Vadászat (Kisfilm)

A kamera madártávlatból, nagytotálból közelít, a felhők mögül előbukkan a rónaság, egy gémeskút mellett budi áll. Két alak poroszkál, az egyik tevén ringatózik, a másik szamáron kocog mellette, pitypangok nyílnak és boldog komondorok kergetőznek, az egyik vak. Ő tanácstalanul mászkál ide-oda, néha beleütközik a feje a budi oldalába, akkor nagyot koppan, azután elhallgat. A budi ajtaja nyikorog a szélben, a kép innen közelít a tevegelő alakra.

Ősz férfi pörge kalapban, abban egy szalonkatoll meredezik, s ahogy ring a teve, a főhős mellén annak ütemére inog egy feszület. Hátán átvetve egy AK 763-as meg egy aknavető, övében kézigránátok. Mosolyogva üget, és társalog a szamaras emberrel, aki furcsa mód öltönyben van, könyökvédőben, gemkapocsból készült nyaklánccal, tekintete alázatos teknőchöz hasonlatos, úgy néz fel a magasba a kalaposra, akinek innen csak a sziluettje látszik, mert a képet beégeti a Nap.

Így haladnak a bárányganés füveken, amikor a kalapos megkérdi:

– Mire megyünk, plébános úr?

– Jegesmedvére. – Feleli a szamaras ember, és sokat sejtetően vigyorog.

– Azt itt hogy? – Kérdi a kalapos.

– Nincsen lehetetlen, édes gazdám. Olvastam a kalandjaidat a szarvassal, férfias munka volt, meg azt, hogy a vágyad jegesmedvére vadászhatni. – Mondja ez a szamaras, és sokat sejtetően mosolyog.

– Itt, Hódmezővásárhely határában? – Értetlenkedik a kalapos.

– Nincsen lehetetlen. – mondja a szamaras – Isten és a Párt segedelmével minden lehet, célunk a végtelen. Ha Viktor velünk, ki ellenünk? – Így alázatoskodik ez a szamaras.

– Milyen igaz, milyen igaz. Magam se mondhattam volna szebben. – Így a kalapos, és csak haladnak, haladnak, a távolban feltűnik egy csipkebokor, ágai végén tüzek égnek, így látszik, közelebb érve tűnik csak ki, hogy lámpák vannak rajta. A tövében ül egy vejszerű alak, és tartja a mancsát.

– Húsz százalék. – Ezt sziszegi a szamarasnak, aki alig győzi elhessegetni.

– Majd aztán, majd aztán. – Tolja el, miközben taknyos zsebkendőjével porolja le a bokor tövét, és le is teríti.

– Hogy föl ne fázzál. – Ülteti le a kalapost a takonyra. – Itt várunk. – Folytatja aztán, és hunyorogva nézi a kietlen laposságot.

– Onnan kell jönnie. – Mutat a messzeségbe, de csak szúnyogok rajzása látszik, még messzebbről pedig bánatos tehénbőgés hallatszik. Békák vartyognak, és tücskök hangoskodnak. A kalapos izzad meg szuszog, nyögdécsel.

– Nem mehetnénk helikopterrel? – Kérdi már kétségbeesve.

– Sajnos a Tóni félretette menekülésre, de ne izgulj, már jön is. – A távolba mutat, ahol porfelhőben közeledik valami fehérség, vibrál körülötte a levegő, amikor hitelen megszólal egy szájharmonika, vészesen, hosszan. A kalapos izgalomba jön, a Kalasnyikovját igazgatja, szemeit meresztgeti.

Lassan bontakozik ki a kép, a fehér folt egyre vonalasabb, és, amint közeledik, látszik, hogy egy nyúl az, amitől a kalapos lelombozódik.

– Húsvét van, persze. – Ezt mondja csalódottan a szamarasnak, de az kétségbe van esve.

– Erről nem volt szó. – Ezt rebegi, amikor a nyúl már teljesen kivehető, vörösen izzanak a szemei, bundája meg csillog, mint a Salamon tökei. A nyúl pödör egyet a bajuszán, hátranyúl, és elővesz valamit, amitől a szamaras visítani kezd.

– Puskája van, baszd meg Zsóti, puskája. – Ezt ordítja, és rohanni kezd, de a nyúl már lő is, a kalapos négykézláb menekül, és bőg, csorognak a könnyei, taknya-nyála egybefolyik, és egyáltalán nem felemelő látvány, ahogyan a vakondtúrás mögött reszket. A nyúlnak félautomatája van, tüzel veszettül, fröcsög a föld, a kutyák vonyítanak, szalonkák röhögnek, fél perc az egész.

Közeliben a kalapos szutykos, izzadt, reszkető arca, amint veti a keresztet, a háttérben a nyúl befejezi a lövöldözést, megfújja a mordály csövét, és túlvilágian mély hangon ennyit mond:

– Hasta la vista, baby.

A kamera elemelkedik megint, madártávlatból mutatja a rónaságot. Minden nyugodt, amikor megszólal egy hang az égből:

– Még mindig centrumhétfő.

(Nem tudni miért, de ez a vége. A forgatókönyvíró biztosan teljesen be volt állva.)

Ez már sok a többnél

A nemzet Récsöle rohadtul belejött az ácsorgásba. Sorra nőnek ki a lábai, tisztára rajzfilm, ami zajlik a képünk előtt, de mindenféle katarzis nélkül. Ebben, amit vetítenek, mindig a rossz győz, a gonosz mostoha, Hókuszpók vagy a bamba macska.

A permanensen ügyeletes rosszfiú, Juhász Péter egy fáintos videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt, és még maga a szervilizmus és aljasság, valamint álhírgyártási műhely atyamestere, az Origo muftija is elismerte, hogy a trónörökös hercegnő mondja felvételen ezeket:

„Ő nagyon szeretne turizmus promotiont, nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból.” – mondja a felvételen a saját lábú, erre nevetés hallatszik, majd egy rosszul kivehető hang azt mondja, „az nem baj, ha van ellentételezése”.

Nem tudni, ki a titokzatos nagy Ő, valószínűleg nem Noszály vörös rózsával a lukában, ellenben lehet valami bahreini vagy svájci jóbarát, akik vihetik a nemzet vagy az Unió pénzét – tehát a tiédet, aranyom -, ha van ellentételezés, mint hallható, ami egészen biztosan nem egy Milka szelet.

Nem véletlen, hogy itt ugyan mindenki a Récsöl ura, a nemzet veje – akik így együtt állnak a lábukon – OLAF-os dolgairól sutyorog, ezzel szemben ez a bácsi sokrengeteg dologban vizsgálódik, az egész nyüves NER-t nézi lassan, de minek?

Ugyanis minálunk egészen más az ügymenet, mint odaát. Felénk döglött akták vannak, amelyet jól példáz mondjuk Seszták tolvaj ügye is, aki ténykedése nyomán megállapíttatott, hogy a pénzt fölvette ugyan, de a projektek célja nem valósult meg, a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt, az ügyben az EU pénzügyi céljait sértő csalás történt.

A lóvét vissza kell pöngetni, sőt, Polt is vizsgálódott, a végkimenetelt el se kéne mondani, mégis a hűség kedvéért: a költségvetési csalás gyanújával megkezdett vizsgálatot 2017 januárjában már le is fújták. Most mit mondjak, hogy Polt és az ő cége a biztos „A” hang a lopás szimfóniájában? Ez egyáltalán nem nóvum, és mégis süt a nap.

Ilyenekkel van tele a padlás, a fiúk már menekülnek, Kósát, Rogánt, Tiborczot bombabiztos helyre vitték, senkinek nem bírnak a szemébe nézni, és mégis jó esélyük van győzni, ami a totális abszurd.

Voltaképp Orbánnak egy programja van: kerítés, de még ezt sem veszik komolyan. Lassan fél éve nem lehet összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot, mer’ a Szél, holott csak fészkalódós dolgok derülhetnének ki, mégis a rezsis pöcs veri a nyálát. Emiatt az ellenzék nagy tehetetlenségében már a jóisten szaros gatyáját is beperelte, legutóbb kompletten a rendőrséget, a Belügyminisztériumot is, aztán tehetetlenül néz ki a fejéből, Polt meg vigyorog.

Néha érik meglepetések a fiúkat, akkor leginkább, ha máshol lopnak, mint például Semjén Svédiában. A jó Niklas Jonssonnak például tele lett a töke azzal, hogy az ő szarvasát lődözi a keresztény hóhér, a rendőrség vizsgálódott, és továbbította is az ügyet az ottani ügyészségre, amelyet szerencsére még nem Polt vezet.

Milyen cuki lenne már, ha megállapíttatna hivatalosan egyszer, amit informálisan úgyis tudunk, de mégis lenne papír róla, hogy Semjén tolvaj. Nem változna semmi, mégis jobb lenne az ember lelkének, ha tudná, hogy más is tudja, ezek nem a saját lábukon, hanem a miénken hédereznek.

Igaz, attól például Faludy Gyuri bácsi sem felejtette el Recsket, midőn onnan szabadulva a parasztbácsi megsimogatta a hátát, és azt mondta vigasztalásul, mindent tudunk, de ettől kezdte újra embernek érezni magát.

Hogy saját magam felé fordítsam a kezemet megint, mint valami elvarázsolt glóriás, nékem meg azért hozna megnyugvást, ha billogos tolvaj lenne az egész csürhe, mert akkor napra-nap nem kellene Peresztegi tanár úr örökzöldjét – amelyet gonosz csínjeink miatt sóhajtozott – hajtogatnom, miszerint: „Ez már sok a többnél!”.

Mert gonosz kamaszként az ember csak röhögött rajta, most, vén fejjel viszont megérti, milyen őszinte felháborodás rejtezett benne.

Kell egy kis együttlét

Mindenki lenyugodhat, a KDNP is ott lesz a nagy közös röfögésen 15-én, és segít megmenteni sokat a szenvedő hazát. Ezt maga Semjén et. jelentette be a facén, és mi ád Isten, közben nem durrantott bele egyetlen háziasított pogány valagába sem. Ott fog talpalni egyébként a Fidesz, a Lungo Drom, meg az IKSZ is, sőt, a lengyelek is útra keltek már a messzi távolból, hogy állna beléjük is a devla.

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.

Szájra véve

Majka, született Majoros Péter a szájára vette Vajna Tímea nevét, és elhajtotta őtet az ótvaros francba, minden joggal, ezt tegyük hozzá. Ez a Tímea meg kikelt magából mind az összes íkújával, hogy hogyan képzeli, hogy a szájára veszi, és ezzel belépett abba a sorba, amelynek az elején ő áll, aztán következik miniszterelnök úr, a végén pedig ott áll a teremtő Isten maga.

Ebből is kitetszik, hogy itt és most nem celebvágta történik, hanem kultúrtörténeti kifestőkönyv lapjait látjuk, de leginkább a NER vizsgálata abszolválódik öléggé karcosan, erről kezeskedek.

Itt van nekünk mindjárt az elején a névmágia, ez az ősi aktus, amely tiltja az evolúció egy bizonyos fokán álló humanoidoknak, hogy valamely személy vagy istenség nevét használják, a szájukra vegyék mintegy. Abból az elvből kiindulva, hogy a név a lehető legteljesebben hozzá tartozik a viselőjéhez, senki sem juthat birtokába, senki se tudhatja meg, mert ezáltal hatalmába kerítheti a név viselőjét.

Ezen a metóduson alapszik a totemizmus is, amiből látszik, hogy a vallásoknak is megvan a maguk fejlődéstörténete. A júdaizmus őskorában sem lehetett kiejteni Isten titokzatos nevét, amelyet JHVH rövidítéssel, a Tetragrammatonnal helyettesítettek, és a Brian életéből tudjuk, mi várt arra, aki ennél bővebben, például Jehovaként emlegette a teremtőt. Kapott pár hegyeset és laposat a bordái közé.

Ha ennél is tovább ment a delikvens, mint Lillith, az igazi első asszony, aki elsutyorogta a Tetragrammaton fölfejtését, úgymint Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), akkor meg egyenest Sátán vált belőle, mutatva, hogy a képzeletnek nincsenek igazán határai.

A Tízparancsolat másodikja is így szól: „Isten nevét hiába ne vedd!” Ebből is kitetszik, milyen erős ez a tiltás, hogy évezredes babramunkával egészen máig hat, és ilyen Semjéneket állít elő nekünk a semmiből, meg Illés államtitkárokat is, persze. Ő volt az ugyanis, aki nem is oly rég Szél Bernadettet rótta meg így a mi országunk házában: „Képviselő asszony, a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára.”

Az ilyen humoreszkek azt mutatják nekünk, ezek úgy vélik, hogy elemelkedtek az anyaföldtől, mint Nicanor atya a forró csokoládé segítségével. Továbbá a seggükből is böjti szelek fújnak oly bőséggel, hogy Neogranormon legyen a talpán, amelyik a lafogó cafatjait megorvosolja. Ilyen pisze orrú nekik a lelkiviláguk.

Majka sem volt kellően óvatos, és Vajnánét nem a hagyományoknak megfelelően VJNTM-ként emlegette földig hajolva, és ezzel a férj, elsöprő haragját is magára zúdította. A nemzet kasszinósából ekképp szakadt ki a vadbarom:

“Kezd elegem lenni a napokban megjelent, a feleségemet rossz színben feltüntető szándékos lejárató kampányból. Egyúttal azt üzenném mindenkinek, aki érintett az ügyben és különösképpen Majoros Péternek, ha fontos az állása és hazai boldogulása jobb, ha még egyszer meggondolja, miket ejt ki a száján, különben eltiprom. A továbbiakban nem tűröm el feleségem pocskondiázását, még ha emiatt kíméletlen eszközökhöz is kell folyamodnom.”

Édes a lelkem, és megkérdeznénk, hogy ki a lófasz is ő, ha nem lebegne előttünk Damu Roland példája, amit nem féltés miatt, hanem miheztartás végett ajánlanék Majoros úr figyelmébe. Neki is volt afférja a nénivel még Palácsik korából, és lehet, hogy Damu egy állat, de kínjában elrebegte egyszer, kinek köszönheti, hogy kiherélték, és, hogy most már csak hálni jár belé a lélek.

Ennek a szivarosnak. És, hogy idáig eljutottunk, emlékezzünk meg akkor a NER-ről, amelyik a mindenható Orbán mellett ilyen degenerált kiskirályokat állít elő házmestertől a tankerületi igazgatókig, akik a hatósugarukban élet és halál urai. Ilyenekkel van tele az egész elcseszett ország, akik gondoskodnak arról, ha Viktorunk duci karjai személyesen nem is érnek el minden barlangba, a csápjai azért ott legyenek.

És mára végeztem is, köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Nyelvórák kezdő magyaroknak

Voltaképp mai Fidesz-léptékkel nem is pénz az a kétszáztíz millió, amit kormányunk Kárpátaljára tolt a talicskája eldugott szegletében turhával kevert Túró Rudival együtt, amely termék magyarságunk letéteményese, a londoni menekültek csábító szirénje. Viszont, hogy mire kúrja el, az megér egy misét, ha már Párizs is, ugye.

Semjén et. az, aki két lovaglás és három szalonka-gyilkosság közt nemzetünk megmaradásáért felelős, és valljuk meg, érti a dolgát. Ebből a kétszáztíz millióból újmagyarokat gyártanak, egészen pontosan „magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat”, hogy értsék, kire kell szavazni majd a levelükben.

Tudjuk, hogy Szűz Mária is magyar volt, az arámi meg egy szabolcsi nyelvjárás, az idő viszont egyelőre még lineárisan telik, a Szeplőtelen tehát már nem tudja a megfelelő helyre tenni az ikszet, bár még az is lehet. És még a Fletót szidják, hogy idegenbe szakadt véreink ellen politizál, amikor ilyen ganajságok ellen tutul, és milyen igaza van.

Még akkor is, ha Molnár MSZP góré Karácsonnyal az oldalán hitet tesz a Fidesz csalása, az ilyen szavazati jogok mellett. Hát hol élünk elvtársak? Itt, az ugaron, amelyet annak vezére magyarul nem tudó mókusokkal akar megtartani, akik itt sem élnek, tán soha nem is jártak Záhonyon innen, és ezt mosolyogva nézi az összes böszme magyar, hajtogatva, hogy összefogással legyőzhető a gonosz, hát, a rossebeket.

Azért föl kéne tenni a ki a magyar kérdést is már egyszer. Minden búvárkodás helyett például Faludy Gyuri bácsi-e, aki, amikor angolul kezdett álmodni a nagy vízen túl, hazamenekült, hogy Recsken kössön ki, vagy a filmügyi biztos, akire szintén ráférne egy gyorstalpaló úgy magyarilag, mert úgy ő sem tud már elég régóta, ha valaha birtokában volt egyáltalán az ikes ragozásnak.

Másrészt okosaink is elmesélhetnék az óriási Magyarország térképbe beleájult, darutollas honfitársainknak a tutit, miszerint erdélyi véreink nem abban a kultúrában nőttek fel, mint a csúti paraszt. Elég kevés közük van egymáshoz azon kívül, hogy nagyjából megértik a másikat, de ez már bonyolult, mert távol esik attól a tébolytól, hogy a Szíriuszról is magyar nótákat sugároznak a kis zöld emberkék, akiknek viszont piros pötty van a seggükön.

Aztán nem ártana abba is belegondolni, hogy Pártunk minek nézi a pénzért megvehető ukránokat. Hogy ők a mindenkori Péntekek, akiket Robinson Crusoe módján megtanítunk magyarul, és megtérítjük a keresztényi hitre.

Akárhogyan is forgatjuk ezt az egészet, büdös. Igaz, Orbán et. annak idején életterekről szőtt omladozó álmokat, mint tetszenek emlékezni. Ez az ukránoknak szervezett magyar nyelvi tanfolyam pedig már a gyarmatosítás kezdete, és alig is különbözik a nácikoktól, akik szintén az ukránokkal (is) szórakoztak.

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Ezen az egészen el kéne merengeni kicsinyég. Vagy felháborodni is illik azért. Ordítani, na.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.