Békeharc

Ha jól emlékszem, tegnap irkáltam arról, hogy a Fidesz Hende Csaba képében (is) milyen magasról tesz a magyar családokra – ha nem propagandáról van szó -, mert a családi pótlék összege csak-csak meghatározza egy picinyt az életüket. Igaz, a jelek szerint nem annyira, mint az, ha a panelüktől ezer kilométerre drónok és rakéták röpködnek Izrael felé. Legalábbis orbáni olvasatban. Minden konfliktus a világban úgy kell a mi egyetlenünknek, mint egy falat kenyér, és amilyen mázlija van, a választások környékén mindig meg is kapja.

Tegnap is, Irán még alig lőtte ki a nyomorult rakétáit, már összehívta az atyuska a védelmi tanácsot, amit nagy valószínűséggel azért alapított uszkve másfél éve, hogy legyen mit összehívni látványosan. Ez olyan operatív törzs fíling, azokra is rákaptak a járvány óta, már mindennek is van operatív törzse, ami jól hangzik. Katonás zamata van, és azt a képzetet kelti, mintha csinálnának valamit, mintha urai lennének a helyzetnek. Ezek is ilyen lufik. A védelmi tanács annyival jobb, hogy vészhelyzetet lehet elrendelni rá mutogatva.

Tegnap egyébként szar került a propellerbe. Egyetlenünk Facebook-oldalára összevissza rakosgatták ki a cuccot, mígnem eljutottak a megfejtésig, hogy hamarosan bejelent valamit. Szeretjük ezt a várakozást, amikor peregnek a dobok, meg énekeljük a Mennyből az angyalt, miközben várjuk a Jézuskát. Ebből áll a mimagyari élet, miszerint bejelentik, hogy megmentenek, megvédenek (meg a rosseb), olyan kiszolgáltatott az ember ilyenkor, mint a friss és ropogós csecsemő, hogy majd Orbán kicseréli rajta a pelust.

Mondom, kitartó volt a várakozás, hogy akkor most mi lesz, de ehhöz képest nem kaptunk semmit. Mint ahogyan általában történik ez, és azt tudtuk meg a nagy és bozontos védelmi tanácsi ülésről, hogy maga Orbán Viktor utasította az ott megjelenteket, hogyaszongya: „a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják”, illetve és plánesőt: „mindent meg kell tennünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát”. Aha és naugye.

Hátulról fejtjük föl a rejtvényt, mert az alaptörvényi családmodell – az apa férfi, az anya nő – számos honfitársunkat kizárja a garantálásból, és szintén erre a nótára fideszi fogalmak szerint nem is mindenki magyar, csak azok, akiket ők erre alkalmasnak tartanak. Innen adódik a kérdés, hogyan lesznek kiválogatva az alanyok a garantálásra, ki kap esernyőt a rakéták ellen, és kinek kell entestével fölfogni azokat. De ha ezt közelebbről megnézzük, akkor arra kell rájönnünk, hogy ez egy ordas nagy kamu, mint általában a működésük a lopáson kívül.

Érhetné szó a nemlétező házam elejét, hogy ennek meg semmi se jó, ez mindig csak kötözködni akar. Amire azt felelném védelmemül – és mondom is -, nem szeretem, ha hülyének néznek. És ez alapjaiban különböztet meg a rajongó bávatagoktól, akik nagy valószínűséggel mindettől tegnap is elaléltak abban a tudatban, hogy ha Gyurcsány lenne, akkor a fiaink már ott tapodnák a sivatag homokját. Vérük patakzana, árváik pediglen itt zokognának fölzabálva a családi pótlékot egy este alatt egészen. De ez csak kifestőkönyv.

A valóság az lesz, hogy amiként a három hónap alatt földbe állt költségvetésre sem azt mondták, ezt elbasztuk, nem kicsit, de nagyon, hanem a másik háborúra mutogattak – ami amúgy különleges katonai művelet -, most ezzel és emiatt kapnak újabb muníciót, hogy széttárják karjaikat, miszerint tehetetlenek. De, ha a baloldal lenne, akkor lásd fentebb a sivatagi képet a patakzó vérrel, kisdedek apjuk utáni sivalkodásával, és mindennel, befejezve a Magyar Péter által kirobbantott világháborúval.

Egyébként ennyi volt az egész védelmi tanácsos cucc, ezért peregtek a dobok. Mindemellett tudnék még itt apokaliptikus képeket kenni a vászonra, de az igazság akkor is csak az maradna, hogy ez az egész cirkusz a mimagyari kis családokat annyiban érintheti, hogy az olaj ára az egekbe szökik, ami húzza maga után megint – mondjuk – a kenyér árát (is), Orbán pedig széttárhatja a karjait, hogy tehetetlen a begyűrűzés ellen, miközben az adóforintok ott csilingelnek a bukszájában.

Ilyen helyzetben pedig milyen jól is jönne az a kis brüsszeli pénzecske, ami viszont azért nem érkezik, mert velük meg hadban állunk. Folyik a harc úgymond életre-halálra. Momentán ez az egy veszély leselkedik a mimagyari emberekre, nem az iráni rakéták, de majd azt is megérjük, hogy dupla háborús veszélyhelyzet lesz hirdetve, vagy kijárási tilalom, mert az égből potyognak a fejünkre a rakéták. Vagy drónok, gusztus szerint. Ez a színjáték megfejtése, mielőtt valaki azt hinné, hogy ezek valamit is csinálnak a cirkuszon kívül. Nekünk ezt dobta a gép.

Ki ehet, és ki nem

Mint az ismeretes, J. A. polgártársunk alapvetése a következő: „ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad”. Ebben benne van a széles univerzum a mikrovilágban, azaz olyas dolgok, amelyek nélkül embernek lenni nem lehet. Ezek közül momentán minket az evés érdekel, mert kiderült, van olyan végtelenül sanda honfitársunk, akit más jelzővel is illetnénk szívünk szerint, mert feltételekhez kötné politikai elvakultságában a táplálék bevitelét, ami Sheldon szerint is az egyik determinácó az életben és az élethez. Innen indulunk el.

A családi pótlék emeléséről vitatkoztak tépett honunk atyái és anyái valami parlamenti bizottságban, ahol a Fidesz természetesen nemmel szavazott az emelésre. Abba nem merülnénk el, kell vagy nem, ki kap, ki nem és miért, amellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, hogy Hende Csaba a tudósítások szerint megmutatta a lelkét, és kivágta az aduászt. Eszerint pedig kies hazánkban – a munka alapú társadalomban – mindenki dolgozhat, aki akar, és ebből fakadóan a fideszes Hende-logika arra jutott, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”.

Delikát jelzőt szoktunk alkalmazni az ilyen esetekre, ez azonban még azt a szintet sem üti meg. Nem idézném a kommentszekció megnyilvánulásait az ügyben, azt tessenek önmaguknak elképzelni, és nem kell visszafogni a gondolatokat, ha trágárságot akarnak hallani a minősítések hangneméül. Be kell vallanunk, hogy osztjuk a szekció vehemenciáját, de nem azért vagyunk itt, hogy folytassuk. Bálint Györggyel élvén az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk, ezt toldanánk kicsit, az meg nem publicisztika, ami Hendével teszi ugyanezt.

Nem annyira régi a történet, mert a hallgattassék meg a másik fél is elve alapján – amivel amúgy a fideszisták élni nem szoktak egyáltalán – megszólaltatták hősünket a televízióban, aki a fideszista korszellemnek megfelelően a Bibliára hivatkozott. Ez szép lepel volna, ha érne valamit, ugyanis Pál apostol a thesszalonikiaknak szóló levelében (ami hivatkozási alap lett) azt írja: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. Az apostol amúgy a „rendetlen” életet élőkre vonatkoztatja, amit mond, nem azokra, akik valami miatt nem tudnak dolgozni.

Mert ilyen is van, még a „munka alapú társadalomban” is. Tehát hiába mondja Hende azt, amit, magyarán, hogy a Fidesz társadalmában dögöljön éhen, aki nem tud dolgozni, attól a mondandója még aljas. Hogy stílszerűek legyünk, a Szentírással indokoljuk ítéletünket, mert és ugyanis Máté az ő evangéliumában olyasmiket beszél, hogy ami az ember szájából kijön, az a szíve gonoszságát mutatja. Ne legyünk azonban előítéletesek, és ne tételezzük hősünk eleve romlottságát, akkor viszont arra kell jutnunk, hogy egyszerűen buta szegény.

Ennyi megengedéssel tesszük fel a kérdést a családi pótlékról abban a kontextusban, hogy az Hende szerint micsoda, és miért van köze ahhoz, hogy valaki dolgozik vagy sem. Mindeddig úgy véltük, de lehet, hogy fideszországban másképpen van, a családi pótlék az a pénz, amit az állam (mint közösség) a neki oly fontos „közjószágok” ellátásához ad segítségül, hogy épp mennyit, az az állam minéműségére jellemző. Ennek sehol a világon egyébként a munkához köze nincsen, Hende kijelentése tehát megbélyegez egy csoportot.

Elindulhatnánk itt a burkolt rasszizmus felé, de az rossz irány volna. Ennél lényegesebb, hogy egy halmazra rásüti a lusta, semmittevő bélyeget, és itt már a családi pótlékon túlmutatva jutunk el Lázár dumájához: „akinek nincsen semmije, az annyit is ér”. És innen látszik az, kik azok, akik a Fidesz szerint éhen is dögölhetnének. Csupán az a gond, hogy Hende hozzájuk kapcsolva az ő gyerekeikről is beszél, és baj az is, hogy föl nem fogja, mit mondott. Ehelyett bibliázik itt nekünk, mint az ember, aki most jött a templomból.

S ha már munka és nem evés, az a reményünk azért megvan, hogy a gukkeros ember talán nem úgy gondolta, amit hirtelen kimondott, miszerint ideje volna megrendszabályozni az óvodásokat, akik anélkül is tömnék a hasukat, hogy az akkugyárban dolgoznának előtte. Mert igazából, ha röhögni akarunk, ez az olvasata az elhangzottaknak, ami viszont egyáltalán nem vicces. Mert ha képviselő elvtárs szavait ezen túl szó szerint értjük, akkor kies hazánkban, ahol négy és félmillió ember dolgozik, akkor az összes többi el is pusztulhat. És ez már fajsúlyos.

Akárhogyan forgatom tehát, Hende ebből jól kijönni nem tud. Ám az az igazi baj, hogy mindez őt egyáltalán nem érinti, mert hiába derül ki nem először, miféle alak is ő, a körzetét egyfolytában stabilan hozza. Megvan a fix szavazóbázisa, akiket most szintén nem akarnánk megsérteni, de azt ők sem ártana, ha tudnák, hogy ezek szerint a képviselőjük közülük is sokat bátran éhen dögölesztene, de kicsire itt senki nem ad. Történhet akármi, akkor is csakafidesz, meg alavju, azaz, már egyáltalán nincsen kérdésünk. Egy nyomorult sem. Semennyi.

Választási manifesztum

Ott lennék azért jövő pénteken a Millenárison ezek között. Pattogatott kukoricával a kézben, pokróccal bélelt fotőjömben vigyorogva, ahogyan elfogadják a választási manifesztumjukat. A fideszék, meg a kádéenpéjék. Nagy valószínűséggel ezúttal is elkordonozva és leplek mögött, szemük tűzben ég (ami nagy valószínűséggel a téboly tüze). Így első blindre más nem is hiányzik már onnan, csak a harci dobok meg a trombitaszó – illetve egy kis ágyúdörej – Brüsszel rozzant vára ellen. Tehát a bajuszom mögött elmormolom a diagnózist: barmok.

Viszont erősen kérem, ne tessenek rám, mint őrültre tekinteni, mert egyebet nem teszek, mint alkalmazkodom az éngemet környülölelő világhoz. S ha az a hír, hogy „Védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát! Az európai parlamenti (EP) választásra készülve Választási Manifesztumot fogad el a Fidesz április 19-én, pénteken 15 órától a Millenárison, beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök” – közölte Menczer Tamás Facebook-oldalán, akkor én ennek az információnak megfelelve kezdek el viselkedni.

Elsőként asztakurva felkiáltással látok neki kínosan röhögni, aztán pedig gondolatilag megvizsgálom a beteget, bár túlságosan nem kell. Jelen állapotában ugyanis már majdnem úgy fekszik kiterítve, akárha boncasztalon. És annak ellenére szaglik, hogy semmi, illetve még annál is kevesebb van benne. Betegem voltaképp egy szép, nagy, színes lufi, amely bármelyik pillanatban szétdurranhat, illetve ennek ellentettjeként csöndesen leereszt, és akkor majd fonnyadt-löttyedten fog előttünk heverészni. Ennyi az egész Fidesz.

De vissza a rögvalóhoz. Mert azért ez a manifesztum dolog valahogyan megszületett, valamiképp valakinek az agyában megfogant. Onnan jöhetett ez, mint korábban az alaptörvény asztala, a koronaúsztatás, amire emlékszünk, és a nemzeti zászlónap, amire már nem, de leginkább – és abban biztos vagyok, hogy ezt már kedves mindannyiuk elfeledték – a Nyenyi, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, amit ki kellett függeszteni a középületekben. Kíváncsian várjuk, hogy ezt a manifesztumot hol lesz muszáj nézegetni.

No de, hogy miért. Mert olyan az ember, mint a gyerek, mindent kibelez, hogy rájöjjön a működés nyitjára, azonban most csak tételezhetünk. Nem látunk bele ugyanis az elvtárak busa fejébe, de úgy véljük, az úgy lehetett – mert mást elképzelni elég nehéz ezek után -, hogy összedugták a fejüket ott, a Fidesz agy(atlan) trösztjében, és azon méláztak erősen, hogyan lehetne hasba akasztani a célközönséget. Mert választások jönnek, a zászló Magyar P. színre lépésével megtépázva és már majdnem rongyosan kókadozik a rúdon.

Azonban mindent a célok felől kell megvizsgálni, s ezzel itt az lehet az elérendő – mint minden egyes lélegzetvétellel amúgy már több mint egy évtizede -, hogy ikszeljen a magyar a fülkében, lehetőleg, sőt, kizárólag rájuk. A Fidesznek amúgy megvan a kialakult célközönsége ebben az undorító játszmában, akiket régebben – de ez most is áll – alavju népeknek neveztünk kognitív készségeiket fölmérve, s abba gondoljunk bele, hogy most a képükbe kapnak egy manifesztumot, aminek ilyen harcos íze van. Bár nem tudják, mi a rosseb is az.

De olyan, mint a föntebb emlegetett trombitaszó meg ágyúdörej, s ennek ellenére, vagy éppen emiatt nem kerülhetjük meg a tartalmát, hogy mit manifesztálnak a fiúk. És hát, kedveseim, midőn arra utaltam, hogy amikor elfogadják ezt ott a Millenárison elkordonozva, akkor ezeknek a szemében a téboly tüze fog lobogni, akkor egyáltalán nem tévedtem sokat. Mert a manifesztum, ahogyan Menczer kommunikációs igazgató szíves közléséből tudjuk, az olyan lesz, mint már hónapok óta minden. A következők állanak majd benne:

„Mi nemet mondunk a háborúra, meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát, de a nyomás a háborúpártiak részéről egyre nő, így hazánk békéjének megőrzése csak a magyar emberek támogatásával lehetséges. Továbbra is nemet mondunk a bevándorlásra és az LMBTQ-propagandára is. Számunkra Magyarország az első! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Fidesz!” – Innen már csak az hiányzik kiteljesítendő a hangulatot, hogy mondjuk, megazisten. Ilyesmikre futja a fiúknak.

Azt talán meg sem kell említeni, hogy ehhez kár manifesztumot kiadni (lánykori nevén nyilatkozat vagy kiáltvány), mert akkor azt látjuk, hogy a „köz”média és a Fidesz összes sajtója már évek óta csak manifesztumokkal operál. Tehát semmi nem változik. Ezt úgy is jellemezhetnénk, hogy a fiúk adtak a szarnak egy pofont. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy az elfogadás előtt beszédet mond az Orbán-Szijjártó-Deutsch hármas, akkor egyből megnyugszunk, és mint vázoltuk, majszoljuk a popcornt a fotelben.

Viszont annak ellenére, hogy a szájunk fülig ér mindeközben, boldogságunk egyáltalán nem határtalan, vagy voltaképpen nincsen is ilyenünk nekünk. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy találhatnak ki ezek akármekkora ökörséget hatalmuk megőrzése érdekében, mindig van, akinek az megfelel, sőt, rajong is érte. Voltaképp az van, ha ezek vérszerződésre hívnák a nyájukat, akkor kifent borotvával a kézben rohannának hozzájuk, amiből az is fakad, a hülyeségre orvosság nincsen. És így fejtettük meg ezeknek a kilátástalan uralmát.

Hol a pénz?

Kormányinfó volt tegnap, ami aktus mindig fölemelő, most pediglen különösen az volt. Hiszen eddig álltak a delikvensek, most meg ültek, ami hír volt a magyar médiában, és ez is jelent valamit. Mindezen túl, lehetett látni Gulyás G.-t, akinek a gerincével volt baj hirtelen, hogy Magyar P. történetébe oly alaposan belekerült, aztán debütált a K. Alexandrát pótoló Vitályos E., de ott volt Nagy I. agráros mufti és Varga M. pénzügyes is.

Ha ilyen sokan jelennek meg, egy ilyen, amúgy semmitmondó eseményen, akkor ott valamit mégis csak mondani szoktak, és így történt ez most is. Nem az én keresetlen szavaimmal, de elhangzott, hogy nagy a gebasz, de mi más is volna, amikor március végére az egész évre tervezett hiányt sikerült összehozni annak ellenére, hogy mindent és mindenkit szarrá adóztatnak. Ebből fakadólag föl kell tennünk doktorminiszter urunk kérdését: hol a pénz?

Hol volna, a ládafiában. Ami meg nem ott, azt mindenféle haszontalan szarságokra cseszik el. Kiinduló tételünk Varga pénzügyes bejelentése, miszerint közel hétszáz milliárd értékben ütemeznek át beruházásokat, mert a mostani kivérzett helyzetben nem futja rá. Arról nem lehetett hallani, melyek lehetnek ezek, de legyen akármi is, biztosan fontosabb, mint a reptér megvásárlása, amiről viszont az istennek nem akarnak lemondani.

Szánják biztosan valakinek. Mert azt is tudjuk, hogy mindig minden fontosabb, mint az ország ügye, pedig nekik állítólag az az első. De miképp is, ez a kérdés, mert nem tudjuk, milyen nézőpontból lehet a köz hasznának beállítani, hogy Magyar P. lejáratására a Megafon az utóbbi hetekben több mint százmilliót költött, ami pénz – bár bevallatlanul – de a közös kasszából megy. Igaz, arról meg tudjuk, hogy Orbán házikasszája.

S mert ilyen, és a nagyvezír focibuzi, az sem meglepő, hogy külföldi fociakadémiák támogatására is súlyos milliárdok mentek, amit most már állítólag a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgál. Ez egyébiránt nem tétel a lopásban, és nagy valószínűséggel nem találnak majd szabálytalanságot a derék nyomozók. Nem lesz semmi látnivaló, és mehetünk oszolni. Varga M. pénzügyes azonban sajátos úton menekült.

Itt van neki ez a háború, mint ok és indok, s bár ugyan szemenszedett hazugság, de jó arra fogni, hogy elcseszték ezt. Nem kicsit, hanem nagyon, de azt azért talán mégsem kellett volna benyögni, hogy a hétszáz milliárdnyi beruházás leállításának oka az, hogy „háborús idők vannak”. S mivel az ukránok harca nekünk igazán pénzünkbe nem kerül, a háborús idők kitételt tán a Brüsszel elleni harcra érthetjük, mert onnan már jönnek lukak a büdzsébe.

Illetve pénz nem jön, és ezért tátonganak a lukak, s emiatt látjuk azt, hogy ezek kormányozni csak addig tudtak, amíg számolatlanul ömlött a pénz. Most pedig, hogy saját kútfőből is kellene valamit csinálni, teljes a kudarc. Azaz kormányunk, és annak vezetője, maga Orbán Viktor alkalmatlan, de nem csak azért, mert segghülyék a kormányzáshoz, hanem leginkább, mert emellett a lopáshoz viszont nagyon értenek. (Többek között ezért is nem jön a pénz.)

Mert mit ád isten, épp akkor, amikor Varga pénzügyes ezen a kormányinfón bohóckodott, az is napvilágra került, hogy az általa irányított minisztériumban korrupciós botrány miatt tizenkét ember ellen folyik eljárás. Régi ügy, mondta Varga, s ha 2022 annak számít, akkor az is, de milyen érdekes, hogy az igazságügy után itt is megborult a bili, amitől az embernek az a képzete támad, csak kicsit kellene megvakargatni akármely tárcát, és mindenütt akadna ilyen.

Ha maffiaként működünk, akkor nem meglepő, viszont az az érdekes, hogy milyen sunyiban mennek az aljas dolgok. Mert például annak nevezhető az is, hogy Orbánnak egy portugál cimborája, bizonyos Pedro Vargas Santos David részben magyar (negyvenöt millió euró) pénzből vette meg az Euronews nevű tévécsatornát, amitől a magyar családoknak biztosan sokkal jobb lesz. Mindenre van pénz tehát, csak arra nem, amire kellene.

Egyébiránt lapokon keresztül lehetne sorolni, hová cseszték el a magyar adófizetők pénzét, de felesleges, mert több mint egy évtizede megy ez, s hozzánk csak a legfeltűnőbb lopások híre jut el, de ma már az sem nagyon rázza meg a bávatag közönséget. Sőt, a nyáj úgy van ezzel, miközben a csirkelábat szopogatja, hogy lopnak ugyan, de legalább az országban marad a pénz. Viszont a fenti történetekből kiderül: nem igazán.

Közkeletűen – és olykor alapos számolások után – ezermilliárdokban mérik, amit elcsesztek és eltulajdonoltak. A baj azonban most abból keletkezett, hogy az üzelmeket már nem lehet uniós pénzekből finanszírozni, marad a hazai bevétel, ami meg csak arra elég, hogy ellopják, így a büdzsé meg lukas lesz, és az elvtársak visítanak. Ezt majd valamikor számon kell kérni, és ami pénzt lehet, visszaszerezni az ország számára, hogy ne lógjon ki a segge a gatyából.

De milyen érdekes is az, szintén tegnap jött a hír Vietnámból, hogy halálra ítéltek egy üzletasszonyt ott, aki ellopta az ország GDP-jének három százalékát. Orbáni mértékkel nem is olyan nagy az összeget, tizenkét milliárd dollárt. Minálunk ennek a többszöröse vándorolt a maffia zsebébe, így ezen a ponton elővesszük a gyermekkori játékot, és azzal tesszük fel az adekvát kérdést, miszerint mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van.

Vergődés

Nem volt olyan rég, amikor Magyar Péternek elborult az agya, és ebből fakadóan nekilátott politizálni. Vagy már régóta tervezte, és akkor jött el a pillanat. De ez már soha nem fog kiderülni, ám azóta helyzet van, és Virág elvtárs óta tudjuk, hogy a helyzet az olyan, hogy fokozódik. Most is, de nagyon.

Emlékezhetünk, amikor friss és ropogós hősünk akkor – nem is olyan rég – nekilátott a NER-rel kötözködni, az első reakció az volt, és itt idézzük Kocsis Máté frakcióvezető elvtársat, hogy aszongya: „Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”.

Nem tudjuk, Kocsis frakcióvezető akkor elégedetten dőlt-e hátra, hogy sikerült jól odapiszkálnia ennek a Magyarnak, de nagy valószínűséggel igen. Hiszen, amikor a volt feleség (Varga J., hogy el ne feledjük) befáradt a stúdióba Hajdúhoz telehüpögni a világot, ő is vitte ezt a vonalat, miszerint a volt férje neki köszönhetően kapott állásokat állami vállalatoknál. Bayer elvtárs is hőbörgött ilyesmit, amiből arra lehetett következtetni, hogy ez valami Rogán által kijelölt vonal, sározási metódus.

Az elején azonban ezt a szálat elnyomta az asszonyverés, könyvek hajigálása és más cuki kurvaságok, amelyek viszont nem látszanak meghatni és elborzasztani a széles tömegeket, akik ennek ellenére és azóta is Magyarban látják azt az embert, mint aki lebontja nekik a NER-t, és elhozza az évtizede vágyott szabadságot.

Annak ellenére is, hogy az agresszivitás bélyege mellett azt is hősünkre akarták sütni ezzel a Varga által kapott zsíros állás billoggal, hogy nem csak olykor tomboló őrült, hanem jószerével hülye is, aki a volt asszony nélkül semmire sem vitte volna. Ebből fakadóan most, amikor Jucus miniszter már nincs mellette-mögötte, eleve vesztésre van ítélve.

Az egyik az, hogy a jelek szerint nem nagyon, a másik pedig, hogy annyira nem, hogy már most inogni látszik a NER monolit tömbje. A kommunikáció és a tematizálás kicsúszott a kezükből, ha úgy tetszik, kullognak Magyar után, és ebben a szokatlan helyzetben hibát hibára halmoznak. Ennek egyszerű oka van. Az, hogy Magyar közülük jött, s ha akármit is akarnak rásütni, az ugyanúgy ott marad rajtuk is.

Ennek nagyon szép példája ez a Varga által és révén kapott számos munkahely, mert mielőtt ez a vonal végleg feledésbe merült volna, Tóth Bertalan (az MSZP színeiben) megkérdezte a dicsőséges nagyurakat, az összes minisztert és azok főnökét, magát a hatalmas Orbán Viktort is, hogy 1./ ön hány rokonát, hozzátartozóját, ismerősét juttatta munkahelyhez a kinevezése óta. Illetve 2./ Milyen munkakörben helyezte el a szerencséseket az állami szervezetrendszerben?

Az egységesített válasz pedig az volt, hogy: „A vezetői kinevezéseknél minden esetben az adott munkakörre vonatkozó megfelelő szakmai tapasztalatok az irányadók”. Delikát, mert ebből több dolog is fakad.

Elsőként, hogy Kocsis Máté elvtárs hazudott, amikor ezt mondta: „Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”. Másodjára, Varga Judit is ugyanúgy lódított, amikor könnyezve panaszolta a stúdióban Hajdúnak ugyanezt (és zárójelben az ő félelemben és megveretve töltött életét). Illetve harmadjára, vagy most hazudnak a miniszterek, minisztériumok és maga a hatalmas Orbán Viktor is, amikor egyenválaszukban a beosztások elnyerésénél a szakmai tapasztalatokról beszélnek.

Meg vannak zavarodva. Nem találják a szavakat. S innen látszik, miért nem tudnak Magyarral mit kezdeni, hiszen vagy vallani kell, vagy hazudozni, amibe aztán – mint itt is – belekeverednek a maffia tagjai, de annyira, hogy ki sem találnak a dzsungelből.

Innen fakad, hogy ez már csak szánalmas vergődésnek tűnik, sőt, hogy képes beszéddel éljünk, az látszik, hogy tátott szájjal szaladgálnak a lingamerdőben, és más nem marad, mint az, hogy Magyar napszemüvegével foglalkoznak ráadásnak. Miközben nekünk a végtelen tengerben az jut eszünkbe, ha már Kocsis Máté, hogy a feleségénél se találtak még rátermettebbet a szuperkórház projektmenedzsmentjébe, és akkor el lehet fáradni szomorkodni az aranyhalak sanyarú sorsán.

Napokkal ezelőtt vázoltuk a mostani helyzetet, amikor a pléddel bélelt fotelünkből, kezünkben egy jó adag popcornnal figyeljük az előadást, és biztosak vagyunk abban, egyhamar ennek vége nem lesz, sőt, fokozódni fog. A vége még bizonytalan, de garantált, hogy addig is egészen jól fogunk szórakozni.

Legyetek bátorak, meg Dominikok

Az volt a szenzáció tegnap, hogy Magyarország kormánya kedden ülésezett szerda helyett. Valami sürgős lehetett, van ilyen. Például talán az, hogy március végére sikerült összehozni az egész éves hiánycélt, így a Karmelitában összegyűlt bagázsról elég nehezen mondható el a közkeletű nyájszlogen, hogy ugyan lopnak, de legalább kormányozni tudnak. Mint kitetszik, nem annyira, mert innentől az lesz a feladat, hogy az ország ne álljon fejre.

Érdekes azonban, hogy miért nincs pénz. Hiszen egy háttérbeszélgetésből kiderült, a magyar élelmiszeripari termékek azért olcsóbbak például a finggal fűtő Németországban, mert itthon akkora adók rakódnak rá, mint sehol máshol az Unióban. Ezért van az, hogy a mimagyari organizmusok a beszélgetés tanulsága szerint nem azt az élelmiszert veszik meg, amit szeretnének, hanem, amit meg tudnak fizetni. Éljen a csirkeláb.

Ehhez képest a keddi kormányülésről ketten is bejelentkeztek a közösségi médiában (Orbán és Szijjártó), hasonló tartalommal. Az egyik azt mondta „Kormányülés, nekünk Magyarország az első”, a másik pedig ezt, „Egy biztos: itt Magyarország van az első helyen”. Úgy mellékesen megkérdeznénk, mi az anyám valagával foglalkozna Magyarország kormánya mással, mint Magyarországgal, de ezek szerint már ez is érdem. El vagyunk alélva.

Nem találjuk a szavakat. S ahogyan keresgéljük, eszünkbe ötlik maga Mészáros Lőrinc, akivel interjú készült az egyik szolgalapban, ahol ez a drága ember kifejtette, harminckét év munkája van abban, hogy ott tart, ahol. Illetve és hangsúlyosan azt is megtudtuk, nem úgy kell azt képzelni, hogy van valahol egy joystick, amivel hozzá irányítják a pénzecskéket. Ilyet nem is gondoltunk, mert Orbán nagyúr nagy valószínűséggel azt sem tudja mi az a joystick.

Bár azon csodálkozunk, hogy Mészáros meg igen. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy Orbánról azért nem tételezzük az ilyesfajta ismereteket, mert köztudottan analfabéta az ilyen ügyekben, egy sms-t meg nem tud írni. Hogy amúgy mivel foglalkozik Magyarországon kívül (vagy számára Magyarország csak épp ennyi), tegnap azzal népszerűsítette magát és avíttságát, hogy neki nyomógombos a telefonja. Ezzel lett telefosva a TikTok.

Illetve előtte nap – mint akinek Magyarország az első – a Facebook meg azzal, hogy kis futballistapalánták jártak a nagyvezírnél a parlamentben. Ez a látogatás azon a napon történt, amikor nem a gyerekekkel, hanem a bávatag ellenzékkel azt közölte doktorminiszter urunk, hogy na ugye, nem égett rájuk a Völner-Schadl ügy. Ebből a kijelentésből viszont az fakad, hogy mocsok ugyan volt, de sikerült kislisszolni belőle. Ennyit a kormányzásról.

Illetve még azt tegyük hozzá, hogy a politikai pedofíliát elkövető nagyvezír életre szóló nagy és bölcs tanácsként azzal bocsátotta el a hozzá látogató kisdedeket, hogy „Legyetek Szoboszlai Dominikok”. Ezt bírta nekik mondani, mert más nem jut az eszébe, csak a futball, ahogyan a fejében Magyarország az első, s ugyan nem joystickkal, mint Mészáros védekezett, de nagy és komoly döntésekkel utalgatja a milliárdokat a haverjához.

Őt egyébként – mármint a cimbora Mészárost – ahogyan szintén az interjúból kiderült, a szocialisták üldözték, ebből fakad, hogy az ellenálló hős nem harminckét éves szorgos munkával gyarapodott annyira, amennyire, hanem csak az utóbbi, immár másfél évtizedben. De ezt is tudjuk, mint ahogyan már mindent is, de a gázszerelő most ezen kívül azért érdekes, mert ő is tanácsokkal látott el ifjakat, mint emlékezhetünk.

Azt mondta nekik az összes bölcsességével: „Legyetek bátorak”, s mintha erre hajazna a nagy Orbán Viktor tanácsa is ezzel a „Legyetek Dominikok” útravalóval, amiből magunk viszont azt a lehangoló következtetést vonjuk le, hogy ezektől ennyi telik, nekik ennyire futja. Ez a Magyarországgal való permanens foglalkozás esszenciája, miközben düledezik minden, recsegnek az eresztékek, és Magyar P. napszemüvege a téma.

A leginkább lehangoló azonban a nagy haverpáros tanácsaiban az, amilyen jövőképet vázolnak a mimagyari kisdedeknek, hogy vagy Dominikok lesznek, meg bátorak, vagy pediglen éhen döglenek. Kinek mit intéz a kormánya, amelynek Magyarország az első csakis. Innen nézve adódik a kérdés, hányféle Magyarország van, mert az MCC ifjai azt tapasztalják, mint elmélkedtünk már róla, hogy nekik jár a négycsillagos téli tábor. Ingyen.

Viszont, mint ismeretes, semmi sincs így és ekképp – tehát ingyen -, mindent ki kell fizetni valakinek, s azok mi volnánk, akik vérünkkel és verítékünkkel tartjuk el ezeket. Miattuk nem esszük azt, amit kívánunk, hanem azt, amit a pénztárcánk megenged. Esélyünk sincsen Dominiknek lenni, nem is akarunk, kedvünk sincsen hozzá, pedig más ezeknek a jövőképében nem szerepel. Tehát a szemszögükből nem is vagyunk. Ez pedig legalábbis méltatlan állapot.  

Napszemüveg

A popcornt már rég bekészítette az ember, öregesen kibélelte a barlangban lévő fotelját egy pléddel, a mamusz is előkészítve hetek óta, a mozi pedig forog. Hivatalosan még el sem kezdődött a kampány, de a debilitás ezerrel pörög, s ha olyasfajta választópolgárok volnánk, akik értelmes szavakat, netán programokat, víziókat szeretnénk látni az ország jövőbeli sorsa felől, hogy megfontoltan tudjunk ikszelni, ha szólít az urna, akkor csalódnunk kellene.

Ilyen választópolgár azonban nem vagyunk. Hiszen kies hazánkban szocializálódtunk a politikai küzdelmekre már több mint harminc éve, s amióta a Fidesztől elhangzott az egyszavas kormányzási terv: „folytatjuk”, azóta igazából semmin nem lepődünk meg. Jöhet akármilyen mocsok, csak legyintünk, hogy volt már jobb, de most, kedveseim, olybá tűnik, sikerül még lejjebb süllyedni, s nem azért, mintha más volna a tépázott haza.

Voltaképp permanens kampányban élünk, s éppen emiatt, amikor a hivatalos győzködési időszak beköszönt, nem marad semmi mondanivaló már. Kivétel most ez alól Magyar P., a friss hús, aki abban ügyes, mint amit szorgalmaztunk magunk is, hogy a Fidesznek a saját módszereivel megy neki, és lehet, de nem biztos, hogy emiatt annyira népszerű. Az erről szóló igazság majd kiderül, addig is van nekünk a fotőj-mamusz fölállás.

Magyarnak az volt a nagy húzása most épp, hogy hármas vitára hívta Orbánt és Gyurcsányt, s nagy valószínűséggel abban a tudatban, hogy ebből így semmi sem lesz, tehát már akkor győzött, amikor ezt a vitafelhívást közzé tette. Azt viszont még ő sem gondolhatta, milyen mozgást indít el, hiszen momentán ott tartunk, hogy azon a két alakon kívül, akiknek a kihívás szólt, szinte mindenki vitatkozna vele. Egy vitaklub volna, ha létrejönne, de nem fog.

Bejelentkezett Deutsch listavezető, Dobrev K., aztán még Vona G. és Róna Péter is, ez utóbbi kettőről nem tudjuk, miért, nagy valószínűséggel sütkérezni szeretnének a Magyar által frissen keltett fényben. De, amikor a kampány előszelének retardáltságáról beszéltünk, az járt a fejünkben, amit Deutsch listavezető szúrt oda Magyarnak, hogy ő készen áll a vitára, lehet jönni diktafonnal és nadrágszíjjal is, amivel az utóbbi hetek propagandájára utalt vagy utalhatott.

Magyartól viszont delikát választ kapott, midőn a magyarok friss csillaga azt írta neki: „A drogos, közpénzfaló bohócokat se Budapesten se Brüsszelben nem veszik komolyan. Ezért aztán sem beszélgetni sem vitatkozni nem érdemes velük. Ennyi”. Nézőpontunkból korrekt a felelet, ami stílusában úgy nagyjából a kommentelők kósza népének szöveghasználatára hajaz, de megtestesíti azt az ideát, hogy a Fidesz ellen Fidesz-módszerekkel kell menni.

Mondjuk innen látszik, hogy semmiféle vita nem lesz, ha esetleg netán mégis, az óriási meglepetés volna. Mert mit lehetne olyanokkal vitatkozni, akik az ember napszemüvegébe kötnek bele. Ha azt mondom, Menczer, akkor sok mindent megmagyarázok, de mégis csak ez az ember a Párt kommunikációs igazgatója, ilyképp, mint már régebben mondtuk, ha ő mond valamit, az hivatalos Fidesz álláspontnak értelmezhető. És most azt mondta, napszemüveg.

Előtte persze és természetesen a Fideszről és a Fidesz-organizmusokról értekezett, miszerint ez a párt a világ legsikeresebbje (emeli a tétet), ebből fakadólag pedig Menczer szerint kidüllesztett mellel kell járkálniuk a kajla világban. No de, a riposzt minden pénzt megér: „Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a nárcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női”.

Azt nem tudjuk, mikor lett Menczer a napszemüvegek szakértője, de nem is érdekes. Az utalás viszont annál inkább, mert arra következtethetünk, hogy az eddigi asszonyverő projekt nem volt sikeres, így most utalás szintjén mintha az hangzott volna el, hogy ez a Magyar netán meleg. Vagy nem tudjuk, mi volt a költő célja, mit akart mondani, de ennek ilyen bukéja van. Így összességében azonban az jön le ebből, hogy a Fidesz vergődik.

Ha már az igazgató úrnak ennyire futja. De úgy általában a kampányról kezdtünk beszélni, ezért ide tartozik Szentkirályi Alexandra is, aki szerint meg Karácsony azért alkalmatlan Budapest vezetésére, mert nincsen neki jogosítványa. Most mit lehet erre mondani, az ég egy világon semmit sem. Mondom, csak a popcornos fölállás a megfelelő, mert a nyárig még, mikor is Orbán ilyen munícióval beveszi Brüsszelt, ez az egész még fokozódni fog.

Momentán ott tartanak a közügyeink, hogy szorgos kezek és agyak kiderítették, Magyarnak Ray-Ban Jack napszemüvege van, amit a férfi részlegen árulnak. Hogy mindezt megtudtuk, sem szaladunk majd Magyarra szavazni, viszont lehet, hogy akkor is megtennénk ezt, ha kiderülne, a nőverő szörny meleg. Szavazatunkat ugyanis nem ilyen kritériumok határozzák meg, hanem az, ki ígér normális Magyarországot, amitől most nagyon messzire vagyunk.

Úri muri

A Mathias Corvinus Collegium 2023-ban egy téli táboroztatásra százmillió forintot költött. Adófizetői pénzből tette mindezt, lévén, a kormány tömi pénzzel az intézményt, amit a köznyelvben csak a Fidesz janicsárképzőjének szoktak nevezni. S okkal. Négyszázötven janicsárt táboroztattak ebből az összegből egy ótátrafüredi négycsillagos szállodában annak minden kellékével: fedett medence, éjszakai klub, síelés, síoktatás, wellness, a táborozóknak pedig mindez egy fillérjébe sem került.

Most, hogy ön azon gondolkozik, ki tudja-e fizetni a gyereknek a nyári tábort, vagy kulcsos gyerek lesz belőle, illetve a nagyihotelbe megy, gondoltuk, elmeséljük ezt a sztorit. Nem azért, hogy agyvérzést okozzunk, hanem, hogy lássa, hol is él. Bár minden bizonnyal nélkülünk is tudja, ha nyitva tartja a szemét és a fülét, így bizonyára arról is van tudomása, hogy ez az intézmény, a janicsárképző MCC hatszáz milliót fizetett a rendezvényei étel-, és italszámláira. Nem tudjuk, mennyi rendezvény volt ez darabszámra.

Hogy hány alkalom kellett hatszázmillió elivásához és fölzabálásához, azt tételezzük azonban, hogy nem kellett nélkülözniük a kiválasztottaknak. Mint ahogyan Szijjártó decens csapata is megevett ötmilliót a repülőn egy Dubai felé megtett úton. Mindebből nem csak az következik, hogy ezek szeretnek zabálni, hanem az is, hogy bizonyára nem csirkelábat (vagy akciós farhátat) szopogattak, ami az elszegényedett köznép kedvenc és megfizethető eldele. De nem Szijjártóról szól most a mese, hanem az utánpótlásról.

Azon törjük a fejünket, hogy az agymosáson kívül mire nevelik a kiválasztottakat ott az MCC-ben, hogyan szocializálódik az az organizmus, amelyik azt szokja meg, teljesítmény nélkül mindent megkap, és lehetőleg mindenből a legjobbat. Hogyan tekint a világra, és miként viselkedik benne, amikor kilép a tejjel-mézzel folyó burokból, ha megszokja, hogy neki mindez jár. A végeredmény olykor ott van a szemünk előtt a megafonos és fidelitászos elborult agyú ifjakban, bár olyan sejtésünk is van, hogy ez az MCC másról is szól.

Csak mellékesen – mert az ifjakról beszélgetünk most – az intézmény közel kétmilliárdot fizetett ki kommunikációs feladatokra egy oligarchának, innen nézve pénzmosodának is tekinthető, mert nem közvetlenül a kormány utalt neki. És kedveseim, az is a ti pénzetek volt valaha, de most már véglegesen elvesztette közpénz jellegét, és soha vissza sem nyeri azt. Azaz, adódik még egy kérdés innen nézvést, hogy ennél az MCC-nél volt-e valaha cél, hogy tényleg valami elit káderképző legyen belőle, hogy délceg, és okos ifjak kerüljenek ki onnan.

Vagy csupán csak luxus büfékre és sítáborokra futotta a szellemi kapacitásból, illetve sosem szólt ez másról, mint hogy legálisan lopjanak el sok százmilliárd közpénzt. Fogós, ravasz kérdések ezek, egy közös jellemzővel, hogy nem a morál a közös jellemzőjük, se nem a szellemi vagy valamilyen más teljesítmény. Innen következik, nagy valószínűséggel ezek a kis janicsárok majd a nagybetűs életben is elvárják azt, amit itt kapnak, jó beosztást rengeteg pénzzel, és azt is tudják, ezért csak egy teendőjük van, imádni a Fideszt.

Most játszom egy kicsit. A Fidesz-vezetés az ifjúsági szervezetek segítségével tervezte belesulykolni a fiatalokba a Fidesz ideológiáját. Ez része volt annak a folyamatnak, melynek során a magyar társadalmat Fidesz irányítás alá vonták. A cél az volt, hogy lebontsák a meglévő társadalmi struktúrákat és hagyományokat. A Fidesz ifjúsági csoportokkal el akarták érni, hogy a fiatalok igazodjanak az elvárásokhoz, ne akarjanak mások lenni. – A fenti sorokat egy Hitlerjugendet bemutató szövegből kopiztam tanulságképp.

Annyi változott csak benne, hogy a nácit Fideszre cseréltem, és máris előttünk áll a magyar valóság. A Hitlerjugendről szóló írás egyébként végkövetkeztetésében arra jut, hogyan nyomorította meg az ifjakat és a komplett társadalmat ez, és arra is, hogy szinte máig tartó hatását lehet érezni a német társadalomban. Ezért van az, hogy amikor a csürhe elzavarásáról beszélünk, mindig szóba kerül, hogy nem lesz az olyan egyszerű, és az is, hogy nemzedékek kellenek a pusztítás helyrehozásához. Ez a szomorú valóság.

Egyébként itt valami távoli és bizonytalan jövőről beszéltünk, amikor a Fidesz már csak rossz emlék lesz – legalábbis ebben a formájában -, a mostani rögvaló pedig az, hogy aki teheti, elmenekül ebből az országból, ahol ilyesmik (is) történnek. 2023-ban rengetegen vándoroltak ki, majdnem annyian, mint amikor Orbán 2010-ben hatalomra került. És ezért volt az is, hogy a szombati tüntetésre szerte a világból érkeztek magyarok, ami azt mutatja, lennének ők itthon is, ha élhető volna az ország. Innen indulunk az elkövetkező időszakra.

Mi látszik a Holdról?

Menczer Tamás új beosztásáról nemrég elmélkedtünk (Fidesz kommunikációs igazgató lett ez a drága ember), a végén pedig arra jutottunk, hogy ami most következik, arra ő a legalkalmasabb. Lévén kellően ostoba, hangos és agresszív, lekezelő meg öntelt. Ahogyan a komplett Fidesz és csatolmányai. Nem kellett sokat várnunk, hogy sejtésünk bebizonyosodjék, hiszen a tegnapi tüntetés kapcsán is megnyilvánult, s ha ő a fideszes kommunikáció feje, akkor mondandója hivatalos álláspontként is fölfogható.

No most, arról, hogy százezres tömeg volt a Kossuth téren, Menczernek a háború jutott az eszébe. Nem az a fajtája – s ebből is kitetszik, nem igazán meri látni a valóságot -, amely őt, a pártját és annak vezérét elsöpörheti, hanem világháborút vizionált vélhetőleg abból kiindulva, hogy ez a legutóbbi választáson milyen jól bejött. Menczer tehát – ahogyan a komplett Fidesz – nem fejlődőképes, mondhatnánk azt is, nincs egy önálló gondolata. Ilyképp a legnagyobb papagáj a brancsban, de nem is az esze miatt kapta meg a hivatalt.

Csakhogy ez így már és ide kevés lesz. Magyar Péter megmozdulásáról, az ott részvevőkről az jutott az eszébe igazgató elvtársnak, hogy „a háborúpártiak már készülnek a háborúra, és ebből a háborúból nagyon könnyen lehet világháború is”. Illetve az ebből fakadó fideszes következtetés, hogy aszongya „meg kell védeni Magyarország békéjét és biztonságát, amire csak Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP képes”. Nem tudható, Menczer ezért kap-e prémiumot a munkáltatójától, ahogy ezt itt összehozta frappánsan.

De igazából nem is igazgató elvtárs itt a lényeg, hanem egy születésnap még és faültetés a birtokon. Ahogyan képünkön is látszik, születésének harminchatodik évét ülte meg a Fidesz a tüntetéssel párhuzamosan, és az jut az eszünkbe, hogy az akkor még fiatalok, de már akkor sem nagyon demokraták gondoltak-e arra, hogy egy napon majd ennyien mennek az utcára ellenük. Hogy három és fél évtized múltán ők lesznek azok a gyűlölt öregek, akiket el kell takarítani a hatalomból rendszerváltást követelve.

És akkor a faültetés. Mert mindezzel is párhuzamosan Hatvanpusztán, ahol új üvegház is épült, meg hangárszerű képződmény, elkezdték ültetni a növényeket a birtok határán, hogy azok megnövekedve eltakarják az egészet a kíváncsi szemek elől. Mindez egy megbúvó, békés öregkort tételez a ház gazdájától, aki küzdelmes élete (egy komplett ország ellopása) után oda visszahúzódik, hogy élvezhesse azokat a gyümölcsöket, amelyeket harminchat éve kezdett érlelni. Most majd leszakítja mind, vélhető a szorgos építkezésből.

Csakhogy a népek. Akik sokan vannak és egyre többen lesznek a jelek szerint azzal a szándékkal, hogy ezt az őszikés hangulatot megzavarják. Mint már említettük, rengetegen, rendőrségi becslések szerint tegnap negyedmilliónyian is, ami már a Holdról is látszik, hogy a kedves vezető szavajárását kölcsönözzük, és az álmoskönyvek szerint ez nem sok jót jelent a hatalmon lévőknek, a születésnapot fancsali képpel ünneplőknek. Főleg úgy nem, ha ezt a tömeget még le is patkányozzák, mint az megtörtént szomorú módon.

A legérdekesebb az egészben azonban, hogy aki mindezt elkövette, az a Fidesz-harcos, aki nem szerepel a szülinapos képen, mert a geneziskor még vérbő kommunista volt, és ő Bencsik András. Egészen pontosan patkánylelkű tömegeknek nevezte a tüntetőket, akik, és most tessenek megkapaszkodni „gyűlölete a rend és a tisztaság iránt felülír minden józan számítást”. Illetve még ez a tömeg nem ismer „emberi mértéket és erkölcsöt”. – Nem háborodunk föl ezen, mert ez a félelem hangja. Bencsik a sarokban nyüszít.

Mint ahogyan a komplett Fidesz és a sajtója is, amely képtelen másra, mint az eddig bevált panelekre, „tüntikézésről” beszél, nevetségességről, hogy nyugtatgassa a követőket és önmagát is. Viszont abba a hibába esik, ha eltagadja a valóságot, akkor az egyszer csak nagyon pofán tudja vágni. Mert azért visszatérünk Menczerhez, aki szintén valami idegen helyen megragadva mesél a veszedelemről, hogy „belevinnének minket a háborúba, beengednék a bevándorlókat, és ránk szabadítanák a genderpropagandát is”.

És megint csak arra utalnánk, hogy akkor most ez a hivatalos Fidesz álláspont, hogy erre képes a nagy gépezet. Nem sok, illetve semmi. Mert ahogyan a tömeg az asszonyverő propagandával sem törődik, ezek a sivalkodások is elmennek a füle mellett, ugyanis azt kell látnunk, hogy a sokaság kezd öntudatra ébredni, és már semmi nem érdekli, csak az, hogy a Fidesz eltakarodjon. Hogy mi lesz, az momentán nem tudható, de jól látható, hogy már semmi nem olyan, mint akár két hete, és a szülinapos fiúk csak ettől félnek: a változástól.

Szégyenletes

Semjén Zsolt formában volt megint, mint mindig egyfolytában. Olybá tűnik, hogy Orbán mellett – vagy tőle elirigyelve – rákapott a rendeletek kiadásának gyalázatos ízére, ezért kiadott egyet saját hatáskörben, amelyben arról rendelkezett, hogy három díj (amelyek, mondjuk így, vallástudományi ténykedésért kaphatók) pénzösszegét fölemeli. Vadai Ágnes pedig (DK alelnök, így az ördög cimborája) leegyszerűsítve azt kérdezte: miért.

Semjén miniszterelnökhelyettes pedig az érdemi válasz helyett azt felelte: „A képviselő asszony figyelmébe ajánlom, hogy az egyházellenesség szégyenletes ideológia, az irigység pedig csúnya jellemhiba”. Delikát. Azért mégpedig, mert nem hallottuk sehol, hogy Vadai alelnök Voltaire-t idézett volna, miszerint „Tapossátok el a gyalázatost” – az egyházra gondolva a félreértések elkerülése végett -, mert ez nevezhető volna egyházellenesnek, a miért pedig nem.

Ugyanakkor azon már nem is tűnődve, hogy Semjén miért nem a kérdésre felel, és miért támad egyházellenességgel (még szerencse, hogy nem keresztényüldözési lett belőle). Viszont a szégyenletességre kaptuk föl a fejünket, illetve pontosabban arra, hogy az egyházellenesség „szégyenletes ideológia”. Mielőtt messzebb haladnánk, rámutatnánk arra, hogy a mai Magyarországon a népszámlálás tanúsága szerint többségben vannak az egyházellenesek.

Azért nem ateistát vagy hitetlent írtunk, mert amikor ez az eredmény napvilágot látott, a klérus és barátja a kormány azzal magyarázkodott, hogy a magyar proli az hisz, csak templomba nem jár. Ezen a ponton tehát különválasztották a hitet és a vallást (amit az egyház képvisel), és ők maguk mutattak rá arra – bár nem ezt akarták -, hogy a népeknek az egyházzal van baja. Az okokat nem sorolnánk, mert mindenki tudja, de érdekes folyománya van ennek az egésznek.

Legalábbis semjéni értelemben, mert akkor ezek szerint Magyarország lakosságának többsége „szégyenletes” állapotban van, másfelől viszont olybá tűnik, hogy most érkezett el a francia felvilágosodáshoz. Mintegy háromszáz éves spéttel, de jobb későn, mint soha. Ugyanakkor, ha már az idő, mint történelem szóba került, innen is kitetszik, hogy Semjén és a NER a feudalizmus szellemi állapotába óhajtja visszalökni az országot, ami nem szerencsés.

Mi több, anakronisztikus, illetve a társadalom többsége elleni morális és intellektuális bűncselekmény. Ugyanakkor Semjén kirohanásából az is látszik, hogy nem képes – vagy nem akarja – megkülönböztetni egymástól a hit, vallás, egyház hármasságában meglévő különbözőségeket, amibe az is belefér, hogy hihet valaki, de rühelli a bűnben fetrengő egyházat, ami nem egyéb, mint hitre hivatkozó erőszakszervezet.

Feleslegességét a legjobban José Arcadio Buendia fogalmazta meg (Száz év magány), amikor a Macondóban templomépítési lázban égő Nicanor atyának szelíden elmagyarázta, hogy a falujukban nincsen szükségük sem papra, sem templomra, mert az Istennel való dolgaikat magukban rendezik el. Az öreg Buendiát ettől még nem nevezhetjük hitetlennek, de egyházellenesnek igen, és nem leljük sehol ennek szégyenletességét.

Eltekintünk most attól, hogy az egyház évszázados bűneit felsoroljuk. A fröcsögő vért, füstölgő máglyákat és a milliónyi halottat, mert ezt a stádiumot reményeink szerint már túlhaladtuk. Ugyanakkor és mindemellett a hiten alapuló vallásra hivatkozva azt kérdeznénk meg Semjén elvtárstól, hogy ennek erkölcsi parancsait (ne ölj, ne lopj, többek között) kiemelten ő maga, és úgy mellékesen a pártja mennyire tartja be. Mert olybá tűnik, hogy egyáltalán.

Egyébiránt nézgelődtem kicsit, és találtam egy dolgozatot egy katolikus honlapon (a nevétől most tekintsünk el), ahol kifejtették, mi a bajuk Voltaire-rel és a felvilágosodással, illetve annak mindenki által közismert jelszavaival: „szabadság, egyenlőség, testvériség”. Azt írják ezek a katolikusok, hogy demokrácia lett a vége, ami nem tetszik a mi katolikusainknak, és a jelek szerint akkor Semjén Zsoltnak sem. De idézem az egészet.

„Szabadságon az Istennel (az Isten és Egyház), az Ő törvényeivel, és a királlyal szembeni politikai szabadságot értették, ami később a demokráciába ment át, amelyet aztán világszerte különböző csoportosulások a céljaiknak megfelelően sokkal jobban tudtak manipulálni. Az egyenlőség az elfordulást jelenti a kereszténység és az Egyház kizárólagos követelményétől, hogy csak benne találja meg az ember a lelki békéjét.”

Voltaképp előttünk áll a NER vallásos buzgalmának magyarázata, de még ez sem menti fel Semjént a gondolkodás restségének bűne alól. Az összes többi vétkéről nem is beszélve, amelyeket valószínűleg soha nem gyónt meg. Ebben az inkriminált esetben pedig az a dilemma csupán, miért és honnan az arrogancia, illetve végezetül, miért nem lehet válaszolni normálisan egy kérdésre. Bár, ha Orbánba belegondolunk, nem csodálkozunk semmin.