Ennek oly jó része lenni

A valahai színész, Balázs Péter feloldódott Orbán Viktorban. Az aktus akkor történt meg, amikor egy kampányvideóban megtette a címmé emelt vallomást, és írjuk le még egyszer, hogy el ne feledjük, azért: „Ennek oly jó része lenni”. S emellett pláne, amikor kiejtette a száján a szakrális szót, fénnyé emelve mintegy: „kormány” – még hajlongott is, mint valami csámpás gésa.

Ekkor történt meg az, ami a Szellemirtókban kudarcot vallott. Ha emlékezünk, ott a kalimpáló kisded testébe igyekezett beköltözni a gonosz, hogy eggyé váljon vele s új életet nyerjen. A filmben perszehogy győzött a jó, és aztán boldogan éltek az idők végezetéig. Balázs Péternek viszont nem volt ilyen szelleműző stukkerje, így elveszítette azt, amit Enhéduanna négy és félezer évvel ezelőtt megszerzett: a személyiségét.

Ez az Enhéduanna akkád hercegnő volt, emellett Nanna holdisten főpapnője Ur városában, és sumér nyelven írt himnuszokat. A kultúrtörténet azért tartja őt számon, mert egyrészt költeményei a világirodalom legkorábbi fennmaradt emlékei, de ennél lényegesebb, hogy ő volt az első, aki aláírta azokat. Ez volt az a pillanat széplelkek szerint, amelyben az ember kiemelkedett az arctalan tömegből, és bátran szembenézett a veszedelemmel, amit úgy hívnak: én.

Erről a kiváltságról mondott le Balázs Péter, és massza lett belőle. A folyamat már 2002-ben elkezdődött, amikor az istenség veresége feletti csalódásában a polgári körök akolmelegében keresett védelmet, és bevallása szerint meg is találta. Viszont ez itt nem a „Szeszélyes évszakok”, hogy egyfolytában ő szerepeljen, csupán egy kiindulási tétel, más néven állatorvosi ló.

Rajta azt lehet vizsgálni, hogy az emlegetett főpapnő után – akit bízvást nevezhetünk az első liberálisnak, sőt, ha nem vigyáz, még sorosista is lesz ezzel a túlhangsúlyozott egóval – az emberi faj törzsfejlődése hogyan torpan meg kies hazánkban, sőt, egyenesen vissza is fordul. Az orbánizmus ideje alatt ugyanis azt tapasztalhatni, hogy az ego megszűnik létezni, és csordaszellemé változik.

Ennek élő bizonyítéka Balázs direktor, s innentől, mivel írásunkban betöltötte a neki szánt szerepet, felejtsük el, mert nincs is igazán. Ennél érdekesebb, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az a trutymó, amelyben föloldódik kétmillió honfitársunkkal együtt. Ez ugyanis a rendszer leglényege, értük és belőlük van, mert ha jól megrázzuk és elkeverjük, akkor például kibukik belőle a putnoki polgármester, mint zsinórmérték.

Ez a Tamás Barnabás például így ábrándozott a széles közönség előtt: „Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő.”

Tavaly ősszel meg egy ünnepinek szánt beszédben akasztatni óhajtott, és ezzel voltaképp hallgatóságának legbensőbb óhajait és vágyait öntötte kéretlen szavakba. Hiszen nekik viszket a gombás tenyerük, ők fenik az esernyőiket és ők vágnának rendet a káoszban savat öntve a mai Endéhuannák képibe. Ezzel csupán azt föstöttem le, mi az, aminek oly jó része lenni.

A katyvasz másik, de kellőképpen el nem hanyagolható része a vallásos révületbe dermedt egyedek összessége, akik most már megint imaláncot indítottak, amelyet egészen április nyolcadikáig fognak csörgetni. Felhívásukból megtudhatjuk, hogy minden nap este nyolckor kell könyörögni Orbán Viktor miniszterelnökünkért, hogy a jó Istenük segítse szolgálataiban, amelyet a magyarságért vállalt.

Voltaképp ez törvényszerű. Ha belegondolunk, Hitler bácsinak is elég volt hat év hatalmon, hogy az összes germánból kihozza az állatot. Ehhez képest a mi Führerünk már nyolc plusz négy éve uralkodik, és minden jel szerint folytatja is. Ám mindebben csupán az a lehangoló, hogyha te is, drága olvasó, nem alélsz el, hogy oly jó ennek része lenni, akkor ki fognak csinálni teljesen, mert ezt követeli a diktatúra szerves fejlődése.

Mégis úgy vélem, tiéd a gyár, magadnak építed. És most engedd szabadon a képzeleted.

BARÁTSÁGOS EMBEREK IV – Sumi, akiről újra rossz hírek jönnek

Régi, kedves írásainkat felvonultató sorozatunk újabb részében a Forma-1 császárára emlékezünk. Betegágyból küldjük egy nagybetegre emlékezve…

Talán gyermekkorunk első komoly nagytakarításának „hiányaira” bukkanni volt a legfájóbb, a legnehezebb! Ahogy anyánk rettenthetetlenül zacskóba rakta a szerinte menthetetlen darabokat, a kacatnak minősített egykori kincseket, amikor ment a kiszakadt hasú álom-mackó, meg a fűrészport hullajtó similabda, darabjaira hullott matchbox, meg néhány hegyezhetetlenné töpörödött cerka… és este már csak a hűlt helyükkel szembesülhettünk!

1005834_597119597021685_1727810290_n

Rend lett a kisszoba sarkában, – ahogy édesanyánk mondta -, mi meg még hetekig kerestük kizárólag a hiányzókat. Mert lett ugyan vadonatúj alvó medvénk, mely csak valamivel volt kisebb nálunk, Jézuska rendre elhozta a legújabb verdákat, lett persze újabb készlet színesünk is, de amit nem lelhettünk többé: a soká dugdosott kincsek, a gyermekkorunk tükörszilánkjai elvésztek mindörökké…

challengerKi tudja már hány év telt el azóta? Néha még álmodom azokkal a napokkal… magam előtt látom a könnyező osztálytársaimat, meg a „feldiszített” táblát John Lennon mosolygós fotójával…

Visszaemlékszem a délutánra, amikor a Challenger űrrepülőgép néhány másodperccel a kilövés után a világ bámuló szemei előtt, hét emberrel a fedélzetén szétrobbant… amikor élő egyenesben nézhettük, amint Ayrton Senna a San-Marinoi Tamburello-kanyarban betonfalnak rohant, vagy ahogy azon a lehetetlen szeptember tizenegyedikén hitetlenkedve végigszenvedhettük a WTC ikertornyainak pusztulását.

66295

Mert a legendák elveszítése csak ahhoz a fájdalomhoz mérhető, mikor kacattá minősített kincseinket bezacskózzák, s jön a „van másik” csalóka mondata! Amikor rádöbbenünk, hogy minden, hogy mindenki pótolható, feledhető…

…hogy a példaképeink is elveszíthetőek!

200654850_e3d752ddd9Nekem is van hősöm, ahogy mindenki dédelget titkon egy eszményt. Akiről soha nem gondoltam volna, hogy valaha elveszíthetem! Ő a legenda!

Akinek az édesapja kőműves mester, édesanyja egy kis büfé vezetője volt. Az apja, aki másodállásban a kerpeni Wolfgang Graf Berghe von Trips gokartpályán dolgozott felügyelőként, a fia negyedik születésnapjára gokartot ajándékozott neki, hogy fia 1975-ben – hatévesen! – érje el első jegyzett sikerét: a kerpeni gokart klub bajnokaként!

Az én hősöm 1988-ban kezdett el “igazi” autókkal versenyezni a német Formula König sorozatban. aztán hosszú út, rengeteg verseny következett 1991-ig, amikor egy eltiltott versenyző helyett beülhetett élete legelső Forma-1-es kocsijába egy Jordanbe, majd egy Benetton-Ford fedélzetén, életében először, egy legendás, esős, belga nagydíjon állhasson a dobogóra….

schumacher

Két, a Benetton csapattal nyert világbajnokság után, 1996-ban a legendás Ferrarihoz szerződött, ahol 2000 és 2004 között sorozatban öt világbajnoki címet szerzett!

Nem emlékezhetünk másra, csak, hogy abban az időben mindenki a száguldó cirkusz szerelmese lett!

Michael Schumacher miatt!!!

Számos rekordja született: ő nyerte a legtöbb világbajnoki címet, a legtöbb versenyt, ő érte el a legtöbb pole-pozíciót és versenyben futott leggyorsabb kört,aki mindmáig élen áll az összes szerzett pontok és a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában. És nehéz elfelejteni azt az évet, amikor a lepukkant kommentátorok dögunalomról hadováztak a magyar televízióban, miközben vasárnaponként különleges élménnyel lettünk gazdagabbak: a sportágban egyedülálló módon, a 2002-es évad minden versenyén dobogóra állhatott…

Michael Schumacher (21)

Most vasárnap a hírt is alig akartam elhinni! Síbaleset érte a legendát. Ez lehetetlen! Egy barátunk elkeseredésében azt írta: „eddig sem értettem, de tegnap óta még inkább nem értem, mi a túróért síelnek az emberek…teljesen természetellenes közlekedni hegyről lefele csúszva egy műanyagdarabon…”

Michael-Schumacher-500x275

Az én hősöm, a mi hősünk, elhagyva a kijelölt pályát, az általa legtermészetesebben megélhető száguldás közben bukott és sziklafalnak ütközött. Azóta óránként várom, várjuk a híreket, morfondírozunk, keressük a miérteket, meg szajkózzuk egyre a „mi lett volna ha” kezdetű idióta mondatokat. A majomvilág kreténjei emlékoldalakat gyártanak, a tudni vélők, meg a mások haldoklásából is szappanoperákat készíteni képes vérszívók teszik a dolgukat. Ez van, nem is érhetne másként véget ez a nyomorult év!

Michael-Schumacher-michael-schumacher-30467059-1280-1024

Egy szó pedig egyre ott motoszkál az agyamban: gyengeség. Igen, ez a legjobb szó, ami eszembe juthat a helyzetről, róla, a példaképemről, aki éveken át nem akadt legyőzőre, aki túlfeszítve szinte minden lehetséges húrt, örökké a lehetetlen, emberileg felülmúlhatatlan teljesítményekkel tartotta lázban rajongóit.

Balesetet szenvedett a száguldás császára. A mi generációnk hőse!

Legyőzte a lehetetlen, a jobbról előző tehetetlenség, a fizika…

20131230michael-schumacher5

Aki egyszerűen nem halhat meg egy ilyen ostoba baleset miatt…!

A családok éve, ja

Még ki sem hűlt a fideszkdnp képviselő-organizmusok segge, amellyel végighallgatták vezérük náci dumáját, tenyerük még zsibbadt az ütemes tapsolástól, és testük őrizte a szervilizmus soha nem érzett, hatalmas kéjét, de már munkához is láttak, hogy boldogságba és bőségbe lökjék az egész nyüves világot, s benne kiemelten saját magukat.

Reggelig kitartott az évértékelő mámora, és katzenjammer sem mutatkozott a gyomrokban, tehát totális volt a haligali, amikor az AVM (A Város Mindenkié) csoport ideáját lökte eléjük pár nyüves, tetves ellenzéki az ország rothadó házában arról, hogy a kilakoltatástól fenyegetett gyermekes családok elhelyezése legyen kötelessége az önkormányzatoknak, hogy ne az utcán nőjön fel egy nemzedék.

Ez olyan piszok a gépezetben, amire nem érkezett meg a sorminta a pártközpontból egyrészt, másrészt pedig sorosista civilek ajvékolása csupán, akik örüljenek, hogy luk van a seggükön, nem, hogy itt esetleg megfagyó kisdedek miatt verik a nyálukat. Hová vezet ez? Leszavazták a törvénymódosító javaslatot tehát, elsősorban azért, mert nem mutatkozik hozadéka az urnáknál, meg, mert a „Családok éve” van, elsősorban azért.

Most erre a „Családok éve” rigmusra verik a nyálukat. Ennek már saját honlapja is van, amelyről megtudható, hol, mikor rendeznek ennek jegyében zsákban futást, lepényevést, hol lesz hejehuja vigalom, nyenyerészés és Barbie-babák nyalogatása, mint a rózsaszínű magyar családok időtöltésének eszenciája, valamint az ezekre szánt pénzek baráti zsebekbe lapátolása. Ez a vezérlő elv leginkább.

Még az őszön sürgősségivel fogadták el ugyanezek a képviselők, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását április harmincadikáig, hogy a szavazósdi révületét utcán síró maszatos, porontyok meg ne zavarhassák. Ha ez lezajlott, és eldőlt, hogy újabb négy évig dolgozhatnak inuk szakadtáig a népért, akkor már mehet mindenki Isten hírével a picsába. Még azt is megmondják neki, hogyan.

Az ilyen magatartást úri szalonokban cinizmusnak hívják, én, a magam egyszerű, paraszti módján ótvaros ganyéságnak nevezem inkább, de ahogyan tőlük sem várható irgalom, ilyet én sem adok. Lehet itt azon verni a nyálunkat, hogy mit hebegett Orbán vasárnap, totálisan érdektelen, mert ezt meg csinálja. Földönfutóvá tesz családokat, és a füle zsíros cimpáját sem mozgatja érettük.

Persze csodálkozni ezen nincs mit, az ilyen családok annyit is érnek. Nem passzolnak bele a fasiszta ideálba, amely vak komondorok árnyékában szül, anya főz, apa olajtól iszamos kézzel dolgozik, vasárnap pedig nem bótba mennek, hanem templomba, ahol a plébános nemcsak azt mondja el nekik, kire szavazzanak, hanem, hogy mikor lehet toszni, azt is.

Az alapszar 2013-as módosítása úgyis rögzítette, hogy a jólfésült, világos ballonban mosolygó egyedek, papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet elegye tekinthető családnak, mindenki más meggebedhet. A fideszkdnp szerint ezen a halmazon belül még azok is, akik rosszul osztják be a közmunkás bért, vagy mert a kósalali szerint elisszák.

Mindenki deviáns, aki kicsit is kilóg a sorból, de így volt ez Berlinben és Rómában is anno, és, amíg a fiúk Sztálingrádnál hűsöltek, a fölnyírt fejű dagadt árja utánpótlás élvezte a Párt jótékonyságát, és önfeledten pancsikolt a langymeleg húgyban. Aztán leszakadt az ég.

Itt minálunk is, aki a Párt előírásai szerint szaporodik, az a vezér kimondhatatlan kegyeit élvezheti. Nem is győzte ezt sorolni Hollik et., aki megkezdte a kampányát az V. kerületben, és máris előre mutató javaslatot tett a helyieknek. Azt kérte a belvárosi önkormányzattól, hogy a kerület megújuló játszótereire tegyenek úgynevezett baba-mama padokat, hogy kulturáltabb körülmények között tehessék tisztába kicsinyeiket az édesanyák.

Ettől viszont – már bocsánat – én szarok be, és nem a kölkek. Itt körbeértünk ugyanis, hiszen ebben a konstellációban nem lehet eldönteni, kire is gondolt a költő. Azokra-e, akik a kilakoltatás után másutt nem is tudnák kimerni a szarból a kisdedet, mert annyit is érnek, vagy a decens esztergályos főnemes elvtársakra (by: Fejes E.). A két halmaz nem találkozik ugyanis, sőt, mondhatni, rohadt messze van egymástól.

Az életre gyenge egyed nem érdemel törődést a keresztény úriemberek szerint, ezért hozzájuk csak egypontos használati útmutató jár: ne szavazz rájuk a világért sem. De télleg.

A vadász megmentette Piroskát a farkastól a jégkarneválon

Aki jelmezben érkezett a Szombathelyi Műjégpályára február18-án vasárnap délután annak szokás szerint idén sem kellett belépőt fizetni.

Sőt édességgel is kedveskedtek a beöltözött korisoknak a szervezők.
További fotók ide kattintva láthatók.


Ezúttal a farsang, a jégkarnevál nem a korcsolyasport szezonvégét jelenti, hiszen még ezután is hideg téli időszak várható. Hatalmas móka, szép jelmezek, vidám emberek, gyerekek csúszkáltak koriztak, beöltözve. Talán egy csepp visszaesés tapasztalható volt idén. Mintha kicsit kifogytak volna a jó jelmezötletek. A régi visszatérő beöltözők is elmaradoztak kicsit. De így is akadt néhány jó ötlet, és a fánkevő verseny, a vetélkedések sem maradtak el. Nagyon kicsi gyerkőcök, és felnőttek együtt szórakoztak a friss téli levegőn a szabadtéri karneválon.

Akiknek a hideg csupán szavakban jelent valamit, azok részt vettek a meztelen korizáson is, ami elengedhetetlen része a szombathelyi jégkarneválnak. Természetesen ennek megálmodója Varga Jenő sportfeltaláló is a fürdőruhás csapat élén korizott, mint minden évben.

Az ünnepi torta elfogyasztása után fényes tűzijáték, és jégdisco is várta a vendégeket.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Toronydaru csülök nélkül

Tegnap már megint levert egy cöveket O. V. et., mint viszonyítási pontot, amely arra szolgál, hogy irányt mutasson annak, akinek erre van érkezése. A magam részéről megrekedtem a kiinduló tételnél, amikor jótevőnk egy tájképpel tette érzékletessé hazánkat, és ábrándos arccal kifejtette, „bármerre nézünk, toronydarukat és építkezésen dolgozó embereket láthatunk”.

Ekkor én végleg hazaérkeztem, mert újra átéltem ifjúságomat, amelyben Solohov et., a jeles szovjet író szellemisége volt az a cövek. Ő az „Új barázdát szánt az eke”, asszonynevén „Feltört ugar” című bestsellerében mutatta meg az ifjú magyar úttörőknek, hogy a nagy Szovjet-Oroszországban már végképp eldőlt a hatalom kérdése.

A regény jelenidejében a falu szocialista átalakításán van a hangsúly, és az ellenség szabotázsokra bujtogató beépített ügynökei révén támad. Ez annyira Orbán világa, hogy nem értem, a pitypangos ember mért nem jelenteti meg narancssárga bőrkötésben. Olyan jól mutatna az alaptörvény asztalán az üveg mögött.

Mellette kis installációt képzelek el a szovjet filmek nyitó képsora mintájára, amelyben Orbán et. átszellemült arccal, a csodás jövő ígéretével a tekintetében fordulna be talapzatán a néző felé, kezében Soros-terv lobogna, és egy lenne a világ. Ilyen szürke és kilátástalan massza, amely Rákosi pajtás álmait is idézi a vas és acél országáról, mert ő is szeretett toronydarukkal álmodni.

Hogy a daruk látványa megdobogtatja O. V. et. kis szívét, az egyáltalán nem véletlen, azt jelzi neki, hogy még csurog a német adófizetők pénze, aminek jó részét el lehet lopni. De, hogy ennek apadtával mi lesz, mi következik, azt még Delphoi papnői is félve rebegik el. Viszont egy dolog nem áll meg a mesteri ecsetvonásokkal fölskiccelt képben: térkövekhez nem kell toronydaru, de ez most mindegy.

Érthetőbbé válik az építő jószágok delírje, ha arra is figyelmezünk, hogy O. V. elvtársat testvéri látogatásra invitálta Ilham Aliyev et. Azeribe. Na, ott tényleg rogyásig állnak ezek a daruk, Bakura rá sem lehet már ismerni. Igaz, ők tényleg a saját lábukon állnak, és nem az Unió pénzével kurválkodnak. Előrébb is tartanak az illiberalizmus építésében, úgyhogy ez tanulmányút lesz.

Így gondoskodik az ő népének lelkéről egyetlenünk, de jó gazda módján, akinek a szeme is hizlalja a jószágot, van neki a sifonérban egy, a jó hírekért felelős kiscserkésze is, aki meg a Rétvári et. Tőle megszokhattuk, hogy minden napra jut egy olyan hír, amitől állva kéne pisálnunk jódógunkban. Most afelett örvendezett, hogy a nyugdíjasok két pofára tömhetik a zsömlét, akárha Móricz Kis Jánosa a gombócot.

Ez a Rétvári et. olyan, a narancssárga KSH által hazudott adatokkal bizonygatta, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, miszerint 2010-hez képest évente harminc kilóval több sertéscombot zabálhat a nyugdíjas ma (csont és csülök nélkül), és egészen pontosan hétszázharminchárom zsömlével többet mártogathat a házi főzésű pálinkába.

Amikor krumplival csalogatják a kiéhezett embereket szavazni, akkor ez teljesen életszerű. Olyan ez a Fidesz-ábránd a tökéletes világról a darukkal meg a combbal (csülök nélkül), mint Svejk degenerált tábornokának képzete a tökéletes katonáról. Ő este gulyást eszik, kiszarja magát, és pihentető alvás után fütyörészve megy bele a srapnelekbe.

Saccperkábé egyébként ennyit is ér a panelproli a Fidesz-nek, mert Balog emberminiszter et., mint előzenekar, bibliai képpel vezette fel az orbáni szeánszot, midőn magukat Noé bárkájához hasonlította, amit kezdetben senki sem ért, aztán meg mégis a hajóépítőnek lesz igaza, mert megmenti a nyüves irháját.

Tökéletesebb metaforát nem is választhatott volna áldatlan működésük leföstéséhez, mert, mint azt tudjuk, a szemét Noé csak a kiválasztottakat vette fel, a többit páros lábbal rúgta bele a habzó nyálú tengerekbe. Igaz, ő nem áltatott azzal egyáltalán, hogy senkit nem hagy az út szélén.

Ui: Csak úgy eszembe jutott, hogy Rétvári et. miért sajnálja a nyugdíjasoktól azt a nyüves csülköt. Nem akarja, hogy kocsonyát főzzenek? Ez a tegnapi történések nagy, és soha meg nem fejthető rejtélye marad.

Mókuskáink

Van nekünk ez a népi bölcsességünk. Nem bő gatyás és fokosos meg karikás ustoros ugyan, de mégis összefoglal egy, a világ lényeges eleméről való fontos tudnivalót, mégpedig így: „Mi a különbség a patkány és a mókus között? Semmi, csak a mókusnak jobb a sajtója”.

Hát nem ez jutott az eszembe, midőn Nógrádi György örökös biztonságpolitikai szagértő és fideszbérenc legújabb ámokfutásáról olvastam? Dehogynem, és én kérek elnézést a mókusoktól, patkányoktól, hogy egy lapra kerültek ezzel a holdvilágképű és legalja emberszerű organizmussal.

Ezúttal nem a beltenyészeti televízióban, hanem egy pestszenterzsébeti fidesz-szeánszon bukott ki belőle a cro magnoni, de ezt is cseszhetem, tőle is elnézést kell kérnem. Legyen elég annyi, hogy elővette a két éves agymacskáját újra, hogy keresztényi hangulatba ringassa az esernyős-savas polgártársakat, és tűzparancsról ábrándolt.

Egészen pontosan 2016-ban azt mondta: „A tűzparancs lenne a megoldás a menekültválságra. De aki ezt először kimondja, azt a liberális média szétszedi.” Most ezt a reneszánsz megoldást újra leföstötte a híveknek, mondván megint, hogy a tűzparancs kiadásától az borzasztja el őket – így, többes szám harmadikban nyílt meg -, hogy akkor nekik fog menni a sajtó.

Aztán, hogy így elültette a szeretet kis magvait a gyűlölet burjánzó táptalajára – ez is milyen kép má’ megin’ -, azzal búcsúzott a nagyérdeműtől, akárha Móka Miki, hogy eljön még hozzájuk, elhozza nekik a nyomdaszagú könyvét is, sőt, beígérte, hogy a gyöngyöző nunájú amazonok akkor majd szelfizhetnek is vele. Aztán hazamentek a legények.

Ez az egész ganyé elgondolkodtatott engemet, hogy hol is élek. Első nekifutásra felrémlett bennem ezeknek a sajtóval való meglehetősen ambivalens viszonya, hogy az a része, amelyik mókusként ábrázolja őket, mert az övék, az überfasza, bár írni azokban nem igazán tudnak. Mégis kedves a szívüknek mindahány párt-kézikönyv.

Ellenben az a szelete, amely megmutatja, hogy ezek valójában patkányok, azzal meg csak a baj van. Hogy nem győznek tutulni, reagálni, cáfolni, mert minden, ami a Habony-Mészáros hatáskörén túl leledzik, az csak báncsa a Viktorot. És nem a szórványszerű belhoni partizánokra gondolok most épp, hanem amelyek a vasfüggönyön kívülről mutatják meg az itteni barbie-világot.

Ilyen The Times és New York Times, meg Washington Post, vagy FAZ, de még sorolhatnám a végtelenségig, ki mindenki cimborál az ördöggel, mert nem érti az illiberalizmus és az unortodoxia világmegváltó erejét. Persze ezek mind Soros kottájából játszanak, sőt, mindegyiknek a Gyurcsány a főszerkesztője.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Guardian kekeckedő tollforgatóját majdhogynem pofán nem vágják egy sajtótájékoztató keretében, ugyanis elkövették azt a hibát, hogy engedték kérdezni, mert megfeledkeztek arról, hogy kitiltsák, hallatlan.

A másik vetülete ennek a Nógrádi-habitusnak a vér íze lenne. Nem Ady módján, mint ismerhetjük, hogy „Nekem mindegy, az én fülemnek, hogy kéj liheg vagy kín hörög, vér csurran vagy arany csörög…”, hanem az egyszerű savas ember, meg az esernyővel kardozó nyugdíjasok egyszerű óhajtásaképp, hogy nem ártana, ha fröcsögne.

Ez ilyen keresztényi habitus, amely mélyen gyökerezik a nemzeti lélekben. Meg a viszkető tenyér, ilyenek. Hogy ütne az a jámbor lélek, meg rugdosódna, mint a mélymagyar Petra asszony, csak visszatartja, hogy még meglátják, meg, hogy mi lesz, ha megírják. Hogy elolvad az a kurva demokrata máz.

Pedig őszinte igény lenne a lövöldözésre a határon, főleg majd, ha a stopsorost is elfogadják, és maga a vezér dönti el azt is, hogy belülről ki mehet a közelébe, meg ki nem. S ha az a nyüves civil nem ért a szép szóból, nem fizette be a határvédelmi illetéket, meg még élni is mer, kaphat egy kósza sorozatot a fejébe.

Itt tartunk polgártársak, pedig voltaképp a kampány még el sem kezdődött igazán. Most lusta vagyok kiszámolni a nudli ujjaimon, hány hét még a világ, de nem túl sok. Viszont azt nagy örömmel venném, ha ennek a Nógrádinak már nem nyílna módja szelfizgetni a rajongó hölgyekkel, mert nem lenne, aki erre megbízást adna neki, ha tetszenek érteni, mi lenne az én szívem kósza vágya.

Viszont éppen ezzel nem sokat szokott törődni az a kajla Isten.

BARÁTSÁGOS EMBEREK III – Makkosék, meg a lovak…


Visszaemlékező sorozatunkkal azokat a bejegyzéseinket elevenítjük fel, melyek a szívünknek legkedvesebbek voltak az elmúlt hat esztendőben… ifj. Makkos Vilmos, Vilike már négy évtizede, hogy elment, ahogy Vili bácsi is hatodik éve hiányzik, nagyon!

(…)
„Egymillió évvel az ember születése előtt, a lovak óriási mezőkön legeltek, és olyan hangok alapján tájékozódtak, amiket csak ők hallottak. Mint vad a vadásszal, úgy találkoztak először az emberrel, mert jóval azelőtt sem, hogy munkára fogták volna, a húsukért megölték őket. Az emberhez fűződő viszonyuk örökre törékeny marad, mert a félelem immár túl mélyen költözött a szívükbe ahhoz, hogy elfeledhessék. Az új kőkorszak óta akadt néhány ember, aki mindezt megértette. Ők a lovak lelkébe láttak, és gyógyírral szolgáltak sebeikre. Halkan titkokat súgtak a lovak zúgó fülébe. Őket nevezték úgy, hogy a suttogók.”

0010Harminchat éve történt. Azon a napon országunk, megyénk, városunk örökre elveszítette huszonhárom esztendős fiát. Az ifjú legénykét, aki alig élt még…  Egy ígéretet, egy mégis sportlegendát, aki – jó volt hinnünk! – szárnypróbálgatásain túl már a megérdemelt világhír felé száguldott.

A legjobbnak mondott édesapa pedig egyszerre volt kénytelen elbúcsúztatni a fiát és négy évtized szinte összes álmát, amit valójában gyermekkora óta dédelgetett.

Azon a napon elbandukolt a szombathelyi suttogó…

Vili bácsi és Vilike. Szombathely városában aligha volt olyan ember, aki nem ismerte Makkosékat! A Petőfi Sándor utcai poros, fuvaros udvar olykor az égbe indult, ménesek robaját visszhangozták az ódon, bepucolatlan tűzfalak, ezüstös patkók kopogtak, amint kilovagoltak a szürke kapualjon át, s a lágy tavaszi zápor után magasba nyúló szivárvány legtetején ott ült, egyenest Aranyálom nyergében Makkos Vilmos… Fényesre pucolt csizmában, makulátlan nagykalapban, hatalmas bajusszal, kezében a meggyfavesszővel… és mosolygott.

0001

Idestova negyven esztendeje történt, hogy az akkor még lassú lábakon járó hírek elérték a várost: Vilike egy Keszthelyi versenyen befejezte ígéretes pályafutását. Lova nagyot bukott, ő a földre zuhant, s az érkező segítők, meg az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Napokon át csak hitetlenkedtünk, a legendás lovas iskola falai közé legyőzhetetlen csend költözött, Vili bácsi elmaradhatatlan meggyfavesszeje a falnak támaszkodva pihent. Örökkévalóságnak tűntek azok a napok… A lovak megilletődötten vártak egy megmagyarázhatatlan, ember számára felfoghatatlan jelre, amit csak a végtisztesség után remélhettek.

Ló és lovasa egymásra figyeltek, a rezdülésekre, a végzetes baleset után.

0002

Nem ismertem Vili bácsinál erősebb jellemű Embert! Felállni és továbblépni, szolgálni, menetelni szeretettel, ahogy csak ő tudott, ahogy erre csak ő volt képes. A legszomorúbb lovas tragédia, fia halála után képes volt újra lovai közé lépve tenni feladatát! Eltemetve a szívének legkedvesebbet, meggyászolni őt és utána újra kezdeni mindent, és hittel végigcsinálni az azután eljövő újabb és újabb megpróbáltatásokat! Erre csak ő volt képes! Milyen fontos volna, ha Szombathely fiai és lányai, gyermekeink sokkal többet tudhatnának Vili bácsiról és Vilikéről!

„1923-ban a Győr megyei Ásványrárón született, édesapja uradalmi bognár volt. Gyerekkorát a ma Csorna részét képező Földsziget-pusztán töltötte, ahol már egész kis gyerekként olyannyira megbarátkozott a lovakkal, hogy az iskola befejezése után 1937-ben jelentkezett a Kisbéri Állami Méneshez lovásznak. Először polgári alkalmazottként ún. „kishuszárként”, majd 1942-tól ugyanott, de katonaként szolgált.

0003

1944 őszén, amikor a ménest a hadi események elől a németországi Bergstettenbe menekítették, és ő is ott volt a lovak kíséretében.  1945 tavaszán Bergstetten amerikai megszállás alá, ő társaival együtt hadifogságba került. A hadifogságban kezdett el versenyszerűen ugratni, és 1946-ban már Aachenben lovagolt egyedüli magyarként. Amikor az amerikai megszálló csapatok a ménes állományának egy részét hadizsákmányként magukkal vitték, az amerikai parancsnok: a rendkívül nehéz természetű, de briliáns lovastudású félig indián Ovens őrnagy felajánlotta, hogy menjen velük Amerikába, ahol nagy lehetőség várna rá. Ő azonban inkább ott maradt, és amikor 1947 őszén lehetőség nyílott rá, közreműködött a megmaradó állomány hazaszállításában.

1949-ben a Nagyszentjánosi Állami Gazdaságban helyezkedett el, ahol a lóállomány összegyűjtése, és elosztása volt a feladata a környék állami gazdaságai számára, üzemeltette a gazdaság csikótelepét, megalapozta a gazdaság minőségi lótenyésztését, és mindezek mellett lovagolt. Nem is akárhogy! Tagja volt a nemzeti válogatottnak, a magyar bajnokságban mindent megnyert, amit csak lehetett, és az ötvenes évek közepén a Makkos Vilmos Pillangó nevű lován szóösszetétel a hazai lovaséletben nem volt kevésbé ismert és rangos, mint az aranycsapat tagjainak névsora! Ilyen előzmények után méltán készültek az 1956-os olimpiára, amelynek lovas számait az Ausztráliában dúló ló-pestis miatt Stokholmban rendezték. A sors azonban közbeszólt: politikai döntés megakadályozta a kiutazásukat.

1957-ben Pillangót eladták Ausztriába, de Vili bácsi munkájával és szakértelmével kifejlődött egy másik lólegenda: Aranyálom.

1960-ban, amikor a már szépen virágzó nagyszentjánosi ménest felszámolták, Sárvárra került, és a híres sárvári ménes vezetője lett. Mikor az általános ló irtás ezt a ménest is fenyegette, a sportban szerzett kapcsolata és tekintélye révén sikerült elérnie, hogy a sárvári ménes ne jusson a nagyszentjánosi sorsára. 1962-ben Szombathelyre hívták, ahol nagy elhivatottsággal kezdte meg azt az iskolateremtő munkát, amely a kezdetben elég mostoha körülmények között működő, a belváros házai közé bezárt kis lovasiskolát rövid idő alatt az ország egyik legeredményesebb lovasklubjává tette, és olyan lovasokat nevelt, mint Horváth Zoltán olimpikon, vagy Dallos Gyula a díjlovaglás örökös bajnoka, és sokan mások.

0004 

Igen, nevelt. És ez volt a titka. Neki minden tanítványa fiam vagy leányom volt, és úgy is kezelte őket. Soha egyikhez sem volt egy rossz szava, a korabeli általános szokással szemben nem ordítozott, nem gorombáskodott, hanem nyugodt hangon, higgadtan adta edzői utasításait, vagy inkább tanácsait. És nemcsak azt hogy mit, de azt is, hogy hogyan csinálja a tanítvány. És csodák csodája, mindjárt érezhetően javultak az eredmények, jöttek a sikerek, s mindezek mellett olyan csapatszellem élt a szombathelyi lovasok között, hogy annak az egész országban híre ment.

A sikerekért azonban keményen meg kellett küzdeni. Hatalmas erőfeszítések árán sikerült javítani a körülményeken, és alig tíz év alatt sikerült elérni, hogy Szombathely a hazai military-sport egyik fellegvára lett.

0006

És akkor jött a tragédia. 1978-ban fia ifjabb Makkos Vilmos, a tehetséges ifjú versenyző – akiben Vili bácsi életműve folytatását látta – egy keszthelyi military versenyen halálos kimenetelű bukást szenvedett. Más talán összetört volna, talán az alkoholba menekül, talán egész életében hátat fordít a lovassportnak, de ő ettől kezdve – bár láthatóan megtört szívvel – kettős erővel dolgozott, immár nemcsak a szeretett szakmájáért, de fia emlékének adózva is.

1980-ban az olimpiai lovas csapat vezetője Dr. Várady Jenő őt kérte fel a military válogatott keret felkészítő edzőjének, és közreműködésével sikerült elérni, hogy a Horváth Zoltán, Oláh Mihály, Cseresnyés László, Grózner István összetételű csapat a moszkvai olimpián IV. helyezettként végzett. Így ha késéssel is, ha nem is versenyzőként, de mégis kijuthatott az olimpiára, és ott osztozhatott tanítványai sikerében.

0009

Nyugdíjba vonulása után sem csökkent aktivitása. Dolgozott a nagycenki méntelepen, Söptén, Toronyban, Kőszegfalván, tevékenykedett a vasi és az országos lovaséletben. Mint a kisbéri félvér ló szerelmese, 1989-es megalakulásától kezdve részt vett a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület munkájában, a tenyésztési program kialakításában, a bírálatokon, tenyész-szemléken. Számos elismerése közül a sportban kiérdemelt kitüntetéseken túl birtokosa volt a magyar lovasélet legmagasabb kitüntetésének a Széchenyi emlékéremnek, és emellett egyesületünknek a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Egyesületnek tiszteletbeli tagja volt.

Jellegzetes arca, alakja, ahogy télen-nyáron csizmában, kalapban, kezében az elmaradhatatlan meggyfabottal megjelent egy-egy lovas rendezvényen, vagy éppen csak végigment az utcán, éreztette, hogy egy nem mindennapi ember állt előttünk. És amikor megszólalt, csendes, de jól érthető hangján, a rá jellemző kellemesen adomázó stílusban elmondott gondolatai, történetei egy életre barátságába fogadták mindazokat, akikkel csak kapcsolatba került.”

A pályatárs, Dr. Pataki Balázs gondolatai ezek, melyeket a 2012. márciusában tőlünk eltávozott Vili bácsi búcsúztatásán hallhattunk, könnyezhettünk. Több, mint két éve már, hogy a szombathelyi lovas élet és a városunk meghatározó alakja, az öreg suttogó, felkerekedett, hogy Vilikét követve igazgathassa égi ménesét. Alakját immár legendák övezik, az együtt elköltött idők varázslatáról boldogan mesélnek mindazok, akik a közelében maguk is tanulmányokat folytathattak emberszeretetből, a lovak tiszteletéből.

0007

Nem szerette, ha róla beszélgettünk. Szerénysége, szikársága soha nem tűrte volna, hogy magasztaljuk, vagy dicsérjük őt. Fia halálának emlékére évről évre elzarándokoltunk a Jáki úti temetőbe, álltunk a patkó alakú koszorúk mellett és nagyokat hallgattunk:

„Egymillió évvel az ember születése előtt, a lovak óriási mezőkön legeltek, és olyan hangok alapján tájékozódtak, amiket csak ők hallottak. Mint vad a vadásszal, úgy találkoztak először az emberrel, mert jóval azelőtt sem, hogy munkára fogták volna, a húsukért megölték őket. Az emberhez fűződő viszonyuk örökre törékeny marad, mert a félelem immár túl mélyen költözött a szívükbe ahhoz, hogy elfeledhessék. Az új kőkorszak óta akadt néhány ember, aki mindezt megértette. Ők a lovak lelkébe láttak, és gyógyírral szolgáltak sebeikre. Halkan titkokat súgtak a lovak zúgó fülébe. Őket nevezték úgy, hogy a suttogók.”

Búcsúzásképpen idézzük fel, amit szakmai nagyságáról a pályatársai emlékeztek:

0008

„Nem végzett pedagógia szakot, de olyan ösztönös ló- és ember ismerettel rendelkezett, amely mindig segítette a helyes döntések meghozatalában. A lovakról, a lovaglásról és sportról többet tudott, többet érzett, mint a legmagasabban kvalifikált, sportismeretekkel rendelkező módszertani szakemberek. A lovaglási rendre, a lovak állapotára mindig nagy hangsúlyt fektetett. Sem az edzéseken, sem a pálya szélén nem adott hangos utasításokat. Nem kiabált, nem hangoskodott. Szakmai tanácsait mindig nyugodtan, érthetően és egyszerűen közölte. A versenyek elmaradhatatlan látogatója volt nyolcvanon túl is, kezében sétapálca, fején kalap. Különleges képességeknek volt a birtokában. Pusztán a személyes jelenlétével képes volt átadni a követendő viselkedési normákat és a lovas etikettet. Életművével követendő példát állított mindannyiunk számára!”

(…)

Szombathely lakói megérdemelnék, hogy emléke, emlékük közöttünk maradhasson, hogy ne csak évente egy-egy alkalommal említsük Makkos Vilmos és fia, ahogy mindenki hívta, Vilike nevét! Az efféle álmok megvalósulásához valódi szándék, és az itt élőket nem megosztó szeretet szükségeltetik.

Emberek lelkéhez is értő suttogók… Talán nemsokára az ő eljövetelüket is  megérhetjük…

Sajtótájékoztató

– Államtitkár úr! Százezer tonna krumplival több termett idén. Mit terveznek tenni a felesleggel?

– Nem tudna valami pozitívat kérdezni?

– Én csak a krumpli-feleslegről érdeklődöm.

– Ez csak egy reménytelen helyzetben lévő párt kétségbeesett próbálkozása.

– Újságíró vagyok.

– Akkor meg nem más ez az egész, mint a reménytelen helyzetben lévő jobbik és a Simicska-média nevetséges akciója.

– De államtitkár úr! Mi lesz azzal a krumplival?

– Továbbra sem kívánok ilyen kétségbeesett lejáratási akcióval foglalkozni.

– Exportálják, vagy szétosztják a szegények között?

– Magyarországon nincs szegénység. Ezzel is csak Orbán Viktort akarják támadni. 2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat.

– De mi lesz azzal a krumplival?

– Nincs krumpli. Ez csak Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba.

– Látták azt a krumplit, Záhonynál van felhalmozva.

– Továbbra sem kívánok egy reménytelen helyzetben lévő politikai párt kétségbeesett lejáratási akciójával foglalkozni.

– Mondom, hogy újságíró vagyok.

– Még egy darabig. Még egy darabig.

– Fenyegetőzik?

– Kivezettetem.

– De hát, az utcán vagyunk.

– Azt majd én mondom meg, hol vagyunk, fogja be a sorosista pofáját.

– Kikérem magamnak.

– Ne támadja Orbán Viktort, akkor Simicska volt a tulajdonos.

– Minek a tulajdonosa?

– Kétségbeesett próbálkozás, brüsszeli kampánytrükk.

– Olcsóbb lesz a krumpli a felesleg miatt?

– Ne keltse itt a hangulatot. A lakosság se dőljön be a meséknek, ez csak Soros György újabb trükkje, aki bevándorlók millióit akarja behozni az országba.

– Maradnék a krumplinál.

– Nem tudna valami pozitívat kérdezni?

– Volt menstruációja Szűz Máriának a szeplőtelen fogantatás után?

– Mit enged meg magának? Mi megőrizzük a keresztény kultúránkat.

– Krumpli.

– Hazaáruló.

– Szűz Mária.

– Terrorista.

– Még egyszer megkérdezem. Mi lesz a krumplival?

– Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét. Így már jó?

– Nem.

– Most már elég a kétségbeesett lejáratásból. Magával végeztem. Másnak van kérdése?

– Igen. Százezer tonna krumplival több termett idén. Mit terveznek tenni a felesleggel?

– Mint már említettem, továbbra sem kívánok ilyen kétségbeesett lejáratási akcióval foglalkozni…

Hétvégére a legtutibb nassolni való: morzsás almás pite

Férjem nagyon szereti az almás pitét. Hosszan kísérleteztem, hogy teljes kiőrlésű lisztből tudjak felmutatni egy egyszerű, de finom süteményt. Most ennek a receptjét teszem közzé.

Hozzávalók

25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 csomag sütőpor
5 dkg nádcukor
csipet só
10 dkg vaj
2 db M-es méretű tojás
3 db alma
1 evőkanál fahéj

Elkészítés

A lisztet, sütőport, cukrot, sót összekeverem.
Elmorzsolom benne a vajat.
Hozzáteszem a tojásokat és egynemű masszát gyúrok a tésztából.
Két felé veszem a tésztát, az egyik legyen kicsit nagyobb.
A nagyobb tésztadarab kerül alulra.
Egy 22 cm átmérőjú, 2 cm magas szilikon pitesütő formát bélelek ki a nagyobb tésztadarabbal. A kezemmel egyenletesen szétoszlatom benne a tésztát, úgy hogy jusson a szélekre is.
Előmelegítem a sütőt 150 Celsius fokra.
Meghámozom és lereszelem az almákat.
Összekeverem a fahéjjal.
A reszelt almát a piteformába halmozom, egyenletesen szétterítem benne.
A kisebb tésztadarabot rámorzsolom a pite tetejére. Jusson mindenhova belőle.
A pitét beteszem a sütőbe, és 150 Celsius fokon sütöm 30 percig.
Várok kicsit, mielőtt tálalom. A piteformából egy tányérra átteszem a pitét.
Szeletelem, mint egy tortát.
Jó étvágyat!

 

Lesz még rosszabb

Bármennyire lehangoló ezt így belátni, de az a ganyé, amelyben most szügyig ücsörgünk, még nem a legalja. Lesz még rosszabb. Mégis, azt sem árt tudni azért, hogy mindaz, ami velünk megtörtént és történni fog, nem lehetett másként, bár ez csekély vigasz a bajokra. Mert determinisztikus világban élünk, és állítólag a teremtő adott nekünk ugyan szabad akaratot is, de semmire sem mentünk vele. Az mit sem ér ugyanis, ha lepattan a falról.

Sőt, ha alaposabban forgatjuk, belátható, hogy Orbán is szükségszerű termék, akit egyéni ösztönei, az imperialista pszichológia, valamint megalázott és megszomorított nemzetének történelme állított elő. Ez hozta el felemelkedését, és ez okozza majd bukását is, de addig sokat fog szenvedni, és még többet mi, a lenézett és eszköznek használt massza. És nemcsak az ellene lázadók, hanem a birkái is, csak ezt ők még nem tudják. Következésképp nekik lesz rosszabb, nagyobb baj viszont, ha azt is belátjuk, hogy ettől viszont nekünk nem lesz jobb.

Ez csak profán ténymegállapítás, hogy ők fognak pofára esni és nem a magunkfajta homelesszek, amikor a vezér orra bukik, és a faragott kép porba hull, de addig munka van. Mindenekelőtt a túlélésé. A legfőbb lenne viszont, hogy ezen a tavaszon, amikor minden jel szerint az utolsó alkalom mutatkozik arra, hogy a szavazófülke magányában lehet leváltani, és nem csúzlival meg bugylibicskával kell elkergetni a zsarnokot, erre megtegyük a kísérletet. Sajna, egyelőre úgy tűnik, nem fog menni. Pedig lenne mód rá, ha valahogyan föl lehetne ébreszteni az évszázados szalonnazabáló bárgyúságból a népeket.

Viszont azért nem árt fölkészülni arra, ami jön vagy jöhet, amihez a kulcs, ha megnézzük, hogyan jutottunk ide, a trágya közepébe Európa közepén. Az utolsó ihletett pillanat ebben az elátkozott országban a farzsebes-fésűs németek kiengedése és a vasfüggöny szimbolikus átvágása volt, minden, ami utána következett, egy-egy grádics addig a gyalázatig, ami harminc év alatt létrejött, és képtelenség szabadulni tőle már. Az ősbűn megtörtént, amikor a narcisztikus fiatalembert, akinek mása sem volt, csak az egója, tűzközelbe engedték.

A szaroscsizmás suttyó labdarúgni akart, ez tehetség híján nem ment. És számunkra rosszkor volt rossz helyen, hogy ezzel a kvalitással a világmegváltás elcseszett idejében a politikába kavarodott, ugyancsak hasonló tálentummal. Viszont egy bulldog elhivatottságával, és már az indulásnál bevallott céllal, hogy a Kádár-rendszerrel nem az a baj, amilyen, hanem, hogy nem ő ül a közepén. Harminc évnyi rombolás után elérte, hogy az álom valóra váljon, és most ugyanott tartunk, mint amikor elindult, azzal a különbséggel, hogy ő nem fog jószántából félreállni, és ennek az oka a szerzés.

A javak olyan habzsolása, amit az elcseszett gyerekkor magyaráz az indulásnál, ha fölmentést nem is ad. És azt kell belátnunk, ahogyan ez elhatalmasodott rajta, azóta egyenesen járja a diktátorok és diktatúrák jól kikövezett egyed-, és törzsfejlődését, és innentől minden determinált, mert már rég átlépett a Rubikonon. Nem a pénz elvesztése a tét, hanem az élete, mert tisztán látszik, hogy porba hullása után a börtönt nem kerülheti el. Az egész országot úgy behálózta a bűn, amit már nem lehet eltüntetni egy hosszú bájtok éjszakájával, mindent nem lehet ledarálni ugyanis. Egy élő bizonyíték az egész tetves hon a macskaköveivel meg a stadionjaival együtt.

Nem veszíthet tehát, már csak és csupán ezért sem. Ha mégis megtörténne, nem adná át a hatalmat, és képes lenne polgárháborúba lökni az országot. Ha győz, ami viszont egyre biztosabb, akkor szintén a diktatúrák önfejlődésének megfelelően egyre vadabb lesz, ahogyan mind többet veszíthet. Ebből visszaút nincsen, és én kérek elnézést, hogy ilyen kilátásokkal szórakoztatom a nagyérdeműt ahelyett, hogy barbie-rózsaszínbe andalítanám, de ez van, polgártársak. Egyébként ezt is a Gyurcsány cseszte el, amikor 2006-ban nem záratta rács mögé a demokratikus államrend megdöntésének kísérlete vádjával, ami máig megáll amúgy.

Viszont most már cseszhetjük. Mert a demokratikus államrendet ugyanúgy megdöntötte, csak az eltelt nyolc évben nem kellett elővennie a tankját, amit alkalom adtán, ha az irhája úgy kívánja, viszont megint kihoz a garázsból, csak most már nem a csürhe, hanem a TEK segedelmével. Én nagyon sajnálom, hogy ilyenekkel kellett előállnom, csak rohadt hosszú volt az éjszaka, és járt a szutykos agyam. Mindemellett, ha valakinek van valami épkézláb ötlete, hogyan lehet ebből az egészből ép ésszel és ép bőrrel kikecmeregni, akkor azt kitörő örömmel fogadom. Ennyit ígérhetek.