Kampec dolores LXIX. – Január egy

Fityiszt mutatott hát Béla Wolandnak és a felhők mögül kukkoló Istennek is egyszerre, és erre bizonyíték gyanánt ott volt felemelt és a rigók által megtisztelt középső ujja, amelyről monoton következetességgel folyt alá a massza, be az inge alá, egészen a könyökéig. És nem lehetett vele mit kezdeni ebben a tragikusan röhejes pillanatban, csak búcsút inteni a fekete autóban elszálló Abadonnának, aki úgy nézett vissza kudarca helyszínére, mint egy gyámoltalan Mikulás, aki nem tudta kézbesíteni az ajándékot, mert végül is, karácsony volt, vagy mi a rosseb, de csak egy pillanatig.

Még hosszú pillanat sem volt, ha lehet osztályozni ezt a soha nem létező és le sem írt egységet, mert senki nem tudta, hogy a másodperc milyen tört része lehet ez, vagy hány óra, év vagy évszázad. A rigóknak, akik az átélt borzalmak után bambán ücsörögtek a vödrük peremén, amely nyáridőben trambulin volt, most pedig buszmegálló, ahol még csak dohányozni sem tudtak, végtelennek tűnt minden, a félelem, amely megbénította őket, az időt is foglyul ejtette. Olyan volt, mint egy fekete lyukba csomagolt búra, amely jobb börtönőr minden lakatnál, mert semmi, soha ki nem szabadulhat belőle, ha van ott egyáltalán valami a csupasz elektronokon és reszketésen kívül.

Ilyen fennkölt elmélkedésre azonban a mi rigóink képtelenek voltak, és nem szellembéli hiányosságok okán. Mert tudtak annyit, mint akármelyik traktorista, bádogbános vagy sekrestyés, hanem, mert be voltak szarva magunk közt szólván, amire ékes bizonyíték volt a Béla karján csordogáló, belőlük eredő szürkés puding, amely eleinte jó mókának tűnt, másodjára és jobban belegondolva viszont bizonyság volt arra, hogy még egy macskától is összecsinálják magukat, és ezért kellett átértékelni a pillanatnyilag megmerevedett életüket, ami nem kis feladat, ezt meg kell vallani. Így ücsörögtek a rigók a rémület kellős közepén, mint ideális állampolgárok, a jelek szerint örökre odakozmálva, mert csak még nem is fagyott.

Béla számára viszont, alighogy búcsút intett a sofőrsapkáján tisztelgő varjúnak, minden felgyorsult, akárha valami nyamvadt ringlispílen ült volna a teremtett világ közepén, a peremen pedig festett és kopott lovacskák helyett a falu iramlott iszonytató sebességgel. Az összes traktorista, olajos hajú, bánatos szemű és duplagyűrűs suhant el a bejglijével, töltött káposztájával és rántott halával egyetemben. Még a csendes éjt sem énekelték el, az utolsó dallamok még el sem oszoltak, s már hülye papírcsákóban fújtak műanyag trombitáikat, hajigálódták a petárdáikat, csillagszóróikat, a kutyák a kukoricásba menekültek, hogy éjfélkor, a himnusz elóbégatása után egyszerre zuhanjanak bele a nemlétbe, a falut pedig egy csapásra megülte a súlyos, tapintható csönd, és megállt az idő.

Nem végleges-visszavonhatatlanul, mert a kémények pipáltak, és egyszer a Nap is derengeni kezdett a ködök mögül. Csak a hangok, az illatok és légzések akadtak el, mintha megszűnt volna az élet, és csak a Föld keringene tovább a jeges és végtelen űrben, testén hordozva az utolsó tangó nyomait, okádások és konfettitengerek hullámzását. Olyan nesz nélküli volt a világ, hogy a rigók csőrének reszketése géppuska-zakatolásnak hatott, és Béla most először haragudott rájuk, hogy elcseszik a tökéletes pillanatot, ami évente csak egyszer adatik. Mert nem akkor kezdődik el a nap, amikor fölkel az ő csillaga, hanem, amikor az első fejfájós, másnapos kitátja csipás szemeit, de addig béke van.

Béla erőt vett magán, nyújtotta a csend hangjait, és nem a traktoristák, nem a bánatos szeműek, hanem a bádogbános, ki más, okozta a gyalázatot, megkondítva a rohadt harangját, ezzel messze űzve a Bélában bontakozni készülő áhítatot. Mert szokása szerint nem értett az ünnephez semmit sem, csak a sajátjához, amelyet a naptárban be lehetett jelölni. Ezért barmolt szét minden mást, és most, hogy kiűzte az örömöt Bélából, akire ráhullott a kétszer kettő józansága, a hirtelen támadt kiábrándultságban ő úgy döntött, hogy felvilágosítja a rigóit, hogy a macskák azok kofák, kasok, csahos kutyák, és nem farkasok. Ezért szavalni kezdett nekik, a fröccsök ura pedig elégedetten figyelte az ablak mögül, ahogyan minden visszazökken a rendes kerékvágásba. Ekkor kezdődött el igazán az új év. Kilenc perccel nyolc óra múlt épp.

Tények

Áldott, békés, örömökkel terhes karácsonyi estét kívánunk minden cukorfalat nézőnknek és azok teljes családjának a kisded születése utáni első napon. Lássuk ünnepeket rengető híreinket ebben a csodás, tavaszias időben.

Késsel gyilkolt szenteste előtt

Késsel szúrta le férjét egy ….beli asszony, a szomszédok megdöbbentek, és értetlenül állnak az eset előtt. Elmondták, hogy a férfi már többször emlegette, el akar költözni a feleségétől, csak nincs hová mennie. Az asszony a polgármesteri hivatalban, a férfi az idősek otthonában dolgozik, illetve dolgozott, pardon. Jó ember volt a Lajos – mondta el az egyik helybéli – sokat segített az öregeknek. A felesége halkszavú nő volt, veszekedést soha, a gyilkosság estéjén sem hallottak a házból. A falu kollektíven és tátott szájjal figyel, a nő szabadlábon védekezhet, míg kiderül, hogyan és miért mészárolta le nagy-nagy szeretettel a hites urát. Legyenek óvatosak a karácsonyfával, és csatolják be a biztonsági öveket.

Leégett a ház, meghalt

Teljesen kiégett egy ház …ban, a tűz keletkezésének okát még vizsgálják. X. Béla, a tűzoltóság szóvivője híradónknak elmondta, nagy erőkkel vonultak a helyszínre, négy környező településről is érkeztek tűzoltók, és riasztották a katasztrófavédelmet is, de a tüzet nem tudták megfékezni. A házban egy elszenesedett holttestet találtak. A szomszédok sírással küszködve elmondták, hogy jó ember volt a Lajos, sokat segített az időseknek. Furcsa hangokra ébredtek, kirohantak, de segíteni már nem tudtak, mert méteres lángok csaptak ki az épületből. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, de legyenek óvatosak a karácsonyfával, és csatolják be a biztonsági öveket.

Gáz-, és vízcsőtörés.

Egyszerre törött el a gáz és a vízcső …ban, a …utcában. Száz méteres körzetben ki kellett üríteni a házakat. A szomszédok értetlenül állnak az eset előtt, egyikük elmondta, hogy az utat nemrégiben aszfaltozták újra, amit nagyon szépen köszönnek, de nem ártott volna előtte kicserélni a csöveket, mert ez a vége. A kilakoltatott emberek a falu víz-, és gázmentes, magasabban fekvő részein jutottak ruhához és élelemhez, mert az emberek jók. Van azonban, akinek semmi nem elég a boldogságból, az egyik kitelepített kameránk előtt elmondta, hogy mindenki csessze meg, most hogyan fogadja a karácsonyi vendégeket. Még nem döntötte el, kit fog megölni, de önök vigyázzanak a karácsonyfával, és csatolják be a biztonsági öveket.

Részegen fának ütközött, előtte sörösüveget vert szét haragosa fején

Sok hűsit fogyasztott …ban K. Lajos december 24-én a helyi vendéglátóipari egységben, a „Csupederű”-ben. Itt összeszólalkozott S. Bélával, aminek folyományaként egy sörösüveget vert szét országos cimborája fején, aki még csak bele sem halt a mókába. A szomszédok értetlenül állnak az eset előtt, senki nem hallott szóváltást, egyébként a Lajos jó ember, sokat segít az időseknek. Az apró nézeteltérés után K. Lajos autóba ült, egy rázós szakaszon elveszítette uralmát a járműve felett, felhajtott a járdára, de senki nem sikerült elgázolnia. Később a kerítésnek ütközött, de nem sérült meg. Szabadlábon védekezik, lehet, hogy egyszer kap egy picinke büntetést. De önök vigyázzanak a karácsonyfával, és csatolják be a biztonsági öveket.

A hitünkből fakadó derűre figyelmeztetett Erdő Péter

A karácsony nagyszerű alkalom, hogy továbbadjuk a hitünkből fakadó derűt – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. A bíboros szerint a karácsonyi örömhír arról szól, hogy a mindenható Isten szolidaritást vállal az emberrel, egy lesz közülünk, hogy minket is a saját boldogságába emeljen. Ezt az örömöt, az ebből táplálkozó optimizmust a keresztény embernek napról napra meg kell élnie, és tovább is kell adnia a többi embernek. A bíboros utalt arra, hogy mindenki vigyázzon a karácsonyfával, és csatolja be a biztonsági öveket is. Minden halit, drága, egyetlen nézőink, további ezerszer áldott, békétől és boldogságtól roskadó ünnepeket. És ne feledjék: vigyázzanak a karácsonyfával, és csatolják be a biztonsági öveket.

Kampec dolores LXVII. – Gyilkosság szenteste

Miután Béla csúfos kudarcot vallott, hogy templommá alakítsa át az ivót, a rá jellemző határozottsággal még a nyomait is el akarta tüntetni átmeneti gyengeségének. Így akkurátusan letépkedte a fényfüzért, elfújta és a szemétbe hajította a gyertyákat, a betlehem kajla alakjait pedig hátra, az udvarra vitte a rigókhoz, akik kitörő örömmel fogadták, és rögtön rátelepedtek a kisjézus feje búbjára azzal a meggyőződéssel, hogy tavasszal nem kell otthonkereséssel bajlódniuk.

Béla nem akarta megtéríteni őket, mégis úgy tetszett, hogy sikerült. Hiszen, ahogyan ott csipegettek a jászol körül, olybá tűnt, mintha a szent szűz és a kisded előtt hajlongtak volna, keresztet vetni azonban az evolúció sajátosságai miatt nem tudtak, így maradtak pogány útonállók vagy hitetlen gyaurok. Ez csak megközelítés kérdése volt, de egyszersmind így lettek végtelenül szabadok is, mert a dolgokat annak látták, amik. A girbegurba jászlat komfortos költőhelynek, a szamarak és háromkirályok pedig éppen jó kilátóhelynek bizonyultak, ahonnan a macska gyilkos, torokroppantó szándékait lehetett szemmel tartani.

Béla egy szempillantás alatt jött rá, itt van itthon, és nem a bádogbános kénköves-tömjénes világában. S mivel abban teljesen biztos volt, hogy a rigók univerzumát jobban szereti, mint azokét, akik embernek nevezték magukat, nem kellett magát sokáig noszogatni, hogy döntésre jusson, kivel is tölti a szentnek nevezett estét. Leendő vendégeit jobban is ismerte, hiszen abban az időben, amikor a fa koronájában lakott, már összehaverkodtak, és az ebédjük is közös volt, mert érett a cseresznye.

Ilyen gazdagság azonban most nem kínálkozott, ezért Béla menüt állított össze, amelyben száraz zsemle, szotyola és vörösbor szerepelt. Ezt mindannyiuk számára megfelelőnek tartotta és elégnek, sőt, még a terítéssel sem kellett bajlódnia. Elég volt a földre szórni a morzsákat meg a magokat, és a vendégek máris odagyűltek, illegetve magukat. Nem kritizálták a fát meg az ajándékokat, nem kevesellték, fitymálták, hanem illően csipegettek, minden rendben volt tehát. Béla is épített magának fészket koszos kabátokból és takarókból, hogy ne fázzon a segge, mert nem akart székre ülni, ami az udvar kontextusában trónusnak tűnhetett, és rossz vér fakadt volna belőle. Mert az jött volna le, hogy vannak egyenlőbbek, de ez itt, az udvaron egyáltalán nem volt divatban.

A fröccsök ura csak nézte ezt az új hóbortot, és voltaképp örült neki, mert nem fenyegetett az a veszély, hogy Béla a körülötte lévő világgal szokás szerint pörölve valami olyan őrültséget csinál, mint amit szokott, s amelyek után szirénázva szokták elszállítani az emberek hamis idilljét védő egyenruhások, és tudós doktoroknak is átadták már nem egyszer.

Így telt el méla idillben a hét, ami karácsonyig hátra volt, eközben pedig Béla úgy megszőrösödött, hogy úgy tűnt, tollat kezd növeszteni, és lehet, így is történt. A szent naphoz közeledve azonban egyre aggasztóbb tüneteket produkált, ami annak volt betudható, hogy csak száraz kenyéren, szotyolán és vörösboron élt, hiába próbált valami mást belediktálni a kocsmáros, kilátástalan igyekezet volt minden.

Viszont a madarakkal egyre jobban megértette magát, azt meg kell hagyni. Mormogott és sutyorgott hozzájuk, és ők dallal feleltek. Eleinte Béla is próbált fütyörészni, kevés sikerrel, és egy idő után föl is hagyott a hiábavalósággal, mondván, magyar ember szó nélkül is érti egymást. Ez már a láz első jele volt, de nem törődött vele, mert nem is akart igazán.

Kegyes volt az Úr ebben az esztendőben, mert a fagyokat másfelé küldte. Béla lába azonban – szokás szerint – mindig fázott, de a rigókat is hiába kérdezgette, hogyan csinálják, hogy a gyufaszál lábuk nem fagy le, azok háládatlanok voltak, még csak nem is feleltek, sőt, minden bizonnyal cukkolódási szándékkal most is fejeset ugráltak a vödörbe, akár nyáron, és még attól sem féltek, hogy fölfáznak a vízben.

Így érkezett el huszonnegyedike, s amikor a műanyag motorosok kilátástalanul rótták az utcákat, hogy otthon bánatos szemű anyjuk titokban és káromkodva földíszítse nekik a fát, az olajos hajúak pedig a kocsmában feleseztek, hogy felkészítsük a szívüket a megváltó csillagszórós fogadására, Béla kint az udvaron ülte friss birodalma ünnepét, és kékszegélyű kistányérba töltötte a vörösbort, hogy a rigók is részesülhessenek az áhítatból. Óvatosan kortyolgatták eleinte, de aztán úgy belejöttek, hogy alig lehetett pótolni a fogyást, és olyan dzsmeborit csaptak, amilyet még nem látott a világ, de az udvar semmiképpen sem.

Össze-vissza fütyöltek és ordítottak, szaltókat ugráltak a vödörbe, és akkora volt a jókedv, hogy azzal sem törődtek, ha pilincka lábaik összegabalyodnak, és nem tudnak kikászálódni a jászolból. Teljes volt a hepaj, még a mókus is megállt, úgy nézett csőrre, fejre, hogy mi folyik itt. Az éjféli misére a pince mélyére katonás sorban induló patkányok pedig felháborodva hümmögtek, a fejüket csóválták, és a fiatalabbak szemét eltakarták, hogy ne lássák a züllés mérhetetlen fokát, ami számukra ismeretlen volt, mert soha nem látták a Napot. És ahogyan az rossz filmekben lenni szokott, a móka és kacagás egy csapára fordult horrorba, mert a macskára senki nem figyelt.

Az őrszem ott dülöngélt az egyik bárány fején, és nem látta meg a sötétben megbúvó még sötétebb árnyat, aki a leghangosabbat, amint épp újabb kortyokért hajolt a kistányérra, a fejénél kapta el, és éppen csak hallani lehetett a koponya roppanását, azonmód tűnt is el vele, iszonyú józanságba döbbentve az egész mulatozó kompániát.

Ekkor hívott harmadszor a templom harangja éjféli misére, s ahogyan a tudatlan emberek indultak dicsérni azt az urat, aki ilyen aljasságokat is jó szemmel néz, a kongás lélekharanggá vált, a rigók jajveszékeltek, Béla pedig mélyen szégyellte magát, hogy rájuk hozta a bajt a borával.

A mindent megülő gyász pedig nem engedte látni, hogy a gyilkos a tetemet az udvar végében hagyja, mert éhes nem volt, telezabálva magát mindenféle halakkal, hanem azért ölt, mert úgy tartotta a kedve. És jámbor szemekkel, merengve várta a kályha előtt, hogy hazatérjen duplagyűrűs gazdája, akinek álságosan dorombolhat. Még szerencse, hogy Béla ezt nem látta, mert üveges szemekkel ült a hirtelen támadt mérhetetlen csöndben gyalázata kellős közepén.

Betlehemesek,és papírszínház a családi napon

Ismét változatos programokkal és érdekes kézműves foglalkozásokkal várták a családokat az Agora MSH-ban egy karácsonyi játszóházba.

A vasárnap délelőtt gyertyaöntéssel, mézeskalács sütéssel, kicsi angyalka és mécses készítéssel telt. Közben pedig látványos betlehemes és mini papírszínház szórakoztatta a gyerekeket és a szülőket.Az itt készült képgaléria ide kattintva látható.

Kampec dolores LXVI. – Fényhiány

Még mindig rezgett a harang kongásától a kocsma levegője, amikor a friss fröccs ízétől, amely távoli garázsok tablettáinak ízét idézte, Irén szelleme is tovaszállt. Visszakúszó, menekülő, hátráló szublimációval a Szentháromság szobor talapzatába kövült bele, és Béla egész boldogult úrfikora ott terült szét flaszterrá válva a téren, amelyen a két közmunkás tapodott. Így zökkent helyre az idő, és megint vasárnap volt, ami viszont semmiben nem különbözött egy akármely csütörtöktől, ám mégis ezüstnek nevezték.

Csupán azért, hogy útjelző karót verjenek egy ünnep felé, amely a szeretet álcáját öltve magára váltott ki minden emberi lényből vergődéssé fajuló idegbajt. Ez akkor érte el csúcsait, amikor a rántott hús sületlen volt, a ponty még vert egyet a farkával a halászlében és fejest ugrált a paprikás löttyben, a bejgli dagadt földesúr módján repedt meg hosszában, az első tányérok pedig elcsattantak a falon a csendes éjben. Viszont a szeretet ott csordogált izzadság formájában a bánatos szemű fiatalasszonyok és a frissen mosott traktoristák tarkóján, és ott vibrált a bádogbános malacszemeiben. Olyan is volt.

Isten jelmezes és hamis szolgája ezekben a vészterhes időkben fokozta felforgató tevékenységét, kongatta a harangjait veszettül, amitől csörömpöltek a ködök, a duplagyűrűsök pedig sánta hangyarajként iramodtak bele a csontig hatoló dohba, amit a hit szagának véltek. Az volt tagadhatatlanul. Ez áradt az uraiktól rájuk maradt nehéz tölgyfa szekrényekből molyirtóval vegyesen, ez kúszott elő ágyékukból ammóniával keverve. Istennek öregség meg elmúlás szaga volt, és olyan erős, hogy még a tömjén sem segített rajta, sem a töltött káposztába morzsolt hagyma édeskés, csípős illata. Ők így, Isten szagától verve keresték a megváltó hazug születésébe göngyölt boldogságot.

Mégsem találták meg, pedig a bádogbános, sőt, a Kis Herceg is ezt hazudta nekik, és még csak nem is tudtak róla, mert a róka már sehol sem volt, a rózsa pedig lekonyult a búra alatt. Ez a két összeesküvő azzal áltatta a lelkükben éhezőket, ha díszbe öltöztetik a szívüket, akkor a gyertya meggyújtásával rájuk terül a boldogság. Véget érni készülő életük összes keserve sem volt alkalmas és elég arra, hogy belássák az egyetlen igazságot, minél inkább várják az örömöket, az annál inkább nem jön, mert az a természete neki, hogy váratlanul csap le a sarkokból és a pókhálók közepéből, a neki megvetett ágy elől pedig sebesen iszkol. Ezért ízetlen a várva várt vacsora, és ezért jár zokogással a parfüm illatú, remegős randi.

Mert a kiképző őrmestereknek van igaza, hogy nem az eltávozást kell várni, hanem a vacsorát meg a takarodót, mert ezek beláthatóan eljönnek, míg a kaszárnyából való menekülés talán soha. Ilyen katonásan determinált az élet, és mégis, minden friss hús, de az összes hanyatló lélek is a kivételes pillanatokat várja, ezért boldogtalan mindig. Ilyen következtetésekre jutott Béla, hogy igazolja a rá guanóként rátelepülő kérget, hogy neki azért jó, mert semmit sem vár, így nem is csalódik soha. De ahogyan idáig jutott, meglátta a templom felé vonuló halálra ítélteket, akiknek a szemében mégis csillogott valami, mert tudtak maguknak hazudni valami szépet, ami ringat, mielőtt megölne.

Ott állt, illetve ült hát megint Béla kétségek közepette, mint már százezer éve, tűnődve lassan, hogyan lehetne túlélnie ezeket a napokat, amikor szeretet csordogál a falakon, és még a rigók is jámbor boldogságot szarnak, a világ pedig sistergő olaj és narancshéj illatba merül, miközben a templomban nem is a lelkük üdvéért imádkoznak a hívek, hanem havazásért, hogy szép legyen a színpad, kerüljön is akárhány csípőtörésbe, mert semmit sem adnak ingyen. Így hát úgy határozott, hogy elkerülje az elmúlt évek nagy botrányait, amikor rendőrök cipelték el az éjféli miséről, vagy az oltárra alábocsátott Buddha szoborral akarta jobb belátásra bírni a tévelygőket, idén beáll a hazugsággyárba, és fahéj illatú lesz, ha beleszakad a lelke, akkor is.

Eleve elvetélt kísérlet volt, viszont sodorta magával a lelkesedés, amit a fröccsök ura bambán nézett csak. Azzal kezdte vég felé rohanását, hogy forralt bort óhajtott az illatos gőzök miatt, majd hazament, és a padlás porai alól előkotorta a múltját, Rudolfokat, kisdedeket, Máriák göthös maradékait, csillogó gömböket meg fényfüzéreket, és ezekkel felszerelkezve, mint valami mindenhez értő szaki érkezett vissza az ivóba, hogy ünnepet fabrikáljon a kopott abroszokra és a légyszaros ablakok pállott üvege mögé. Gyertyákat gyújtott az asztalokon, a villanyt lekapcsoltatta, bicebóca betlehemet fabrikált az ajtó elé, poros gömbjeit ide-oda akasztgatta, és minden örömök koronájaként fölszögezte az égősort, hogy majd teljes lehessen az áhitat.

Amikor szuszogva a konnektorhoz járult, hogy elektronokkal noszogassa a kajla égőit, akkor ütött be a nem tervezett, viszont sejthető ménkő. Nem gyulladtak ki azok a cafatok, de hiába vette elő az összes karácsonyi rutinját, és nézegette meg egyenként őket, nem lehetett beléjük életet lehelni. Amikor minden remény elveszett a fényes vigyorgásra, az történt, mint az összes traktoristánál, duplagyűrűsnél és bánatos szeműnél ilyenkor. A felgyülemlett feszültség egyetlen óriási káromkodásban összegződött, amelyben annak az anyját szidta, akinek a születését állítólag ünnepelni készültek. És nem az történt, mint az szokásban van az örömökre éhes házakban, hogy a nap csúcspontjaként zokogásban tört volna ki, legyintett inkább. – De legalább megpróbáltam. – Ezzel összegezte a kilengést, és látta, hogy megint igaza volt, csessze meg.

B-listás Mikulás

Tegnap hajnalban strammul átkúsztam a boltba, mintha szokványos, rigófüttyös, ónos esős nap kezdődne megint a NER dicsőségére, és látom ám, hogy a klozettpapírok mellett ott susmorog a Mikulás egy eladóval. Azt mondta neki, sajnos, teljesen be vagyok táblázva, amiből az következhetett az estére nézvést, hogy az eladó gyereke napnyugtakor szomorú lesz. Mikuláshiányban fog szenvedni, összetörik a kicsi szíve neki, és visító meg hisztiző megvonási tüneteket produkál majd a parkettához ütögetve magát.

Ebből is kitetszik, hogy a Mikulásra égető szükség van így, december elején, mint ahogyan a halkan szálló angyalokra és a gőgicsélő Jézusra a hónap vége felé, amely díszletek görög-római identitásunk origója és gyökere némethszilárdilag mintegy, nemzeti nagylétünk fundamentuma, ha jól belegondolunk. Nem lehet véletlen tehát, hogy a Soros-féle nemzetközi összeesküvés ezt a talapzatot támadja, és az lesz itt, minálunk is, mint a veszte felé száguldó Ausztriában, ahol még csak nem is konzultáltak Soros incselkedéseiről, és úgy is jártak, magunk közt szólván.

Napok óta terjedt a facén a szörnyű hír, miszerint Bécsben betiltották a Mikulást. Erre rengeteg egyszerű világlátású polgártárs rákkattant, szidva a libsibolsik kurvaannyát Gyurcsányig bezárólag, ahogyan az már szokásban van minálunk, Neriában. Tegnap aztán, ahogyan a boltból hazatértem, az is kiderült, honnan a hagymáz. A hirado.hu hivatkozott a 888.hu-ra, mint autentikus forrásra, akik az Österreich című orgánum olvasói levelei közt találták a szörnyűséget. A florisdorfi iskolában – így az összegzés – a karácsonyt már télünnepnek nevezik, Jézuska sem érkezik, a Mikulástól pedig állítólag félnének a gyerekek.

A nép eccerű gyermekeinek hangját még a Lajtán túl is meghalló oknyomozó lakájslapaj idéz is, utalva a szörnyűség eredetére: „Ez az integráció teljes félreértése, kérem, segítsenek. – írta egy névtelenséget kérő apa.” Célnál is vagyunk. Mielőtt tovább elmélkednék az őrületek fölött, meg kell jegyezzem, hogy nem sajnáltam nyomorult életemből legalább két órát, hogy végignyálazzam ennek az Österreich című lapnak az online változatát. Ilyesmit én abban nem találtam, olyat viszont igen, hogy örvendtek az ott bevezetendő melegházasságnak, meg vigyorogtak a karácsonyi receptek fölött a borvirágos orrú Mikulások is.

Hogy hazudnak ezek, az egyáltalán nem nóvum, viszont, hogy a labancok Mikulása mért fáj nekik, az egy érdekes történet. Ugyanezek az orgánumok fújják már napok óta a leckét, miszerint soha nem látott, hatalmas lánctalpasok támadják Brüsszelből a hazát, előttük Soros lovagol kivont karddal, hogy leváltsa a nemzetvédő kormányt, és olyat ültessen a nép nyakába, aki lebontja a kerítést, és niggerekkel toszatja szanaszét a bimbózó magyar szüzeket. Ha O. V. veszít – irgalom anyja ne hagyj el -, másnap a Duna-deltából fertelmes nagy uszályokon milliószám indulnak Budavára felé a terroristák, betiltják a Jézust és janicsárok űzik el a Mikulást.

Nem vagyok hülye, csak egy kicsikét. Épp annyira, hogy konokul böngésszem azt a gondolatvilágot, vagy a gondolat-nihilt inkább, ami süt Orbánból, a sleppjéből, a sajtójából, amiből így egyben valami elképesztő őrült massza kerekedik azt mutatva, hogy égető pokol lehet ezeknek a fejében. Ha következetesen végigvinném a lázárjukat, akkor tegnap reggel a boltban zokogva borultam volna a Mikulás nyakába, siratva őt, aki végleg elveszik, Rudolffal, csengőszóval és manókkal együtt. A Mikulás pedig bambán nézett volna rám, hogy ki ez a barom, mert azt sem tudja a szerencsétlen, ha jövőre nem a Viktor győz, akkor cseszheti, nem fotózkodhat a boltban, nem mondhatja, hogy hohohohó, mert mindennek vége lesz. Legalábbis a hirado.hu szerint, ami nem semmi egy delírium, ha jól belegondolunk.

De hogyan jött ki Máriából a Jézuska? Karácsonyi kérdésözön a négyévestől

betlehemTegnap pásztor voltam. A férjem József és szamár, a nagytesó angyal egy baba pedig Jézuska. Napok óta Betlehemről, és a szent családról faggat a négyéves, színdarabot tegnap kezdett írni. Mint Mária tekerte fejére a törölközőt és ringatta a bölcsőt, majd hírt hozott nekem, hogy megszületett a Kis Jézus vigyek neki ajándékot. Előkerültek tehát a legók, gyorsan építettünk is a kisdednek duplóházat.

Este a mesét is együtt hallgatta velünk – szóval családtag lett Jézuska. Apával jókat vigyorogtunk, a kérdések azonban okoznak némi nehézséget. Mert faggat folyton és néha nehéz a korának megfelelő választ kitalálni. Miért épp a Jézuska hozza az ajándékot? És az oviba – ahol ők díszítenek – is ő hozza? Egyáltalán hova fogja tenni nálunk? („Szerintem majd odébb teszi a kukát.”:))karacsony

Amióta betlehemes játékokat is látott még több kérdés merült fel benne. Anya: miért Betlehembe mentek Máriáék? Miért istállóban aludtak? Amikor aludtak, akkor szült Mária? És miért épp Mária szülte a Jézuskát? És hogyan jött ki belőle? És miért siettek a pásztorok? Meg miért vittek ajándékot? És ment velük a csillag? Aztán az ember válaszol, és újabb kérdésözönt indít el. Megnőtt a Jézuska is? És mivel játszott? Segített az apukájának? stb.

Már a szenteste koreográfiáját is megtervezte: a család a mamánál vendégeskedik, amíg a Jézuska itthon dolgozik. Aztán természetesen, amikor hazaérünk este, ő lesz a felderítő, elsőként fog berohanni és megkeresni a fát. „Aztán anya, kiabálni fogok, hogy juhéj köszönjük Jézuska!”. Na, akkor remélem véget ér a kérdésözön is. :)

Betlehemesek a karácsonyi, családi játszóházban

Karácsonyra hangolódtak a kicsik, és velük együtt szüleik arany vasárnap Szombathelyen az Agora MSH családi betlehemes rendezvényén.

_mg_0410

Ünnepi hangulatban, nagyon lelkesen készítették a díszeket kellékeket a fenyőfára.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0416

Gyúrták, formálták, díszítették a mézes kalácsokat. És boldog szemekkel nézték ahogy megsül, és új formát ölt a mézes tészta.

_mg_0412

Gyertyát is saját kezűleg készíthettek a vállalkozó szellemű gyerkőcök. E napon a látványról, szórakoztatásról igazi hagyományőrző betlehemező csoportok gondoskodtak. A kicsik tátott szájjal, nagy szemekkel csodálták a maskarába bújt embereket.

_mg_0363

Volt aki kicsit megrémült, de a többség nagyon is ismeri az efféle maskarás csoportokat, semmi félelem nincs bennük, és nagyon jól szórakoznak.

_mg_0376

Kellemes ünnepi hangulatú program volt ez, kicsit visszafogottabb érdeklődéssel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Árva állatokkal, és állatvédőkkel karácsonyoztunk

Idén is meglátogattam a Fekete István Állatvédő Egyesületet, hogy néhány fotóval bemutassam hogyan telik a karácsonyuk mentett,  befogadott állatok között.

_mg_0441

Idén szabadban, a telephelyen állították fel karácsonyfájukat, és ez alá gyűltek az adományok.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0459

Adományok amiket az állatbarát emberek hoztak el nagy szeretettel. És itt lehetőségük volt a kutyusokat is megismerni hiszen sok közülük nagytestű, és van olyan is aki nem barátkozik a többi kutyussal ezért őket örökbefogadó napokon nem láthatják.

_mg_0424

Itt viszont volt lehetőség megismerni őket is . Az egyesület karácsonyi dallamokkal forró teával forralt borral és finom falatokkal várta az ünnepeket, és a látogatókat. Természetesen ez igazán az állatok karácsonya volt így ők is kaptak ajándékot.

_mg_0449

Több  örökbefogadott kutyát is elhozott gazdája az állatvédők karácsonyi összejövetelére. Néhány mentett állat a legnagyobb ajándékot is megkapta ezen a napon. Szerető, gondoskodó gazdát, és új otthont.    

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Karácsony a Weöres Sándor Színházban

Ezüst vasárnap igazán népszerű volt a Weöres Sándor Színház karácsonyváró rendezvénye.

_mg_0068

Kicsiknek és felnőtteknek egyaránt kellemes, szórakoztató estében lehetett részük.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0042

A programok közt találhattak kézműves kuckót, karácsonyi manógyárat, kézműves és képzőművész vásárt, karácsonyi mesekuckót, meséket diafilmekről, karácsonyi kaland kuckót adventi ügyességi játékokkal.

_mg_0104

 Kulisszák mögötti Színházbejárást.
Vidám jelmezes, maszkos átváltozó showt a fodrász tár munkatársaival, Kelemen Zoltán és Varga Richárd előadóestjét, majd az est zárásaként, Szabó Tibor és barátainak koncertjét, a Karácsonyi meseautó – zenés utazást hallhatták.

_mg_0156
A rendezvény ideje alatt működött az adomány kuckó. Adománygyűjtés (használati tárgyak: pl. ruhák, könyvek, játékok stb.), a szombathelyi Adomány Pont és Közösségi bolt részére, a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat részére, és a Fekete István Állatvédő Egyesület részére.,

_mg_0026

A képekre kattintva további fotók láthatók.