Kockahas és bombaszakértő bombázó, avagy nőnap Neriában

Imázsfilmet készíttet a Miniszterelnöki Kabinetiroda nőnapra, amihez hirdetésben keres szereplőket. A nőnap közkeletűleg kommunista ünnep, az iroda buzgalma innen érthető tehát, viszont más tartalmakat is rá lehet húzni ma már, vak komondort és CSOK-ot tetszés szerint, illetőleg a kismaci kacskaringós farkát úgyszintén. Az iroda buzgalma, amellyel statisztákat keres bizonytalan tartalmakhoz, voltaképp fölösleges. Elég volna egy összeállítást közzé tenni a módról, amellyel Orbán Viktor Mihály kezet csókol, ahogyan tőből tépi ki a delikvens mancsát, vagy rábukik a kézre, mint gyöngytyúk a takonyra.

Ebben benne lenne minden. Vak komondor, CSOK és Isztambuli Egyezmény, a maga szép lehet, de okos nem felkiáltás, és a nőügyekkel nem foglalkozom úgyszintén. De ha én rendezném a műalkotást, leginkább az lenne benne, midőn éltes nők csókolnak kezet magának a kedves vezetőnek. Ez is sok mindent megmutatna feudális viszonyainkról, nem kellene drága pénzen fölösleges tartalmakat előállítani, giccset vagy szocreál etűdöt, mert e kettő bizonytalan elegye lesz, amit majd láthatunk végeredményként. Ebben teljesen biztos vagyok, és a casting listájából fakad gyönge ágként fatörzsből.

Ugyanis a következő foglalkozású nőnemű egyedeket keresnek a filmesek: buszvezető, bombaszakértő, sebész, személyi edző, tűzoltó. Azt nem tudom, küllemben mi a különbség a sebész és a tűzoltó között, vagy miből látszik, ha valaki bombaszakértő, illetve buszvezető. A személyi edző kizárólag Schobertné lehet, efölött nem nyitok vitát. Rákosi idejében a traktorista és az esztergályos volt a nőideál, az emancipáció tehát évtizedek óta rendben van, szülni pedig még Németh Szilárd sem tud, mert fehér, heteró, keresztény macsó istenkirály ő is, nem ilyen LMBTQ-s.

Pedig szülésről és folyományairól lesz szó biztosan a kis etűdben, mert keresnek mindenórás terhes nőt és fiatal párt, csak rövidlátó, nyugdíjas öregasszonyt nem keresnek, mert a bimbózó diktatúrák nem szeretik az élősködőket. A nőnap, így a nő dicsőítése a kabinet tálalásában szülőképes korig tart, amiből kitetszik a rezsim haszonelvűsége, aki nem szül, nem bombaszakért vagy buszvezet, föl is fordulhat. Ezt csak azon nőnemű honfitársaim figyelmeztetésére közöltem, akik esernyővel szoktak kardozni, ha bántják a vezért. Hogy ő nem viaskodik érettük egyáltalán, ezt jó tudni akár nekik is.

Viszont férfi statiszta is kell, ezt is keres a kabinet. Náluk, az esetükben semmiféle különös kívánalom nincs, nem kell párttitkárnak lenniük vagy portásnak, az egyetlen kitétel, hogy kidolgozott felsőtesttel rendelkezzen a manus. Lába már nem is kell legyen. Csak a bicepsz meg a kockahas. Ebben vannak veszélyek. A kedvencem az a mosószer reklám, amelyben egy ilyen kockahasú a fehér ingét lóbálja és vasalgatja meztelen felsőtesttel, hogy a lányok biztosan állva pisáljanak érette. Viszont, hogy hülye a pasi, abból látszik, színes ruháknak való mosószerrel mossa a hófehér ingét. Tehát nem minden a muszkli.

Szóval macsó istenkirály császárokat keresnek, akik majd a nőket szeretik a filmjükben. De akkor mi lesz a göthesekkel, totyakosokkal, tyúkmellűekkel, hogy a szemüveges kockákról ne is beszéljünk. Nincs helyük az élők közt? Szoktak ilyen pontatlanságok előfordulni a történelemben. Hitler vagy Goebbels se volt az a kiköpött árja, az utóbbi ráadásul dongalábú is volt, az elveiket meg ismerjük. Orbán se egy Adonisz, Németh Szilárd sem az az atléta alkat, és Matolcsy sem egy kiköpött szépfiú, meg pláne nem futóvadlövő sasszem. De küllemeken nem élcelődünk.

Tartalmakon inkább. Tehát akkor foglalkozunk nőügyekkel vagy nem foglalkozunk, lehetnek-e okosak az asszonyok vagy csak szépek, hányszor illő meggyakni őket hetente, ha nem szülnek eleget, szemétbe dobjuk-e őket, ha már nem kívánatosak, és mit fog csinálni a kisfilmben a kockahasú a bombázó bombaszakértővel. Mindmegannyi izgalmas kérdés. Ahogyan az is, hogy Orbán leszalad-e megint a menza konyhájára, vagy az MSZP elárasztja-e a világot újra vörös szegfűvel ezen a jeles napon. Tényleg, van még MSZP? Vagy egyáltalán mi a rosseb van? Ez itt a kérdés, tubi oder nem tubi, ugye.

Köd a köbön

Tegnap reggel még sötéttel, a köd leple alatt megtámadták sokat szenvedett hazánkat. Migráncsok voltak több tízen, mint arról beszámolt a jól tartott és jól irányított sajtó. Két hullámban rohanták le a határt, ami szervezettséget, előre kiterveltséget mutat. – Soros. Ismerjük mi a ködöt. Abban minden megnő, az árnyak elnyúlnak, a fények koszorúban derengenek, minden nedves, minden nehéz, és a hangok oly erősek és tiszták, akárha dolby surround békebeli Videoton hangfalakból kikúszva. Így jöttek a migráncsok miután átrágtak kerítést, és kigombolták mind a sliccüket.

A jól tartott, jól irányított sajtó mutatta a ködöt, felállított félsorompót, embert azonban egyet sem. Kissé később rövidgatyás, pólós migráncsokat, ugyanilyen öltözetű sajtómunkásokat prezentált, érezni lehetett a képen a naptej illatát, hallatszott a strand visítása, ahogyan a gyerekek száguldanak a véget érni soha nem is akaró csúszdán, miközben a migráncsokat mutatták. Kissé még később videó is került, már megint ködös-nyálkás, amelyen ismeretlen pacák voltak láthatók, migráncs csakúgy lehetett mind, mint határ menti könyvelő vagy traktorista, közmunkás akár.

Nyolcvanegy éve Gliwice rádióadóját is ilyen bizonytalan identitású alakok támadták meg, akkor is kész volt a válasz. Most is kapcsolták egyből a komoly férfiakat, biztonságpolitikai tanácsadót (hajdan gátőr Orbánnal), belügyminisztert (egykor rendőr, kidobóember és olajszakértő), meg még egyet, mert a három mesebeli szám. Elemezték a kialakult válsághelyzetet, hogy ők megmondták, előre tudták a tízezreket, ami momentán több tíz, viszont egy sincs sehol. A televízió pedig még azt is megmutatta, ahogy más migráncsok nézik az okostelón a kormány hőstettéről vetített beszámolót.

Úgy klappolt minden, mint 2006-ban, amikor a Hír TV spontán, élőben közvetítette, ahogyan a bátor forradalmárok erős felindulásból véletlenül fölgyújtják a televíziót, autókat és a fél várost. Moszkva nem hisz a könnyeknek, magyar ember a jól tartott televíziónak, mert tudja, ezek úgy kezelik a valóságot, mint dagadt óvodás a gyurmát. Hazudnak, ferdítenek, túloznak, történeteket gyártanak és igaziakat hallgatnak el, Hollywood kutyatöke ezekhöz képest, a Grimmek pediglen dokumentarista alkotók, a ködök verőfény, és az igen nem, talán vagy kisnyúl.

És bár akár még meg is történhetett, amit itt előadtak nekünk. De ha így volt, ha meg nem, mindenképp érdektelen, mínuszos hírt sem ér. Maximum szolgálati jelentést, hogy százados elvtárs, hajnal hasadtával láttunk több tíz migráncsot, mi most aludni térünk, jó szolgálatot kívánunk. Aztán elmennek ledőlni, százados elvtárs pedig megkavarja a kávéját, kinyitja a reggeli lapot, és megnézi benne a moziműsort, hogy mi játszik épp. Ehhöz képest ránk szakadt a mázsás, szörnyű mennybolt, és a hülyéknek megint elkezdték bedumálni, hogy elviszi őket a rézfaszú bagoly. Soros.

Ilyen a jól tartott sajtó állapota minálunk, amin élcelődött a minap Ausztria, bemutatva a szántást, és sajnálkozva afölött, hogy a jódógos, jómunkás magyari ember nem tud ismereteket szerezni a valóságról, mert azért. Föntebb ábrázoltam a tényállást, hogyan megy ez, s kifejeztem abbéli kétségeimet, hogy egyáltalán van-e olyan dolog, amit ezeknek el lehet hinni. Esetleg az időjárásjelentést, de az sem egészen biztos. Tudjuk ezt már régóta, ezek szerint Ausztria is tudja, csak Kovács Zoltán kormánylevelező nem, illetve letagadja, akárha csillagot az égről.

Itt ülünk hát a luk közepén ködtől lepetten, miközben a valóság eltűnt. Bakondi van. Migráncs, mondja Bakondi, vészhelyzet, hangsúlyozza Pintér, százezrek, üvölti Németh Szilárd. Kereszténység, visítja Orbán Erdogannal a karján. Tébolyda, mondom én. Több tíz ember lerohanta a hont, átrágta a kerítést, Szerbiában kifogyott a gumicsónak, fatutajon jönnek a folyamon, fejünk fölött elrepül a nikkelszamovár, a ló meghal és a madarak is kirepülnek. A ma reggeli ködben özv. Kovács Jánosné boltba menet eltévedt, hosszas vánszorgás után egy kerítésnél találta magát. Riasztották a gripeneket, legyőzték őt, Mága pedig hálaadó koncertet adott az erkélyen. Kyrie eleison.

János vitéz

Egy mexikói hülye, mert egy harminc éves nővel akart lefeküdni, és mivel nem bízott isten adta képességeiben, bevett egy tenyészbikáknak szánt ajzószert, amitől olyan kitartó erekciója lett, hogy a harmadik napon kórházba kellett szállítani, hogy ott lohasszák le a bazi nagy férfiasságát. Arról nem érkeztek hírek, hogy a mutatvány megérte-e, megkapta-e a nőt, tudott-e emlékezeteset produkálni az ágyban, s vágyainak tárgya én édes bikámnak nevezte hancúr közben, amitől minden értelmet nyert volna egyszerre.

Vagy minden hiábavaló volt, mert a mexikói hülye azt feledte el elsősorban, hogy a lányok olykor szeretik azt is, ha gyöngéd hozzájuk a férfinép, és nem elsősorban teheneknek nézi őket, hanem mondjuk emberi lénynek, aki mindemellett és szerencsére kívánatos is. Az ilyenekből alakulnak ki a harmóniák, míg azonban egy ajzószeres dúlásból semmi, csak ilyen hírek az újság hasábjain. A mexikói hülye mindenesetre NER-kompatibilis, az effélék szoktak vak komondorokat tartani a tornácon, és ők tudják szaporítani a nemzetet.

Vagy nem. Mert, mint a hírből kitetszik, a bazi nagy férfiasságából kórházban kellett kigyógyítani, ami arra utal, hogy szaporítóanyagot nem produkált, ergo, ha vágya teljesült is volna, nem eredményezett volna kis, gőgicsélő mexikóit. Ilyképp a NER számára csupáncsak a habitusa a vitézségből forma, de az nagyon. Álló farokkal járni-kelni a nagyvilágban, az katonás, férfias, magyar virtus, az ilyeneket mutogatják az orbánjugend gyűlésein, mint a CSOK beteljesülésének alfája és omegája, az ilyenektől alél el a magyar anya méhe.

Ugyanekkor, amikor a nyomoronc azték leszármazott szűnni nem akaró erekciótól szenvedett, itt, minálunk, Szabolcsban két hasonszőrűen értelmes férfiegyed rendőröket hívott ki egy kis bunyóra. Épp törvényt sértettek, amikor a szervek intézkedni kezdtek, s ezek nem elszaladtak, meg sem hunyászkodtak, hanem magyaros virtussal párbajra hívták a hivatalosságokat, ahogyan kocsmában szokás. Hogy gyere ki, oszt lerendezzük. Ez a habitus viszont nem mástól, mint Orbán atyuskától ered. Ő volt az, aki Goodfriend ügyvivőnek üzente, ha férfi lenne, szemtől-szembe állna ki vele.

A NER színe-virága különben is ilyen Bunyós Bálint, viszket a tenyerük, katonaéletről ábrándoznak, egy nagy macsóhalom az egész elcseszett ország. A nő szüljön, mosogasson, ők beveszik a bikáknak szánt búgatóport, széttosszák a repedt fazokat is, majd a tankjukkal futballmeccsre mennek szotyolát zabálni. Ez a magyar ugar férfiideálja, és voltaképp Arany és Petőfi bűne, hogy így alakult. Toldi, a hős, mint a malomkereket hajigáló tajparaszt, aki nem érti a világot, meg Kukorica Jancsi, aki huszárként megy mennybe és nem másként.

Bár voltaképp Miklós és János is népmesei toposzok, de felőlük nézvést egyszerre érthető Harry Potter kiátkozása, Németh Szilárd velőspacal iránti vonzódása, és értelmet nyer az a híres kép is, amelyen Orbán Viktor demizsonból tölti a kisüstit vőmuramnak. Ez egy koherens világ és világkép, az egyik pólusán a tenyészbika-tudatú hímek, a másikon az ennek folyományaként szaros pelenkát hajigáló nőstények, középütt a nemzeti szaporulat, a gőgicsélő kisdedek. Ezt dobta a gép a XXI. századra a magyarnak, s erről végül is ő maga tehet.

A szomszéd Józsit is akkor szoktam kihajítani – sok más mellett –, amikor mondjuk kézilabda meccsről érdeklődve az a kérdése, hogy emberek játszanak vagy nők. Az ilyenekből fakad a magyar vagy zsidó, fehér vagy cigány kérdésfeltevés és ennek megfelelő öntudat, amit Márai a keresztény, magyar úri középosztályként átkozott el. Ennek üressége pedig a fentiek fényében mutatkozik meg, még ha mexikói vagy magyar hülyéken keresztül is mutattam meg. S ha emiatt szó érné a házam elejét, előre felhívom a figyelmet arra a sajátosságra, amit az esztétika egyesként és általánosként értelmez. Ha tetszenek érteni.

Petíció egy ortodox apátért

Felhívnám pártunk és kormányunk, de legkülönösebben Orbán miniszterügynök elvtárs becses figyelmét, hogy a cimborája, bizonyos Erdogan elvtárs, aki miatt fél Budapestet lezárta, üldözi a keresztényeket. Mint hírül vettem, ez az Erdogan elvtárs lecsukatott egy szír ortodox keresztény apátot, mert enni adott egy férfinak, aki a Kurdisztáni Munkáspárt tagja, s mint ilyen, nem tetszik a képe Erdogan elvtársnak.

Felhívnám különösen a költői nevű Azbej Tristan államtitkár elvtársat, aki hivatalánál fogva a keresztények üldözése ellen harcol az egész univerzumban, hogy hasson oda, Erdogan elvtárs engedje szabadon az ortodox keresztény apátot, őt hívják meg az erkélyre fényképezkedni, Orbán miniszterügynök elvtárs húzassa el a nótáját, lássa őt vendégül egy virslire a menzáján, és adjon neki ajándékba világítós, műanyag Szűz Máriát formázó kulcstartót

Továbbá, vagy a költői nevű államtitkár, vagy maga miniszterügynök elvtárs hívja fel személyesen Erdogan elvtársat, hogy az embereknek enni kell, még ha kurdok is, bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt miniszterügynök elvtárs tudja. Mint ismeretes, ő is hasonképpen bánik el a határon fogva tartott kurdokkal, éhezteti őket, csak nálunk nincsenek ortodox apátok, akik megetetnék őket. A mi keresztényeink ilyenek.

Jelezném ezen kívül, hogy az ilyen ügyeket nem lehet megváltani azzal, ha templomot építünk akármely őserdő mélyén, csekkeket dugiszálunk mindenféle bíborosok és pópák zsebébe, és ilyenek. Sőt, jó lenne, ha nem üldöznénk a hazai keresztényeket Iványi tiszteletes képében, mert nem tetszik a képe, nem vennénk el a pénzét, mert mi lenne, ha Iványi tiszteletes emiatt a mi keresztényüldözési államtitkárságunkhoz fordulna, meg kellene akkor hasonulnunk.

Ilyen bonyolult ez a nyüves élet, illetőleg ilyen egyszerű, ha nem aljas színjátékos az ember. Viszont, ha az, akkor pokolra fog jutni, ha pedig nem hisz, mert hazudja ezt is, akkor csak egyszerűen elrohad, puha sárrá rothad, hogy a költő szavaival éljünk. Továbbá várnám a KDNP, ezen belül is Rétvári elvtárs felhorgadó figyelmét, mert nem a Netflix brazil filmje, hanem ez a keresztények és kereszténység megalázása és nevetségessé tétele.

Semjén elvtárs is szólhatna, Harrach is betilthatná a Tescót, akármi, illetve valahogyan rá kellene fogni a Gyurcsányra, hogy kilövette a Erdogan szemét, ő ezért nem szereti a kurdokat, akik amúgy sorosisták, álruhás sátánfattyai, kilóg a patájuk és bevezetik az arab számokat. Akármi. Vagy semmi. Leginkább ez. De tényleg elvárnám, hogy az a tébolyos buzgalom, ami ég az egész bagázsban, ezúttal is megszólaljon.

Legalább annyira, mint amikor a szent szánkók lelkét kellett megmenteni. Vagy pedig vallja be a magas hivatal, hogy lószart sem ér, semmire sem való, csak szájtépésre, pénzek átcsoportosítására és zsebre vágására, illetőleg arra, hogy a Mari nénit hülyére vegye, miközben az a szerencsétlen morzsolja a rózsafüzért. Őszintén és minden hátsó szándék nélkül teszem fel a kérdés: most akkor mi van?

Illetőleg, mivel megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam is, tehát lubickoltam a szentségekben, mint nem gyakorló, de jogilag keresztény organizmus, elvárom, hogy mentsék ki Erdogan muszlim karjai közül az ortodox apátot, hassanak oda, hogy a kurd ember kaphasson enni, vagy pedig tessenek elmenni az ótvaros francba. Mondhattam volna csúnyábbat is, de volt gyerekszobám.

Szóval ez van, s mi, úgy is, mint igaz keresztények, várjuk a példás odahatást, hogy Németh Szilárd keresztény tankjai élén induljon Ankarába Krisztus nevével ajkain, forró, rottyantott velős pacallal kínálja őket, amitől azok sivalkodva szaladnak a szélrózsa miden irányába, Petra kisasszony, pedig, mint a kerítésnél is, forgórúgással tépje le Erdogan tökeit, mert különben baj lesz. Nagy baj.

Migránsijesztő

A madárijesztő évezredes jószág, gyermekkorunkból és Al Pacinóból mindannyian ismerhetjük. A madárijesztő – ha nem Al Pacino – a falu határában, a kert végében áll, fa lábai vannak, ócska gúnyája és koszlott kalapja. Rajta rendszerint varjak ücsörögnek, kiröhögve a hülye embereket, hogy így akarnak túljárni az ő hatalmas eszükön, károgva vigyorognak a paraszton, aki tehetetlenül üvöltözik, mert nem ismeri a világot. Ha Al Pacino az ember mint madárijesztő, akkor Gene Hackman társaságában tehervonaton utazik Pittsburghbe, és belekiabálja az éjszakába, hogy jó estét világ.

A madárijesztők kora lassacskán lejár, a madarak már úgy nőnek fel, hogy a madáróvodában képeskönyvből tanulják a típusait és formáit, hogy félelmüket legyőzzék, a klottgatyás madarak a kalapjára szarnak, ezért kapják a pirospontot. A magyar mezőgazdaság halott, madárijesztőre sincsen már szükség, helyét a migránsijesztő veszi át, kifejezve így társadalmunk rohamos fejlődését, hogy mi a legfőbb gondja. Nem az, hogy tagjai éhen döglenek, hanem, hogy szintén az éhen döglés, lefejezés és bomba általi halál elől netán menekülő embertársait riogassa, megtagadja tőle az életet Krisztus nevében.

Nagy jobboldali gondolkodók, mint Bayer Zsóti és haveri köre, ilyen kitartott, szavakból élők nem is oly rég, mint emlékezhetünk, a busóban vélték föllelni a migránsijesztő archetípusát, vagy malacokat telepítettek volna a kerítéshez, és más hasonló cukiságok. De ezek nem voltak elég ütősek, ugyanis Bakondi katasztrófás ült bent az M1-ben, ott vert tanyát, és reggelente az ágyához fölállított kamerába belemondta, hogy a migrációs nyomás fokozódik, százezrek állnak sorban a balkáni úton, csak jól elbújtak. Senki nem látta őket ugyanis. A kerítésnél madár sem járt, mert az összes valahol madárijesztők vállán ücsörgött.

Belátta ennek ellenére a vezérkar, hogy a busók nem elég, a malacok nem elég, az Isten pénze se elég, mert ellopják mind, ezért kivezényelték a harmadik magyar hadsereget a határra. Azért a harmadikat, mert a másodikat ugyanezek elveszejtették a csendes Donnál, ami miatt most rózsákat visznek kormányzó úr őfőméltósága szobrának lábához. Mert ezek ugyanazok. Ezért vezényelték most a hét végén a hadsereget az utakra, vonulgatnak szerte az országban migrációs nyomás szóval az ajkaikon. Járnak-kelnek, agyára mennek a jódógos jómunkásember magyaroknak, de migránssal soha nem is találkoznak.

Sőt, a kerítéshez sem érnek oda, csak mennek ide-oda csattogva és csikorogva az országban, miszerint ők a migránsijesztők, hogy Mari néni behugyozik, jajj gyönnek az oroszok megint, viszik a birkát meg a vájdlingot, valamint belehugyoznak a zongorába. De nem az oroszok azok, hanem a Németh Szilárdok, Kósa Lajosok, akik ezzel igazolják a létezésüket, hogy hadsereget masíroztatnak vasárnap a magyar utakon. Tescóba bajos menni vasárnap, mert misehiánya lesz az embernek, tankkal lavázni lehet, majd a pópa megáldja. Köpni kell. Ezek a saját kevés katonájukból is hülyét csinálnak, de elsősorban magukból.

Szóval senki ne lepődjön meg, ha indul piknikezni, ozsonnázni a szarvasok közé, akkor máma egyszer csak szembe jön vele egy tank. S ami a röhejes, ennek, akárha a madárijesztőnek a kalapján, ennek meg a csövén ücsörögnek a varjak, és károgva röhögnek. A tébolynak az a bugyra, amelyben élnünk adatik, nehezen ábrázolható realista eszközökkel, de most nincs kedvem szürreális színdarabot írni. Úgysem értenék sokan, mert két napja is, amikor önironikusan Soros bérgyilkosának neveztem magam, egy bájos olvasó komolyan vette. Kifejtette, ha én képviselhetem Soros érdekeit, akkor csak ne szidjam Orbánt, aki a mimagyarokért él. Már nincs értelme semminek sem.

New age

Miután épp nem volt mit aláírjon, beszédet intézett a nemzettesthez Áder elvtárs, aggódva, hogy kiszáradnak a patakok és odalesznek a pontyok. Különben is apokalipszist vizionált, olyan felperzselt föld jelent meg a beszéd nyomán, hogy ahhoz képest Jónás delirálása a cet gyomrában kutyafasza, a végítélet pedig babazsúr. Kitetszett, hogy nem egyeztetett Kövér elvtárssal a mondandójáról, aki szerint a klímaváltozás-hisztit Soros találta ki, ebben a kontextusban tehát Áder sorosista elhajló, akire le kell sújtson a párt ökle, és minimum ki kell herélni őtet.

Eldönthetné már a csürhe, hogy mi az irány, vagy csak, ki merre jár, kinek mi jut, ellenőrizetlenül azt mond, amit csak akar, ezeknek mindegy alapon, és valahogy így lehet feltételezésem szerint. A jódógos nemzeti jómunkásember pedig, miután előírás szerint haptákban a himnusz után, hogy kapjon még pirospontot eldanászta a nélküledet is, majd pediglen okádott, megsimogatta mind a három gyerek meg a négy kerék buksiját, ’álamelnök úr szózata után szomorúan konstatálta, hogy ezek mind meg fognak dögleni, kár volt lekvárnak befőzni annyi barackot.

Így kezdődött el az új év, az egész ország fetrengett a bűn mocskában, mivel, hiába dörgedelmeskedett a rendőrség, hogy tilos a petárda, egy világháború volt az országban, és az összes kutya világgá futott. Migráncsok lettek a kutyák, akik, mint minden organizmus ezek szerint, elmenekülnek onnan, ahol veszélyben érzik az életüket, rohannak hetedhét országon át. Csak, míg az ember emiatt pária lesz, kitaszított és terrorista, a kutyákért meg mindenkinek megszakad a hamis szíve, mert velük könnyebb együtt érezni, mint azzal, akinek tényleg bombák hullanak a fejére.

Ebből is kitetszik, hogy az embernél nincs alávalóbb faj a Brehmben. S még ezek között is vannak fokozatok, és még csak nem is látni, hol lehet a gödör alja. Boldog új évet hát nyájas olvasó, és azt se feledjük, hogy pártunk és kormányunk december 30-án, éjjel módosította sunyiban a színháztörvényt, épp annyira, hogy a neki nem tetsző teátrumokat, amelyek nem a Csárdáskirálynőt játsszák szünet nélkül, meg tudja fojtani. Abban bíztak, hogy a mocskot elnyomja a szilveszteri trombitazaj, és számításuk be is vált.

Most, ma itt másnaposan nézi mindenki, mi is történt, amíg ő pezsgőt vedelt, s hát, ez. Beléptünk a második orbáni hatalom tizedik évébe, a tíz éves kis cserkész-ministráns már mást nem ismer, a nélküledre lépnek egymásra a talpai, s ha valami veszélyes a Föld nevű bolygóra, hát ez az. Illetve még az sem, a Föld nevű bolygó elvan magában, kiheveri az emberiséget, van rá még uszkve négymilliárd éve, míg a Nap föl nem falja, de addig még kialakul rajta egy értelmesebb faj. Négy karja lesz neki, hat szeme és csellózik az összes.

Eleve azt gondolni, hogy az ember az evolúció koronája, nagyképű és tudatlan felfogás, elég csak ránézni prime minister Victor Orbanra, a csüngő gyomrára, hogy ez a tétel megdőljön, és mégis ő van hatalmon, mert általában a gonosz diadalmaskodik. Ne legyenek illúzióink, fajunk eltelt nagyjából egymillió éve erről szól, a homo sapiens kiirtotta a neandervölgyit, a cro-magnoni megzabálta a másik agyát, hogy elég energiához jusson, és kifejlődjön belőle mondjuk Németh Szilárd, aki meg disznók agyát kavargatja a fazokában.

Ebből is kitetszik, hogy ott tartunk, mint ötvenezer éve, csak az ágyékkötőt cseréltük Armanira, az őstulkot Mercedesre, amit civilizációnak neveznek, de ez meg elemészti a Földet, ennyi változott, az erkölcsök nem sokat. Ezt mutatja ’álamelnök úr is, aki a pontyai miatt vinnyog a képdobozban, miközben olyan törvényeket ír alá, amelyek embertársai vesztét okozzák. Szégyentelen színjáték, aminek tegnap letudtuk egy újabb fejezetét, ma pedig zúgó fejjel, hányingerrel és a másnap minden kellékével nézegetjük, hová jutottunk. Hát, ide.

Soros zenekar

A kedves vezető nehéz nap után volt. Már korán rosszul indult minden, mert reggelire virslit adtak a menzán, s az egyik csinovnyik fényképezgetni kezdett a mobiljával, hogy milyen jó kép lesz ez a Facebookra, milyen emberi, ahogy ő fenségesen, de mégis, mint a nép egyszerű és vagyontalan fia eszik, mint akárki más. Már pisálás közben is fotózni akarta ugyanez, hogy megmutassa a rajongóknak, egy vérből vannak, a kedves vezető is ember, van neki veséje, s csak úgy hugyozik, mint akárki más, tehát anya szülte őtet, ha másfajta is.

Szégyellte viszont a pisálós képet a kedves vezető, a reggelizősbe azonban belement, csak nem ehetett, ahogy szokott a négy fal között magában, csupasz kézzel, két pofára tömve magába az eledelt, mert hogy is nézett volna ki. Kést és villát kapott, rakta ezeket egyik kezéből a másikba, aztán megállapodott, balba a kés, a jobbikba a villa, de így meg nem ment a szeletelés. Ezért a fénykép kedvéért még tartotta a készségeket kicsit, aztán pofán vágta a fényképező csinovnyikot, majd megragadta a virslit, ahogy kell és szokta is. Evett.

Ez volt reggel. Délelőtt benézett a parlamentbe, hogy mi a rosseb is van ott a sok fölösleges hülyével, elfoglalta a helyét a függöny mögött, hallgatta, ahogy verik a nyálukat. Oktatás, egészségügy, ilyeneket szajkóztak, mert nem volt érzékük az élethez. Néha bekiabált a függöny mögül: na, ugye, boldog karácsonyt, oszt jónapot, ilyeneket ordítozott, a ház előtt tüntettek, a TEK elkobozta a csokijukat, amire írtak valami esdeklést. Behozták neki, de el nem olvasta, mi van ráírva, két pofára betömte a sztaniollal együtt, kicsire nem adunk filozófiával.

Ebédre pörkütt volt nokedlivel, ugorkával. Partedlit kapott a nyakába, engedte, hogy fényképezzék, aztán kiürítették a helyiséget, és nyugodtan, zavartalanul evett, nyögött közben, a szeme pedig a valahogy furcsán kifordult a földöntúli élvezetektől, nyaka félrebillent, és már elszunyókált volna, amikor csörgött a mobilja. Fölvették neki, mert nem tudta, melyik gombot kell megnyomni. A Sziszi volt, hogy kész a velős pacal, odaugrik, hoz kóstolót, de most nem kellett, leszorította egy kis házi kisüstivel, szemei vérben forogtak, ott aludt el.

Nem merték felébreszteni, hogy megjöttek a pópák és üldözött bíborosok az erkélyre, ott fagyoskodott az összes. Két tagbaszakadt TEK-es gólya viszi a fiát fogással betette a páncélautóba, fölvitték a várba, a lemeszelt freskós szobába, ott leheltek bele életet, pedig alig volt benne. Az egyiknek mentő ötlete támadt, a sarokban hevert még néhány kék plakát. az egyikből kivágta a Soros képét, és, mint valami krampusz, az arca elé tartva a vigyorgó öregember képmását, elé ugrott, kiáltotta, hogy migráncs. Azonnal észhez tért, lesepregette a morzsákat a gyomráról, és kilépett az erkélyre.

Drasztvujtye tovarisi, fordult az egyik paphoz, de eltévesztette, mert az a nigériai bíboros volt, és csak a csekkjét akarta aláíratni. A pópa a másik sarokban ácsorgott, ajándékba egy ikont hozott, amit ő át is vett azzal a megjegyzéssel, hogy ugyan nem szereti, ha fényképezik, de ez egész jól sikerült. Hogy ennyire szőrös volt rajta, arra utalt, hogy fiatalkori kép lehetett, vagy valamelyik árvízi mentés alkalmával készült a munka dandárjában. Aláírta a bíboros csekkjét, a pópa zsebébe tuszkolt egy félkész stadiont és elbocsátotta őket.

Igaz, előtte történt még egy kis baleset, meg akarta mutatni a magyarok istenét ezeknek, kapott egy labdát, hogy kibikázza, de luftot rúgott, hanyatt esett, miután megmagyarázta, ő így szokta, olykor fáj a háta, és jól esik egyengetni a hűvös kövön. Vacsorára bekérette a velős pacalt egy kis tejszínhabbal, ott tömte két pofára a bazi nagy földgömbje előtt, s mivel szalvétát elfelejtettek hozni, az egyik kódexből tépett ki egy lapot, hogy fölitassa a zsírt a képéről. Kicsit poros volt, de meglepően jól szívta a zsírt, s amikor rendelkezett, hogy eztán ebből kér itatóst, mondták neki, ez nyolcszáz éves kincs.

De nem hatotta meg. Ki van fizetve nem? Ezt vágta a képibe az akadékoskodónak, kirúgatta a feleségét a munkahelyéről, ő magát pedig Brüsszelbe száműzte takarítani a Dejcstomihoz, de nem is figyelt igazán, mert az erkélyen már melegítettek a zenészek, brummogott a bőgő, ilyenek. Ácsi! – Ezzel a kiáltással lépett ki a szabadba, és nekilátott, miközben egy ötszázast fűzött a prímás vonójába: “Annyi mindent kéne még elmondanom…” – Így vonyította a “Nélküled” első sorát, de a zenekar kollektíven nézett bambán, mert ilyet ők nem ismertek, soha nem is hallottak. De ezt nem kellett volna.

Egy szemüveges alak sietett a kedves vezető segítségére, aki csak hápogott végtelen felháborodásában. Himlerre hajazott ez a szemüveges, és nem is tagadta meg a hasonlóságot. Hátravinni, főbe lőni, mutatott a prímásra, s miközben cipelték el a sivalkodó embert, gazdája fülébe súgta, hogy ez egy Soros zenekar, de ne aggódjon, kitwitteli és miden jól is lesz. – Hívjátok gyorsan a Ferót. – Így intézkedett, s amikor az villámléptekkel belibbent a svájcisapkájában, ropta fölemelt karokkal, hogy nyolc óra munka, akkor a kedves vezető elnyugodott, már csak egy kis kalbászt kívánt szalonnával az ijedtségre. És megkapta.

Bunkó disznók

Amikor Sheldon teknőcvásárlásra adta a fejét, és vizsgálgatta, melyik csöndes és lassú jószágot vigye haza, többükkel szemben az volt a kifogása, hogy olyan bunkón néznek. Ekkor a különc fizikus megtagadta önmagát, antropomorfizálta a teknőcöket, holott világ életében a szingularitás eljövetelében bízott, amikor érzelem, emberi gesztusok nélküli robottá válhat, és csak a logika meg a fizika törvényszerűségei irányítják és vannak rá hatással.

Könnyen belátható, ebben a kontextusban bunkó tekintetű teknőcökről beszélni forgatókönyvírói hiba, amikor még azt sem tudta érzékelni, ha valakinek a lelkében lávák tomboltak, de mindenképpen alapot ad arra, hogy elgondolkozzunk azon, lehet-e bunkó a teknőc, lehet-e bunkó egy disznó, és egyáltalán mit takar a népnyelvben a bunkóság fogalma. Ekvivalens-e a taplóval vagy a hülye pöccsel, észbéli vagy jellembéli hiátusokat takar vagy ezek elegyét.

A Reuters disznóknak nevezte a fideszistákat a színház-ügy kapcsán, s ha már egy ilyen tekintélyes orgánum ragadtatja magát nem komilfó beszédre, ott már nagy lehet a baj, s mint majd látni fogjuk az is. Ha valakit disznónak titulálnak, sok mindent jelenthet, de Orwell óta az Orbán-féle diktátorok szinonímája is, és ez nem igényel bővebb magyarázatot. Ugyanakkor Orwell disznaiban volt valami katonás fegyelem, míg, ha Orbánt látjuk ebben a jelmezben, akkor látjuk mellette a vályút is.

Váncsa óta tudjuk, hogy ezek belehugyoznak a zongorába, meghívták őket a klubba, de képtelenek viselkedni ott. Tegnap Kovács levelezőt tanácsolták el épp a klubból, mert ott ült közöttük, és szidta a kurva anyjukat. Nem sok magyar miniszteriális emberrel esett meg, hogy kijelentik róla, amíg ez a teremben van, nem folytatják a diskurzust, nos, Kováccsal tegnap épp ez történt, úgyhogy neki, és az általa képviselt hatalomnak is már szaga van.

Hogy milyen, azt mindenki képzeletére bízom, én nem ítélkezem, csak tényeket közlök és levonom belőlük a jéghideg következtetéseket. Mint láttuk, még a félig robot Sheldon is olykor az érzelmek csapdájába esett, akkor én, a költő és filozófus miért ne engedhetném meg magamnak ezt a passziót. Nem vagyunk mi fából, még a szent karácsonyfa sincsen fából, hanem szikrázó szakralitás az egész szánkókkal a tövében és glóriával a feje fölött. Valamint mennyből az angyal.

Viszont a tiszta ész nevében föl kell tennünk azt a kérdést, hogyan jutottunk idáig, illetve a Fidesz hogyan jutott odáig, hogy bunkó disznók alkotják a törzsét, míg gyönge ágai meg tébolyodott fanatikusok, így az egész komplexum már rég elvesztette abbéli jogait, hogy fölöttünk hatalma legyen, bennünket kormányozzon. De csak nézzünk rá szerencsétlen Németh Szilárdra, a pacafoltos képére, malacszemeire, medúza-gondolataira, és mindent meg is értünk egyszerre.

Ezek itt a sokadik vonal, az isten tudja már hányadik generáció harminc év alatt, és egyre gyengébb az eresztés. Akiben volt némi erkölcs, tisztesség és józan ész, az egy a tábort már rég odahagyta, az elefántcsont tornyában fütyörészik, és már azt sem érti, mit is keresett ezek között valaha. “Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” – mondta Virág elvtárs.

Orbán se mondhatta volna szebben, a szájából vette ki a szót Virág elvtárs. És valóban, hogy már törvényt is módosítanak azért, hogy a huszonéves suttyóból államtitkárt kreáljanak, hogy a bírósági fogalmazóból igazságügyi miniszter lesz, azt mutatja, itt már nem számít semmi, csak a tiszta hit, a dogmák meg a szenteltvíz. Mint tudjuk, az ilyen habitus és intellektus képtelen dolgokra alkalmas, és máris előttünk áll Kovács Zoltán a jelzőivel.

Ezeket azért nem aggatom rá, mert nem akarok bíróságra járni, nehezen járok-megyek ugyanis. A tárgyalóteremben meg nem lehet kiflit venni, én pedig naponta csak egy útra vagyok alkalmas a lábaimmal, épp elég a bolt vagy a piac is. És most, hogy elmeséltem az életemet, illenék valami katarzisba hajló véget rittyenteni, olyan viszont sajnálatosan nincsen. Korpa közé vagyunk keveredve, és egyetlen életcélunk most már a vérzivatarban, hogy ne egyenek meg bennünket a disznók.

Lázár, a dzsentri

Kenderesen járt Lázár János, virágot vitt Horthy sírjára, főt hajtott előtte, amitől megint meghasonlott az ország. Kétségtelenül minimum ízléstelen a háborús bűnös számonkérés elől alig megmenekült, az országot Hitler karjaiba vezető, áttételesen a magyar holokausztért felelős, kétszázezer magyar katona halálba küldését jóváhagyó, fehérterroros, szalonnáci és igazi fasiszta mókus emléke előtt hajbókolni, de Lázár nem ilyen megfontolásokból teszi ezt.

Terjednek összeesküvés elméletek, hogy Orbánnak megfelelni akarván, csak úgy, mint a bécsi migráncsos videójával, a pártbéli helyezkedés, a fazékhoz tolakvás, valamely pozíció elérése volna az igazi célja, és még az is lehet. Viszont senki nem gondol arra, hogy Lázár őszintén vonzódik Horthy világához, a félfeudális, bokacsattogtató, uram-bátyám álkékvérűséghez. Mert egy Noszty fiú ő, aki már megtalálta a Tóth Mariját, akit azonban Orbánnak hívnak.

Pedig, ha végig nézzük, miért, hogyan és milyen ügyek miatt került ő a sajtó látóterébe, akkor kirajzolódik előttünk az új földesúr gőgje, csak nem veri nagydobra, nem szaladgál bocskaiban, hanem rókaarca mögé rejti ebbéli gusztusát és hajlamait. Dörgölőzni igyekszik a nyamvadt kékvérűekhez, amikor évekkel ezelőtt az első vadászati botránya kipattant, alaposabban utána néztek, kivel, miért és mennyiért gyilkolászik, és egészen elképesztő élménybeszámolókat lehetett hallani.

“Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály Főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége aki a luxemburgi főherceg húga.” – Így lelkendezett az egyik vendég, és ezen a ponton – bár az is lényeges – elfelejtődik, milyen lopott pénzből futja erre, sokkal inkább figyelemere méltó, mire vágyik Lázár igazán. Egy kis kutyabőrért a fél karját odaadná bizonyára.

Ez valami lelki defekt, de az íve egyenes vonalú, ha élhetek ilyen fizikailag abszurd képpel, Lázár egész élete arról szól, hogy elkülönüljön a büdös parasztoktól. Ha belegondolunk, a lézerblokkolója, az annyit is ér kijelentése, a titkos szállodai partik, a pár éves gyerek nevére vett lakások, a kastély, a ménes felügyelete, mind-mind egy olyan ember képét rajzolják elibénk, aki nem ebben a korban él, és még azt is megkockáztatom, nem érzi jól magát a bőrében.

Mert gondoljuk meg, ahhoz, hogy a kétes álomvilága megvalósulhasson, egy parasztgyerekből lett király valagát kell nyalnia, aki élet és halál ura, de nincs érzéke a Lázár által vágyott finomságokhoz, mert egy szotyolázó, pálinkázó, szalonnázó. tenyeres-talpas tapló. Lázár nem illik Orbán világába, nem is jön ki vele, de kénytelen gesztusokat gyakorolni, hogy élhessen, sőt, jól élhessen. Ilyen megközelítésben a horthys videó két légy volt egy csapásra.

Gesztus a párt és a vezér felé, de őszinte főhajtás is egy olyan ember előtt, aki olyan világot teremtett, amibe Lázár igazán vágyik valami lelki perverzió okán. Neki sem könnyű, jegyezhetjük meg a sajnálat legkisebb jele nélkül, szóval, neki sem lehet könnyű, amikor azt tapasztalja, hogy a görög-római, külvárosi, dagadt, velős pacalos Németh Szilárd előrébb jár a rangsorban, mint ő, aki finom budoárok után óhajtozik. Meg kell a szívnek szakadni. De nem elsősorban Lázár sanyarú sorsa teszi ezt velünk, hanem a sajátunk.

Igen keserű ez a mi életünk. De nem is az anyagi szükség vagy a politikai elnyomatás miatt, még csak azért sem, mert feltehetően elpusztulunk valami kórházi szepszisben, ezek az élet velejárói, de addig is létezik az ember. Lélegzik, lát, hall, egyebek, már csak ilyen egy szén alapú organizmus, de, hogy addig is a futballistát, a dzsentrit, a pacalkirályt kelljen hallgatni tömjénfüstben, na, ez a tragédia. Nem az, hogy döglenek a nyulak. És ezek a föntiek, ezek az elitünk. Hogy még fasiszták is, az csak hab a tortán. Ide jutottunk.

Red hot chili peppers

Szijjártó külügyes mindent is tud, benne azt is, hogy mik a férfiság kritériumai, főleg az igazié. Hogy a legcsípősebb kolbászt is meg tudja zabálni az ember, ennyi az egész. Jó ismerhetni a feltételeket, mert nagyanyám akkor igazi férfi volt ezek szerint, Jóska bácsi, a bérma keresztapám nemkülönben, ahogy visszagondolok a kölök Kázmér kalandjaira rövid gatyában, fölnyírt tarkóval és tátott szájjal, midőn nézte a felnőttek csodálatos világát, és egy életre elment tőle a kedve.

Nézzük akkor az igaz férfiakat, ahogyan Szijjártó külügyes azt elképzeli, hogy mit mutat nekünk ez a kajla kép. Nagyanyám, másoknak csak Erzsi néni, erős és tudatlan asszony volt, Pék Mária, vagy még rosszabb. Bigottan vallásos hit nélkül, tanító nagyapámat úgy irányította, mint egy pincsit, esténként más szórakozást nem ismert, mint a snapszlit, amiben állandó partnere volt a már említett Jóska bácsi és felesége, Margit néni. Velük verték a blattot konokon és permanensen.

Nagyanyám hordta a nadrágot, ami abban is megmutatkozott, hogy férfisági kihívásokat rendeztek a kártyázás melléktermékeként Jóska bácsival, aminek visszatérő eleme volt, hogy natúrban, két pofára tömték a cseresznyepaprikát, hogy ki bír többet és ki bírja jobban. Hogy ki az igazi férfi, arról szóltak ezek a nemes vetélkedések, hogy a gatyát hordó nagyanyám-e, vagy a nemesen egyszerű Jóska bácsi, aki, ha megszólalt, olyan volt, mintha egy tehén bőgne bánatosan és elnyújtottan. Annyi hozadékkal.

Kicsi Kázmér és az ő szelíd szívű nagyapja, valamint Margit néni, ezt se feledjük, közös erővel nézték a küzdő feleket, akiknek guvadt a szeme, csorgott a nyála és a taknya, hörögve kapkodtak levegőért, ömlött róluk a víz, és elfojtott káromkodások hagyták el tüzelő ajkaikat meg szétdurranáshoz közelítő vörös lufifejüket. De győztes soha nem volt és nem is lehetett ezeken a középkori viadalokon. Miután fölmosdattuk őket, verték tovább a blattot üres tekintettel és üres fejjel, a falon lógó feszülettel és kurvaanyázással.

Szijjártó, ha látta volna, aléltan nyugtázta volna az igazi férfiak erejét és büszkeségét azzal a folyománnyal, hogy nagyapám nem bizonyult volna férfinak a szelídségével, míg ellenben Jóska bácsi bérma keresztapám viszont igen. És máris benne vagyunk a NER álmacsó ideáljainak sűrűjében vak komondorral, velős pacallal, kisüstivel, kereszténységgel elegyest. Józsi szomszéd ilyen ideáltípus, a nő ellentétpárja nála az ember, amúgy nehezen jönnek elő a szavak a fejéből. Látszik, hogy van benne valami massza, de nem tudja megformálni.

Ebben a reménytelenségben Józsi szomszéd is lehetne a bérma keresztapám, Németh Szilárd meg Józsi szomszéd, a valahai Jóska bácsi meg Németh Szilárd, mindahányan a mimagyarok dísz-tülökpéldányai, a férfiság megtestesülései, a magyar gének büszke hordozói secko jedno. Legalább annyira, mint a mangalica vagy a szürkemarha, továbbá tsikosch, gulasch, paprikasch és Julischka a nagy bögyeivel. Mindebből kitetszik, hogy nem állhatom a nagyhangú bunkókat, pedig ők a nemzet hordozói máma.

Azért elgondolkozva még a csípős kolbász, csípős paprika magyarélet ekvivalenciáján, nem árt óvatosan megfelelni a nemzetileg elvárt férfiideálnak. Már leföstöttem Jóska bérma keresztapámon és Erzsébet nagyanyámon a fogyasztással várható testi tüneteket, hogy az ember taknya, nyála összefolyik, és még vissza is üt. Sheldon fedezte fel jámboran, hogy a végbelében is van ízlelőbimbó, mert ott is érezte a chilit, mert ő Kaliforniában él és nem az ugaron, viszont ő sem normális.

Tovább gondolva még a testi tüneteket, a csípős kolbász izzadást okoz, tehát büdös lesz tőle az ember, mimagyarok szaga keletkezik, ha jó fokhagymás, akkor a pofája is ótvarossá válik, és így indul Julischkát fogdosni. Ha pedig a csípős kezével kalandozik a szoknya alá, Julischka is kiszalad a világból, mert lángba borul a boldogabbik vége, de a mimagyar ember ilyennel nem foglalkozik még el sem veri, ha sivalkodik, meg eleget szült már.

Csupán ez a bájos világ bontakozott ki Szijjártó külügyes kolbászos pörformanszából, és erősen gyanítom, ha szegény Anthony Kiedis tudná mindezt, akkor többet a büdös életben nem danászna a zenekarában, amely a Red Hot Chili Peppers. De, hogy tévedés ne essék, szeretem a csípős ételeket, csak valahogyan úgy alakult az életem, hogy nem ettől érzem magam ellenállhatatlan kannak, mint az az ugaron közkeletű ezek szerint. És máris értem, mért vagyok idegen tahóországban. Más miatt is, de ez újólag bizonyság rá. Még egy adalék.