HUNGARIKUM – te is dudorászva kufircolsz?

Olykor a legutolsó illúzióim is elillannak, ha pártunk és kormányunk jeles képviselőit vagyok kénytelen hallgatni, nézni!
Ezek a nyakunkra halmozott agyelszívottak már-már arra is képtelenek, hogy legalább elszámoljanak háromig, mielőtt megszólalnak.

Még csak pár napja örvendezhetünk, hogy végre megszabadultunk minden idők legnyomorékabb szövegládájától, Kósa Lajostól, (mert talán kevesebbszer érzi majd szükségét annak, hogy nagy tömeg előtt karattyoljon, s inkább utódjára hagyja a szellemeskedést) – itt az újabb fideszes bájgúnár, a segglelkész Balog, akinek sikerült felülmúlni a szexről alkotott eddigi elképzeléseinket.

Az emberminiszter nem kevesebbet állít az itt nézhető videóban, mint, hogy a magyarok java bizony nótázva kufircol, a párocskák egy-egy élesjárata közben akár egy egész operaelőadás is lezavarható. Ez a legújabb hungarikum! A nagy duett – avagy így készül a következő generáció, nótázva, dudorászva, olykor jelentős vokalistákat megszégyenítő módon!

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/minden-nap-tanulhatnak-zenet

Eddig arról voltunk különlegesek a nagyvilág szemében, hogy jelentős magyar zeneszerzők, bizonyos Kodály Zoltán, meg Bartók Béla felmutattak egy igazán egyetemes zenei nyelvet – mely gyakorlatilag a világ összes nemzetségének ugyanúgy értelmezhető… Most itt a világújdonság! Lehet vehemens rohammal, lehet lágyan andalogva, forrón, szinte levegőt sem véve, lüktetve órákon át – a lényeg a közben előtörő muzikalitáson van! Magyar manusz a magyar nővel csakis nótázgatva egyesül!

Kíváncsian várjuk, mi jöhet még?
Ez az agyalágyult főmufti nagyon elemében van, képes elájulni saját, végtelen hülyeségein, s ami a legszebb, ő, mint Orbán udvari lelkésze, nyilán gazdájával együtt lesz halhatatlan, még vagy harminc évig!
De vajon mikor lesz végre hallhatatlan?

VASÁRNAP – miképpen mi is megbocsátunk

Az első igazi őszi hétvége zajlott.
Esett…
Akadtak, akik avart füstöltek, fát fűrészeltek, mások boltokba rohantak aznap is.
Esett…
Mint mindig.

A gonosz szolga történetét azok hallgatták, akik a templomokban ülve várták a vasárnapi ige beteljesedését…

„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?”
Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”

A modern kor embere aktualizál, értelmezni próbál, és persze minősít. Korrekt ez a történet – ma különösen is az.
Gázszerelők mértékével mérhető, már, ha tisztába lehetünk bizonyos értékekkel. Hogy is vannak ezek a váltószámok?

„Az eredetileg a sumérek által bevezetett mértékegység (i.e. 3000 körül) mai fogalmaink szerint 43,65 kg-ot jelentett, de később, például a Jézus korabeli Palesztinában ez már 58,93 kg volt. Ha fizetőeszközként használták, akkor ezüstöt értettek alatta, tehát a Jézus által említett 1 talentum valószínűleg egy 58,93 kg-os ezüsttömböt jelentett. Ma az ezüst árfolyama 150 Ft/g körül mozog. Egy kis matematikával (ha 58930 g-ot megszorozzuk 150-nel) kiszámolhatjuk, hogy az az 1 talentum mai fizetőeszközre átszámolva 8.839.500 Ft, majdnem 9 millió Ft.”

Tízezer talentum a mai értéken 10.000 x 9 millió forint. Tehát uszkve 90.000.000.000 forintról van szó a fenti idézetben. Már, ha jól számoltunk! Ez az az összeg, amiről egy átlagember gondolkodni is képtelen. Amolyan EU-s pénz mértékű summa. Ez aránylik száz dénárhoz, mely ma kb. 400.000 forintnak felelne meg. Ez állítólag két mezei magyar havi bére.

Ugyan, ki volna ma a gonosz szolga, az az ember, aki nem volna képes észrevenni egy ilyen kicsinységgel bíbelődőt?

Aki ne akarná elengedni a tengődő tartozását?

A helyes megfejtéseket ezúttal nem kérjük beküldeni!
Hja, hogy ezért kár volt a templomig baktatni?
No comment…

KÖZÉLET – százezrek ünnepeltek együtt Szombathelyen!

Boldogult töri-tanárnőm tolmácsolásában hallgathattam anno az „állampolgári ismeretek” című tantárgyat. A fontos leckék egyike azt taglalta, hogy az ember alapvetően közösségi lény, s életminőségét nagyban meghatározza a közéletben betöltött szerepe. Hja, mi ott a múlt században még bifláztunk csacskaságokat! Nemcsak bemagoltuk e veretes mondatokat, de olykor megpróbáltunk a definíciók szerint élni, elvárásokat fogalmaztunk meg önmagunkkal szemben és gondosan elhelyezkedtünk a magunk kis „közéletében”.

Emlékeimben élnek azok a boldog pillanatok, amikor a szolidaritásról, a másokért való szerepvállalásról kezdtünk gondolkozni. Meghatároztuk, miféle társadalmi folyamatok vezetnek az egyén boldogulásához, mi kell a jobb pozíciók eléréséhez, hogy leszünk hasznos tagja a közösségünknek!
Na igen, akkor még etethetőek voltunk a „tanulni, tanulni, tanulni” demagógiájával! Persze, az is igaz, hogy az akkori történetek közt nem bukkanhatott volna fel a gázszerelő, aki pár év alatt multi milliárdossá izmosodik! Az efféle lények csak a rothadó kapitalizmus melléktermékeként létezhettek, fényévnyire, épülő hazánktól.

Akkoriban akadt a kezembe egy könyv, arról a nagyszabású ünnepségről, mely százezrek közös ünnepéről tudósított. A város – mely még csak alig heverte ki a háború borzalmas pusztításait, képes volt az összefogásra: lakói összeadták a változtatásokhoz szükséges pénzt – persze leginkább egy-két forintjával! -, kubikoltak és lapátoltak, ha kellett, s a környékbeli falvak lakói is ott segítettek, ahol az a leginkább fontos lehetett. Nem jött EU-s pénz sehonnan…

1947-et írtak! 1947.augusztus 31. – A kékcédulás választások, amelyet csalással a Magyar Kommunista Párt nyer…

Mielőtt bárki másra gondol – Szombathelyről regélek, Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8 között zajlott, s a történetről Toronyi Németh István írta emlékezetes könyvét, mely máig az egyik féltett kincsem! Hogy hetven év távlatából miért nem volt fontos felidézni e jelentős eseményt, sem az egyháznak, sem a városvezetésnek, arról sejtelmem sincs, de nem gondolom, hogy ne volna pótolható egy jelentős ünnepség, persze rengeteg szalag átvagdosásával!De lehet, hogy ez már smafu?

Szólnék, tehát…Ez viszont meglehetősen távol esik egy nem-pajti-blogger lehetőségeitől!

Százezrek Szombathelyen?

Ma milliókért újulnak meg a templomok, melyekben még vasárnapokon is csak alig-alig lézengenek, milliárdokba kerülnek sportkomplexumok, melyekben minden valószínűség szerint hatalmas sportesemények zajlanak majd, több tízezer ember részvételével… (Azt írom, „minden valószínűség szerint”, hiszen a kormány már nagyon szorgalmazza a népszaporulatunk belódulását!)
Átadási ünnepségekkel üdvözlünk minden zebrát, bicikli utat és rövidke utcácskák elkészült burkolatát, ahol rendre megjelennek azok, akiket ünnepelnünk kellene – csak éppen az ünneplők hiányoznak! Egyre-másra születnek jól fotózott tudósítások, mindenféle bensőséges előadásokról, ahol meghitt hangulatban, mintegy tizenketten hallgatják az előadót, bizonyos őrvidéki emberek…

Ez ma a közélet – Szombathelyen!

De nyugi, micsoda mázli, hogy bárhová elutazhatunk e kies hazában, a helyzet mindenhol ugyanez! Mert lehet, hogy valakiknek éppen ez volt a célja! Maradj otthon, zárkózz a négy fal közé, ne tűnődj túl sokat!

Talán még ezek a mocskos vasárnapi esők is ellenünk esnek!

Nem kell ide közéletben betöltött szerep, nem kell társadalmi együttlét! Megy mindenki haza, rágyújt mindenki egy frankó szappanoperára, elolvassa a napi agymenéseket az ismerősök oldalán, lájkol és hozzászól, aztán lehet szundizni!

Hmmmm! Méghogy százezer ember Szombathelyen! De hiszen, tavaly is annyira készültünk az emlékmű tövében…ugye?

Két százas

Van még remény.

„Párizs, 1903. febr. 17.

Igen tisztelt uram

„…Csak néhány nappal ezelőtt ért el hozzám levele. Köszönöm ezt a nagy és jóleső bizalmat. Többet aligha tehetek. Nem boncolgathatom verseinek jellegét, tőlem ugyanis minden bíráló szándék a lehető legtávolabb áll. Közel férkőzni egy műalkotáshoz a kritika szavaival jóformán nem is lehet, ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések adódnak. A dolgokat nem ragadhatjuk meg annyira, s ki sem mondhatjuk úgy, ahogy azt többnyire el szeretnénk hitetni róluk, az események java része elmondhatatlan, olyan térben játszódik le, ahová a szó még soha nem ért el, s mindennél kimondhatatlanabbak a műremekek, e titokzatos tényezők, mert míg a mi életünk elmúlik, az övék maradandó…”

Ezeket egy bizonyos Rainer Maria Rilke íródta, s hogy lágyságát kellőképp megérthessük, el kéne olvasni Musil tulajdonságok nélkülijét is a vonagló monarchiáról Trianonhoz képest. Bár sokat akarok, mert tudvalévő, hogy a bajuszos Adolf is ebbe hülyült bele a Kampfja előtt, a bécsi életbe. Viszont egyáltalán nem erről kívánkozok most mesélni nektek kedves proletárok.

Volt egy nap, amikor összesűrűsödött az élet itt Szombathelyen. Azzal kezdődött el minden a végén, hogy a bejáratott koldusom végre megtalált egészen, és sikerült megvennem tőle a versét, amit már évmilliók óta a pocakjára simítva árul, azt hiszem, reménytelenül.

Egy százast kóstált az alkotás:

„Ha majd egyik nap valaki megkopogtatja szívednek kapuját, s te kitekintve meghallod egy koldus bocsánatkérő alázatát, adjál neki a szeretetből néhány morzsányi szemet, mert lehet, hogy ez a koldus én leszek. Ki asztalt terítesz az égi madárnak, teríts asztalt szegény árvának. Nyújtsd ki atyám, nyújtsd ki jóságos kezedet, adjál a hajléktalanoknak tápláló kenyeret. Ételből, italból bőven legyen részük, gondviselő atyám, könyörögve kérünk.”

Ilyeneket árult ez a jóember, és megvettem, mert mért ne, ugye. Megkaptam a stencilt is hozzá, csak azt nem tudom, ha végleg úgy hozza a zélet, én is kiállhatok-e a bolt elé, hogy ezek a saját verseim, és levesre, kenyérre, meg fröccsre gyűjtök, hogy csináljak ricsajt.

Azonban, hogy kerek legyen a világ, visszairamlok ehhez a Rilkéhez. Ezt a jóembert hajnali ájultamban láttam meg a pénztár előtt, összehányva a selejtes, leértékelt dolgokkal, mint boci csoki és ízfokozó műanyag delikát, ilyenek. Egy százas volt ez is, kemény borítójú, kádárkori darab, csak a gerince nem illik a bőrkötésű sorba.

Szóval, hogy teljesen elmeséljem az életemet, egy nap alatt két darab százasért beszereztem két műalkotást. Az egyikért jobbra kellett mennem, a másikért meg balra. De ezt így szó szerint, ne gondoljunk már mindenbe rezsit meg Sorosot.

Rilke, na, ő már nem sokat húz abból a százasból, amibe került, a szerencsétlenem a koldusom, ha még kettőt elad, egy fröccsöt talán. Ez egy nap volt csupán a nyomorult életemből, és éppen az, amikor képgalériák jelentek meg szerte a szájberben arról, hogy ezüstösen csillogó autókkal érkeznek meg a soksok gecik Velencére, illetve be. Nem akarnék most ujjal mutogatni, de azért mégis.

Sőt, ha még abba is belegondolok, hogy a spicli még az alföldi papucs idején azt vonyította, hogy nála mindig két forint a dal, akkor egyáltalán nincs miről mesélnem. A kétforintos egyébként Orbánnal együtt focizott, egy csapatban. Tudom, játszottam ellenük. Körmenden.

Fatva

A dolgok nem most kezdődtek el, avagy minden már volt egyszer. Salman Rushdie megírta a Sátáni verseket, amikor a mi egyetlenünk még csak fing volt valami szaros gatyában, és azóta bujdokol. Ruholláh Khomeini ajatollah egy pénteki napon az iráni Kossuth rádióban ugyanis ilyeneket mondott 1989. február 14-én:

„Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem.”

És a Föld még most is vígan forog, a Nap pedig vidáman süt a temetéseken. Ezt a fönti őrületet nevezik egyébként fatvának – vagy fetva, gusztus szerint -, amely emelkedettség az iszlámban vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem a hadíszokban, sem a muszlim tudósok közmegegyezésében, az idzsmában.

Ilyen latin-görög-muszlim tudós minálunk a Németh Szilárd, aki szintén megnevezett három embert – Vágó Gábor, Gulyás Márton, Schilling Árpád -, akik nemzetbiztonsági kockázatok, tehát megszületett a kilövési engedély, úgymond.

Ez nem igazán komilfó. Schilling el is mondta a véleményét: „Nem nyilvánítunk senkit a haza ellenségévé mindenféle bizonyíték nélkül. Leginkább azért nem, mert ez uszítás, és a következményei beláthatatlanok!” Ám ettől sem neki, sem nekünk nem lesz jobb egy fikarcnyival sem. Illetve inkább.

Amilyen barmokkal van tele ez az ország, egészen véletlenül még baja is eshet a hármaknak valami sötét sikátorban, mint a felcsúti juhászembernek. Isten és a Sátán – ha már – útjai kifürkészhetetlenek. Viszont ez sem volt igazán elég, mert annyira óhajtják ezek a mi ajatollahjaink a belengetett őszi zavargásokat.

A gimnazisták is ellenség, mint azt a 888, pestisrácok, hirado.hu szentháromság – ja, meg az origo -, szóval ezek így együtt megmondták nekünk. Egyenesen úgy, hogy asoros a gyerekekkel végezteti el a piszkos munkát. Ezt olvastam az origóban:

„A 888.hu írta meg, hogy a „Független Diákparlament” gimnazistái péntekre terveznek egy meglehetősen agresszív megmozdulást, aminek keretében blokád alá vennék az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az akció lelepleződött, a szervezők és a résztvevők névsora nyilvánosságra került. A Független Diákparlamentet 2014-ben alapították meg, és nagyon úgy néz ki, hogy ennek a szervezetnek az álcája mögé bújva ágyaznak meg az őszi baloldali tüntetéshullámnak. A szervezetet jellemzően elit iskolák diákjai alkotják. Eszközként felhasználva őket, első akciójukat szeptember 15-én készülnek megtartani az EMMI és a kormány ellen. Ragasztóanyaggal, cipősdobozzal és Pink Floyd-al mennének neki az EMMI-nek.”

Aztán még volt mindenféle összeesküvés-elmélet egészen Bajnaiig, de nem is ez a lényeg. Most nem tudom, hogy a gimnazisták cipősdobozoznak-e vagy sem, viszont ez újra felhívás volt a savas bácsiknak a haza megmentésére. Másrészt pedig újabb fatva az értelem ellen, mert, hogy el ne feledjem, nem győzik hangsúlyozni, hogy ebben az elit gimnáziumok vesznek részt, amelyek a munka alapú társadalom ősi ellenségei, mint az tudvalévő.

Cezúrához érkeztünk minden jel szerint tehát, a rezsim elért az „ez a harc lesz a vééégső” stádiumába, ahonnan már egyáltalán nincs visszaút. Viszont most kell résen lenni, mert semmit sem várnak jobban, mint, hogy elpattanjon egy húr, és ezért mindent meg is tesznek. Langsam, elvtársak, csak langsam!

Óénédesistenem

Orbán Viktornak sem mondja meg senki, hogy tök unalmas és idióta, következésképp hívei is szabadon lubickolhatnak az egyszerűségben. Így kerek a világ.

Nem is oly rég az egri minorita templomban egy kokárdával feldíszített babakocsit installáltak a fogamzásgátlás ellen, amelyben egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, mint hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet. Meg egyéb cukiságok.

Ebben a szellemben imádsággal és énekkel tiltakoztak „Vona Gábor szavai és a balliberális ellenzék módszerei” ellen szegedi nyugdíjasok. A tüntetésre egy idős nő bevásárlókocsit vitt magával, benne nemzeti színű koszorúval. A bevásárlókocsit az imádságok és az éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál, mondván, „a szeretet koszorúja a rágalom és a gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja”.

Ez is olyan szép legalább, mint a koton kiátkozása a feszület alatt, viszont semmi sincsen véletlenül. Spontán módon nem ennyire hülye az ember Szegeden sem, kiderült ugyanis, hogy a Mária-napi zarándoklatot Dobák Lászlóné hirdette meg, aki 2014-ben a Fidesz-KDNP Csongrád megyei listáján szerepelt, de nem jutott be a közgyűlésbe. Ő a Szent Rókus templomkertben mondott beszédet, kifejtve: a megbocsájtás és az ítélkezés Isten dolga, de ők nem felejtenek.

Azt nem tudom, hogy a rossebbe kerül egymás mellé Vona és a balliberális ellenzék, ami ellen a magam részéről csendesen protestálok. De látszik, hogy míg a vámpírok ellen a feszület meg a fokhagyma a fegyver, a sárkány ellen pedig természetszerűleg sárkányfű használatos, addig Vonát, meg a sötétben bujkáló balliberálisokat az ének, az ima, meg a nemzeti színek riasztják el.

Lehet benne valami, én is, amióta Orbán elkurvította a kokárdát, ha ilyet látok, már csak legyintek, hogy megette a fene az egészet. Így van ezzel minden, amire a mocskos kezeit ráteszi, most épp a kereszténység van zuhanórepülésben, ami devalválódást fényesen mutatnak az ilyen pörformanszok, meg az imalánc is, hogy el ne feledjük azt se.

Érdekes lehet robotként élni, holott a szingularitást még föl sem fedezték. Mindenesetre az utasítások telefonon és levélben érkeznek, mint majd hamarosan a Sorosról, amitől én rohadtul izgulok, mert nekem soha nem küldenek semmit, talán majd most.

Arra kíváncsi volnék egyébiránt, ha ott, a Mária szobor előtt elhangozna Isten igazi és különleges neve: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), mi történne akkor? A nénik a levegőbe emelkednének tán, mint Lillith, de ezt soha nem tudjuk meg. Mert a XXI. században élünk ugyan, de akkora Orbán szellemi környezetszennyezése, hogy úgy nagyjából a Halotti beszéd idejében lehetünk, ami amúgy gyönyörű szöveg, mégis elég távol esik a nemzeti színű hívektől.

Dzselál Ed-Dun Rúmi például a XIII. században ilyeneket bírt énekelni könnyedén: „Míg a lélek napjának arca fenn ragyog/ A szúfi, mint minden porszem, táncolni fog/ Azt mondják, a sátán műve ez/ E sátán szép. S a léleknek ő a test.” Ezt azért hoztam csak ide, hogy dicsekedjek, meg azért is, hogy megmutassam, Orbánon kívül is van élet, de még milyen.

Csak ezt a nénik nem látják a bevásárlókocsi mélyiről.

KIÁLLNI VALAKIÉRT – amikor a részvétel volna fontosabb a győzelemnél

„Mocskos idők – szeretnem kéne….”
A fülesben üvölt a zene, futok egyre, rovom a köröket, bár most már nem kell megfelelnem, nem akarom mindenáron a győzelmet, nem szeretnék mindenkinél jobb lenni.

Valaha minden verseny erről szólt.
Legyőzni mindent és mindenkit bármi áron.
Ma a részvétel azonos a győzelemmel – és ettől nem lettem rosszabb, vagy kevesebb – sőt! Most a leginkább magamnak, vagy azoknak bizonyítok, akik nekem fontosak.
Ez a célom.
Azt hiszem, ezt nevezik valódi öröm okozásának.
Kinyilvánítom, mások pedig elfogadják, amit érzek. Futok egyre, rovom a köröket, mert itt és most ez a győzelem! Akkor is, ha ezt sokan nem értik!

Magyarország 2017.
Lényegében megszűnt minden alapérték – így a szolidaritás értéke is. Érdekek működtetnek minden rendszert, nincs helye hálának, duzzogásnak.

Államosították a forradalmat – pontosabban privilégiummá vált a lázadás. Aki nincs a kör közepén, nem számít.
Mindezt „nemzetinek” nevezik, ami nyilván nem lehet akárki!
A „nemzetivé válás” a csókosoknak jár, aki nincs a pikszisben mind alávaló.
Vagy ahogy Orwell ezt sokkal pontosabban fogalmazta: „egyesek egyenlőbbek a többieknél”!

Lehet ugyan erőlködni – de az csak erőlködés. Tehát, hiábavaló törekvés, elpocsékolt idő – az ő olvasatukban!
Még jó, hogy az ő olvasatuk nem kötelező. Egyenlőre!

Kiállni valakiért – az belülről jön! Bárkit megkérni, meghívni, felszólítani egy jó kis kiállásra – ez maga a képtelenség.
Mégis ezzel operálnak sokan, mégis ezt az elvárást próbálják teljesíteni. Mert ez a megfelelési kényszer tesz tönkre mindent!

Edzeni hónapokon keresztül, hajnalban ébredni, rohanni a tóhoz és róni a köröket, reggelig, délig, vagy még tovább… Elérni azt a bizonyos maximális erőnlétet, aztán megjelenni a versenyen és végigcsinálni, végigfutni a távot. Ez a valódi győzelem! Az eredmény, az elsőség csak máz! És ezt mindazok képtelenek megérteni, akik az olimpiai bajnok facebook oldalára kiírják egy harmadik helyezés esetén, hogy kár volt elindulni!

Képtelenek megérteni, akiknek csak egyetlen végeredmény jöhet szóba – a KO! A kiütésig rengeteg meccs van, rengeteg kiesés, lemaradás, elvérzés, rengeteg második, meg harmadik hely!

Kiállni valakiért – csodálatos feladat! Mert mindaddig, amíg felkészülünk, amíg a pillanatra várunk, képesek vagyunk a legmagasabb emberi értékre. Ami Emberré teszi az embert!

Bárcsak ez volna a legtipikusabb emberi értékünk!

A nagyobb baj mégsem velünk van – akik belegebedünk abba, ha nem győzhetünk! A nagyobb baj az ellenfelünkkel van, mert ő már képtelen veszíteni! Nem engedheti meg magának, mert nem engedhetik meg neki! Ezért kénytelen mindenféle jogi csűrés-csavarásra hivatkozni. Miközben érzi a vesztét és fél…

Na, ezért fontos a részvételünk mindenfajta kiállás lehetősége esetén!

A Tiltott Város

Az EU megnézné Felcsútot, hogy mi is van ott kisvasútilag, hogy mire baszták el az ő pénzét. Ezen huzavona van, nem is kicsi, amely újólag azt mutatja meg a kerek világnak, hogy bunkók vagyunk. Ne háborogj kedves, drága olvasó, te is, hisz amikor báncsákaviktort, akkor tégedetis, nem adják meg a tiszteletet, és Szijjártó berendel, csapkod a konyhában, taraja alá üt a gőz, megminden.

Úgy megy ez, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) szeptember végén jönne Magyarországra, hogy uniós pénzből megvalósult projekteket ellenőrizzen. A döntés a látogatásról majdnem egy éve megszületett, a nyári szünet előtt pedig összeállt a végleges program is, vagyis hogy miket akarnak ellenőrizni, többek között a vasutat is a nyomorultak.

De, nyájas olvasóm, gondolhatod, hogy sem a magyar kormány képviselői, sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem egy sor más állami szereplő, illetve a felcsúti kisvasút gazdái sem válaszoltak eddig a megkeresésekre. “Nem tudjuk, fogunk-e tudni találkozni velük, mert két hónap alatt egy emailt nem voltak képesek kiszorítani magukból”. Tartunk itt most éppen, ezt mondják az unijós bácsik.

Lázár annyit is ér persze kikelt magából, hogy a bizottság meg akarja látogatni a felcsúti kisvasutat is, mert mint böfögte: „Kifejezetten botrányosnak találom, amit kategorikusan el is utasítok, hogy a több ezer uniós társfinanszírozású befektetés közül éppen egy, a miniszterelnök szülőfalujában megvalósult projektet próbálnak vizsgálni, amelyet magyar ellenzéki pártok nagyon negatív fényben igyekeztek beállítani tisztán politikailag motivált csalási vádakkal az elmúlt hónapokban.”

Ej, ej, mesélem így a velejét. Mindezt, amit kedves vezetőnk és az ő bejáratott csapata éppen delirál nekünk, a kétségbe esés keserve helyett nézhetnénk tán más szemüvegen is át. Legyünk akkor kalapos Indiana Jones, úgyis nagy keletje van a meséknek. Aztán kiderül, hogy hohó, kedves pajtások, mire nem leltünk az agyag alatt, a mélységes kútban, amely József óta Thomas kizárólagos bejárata, míg el nem jut a nyugalmas ágyig.

És most, hogy elmeséltem a világirodalom történetét, meg egy csöppnyi magyart is, merítkezzünk meg azért a ganajban, gyalogoljunk bele az éccakába, valamint a chivas regalba is szőrmentén. Hol nem volt, vagy talán, vagy se egy Jung-lö császár, a Mingek közül, aki alámerült, és kibekkelte a mongolokat antalliasan, s miután így Gorbacsov segedelmével nagy lett újra, palotát építtetett Pekingben a XV. században, hogy majd később tudja finanszírozni az usákokat, de erre ő akkor még nem gondolt.

Így született meg a Tiltott Város, amelynek majd kilencezer szobája van, meg telis tele mindenféle taóval, hogy csak Micimackó tudna danászni róla kellőképpi módon. Az maga a NER illatos kertje, innen irányították a világ egyik legnagyobb birodalmát, de csak a császár és közvetlen környezete tartózkodhatott a falai között. A kínai birodalom központja volt, sőt, a kínaiak szemében az egész világ közepe, tisztára Felcsút, ahonnan csak egy köpet a Mennyei béke tere.

Eztet nem értik az uniósok, hogy nincsen ott mit keresniük, sőt, örüljenek, hogy luk van a seggükön, és a nagytekintetű nem csapatja le a kajla fejeiket nekik. Ilyen mesék születnek majd az Orbánról szóló históriás énekekben, amelyek műfaji jelegüknél fogva arra hivatottak, hogy dicsérjék az urat, és a lant hangjai mögé rejtezve menjenek a francba, hogy tőlük is van ez a gecület.

Csakszólok.

Kalandorok

Ahogyan Paczolay Béla filmjének végén a három generációnyi szerencsétlenség kezében bőröndökkel gyalogol bele az ismeretlen semmibe, úgy van, úgy létezik valahogyan itt, a környékünkön a NER-rel ellenérdekelt oldal, mert azért balról nem igazán illendő beszélni, ha belegondol az ember.

Meg az is lehet, nem is ellenérdekelt igazán, csak olyan másféle, amelynek semmi arca nincsen, éppen, hogy csak van. Egyelőre még lélegzik, ami funkciót talán életjelnek föl lehet fogni, ha jól odafigyelünk. Itt van mindjárt nekünk Bangóné Borbély Ildikó, akiről kiderült, hogy néz tévét. Dicséretes a világ dolgai iránt való ilyen kitartó érdeklődés.

S ha már nézi azt a tévét, akkor arra is ellenállhatatlan késztetést érez, hogy élményeit megossza velünk sajtótájékoztatón, és erre jut: “Mészáros Lőrinc Echo TV-jében Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta: Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie”.

A képviselő asszony szerint ez nyílt fenyegetés. Ejha. Bizonyára nem olvas és néz Bayert például, akihez képest ez a Szarvas nyeretlen kétéves csupán. Sőt, azt is mondhatnók, az ilyen ellágyulások az írói munkásságok részei, akárha Aranynak a napmeleg meg a tikkadt szöcskenyájak, olyan természetességgel folynak elő az alkotók taknyából.

Aztán a Margit azt a felfedezést is, mint spanyolviaszkot tárta a nagyérdemű elé, hogy ezt a Fidesz rendelte meg, az pénzeli a gyalázatot, mintha nem tudná ezt az egészet a dedóban a leukoplasztos szemüvegű Józsika is, mint evidenciát, sőt, már meg is föstötte csöndespihenő előtt, igaz, sok pacát ejtett.

Azt mondja még a Margit, hogy a Fidesz átlépett egy határt. A magunk részéről csöndesen megkérdeznénk, hogy melyiket és mikor, hol lelhető az a rohadt Rubikon az idő és a tér végtelenjében? Aztán egészen másfelé találnánk meg, mint azt a képviselő asszony gondolja. Mondjuk Pokorni jeges leheleténél, amely felhívás volt a vadászatra, ami azóta is kitartóan zajlik.

Ez így nem fog menni, ilyen szókészlettel és ilyen habitussal. A tapasztott szemű infantilis kölök is tisztában van azzal, ezek ilyenek, gátlástalan kretének, ez létezésük eszenciája, ami valami alvilági habitussá sűrűsödött össze a hatalom súlyos évei alatt, és ez ellenében kéne fölmutatni egy kis szabadságot. Sajtótájékozni jó dolog, csak semmit sem ér.

2018 nem jövő tavasszal fog eldőlni, nem is most, hanem már évekkel ezelőtt megtörtént a baj. Horn bácsi, aki azt hitte, Paulussá válva jobb világot építhet, és azt remélte, ezek is azt akarják, úriemberként viselkedett a túlhatalmával. Pedig ezek csak egyszer akartak nyerni, de nagyon, mert nem a rendszerrel volt bajuk, hanem, hogy nem ők ültek a tetején. Most már igen, és gyökereznek is

Drága Margit, késő van. Ilyen, juj, de rosszak ezek fölkiáltásokkal, sőt bármilyen programokkal sem lehet semmire sem menni. Sőt, nincs is hol elmesélni ezeket, ugyehogy? Tetszettek volna jobban megbecsülni a hátországot, és nem csak egymásért, a szűk bandáért kiállni, ha egyáltalán, hanem azokért is, akik valami perverz vonzalom miatt szimpatizáltak magukkal. Ehelyett élénken asszisztáltak nagy töketlenségükben azok kinyírásához, akik életben tartották magukat a népek szemében.

A Népszabadság után, meg a többi einstand után késő a sivalkodás, hogy nincs egy hely, ahová lehetne menni. Sőt, ahová még elszórtan lehet, ott sem ilyen sajtótájékoztatót kéne rittyenteni. Nem érdekli ugyanis a megalázottakat és megnyomorítottakat a Botka kínja, se az összes többié. A szabadság kósza lehetőségét tessék fölvillantani valahogyan dúdolva, mert más nem maradt, és elveszett minden remény, hogy érdemes itt élni azért.

Lehet azt mondani a mikrofonoknak elvetélt Zola módján, hogy j’acusse, csak semmi értelme nincsen. Úgy vagyunk itt ugyanis kalandor módján, kezünkben bőrönddel, hogy meglátjuk az ismeretlen nőt, és megyünk utána biztosan van valahol lakása sóhajokkal, miközben a Kistehén danássza nekünk: azt hiszi, ki kéne szállni, egyszer talán megpróbálni.

Nem egy biztató kép, és csak Paks lehet a vége, ami után most épp szállnak a légben a győzelmi indulók, miszerint eltűnt az ellenzék. És bármennyire is szar ezt így kimondani, igazuk van. Fenyegetik Botkát, ugyan már, királylány. Még akkor is a milliós óráján csámcsognak majd böfögve, amikor az utolsó gondolkodni képes szimpatizáns is rég éhen döglött. El lett ez baszva, de nagyon.

Félmaraton közel kettőszáz nevezővel Szombathelyen

Szombathely és Bucsu között szervezetten, útlezárásokkal, rendezőkkel ,felvezetőkkel rendezték meg vasárnap délelőtt a Savaria Félmaraton futóversenyt.

A versenyre közel kettőszázan neveztek, és álltak tíz órakor a tömegrajthoz.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A teljesíthető távok 5,  10, és 21 km volt. A legfiatalabb versenyzö tíz éves alatti, mig a legidősebb egy 82 éves úr volt.

Ez is bizonyította hogy a sport, a futás is kortalan .

 Az időjárás ideális volt a versenyhez, aminek hátterében egészség diagnosztika, láb állapot felmérés, és masszázs szolgáltatások is igénybe vehetők voltak.

A részletes  eredmények pedig itt találhatok:

http://www.sportident.hu/20170910_Savaria_kateg_eredmeny.html