Le a gigán

Elleszünk egy darabig még ezzel a csalás, nem csalás dichotómiával, és a végén úgyis kiderítik, hogy minden rendben folyt, csak pöttyet fáradtak voltak a hurkás ujjaikon számláló népek, hát emberből vannak ők is. De mégis rájuk ront a baloldal, amely nem ismer sem Istent, sem embert, csak a Sorost.

Szép lesz ez így a lemenő Nap sugarainál, de a stigma már a rendszeren van, és egy életre ott is marad, rossz szájízt és méla hányingert hagyva maga után, de ezt már évek óta ismerjük. Ez a NER leglényege, amelyben olyanok a polgártársak, mint a libák.

Ha akarja a proletár, ha nem, kapja a naftát a gigájába. A szegény libákkal is kicseszett az EU, először bőszen védte a hosszúkás torkukat, aztán magukra lettek hagyva, és most már tömi őket boldog-boldogtalan. Mint a Fidesz az őt nem óhajtó népet. Viszont nem értem, ha ennyire utálnak valakit, akkor hogyan képes élni egyáltalán.

Pedig tud. Itt van nekünk mindjárt Németh Szilárd, neki sem lehet egy leányálom a létezés. Most már másodjára szembesül azzal, hogy őt Csepelen sem a szépségéért, sem az eszéért nem szeretik, hiába osztotta meg a nagyérdeművel még a velős pacal titkát is, semmire sem ment vele.

Mint ahogyan nem volt elég a magyarul nem tudó magyarok támogatása sem, akik kisbuszokkal érkeztek harmincasával, hogy ne az legyen, amit a csepeliek akarnak, hanem, amit Orbán. Ebben benne van az ordas csalás lehetősége, de az is, hogy minden rendben volt, és ezt most már senki nem tudja ellenőrizni, mert nem hagyják.

Ilyen cukiságokkal van tele a rendszer, s mindeközben van pofájuk az eredményjelzőre mutogatni, sőt, a soha nem volt mértékű felhatalmazásra hivatkozva a migráncsok helyett kijelölni a legyalulni óhajtott honfitársakat, és az aljanép számára hallgatólagosan megmutatni a lincseléshez vezető biztos utat.

Rohanunk a forradalomba, mondanám Ady Bandi után szabadon, ha így lenne, de nincsen. Lenin apánk tézise szerint akkor van forradalmi helyzet, ha az alul lévők már nem akarnak a régi módon élni, a felül lévők pedig már nem tudnak a régi módon kormányozni. Ez viszont minálunk egyáltalán nem igaz.

Itt a felül lévők egyáltalán nem kormányoztak, teljesen más folyt helyette, amit nevezhetnénk rablásnak is bízvást, de ezt meg teljes szívvel óhajtják tovább űzni. Másrészt az alul lévők egy része egészen jól érzi magát a szarhalom közepén. Forradalom nem, polgárháború még lehet, mert az ország jelen pillanatban egyetlen nagy hangulatban van, méghozzá meghatározhatatlanul különösben.

A hatalom kitartóan cukkolja a polgártársakat, amitől még a legjámborabb hintaló is fölnyerítene, nemhogy a keményen dolgozó, szarrá szívatott proletár. Mert ezek a népek nincsenek jogilag kellően fölvértezve, és nem értik a Fidesz-állam működését, amely ez: „Quod est necessarium, est licitum”, amely szűk magyarsággal így szól: ami szükséges, az törvényes.

Még egyszerűbben: nekik fütyöl. Olyannyira, hogy a rezsiembert emlegessük megint, a népek egyértelműen elmondták, hogy rohadtul nem kell nekik a manus, mégis a rezsim sarokköve ő, még kap majd egy görög-római miniszteri tárcát, így elég méla hangulatban vagyok ettől a napfogyatkozástól.

Leginkább azért, mert például soha nem láttam még libát okádni. Az a hülye is, belétolják az anyagot, hogy a máját vegyék, de annyi esze nincsen, hogy egy pávatollal megbirizgálja a saját gigáját, és pofán okádja a kínzóját, ha tetszenek érteni ezt a körmönfont metaforát.

Nincs is halál

Mint azt a Kontroll Csoporttól tudjuk az idők kezdete óta, a halál és a hatalom sajátos viszonyban vannak egymással. Ha nem emlékeznénk rá boldogult úrfikorunkból, akkor ide is másolom miheztartás végett, meg, hogy jó legyen, azért:

„…Az értelmed kettős értelem. A civilizáció túltesz az életen. A test repül, a lélek hálni jár. A halál az állam szolgálatában áll. Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz. Rákkeltő lettél, gyűlölnek, amerre mész. Mentsd föl magad, mielőtt lenyel a föld. Ártatlan ember vagy, aki már embert is ölt…”

Mindezt akkoriban mesélték el a megvadult magyar fiataloknak, amikor miniszterügyök úr még a KISZ kebeléből védte a keresztény hitet meg a kultúráját, ami már akkor sem volt neki. Ennyit arról, hogy ki zavarta ki az oroszokat, meg, hogy ki volt forradalmár Kádár apánk III/III-asai ellenében.

Azóta baromi sok víz haladt tova a Duna medrében, olykor koronákat ringatva magán, ami azt is jelezte, hogy a szabadság kósza fuvallata, amely megérintette egy röpke időre a tépett fülű magyar proletárt, el is ingott, tovaszállt, midőn miniszterügynök úr kezdte úgy vélni, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, a hülye magyarok meg el is hitték neki. Ennyit a rendszerváltásról.

A Kontroll Csoportnak azonban máma is igaza van, a halál nem csak az örökké épülő szocializmusban, hanem most, a bimbózó fasizmusban is – amely egyre inkább a nácizmusra hajaz – az államot szolgálja a lehető legváltozatosabb módokon.

Sajátos szimbiózisban van ez a kettő, ezen belül pedig a hatalom bitorlói hol tagadják, hol meg kihasználják halál-cimborát, mikor mit kíván az aljas céljuk. Viszont nem komilfó Istent játszani, és nem csak liturgikus meg dogmatikus, hanem esztétikai és etikai okok miatt sem. Ilyen cafrangokkal viszont miniszterügynök úr és kiszolgáló személyzete egyáltalán nem foglalkozik, midőn kimeredt szemmel és csikorgó fogakkal haladnak a nácizmus felé vivő biztos úton.

A halál és ők például antagonisztikus ellentétbe kerültek szerdán, amikor is a Magyar Szociális Fórum tájékoztatta a bamba közvéleményt arról, hogy a mögöttünk hagyott télen kétszáz honfitársunk fagyott meg. Ezzel az egyszerű közléssel azonban kihívták maguk ellen a fasiszta sorsot, és a szomorú valóság bemutatását „gyalázatos firkálmány”-nak, „hazugság”-nak, „liberális maszlag”-nak minősítették, őket magukat pedig „hazaáruló”-nak nevezték, és úgy vélték, „ugyanott a helyük, ahol a Duna-parti cipőknek”.

Így indul útjára a Fradi pályán is folyton zakatoló vonat, amelynek ritmusát Kubatov, listatulajdonos elvtárs szabadult gyilkosa vezényli, miközben meg Dávid Ibolya nem ért a focihoz, de elszabadult csak a képzeletem.

Csak annyit akartam megmutatni, hogy halál elvtárs olykor-olykor kínos bír lenni, mert fityiszt mutat annak a hazugságnak, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. Hogy a kórházakban is hullnak a népek, mint a kajla legyek, az is csak kitaláció és bolsevik propaganda. Én is büdös komcsi vagyok, amikor azon csodálkozom, hogy apám, midőn a kórházban meghalt – ami vagy igaz ugye, vagy nem -, mért volt olyan sárga, mint valami takarmánytök.

Ez a rikító szín az én olvasatomban kósza szepszisekre utal, a kórházéban meg nem, de, hogy kinek lehet igaza, azt úgyis csak miniszterügynök úr tudja attól függően, hogy melyik változat tartja meg őt a hatalmában.

Olyankor például egyáltalán nem létezik halál, amikor reá kell voksolni. Holtak hosszú serege áll sorban például, hogy csontos kezeivel reá tegye azt a nyüves ikszet, így tehát nem is Ady, hanem Orbán menetel a halottak élén. És most tényleg én kérek elnézést a felelőtlen morbiditásért, pedig csak annyi a bűnöm, hogy tükröt tartottam a NER elé, és nem tehetek róla, ha ferde a képe.

Különben is rohadt jó a megmurdelt polgártársaknak, mert miniszterügynök úr emberséges rendszere mindenkinek kegyesen megengedi, hogy elkaparja saját magát, ha nem bírt élni az elébe táruló végtelenséggel, és annyit is ért életében, halálában meg pláne.

Mindeme örömök után testvéreim az úrban, leljünk közösen vigaszt Mary Elizabeth Frye keresetlen soraiban, amelyeket ő az itt maradóknak óhajtott nyújtani. Addig tegyük, míg le nem nyúlják ezt is, és pártszlogen lesz belőle. Bár belenézve mondjuk Németh Szilárd bamba, agytörzsi tekintetébe, ettől nem igazán kell tartani, de azért mégis. Vigaggyunk tehát:

„Ne jöjj el sírva síromig,/ Nem fekszem itt, nem alszom itt;/ Ezer fúvó szélben lakom,/ Gyémánt vagyok fénylő havon,/ Érő kalászon nyári napfény,/ Szelíd esőcske őszi estén,/ Ott vagyok a reggeli csendben,/ A könnyed napi sietségben,/ Fejed fölött körző madár,/ Csillagfény sötét éjszakán,/ Nyíló virág szirma vagyok,/ Néma csendben nálad lakok./ A daloló madár vagyok,/ S minden neked kedves dolog./ Síromnál sírva meg ne állj;/ Nem vagyok ott, nincs is halál.”

Boldogok a tetőfedők

Németh Szilárd már megint magához igazította a világot, és egy nagyot feredőzött is benne. Pétfürdőn tartott előadást a saját, jól bejáratott közönségének, ebből fakadóan pedig egészen jól meg is értették egymást, így a szeánsz tanulsága az volt, hogy a részeges bölcsészek fölöslegesek a munka alapú társadalomban, mert elszívják a ’zoxigént és fölzabálják a felesleges zabot.

Nem árt betűhíven idézni a rezsi koronázatlan királyát, mert szavai a végtelenbe mutatnak. Valami fortyogó fideszmasszába, amelyből munkás dolog a menekvés, olyannyira, hogy sokaknak egyáltalán nem is sikerül, és így hülyülnek meg Németh Szilárddal együtt, szegények. Ezt mondta a mi bálnánk:

„Ma már mindenkitől elvárás, hogy diplomája legyen, de olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat, némelyik. Avval nem lehet elhelyezkedni, a magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni. Egyáltalán, semmi ilyen nincs. Hát ne vicceljünk.” – ezek után kavarta ide a tetőfedőket, mondván: „attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, és mennyivel jobban is jön a szakértelme.”

Most én kérek elnézést kies honunk mindahány tetőfedőjétől, hiszen ők is láthatják, nem én vertem a farkukkal a csalánt, hanem az alelnök és birkózóisten, valamint konyhatündér.

Hogy teljes legyen a káosz, a lelkes közönség azt is megtudhatta tőle, hogy a nyugati országok leszoktatták az embereket a munkáról az elmúlt évtizedekben. Ha ehhez pásszítjuk az überminiszter bécsi kis színesét a keringők rothadó városáról, totális lesz a csőd.

Itt már csak a hit játszik, polgártársak. Olyas, mint amikor Brian a jó édesanyjával nézi és hallgatja a prófétát és megváltót, aki – szerintük – a sajtkészítők boldogságáról értekezik. Ilyen tudással felvértezve aztán követik is Brian tökét és papucsát a népek, és még azt is megkérdezik tőle, hogyan menjenek a picsába.

Mindez nagyon mókás ott a filmen, 2018-ban személyesen átélni nem annyira. Mert a totális sötétségben azért mutatkozik némi rendszer is, a gyűlölet filozófiája. Hogy a péti szerencsétleneket az egyetemisták ellen uszítja épp, a dologtalanok ellen, akik a dolgozó nép vérét szívják, az élősködők.

Fel nem bírom sorolni, hogy ki mindenki ellen lett már kiadva a napiparancs, és már nem is érdemes, mert mindenki ellen, aki rajtuk kívül áll. Véletlenszerűen kiválasztott rétegek, személyek, intézmények, mindenki és minden, aminek a végén szinte logikusan jut el odáig Kövér et., ha nem ők nyernek, akkor Magyarország megszűnik létezni.

De ez már megtörtént. Míg szegény J. A. nem tudott mást, mint szeretni, görnyedve terhei alatt, ezek ugyanígy vannak a gyűlölettel, és egy ilyen országban nem, hogy nem lehet, nem is érdemes élni.

Ezért tényleg az van, mint amit Bödöcs Tibor is elmesélt, amikor kérdezték tőle, Gyurcsánnyal mért nem volt annyira kérlelhetetlen, mint most Orbánnal. Azt felelte, az nem volt élet-halál kérdés. És milyen igaza van. S ha már nála járunk fössük le az ő szavaival a némethszilárdok világát:

„Fájdalmasan hatalmas, mély magyarsággal köszöntöm ribizliszemekként szétgurult hun-morzsalék népemet a Camden Town-i lángosostól a St. Thomas boncnokáig. Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus. Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell! Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak. Gyere haza, fiatal! Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson? Nézd meg anyád visszereit az Instagramon! Gyere haza, fiatal! Gyere haza, fiatal! Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”

Vége van.

Ecce homo

Manapság a kulináriák mennek, meg az Ottó. A Tóth Ottó. A nemzeth még meg sem emésztette a tücsköket, amelyeket Soros Gyuri bácsi tolt le a torkán, mint a libákat tömni szokás, erőnek erejével, máris itt van neki Németh Szilárd csirkeszárnya.

A rezsi őre, a nemzetbiztonság harcosa, a Szélberniölő momentán fakanállal mutatja a beléje ájult egyedeknek, hogy nem robot ő, hanem húsos, véres organizmus, ugyanúgy megverve az éhség mardosó érzésével valamint a szarás gyönyörével és keservével, mint akármelyik csonthéjú nyugdíjas.

A Csepeli Hírmondó című nyomdaipari termékben, amely fogantatásától a komcsik basztatására és egyetlenünk csodatételeire alapozva írja a sajtótörténet rongyos lapjait, ámde arany pennával, állandó rovata van Németh Szilárdnak, „Így főzök én” címmel.

Az e heti számban csirkeszárnyból varázsol, vonszol elő mintegy elmondhatatlan kéjeket, alapozva arra, hogy ez a madárvégtag a lábával együtt a nyugdíjasok steakje. Ez az ő mannájuk a szürke köznapokon, amikor nem olvashatni és láthatni Németh Szilárdot, bár az ilyenek viszonylag ritkák, sőt, voltaképp nincsenek is.

A mesterséf ott követi el a hibát, hogy libazsírral operál, ezzel buktatva le magát, mert ilyet nyugdíjas sohasem látott, és keveri a gépolajjal. „Mivel a szárny viszonylag zsírtalan és rövid ideig főtt a levesben, libazsírral oldom meg, hogy az ízek, zamatok, vitaminok kioldódjanak.” – így az ínyesmester, és csak csettinthetünk.

Vannak még Michelin csillagos ötletei, már tavaly ősszel is egy füstölt nyelves pacallal vágott vissza a menzareformról kérdező „sznob és cinikus libsi sajtónak”. A pacalról akkor elmondta, „ha még kerül bele egy kis velő, akkor az isteni és mennyei tud lenni, és szerintem egészséges is”.

Ezen lehetne vitatkozni, de az vesse rá az első követ. Ellenben azon merenghetünk csöppet, hogy itt a disznó agyának élvezetére buzdít, amely bizonyos kultúrkörökben legalább annyira bizarr, mint Fazekasnak a szöcske, tehát voltaképp nincs miről beszélni.

Továbbá, ha ezt az egészet a filozófia-fizika-kémia elefántcsont tornyából nézzük, akkor érdektelen is. Még Sheldon, tőle szokatlanul totál máttósan tette fel a kérdést hallgatóságának, hogy mi a világegyetem, és természetesen választ nem várva ritmikusan elkezdte sorolni a periódusos rendszer elemeit, és milyen igaza volt.

Ilyen szupernova robbanások után az űrben szétszóródott anyagból áll minden, az egész nyüves életünk. A rohangászó elemek pedig teljesen váratlan molekulákat adnak ki, az egyikből szöcske lesz például, a másikból meg Németh Szilárd. És ez is érv a kreacionizmus ellen, hiszen a teremtő akkorát nem hibázhatott, hogy ilyet alkosson, hacsaknem sok tablettással hűsítette magát.

Az étrendre visszatérve még: nem véletlen, hogy a rezsidémon rajong a velőért, a rozsomák is ezt teszi. A menyétfélék e legnagyobbikának olyan erős a fogazata és a harapása, hogy a csontot is kettéroppantja, és idevezülten hörböli a velőt, míg például a bamba medvék korgó gyomorral hajkurásszák a jávorszarvasokat.

Más szemszögből azt is tudjuk, hogy az emberré válásban is nagy szerepe volt a másik élőlény agya megzabálásának, hiszen a fehérjében és zsírban gazdag velő segítette a cro magnonit, hogy az ő diónyi agya is növekedjék.

Viszont, ha ebbe belegondolunk, az elkövetkező pár millió évben jó esély mutatkozik arra, hogy a velőzabáló rozsomákból is ember legyen. És lehet, már meg is történt, ahogyan Németh Szilárdra tekintünk, midőn fakanállal a kezében mosolyog. Képüknek ezt a címet is adhatjuk: „Ecce homo”.

És tényleg, a NER által kitermelt organizmusok ilyenek, akik létük lényegét kolbásztöltésben, pálinkázásban, szotyolázásban, gumicsizmában flangálásban, malacólak meglátogatásában vélik megtalálni, így óhajtva demonstrálni, hogy ők is a nép eccerű gyermekei.

Valóban azok, megrekedve az ugaron, a malmok alján. Ilyen tenyeres-talpas manusok ők gyűrött zakóban, akik a magyar néplelket velőzabálással őrizgetik Sorostól, eközben pedig megfeledkeznek arról, hogyan hajigálják a szart a saját propellerjükbe.

Ugyanis, ha emlékezetem nem csal, nemzeti nagylétünket a muszlimoktól óvjuk, akik nemhogy tücsköt-bogarat, még csak mangalicát sem esznek. A csúszómászók és ízeltlábúak élvezete a sárga bőrű, vágott szemű emberek sajátja, velük viszont már csak a seggünkön meglévő piros pötty miatt is egyek vagyunk, ha nem tévedek.

Érti most már ezt az egészet a rosseb.

A brüsszelita gáz

A rezsi egy pillanatra kiszabadult Németh Szilárd halálos öleléséből, és ezt ő szemlátomást nehezen viseli.

Az egész téboly úgy kezdődött, hogy a nagyhatalmú sündisznócska – bocs tüsik – látogatást abszolvált a TEK-nél, hogy a csapatok harckészek-e, meg, hogy lemosták-e már a föliratot a páncélosukról, ami a karácsonyi forgatagban ráfújódott, míg a bátrak terroristát kerestek a jászolban meg a szamár füle mögött. Itt a kikelet mindjárt, legyenek má’ fössek a harcosok, ha valamelyik urnánál nyolcadikán elszabadulna a pokol, és rossz helyre rajzolnák az ikszet.

Minden rendben lévő volt, csak az a kurva Brüsszel rajzolt gondülte csíkokat megint Szilárdunk zsírtól telt tarkójára. Mer’ az E.ON olcsóbban akarja adni a gázt, mint ahogyan a rezsicsökkentés nagykönyvében az évekkel ezelőtt megíródott – ez derült ki, midőn Szilárdunk a TEK után sajtótájékozott -. Nemá, ugyehogy. Ez a sorosista E.ON úgy hekkeli meg a rezsiharcot, hogy olcsóbbé fűt meg főz a nemzethy gázszolgáltatónál. Borzalom, hová vezet ez.

Azt mondta az imperialista E.ON, hogy a szabadpiacról szerzi be a naftát, ezért árat csökkent, amivel éves szinten az ő fogyasztói olyan tizenháromezer pénzt spórolhatnak, ami több mint egy Bözsi. Hallatlan. Az ilyenekkel, amikor nem a Rétvári jelenti be, hogy mennyit hagyott a ’zemberek zsebében a Viktor, miután szuszogva szétlopta magát, szóval az ilyen váratlan helyzetekkel nem tud mit kezdeni a csürhe, mert kicsúsznak a kezéből a dolgok. Megkérdőjeleződik a mindenhatóság nimbusza, következésképp csak hápognak, mint most a rezsi atyaúristene is.

Viszont, hogy mit, az megér egy misét. Erre tessenek gombot varrni, hogy azt kérte, az emberek ne hagyják becsapni magukat. Megjegyezte: aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az “kimegy a szabadpiacra” két évre. Németh Szilárd az E.ON-nak azt javasolta, “kicsit fogja vissza az agarakat”, és ne avatkozzon be a választásokba. Mert, hogy Németh szerint az energiaszolgáltató ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Most levegőzzünk kicsinyég, és vonjunk mérleget.

Íme, hölgyeim és uraim, ide vezet a gát nélküli lojalitás, a totális szervilizmus és a hatalom végtelen akarásának furcsa, rothasztó elegye. Hogy elmegy tőle az ember esze. Most jámborul azt mondom a mi bábunkra, hogy idióta. És, ha azt hiszed, ezzel megengedően, mint egy agyilag lassú, dagadt óvodást jellemeztem őt, akkor tévedésben leledzel. A szakirodalomban ugyanis a félkegyelműség fokozatai az imbecillis, debilis idióta sort mutatják. Ez utóbbiba fér bele az is, amikor a szerencsétlen delikvens taknya-nyála összefolyik, és ennyit a testi tünetekről. Meg én kérek elnézést.

Hanem a lelke. Az a katyvasz, amiben tort ül a bamba gonoszság, és egy idő után azt hihetnénk, hogy nincs lejjebb, és tényleg nincs. Ott ül ő mindennek az alján, és az ilyen böfögések csak a masszív sötétség bugyborékai, mert már rég eljutott a négy láb jó, két láb rossz olyan igazságához, amin kívül egyéb nem is létezik. Esetünkben például a nemzeti gáz drága, a nemzeti gáz jó, a brüsszeli gáz olcsó, a brüsszeli gáz rossz őrületéhez, amit kiegészít néhány migráncs és Soros felüvöltés, amikor nagyon fáj neki.

Ez, hogy tutul, mert a népek olcsóbban kaphatják a gázt, mutatja, hogy a szaros politikájukról minden máz leomlik végül. Nem a polgár, a család, a kereszténység – meg még milyen hazug agymacskájuk van – a fontos, hanem csakis a hatalom meg a csókosok, és mindenáron. Nem akarok én nagy szavakat használni, de ez az út vezet oda, majd, hogy robbantsunk fel mindent, ha már nem lehet a miénk, meg, hogy ez a nép nem érdemel meg minket, így pusztulnia kell, mert elbukott. Ilyen történelemkönyvi párhuzamok ugranak be hirtelen-váratlan.

Csöndben jelezném töketlen ellenzékünk számára egyébként, hogy itt van egy újabb ziccer. Ahogyan Lendvai Ildikó 2002-ben lassan mondta, hogy Orbán is megértse, nem lesz gázáremelés, most is tagoltan kéne a panelproli tudatába injektálni, hogy nem lesz gázár-csökkentés, amíg ezek vannak. Egyszerű játék ez, és még hatása is lehet. Vagy ha nem, hát kisnyúl, és eljön az idő, hogy nemcsak azt mondják meg, mennyiért fűtheti a ’zember a seggét, hanem azt is, hogy ki kaphat gázt, hogy meg ne fagyjon. Viszont én szóltam.

Listák

Hát, gyerekek, ez már nem tréfadolog, hogy az NVB is nekilátott lerendezni a választásokat, mert azt óhajtja, hogy maradjon a gazdi még a trágyahalom ormain. Azon is lehetne visítani – viszont most sem teszi senki -, hogy belengették, ha visszalépések történnek egymás javára, akkor a visszalépő listája ugrik.

Ilyen sem volt még eddig, és most ez is, mégis van. Olyan ez a választási rendszer itt minálunk, hogy állandóan lehet farigcsálni rajta a NER győzelme érdekében, ami babramunka, meg macerásabb is csöppet, mint az egypártrendszer, de minden fáradságot megér, mert demokráciát lehet hazudni vele.

Ezeket a listákat törölni óhajtják, mások viszont gyarapodnak veszettül. Például Rogán et. is kinyilvánította, hogy van nekik listájuk azokról, akik konténerszám hordják a migráncsokat bele Mária országába, de azok mégsincsenek itt. Csakis azok, akiket ők hoztak be, de ezt már ezerszer szétragoztuk, ugorgyunk.

Tegnap még megengedően és göcögve meséltem Németh Szilárdról, és küldtem el a jó francba némi svejki segítséggel, viszont mára eljátszotta a jogait, hogy megsimogassam a nagy buksiját, és úgy mondjam neki, hülye vagy fiam, leülhetsz. Azért kell összehúznom a szemöldömet, mert már túlzottan kukorékol a nemzet biztonságát óvni óhajtó bizottságában.

Ő is listát gyárt lassan, hogy ki teheti be a lábát oda, Szél Bernadett mellett most már Molnár Zsolt sem. Meg lehet ezt oldani így is, hogy ráfogjuk másra, ő a nyuszi, közben meg törölgetjük a kakaótól iszamos szájunkat. Viszont ilyet óvodákban szoktak, igaz, nem sokkal több, amit itt összedelirálnak, mint egy homokozós affér.

Ilyenben Szijjártó et. is otthonosan mozog, most éppen az ENSZ főtitkárát oktatta ki Orbán et. hamis igazáról. Neki meg arról van listája, hány nagykövetet és külügyért küldött el a jó kurva anyjába, így azt is fel kéne jegyezni a noteszába, ki az, aki még szóba áll velünk egyáltalán. Trump az nem, így hát, nem is megy hozzá Orbán et., mert momentán nincs mit megbeszélni vele. Ja.

Aztán listája van az ÁSZ-nak is, hogy éppen kit, melyik pártot kell halálra szívatni Szaporodnak tehát az adminisztrációs módszerek, amelyekkel olyan tisztára és csúszósra söprögetik a Fidesz előtt a pályát, mint valami betépett curlinges. Tudják, az a jégen csúsztatós kanadai nemzeti sport.

Vannak olyan listák is Kubatovnál, hogy kiket lehet harcra hívni székházak megvédéséhez, meg arról is, kivel érdemes levelezni konzultációilag. Ez érdekes egyébiránt. Én például soha, semmikor egy rohadt levelet nem kaptam, és ezzel nem azt panaszolkodom, hogy hiányzik, hanem azt a sanda érzésemet látom igazolódni, hogy én is szerepelhetek valamely névsorban. Mint végleg menthetetlen, vagy, mint akit majd föl kell kötni, ha arra szólít a haza.

Így állunk most, gyerekek, listailag. József Attila kora jött el újra az aktákkal, és a helyzetünk is olyan reménytelen, mint neki, szegénynek. Isten nincs, ha meg mégis van, akkor nekik fütyöl csakis. Másrészt meg puskaporunk sincsen, amit szárazon lehetne tartani. Jóccakát.

El a kezekkel Németh Szilárdtól

Mindenki prüszköl itten, akár egy náthás malac, hogy Szilárdunk az Arany János-emlékév fővédnöke volt. És? Ez nagyon is jól áll neki. Gondoljunk csak bele, és mindenki, aki most levegőért kapkod, akkor meg milyen jó érzéssel kuncogott, amikor a „Magyar vándor” című moziban a Fekete Laci volt Toldi maga, és hajignálódta a purhabból készült malomkövet.

A NER-ben ez a kép él Aranyról, ennyi maradt belőle. S mivelhogy N. Sz. alkatilag és horizontjában is egyívású Feketével, aki már ezer éve, meg míg a világ és még plusz hét nap, a világ legerősebb embere, tehát az „akikre büszkék vagyunk” tabló közepén csücsül, a reá hajazó Németh épp kapóra jött, ha már az irodalmárok kipusztultak a vérzivatarban, és itt maradt nekünk az egy szem Kerényi.

Különben is, mi feladata van egy fővédnöknek a NER-ben? A megfelelő helyre utalgatni a lóvét, és ez az Arany-féle még botrány nélkül is abszolválódott. Az sem derült ki például, hogy mondjuk Ákos, a dalnok együtt küzdött Toldival a toportyánok ellen, ilyen se szerepelt egy plakáton sem, akkor meg mi a jó franc bajotok van polgártársak? Ráadásul Németh még a birkózásban is legalább annyira otthonos, mint Aranyban.

Viszont tényleg aranyat ér ez az ember, legalább annyira, mint a mi Tállaink. N. Sz. göcsörtös élete során már munkálkodott az oktatás, a turizmus és a kultúra területén egyaránt, most pedig rezsiben és birkózásban utazik elsősorban, de mókamester is, ezt se feledjük. Mert milyen unalmasak volnának a napjaink nélküle, ha a bicskát nyitogatja is az ember zsebében, mégis csak vele van a móka meg a kacagás.

Mert az öniróna hasznos tudomány, viszont másokon röhögni még jobb. N. Sz. jó helyen van ott, ahol van. Mert tudtad-e én nyájasom, hogy hősünk eredetileg tanító volna? Ugyehogy nem. És azt képzeld el, ha még mindig a kis kölkeknek mesélné a Toldit, hány ígéretes gyermek rekedne meg a fejlődésben, miközben úgyis fogy a magyar. Sőt, ha mondjuk Kósára bízták volna ezt a nemes feladatot, akkor meg a kupakokba fulladt volna bele az egész nyüves cirkusz.

Jól volt ez így, ahogyan lezajlott. A magam részéről N. Sz. számlájára azt írnám csupán, hogy fővédnökként, miután a lopásokról rendelkezett, nem hatott oda, hogy Aranyról ne a bamba Toldi jusson a panelproli eszébe, hanem az „Őszikék” írója pédául, aki a tölgyek alatt szeretett ücsörögni, és Ady előtt utat talált a kábé száz éves késésben lévő magyar irodalom számára a modernitás felé. De ez már annyira delikát dolog, hogy szerintem még Bayer sem ért hozzá.

Így hát, arra jutottam, hogy Hasek tollaival ékeskedek inkább, és bemutatom az ő szavaival, milyen érzéseket generál bennem az illusztrációként idebiggyesztett N. Sz. portré:

„…- Tizedes úr – mondta az egyéves önkéntes -, így, ahogy a zengő hegyeket és az illatos erdőket nézi, maga Dante alakjára emlékeztet engem. Ugyanaz az átszellemült költőarc, gyöngéd szívű és lelkű férfi, minden nemes indulatot befogadni készen. Maradjon, kérem, így ülve, oly jól illik ez magához. Milyen lelkesülten, minden mesterkéltség és kényszeredettség nélkül dülleszti a szemét a tájra. Kétségtelenül arra gondol, hogy milyen gyönyörű lesz, amikor tavasszal e kopár tereken tarka mezei virágok szőnyege terül majd el…”

Ezzel szemben a face népe, ha szintén a Svejkből idézne, ezt másolná ide N. Sz.-re gondolva:

„..- Maga nem tehet semmiről – folytatta csitító hangon az egyéves önkéntes -, az élőlényeknek igen sok fajtáját és csoportját a természet tökéletesen megfosztotta az intelligenciától, hallotta már azt a kifejezést, hogy emberi butaság? Nem lett volna határozottan jobb, ha maga valami másfajta emlősnek születik, és nem viseli azt a hülye nevet, hogy ember és káplár? Óriási tévedés, ha azt hiszi magáról, hogy maga a legtökéletesebb teremtmény ezen a világon. Ha levágják a csillagjait, akkor maga egy nulla, akit teljesen érdektelenül agyonlőnek minden lövészárokban, minden fronton. Ha odavarrnak magának még egy olyan kis piszkot, és a zupás nevezetű élőlénnyé léptetik elő, akkor se mondhatjuk el magáról, hogy most már rendben van. A maga szellemi láthatára csak még jobban összeszűkülne, s ha majd végső nyugovóra helyezi valahol a harctéren azokat a kulturálisan elsatnyult csontjait, az egész Európából senki se fog sírni maga után…”

Hát, így valahogy, viszont nem szép dolog ez, polgártársak, méltatlan. Kikérem magamnak a Sziszi bántását, állócsillagunk ő minekünk, azért. És most mindenki nyugodjon meg, mert attól megnyugszik. Jóvan.

Jöttmagyarok

Németh Szilárd, ez a tenyérbemászó-lángosképű, sehonnai mitugrász már megint beleszaladt a kifent rohamkésbe, de nem fél a büntetéstől. Az történt, drágáim, mint bizonyára értesültetek róla, hogy a permanens kampány bódító lázában vért hugyozott, hogy fogást találjon Szél Bernadetten, amit meg is lelt ugyan, de minek.

Szóval, rövidre zárva, kitiltotta az LMP frissen facsart nagyasszonyát a nemzetbiztonsági őrsi gyűlésről, mert ő magyarságunk kockázata, mer’ olyan migráncsos. Ezt azzal vélte alátámasztani a rezsibirkózó, hogy az LMP-nek egy bizonyos Janan Mirwais dolgozik, aki a lángosképű szerint turbános manus, afgán terrorista, aki tojásgránátot vacsorál, csak rá kell nézni.

Megtörtént az öntökön-lövés minősített esete, ugyanis ez a Janan úgy gondolta, ne szórakozzanak már vele, és udvariasan bemutatkozott. Levette a polgári kalapját, és tudatta a megjelentekkel, hogy ő magyar állampolgár, itt járt oviba meg isibe, és itt lett jogi doktor, akárcsak a zOrbán, azzal a módosítással, hogy ő dolgozik is.

Sőt, annyira dolgozik, hogy volt már neki a főnöke Martonyi János, de Schmidt Mária, és még Balog Embertelen Páter is, Bin Laden viszont nem. Szóval katyvasz van, meg bukovári, ez azonban egyáltalán nem zavarja a fijúkat, engemet viszont igen, hogy utána is gondoltam, mi lehet a baj a nemzethy oldalon. Mér’ fáj nekik ez a Janan.

Antall tekintetes úr kezdte az egészet, aki áldatlan működése nyomán előkerültek a ládák mélyéről a bocskaik, újra csattogtak a bokák, és Zsírtáltosunk – ha van, aki emlékszik még Csurka böcsületes nevére – delirálása után vissza is zuhantunk a Horthy érába, és nekiláttak népiesezni meg urbánusozni, hogy eljussunk mára a kietlen sivatagunkba.

Máma ezt védelmezi a zOrbán, mint kultúrát és kereszténységet, amibe lehet bármennyire magyar, ilyen Janan nem fér bele, mert nem érintette meg őt születésekor Szűz Mária és a pilisi szívcsakra. Ő, meg az ilyenek csak olyan jöttmagyarok, akik ugyan nem erőszakolják meg az asszonyainkat, de a globális agyukkal nincs igazi helyük a gémeskút mellett.

Ha jól megnézed én nyájasom, ezek a Németh László féle ökörséget szajkózzák. Igaz, nem tudnak róla, mert nekik Bayer a horizontjuk, a plecsnivel jutalmazott tahó-bugris stílusával és gondolatcsíráival, de abból is csak az ordítást értik. Bunkók szegények, na.

Ez a Németh – aki nem is volt olyan rossz író, sőt, klasszisokkal volt jobb, mint pölö az istenített Albertjük, de ezt most hagyjuk – 1939-ben megírta a „Kisebbségben” című tanulmányát, amiből kiderült, hogy gondolkodónak viszont csapnivaló és máig hatóan kártékony. S bár irodalomról mesél, mégis mást mond.

Zanzásítva a zagyvaságát, ez a Németh nem kevesebbet állított, mint azt, hogy igazi értéket a magyar anyaföldbe mélyen beleágyazott „mélymagyar” alkotók állítanak elő, szemben a szellemi árukkal kufárkodó „hígmagyar” irodalmárokkal. Máris itt vagyunk hölgyeim és uraim Kerényinél és az ő pitypangjánál, meg az abból fakadó Nemzeti Könyvtáránál.

Úgy tűnhet, hogy felütöttem a Spenótot (ugye), pedig a fenéket. Én voltaképp a zOrbán és a belőle fakadó rezsihuszár dohos agyát térképezem fel, amikor kicsit visszatérek Németh László lázárjáig. Ő azt képzelte, hogy a hígmagyarok váltak a mintaadókká, a mélymagyarok pedig sorra-rendre peremre szorultak, elszigetelődtek és kihaltak, a hígság teremtette űrbe pedig beköltözhettek a jöttmagyarok.

Ilyen ez a Janan is, elveszi a munkánkat, lerombolja a kultúránkat, mecseteket épít, miközben fütyörészve erőszakolgatja szépséges asszonyainkat, és megrontja a nyüves, karikás ustoros életünket. Karikatúrába foglalva és menekültekre hegyezve ez a NER gondolatisága, amely, és a működtetői, az akik, ezért rettegnek minden szabadságtól, az összes bölcsésztől és egyben az egész, kerítésen túli nagy, kerek világtól.

Ezért van nyolcmillió jöttmagyar az országban. Meg ők.

Aljassági illeték

Altusz Kristóf véletlenül tökön lőtte Orbán Viktort az ezerháromszázas elszólásával, és ez Orbán Viktornak nagyon fájt. Olyannyira, hogy villámgyorsan be is kötözte a sebet egy kis szemétséggel.

S bár elsőre úgy tűnik, szokás szerint azért, hogy másról beszéljenek azok a népek, akiknek van még kedve egyáltalán beszélni, mint az ő kínjáról, de voltaképp ennél sokkal nagyobb lépést tett a fasiszta gépezet, amelynek a vége az összes akadékoskodó alak végleges elhallgattatása lesz.

Erről a civilek elleni újabb ámokfutásról van most éppen szó, amely még mindig nem verte ki teljesen a biztosítékot, mert ebben az országban semmi nem tesz ilyet. Mindenki bele van süppedve valami tompa kábulatba, mint a villamosszékhez vitt, benyugtatózott páciens.

Három lépést terveznek végrehajtani azok ellen, akik kekeckednek, és momentán azt sütik rájuk, hogy segítik az illegális migrációt, de mondhatnák azt is, hogy nem elég szőkék, és nem tiszta magyar a vérvonaluk.

Tehát: megjelölik őket, elveszik a pénzük egy részét, külföldi segítőiket kitiltják az országból, a magyarokat pedig távol tartják a határtól.

Minden bizonytalan. Az is, hogy ki bök rá valamely szervezetre – melyik házmester -, akit meg kell jelölni, mint menekülteket nyaraltató irodát, vagy kit tiltanak ki az országból és ki nem mehet a neo-vasfüggöny közelébe.

Egy dolog biztos csak, hogy a külföldről kapott pénz huszonöt százalékát óhajtják bezsebelni, amit bevándorlás-szervezési illetéknek neveznek.

Tegye a szívére a kezét, aki közülünk ilyet ki tudna találni, de ezek erre is képesek. Sőt, mindenre, és a jelek szerint meg is teszik, amit csak akarnak, ha hagyják nekik. És hagyjuk.

Újra mondom már-már monomániásan, hogy jelen pillanatban a tizenhét éves magyarok mennek az utcára csupán a hülye tananyag miatt, a papájuk meg, akinek a torkára illesztették épp a kést, otthon csendben emészt. Pedig sorra kerül majd ő is, ha arra lesz szükség.

Ez az egész ugyanis nem Sorosról és nem a migránsokról szól, mert ezek szavatossága április nyolcadikával így vagy úgy, de lejár. Most jelzem nagy gonoszan, hogy a választások után Sorosról egy szó sem esik már, erre van egy hangszóróm.

A rá való hivatkozással és látszólag az ő ellenében meghozott törvények és rendeletek azonban itt maradnak, mint a terrorveszély-helyzet is, ami még mindig ketyeg, bármire felhatalmazva Orbánt. Minden aljasságra, amihez csak úri kedve szottyan.

Mert azt mindenki, még Németh Szilárd is tudja – bár ő nem biztos -, hogy ezek a civilek semmiféle migráns-utaztatást nem szerveznek, egyetlen bűnük van, hogy túl nagy a pofájuk. Ma ők vannak soron, holnap meg te, míg igazzá nem válik a példamese a nácizmus korából, hogy ki nem szólt kiért, míg érte is el nem jöttek.

Ez az első lépés, amelynek a végén bárkire rá lehet sütni, hogy migránsokat pátyolgat, aztán külföldi ügynök lesz, meg hazaáruló, a nép ellensége, akit vagy likvidálni kell, de minimum elüldözni az országból. Ha ez bekövetkezik, márpedig bekövetkezik, akkor fognak elégedetten hátradőlni az urak, mint Erdogan is éppen most.

De ez a bevándorlás-szervezési illeték, ez olyan szinten aljas, hogy inkább nem keresek rá jelzőt. Idegenek pénzt adnak arra, hogy elcseszett országunkban valakik jogot védjenek, éhezőket etessenek vagy akármi, ezek meg elszedik tőlük. Erre már nincsenek szavak, valóban.

Kíváncsian várom, mi lesz még. (Meg az ordas eszmék, ha tetszenek emlékezni.)

Imát az imaboltból

Jeles napra virrad máma Csepel, új, három méteres (kovácsoltvas kerítéssel ölelt), hófehér kőkeresztet kap. Ez szép, hogy gazdagszik lelkében a környék, hogy, mint meséli a csepel.hu, azért van rá szükség, hogy az aprók és a nagyobbacskák arra jártukban és keltükben, ha épp nem tudnak eljutni az Isten házába, az új készségre pillantva el tudjanak rebegni egy fohászt az elkárhozás ellen.

Mielőtt azt visítaná az üldözött kereszténység, hogy én gúnyt űzök az ő hitéből, sietve jelzem, hogy nekem ilyen illetlenség meg sem fordult a fejemben. A gúnyt a hitetlen ájtatosokon csattantom el, akik egyrészt azt hiszik, hogy ilyen totemoszlopok nélkül hit nem is létezik, pedig dehogynem, s csak úgy igazán. Másrészt az indokokkal szórakozok én, ha egyszer adja magát a buli.

Azt mondják az állíttatók, hogy a panelek között már régóta hiányzik a feszület, és éppen itt égető szükség is van rá az ördögtől való LIDL ellen, amely multi szeptemberben valamely termékéről leretusálta a csomagoláson látható keresztet, ami máig zengő botrányt okozott. Ezért a csepeli bambák – és itt nem a panelprolikról beszélek, hanem a szervilis dülledt szeműekről – a multi elé rakják a keresztet örök mementóul.

Ez van az indoklásban. Kitetszik, hogy kőkereszt nélkül nincsen élet sehol sem, főleg úgy, hogy az ittenieket – de inkább a pártja debilségét – a rezsik ura képviseli a görög-latin műveltségével, így, a hókuszpókkal neki és az ő urának adóznak. Nem valószínű, hogy elemi erejű követeléssel álltak volna elő a csepeliek, hogy keresztet akarnak a LIDL gonoszsága ellen. Mert ezután sem lehet bemenni a bótba tíz deka imádságért, és eddig sem lehetett. Ez nem így működik, csak a fidesznél.

Macondóban is elhajtották a halál bránerére Ricanor atyát az összes hókuszpókjával együtt, és az öreg Buendia kifejtette neki, hogy mért is. Azt mondta, ha Istennel akad dolguk, azt elintézik magukban, és így lehetnek ezzel a csepeliek is, akik feltehetően egyáltalán nem várják el, hogy Németh Szilárd levitáljon nekik a forró csokoládétól, megtérítési szándékkal, bár biztosan képes lenne erre is, amilyen ügyes és ugrifüles.

S ha most mindezért a cinizmusért engemet máglyára óhajtana küldeni a hitet hazudó keresztes sereg, jelzem, hogy szívesen a rőzsékre telepszek, legalább lesz egy kis melegség a téren. Viszont a keresztjüket, azt nem fogom megcsókolni, hogy behódoljak nekik, mert abban is teljesen biztos vagyok, hogy a magam módján több a hitem, mint a keresztállítóknak, csak nem csinálok belőle cirkuszi mutatványt.

Hogy érzékletesen bemutathassam, milyen a helyzet – nem csak Csepelen, hanem szerte a kerek országban is -, Hasek zsenialitását hívom segítségül, aki Otto Katz celebrálásával, Svejk ministrálása mellett mutatta be, hogyan is működik ez a hit, ami van az egyszerűeknek. Mert bárhogyan is csavarom, semmi nem változott azóta, csak a díszletek:

„…- Úgy látom, ön káromkodik – mondta komoran a fanatikus.

– Szokás kérdése – felelte Katz -, néha még istenkáromláson is rajtakapom magam. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak. Biztosíthatom önt, hogy néha még ilyeneket is mondok: az istenfáját, a hétszentségit, azt a szűzmáriáját. Azt hiszem, ha majd ön is olyan régóta lesz a katonaságnál, mint én, akkor éppen így bele fog szokni. Egyáltalán nem nehéz vagy fáradságos dolog, és mihozzánk lelkiatyákhoz nagyon közel is áll: az isten, a szentség, a Szűzmária, ugye milyen szépen és szakszerűen hangzik? Igyék, kolléga úr.

A volt hitoktató gépiesen ivott. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit, de nem tud. Próbálta összeszedni a gondolatait.

– Kolléga úr – folytatta Katz -, fel a fejjel, ne üljön itt olyan szomorúan, mintha öt perc múlva az akasztófára kellene mennie. Hallottam önről, hogy egyszer pénteken tévedésből sertéskotlettet evett a vendéglőben, mert azt tetszett hinni, hogy csütörtök van, és aztán a klozetton meg tetszett piszkálni a torkát az ujjával, hogy kijöjjön az egész, mert azt tetszett hinni, hogy isten különben elpusztítja önt. Én nem félek attól, hogy böjtidőben húst egyek, és a pokoltól sem félek. Pardon, parancsoljon inni. No, most már jobban érzi magát? Vagy talán haladó nézeteket vall a pokolról, és a korszellemhez meg a reformistákhoz igazodik? Szerintük a pokolban most már nem olyan közönséges kénes üstök vannak a szerencsétlen bűnösök számára, hanem magasnyomású, Papin-féle fazekak, a bűnösöket margarinban sütik, a nyársak elektromos úton működnek, a bűnösökön sok millió évig úthengerlő gépek járnak, a fogcsikorgatásról fogászok gondoskodnak különleges műszerekkel, az üvöltést gramofonra veszik, és a lemezeket felküldik a paradicsomba az igaz lelkek mulattatására. A paradicsomban kölnivíz-spriccelő gépek működnek, és a filharmónia olyan sokáig játssza Brahmsot, hogy az ember inkább a pokolba vagy a purgatóriumba kívánkozik. Az angyaloknak repülőgép-propeller van a fenekükben, hogy ne dolgozzák magukat agyon a szárnyukkal. Igyon, kolléga úr. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak, úgy látom, nem érzi egészen jól magát…”

Hát, így valahogy.