Kategória: Egyéb

A magyar egészségügy alapja a kereszténység – jelentette ki Kásler Miklós miniszter egy díjátadón, amivel azt a kényszerképzetet keltette az emberben, hogy létezik időutazás, és elrepültünk mi együtt valahová nagyon messzire. A XXI. században egy vallási fanatikusra bízni életünket és/vagy halálunkat, nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, de majd a végén megtudjuk az igazi megfejtést. Amikor a tízparancsolat betartásától remélte a betegségek elkerülését és a gyógyulást, akkor azt hihettük, volt egy rossz pillanata, azóta viszont kiderült, hogy ez a pillanat végtelenül hosszú.

Én ugyan nem jártam orvosegyetemre, de valószínűsítem, hogy a hallgatók tanultak valamit az orvoslás történetéről, ha ilyen stúdium nincs, én kérek elnézést. No most, az orvoslás, a jelenlegi kontextusban egészségügy nagyon sok mindenen alapul az ókori kezdetektől át korunkig az emberiség történetében, ha és viszont ez a miénk, ez a magyar a kereszténységre támaszkodik kizárólag, akkor túl sok jóra ne számítsunk betegségünk esetén. Egy műtét nem húsvéti körmenet, a tízparancsolat pedig nem véd meg a vírusoktól, hogy extrémebb példát most épp ne hozzunk.

Megértem én, hogy amióta a kedves vezető legalábbis szavaiban Mária kezébe adta az országot, és úgy viselkedik, mint valami misszionárius, mindenki szükségét érzi, hogy hozzá igazodva szenteltvizet böfögjön és a seggéből fújjanak a böjti szelek, de nem kellene annyira túltolni a biciklit, mint amit szerte Neriában mostanában tapasztalhatni. Az ateisták toleráns és liberális módon elnézik, mi több, támogatják azt az álszent közéletet, amitől a Fidesz a hatalom megtartását reméli, míg azonban a türelmes keresztények tűzzel-vassal meg akarnak téríteni mindenkit.

Még, ha senki meg sem akar térülni akkor is, ez esetben viszont felhúzzák az orrukat, és arról visítoznak, hogy őket lenézik a hitük miatt, mi több, hogy üldözve vannak. Ez a helyzet amúgy teljességgel abszurd, és mutatja hazánk tarthatatlan mentális és morális állapotát, de így alakult. S ha csak a szent szánkók melletti suttogásról van szó ádvent átszellemült idején, akkor az ember legyint csupán, mert tudja, hogy nem vagyunk egyformák, még ha Orbán szerint igen, illetve, akinek nem fújnak böjti szelek a seggéből, az szerinte nem magyar, és így tovább, és gy tovább.

Helyzetünk ebből a szempontból röhejesen tragikus, de mégis el tudjuk viselni, mert Füst Milánra hallgatva nagyvonalúak vagyunk. No de, mint már bátor voltam pedzegetni, itt életről és halálról van szó, amiben – bármennyire is szeretné Kásler – keveset segít a hit, hogy úgy ne mondjuk, semmit az ég egy világon. Bővebben keresztényi értéknek nevezte az orvoslásban Kásler a szeretetet, az odafigyelést, egymás tiszteletét, a gyámolítandók támogatását, amely fogalmak nagyszerű morális értékek, de ezek nem múlatják el a fogfájást, és nem gyógyítják meg a rákot.

Másfelől, amikor ezeket a száján kiejti, azt szeretnénk javasolni neki, hogy nézzen a gazdájára, és utána próbáljon meg röhögés nélkül mindezekről előadást tartani. Harmadrészt pedig nem kétséges, hogy ezek valóban keresztényi, ám mégsem gyógyító értékek, de le kell lohasszam a nagy lelkesedést, ezek amúgy általános emberi értékek is, ezért jelennek meg a legtöbb világvallásban. De vallástörténész sem vagyok, mint ahogyan fideszista sem. Ez utóbbi miatt nem lehet levenni a lábamról olyan műpátosszal, ami ráadásul hazugságokon alapul.

Ha kérhetném, nem kellene mindenbe belekeverni a kereszténységet, mert egyrészt átlátszó, másrészt egy idő után kontraproduktív is, amit az mutat a legjobban, hiába építi százszámra a templomokat a rezsim, a templomba járók száma csökken, hiába mondják azt, hogy ez egy keresztény ország, amikor nem az. Maximum nyomokban tartalmaz kereszténységet, mint mogyorót a rossz csoki. De mindez is még elviselhető, ha jó az ember humorérzéke. Ámde, ha nekilátnak minket keresztény alapokon gyógyítani, abba teljesen biztosan belehalunk.

Németh Szilárd kilátogatott egy film forgatására. Hogy miért, azon majd mélázunk pöttyet, de most in medias res vagyunk, és a nyájas közönség elé tárjuk a sztorit, ami úgy megdobogtatta lankadozó szívünket. Szóval tehát, mint olvassuk a lapokban Molnár Áron színész szíves közlése nyomán, „Találkoztam ma egy forgatáson Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével. Jó napot – kezdtem egy kézfogás után, Molnár Áron vagyok, Gvadányi Józsefet játszom ebben a filmben. Milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát?” – Molnár szerint erre Németh visszakérdezett, hogy miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van? Mire Molnár közölte, hogy nem.

Most mondjuk azt, hogy Molnár Áron for president? Akár mondhatnánk is, de attól őneki jobb nem lenne, ahogyan nekünk sem. Tehát csak a nem létező kalapunkat emeljük meg előtte, miközben színésztársaira gondolunk, akik némi apróért eljátsszák azt is, hogy Németh Szilárd egyáltalán érdemes a figyelemre, mi több, partnernek tekintik a NER-be simulva, amiért némi zsebpénzt és mindenféle díjakat zsebelnek be. Molnár Áron azért tetszik nekünk, mert biztosan tudatában van annak, ha így lájtosan lebunkózza a pacalszakácsot, annak következményei lehetnek. Molnár Áron nem forradalmár, hanem egy karakán ember, amiért megrázzuk a kezét.

Ám miután reményeim szerin alaposan kiröhögtük magunkat a jeleneten, amely bizonyította azt az olvasói véleményt, miszerint Németh Szilárdot azért tartja a gazda, hogy Kósa lehessen kihez képest okos, feltesszük azt a két kérdést, ami miatt nekiláttunk püfölni a billentyűzetet. Elsőként, és ami a lényegesebb, hogy mi az anyám valagát keresett a pacalszakács egy film forgatásán, milyen megfontolásokból látogatott oda ki. A válasz erre az lehet, hogy ez egy huszáros film, vannak benne lovak és magyar vitézek, ilyképp Németh a rezsi védése óta elvesztett identitását kereste, amit leginkább a kondér mellett vél megtalálni, de a gazda ilyen katonásnak szeretné látni.

Valljuk meg, ez az idea sem jobb annál, mint Káslerre egészségügyet, Vargára az igazságokat, vagy Szijjártóra külügyeket bízni, de nekünk ez jutott. Németh Szilárd mostanában katonásdit játszik, és így feljogosítva érzi magát, hogy ha egy film huszáros, akkor annak a forgatását ő megtekintse, reményein szerint nem azzal a szándékkal, hogy szakmai tanácsokat adjon. Ami levonható, hogy a fideszista képviselők, ahogyan évtizede permanensen levitálnak kiválasztottságuk biztos tudatában, mindenhez is értenek. Az én fatornyosomban az egyik a színház próbafolyamatát akarta figyelemmel kísérni az egyik, mert nem tetszett neki a teátrum globalista kínálata.

Tehát feljogosítva érzik magukat, hogy mindenbe belepofázzanak, és úgy általában mindenki tűri is magában morogva vagy csendesen, illetve olyan is akad jócskán, aki leborul. Németh Szilárd egy huszáregyenruhát látva, ha az jelmez is, késztetést érez, hogy odamenjen alkalmatlankodni, ahol neki az ég egy világon semmi keresnivalója. Ám, mint fideszes mufti, ha jogot formál arra, hogy odapofátlankodjon – a médiában „megtekintsen” -, akkor azon csodálkoznia nem kell, hogy ugyan szordínósan, de elküldik az anyukájába. S hogy erről ennyit mesélek, az azért van, mert ez a sztori azt mutatja, hogy van még remény.

Németh Szilárd viszont megsértődött, és az esetet úgy kommentálta a Facebookon, hogy „a forgatáson a Gvadányi Józsefet játszó Molnár Áron is elém pattant, hogy bebizonyítsa – Hadik jobbkezének szerepe és szelleme ellenében – milyen jól bebiflázta a rólam szóló baloldali szövegkönyvet is. Szerintem egy ilyen fiatal és tehetséges színésznek minden szempontból hasznosabb lenne, ha a forgatási szünetekben inkább Petőfi Gvadányi-versét vagy a falusi nótárius budai utazásáról szóló könyvecskét böngészné, s nem a gyurcsányi pártpropagandából töltekezne.” – Azt hiszem, ehhez hozzá tenni nincs mit, ezzel lett meg a kellő íve az egésznek.

Keretbe foglalva azonban, s nem azért, mert oly jól esik felidézni, képzeljük el ismét, midőn Németh Szilárd kérdez, hogy úgy néz-e ki, mint akiből hiányzik a kultúra, akkor ivói nyelven azt kell mondanunk, házhoz ment a pofonért. De ebből is kitetszik az a felsőbbrendűségi habitus, hogy a lelkem nagy valószínűséggel úgy vélte, a vele szemben álló – mint ahogyan ahhoz egyébként szokva van – mindezek után megerősíti, hogy ugyan képviselő úr, önben csurig van a kultúra, már épp készül kiönteni. De nem. Hanem szordínósan azt mondják neki: tuskó. Állítólag ekkor csönd lett egy kicsit, majd, mint látjuk, a pacalszakács elkezdett gyurcsányozni. És itt lett kerek a sztori.

Tegnap úgy játszásiból elmerengtem kicsit egy fikcióban, karikatúrában, amely azt volt hivatott vizsgálni kik azok, akik Orbán-beszédet hallgatni járnak, hogyan kerülnek oda és miért. Ám jól láttuk, perszehogy, az ujjamból szoptam az egészet, de nem bűnös, hanem ábrázolási, mintegy tömörítési szándékkal. És ezen a ponton tessenek felidézni esztétikai tanulmányaikból az egyes és általános viszonyát, azt, hogy ezekből aztán hogyan fakad a valóság megmutatása és a rejtett ítélethozatal. Ilyképp tegnap előttünk állt az a típus, akiknek Orbán beszél, és a linearitást megborítva ma lesz az a nap, amikor pedig megnézzük, miket is beszél ez az alak összevissza. Hogy ne mondjuk, hadovál.

És még csak nem is az egész szöveget vesszük górcső alá, mert a fasiszta uszítás arra méltatlan, hanem, ahogyan az előbb az egyes és általános karöltésére hivatkoztam, ezúttal pedig a rész és egész egylényegűségére hívnám fel a figyelmet, hogy a legkisebb molekulában benne van az anyag minden tulajdonsága. Orbán fasiszta uszítását mintegy fraktálként tárom a nagyközönség elé, amikor a képben egyre beljebb haladva fedezzük fel benne a végtelenségig ugyanazt. Ez pedig Orbánt nézvést a romlottság, aljasság és a gonoszság maga, egy olyan ember bimbózódik, feslik ki előttünk, ami típust már régebben is a történelem szemétdombjára hajítottak, csak kis hazánkban nem jött még el a végleges ideje.

„Liberálissá és érzékennyé akarnak pofozni bennünket.” – Ezt jelentette ki a kedves vezető a bávatag de annál lelkesebb és hangosabb tömeg előtt, és ebben az egy mondatban (fraktálok) benne van Orbán tágas és romlott univerzuma, amelyben az alapvető emberi értékek betartásának kérése számára pofozás és rajta való erőszaktevés. Amikor nem rúghat bele a menekülőbe – pofozás, midőn nem uszíthat melegek ellen, szintén, arcán való tenyércsattanásként éli meg, ha segíteni kell az elesetteken, rajta, illetve a természetén való két lábbal tapodás, ha ellenfelének is vannak jogai. Felesleges folytatni – pedig bőséggel lehetne – mi mindent él meg Orbán a gusztusa, jelleme. neveltetése ellen valóként.

Leginkább azokat a dolgokat, amitől amúgy embernek nevezhető az ember. Ha nem fogna vissza a gyerekszoba, néven tudnám nevezni, de inkább önökre a bízom a nehéz – vagy épp könnyű – feladatot. Sok mindent mondott még Orbán szombaton, egészen elképesztő blődségeket, amelyeknek egyetlen feladata volt, hogy a hívei elhaladva egy koldus mellett belerúgjanak, Gyurcsányt látva akasztani támadjon kedvük, egyáltalán, az az elvárás, hogy mindegyiknek csattogjon a foga és liberálisokat früstököljön, illetve irtsa az írmagjukat is. Orbán beszéde nettó közösség elleni uszítás volt, és ezért is számon fogjuk kérni, mint annyi sok mindenért még. A cél szentesítve az eszközt azonban az uszítás hiátusait kitöltve egészen elképesztő hülyeségeket beszél.

Azok, akik emberré akarják pofozni őt, Mária kezéből Brüsszel lába elé szeretnék tenni az országot, és ez a kép már fölvet bizonyos diagnosztikai gondolatokat. Nyelvünk tanáraként tudom, hogy bizonyos fix helyesírási hibák a debilitás jeleiként értelmezhetők, és, bár nem vagyok pszichiáter, azt is sejtem, az Orbán beszédében mutatkozó képek mit jeleznek. Egy, az őrület felé lavírozó organizmus megnyilatkozásai ezek. Ebből az egészből, ha véget ér, királydrámát fogok írni, ha Shakespeare-ént újjászületek a bizonytalan jövőben. Egyébként nem akartam többet a mai dolgozattal, csak ezt megmutatni: kezd megőrülni a manus, így csak rajtunk múlik, mit kezdünk vele, hová bökjük azt a szurit.

Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.

Békemenetelni hívtak Budapestre. Napok óta nyaggattak a kocsmában, polgármester urunk személyesen csöngetett be, hogy elvárja a menésemet, ingyen lesz az út, sőt, moziba is visznek. Hozzá tette, jó szívvel venné, ha mennék, aztán majd meglátja, hogyan alakulnak a téli közmunkák. Ezek után, ha akartam volna, akkor sem maradhattam volna otthol, de végül is, örömöst indultam, mert mikor adódhatik alkalom láthatni és személyesen hallhatni Őt. Mert ugyan a Kossuthon iszom minden szavát, de az mégsem ugyanaz, mintha ott áll az emberrel szemben.

A maga teljes valójában húsból és vérből, hogy szinte érezni a szagát és a leheletét. A szomszéd főzött az idén barackból házit, olyat, amitől a kerítést szaggatja az ember, tettem az útra egy literrel, mert alapvető élelmiszer ez is, mint a kirántott hús, illetve, kell ez is az ünnep fényéhez. Néhányszor rákortyol az ember, és mindjárt szebb lesz a világ. Előző este nekiláttam zászlót készíteni, ahogyan polgármester urunk közmunkailag kérte, hogy egy nemzeti lobogóra írjuk rá a falunk nevét jól láthatóan, nagy betűkkel, hogy Ő tudja, mi itt vele vagyunk és megvédjük Őt Brüsszeltől.

Vagy Ő véd meg minket, azt már nem tudom, de védés van benne, az biztos. Kakukkfalván lakok, egy vastag, fekete filctollal strammul ráírtam egy zászlóra a falunk nevét, csak édesjó Zsuzskám szólt, hogy nem jól van az, mert fejtetőn van már rajta a felirat, és így úgy tűnik, mintha olaszok volnánk, tésztazabáló népség. Így hát adtam egy pofont édesjó Zsuzskámnak, hogy süsse azt a húst a konyhán, ne avatkozzon a férfiak dolgába, másrészt meg azért igaza volt, de nem baj, majd fordítva lobogtatom a lobogót, jól van az úgy is. Illetve jól lesz, mert hosszú út állt előttünk a lobogtatásig.

A Szentháromság térről indult a buszunk, szinte az egész falu fölfért, mert hármat is láttam, olyan volt a tér, mintha búcsú lenne, akkora volt a tömeg. Megkérdeztem polgármester urunkat, ki fizeti ezt a sok pénzt az útra, meg majd a mozit, de nem felelt, hanem valahová messze elintett a kezével a hegyeken túlra, vagy mintha az égből jönne az áldás. És ebből megértettük, hogy ehhöz nekünk semmi közünk, a mi dolgunk, hogy fölszálljunk arra a buszra lehetőleg minél többen, legyen a kedvünk vidám és boldog jövőt váró, és hagyjuk, hogy vigyenek, ahová vinniük kell.

És vittek is. Robogott velünk a busz, fogyott a szendvics meg a házi főzésű, hogy mire betekeregtünk a nagy Budapestre, már virágos volt a világ és a kedvünk. Hát én ennyi buszt és ennyi buszból kiszálló embert még nem láttam, ott volt a világ összes busza és összes embere zászlókkal és feliratokkal. Olyan volt, mint még mikor drága apám nyakában mentem hajdan május elsejézni be a városba, és vonultunk vele, én a nyakában. Úgy mentünk itt is, polgármester urunk irányba állított, hogy induljunk mögötte, és el ne vesszünk neki.

Sokat kellett gyalogolni, szólt a zene, fényképeztek meg filmeztek minket, integettem, hogy hátha édesjó Zsuzskám néz a tévében, hívogattuk a Gyurcsányt, hogy jöjjön oda, de nem jött. Sokáig mentünk, hogy már sajgott a lábam meg hasogatott a derekam, szólongattuk a Gyurcsányt mindhiába, szopogattuk a házi főzésűt a bajokra, mígnem elértünk a térre, és mondták, hogy mindjárt jön Ő. Majd elájultam az izgalomtól, hogyha én ezt majd elmesélem a kocsmában, de rájöttem, hogy mindenki itt van a kocsmából, mindenki eljött polgármester urunk kedves, invitáló szavaira.

Így jött meg Ő, de nem éreztem a szagát és nem szagoltam a leheletét. Igazság szerint nem is nagyon láttam, mert egy marha nagy ember állt előttem, csak a mikrofon hangját hallottam visszhangzani valahogyan így, hogy gyur, csánycsánycsány, brü, sszelsszelsszel, kommunis, táktákták. Egy szót sem értettem, de mosolyogtam polgármester urunkra, aki aztán a végén mondta, hogy na, akkor megyünk a moziba bele. Nagyon jó volt leülni a sok ácsorgás után, és a sötétben a kirántott hústól és a házi főzésűtől azonnal elaludtam.

Arra ébredtem, hogy kapcsolják föl a villanyokat, és akkor tapsoltam én is ütemesen, mint a többiek, mert polgármester uruk erősen figyelt, és nem akartam rossz színben föltűnni előtte. Hazafelé a buszon már mindenki el volt pilledve, én is csak böfögtem a kirántott hús fokhagymás ízét és a házi főzésű savanyú gőzeit, és rájöttem, fogalmam sincs, mit kerestem én ott a pesti tömegben, minek cipeltem a zászlót, rajta a felirat, mígnem beláttam, hogy az ember gondol a téli közmunkára, ami a jövője neki, és édesjó Zsuzskámra is, aki már aludt, mire megérkeztem. Kimerülten és tanácstalanul.

Tegnap a mozi felé menve láttam, annak ajtajánál bebocsátásra várva rengeteg gyerek – ilyen kamaszformák – ácsorog ott. Többen voltak, mint egy osztály, egy középiskola valamely évfolyama lehetett, képtelenség volt elférni mellettük a járdán, inkább átmentem a túloldalra. Iskolamozi mindig létezett, szerencsés esetben délelőtt, amivel pár tanítási órát meg lehetett úszni, ezek a gyerekek viszont már iskolaidő után ácsorogtak ott. Délután iskolai moziba akkor megy a kamasz, ha ráparancsolnak, mert szívesebben koslatna lányok után, bandázna a haverjaival, vagy ülne a számítógép előtt. De nem tudom, mivel töltik az idejüket a mai kamaszok.

A megtekintésre váró filmalkotás az Elkxrtuk volt, aminek a lázában ég most az egész haza, viszik ingyen a békemenetelőket, terelik a gyerekeket, és még ki tudja, hányféle furfanggal érik el, hogy a lehető legtöbben megnézzék. Lehet aztán lobogtatni a kimutatásokat a nézőszámról, illetve abban reménykedni, hogy a propaganda megteszi a hatását, és a moziból egyből mindenki szalad Orbánra szavazni. A dolgok azonban nem így működnek, hanem egészen máshogyan, de ez legyen a Fidesz propagandagépezetének baja. Ha nem jön be, lesz más, pénz – a miénk – van dögivel, párt és ország annyit még soha el nem költött a hatalom megtartására, mint a Fidesz.

És most az egész szellős Univerzumra gondolok, amikor az összehasonlítást teszem, de ezen felesleges felhorkanni vagy szomorkodni, mindenki tudja ezt, csak még senki nem számolta össze. Hihetetlen végösszeg jönne ki, és éppen ezért erről ennyi elég is. Abból is, hogy hányan látják az Elkxurtukat muszájból, jobb híján, vagy más kényszerítő ok miatt, és szintén mennyien – nem megfeledkezve róluk sem -, akik igazi érdeklődésből, okulást, leleplezést vagy katarzist remélve ülnek be a vetítőterembe. Belőlük is sok van, de nem elég egy választás megnyerésére sem, mint ahogyan annyi keresztény sincs az országban, amennyire hivatkoznak.

Mindezzel csak boldogságunk arányait írtam le, mert voltaképp az igaz elképedést Orbán képviselői, polgármesterei és más, a rendszerből és a rendszertől hasznot remélő csinovnyikok buzgalma váltotta ki. Se szeri, se száma megnyilatkozásaiknak, ahogyan mozikból szelfizgetnek, milyen nagy elszánással és esztétikai reményekkel, de nem utolsó sorban a megvilágosodás ígéretével várják az évszázad filmalkotását, és boldog, boldogtalant arra buzdítanak, nézzék meg ők is. Jól láthatóan házi feladatot teljesítenek, de olyat, amit föl sem adtak nekik, hanem önként rótták magukra, mint valami stréberek. És tulajdonképpen azok is. Orbán stréberei.

Ez meglehetősen kiábrándító, ahogyan elnézi az ember a sok bábut, akik az önbecsülésük, illetve és sőt, a személyiségük utolsó cafatjait adják fel, hangosan demonstrálva így is a hűségüket. Nekik egyébiránt már másuk sincs, de a Fidesz és annak ura mást nem is vár el tőlük: a vak hűséget és a kérdések nélküli lojalitást. Félrenézni nem lehetséges, pisszenni sem nagyon, mert mennek a szemétdobra. Így, amikor ezekben a napokban ellepik a közösségi teret ezek a mozis képek, rajtuk a boldog és izgatott fideszistákkal, az annak a bizonyítéka, nincs olyan, amit meg ne tennének, mert más lehetőségük az életben maradásra nincs.

Ők az Orbán-vallás papjai, más szemszögből az Orbán-hadsereg zupás őrmesterei, akik az egyház és a sereg nélkül élni nem tudnak, az azon túli világot nem ismerik, odavetve egyből elvesznek. Ha a Fidesz elveszíti a választásokat, teli lesz az ország hasznavehetetlen, poszttraumás stressz szindrómás emberekkel, akik hazatérnek a háborúból, és nem találják a helyüket a társadalomban. Ezt ugyan nem tudják, csak sejtik. Érzik azt, hogy a NER-en kívül számukra élet nem létezik, így a hűségüket mindig, mindenhol, minden áron bizonyítaniuk kell. Kötcsén, a felcsúti meghallgatáson, az eltakart, elfóliázott frakcióüléseken. Mindenhol.

Ez az ő tragédiájuk, de szánalmat érte nem érdemelnek. Aki időleges jólétért eladja magát az ördögnek, az számíthat rá, hogy a számla egyszer be lesz hajtva. Ha nem is általunk, törvény vagy a lelkiismeret segítségével, hanem a vereség után elviselhetetlenül üressé váló világgal. Voltaképp ennek a filmvetítésnek, a megnézésben tobzódó janicsároknak ez a legnagyobb tanulsága, akik még most is, még mindig azt hiszik, hogy a rend örök, és soha, semmi nem fog megváltozni. Nem tanultak elég fizikát, nem olvastak elég filozófiát – ezért lettek fideszisták –, de a törvények dolgoznak. Egy állandóság van, a változás, vagy emelkedettebben: pantha rhei.

Ne tessenek egyből rosszra gondolni, hogy a méretei fölötti tűnődés (átugrani vs. megkerülni) mondatja velünk, miszerint a kedves vezetőt le kellene mázsálni. Mert kik vagyunk mi, hogy élcelődjünk bárkai alkatán és deformitásán, és ez nem is komilfó, mert volt gyerekszobánk. Bár a háború mostani állásában már minden lehet, de nincs értelme semminek sem, ahogyan a költő mondja, ugye. No most, Orbán Viktor tömegét (és nem a súlyát, mert a Holdon a hatoda volna mint a sártekén, a menyekben meg semennyi) nem csúfolódási vagy egészségügyi szándékkal vizslatnánk nagyon szívesen, hanem besorolási szándékkal, hogy vajh, boszorkány-é ő maga is, vagy pediglen nem egészen.

Elmondom a dilemmát és tépelődést. Ha jól emlékszem, Varga Judit vezette be a Fidesz szótárába a „boszorkányüldözés” fogalmat abban az értelemben, hogy a civilizált világ (vö: EU) ezt folytatna kies hazánk ellen. No most, ha ez így van, akkor abban vannak a megtestesült boszorkányok, akiket üldöznek, így a kép, ami ez ügyben előttem van, hogy futrobog a boszorkány, mögötte pedig lohol az EU, amint őtet üldözi. Ahogyan a clarexes reklámban az apuka megy a hasa után. De elkalandoztunk. Nos tehát, Varga Judit bevezette a köztudatba ezt a boszorkányüldözősdit. Aszongya az EU, ne lopj. Boszorkány, vágja rá a NER. Ne hazudj – boszorkány, ne fasisztáskodj – boszorkány, és így tovább a végtelenségig.

És most már Orbán is rákezdte, hogy Európában boszorkányüldözés van. Azért hangoztatja ezt a kedves vezető, mert ez az Európa, illetve annak a parlamentje kedden kimondta a lengyel alkotmánybíróságról, hogy az illegitim. Sőt, azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy indítsa el Lengyelországgal szemben az uniós források védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmust, szakítsa meg, vagy függessze fel a kifizetéseket, indítson kötelezettségszegési eljárásokat és ne hagyja jóvá a lengyel nemzeti helyreállítási tervet, etc., valamint etc. Azért ez már döfi, ebben Orbán megláthatja a saját jövőjét, és ezt nevezi boszorkányüldözésnek. Ámde, ha a lengyelek boszorkányok, akkor ő is az.

Ő is üldöztetve van, pedig még nincs is bizonyság rá, hogy boszorkány volna. A kiderítésének azonban megvan a módszertana, mint azt a Gyalog galopp című remek filmalkotásból ismerhetjük. Ott a decens, nívójában már majdnem egy békemenetre hajazó népek – mint emlékezhetünk – hosszú vívódás után kacsa, víz, lebegés, fa egyebek mérlegelése után jutottak arra, hogy a boszorkányság empirikus meghatározásának módja a mérlegelés, kiderítve, mennyit nyom a delikvens. Azt mi tesszük hozzá, hogy a filmbéli okosak a vízen lebegést is boszorkány-kritériumnak tudták be, Orbánt tehát vízbe is vethetnénk vizsgálati céllal. Bár a zsír is úszik annak felszínén, mint az ismeretes, de elég ennyi az esztétikából.

A száguldó köznapokban viszont az van, hogy ez a parlament, amely üldözi a boszorkányokat, hozhat bármely okos határozatokat, ha azt az Európai Bizottság nem hajtja végre. És a dolgok már odáig jutottak, mint az ismeretes, hogy ez a parlament már beperli a saját bizottságát, mert az vonakodik alkalmazni a jogállamisági mechanizmust. Mert a parlament szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze Magyarország és Lengyelország esetében is a normasértésekről. Csodás jövő, mert míg most Orbán veri a tamtamot, hogy boszorkányüldözés, és kiáll lengyel testvérei igazáért, látszik, hogy a malmok, ha lassan is, de őrölnek. Ha úgy tetszik, ez a parlament már megmérte Orbánt, és könnyűnek találta.

Mi is. Ám mivel mi nem boszorkányokat üldözünk, s éppen azért, mert Orbánt már tizenegy rohadt hosszú éve méregetjük, és arra jutottunk, nem boszorkány ő, tehát nem mesebeli lény, hanem egy rögvalós, a velejéig romlott alak. Látja ezt a parlament is, amelyik készül beperelni a saját bizottságát, amely lomha, tohonya és romlott is, amikor előbb nézi a német autóipar érdekeit, és annak tükrében szemet huny a fasizmus fölött. Henry Ford is jól keresett a nácikon, Hugo Boss SS egyenruhát tervezett, és Ferdinand Porsche is Hitlernek gyártotta le az első VW Bogarat. A pénznek nincs szaga? Dehogynem. Messzire bűzlik. Tiborczé ás Ráhelé Spanyolországból idáig szaglik. A boszorkányokat viszont, ha elégetik, égett hússzag lesz.

Az lesz ám a felhőtlen boldogság mindannyiunknak, amikor majd érkeznek a diadalmi jelentések, hány százezren (millióan) tekintették, nézték, ámulták meg Kálomista et. remekét, az Elkúrtuk című filmalkotást. Tegnap arra a gondolatra kellett jutnom, hogy a Fidesz oly magasan áll intellektusban az egész univerzum fölött, hogy még a vidéki települések polgármesteri székébe is filmesztétákat ültetett, akik polgáraik számára/részére szemezgetnek a nagyvilág alkotásaiból, és az arra érdemeseket, amelyek a bávatag Józsikat, Jenőket és Magdusokat kiemelik mintegy a mindennapi nihilből, megnézésre ajánlják.

Mint régen, ahogyan a brigádok együtt jártak moziba, és a föladat teljesítésének bizonyságául beragasztották a jegyeket a brigádnaplóba, hogy megvolt a nagyközös művelődés. Ennek így kell lennie, hiszen még a fülünkben van Kálomista et. visítása, hogy a filmje maga a mély/magasművészet, és még csak véletlenül sem propaganda. Ilyképp, ha egy polgármester a moziba tereli alattvalóit, annak szépészeti okai lehetnek csakis. És egészségügyiek. Úgy kínálják a programot ugyanis a bürgermeisterek, hogy először kis séta a békemenetben, majd pediglen közös filmnézés, és pláne ingyen. Ha polgi volnék, még hozzá csapnék egy stopgyurcsány aláírást is.

Hogy a fáradozás egyszerre több haszonnal is járjon. A tébolynak egy egészen új szintjére lépett a Fidesz és nyúlványai, már többször felötlött bennem és olykor le is írtam, akárha Caligula végnapjai, mintha minden teljesen mindegy lenne már, s épp emiatt minden gátak leomoltak. Mindezek után erősen remélem azonban, hogy Kálomista befejezi a visongást, miszerint el akarják hallgatni, milyen műremeket tett le a nemzet asztalára, de egyben azt is elvárom, ne hazudozza, hogy ez nem propaganda, ugyanis, amit mókásan fölvázoltam, hogy a polgármesterek filmesztéták volnának, remélem nem vettük komolyan, mert nem annak szántam.

Csupán az abszurd képtelenséget mutattam meg arról, milyen hely is lett szerencsétlen hazánk. Minden külön értesítés helyett: ilyen. És olyan is továbbá, hogy az ebbe a polgármesteres, kálomistás, párttitkáros halmazba tartozó békemenetelők provokációnak tartják, ha az ellenzék is meg akarna emlékezni 1956-ról, és nem állom meg, hogy ne idézzek az uszításból: „Értetlenül állnak a kommunista szellemű elnyomók provokációja láttán.” – Továbbá: „A Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal október 23-ai Békemenettel kapcsolatos »provokáció«️ egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldal – ahogy 1956 őszén, 2006 őszén – most is fél a békés, nemzeti érzelmű tömegtől”.

No most, látjuk a békemenet szellemiségét, de ez egyáltalán nem meglepő, hanem az ellenzék (aki provokálni akarja a szent életűeket) „kommunista szellemű elnyomó” minősítése, nos ez az, ami valóban túlmegy minden határon. Nem panaszként, csak a miheztartás végett, tehát a mai ellenzék az elnyomó (Kit? Mit? Hogyan?), és pláne kommunista szellemű. Ez a jelző nem igazán érdekes, de az immár tizenegy éve kétharmaddal az országot letaroló Fidesz seggéből ordibálni a szinte miden lehetőségétől megfosztott ellenzékre az elnyomó titulust, ez legalább olyan delikát, mint az, hogy Kálomista nem propagandafilmet csinált.

A békemenetről de legfőképp a szervezőiről egyre inkább lehull a lepel. Ahogyan az egész gyaloglás nem más, mint uszítás, az ilyen megnyilvánulások is azok, mint ahogyan Kálomista filmje is. Mindehhez pedig, amit az ünnep ürügyén előadnak, lengyel és román vendégmunkásokat utaztatnak az országba, s ha a vírus felől most nem is vizsgáljuk, ami akár nem szándékos emberölésnek tekinthető, viszont voltaképp hazaárulásnak is felfogható, amikor idegeneket hívnak az országba saját honfitársaik ellen. Mert bárhonnan is nézzük, ez történik. Az lenne még a legszebb, ha a lengyeleket is a moziba terelnék filmet nézni, de még az is lehet.

Ebben az elcseszett országban már eddig is eléggé elviselhetetlen volt az élet, most azonban kezd kibírhatatlanná, hogy úgy ne mondjam, lidérces álommá válni. Mert aki egy kicsit is a moszatoknál nagyobb tudattal éli az életét, az nem bír menekülni a permanens mocsok, az uszítás és ütemes taps elől. Mert ki gondolta volna akár tíz évvel ezelőtt is, hogy eljön az az idő, amikor a felnőtt lakosságot buszokkal és ingyen viszik moziba, hogy egy kis átnevelést adjanak nekik. Ki gondolta volna, hogy az üldözöttet elnyomónak titulálják, és ki vélte volna úgy, hogy fasiszta országban kell élnie? Ki gondolta volna, hogy végül ujgurok leszünk?

Kovács Zoltán sajtótájékoztatót tartott tegnap. S mint kiderült utóbb, és a világhálón terjedő képek is mutatták, jórészt üres székeknek, de az ilyenen már nem igazán lepődik meg az ember. Az üres székek nem provokálják kérdésekkel a hatalom bábjait, nem kell zavartan hallgatni, egészen másra felelni mint ami az érdeklődés volt. Egyáltalán, az üres szék az ideális újságíró a NER számára. A belső körök megkapják a kész írásműveket, a többi pedig egyáltalán nem érdekes.

Ezért van az, hogy az ember csak később tud elképedni, és módja sincs megkérdezni a magasságos hatalmat, mégis, mi a rossebeket hazudozik össze, és miért tesz magasról a magyar lakosságra járványügyileg, mert Kovács Zoltán ilyesmiket adott elő az üres székeknek. Hogy a CÖF, tagjai és az általa megvezetettek átírják a múltat a saját szájuk íze szerint, ha meg nem is bocsátható, de némiképp azért érthető. Valahogyan igazolni kell a létezésüket, megszolgálni a milliárdokat, a munkát el kell végezni.

S ha mindeközben túllépnek a valóságon, legyint az ember az ilyen csizmadiákra és friczekre, magában mosolyog, ahogyan a sorban elől halad az ötös számú tagkönyv és Széles, aki állítólag legyőzte a gravitációt. Idegesítő a bagázs nagyon, ám az ember egy bölcs Buddha nyugalmával, Micimackó türelmével és Jézus megbocsátásával visszafogja magát, hogy pofán ne vágja őket. Node, hogy állami szintre emelődik a tébolynak tűnő hazugság, az már csak megkarcolja az ember kicsi szívét.

Hogy a CÖF bejelenti, együtt ünnepli (gyűlölködik) október 23-án 1956-ot és 2006-ot, még az is a szíve joga, viszont, hogy állami hivatalból állami telefonon toboroznak békemenetelni, az már egészen nem az, mert ezen a ponton elkezdenek vészesen összefolyni a dolgok, és Kovács Zoltánba torkollnak, ahogyan az üres székeknek előadja azt, amit előad. És amikor kinyitja a száját, az ember akkor döbben rá, jó oka volt arra, hogy kukacoskodó zsurnalisztákat meg nem hívott. De a plafon sem szakadt le.

„Ami 2006. október 23-án előfordult, az még egyszer nem fordulhat elő” – állt elő a farbával Kovács Zoltán, megtoldva a történetet azzal, hogy „a békés emlékezőket és ünneplőket brutális rendőrrohammal verték szét”. Erre is reflektál az állami rendezvény – hangsúlyozta Kovács, aki egyben 2006. október 23-át a „modernkori magyar történelem legszégyenteljesebb” napjának nevezte. Ezzel az utóbbival nem igazán kell foglalkozni, csípőből mondhatnék szégyenteljesebb eseményeket dögivel.

No, de, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő, az erősen kétséges. Sőt, állíthatom és biztosan tudom, dehogynem. Elég csak hozzá tavasszal az ellenzék győzelme, aztán Orbán kérésére Kubatov egyetlen füttyentése, és máris az lesz, ami 2006-ban, azaz nem békés tüntetők, hanem tomboló vadállatok lepik el az utcákat és tereket. Mert, hogy el ne feledjük, amit békés tüntetésnek nevezett Kovács az üres székeknek, az gyújtogatás volt, kockakövezés, borogatás és rablás, amire a meccseken dresszírozott had készen áll.

Mindig és minden időben, ugyanez volt kicsiben az előválasztási sátor elbarikádozása, ugyanezek az ellenzéki gyűléseken való atrocitások, amire a békés tüntetők egyfolytában készen állnak, és amire mindig kaphatók. Hogy gyalázatos, amit 2006-al és annak kapcsán művelnek a filmjükkel és a permanens hazudozással az akkori történésekről, az aljasság, a tragédia viszont az, hogy ezzel voltaképp a polgárháborúnak ágyaznak meg, mert a hatalmat meg kell tartani mindenáron. Erről szól ez az egész.

A békemenet is a harci kedv szinten tartását szolgálja, voltaképp a permanens gyurcsányozós kampány, Gyurcsány démonizálása és 2006 levert forradalomként való beállítása mind ezt szolgálja, hogy tavasszal – vereség esetén – égjen az ország, ami ugyanúgy az alkotmányos rend megdöntését hivatott szolgálni, mint a 2006-os hergelés, ami miatt a felelősöket bíróság elé kell állítani. A NER – most épp Kovács előadásában – nagyon veszélyes vizek felé evez. Szabad kezet készül adni a csürhének.

Ezt szolgálja, hogy járványügyi megkötések most sem lesznek, augusztus 20-án, az eucharisztikus őrület, a vadászati gyalázat alatt sem voltak, aztán jön advent, karácsony szilveszter, amikor szintén nem lesznek. Hogy hullik a magyar esetleg, nem érdekes. Ám, hogy így mi szükség van a járványügyi veszélyhelyzet – vö: rendeleti kormányzás – fenntartására, ezek után kevés magyarázatot igényel. Nehéz és veszélyes időknek nézünk elébe, amit az október 23-i állami tomboláson már érzékelni fogunk.

„Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való” – Ezt Gajdics Ottó írta első felhorgadásában Márki-Zay előválasztási győzelme után hétfő reggelre, amikor hirtelen kellett okosnak lenni, és bizonyítani a hűséget. Mint kitetszik, Gajdics et. erős felindulásban volt a fogalmazás elkészítésekor, s hogy mi a szöveg üzenete, majd később taglaljuk. Kiindulásnak legyen elég annyi, hogy a szerző a nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ-titkára, manapság viszont a keresztény haza védelmezője, vándorol az Orbán-média egyik főszerkesztői székéből a másikba, amiért őt gyakorta ki is tüntetik a jó fizetség mellett.

Gajdics et.-nak van Pesti Srácok-díja, s ha több nem lenne, már ezzel mindent elmondtunk róla, de adott neki a szolgálataiért a NER Mikszáth Kálmán Sajtódíjat, Eötvös József-sajtódíjat (zárójelben, mert ezek nem szakmai plecsnik: Honvédelemért II. fokozat kitüntetést, illetve perszehogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is). Ilyen munícióval a delikvens abba a hibába esik, hogy képes azt gondolni, ő már valaki a trágyadombon, illetve, azt, írni is tud. Ebbéli meggyőződésében erősíti az a díj, amit a végére hagytam, mert ez tetszik nekem a legjobban. Gajdics et. ugyanis ékeskedik még a Jótollú magyar újságíró-díjjal is. Ez mindent visz, agyondicsérve szétkitüntetve, túlfizetve tényleg már csak böfögni kell.

És Gajdics böfög is szorgalmasan. Viszont itt térünk vissza a hétfői dolgozathoz, ami azt próbálja megemészteni, hogy Márki-Zay győzött, tehát a gyurcsányozásra elkúrt milliárdok haszontalanok lehetnek, hacsak egy abszurd irányváltással nem gyömik bele Márki-Zayt is ebbe a csomagba. De dolgoznak rajta erősen. Gajdics et. az ő kvalitásaival azonban nem a váratlan eredménnyel foglalkozik, hanem az egész előválasztás értelmetlenségét óhajtja matematikai pontossággal levezetni, ami aktusban az a legnagyobb ütőkártyája, hogy az egész azért komolytalan, mert ezek vitatkoztak. Látjuk, a KISZ-titkáros múlt és az Orbánista jelen hogyan határozza meg a jótollú újságíró tudatát. Ez max. valami kihegyezett lúdtoll lehet.

De tovább haladva azon a szellemi ösvényen, amit Gajdics et. vág nekünk, levezeti, hogy ez az előválasztás úgy, ahogyan volt értelmetlen, és mégis elszólja magát a jótollával, miszerint: „Összeszámolni is alig tudták, annyi szavazat érkezett a semmire”. Tehát sokan voltak az előválasztáson voksolók az ő olvasatában, aztán tökön szúrja magát a következővel: „De szerencsére jóval többen tették föl maguknak az egyetlen kézenfekvő kérdést: nem mindegy?” – Látjuk itt a logikai megbicsaklást, de ez nem elég, még meg is forgatja a bajonettet a tökeiben, miszerint: „Dermesztő, hogy ennek a vircsaftnak mennyi követője van Magyarországon.” – El kellene dönteni tehát, hogy sokan vagyunk vagy kevesen, illetve ki van mennyien.

De mindez a logikai katyvasz teljesen érdektelen, Gajdics et. csak azt a Fidesz-állítást szerette volna a maga módján bizonyítani, hogy az előválasztás színjáték, és így sikerült neki a jótollával. Abban a fajta újságírásban, amelyben a valóság többnyire mellékszereplő, világos logikát tételezni és elvárni badarság, és nem is volna érdemes foglalkozni vele, ha nem lenne a konklúzió az, ami, s amivel indítottam, de azért ideteszem még egyszer miheztartás végett, s hogy el ne feledjük: „Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való”. Gajdics et. fenyeget, mint kitetszik, és valahová küldeni szeretne minket. Csak az a kérdés: hová?

Mert ugyanis látjuk, momentán hol vagyunk jogainktól megfosztva, kisemmizve és megalázva, hazátlan hazaárulónak titulálva, sorosbérenc buzinak és így tovább, és így tovább. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy érdekeinket a parlamentben sem képes képviselni senki, mert nem hagyják, színházainkat, iskoláinkat, egyetemeinket elvették, kultúránkat két lábbal tapodják, akkor az a kérdés mindezek után, hogy ebbéli állapotunkból Gajdics et. még hová hátrébb akar minket küldeni, ha nem épp el az országból vagy az Orbán papa kőbányájába rabszolgának. Mert szigorúan a logikát követve a Gajdics et. által nekünk szánt jövő csak ez lehet. De ez csak tételezés. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy szerzőnk annyira jótollú, hogy fingja sincs, miket irkál össze.

Fricz Tamás a CÖF kurátora. Hogy mit kur és mit átor, az bizonytalan, de szellemi képességekben már majdnem Csizmadia, viszont még így sem éri el a béka ülepét. Ebből a magasságból azonban sajátos szemszögből mutatja magát a világ, minden hatalmas és félelmetes, telis-tele az ég alja veszedelmes brüsszelekkel sorosokkal, akik rá akarják kényszeríteni a mimagyarokra az életformájukat, bár azt még nem tudjuk, ez milyen is volna. Nincs infónk, hogy a brüsszelek, sorosok szeretik-e a préshurkát (disznósajt) vagy a velős pacalt, mint a magyari übermensch kellékeit (vö: tsickhos, paprikasch illetőleg túrórudi és karikás ustor).

No most, Fricz apostol megszólamlásából tudjuk, hogy mindazok, akik ezeket nem szeretik, „végső leszámolásra készülnek”, meg akarják buktatni magát Orbán Viktort, ami idea az ilyen friczeknek, csizmadiáknak (úgy is mit jól fizetett Józsik) maga a végítélet, pokol, apokalipszis vagy bármi ilyesmi gusztus szerint. Azért fognak békemenetelni a mimagyarok Fricz szerint, hogy megmutassák, ellenállnak a globális elit nyomásának. Látom ebből, hogy a globális elit mint valami mahomet szumós nyomja és toligálja (miközben szórja a rizsát) a magyari létformát az előző bekezdésben jelzett kellékekkel, valamint család és gőgicsélő kisdedek.

Azt is eltaposni készül ez a szumós meg a kereszténységet is Fricz közlése szerint. Voltaképp a keresztény magyar családot akarja megszüntetni a globális elit, ami lássuk be, nagy veszedelem, ezért menetelnek ő október 23-án lengyel bratankikal az oldalukon, mert, mint megtudtuk, így fognak ők üzenni már nem csak Gyurcsánynak, hanem a nagy, kerek Európának is. Hogy vigye a léformáját máshová. Igaz ugyan, hogy ez az Európa már százszor elmondta, ő csak egy dolgot szeretne, ha már kies hazánk belépett a klubba, tartsa be annak játékszabályait, és ne hugyozzon permanensen az asztalra meg szarjon a sarokba.

Lecsupaszítva a dolgokat, hogy a friczek (és a többi hasonló kvalitás is) megértsék a tátott szájukkal, a szumós annyit kér csupán, hogy ne lopjanak és ne építsenek diktatúrát. Valamint, hogy ne uszítsanak menekülők ellen, gyámolítsák az elesetteket, voltaképp a szumós azt kéri, tartsák be a tízparancsolatot. Innen nézvést keresztényibb a Friczet fenyegető veszedelem, mint a gazdája, aki azt állítja, hogy a seggéből is böjti szelek fújnak, miközben pogányabb bármely jámbor mórnál. Hiába óbégatott a napokban Gulyás kancelláriás miniszter, hogy nyugaton már nincs is kereszténydemokrata miniszterelnök, csakis itt minálunk. Igen ám, de vannak jóravaló hitetlenek dögivel.

Míg pedig gonosz hívők még többen, azokról pedig nem is beszélve, akik a hamis hitet lobogtatják zászlajukul, és mégis úgy élnek, akár valami vademberek, mert a Gucci, a Rolex és a szenteltvíz nem takarja el a lélek sötétségét és a bűnöket. Fricz azt ordibálja, hogy megvédi a családot, kereszténységet, hagyományos értékeket, ezért menetel. Sajnálatos módon azonban tudjuk, hogy rengeteg pénzért azért toborozza a bávatagokat az utcára, hogy Orbánt hatalomban tartani segítsenek, mert a bukásával megszűnne a kurátorság. Másoknak a jól fizetett seggnyaló állás, igazgatótagság, és nem utolsósorban közbeszerzések, így az a létforma, amit védenek, a harácsoló semmittévőé.

A szumóstól ugyanis annyi gyereket csinál, amennyit akar, annyiszor imádkozik és jár templomba, ahányszor a lelke kívánja, annyi szalonnát zabál és fröccsöt iszik, amitől akár a szíve is eldurran, sőt, meccsre is járhat, ha ott nem huhog, niggerezik és indul a vonatozik. Mert a határvonal itt van. Ne legyél nácifasiszta, ezt kéri a szumós, Fricz pedig – és az összes többi – ragaszkodik hozzá, hogy a nácifasiszta az ő létformája. És, ha innen nézzük, valóban meg akarják változtatni azt, de nem a globális hatalmak, hanem minden jobb érzésű organizmus. Ilyenekből azonban a békemenetben elég kevés lesz. És ennyi köztünk a különbség, ami nem kevés.