Vörös kód

„A fedél nélküli honfitársaink életének védelme érdekében arról rendelkeztem, hogy Fülöp Attila államtitkár úr hirdesse ki az intézmények kapuit megnyitó protokollt. A téli hidegben a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára a szociális intézmények korlátok nélkül biztosítják az életük és testi épségük megóvásához szükséges ellátást.” – Ilyet írt tegnap a Facebookjára Kásler miniszter, és én azóta azon tépelődöm, miért nem bírom azt mondani, no, ez derék. Hanem miért van ettől az egésztől keserű nyál a számban, amikor olvasom az ájtatos „”fedél nélküli honfitársaink” kitételt. És akkor rájövök.

Miért, vannak olyanok? Teszem fel a kérdést nem is csak magamnak, hanem őszinte érdeklődéssel, mivel eddig az M1-ből és más sikerharsonákból azt tudtam csak, nálunk szegénység nincs, és hajléktalanok sem mindebből fakadólag. És a keserű nyál a számban azért van, mert rájövök, mit műveltek ezek a hajléktalansággal, hogyan kriminalizálták törvényileg, és az egyházuk miként int arra, hogy ne adjanak nekik enni a templomok előtt. A városomban leszerelték a padokat a belváros egy részén, hogy oda leülve ne rontsák a városképet, s így összegezve voltaképp a NER kiűzné őket az erdőbe a legszívesebben. De ott is tiltja a rőzseszedést.

Rászoruló, szegénység, mélyszegénység, szegénység csökkentése, menhely, segély, hátrányos, halmozottan hátrányos, öreg, rokkant, munkanélküli, gyermekszegénység. Nem ment el az eszem, csak idéztem a „Szótár, Az ágazati kommunikáció ajánlott és nem használható elemei, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály 2015” című kiadvány ”Nem használható szó, szószerkezet, kifejezés” rubrikájából, ami amúgy elég terjedelmes, és egészen érdekes dolgok vannak benne. Ez az, tudják, amelyik szerint a stadion nem egyéb, mint fedett sportlétesítmény. Hazugság az egész világuk, másképp fogalmazva: egy őszinte gondolatuk nincs.

Ezért döbbentem meg, amikor Kásler kihirdette ezt a vörös kódot, hogy nyissák meg a házakat a „a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára”. Egészen őszintén föl is tehetnénk a kérdést, hogyan van az, hogy egy NER-miniszter azt teszi, ami a dolga volna, és az ember elcsodálkozik az ilyen különleges eseten. Kásler „vörös kód” hirdetése kultúrállamokban bármennyire bevett és köznapi, nálunk azért az álságosság csimborasszója, mert a hatalom, amelyet Kásler képvisel a velejéig romlott és gonosz. Gondoljunk például a menekülők éheztetésére, a hajléktalanok nyektetésére, a más nemi identitásúak megbélyegzésére, és egyáltalán a mindent megülő gyűlöletre.

Iványi Gábor is ilyen elesettekkel foglalkozik, de nem lettek volna restek kikapcsolni nála a gázt, pedig ő nem csak „vörös kód” esetén nyitja meg a kapuit. Megtiltották a meleg étel osztását is, illetve ők oszthatnak, ha akarnak. De nem szokott kedvük támadni ilyenre. Kitetszik, hogy ez a hatalom a jónak levés gesztusát is magának akarja, viszont nem él vele. Így hát, amikor Kásler a fűtött irodájából hajléktalan honfitársai miatt aggódik, bármily fura is ez, nem hiszem el neki. Ide jutottunk, hogy egy miniszter intézkedik afelől, meg ne fagyjanak az emberek, és ettől az embernek kifordul a gyomra. Te tetted ezt király sok egyéb mellett.

Az én városom Szent Márton városa, öt évvel ezelőtt egy álló esztendőn át ünnepeltük álságos kormányzati segítséggel. Ami a legszebb, ez a Márton azért kezdett szentté válni, mert megfelezte a köpenyét egy fagyoskodó koldussal. Voltaképp igazi szentté válási dolgokat nem is tett, csak ember módján viselkedett egész életében. Humanista volt, mint bármely részeges bölcsész vagy takarítónő, és ennyi elég volt az egyháznak, hogy szentté avassa. Ez mindent elmond az egyház állapotáról, a belső, kényszer nélküli jóság unikális voltáról, és itt elérkeztünk megint a NER-hez és Káslerhez. Mert ilyesmi bennük nincs. Hazug színjáték lett az életünk, és ezt is a király tette.

Kirándulás

Marika néni megkapta az oltást. Nagy esemény volt ez neki és a falunak is, ebben az oltásban talált egymásra a kis közösség, amely kijárási tilalomtól és a kocsma bezárásától sújtva, olykor a miséket is nélkülözve úgy élt már jó ideje, mint valami birkanyáj vagy tehéncsapat csendesen kérődzve az idő folyásán és a létezés nagy dolgain, ami az élet volt. Meg a halál, a nyulak fialása és a cefre érése a csűrben. Marika néniben régóta élt az oltakozás óhaja. Úgy vágyott a vakcinára, mint szomjazó alkoholista egy fröccsre, drogos egy belövésre, hogy gondolatait csakis ez töltötte ki, olykor még imádkozni is elfelejtett a nagy epekedésben. Csak ült a stokin, nézett ki a tyúkszaros udvarra merengve, s várta az oltást.

Hogy ez így alakult, abban a tévé volt a ludas. Ceci nénnye és az operációs törzs, a hírek és híradók, az egyperces gyűlöletek, meg az újság, a megyei napilap, amit a halálozási rovat miatt járatott ezideig, de hónapok óta már az oltakozási hírek, vakcinák, fürkészek és portyázók kötötték le a halálon kívüli maradék figyelmét. És a levél, amit kapott. Ennek olyan szaga volt, mint a konzultációs leveleknek, s ahogyan azokat, ezt is kitöltötte, visszaküldte, jelentkezett. Bejelentette az igényét az oltásra, és most várt, mint meséltük is, révedett ki a tyúkszaros udvarra, és már nem is Krisztus, hanem az oltás eljövetelében reménykedett, amivel érkezik a mennyek országa, az orgona, és harsonaszó, virágillat, meg, hogy nem sajog többé a bütyke.

És valóban. Megérkezett, ha nem is fehér lovon királyfi, hanem más módon a hír, hogy lehet menni a városba be, várja Marika nénit a tű, mert koros volt, s mint ilyen, az oltakozási sor elején. Így hát, szüret, örömök. Kirándulás, szendvicsek és ropi csomagolva az útra, menni a városba bele. Csak hát, hogyan, ugye, se busz, se vonat, se géperejű jármű a család berkeiben, Ilonka lányánál, a böszme vejénél, unokáinál és dédunokáinál, semmi sehol. Károly viszont, a falu első embere, úgy is mint polgármester és mindenek hatalmas ura mondta neki, hogy egyet se búsuljon Marika néni drága, viszi majd a falu kisbusza be saját kezűleg, az, amelyik az ebédet is hordja, s olykor ganyés csizmás embereket a szántóra, rétre ki, s mindezért rántott hús és szarszag lengi be a géperejű járművet elegyesen.

Így hát vitte Marikát, s vele a lányát, az unokát a városba be, hogy így hozta a sors, hogy hívott az oltakozás. Károly vezetett, a kis család nézte a tájat, a kék plakátokat, amiket tépett a szél, és suhant a géperejű jármű sebesen, hogy egyszer csak úgy értek oda, hogy ott voltak egészen és visszavonhatatlanul. A kórházban Marika néni várakozott, vele lánya, unkája, a Károly pedig fényképelte a kis csapatot, hogy majd mutatja be mind a falunak a nagy kirándulást, az élményeket, ilyenek. Sőt, különlegesen, mert szépen kérte, megörökítette az oltakozást, Marika hófehér karját, a húsba hatoló, tűt, és a csillogó protkóját, ahogyan szisszent, midőn a szent anyag a testébe hatolt, de ez az egész alig is volt pár perc, és már suhantak is visszafele, plakátok és szélben hajoló fák között sebesen.

Hogy vissza is értek, de a falu a határban várta a kis csapatot, hogy meséljenek, milyen a világ odakint, de legfőképpen azt, milyen az oltás, ami majd mindenkire vár, nehéz-e nagyon, s hogy most mi van. Fáj-e valami, lüktet-e, szúr-e, hányat lát a Marika, ha kettőt mutatnak, most, hogy belépumpálták a vakcinát, amit tudós asszonyságok találtak ki, ilyenek. Károly estére élménybeszámolót hirdetett a kultúr elé, mert be nem lehetett, s mondta, addig hadd pihenjen a hős, szedje össze a gondolatait, de hozzanak székeket, pogácsát és fröccsöket, tán kisüstit is, hogy teljesek legyenek az örömök, és igazán élményszerű a beszámoló. Addig kész lesznek a képek is, kecsegtetett, és hát, így is lett, hogy este lett. Marika néni leült közéjük a kultúr elé a jeges szélben, halk zene szólt, és elkezdte a mesét szépen.

Hogy is volt, hogyan esett az a csoda, hogy már ő biztonságban van a világban a kórok elől, és minden ilyenek. Mesélte el az egészet a levéltől a válaszig, Károly jóságáig, az izgatott várakozásig, mondta a kórház csillogását, a szív és a hús titkait, mutatta a karján a sebet, illetve a kis, piros pöttyöt, ahol belé sprickolták szent nedveket. Mindenki derült, s nevetett, fogytak a pogácsák is, csak hát, hideg volt nagyon. Január van vagy mifene, mi lenne, trópus nem lehet, csak hát, és éppen ezért áthűlt a falu egészen, és nem segített a jegeken a kisüsti sem. Véget vetettek hát a zenének és hazatértek a legények, Marika is szívében a meleggel, karjában a szerekkel, és elkezdett köhögetni. Áthűlt a lelkem, átfagyott egészen. Éjszaka láza lett, a lánya priznicolta csökkenteni azt, és most senki sem tudja, mi baja. Mi ártott meg neki, a szer, vagy csak a szél. Várnak hát. Vár a falu. Vár nagyon.

A királyfi elment katonásat játszani

Negyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.

Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.

Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.

Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.

Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.

Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.

A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.

Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.

Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.

Robi az erkélyen

„Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök.”

Mondta Szikora Róbert gidatartó a Mandinernek két csikidám között. Nem tudható, hogy szétesni készülő, vénülő nagyon könnyű zenészek miért tartják fontosnak, hogy a kedves vezető előtt leboruljanak, de Szikoránál két okot is találhatunk. Egyszer tízmilliót, amit az azóta már püspökké transzformálódott Balog emberminiszter utalt a számlájára, illetve aztán még hetet, amit pedig Kásler pöngetett ki neki.

Ennyiért Szikorának megéri dicsérni az urat, és most nem azért vagyunk itt, hogy őt nyektessük, hanem, hogy a környezetet vizsgáljuk, amely azt okozza, hogy Orbán olykor messiásnak képzeli magát, ami különös jelenségekhez vezet. És ilyen jelenségek az egész nyüves életünk. Ilyképp mégis csak bántani kell ezt a degenerált Szikorát, mert áttételesen ő is oka a nemzet – nem fideszi értelemben vett – nyomorúságának. Szikora még nem járt az erkélyen, de oda igyekszik.

A karmeliták erkélye a NER szereposztó díványa, ahol nagyon sokan szeretnék széttenni a lábukat: papok, énekesek, színészek meg mindenféle rendű és rangú organizmusok, akiknek kiolvadt a gerince.

1986-ban jelent meg az R-Gó könyv, amiben hősünk – ez a Szikora – egyik kedvenc politikusaként Kádárt nevezte meg, és akkor még nem volt ilyen bőszen vallásos, sőt, sehogyan sem. Egészen érdekes, hogy tíz éve fedezi fel önmagában az Istent mindenki, aki addig még hírből sem hallotta. Ahogyan annak idején partizánok ültek az összes bokorban, úgy most meg ministrált a fél ország. Mint emlékezhetünk, Mészárost is a jóisten áldása juttatta a százmilliárdokhoz, illetve az esze és a szorgalma. Viszont nem csak Mészáros végtelenül okos, hanem Szikora is. S bár mindjárt tőle idézek, amit mond, azt akármelyik csinovnyik mondhatná, akinek megéri, hogy gazember legyen.

„Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is.”

Jelenti ki ez a Szikora Orbán seggéből kifelé kandikálva, ami kapcsán két kérdés akad: mi gondja van neki a baloldallal, s ha Kádár élne – mint a 86-os megnyilvánulásából következik – ilyen nyűgje nem is lenne talán, illetve, hogy miért migránsozik ő is. Nagy valószínűséggel, azért, mert eddig terjed a horizontja, és Bakondit néz az M1-en egyfolytában a gidáival együtt. Nekem még annyi érdeklődésem volna, hogy aki ügyesen csikidámozik, biztosan mértékadó lehet-e egy ország, illetve Isten dolgaiban is. Bár ez utóbbi is csípőből sántikál.

A mélyen vallásos – lásd Kaleta –, római katolikus ember egy ál-református uralmától boldog, vagy csak úgy csinál. Hitről és hitetlenségről, vallásos buzgalomról és fönnakadt szemekről, ami műájtatos magatartás a NER-t egyre inkább jellemzi, Füst Milán bácsi rántja le a leplet, pedig nem is ismerte sem Szikorát, sem Semjént sem Orbánt. A jelenség, a hazugság ezek szerint időtlen. Így magyarázatot ad arra is, az embert miért fogja el a hányinger, ha hallgatja a kenetteljes dumát, amikor a pogányok lóbálják a füstölőt és vetik a csalfa keresztet.

Kérem, hogy az alábbi Hábi Szádi bölcsességet szíveskedjenek alaposan megcsócsálni, míg rá nem ismernek a szomszédjukra is.

„Hallottátok ugye, hogy fiatalkoromban a vahhabiták között éltem. Ezek elszánt gazemberek. Amellett istenhitről szó sincs náluk, csak vakbuzgó vallásosság van ott. Hogy honnan tudom ezt? – Ne legyetek olyan kegyetlenek, olyan vadak, olyan gyalázatosak, Allah majd megbüntet benneteket, – mondogattam nekik kezdetben, mikor még tapasztalatlan voltam. – Fütyülök én Allahra, – felelte nékem aztán az egyik vadember dühösen, mikor megsokallta intelmeimet. A másik meg oda jött és a fülembe súgta ugyanezt. – Fütyülök én Allahra, de meg ne mondd neki, – súgta és röhögött. A harmadik már erkölcsösebben fejezte ki magát. – Minek higgyek én Allahban? – kérdezte. – Nem vagyok én a nagyapám. Hol vagyunk mi már attól?”

Ilyeneket mondott Füst Milánnál Tuszun, a kardkovács, nekünk azonban csak egy Szikora jutott, meg az összes többi Nagy Ferótól Demjénig, Ákosig és a többiig, akik anyagi haszonszerzés miatt leborulnak egy kreált nagyság előtt. Szerepük a NER fennmaradásában nagyobb, mint gondolnánk, hiszen a nép egyszerű gyermeke azt mondja, ha a Szikora – és ide be lehet helyettesíteni a gerinctelenek végtelen sorát – így vélekedik, akkor csakis így lehet, mert a Szikora – meg a többi – okos, benne volt a tévében is.

Hogy valaki takony, az egyéni szociális probléma. De, ha beszutykozza a környezetét is, az már nem.

Így okkal vonja magára a haragot, mert ne feledjük, mit mondott Ursula José Arcadio Buendiának, a hites urának: „Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak.” – És ezek Marquez igéi, ami után menjetek békével.

Bűn és bűnhődés

Emlékszünk még talán, milyen buzgó is volt a rendőrség, amikor a kedves vezető ellen dudálással tiltakozókat kellett vegzálni és büntetni. Mire véget ért a móka, cuzammen ötmillió pénzt róttak ki az engedetlen alattvalókra befizetésül, mert rendnek kell lenni. Emlékszünk talán arra is, amikor egy kakóscsiga elviteléért egy év három hónapot kapott a bűntett elkövetésekor még csak fiatalkorú delikvens, és látjuk, hogy Kaleta a pedofilkodásért kellet fizessen félmilliót. Dudálás, éhség, perverzió. Egymástól távol eső dolgok, de bíróságot érnek. Hogy egy társadalom mit büntet – például a hajléktalanságot –, az a társadalom morális állapotáról állít ki bizonyítványt. Hogy mit nem torol meg – milliárdos lopásokat –, az is. Innen láthatjuk, hogy Hadházy Ákos egyszemélyes lelkiismeret és partizánhadsereg nincs jóban Istennel, aki veri őt.

Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Isten is korrumpálódott, az állam szolgálatába állt jó pénzért, és a rendőrség formájában veri Hadházyt. Vagy pedig nincsen is mindenható, csupán magyari hazánk romlott a velejéig, de egyik sem szívderítő opció. Hadházy is megkapta a maga tételét a dudálásért, a Pintér Sándor felügyelte rendőrség kiszabta rá a büntetést, hiszen már az első két hét után rend lett, ami azóta csak fokozódik. A rend már akkora, hogy néha átcsap entrópiába, aminek a szálait épp Hadházy bogozgatja ki babramunkával, mint például a maszkgyártó gépek ügyét, amit feketén-fehéren a hatóság elé tárt kékszegélyű kistányéron. Nem részletezném a dolgot, elég annyi, hogy mintegy tízszeres túlárazás mutatkozik az ügyben, valaki tehát irgalmatlanul sokat lopott. De nem dudált. Óriási különbség.

Sőt, kakaóscsiga sem szerepel a történetben, következésképp a rendőrség szerint nem méltó a vizsgálódásra, és erre egészen elképesztő indoklást voltak képesek kitalálni: „A feljelentéshez csatolt adásvételi keretszerződés tárgyát képező maszkgyártó gépsor ára nem hasonlítható össze az internetről letöltött és a feljelentéshez mellékelt, hasonló funkciójú és teljesítményű gépsorok ellenértékével, valamint ugyancsak a feljelentéshez csatolt, a Babosi Mérnökiroda Kft. részére adott, maszkgyártó gépsorra vonatkozó árajánlatban közölt összeggel. A világméretű pandémiás helyzetben a piaci egyensúly felborult, a megelőzéshez és védekezéshez szükséges eszközök, berendezések iránti kereslet jelentős mértékben megnövekedett, ami az árak emelkedését idézte elő.” – Ez a maga nemében zseniális.

Voltaképp felmentést ad a szabad rablásra a kórság idejére, s látjuk, hogy a dolog olajozottan működik. Fürkésznek és röpködnek, lélegeztetőgépek, maszkok, fertőtlenítő szerek velük együtt, mert az emberéletért semmi sem drága, mondja a kedves vezető tízezer halottal. „ A világméretű pandémiás helyzetben a piaci egyensúly felborult.” Ez az egyszerű bővített mondat a menlevél a bűnre, ami aztán soha nem von maga után büntetést. Hadházy lelkiismeret egy óvodás naivságával ontja magából a feljelentéseket a drága, és reménytelenül. Pintér Sándor csapatától várja, hogy Orbán Viktor cégcsoportja egyik tagjának túlszámlázott beszerzése után nyomozzon, hogy aztán felkérje Polt Péter ügyészségét, hogy emeljen vádat, és végül Handó Tünde csapatából valaki ítélje el.

Ezzel mindent elmondtam, ez a magyar ugar. A rendőrség hazudik. Mert ugyanis az összehasonlító árak minden körülmények közt beszerezhetőek, semmi közük a válsághoz. Nem “borult meg” amiatt az árképzés, csak itt másról van szó. Ha a Hadházy által csatolt árak nem fogadhatók el, vagy nem elégségesek, a rendőrség dolga lett volna összehasonlító adatokat beszerezni, így zajlik egy nyomozás ugyanis. Normális ország normális nyomozó hatóságánál. Magyarország nem normális ország, Magyarország – nem köztársaság – már tíz éve Neria. Tele bűnökkel, rossz helyre kiosztott büntetésekkel, de a bűnhődés dosztojevszkiji kategóriájáról még nem beszéltünk. Hogy ez hol zajlik, börtönök falai között, vagy a lélek mélyén, nem tudható.

De mindenképp bekövetkezik, eljő, mint ahogyan a végítélet is annak, aki hisz. Aki igazán hisz, ebből fakadóan nem követ el égbe kiáltó bűnöket, tehát itt egy újabb bizonyíték arra, hogy a fideszisták hitetlenek. Vagy pedig világukat a gonosz uralja, így az a cirkusz, amit a kereszténységgel kapcsolatban előadnak, vagy hazugság, vagy a végórák a próféta második eljövetele előtt, de ezzel olyan útra tévednénk, ahová igazán nem is akarunk menni. Túl minden hiten és hitetlenségen, a mi nyomorult, materiális világunk azt mutatja, hogy ez egy tolvaj banda, ahol a tettes, a vádló és a bíró is a galeri tagja, egy brancs, ahogyan Pelikán gátőr csalódott fogva tartója mondja az elmaradt kivégzés után. S hogy így körbeértünk, de semmi újat nem állapítottunk meg, azzal a reménnyel fejezzük be, hogy lesz bűnhődés, ha büntetés nem is.

Tizenhárom döglött róka

A hét végén vadásztak fatornyos városom partjain. Nagy hangon meghirdették a népeknek, ne járkáljanak, ne menjenek a határba, mert lőnek a pörge kalapos puskás emberek, és még eltalálja őket valami kósza golyó, a fejükre pottyan a mázsás, szörnyű mennybolt vagy épp egy tengeralattjáró. A városi népek egyáltalán maradjanak a flaszteron, az ismert térköveken, foglalkozzanak a girhes városi galambokkal, vakarásszák a betonra száradt guanót, és legyen olajszaguk. Vagy gépzsír. Az erdő veszélyes, az erdő misztikus, csurig van piroskákkal, farkasokkal, nagymamákkal, huhognak benne a rézfaszú baglyok, surrannak a ludvércek. Az erdő a semjéneké, kádároké és más efféle elvtársaké meg uraságoké.

Szombaton durrogtattak a vadászképű emberek, így vasárnap már engedve volt elhagyni a főteret. Kimerészkedni várostáblán túl, belegyalogolni egyenest a horizontba, ködökbe, vagy hajkurászni a csalfa napot, amelyik épp a lankák mögé bújik, azt mondja szemére tett kézzel, akárha nagymama, hogy buncili, kuccs, és miközben tűnik el ez a nap, még bánatosan énekel is visszatértét jövendölve, hogy aszondja, mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból, kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból. Mert ilyen olvasott ez a mi napunk és mókás kedvű. Megy az ember, bandukol a határban, s mint aztán képek tanúsítják bejárva a sajtót, belebotlik tizenhárom rókába, akik ott fekszenek véresen és kiterítve egymás hegyén hátán.

Lágerek népe, szentendrei halottgyűjtő, róka holokauszt, ezt hagyták a határban a pörge kalapos puskás emberek, halomra lőtt rókákkal, hogy a kis herceg sírva pucolja eztán a vulkánjait, és a széles Semjén mosolyog. Két hete volt jótékonysági vadászat is, ahol le kellett tenni a pénzt, melegséggel tölteni el a pörge kalapos szíveket, hogy adni jó, majd fácánra menni, lőni a szeme közé a házi kisüsti behörbölése után, puskaporszag, kutyaugatás, vértől iszamos mező és ugar. A dakota istenek az ilyet nem szeretik, de dakota istenek már nincsenek is, ilyen városi izgága jézusok vannak, ájtatosan böfögnek a litánia alatt, belerúgnak a koldusba és halomra lövik a rókákat úgy, hogy még csak el sem földelik őket. Ott mállanak szét testükben a város peremén.

Ezek nem tisztelik a halált. Következésképp az életet sem, de most is, mint amikor a jótékonysági vadászaton élcelődtem búsongva, majd megkapom, hogy mit értek én a vadgazdálkodáshoz. És tényleg semmit sem, és nem is akarok. A vadgazdálkodás urbanizálja az erdőt, vágóhidat csinál a napsütötte tisztásokból, a vadgazdálkodás megtanít szenvtelenül ölni, semjéneket nevel, s mint kitetszik, halomra lövi a rókákat a város peremén. Minden út Buddhához vezet és annak belátásához, hogy a róka, minden róka az első egysejtű élettől kezdve a rokonunk, nem véletlenül találja meg a közös hangot az ő rókájával tehát a kis herceg. Viszont az ártatlanságunk már rég elveszett, a gyilkolás szajhái lettünk, világunk vértől vöröslő kupleráj.

Itt fekszünk kiterítve, gondolhatták volna a rókák, ha nem feküdtek volna ott kiterítve haláltól üveges szemekkel annak bizonyságául, hogy az ember menthetetlen, mert istennek képzeli magát jogot formálva arra, hogy mások életéről és haláláról is döntsön. A kedves vezetők, mindenféle orbánok, trógerek ilyen pörge kalapos embervadászok, döntenek életről és halálról, szaporulatról, embertenyésztést folytatnak, embergazdálkodást gyomrukban és agyukban házi főzésű kisüstivel. Sorsunk a rókák sorsa, van, akinek adatik egy kis herceg, másnak csak gonosz mostoha, részeg piroskák az erdőben, ilyenek. Városom csalfa népe tegnap egy emberként ordított a barbárságtól pusztult rókák sorsa fölött, és nem jött rá, hogy magát siratja.

Törvényen kívül

Szijjártó külügyér tegnap a Facebookra öntötte lelkének éjfekete tartalmát, és „grazie Matteo” felkiáltással éltette Salvinit, Orbán szélsőjobbos cimboráját, akivel egy évvel ezelőtt még közösen áhítoztak Európa trónjára. Ma viszont – illetve tegnap – bíróság elé vitték ezt a jótét lelket. Libernyákok, balosok, sorosisták, vagy csak szimplán emberek, akik nem nézték jó szemmel, hogy ez a Salvini belügyminiszterként úgy bánt a menekülőkkel, mint holmi állatokkal, tehát ahogyan Orbán is szeret velük, amit ők Európa és a kereszténység megvédésének neveznek. A pogányok.

Szijjártó is ebből a szemszögből ünnepelte Salvinit, ám másutt az, amit a fideszisták hős várvédésnek neveznek, törvénybe ütköző cselekedet, amit büntetni kívánnak. Az ügyész azt mondja, Salvini hatalmával visszaélve túszul ejtette a menekülőket, amikor nem engedte kikötni a hajójukat. Szijjártó szemszögéből megvédte a hazáját és Európát, ezért graziézik neki, amit a helyében én nem tennék, de nem vagyok fideszes külügyminiszter, aki másképp viszonyul a világhoz. És most erről volna szó, a Fidesz és viszonya joghoz, a Fidesz és viszonya a törvényekhez, összegezve, a Fidesz és viszonya a valósághoz.

Mert nem kell megerőltetni a szemünket, hogy felfedezzük a sormintát, ami azt adja ki, a Fidesz és a fideszisták számára a törvény, a jog, a bűn és a büntetés viszonylagos. Ezek értelmezése, betartása, figyelembe vétele alárendelődik a hatalom megszerzésének és megtartásának. Istennek és embernek nincs olyan törvénye, amit át ne hágnának, beleértve a gyilkosságot is, amit ugyan még el nem követtek – bár ki tudja az osztrák létrákkal –, de jóváhagyólag támogattak, lásd az azeri baltás gyilkost. Elítélt bűnöst menekítettek – Gruevszki –, kijelentve, hogy elítélése nem volt jogszerű.

Ez az a pont, amely megmutatja, számukra nincs érdekektől független törvény és ítélkezés, tehát minden megengedett, ami hasznot hajt. Megszűnt a morális abszolútum, a Fidesz világa az erkölcsi sivatag, ahol jó, rossz, a megengedett, a tiltott megszűnt, és ennél messzebb nem is kerülhettek volna a keresztényi tanítástól, ha már ez az álca. Az szabály, hogy nincs szabály, az a törvény, hogy nincs törvény, mindent szabad. Itt áll előttünk pőrén a visszamenőleges, személyre szabott, irányított törvényalkotás, amiből kitetszik, hogy közjó nem létezik, csak érdekek vannak.

A párté, s ami ezzel egybe esik, az egyéné. Elvek nincsenek, eszmények sem, gátak sem, csak az ugar. Orbán, amikor avatta a Terror házát, Szabó Lőrincet idézett, de rossz kontextusban: „Mint lámpa, ha lecsavarom,/ Ne élj, mikor nem akarom…” – mondta a kedves vezető a kommunistákra utalva, pedig csak egy lányról van szó a versben. Élvén viszont az Orbántól kapott irodalmi szabadsággal, ugyane irományból (Semmiért egészen) iderakok másik két sort is, miszerint „Törvényen kívül, mint az állat,/ Olyan légy, hogy szeresselek” – mondta a költő a lánynak úgyszintén.

De most nagy gonoszan megjegyzem, mintha Szijjártó mondta volna Salvininek vagy Orbán Gruevszkinek, a helyzet azonban korántsem ennyire mókás. Mert itt vannak nekünk a capitoliumi történések, és nem az a lényeg, hogy a fideszbanda erről miket delirál, hanem, hogy mit szól hozzá az az Európa, amelyik épp Salvinit is készül elítélni. Steffen Steibert, Angela Merkel szóvivője úgy nyilatkozott: „Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy csak nézzük, ami Washingtonban történt, és kijelentsük, ez soha nem történhet meg itt. A szélsőjobb erők kockázatot jelentenek Németország és Európa számára.”

Két napja pedig Donald Tusk jelentette ki, hogy mindenhol vannak Trumpok. Jól tudjuk, hogy Steibert és Tusk kikre gondolt, például a Szijjártóval spékelt Salvinire és a Putyin megülte Orbánra többek között. Magyarország volt az, amelynek szava nem volt a Trump által generált mocsokra, mindeközben pedig inkább az épp elítélni készült Salvinit élteti. Mindez pedig azt mutatja, hogy immár nem csak az európainak nevezett értékekre, hanem az ezekből fakadó törvényekre is nagy ívben tesz a Fidesz, kies hazánkat tehát megint odaülteti a szégyenpadra.

Szószegők lettünk, a gazemberek oldalára álltunk. Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet: ilyeneket írt Teleki Pál Horthynak, mielőtt főbe lőtte magát. No most, nem akarnék én párhuzamokat keresni, de megítélésünk ma szerte a civilizált világban hasonlatos ehhez. Illetve, hogy ne essünk az általánosítás nagy hibájába, a Fidesz és Orbán megítélése tendál efelé, és mindent el is követnek, hogy rájuk égjen a billog. Szóval lehet itt Salvinit hős honvédőként ünnepelni, lehet sunnyogni Trumpról, lehet relativizálni erkölcsöt és törvényeket, de a mocsok már Orbánon van. Ráégett a képére.

Mindenhol vannak trumpok

„Mindenhol vannak trumpok”, jelentette ki Donald Tusk, Orbán szívbéli cimborája a capitoliumi események után, amivel óhatatlanul is nyelvteremtő erővé vált. Köznevesítve a tulajdonnevet jelentését kiterjesztette, mondhatni egyetemessé tette. A trumpok egy embertípus, amely meghatározott jellembéli, erkölcsbeli, bizonyos intellektualitással bíró (nem bíró) organizmus. Az esztétikát és a fodrászt most felejtsük el. Mindenkinek lehet trumpja, vagy másképp, a trumpok mindenütt előfordulhatnak: utcán, kocsmában, egyetemi katedrán, trump mindenki lehet, ha kézfertőtlenítőt szopogat.

Sok trump együtt veszélyes nagyon, mint azt láthattuk a nagy vízen túl, és itthon is 2006-ban. Donald Tusk azonban nem ezekre a köznapi trumpokra gondolt, amikor aggályait megfogalmazta, hanem azokra, akik az uborkafákon ücsörögnek, és a többi sok trumpot hergelik. Most, a Capitoliumnál lehetett tudni, ki volt a felbujtó, 2006-ban is, csak senki nem mondta ki. Tusk, amikor a mindenütt jelen lévő trumpokról beszélt, lelki szemei előtt a mi trumpunk trottyos képe lebegett, aki ugyanazt teszi itt, mint amerikai alteregója, veri szét a kultúrát és hergeli a gyalogos trumpokat, mint már említettem a 2006-os példát.

A trumpok nem bírnak veszíteni, autókat gyújtogatnak, széthugyozzák a Kossuth teret, kordont bontanak, Isten nevével kurválkodva istentelenkednek, és az a fixa ideájuk, hogy a nem trumpoknak nincs helyük a Föld nevű bolygón. Ami Amerikában most történt, lezajlott már nálunk is, amikor 2002-ben az Erzsébet hídon, azt eltorlaszolva követelték a szavazatok újraszámolását a trumpok mint emlékezhetünk, mert a „haza nem lehet ellenzékben”, ahogyan ezt is tudjuk. És sok ilyen hergelő kijelentés létezik a mi fő trumpunktól, akit már nagyon sokszor le lehetett volna tartóztatni az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért.

Soha nem történt meg, most pedig már alkotmány sincs, ezt a keservünket azonban már az utolsó csecsszopó is tudja. Ami miatt viszont a trumpokról és a trumpságról ily hosszan beszélgetünk, annak egy kizárólagos oka van, mégpedig a 2022-ben esedékes magyari választások. Mert, ha még ez a mi trumpunk minden nehézség, gátak és csalások ellenére le is lesz győzhető, teljesen bizonytalan, mi következik utána, mert a hatalmat szépszerével ezek át nem adják, és van másfél millió gyalogos trumpjuk, akiket nem félnek majd az utcákra vezényelni. Ebben teljesen biztosak lehetünk, s mint látjuk, nem csak az Amerikában történtek miatt.

Az ottani események mutatják a mi keserves jövőnket, s amíg egy Pintér a belügyminiszter, Polt a legfőbb ügyész, Áder a köztársasági elnök és noch dazu Németh Szilárd gardírozza a tankokat, sőt, a TEK is a kedves vezető nyamvadt valagát védi, addig sok jóra nem lehet számítani. Mert ugyanis, míg a nagy Amerikában – végzett benne bármekkora dúlást is az eredeti Trump – a demokrácia olyan, mint a friss levegő, évszázados hagyománnyal és erre büszkeséggel, mi itt az ilyen éthoszoknak erősen híján vagyunk, mert génjeinkben tényleg a szolgaság honol. A történések olyan kimenetele tehát, amit odaát láttunk – hogy aztán rend lett -, erősen kétséges.

Sokan, sok helyen és sokszor elmondták már, hogy Orbánt békés eszközökkel a hatalomból eltávolítani képtelenség, és így visszatekintve a fentebb elmondottakra, ez igaz is lehet. Kies hazánkban sokkal több a trump, savas bácsik, esernyővel kardozó nénik, kezet csókoló öregasszonyok, akik úgy érzik, Orbán nélkül élni nem lehet. Trumpot az ottaniak nem tisztelték istenként – aztán mégis mi történt –, nálunk viszont már ez is játszik, így a jövőnk teljesen bizonytalan. Ez nem búsongás és nyavalygás, hanem a dolgok következetes végig gondolása csupán arra jutva, hogy ami odaát történt, itt is bekövetkezhet, csak cifrább kimenetelben.

Erre jutottam – Buddhában testvérek – alapos vizsgálat után, aminek az eredményét ím a köz elé borítom további vizsgálatra és intésül, hogy egy év múlva tavasszal véletlenül sem úgy lesz, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Mert a NER-t kizárólag a szavazófülkében legyőzni nagy valószínűséggel nem lehet. Tusk ugyan konkrétan nem erre gondolt, de mégis ezt mondta a mindenütt jelen lévő trumpokról beszélve, következésképp nem árt kéretlen szavait figyelembe venni, ha azt akarjuk, hogy még a mi életünkben kisüssön a nap. És ez nem ilyen romantikus költői kép, hanem a nyüves sorsunk maga.

Oltakozás a gyöpön

Az Olympique Marseille futballklub felkínálta stadionját a francia egészségügyi hatóságoknak a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljaira, a csapat vezetésének szerdai közleménye szerint a Stade Velodrome helyiségeiben is elvégezhetők a tömeges oltások. Az OM irányítói azért döntöttek így, mert a vakcina beadása lassú ütemben kezdődött el az országban. Franciaországban persze könnyű, ott a futball nem művészet és vallás, nemzeti identitás meg diktátori hobbi, könnyű volt hát belátni, a stadionokat mostanság nem nagyon használják ki, és elég hülyén néz ki, amikor a bazi nagy ojjektumban huszonkét ember szaladgál, a nézőtéren maximum játékmackók ülnek, és hangszórókból ordít a közönség.

Egy stadion amúgy is nagyon sok mindenre használható. Láttunk benne már kivégzéseket, természeti katasztrófák idején csillagfényes hotel is lehet, vagy szotyolapökködésre kijelölt terület, és olykor meccs is van benne. Máshol, más időkben nézők is, mifelének ritkábban, a Puskás Arénában is leginkább a Mészáros cégei mulatoznak, különben ott áll talpig fényben az ojjektum, hogy még a Holdról is látszik, és üresen. Most, hogy az egész nyüves világ a járványban fuldoklik meg oltakozik a’la Nyunyó, felértékelődött a logisztika tudománya, amely azt tudja, hogy megszervezi a dolgok megfelelő folyását, egymáshoz passzítja, megfelelő sorrendbe állítja az összetevőket, hogy múködjenek anélkül, hogy Fekete Pákó buzdítaná őket erre.

Az oltakozás logisztikája az oltási terv, ami minálunk lehet, hogy van, ámde nem múkodik sehogyan. Már az első lépcsőnél megakadt, amikor az egészségügyiseket kellene szurizni, de nem megy az istennek sem. Igaz ugyan, a kedves vezető nagy pofával kijelentette, hogy két nap alatt beoltja a teljes magyar lakosságot, de tudjuk, hogyan van azokkal a dolgokkal, amiket a kedves vezető harsányan kossuthozik. Hogy vagy már abban a pillanatban sem igazak, amikor elhangzanak, vagy pediglen egy óra múlva állítja a szöges ellentétét ugyanannak. És a hívek mégis fetrengenek a zsenijétől. Innen, énfelőlem nézvést egy oltakozást megszervezni nem tűnik olyan nagy vaszisztdasznak. Kell hozzá az, aki olt, az, amivel olt, akit és ahol olt.

Tehát, hogy jobban értsük: vakcina, páciens, helyszín, és aki a szurit az emberbe döfi. Ezt a négy dolgot kell összeszervezgetni, ami minálunk nem bír sikerülni. És mindig más a hibás. Az alattvalók, akik nem elég buzgón óhajtják az oltakozást, és erre persze az ellenzék hergeli őket. Soros miatt nem ad elég vakcinát az Unió, a kórházak zsúfoltak, mert az emberek fegyelmezetlenek, az orvosokat még nem hallottam szidni, de alkalomadtán az is jöhet még. És mindeközben Kásler miniszter ősmagyarkodik, sámánkodik, Pintér belügyes pedig, aki a helyét átvette a vészekben, nos Pintér belügyesről nem hallani semmit. Tényleg nem tudni, ki irányítja a kuplerájt, és hát, a kedves vezető egy személyben.

Olyan is. Még amikor arról ábrándozott, hogy két nap alatt beolt tízmillió embert, akkor ezek helyszínéül a szavazóköröket jelölte meg, ami miatt föltesszük a kérdést, tudja-e, hol is él. Mert kies hazánkban jobbára iskolákban szoktak szavazni az emberek, no most, egészen érdekes volna odaterelni az oltakozás után szomjazókat. Ezért is különös ez a Marseille-i történet azzal a toldással, hogy ma már nincs a világnak még egy olyan országa, amelynek annyi stadionja lenne, mint nekünk, és pláne ilyen szépek-gyönyörűek. De sem Kubatovnak (FTC), sem Deutschnak (MTK), de még a szegedi püspöknek sem jutott eszébe, hogy megnyissa a stadionját.

A lista azért ilyen kurta, mert nem akartam egyesével végigmenni a sportklubokon, hogy melyik élén milyen fideszes potentát pöffeszkedik. Ezektől pedig mi sem áll messzebb, mint olyasmiken gondolkozni, mi történik amúgy az országban, a lényeg, hogy dolgozzon a TAO. Felcsúton dolgozik a legjobban, úgyannyira, hogyha az oda pumpált milliárdokat az egészségügy kapta volna, már más lenne a helyzet, de az ember ne nagyon álmodozzon. Maximum arról, hogy az ottani gyöpön szurizzák a népeket amúgy Marseille-i módra, a kedves vezető pedig mindezt a VIP-ben szotyizva nézi oldalán az aktuális oligarchával. Nálunk csakis így történhetne.

Tízezer

Tegnap meghaladta a tízezret csöppnyi hazánkban a Covidban meghaltak száma, tehát Orbán Viktor járványügyi védekezésből (is) megbukott. Ez nem az én önkényes mércém szerint van így, hanem az önmagának állított lécet nem ugrotta meg. Mert ugyanis szeptemberben, amikor még csak úgy hétszáz halottunk volt, és azt hitte a kedves vezető, hogy hiába töketlenkedik, viszonylag olcsón megússza, a saját cserepes szájával jelentette ki, hogy a járvány elleni védekezés sikerének mércéje a halottak száma. És tessék, itt állunk egy kisvárosnyival, mintha itt a környékemen mondjuk Kőszeg vált volna szellemvárossá, és azért ez már egy szint.

Ugyanakkor és ugyanott azt is volt szíves kijelenteni, hogy ez voltaképp a kormány, ebből fakadóan pedig ez ő személyes felelőssége, így most bátorkodom föltenni a kérdést, hogy akkor most mi van? Semmi sincs, mint láthatjuk, sőt, az ellenzék akadályozza megint a védekezést, ahogy hallani, sőt, Brüsszel. Mert ez a szeptemberi kijelentés felelősségről és mércéről úgyannyira tovatűnt, mintha soha el sem hangzott volna, ezért gondoltam, hogy miheztartás végett fel kellene idézni. Hogy lám, így jár az, aki mindig az aktuális helyzethez igazítja a mondandóját, tehát beszél összevissza, csak sajnos minálunk következmények nélkül.

Ennek kellene bekövetkeznie. Mármint a következményeknek, de ilyen csodában ne bízzunk, inkább gyűjtögessük tovább a bizonyítékokat a tárgyalásra/hoz. Szeptember óta, amióta hullunk, mint a legyek, a halottak száma, mint a sikeresség bizonyítéka eltűnt a diskurzusból, de nem található meg benne a mindenkit meggyógyítunk sem, következésképp semmi sem maradt járványügyileg az ígéretek között. Csak a nyunyók, meg, hogy a kisdedeket az ablakon kilógatva szellőztessük. És újként a vakcina, mint a menekülés egyetlen útja, úgy is, mint megváltó, viszont ebből elég szűkösen csordogál. Pedig Szijjártó röpcsit is vett, hogy azzal fürkésszenek utána.

Vagy másért, ez soha nem derül ki. Ez a történet csak egy újabb ábra a kifestőkönyvben, mert a felhatalmazás teljes, a kormányzás rendeleti, tehát azt csinálnak, amit csak akarnak. Ők pedig az ellenzéki vezetésű városok szívatását akarják, meg a haverok pénzzel tömését, alapítványok gründolását, egyházak támogatását, tehát minden olyat, amit amúgy is, csak most egészen könnyen, mondhatni, egy tollvonással. A járvány azonban éli a saját életét, Orbán ténykedése őt nem nagyon zavarja, s hogy a bukta immár bizonyos, elkövetkezett a hárítás ideje, a másokra mutogatás szertartása és aktusa, mint fideszi tevékenység.

Tegnap az ellenzék kiállt a pódiumra, s miután már előbb kijelentette, hogy összeáll a Fidesz ellen, ehhez még hozzácsapott egy ilyen programocska-félét is, mert mindjárt választások lesznek, s arra készül. A Fidesznek könnyű, ő csak folytatja, mint ismeretes, vele szemben azonban ennél többre van szükség, és ez a több alakulgat, bimbódzik, hogy így fössük le, ami történik épp. Mint tudjuk, és említődött is, a kormányzás rendeleti, ekképp – de amúgy mindig is – az ellenzék szerepe a színházban a szakadt díszleté csupán. Voltaképp semmi dolga ott, mert lapot nem osztanak neki, tehát készül a választásra és nyekteti Orbánt, amennyire lehet.

Ebből a kettőből pedig az fakad fideszi értelemben, hogy akadályozza a járvány elleni védekezést, sőt, a válságos időkben sincs egyéb dolga, mint, hogy a hatalomért reszket. Ezek szerint talán Orbán lelki üdvéért kellene imádkoznia, de ez voltaképp szót sem érdemelne, csak azért említettem, mert ez is a tegnap krónikájához tartozik. Mint ahogyan Menczer is, és ő húzósabb az ostoba aljasságban. Ez a Menczer Brüsszelre kente, hogy kies hazánk nem tud orrba-szájba oltakozni, és ehhez azért pofa kell, mert a szomszédságunkban keletre és nyugatra is sikerül, pedig egy táborban vagyunk, amit úgy neveznek, Európai Unió.

Menczer szerint az Unió a hibás, hogy minálunk nincsen elég vakcina, mert késve kötöttek megállapodást. Ehhez két toldásom van csupán. Az egyik, hogy az osztrákok és a szőrös talpú románok azért kapnak eleget, hogy ide nem jut, annak oka tán máshol keresendő. A másik pedig, ha egyébként igaz, hogy késlekedtek, annak tán az is az oka lehet, fél évig azzal voltak elfoglalva, hogy Orbán meg az ő bratankija ne verje szét őket, vagy ne tegye működésképtelenné. Az unióra mutogatást tehát okkal érezzük minimum álságosnak, de tudjuk, hogy valakire valahogyan rá kell kenni a nyomorukat. Ellenzék, Unió, a kiskutya kunkori farka.

Holott jól látjuk, mert ő maga mondta, hogy ez a teher csakis Orbáné. Tehát, mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? De még ezzel a Menczerrel és az ő hülyeségével sem foglalkoztam volna, ha a delirálást nem úgy fejezi be, ahogy. “Minden élet számít” – így zárta az aktust azon a napon, amikor túlléptük a tízezredik halottat, amiből az következik, hogy ez a manus teljesen degenerált, vagy totálisan aljas. Vagy így együtt. És befejezésként tényleg ne feledjük, hogy ezért az egészért Orbán a felelős. Ő mondta, tessenek rajta számon kérni. Ha nem most, akkor 2022 tavaszán, ami nagyon, de nagyon közelít.