfierő ilyen Szinetár-féle értelmezése az, ami a sarki kocsmában is megmutatkozik a nyolcadik feles után. Ez az orbáni ideál.

Már meséltem egyszer az én egyszerű nagyanyámról és a bérmakeresztapámról, akik szintén úgy mérték le, ki a faszább gyerek, hogy két pofára tömték a cseresznyepaprikát csak úgy magában. Ki bír többet, ki ájul le később, ez volt a tét. Ott csorgott a taknyuk meg a nyáluk, lilult a fejük, csuklottak meg ziháltak, és én, még apró Kázmérként nem tettem fel az egyedül üdvözítő kérdést, amit ma már megtennék, hogy hülyék ezek? Azok voltak sajnos, de nem lehetett hibáztatni őket, hiszen ez valami ősi ösztön, hogy megmutassuk, puszta kézzel terítjük le a medvét, egy kézzel tartjuk a petrencerudat.

Csak, amíg már Arany is belátta a Toldi estéjében, hogy az ilyen hősök kora lejárt – “Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban, az ész ereje győz abban a kis porban” -, OVM képtelen elszakadni az avas szagú parasztudvartól azzal a sajátossággal, hogy a testi erőt és ügyességet tartja mindenek fölött valónak olyan a bánattal, hogy mindezekkel ő egészen sajnálatosan nem rendelkezik. Soha nem is volt neki ilyenje. A nép egyszerű gyermeke, a vagyontalan, puritán hős, aki Erős Pistát zabál, megtalálja benne az élet értelmét és az ország különlegességének forrását. “Erős Pista, erős Magyarország” – én édes Istenem.

Nőügyek, fodball, szotyola, pálinka, harc, kalbász, kirántott hús, meg a többi. Ezekkel lehet meghatározni OVM karakterét, s ha mindez megtörtént, ott áll előttünk csupaszon és lehangolón egy egészen, a primitívségig egyszerű alak, aki Móricznál olyan paraszti hős lenne, akit azért álmodott meg, hogy bemutassa Magyarország sötét, feudális oldalát. Mert az irodalom nem szokott hazudni, csak az átírt történelemkönyvek, Adytól is tudjuk, hogy gémes kút, malomalja, fokos, és ugyanott vagyunk, körbeértünk, csak közben eltelt száz év. De, hogy az Erős Pista ereje mutatja meg a nemzeti nagylétet, ez egészen sajátos idea.

OVM, mint avas szagú gyerek, nem ismeri a nagyvilág titkait, mert, ha ez a mérce, akkor Mexikó sokkal nagyobb nemzet nálunk, vagy egy óvatlan kaliforniai paraszt meg még nagyobb. A paprikafajták csípősségét a Scoville-skálán mérik ugyanis, a Scoville-féle csípősségi egységben (Scoville heat unit, azaz SHU). Egészen rossz hírem van OVM számára, a nagyon csípős magyar paprikák ezen a skálán maximum 2500 pontot kapnak, míg egy jófajta jalapeno már 8000-et. Tehát a foghíjas, poros arcú sombrerós faszább gyerek a magyar traktoristánál, ha ez az etalon, Mexikó pedig olyan erős ország, hogy beszarsz.

Ilyen egyszerű OVM élete, de még tudom fokozni. Egy egyszerű jamaicai csípős értéke 200.000, tehát már tudjuk, mitől volt boldog Bob Marley, sőt, ismeretlen és titokzatos helyeken általunk felfoghatatlan hatalmak termesztenek dorset naga névre hallgató atombombát (1.500.000), hogy a felfoghatatlan pepper x-ről ne is beszéljünk (3.200.000). Aki ilyet majszolgat, már nem is a Szíriuszról jött, mint mi, hanem a világűr távoli és misztikus mélyéről, az ilyenek már ismerik az aranycsinálás titkát, és fel tudják támasztani a halottakat, mert már találkoztak Istennel, míg viszont OVM meg nem.

És soha nem is fog, de ez az ő baja. “Erős Pista, erős Magyarország”, ez a kocsmai farokméregetés, szintje, de nincs meglepetés. Ez a nívó termeli ki magából a Fekete Pákóra kefélő polgármestert, a szaros pelenkát hajigáló leánygyermeket, ez a na, ki a faszagyerek habitusa, mint országunk elitje. El vagyunk veszve, azt hiszem. S nem azért, mert ezek ilyenek, hanem, mert mintát és példát adnak a bávatag népeknek, hogy mi az élet értelme. Olyan fertő ez, szellemi mélykatyvasz, amiből évtizedek alatt sem lehet kikecmeregni. Viszont epekedve várom, mikor nyilvánul meg újra OVM, a disznóölésnek van a szezonja ugyanis. Lesz még móka, efelől nincs kétségem egyáltalán.

Imareggeli

Sok mindent hallottam már hosszú életem során, de ilyet még nem, bár soha nem késő felfedezni a világ ismeretlen csodáit, mint ez is. Ennek, mármint, hogy kies hazánkban ezentúl imareggeliket rendez a CÖF-CÖKA, inspirálandó a keresztény értékek védelmét, annyira nincs semmi értelme, hogy az ember óhatatlanul úgy véli, mégis van, mert ekkora ökörséget magáért valóan kitalálni nem lehet, a hülyeség sem végtelen, illetve belegondolva mégis.

Több megfontolandó dolog van itt, az első a szertartás folyásának leképezése, hogy mi történik egy ilyen szakrális zabáláson, hogy illik-e rágás közben imádkozni, vagy mi a sorrend, vagy a menü, milyen a keresztény früstök tartalma, jár-e hozzá reggeli feles, kávé, vagy csak szenteltvizet isznak. Mindezen elgondolkozunk majd, és a belészuszakolt spiritualitáson is, mert, mint hallottuk, létjogosultságát az adja, hogy az ima által kapcsolatba lépünk Istennel, az étkezés segítségével pedig az univerzum részévé válunk.

Nos, ekkora baromságot ritkán hallani, még ha ferences szerzetes is mondja, viszont a CÖF-CÖKA részéről ezt megszoktuk, mondhatni, mást nem is várunk, mert, aki eladta a lelkét az ördögnek, az fizet érte, mint ezek is, akik már nem tudják, milyen cirkuszi előadásokkal szolgálják meg a milliókat vagy milliárdokat. Most épp ilyennel. Bár nem tudni, a havi szeánszokon kik és mennyien vehetnek majd részt, de, hogy a lágytojás zabálásától szerte a világon szárba szökik a hit, az hétszentség.

De nézzük először a gyakorlati részét, hogy mit takar az imareggeli. Ha ilyen kukacoskodó nyelvész lennék, akkor azt feltételezném, hogy imát reggeliznek, előételnek miatyánkot, főételnek üdvözlégyet, de ez olyan lenne, mint a fényevés, amibe köztudottan bele lehet pusztulni. Más felfogásban imakönyveket szervíroznának apróra vágva vagy darálva, rántva vagy sütve, esetleg főve, de fokhagymás szósszal mindenképp, egyrészt az ördög ellen, másrészt meg, mert amúgy túl száraz lenne a falat.

Ha ezt elképzeltük, gondoljuk el azt is, hogy ez nem lesz egyéb, mint egy nagy zabálás ájtatoskodással fűszerezve, közben az üldözött keresztényekre gondolva, akik étlen-szomjan bujdokolnak a sivatagban. Mert értük szól a zabálás elsősorban, s valahogy nem látom be, a dzsihádista barom – aki ugyanolyan, mint a reggelizők csak ellenkező előjellel – ettől mért ne fejezné le a reszkető vértanút, mert a tojásnak, kalácsnak, szaláminak és dzsemnek ilyen varázshatása nincsen.

Vagy csak egy sima ima lesz a zabálás előtt, hogy aki ételt, italt adott, annak keze legyen áldott, és akkor az ember az anyukájára gondol, a nagyira, de a hitért zabálók esetében a szakácsra és a pincérre, akinek majd illik borravalót adni. Tíz százalék. Továbbá és mindeközben eszébe juthatna a reggelizőknek Schopenhauer tétele, aki elszégyellte magát, hogy nem lehet a szenvedésről elmélkedni, miközben ürücombot zabál. De a német becsületes ember volt, nem ilyen kommunista-keresztény, és akkor a dolog ezen részével rendben is volnánk.

Most jön a szakrális rész. Hogy a jámbor szerzetes szerint ez arra jó, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk, és részévé váljunk az Univerzumnak. Erről rengeteget tudnék mesélni, megpróbálom rövidre fogni tehát. Hogy a jámbor szerzetes az étkezéssel válna az univerzum részévé az csak üres színpadi duma. Már születése óta az a kisujja bütykétől a feje búbjáig, minden egyes atomja egy távoli csillagban keletkezett, s ezt akkor tapasztalhatja meg a legjobban, ha majd – Babitscsal szólván – elomlik és puha sárrá rothad.

Hogy az imával jönne közelebb az Isten, azt is erősen kétlem, mert ő nem ücsörög valahol, mint a kifestőkönyvekben, hanem mindenütt ott van, ilyképp benne csücsül a szerzetesben is, sőt, az iszlamistában is benne csücsül, aki keresztényeket gyilkolászik, csak őbenne másképp van jelen, ilyen sátáni formában. Sőt, ha a szerzetes imával akarja Istent lecsalogatni a fáról, akkor voltaképp agnosztikus, tehát eretnek és megégetendő. Szóval meg kéne gondolni, miket beszél az ember.

Illetve nem kellene belekürtölni a nagyvilágba, mert még hülyének nézik. Mindegy, ennyivel is gazdagabbak vagyunk, hogy lesz imareggelink is. Sajtóreggeli, üzleti reggeli, munkareggeli már volt, ilyen még nem. Ahogyan az eddig meglévő reggelitípusok is csak a pénzről és a hatalomról szóltak, ezzel sincs ez másként, szóval és végül, mintegy összegzésként, és új kontextusba helyezve, amíg ők valami távoli és ismeretlen veszedelem ellen zabálnak, miközben a szomszédjukban emberek éheznek és fagynak meg, azok számára javaslatom csak egy van: dugják a kereszténységüket a valagukba. Ennyi csupán.

Adventi családi játszóház az Agorában

Eljött a december az év utolsó hónapja. az Adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtottuk már.

További fotóim ide kattintva láthatók.

És ahogy ezt megszokhattuk Szombathelyen az Agora MSH-ba családi játszóházra várták a kicsiket szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel. Egy emlékezetes, hangulatos karácsonyváró vasárnap délelőttre, együtt játszásra kreatív alkotásra, és mini vásárra.

Volt itt mézeskalácssütés, társasjátékok, rajzolás, festés, játszószőnyeg a legkisebbeknek, kézműves foglalkozások, és egy adventi papírszínház.

Újdonság volt a rendezvényben a kézműves vásár. Különleges ajándéktárgyak édességek találtak gazdára. 

 

 

További fotóim ide kattintva láthatók.