A STYL udvarára érkezett a kulturfutár program

Az Agora kulturfutár programjának ezidáig a lakótelepeken élők voltak a célpontjai. Erkélyekre, ablakokba csalogatta rövidke házhoz vitt zenés táncos műsorral az otthon maradó lakókat. Kicsit megszínesítve ezzel a hétköznapi estéket.
Képgalériám a fotókra kattintva látható.

  

Ez a program tervek szerint április végéig tart majd. Némi változtatással így a hónap vége fele beiktattak útvonalukba kettő idősek otthonát, és kettő nagy létszámú céget is. E cégek közül a másodikról hoztam néhány fotót. A választást egy korábbi kölcsönös együttműködés is segítette. Szombathelyen ugyanis a STYL ruhagyár az egészségügyi vészhelyzet legelején ráállt a szájmaszkok gyártására, amiket a szombathelyi egészségügyi intézményekbe kiszállítottak, majd a helyi lakók postaládájukba ingyenesen kaphattak meg rövid időn belül. Ennek csomagolásában többek közt az Agora munkatársai is segédkeztek. Az együttműködés jó kapcsolatot hozott így nem volt véletlen a kulturfutár helyválasztás sem. Így köszönet, hála és tisztelet párosult egy cseppnyi szórakoztatással ezen a kora délutánon. A délelőttös műszak talán teljes létszámban az udvaron nézte az Energy Dance Team táncosait és hallgatta Tóth Dani dalait. Hatalmas fegyelemmel szájmaszkban szórakoztak a napsütésben a dolgozók. Még egyszer köszönet nekik a segítő tevékenységükért kitartásukért.

  

Képgalériám ide kattintva  a nyugat.hu oldalon látható.

 

Farsangi játszóház az Agora MSH-ban

Hagyományos program Szombathelyen az Agora MSH-ban a családi farsangi játszóház .

Képgalériám ide katintva látható .

Idén több újdonsággal is találkozhatott az ide látogató.Sok jelmezes gyerkőc érkezett a változatos látványos vasárnapi rendezvényre. 

Őket, és a hangulatot fotókon mutatom be most.

 

 

Képgalériám ide katintva látható .

Honeybeast, Legyen tánc

 Az Agora MSH nézőterét ugyan nem sikerült ezúttal megtölteni a vasárnap esti koncertnek, de a színpadot megtöltötték élettel az előadók.

További fotóim ide kattintva láthatók.


A Szegedi Kortárs Balett
 táncosaival színesített koncert, hihetetlen jól összeállított, felépített majd két órás műsor volt. Különleges fényekkel, jó hangzással. A fellépés után azonnal közönségtalálkozó, fotózás dedikálás. Nagyon szépen egyben volt az este ez biztosan állítható. A mindig mosolygós Zsófi pedig szívvel lélekkel dalolt a táncosok közt, és adott egy kellemes vasárnap estét a közönségnek.

  

  

További fotóim ide kattintva láthatók.

A Magyar Kultúra Napja az Agora MSH-ban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Szombathelyen, az Agora MSH-ban rendezett ünnepi műsoron adták át a helyi elismeréseket.

Képgaléria ide kattintva látható.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatát 2020-ban BALLÓ LÁSZLÓ kapta

Több évtizede alkot városunkban, ám szépírói tehetségét a fővárosban is jegyzik. (Első kötete a Magvető Kiadónál látott napvilágot.) Alkotó évtizedeiben jelentős helyet foglalnak el a helyi művelődéstörténet területén végzett kutatásai is. Feldolgozta többek között a szombathelyi, Vas megyei antik órák, régi órások történetét, jelenleg a Szombathely régi házait bemutató albumán dolgozik, bemutatva a város építészeti struktúrájának fejlődését. Balló László kifejezetten szülővárosa és Vas megye kultúrtörténetének jobb megismeréséért és ismertté tételéért dolgozik.

A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát idén két személy vehette át.

Egyik kitüntetést KISS GYÖNGYI kapta

2000. március 1.napjától kontírozó könyvelőként dolgozott a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum jogelőd szervezeténél, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságánál. Nyugdíjba vonulása után az intézmény tovább foglalkoztatja gazdasági ügyintézőként. 2019-től vezeti az intézmény irattárának selejtezési feladatait.

A másik kitüntetést SZARVAS MAGDOLNA vehette át.

1976 óta a szimfonikus zenekar tagja: először ütőhangszeres művész, majd a szervezeti átalakulás után timpanista és ütőszólam-vezető. A zenekarban működő Művészeti Bizottság tagjaként komoly szerepet vállalt a hangverseny-évadok tervezésében. Mindemellett aktív pedagógusként a Bartók Béla Zeneiskolában, később a Művészeti Szakgimnázium jogelődjében, a Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított és ismertette, szerettette meg az ütőhangszerek világát.

A "Kultúra Támogatásáért-díj" adományozható annak a személynek, aki a város kulturális életének fejlődése, egyes kulturális rendezvények, események megrendezése, a kultúra területén tevékenykedő személyek, művészek munkájának segítése lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert.

A díjat évente egy személy kaphatja. A díjjal az Önkormányzat oklevelet és emlékplakettet ajándékoz.

A Kultúra Támogatásáért díjat 2020-ban MESITS KATALIN kapta.

Mesits Katalin szinte észrevétlenül alakított ki évek alatt az általa vezetett Szimfónia kávézóban egy olyan, meghatározó szubkulturális közeget, amely mintegy két évtizede nagy népszerűségnek örvend különösen a fiatalabb és közép korosztály körében.

Kezdetben a helyi könnyűzenészeknek biztosított térítésmentes bemutatkozási lehetőséget, majd a rendezvények sikere egyre több zeneértő és zeneszerető, kultúrát kedvelő fiatalt vonzott, melynek eredményeképpen kialakult egy sajátos klubhangulat a kávéházi térben.

A díjak átadását színvonalas műsor keretezte.

  

Képgaléria ide kattintva látható.

Adventi Gospel koncert az Agorában

 

Ismét egy teltházas koncert Szombathelyen az Agora MSH-ban.

Mostanában elég sokszor sikerül ekkora nézőközönséget összehozni pár óra felhőtlen szórakozásra a kultúra házába.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Ezuttal már az advent jegyében egy feledhetetlen lendületes, magával ragadó produkciót láthattunk a Virginia Union Gospel kórustól, és a világhírű EveryPraisenewyork-i szólistáktól. A 30 fős csapat ami zömében fiatalokból áll felszabadult, önfeledt zenélésbe kezdett ezen a csütörtök estén azonnal lenyűgözve a közönséget. Ahogy már több helyszínen úgy itt is, az előadás a közönséget is magával ragadta, és a nézők állva énekeltek a kórussal együtt. Tehették ezt azért is mert sok sok ismert dallam csendült fel az Agora színpadán.

A kórus a 25 koncertből álló európai turnéja során Magyarországot követően még Romániában, Svájcban, Olaszországban és a Vatikánban is fellép.
 

  

  

További fotóim ide kattintva láthatók.

 

Adventi családi játszóház az Agorában

Eljött a december az év utolsó hónapja. az Adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtottuk már.

További fotóim ide kattintva láthatók.

És ahogy ezt megszokhattuk Szombathelyen az Agora MSH-ba családi játszóházra várták a kicsiket szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel. Egy emlékezetes, hangulatos karácsonyváró vasárnap délelőttre, együtt játszásra kreatív alkotásra, és mini vásárra.

Volt itt mézeskalácssütés, társasjátékok, rajzolás, festés, játszószőnyeg a legkisebbeknek, kézműves foglalkozások, és egy adventi papírszínház.

Újdonság volt a rendezvényben a kézműves vásár. Különleges ajándéktárgyak édességek találtak gazdára. 

 

 

További fotóim ide kattintva láthatók.

 

Kowalsky meg a Vega Szombathelyen

 

Hatalmas Kowalsky rajongótáborral, vegyes korosztállyal telt meg  péntek este Szombathelyen az Agora MSH.
További fotóim a képekre kattintva láthatók.

Kiváló hangminőségben, hibamentesen felépített koncert volt a 2019-es. Ezt persze már megszokhattuk az évek során a csapattól, és technikai személyzetétől. A terem minden pontján ugyan abban a tökéletes hangminőségben szólaltak meg a dalok, sok sok látványos fényeffekt kíséretében .A közönség pedig együtt énekelte a zenekarral az ismert dalokat.

  

 

További fotóim a képekre kattintva  a nyugat. hu oldalon láthatók.

 

 

Csinibaba Szombathelyen a Pannon Várszínház társulatával

Nőnapra egy csinibabát. Mondhatták a hölgyek párjuknak mikor megpillantották az Agora tavaszi programját.

Március nyolcadikán ugyanis a Pannon Várszínház társulata előadásában zenés-táncos visszarévedést éltünk át a 60-as évekből.
A képgaléria ide kattintva látható.


Rájöhettünk mennyi minden változik, változott az elmúlt évtizedekben. De van ami soha nem változik, a szerelem a szabadság érzete, vágya. Egy hatalmas múltidéző álmodozás volt Vándorfi László rendezésében, a nagyon teltházas előadás a szombathelyi Agorában.

Erről hoztam ezt a kis képgalériát, ami ide kattintva látható.

Ismerős Arcok jubileumi koncert, 20 év dalaiból

Húsz év dalai kissé másképp, újragondolva akusztikus formában Szombathelyen az Agora MSH-ban.

Jubileumi koncertre gyűltek össze az Ismerős Arcok zenekar rajongói február 23-án szombaton este.
Képgalériám ide kattintva látható.


A koncert különleges hangulata, színpadképe, csodás fényei, hangzásvilága nem kérdőjelezhető meg. Egy egyedi megismételhetetlen formátum csak erre a 20 fellépésre. A koncert mottója “Egy vérből valók vagyunk – 20 év, 20 dalban, 20 helyszínen”.

A kemény mag ha széksorok közt foglalt is helyet, de éreztette jelenlétét. Még ha nem is volt telt ház, a daloktól mégis olyan érzések hatották át a teret minta sokkal többen lettünk volna. Az éneklő közönség sok tapssal kulturált viselkedéssel hálálta meg a dalokat, és a húsz évet.

A ráadás dalt pedig állva, összeölelkezve énekelték a zenekarral. Mi szebb és meghittebb látvány, érzés érhet egy csapatot húsz év után koncertje végén?
Képgalériám ide kattintva látható.

Városi Gyermeknap az Agora MSH-ban

Sok sok érdekes játékkal, kalandos akadályokkal, vetítéssel, zenés műsorokkal, bábszínházzal, hajóhintával, vattacukorral, popcornnal, és limonádékkal várták az ünnepelteket, a gyermekeket Szombathelyen az Agora MSH épületében és az előtte található téren gyermeknap alkalmából.

A szülők és gyerekek pedig egész délután jöttek, szórakoztak, ügyeskedtek, érdeklődtek.
Képes beszámolóm is itt készült, és ide kattintva látható