Gyermeknapi forgatag, Ezer lámpás éjszakája

Bár a gyermekes családok életében minden nap a gyerekeké, május utolsó vasárnapját hivatalosan is gyermeknapként ünneplik a világ számos szegletében.

IMG_9043

Ünnepeljük őket, velük játszunk és örülünk, nekik kedveskedünk programmal, játékkal, családi együttléttel, közös élményekkel, sok-sok meglepetéssel és mosollyal.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_8973

Hasonlóan a korábbi évekhez Szombathelyen is sok programmal várták a kicsiket, gyermeklelkű szüleiket, és játékos nagyszüleiket május 29-én.

IMG_8993

Egy ilyen helyszín többek közt a Történelmi Témapark, ahol nagyon változatos volt a kínálat, mivel ezen a helyszínen kapcsolódott össze több program is.

IMG_9022

Ide érkezett a nap folyamán több alkalommal a 30Y városi kultúr busz, ami a sportligetben szórakozókat „repítette” erre a helyszínre.

IMG_8999

És itt emelkedtek magasba a világító lámpások (léggömbök) az ezerszínű program megkoronázásaként, az ország sok-sok pontján egy időben a nap zárásaként.

IMG_9185

S hogy mi mindent próbálhattak ki a gyerkőcök az ő nagy napjukon felsorolni is nehéz lenne, ezért inkább fotókon mutatom.

A képekre kattintva további fotók láthatók.