Két papír

Van nekünk itt két papír a tarsolyunkban. Az egyik csokis, maszatos, talán nyálfoltos és gyűrött is. A másik írólap, levélpapír, merített, famentes, vagy milyen típusok vannak még ebben a digitális világban, én nem tudom. Tán mindegy is. E két papírdarab közös tulajdonsága, hogy mindkettőt a véső kétségbeesés kínja lengi körül, és az, hogy én most mesélni fogok róluk. Nem jókedvemben, hanem, mert késztetést érzek rá, tisztára ilyen okulárés nagyapó vagyok már, hogy itt napra-nap be nem áll a szájam.

Négy éve lesz már annak a gyalázatnak, mint emlékezhetünk – és soha nem is feledjük -, hogy készült elfogadni ez a galeri a TrafikMutyi 2.0-s törvényt, bájos szokás szerint veszélybe sodorva (jó)néhány ember, (jó)néhány család megélhetését Krisztus és az összes aprószentek nevében. A dohányipari dolgozók odakint tüntettek a mínuszokban, és beküldtek a Parlamentbe egy csokit, rajta ezzel a szöveggel: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!”

Mint az ismeretes, a csokit két pofára fölzabálta Orbán Viktor Mihály és egyes számú csicskása, Semjén Zsolt, a szöveget el nem olvasták, a törvényt pedig megszavazták. A dohányipari dolgozók pedig hazamentek a hidegből dolgavégezetlen, közmunkásnak álltak vagy éhen dögöltek, ez a kettő pedig elégedetten böfögött, mert ez egy ilyen ország. Ez nem sok, csupán egy szimbolikus történet arról, hogy milyen iszonytató lelke van ezeknek. Tudtuk is, de nem árt felidézni, építgetni tovább az embertelenség szobrát, hogy elérjen az égig.

Viszont fölbukik a kérdés, hogy mit olvasnak ezek, ha egyáltalán. Azóta foglalkoztat ez engemet, amikor egy kávéházi szegleten – de tényleg, volt olyan, hogy még lehetett vele beszélni – diskuráltam interjúilag Orbán Viktor Mihállyal, és rákérdeztem a szőlei dolgára, hogy hogyan is van az, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet. Akkor még ilyen szerény volt a vágyaiban, viszont erről irkált az ÉS meg zengett az ország. Azt felelte akkor nekem ez a mókus, hogy ő ilyen sajtótermékeket, mint ÉS, egészségügyi okok miatt nem olvas, nem érti hát, miről is beszélek. Pofán kellett volna vágni, helyette csak nyugtáztam, hogy szaralak.

Már akkor látszott a szemében a hatalom végtelen akarása. Szinte csak az látszott, s ez a rögeszme mára eszelős tébollyá terebélyesedett, másból sem áll a manus. Ez a kór ma is rányomja bélyegét az olvasási szokásaira, és most ne arra gondoljunk, hogy szokott-e hetvenhét magyar népmesét zümmögni az unokájának, vagy verseket dúdolgatni magában. Hanem, hogy az elébe tett, neki gyártott hülyeségeken kívül, amelyeket lelkesítő célzattal felolvas a bamba és rajongó tömegeknek, hogy az ilyeneken kívül találkozik-e esetleg a valósággal, vagy megóvják attól az orvosok.

Mindez azért vált aktuálissá épp, mert tegnap kiderült, hogy szegény jámbor és egészen naiv CEU hallgatók mire készülnek szintén végső elkeseredésükben, mint annak idején a dohányiparosok. Egymást buzdítgatják ezek a szerencsétlenek, hogy írjanak levelet Orbán Viktor Mihálynak, számoljanak be neki arról, milyen szar is má’, hogy csuklóztatja az egyetemet, hogy ettől ők rosszul érzik magukat. Én, jó Istenem! Most cinikusan – de nagyon – megkérdem, tényleg olyan jó tanintézet ez a CEU, ha ilyen mókusokat képez, akik azt hiszik, buzgalmuknak bármi értelme is van?

Ifjúság, bolondság. Értem én, meg a lelkesedést is, de, ha tényleg ennyire ismerik csak az életet, akkor bajok vannak. Ugyan egyben szégyellem is magam, mert mit tehetnének mást, mint, hogy a józan ész tiszta szavával szólalnak meg, egyebük nincsen ugyanis, aztán mégis. Olyan ez a levélírás, mint valami lányregények romantikus illúziója, mert nem, hogy megfontolná, nem is olvassa, elébe sem kerül, a közelébe nem ér, más dimenziókban létezik az ipse ugyanis. Ezt nem ártana tudni, ha már olyan okos az ember. És ez itt, kedves jámborak, egyáltalán nem a diákok bírálata.

Magam, vénöreg emberként például tanácsolhatnám azt, hogy a kétségbeesés levelébe csomagoljanak egy kis kolbászt, házi töltésűt, az odajut, azt megkapja. Hogy elolvasni nem fogja így sem, az is bizonyos. Úgy járna ez is, mint a dohányosok csokis segélykiáltása, kienné belőle a masszát, és a legkisebb megingás nélkül menne, haladna tovább. Levelet írni? Ugyanmá’! Tessenek kitölteni a konzultációs ívet, ez a maximum, amit a rendszer nyújtani tud. Ez, hogy ilyen kolbászos ötleteim vannak, eléggé abszurd, és mégis súrolja a valóságot. Így jár az az ország, amelyet egy eszelős zabagép irányít. Így és nem másként.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”
– Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Égből pottyant mesék

Jól imádkozhattak”Semjén Zsolt úr”-ért és a magyar kormány tagjaiért, sőt, kellőképp áldhatták is meg őket a Tűz konferencián, amelyet a Christ for All Nations szervezet tartott a bűnös Budapesten, csurig prédikátorokkal, és más, hasonszőrű szélhámosokkal. Például a szarvasölő is ott volt. Az imájuk azért lehetett hasznos, mert “Semjén Zsolt úr” még mindig bambán vigyorog, és a kormány, annak első embere, valamint az összes csatlósaik és csahos kutyáik is vígan haligaliznak, sőt, a mázsás, szörnyű mennybolt sem roskadott össze, pedig indoka bőven lett volna rá. Naponta többször hágják át a saját törvényeiket is, Polt elvtárs pedig bájosan mosolyog.

Például az is milyen már, hogy ez a Czunyiné Bertalan Judit nem nyughatik. Az ő vezetésével ugyanis összegyűlt az Országgyűlés igazságügyi bizottsága, sőt, határozatképes is volt az ügyben, hogyha eddig nem ment, ezután tényleg eleméssze a sorosista civileket, karóba húzza és fölnégyelje őket, és ez nem tréfadolog. A Migration Aid úgy döntött, hogy betartja a törvényeket, de mégsem fizet bevándorlási adót, mert civilként megszűnik és párttá alakul. Czunyinénak ettől habzik a szája, és a bizottságával együtt felkérik a kormányt, kezdeményezzen törvényi változásokat, hogy ez ne történhessen meg. Lehetne hozni névre szóló törvényeket is, az alól semmi furmányos sorosfattya ki nem bújhatna, de meglesz majd az is az ima segedelmével.

Ez a Czunyiné azért hörög a bizottságával együtt, mert a Migration Aid nem fizet adót. Ez az álca, amin már Brüsszel is átlát, mert voltaképpen pártunk és kormányunk el akarja emészteni őket, mint mindent és mindenkit, akinek másképpen áll a füle, mint az övé, és nem tapsol ütemesen. Bod Péter Ákos is most csodálkozott el ezen, pedig, ha annyira vág az esze, már évtizedek óta tudhatta volna, hogy ezek ilyenek. Sőt, hogy odapiszkáljak a közgazdásznak, voltaképp belőle sarjadtak. A végromlás első etapja az az Antall kormány volt, amelynek ő is tagja volt, sőt, Orbán első ámokfutása idején gazdasági főtanácsokat is adott neki. Ennyit erről, viszont ez az adóelkerülés érdekes egy téma, főleg korrupcióval elegyítve, amely bűnök miatt a testvéri Kínában ki szokták végezni a delikvenseket.

Itt van nekünk az a röpcsi megint, amellyel egyetlenünk meccsekre jár szerte a világban. Nem a nem is kormánygépre gondolok most, hanem arra a másikra, amelyet miniszterügynök elvtárs cimborája fizet, s cserébe számolatlanul kapja százmilliárdos tételben a baráti, állami megbízásokat. Állítólag ennek a gépnek az üzemeltetése ötmillió óránként, s ha miniszterügynök úr ezt ajándékba kapja, az ugyanolyan adóköteles, mint a Migration Aid pénze, csak emiatt Czunyinénak nem habzik a szája, sem a bizottságának. És még csak korrupció sincsen, holott egy ilyen út felér öt nokiás dobozzal, és egész nyáron ezen nyargalásztak mégis. Szar ügy lehetne, de mintha semmi sem történt volna.

Azon is csak a vájtfülűek akadnak ki, hogy holnap megint dolga lesz a gépnek, mert miniszterügynök úr a szerbiai Topolyára utazik, hogy átadja azt a fociakadémiát, amelyet három milliárd magyar adóforintból építettek fel Ez is csak a Balkan Insightnek fáj, és nem a Magyar Időknek, mert azok a balkánosok is liberális hazaárulók. Mindemellett a netes közbeszédben téma volt az ügy, ahol a Trianontól megvert hozzászóló úgy érvelt, ha a hazai magyaroknak jár a stadion, akkor a vajdaságiaknak is. Súlyos tévedés, egyiknek sem jár, ez csak Orbán fölöttébb káros mániája és pénzmosodája egyben, ami beleillik a röpködés módszertanába. Mint ahogyan az is, hogy a miniszterelnökség az igazságügyminiszter ügyvédi irodáját bízza meg másfél milliárdért egy munkával, és ez is rendben van állítólag.

Mindez, amit itt hevenyészve lezongoráztam, egyetlen nap kicsinyke kis szelete egy csokorba gyűjtve, mint a mezei virágok. Apró részlet abból a tengernyi mocsokból, amibe belefullad az ország, mégis csupán piszok a köröm alatt. És ami a leglehangolóbb az egészben, elnézve magunkat, itt tényleg csak a vájtfülűeket érdekli, pár elszánt és elvetemült alakot, ahogy elárad a gonoszság. Az is eszembe jut, hogy amíg ezt megírtam, tíz-húsz ember belehalt a szárnyaló egészségügy működésébe, mert nem ismerte a tízparancsolatot. Aztán éppen most nyolc-tíz család ül az összecsomagolt bőröndjein, várva, hogy markos legények utcára tegyék őket, amint feljön a nap. Már hideg is van, lehet, egypáran megfagytak nagy boldogan, sokrengeteg gyerek pedig nem reggelizik, és nem azért, mert nem kerül, hanem, mert Harrach szerint nem is akar igazán.

Így élünk mi Neriában, és föl kéne szabadulni már, ahogy a költő mondja. Bár ő is inkább a vonat alá bújt meghalni. De unom én ezt az egész redvás szart, Füst Milán-i fenségességgel valahogy.

Gyerekfaragás

Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára. Mit lehet ilyenkor mondani? Az embert megbélyegzik, hogy prejudikál, de ennek a manusnak mégis csak a címében van a végzete, hogy szép lehet, de okos és ráadásul jó ember az biztosan nem. És így is lett. Viszont éppen ezért a gyerekekről levehetné azt a mocskos mancsát, mert, ha én érintett szülő lennék – ami nem vagyok, hála a nagy Manitunak -, akkor eltalálnám őtet a lába között.

A kölkek atyjai és anyjai viszont, akiknek az elsőszülöttjét vagy sorban az N-ediket készül most épp megrontani ez a rossz ember, mint a Párt mindenható küldötte, szóval a jelenlegi szülők hallgatnak. Erről a nagy kussolásról majd későbben még ejtek pár szót. Ebben a konstellációban az az érdekes, hogy ez a végzettségét tekintve városgazdász mókus, akinek annyi az érdeme orbánilag, hogy a Regnum Marianum tagja, amely szervezet az ország “újraevangelizálására” esküdött fel, tehát hittérítők, s nem más egyebek, hogy ő készül molesztálni a kisdedeket, oszt kuss van mégis. De még mekkora.

Soltész Miklós ugyanis, meg a csatlósai és csuhás pribékjei, illetve hát, az egész fasiszta berendezkedés el akarja venni a gyerekek lelkét. Csorgó nyálú, fönnakadt szemű, tömjén illatú, ájtatos és pátosztól vonagló alattvalókat óhajt előállítani belőlük, s erővel. Erre utal a címében végzete ember kijelentése, miszerint: “Az iskolának, a pedagógusoknak, az egyháznak és a szülőknek közösen kell egy irányba nevelniük a gyermekeket, közösen kell őket csiszolni és faragni.” – Hát, nem, vazze, mondom kevéssé jámboran, és én kérek elnézést. Köszönöm.

Leginkább a Száz év magány Ursulájának jogos fölhorgadása mutatná meg, mi volna a ideális reakció a szülők részéről ebben a fennforgásban: “…Ha már meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak – kiáltotta. – De a fiaid fejét ne tömd tele azzal a cigánymaszlaggal…” – Ilyenről azonban csak ábrándol az ember, tehát haladjunk sorjában:

Az egyháznak az a szerepe tehát, ha van neki egyáltalán – az én szemüvegemen keresztül minden társadalom rákja az összes, de ott egye rospic -, szóval annyi a funkciója, hogy a segítse a veszett lelkek útját Istenhez. Ebből az is fakad, hogy aki mindezt önerőből képes megtalálni, azt békén hagyja. Megmutat egy metódust, hogy a világot lehet szemlélni így is, de megengedi, hogy szabad úgy is. Mert tudja, hogy determinált világban élünk ugyan, de az embernek mégis van szabad akarata. Sőt, amikor a mindent elárasztó gonoszság miatt megkérdik a csámpás lelkűek, hol az Isten, ezzel a szabad akarattal takarózik épp.

Ordítanék, nyafognék, de most már késő, hogy az egyház egyáltalán ne nevelje az én kölkemet, ne farigcsálja őtet valami torz és gonosz Dzsepettóként, mert jó abból nem származhatik. Legfőképpen azért, mert az a hibás alapvetése van az egyházfiknak, hogy vallás nélkül nincs etika, amire azt felelem, lófaszt, mama. Akkor van csak igazán és szívből, akkor van irgalom és szeretet igazán, nem pedig büntetésektől menekülve, örök gyönyörökben reménykedve, amire jó példa mondjuk a Semjén, aki ugyan – állítólag – vallásos, és mégis milyen gonosz. Az ilyenek a legrosszabbak, a báránybőrös farkasok. Illetve nem farkas ez, inkább mondjuk bűzösborz.

Mindemellett e helyt kell szót emelni a kirekesztés ellen, amit a nem templomjáró népek kénytelenek elszenvedni. Akinek a seggéből fújnak a böjti szelek, visong, hogy az ő vallását kigúnyolják, mégis éppen ő az, aki megvetően tekint, mint alacsonyabb rendű fajra arra az embertársára, aki a pátoszos cirkuszukat kívülről szemléli. S amiatt nézi le a vallásában buzgólkodó az azt leszaró felebarátját, mert az a torz meggyőződése, hogy aki magában hordja az istenét, nem faragott képekben, az jó ember nem lehet. Pedig épp ellenkezőleg. Aki nem presszió, hanem saját belső ereje miatt ember, alaposabban az, mint bármely aprószent.

Ilyesmire hittan nem tanít. Ilyesmire az tanít, ha a kis taknyos magától adja oda a dömperét a másiknak, felezi el a csokiját, mert megérzi ennek a melegét, de már túlragozom, és a liberalizmus megbocsáthatatlan bűnébe esek. Mondom, ha érintett szülő lennék, akkor ilyen megfontolások miatt kikaparnám a hosszúcímű megélhetési misszionárius szép kék szemét, hogy ne az én kölkemet farigcsálja, hanem a petrencerudat, és legyen abból fogvájó, ha el nem bassza. Ennyit akartam mesélni máma, és ja, a kussolásról is ígértem szavakat még. Nos, az van, minden szinten. Akkora kuss van, mint egy kriptában, de ti tudjátok.

Zsebpénz

Mint másnak a heroin vagy a kokó, miniszterügynök elvtársnak az a futball. Remegve szíja, nyomja magába, s ez az állapot már eleve romlottságot vagy betegséget tételez, és akkor a többiről még nem is beszéltünk. Most is, hogy az elvonási tüneteken enyhítsen valamelyest – úgymint a fej remegése, ajkak nyalogatása, meg más egyebek -, utánaröpült szíve szottya csapatának a messzi Bulgáriába, mert nem élhet ő a MOL Vidi nélkül, akárha muzsikaszó.

Ez is, hogyan lehet egy csapatnak a Vidi nevet adni, ilyen is csak a NER-ben történhetik, máshol sehol. Mert hogy hangozna, ha a Barcelonát átneveznék Barcikának, ugye. Bár lenne akkor egy kis nemzeti beütése, de a Manchester Unitedet se jutna eszébe senkinek Maninak hívni, bár jól hangzana a lényeget megragadva, aztán mégis szétvernék az Old Traffordot a jámbor angolok. Viszont most a pénzről fogunk beszélgetni, s nem ilyen álombéli dolgokról.

Szóval, az van, drágáim, hogy röpcsivel ment ez a bugris a meccsre, éspedig magángéppel, ami több fennforgást is von maga után. Havasi Bertalan sajtóriogató ugyanis nem átallotta azt nyilatkozni, hogy a röpködés során “közpénz felhasználására nem került sor”. – Ha egy sajtós a “került sor” kifejezést használja, akkor minden aljasságra képes, de erről sem érdemes többet gondolkodni, ezek ilyenek, mit lehessen tenni, ugye? – Így mennek neki, ezzel a munícióval Esterházynak.

Miniszterügynök elvtárs azonban nincstelen ember, ahogy azt szóban valamint írásban (és tettel meg hallgatással) – vagyonbevallás – is állította, mondván, van neki hétszázezer megtakarítása a párnacihában, egy petákkal sem több. Ez volt az év elején, azóta viszont az óvodás kalandja után és miatt kapott a Patyi nevű NVB-s cimborájától egy büntetést, aztán a futball VB-re is magánerőből röpködött, ezért merül föl az emberben, hogy most Bulgáriába akkor hogy?

Mibű? Ugye. Mert minden emberi számítás szerint már egy peták sem lehet a brifkójában, hacsak nem egy kis zsebpénz, amit az Anikó asszony porcióz neki reggelente a parizeres zsömlés tízóraija mellé. De az Anikónak sincsen semmije se, ezek a két templom egere, ahogy kiszálltak Izraelben a nem is kormánygépből is, rájuk volt írva a nyomor. A lelki legalábbis, de akkor még mindig ott marad a bolgár röpködés ügye, mint fogós, ravasz kérdés.

Szívességből is vihette egy kistafírozott cimbora, ahogyan a Semjén szarvasa is gesztusból röpködött föllógatva, és az ilyenektől, ha nem illiberális egy demokrácia, illetve magyarosan kereszténydemokrata, le szoktak mondani a vezérürük. Minálunk azonban elég annyi, hogy a Soros kurvaannyát, és ebből is kitetszik, hogy ez az ország a lehetők legjobbika, már akinek. Ezt én toldom hozzá, mert eszembe jut a tegnap félájultan kilakoltatásilag vonszolt néni képe. Azt nem tudjuk, hogy ő szereti-e a futballt.

Az is közismert, hogy minálunk a közpénz általában elveszíti az összes jellegét, ami azt jelenti a proletár számára, hogy: Közöd? Köcsög! Valahogy így, engemet azért mégis nyomaszt miniszterügynök elvtárs, valamint az udvartartása pénzhez való ambivalens viszonya, hogy kaparják-e olykor az aprót, vagy van-e egyáltalán például pénz a mi egyetlenünknél, volt-e a kezében mostanában egy bankó, vagy az már szublimálódott a közelében.

Hogy a létezés egy olyan szintjére lépett, amelyben ilyen apróságokkal törődni sem kell, hiszen minden az övé. Hogy amikor partedlivel a nyakában tömi magába a pörküttet ubival, akkor azt ki kell-e fizetnie, vagy a kocsmáros megtiszteltetésnek érzi, hogy adhatott, hogy a szotyit a meccsre veszi-e, tudja-e, hogy van ára neki. Szóval, mint egy igazi király, aki úgy van már, a létezés olyan kegyes állapotában, mint a Mohamed koporsója, hogy csak lebeg ég és föld között.

Mert a képről úgy jön le, hogy csak csettint a duci kis ujjaival, és ott a terülj asztalkám, a röpcsi, a helikopter, szántók, rétek és kastélyok. Ez engemet komolyan foglalkoztat, mert megint az agymacskám jött elő ezzel a Hitlerrel, aki szintén nyomorgott, sőt, meg sem nősült, őneki a nép volt a hitvese, és mégis csak Berghofot, Sasfészket meg minden kutyafaszát épített. Igaz, már az ő uralkodásának kezdetén is eltűnt a határ a magánvagyon és a pártpénz közül, nálunk is lett székházból bánya, ugye.

Olybá tűnik tehát, hogy miniszerügynök elvtárs és belső körei számára leomlott a fal az ország pénze és a saját pénztárca között. Ebből fakadóan arra kell jutnunk, hogy a parizeres zsömle mellé azt a pár krajcárt nem is az Anikó asszony csomagolja neki, hanem éppen az, akit tegnap ájultan vonszoltak ki a lakásából az utca kövére. Az ilyenek, amiket itt elmeséltem, jobb helyeken a Bastille ostromához vezetnének, mi pedig készülünk nagy izgalmakkal a huszadikai tűzijátékra. – Hát, lelkünk rajta.

Kereszténydemokrácia – nyilván

Azon felesleges morfondírozni, hogy a gender mennyivel ideológiább, mint a vallás, ezen belül a kereszténység, és még tovább, egészen a szeplőtelen fogantatás elképesztő gondolatáig, de, ha így van, akkor meg Rétvári elvtárs az új Keresztelő Szent János. És az is biztos, ha van neki gyereke – ezt én nem tudom, de nem is akarom -, akkor még nem cserélt rajta szaros pelenkát.

Olyan érdekes és lehangoló egyszerre, amikor a féleszű, alulművelt, pszichopata valamint messiás tudatú üldözési mániás vezér kiadja az ukázt, hogy valamit töröljenek el a Föld színéről, aztán meg is teszik. És még “tudományos” magyarázatot is adnak hozzá ahelyett, hogy bevallanák az igazat: csak, meg mér’ ne. Mindjárt egyszerűbb lenne az élet, és még hülyének sem néznék az embert, de ha Rétvári elvtársnak ez így jó, akkor nincs mit tenni.

A jó hírek kifogyhatatlan szállítója a gender szak bedarálása okán szúrta tökön magát, midőn a marxizmus-leninizmushoz való hasonlítással óhajtotta indokolni a dúlást, formai és tartalmi kifogásokat emelve, mint valami napkeleti bölcs. Azt delirálta ide nekünk, hogy formailag ez csupán előadások sorozata, mintha az evangéliumok az univerzumról való minden ismeret eszenciái volnának. Másrészt pedig az volt a tartalmi kifogása Rétvári professzornak, hogy a gender állításai nem csereszabatosak azzal, mint amit a kereszténydemokrácia az emberről vall.

A világnak nagyon sok olvasata van így ezzel, hogy nem korrelál a Rétvári-féle kereszténydemokráciával. Főleg, ha rájövünk arra is, az a massza, amely ilyen címen ennek az embernek a fejében kavarog, sok mindennek nevezhető, de éppen annak nem, mint aminek állítja magát. Nem azért, mert eredendően gonosz – csak azzá tette a nyomorult élete -, hanem, mert ostoba. Ez viszont sokkal nagyobb csapás az emberiségre, s ezen belül a maroknyi magyarra nézve.

Erről a gender-dologról úgy kellene beszélni, hogy még ez a Rétvári is megértse. Leginkább úgy lehetne megragadni, hogy miként érzi magát egy apa, ha tisztába teszi a gyerekét, legózik vagy homokozik vele, leviszi a szemetet, takarít vagy rántást kavar. Hogy mennyire macsóállat akkor, és a társadalom mennyire tekinti annak. Ugyanígy, ha a törékeny asszonka autót szerel, netán céget vezet, akkor lepotyognak-e a csillagok az égről.

Mivelhogy nem a középkorban élünk, vadászni már csak a Semjén szeret, ölni sem muszáj, tehát egy nagy kavarás az élet, amiben nem árt, ha megtalálja a helyét az ember. Ha ilyeneken mélázik, akkor nem buziköcsög, a kislányoknak ettől nem nő farka, és a kisfiúk sem fognak magassarkúban rohangálni. Ellenben a papok ugyanúgy molesztálják a gyerekeket, de ez másik tészta, és mégis megérkeztünk a kereszténydemokráciához, amiről Rétvári ugyan pofázik és hivatkozik rá, de – magunk közt szólván – fingja sincs arról, mi is lehet az.

Úgy első – és második – ránézésre diametrális ellentéte annak, mint ami körülvesz minket Neriában. És az sem vigasztaló tudat, hogy ez is csak úgy épül orbáni megközelítésben, mint annak idején a szocializmus soha be nem teljesedve, és mégis célhoz érve a nihilben. Itt minálunk nincs szó perszonalizmusról, korlátozott államról és szubszidiaritásról, működő parlamentáris rendszerről meg pláne nem.

Ami pedig a társadalmi szolidaritást illeti, elég csak a hajléktalanok sorsára nézni, valamint arra, hogy éppen Rétvári képzeli úgy, hogy az éhezés ellenszere a kampányidőszakban kiosztott zsák krumpli, amiből ezek szerint négy évig meg lehet élni. Megszüntetni a gondolkodást igyekezni lehet, ájtatoskodni úgy, hogy az összes krisztusi értéket megtagadjuk és semmibe vesszük, azt is lehet, csak akkor nem tudom, minek lehet nevezni az embertelen rendszert, amit ez kiad.

Kereszténydemokráciának – nyilván.

Matrica és életvitel

Semjén medvesimogatóból újólag előbújt a gyilkos vadászösztön, amely ezúttal a hajléktalanok becserkészésében manifesztálódott, s ennek az északi szarvasok örülnek leginkább. Hogy momentán nem nekik, hanem keresztény embertársainak akar ártani, igaz, nem helikopterrel, de nem is ingyen. Meg kell dolgozni az udvari bohóc jelmezért ugyanis.

Azt találta ki, s óhajtja törvényi szintre emelni, hogy nem kell annyit cicózni a magyar homlesszel, felejtsük el a pénzbüntetést, ha a padon eszi a penészes szendvicset, emberesebb, ha közmunkára kötelezzük. Ha meg ez nem megy, mert mondjuk lefagyott már a lába, akkor egyenesen lehet szállítani őt a börtönbe rabomobillal.

Ilyet a ragyás Pintérnek még be kell szerezni, ilyen klasszikus, rácsos, hátultöltőset, mint az usákos filmekben, nehogymá összekoszolja a delikvens a vadiúj és csillivilli rendőrautókat, meg azoknak kicsi is a kapacitása, és nem bírják majd az iramot. A hajléktalanok ilyes vegzálását az őszig el akarják fogadni, s el is fogják, ugyanis a kedves vezető már a stopsoros kapcsán is lakonikus volt: megvan a többség, megszavazzuk.

Ennyit szokott ő egyeztetni a számára kedves és fontos témákban, s a módszertanról ennyi elég is. A tartalmi elemek fontosabbak, ugyanis lehet olyan is, hogy a fakabát megkérdezi majd az andalgó delikvenst, mit csinál, s ha azt feleli, csak úgy sétálgatok, nézelődök, már viszik is. Meggondolandó tehát, hogyan ügyelünk az egészségünkre.

Egy hosszabb séta, sütkérezés a padon, vagy a kirakatok bámulása már gyanús lehet, főleg, ha nem a központi előírásoknak megfelelően öltözik fel az ember, és elfelejtett borotválkozni. Már látszik rajta, hogy életvitelszerűen van az utcán, pláne, ha kilakoltatták, pedig nem is volt kedve hozzá igazán. De érdemes figyelni a kacifántos megfogalmazást is:

“Életvitelszerű tartózkodásnak tekinthető minden olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a közterületen való életvitelszerű tartózkodás a lakó- és tartózkodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a közterületen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg, és a közterületen való tartózkodás körülményeiből, vagy a magatartásból arra lehet következtetni, hogy a jellemzően lakóhelyül szolgáló közterületen végzett tevékenységet – így különösen alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás – az elkövető a közterületen rövid időnként visszatérően és rendszeresen végzi”.

Ebbe minden belefér, a bikkfanyelv még arra is jó, hogy ha rászól az emberre a szerv, amikor pogromot néz, hogy menjen onnan, nincsen itt semmi látnivaló, de ő ragaszkodik a páholyához, már viszik is szart vakarni, vagy a rács mögé, főleg ezzel a szintén megújítandó gyülekezési törvénnyel. Ez egy kissé sarkított ábrázolása az elkövetkezendő időknek, de jól mutatja, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak.

Semjén egyébként életében nem látott még eleven hajléktalant, ez biztos. Megóvta a traumától őt a hite, az a pogány véres hite, és már fölösleges is leírni, hogy nem keresztény, sokkal inkább azon kell elmerengeni, hogy egyáltalán ember-e a szó klasszikus értelmében, és nem szolgálatra programozott biorobot. Mert hogy ezt nem ő találta ki, hanem a gazdája, az is hétszentség.

Mint ahogyan Falusi Vajk a Fidelitas szóvivője sem saját kútfőből gonosz és tudatlan, és ragasztgat “Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát a Magyar Helsinki Bizottság irodájának helyet adó épületre, hanem pártutasításra. A gép forog immár, és az alkotó pihen. Bár ez a Vajk-takony sem látott még migráncsot, az is biztos, de nagyon szeretne Semjén lenni.

Különbség kettejük között annyi van, hogy a vadász az saját kútfőből lett alattomos marionett, ezt a Vajk-taknyot meg így dresszírozták már, ő más hatalmat, más életet, mint a NER, nem is ismer, ebben szocializálódott ilyenné. Bűntelennek mégsem mondható teljesen, mert azért volt szabad akarata, s akár a kezébe vehetett volna egy könyvet is, ilyet azonban ő nem tett.

Végül azért nézzük meg, hová jutottunk. A párt ifjúsági tagozata matricával jelöli meg a házakat, amelyekből el lehet, el kell vinni az embereket, a Pintér-alakulat az pedig az utcán vadászik. S mivel annyi közmunka, annyi börtön nincsen, ahová ezek a bűnözők száműzhetők, a rendcsinálás új módozatával olyan helyeket kell kialakítani, ahol a nép ellenségei egyszerre lehetnek elzárva, és dolgozhatnak is.

Ezt hívják lágernek, s ha szükségesnek ítélik, akad majd egy Semjén, aki benyújtja azt a nyüves törvényjavaslatot hozzá. A többség pedig megvan, mint azt miniszterügynök et. már volt kegyes elmagyarázni nekünk, halandóknak. Azért az agymenős Amy kíváncsiságával élve: de fölvágnám ezeknek a semjéneknek az agyát, hogy megnézzem, mi van benne. Vajon és ugye.

A mindenható érintése

Kásler miniszter megsarkantyúzta a lovát, s bár fordítva ült rajta, mégis a fülébe súgta, gyí betyár, majd csillogó páncélzatban beleiramodott a fénybe, amelyben a középkor várta őtet nagy-nagy szeretettel. És nem hátrakötős inges ápoló bácsik szurival, hanem manók, varázslók, ködben imbolygó keresztek meg tüzet okádó sárkányok, de legfőképpen boszorkák bibircsókkal, bazi nagy orral, valamint Jancsi és Juliska.

Ha mindenképp meg kell hülyülnie, megtehetné ezt magának. Ellenben oly korban élünk itt, a Földön, hogy idős mániákusok magas hivatalt kapnak, és ennek ormairól teljes bizonyossággal, valamint a butaság megingathatatlan bátorságával nagy nyilvánosság előtt szórhatnak szét olyan rögeszméket, amelyeket unokáknak kellene suttogni elalvás előtt mese gyanánt, de még akkor is értesíteni kellene a gyermekvédelmiseket.

Ezúttal azt tudtuk meg tőle, hogy Szent István kapcsolatba került a mindenhatóval, valamint alélt közléseket apostoli királyságról, beavató koronáról, szent koronáról meg Szent Korona-tanról. Nagyváradon szórakoztatta a nagyérdeműt ilyesmivel. Ezt is lehet, csak ne nevezze magát miniszternek, hanem inkább autodidakta, de leginkább outsider történésznek, aki beleájult a legendákba, és szakrálisnak mutat egy vértől csöpögő kort.

Kásler miniszter tobzódik a tisztségében, s eddigelé az látszik, hogy a bársonyszékkel felmentést kapott a gyógyítás nyűgei alól, és főállásban űzheti azt, ami eddig a hobbija volt, a dicső múlton való merengést. Ez tisztes időtöltés nyugdíjas napokra, a parkban, a padon el lehet vitatkozni azon, hogy piros pöttyös-e a seggünk, vagy a Szíriuszról jöttünk vajon. Ellenben ez most központi vezérlő eszmévé kezd válni.

Ezeknek ezt jelenti a keresztény-demokrácia. Meg azt, hogy ájtatos csöpögés üli meg az országot, és valami megmagyarázhatatlan rossz érzés keríti hatalmába azt, aki a felvilágosodás után párszáz évvel bízni mer a józan észben, a kétszer kettőben, és abban, hogy nem a Föld a világegyetem közepe, s legfőképpen nem lapos. Ilyen közegben nem csodálkozik az ember, hogy az Észbontókban olyanok hangzanak el, hogy a szegény kölyökdínókat halomra öldösték a gonosz emberek.

Más alvezéreknek másfajta dilijei vannak. Például Semjén a vadászat rabja, ha nem gyilkolhat, elvonási tünetei vannak, így nem csoda, ha a világ összes pénze nem elég neki, ha orgazmikusan lövöldözni vágyik. Mindennek a pénzügyi ganajságával most nem foglalkozok, az majd a tekintetes bíróság dolga lesz, ha elül a vihar. Sokkal inkább ennek az alaknak a keresztényileg beteg lelkével.

Odáig ment a mundér védelmében, mégpedig – és ez bosszantó pöttyet – nagyon öntudatosan, hogy a politikát csak addig akarja csinálni, amíg “normalitását” megőrzi, s ehhez múlhatatlan szüksége van az öldöklésre. Itt most lépjünk túl azon, hogy egyáltalán normális volt-e valaha, de, hogy egy embernek a lelki egyensúlyához szüksége van a vérszagra, az egészen delikát dolog, más kontextusban az ilyet pszichopatának nevezik.

Összeállítás nem létezhet Németh Szilárd nélkül, s nem azért, mert külön pikkelnék rá, hanem, mert kiérdemli, kivívja mintegy a jogot magának, hogy szobrot állítsunk neki. Most épp azért, mert a térség legerősebb hadseregét óhajtja világra segíteni szárazföldi, légi és minden bizonnyal tengeri haderővel (Hun Navy), hogy legyen mitől vérben forogjon a szeme, ha már a velőspacal elfogyott.

Pár napja még Kásler különös víziói okán magyar Wewelsburgot vizionáltam. Tudják, ez volt Himmler játékszere az ősgermán mítoszokkal, de rá kell jönnöm, ezek nincsenek azon a szinten. A hülyeség még nem állt össze egységes rendszerré és kerek egésszé bennük, egyéni kigőzölgések vannak csupán, amelyektől megrohad a hívek agya. Mindent elmond azonban Orbánról, hogy ilyen alakokkal veszi körbe magát. Végül is, a vakok közt a félszemű a legnagyobb király.

Esküvők és más mesék

Tegnap két szakrális esemény is andalította a mókusokat Európában, egy bazi nagy esküvő, meg egy búcsú. Londonban és Csíksomlyón mutatta meg jobbik arcát az Isten, amely vagy ugyanaz volt itt meg ott – ha igazi volt egyáltalán, és nem műanyag kulcstartó világító szemekkel -, vagy pedig nem. Ezt soha nem fogjuk megtudni, mert mindeközben ugyanez az Isten vidáman nézte, ahogy TEK-es harci legények magyar családokat pakolnak az utcára zokogások közepette.

Most vagy ótvar ganyé ez az Isten, vagy nincs is, mert az amerikai rabszolga ivadékra másképpen sütött a Napja, mint Jolán nénire a nyóckerben. Ez a Meghan lány, aki pár éve még táskanyitogató volt az usákos áll az alkuban, kimondta a fátyla alatt az igent Windsorban, a Szent György kápolnában. Jolán néni meg hiába visított nemet, mindkettejük sorsa beteljesedett. Nem lehet mindenki győztes, és az sem mindegy, hová születik az ember, mint kitetszik.

Ahol a félvér amerikaiból egy csapásra Sussex hercegnője lett, ez a Windsor, onnan vette fel a nevét a férje, az apósa, meg annak az anyja, a Bözsi. Ők a Windsor ház tagjai, amely ház 1917-óta létezik, s csak azért, mert akkoriban rühellték a németeket, így a Bözsi nagyapja, az V. György lecserélte a Szász-Coburg-Gotha névtáblát erre a Windsorra, de ez voltaképp mindegy is. Ez a család annyira odavan magától, hogy nem is nagyon használják a böcsületes nevüket, a színésznő férje is csak Harry herceg, mint például nálunk se tudja senki, hogy a Kozsót hogyan híják igazából.

S hogy milyen furcsa is ez az élet. Ez a Meghan azért lehetett tegnap hercegné, mert 1936-ban VIII. Eduárd nem vehette feleségül Wallis Simpsont, a kétszer elvált amerikai nőt, ezért lemondott. Így ült a trónra Colin Firth, a Bözsi apja. Jóvan, igazából ő VI. György volt, de azért nézzék meg a Király beszédét. De csak azt akartam ezzel elmesélni, ha az Eduárd akkor megteheti azt, amit most ez a Harry, hogy elvált amerikai nőt vesz el, akkor a Bözsi sincs sehol, mert nem lesz az apja király, és emiatt a Meghan sem lesz hercegné. Ilyen apróságokon múlik az ember élete.

Joláné például azon, hogy nem tudta fizetni a törlesztést, és mehet a híd alá. Ilyen konstellációban ez a Jolán nem fog szaporodni a Semjén kedvére, aki szarvasgyilkos és tolvaj tegnap Csíksomlyón andalodott a domboldalon, és ez jutott neki eszébe. Hogy az ilyen búcsúk miatt fog megmaradni a magyar, ami érdekes egy idea. Itt mindenki elfelejti, hogy a csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődött, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, csak a rendszer változása után telepedtek rá az ilyen Semjén félék, amitől avas szaga lett az egésznek.

Ugyanilyen pállott illata lehetne ennek a Meghannak is, meg a friss urának, a Harrynek, hiszen ezek a szigetlakók már az idők kezdete óta űzik az ipart, házasodnak és halnak, meg szaporodnak. Csak egyet nem tesznek velük, nem teszik őket az utcára számlatartozások miatt. Már azt sem tudni, mikor kezdődött ez az egész cirkusz, legvalószínűbben 829-ben Egberttel, az első angol királlyal. Ekkor mi még a sztyeppék mélyein ügettünk visszafelé nyilazva, de visszamehetnénk Boudicáig is akár, aki 80-ban a rómaiakat irtotta, amikor őseink épp csomagoltak a Szíriuszon. Viszont az angol elődökhöz képest ezek a maiak, ezek a Harryk csak celebek.

Ugyanaz az életük, ugyanazok a kínjaik a paparazzókkal, a kosztümjeikkel meg a bekamerázott életükkel. Legalább annyira haszontalanok, mint mondjuk a VV hülyegyerekek, vagy akármelyik luxusfeleség, de ezek legalább tudnak késsel-villával enni. A hülye angolok egy része tőlük hugyozik állva mégis, mások meg irtóznak. A tegnapi napot rengeteg pubban esküvőmentes övezetté nyilvánították ugyanis, menekülve a kollektív agybaj elől, és nem duruzsolt utánuk a BBC, hintve a Semjén rizsát az angol agyakba. Nem véletlenül mosogatnak arrafelé a magyar ifjak.

Pedig nekünk is volt esküvőnk nem is olyan régen, bár házi használatra nem félvér színésznő, hanem a Récsöl jutott, meg a násznép is olyan volt, hogy mobilt loptak. A férj sem egy herceg volt, csak egy szarrágó lámpaoszlop, kicsi volt, savanyú is, de a miénk. Viszont nekünk jutott az az öröm, hogy a történelem folyásában részese lehettünk egy dinasztia megalakulása ihletett pillanatának. Mint az ismeretes, az angol király 1536-tól az Anglikán Egyház feje is egyben. A magyarok új egyházát meg ez a Gáspár gyerek alapítgatja éppen, ennek az első embere lehet majd a Récsöl kölke, akiből végül – mármint a Récsölből – anyakirálynő lesz, ha el nem basszuk.

A kereszténydemokrácia diszkrét bája

Orbán Viktor nagy tudós. Most például olyan társadalmat kíván építeni belőled és belőlem, amilyen a történelemben soha nem volt, de nem is lesz. Mindezt azért, mert futja rá az idejéből, ugyanis eddig más kötötte le a figyelmét, mint azt volt szíves elmesélni a Kossuth Rádió tátott szájú hallgatóságának. De haladjunk tornasorban azért.

Mint azt megtudhattuk őfőméltóságától – aki már tizenkét évet lehúzott az élünkön, Istenem -, eddigi kártékonykodása során mindig akadt valami babramunka, amely a nagy egésztől elvonta a figyelmét. Ilyen volt a Bokros-csomag kijavítása, a globális pénzügyi válság, az alkotmány átalakítása és a migrációs válság. Ezekről mind tudjuk, milyen eredménnyel küzdött velük.

A Bokros-csomag stabilizáló hatását négy év alatt szétverte, a globális pénzügyi válsággal nem tudom, mit tett személyesen, biztosan tömjént égetett ellene, az alkotmányhoz elég volt egy laptopot Szájer kezébe nyomni, a migrációs válságot pedig az M1 meg az Origo kezelte, Nógrádival és Bakondival tűzdelve, angolosan, kicsit véresen. Ezt dolgozta tizenkét év alatt Orbán Viktor Mihály.

Na, de most, hogy az agya fölszabadult a nagy nyomás alól, most beígérte a végső és egyetlen célt: „Mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát építünk. Mi itt egy kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk, európai hagyományokban gyökerező, azt is mondhatnám, régi vágású kereszténydemokráciájén.”

Ezen nem árt elgondolkozni, mert kitetszik, még a Soros pénze sem volt elég arra, hogy a távoli Oxfordban politikafilozófiából annyira kiokosítsák Orbán Viktor Mihályt, hogy ne beszéljen baromságokat. Kereszténydemokráciát nem lehet építeni, ilyen sehol a redves világon nem volt, nem van és nem is lesz soha. Kies hazánkban sem, még ha vért hugyozik is Orbán Viktor Mihály, akkor sem.

Parlamentáris demokráciának nevezik azt a népképviseleti rendszert, amely a minden nagykorú állampolgárra kiterjedő választójogon alapul. Ennek ellentettje a totális állam, a pártállam, a parancsuralom. A parlamentáris demokráciának része a kereszténydemokraták, de olyasmi, hogy kereszténydemokrácia, csak Orbán Viktor Mihály pállott agyában létezik.

Hogy lányos zavarában mért beszél ökörségeket, azt érteni vélem, ugyanis az eheti szeánsz előtt nem sokkal jött vissza Brüsszelből, ahol – hiába beszél mást a rajongóknak – a tökeire léptek egy pöttyet. Mivel a pénz mindenek felett, így oda kell hagynia az illiberális államról szőtt omló álmait. Legalább megnevezésében, s így, hogy szalonképes és szobatiszta legyen, elnevezte azt kereszténydemokráciának.

Ha Semjén például tudná, hogy a kereszténydemokrata mit jelent, akkor visítana, mint a vett malac. Tudná, hogy a második világháború előtt és alatt az európai jobboldal kompromittálódott, mert a nácikkal és a fasisztákkal kokettált. Berlin eleste után más komilfó alakulat nem maradt a palettán, csak ők. Ezért voltak olyan sikeresek a múlt század közepén, ma viszont már nem azok.

Sőt, azt is tudná, ez a Semjén és pláne Orbán Viktor Mihály, hogy a kereszténydemokraták ugyan szembenállnak a liberálisokkal, de elsősorban az énfelfogásuk miatt, amúgy viszont etikájuk leginkább a szocialistákéhoz hasonlatos. De nem tudja ezt egyik sem. A miniszterelnök hülyeségeket beszél tehát, a helyettesének meg lövése sincs arról, hol is él, csak vadászni lehessen.

Órákig tudnék még mesélni ilyen nyalánkságokat, de legyen elég annyi, hogy Orbán Viktor Mihályt raportra hívták, és ugyan tagadja, de elmondták neki, hogy eddig és nem tovább, különben repül a Néppártból. Erre olyan retorikát vett elő, amiről azt gondolja, hogy a bírálók fülének kellemes, persze esze ágában sincs bármit is változtatni a politikáján. Másfelől pedig érdekes, hogy már megint utólag értesíti a választókat, hogy mire is adtak neki felhatalmazást.

Nem kereszténydemokrácia épül itt, hanem a száz évvel ezelőtti keresztény, úri Magyarország, amiről Márai már elmondta a véleményét:

„…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul…”

Hogy tudjuk, mire számíthatunk, kofailag: miheztartás végett.