Semjénség csóró nyugdíjasoknak

Én nem tudom, nem vagyok otthon ebben, de valószínűleg még nem kezdődött el a szarvasvadászati szezon, ezért a tesztoszteronjait a népekre eregeti Semjén elvtárs ezekben a napokban. Aktív, buzog, ilyképp kártékonysága nem lineárisan, hanem hatványozottan működik, hogy cseszné meg. Pár napja még azt tudtuk meg tőle, hogy a pártja voltaképp nem létezik, csak bokréta Orbán kalapján, szotyola a vezér zsebében, az elvadult eszmék hordozója csupán, és most is a falak mögött kajánkodva akar betenni a választópolgároknak, hogy ne lehessen nyugodásuk egy csepp sem.

A nyugdíjtörvényt írná át Semjén elvtárs, erről nyújtott be aljas javaslatot. Így közbevetőleg, kitetszik, hogy erre tartják őket, ezért kapják a kosztot és a kvártélyt, hogy az aljasságokat a nevükre vegyék, lévén, nem veszíthetnek így szavazatot, hiszen igazából amúgy sem kapnak egyet sem. Nos, ezúttal úgy tenné könnyebbé, jobbá és szebbé Semjén elvtárs a csóró nyugdíjasok életét, hogy egyszerűbb legyen elszedni a pénzüket. Ha adósok és tartozásuk van, a semjéni módosítás után gyorsabb és egyszerűbb lesz a nyugdíjas adósoktól a pénzbehajtás, mert a nyugdíjfolyósító járhatna el ezekben az ügyekben.

Lefordítom: a postás már ki se hozná azt a nyüves pénzt, központilag nyúlnák le. Ha még ez sem elég Semjén elvtárs szívbéli jóságának bemutatására, akkor azt is hozzáteszem, amit ez a görény javasol, hogyha a nyugdíjból nem, vagy csak lassan térülne meg a követelés, akkor a nyugdíjas keresetéből is levonható lesz a tartozás. Hadd hulljon az annyit is ér férgese. Az meg már csak hab a tortán, hogy a szülőtartásra bárki kötelezhető bíróságilag, akinek a családjában az egy főre jutó lóvé 71250 (hetvenegyezer kétszázötven) forint. Ideális esetben tehát a csóró, nyugdíjas szülőtől központilag nyúljuk le a lovettát, majd azzal a kölökkel tartatjuk el, aki önmagában is éhen hal.

Csinálok olykor meggondolatlan dolgokat. Most is, amint hírül vettem az újabb semjénséget, mondom, nézzük, mit mond erről az aljapárt honlapja, mégis csak első kézből jó az információ, hátha adnak valami ideológiát, magyarázatot arra, amire amúgy nem lehet. De nem fáradtak ilyesmivel, nyoma sem volt. Ellenben a nyitó oldalon az egyik bekezdésben szó szerint ez állt: “A szolidaritás jegyében felelősséget érzünk a társadalom leszakadó rétegei és eladósodott családjai iránt.” – úgy véltem ekkor, és ez most sem változott, hogyha van nekik istenük, amiben állítólag hisznek, akkor nagyon meg fogja verni őket. Ezt remélem legalábbis.

Viszont, ha lúd, legyen kövér alapon végignyálaztam az alapszabályuk paragrafusait és bekezdéseit is, mert úgy látszik, vannak bennem mazochista hajlamok. Arra jutottam az önsanyargatás után, ha az abból áradó ájtatosságot, valamint a Semjén, Harrach meg az összes többi jó elvtárs seggéből lengedező böjti szeleket kiiktatjuk, ezek még saját maguknak sem felelnek meg. Nálam valahogyan nem fér össze, hogy nemrégen harsonaszóval avattak új végrehajtókat, aztán ezek az új semjéni vágyálmok a nyugdíjasok kisemmizéséről azzal a mondattal, amit szintén ezeknél az istenteleneknél olvastam, hogy küzdenek az adósságcsapda és a végrehajtói visszaélések ellen.

Számolatlanul születnek a dolgozatok arról, ezek mennyire keresztények, és mindig megállapítást nyer, hogy semennyire. Én ezt jóváhagyólag aláírom azzal a toldással, hogy szavazásra bocsátom, ezek mennyire gazemberek. Alja-söpredék módon, vagy csupán mezei-egyszerűen. Hogy a döntést segítsem, elmesélem azt is, hogy az új semjénség lehetővé tenné, ha úgy vélik, valakinek rosszul állapították meg a nyugdíját, akkor visszamenőleg is elvehetnék. Ez is cuki dolog, ez is azt segíti elő, hogy a népek soha ne nyugodhassanak meg, még öregen és betegen se, hogy mindig utolérhesse őket a már mindent beszövő fasiszta állam. Hogy csak a halál maradjon, mint menedék ezek elől.

Mindeközben persze Kósa elvtárs nyolcvan éves anyukája zavartalanul motorozik, a Szijjártó szülők százmilliókkal stafírozzák ki a kölküket, Orbán apuka bányái pedig térkövekkel borítják be az egész ország összes terét, és lassan már az erdőket is. Ebből is látszik, hogy gondoskodnak ezek az öregekről, főleg, ha az övék. A többi ott fordul fel tőlük, ahol csak akar. A legszebb az egészben pedig az lesz, ha ez a semjénség megvalósul, és a nyugdíjastól végrehajtásilag szedik el a pénzét, kifacsarják, mint egy rossz citromot, akkor karácsony táján, ha kap Bözsit tízezerért, ínszakadva rohan kezet csókolni a vezérnek. Mert ilyen egy elcseszett világ ez, benne a megvezetett, ostoba emberekkel.

Fölsercint, alááll

Azért jó, ha néha kiderül, az ember itt, Neriában nem teljesen eszement, üldözési mániás pocok, hanem mégis jól látja, hogy a köréje épített kerítésen belül fasiszta emberkísérlet zajlik meglehetős sikerrel. A világnak az a része, amelyet nem bódult gőzök, ütemes taps és trombitaszó irányít, szintén így van ezzel, és időről-időre fölállítja a diagnózist. Ettől ugyan jobb nem lesz, csak az a képzet alakul ki az üldözöttben a saját kis barlangjában, hogy nincsen egyedül, pedig, mint majd kitetszik, dehogynem.

A The New York Times is gyakorta mutatja be, hol is élünk. Most például David Leonhard mesélt arról olvasóközönségének, figyeljenek arra, mi történhet, ha egy félőrültet juttatnak hatalomba majd ott, őnáluk (bár már megtették). Figyelmes szemetek Pestre vessétek, intette őket, leföstve, hogy látszólag itt minden szép és jó, mindennel meg vannak elégedve, ennek ellenére a Kárpátok alatt Orbán Viktor nacionalista, szélsőjobboldali pártja kormányoz. Putyin és Kína rendszeréhez lettünk hasonlítva, és nincs mit megsértődnünk rajta.

A NER tobzódását is bemutatta, mondván, Orbán megváltoztatta a választási szabályokat, vita nélkül viszi keresztül a parlamenten a törvénytervezeteit, a baráti médiára támaszkodik üzeneteinek terjesztésében és az ellenfelei bemocskolásában. Ezen kívül híveivel töltötte fel a bíróságokat, dühöngő korrupciós hálót működtet, Oroszországhoz és Kínához húzódott, kormányzásának igazolására külső ellenségekre hivatkozik, és azt állítja, hogy az ő pártja az egyetlen, amely az embereket képviseli.

Köszönjük, kedves David az értékes információt a messzi távolból, de az ilyenekkel már tele van a padlás, sőt, eggyel közelebbről is jól látszik ugyanez. Erről szólt a Sargentini-jelentés, amitől az a magyar, akinek nem slagozták ki teljesen a fejét, de ennek ellenére hisz az angyalokban és a feltámadásban, azt hitte kábé egy hétig, hogy megroskad a rendszer, és eresztékei lazulnak. De lófaszt, mama, mondhatnánk Gyurcsány után szabadon. Minden ugyanúgy él és virul, készül a vár, Mészáros arat továbbra is, és a hajléktalanok is változatlanul jól vannak.

Mert a kezdeti forradalmi hevületet legyőzte a politika mocska, és befogott orral ugyan, de egész Európa kollaborál a mi egyetlenünkkel, fejcsóválva nézi a sírt, ahol egy nemzet süllyed el. Sőt, maga is beáll abba a cirkuszba, amelyet Orbán rendez már nemcsak nekünk, hanem nekik is. Ezt azért jelenthetem ki teljes bizonyossággal, mert holnap kezdődik az Európai Néppárt kongresszusa a nyugati Helsinkiben, amelyen újabb fejezettel gazdagszik a permanens pörformansz, ami a józanabb európai polgároknak adatik elő Orbánról, szavazatszedési szándékkal.

Ez a Néppárt is szép egy társaság. Most azt játsszák el az európai hülyéknek, hogy Orbánt sarokba szorítják. Egy, „Az EU értékeinek védelme és a demokrácia biztosítása” címet viselő dokumentumot terjesztenek elő azzal az ábránddal, azzal a kancsalsággal, hogy választás elé állítják Orbánt (pedig nagyon jól tudják, nem fog habozni): vagy jóváhagyja a fent nevezett állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban. A tervezet felszólítás a jogállamiság tiszteletben tartására.

Szövegezői hitet tesznek a liberális demokrácia értékei mellett, méltatják a civil szervezetek demokráciában betöltött szerepét, elfogadhatatlannak ítélik a többség diktatúrájára épülő igazságszolgáltatást és bírálják az európai uniós intézményeket támadó tagállami kormányokat. Szó szerint: „A második világháborút követően a kereszténydemokraták a zsidó-keresztény értékeken, a jogállamon, a többpártrendszeren, az erős civil társadalmon, a független sajtón, a vallás-, szólás- és gyülekezési szabadságon alapuló liberális demokrácia létrehozásáért harcoló erők élén állnak. Ma ezek az alapvető értékek soha nem látott veszélyben vannak.”

Tudjuk, ők is tudják, hogy ez szöges ellentétben van mindazzal, amit Orbán képvisel, és amit kiépített. Tudjuk és ők is tudják, hogy ennek ellenére megszavazza, aláírja, vagy amit csak követelnek tőle, mert erkölcsi gátjai egyáltalán nincsenek. Aláírja, sunyin mosolyog, a szája szélit nyalogatja és dörgöli a duci ujjait, miközben a NER háborítatlanul dübörög, ahogyan a The New York Times is bemutatta. A Néppárt ezzel megnyugtatja magát az uniós választásig, ahol és amikor majd belülről fogják ledarálni az Orbán-félék, és akkor aztán csak pislognak kifelé a nagy, európai fejükből.

Párszor már emlegettem München 1938-at, most még egyszer és utoljára megteszem, mert ebben a degenerált Európában mindenki menthetetlen, s amellett ganyé is. Ez a Néppárt is – ha alkothatok egy mesés képet – fölcsulázott, aztán aláállt. Ezzel lehet, hogy tökösséget igyekezett mutatni, és ezt be is vették a burgenlandi traktoroslegények, a kígyót azonban kitartóan ölelgetik, mert számukra sem az eszmék, hanem a saját mocskos, jól megfontolt érdekük az első. Ezt azért jegyeztem meg csupán, mert a bamba magyar média már megint rózsaszínűt álmodik, hogy na, most megszorongatják az Orbán tökeit.

De még egyszer mondom a tutit: lófaszt, mama.

Szabotázs – a szavak zamata

Sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok a szemétszállítást megtagadva rontottak dolgozó népünkre, a Kormány, valamint a Párt azonban résen volt, leverte a lázadást, és a rend helyreállott. Valami ilyesmi derül ki az Origo terjedelmes – ha nyomtatva volna, kolumnás – beszámolójából, amellyel tegnap örvendeztette meg az olvasóközönséget, plusz még engemet is. Ugyanakkor bújtatva az is kiderült, hogy egy csókos polgártárs hamarosan jól jár. De haladjunk.

Mint ismeretes, az NHKV Zrt. (Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – már ez is, ejj) nem szeret fizetni az elvégzett munkáért. Így tett a Zöld Híd Zrt. esetében is, amely cég nemrégiben azt mondta, hogy több mint száz településen addig viszi el a szemetet, amíg van benzin az autóiban, aztán érthető okok miatt már nem. Így is történt, ez vonult be úgy a NER történelmébe, mint szemétbotrány, tegnaptól és az Origo óta viszont mint levert szabotázsakció.

Mint megtudhattuk a NER-kompatibilis portál jeles dolgozatából, az NHKV Zrt. október 31-el visszavonta a Zöld Híd megfelelőségi véleményét – magyarán, bevonta a szemétszállítási engedélyét -, így, először nem fizetett neki, majd ellehetetlenítve kimondta, hogy alkalmatlan. Volt cég, nincs cég. Lesz majd másik, olyan Mészáros közeli, amelyiknek majd fizetnek, hogy legyen benzin az autóban és el tudják vinni a szemetet. Maffiaállamokban bevett módszer az ilyen.

Minálunk meg annyira, hogy a sok ganyéság miatt el is siklottam volna fölötte, ha olvasván ezt az elcseszett szöveget, ne tolakodott volna bennem valami hányingerközeli érzés, hogy én ezt ismerem, hogy ilyen már volt valahol. Ezt nevezik eltartott kisujjú polgártársak déja vu-nek, jó, legyen akkor dézsa, mondom, de, hogy honnan. És akkor, mint ilyen ráismerésekkor ez szokásos bekúszott a frontális lebenyem mögé a felismerés, hogy persze, Szabad Nép.

Muszáj vagyok testesebben idézni, hogy a nyájas olvasó is élvezhesse az időutazást, és az ő gyomra is bájos görcsbe ránduljon, vagy pediglen hangosan röhögjön fel, gusztus és pillanatnyi idegállapot szerint. Íme:

“…A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő visszavonta a Zöld Híd engedélyét. Ez az a cég, amely mögött zöldpárti politikusok állnak, és akik miatt kirobbant a szemétszállítási botrány. Politikai akciójuk miatt több mint száz településen nem működött a szemétszállítás, azonban a kormány a NKF segítségével megoldotta a helyzetet. Ezzel jogilag is véget érhet a lassan két hete fennálló áldatlan állapot, amelynek hátterében nyilvánvalóan egy elkeseredett politikai akció állt. Hiszen minden jel arra utal, hogy a cég mögött álló két zöldpárti politikus, Gémesi György és Gyenes Szilárd szemétszállítási káoszt teremtve igyekezett sarokba szorítani a kormányzatot. A kormány biztosítja a szemétszállítást, és fenntartja a rezsicsökkentést– jelentette ki korábban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A politikai zsarolás teljesen egyértelmű volt ebben az esetben, mivel az állam azért nem tudta kezelni az ügyet, mert ahhoz az kellett volna, hogy Gémesiék visszaadják a megbízási szerződésüket, ők azonban arról tájékoztatták az önkormányzatokat, hogy csak szüneteltetik a feladat elvégzését. Magyarul szándékosan lehetetlen helyzetet állítottak elő, és nagyon úgy fest, hogy politikai ügyet generáltak a szemétszállításból. És természetesen igénybe vették a mindenre kapható balliberális médiát is a saját igazuk alátámasztása érdekében…”

Nincs több kérdés. Érezzük a mondatok sajátos lejtését, a szavak sztálinista zamatát, vagy csak én vagyok a hülye? Tessenek határozni efelől, addig is azonban, hogy legyen móka és kacagás, nézzük meg “A tanú” című műalkotás segítségével, hová vezet ez a tempó:

“…Pelikán József: Mit mondott az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd mindent megtesz.
Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.
Pelikán József: Micsoda? Halál?
Pelikán lánya: A statuálás a lényeg, mert aszerint kapja apuka a büntetést.
Pelikán József: Szép dolog. Mit mondott még az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd ne tessék csodálkozni, ha ő a tárgyaláson igen súlyos büntetést kér.
Pelikán József: Kicsoda? A védőügyvéd?
Pelikán lánya: Igen, mert ha apuka kulák volna, azokból most sok van, de mert apuka párttag, ő meg párton kívüli, hát szóval szocialista jog, meg minden.
Pelikán József: Mi van a szocialista joggal? Gondolkozz csak!
Pelikán lánya: Hát a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni…”

Csókoltatom OVM anyukáját.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”
– Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Kövér et. harca a történelemmel

Kövér L. házelnök-pedellus elvtárs elégedetlen a történelem tankönyvekkel, a történelemoktatással, s ha benézünk a bajusza mögé, valószínűleg a történelemmel magával is, amit úgy lehetne összegezni kövérileg, hogy mindenki menjen a jó francba, csak ő és a haverjai nem. Ez megalapozott világnézetnek elég karcsú, de házelnök-pedellus elvtársnak ennyire telik, ennyit szedett magára az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete munkatársaként, amikor Kádár ellen harcolt erősen.

Csak onnan hozhatta magával a mérhetetlen bölcsességet, amellyel megállapította, hogy “ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”. Én nem tudom, a nagyságos úrnak milyen konca és kolonca, netán kolompja van a nyakában, engemet is az a rendszer nevelt azzal a hiátussal, hogy nem voltam pártmunkás vele ellentétben. Innen lehet, hogy magam spengleri értelemben szemlélem a világ folyását, míg ő még mindig a szemináriumok szemüvegén keresztül lát, s kancsalul.

A rendszerváltás kudarcterülete házelnök-pedellus elvtárs szerint a történelemoktatás, szerintem pedig ő az, valamint a maffiája, de mondom, másképp látjuk a kajla világot. Viszont a filozófiai mélységeken túl is figyelemre méltó, amiket összedelirál, ha belegondolunk, hogy Hoffmann elvtársnő ténykedése óta permanensen az ő elcseszett pártja határozza meg, mit tanuljon az a gyerek, övék a NAT és övék a tankönyvek, meg a dicsőség. A kolonc az ő koloncuk, a mise az ő miséjük, tehát nem Aczél elvtárs ellen kellene hadakozni még mindig.

Látta ezt a Történelemtanárok Egylete is, és Facebook-posztban röhögték ki házelnök-pedellus elvtársat, rámutatva arra, hogy a történelemtanítást már évek óta a fideszes kormány által elfogadott tantervek és tankönyvek határozzák meg, így ha ez Kövér szerint marxista vagy posztmarxista, az leginkább a Fidesznek köszönhető. Meggondolatlan ez az egylet, és nem lennék a helyükben, még kikapcsolja a mikrofonjukat Kövér elvtárs, vagy kivezetteti őket a teremből és elveszi fél havi bérüket.

De komolyra fordítva a dolgot, a történelemtanárok is lehetnek szempillantás alatt közellenség, filozófusok 2.0, sorosista bagázs, akármi, ha valamelyik hatalmasnak nem tetszik a képük. Aztán mehetnek közmunkásnak vagy hajléktalannak és üldözöttnek, mert ez itt a NER és nem lányregény, s leginkább nem az a hely, ahol lehet önálló véleménye a polgártáraknak. Sőt, a legjobb, ha ilyenje egyáltalán nincsen is neki, ajánlatos kussolni, mert lesújt a vasököl, ugyanis ide jutottunk.

Visszatérve azért ehhez a történelemszemlélethez, ez megér egy hajnali misét. Azt most hagyjuk is, hogy leginkább az átírással foglalatoskodnak, lásd Schmidt nagyasszony ámokfutását, mert ez minden diktatúra kedvenc időtöltése, szóra sem érdemes – dehogynem -. Hanem, hogy mit jelenthet ez a marxista, posztmarxista kitétel, ez érdekes egy dolog. Fölfoghatjuk úgy – bár kizárt, hogy a pedellus így értette, mert nincsen neki ahhoz moslékja -, hogy a történelmet lineárisan szemlélik a népek, mint ami tart valahová és célja van.

Ez a marxista csökevény, ezzel szemben áll a ciklikus fölfogás, amire példa a már emlegetett Spengler az alkonyodó nyugatjával. Eléggé sajnálatos módon azonban a pedellus-házelnök elvtárs nem is erre gondolt, amikor fölböfögte az alábbiakat: “végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk”. Ez az mutatja, hogy vágyálmaiban a száz év előtti félfeudális móka szerepel, mert a jelek szerint ott számukra megállt az idő, és pedellus-házelnök elvtárs össze akar forrni Horthy lovával.

Ebben pedig a germán mondavilág homályossága, ködös történetek, a vérszerződés, fehér ló, a turul, a türkök, Szvatopluk, a szentek legendái játszanak. Összességében lájtosan irredenta és demokrácia ellenes kép az, ami vágyálomként kirajzolódik. Innen nyer értelmet Kásler elvtárs magyarságkutatása, tízparancsolattal gyógyítása, aminek a vége, ha nem vigyázunk, egy jópofa fajelmélet lesz, bár, mondjuk kétlem, hogy ehhez meglenne a szellemi muníció. Így inkább majd kopasz hordák fognak garázdálkodni és magyarságra nevelni. Erre jó esély mutatkozik.

Olyasmi felé haladunk, amit a marxista szakirodalom sötét középkornak nevez. Ez azonban, mint a fentiekből kiderül, hamis világlátás, így csak káprázat lesz, ha lerúgják az ember veséjét, és bebörtönzik a munkáját végző újságírót, de mondhattam volna akármilyen bájos történetet napjaink krónikájából. Ebből is kitetszik, hogy lehet ugyan röhögni, ha pedellus-házelnök elvtárs hülyeségeket beszél, mégis, a többi barom kijelentéseivel – és nem utolsó sorban ténykedésével – együtt ez egy elég kilátástalan egésszé áll össze. Sőt, még a slukker is náluk van, és mondják is, hogy semmi cicó.

Nemzeti kukker

(Amit itt okulásul újólag bemutatok, az nem azért történik, hogy riogassak, nem is restség okán, sőt, még csak nem is váteszként tetszelegve, hogy na, ugye, én már akkor is, meg ilyenek. Csupán eszembe jutott, hogy most, amikor lassan Pintér Sanya a saját szemével figyelheti az összes alattvaló csupasz valagát, az milyen érzés bír lenni. Az alábbi bájos történet nem fikció, tulajdon magammal esett meg 2015. januárjában Szombathelyen, Neria színe virágában. Viszont azóta sem mentem arra a környékre, de nézzük, miből élünk.)

A hangszóró zakatolni kezdett, majd bugyborékoló, gurgulázó, földönkívüli hang szólalt meg belőle. Akkor és ott mindenki megdermedt egy pillanatra, a sötétségben sárgán világítottak a lámpák. Egy fiatal pár összebújt a hidegben, és szinte rémülten kereste a hang forrását, amelyet végül a betonoszlop tetejénél láttak meg. Egy megafon formájú készség volt az, és fenyegetően nézett rájuk.

Egyébként mindenki, aki épp a Szűrcsapó utcai laposháznál volt, azt vizslatta, honnan jöhet a fenyegető zaj és ordítás, nyugtázták is, csak még az nem dőlt el, hogy valami teleportálással az állomásra röpítették őket, vagy az anyaföld azon helyén vannak még mindig, ahová eredetileg indulni óhajtottak.

A Szűrcsapó utca lehet ez, más mi volna, ilyen kétségek és tanácstalanságok mutatkoztak az arcokon, és a valóságra ébredést az is segítette, hogy a fel-felhangzó ordítások előtt nem szólalt meg az utazók megnyugtató szignálja, a dííídudidúúúdadámmm. Ilyképp senki nem indult pavlovi módon a restibe sem, a rend helyreállni látszódott, de a hangszóró az istennek sem hagyta a népeket szelíden andalogni, meg egyáltalán.

Bár érteni semmit sem lehetett, senki nem ment tovább, egy telefonáló nő abbahagyta a beszélgetést, és beszállt az össznépi játékba, amely arról szólt, hogy rohadtul forgatták a fejüket ide-oda, keresték a történést. Mert valaminek történni kell, efelől senkinek nem volt kétsége.

Kimerevedett a kép, keresték a baltás gyilkost, az álarcos betörőt, akármit, ami igazolná, hogy eset forog fenn, ami oka és indoka lehet ennek a szürreális játéknak, de sehol semmi. Enyhe köd gomolygott a sárgás fényekben, az időnként elhallgató recsegés-fenyegetés cezúráiban kutyák ugatása hallatszott, köpni-nyelni nem tudott senki sem, ahogyan a borvirágos népnyelv jellemezné találóan a fennforgást.

Babonázva bámulták egymást, a bűntudat beköltözött a lelkekbe óhatatlanul, mert mindenki mélyen magába nézett keresve: az elmúlt másodpercekben mit vétett, ami kiválthatta ezt a mérhetetlen haragot, amely a hangszóróból áradt. A szöveget érteni ugyan nem lehetett, de a hangsúly, a szavak lejtése, a folyamatos recsegés valami eredendő gonoszságot feltételezett abban a pár emberben, aki tanúja volt 1984 születésének a Nyugat Királynőjében.

Egy süldő lány elkövette ebben a helyzetben a lehető legnagyobb hibát, fixírozni kezdte a tutuló alkalmatlanságot. Hosszan nézte, amire végül előjött az egyetlen érhető mondat abból a szarból: Igen, maga. És elhallgatott, a recsegés is megszűnt, pedig a Hair MP-sei sem érkeztek meg morcos képpel szétlőni azt a mocsadékot, hogy legyen végre csend, a kurva életbe. De az lett.

Az egész nem tartott két percig, de arra elég volt, hogy a böcsületes polgármester felmenőinek emlegetése elkezdődjön, a tájékozottabb polgártársaknak rémlett, hogy nemrégiben avatták fel cimbalomszóval a szombathelyi térfigyelő rendszer eme újabb beszélő gyöngyszemét, amely ím levizsgázott. Sikerült Orwell világát megidézni, csak a módszereken kell még finomítani: de működni fog ez, ha el nem basszák.

Na, ugye.

Anyókák

Különös menet haladt az úton a falu határában a dombok alatt, még csak a port sem verték fel, lábuk sem dobogott, csupán mindig előrébb voltak kicsit valahogy, mint egy szélfútta pamacs a vadnyugati filmek ivója előtt, úgy hengergőztek. Aranka volt az, a bozontos a macska, Tádé, a bicegős tacskó és Katica, a bogár. Arankának szerelmi bánata volt, világgá akart menni mindenáron, a bamba Tádé pedig ment utána kacsázva és ringatózva, mert minden után ment, ilyen egyszerű tacskó volt ő. Katica pedig ült Tádé fején, mint hajón viharos tengeren, úgy utazott, őneki meg az volt a baja, hogy otthon mindenkit Katicának hívtak, a fiúkat is, a lányokat, az apját, az anyját, sőt a nagynénjét is, és nem akart egyfolytában Katica lenni, kereste önmagát.

Ezt egy könyvben olvasta ez a Katica, a bogár, ezt az önmagát keresős hadova-hülyeséget, mert megvolt az az előnye például a legyekkel szemben, hogy pöttyös volt a háta, ezért nem akarták mindenáron agyoncsapni, mint azokat. Olvasott és művelt volt ez a bogár, ez a Katica, kedvére rohangászhatott ugyanis könyvek lapjain, számítógépek monitorján, még csak el sem kergették, sőt, csörfös kislányok meglátván őt mindig fölsikítottak, hogy jé, katica. És Katica nem tudta, honnan ismerik őt. Olyan helyre vágyott, ahol udvariasan bemutatkozhat megemelve a kalapját, ezért ült Tádé fejére, és ringott rajta, hogy majdnem tengeribeteg lett, de csak majdnem. Így haladtak tehát ők hárman, mint nagyszobában a porcica, vagy ha nem, hát kisnyúl.

Vonultukban megláttak egy nénit, aki ott ült egy aprócska domb mellett, amelynek a tetején keresztben fák voltak rakva, a dombon virág, meg gyertya lángja, és nézte őt Aranka is, Tádé is, hogy ki ez és mit csinál, de a tudálékos Katica meg sem várta, hogy kérdezzék, anélkül mondta, ő itt Anyóka. Mért Anyóka, mért? – Így suttogott Aranka feledve már a szerelmi bánatát, és Tádé persze, hogy rákontrázott – Mért, na mért? – Katica pedig mint a szenvtelen felfedező, mondta el poros szagú ismereteit, hogy ezek itt sírok, a néni köztük van és sírogat, tehát ő Anyóka. Ez olyan biztos, hogy ne legyen Katica a neve, bár, mint tudjuk, épp azért kelt hosszú és veszélyes útra, hogy ne legyen az. Bár sem Tádé, sem Aranka semmit sem értett, jobb híján elfogadták, hogy a néni Anyóka, és bicegtek, hullámoztak tovább.

Alig tettek meg pár lépést, megint ott volt egy néni, előtte domb, rajta a fák keresztben, gyertyák meg a virág. – Ő is Anyóka? – kérdezte Tádé, mert bár egyszerű tacskó volt, de megvolt azért a magához való esze, ha kevés is. – Biztosan. – mondta Katica, de bizonytalanul mégis, mert elillant a fene nagy öntudata, cseszhette az öntudatát magunk közt szólván. Főleg azért, mert Aranka is megszólalt a másik irányba nézve, hogy ott is van egy, meg rajta túl is. Tele volt Anyókákkal minden, sőt, némelyiknek bajsza volt és nadrágja, amitől a hármak teljesen megzavarodtak. Katica vakarta a fejét az egyik középső lábával meg hümmögött, készült épp felsülni, amit viszont nem akart egyáltalán, és körülnézek kiáltással fölszállt a levegőégbe, kémrepülni.

Csodát látott Katica, a bogár, ilyet még sohasem, rezegtek alatta a fények, ameddig a szeme ellátott, és mind sír volt, virágokkal, és tele volt Anyókákkal minden, amikor rádöbbent, hogy ezt is olvasta valahol, és lekiáltott a másik kettőnek a magasból, hogy mindenszentek, halottak napja, mécses, krizantémum. Így kiabált, hogy krizantémum, a ráismerés teljes bizonyosságával. – Mi van? – nyávogta neki Aranka sürgetően, és Katica rátelepedett Tádé fejére, elmesélve mind az összes tudását a mai napról, halottakról meg sírogatásról, amitől Aranka, a bozontos macska, meg Tádé, a bicegős tacskó is elszégyellte magát, hogy mit keresnek itt, hová is mennek, menekülnek, amikor nekik is ott vannak a halottaik a kert végiben, a kerítés tövében.

– Menjünk haza. – vakkantott Tádé, és ebben megegyeztek. Hullámoztak tehát elfele, maguk mögött hagyva a fénytől ringó világot, út közben pedig Aranka a tóparton magához vett egy buzogányt és egy lapulevelet, de senki nem tudta miért, de nem is kérdezte senki sem. Megérkeztek a kerítés tövébe a sírjaikhoz, Aranka meggyújtotta a buzogányt, kendőként a fejére kötötte a lapulevelet, és elégedetten nézett a másik kettőre, hogy nna, nna? – De azok nem értették. – Anyóka vagyok – jelentette ki Aranka, de Katica kontrázott – Akkor sírdogálj! – Aranka erőlködött, majd kiugrott a csipás szeme neki, de nem sikerült sehogyan sem sírnia. – Macskák nem tudnak sírni. – ezzel vigasztalgatta őt Katica.

S amikor Aranka mégis bánatosan fölnyávogott, hogy aptya, aptya, mancsával ütögetve a kerítés alját, igazgatva lapulevél kendőjét, Tádé pedig úgy nézett, mint aki már semmit nem ért, mert tényleg nem is értett, Katica előhúzgálta bogár-tudatának minden bölcsességét, amit poros könyvek lapjaiból és villódzó képernyők mocskaiból benne megtelepedtek, tehát előbogarászta mintegy, s így szólt kicsit tévesen ugyan, mégis megnyugtatón. – Tudjátok, ahogyan Marquez, a nagy költő mondta, nincs addig baj a halottaddal, míg el nem éri őt a halálban meglévő másik halál, a feledés. Nem kell sírnod, csak gondolj rá. – Ezt mondta Katica, a bogár, és Aranka megnyugodott, csak Tádé nem értett semmit, sőt, ezt mondta: – Pisilni kell. – Aranka fölszisszent, hogy nebassz, de azért gondolt. Erősen gondolt.

Cizellált emberek

Balog Zoltán, amint kikerült a gonosz közvetlen vonzásából, rögtön megvilágosodott, és más színben látja a kajla világot. Az összes hajdani Orbán-bábu így van ezzel. Ahogyan nincs a nyakukon a kés, mindjárt színesebb lesz minden, és ezt nem győzik hangsúlyozni, mintha attól kevésbé lennének bűnösök, ha a rendszer fogaskerekéből besúgóvá, provokátorrá és kollaboránssá alakulnak. Szenvedő alanyai soha nem voltak, így akármennyire kaparnak is a körön kívül, soha nem lesznek feloldozva.

Én magam különben is zéró toleranciát hirdettem a NER minden alkatrészével és elsőáldozó hívével szemben, de nem úri passzióból, vagy, mert nem bírom a szagukat, hanem, abból a meggyőződésből, hogy az írmagjuktól is meg kell tisztítani az országot. Ez amellett, hogy elemi érdeke a hajdanvolt köztársaságnak, önös dolog is. Nem anyagi vagy ilyesmi álmodozások miatt, mert ez engemet már egyáltalán nem érdekel, hanem a lélek egészsége okán.

És most, hogy elmeséltem az életemet, nézzük, miből is élünk. Balog elvtárs, ahogyan pedellusból tiszteletes lett, azt meséli el a nagyérdeműnek, hogy ő, amikor az eredendő bűnt elkövette, akkor is “cizelláltabb” álláspontot képviselt, mint a többi ganyé. S ahelyett, hogy megkérdeznénk, télleg, drága Zoltán, télleg? – fussunk át miniszteri életművén, hogy mennyire volt az cizellált, ami kijelentés úgysem egyéb, mint felvezetése a leendő tárgyalás mentegetőzésének, miszerint: parancsra tettem.

Ilyeneket szoktak mondani a kivégző osztag előtt, vagy az elvetemültebbje, hogy találkozunk a pokolban. Szóval a teljesség legkisebb igénye nélkül idézzük ide, amikor Balog miniszter az egészségügy lerohadása kapcsán meggondolatlanul olyat mondott, hogy “Aki tehetősebb, az meg tud olyan dolgokat is vásárolni, amiket mások nem.” Az emlékezetes hiltonos ámokfutása kapcsán pedig: “Erre a kormányra, mint testületre, kimondottan jellemző a puritánság.”

Most így kesereg az oktatás kapcsán: “Nekem elment az energiám miniszterként arra, hogy van-e mindenhol számítógép meg vécépapír, az egész iskolarendszer szervezési, átalakítási részére, közben viszont nem foglalkoztunk eleget azzal, hogy mit és hogyan tanulnak a gyerekeink, és kik tanítják őket.” – Akkoriban csak a biciklit tolták túl. Sőt, most már a keresztény-magyarországozás sem komilfó a tiszteletesnek: “Nem a politikusok újítják meg a keresztényi értékeket.” – ezt meséli most színét változtatva.

Viszont a bűn az nem lesz könnyebb, és a múltat sem lehet végképp eltörölni. Csak olyan komcsik szeretnék ezt, mint maga Orbán Viktor Mihály és első számú történelem-farigcsálója, az érinthetetlen Schmidt Mária és a plakátjai. Szóval az nem fog menni, hogy kifarolunk a meséből, mert a végén még Németh Szilárd is olyan reneszánsz ember lesz a mai tokaszalonnás zsírdisznóból, aki görög-latinul dicsérte a migráncsokat a mecsetben, sőt, Sorost pelenkázta az elfekvőben szíve összes szeretetével.

Viszont Balog színeváltozása a jó példa arra, mi lesz itt, ha nem nekik fütyöl az a madár, hogy mivé válik az a kígyó, amelyik uralmon úgy beszélt az ellenfeleivel, sőt, azzal a hét-nyolcmillióval is, amelynek nem tetszett a pofája, mintha a valagából rángatta volna elő őket. Ez megy most is, ez a fennhéjazó, pökhendi stílus. Bunkóktól mondjuk mást várni nem is lehet, de az is nehezen képzelhető, hogy a plebs elfelejti a megalázást és megnyomorítást, mert nem mindenki jámbor Arany János az úri lócsiszárjával.

Bizony, az élet nem habostorta, csak ezt még Balog tiszteletes nem tudja. Na, majd. S aztán. Legalábbis ezt remélem.

Sajtos, pirított egér

– Jájj, megpusztulok, evisz a devla. – így vernyogott Rezső, a részeges macska, ahogyan ült a szakadt foteljában a ház előtt, mert ugyan lomtalanítás nem volt, de a szemetet sem vitték el már napok óta – Evisz a devla, tüzel a gyomrom, lüktet a szívem, szomjan halok. – így nem állt be a szája, de Matild, az asszonya végtelen türelemmel és bölcsességgel csak annyit mondott neki.

– Nem kellett volna annyi kumiszt inni. – mire Rezső, az ura fölhorgadt, csak úgy rezgett a bajsza és ágaskodott az összes szőre is neki, hogy valami tekintélye legyen otthon, de olyanja már régóta nem volt egyáltalán.

– Kumiszt? Kumiszt? – harsogott és felejtette el egyszerre, hogy éppen halni készül – Nincsen nekünk ahhoz kancánk, egy kicsit fröccsöztünk a cimborákkal, már azt se lehet? – így ment át támadásba Rezső, de Matildot nem kellett félteni egyáltalán, a homlessz élet megedzette, meg az urát is ismerte, mint a mancsát, csak odaszúrt neki.

– Ott vernyogtatok a szemközti tetőn, fölvertétek az egész utcát. Melyik ribancnak ordítoztatok, a Micinek, mi? Egész nap itt tekeri a valagát, nem szégyelled magad a te korodban? – ez mélyütés volt, de Rezsőt nem olyan fából faragták, hogy csöndben maradjon.

– Mit az én koromban, azt se tudjuk, hány éves vagyok. – így akart védekezni Rezső, de ezt elcseszte.

– Hát ez az. – csapta le a magas labdát Matild, és látványosan zörgött a lukas fazokakkal.

Rezső belátta, hogy vesztésre áll, elkezdett hát megint óbégatni, istenhez sóhajtozott, sajnáltatta magát, nyögött és suttogva mondta.

– Ha csak egy kis pirított egér lenne. – de ezt nem kellett volna, Matildban elpattant egy húr, és macska-életének összes keserve egy óriási és főleg hangos monológban szakadt ki belőle.

– Pirított egér, ó, hogy szakanna rád az a redves mennybolt, te, világ naplopója, szarházi vénség. – ez olyan hirtelen jött, hogy Rezső csak lesett tátott szájjal, guvadt szemekkel, viszont egyáltalán nem volt vége – Mereszti itt a tétlen seggét, nekem meg leesik a derekam, leszakad a vesém. Tudod te, hová vitte a nővéremet Timi nacsasszony gyógyulni, tudod, hová utazott a Jolán? – választ nem várt, ömlött belőle – Lószándzselesszbe a Ródeódrájvra, oda. Különgépen. Cseszmeg. Én meg itt hallgatom, ahogyan éjjel a kurváknak vernyog, hajnalban meg nekem sóhajtozik pirított egér után. Nézz magadra vén szaros. – így borult el Matild agya teljesen, és a szusszanásnyi szünetet kihasználva Rezső ellentámadott.

– Micsinyájjak, szarjak sünt? – viszont ezt nem kellett volna. Rezső nem tudott jót szólni ezen a zűrös hajnalon, mert kapta egyből a riposztot.

– Inkább hoznál haza egyet, hogy legyen mit zabálni, ne állandóan ezt a kukás szart, más mocskát. Bár a Hufnágel Pistihez mentem volna.- fakadt ki Matild, amivel betelt a pohár, és, tisztesség ne essék szólván, Rezső képen törölte őt, s ami pláne volt a dologban, hogy kieresztett karmokkal, és Matild arca egy merő vér lett szempillantás alatt. De Rezső nem hagyta abba, s minden egyes pofonhoz hozzáfűzött valamit.

– Jolán, mi? Lószándzselessz, mi? Meg Ródeódrájv. Timi nacsasszony. Meg Hufnágel Pisti, mi? – módszeresen és szenvtelenül ütötte Matildot, hogy csődület támadt, már ott bámészkodott az összes kóbor macska, és nézték, most mi lesz, mi következik.

Matild magához tért a kezdeti sokkból, odébb ugrott, letörölte a vért az arcáról, és csak egy esőköpenyt kapva magára – mert eleredt az eső, ezt el ne feledjük – belegyalogolt a hajnali ködökbe.

– Micsinász cimbora? – ezt kérdezte Rezsőtől Ottó, az éjfekete kandúr, akivel éjjel együtt ittak és ordibáltak annak a cemende Micinek.

– Azt mondja – lihegett még a testmozgástól – azt mondja ez a kurva, hogy a nővérét, tudod, a Jolánt valami Timi nacsasszony magánrepülőn vitte Lószándzselesszbe. Ilyenekkel etet itt ez a szemét.

– Télleg elvitte. – mondta neki Ottó higgadtan – Tegnap láttam a neten.

– Nemá! – álmélkodott Rezső – Nemá!

– Télleg. – erősködött Ottó, amitől Rezső váratlanul szétzuhant, és sírva hívogatni kezdte az asszonyát, szidta Timi nacsasszonyt, hogy tönkre teszi jóravaló macskacsaládok életét, mindent szétbasz ezzel a Lószándzselesszel meg a Ródeódrájvval, hogy most már annak a kurvaannyát, meg az egész világnak, hogy ott rohanna meg minden.

– Matild! Matild! – kiabált bele a ködökbe, de nem kapott választ, csak a kutyák ugattak és az eső kopogott vigasztalanul.

– Gyere. – ölelte át Ottó a fekete mancsával – Van egy kis maradék kannás az egyik kukában, elnyalogatjuk. – így vigasztalgatta, és kimondta a varázsszót is – Van fél zacskó pirított egerem is. Sajtos-hagymás. – és még fokozta – Meg, ha belegondolok, akad egy kis azeri kumiszom, kétezres évjárat.

– Nebassz. – felejtett el mindent, Lószándzselesszt, Timi nacsasszonyt és, tisztesség ne essék szólván Matildot is egy szempillantás alatt Rezső, mert igazi magyar macska volt, olyan macsós.

– Nem láttad a Micit? – járt már a mennyországban a lelke, pedig Matild csak a sarkon sétálgatott még, ment Jolánhoz, indult, mert elvakították őt az álmai, és nem tudta, hogy röpcsi csak a kiválasztottaknak jár, nem ilyen egyszerű Matildoknak, de majd rájön erre is.

Ekkor kukorékolt először a kakas, és ekkor iszkoltak el a szellemek is.

Macska az úton

Nem szoktam én Vajnáné egyszerűségéről irkálni, de ennek is eljött az ideje. Illetve hát, voltaképp nem is róla szól az ének, mert a nacsasszony csupán origó, vagy még inkább szimbólum, mint Baudelaire romló virágai, esetleg J. A. erdei vadnyoma. És szeretném már beszélgetésünk elején tisztázni a félreértéseket, miszerint a szememre vethető volna, hogy kit érdekel ez a ribanc, ugye, de legyünk figyelemmel arra például, hogy még a segge is közvagyon, mert közpénzből növeszti és ápolgatja.

Kifogásként merülhetne fel – mint az rebegő őzike szemű honfitársaink közt divatban van – a női méltóság védelme, mint ahogyan Récsöl szaros pelenkája okán is rendre az hangzott el, hogy tiszteljük benne az édesanyát, mintha ő volna a szenvedő Szűz Mária. De ilyen óhajokkor a polgártársak elfeledik, hogy Récsölt és Vajnánét sem a két szép szeme miatt veti meg az ember, hanem az apjuk és az uruk okán (is), hogy ezek a szent családok testesítik meg halmazatilag azt, ami miatt a többiek meg nem akarnak ebben az országban élni.

Vajnáné nacsasszony macskája vesebeteg, és a kis szenvedőt a szerető gazdi különbejáratú röpcsivel vitte Los Angelesbe doktorhoz, mint azt biztosan tudja már a nagyérdemű a zaklatott hétvége után. No most, mondhatnánk azt is, hogy ki nem szarja le, és van ebben igazság. Valóban, vihetné akár az idomított tücskét is masszőrhöz, de kikerülni nem lehet a dolgot, nem tehetünk úgy, mintha meg sem történt volna, szemérmesen lesütve a szemünket, mert a pofánkba tolja, az ember pedig reflektál, mert ilyen kórja van neki: reflexes. Nem refluxos, figyelem.

Ilyenkor a népek lelkének húrjain (ez maga a csoda) úgy lehetne muzsikálni, hogy ezzel a macskával, de legfőképp a gazdájával párba állítanánk a szegényeket és megalázottakat, a hajléktalanokat és a fagyoskodókat, az éhezőket és a betegeket. Ilyen esetekben azonban azt vágnák az ember képibe, hogy hatásvadász, olcsó, filmes trükkökkel akar olvasottságot generálni, így erre csak utalok, holott szívem szerint ezt tenném. Ehelyett iderakom, ami a macskás hír mellett az első volt, amit olvastam, és ez se semmi. Ez pedig, hogy költségvetési okokból megszorítások lesznek a Semmelweis Egyetemen.

Esserossz ellentétpár, sőt épp passzol, mert, ha mókás kedvemben volnék, amiben nem vagyok, akkor rámutathatnék, hogy íme, ha itt az orvosi egyetemen nem lennének megszorítások, akkor a macskát sem kellene a nagy vízen túlra gyógyulni cipelni. Viszont nem lenne igazam, mert akkor tényleg a nacsasszony seggét csodálhatnánk valamely egzotikus tengerparton más téma híján, mert ezek mennek meg az őszi fellegek. Ilyenkor volna feltehető a mibűl és hogyan kérdése is, de ezt is mindenki tudja. Az a baj, hogy mindent rogyásig tudunk, Hofi szintjén már, hogyha kifordítom, ha meg be, akkor is bunda az a bunda.

Viszont, hogy egyfolytában magamutogatás van, guccik, milliós órák, kastélyok és röpködések, ilyenek, az – azon kívül, hogy demonstrálja, látod, pupák, mennyit loptam – azt is mutatja, hogy új földesuraink mindközönségesen bunkók. És ez a NER, a tahók ellopják a pénzedet, a képedbe dörgölik, és ha azt mondod, ne má’, akkor egy válasz van: Soros. Ilyen egyszerű ez az ország és ilyen veszélyes. Ebből fakad a kultúrharc is, mert tehetséget és teljesítményt lopni nem lehet, viszont irigyek rá, ezért átharapnák a torkát is annak, akit megáldott az úr. A NER a pénzéhes tahók haláltánca, és Vajna nacsasszony macskás pörformansza voltaképp ez.

Illetve a magamutogatáson túl arra is bizonyság, hogy hősünk érzelmi toprongy. Mert a macskás ember, ha eljön az idő, fájóan elbocsátja kedvencét a teremtőhöz, eldörgöl egy könnycseppet az orcáján, és KFT-ileg azt dudorássza, hogy macska az úton, már túl van a dolgon, i tak dalse. Nem bömböli tele az óceánokat, ami fölött haligalizik, mert amúgy is emelkedik a vízszint. De az is megállapítható egyszersmind, hogy a NER által kitenyésztett uralkodóréteg mind ilyen, a szellemi sötétségen kívül lélek sem nagyon szorult beléjük, mert akkor képtelenek volnának azt tenni, amit amúgy tesznek. És a kör így zárul be macskástól és röpcsistől, önmagába tér vissza a gonoszság. Itthon vagyunk.

Még annyit: elképzelem, mi lenne, ha a beteg macskát megkérdeznék, hogy képzeli a magánrepcsit, s ő felháborodva felelné: harminc éve is így utazott, holnap is így fog. De ez már bulgakovi magasság, és nem akarnám megsérteni a jóravaló Behemótot.