Anyák, apák, jézusok

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, aki azzal nyerte el magas hivatalát, hogy híreket hamisított, ezzel mutatva, mennyire hasznos fogaskereke a rendszernek, úgy próbálta az érző szívű népeket a maga oldalára állítani, hogy azt visongta, az épületben, ahol a képviselők olvasni szerettek volna csupán, s ezért a folyosón heverésztek, édesanyák és édesapák dolgoznak. Ezek mennek, meg a kisjézus, valamint a szánkók.

Papp Dániel lehet, hogy a hírek fidesztestre-szabásához ért, mégis csak ostoba organizmus, mert az nem jut eszébe, hogy a képviselők, akiket aztán az utcára hajítottak, szintén édesapák és édesanyák, azok pedig pár milliónyian, akikért mindezt ezek a képviselők teszik, szintén. Csurig van az ország édesapákkal és édesanyákkal, még Soros is az, Gyurcsány meg pláne. Ezzel csak azt mutatom, milyen hamisan aljas a bagázs, amikor ilyen kártyákkal operál.

A birodalom peremvidékén sem sokkal tehetségesebbek a gauleiterek. Szombathelyen például ma este lesz háborgás, a Fidesz helyi tehetségei pedig a keresztényi vonalat vették föl. Vagy ez volt a napiparancs, vagy ennyire telik, a végeredményt tekintve tök mindegy, mert, amit összedeliráltak, azt érdemes szó szerint idézni, hogy megmaradjon az utókornak, és azért is, hogy az egész világ láthassa, a mi hülyéink sem maradnak el a ti barmaitoktól.

“…A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciójának tagjaiként szomorúan vesszük tudomásul, hogy az elmúlt hét utcai erőszaka a szombathelyi ellenzéket nemhogy elriasztotta, de megihlette. Ezért a budapesti erőszakba torkolló, pusztító események mintájára keddre Szombathelyen is tüntetést hirdetnek. Ezzel a lépéssel önök, mint az MSZP vezette baloldali koalíció tagjai, jóváhagyják az utcai zavargások vandalizmusát. Az adventi készület idején önök békétlenséget hoznak a városunkba és otthonainkba. Egy héttel Karácsony előtt közösséget vállalnak a kereszténység meggyalázásával. Ezt a döntést hozták, fájdalommal bár, de tudomásul vesszük. A lelkiismeretükkel önöknek kell elszámolniuk. Arra azonban határozottan és nyomatékosan felszólítjuk önöket, hogy ne gyalázzák meg keresztény kultúránk szent jelképeit! Ne gyújtsák fel a szeretett városunk közterein felállított karácsonyfákat, ne dúlják fel a betlehemi jászolokat, és főleg ne skandáljanak trágár szavakat Jézusra!…”

Egy ideig kerestem az ideillő minősítést, és a szerencsétlen idióták összetételben találtam meg. Ha ehhez hozzárakom az aljas takonygerincűek toldást, akkor nemcsak a kép lesz teljesebb és hitelesebb, hanem az is látszik, hogy a NER mennyire leszivárgott, tehát milyen eszelősen nehéz feladat lesz megdönteni. Pedig most már más út nem maradt, éspedig törvényszerűen.

Mindkét oldal átlépte a maga Rubikonját ugyanis. A lázadók az öt pontjukkal, amelyek közül három egészen biztosan nem teljesül, mert az a rezsim végét jelentené. Ezek, ugye a független bíróság, a független közmédia és az Európai Ügyészséghez való csatlakozás. Ha az ellenzék következetes, és momentán annak tűnik, valamint a maffia is a maga törvényei szerint működik, akkor borítékolható, hogy fájni fog, illetve, hogy vér fog folyni.

Megtörténtek az első lépések a képviselők inzultálásával, ahonnan nincsen visszaút. Ha ők kitartanak, akkor a spirálnak megfelelően egyre durvább reakciókkal találkoznak, hiszen a NER minden egyes haszonélvezője a biztonsági őrig bezárólag most már ha nem is a nyüves életét, de a kenyerét félti, így előbb-utóbb nem parancsra vár, hanem önjáróvá válik, és ő is a családját védő falkavezérként ordít meg harap, és bár ne legyen igazam.

A NER a karácsonyban bízhat, hogy a művi szeretet napjai lehorgasztják a túláradó érzelmeket, ezért jézuskázik, édesanyázik és keresztényezik. Ez nettó hülyeség és elvetemültség, viszont ez is jelzi, hogy be vannak szarva magunk közt szólván, és másra nem futja. Nem hallani egyetlen érvet, hogy a követeléseknek mért ne lenne alapja, hogy a lázadóknak mért ne lenne igaza, helyette pedig megy a csürhézés, anarchistázás.

Ez azonban az álmoskönyvek szerint túl sok jót nem jelent, mert addig-addig bűnözőzik az ellenoldal édesapáit és édesanyáit, míg el nem fehérül a szájuk, és az évtizede halmozódó sérelmek és indulatok vulkánként törnek ki. Szilveszterig eldől, mi lesz ebből, de, hogy lányregény nem, az teljesen biztos. A taxisblokád idején egy veterán azt tanácsolta, induljak a boltba zsírért, gyertyáért és gyufáért, vagy még nem tudom, mi szükséges egy ostromlott várban. Ezt a bölcsességet pedig most nagy kegyesen tovább adom megfontolásra.

Aztán meglátjuk.

Beriozka orosz állami táncművészeti együttes Szombathelyen

2018. november 17. és december 5. között Magyarországon turnézik az orosz Beriozka, a világhírű „Nírfácska” Állami Akadémiai Táncművészeti Együttes.

Szombathely december elsején az Agora MSH színpadán mutatták be az orosz táncművészet csodáját.
A készült képgaléria ide kattintva látható.

Az együttes immár 70 éve varázsolja el a közönséget. A siker ezúttal sem maradt el. Nagyezsgyina Nagyezsda az együttes alapítója, a 20. század kiemelkedő koreográfusa volt. Műsorukban az „Áll egy ifjú nyírfa a réten” című orosz népdal témájára a körtáncban a lányok különös, „úszó/lebegő” lépteikkel olyan benyomást keltenek, mintha egy helyben állnának, a színpad pedig forogna alattuk. A nézők szeme láttára így egy egész nyírfaliget kelt életre díszes ünnepi öltözetben. A táncot „Berezka – Nyírfácska” névvel illették, és az együttes erről kapta nevét is.

A fellépők alázatos fegyelmezett táncművészek, hihetetlen ügyesen, fantasztikus koreográfiákat táncoltak. A látványos produkciók alatt felcsendültek a jól ismert orosz dallamok is. A lányok megjelenése az orosz természet képeihez kapcsolódtak, a ruhák színeivel és kellékeivel a napot, az eget, a folyót jelenítették meg. Nagyezsgyina élete utolsó napjáig lelkesen vezette az együttest. M. Kolcova, a társulat egykori vezető szólistája követte őt művészeti vezetőként, aki méltó örököse és utóda lett.
A két részes műsor végén a közönség hosszas vastapssal tisztelte meg a táncművészeket.


A készült képgaléria ide kattintva látható.

Kosz és mocsok

Hadházy Ákost nem engedték fórumozni tegnap a szombathelyi könyvtárban, mert nem tudták kitakarítani azt, koszos volt állítólag. Elromlott tán a porszívó, esetleg Rózsika, a takarító néni, netán a Rendszer. Nagy és kibogozhatatlan titkok ezek. Ilyenkor, amikor hírül veszi az ember a mocskot, habitus, filozófiai és vallási beállítódás, illetve a test pillanatnyi állapota – melyik bütyök lüktet, zúg-e épp a fül – alapján reagál.

Az én életem voltaképp szakmai ártalmakból kifolyólag permanens reakció, ezért most rágyújtok, fölnézek az égre picit, ami a plafon, kortyolok a kávéból – kizárólag cukor nélkül, petróleum-sűrűen a’la Florentino Ariza – és aztán vonyítok föl, mint a lábon lőtt anyafarkas, hogy nagyon fáj, meg ilyenek. Pedig az efféle dolgokat tiszta fejjel kell feldolgozni, bármennyire is mindennaposak és rutinná váltak szinte.

Orbán Viktor Mihály annak idején kijelentette egyrészt azt, hogy ellenzék nélkül is elboldogul, hogy ilyen ballasztra szüksége nincsen neki egyáltalán. Másrészt olyan is elhagyta a pörköltszaftos száját, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ennek a két kormányzási alapelvnek a folyománya volt, hogy Hadházy kiszorult a sötétbe és a hidegbe, mint valami illegalitásba vonult forradalmár, éppen úgy.

És tényleg, hovatovább, ilyen állapotban leledzik az annyit, s olykor okkal csesztetett ellenzék, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Hogy igazoljam ezt a sejtéses állításomat, tessenek csak belegondolni, mit művelt velük Lezsák két napja, hogy már szóhoz, végül székhez sem jutottak, legyalulta őket a friss Príma díjas irodalmilag és gyalázatosan.

A helyzet egyébként teljesen reménytelen, és még kilátástalan is, mivelhogy tudjuk, Hadházy mért nem léphetett be a könyvtárba. Mindenki tudja, az utolsó csecsszopó csecsemő is, az ilyen takarítós kifogások azonban csak rendkívül kínossá teszik a dolgot, s legfőképp a könyvtár igazgatója számára, aki akkor volt hülye, amikor egy ilyen rendezvényt befogadott. Tudnia kellett volna, hogy megcsörren az a telefon úgyis.

A jószándékú naivitás minősített esete forog fenn, ami csupán arról tanúskodik, hogy vannak még idealista emberek, akik a tisztesség és a szakmai becsület alapján élik az életüket, pedig nem is újszülöttek. Most azonban az igazgató asszony felmenőit szidják sokan, pedig ők is tudják, nem azt kellene, de jobb elverni a port azon, aki kéznél van. Nem véletlenül nem jár emberek közé ez a mi Cézárunk tehát.

Viszont az nem vigasz, hogy ez borítékolható volt, attól a mocsok még mocsok marad, és azt kell egyre inkább kiszűrnünk mindebből, hogy az ország is elvan ellenzék nélkül, hogy az a hétmillió, aki nem szavazott ezekre, az mind nemkívánatos elem a kerítésen belül, és ennek a fele sem tréfa. Mint kitetszik, nem csak a képviselőiket zárják ki a parlamentből, hanem a népek is mehetnek a fagyos utcára, ha nem győzelmi jelentéseket akarnak hallgatni fideszbűnözőktől.

És nem Hadházyról van szó, hanem akárkiről. Gondoljunk csak bele Alföldy és más művészemberek, zenekarok és akárkik eseteibe, akiket úgy űznek el a nyilvánosságtól, mint a leprásokat. És ami rosszabb ennél, a meghátrálás csöndben. Az én elcseszett városomban eddig mindig volt Alföldy rendezés, s még milyenek, ebben az évadban viszont nem lesz. Pletykák és meg nem erősített információk szerint, hogy megelőzzék a bajt. Azért.

Ami persze így a legnagyobb, csupán nem durran, mint ez a Hadházy most. De legalább a könyvtár igazgatója is megtanulta, nem lehet szeleburdi, hogy mindenféle alakokat beenged Wass Albert szentélyébe. Persze magam is ilyen meggondolatlan voltam és naiv, hiába jár a szájam. Az én Józsi szomszédomnak eddig is voltak homofób és rasszista kijelentései, de mondom, hülye ez, nézzük el neki. Ez a hiba meg a baj.

Két napja is beállított szomszédolni. Ahogyan mindig, a YouTube-on meg jó szokásomhoz híven szólt a zene, éneklődött egy fekete ember. Azt mondja ez a Józsi, hogy ez most a fán van, vagy alatta? – És bambán vigyorgott. Mondtam neki, hogy ezt hagyja abba, de nem tette meg. Én is elcsodálkoztam magamon, de ordítva vágtam ki a francba. Másnap jámboran megkérdezte, hogy mért vagyok megsértődve, és ekkor értettem meg, hogy semmit nem fog föl a világból.

És az is világos immár, hogy a könyvtárak – ha járna oda, de nem -, a színházak – ha járna oda, de nem -, neki vannak nyitva csakis. A tévéműsor neki készül, a rádiók neki szólnak, és Mészáros neki írja a lapokat csakis, Orbán neki szónokol, és neki küldik a konzultációs leveleket kizárólag is. Ilyen egyszerű ez és ilyen gyalázatos, viszont nincs mitől félni, csak mindenki hajítsa az ő Józsiját az utcára a megfelelő szinteken. Hogy ezt forradalomnak hívják, arról viszont én nem tehetek.

Nemzeti kukker

(Amit itt okulásul újólag bemutatok, az nem azért történik, hogy riogassak, nem is restség okán, sőt, még csak nem is váteszként tetszelegve, hogy na, ugye, én már akkor is, meg ilyenek. Csupán eszembe jutott, hogy most, amikor lassan Pintér Sanya a saját szemével figyelheti az összes alattvaló csupasz valagát, az milyen érzés bír lenni. Az alábbi bájos történet nem fikció, tulajdon magammal esett meg 2015. januárjában Szombathelyen, Neria színe virágában. Viszont azóta sem mentem arra a környékre, de nézzük, miből élünk.)

A hangszóró zakatolni kezdett, majd bugyborékoló, gurgulázó, földönkívüli hang szólalt meg belőle. Akkor és ott mindenki megdermedt egy pillanatra, a sötétségben sárgán világítottak a lámpák. Egy fiatal pár összebújt a hidegben, és szinte rémülten kereste a hang forrását, amelyet végül a betonoszlop tetejénél láttak meg. Egy megafon formájú készség volt az, és fenyegetően nézett rájuk.

Egyébként mindenki, aki épp a Szűrcsapó utcai laposháznál volt, azt vizslatta, honnan jöhet a fenyegető zaj és ordítás, nyugtázták is, csak még az nem dőlt el, hogy valami teleportálással az állomásra röpítették őket, vagy az anyaföld azon helyén vannak még mindig, ahová eredetileg indulni óhajtottak.

A Szűrcsapó utca lehet ez, más mi volna, ilyen kétségek és tanácstalanságok mutatkoztak az arcokon, és a valóságra ébredést az is segítette, hogy a fel-felhangzó ordítások előtt nem szólalt meg az utazók megnyugtató szignálja, a dííídudidúúúdadámmm. Ilyképp senki nem indult pavlovi módon a restibe sem, a rend helyreállni látszódott, de a hangszóró az istennek sem hagyta a népeket szelíden andalogni, meg egyáltalán.

Bár érteni semmit sem lehetett, senki nem ment tovább, egy telefonáló nő abbahagyta a beszélgetést, és beszállt az össznépi játékba, amely arról szólt, hogy rohadtul forgatták a fejüket ide-oda, keresték a történést. Mert valaminek történni kell, efelől senkinek nem volt kétsége.

Kimerevedett a kép, keresték a baltás gyilkost, az álarcos betörőt, akármit, ami igazolná, hogy eset forog fenn, ami oka és indoka lehet ennek a szürreális játéknak, de sehol semmi. Enyhe köd gomolygott a sárgás fényekben, az időnként elhallgató recsegés-fenyegetés cezúráiban kutyák ugatása hallatszott, köpni-nyelni nem tudott senki sem, ahogyan a borvirágos népnyelv jellemezné találóan a fennforgást.

Babonázva bámulták egymást, a bűntudat beköltözött a lelkekbe óhatatlanul, mert mindenki mélyen magába nézett keresve: az elmúlt másodpercekben mit vétett, ami kiválthatta ezt a mérhetetlen haragot, amely a hangszóróból áradt. A szöveget érteni ugyan nem lehetett, de a hangsúly, a szavak lejtése, a folyamatos recsegés valami eredendő gonoszságot feltételezett abban a pár emberben, aki tanúja volt 1984 születésének a Nyugat Királynőjében.

Egy süldő lány elkövette ebben a helyzetben a lehető legnagyobb hibát, fixírozni kezdte a tutuló alkalmatlanságot. Hosszan nézte, amire végül előjött az egyetlen érhető mondat abból a szarból: Igen, maga. És elhallgatott, a recsegés is megszűnt, pedig a Hair MP-sei sem érkeztek meg morcos képpel szétlőni azt a mocsadékot, hogy legyen végre csend, a kurva életbe. De az lett.

Az egész nem tartott két percig, de arra elég volt, hogy a böcsületes polgármester felmenőinek emlegetése elkezdődjön, a tájékozottabb polgártársaknak rémlett, hogy nemrégiben avatták fel cimbalomszóval a szombathelyi térfigyelő rendszer eme újabb beszélő gyöngyszemét, amely ím levizsgázott. Sikerült Orwell világát megidézni, csak a módszereken kell még finomítani: de működni fog ez, ha el nem basszák.

Na, ugye.

Zorán minőséggel, és profizmussal szórakoztatott Szombathelyen

Ez az októberi hétfő este, amolyan hétköznapi este is lehetett volna, ha ezt a zenei élményt elengedjük sétálni magunk mellett.

Egy legendás előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, hat profi kísérő zenész, és három csilingelő hangú bájos vokalista hölgy az Agora MSH színpadán.
A koncerten készült képgaléria ide kattintva látható.


Ez, és az általuk prezentált másfél órányi muzsika tette ezt az őszi estét mégis emlékezetessé. Az 1960 óta zenei pályán ténykedő Sztevanovity Zorán és kis csapata érkezett Szombathelyre október 15-én, hogy az érdeklődő közönséget magával ragadja, elkápráztassa, elgondolkodtassa, megénekeltesse, tapsoltassa, és nevetni lássa. Ezek közül mindegyik kipipálva.

A nézőtér teljesen megtelt. A dalok, a hang, a hangzás mind a régi. De milyen hangzás volt ez? Hibátlan, egész teret egyenletesen betöltő, bár honnan tisztán szépen hallható.

Köszönhető ez a zenekarral érkező profi technikai személyzetnek, és támogatóiknak. Róluk Zorán a koncert közben nagy tisztelettel beszélt, és név szerint is bemutatta őket. Ilyen körülmények között még „a romantika” is kicsit más volt. Ahogy más volt a közismert dal is hangszeres kíséret nélkül énekelve. Köszönjük a felcsendülő ismert dallamokat, melyek többsége múltidéző, nosztalgikus érzéseket hozott elő, és tette az estét feledhetetlenné.


A koncerten készült képgaléria ide kattintva látható.

Samboteli vackor

Amikor kiderült, hogy időközi választást kell tartani a városban, mindenki meghülyült. Illetve ez túlkapás a mesében, elvivő hév inkább, mert mindenki hülye volt úgyis, csak fokozták a tempót a delikvensek. A képviselők, a polgártársak, a pártok és a macskák is, ők nem tudni, miért, de beálltak a sorba. A szemek még pátoszosabbak lettek, szervilizmus folydogált a levegőégből és nyájassággal álcázott gonoszság, ahogyan az már szokásban van a választások idején.

Sambotel volt a város neve. Azért cserélték le a jól bevált Steinamangert, mert a próféta azt mondta a horvátokról egy láblabda siker kapcsán, hogy ők is mi vagyunk. Egyből előkerült az új név tehát, de ez voltaképp lényegtelen is ilyen élet-halál küzdelemben, amikor egy lepukkant lakótelep új Gauleiteréről kell dönteni a polgártársaknak és b. nejeiknek. Harminchat fokos lázban égett a környék, a Párt és a Városháza meg negyvenkettősben, és ilyen hőfokon, mint tudjuk, a fehérjék kicsapódnak.

Illetve beszélek sületlenséget, már régen kicsapódtak, minek következtében az agyműködés behatárolódik, olykor le is áll. Átveszi a helyét a köd, amelynek mélyiről mozgalmi dalok, ütemes taps és hajrá magyarok kiáltozás hallatszik, mert a polgármester jól viselkedett, és hozott neki a Jézuska egy stadiont. Ezen kívül a polgármestert csak az újraélesztés érdekelte, az egész nyüves várost újraélesztette már, sőt, a polgártársak spontán élesztgették egymást a sarkokon, ami mókát most a gyülekezési törvény gátolt kicsit.

Titokban gyömöszölték hát életre egymást a kocsmák jótékony homályában, és így örültek az életnek Sambotelben. Suttogva tárgyalták meg, mit, hogyan adott át a polgármester. Általában csapokat és ivókutakat óvodákban ének és harmonikaszóval, nyolc képviselő, két alpolgármester társaságában, és ilyenkor a gyerekek feledtek műanyag dömpert, homokozót, mindent, és táncolva örültek az új csapnak. A felemelő képekkel pedig tele volt a baráti sajtó, a helyi tévé egyfolytában ezt ismételte reggel, délben meg este.

A lepukkant lakótelep polgárai pedig – régebben panelprolik – megvilágosodtak, legalábbis a baráti sajtó szerint, és valahogyan mindent a még meg sem választott, ámde kormánypárti képviselőtől – illetve jelölttől – kértek, neki könyörögtek. Parkolókat, akartak, kutyafaszát és biztonsági térfigyelő kamerákat. Ezeket pedig, hogy, hogysem, a város meg is vásárolta, és aszonta, ha a kormánypárti győz, legott, határozattal föl is szerelik azokat. Így működött ez a Sambotel, feledve a lerohadt utakat és a romos híd miatti közlekedési káoszt.

Különös módon súlyozták a dolgokat ebben a Sambotelben. Egyes utcákat egyenesen térkövekkel raktak ki, mintha a város közepe volna, félkészen át is adták, majd elrohantak újraéleszteni. Más utcák azonban – ahol olyan alattvalók laktak, akik sorosista képviselőt választottak maguknak -, bájosan belefulladtak a mocsárba. Így nevelgette a lakosokat Sambotel kitartóan, törögette a gerincüket, vagy osztott mannát épp, ahogyan a központi kézikönyv azt előírta. Így, választás előtt az osztogatás volt soron, a beetetés, mint a pontyokat a tavakban megakasztás előtt.

A finisben – mivelhogy holnap választás – ingujjra vetkőzött a polgármester, a képviselőjelölt, és a város gukkeros hőse, és a lepukkant lakótelep szélén elültettek egy japán díszkörte fát, mert a lakók ilyet kértek jódógukban. Más már nem jutott az eszükbe, így mindenki átszellemült arccal mosolygott, szemeikkel kémlelték a szebb jövőt, a madarak csiripeltek és vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentek ők. Ezzel megint tele lett az összes újság, tévé és rádió, ahogyan énekeltek, táncoltak megminden.

Az csak reggelre derült ki, és természetesen senki és semmi nem számolt be róla, hogy sorosista, hazaáruló civilek, részeges bölcsészek, hajléktalanok, lipsik és buzik meg néhány lázadó nyugdíjas meghekkelték a pörformanszt, s amikor a hangszóróból, amelyből a fát és mi urunkat dicsérve a “Boldogasszony anyánk…” kezdetű slágernek kellett volna fölcsendülnie, Süsü brumogott elő, hogy “Jaj de finom a vadkörte, más néven a vackor…”. Az óvodások visítottak, viszont a rend helyi őrei, akárha Hair, szarrá lőtték a hangszórót. – És erről senki nem tudósított, csak egy videó terjed a hálón.

Holnap választ a lakótelep ugyanis. Namaste.

Ius primae noctis

Szombathelyen, a helyi választási bizottság – amit nevezhetnénk akár Fidesz alapszervezetnek is – úgy határozott nagy bölcsen és hűvösen, hogy megbünteti a Momentumot valami plakát miatt ötvenezerre. Az ilyesmi fölött már röhögve átsiklik az ember, és azért, mert boldog, hogy nem kötötték föl, lőtték főbe, ami engedmények azt mutatják, hogy a hatalom kegyes és jóságos.

Viszont hozzácsaptak egy indoklást is az ítélethez mintegy desszertként, amelybe belecsempészték az egész elcseszett NER-t, szőröstül és bőröstül, miszerint a plakát szövege a: “…Fidesz-KDNP jelöltjének választási esélyeit csökkenti…” – Itthon vagyunk, a lábunkhoz térdepelt néhány bokor. Ha ezt lefordítom, akkor az jön ki, hogy egy ellenzéki párt nem csökkentheti a Fidesz-KDNP esélyeit, a választási rendszer pedig egyenesen arra való, hogy növelje azokat.

Végül is, tudjuk ezt a körzetek megrajzolása, a zsák krumplik, a lefagyó számítógépek, az utaztatott ukránok, a választási bizottságok és az ügyészség sajátos működése óta. Hogy a Kárpátok alatt ennek a csürhének nemhogy az esélyeit csökkenteni nem lehet, hanem egyenesen kiváltságokat élveznek. És sajnos nem csak a választások során, hanem a nagy büdös élet minden szegletében és szeletében. Ez az illiberalizmus lényege ugyanis, csak most épp kereszténydemokráciának nevezik.

Ne áltassuk magunkat a téboly kilencedik évében. Aki a rendszert működteti, vagy csak kellően lelkesen tapsol, annak előjogai vannak, és meg is van győződve róla, hogy az neki jár. Ezért nem érti, mert föl nem foghatja, miért zavarja a többséget a magániskolája, a röpcsije, a jachtja meg a helikoptere, a kastélya és az alanyi jogon elnyert pályázatai, ahogyan ott tartunk képletesen, hogy a fagyos utcáról az ablakra tapasztott arccal nézzük, ahogyan a benti melegben dőzsölnek.

És ebben az egészben az érdemtelenség a legtaszítóbb, hogy a gázszerelőt és a vejt is azóta szereti az Isten csak, amióta bemásztak a cimbora/após valagába. És például Simicska a megmondhatója, mi történik, ha öntudatra ébred valaki, mert eltapossák, mint egy nyamvadt szúnyogot. Esélyt sem kap senki, aki nincs benne a brancsban, s itt nem az új, nemzeti tőkésosztály kiépítése folyik, mint arra hivatkoznak, hanem kasztok kialakítása, amelyek átjárhatatlanok.

Éppen ezért, drága nyájasom, egyenes kaszával a kézben kellene noszogatni a változást, hogy az unokádnak a csámpás Tiborcz gyereke ne mondhassa “szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, és te is az maradtál”. Illetve hát, nem fogja ilyen elnézően mondani, mert belé fog rúgni egyet miheztartás végett, a felesége pedig a húszmilliós órájában vezényli a nappalijában a fölmosást, amit az unokád kedvese végez majd.

Sarkítva ugyan, de erről szól a Momentum ötvenezre, amely azokat a folyamatokat szimbolizálja, amelynek a vége az lesz, hogy az új földesuraknak születésük okán jár minden, akár a címbéli ius primae noctis (az első éjszaka, ugye), amiről kiderült, ugye, hogy így élesben talán soha nem is volt, ámde azért vitték be a köztudatba mégis, hogy ezzel is szimbolizálják a totális kiszolgáltatottságot, ami, ím, megadatott nekünk is.

Úgy fogják föl ezek az életet, mint egy lejtős futballpályát, ahol minden madár nekik fütyöl, és esélyük sincs észhez térni, hiszen való élettel, piaci viszonyokkal soha nem is találkoznak. A kölkeik pedig ebben szocializálódnak a magániskolás mellénykéjükben, és az anyjuk nem fogja föl, mi is ezzel a baj. És ez nem a jövő, hanem a lehangoló jelen, amit Márai egyszer már bemutatott:

“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harminc éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen…”

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nem kéne ezt hagyni.

Food Truck Show Szombathely Fő terén

A kígyózó sorok kitartottak a három napban a szombathelyi Food Truck Show-n

A vártnál is sokkal sikeresebb lett ez a sem látványában, sem kínálatában nem hétköznapi vendéglátási forma, ami városunk főterére telepedett három napra, hogy valami extrát valami különlegeset adjon, mutasson.
A képgaléria ide kattintva látható.

S, hogy az árakban sem gyenge kínálat mennyire jött be a helyieknek tisztán látszott, és a képek is bizonyítják. A hosszas sorban várakozás sem térítette el a népeket attól, hogy egy egy kiszemelt falatot megkóstoljanak. Ennek eredményeképpen estére néhány „mind megette „felirat is előkerült. A kínálat amúgy igen változatos volt. Grillektől kezdve a szendvicseken át a fagylaltig. A pálinkáktól a sörön, fröccsön át a koktélokig minden szerepelt a mozgó étel-italkuckók kínálatában.

A téren másik felében a Horvát nemzetiségű rendezvényen is nagy mulatság zajlott egybekötve az aktuális meccs megtekintésével. Így szombat estére a tér teljes életet élt minden tekintetben.Néhány fotóm ezt is megmutatja.
A képgaléria ide kattintva látható.

Food Truck Show Szombathely Fő terén

A kígyózó sorok kitartottak a három napban a szombathelyi Food Truck Show-n

A vártnál is sokkal sikeresebb lett ez a sem látványában, sem kínálatában nem hétköznapi vendéglátási forma, ami városunk főterére telepedett három napra, hogy valami extrát valami különlegeset adjon, mutasson.
A képgaléria ide kattintva látható.

S, hogy az árakban sem gyenge kínálat mennyire jött be a helyieknek tisztán látszott, és a képek is bizonyítják. A hosszas sorban várakozás sem térítette el a népeket attól, hogy egy egy kiszemelt falatot megkóstoljanak. Ennek eredményeképpen estére néhány „mind megette „felirat is előkerült. A kínálat amúgy igen változatos volt. Grillektől kezdve a szendvicseken át a fagylaltig. A pálinkáktól a sörön, fröccsön át a koktélokig minden szerepelt a mozgó étel-italkuckók kínálatában.

A téren másik felében a Horvát nemzetiségű rendezvényen is nagy mulatság zajlott egybekötve az aktuális meccs megtekintésével. Így szombat estére a tér teljes életet élt minden tekintetben.Néhány fotóm ezt is megmutatja.
A képgaléria ide kattintva látható.

Szentivánéji mulatozás Szombathelyen

Szombathely egyik leglátogatottabb szabadtéri nyári rendezvénye a Szentivánéji mulatság 2018-ban két naposra duzzadt.

Nyitó nap fotói ide kattintva láthatók.


A korábban szombathelyi búcsú néven is emlegetett rendezvény a hirtelen időjárásváltás ellenére is sokakat vonzott a város zöld szívébe. A buli néhány új elemmel bővült, és a megszokott látványos tűzijátékkal zárult.

Ezúttal a nyitó nap fotóival érkeztem, amik ide kattintva láthatók.