#Metoo: ölébe ültetett, fogdosott, bezárt és leszorított az ágyra

A #metoo mozgalom – mikor szexuálisan zaklatott  ̶n̶ő̶k̶  emberek bújnak elő történeteikkel – természetesen minket sem hagyott hidegen. Pontosan azért, mert néhányunk épp úgy áldozat volt valamikor. Hárman írták le közülünk életük egykori meghatározó, megrázó eseményét, igaz, név nélkül. Célunk az, hogy ezzel is hozzájáruljunk a szemléletváltozáshoz, ami mindenképp szükséges ahhoz, hogy a zaklatást ne tekintse senki természetesnek, ne hibáztassák az áldozatot és a gyermekekre még jobban figyeljenek:

1. Ráfekszel a vízre, ő fogja alulról a hátadat és a lábadat és kísér a vízbe

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon hány kislányt, nőt ér valamiféle nagyon rossz érzést kiváltó, szexualitással kapcsolatos élmény, zaklatás. Eleinte azt gondoltam, keveset, aztán rájöttem: nem, nagyon sokat! Sőt, sokukat rokonok, ismerőseik részéről. Ha pedig sokunkat ért ilyen, azt is tudjuk, mi az a mély szégyen, zavar, ami miatt ezt nem merjük elmondani. Én szerencsés vagyok, hogy csak karcoltam az igazán szörnyű dolgokat.

8-9 éves lehettem, olyan korban, amiről csak foszlányok maradnak meg az emberben, mire felnő.

A csepeli strandra mentünk el rokonainkkal. A medence szélén ácsorogtam, mikor egy idősebb férfi szólt, tudok-e úszni, mert ő szívesen tanít. Egyáltalán nem emlékszem rá, hogy nézett ki, annyi, hogy az akkori szememmel öreg, kicsit puhány bácsi volt. A hátúszást javasolta. Hogy megy az? Hát ráfekszel a vízre, ő fogja alulról a hátadat és a lábadat és kísér a vízbe. Ő a láb helyett – s látják, a szégyen, meg “erről beszélni, pfujj!” miatt most sem tudok egyes szám első személyben írni – a nemi szervet fogta meg. Olyan rossz érzés fogott el azonnal, hogy éreztem, innen menekülni kell. Talán egy hossz után valamire hivatkozva gyorsan elmentem onnan, ott hagyva a joviális bácsit, aki illedelmesen állt ott és tanította tovább buzgón úszni a kislányokat.

Persze, hogy nem mondtam el senkinek. De mély nyomot hagy az emberben az ilyen, azt mutatja, ahogy mondtam: nem sok mindenre emlékszünk ebből az korból. Én erre igen.

2. Sokszor az ölébe ültetett és simogatott

Egészen kicsi koromban kiderült már, hogy muzikális vagyok. Anyám elmondása szerint másfél évesen tisztán énekeltem a Gólya, gólya, gilicét.Az óvoda után teljesen természetes volt, hogy zeneiskolás is legyek. A szüleim zongorára akartak beíratni, de én azt mondtam: “Még sosem láttam hegedűt közelről, én inkább hegedülni szeretnék.”

Így kerültem a pocakos, szemüveges és kopasz F. bácsihoz, aki nagyon kedves volt. Túlságosan is.

Minden órán hallottam a “Mucika, puszit!” felszólítást és akkor igen, puszit kellett adni. Amit utáltam. Arra már nem emlékszem, hogy már előtte is utáltam-e idegeneket és a távolabbi családtagokat puszilgatni vagy csak ezután fogott el az undor minden ilyen alkalomnál – végül is mellékes. Arra is emlékszem, hogy sokszor az ölébe ültetett és simogatott. Lehet, hogy nem volt pedofil és TÉNYLEG csak színtiszta szeretet munkálkodott benne – viszont az érzet, amit maga után hagyott, ma is borzongással tölt el. Sokáig egészen lefagytam, ha valaki hozzámért.

Akkoriban is – mivel végül 5 évig jártam hozzá hegedülni, amit totálisan sikerült megutáltatnia velem, pedig állítólag volt hozzá tehetségem – szóval én ezeket próbáltam otthon elmondani, anyám egyszer talán beszélt is vele, hogy ne puszilgasson, mert nem szeretem, de ezek csak olyan kis gyenge próbálkozások voltak. Végül 13 éves voltam, mikor egy magatartásból kapott hármas érdemjegy miatt eltiltottak a karatétól (amit imádtam), erre dacból kitaláltam, hogy akkor hegedülni sem fogok. Így szabadultam meg a kellemetlen szituációktól, csak az emlékektől nem sikerült, még 30 év után sem…

3. Elkezdett kergetni az ágy körül, először viccnek tűnt, aztán már nem

Több mint húsz éve történt. 19 éves voltam, az első nagy szakítás után, és piszkosul szenvedtem. Fél éve kerültem egy idegen város idegen főiskolájára, amit nem szerettem. Hamar lettek barátaim, a sulit kisujjból kiráztam, mozi, buli, lógás maradt.  Egy esti kis házibulira, egy lepukkant albérleti nagyszobára emlékszem, és egy kisebb társaságra, két fiúra, és talán öt-hat lányra, és a kezdeti nagy viháncolásra. Nem minden részletet tudok ennyi idő után felidézni, az biztos, egy idő után eldurvult a buli.

Hirtelen eltűnt minden barátnőm, piszkosul mérges voltam a csajokra, nem értettem, azt hittem, kint majd megvárnak.

Indultam volna kifelé, kezemben a kabáttal, de nem nyílt a szoba ajtaja. Nem értettem, valaki leoltotta közben a lámpát is. A sötétben elém penderült az egyik srác, akit nem is igazán ismertem, csak a becenevét tudtam, meg azt, hogy az egyik barátnőmre hajt. Nem volt másik kijárat, csak ez az egy ajtó, vagy a harmadik emeleti ablak. Egyik csoporttársam és az aktuális pasija a másik szobába bezárkóztak, így mi is be voltunk zárva. Tisztán hallottuk mi zajlik a szomszédban, órákon át.

A srác tapogatni kezdett – előtte semmi kapcsolat nem volt közöttünk.

Én akkor ocsúdtam fel, de hiába tiltakoztam. Elkezdett kergetni az ágy körül, először viccnek tűnt, aztán már nem annyira. Talán ő is részeg volt, nem tudom, csak azt, hogy nem engedett el, erőszakkal megoldotta, ha már kéznél voltam, hiába kértem, nem eresztett. Lefogott, szorított le az ágyra. Borzasztó volt, lebénultam. Utána szótlanul felöltöztem, és meredten bámultam az üveges ajtót, hogy végre kinyissa valaki. A srác, mint aki jól végezte a dolgát, elaludt. A barátnők, mint később kiderült, azt hitték, én akartam ezzel a fiúval egyedül maradni, ezért léptek le olyan hirtelen. Hát nem.

Volt egy másik eset, egy évvel később, tanultam ebből. Szintén egy buliban, más helyszínen. Ottalvós volt, egy átjárószerű szobában kaptam egy ágyat. Fáradt voltam, hamar lefeküdtem. Éjszaka arra riadtam fel, hogy valaki meztelenül matat rajtam.

Sötét volt, percekbe került, míg rájöttem egyáltalán, a házibuli közönségéből ki lehet ez az izzadós, nagy hasú pasi.

Egyszerűen csak rámfeküdt, és nyomult. Nagyon izzadt, undorító volt, de nem volt potens, én meg annyira nem akartam tőle semmit, hogy tényleg menekülőre fogtam, kézzel-lábbal rúgtam le magamról, karmoltam, haraptam. Sikerült is, hurkás-véresre karmoltam a a hátát, másnap meg is mutatta. Ő bocsánatot kért, azt hitte jó buli lesz, részeg volt. Mentegetőzött. Szerencsémre nem állt fel neki. Hát nem volt jó buli, de már tudtam, mit kell tennem.

Két saját eset, a srácoknak félreértett szexuális kaland lehetett, nekem trauma és szimpla erőszak.

Megrázott az első, de nem hagyott mély sebeket, inkább csak undort. Naiv voltam, nem vettem a jeleket, nem éreztem a veszélyt. A szomorú és elkeserítő, hogy hány meg hány ilyen eset van a közvetlen környezetemben. A barátnőim között is ismerek olyat, akit kisgyerekként az édesapja barátja erőszakolt meg egy házibuliban, felosonva a gyerekszobába. Egy másik lányt a szombathelyi Végállomásból egy fiútársaság kocsikáztatott meg, azt ígérték neki, hazaviszik. Aztán megálltak egy sötét helyen…

Van egy lányom, és nagyon nem akarom, hogy megtudja ő is, milyen a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, ha lefogják a kezed, és nem szabadulsz. Ezért is gondolom, fontos róla beszélni. Fontos! FONTOS!!!

Egy koncert margójára…

Idén a harmadik olyan egészséggel, művészettel, kultúrával kapcsolatos előadáson vettem részt, ami városunk aktuális vezetőinek a „tudom nem engem akarnak hallgatni és látni…” kezdetű mondatával indult.

maga-1
Mága Zoltán facebook oldaláról

Valóban nem, ezért nem értem, miért történik mégis így. A nézők, de még maguk a felszólalók is így gondolják. 40-50 és 60 perces késéssel indultak a várt előadások.

Az e hét kedd esti jótékonysági Mága-koncertre nagyon készültem. Igazi komolyzenei élményre vágytam, tudtam, hogy Mága Zoltánnal nem fogok mellényúlni. Azt viszont nem, hogy ez alkalommal is várnom kell több mint fél órát, mire a 4-5 felvezető beszéd végére érünk. A város vezetője háromszor tudatosította bennem, hogy vállalnunk kell a véleményünket, és annak hangot is kell adnunk. Én most megteszem. Volt egy pillanat, amikor majdnem felálltam és hazaindultam. A sor közepén ültem, így maradtam.

maga3
Mága Zoltán facebook oldaláról

Elcsépeltté és töltelékszóvá vált a „köszönöm”, nem számoltam, tán tizenötször hangozhatott el, amíg elkezdődött a koncert. Fogalmam sincs így utólag ki miért és kinek mit köszönt meg. Mindeközben kattogtak a fényképezőgépek, és lencsevégre kapták a nézőközönséget az amatőr és félamatőr fotósok. Nem jobb dolog a művészeket megörökíteni, vagy a hangulatot, és művészi értéket képviselő fényképeket készíteni? És ha már itt tartunk: én a magam részéről a saját művészi alkotásaimmal szeretnék megnyilvánulni a plénum előtt, nem azzal, hogy mikor milyen rendezvényen veszek részt.

Könnyes szemmel hallgattam a zenét, megkaptam, amire vágytam és vágyott a közönség. Az est sztárvendégének konferálásakor hevesebben kezdett verni a szívem, és amikor Szakcsi Lakatos Béla a Schindler listájának zenéjéből játszott, akkor úgy éreztem, hogy ezt az élményt soha nem felejtem el. Pár perc múlva a művész úr bemondta Isten házának mikrofonjába, hogy Kossuth Lajos is megüzente…menjünk el október 2-án szavazni. Hideg zuhany volt, egy szürreális állapot. Pár pillanat alatt kavarodott meg bennem minden. Olyan kár volt ezért, olyan nagyon kár!

maga2
Mága Zoltán facebook oldaláról

A sok tehetséges művész nagy élményben részesített, Sebestyén Ernő hegedűmész hatott rám a legjobban. Szenzációs volt, amit Mágával próba nélkül, spontán zenéjükkel adtak a közönségnek: igazi örömzene.

Amiért hálás vagyok a város vezetőinek az, hogy lehetővé tették a rendezvényt, és hogy Mága Best of dedikált cd-t kaphattak a nézők. Javarészt olyan idős korú, zenekedvelő emberek, akik amúgy nem is álmodhatnak róla, hogy élőben lássák ezeket a tehetséges előadókat!

 

Egy koncert margójára…

Idén a harmadik olyan egészséggel, művészettel, kultúrával kapcsolatos előadáson vettem részt, ami városunk aktuális vezetőinek a „tudom nem engem akarnak hallgatni és látni…” kezdetű mondatával indult.

maga-1
Mága Zoltán facebook oldaláról

Valóban nem, ezért nem értem, miért történik mégis így. A nézők, de még maguk a felszólalók is így gondolják. 40-50 és 60 perces késéssel indultak a várt előadások.

Az e hét kedd esti jótékonysági Mága-koncertre nagyon készültem. Igazi komolyzenei élményre vágytam, tudtam, hogy Mága Zoltánnal nem fogok mellényúlni. Azt viszont nem, hogy ez alkalommal is várnom kell több mint fél órát, mire a 4-5 felvezető beszéd végére érünk. A város vezetője háromszor tudatosította bennem, hogy vállalnunk kell a véleményünket, és annak hangot is kell adnunk. Én most megteszem. Volt egy pillanat, amikor majdnem felálltam és hazaindultam. A sor közepén ültem, így maradtam.

maga3
Mága Zoltán facebook oldaláról

Elcsépeltté és töltelékszóvá vált a „köszönöm”, nem számoltam, tán tizenötször hangozhatott el, amíg elkezdődött a koncert. Fogalmam sincs így utólag ki miért és kinek mit köszönt meg. Mindeközben kattogtak a fényképezőgépek, és lencsevégre kapták a nézőközönséget az amatőr és félamatőr fotósok. Nem jobb dolog a művészeket megörökíteni, vagy a hangulatot, és művészi értéket képviselő fényképeket készíteni? És ha már itt tartunk: én a magam részéről a saját művészi alkotásaimmal szeretnék megnyilvánulni a plénum előtt, nem azzal, hogy mikor milyen rendezvényen veszek részt.

Könnyes szemmel hallgattam a zenét, megkaptam, amire vágytam és vágyott a közönség. Az est sztárvendégének konferálásakor hevesebben kezdett verni a szívem, és amikor Szakcsi Lakatos Béla a Schindler listájának zenéjéből játszott, akkor úgy éreztem, hogy ezt az élményt soha nem felejtem el. Pár perc múlva a művész úr bemondta Isten házának mikrofonjába, hogy Kossuth Lajos is megüzente…menjünk el október 2-án szavazni. Hideg zuhany volt, egy szürreális állapot. Pár pillanat alatt kavarodott meg bennem minden. Olyan kár volt ezért, olyan nagyon kár!

maga2
Mága Zoltán facebook oldaláról

A sok tehetséges művész nagy élményben részesített, Sebestyén Ernő hegedűmész hatott rám a legjobban. Szenzációs volt, amit Mágával próba nélkül, spontán zenéjükkel adtak a közönségnek: igazi örömzene.

Amiért hálás vagyok a város vezetőinek az, hogy lehetővé tették a rendezvényt, és hogy Mága Best of dedikált cd-t kaphattak a nézők. Javarészt olyan idős korú, zenekedvelő emberek, akik amúgy nem is álmodhatnak róla, hogy élőben lássák ezeket a tehetséges előadókat!

 

Optikai csalódás

Frissen esett meg velem, és nem hagy nyugodni a dolog, így megírom:
Adott egy napszemüveg, aminek az orrbizgentyűje elferdült… Bár hordható így is, de gondoltam a mai kisbabás egészségügyi sétám alkalmával bekanyarodok egy optikába és megkérdezem, hogy meg tudnák-e javítani. A Fő téren két optika is van egymás mellett, én a bal oldali mellett döntöttem, csupán csak azért, mert a jobb oldali ősrégi, snassz kinézetű, optikával ellentétben ez csilli-villi, sem lépcső, sem ajtó nem nehezíti a bejutást, így gondoltam még a babust sem zavarom az alvásában.

Beautiful woman with bright make-up and sunglasses

Kedves eladó hölgy fogad, mondom a gondomat, ő meg, hogy mindjárt jön a férje és megnézi. Férj már jön is, majd arrogánsan közli, hogy a DM-ben és búcsúban vásárolt napszemüvegeket nem javít, mert nem tudja garantálni, hogy nem tesz benne nagyobb kárt. Én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam…egy kicsit még álltam, aztán megköszöntem és kisétáltam.
Kedves optikus úr, a fenti kijelentésével amúgy nem lenne probléma, ha azt kedvesen és árnyaltabban fogalmazta volna meg, anélkül, hogy a kedves vásárlót (én) a földig alázza. Ráadásul még meg is köszöntem volna az aggodalmát.
Amúgy egy Tommy Hilfiger napszemüvegről lett volna szó, ami ugyan nem csúcskategória, de azért nem is a búcsúban lőttem…és ami a lényeg: én szeretem, és természetesen fizettem volna a munkáért. Amúgy meg egy defektes szemüveggel a fejemen akár potenciális vásárló is lehetnék, na de az biztos, hogy ezek után egy másik optikában.

Segítség! Már kamaszodik ?!

A nagylányom 9 éves. Pontosabban annyi lesz. És mostanság egyre nehezebb vele. Megdöbbentő módon viselkedik, mint aki teljesen kifordult magából. Néha majdnem felrobbanok, néha kiabálok, néha meg csak pislogok értetlenül. Te jó ég, mi lesz majd ha kamaszodik – sóhajtott az apa nemrégiben, s akkor úgy éreztem, megvilágosodtam.

Forrás: www.mentalhelp.net
Forrás: www.mentalhelp.net

Merthogy létezik a kamaszkornak egy előszobája, az un. kiskamasz kor, amit tapasztalataim szerint akár a második dackorszaknak is lehetne nevezni, s ez bizony illene a jelenlegi tünetekre. De hát az még odébb van, nem? – hitetlenkedik az apa, anya meg gyorsan böngészni kezd és kiderül, hogy nem.

A szakirodalom hivatalosan ugyan 10 éves kortól számítja a kiskamasz kort, de a tapasztalat azt mutatja, manapság, ebben a felgyorsult világban, korábban érnek a gyerekek, így könnyen lehet, hogy jó a diagnózisom. És olvasom a „tüneteket” és csak bólogatok, akkor tehát megvan a magyarázat.

kamasz 1

 

Merthogy az én lányom is egyre gyakrabban mond ellent, dacol, tiltakozik, sértődik, tagad és szemtelenkedik. Eddig mindig olyan tisztességesen betartotta a megállapodásokat, most a két meséből több lesz, aztán pimaszul beszól, hogy ha már elkezdte nézni a harmadikat, akkor be is fejezi, szó se lehet róla, hogy leállítsa. Megrúgja a tesót, aztán tiltakozik, hogy dehogyis.

Kiabál velem, hogy folyton dolgoztatom – „ágyazz be kislányom” – , ugyan már mi ő itt, egy szolga???

A mesével zsaroló családfőt kineveti, hogy ugyan már nem érdekli őt ha akár egy hétig nem ülhet gép elé. És folyton elégedetlen a világgal, egész napos gyerekbuli után sírógörcsöt kap, mert este 8-kor már nem engedem át a falubeli haverhoz.

Kiabál, flegma, káromkodik. Úgy használja a szlenget, hogy maga sem érti, vicces, ahogy néha megkérdi, mit is jelent ez. Egy apró viccen képes megsértődni és elrohanni, természetesen bevágva maga mögött a szoba ajtaját. És elvárná, hogy kérjünk tőle bocsánatot, miközben persze ő a hunyó. Egyik pillanatban cuki, segítőkész és és kedves amikor már-már elkezded élvezni ezt a kis félórácskát, robban a bomba, kitör a hiszti – de miért is?

kamasz 2

Önállósodik: boltba megy és intézi az uszodát – ami szuper – viszont ezzel az öntudattal már egyedül vinné a tesót játszótérre is, sőt szülői érdektelenség híján elmenne ő maga is az esti koncertre. És persze újabb durci, harag és kiabálás amikor nemet mondunk. Szóval kibírhatatlan.

Máskor meg bezárkózik a kis kuckójába és szigorúan meghagyja, hogy ne menjünk be hozzá. Titkos rajzokat készít, titkokat ír egy füzetbe, és őriz a társai titkát. Fontos, már hogy mit mondanak a lányok a suliban, nem lehet kilógni a sorból: legyen feliratos a póló, szalagos a copf, és ismerjük meg Violettát is, mert a barátnők nagy rajongók.

Másrészről meg olyan kislány még.

Reggel, este még kell az összebújás, a szeretlek-szeretlek, a puszihegyek. Meglepit készít és boldog, hogy örülök. Sütit süt a vendégeknek, melegszendvicset vacsira apának. És a nagy Star Wars rajongó, esténként „megelégedik” a kistesó dedós meséjével, sőt még a hugica Tesz-Vesz városát is szívesen lapozgatja. Ráadásul fel is olvassa… Fára mászik, homokozik, csúszdázik – szóval mint egy kicsi gyerek. Olyan jó ilyenkor, néha adódik belőle legalább fél óra.

Mit mondanak tehát az okosok? Hogyan éljük túl komolyabb megrázkódtatás nélkül ezeket az éveket?

Vekerdy tanácsa nagyon tetszik: vegyünk egy nagy levegőt és ki se engedjük néhány évig.

Konkrétabban? A tekintélyelvű nevelést már sutba vághatjuk. Ha tiltunk, neheztelünk, mindig beszéljük meg, miért gondoljuk ezt így. Lehet vele már kicsit „felnőttebben” beszélgetni, kompromisszumokat kötni, ezt már ebben a korban megértik. Legyen több olyan közös tevékenységünk, amit ő szeretne és az sem árt, ha van valami hobbija, amit örömmel végez. Figyeljünk rá, csak rá többet, jobban, próbáljunk meg gondolkodni „kamaszul”. Így mondják.

+Mindenesetre amióta kiműveltem magam igyekszek türelmesebb lenni, nagy levegőket venni és minden akciónál szorgosan mantrázom, hogy: „Tudod miért van, tudod miért van, tudod miért van…” Néha segít is :)