Kategória: Egyéb

Ma nőnap van, amikor a kedves vezető le szokott szaladni a konyhásnénikhez az olajszagba. Munkahelyi közösségek (brigádok) kompletten szokták tajtrészegre inni magukat ilyenkor, a szocik fénykorukban szegfűt osztogattak, a virágárusok pedig az adatok szerint egyhavi forgalmat bonyolítottak le. De ez múlt csütörtökön veszélybe került. Ez volt az a nap, amikor a kedves vezető – miután pár héttel előtte kihirdette, hogy most már mi támadjuk a vírust tankokkal, tengeralattjáróval, jachtokkal és helikofferekkel, mégiscsak kulcsra zárta az országot. Ez a vereség beismerése.

A visszavonulásé, amikor a valóság pofán vágja minielnök urat, és be kellene látnia, hogy a jelszavak – mindenkit meggyógyítunk, újraindítjuk a gazdaságot, senkit nem hagyunk az út szélén és a többi – lószart sem érnek. Az sem vigasz, ha a hívek be is szopják, miközben éhen halnak és láztól fetrengenek, ez az ő nyomoruk. Hülyéken segíteni ugyanis nem lehet. Még boldogult úrfikoromban, a gimiben irkáltunk ilyeneket a füzetünkbe, hogy „Marx-Engels vegyesbolt, mindent beveszek, mindent beadok”, és ugyan nem igazán értettük, de elöntött tőle a forradalmár-lét izgalma.

Most sem sokkal különb a helyzet, mondhatni ugyanott vagyunk, de a kamaszos láz elmúlt. Most feleim, hogy izmaim lazulnak, ilyen végtelen, undorba ojtott melankóliába kerültem, már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. (Ennyit a költészetről.) Ilyen nőnapok, Valentinok viszont kikezdik a társadalom idegrendszerét. Úgy tombol a konvenció, hogy belebetegszenek, ha nincs virág, bonbon, lufi, pedig csupán nem kampányszerűen kellene szeretni, hanem olyan kitartással, mint a céziumatom rezgése. Nyálas őszökön és tomboló nyarakon is ugyanúgy, de ez már ontológia.

Ami a népeknek a hiszti, az a virágárusnak az élet. Így, amikor a kedves vezető nagy diadalmában bejelentette, hogy bezárja a bocskorosokat, a virágosok egy tüdővel sóhajtottak fel, a nőnapot azért még kérnék, mert különben éhen vesznek. Imájuk meghallgatásra talált a Karmelitáknál, így ma zavarok nélkül árulhatják a vírus tündöklő rózsáit és tulipánjait, mert, mint látjuk, mindig vannak kivételek. Ezt a virágost, ha ugyan pénzügyi szempontból értjük is, járványügyileg kevésbé, ahogyan az sem egészen világos, miért nem lehet élni Neriában a zárlat alatt a bicikliszerelők nyitva tartása nélkül egyáltalán és semmiképp.

Mert a hét vége azzal telt, hogy káslerok, nyunyókák és mind az összes komoly szakemberek – tehát maga a kedves vezető – gyártották a fölmentéseket, hogy ugyan minden zárva lesz, de te, te meg te, nem. Semmi logika nincsen ezekben a listákban, esetleg a zsák krumpli bűvköre, vagy csak maga a káosz, a kiteljesedő entrópia, ami a kormányzást jellemzi. Hogy mi van itt, micsoda egy kupleráj, arról már sokat beszélgettünk és még fogunk is, most azonban vigyázó szemeinket az iskolákra és ovikra vetjük, mint ami intézmények Orbán működésének lakmuszai.

Amúgy is, de járványügyileg mindenképp. Mert és ugyanis az első körben – még csütörtökön – kijelentődött nagy hangon, minden zárva lesz, gyerek oda be nem teszi a lábát, mígnem vasárnap estére kiderült, hogy de, mégis. A mostani kontextusban az engemet egyáltalán nem érdekel, hogy járványügyileg mi a helyes vagy helytelen, hanem a döntés indoka, a változtatás eredője viszont igen. Ez annyi, hogy Szita Károly kérte. Szita fideszes polgármester, és ugyan az önkormányzati szövetség muftija, de nem ebbéli, hanem kaposvári elöljárói minőségében folyamodott kegyelemért.

Megkapta. Mindebben az az érdekes, ha mondjuk Karácsony esedezett volna ilyesmiért, akkor kiröhögik, és azon élcelődnek, hogy szabálytalanul biciklizik. Karácsony felajánlotta a segítségét az oltások megszervezésében is, ami a kormánynak – államnak – nem megy, de az nem kell. Karácsony alkalmatlan. Szita nem, ő jó elvtárs, közös volt a tartótisztjük annak idején. Szóval itt tartunk. Előttünk a végtelen élet, megyünk az oviba a virágjainkkal, esetleg a csoportszobában csapra ütünk egy hordó sört. Mindenki boldog lesz, csak a mosolyok nem látszanak a maszk alatt.

Az emberben él ilyen kategorizálási hajlam, hogy jelzőket aggat a történésekre. Így bódult szerelmesek életük legszebb napjának szokták nevezni az esküvőét, később ki megmarad emellett, ki pedig épp ellenkezőleg, mert nem vagyunk egyformák, csak a NER hiszi és szeretné azt. Viszont ha minősítő cafrangot akarunk aggatni a jegyespár egybekelésére, az intimet találhatjuk megfelelőnek. Köröttük minden csak díszlet a násznéptől a anyakönyvvezetőig és a papig, épp elég elviselni őket, így okkal mondható, hogy ebben az aktusban sem a NER-nek, Novák Katalinnak meg pláne nincs helye és szerepe. Viszont ezután így lesz.

Mert ugyanis mint kiderült, minden magyari jegyespár házasságköszöntő ajándéklapot kap a Párttól a nagy napon, így generálva azt az érzést, hogy maga Orbán Viktor bocsátja a fiatalokat a boldogságba bele. Elkíséri mintegy a Párt a párt, fennkölt gondolatokat ad neki nászajándékul, hogy el ne feledjék az ifjak, kinek köszönhetnek minden szépet és jót. A Pest Megyei Kormányhivatal küldött levelet a napokban a megye valamennyi jegyzőjének, amelyben utasítja őket, hogy ezek a lapok a házasságkötési ceremónián az anyakönyvvezetők rendelkezésére álljanak.

„Elkészült a Novák Katalin családokért felelős miniszter asszony gondolatait tartalmazó Házasságköszöntő ajándéklap aktuális változata, amellyel szeretnék a fiatal házaspárok felejthetetlen pillanatait megajándékozni.” – így örvendezik a levél, s vele együtt a mi szívünk is végtelenül. Azt is megtudjuk belőle, hogy ezeket a lapokat a járási hivatalokhoz csomagban, heti ütemezett körjárattal szállítják, akárha a friss zsömlét. Az átvétel időpontjáról a polgármesteri hivatalok jegyzői a járási hivataloktól kapnak értesítést, de szükség esetén a lapok közvetlenül is megrendelhetőek.

A nagy mű egy négyoldalas bigyó Szent István, Széchenyi, Márai és miniszter asszony bölcsességeivel, ezen túl hátlapján a Miniszterelnökség és a Családbarát Magyarország program logója látható. Vélhetően másra sem vágyik a jegyespár, csakis erre. Novák Katalin gondolataira ezen a napon, aki bölcs szeretetével útjára bocsátja az ifjú párt, csattognak a családok éve zászlai, berreg a CSOK-autó, a fiatalok a nászéjszakán egyből kis magyari kölket csinálnak, miközben Novák Katalinra és a kedves vezetőre gondolnak erősen, úgy libidóilag. Ablakpucolás után házassági intelmek, delikát.

A Párt és az állam bugyogóban matatásának új szintje ez, viszont még annál is kiábrándítóbb. Osztogattak ezek már alaptörvényt, mindenféle nemzeti hitvallásokat, különféle szellemi szemeteket, most meg ezt. Azt hiszik, az ujguraik vagyunk a Magyarország – nem köztársaság – nevű átnevelőtáborban. Novák Katalin gondolatai. Ezt ízlelgessük azért még egy darabig, amikkel az ifjú házasok gazdagodhatnak, az apa nő, az anya férfi nívón és aljasságban, viszont ez az egész cirkusz megint eszembe juttatja a Harmadik Birodalmat, nem először és nem véletlenül.

Mint ismeretes, annak bimbódzásakor minden ifjú pár a Mein Kampf című remekművet kapta meg az ottani Párttól és államtól, a többit pedig már ismerjük. Még annyit, hogy Hitler bácsi ebből – is – gazdagodott meg, a milliószám fogyó könyve jogdíjaiból. Viszont azt is tudjuk, neki sem volt semmije, Németország volt a jegyese és más cuki, hazug kurvaságok. Kíváncsian várjuk, Novák Katalin mikor lesz tehetős gondolatainak sokszorosításából, ahogyan Rogán a találmányából, Mészáros pedig a szakadatlan gázszerelésből. Így megy ez mifelénk.

Visszatérve azonban még a házasságköszöntő ajándéklaphoz, ezt talán mégsem kellett volna. De tudjuk, hogy mértéket nem ismernek. Ömlik a mocsok mindenhonnan, árad az aljas propaganda, s lám, idáig is eljutottunk, hogy az anyakönnyvezető a pezsgő mellé Novák nacsasszony magvasan fennkölt gondolatait nyújtja át az ifjú párnak, rajta a Párt pöcsétjével. De baj nincs nagy. Mint megtudjuk a kormánymegbízotti levélből, „a Házasságköszöntő lapok arányos szétosztására a 2020-ban történt házasságkötések száma alapján kerül sor”. – Stimmt. Ha ezt is az oltásokhoz hasonlóan logisztikázzák, senki nem kap semmit.

Hetvennégyezer ember oltása ugyan elmarad, viszont és ennek ellenére az oltási program a terveknek megfelelően, jól halad. Nyilván. Hiszen ahogyan a kedves vezető január 19-én beleböfögte az éterbe: „Egymillió embernek a két nap alatt történő beoltására is fel vagyunk készülve.” Halljuk a két fülünkkel, és mégsem hisszük el. A szemünk mást lát ugyanis, sorokat az utcán, és a bűvös honlapról aztán később eltüntetett sorokat, miszerint „Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad”. Véletlenül igazat mondtak, aztán gyorsan el is tüntették, a drót azonban őrzi a vallomást.

A kedves vezetőnek kellett kijelenteni aztán, hogy “az egész rendszert meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük”. Kiderült hát, nemhogy egymillió, de hetvenezer embert sem képes beoltani a Fidesz egy hétvégén, hiába használ varázsszavakat, hogy szinkronizációs problémák adódtak. Már értekezem egyszer annak a tudományágnak a hasznáról, amely azt biztosítja, hogy a dolgok flottul menjenek, és amit logisztikának hívnak. Vagy, ha ezzel nem, józan paraszti ésszel is megoldható ez a szervezési feladvány, de nem megy nekik. Ez sem. A Fideszről és a kedves vezetőről keringett eddig az a téves állítás, hogy jó, csalnak, lopnak, hazudnak, de legalább kormányozni tudnak.

Nem, nem tudnak. Ahogyan se nem fiatalok, se nem demokraták, ugyanígy kormányképtelenek is. Hőbörögni képesek csak, s ahogyan szembe jön az első feladat, elbuknak. Alkalmatlanok. Orbán Viktor alkalmatlan. Csődöt mondott a rendszere, amelyet NER-nek neveznek, s leginkább azért, mert sehol sem az arra megfelelő emberek ülnek, hanem a lojálisak. Kezdve a kormányától most már a közigazgatás legalsóbb szintjéig, az utolsó takarítónőig bezárólag. Kontraszelektált ország vagyunk, a szakértelem messze menekült. Lázas víziók vannak csak kereszténységről, magyarságról, férfiról, nőről, romlott ábrándok, ideológia, mégpedig a legrosszabbik fajtából. (És a lopás.)

A kedves vezető december 18-án egész pontosan a következőket mondta: „Tehát ma egy általános országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltásnak a föltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll. Az ehhez szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszínkijelöléssel, mindennel készen vagyunk, a vakcina hiányzik.” – Hazudott vajon? Vagy csak ábrándozott? Soha nem tudjuk meg, ő ugyanis ilyen pitiáner dolgokkal nem foglalkozik. Pár napja nyilatkozta, hogy ő azt látja, azért dolgozik, amilyen az ország majd harminc év múlva lesz. Szépen kérjük, hagyja abba, mert beledöglünk. Most kérjük a szurit, nem a bizonytalan jövőben.

Úgy tűnik, nem csak az oltás megszervezésében, hanem a történelem alakulásában is szinkronizációs bajok vannak, Orbán víziói és a valóság nem passzolnak egymáshoz. Országa nem keresztény, esetleg nyomokban tartalmaz ilyesmit, nem pöttyös seggű kipcsak, inkább burgenlandi traktorista szeretne lenni, az apa nem mindig férfi, az anya nem mindig nő, talpaink sem lépnek egymásra permanensen, és nélküle is megvagyunk. Egy eszméiben – és egyre inkább testében is – vénember ül az ország nyakán, ő és a népe nem passzolnak egymáshoz, a varázslat elmúlt, rég kijózanodtunk. Orbán alkalmatlan, és egyúttal méltatlan is. Takarodnia kell. Halálos veszélyt jelent már.

„Ha sok vakcina van itt, akkor sokat és gyorsan oltunk.” (2021. január 3.) – Tessék, itt van. Megy? Nem megy. Abtreten, ahogyan a Svejkből tanultuk. Magyarán: lelépni, kitörölni az arschot a konzultációs ívekkel, szedni a motyót, piros fazokat, házi páleszt, és a kisvasúton elpöfögni melegebb égtájak felé. Buddhában testvérek, ez volt az a hét, amikor Orbán úgy összement, mint a birka a hatvan fokos mosásban. Európából kivágták, rendszere becsődölt, amikor egyszer az életben meg kellett volna oldania egy konkrét feladatot. Kiderült, semmi sincs, csak a duma. De leginkább már az sem, önmagának is ellentmondó monológok vannak, kétes álmok a jövőről. Vége van.

Jómunkás Jómunkásember, a munka alapú keresztyén apa (úgy is mint férfi) sms-t kapott a telójára, hogy iramodjon oltakozási megjelenésre. Nézték, nézegették Anyányi Anyával, a szülés alapú keresztyén hitvesével (úgy is mint nő) erősen, mi a rossebet írnak, de a teló túl okos volt. Semmit sem láttak rajta és benne, csak a vak komondoros szelfiket, így megszokásból átültek egy másik autóba. Azóta ott dekkolnak, s akárki-bárki megkérdi őket, mit csináltok ti ott Jómunkás-Anyányiak, azt felelik nékik, várjuk, hogy hulljon a hó.

Közben kinyílik a kikelet, leveles lesz a liget, Jómunkás-Anyányiak pedig ülnek az autóban, ami családi böhöm. Nem izgulnak, a gyerekek egy része hittanon van, másik csoportjuk lövészklubban, a legkisebb meg labdarúgási edzésen. Reá vár a legfényesebb jövő, labdaszedő lesz, akárki meglássa, támasza öregségére Jómunkás-Anyányiéknak, a segedelmük nekik, akik viszont most ülnek az autóban. Várják a havat, és semmit sem értenek az iszonytató, mahomet világból, ami telve van veszélyekkel. Rézfaszú baglyok, lúdvércek, ilyenek.

Mielőtt megkapták volna az sms-t, konzultálak Vele, tudatták Vele, ők ketten úgy tartanák jónak és helyesnek, ha most már nyitna minden: kocsma, stadion. Elmondták Neki, milyen jó is lenne húsvéti körmenetelni, ozsonnázni a szabadban, labdát kergetni a réten a legkisebb fiúval. Hogy ő majd elmondhassa később kezében a világkupával, hogy idesapám tanított az ördögi labdás fortélyokra, ő látott engemet először pelémesszironaldónak, és apám, az álmok, nem hazudnak. Dehogynem cseszmeg. Már a nyitási tanácsok is odavesztek.

Mert és ugyanis ikszelgettek ők szorgosan, hogy jó legyen megint, mint régen, dalárda, táncház és kukoricafosztás, egymás talpára lépés meg minden, erre ezen az iszonytató délelőttön a teleképben megjelent a máléképű, aki ismerheti Őt, és bejelentette, mindent bezár a Párt, kulcsra-lakatra. Beszögeli az ólajtót is. De és viszont azért arra intett, hogy mindenki ikszelgesse azért a záró-nyitó konzultációt tovább. Jómunkás Jómunkásember ekkor látta meg magában a bűnt. Az eredendőt, hogy nem jól ikszelt vagy nem eleget, már mondta volna Anyányi Anyának, csak megjött az sms.

A vak komondor mindig előbb megérezte a levegőben suhanó hullámokat, előbb morgott, mint a teló csilingelt. Misztikus lény, ezért nem szóltak rá, ha olykor Anyányi Anya lába alá feküdt, ő pediglen átzúgott rajta, egyenest Jómunkásember kezének. De most nem a családi nevelés és matatás ideje volt, mert az autóban ültek ugyanis, és várták a havat. Egész éjjel, a gyerekeknek szóltak, ők imádkozgattak, meséltek egymásnak a turulról, a legkisebb meg dekázgatott, ahogyan az igazságügyistől látta, majdnem annyira ügyesen, viszont mégsem egészen.

Az autóban szólt a Kossuth, a hó nem eredt el, és a felmentő seregek sem érkeztek meg, ahogyan eljött a reggel, arra sem egyáltalán. Mígnem egyszer csak, amikor már elvesztek volna a remények, megszólalt a jól ismert, gyönyörű és igéző kappanhang. Hogy mit mondott, nem hallotta senki, Jómunkásember ringott a gyönyör hullámain, elalélt ettől a hangtól és a szemei fenn is akadtak. Úgyannyira kivetkezett magából, hogy bepisált az örömöktől magunk közt szólván, de Anyányi Anya nem rótta meg ezért a malőrért, mert minden pénteken ez történt ugyanis.

Hallgatták Őt kéz a kézben szerelmesen, ahogy mesélt távoli vidékekről, miként győzte le a Brüsszelt a Néppártot, migráncsokat, vírusot, mindent legyőzött, hogy csak úgy suhogott a kardja neki a fényes diadalban. S amikor mindettől Jómunkás Jómunkásember másodszor is összehugyozta magát, asszonya nem hagyta, hogy szégyenkezzen, hanem a fülébe súgta: anyának érzem ó, Jómunkásember magam, amitől az azt mondta, ihajj, főzzünk kirántott húst. És a nagy örömben odahagyták a biztonságos autót. Na, akkor kezdett el hullni a hó, és a sarkon föltűnt az első tank is, de már nem látták.

Miután az EPP elfogadta azt az alapszabály-módosítást, amely megkönnyíti a Fidesz kizárását, hogy mindezt megelőzze, a párt (Párt) kilépett a frakcióból. Nagyjából ezzel telt a tegnap, hallgattuk a nyüszítést, amit azonban megpróbáltak győzelemként előadni, mert a haza nem lehet ellenzékben. Az Origónál egyenesen akkora volt a boldogság, hogy a kilépést valami szebb, jobb kezdeteként jelentették be leszedált olvasóiknak. S bár már régebben is felfedezhető volt tapsikolós termelési beszámolóikban a Szabad Nép hangja, ezzel elértek oda egészen. Az Origo minket azonban nem érdekel, ez csak tünet korunk betegségén, ami a Fidesz maga.

Ránk nézvést ebből az egészből semmi sem fakad. Orbán – mint ahogyan eddig is – zavartalanul csal, lop, hazudik, ebbéli buzgalmát a Néppárt eddig sem akadályozta, ezután sem fogja. Annyi történt csupán, hogy a kedves vezető a helyére került, egyelőre a szemétdombra, de útja a pöcegödör felé nyílegyenes. Az a Salvini, aki azzal etette őt, hogy ketten együtt lesznek Európa urai, küldött neki egy puszit, és a helyére igyekszik a Néppártban, míg Orbán a szélsőjobbon keresgéli magát a pártjával együtt. Másfelé iránya nincs, a végéhez közelít az az egyedülálló életút, ami azzal dicsekedhet, hogy már két pártcsaládban – liberálisok, konzervatívok – telt ki a becsülete.

Viszont egészen elképesztő magyarázatokat hallottunk arról, ki mindenki hibás rajtuk kívül. Úgy nagyjából az egész világ, és mindez szót sem érdemelne, ha nem bizonyítaná újólag ennek a bandának a totális züllöttségét. S ha szóba kerül, akkor azért, hogy megőrződjön az utókor számára, a jelenben pedig felnyissa vak embertársaink szemét. Mielőtt azonban csemegéznénk a visítozásokból, figyeljük meg a Fidesz mint párt működését, ahol ezt a kilépést senkivel meg nem beszélték, még a tagság véleményét sem kérték ki, Orbán döntött, aztán úgy lett. És a tegnapi összes megszólalónak eszébe sem jutott, hogy ő csak egy koszlott bábu a sátán színpadán.

Mi is azok volnánk, az előadás részei, mert és ugyanis, Orbán a fenyegető pártlevelet miniszterelnöki fejléces papíron írta meg, ami azt mutatja, hogy eltűnt belőle a látszat is, amivel netán takarni igyekezne, hogy a Fidesz-állam-Orbán egymástól külön álló entitások volnának. Előttünk áll az egyszemélyes diktatúra, de feudális jellegéből fakadóan nevezhetjük akár abszolutizmusnak is. És még csak nem is felvilágosult. Hogy milyen szebb és jobb dolog következik ezután, azt az Origó képzeletére bízzuk, momentán annyi látszik, a Fideszt végre beárazták Európában, már csak itthon kell rátenni a selejtes vagy romlott címkét, de ez a feladat csak a miénk.

Elsőként Novák Katalin szólalt meg az ügyben, és nem adott mást, mint ami a lényege. „Nem engedjük, hogy elhallgattassák az EP-képviselőinket, akik a választóinkat képviselik. Az első számú prioritás számunkra az, hogy kezeljük a világjárványt és életeket mentsünk.” Ezt írta a pelenkaszakértő, amit inkább nem véleményeznénk, mivelhogy látjuk, hogyan kezelik a világjárványt és hogyan mentik az életeket. Annyit azért, hogy a züllöttséget életmentő buzgalommal takarni nem csak nem komilfó, hanem egyenesen aljas, de Novák Katalin – és mind az összes – ilyen. Más egyebet várni tőlük a naivság minősített esete, inkább infantilizmusnak nevezhető.

Varga Judit szerint Weber a hibás. Sajátos kontextus ez is, a dekázó nacsasszony szerint neki ugyanis az lett volna a feladata, hogy egyben tartsa a frakciót, de nem tette. Erről többet nem is érdemes, csak csöndben megkérdjük, ki volt az aki szétverte bontókalapáccsal. Csak nem a gazdája? Dehogynem. Az infantilis szót használta Deutsch képviselő is, aki annak ellenére nem kussol, hogy az utolsó szöget ő verte a Fidesz európai koporsójába. De most is úgy hőbörög, mintha volna oka megsértődni: a néppárti frakció többsége a koronavírus-járvány kellős közepén azzal van elfoglalva, hogy “kizárósdit, felfüggesztősdit játsszon” ahelyett, hogy a járvánnyal szembeni védekezésre fordítaná az energiáit.

Mondta ez a Deutsch is, amiből szintén kitetszik, mire való nekik a járvány. Hogy annak leple alatt akármely gazemberséget el lehessen követni, lopni, rombolni, csalni, hazudni, s ha valaki ezért szót emel, akkor akadályozza a védekezést, sőt, gyilkos. Holott ők azok. Mehetnénk még sorban a többi maffiatag hőbörgésén, de ennyi is elég. Viszont a végére hagytam a desszertet. Hogy a KDNP egy szem képviselője, bizonyos Hölvényi György meg marad. Eddig egy testnek és léleknek véltük a két galerit, a bűneik is közösek, együtt is lesznek számon kérve. Ezért nem tudni, hogy ez a Hölvényi most akkor áruló, vagy kém. Majd kiderül, mindenesetre a Fidesz úgy búcsúzhatott tőle, mint Borzas a Süni és barátaiban: „Én elmegyek, te itt maradsz, Isten veled te kismalac.” – Szép az élet.

Tegnap ötezerötszáz egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott. A magyarországi összes kórházak atyaistene, úgy is, mint országos kórház-főigazgató kijelentette, baj nincsen, a problémát átszervezéssel megoldják. Mindeközben pár kórházban néhány osztály nem működött, de háborúban mindig akadnak gondok. Arról most épp nem mélázunk, hogy miért egy járvány kellős közepén kell matatni az egészségügyön, ennek minősítését mindenkinek a saját belátására bízom. Aztán jöttek a mitikus számok, miszerint ez az ötezerötszáz csak az egészségügyisek öt százaléka, na ugye, teljes a siker. – Részlegesnek nevezném.

Mert például milyen siker lenne az, ha mondjuk a kedves vezetőből akárhonnan hiányozna öt százalék, ki lenne akkor boldog, ő biztosan nem. Ellenben rengetegen nagyon. Ha öt százalék ment, akkor kilencvenöt maradt, és ezt így harsogva el is lehet adni diadalmi jelentésként, csak az nem örül ennek, akinek az ágytál a segge alatt marad. Mindebből kitetszik, ahogyan a nagy egész mindig elfödi az egyéni bajokat, a NER tehát ilyenekkel nem foglalkozik, pedig a lényeg abban van. Ha az öt, ha a kilencvenöt százalékot nézzük, akik fenyegetésre, egzisztenciális kényszerből meg még ki tudja miért maradtak, tragédiák rejlenek mind mögött.

Cáfoljanak meg, ha rosszul tudom, de én úgy emlékszem, hogy csudálatos egészségügyünk eddig is emberhiánnyal küzdött. No most, ha ebből kiveszek ötezerötszáz embert, ami tizenegyezer dolgos kéz, az csak hibádzik valahol. Nem épp ott, ahol a kedves vezető és nagyra becsült családja kúrálja magát, ha baj van, hanem a Józsiknál, Terkáknál, akik mindent elhisznek. A számolásmódszertan az, hogy óriási számokkal bombázzuk őket, milliárdokkal, ami a zsebükben maradt, és ők elájulnak a csirkeláb szopogatása közben, milyen jó is nekik. Ilyen sikerekben feredőzik az ország, amióta a NER és még hét nap. A népek pedig boldogan hiszik, míg meg nem halnak.

De előbb, utóbb ez is bekövetkezik. Amióta minielnök elvtárs mindenkit meggyógyít, már több mint tizenötezren távoztak, és ez azt mutatja, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva közelítünk a világ élvonalához. Ezzel szemben a Józsiknak, Terkáknak meg lehet mutatni, hogy a hanyatló Amerikában már félmilliónál is többen haltak meg, ezek tehát ne pofázzanak. De főleg ne az ellenzék, aki abban érdekelt, hogy minél több halott legyen Neriában, kitépi a fecskendőt a lakosság karjából, ilyenek. Akkora a visítás, hogy meg kell a szívnek szakadni. És mondom, Józsi meg Terka elégedetten rágcsálja a csontokat, elbambulva a képébe tolt felfoghatatlan számoktól.

Viszont én is tudok ilyenekkel szolgálni, hátha segít felfogni a bajokat. Tavaly az volt olvasható a nem kormánypárti sajtóban, hogy 2019 májusában százhuszonkétezer (122.000) egészségügyi alkalmazott volt az országban, ami 2020 nyár végére száztizenötezerre (115.000) csökkent. Most azt mondta a főigazgató elvtárs, hogy száztízezerből (110.000) nem írt alá ötezerötszáz (5.500), így momentán akkor százötezren (105.000) maradtak úgy nagyjából. Ha a kétéves veszteséget duci kis ujjainkon összeadogatjuk, akkor cirka tizenhétezerre (17.000) jön ki a távozottak száma, amit lehet sikernek is nevezni.

Én ugyan hülye vagyok, de inkább az ellenkezőjének látom, ami lefordítva kudarcot jelent. Ha ilyen tempóban fogynak az egészségügyi dolgozók, hamarosan senki nem marad. Ilyen ugyan nem következik be, mert az abszurdnak is vannak határai, de amit látunk, így is elszomorító. Illetve annál több, veszélyes. Széthullóban az egészségügy, széthullóban az ország, csak a propaganda örök, mégpedig annyira, hogy hovatovább más sem marad. Viszont tudjuk, hogy az elmélet próbája a gyakorlat, s ha kórház-főigazgató elvtárs szerint egyáltalán nincsen baj és nem is lesz, lelke rajta. Ha ez a feladata, ez az ukáz, tegye. De majd ha más nem is, a Karma megdolgozza őtet. Illetve elsőként azt, akit elvtelenül szolgál.

Tegnap ötezerötszáz egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott. A magyarországi összes kórházak atyaistene, úgy is, mint országos kórház-főigazgató kijelentette, baj nincsen, a problémát átszervezéssel megoldják. Mindeközben pár kórházban néhány osztály nem működött, de háborúban mindig akadnak gondok. Arról most épp nem mélázunk, hogy miért egy járvány kellős közepén kell matatni az egészségügyön, ennek minősítését mindenkinek a saját belátására bízom. Aztán jöttek a mitikus számok, miszerint ez az ötezerötszáz csak az egészségügyisek öt százaléka, na ugye, teljes a siker. – Részlegesnek nevezném.

Mert például milyen siker lenne az, ha mondjuk a kedves vezetőből akárhonnan hiányozna öt százalék, ki lenne akkor boldog, ő biztosan nem. Ellenben rengetegen nagyon. Ha öt százalék ment, akkor kilencvenöt maradt, és ezt így harsogva el is lehet adni diadalmi jelentésként, csak az nem örül ennek, akinek az ágytál a segge alatt marad. Mindebből kitetszik, ahogyan a nagy egész mindig elfödi az egyéni bajokat, a NER tehát ilyenekkel nem foglalkozik, pedig a lényeg abban van. Ha az öt, ha a kilencvenöt százalékot nézzük, akik fenyegetésre, egzisztenciális kényszerből meg még ki tudja miért maradtak, tragédiák rejlenek mind mögött.

Cáfoljanak meg, ha rosszul tudom, de én úgy emlékszem, hogy csudálatos egészségügyünk eddig is emberhiánnyal küzdött. No most, ha ebből kiveszek ötezerötszáz embert, ami tizenegyezer dolgos kéz, az csak hibádzik valahol. Nem épp ott, ahol a kedves vezető és nagyra becsült családja kúrálja magát, ha baj van, hanem a Józsiknál, Terkáknál, akik mindent elhisznek. A számolásmódszertan az, hogy óriási számokkal bombázzuk őket, milliárdokkal, ami a zsebükben maradt, és ők elájulnak a csirkeláb szopogatása közben, milyen jó is nekik. Ilyen sikerekben feredőzik az ország, amióta a NER és még hét nap. A népek pedig boldogan hiszik, míg meg nem halnak.

De előbb, utóbb ez is bekövetkezik. Amióta minielnök elvtárs mindenkit meggyógyít, már több mint tizenötezren távoztak, és ez azt mutatja, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva közelítünk a világ élvonalához. Ezzel szemben a Józsiknak, Terkáknak meg lehet mutatni, hogy a hanyatló Amerikában már félmilliónál is többen haltak meg, ezek tehát ne pofázzanak. De főleg ne az ellenzék, aki abban érdekelt, hogy minél több halott legyen Neriában, kitépi a fecskendőt a lakosság karjából, ilyenek. Akkora a visítás, hogy meg kell a szívnek szakadni. És mondom, Józsi meg Terka elégedetten rágcsálja a csontokat, elbambulva a képébe tolt felfoghatatlan számoktól.

Viszont én is tudok ilyenekkel szolgálni, hátha segít felfogni a bajokat. Tavaly az volt olvasható a nem kormánypárti sajtóban, hogy 2019 májusában százhuszonkétezer (122.000) egészségügyi alkalmazott volt az országban, ami 2020 nyár végére száztizenötezerre (115.000) csökkent. Most azt mondta a főigazgató elvtárs, hogy száztízezerből (110.000) nem írt alá ötezerötszáz (5.500), így momentán akkor százötezren (105.000) maradtak úgy nagyjából. Ha a kétéves veszteséget duci kis ujjainkon összeadogatjuk, akkor cirka tizenhétezerre (17.000) jön ki a távozottak száma, amit lehet sikernek is nevezni.

Én ugyan hülye vagyok, de inkább az ellenkezőjének látom, ami lefordítva kudarcot jelent. Ha ilyen tempóban fogynak az egészségügyi dolgozók, hamarosan senki nem marad. Ilyen ugyan nem következik be, mert az abszurdnak is vannak határai, de amit látunk, így is elszomorító. Illetve annál több, veszélyes. Széthullóban az egészségügy, széthullóban az ország, csak a propaganda örök, mégpedig annyira, hogy hovatovább más sem marad. Viszont tudjuk, hogy az elmélet próbája a gyakorlat, s ha kórház-főigazgató elvtárs szerint egyáltalán nincsen baj és nem is lesz, lelke rajta. Ha ez a feladata, ez az ukáz, tegye. De majd ha más nem is, a Karma megdolgozza őtet. Illetve elsőként azt, akit elvtelenül szolgál.

Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.

Hogy az embernek hány gyereke van és miért, az normális társadalmakban magánügy szokott lenni, mint ahogyan az is, hogy kit szeret az ember, kit nem, kivel élné le az életét és legfőképpen, hogyan. Aki nagyon vágyik gyerekre a természet kényszere és csalfasága miatt, de nem lehet neki, az tragédia szokott lenni. Ilyenkor érzi úgy a biológiai kényszerektől megvert ember, hogy ott áll a sivatagban, semmi értelme az életének, és nem tudja, mivégre van a világon. Elönti őt a nihil érzete, ilyen mókák. Ezen az áldatlan állapoton szokott segíteni az örökbefogadás, ami azoknak a kisdedeknek is jó, akiket az út szélén hagyott az édes jó anyukájuk.

Örökbe fogadni eddig a leendő szülők és szakemberek dolga volt, olykor az alku tárgyáé, a gyereké is, de ez ritkán. Az állam óvó, mocskos kezét a szakemberek képviselték, pártok, s legfőképp miniszterek ilyen ügyletekbe nem szóltak bele, mígnem a hét végén meg nem jelent a NER örökbefogadást módosító rendelete, amely alapján a meleg párok örökbefogadása lehetetlenül el. Más célja ennek nem is volt. Ez Dúró Dóra könyvdarálása, Bayer buzizása negédes paragrafusba foglalva, ez a fasiszta állam megnyilvánulása, amelynek nagy, kerek arca most épp Novák Katalin. A meleg párok eddig úgy cseleztek, hogy egyénileg fogadtak örökbe. Mostantól ez nem megy.

Az új rendelet az egyedülállónak nem, vagy külön miniszteri engedéllyel teszi lehetővé az örökbefogadást, aki atyaisten pedig Novák naccsága. Ő lesz nemzetünk keresztanyja, gyermekek és gyermektelen felnőttek életének ura. Ez a rendelet sok partra vetett gyerektől veszi el a lehetőséget, hogy szeretetben nőjön fel, és sok felnőtt honfitársunktól azt, hogy szeretet adjon. Aki kiáll a szivárványcsaládok mellett, mint láblabdás válogatott kapusunk, a Gulácsi nevű, az a magyari emberektől félisten státuszát elveszítve kiátkozást kap. Alföldi művész úrról nem is beszélve, aki megszólalt, kibukott belőle a lelkiismerete erősen.

„Újra megkérdezem, mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, hogy ez így rendben van? – ezt kérdezte Alföldi művész úr, mert többet nem tehetett. Ő is tudja, hogy kérdése költői, mert a mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársak szemében ez így tényleg rendben van, mert nem hívők, nem keresztények, maximum magyarok, viszont annak a legalja. Ez a rendelet akkor kezdett el érni, amikor alaptörvénybe került az anya nő, az apa férfi kitétel, és az is, hogy házaspárok fogadhatnak csak örökbe. Ennek a koronája a most kihirdetett gyalázat.

S bár Novák keresztanyu nem győzte hangsúlyozni a mocsok után, hogy „Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége. A családokért felelős tárca nélküli miniszternek a különös méltánylást érdemlő esetekben lesz hozzájáruló szerepe”, tudjuk, amit tudunk, ismerjük a hozzájáruló szerepet, mivel ez is elhangzott: “Olyanok, akik valóban egyedül élnek, nem trükköznek.” – ezzel pedig Novák Katalin buzizott egyet, hogy ne mondjuk, könyvet darált a maga módján. Nem Dúró Dóra harca volt eredményes, hanem Novákból bukott ki a rejtőzködő Dórika, sőt igazából miniszterügynök elvtárs.

„Magyarország türelmes a homoszexualitás tekintetében, de van egy vörös vonal: Hagyják békén a gyerekeinket.” – mondta az emlékezetes darálás után a felcsúti, s ím, óhaja szárba szökkent. A gyerekek közelébe sem engedik őket, meghagyják ezt a jogot a kaletáknak és plébánosoknak, elnézést kérve egyben a tiszta szívűektől, mert nem általánosítunk. Novák keresztanyuvá emelésével átlépték a vörös vonalat ők is, ez már majdnem a lengyel abortusztörvény, kies hazánkban azonban a nap továbbra is vidáman süt, sőt, a madarak is csacsognak. Hogy Novák naccsága eladta a lelkét az ördögnek, az az ő bűne, viszont nem kellene kollektíven követni őt a fekáliába. Pedig a hallgatással épp ez történik.

Nem fog szerepelni a magyarok oltási bizonyítványában, hogy kibe milyen anyagot pumpált a NER. Lepapírozott, igazoltan hatékony mixet, vagy vásári fürkészbóvlit, ami csak úgy lepottyant egy napkeleti szekérről. Orbán unja a járványt, azt tűzte ki célként, hogy mindenkit oltsanak be, mindegy, mivel, s onnantól fogva ő széttárhatja petyhüdt karjait, mindent megtett, ennél többet nem lehet, mit csináljon, szarjon sünt? Viszont ez nem ilyen lineáris történet, mert hamarosan eljön az idő, amikor a nagyvilágban csak oltási igazolvánnyal lehet közlekedni.

Olyan lesz ez, mint az útlevél, s ha az unióban mára el is felejtettük a passport controlt, amivel marcona fegyveresek hajnalban ránk rúgták a vonatfülke ajtaját, most megint átélhetjük boldogult úrfikorunkat, gyermekek lehetünk újra fűzfasípot fújva. Macondóban, amikor kitört az álmatlansági kór, Jose Arcadio Buendia azt találta ki, aki a falun kívülről érkezik, viseljen kolompot a nyakában, hogy távol maradjanak tőle, ne adják át a betegséget, ami az egész falut múlt nélküli bambaságba süllyesztette. Ilyen lesz ez az oltási igazolvány is, az egészség menlevele.

Azt demonstrálja majd, tulajdonosa úgy mehet az emberek közé, hogy nem viszi közéjük a halált, másrészről viszont Európa nem Macondo, a kolompolás itt már kevés. Vannak elvetemült országok, amelyek nem ilyen szárnyalóan szabad szelleműek, mint a miénk, amelyik szarik arra, mit döfnek az alattvalóba, csak már pipálhassuk ki. Orbán álma az, hogy oltakozás, kocsmanyitás, fröccsözés, meccsre menés, szotyizás, és a magyari embert mindettől elönti a földöntúli boldogság plusz elégedettség. Hogy a színfalak mögött mi van, édesmindegy, sose halunk meg.

De máris itt vannak a lengyelek – egyelőre –, akik kijelentették, földjükre olyan ember be nem teszi a lábát, akit kínai vagy orosz anyaggal kezeltek. Ha még sok ilyen kukacoskodó ország akad, a magyari ember vérköreiben a keleti cuccal nem megy sehová. Az egész ország egy rohadt nagy karantén lesz, például jelen állás szerint a kedves vezető sem mehet Lengyelbe tárgyalni, hogyan zsarolják közösen az uniót, a következmények tehát beláthatatlanok. Amikor azt hinnénk, az oltási igazolvánnyal miénk lesz a rend és a szabadság, csak az entrópia növekszik.

Erre találta ki a felcsúti géniusz, hogy ne szerepeljen az igazolványban a szer eredete, de, mint láttuk, útlevélnek ez kevés, maximum a sarki kocsmába érvényes. De jól van az úgy is, a jobbágy ne álmodjon túl nagyokat, arra ott van a Fidesz. Hadházy képviselő fejtette ki – mert ő gonosz –, hogy még a kutyák oltási könyvében is szerepel, mit kaptak, mikor, miért, anélkül a magyar eb más országokba nem is mehet. Hadházy képviselő – aki gonosz – a jelöletlen magyar emberigazolvány kapcsán így arra jut, a kedves vezető a népét kutyába sem veszi.

Megfontolandó dedukció. De a még Hadházynál is gonoszabbak nem átallanak olyasmiket elképzelni, mindez, hogy nem lesz tudható, kit mivel pumpáltak tele, csupán arra való, ha valakinek a kínaitól esetleg méteres füle növekszik vagy még hat feje, akkor ne lehessen arra fogni. Mondhatjuk, hogy ez Isten akarata, akinek az útjai kifürkészhetetlenek, csak Kásler tudhatja őket, a körme alól kihulló földdarabok összeállásából látja meg, mint valami televíziós tévéjós vagy vajákos asszony. Nagyjából ilyen szinten van a járványkezelés.

Az ország irányítása emellett szintén, tudatosságot benne a lopások logisztikájában láthatunk, vagy már abban sem. Nem cicóznak, szaroznak, gátak nélkül visznek mindent, lapátolják ki az ország vagyonát. Például a kínai cuccokon is, amit a mi pénzünkből fizettek, ők gazdagodnak, és akkor csodálkozunk, Rogánnak honnan került nyolcszáz millió a bevallásába, de azon még inkább, hogy Orbánnak meg semmi sem. Olyan homályos ez is, mint a magyarok oltási igazolványa. Valami van, de, hogy mi, azt senki sem tudja. No de majd jövő tavasszal kiderül.

„Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára. Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte őt, hogy a könyvelés miatt írja alá, hogy ez az összeg kölcsön és hivatkozzon az örökségére. Kósa Lajos és sofőrje felváltva mentek a pénzt átvenni Sz. Gábornétól több részletben.” – Ilyenek állnak a nyomozóhatóság irataiban, amely szerv a hasát vakargatja és a körmét reszelgeti. Még csak meg sem akarják hallgatni Kósa Lalit, hogyan is volt akkor, milyen uniós projekt, milyen pénz, hogy hol van a nokiás kamion.

Ugyanakkor és ezzel párhuzamosan: „A propagandaminiszter rokonsága ugyanis a 2019-2020-as évben kiemelkedő mértékű uniós finanszírozású állami támogatásokhoz jutott, valamint gyanús bankkölcsönökkel és áron alul vett cégekkel is operáltak. Bár Rogánék a földvásárlási botrányból annak kirobbanása után kihátráltak, az újdonsült Rogán-após céges ügyletei végbementek és jól dokumentáltak.” – Ez Rogánról szól, ugye, és a Momentum egyik politikusától származik, aki kijelentette, mindezek miatt följelenti a rokoni társaságot az OLAF-nál, és még azt is hozzá tette, hogy amit látunk a galeri ügyleteiből, az a jéghegy csúcsa csupán.

Mindezzel az a baj, hogy az OLAF-nak nincs börtöne, nálunk pedig, akik ez ügyben illetékesek, azokat Polt Péternek, Pintér Sándornak és Varga Juditnak hívják. Ezek közül Varga az uniót szidja és nyaralókat vesz CSOK pénzen, Pintér a kórházak igazgatásával van elfoglalva, Polt az meg Polt, őt be sem kell mutatnunk, ő annak a nagymestere, milyen feljelentést milyen indokkal lehet visszadobni, ha például Kósa-szerű az eset. Viszont ők mindhárman együtt maga Orbán, akiben így megtestesül a szentháromság, ott ül saját maga jobbján, él és uralkodik örökkön örökké. Mellesleg őt is feljelentették, hogy egy temetésen szegte meg a saját maga által alkotott gyülekezési tilalmat.

Erre azt mondta a Polt & Pintér Művek, hogy templomban gyülekezett szabálytalanul minielnök elvtárs, ott viszont lehet. A templom kívül esik az általunk ismert téren és időn, annak falainál a jog, mint hajdan a hódító seregek, visszahorkannak, oda be nem teszik a lábukat, abban mindent lehet. Ifjú fiúkat is lehet benne molesztálni, s ha emiatt a molesztált felnővén beszélni akar bíboros úrral, akkor elküldjük érte a nagy fekete autót. Rogán mindeközben pénzeket is oszt, haverok, buli, Fanta alapon. Mint kiderült, az igénylők fél százaléka – Lali barátai szintén – kapták meg a turisztikai támogatások kétharmadát, erre jó például a járvány és a rendkívüli jogrend.

Ezek az esetek az elmúlt pár napban történtek, de ez nem is az összes, csak a látványosabbak. A szájunkig ér már a sár, hamarosan belefulladunk. A nem is kormánygép jár, kel, forgolászik a Maldív-szigetek és kies hazánk között, a galeri összes tagja harminc éve is így utazott, most és ezután is így fog. Gazdasági, pénz-, és nőügyekkel nem foglalkozunk, inkább azt mutogatjuk, hogy Áder „álamelnök” elvtárs megkapta a kínai szurit. Mire föl? Nem krónikus beteg (csak másképp), nem veszélyeztetett korosztály, és a pontyokon kívül mással úgysem találkozik. A fegyelmezetlen alattvalók meg az utcán tülekednek a szerért.

Elöntött minket a harmadik hullám, mindenféle szigorítások lógnak a levegőben, bolt és iskolazár, mindeközben pedig a nyitásról nemzeti konzultálunk. Összeomlóban az egészségügy, az orvosok nem írják alá a rájuk kényszerített új munkaszerződéseket, a vállalkozások a megszűnés határán tántorognak. Csak a lopás örök és biztos pont, ebben csalódni nem lehet, üzemszerűen működik. – „Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára.” – Elmennek ezek a sunyi búbánatosba. Talpra magyar, hí a haza.