Buborékos csillaghajó

Leszálláskor felrobbant a SpaceX csillaghajója, így meg kell vizsgálni miér is. Ez újgenerációs űrhajó, amelyik le-, és felszáll, ilyennel készül az emberiség a Marsra, s mint látszik, még egyáltalán nem tökéletes. A SpaceX tulajdonosa az amerikai nemzeti nagytőkés Elon Musk, aki ugyan nem okosabb Mark Zuckerbergnél, mégis megcsinálta a Teslát. A majmai már az agyukba ültetett chippel videojátékoznak, s mindeközben úgy lett a világ leggazdagabb embere, hogy nem indult el egyetlen magyar közbeszerzésen sem, így hát ott célba sem ért.

Amikor Musk kudarcot vallott az űrhajójával, éppen akkor Mészáros Lőrinc sikert ért el, nagyot. Ásványvízbizniszbe kezdett, sőt kapott hétmilliárdot Orbántól a Budapest-Esztergom vasútvonal rendbehozására. Látjuk, hogy Musk csak álmodozik, Mészáros viszont a földön járva érettünk ügyködik ilyen kétszáz éves angol ipari forradalom szintjén, és annak a gondolatiságával. Bár még ez is kétséges. Lehet, hogy ez a szó, gondolatiság, sértő Lőrincünkre nézvést, ez olyan libernyák lexika, az ilyennel rendelkezőket a kedves vezető a hátán viszi el.

Álmodozás az élet megrontója, mondta nemzeti nagy költőnk, Vörösmarty bácsi, így hát nemzetünk itt maradt a tyúkszaros anyaföldön. S amikor a kedves vezető ennek ellenére kijelentette, hogy merjünk nagyot álmodni, akkor ide jutunk, hogy kőbánya, ásványvíz, ingyen pálinka és Mátyás király csontjai jutnak eszünkbe. Nem mindenkinek egyforma a horizontja, az enyém például vérveres, ami arra mutat, hogy holnap szél lesz. Ennek a Musknak is van elképzelése az életről, és, amint kitetszik, mindenféle hülyeségekkel foglalkozik, olyannyira, hogy gyanús.

Az amerikai földhöz ragadtak időutazással vádolják, hogy a jövőből hozza az ötleteit, és nem is tehetséges vagy okos. Ha mi hülyék vagyunk, az ilyesmi mindig gyanús, más korokban máglya is járt azért, ha másképpen látta a világot az ember, mint ahogyan az elő volt írva lapos Földdel, ami körül a csillagok keringenek. Musk nem sértődött meg a képességei kétségbe vonásától, nem fenyegetett perrel, hanem bevallotta, hogy ő valójában egy háromezer éves vámpír, majd hozzátette: igen nehéz dolga volt a sok hamis személyiség megalkotásával az elmúlt századok során.

Így kell ennek lenni. Jobb az őszinteség, a nyomozó hatóságok úgyis mindig mindenkiről mindent kiderítenek. Lebuknak a gyülekezők, a dudálók, a flasztert föstögetők, lázadó filozófusok és engedetlen színinövendékek. Musknak könnyű, annyi a pénze, hogy azt csinál, amit csak akar. Ilyen blődségekkel foglalkozik, hogy chip az agyba, meg csillaghajó, amivel, mint látjuk, csak a baj van. Fölrobban földet éréskor, míg ellenben a kalbász, amit Mészáros a tornácon szárogat ilyen veszéllyel nem fenyeget. Az maga a jövő nélküli matéria.

Mi az ilyen emberekkel nem is tudunk mit kezdeni, a vakcinát többedmagával megalkotó Karikó Katalin is asszonyság. Ha ennek a Musknak lenne valami magyar gyökere, belőle meg amice lenne, tekintetes úr a kártyapartin, csak nem eléggé trottyos a gatyája, hogy a família tagja legyen, vele nem lehetne demizsonból pálinkázni az eresz alatt. Mi az ilyen Muskokat épp emiatt le is nézzük, robbogatja, csezmeg az űrhajókat bele a levegőégbe, míg viszont a térkő kézzel fogható, sőt, hajigálni is tudja azokat a sok magyar Toldi a rókalelkű Gyurcsányra.

Mindezek ellenére nem szép dolog tőlem Musk és Mészáros összevetése, ezt a kaján gonoszság téteti velem, és az, hogy szeretek sírva röhögni. Mert mit is tehetnék mást, ha Mészárosra nézek, aki buborékokat álmodik az angol királynőnél több pénzéből, de aztán rájövök, ehhez neki köze nincs, nem véletlenül vagyontalan a gazda-cimborája, akinek ezek szerint szintén korlátolt a horizontja. Ő is időutazó, mint ez a Musk, de beleragadva a Horthy-világba de annyira, hogy abból szabadulni képtelen, így az egész országot vonja magával oda. Ezért neki nem robban fel az űrhajója, ami tragédia.

Fortélyos félelem

Tegnap is kiment a Hősök terére néhány tüntető, hogy a kilátástalanságba belevesző hanggal tiltakozzon a vendéglők és a józan ész zárva tartása ellen, ami aktus elhalóan a rendszer elleni kritika is, pénzbe fojtva. Előtte, még vasárnap pár renitens kapott félmilliós büntetést, a dudálás is milliós tétel, egy szimbolikus helikopter-leszálló felföstése gyámügyet ér. A rezsim nem szereti a kritikát, és arról nem is hajlandó még szóba állni sem senkivel, hogy az országban ne a lehető legjobban mennének a dolgok. A sajtójában-, és -ból diadalmi jelentések áradnak, valamint a jobboldali kultúrfölény szellemében az ellenzék és az elégedetlenek gyalázása.

Ez utóbbi élharcosa a PestiTV, amely stúdiójában annak indulásakor Németh Szilárd pöffeszkedett egy fotelban, körötte rohamsisakos pesti srácok fülig érő szájjal, hogy jól megfizetett, de senkinek sem kellő médiatartalmakat állítsanak elő. Kiült az arcukra a velőspacalból felgőzölgő zsidórómaigörög kultúrájuk. A PestiTV-t decemberben a teljes lakosság három ezreléke nézte, ennek ellenére országosan fogható, és jól kistafírozott buli. Mészáros-közeli cégtől kaptak eddig fél milliárdot, abból sok rohamsisak kijön, és kenyérre is futja. Ez az adat akkor derült ki, amikor a másik csoda, a HírTV maga kérte a szolgáltatót a csatorna levételére a kínálatból, mert annyira ócska adatokat produkált.

A HírTV azonban a maga egy százaléknál éppen magasabb nézettségével a másikhoz képest maga a lakosság hírcsöcse, amit az kitartóan szív. Ezekre és a KESMA pár száz hasonló termékére – plusz közmédia – annyi pénz megy el, amennyit egy halandó el sem tud képzelni, de már nem ez a felháborító, mert ezt sajnálatosan megszoktuk, ahogyan az ócska nívótlanságot is. Az új gyalázat az, hogy a szolgáltató, a UPC Direct helyébe lépő Direct One a kifejezett kérés ellenére sem távolítja el a HírTV-t a kínálatból, sőt, melléje teszi a PestiTV-t is holott ezek neki nézőket, következésképp pénzt nem hoznak. A szolgáltató szervilizmusában a saját piaci érdekei ellen cselekszik, ami hungaricum.

Főleg, mert állítólag piacgazdaság volna, viszont tudjuk, hogy mégsincsen az. Közgazdaságilag megfoghatatlanok a magyar viszonyok, így ránézésre a kommunizmus és kapitalizmus legrosszabb elemeit ötvözi a rendszer, hibrid és ilyképp valóban unortodox, aminek fejre állás lesz a vége. De most mégis azon gondolkozunk, hogy a szolgáltató miért viselkedik úgy, ahogy. Erre egyetlen magyarázat van, azért, amiért például Dopeman, aki pár éve még Orbán fejével focizott, most viszont rá szavazna, vagy amiért Szikora Kádár után szintén Orbánt választotta vezérlő csillagául. Hogy élni akar és jól élni, elkerülni azt: legyalulja őt a rendszer. Ahogyan most a vendéglősöket készül.

Ők ugyanis kerek-perec elmondták, immár nem is az éhen halástól tartanak, hanem attól, hogy tönkrement boltjukat a nerlovagok szarért-húgyért fölvásárolják, és ez nem ok nélkül lévő félelem. A gazdaságvédelmi alap pénzeinek hetven százalékát ugyanis ők kapták, a járvány és a miatta bevezetett rendeleti kormányzás erre kiváló alkalom, éppen ezért a rezsim ezt újabb kilencven nappal óhajtja meghosszabbítani. Holott a jelek szerint már semmi szükség rá, igaz, eddig sem volt. Ám Varga igazságügyis szerint a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták az élet- és a gazdaságvédelem céljait.

Látjuk, ezért vannak utcán a vendéglősök is, mások azonban egyáltalán nincsenek, mert most nem épp ők vannak soron. Viszont, hogy mindez hová vezet, arra csak egy csudálatos példa, hogy Mészáros Lőrinchez köthető magán egészségbiztosítást ajánl telefonon az ügyfeleinek a Magyar Villamos Művek. Ráadásul az állami szolgáltatás hiányosságaival hirdetik a Mészáros résztulajdonában álló CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t. Összefoglalva: az államit lerohasztom, és a haverhez terelem a kuncsaftot jó pénzért. Ha szertenézünk az országban, mindennek ez a sorsa, innen nézvést érthető – ha gyalázatos is – a HírTV csomagban tartása. Meg kell felelni, mert különben véged. Fortélyos félelem igazgat.

Szülinap

Tegnap Kásler kihantolási miniszter egy röpke pillanatra megfeledkezett összes királyaink dohos csontjairól, sőt, magáról Jézusról is, és egy kisded jutott az eszébe. Az egy éves szülinapját ünneplő operatív törzs, mint a nemzet megmenekülésének záloga. Olyan kis aranyos az operatív törzs, ahogyan már jár, tipeg az ő kis talpain, örül a tortájának. Viszont még beszarik. Kásler miniszter összegezte is a szülinapos érdemeit, hogy a kisded „korábban soha nem tapasztalt kihívásokkal szembesülve, a magyar emberekkel együtt, rendkívüli munka közepette érte el, hogy az ország a járvány legkritikusabb pontján is kitartott”.

Ez önmagában olyan gyönyörű, akár egy Majakovszkij vers, vagy karakteres arcélű szocreál szobor. Plusz az ájtatos pátosz. Ám az ilyen évfordulók mindig alkalmat adnak az összegzésre, előre és visszatekintésre, hogy mit adtunk mi az operatív törzsnek (magyar emberekkel együtt, rendkívüli munka közepette), és mit adott ő nekünk. Elsőként annyit, hogy tegnap miatta nyektették a rendőrök a tüntető vendéglátósokat, mert ugyan nem Ceci nénnye küldte oda a zsandárokat, viszont ő tehet arról, hogy a vendéglátósoknak tüntetniük kell. Az ok, okozati viszony és a hatalmi berendezkedés azonban nem ilyen kristálytiszta.

Mert ugyanis tudjuk, a kis, tipegő operatív törzs eléggé önállótlan még, és azt gondolja mindig – azt tudja vagy azt szabad neki –, amit a kedves vezető is gondol. A kedves vezető jóságos apaként gardírozza a káslerokat, nyunyókákat meg az összes többit is, az operatív törzs a kedves vezető maga. Amit ő izzadtan és álmatlanul forgolódva éjszaka kigondol, az jut eszébe az operatív törzsnek a hajnali törzsi üléseken (rendkívüli munka közepette), csak előtte még haptákba vágják magukat, midőn az elöljáró érkezik. Szinte hallani a dobszót, hogy operatív törzs, fogadás jobbról kedves vezetőnek tisztelegj – mint már volt alkalmunk látni mozgóképeken ilyet.

Az operatív törzs még csak egy éves, így számolni nem tud értelemszerűen. Hogy hány beteg van, hány halott, soha nem stimmel, most olyan is volt, hogy több embert oltott be, mint amennyi vakcinája volt. Egy káosz az operatív törzs, feledékeny és hazudós, egy érdeme van csak visszavonhatatlanul, mégpedig az, megteremtette nekünk Müller Cecíliát. Ő mára akkora intézmény lett, hogy tankokkal védik, nélküle szegényebbek lennénk. Hypós mosás nélkül, úgy tyúkszarosan majszolnánk a tojást, nem szellőztetnénk a gyereket az ablakban, kénytelenek volnánk ilyen életvezetési tanácsok nélkül tengetni a nyomorult életünket.

Már aki. A holtak már nem tengetik az életüket, ez nyilvánvaló, annak ellenére, hogy Kásler miniszter ünnepi köszöntőjében még azt is mondta: „A magyar egészségügy, az ellátórendszer kiállta a történelmi próbát, orvosaink és ápolóink helytállásával pedig magyar betegek tömegei épülhettek és épülhetnek fel”. Még mindig áll, amit az elébb Majakovszkijról mondtam, azzal a toldással, hogy az ellátórendszer egyáltalán nem állta ki a történelmi próbát, amiről azok tudnának mesélni, akiket kiszórtak belőle, illetve azok, akik meg bele sem jutnak hiába hívogatva a háziorvosukat. Vannak ilyen dolgok, és van Kásler győzelmi jelentése, a való meg annak égi mása.

Túl mindezen azonban nem az operatív törzs szülinapja a baj, hanem, hogy megérte az egy évet. És hiába tipeg pöckösen a szaros gumigatyájában, van tizenegyezer halottja, illetve nekünk van, pedig azért szülte erre a világra a kedves vezető ezt a törzset, hogy ne legyen. De lett. Nem gyógyítottak meg mindenkit, az operatív törzs eleinte a cirkusz mindennapi matinéjának elment, de már ezt az üde varázsát is elvesztette. Nagy valószínűséggel a szülinapos nélkül sem lennénk sokkal jobban, de rosszabbul sem. A belügyér kórházat igazgat, az egészségügyis kihantol, a külügyér vakcinára bólint rá. Tehát kérdem záradékként: mi a búbánatos rossebet ünnepeljünk? Ez a dilemma.

Fogd a krumplid és eriggy

Tüntetni készülnek ma a megalázott és megnyomorított vendéglátósok, és nem úri passzióból, hanem, hogy éhen ne haljanak. Azért az már delikát, ha egy fogadóst fenyeget ilyen veszedelem, most azonban az a sajátos helyzet állott elő, hogy ő szíve szerint etetné a népeket, a jámbor halandók pedig tömnék magukba, amit eléjük raknak, de nem lehet, mert a hatalom nem engedi. Fura ez a hatalom, hogy milyen megfontolásai vannak, mert a tüntetők olyan felindulással is indulnak a térre, nem szeretnék, ha ők és cégük teljesen kivérződve aztán valamely nerlovag zsebében végeznék, mert most már azt feltételezik, hogy erre is fut a dolog.

Jogos az aggodalom, mert többségük semmiféle segítséget nem kap és kapott az államtól, ami maga Orbán, míg viszont hírek szerint a világ leggazdagabb embereinek listáján is gyakran felbukkan az a Khalaf al-Habtoor dubaji milliárdos viszont igen, mint magyar szállodatulajdonos. Meg Mészáros persze, rengeteget, a sarki kifőzdés viszont nem. Hogy az állam – így Orbán – keze ki és mi felé hajlik, az is tanulmány értékű. Mert például, ahol a kedves leánya, tudják, a pelenkahajigáló úrhölgy cége lakozik, az ottani menza mindenféle zavarok nélkül működik, felvételek szerint egymás valagába érnek az emberek ott, és mégis minden szabályos és jogszerű.

Igen, hát a jog. A rendeletek. Míg a ma tüntetni készülő megnyomorított vendéglátósok csak magukban morogtak, zsörtölődtek és zsémbeskedtek, mint elhanyagolt feleségek, addig elég volt szimplán fenyegetni őket kis bezárással, kis pénzecskével. Most viszont, hogy nagyon emlegetik a fejüket, és elterjedt körükben a lázadás szelleme, keményíteni kellett. Ezt a kedves vezető pénteken megígérte, szombatra már a közlönyben volt, mire nem jó a rendeleti kormányzás, ugye. Levágom a töködet, ha kinyitsz, fenyeget már ez a rendelet, ötmillióra büntetlek, eltiltalak a szakmádtól, ami, valljuk meg, brutális kilátás, és azt a képzetet kelti a vendéglátósban, hogy a hatalom őtet nem igazán kedveli.

Soha nem is volt így. Ez a hatalom saját magán kívül nem szeret senkit, nem szabad hinni neki, ha azt hazudja, éretted van, nem igaz. Önmagáért való a hatalom csupán, hogy Hegelezzünk kicsit, mi pedig nekünk valók vagyunk. Az is érdekes viszont, hogy a szeretett és ápolgatott vendéglátósok, amikor elkezdtek lázadozni, hogyan váltak Orbán sajtójában gyurcsányista összeesküvőkké, ami azt mutatja, ha csak egy kicsit is nem úgy táncol az alattvaló, ahogyan a hatalom fütyöl, máris sorosista ellenség válik belőle. Különös világban élünk, annyi szent. Ez pedig a kívülállónak tűnhet bármily iszonyúnak, működtetőinek az egyetlen lehetséges és a legjobb.

Ma már a fideszisták szent meggyőződése, hogy náluk jobb az országgal nem is történhetett volna, így aki ellenük van az a nemzet ellen van, ez színtiszta és egyenes vonalú logika, ha belepusztulunk, akkor is. Viszont nem tudható, a vendéglátósok a mai tüntetésen milyen módját választják a tiltakozásnak. Dudálnak – ami nagyon veszélyes –, gulyást borogatnak az útra, vagy krumplival hajigálódnak, amit a szavazatért kaptak. Nem a vendéglősöket bántom, hanem a hatalmat jellemzem ezzel, amelynek az a felfogása a társadalom tagjairól, hogy fogd a krumplid és eriggy, fogd be a pofád, imádkozz, hallgasd a Kossuthot és nézd az M1-et.

Viszont ma lesz az a nap, amikor a vendéglősök ellenséggé válnak, illetve ők is elkülönülnek jó és rossz vendéglőssé, a mi vendéglősünkké, meg az övükére. A miénk aztán etetheti a Ráhel alkalmazottjait, a másfajtákat pedig lebirkózzuk, ha sokat ugrálnak. Pedig itt tényleg nincs egyébről szó, mint enni és enni hagyni, mert emlékezhetünk, Bud Spencer is milyen morcos volt mindig, amikor birizgálták a hagymás babját. Egyébként a magyari vendéglősök tegnap kaptak egy újabb pofont is, amikor meghallhatták, hogy olasz kollégáik hétfőn nyithatnak, pedig járványilag ott sem jobb a helyzet, mint mifelénk.

Viszont, mint kitetszik, sűrűsödnek a dolgok Neriában, s ami most készül a vendéglősök körében az az éhséglázadás egy sajátos formája. Ami azért történik, mert másokat szeretnének etetni azért, hogy ők maguk ehessenek, furcsa párhuzamok ezek. Ha már belekeveredtünk ebbe a keresztény kurzusba, ők a mindennapi kenyerükért teszik, amit tesznek, így, ha más nem is, Kásler például igazán megérthetné őket, de nem fogja, mert Mátyásról álmodik. Itt tartunk ma reggel, a vendéglősök lázadásának napján, mikor is kiderül, hányan emelik fel közülük megalázott fejüket, mit cselekednek, és legfőképp, a hatalom mit cselekszik velük.

A tavasz üzenete

A kedves vezető bájos kappanhangja mostanában nem a régi. Kiérződik belőle a népének és érette, általa élés szorítása, ahogy nyomja agyon őtet a mahomet nagy felelősség mázsás, szörnyű súlya, midőn meggyógyít mindenkit, miközben senkit sem hagy az út szélén, és más efféle furfangok a ládafiából, a falvédő alól. Hát hol máshol, a Kossuthon lehetett hallani tegnap, midőn népe felől aggódott, mit szabadjon neki, mit sem, gondosan szem előtt tartva 2022 tavaszának egy ma még ismeretlen napját, mikor is elvárható, hogy holtomiglan hatalmát újólag szavazatukkal jóváhagyólag megerősítik mindannyian azok, akik őtet a trónuson szeretnék látni az idők végezetéig. És még két nap. Vagy esetleg három, mert minden lehet.

Kappanhangon, ámde fátyolosan hangzott el az éter hullámain, hogy a kedves vezető látja már a horizontot, ahol is nem hegyek dalmahodnak véreres szemei előtt, hanem kérdések tolulnak elébe. De, hogy ezek délibábok-e vagy a delírium egyéb módozatai, azt tegnap nem tudhattuk meg, annyit csupán, hogy minden gondolata mi vagyunk, lényünk a kedves vezető tekervényeiben minden lényegest kitölt. Huncut és rossz kölkek vagyunk mi Teri nénitől János bácsiig bezárólag, aki szépkorúaknak is csak azon csetlik az agya, hogy a buli, meg a haverek, mert megtudtuk, hogy akár már most szabadjára engedhetett volna minket jótevő atyánk, hogy akár tízig is este flangálhatnánk flaszteron és térköveken, ámde elbíznánk mi magunkat akkor, amit nem szabad és lehet.

Gondolt ő arra, mondja a kedves vezető, jótevő atyánk, hogy aszondja kitolhatná akár a kijárási tilalom kezdetét erre az este tízre, ámde akkor a siserehadban irreverzibilis folyamatok játszódnának le, elöntené a népeket a szabadság csalfa érzete, mitől is, megbillenne a rend, amely oly nehezen alakult, de már készen van egészen. Azt hihetnők, óvja bozontos lelkünket egyetlen jótevőnk, hogy az élet hipp-hopp, visszaáll a normális kerékvágásba, s ha mégse nem, akkor csalódás ülne kis szívünkre, és erős felindulásunkban rossz helyre tennénk az ikszet, így, jobb, ha még zárva tart. Tudjuk majd aztán, kinek is köszönhető arcunkban a lágy szellő, ki ad majd zsák krumplit kezünkbe, hypót a tojások mosásához. Merthogy a húsvét.

A húsvétot látja a horizonton a kedves vezető, mint mikor is a kérdések elébe tolulnak, hogy nyitni vagy nem, kicsit nyitni vagy nagyot, óriásit, és ezt még meg is kell konzultálni addig megint a szeretett néppel levélben, ahogyan az szokásban van mifelénk. Amiképpen a mi falunkban megy ez más világok rökönységére, de ez már a miénk. Meg leszünk kérdezve, hogy aztán mit toljon a képünkbe utána, mint akaratunk teljesítésének gesztusát, hogy kértétek, ím tessék, ahogyan Brüsszel is megállt és Soros sem nevet a végén. Viszont senki nem nevet. Most elsősorban azért is, mert akkor mi az anyám kénköves valagának hangzott el két napja március 1., mint a zárva lévés új ideje.

Mert ugyanis ezek szerint a horizonton már akkor is ott lebegett ez a húsvét – ráadásul konzultációval spékelve –, mint a nyitás lehetősége, de, hogy ez egy éjszaka miért változott megint, az a delikát, így az is föltolul, ez egyáltalán igaz-e. Sőt, toldásként, hogy van-e egyáltalán valami, ami valós, vagy minden csak árnyképek a falon, sóhajtás és csalfa nap. Hogy keresztényi világunkban a húsvétot, úgy is, mint a feltámadás ünnepét jelöli ki a kedves vezető népének szabaddá tételére, ez már apostoli cselekedet. Lesz körmenet, a legények bátran kérdezhetik, szabad- locsolni, aztán egymásra lépnek a talpaik a lyányokéval, miközben, és ezt el ne feledjük, nyílik a pitypang szakadatlan épp ez idő tájt.

Szép lesz minden nagyon, ahogyan a természet, a kedves vezető és az ő szeretett népe együtt virágoznak ki, és egy hatalmas ölelésben egyesülnek ezek mind, ahogyan az idea mutatja. Ámde ha nem? Ha a nép a konzultáción azt nyilatkozza egyöntetűen, hogy ő zárva akar maradni, nem kell neki semmi, csak szottyadna otthon napestig, imádkozgatna, mondaná a rózsafüzért és a könyörgést a kedves vezető és mind az egész kedves családja lelkének üdvéért és testi egészségéért. Hogy akkor mi történne, mi is történhetne? Semmi se. Kiderülne, nem olvassák a konzultációs íveket, és bejelentenék, a nép a szabadságot szeretné, holott ő a rabságra szavazott. Na, az lenne csak a lebukás, és, ami a legszebb, még csak észre sem venné senki sem.

Hát, elment a Frontex

„Nem mintha eddig olyan sok segítséget kapott volna Magyarország az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségétől (Frontex), de Brüsszel a jelek szerint még ezt a keveset is el akarja venni.” – írta Kovács levelező tegnap, miközben szemüvege furán csillogott, ahogyan konstatálta, hogy Brüsszel már meg is lopja a mimagyarokat. Pokol az élet. Olyan ízű ez a szó, ez a Frontex, mintha a doktor bácsi mondaná, hogy felír belőle egy dobozzal, mégpedig delírium ellen, hogy a delikvens ne lásson minden bokorban és ablak mögött Sorost, rézfaszú baglyot, és Manyi nénit leteperő turbánost Allah nevével ajkain, zsebében a mimagyarok munkahelyével.

„Magyarország nem hátrál meg a migrációpárti erők nyomásgyakorlásának hatására, továbbra is meg fogjuk védeni a magyarokat.” – hüppögte még Kovács levelező, és mondom, furán csillogott a szemüvege, rángatóztak az ajkai, hogy be kellene vennie egy Frontexet, ha már a Xanax elfogyott. Ha a tárgyiasítást kivonjuk ebből a Frontexből, akkor az van, hogy a migrációpárti határvédő szervezet kijelentette, tele van a töke a mimagyarokkal, és nem vesz részt tovább a törvénysértéseikben. Unja, hogy kies hazánk nem tartja be az uniós bíróság ítéletét, amely arra utasítja a nagy honvédőket, emberként kellene bánni a menekülőkkel, és nem magyar hajléktalanként viszonyulni hozzájuk.

Erre föl nem hátrál meg Magyarország, hanem kijelent, vonyít. Ez a habitusa a Fidesz-Magyarországnak, hogy ül a magas lovon. Varga igazságügyis elvárja Portugáliától, hogy csöndesen nézze Orbán rendszerének tombolását, Szijjártó kijelenti, hogy a főnöke a demokratizmus csimborasszója, és újólag azt, Biden megsértette a magyarokat. Ezek ennek a hétnek a folyásai, következésképp Frontex az egész világ, amelyik előbb-utóbb odahagyja azt a tébolydát, ami kies hazánk maga. Rájön mindenki, illetve már rá is jött, hogy nem valók vagyunk a klubba, belehugyozunk a zongorába és fölborogatjuk a sakkbábukat, miközben pöckösen járunk föl és alá.

A Frontex az ugart hagyta oda, amelyik nem volt képes megfelelni a civilizáció kihívásának, a Frontex a barbárságtól igyekezett óvni minket, de föladta, és odébb állt tucatnyi emberével meg pár kutyájával. Jelenlétük szimbolikus volt, távozásuk jelzésértékű. Annak a kifejezése, hogy ezekkel nem lehet mit kezdeni, ezek menthetetlenek. „Magyarország nem hátrál meg a migrációpárti erők nyomásgyakorlásának hatására, továbbra is meg fogjuk védeni a magyarokat.” – ez a válasz, amikor arról van szó, hogy embereket éheztettek, vagy most zavarnak vissza a semmibe. Kovács szava, akárhogy is csillog a szemüvege, a barbárság szava.

Elképesztő módon föl sem merül, hogy egy bírósági ítéletet be kellene tartani, elképesztő módon az az idea, hogy nekünk aztán senki ne mondja meg, hogyan éljük a nyüves életünket. Ezen a ponton mélán mosolyog az ember, amikor eszébe jut, miképp osztja az észt például Varga igazságügyis a jogállamról, ami volnánk, csak az ítéletekre szarunk, várva a pénzt. Előbb-utóbb nem csak a Frontex fogja belátni, hogy ez így tovább nem megy, és bekövetkezik a pénzcsapok elzárása. Erre figyelmeztetett Vera Jourova is, amitől ő pedig Orbán sajtójában undorító némber lett. Tényleg nincs helyünk a civilizált világban, de ma már nem is vagyunk valók oda.

Egyedül lenni nem jó. A barátokat elveszítve kétes galeribe keveredni nem egy csillogó jövő, pedig ez már a jelen. A Frontex kivonulásával megkaptuk a besorolást a civilizáció Brehmjében a lábasfejűek közé, és, ha volna esze a brancsnak – ami nincs –, akkor nem ordítana fába szorult féregként csillogó szemüvegben, hanem elgondolkodna a jövőjén, ami elég kétes. Mert ha majd egyszer megbuknak, úgy emlékszik rájuk mindenki, mint ma Trumpra. Itt a példa, de, ha így is jó, teljesen mindegy. Az országnak ennél sokkal rosszabb már nem nagyon lehet, veszíteni valója csak a ner-lovagoknak van, de nekik rengeteg. És ez nem az érettük való aggódás szava egyáltalán.

Háború és béke

Azt mondja Lázár János, hogy háborúban nem lehet országot építeni. Nem lett napkeleti bölcs, nem látta be az épülő ház máris omlik dialektikáját, illetve nem merengett el az élet és halál egylényegűségén, hanem készül a választásokra. Mi mindannyian arra készülünk, és nem fogunk Lázár Jánosra szavazni, mert annyit is érünk. Vannak dolgok, amiket nem feled el az ember, és ez csak az egyik a sok közül. És, ha Lázár János azt mondja, háborúban nem lehet országot építeni, akkor számon fogjuk rajta kérni az elmúlt tíz évet, amikor háború volt, és ezek szerint az építkezés elmaradt.

Lázár János az elmúlt tíz év háborús viszonyainak tevékeny részese volt, olyan pedig nem létezik, hogy most letörölgeti vértől iszamos kezét, és mint az emberiség nagy barátja tér meg a nemzet kebelére, egyesítve az egyesíthetetlent. Az interjúban, ami vele született, bukolikus képet föst magáról, ahogyan lovakat tenyészt, és kastélyának napsütötte erkélyén mélázva jóságos uraságként temeti el a baltát meg a fokost, és nem zavarja majd, ha a jobbágyok szorgalmukból gyarapodnak. Lázár János elmegy a sunyiba, mert ugyanis az elmúlt tíz év háborúiból fakadóan ült bele a kastélyába.

És most, hogy a szerzés bevégeztetett, az ország kifosztva és lecsupaszítva, békejobbot kínál a megalázottaknak és megnyomorítottaknak. Viszont mi emlékszünk Lázár Jánosra, aki elkészítette a bécsi, migráncsos, riogató videóját a béke jegyében, háborút indított a Heineken vörös csillaga ellen mintegy barátságból, és emlékszünk a közmunkás definíciójára is, miszerint: Akinek reggel hatkor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.” Mindenre emlékszünk.

Arra is, hogy annyit is érünk, viszont a mi szemszögünkből ő is ugyanannyit, tehát semennyit sem. De vannak a Fideszben az ilyen érthetetlen és váratlan megvilágosodások, amikor a delikvensek távolabb kerülnek a tűztől, és visszapillantanak, honnan is jöttek. Ilyenkor rendszerint elborzadnak attól a mocsoktól, amelyből vétettek, és igyekeznek úgy láttatni a dolgokat, hogy ahhoz nekik semmi közük nem volt és nincs. Dehogynem. Például Navracsics is akkor lett bölcs Buddha, amikor Brüsszelbe távozott. Viszont az aljamunkát már elvégezte addig.

Itt az okosak, elemzők és más politimókusok azon méláznak fennhangon, hogy Lázár részéről ez a báránybőrbe bújás taktika vagy stratégia, másképpen, magától teszi vagy utasították erre. Az egyik szerint meglátta az Orbán mögött felsejlő hatalmi rést, a másik alapján pedig a permanens harcba belefáradt talpasokat akarja a Fidesz felé terelni, mint ahogyan a huszonöt év alattiak szja-mentességének belengetése sem más, mint szavazatvásárlás annál a korosztálynál, amelyik körében a felmérések szerint a Fidesz egészen cudarul áll. Minden érdek, semmi sem őszinte, ne higgyetek senkinek.

Lázár egyébként két évvel ezelőtt állította magáról, hogy „halk, de hatékony gyilkosnak tartanak”, és ennél jobban tán magam sem jellemezhettem volna. Illetve saját kútfőből még az aljast, mint eposzi jelzőt ideraknám, hogy teljes legyen a kép. Mindezzel pedig azért foglalkozunk ilyen behatóan, mert lehet, a közeljövőben egyre többen igyekeznek majd báránybőrbe bújni a maffiából, amire Leonard (Agymenők) találó szavait citálnám, aki Sheldont jellemezte ekképp: ne higgyetek neki, nagy szemei vannak, de nincsenek emberi érzelmei. Életre szóló bölcsesség ez.

„Aki mögött a miniszterelnök ott áll, a körül soha nem fogy el a levegő.” – Ezt is Lázár mondta még 20111-ben, és ennek fényében, valamint a fentiek ismeretében volnánk arra igen kíváncsiak, hogy Lázár mögött, amikor ilyen csalárd interjúkat ad, ott áll-e miniszterügynök elvtárs, van-e még levegője, vagy megkapta kis dobozkában a selyemzsinórt. Nekem mindegy, mert ítéletem róla így is úgy is végeleges, csak neki nem. Aki sokat ugrál, rosszul járhat, Lázár érdeklődhetne például Simicskánál erről, viszont a lényegen semmi nem változtat: a Fidesznek takarodnia kell.

Manyika néni és az archeogenetika

Manyika néni reggelente leértékelt száraz zsömlét visz a boltból, hogy híg cikóriába áztatva nyammogja el éhenhalás ellen. Ezen túl a füle lekonyul, sajog a bütyke és tegnap temette el az urát, aki a Covidba halt bele, és még csak vele sem lehetett az utolsó percekben, mert kihajították a kórházból. Mindezek ellenére bizakodva tekint a jövőbe – ha meg nem fagy –, mert mint szomszédjának a fülem hallatára előadta, nagy érdeklődéssel követi az új archeogenetikai-történeti kutatásokat. – Nem én hülyültem meg, hanem Kásler sámán, akinek ilyen delíriumai vannak.

Most, hogy Mátyás király csontkirakójába buzult bele, megkérdezték tőle, mi az anyám valagával foglalkozik amúgy a járvány kellős közepén, amire jött a válasz, miszerint: „Éppen a kultúra és a tudomány az a terület, amely segíthet átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot”, és bízik abban, hogy „sokan érdeklődéssel fogják követni az új archeogenetikai-történeti kutatásokat”. Káslerrel már régóta bajok vannak, engem pedig irritál, hogy a vészek közepette közpénzből űzi a hobbiját, mondhatnám úgy is, legózzon a csontokkal saját zsebre és haveri körben.

De még annyira ostoba is volt ez a szerencsétlen, kérdésre hosszan elsorolta egy napját, hogy mivel telt neki, s íme: megnézte a fa koporsó felnyitását, a csodálatosan szép pálos rendi gótikus templomot, tájékoztatták a feltárásokról, közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel, valamint részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán. Ezek után már ne csodálkozzunk, ha a tízparancsolat gyógyító erejében hisz, és azt is tegyük hozzá, tegnap jött el az a nap, amikor átlépte a tizenkétezret a magyar vírus-halottak száma.

Csendben és miden nagyobb ünneplés nélkül. Mert ahogyan a kedves vezető szeptemberben mondta, mindenkit meggyógyít, mégpedig személyesen, de elhagyta őtet az Isten, és a ráolvasás már nem segít. Na, majd az archeogenetikai-történeti kutatások és a maradványok megáldása. S míg pár napja azon méláztam, hogy Orbán közelségétől az organizmusok erkölcsüket veszítik, Kásler példája azt mutatja, hogy az eszüket is, mert ez az ember valaha onkológus volt, s állítólag jó. De ma? Önmagának puszta, léha roncsa. Egy koszos körmű vajákos, hívő fanatikus, botcsinálta régész, etc.

Nem egészen világos, hogy a kedves vezető miért tartja meg őt a magas hivatalban, bár azért sejthető. Marionettnek a bábszínházába, csak így kormányozni nem lehet. Kásler egy hóbortos vénember, aki a közpénz nélkül koszos atlétában a konyhai stokin adná elő a lázárjait a szomszédjának fröccsözés közben, így viszont, a NER-ben tőle és az elméleteitől hangos a sajtó. Így, ilyen kontextusban visszatérve Manyika nénihez, ezt a hatalmat éppen ezért (is) egyáltalán nem érdekli él-e, hal-e, tud-e venni száraz zsömlét, mert ez a hatalom a saját elvarázsolt világában él.

Mind az összes muftija rakosgatja a saját odvas, dohos csontjait. Ilyen a kereszténység vezérlő eszmévé emelése, bár hit nélkül, ilyen, hogy feudálisak a családról, férfiról, nőről gőzölgő gondolataik, ugyanilyenek a hős, honvédő hazafiakról szőtt álmaik, egyáltalán, a NER – aljassága mellett – már annyira avas szagú, mint Orbán kölökkori felcsúti udvara, ahol szocializálódott a kommunista papa pofonjai mellett. Ami történik az országgal, voltaképp törvényszerű, bár nem szükséges és feltételek nélkül mindenképp bekövetkező. De mi hagytuk, hogy így legyen.

Mindannyian Manyika nénik vagyunk. Ki inkább, ki kevésbé. Valamennyiünk felelőssége megakadályozni az új középkor eljövetelét, de ezek túlságosan nagy szavak ilyen szeles téli reggelen. Tegye fel a kezét közülünk az, akit jelenlegi nyomorúságában az archeogenetikai-történeti kutatások vigasztalnak, s ha nem akad egy sem, mondhatjuk közös erővel, na, ugye, a többit pedig csak hozzá kell gondolni. Én például egészen cifrákat tudok, de a gyerekszobám meggátol abban, hogy le is írjam. Bár ki tudja, az ordítás ugyanis és állítólag hozzá segít, hogy az ember ne kapjon gyomorfekélyt meg infarktust.

Kacsa-e Szijjártó vajon?

Két idézet:

1 (egy): “Egy világjárvány idején, amikor naponta emberek halnak meg és vesztik el munkahelyüket, az európai polgárok befizetett adójából a jól fizetett európai bürokratáktól jó lenne, ha inkább az európai országoknak abban segítenének, hogy minél több életet és munkahelyet tudjanak megmenteni ahelyett, hogy politikai megrendelésre “boszorkányüldözést” folytassanak egyes tagállamokkal szemben ” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vera Jourova uniós biztosra utalva, egyben „szégyenteljesnek és gyalázatosnak” nevezte a viselkedését, mert kijelentette, ha kies hazánk nem tartja be a jogállami normákat, pénzelvonással fogják sújtani.

2 (kettő): „Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
A kaszás a tömegből: – Ha hidat építünk belőle!
Lovag: – No-no fiam, kőből talán nem lehet hidat építeni?
A kaszás a tömegből: – Ööö… de igen…
Lovag: – Elmerül–e a fa a vízben?
Tömeg: – Nem. Nem, lebeg rajta… – Dobjuk a mocsárba! A mocsárba! Fogjátok meg!
Lovag: – Csendet! És mondjátok meg nekem, mi lebeg még a vízen?
Tömeg: – A kenyér! – Alma is! – Picike szikla! – Hulla! – Hasas bankó…
Lovag: – Na, na, nem… nem.
Tömeg: – Olaj! – A szöcske, a szöcske!
Lovag: – Nem, nem, nem!
Arthur: – A kacsa!
Lovag: – Ööö… Ez az! Ez az! Vonjuk le a logikus következtetést! No?
A kaszás a tömegből: – Ha ő… ugyanannyit nyom, mint egy kacsa…
Lovag: – Hmm. Na?
A kaszás a tömegből: – …akkor fából van…
Lovag: – Következésképpen?
Tömeg: – Boszorkány! Boszorkány! Mérjük meg!
Lovag: – A legszebb vasár- és ünnepnapi mérlegemen!” – hangzik le a Gyalog Galopp című filmben, és ennél többet nem is szeretnék mondani. Sokszor a hallgatás többet jelent ezer szónál.

Nyunyó néni nagy huncut

Nem Müller Cecíliáról lesz szó. Annak ellenére nem, hogy Hadházy Ákos, a nemzet – köztársasági értelemben és nem nyálas orbániasan vett – eleven lelkiismerete és egyszemélyes morálja őt jelentette fel költségvetési csalásért. Sőt, az OLAF-ig is elmegy, mintha érne ezzel valamit is Polt abszurdan aljas világában a Kárpátok alatt. Nem tétel egyébként az a háromszázhetven millió, amiben Nyunyó nénit hunyónak látja a volt állatorvos, aki Nyunyó néni ennyiért szervezteti meg csókosokkal a vastagbélszűrésen részt vevő háziorvosi szolgálatot a feljelentés szerint. Holott Hadházy szerint ilyesmire épp alkalmas a Pintér által dirigált egészségügy erre a célra tartott házi irodistája munkaidőben és a fizetéséért.

Erről szólt a tegnapi korrupcióinfó, és mi szájtátva konstatáltuk, hogy Nyunyó nénit a jelek szerint ím, fölfalta a rendszer, viszont, szintén a jelek szerint lehet, hogy nem is tud róla. Nyunyó néni, született Müller Cecília létezéséről a pandémiáig nem is hallottunk. Mert mi egy országos tisztifőorvos feladata békeidőben? Na, ugye. Köjálos emlékeink szerint neki kell leadni a székletmintát, ha pincérek akarunk lenni nyári munkán, a köznapi ember a múlt ködében egyáltalán nem volt ahhoz szokva, hogy ő jelenti be neki reggelente mit szabad és mit nem. Egy tisztifőorvos egyáltalán nem élet-halál ura, hanem kis, koszos fogaskerék a köznapokban, akivel – és intézményével – egy Kiss Jenő nevű közmunkás lehet, egy életen át nem is találkozik.

Netán nem is hall róla egyáltalán. Most pedig ő mondja meg neki, mehet-e a dolgozni, azt, hogy a gyereket az ablakban szellőztesse, ő ad engedélyt édesanyja meglátogatására, ad tanácsokat, hogy a hypóval tojásokat mosson és ne igya meg, megszabja, mikor mehet boltba, valamint oltakozásra buzdít. Nyunyó néni Kis János közmunkás óvó-, és tanító nénije lesz, a nagyanyjába ojtott anyukája, de egyben zupás őrmestere is. Nyunyó nénit a járvány teremtette meg, ebben a szánalmas, mókás formájában pedig Orbán, aki Hadházy feljelentéséből következtetve teljesen el is uralkodott rajta. Nyunyó nénit beszippantotta a NER, holott ennek nem kellett volna szükségszerűen megtörténnie, mint ahogyan annak sem, hogy aki Orbán vonzáskörébe kerül, mind gazember lesz.

Ezért nem Nyunyó néniről – született Müller Cecília – van szó most, hanem a NER, s ebből fakadólag Orbán Viktor személyiségtorzító hatásáról. Hogy törvényszerű-e a mellette való elzüllés, vagy aki a közelébe kerül, már eleve azért jut oda, mert megbújik benne a gonosz, ami aztán a vezénylő tábornok mint csillag körül keringve kivirágozhat. Van tapasztalat arra is, hogy megismerve a felcsúti igazi énjét közeli ismerősei vagy munkatársai hanyatt-homlok menekülnek tőle, másokat pedig épp a törvényen kívüliség vonz oda. Ők a leghangosabbak. A mai kínálatból Varga igazságügyis, Kovács levelező vagy Novák vak komondorügyi miniszter, akik a Marquez által oly szépen körülírt talpasok, akik azt is megteszik, amit a gazda még ki sem gondolt.

Sőt, a kívánalmaknál sokkal messzebb is elmennek. Például Németh Szilárd is önként és dalolva csinál hülyét magából, mert így véli hasznosnak és tartalmasnak a nyomorult életét, a rendszer nem véletlenül ennyire stabil. A hideg, számító, érdekből behódolók és rajongó ostobák masszája élteti, nekik közösen lépnek egymásra a talpaik. A racionálisak sérülés nélkül szállnak ki a téboly ringlispíljéből, amikor megszedték magukat vagy fordul a szél, a bávatagok viszont zokogva fognak összeroppanni a változó történelem súlya alatt. Nyunyó néni ebben a laborban azért érdekes, mert nem tudjuk hová tenni. Nyunyó néni nagy huncut, mert nagymamásan csillog a szemüvege, de a jelek szerint nincsenek emberi érzelmei.

Mindenkit átver, de lehet, nem szándékosan. Hogy nem szimpla székletvizsgáló szakember, az akkor derült ki, amikor a kerítésnél mutogatott a túloldalra, miszerint onnan fenyeget a vírus, tehát beállt a falkába vonyítani. Hogy önként és dalolva tette-e vagy parancsra, édes mindegy, de onnantól elveszítette azt a jogát, hogy elnézően hallgassuk az infantilis előadásait reggelente. Korpa közé keveredett, és hogy mennyire, azt Hadházy feljelentése is mutatja, amely arra utal, hogy a gépezet fontos alkatrésze immár, és nem csak hasznos hülyéje. Személyében mégis érdektelen, mert nem az organizmus a fontos, hanem a szerep. A gúnya, amiben föllép a NER színpadán, hozzá téve a magáét a szégyenteljes előadáshoz. És az ilyeneknek nincs bocsánat.