Szerző: rezeda

Németh Szilárd elmondta nekünk a rezsit. Megint, újra és minduntalan. Mindent, amit a szemináriumon belétöltöttek: megvédjük, magyar emberek, nem hagyjuk és ehhez hasonlók Brüsszellel, Sorossal valamint baloldallal nyakon öntve, mint nyári saláta dresszinggel, hozzá stílszerűbben a töltött káposzta tejföllel, illetve más ilyen nyalánkságok. Nem lepődtünk meg, és nem is vártunk mást, miért is vártunk volna. Németh Szilárd Orbánnak az a hű katonája, aki kételkedés és gondolkodás nélkül szolgálja őt. Nem egy ügyet, nem is egy eszményt, hanem a gazdát. Ez okozza aztán, hogy mindegy, milyen posztra kerül, az elszánás benne ugyanaz, a butaság pedig nyílegyenesen földbeállító. De ő csak ilyen.

Ám nem Németh Szilárdnak szobrot faragni vagyunk ma itt, hanem arra szeretnénk rávilágítani a magunk szűkös és egyszerű eszközeivel, hogyan jutottunk idáig. Miért tartunk újra ott, hogy ma ismét a rezsicsökkentést, illetve az arról való szónoklatokat kell elszenvednünk, pedig nem kellene ennek így lennie. A Fidesz azt a helyzetet használja ki, hogy aljas propagandát folytasson, amit ő maga, és nagy részben elődei alakítottak így. Mert, hogy ma a rezsi, illetve annak az ára egy egész ország központi problematikája bír lenni, annak a gyökerei Kádár apánkig nyúlnak vissza, ám mai formájában mégis akkor kezdődött el, amikor Lendvai Ildikó lassan mondta. Lassan, hogy a Fidesz is megértse.

„Nem lesz gázáremelés” – beszélte komótosan az érthetőség kedvéért Lendvai Ildikó az MSZP nevében, mert ő és pártja is választást óhajtott nyerni, amihöz ez a populista szólam látszott megfelelőnek. Nem is csalódtak, a Fidesz viszont jó diák módjára tanult, és a jelek szerint túlszárnyalta a tanárt azzal a teherrel, hogy míg az MSZP akkor kényszerpályán mozogott a megbukó szocializmus történelmi közelségével, az onnan örökölt gazdasági szerkezettel, az ebből fakadó bérekkel, a Fidesznek ilyen kényszerei már nem voltak. És hogy még mindig itt tart, az az ő elhibázott (nagyon elcseszett) politikájának következménye, hogy képtelen volt a piacgazdaság szabályai szerint működni, és még csak demokratikusnak sem nevezhető.

Témánk szempontjából azonban ez most nem igazán vizsgálandó, hanem arra szeretnénk rávilágítani a magunk egyszerű és keresetlen módján, hol lett elcseszve ez az egész, mert nagyon el lett. Ezt pedig az mutatja, hogy a XXI. században a fűtés, illetve annak kifizetése gondot okoz, abba az államnak bele kell avatkoznia Európa közepén, ami a lakosság kiszolgáltatottságát mutatja. Mégpedig azt, egyszerűen nem keres, és soha nem is keresett annyit, hogy a gázárát piaci alapon kifizesse, így lehet a rezsi ára politikai ütőkártya, amivel választást lehet nyerni és elbukni is természetesen. Nem ez nyűgeink legfőbb oka, de ez is közötte van, ez a tíz év múlva utolérjük Ausztriát fél évszázados szlogenje.

Ötven-, negyven-, harminc éve nézgelődünk vágyakozva a Lajtán túlra, s amikor arról beszélünk, miért csalódtak az emberek a rendszerváltozásban, akkor az az, hogy azt hitték, a kommunisták eltakarodásával egyből úgy élhetnek, mint a burgenlandi traktorista, s hogy ez nem így lett, nem törődtek ők demokráciával, jogállammal, semmivel. Most sem törődnek, jól akarnak élni, egyéb igényük nincs. Ezt felismerve kezdődött az ígérgetés, ám, ha a gazdaság szerkezete nem olyan, hogy jóléti társadalmat lehessen teremteni, akkor azt kell ígérni, hogy az állam gondoskodik rólad, akárha Kádár apánk, és a Fidesz ezt látta meg, és ezt használja ki a rezsicsökkentéssel, illetve a legendássá vált farháttal.

Idáig nyílegyenesen sorszerű, ami történik, és csak azért nem egészen az, mert nem kellett volna ennek feltétlenül így alakulnia. Az eltelt tizenkét esztendő – nem utolsó sorban az Uniónak köszönhetően – soha nem látott pénzügyi bőségben telt, ezt azonban a Fidesz nem az ország – és benne a lakosok illetve az ő jövedelmi viszonyaik – modernizálására használta, hanem ideológiai csecsebecsékre (stadion, egyház, mimagyarok, propaganda, miegyebek) költötte olyan irdatlan mennyiségben – ezer és ezermilliárdok -, amiből tényleg utolérhettük volna Ausztriát. Viszont nagy valószínűséggel soha nem fogjuk, mert a pénzügyileg ihletett évek egyszer s mindenkorra elmúltak. Az a vonat elment.

S ha most ott tartunk még mindig, hogy kies hazánk lakosainak nagy része úgy érzi, hogy Orbán Viktor érette folytatott harcai nélkül a télen meg fog fagyni, amúgy csak éhen hal vagy olaj híján megszűnik a nyavalyás munkahelye, az olyan szegénységi bizonyítvány, amivel nem illene dicsekedni. De a mi Németh Szilárdunk kiáll, és szavalja a tételszavakat. A tragédia ebben pedig a mi sorsunkon kívül az, hogy ez a szerencsétlen szentül meg van győződve arról, amit beszél, ami ügyet képvisel, az valami felemelő, majdhogynem szent dolog, és azt is hiszi, tényleg jót tesz a bávatag talpasjobbágyokkal. Úgy kellenek ezek egymásnak, mint egy falat kenyér. Egyik a másik nélkül értelmezhetetlen, így üli torát a debilitás a NER-ben.

És ebbe is fog belebukni előbb vagy utóbb. Az kiderült, hogy választásokon nem leválthatók, mint ahogyan az elődjeik, az MSZMP-sek sem voltak azok. Csak ők is, mint ahogyan majd a Fidesz ezután, a tarthatatlanná váló gazdasági szerkezetbe, a piac teljes figyelmen kívül hagyásába buktak és buknak bele azzal a toldással, hogy a nyugdíjassá váló rendszerváltók még ipari mennyiségben lopnak is. Itt-ott már hiánycikk a benzin, az lesz az étolaj, és nem a háború miatt, mint ahogyan divatban van mindent arra kenni mostanság, hanem, mert nem volt – és nincsen – víziójuk az országról. Az nem gazdaságpolitika, hogy mindent Mészárosnak adunk, a multit meg szarrá adóztatjuk. Már recseg minden, és egyszer csak összedől az egész.

Ha a fideszfiúkat valami zavarja, ha nem felhőtlen a nyugalmuk, akkor a jogállamban jogukban áll (ugye Varga nacsasszony) törvényt hozni, hogy a világ úgy folyjon tovább, ahogyan ők akarják és szeretnék. Törvényt lehet hozni előre és visszahatóan, azonnalra és krumplikörettel, bárhogyan, ahogyan azt a kedves vendég parancsolni méltóztatik a komfortérzete érdekében. Az ellenzék úgy egy halomban, kinézettől, pártállástól, nemtől, kortól függetlenül már egyáltalán nem tényező, mint a napokban az is kiderült, Kövér pedellus-osztályfőnök elvtársbácsi már oda ülteti őket, ahová csak akarja, akkor és olyat szólhatnak, amit a kazalbajuszos óhajt.

Egyáltalán, mindegy a létezésük. Vannak vagy nincsenek, olyan az csupán, mint a tavaszi szellő gordonkafutammal kísérve. Hanem a Hadházy. Vele nagyok a bajok, ő volt az, aki a nagy fölbuzdulásból megmaradt, és nem tette le az esküt a fideszes léhűtőkkel együtt, sőt, azóta is nyüzsög, mint annak előtte, és egy bulldog szívósságával szinte naponta áll elő egy-egy mutyi, lopás és aljasság leleplezésével. Hadházy már annyi nyomozati anyagot szedett össze, amiből egy ügyészség, bíróság, ha nem a NER-ben működne, évekig üzemelhetne, és szórhatná az ítéleteket. Száz meg ezer éveket számolatlanul, míg csak meg nem unná. Ilyen idilli állapotok azonban nincsenek.

A Fidesz is tudja, sőt, Hadházy is, hogy egyik oldalról áldott, míg a másik fél szemszögéből áldatlan ténykedésének az ég egy világon semmi következménye nem lesz, ez mégis a Fideszt zavarja jobban. Olyan nekik Hadházy mint egy kellemetlen kullancs, akit nem lehet – bár szeretnék erősen – egy pöccintéssel odébb tessékelni. Hadházy zavarja a komfortérzetet, még a lelkiismeretet is birizgálná, ha volna olyanja a fideszistáknak. De tudjuk, hogy nincsen nekik ilyenjük egyáltalán. S ha már elhallgattatni nem is tudják, azért megpróbálják megnehezíteni az életét, s ha másképpen nem megy, fabrikálnak hozzá egy törvényt, amiről messziről bűzlik, hogy rá lett szabva. Le sem tagadhatnák.

Ez pedig az, hogy az a parlamenti képviselő, aki nem teszi le esküjét, nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől, emellett minősített adatokhoz sem férhet hozzá. Ilyen pedig momentán ezen a kajla világon csak egy van, s mit ád Isten, persze, hogy Hadházy volna az. Aki, mint mondtuk már, egyedüliként nem tett közös esküt a fideszistákkal, és lépésének lényege az volt, hogy ezekkel közösen ugyan nem. Magában már esküdne, amire viszont Kövérnek kellene engedélyt adni, ő azonban ilyet nem ad, mint volt szíves kijelenteni: „A kutyát sem érdekli, hogy Hadházy Ákos leteszi-e az esküt…” – S mint a tűzközelhez állók mondják, még hónapokig nem is fogja érdekelni.

Azaz, Hadházy nem esküdhet, és akkor gyorsan gányoltak egy ilyen törvényt, hogy ennek híján mihöz nincsen joga. A fideszisták szíve szerint az élethez sem lenne, mert eskü híján fizetést sem kap, úgyhogy felőlük akár éhen is dögölhetne, csak odébb rúgnák a tetemét. Hadházynak egyébként ezt tudván a választók pár nap alatt összegyűjtöttek hatmilliót, de nem azért, hogy eligya, hanem, hogy tudja folytatni tényfeltáró munkáját, amit a Fidesz törvénnyel akar ellehetetleníteni, de hiába. Hadházy azt mondja, „amikor felesküdtem, akkor sem kaptam soha semmilyen választ”. Sőt tovább: „Ezzel a törvényjavaslattal inkább nevetségessé teszik magukat, engem nem gátol”.

Voltaképp ennyi az egész, de ebben benne van minden. Hadházyt nagy többséggel, egyéniben választották meg az emberek, tehát bíznak benne, amit a neki villámgyorsan összegyűjtött hatmillió is igazol. A Fidesz nem engedi, hogy ezeknek az embereknek az érdekeit képviselje, mert az nem egyezik meg az övével. A Fidesz érdeke tehát nem egyezik meg az emberek érdekével, és mégis ők irányítják az országot. A Fidesz szórakozik Hadházyval, tehát rajta keresztül szórakozik az emberekkel, de ezzel nem állapítottunk meg semmilyen újdonságot. Mert nóvumot az egész történetben nem lehet lelni már évtizede. Ülnek az ország nyakán olykor kéretlenül, és szarnak mindenki fejére.

Van az emberben azért egy kis morális fék, gát vagy mifene, hogy egy békésen pecázgató nyugdíjasba belerúgjon vagy sem. De annyira elege van a polkorrekt bájolgásból, hogy úgy dönt ő a lelkében zúgó tusakodásról, hogy igen, megteszi. Azért mégpedig, mert a békésen pecázgató nyugdíjas fiatalabb, mint az ember, s míg a pecázó egyed azután élvezi a békés nyugdíjas éveket, hogy tevőlegesen vett részt az ember életének megnyomorításában, emellett még békésen pecázgat is. Míg a nála idősebb ember meg dolgozni kénytelen, hogy föl ne forduljon. Nincsen igazság a földön, soha nem is volt.

Hogy elkerüljük az olykor óhatatlanul előforduló félreértéseket, az embernek nem az a baja, hogy dolgozni kénytelen, hiszen szereti azt, amit csinál, sőt, talán nélküle élni sem bírna egyáltalán. Hanem az a baj, hogy a békésen pecázgató nyugdíjas meg nem kell hivatalba járjon, sőt, milliárdos villában él milliós nyugdíjjal, mintha megérdemelte volna, holott nem. Semmirevaló élete volt, amelyben eddig is csak pecázgatott, és mindenfélét aláírt válogatás nélkül, amit csak eléje raktak, és amivel tönkre tette az ember – és sok embertársa – életét, most pedig az újságban úgy szerepel, mintha méltósággal öregedett volna meg.

Nem is öreg, és méltóság sincsen benne. És még nem is ez, hanem a lapok, akik úgy írnak róla, mintha egy békésen pecázgató, szerethető, öreg bácsi lenne, ráadásul bajuszos, ami miatt a népnyelv, míg hivatalban volt, nevet is akasztott rá. Mégpedig a bajszos szar névvel illette őt, ami nem a körülrajongó szeretet jele, sőt, épp ellenkezőleg, valami mély megvetés mutatkozik a névadásban. A kérdés ezek után csupán az, hogy az újságok részéről illő-e, komilfó-e csak kicsit is mindezeket feledve celebként mutogatni őt, mint aki temérdek törpeharcsa fogásával megnyerte azt a nyüves horgászversenyt.

Egyáltalán nem, hiszen kit érdekel a nyomora, midőn előadja, hogy „Az első negyedóra után világossá vált számomra, hogy ebben az időben szinte lehetetlen pontyot fogni. Ezért taktikát váltottam, és a part közelében próbálkoztam keszegekre, kárászokra, de szinte csak törpeharcsa jött, összesen harminchét darab.” Mégsem ez az igazi, hanem, ahogyan a lap a valagnyaló stíljében másutt meg előadja: „A szenvedélyes horgász hírében álló Áder János is csak az apróbb halakat kapkodta, elsősorban a kis balinokat. Igaz, azokat rendületlenül, szinte percenként szedegette ki csontival.” – No most, balin vagy törpeharcsa.

De nem is ez, hanem az átkötés a szervilis üzemmódra, midőn a lap utal a nyugdíjas létformájára, miszerint szenvedélyes horgász hírében áll. Amíg hivatalban volt sem tett egyebet, mint szenvedélyesen horgászott két aláírás között. Most meg törpeharcsázik, és ezt olyan bukolikus stílben kapjuk a képünkbe, hogy az ember, mint morfondírozásának elején megemlítette, elfeledi a polkorrektséget, és késztetést érez, hogy belerúgjon ebbe a nyugdíjasba, aki régen eljátszotta a jogát arra, hogy akár csak minimális tisztelettel nézzünk reá. Most pedig áll előttünk az újság szerint, mint valami többre érdemes figura.

Végül is itt háborús bűnökről van szó, ha nem is a szó klasszikus értelmében, de mindenképpen elévülhetetlenül, aztán mégis arra látjuk a mintát és a példát, hogy egy dolgos, érettünk való élet ormain, a munka utáni megérdemelt pihenéssel sóhajtozik itt, hogy csak törpeharcsa jött. De mindezt az ember egy széles gesztussal tenné odébb, ha föl nem fedezné itt az egyesben az általánost, hogy majd ezek után akárhányan is nyugdíjba vonulnak ezek közül, úgy állítják elibénk majd mind az összest, mint akik megérdemelt pihenésüket töltik tiszteletet érdemelve. Ilyesmiről soha nem lesz szó, és most sincsen.

El akarnak itt andalítani minket a fiatal, nyugdíjba vonuló demokraták, akik a vérünkön és húsunkon, olykor a csontjainkon híztak kövérre hetedíziglen is, hogy a dolgok jól történtek, és feledjük el az egészet, ami előtte volt. Jogot formálnak a megbecsült, nyugodt öregségre azoktól, akiknek ilyen nem jutott. A pecás ember képe itt az újságban az, mintha semmi nem nyomná a vállát, csakis, hogy ilyen időben pontyra menni nem lehet, marad a balin meg a törpeharcsa. Ide tessenek egy cifra káromkodást képzelni, és mindenfajta jókívánságot az összes fideszista gonosztevőnek vénségére. És az is kevés lesz.

Jó a mozi, folytatásos. Mint a sorozatoknál, úgy kezdjük mi is, hogy felidézzük villanásokként, hogy „ez történt az előző részekben”. A NER extraprofitadót vet ki a légitársaságokra, a Ryanair kijelenti, ezt tovább hárítja az utasokra, mert veszteséges. A NER fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményez a cég ellen, és vizsgálni próbálja az „árképzési technikáját”. A Ryanair azt mondja, ehhez semmi köze, egyébként kijelenti, küld egy tankönyvet Nagy Márton miniszternek „Közgazdaságtudomány hülyéknek” címmel azt elmagyarázandó, miért nincs extraprofitja egy veszteséges cégnek, és miért hülyeség rá ezt az adót kivetni.

Michael O’Leary, a légitársaság vezérigazgatója bepöccen, egy interjúban ötször hülyézi és idiótázza le Nagy Márton minisztert, aki erre fölhúzza az orrát, és kijelenti, hogy ilyen handabandázásban nem vesz részt. A Ryanair új rendszert vezet be: aki a honlapján keresztül vesz tőle jegyet, el kell olvassa, hogy a miniszter hazudik, a NER pedig el akarja szedni a pénzét. Megszólal Varga Judit, a NER nagyágyúja, aki soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendel el a céggel szemben, de nem a jegyár, hanem a csomagok kezelése és egyebek miatt. Kétmilliárdos büntetés is kinéz a cégnek, azt reméli a NER, ettől majd kussolnak.

De nem kussolnak. Michael O’Leary Gulyás és Nagy minisztereket Dumb és Dumbernek nevezi a Jim Carrey filmből, amelyben a két alak nem az eszéről volt híres. De, hogy ne csak a jelzőket ossza, ráadásnak fel is jelenteti kies hazánkat, illetve annak kormányát az Európai Bizottságnál, ami nem a feljelentőre vet rossz fényt. Bár a tekintetes bizottságnál a magyarokat már nagyon jól ismerik, mi több, szerte Európában és a nagyvilágban is ismerik a főnökükkel együtt, csak diplomáciai körökben köti őket az illem, hogy ne a Ryanair vezér stílusában beszéljenek róluk. Tehát mirólunk is, én nyájasaim az úrban.

A Ryanair még keményebben áll bele a dologba, szinte már egy hittérítő konokságával azon dolgozik, mindenki tudja meg az ő igazát, ami általános igazság amúgy, hogy a magyari kormány az ő farkával csapdosná a csalánt, rajta keresztül sarcolná a népet rezsicsökkentést bömbölve közben, és ezt a méretes hazugságot nem hagyja a légitársaság. Olybá tűnik, ha belegebed is, végigviszi a dolgot. Michael O’Leary kijelenti, nem mennek el az országból, nem hagyják elűzni magukat, és újabb fondorlattal az utasaival küldözgettet levelet a kormánynak, ami így már egészen delikát, mert a NER saját fegyverét használja önmaga ellen.

Arról volna szó, hogy a cég egy formalevelet is megfogalmazott, amelyet egy gombnyomással el lehet küldeni. Lehetővé tette a magyaroknak, hogy egy kattintással írjanak Nagy Mártonnak, és tiltakozzanak „az idióta extraprofitadó” ellen. Mókás, ha veszi a fáradságot az utas, csak egyet nyom a klaviatúrán, és ilyeneket küldhet el Nagy Márton miniszternek: „Mi magyar emberek és családjaink most kénytelenek leszünk ezt az indokolatlan adót fizetni az ön kapzsisága és butasága miatt. Tiltakozom a veszteséges, Magyarországról közlekedő utasszállító légitársaságok új “extraprofitadója” ellen.” – Illetve ez oly szép, hogy még mutatom.

„Ön csak annyit tesz, hogy növeli a légi utazás költségeit a magyar utasok, családjaik és az országba látogatók számára. Az ön hamis állításaival ellentétben egyetlen másik uniós ország sem vetett ki többlet nyereségadót veszteséges légitársaságaira. Követeljük, hogy haladéktalanul töröljék el ezt az adót, amely megnöveli a magyar utasok és családjaink légi utazási költségeit, és rontja Magyarország imázsát és hírnevét az Európai Unióban.” – Sok mindent nem lehet ehhez hozzá tenni, íme, hölgyeim és uraim, a Ryanair forradalma az önök nevében, és be is lehet szállni. Viszont itt kúszik be a képbe Deutsch Tompika.

Ő mindig bekúszik a képbe, ha kell, ha nem, és a következőket halljuk tőle, hogy a Ryanair vezér egy pöcs volna. Ezen túl pedig, azt is felrótta a Ryanairnek, hogy nem arra használják az adatait, amire ő azokat megadta. „Ez a legdurvább és legnyíltabb megsértése jogszabályoknak”, állapította meg a tutit Deutsch, mi pedig ezen a ponton megköszönjük neki a gáláns segítséget, és előhozzuk az oltási regisztráció dolgát, ahol is szurira várva és abban reménykedve a magyari álampolgárok a legdurvább Orbán-propagandát kapták a képükbe. És mindeközben Varga Judit kettősmércézik.

Már ezért megérte ez a kis háború, hogy Deutsch képviselő kimondta a kimondandót, amivel nem a Ryanairt, hanem saját magát és a pártját leplezte le, viszont nincsen neki ahhoz elég agybéli képessége, hogy mindezt észre is vegye. Itt tart momentán a Ryanair Saga, és egészen biztos, hogy nincsen vége. Valamint az is, hogy kormányunk ebből jól ki nem jöhet, de az is, hogy netán a Ryanair belerokkan. A kormánysajtó dörzsöli a kezét, hogy sztrájkolnak az utaskísérői, amivel O’Leary gonoszságát próbálják alátámasztani, holott épp ellenkezőleg: az tűnik fel inkább, hogy arrafelé sztrájkolhatnak. Míg minálunk már ezt sem nagyon lehet.

Annyi bajunk van itt, és akkorák ezekben a napokban, hogy az ember óhatatlanul elmegy a könnyebb ellenállás irányába, s ha már nincs kedve nyafogni, röhögni szeretne kicsit. Erre pedig Neria bőséges forrást biztosít, most, hogy így a négy éves – vagy már ki tudja meddig elnyúló – új ciklus elején alakulnak a szabályok, amelyek alapján élnünk szükséges, illetve ahogyan élnünk engedik, ha egyáltalán. Nem tudható, megfigyeltük-e, hogy a fideszisták mindig így az első hetekben hozzák meg a legvérlázítóbb törvényeket, illetve mostanában már csak rendeleteket is, mivel talán úgy vélik, a maflástól, amit kapott az ellenzék és azok, akik ezekre szavaztak, még kollektíven zúg a fülük, és azt sem tudják, hol is vannak.

Most itt ispánokkal, vármegyékkel és kakastollasokkal, amiről a Mi Hazánk ábrándozik a Fidesz keblén pihegve (kép levédetve, by: rk), nem foglalkozunk, ám nem restség okán, hogy ne volna mondandónk arról, amikor Magyarország e módon is előre megy és nem hátra, hanem, mert mint már skiccelni méltóztattunk (hogy fölvegyük az eljövendő stílt), röhögni szeretnék és nem pityeregni. Nevetni a világ ostobaságán, hiszen így is úgy is meg fogjuk bánni, ahogyan arra Kierkegaard bácsi már oly régen figyelmeztetett. Nos tehát, hogy el is meséljük, mitől lesz széles jókedvünk ezután, az Kövér pedellus, aki osztályfőnöki jogköröket is kap az eddigiek mellé, és módjában lesz megszabni, ki hová üljön a parlament színházában.

Egészen pontosan a képviselők nem dönthetnének szabadon arról, ki mellett akarnak ülni a parlamentben, hanem Kövér tantóbácsi. A tervezet azonban arról nem rendelkezik, kiengedi-e pisilni a népeket, feltéve, ha szépen megkérik, illetve, ha föl vannak fázva vagy sok volt a bambi (hűsi), akkor engedély híján maguk alá kell csinálniuk. Az ülésrendet a jövőben a házelnök határozza meg, viszont az sincs megszabva, ha valaki attól eltér, fekete pontot kap-e, netán behívatják a szüleit, intő jár neki vagy körmös a méterrúddal, ilyenek. Ha nem lenne annyi bajunk, elmagyaráznánk, milyen gyalázat, ami itt van, de nincsen nekünk ahhoz moslékunk, így ezen most röhögünk, később pedig azon, amikor az ellenzék hiába nyüszög.

El lesz ültetve, és szava sem lehet, s ha más miatt már nem is, mert épeszű magyarázat rá nincsen, ezek után még egyszer, de már utoljára feltesszük a kérdést, mi az anyám valagának jár be oda a sok (illetve kellően kevés) ellenzéki, ha már csinálni úgysem tudnak semmit, legalább tartásuk legyen, hogy most csinálnak belőlük végérvényesen bohócot. Majd kiadnak pár közleményt, oszt jónapot. Most képzeljük el, midőn Kövér elvtárs a helyére zavarja a rendetlenkedőket, helyüket indokolatlanul elhagyókat vagy az általa kijelölttől eltérő helyre ülőket, és már látjuk is, hogy az a kabaré, ami eddig volt, kutyatöke ahhoz képest, ami ezután lesz, hogy elégedetten dőlhetünk hátra, mert nekünk csinálják, nem maguknak.

Mindezt bizonyára a ház méltóságának megőrzéséért, holott már annak a háznak is több méltósága van, amelyiknek piros lámpa van az ajtaja fölött, sőt, ha belegondolunk, a parlament annak a nyomába sem érhet. Ott legalább kimondják, mit árulnak, ami maga a tiszta morál és becsület, innen nézvést Kövér pedellus madámnak sem jó, illetve azt kellene megvizsgálni, egyáltalán mire alkalmas a handabadázáson és fenyegetésen kívül. A parlament rég eljátszotta a jogát, hogy kapcsán bárminémű méltóságról és jó hírről beszéljünk, már csak azért is, hogy az ellenzék bántását befejezzük, mert jórészt fideszisták vannak benne. És tudjuk, hogyan jár akármi is, ahová ők beteszik a lábukat.

Egyszerűen elkezd rohadni. De, hogy ez el ne vegye virágzó örömeinket, azt az emléket teszem itt ki mindenki elé, hogy minket a mi osztályfőnök urunk annak idején a nyakunk, gerincünk vagy más testrészünk óvása miatt félévente ültetett az osztályban jobbra illetve balra, hogy így váltakozó irányból nézhessük őtet, és ne ferdüljünk el. No most, hogy Kövér pedellus ofőnek ilyenre gondja nem lesz, az teljesen bizonyos, viszont, hogy e tekintetben mi tennivalója akad majd, az egyelőre titok. Mert minden okkal történik ezen a kajla világon, hogy ez épp miért, az teljesen homályos, mint a puli valaga az alagútban, vagy netán bármely Fidesz szavazó tudata. Ilyképp a határozat megfelel a követelményeknek.

Egyelőre senki nem kérdezte, erre vajon mi szükség, a csak, nem megfelelő felelet. Lehet, hogy az ülésteremben a lehetséges forradalmi gócok kialakulását elkerülendő történik mindez, de kik vagyunk mi a leendő tekintetes és méltóságos urakhoz képest, hogy fölfogjuk a fölfoghatatlant. Olyan titok ez, ami nekünk nem való, csak a beavatottaknak. Most ordítsak csúnyát, vagy netán bizonygassam, miért hasznos mindezt is megénekelni annyi nagyobb nyavalya mellett? Mondom, hogy belegondolván, elképzelve mintegy az ültetősdit és folyományait, röhögjünk, de annyira, hogy majd beleszakadunk. Ha pediglen nem megy, akkor se szomorkodjunk egyáltalán. Tegyünk rá vastagon, ahogyan az egészre.

Varga Judit kis, leidiótázott (Nagy Márton) kollégájának segítségére sietett a Ryanair elleni öldöklő küzdelemben. Saját hatáskörben, mint miniszteriális feladat, soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a renitens légitársaság ellen, hogy megemlegessék a magyarok istenét, alkalmasint elszedjék a pénzét, netán elüldözzék kies hazánk területéről, mert nem hajlandó részt venni Orbán színjátékában. Hogy rögzítsük – bár tudjuk, de azért mégis -, a Rayanairnek két bűne van. Az egyik – és ez a kisebbik -, hogy nyilvánosan csinált bohócot Nagy Márton miniszterből. A másik – és ez tűnik fajsúlyosabbnak -, kijelentette, a rá kivetett extraprofitadót tovább hárítja a fogyasztóra, mert nemhogy extra, de semmilyen nyeresége nincsen. A Ryanair ezzel az adóáthárítással elkezdte ásni a saját sírját.

Legalábbis Magyarországon. Elindulásként a kályhától itt az a színjáték zajlik, hogy pártunk és kormányunk – szavakban legalábbis – a világ minden pénzét a bávatag állampolgárok zsebébe tömi, onnan ő egy krajcárt ki nem vesz, hogy mindenki tejben-vajban fürödhessék szerte a birodalomban. Menczer Tamás állambigyó is épp tegnap jelentette ki nagy hangon, hogy a mi kormányunk nem az adóemelés kormánya – lásd globális minimumadó, de erről majd máskor -, és ugyanekkor látjuk, tényleg nem emel adót, hanem inkább újakat vet ki. És ez a kettő tényleg nem ugyanaz. Hanem egészen más. A hallgatólagos megegyezés az volt eddig a gazdaság szereplői és a NER között, hogy miközben Orbán szavakban a bávatagoktól semmit el nem vesz, azzal viszont nem törődik, ha más nyúl Feri bátyám zsebébe.

Legalábbis, amíg ki nem derül, hogy a mocskos multi (etc.) azért emel árat, mert épp Orbán miatt erre kényszerül. A Ryanair ezt a ki nem mondott egyezséget szegte meg, amikor nagy hangon kijelentette, a NER elszedi a pénzét, amit ő meg az utastól hajt be, így, ha az áremelés miatt valaki hőbörögne, akkor gondoljon Orbánra. Ez olyan repedés a Fidesz rózsaszínű és álságos világán, ami megtorlásként vért kíván. Márton miniszter lehülyézése sem az ő kis önérzete miatt ciki, hanem, mert ez is a lukat mutatja a hazugságon. Hogy aztán Varga Judit, mint a joggal szembeni küzdelem igazi harcosa, mondhatni a NER amazonja nevét vállalva beleáll ebbe, azt mutatja, hogy innentől a kis csetepaté véresen komoly, és az egyik fél haláláig tart, de ez nem az az ország, ahol a Ryanair megúszhatná.

Kétmilliárd forint ha Mészárosnak és vőmuramnak ugyan nem, de egy Ryanairnek nagy pénz, és ennyi büntetés is kinéz neki a soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat nyomán, aminek a kimenetele ezek után már nem is lehet kérdéses. Mert, hogy el ne feledjük, azzal Varga is tisztában van, hogy az adó tovább hárítása egyáltalán nem jogalap a renitens megrendszabályozására. Ezért most hirtelen előkerültek olyan vádak, hogy a Ryanair csúnyán beszél az utasokkal, elkavarja a bőröndjeit vagy csámpás stewardeseket foglalkoztat, ami eddig is így volt, de mindezideig senkit nem érdekelt. Most viszont nagyon is, hirtelen születtek komoly, géppel írt feljelentések, és mutassanak akár egyetlen embert, akiről Virág elvtárs nem bizonyítja be két perc alatt, hogy bűnös.

Na, ugye, és már helyben is vagyunk a NER libafostos világában. És ezen a ponton vetül fel az is, amit majd a jövő bizonyíthat, hogy a Rayanair elüldözése az országból valami magasabb célokat szolgál, például, hogy általa valamely nertárs olcsóbban juthasson hozzá ahhoz, amit magának bekebelezésileg kiszemelt. A végső cél mindig valami ilyesmi, legyen bár akármilyen pátoszos magasztosságba, fennköltségbe csomagolva, momentán valószínűleg a Rayanair okán és kapcsán valamilyen rablás előkészítése folyik, minden más csak máz a szartortán. Hogy félreértés ne essék, nekünk a Ryanair se nem cimboránk, se nem a szívünk szottya, csak mindezideig élveztük azt az üde színfoltot, amit viselkedése a NER-rel szemben ezekben a napokban jelentett. Ő volt a mi kis Lúdas Matyink, aki Döbröginek ellenáll.

Tudtuk, hogy le nem győzheti. De legalább megpróbálta, a végét pedig innentől sejtjük. Varga elrendelése a háborúban a zárótűz, a nehéztüzérség bevetése a végső nagy roham előtt, amelynek végén a Ryanair torkát átharapják, vagy menekülésre késztetik a kipcsakok földjéről, hogy még vissza se nézzen. Bár lehet, nem is akar igazán. Mindebben pedig az a tragédia, hogy ha ez így lesz, márpedig így, az a művelt nagyközönség számára újólag csak azt bizonyítja, hogy az ország, amelynek lakosai vagyunk, olyan hely, ahol bármi megtörténhet az idegennel, mert itt más szabályok szerint zajlanak a dolgok. És nem akarnánk két kézzel Putyin birodalmára mutogatni, ahonnan az ügyek rendezésének módját másoljuk. Nincs tanulság, sem megnyugtató lezárás. A vég kezdete van.

Azt hittük már, az a félelem élt mibennünk, libsikben, hogy azt a mérhetetlen űrt, amit Kásler miniszter hagyott maga után intellektusban, mókába hajó kijelentésekkel a tiszta hittől csurig átitatva, már soha senki nem fogja betölteni nekünk, és csak bolyongunk a világban árván és elhagyottan. Nagy Márton miniszter azonban, ha nem is irántunk való szívbéli jóságból, hanem inkább a belőle fakadó elemi erejű, ősi, mintegy a mélyből feltörő egyszerűségből eredően olyan pörformanszt ad elő itt már napok óta, hogy rosszkedvünk tele huss, tündöklő nyárrá változott, pedig nem is süt reánk York napsugára.

Nagy Márton – még – nagyon friss miniszter úton van afelé a NER nagyjai közül, hogy ugyan nem azért, mintha pikkelnénk rá, hanem más érdemei miatt dossziét nyissunk neki itt a jegyzeteink között. Ígérjük, most már figyelni fogunk reá, hogy nyájas olvasóközönségünk semmi örömökről le ne maradjon, amelyek belőle fakadnak és buzognak elibénk immár elmondhatóan napra nap. Bizakodunk, hogy muníciónk bőven akad, hiszen így a ténykedések indulásakor is látható, leendő vissza-visszatérő hősünk buzgósága nagy, mondhatni, a butaság bátorságával ontja elibénk lelkének különös tartalmait, és nem látszik fáradni.

Sőt, a meccs elején olybá tűnik, a pofonokat is állja, még csak börpír sem jeleni meg dundi kis orcáján a maflások után. Pedig kap bőven. A Ryanairrel való meccséről már eddig is írtunk, ma is fogjuk érinteni szőrmentén, de most egy teljesen új szállal örvendeztetett meg minket Márton miniszter, és ezzel hívta fel magára a figyelmet olyannyira, hogy belegebedtünk volna, ha nem írhatjuk meg a saját és bízvást remélve a mi drága nyájasaink múlhatatlan gyönyörűségére. Két tételmondattal indítanánk a krónikát, amelyek közül az első az az alaptétel, miszerint “az élelmiszer most azért drága, mert tavaly olcsó volt”.

Ez Márton miniszter első bölcsessége mára, ami viszont a viszonylagosság veszélyét hurcolja magában, mégpedig azt, hogy a bávatag állampolgár nekilát emlékezni, és meg sem áll Kádár apánkig, az ő háromhatvanas kenyeréig, és ekképp hasonlítva a nyomorult életét az egyik diktátortól a másikig, döbben rá arra, hogy Orbán világa mégsem a lehetők legjobbika. Mindezen túl azonban szeretnénk rávilágítani gondolatának közgazdasági kifinomultságára, és innen nézve értjük, a Ryanair miért gondolta azt, küld neki egy tankönyvet „Közgazdaságtudomány hülyéknek” címmel, hátha tanul belőle valamit az ipse.

De ígértünk másikat is, és azt sem feledjük, hogy miszerint „jövőre azért lesz alacsonyabb az infláció, mert most magas”, illetőleg, hogy teljes legyen a képünk arról, Márton miniszter milyen szemüvegen keresztül nézi a kajla világot, rögzítsük ezt is: „extraprofit azért létezik, mert tanította az egyetemen”. Itt most hagyjuk el azt, hogy nagyjából önmagával igazolja önmagát, másképpen a dolgok azért vannak, mert én mondom, mert ez nagyon messzire vezetne, elégedjünk meg most e kijelentés azon hasznával, hogy a Ryanair kontra Márton miniszter derbi újabb állomásáról emlékezünk meg, mert ez is megéri.

A Ryanair nem kispályázik, és odáig ment buzgalmában, hogy aki nála online jegyet óhajt vásárolni, úgy teheti meg, ha elolvassa a légitársaság bájos közléseit arról, Márton miniszter mivel verte át őket a nem létező nyereségükről, illetve arról, hogy Orbán hadisarcát nem háríthatják tovább, a végén odáig jutva, hogy fölszólítják Márton minisztert, kérjen tőlük – mármint a jegyvásárlóktól – bocsánatot, amiért a légitársaságra kenve a sarát ki akarja rabolni őket. Ez annyira szép, hogy festeni lehetne, de legalábbis tanítani, hogyan kell viselkedni a NER visszataszító, mohó bunkóságával szemben.

De látjuk, Márton miniszter – egyelőre – bírja, és a dolgok viszonylagosságáról tart előadásokat, mintha nem lenne rajta a piros bohócorr máris. Főleg, ha még egy sziporkát ideteszünk tőle az előbbi csokorból, amelyből megtudhatjuk, „most minden azért drága, mert a világban drága a gabona”. Szerencse, hogy ezeket már nem tanítja az egyetemen, és szerencsétlenség viszont, hogy ilyen munícióval miniszter, de mondjuk, Kásler után már úgysem csodálkozunk semmin, hogy például Pintér irányítja az oktatást, azon sem. Két hét alatt rendet rak ott is, de mit tesz Márton miniszter?

Ez az a kérdés, amire momentán válasz egyáltalán nincsen, de ahogyan az indulás lendületét elnézzük, hamarosan választ kapunk bizonytalanságunkra, bár vérmes reményeinek ezek után már egyáltalán nincsenek. Mondjuk, nem is nagyon voltak, ismerve a kedves vezető miniszterválasztási gyakorlatát, amelyben a szakértelem számít utoljára, az első a hűség, a második a hit (a pártban és benne), harmadik meg nincsen is. Márton miniszter tökéletesen megfelel az elvárásoknak, és mint kitetszik, működik – sőt, múkodik – is, amire csak azt tudjuk mondani sóhajtva összefoglalván, hogy azt a kurva életbe.

Méhkeréken tegnap választottak. Azért volt szükség megrendezni a demokrácia ünnepét, mert (Tát) Margit polgármester februárban kénytelen volt lemondani, lévén őt a tekintetes bíróság bűnösnek találta költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ami miatt hősünk felfüggesztett börtönbüntetést kapott. (Tát) Margit uszkve harmincmillió magyari pénzecskével károsította meg a költségvetést. Ez manapság annyira nem tétel, hogy épphogy csak meg nem simogatták a buksiját. Mindenesetre a felfüggesztett börtön jogerős, ami értelmezésünkben azt mutatja, hogy (Tát) Margitot – Fidesz KDNP, hogy a kapkodásban el ne feledjük – bűnösnek találták.

Tehát felfüggesztés hatálya alatt áll. No most, (Tát) Margit februárban lemondott, tegnap pedig újraválasztotta a harminc millióval megkárosított közösség, mert nem találtak nála alkalmasabbat, illetve az ellenfelek nem a Fidesz KDNP soraiból érkeztek. Gondolkodásunk ezen a ponton kétfelé ágazik, és az egyik kis csermely azt firtatja, hogy az anyám valagába indulhatott el (Tát) Margit a választáson egyáltalán a felfüggesztés hatálya alatt, a másik kis patakocska pediglen arrafelé futrohan, hogy az ismert előzmények miatt és után a jó méhkerékiek miért választották meg őt elöljárójukul. Olyan bonyodalmak ezek, amely egy regény alapját képezhetnék, momentán azonban röviden kell mondanunk ítéletet.

Meglesz. Hogy (Tát) Margit miért indulhatott el a választáson, azt a Pintér Sándor felügyelte Belügyminisztérium jogszabályi értelmezése magyarázza el nekünk. Ez pedig azt mondja, hogy ad egy, nincs börtönben az indulni óhajtó alany – (Tát) Margit -, mivel az oda való bevonulását felfüggesztették. Tehát bűnös ugyan, mégis szabadon van, azt csinál tehát, amit akar. Polgármesternek pedig e nagy szabadságban azért indulhatott el, mert – így a Pintér-művek – „az időközi választással új tisztség keletkezik, méltatlanság pedig új tisztségre nem mondható ki”. Ez a polgármesterség tehát nem olyan, mint a fél évvel ezelőtti volt, mert míg arra ugyan méltatlan volna, ám erre meg nem az. A világ változik, de nem ennyire.

Ez az egész tehát azt mutatja, hogy nincs a polgármesterségről mint tisztségről, funkcióról egy kialakult idea, így az lesz, az következik, hogy (Tát) Margit ezt majd betölti teljes terjedelmével, és amikor benne van, eldől, hogy az új kabát illik-e rá. Legalábbis a Pintér-művek szerint. Volt ennek egy egyszerűbb eldöntési módja is valaha, mert például számos szakma vagy pozíció leginkább csak az úgynevezett erkölcsi bizonyítvány birtokában volt egyáltalán megpályázható. Így ebben az esetben azt nem tudjuk, a polgármesterség igényel-e ilyesmit, illetve más szemszögből, hogy aki felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt áll, az kaphat-e. Vagy már semmilyen régi szabály nem érvényes egyáltalán, azaz, minden egész eltörött.

Ugyanakkor (Tát) Margit helyzetét más szemszögből vizsgálva azt is nagyon könnyű belátnunk, hogy a NER nagyvadjai közt, akik nála jóval bűnösebbek – igaz egyelőre ítélet nélkül – az ő esete ha nem is felüdülés, de mégis csak egy rózsaszínű kifestőkönyv lapocskája. S hogy mégis foglalkozunk vele, annak morális oldala van csupán, ha a NER-ben egyáltalán érdemes bíbelődni ilyen haszontalan és avítt dolgokkal. Olyanok vagyunk, mint valami régi vágású úriemberek, akik visszasírják ifjúságukat, amikor minden más volt. Nem biztos, hogy szebb és jobb, de a dolgoknak megvolt a maguk kerete, amelyek némi irányt mutattak.

Hogy ez nincs így, azt fájdalmasan tudjuk, az eszme – mindent leuralás – felülír minden morális vagy akár büntetőjogi minimumot – olykor maximumot is -, a NER mindent eltapos, ami valaha értékesnek tűnt. És most, hogy így elmeséltem a nyomorult életünket, nézzük meg a másik csermelyecskénket, ami a választók maga. Ők pedig az ismert előzmények után újra csak megválasztották maguknak (Tát) Margitot, amin először elcsodálkozik az ember, majd eszébe jut Borkai Zsolt, aki meztelen seggig tocsogott a fertőben, de a győriek azt gondolták mégis csak ő az emberük. Amit akkor sem lehetett érteni, most sem. Margitot sem. Ez nagy valószínűséggel Kertész terepe, maga a szolgalelkűség. És ez a legnagyobb tapasztalat (Tát) Margit újraválasztásában, kies hazánk tehát végleg elveszett.

Nem tudjuk, mi kívánna nagyobb méltóságot és tartást, melyik poszt és feladat, a hon védelme, oder a rezsié, melyikhez kellene több kognitív készség. Ám Németh Szilárdnak teljesen mindegy. Mindkettőt ugyanazzal az elsöprő lendülettel, hogy úgy ne mondjuk, a butaság bátorságával abszolválja, lett légyen védelmezésének tárgya a komplett haza vagy egy kanna benzin. Két dolog van, amit még nem tudunk: hogy marhapofa főzése közben miért és hogyan lehet eljuttatni közleményeket az MTI-hez, illetve, hogy a híriroda miért közöl ilyesmiket. Régebben ez ugye egy szakma volt (Monika), ma azonban valami egészen más.

Mielőtt Németh Szilárd történetét folytatnánk, személyes közbevetésként a lapszerkesztő nyomorára irányítanám rá a figyelmet. Ez pedig az, amikor munkája során a közzé tett hírekkel a körülöttünk lévő valóságot óhajtja lefösteni a nyájas olvasóközönségnek, viszont ez MTI hírekkel nem megy. Manapság egy távirati irodai anyag maga az irónia. Ha azt az ember beleteszi a lapjába változtatás nélkül, akkor csak azt remélheti, hogy az ő nyájasa ugyanúgy érez mint ő, azaz, vigyorba rándul az ajka, miközben öklendezik. De nem kommentálhat mindent, miszerint vigyázzanak az olvasásával, mert a tartalom fogyasztása káros lehet.

A kis szervezetünkre nekünk. Viszont az is igaz, hogyha a valóság maga abszurd, akkor arról nehéz józan képet mutatni, mert mit tegyünk azzal, ha Németh Szilárd marhapofa főzése közben szidja az Unió anyukáját. Ha nagy fakanállal a kezében, a bogrács födőjét pajzsul emelve a magasba, akárha valami marhafőző lovagi tornán lenne, mindeközben pedig közleményeket bocsát ki magából olyan szöveggel, hogy az Unió az ellenzékkel együtt valamiféle „dilivonatra” szállt volna fel, amiről ő szerencsére lemaradt, mert épp marhapofát főzött. Így képviseli egyedül a normalitást a tébolyult világban.

Amúgy magával a közlemény tartalmával nem igazán kellene foglalkozni. Hogy mégis megtesszük, az azért van, hogy lássuk, Németh Szilárd ennek segítségével milyen tartalmakat rak be a Mari néni fejébe. De ne érjen az a vád, hogy mindig csak a nyugdíjasok, ilyen szempontból tehát nyugtázzuk azt is, hogy Kiss János építőmunkás vagy Tóh Ede fogorvos egyformán benne van abban a halmazban, amelyik lelkesen tapsol annak, hogy Németh Szilárd megvédi az ő rezsijét. Miközben persze éhen döglik, mert föl nem foghatja, hogy máshol a többszörösét fizeti ki annak, amit a gázszolgáltató sárga csekkjén megspórol.

Ennyit a közgazdaságtanról. De térjünk vissza Németh Szilárd fakanalához és födő-pajzsához, mert még megsértődik, hogy nem foglalkozunk vele eleget. A marhapofa értő előadója a szokásos szókészletet használja hadoválása közben (megvédjük, magyar emberek, nem hagyjuk, etc., etc.), aminek az a lényege, hogy a Fidesz helikopter jellege mellett az őt körülvevő világ en bloc barom. Semmihez nem ért, ül a dilivonaton a magyar ellenzékkel együtt, és zakatol a végromlás felé, amit saját maga idéz elő mindennel is együtt (infláció és a többi), és ezt az emberekkel akarja megfizettetni. Viszont ők elsősorban a Ryanairrel.

Hogy Németh Szilárd ne érezze magát annyira egyedül a kognitív sivatagban, arról Nagy Márton, egészen friss miniszter gondoskodott, aki szintén az MTI-t használta gondolatai világgá kürtölésére. És Nagy Márton is – födőpajzs nélküli ugyan, mégis – gáláns lovag, mert, holott a Ryanair vezérigazgatója, bizonyos Michael O’Leary őt magát hülyézte le, mégpedig ötször, mégis arra szólította fel, hogy a magyar néptől kérjen bocsánatot. Delikát. A Ryanair bűne az volna, hogy a magyar néptől szedi el azt a pénzt, amit Orbán meg tőle vesz el, és máris előttünk van a katonás sor végén a bűnös maga.

Nagy Márton minisztert egyébként ebben a pillanatban Woody Allen képében látjuk magunk előtt, aki a Fogd a pénzt és fuss című filmalkotásban áll kezében a szappanból faragott pisztollyal, amely az esőben egy nagy habkupaccá ázik a kezében. Nagy Márton így tartotta a pisztolyt a Ryanair fejéhez a pénzét követelve, a Ryanair lehülyézte őt, a pisztolya pedig akárha Woody Allené, és annyira is megy vele. Mert egy dolog, amit a képébe kapott, a másik, hogy semmi a játszma végösszege, a harmadik pedig, hogy e történések közben szerinte a Ryanair „handabandázik”. Holott csak annyit mondott: Orbán bekaphatja a rablóstílusával együtt.

Nagy Márton friss miniszter összegzésképpen annyit közölt az MTI-vel: “az üzengetést ezzel lezártnak tekinti, útszéli, kocsmai handabandázásban nem vesz részt”. Újólag csak delikát. A Fidesz két zsenijétől tehát ezen a gyönyörű, nyári szombaton megtudtuk, hogy „dilivonat”, valamint „handabanda”, amiből ők kimaradnak míg pedig a rajtuk kívül álló tágas világ pediglen nem. És mindeközben, hogy el ne feledjük, a marhapofa is elkészült a zsírtól tocsogó bográcsban, mint magyari nagylétünk és intellektuális fölényünk ékes bizonyítéka, hogy a morálisról ne is beszéljünk. Szép napunk volt tegnap, és ma sem lesz jobb.

Gulyás Gergely szerint az ellenzék akadályozza meg, hogy a Fidesz felemelje a tanárok fizetését. Amikor ezt az axiómát hallja a fideszegyház bármely tagja (vö.: szekta), szívesen kitekerné az ellenzék nyakát, de ilyet a közelében nem nagyon talál, ezért inkább belerúg a vak komondorba. Valljuk be, mi sem tételeztünk volna ekkora aljasságot az ellenzékről, bár régóta hírlik fideszi körökből, hogy a nemzetére ront, egekbe emelné a rezsit, lebontaná a kerítést, és minden ilyesmi jár a fejében egyfolytában, ezen kívül rossz hírét kelti hazánknak, és áskálódik a megállított Brüsszelben.

Ahogyan Gulyás Gergely szavaiból kivesszük, kormányunk, pártunk, sőt maga a kedves vezető is azon buzgólkodik szuszogva minduntalan és már évtizede, hogy felemelje azt a nyüves fizetést, az ellenzék azonban ebbéli szándékában megakadályozza. Az is kiderül, hogy kormányunk mindezt a bérrendezést – amelyen nagyjaink és maga a kedves vezető is átesett -, brüsszeli pénzből szándékszik megoldani, de brüsszeli pénz momentán nem érkezik. Megakadályozza az ellenzék. Másfelől viszont azt mondják a megállított brüsszeliek, hogy küldenének ők, ha el nem lopnák, erre nézvést azonban garanciát senki nem ad.

Nem tudható, hogy ezt is az ellenzék akadályozza-e meg, hogy ott liheg a fideszisták nyakában, miszerint ezt is lopd el meg azt is, ám szimpla rosszindulatból, hogy aztán futhasson panaszolkodni Brüsszelbe. Nem tudjuk, de csak így lehet, úgyhogy ezen tovább nem is merengünk, mert fölösleges. Viszont eszünkbe jut a magunk mögött hagyott évtized, amelyik annyira sikeres volt, hogy még a holdról is látszott, ott ugráltak a holdlakók gukerral a kézben örülvén ők is a kedves vezető sikereinek, s vele a miénknek is, csak mi ezt nem éreztük. De nyugodjunk bele, hogy így volt, és csak reánk sütött másféleképpen a nap.

Mindez azonban, visszanézve a bazi nagy sikerekre, juttatja eszünkbe, nem volt ez mindig így. Brüsszel, ha megállítottuk is, azért küldte a pénzecskéket, mert ehhez volt szokva. Rengeteg sok pénzecskét küldött ez a Brüsszel, egyszerűbben fogalmazva ömlött a lé kies hazánkba, s bár az ellenzék mindeközben toporzékolt és ármánykodott, megakadályozni nem tudta a mérhetetlen bőséget. Maximum sápítozott, hogy nem neki jutott, de ez jelenlegi vizsgálódásunk szempontjából mellékszál. Mert arra lukadnánk ki végül is, hogy a tanerők nem most kezdtek óbégatni a pénz miatt, hanem az egész sikeres évtizedben.

Viszont és azonban nekik nem jutott, mint ahogyan más kevésbé óbégató rétegeknek sem, akik a politika nyelvén – mert mi olyat is tudunk – kevésbé tudták artikulálni társadalmi igényüket, inkább duzzogva ittak a kocsmában. Mindegy volt, pénzt sem ők, sem a hangosabbja nem kapott, és még ők jártak jobban, mert például a bőség közepette a dohányipari dolgozók csokiját annak idején Orbán és Semjén vigyorogva fölfalta, holott azért küldték nekik rajta az üzenettel, hogy legyenek szívesek, ne tegyék őket földönfutóvá, és mégis azzá tették. Nagy valószínűséggel ezt is az ellenzék miatt.

Végignézve azonban az eltelt kánaáni és ráadásul bajnoki időszakot, azt kell tapasztalnunk, hogy ha volt pénz, akkor sem adtak, szemben mindenféle fölösleges dologgal – egyházak és kék plakátok, propaganda és futball, stadionok meg templomok, és a többi és a többi -, sőt, mint láttuk, még a csokit is megzabálták, tehát egy brancs voltak a tanúbéli hóhér ítélete szerint, amihez csatlakozunk mi magunk is. Innen nézvést Gulyás Gergely szavai, amelyekkel az ellenzékre mutogat, és Brüsszelre, hogy végül is ő emelje meg a tanárok fizetését, kis, visszatetszést kelt bennünk, de nem túl nagyot, mert ismerjük a rendszert.

De még mennyire. Olyan nagy a mi szerencsénk, hogy a fiúk egyszerűen nem tudnak hibázni, a jóság és a bölcsesség, párosulva a szépséggel, ez az ő sajátjuk, velük és vezetésükkel az élet csodaszép, s ha nagy ritkán homokszem kerül az isteni gépezetbe, akkor Brüsszeltől indulva egyenes a bűnösök sora Sorostól Gyurcsányig. Csakhogy ez már rohadtul unalmas, illetve mellette még aljas is, amit mondanék másképp, de szűköcske a szókincsem a fideszisták jellemzésére. Egy hatalmas másra mutogatás az életük, amit másképpen kudarcnak írhatnánk le, és akkor lenne ám fenenagy csodálkozás és fogaknak csikorgatása.

És tudva azt, kies hazánk leszedált lakosságának zöme el is hiszi, amit ezektől hall, illetve látva, aki mégsem egészen hülye, de mégis rájuk szavaz, mert csak magára bír gondolni meg a házacskára, autócskára, mégsem nekik kell feltenni a kérdést, hogy jól érzik-e magukat a bőrükben. Gulyásnál kell érdeklődni, hogy szokott-e sírdogálni a párna szélét harapdálva esténként, miután szembe köpte magát, de választ erre sem kapnánk, illetve nem is remélünk. Sőt, voltaképp nem is érdekel egyáltalán, mert nem vagyunk mi a mindenható, hogy megverjük őt, megteszi azt a karma. Csigaként látjuk majd viszont hősünket, és jól lesz az úgy.