A halál hetvenkét órája

Gyurcsány elvett egy havi nyugdíjat, és pokollá tette a nyugdíjasok életét. Mondta a Fidesz közleményben 2019. január 13-án, vasárnap, amikor kicsit engedett a fagy, de azért felhős idő volt. Ezt a Gyurcsányt azért tartották fontosnak közzé tenni, mert 2019. január 11-én, pénteken, akkor még kemény mínuszokban a Fidesz kormányzás kilencedik évében a nyugdíjasok nem kapták meg a nyugdíjukat, holott meg kellett volna.

A közszolgálati televízió egyébként erről nem tudósított és azóta sem, csak a sípályákról akkor, biztosan egészen pragmatikus okokból. Úgy vélhette, aki nem kapta meg, az úgyis tudja, mivelhogy üres a zsebe – meg a gyomra -, a többieknek meg mi köze hozzá, mert sorosmigráncs és jobban teljesít. Nem kell feleslegesen feszültségeket okozni, ha Orbán Viktor Mihály úgyis megvéd a bajtól, az élet pedig közkeletűleg csodaszép.

Működött a taktika. A szomszéd Józsinak a postás hozza a pénzét, utoljára december elején kapott, így már egy hete tarhálási üzemmódban van. Szombaton meglátogatta Éva barátnőjét, aki szintén nyugdíjas, de ő nem tudott segíteni szorultságán, mert nem kapott pénzt Orbán Viktor Mihálytól. Józsi nem hitt neki, azt mondta ilyen nincs, mert ő Kossuthot hallgat és M1-et néz, és ennyit tud a világról. Egyébként nagy Orbán fan, kicsit egyszerű a lelkem.

Elmagyaráztam neki, hogy ilyen ugyan nincs, és mégis van, aztán adtam egy kis lóvét fröccsre, hogy csinálhasson ricsajt. Így lettem Éva helyett Évája, Orbán helyett Orbánja. Nem minden nyugdíjas ilyen szerencsés azonban, vannak magányosak és szerencsétlenek, betegek és lét peremén tántorgók, akiknek ez a péntek olyan lehetett, mint egy jól irányzott gyomros, mert rossz volt a logisztika. Illetve az jó volt, csak szar került a propellerbe.

A nincstelen nyugdíjas-logisztika úgy néz ki, hogy az alattvaló kiszámolja az aprót, rakosgatja ide-oda, és a következő nyugdíjig úgy húzza ki, hogy éppen lenullázza magát lisztből, zsírból, kenyérből, egyébből. Péntek reggelre már semmije sincs, ámde fütyörészve ébred, hogy máma szüret lesz, mert jön a pénz, és lehet menni a boltba csirkelábat venni. Olyan reményekkel teli tud lenni ilyenkor a várakozás, és letaglózó a csalódás.

Amikor ráébred az ember, hogy nincs megváltás, és arra hétfő reggelig kell várni, tehát hetvenkét órát. Nyugdíjasa válogatja a reakciót, ki sírdogál, ki kurvaanyázik, ámde egyik sem dicséri az urat, és péntek estére már állapotba kerül, amiről amúgy magunk közt szólván sem Orbánnak, sem a csürhéjének, de még Gyurcsánynak sincs halovány fingja sem, ezért mesélek nekik róla. Meg az összes szarházi politikusnak is, hogy legyen nekik jelentés a holtak házából vagy az egérlukból.

Görcsbe tud rándulni az ember gyomra, amikor megtudja, hogy kiszolgáltatva az élet kegyetlenségének egy picit még szenvednie kell – hetvenkét órát -, ilyenkor olyan, mintha tökön rúgták volna az embert, és olyan aprónak érzi magát meg tehetetlennek, amilyen valójában is. Viszont most benne csücsül a semmiben, annak a közepében, és ráérez, mire utalt J. A., mint költő mire gondolt, amikor papírra vetette, hogy aki szegény, az a legszegényebb.

Nem is az éhezés, mert azt könnyen abszolválja az ember. A három nap az smafu, az semmi, könnyed fütyörészés. Nem akarok dicsekedni, de van autentikus tapasztalatom kajla életemből fakadólag. És nem az az úri passziós éhség, hogy méregtelenítés, léböjt meg fogyókúra, hogy ehetnék, de nem teszem. Hanem a húzós, hogy ennék, viszont nincs mit. Ilyenekről is vannak ismereteim, ha lesz egyszer egy romantikus fél órám, majd elmesélem.

És nem is a lételméleti éhség, amit Faludy György úgy ábrázolt, hogy nem a gyomra éhezik az embernek, hanem az egész teste, a szervezete neki. Nem is erről van szó, hanem ilyen mindennapos kis gyomorkorgásról, ami megeszi a lelket. A kilátástalanság, hogy mennyire másképpen bír sütni ilyenkor a nap, és mennyre másként fütyöl a madár, hogy mennyire egyedül van ilyenkor az ember. Ezt csak egy hörgő Tom Waits tudja elmesélni, és a nénik fátyolos szemei.

Erről szólt a péntek, meg a szombat és a vasárnap, a halál hetvenkét órája. Miközben pedig Orbán Viktor Mihály miniszterügynök elvtárs meg a haverjai a várban zabálták a háromszáz forintos csülkös babot. Gyurcsány, ja. Meg a Soros. Lehetett volna itt előadni egy Tiborc panaszát, viszont nem szeretem a színpadias dolgokat. Most is azt mondtam, hogy a kurva anyátokat, csak részletesebben. Viszont, polgártársak, máma hétfő, irány a bót.

Kenyér, tej, megminden. Ám soha ne feledjétek ezt a hetvenkét órát. Hogy kinek köszönhetitek. Megvan? Köszönöm.

Németh Szilárd rendet rak

Tessenek elképzelni Németh Szilárdot kendővel a fején, annak búbján összekötve, mint a fogfájósoknak, valamint ujjatlan, virágmintás otthonkában, mamuszban és tollsperűvel a kézben. Vagy inkább ne. Nekem is azért képződött ez a látomás a lázas fejemben, mert ez a mi hősünk takarítani akar. Igaz, nem a porcicás nappalit, hanem az országot pucolná meg, imporítaná ki belőle a neki nem tetsző alakokat, így hát, téged is, nyájas olvasó, ha ilyeneket olvasol.

A dolog ebből fakadóan egyáltalán nem nevetséges, viszont borzasztó. Főleg azért, mert otthonkás képet ugyan nem, de barna ingeset találtam róla, s mivel erős érzékem van a szimbólumokhoz, az is eszembe ötlött, hogy ez egyáltalán nem véletlen, és mért is lenne, ha semmi nincs ok nélkül. A fasiszta rohamcsapatok divatszíne ugyanis az SA-óta a barna, s már csak ezért is jól áll Szilárdunknak ez a cucc. Viszont nem színekre alapozok világnézetet, úgyhogy nézzük, miből élünk.

Németh Szilárd habitusának megfelelően elbődült, ennek ellenére tagolt mondatok jöttek ki a száján, miszerint: “A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége Donald Trump amerikai elnökké választásával.”

Ennek már szaga van, polgártársak, valamint történelmi beütése a globális nagytőkével és a politikai korrektséggel, meg főleg a pucerájjal. Mi több, míg eddig azt hihettük, csak az ötös számú tagkönyv szólít fel fizikai erőszakra, most már a NER emblematikus figurája is. Másképpen értelmezni ezt nem lehet, másrészt és mellékesen édes Istenem, mi van ott, ahol egy Németh Szilárd embléma lehet, márpedig az. És akkor ez van: homokos, füves, vizes sík, meg hozzá a nézés, biccentés.

Viszont ismételjük el még egyszer, nehogy az a vád érhessen, hogy csak a levegőbe beszélek, és az ujjamból szopom az ítéleteimet, miszerint ez egy fasiszta csürhe. Tehát, polgártársak, a fasizmus jellemzői az alábbiak: önkényuralom, a vezérelvűség, a politikai hatalom antidemokratizmusa, a szólásszabadság és a gyülekezési jog korlátozása, a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítése, a munkásszervezetek betiltása és elnyomása, a militarizmus, a totális uralom a gazdaság, a kultúra és a társadalom minden szegmense felett.

Minden olyan rendszer, amely ezeknek a kritériumoknak megfelel, fasisztának nevezhető. Ez nem újság, csak mégis. Ezek jellemzőek a NER-re? Igen. A NER fasiszta tehát? Igen. Ugyanis polgártársak, fasiszta az, aki fasiszta módon érez, gondolkozik, szaval, cselekszik. Ez a lét határozza meg, hogy valaki fasiszta-e, vagy sem, nem pedig, hogy valaki annak vallja-e magát, vagy sem. Németh Szilárd a fasiszta rendszer emblematikus alakja, és, amint látszik, gondolatisága is ehhez korrekt. Ütni akar.

Gazdája, OVM a választások előtt megígérte, hogy elégtételt fog venni. Mivel ő beszari alak, ilyen tulkokkal, mint a rezsibiztos, mondatja ki, ami a sötét lelke mélyén lapul. Most újra választás lesz, ez az uniós, s ez is élet-halál kérdés a Fidesz-nek, így ennek megfelelően viszonyulnak hozzá. Ha nem tartják elégségesnek még a számítógépek sajátos működését sem, akkor fenyegetnek, miként ezt most Németh Szilárd is megtette, s előtte még számos elv- és párttársa is.

Németh Szilárd ebben az új köntösben Ernst Röhm képét idézi meg bennem, az ő csapatai is azért voltak, hogy terrorizálják a társadalmat. Németh mintha egyre jobban hasonlítana is hozzá (külsőleg is), azzal a különbséggel, hogy neki nem szabadcsapatai, hanem szervezett hadserege van. Tankokat vesz, fegyvereket gyárt, és a butaság bátorságával monyol velük. Ismerjük, ha valamit beletesznek a fejébe, az ott zakatol az új jelszóig. A rezsivel is elvolt, most katonásat játszik.

Ez viszont egyáltalán nem tréfadolog, ha látjuk, ki számít ma ellenségnek. A civiltől a tüntetőn át a diákig mindenki, aki él, és nem ők. S mivelhogy a kereszténységből annyit tudnak, ha pofán vágnak valakit, az odatartja nekik a másik orcáját is, mint eddig mindig. De ha a proletár öntudatra ébred, mint annak a jelei manapság mutatkoznak, akkor abból legalábbis polgárháború lesz. Annak kell lenni, ha Orbán és a lázadók is következetesek. Itt tartunk most, nem épp sehol.

JHVH

Mészáros Lőrinc diplomaosztón volt Debrecenben, ahol nem engedték fényképezni az egyik ünneplő embert. Rendőrrel fenyegették, ha csattogtatna, s ő úgy vélte, ezért Mészáros a hibás, hogy az ő bársonyos bőrét zavarná a vaku. Ez az egyik hír tegnapról, a másik ennek a cáfolata, ámde egyik sem autentikus. Sem Mészáros, sem az egyetem nem mondta, hogy az Istenben szerencsés milliárdos inkognitója vagy személyiségi jogai miatt nem lehetett fényképezni. Így minden csak árnykép a falon, ami alkalmas arra, hogy a konvektoros amúgy sem makulátlan renoméját tovább tépázza.

Momentán ott tartunk, hogy vagy így volt, vagy pedig nem. Persze, magunk közt szólván érdekli a rossebet a gázszerelő gyatra képe, hogy óvták-e vagy sem, engemet kizárólag ontológiailag zaklatott fel a dolog, vagy mondhatnám, sub specie aeterniatis, ha Kierkegaard lennék. De nem vagyok az, csak rám kell nézni. Innen vizsgálva viszont a sztori beleillik a rezsim törzs-, és Mészáros egyedfejlődésébe, aki utóbbi nehezen viseli a nyilvánosságot, az előbbi pedig építi Orbán Viktor egyházát, és ágyazza meg a trottyos istenségét. Ahogyan Himmlernek is elment az esze, felhúzta Wewelsburgot, miképpen a mi várunk is gyarapszik.

Benne van egyébként a levegőben, hogy nem lehet csak úgy fényképezgetni a fideszes nagyfiúkat. Ha mást nem is, azt megtanulták azért, hogy a mai politikus rocksztár és celeb is egyszerre, ezeknek az összes kínjával megverve. Egyet fingik, már mindenki tudja. Orbán Führerről is kiderült a karmelitáknál, hogy fordítva fogja a gundelbicskát, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mészáros is hathatósan megkérte volna az egyetemet, hogy ne készülhessen róla faragott kép. Amúgy is olyan nyúzottnak látom mostanában, még kiderülne róla, hogy nem halhatatlan. Ő sem.

Vagy mondhatnánk a Sorost is bűnösnek a fennforgásban. Hogy ő fertőzte meg migráncsos muszlimitással az egyetem agyát, és máris látszik a baj, hogy jönnek az arab számok is elveszejtésünkre. Mert ebben az estben, hogy Mészárost nem lehet ábrázolni, a Korán lehet az útmutató. A könyv azt mondja ugyanis, hogy életet csak Isten képes teremteni, az élet ábrázolása így a valóság megkettőzése, következésképp bálványimádás, egyfajta világteremtés. Mert a hit képpel ki nem fejezhető, a jámborság pedig csak írásművészettel elképzelhető. Ha ezt tudnák a fiúk, a keresztényvédő minisztérium egy egész fényképészhadat terelt volna oda a gonosz ellen. Mégsem tette.

Egyébként mindig bajba kerülnek ezek, amióta hitetlenül lettek hívők. Elkábította őket a tömjénfüst vagy megrészegültek a misebortól, ez nem tudható. Az azonban igen, hogy mindig elvesznek a szakralitás dzsungelében, és most kéretik brazil őserdőkre gondolni, amíg Orbán vadiúj fasiszta cimbije le nem tarolja őket. Köszönöm az erőfeszítést, viszont most új kihívásként – meg, hogy igazam legyen, azért – szánkázzunk vissza az időben egészen 2013-ig, amikor Illés Zoltán még falkatagként arra intette egyik képviselőtársát, hogy “miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára“. Azóta ő is megvilágosodott.

Ámde, ebben a hat éves kontextusban Illés képviselő kéretlen szavai óhatatlanul is a Bibliát hívják elő az ateistából, mégpedig ezt a részt: “Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (1Móz 20,7). Ebből is kitetszik, hogy Illés képviselő, jóllehet, nem is akarta igazán, akkori főnökét elemelte az anyaföldtől, és, mint látjuk, lebegése azóta is tart. Így épül a fidesztemplom, amely annyira ökumenikus, hogy a világvallások java része is megfér benne. Sajátos módon, és még csak nem is tudják, de ezzel a gesztussal még hátrébb megyünk az időben, a kút mélyibe bele.

Egészen Lilithig, Ádám első és igazi feleségéig, aki azonban lázadásként kimondta Isten valódi, különleges és félelmetes nevét: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), és el is kárhozott. Ahogyan a Brian életében is megkövezésre ítélték Matthiaszt, Gott városának fiát, mert kimondta a Jehova nevet. Aztán láttuk, mi lett a cirkuszból. Istent tehát különös megfontolásokból a JHVH hangsorral jelölik, mint ahogyan erre a minénkre is megszületett az érvényes szimbólum, amely ez: O1G. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ezért nem lehetett Mészárost fényképezni a debreceni egyetemen. Oszt jó napot.

Minek?

Még valamikor egy gyenge pillanatában OVM megígérte, hogy igazi újságírók igazi kérdéseire fog válaszolni, amitől mintegy fél évig lázban égett a jámbor slapajtársadalom. Mind az összes készítgette, gőzölte, kefélte a frakkját, igazgatta a csokornyakkendőjét, hogy a nagyúr elé járul majd, ha böffenteni méltóztatik. Én tényleg nem tudom, miben reménykedtek, miben hittek, s legfőképp, minek? Mintha lenne értelme ennek az egész felhajtásnak.

Annyira fente a fogát az újságíró horda, hogy fogaik csattogása a várig hallatszott, amitől OVM vagy beszart, vagy egyszerűen csak hazudott, amikor randit adott, de az interjúból kormányinfó lett, ilyen pótcirkusz. Mindenesetre a formát megadta a főnök, kiöltözött, mint Szaros Pista Jézus neve napján, és már ez is valami, ha tudjuk, másokat zsebből vagy nyakkendő nélkül részesít a kegyeiben. Az újságírók meg lettek becsülve úgymond, ámde természetesen nem az összes.

Csak, aki bebocsátást nyert a szentélybe. Akinek sok volt már a fekete pontja, az cseszhette, viszont nem járt rosszabbul mégsem, mint aki közelről csodálhatta a kiállítási darabot. Egyik sem tudott meg semmit semmiről ugyanis, mint az várható is volt. Ilyképpen a falakon kívül rekedtek jártak jobban, vidáman elsörözgethettek, míg a kiválasztottak személyesen találkozhattak a semmivel, és ez filozófiai szempontból már valami.

És mégis a sörözgetők nyüszítettek, mintha leszakadt volna a szörnyű mennybolt. Magam viszont nem értem, komoly, felnőtt emberek mért nem érzékelik a körülöttük elfolyó valóságot, amely alaphangon is azt mutatja, hogy A./ – Be sem engedik őket, B./ – Nem kérdezhetnek, C./ – Ha mégis, választ nem kapnak. Ennyit kínált a hét határra szóló esemény, nem többet és nem kevesebbet, és mégis olyan ricsaj lett a be nem engedés miatt, mint valami óvodai homokozóban.

Én azt nem állítom, hogy annyira okos volnék, meg napkeleti bölcs, ellenben már elég öreg és cinikus, s mindez följogosít arra, hogy jóindulatú mosolygással nézegessem ezt az értelem nélkül való palávert. Vannak emlékeim ugyanis, mégpedig abból az időből, amikor OVM még nem ment föl a mennyekbe, félig még halandó volt, és szóba is lehetett állni vele. Ezt a méltatlanságot többször is abszolváltam, amit interjúnak neveztek.

Van egy kellemetlen hírem. Az első ciklusának vége felé, amikor már elöntötte a szar a manust, már akkor sem válaszolt kellemetlen kérdésekre, mellébeszélt vagy hallgatott, és ezt a módszert fejlesztette oly tökélyre, hogy már szóba sem áll senkivel. Én már akkor lemondtam róla, így az, hogy most nem engedtek a ketrece közelébe, egyáltalán nem nóvum és még csak nem is baj. Neria így működik, és ezt tudomásul kéne venni. Bármennyire is abszurd, de ez a mi valóságunk.

A mentális betegségek úgy működnek, hogy a delikvens ül a kis szobájában, látja az odakinti világot, amitől egy ajtó választja el. Vágyik kifelé, érzi, hogy ott a helye, de az ajtót képtelen kinyitni. OVM is elvan a saját kis ketrecében azzal a különbséggel, hogy ő maga reteszeli el az ajtaját, nem is akar kijönni, be sem enged senkit. Ott bent küzd a macsetéjével, kaszabolja a démonjait, teljesen fölösleges foglalkozni vele, hacsak nem egy neurológusnak.

A kívül rekedt újságírók azon szomorkodnak, hogy nem testközelből hallhatták azt, őszentsége nem foglalkozik üzleti ügyekkel? Az felemelőbb, ha az emberi képibe mondja, hogy nem foglalkozik nőügyekkel, hogy ez a jogászok dolga, esetleg boldog karácsonyt, vagy oszt jónapot? Mert ezek a válaszvariációk az igazi kérdésekre, és ezek után ríni fölösleges, ennél még a nem kérdezés is jobb. Legalábbis én így vélem, felismerve szerencsétlen hazám végső romlását.

Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom képébe köpünk. Ennek analógiájára vélhetnénk, az sem, ha az Orbánéba meg igen. Faramuci a helyzet, mert az lenne a helyes felelet, hogy tényleg, viszont más lehetőséget ez a pojáca nem hagy. Vagy lehányja az ember, vagy elfelejti. Most azokat ne számoljuk, akik lepippantják. Így alakul ki OVM érinthetetlen világa, amit lebontani viszont már nem az írástudó dolga. A recept kész és csak ennyi: országos sztrájk és engedetlenség. Teljesen fölösleges Orbán képit bámulni, ahogyan az tegnap is kiderült.

Mert minek?

Kutyareform, előadás kutyákról, kutyásoknak

Nyakas Gábor Kutya Tréner, nemzetközi versenybíró és rendőrségi kutya kiképző volt a vendége az Agora művelődési központnak csütörtökön este.

A nézőtér alaposan megtelt állatbarátokkal és kutyákkal foglalkozó kollégákkal. De sokan csak kíváncsiságból jöttek el hogy lássák meghallgassák a külföldön csak „A Magyar kutyasuttogóként ismert kiképzőt.
További fotóim ide kattintva láthatók.


Interaktív programjába több helyi kutyás gazdi is részt vett kedvencével.
„Gábor egészen fiatal kora óta a kutyák bűvkörében él. Különleges képességei, és a kutyákkal való kapcsolata már ekkor legendássá vált környezetében.
Idővel ez a képesség a hivatásává, és munkájává vált. A világ legjobb kutya trénereinek Bárth Bellon, Ivan Balabanov, Dr.Helmut Reiser, Fred Hassen előadásainak folyamatos vendége.
Cesar Millan előadásinak magyar szakmai referense.
A kutyák nevelésének területén elért módszerei egyszerre forradalmiak, egyedülállóak, de mindenekelőtt hatásosak.”

Filmekkel is bemutatott nevelési példáit a színpadon, idegen kutyákkal szemléltetve tette érdekessé. Élő helyzetei a hétköznapi kutyanevelési problémákra nyújtanak megoldást.

Az előadás sorozat keretében az előadások végére mindenki érteni fogja nemcsak a saját kutyáját, hanem általában a kutyák viselkedését, jelzéseit.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Mire gondol?

Mire gondol a talpnyaló, ha Szijjártót évembernek jelöli? Mire gondol a Szijjártó, mikor mindezt elhiszi?
Elégedett, boldog-e, mutatja is asszonyának, látod-e? A talpnyaló a júdáspénzt kapja-e? Rakja aztán bele neje zsebibe? Asszonya most kiköp vajon, vagy csókolja az urát nagyon?
Mire gondol a diákunk, mikor ordít, hogy a francba, és a tanár, hogyha ezért megtagadja? És a szülő forradalmárt keltve ki? Félti-e, vagy büszke ő?
Mit gondol a tüntető, és a rendőr, aki képen fújja vagy a térről kiszorítja? És a homlessz, mikor viszik, mire gondol, hova el? És a rendőr érti-e, a cókmókot égetve, érzi-e?
A bemondó, aki mondja, hiszi-e, vagy élvezi a hazugságot be az ember képibe? A pap temetve, mire gondol? A fájást érzi-e, vagy rutinból végzi-e?
Az öngyilkos hulltában bánja-e? Mire gondol a janicsár otthonából cibálva ki népeket? És mire a népek az ég alatt? Nézgelődve, hogy mi maradt, semmi se, kutyakölyök, síró gyerek, nénike.
Mit akar a tajtékos ég? Mit a hó? Mutatni, hogy megfagyni jó? Mit vonyít a kutya az égre? A tudós, ha néz üvegedénybe? Mire gondol Mészáros vagy gondol-e?
A nyugdíjas a csirkenyakkal boldog-e? Farral, háttal, a lábával mormog-e? Protkójával csattog-e? Esernyővel hadba szállva kardoz-e? A pénztárban sorban állva számol-e?
Vezérünk a várában reszket-e? Gundelt nyelve böfög-e? Meccsre szállva álmod-e? Alánézve térkép neki, vagy haza? Szülőfalu, kavicsbánya, lábnyoma?
Áfonya vagy libaszar? Otthon főzött, otthon töltött kockás ing. Ülepverő trottyos gatya, bakafing. Soros árnya, kölcsön kapott gyárüzem. Mire gondol, mikor pénzed veri el?
Mire, mikor elszedi, mire, mikor repteti, vagy aranyba fekteti? Mire, mikor hazudik? Mire, hogyha álmodik? Pöttyös labda, futballcsuka kisvasút? Kevlár ruha, kalasnyikov, alagút?
Ha színházat zárat be, embereket járat le. Mire, mikor menekül, függöny mögé települ? A csokidat fölzabálja, életedet lenullázza, kiirtja az erdődet, beszántja a földedet. Tarrá vágja a hazát, növeszti a valagát.
Mire gondol, hogyha Istent hazudik? Mire, hogyha aztán elbukik? Isten vajon látja-e? Csipás szemmel nézi-e? Látja-e, hogy mit csinált?
Lefizetve elfordult és félreállt. Nem is volt és nem is lesz, vagy meghalt? Most titokban temetik? Félre nézve nagy suttyomban földelik. Eloszlik mint buborék, vagy maradt kis csoda még.
Feltámad a pusztaságon. Látja majd, hogy sírhalom, akkor mire gondol vajon? Hogy elcseszte teljesen, nincsen már hatalma sem. Zavarában fütyörész, elsomfordál, odébb áll.
Onnan figyel, kerek szemmel nézi azt, miként kúszik a helyére egy paraszt. Szobra lesz és temploma, százszor csókolt lábnyoma. Mikor másodszor verik agyon, Isten mire gondol vajon?

Babgulyásos forradalom

Mindnyájunk kedvenc maffiózója, Al Capone bácsi annak idején adócsalással bukott meg, s ahogy most kinéz, a mi imádott rosszfiúnk, OVM pedig a zabálás miatt zuhanhat alá, mert az élet kegyetlen bír lenni és kifürkészhetetlen. Mindez persze csak idea és ábránd, reménykedő feltételezés, hogy netán túlcsordul a bili, mert sohase lehessen tudni. Mostanában azt is állítják, hogy a francia forradalom annak idején azért (is) robbant ki, mert abban az évben rossz volt a termés.

Al Capone bácsi ugyan az élet császáraként haligalizott, végig gyilkolászta és rabolta fél Chicagót, mert lehet, hogy a helyi Polt a kezében volt, így semmit sem bizonyítottak rá, az aktuális NAV-val viszont vagy nem számolt, vagy nem bírt, ez lett a veszte. Mondhatni, egy apró banánhéjon csúszott el, és aztán meg is rogyott, elvitte az Alcatraz meg a szifilisz. OVM bácsi annyival nagyobb ganyé őnála, hogy neki az adóhatóság is a zsebében van, sőt, az egész ország. Viszont szeret zabálni.

Mint majd megmutatom, ebbe is bele lehet bukni, ha úgy állnak a csillagok. A gyomor nagy mókamester, s nem épp véletlenül. Minden organizmus első és voltaképp egyetlen célja, hogy energiához jusson, J. A. is első helyen említi a mindenségben, ehess, ihass, etc., mint az közkeletű. Ez az energia lehet a zöldellő fű, egy másik organizmus lába vagy a napfény, esetünkben a csülkös bab vagy babgulyás, ez, bár kulinárisan egyáltalán nem mindegy, forradalmilag viszont igen.

Mert itt van nekünk ez a Gundel és az ő várbéli menzája, ahol fillérekért ehet az, akinek amúgy is sok van. És, ha valami, ez bírja zavarni az állampolgárt, hogyha ő igen, én miért nem? Ez még a netadónál is nagyobb felhajtó erő lehet, csupán az a kérdés, hogy falvainkba, tanyáinkra és városaink peremeire eljut-e az az információ, hogy OVM annyiért kap csülkös babot, hogy annyiért tán az is meg tudná venni, aki egyébként órákat áll sorban a krisnásoknál ugyanezért, mert nem telik rá. Mert neki háromszázért senki nem ad, csak ingyért, ami életmentő, ellenben megalázó dolog.

A csülkös bab (vagy babgulyás) így válik szimbólummá, a lét két peremén állók összehasonlító nyelvészetévé, s most ezt az ízlelőbimbókkal tessenek egészen konkrétan érteni, mert élni kell, ha van még hozzá kedve az embernek. De Camus-tól tudjuk, az öngyilkosság oka soha nem lehet egy tál étel, még sok sem, csupán az élet értelmetlenségének érzete lehet az, ezt viszont kiváltság és babramunka elérni. Így, az éhező delikvens előbb vágja pofán szenvedésének okozóját, mintsem fölkösse magát.

Egy tál babot nem lehet a gomblukba tűzni, mint valami őszirózsát, az O1G-s kokárdát viszont igen, s azokban a körökben, ahol én forgok, az ilyesminek mostanában nagy keletje van. És még eddig töketlen ellenzékünk is ügyes, mert, mint kiderült, törvényjavaslatot nyújtanak be, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a várban. Ha ügyesen kommunikálják, ebből a Fidesz és OVM jól kijönni nem tud, és újabb lapát szén kerül a tűzre.

Mert gondoljunk csak bele, bármilyen indokkal söprik is le az asztalról – a valljuk meg eszement, ámde rafkós – javaslatot, csak az jön le belőle, hogy ezek még a kisdedeket, a betegeket sem tisztelik, őket is sorsukra hagyják. S mivel társadalmunk a cuki kutyákon kívül a cuki kiskölkek és a betegek sorsa fölött érez erős empátiás késztetést, máris kész a recept, hogy lám, ezek embertelenek. Azok egyébként, viszont ezzel jól lehet demonstrálni.

Sőt, ha egyszerű képletekkel azt is elmagyarázzuk a szűkölködőnek, hogy mindenképp ő fizeti helytartóinak nagy zabálásait, míg ő tyúklábra kuporgat, a hatás négyzetre emelhető, mert a jóllakottság vágya, illetve a vele szemben álló korgó gyomor sok zsarnokot lelökött már a trónjáról. Itt cseszte el OVM, de nagyon, hogy nem tudott parancsolni a gyomrának, és urizál a zabálásban, holott még késsel, villával enni sem tud rendesen.

Van egy ziccerünk megint, kiderül, mire megyünk vele. Annyit még el lehetne mondani az éledező tudatú, babgulyáshiánytól sújtott leendő lázadóknak, hogyha a dagadt papokat vetik be ellenük, akik majd a lemondás gyönyörűségeiről magyaráznak, nekik sem kell feltétlenül hinni. Mert figyelmezzünk arra, hogy még Jézus is borokkal és halakkal kurválkodott, szaporította, átváltoztatta azokat az éhezőknek, és nem occsóér zabálta tele magát velük.

Illetve végső és aljas csapásként azért figyeljünk arra is, hogy az utolsó vacsorán állítólag borral, kovásztalan kenyérrel, sólettel, báránysülttel, halszósszal és datolyával vesztegette meg az apostolokat, míg Sziddhartha herceg, midőn elindult a megvilágosodás felé, beérte naponta egy marék rizzsel. Ezt csak miheztartási gondolkodásilag vetettem ide, meg, hogy ne legyen lelkifurdalása a proletárnak, amikor a babgulyás nevében megindulva elfoglalja a köpcös Krisztusban felszentelt irodáját, mint valami elszabadult Auróra.

Várjátékok Neriában

Tegnap kiderült, hogy kormányunk nem lát sem okot, sem indokot, sem lehetőséget az Európában kirívóan magas ÁFA csökkentésére, amely adónem a legrászorultabbakat sújtja leginkább a fogyasztást sarcolva, úgymint parizer és tyúkláb. Ugyanakkor a Gundel látja majd el kaviárral a miniszterelnökséget a várban, ahol várkapitányságot is alapítottak, hogy ez egy kisebb ország GDP-jét kitévő pénzelkúrásokat koordinálja. Tovább alakítgatják és építgetik a panoptikumot, amely nem egyéb, mint a parasztgyerek-neodzsentri hermetikusan lezárt vidámpark-birodalma, kilátással a Dunára, viszont megszentelve.

Ez így egyben nem komilfó, igaz, külön-külön sem igazán. Viszont megmagyarázható, ha a csillagokra nézünk. A mi várunk, amely immár az ő vára, pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve épült fel, hogy a köpcös még életében beköltözhessen, egészen egyszerű szakrális okokból, mint ezer évekkel ezelőtt a piramisok. Ezeket a közhiedelemmel ellentétben nem önös érdekből, hanem azért ácsolták nagy lelkesedéssel, hogy fennmaradjon az ország. Piramis híján ugyanis a nagy fáraó – aki esetünkben Bödöcs után a felcsúti Ramszesz – nem tudta volna óvni az ő népét a túlvilágról, és vége lett volna mindennek.

Magyarország népe is menten elpusztulna mind, ha a fellegek közül nem vigyázná őt OVM háromszögletű szeme, amely beteljesíti a mesét, a suttyó parasztgyerek útját az avas szagú parasztudvartól a bíborig meg bársonyig. Azzal a megszorítással, hogy tüzet okádó sárkányt legyőznie nem kellett, elég volt csak ezt hazudnia. Az egész mostani cirkusz tehát bűnben, mocsokban fogant, így szükségszerű lesz, hogy főszereplője bekerüljön a történelemkönyvekbe és emlékét megőrizze az utókor. Ámde nem valami fényes lapokon, hanem hátul, a sufniban, hasmenéses varjak által összeszarva, szügyig guanóban.

Bármily hihetetlennek is tűnik, énnálam a biztosítékot végleg ez a Várkapitányság Nonprofit Zrt. verte ki, amely arra hivatott, hogy a tengernyi pénzelkúrásokat koordinálja. Mert még az ÁSZ szerint is eddig teljesen átláthatatlanul és ellenőrizhetetlen módon loptak a várra szánt lóvéból, aminek nem az a megoldása, hogy a bűnösök tökeire lépnek, hanem új nevet adnak a lónak, hogy olajozottabban működhessen a harácsoló gyárüzem. Viszont nem ez tette be a kaput, hanem a név, ez a várkapitányság, mert semmi sincs ok nélkül, és ez is azt bizonyítja, hogy a fiúk a fáraót – felcsúti Ramszesz – óvva kiemelik mintegy az időből ezt a teret, s benne őt, hogy ne rohadjon annyira, azért.

Beláthatjuk egyébként, nem pusztán arról van szó immár, hogy OVM király óhajtana lenni. Sokkal inkább – amely persze egylényegű ezzel – Isten fia vagy unokája, hatalmát tőle eredeztetve, mert az játszódik le a szemünk előtt, hogy OVM elemelkedett az anyaföldtől, és nekilátott levitálni, úgy, mint Nicanor atya Macondóban. Igaz, ő ezzel Isten létét akarta bizonyítani, míg mi e jelenség okán a sátán létezését látjuk bizonyítottnak, de ez sem baj, lesz kit legyőzni a várostrom során. Mert ha kapitányság van, annak is kell lennie, hogy hűek maradjunk a színházhoz, ami az egész világ, igazi megdögöléssel fűszerszámozva.

Különben is csak ez következhet, hiszen a halandók elől le lesz zárva a szent terület, pláne a tüntetési szándékkal közelítők elől, a hajléktalanokról nem is beszélve, bár ők a rossz lábukkal nem is indulnának oda. Mindegy. Ha már várasat játszunk, akkor az ostromlók odahagyhatnák az atomkori módszereket, úgymint megafon és jelzőfüstök, és eleik jól bevált módiját követve alááshatnák a falakat, elővehetnék faltörő kosaikat és kampós létráikat, amellyel OVM bazi nagy erkélye megmászható, míg ő a Gundel nyolcszáz forintos babgulyásával locsolgathatná őket, ilyenek. Hogy most teljesen elmentem az abszurd világába, annak is jó oka van.

Az mégpedig, hogy a falakon kívül rekedteknek már tök mindegy. Mert, amíg ezekkel a történelmi játékokkal szórakozunk itten, az is kiderült, hogy a várkapitányság megalapításával egy időben a társadalom resztlije halálra lett ítélve, és a kivégzés módját a CÖF kezébe adta az istenkirály. Az Echo Tv-ben ugyanis egy bizonyos Szalay-Bobrovinczky Vince államtitkár a pofánkba mondta, hogy Csizmadia László és csapata dönt arról, mely civilek kapnak pénzt, ki pedig nem. Azok semmiképp, amelyekről az istenkirály úgy gondolja, hogy nem értenek vele egyet. Tehát sokan.

A civilek olyan feladatokat látnak el, amelyeket az állam nem képes, vagy nem akar. Ha a civileknek nem tetszik a pofája, például nem segíthetik a hajléktalanokat, nem oszthatnak ételt, ilyenek. A társadalom jelentős része tehát politikai okok miatt halálra ítéltetett, és ezt most ki is dobolták. Ilyen eddig még Neriáben sem fordult elő, de most már igen. Így, kedveseim, hogy egybeesik az uralkodó mennybemenetele, s vele párhuzamosan a fölösleges alattvalók kvázi likvidálása, ideje van az ostromnak, hogy legyen valami dolga is annak a kurva várkapitányságnak.

Bár addig bajosan, amíg a Messengeren ilyen üzenetet kapok egy ismerőstől, és éppen most: “Jókat osztasz meg. Sok mindenben egyezik a véleményünk, de én félek állást foglalni. Neked biztos nincs veszíteni valód.” – Most mit lehet erre mondani?

A vicc és viszonya a tudatlanokhoz

Az Orbán farából kilógó sajtótermékek identitási válságban vannak mostanában. Miután a hagyományos fegyverzetük elkopott, kifogytak a gyalázkodó jelzőkből, Schmidt Mária pedig kijelölte az új irányt a viszonyuláshoz, miszerint az ellenérdekelt fél debilis bagázs, tudatlan és ostoba csürhe, zsigeri félelmüket úgy óhajtják leplezni, hogy igyekeznek nevetségessé tenni és kiröhögni a földrengést, ilyen jóvan Pistike, csak duzzogj kicsi hülyém attitűddel.

Tüntikéznek, írja a valagból lafogó sajtó, még helyesen sem tudnak írni a nyomorult tábláikon, és egy napkeleti bölcs óriási arcával igyekeznek meggyőzni magukat és néhány olvasójukat arról, hogy csupán a tudatlan aljanép lázad ellenük Soros pénzén és vezérletével. Nem értenek ezek semmit. Nem ehhez vannak szokva, hanem trombitaszóhoz meg ágyúdörejhez, valamint a tagolatlan üvöltéshez, amiért kitüntetéseket és érdemrendeket oszt a gazdájuk.

Én magam is egész jól szórakozok azon, hogy amikor irányosan és módszeresen használom másként a nyelvet, mint azt Kásler előírja, mindig megkapom, ez még helyesen sem tud írni a böszméje, mit is várhatnánk tőle. Az ilyenek nem olvastak Füst Milánt a külön bejáratú írásmódjával, ami ölég messze van az akadémikustól, viszont arra szolgál, hogy meglegyen a mondata sajátos ritmusa és lejtése. Ő is mi a francot akar a nyomorult, ugye.

Mindezzel nem arról meséltem, hogy én vagyok a helikopter, hanem, hogy a valagból kandikáló csahosok nem értenek semmit a világból. Még, hogy emlékeztessek a furcsaságokra, az előző bekezdésben a szórakozik igét, amely ikes, direkt használtam más ragozásban, mert a nyelv nem örökéletű és változatlan totemoszlop, hanem élő organizmus, és ilyképp rugalmas is, ha úgy akarom. Ez csak a tüntetés plakátjainak nyelvezete miatt jutott eszembe.

És ez a nyelvezet, illetve annak meg nem értése és a rajta való rosszindulatú mosolygás pedig azon méláztatott el, hogy a móka és a kacagás véresen komoly dolog. Ha olyan a szándék, ölni is lehet vele. Sőt, egészen ismeretlen helyekről fakad, nem véletlenül írt róla dolgozatot Freud bácsi “A vicc és viszonya a tudattalanhoz”, amelyet én kiforgatva schmitteltem meg, mert úgy meséli el, amit mondani óhajtok, és így láttam rá garanciákat.

Ottlik is sóhajtozott mindig az elbeszélés nehézségein, Bergson pedig egy egész kötetet szentelt a nevetésnek. Ezek is azt mutatják, amit tudatni akarunk a nagyvilággal, az számos módon megtehető, és nem mindig azt jelentik a dolgok, amit mutatnak, de ez már szemiotika és szemantika, hogy végleg elborzasszak az olvasástól mindenkit, holott csak azt akarom elmagyarázni alaposan, nem mi vagyunk a hülyék, hanem az, aki nem érti a tréfát.

Ez sem öncélú dolog azonban, mert ha hiszik, ha nem, fizikailag tud fájni szinte az ostobaság, s ha ez még kánonná is emelkedik, akkor az a társadalom megérett a pusztulásra. Itt tartunk most egyébként. Például a kétfarkúakat sem értik, azt hiszik, akkor viccelnek, amikor örök életet és ingyen sört követelnek, és az a komoly, ha buszvárót ácsolnak, pedig fordítva van. Az első ontológiai, a buszvárós viszont esztétikai kategória, az egyikbe bele lehet dögleni a másikba csak módjával.

A seggmédia pedig, amikor azt a táblát, amelyen az áll, “Sorosbérenc vagyok”, komolyan veszi, hogy na, ugye, ő megmondta, míg azt, amelyen így szerepelt a felirat: “Sztjrák”, kiröhögi, hogy ez hülye. Ilyenkor hibázik hatalmasat, mert az első az ő pofájába köp voltaképp, a második pedig így mondja el a véleményét az oktatás siralmas helyzetéről, és alaposabban, mint egy száz oldalas tanulmány. És a második miatt tör majd ki a forradalom.

Ezek pedig röhögnek rajta, holott nem egyéb ez a módoltan elrontott felirat, mint nyakukon a kés. Mondom, veszélyes, ha az ember nem rendelkezik az irónia és cinizmus készségeivel, de mit lehessen tenni. A röhögés komoly dolog, Karinthy sem ismert a humorban tréfát, mint emlékezhetünk, de, ha ezen a vonalon – mármint Karinthy – kezdünk el tovább elmélkedni, akkor eljutunk a ma divatos kultúrharcig, ezt pedig nem akarom igazán.

Mert csupán annyit szerettem volna demonstrálni, hogy a humor klafa dolog. S nemcsak azért, mert jót lehet röhögni rajta, hanem azért is, mert ez egy olyan közös nyelv, ami a hatalomtól természeténél fogva idegen. Olyan ez nekik, mint a sifrírozás. A képibe dörgöli az ember, hogy hülye, és még csak meg sem érti. Leírhatatlan, minden másra ott van a mastercard. Bár, aki baginacsán szocializálódik, attól nem is olyan nagy csoda az ilyen demencia.

A lázadás esztétikája

Tegnap kikerült az éterbe az a felvétel, amelyen Varju László képviselő színjátékot folytat, és félrevezetésül vereti meg cibáltatja magát, sőt külön kérésre a lábát is csavargattatja, mint valami mosott ruhát a patak partján. Az előadás oly jól sikerült, hogy le sem adták közszolgálatilag, mert megzavarta volna a rózsaszínű vattacukros kurvavilágot. Viszont, mint ahogyan minden napvilágra jut előbb-utóbb, a szépségkirálynő pornófelvétele, az őszödi beszéd és Kósa kupakjai, ez a színjáték is közkincs lett, hogy elgondolkoztassa az olyan panelprolit, mint amilyennek magam is születtem.

Azt mutatja nekünk ez a kis színes, hogy négy fogdmeg kezelgeti a képviselőt nagy elszánással és emellett szenvtelenül, mint gyakorlott bérgyilkos, tapasztalt verőhuszár vagy keretlegény, ez még felugrik jeligére. Olyan hűvös, érzelemmentes a dolog. Nincs szó indulatról, ez is egy szakma, amit aljanépek végeznek mocsadékok megbízásából, mert így ránézésre ilyesmit igazi férfiember nem tesz, csak és maximum vak komondor tulajdonosok meg bandában nagypofájú beszariak. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy képviselőt klopfoltak – bár az is döfi -, nézegessük csak a közösen ütlegelés tényállását és az ebből való fakadásokat.

Varju Lászlóból hős lett, mártír, népmesei alak és szenvedő Krisztus, pedig nem is akarta igazán. Ő csak olvasgatni akart, erre nekiestek, s abban a pillanatban másra nem is gondolt, mint, hogy szorult helyzetéből szabaduljon, egy perc múlva pedig már szimbólummá vált. Így születnek a legendák, és így rúgja tökön magát a rendszer. A tüntetők közül kiemelt füstgránátos lány, a hajnalban elvitt újságíró mind egycsapásra és szinte akarata ellenére válik mitikus alakká, amely azt mutatja a tüntetőnek és arra biztatja, hogy lehetne ő is kamikázé. Így szoktak kitörni a forradalmak és parasztlázadások.

A néplélek könnyen azonosul a szenvedővel és elnyomottal, főleg, ha szembe állítják a legkisebb fiú hősiességét a zsarnok királlyal. Esetünkben míg Varju képviselőt négyen teperik le, a mi királyunk kizárólag négy napszemüveges fogdmeggel körbevéve jelenik meg a nagyvilágban, plusz még a kevlár a nagy gyomrán, ami különösen előnytelen, viszont undorító is. Ő utcai harcosnak nevezi magát, aki rendíthetetlenül áll az ágyútűzben, csak néha szalad a függöny mögé. Míg Varju képviselő, a lépcsőházi harcos entestével vesz részt a küzdelemben, s főleg túlerő ellen, azonban rendíthetetlenül, holott csak a szabadulás esélye nélkül földre teperve és megbéklyózva.

Ha Orbán járna színházba, végezne némi esztétikai erőfeszítést magában és tisztában lenne néhány fogalommal, úgymint komédia vagy tragédia, esetleg katarzis, akkor nem követne el alapvető hibákat, amellyel önmagát nevetségessé, ellenfelét pedig hőssé teszi. A NER viszont tapló az urával együtt, és – többek között – ez is okozza majd a vesztét. Nem érti, így el nem viseli sem a gondolatot, sem a humort, beleájult az ájtatos pátoszba, amit megvédeni másképp nem, csak erővel tud. S emellett, mint a bálványokba menekülő paleolit népek, fél is, és a sokaságban véli megtalálni a biztonságát.

Nem véletlenül érkeznek tapsoló lengyel vendégmunkások, a tízezres tömeget sem ok nélkül nevezik párszázas csürhének, így győzködve magukat, hogy ez még nem a birnami erdő, holott, de, bizony az. Ezzel viszont a receptet is megadják a lázadóknak, mert, ahogyan ha öt Varju László állt volna a négy fogdmeggel szemben, s nemcsak ez az egy, akkor nem leteperték, hanem elfutottak volna, hasonképp, ha folyamatosan csurig lenne az utca rájuk mordulva, elrohannának, mert beszari alakok voltaképp. Egy nagypofájú galeri, nem véletlenül menekül már szinte az összes minden olyan helyről, ahol nem az akluk van.

Mert idézzük csak magunk elé nagyjaink fancsali, kétségbe esett arcát az Európai Parlamentben, amikor Sargentini oktatta őket, és nem volt egy Kövérjük, hogy kikapcsolja a mikrofonját. Mindezzel nem azt óhajtom sugallni, hogy ezek csak az erőből értenek (de), azt viszont végképp nem, hogy pofán kéne verni őket. Tanulva Gandhitól már az is elég, ha annyian vannak az utcán, hogy ne lehessen őket egyesével leteperni és elcipelni, mert nincs annyi emberük. Láthattuk, hogy négy fogdmeg kellett egy Varjuhoz, egy tízezres tömeghez negyvenezer rendőr kellene, annyi meg nincs, ha csak nem importálnak Moszkvából. Sokszor kell sokan lenni, ami kitartást, türelmet és bátorságot igényel, viszont megéri. Erre tanít ez a tél.