Azt mondd meg nékem…

Tiszta szerencse, hogy nincsen még október elseje, éspedig több okból is. Elsősorban, mert az Isten szent ege alatt, illetőleg a zivatarok elől híd alá vagy aluljáróba húzódva nem fagy meg azonnal az ember, lévén, nagy a hőség baromira. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy a zsandárok nem viszik el csípőből például a csecsemőt és a terhes nőt, aki így múlatja az életét tegnap óta, mivelhogy az utcára rakták, csupáncsak azért, mert annyija volt és annyit is ért.

Hatfős családot lakoltattak ki kedden a bűnös Budapest kilencedik kerületében, mert nem tudták fizetni a lakás devizás hitelét, s mivelhogy a családok éve van, akárha rosseb, továbbá Pártunk megmentette őket is. Ám ez itt nem Horvátország, ilyen tartozásokra nem mondja azt az állam, hogy vége, nem ér, és nincs ezüstérmes futballcsapatunk sem, bögyös köztársasági elnökünk meg pláne nem. Mondjuk, nem emiatt került utcára a család, viszont, hogy totyakos miniszterelnökünk van, azért viszont igen.

Ellenben a dolog nem olyan egyszerű, hogy egyből győztest lehessen hirdetni. Így meg is oszlottak a vélemények a közösségi oldalon azon tűnődve, ki a hülye, valamint a bűnös, akinek a záloga a kezükben volt, s mint népi játék, hogy mit is érdemel az. Volt, aki úgy vélekedett, így van rendjén, ez így helyes, ez volt a nemzeti vonulat, mások kitették az árverési felvásárló képét, névvel, és kilövési engedéllyel, lincselési felhívással mintegy, ettől azonban a családnak egyáltalán nem lett jobb, de a felvásárlónak sem rosszabb.

A dolog viszont természeténél fogva kegyetlen, hiszen azt mondták az utcára tetteknek, hogy összeszedhetik a személyes holmijukat, és mehetnek a jelek szerint nem létező Isten hírével, a bútoraikat meg harminc napon belül kell elhordani. Viszont azt senki nem tudja, hová. Mert ugyan Pártunk arra hivatkozva hozott hajléktalan-vegzáló törvényt, hogy mindahány elhelyezését meg tudja oldani, a jelek szerint ez mégsincs így, sőt, még inkább, ha a hatalom szakmányban gyártja őket, mint ebből a történetből is kitetszik.

Hogy mi lesz most velük és számos sorsosaikkal, azt senki sem tudja. Még maga a milliárdokat a családok zsebében hagyó Rétvári et., a jó hírek zenebohóca sem. Sőt, Novák államtitkár asszonyelvtárs, aki meg momentán a családok jótevő úrangyala, ő sem, mert ez nem a munkaköre neki. Ő azzal foglalatoskodik, hogy idvezült mosollyal gondoskodjék az óvodai keresztényi nevelésről, és szaporodásra buzdítsa a honleányokat.

Az már kívül esik az érdeklődési körén, hogy a szaporulatot karhatalom rakja az utcára. Egyáltalán, ilyesmiről nincs is tudomása, hiszen a statisztikákat is maguknak tetszetősen manipulálják, és a magyaridőknek sincs ahhoz sem érkezése, sem kapacitása, hogy ilyen – egyébként napi gyakoriságú – kilakoltatásokról tudósítson. Így hát, aki annyira szerencsés – vagy szerencsétlen, ez hozzáállás kérdése -, hogy a világot narancsszűrőn keresztül észleli csupán, elégedetten böföghet. Ilyenekből lesznek a kétmillió fideszesek.

Nekik nem gondjuk az, hogy akkor most mi lesz a csecsemővel és a megszületendő kisdeddel, az anyjával és az apjával, akik magukra maradtak a vérzivatarban. Októberig még az utca kövén, aztán nevelőotthonokban és fogdákban, hogy ne zavarják a kényes madámok finnyás orrát az egyre erősödő szagukkal, és nincs nekik menedék. A farkasoknál az öregek haladnak a sor elején, hogy le ne maradjanak, a kafferbivalyok körbefogják és szarvaikkal védelmezik a körön belül álló kicsiket és betegeket.

Az állatokban több emberség van – ha úgy tetszik -, és nagyobb a túlélési ösztön, mint az elkorcsosult emberben. Aki ma még nincsen az utcán, nem tudja, hogy ugyanolyan egyedül van, és ugyanolyan védtelen, mint a tegnapi hat. Ez ellen a közösség lehet a védelmező erő, ilyen azonban nincsen az atomjaira hullott társadalomban. Az utcán döglünk meg úgy, hogy átlépnek rajtunk, ha a kórház mosdójában száll el belőlünk a lélek, napokig fekszünk ott, mert az intézmény azzal foglalkozik, hogy a falán vonatozó Orbánt lemeszelje.

Teljes a züllés és nincs kegyelem. Miközben genderezünk és csahos kutyákra pazaroljuk a maradék erőnket, a szemünk előtt zajlanak a tragédiák olyan mennyiségben, hogy alig is üti át már az ingerküszöböt. Minden kilakoltatott, kirúgott, megalázott és megszomorított megkapja a warholi tizenöt percét, és megy a levesbe aztán nyomtalanul. Tudjuk, hogy a király tette ezt, de csak addig jutunk, hogy Cseh Tamással tesszük föl, azt mondd meg nékem, hol lesz majd…- A többit pedig úgyis tudjuk. Vége van, emberek.

Az a baj

Amikor az Agymenőkben Proton professzor tátott szájjal és kerekre nyílt szemekkel bámulja Sheldon infantilis hülyeségét, Leonard nem tud mást mondani a megnyugtatására magyarázatul: – Ő ilyen. Tényleg ilyen. – És mindenki érti, miről is van szó, csak az öreg nem, mert addig nem volt benne a közepében. Mi viszont benne vagyunk.

Van nekünk – illetve hát, nekik van, a józanabbja csak a’la Proton professzor néz leesett állal, hogy mi a rosseb van itt – ez a 2rule nevű csodánk, amit már genezisében megült a rontás. És olyan elemi erejű érzelmeket váltott ki, mintha az anyukáját szidták volna a sok liberális köcsögnek, mint amilyen magam is vagyok, bármit is jelentsen ez. Most már elég annyi, hogy nem ők.

Legfőképp persze azért visított a nagyérdemű, mert a 2rule, amely bűnben fogant, mutatta a NER összeszorított fogú igyekezetét, hogy az utolsó csöppet is kipréselje a birtokba vett országból, hogy befurakszik a legkisebb résbe, akárha féreg. És nem is a lopás fáj már, mert az bevégeztetett irreverzibilis módra, hanem, hogy nem hagyják békibe’ az embert, hogy a barlangjában sincs nyugta.

Ott állnak a szájánál ilyen prostisrácok és piszkálnak be a botjaikkal, mert azt hiszik, megvédi őket a ketrec, de, ha az egyszer kinyílik, aranyapám. Ám ne szaladjunk ennyire előre a történelemben. Momentán itt van nekünk vizsgálatra ez a rulettes csoda, s nem azért, mert amúgy érne akár egy szót is, hanem, mert ez a NER eszenciája, a mocskos kivonata voltaképp.

És amikor minden jóérzésű ember ezen a szaron röhögött undorodva és sírva is egyképp, akkor a cég vezérigazgatója – de szeretik a rangokat ezek -, bizonyos Kővári Ágnes nyilatkozott az Origónak – csakis -, nem érti, miként történhetett, hogy a 2rule bevezetése ekkora vihart kavart. Együk meg a zúzáját közösen, s főleg még, hogy mindezek után nemzeti köntösbe is öltözteti a fekáliát. Pedig egyszerű ez.

Az emberek java része ugyanis – nem mindenki ugyan, de az egészségesebbje mindenképp – ösztönösen irtózik az aljasságtól. Nevezzük azt akárhogy, korrupciónak, a hatalommal való visszaélésnek vagy tartózkodó kérelemnek esetleg, mindegy. Ha szaga van, márpedig Neriában bűzlik minden, akkor a delikvens befogja az orrát és csendesen kiköp.

Vezérigazgató asszony olvasatunkban hasonszőrű, mint Sheldon, és létezésére meg viselkedésére nincs más magyarázat, mint, hogy: Ő ilyen. Tényleg ilyen. És mindenki érti is, kivéve, akire vonatkozik, hogy abban a pillanatban, amikor a nemzet strómanjának neve fölmerült a nyomorult terméke kapcsán, abban a másodpercben rákerült a stigma. És nem a liberális köcsögök tették rá, hanem maga az egyazisten Orbán Viktor a már végtelenbe vesző ténykedésével és országrontó garázdálkodásával.

Már szaga van annak, amit megérint, megemlít mint számára lényegest, az egész manusból árad a halál lehelete. Úgy vesz el mindent a közösségtől, hogy tán nem is tud róla, amikor körbehugyozza és megjelöli. Ez az egész akkor kezdődött, amikor először tört ki rajta igazán a téboly, és a kokárdát, mint a hozzá tartozás szimbólumát nevezte meg. Azóta jobb érzésű ember ilyet nem hord, vagy csak befogott orral.

És nemcsak tárgyak, hanem fogalmak, úgymint nemzet, család, kereszténység, alkotmány, magyar és folytathatnánk a végtelenségig a felsorolást, hogy mi minden vált értékvesztetté és más jelentésűvé a fideszbeszélben, hogy mára alig is maradt valami, ami az embert emlékezteti a normális életére. Mert egyetlen, nagy párttaggyűlés lett az egész szerencsétlen ország.

Vezérigazgató asszony nem érti a felháborodást, pedig csak annyi a magyarázat és az ok, hogy Orbán-, és Fidesz-szaga van. Születésekor rákerült a NER pöcsétje, és onnan azt semmi sydol vagy pronto le nem hozza. Kérdezte azt is, mi a baj, s magam azon vagyok, kikerülve a csapdát, hogy idemásoljam a Belga egész szövegét arról, hogy mi a baj, beérem egyetlen sorral: “Az, amit mondasz: az a baj.” – És talán értve leszek. Vagy nem.

Tej, vaj, vers

Rohadt meleg van, amint ezt tapasztalhatja is az izzadó, levegő után kapkodó olvasó.

Bugyborékol az aszfalt, elgörbülnek a zsanérok és a zsandárok, a madarak pedig keményre sülve potyognak alá a fortyogó mennyországból. Nagyjából odavannak a vetések, így végre, valahára van mire fogni, mivel magyarázni, mért hal majd éhen pár honfitársunk, természetesen a szokásos fagy általi elszenderülés mellett, ha eljő a jeges. Majd mindjárt.

Mert a csordogáló falak tövében szenvtelenül közlik az emberrel, hogy a hőség, a begyűrűzés valamint a maci kunkori farka mellett és miatt, mire rozsdába borul a sarki bokor és a madarak is kirepülnek, fölmegy az ára a kenyérnek, a húsnak meg a tejnek, és nem is akárhogyan. Ilyen örömökkel egészítik ki a miniszterügynök elvtárs második röpcsijéről szóló tudósításokat, valamint azt, hogy a magyar anyákat megtanítják szoptatni, egyszóval teljes a téboly.

Azt írja az újság, hogy egy kiló kenyér akár nyolcvan pénzzel is többe kerülhet majd, és a népek mégsem mennek az utcára, mint hajdan a benzin, vagy később a net miatt. Ebből arra következtethetünk, hogy a magyar utazni és pornót nézni jobban szeret, mint enni, és mégsincs ez így. Csupáncsak, akinek a kenyér ára fáj, annak nem hallatszik a hangja annak ellenére, hogy többen vannak, mint ahányan a rezsimet hatalomban tartják.

Így működik Neria, meg úgy is, hogy ezek fölött még egy életre elfeledhetjük a cirmos cica bajuszán csillogó vaj meséjét. Mert az lesz az újság, ha ezt a Károly bácsi vagy a Jolán néni borotválatlan illetőleg epilálatlan arcszőrzetéről énekeljük. Hogyaszondja: Jolán néni, haj, hová lett a vaj, ott látom a bajuszodon, most lesz neked jaj. És ezután szúrós tekintetű, ámde honszerető és bőrnadrágos óvodások meggyakják a Jolánt miheztartás végett.

Ezt a bájos jövőt sem az ujjamból szoptam. Elég csak tanulmányozni a nyáron mindent megülő kultúrkampf rezgéseit, amelyből elővigyorog a fasizmus, és nincs is több kérdés. Az írástudó Magyarország Esterházy ekézése fölött sóhajtozik, s okkal, ámde eközben megfeledkezik arról a kötelességéről, hogy a megalázottak és megnyomorítottak érdekében szót emeljen.

Itt éteri magasságokban megy a kurvaanyázás, mindenki nyalogatja a sebeit teljesen fölöslegesen. Meggyőzni egymást úgysem fogják, és az idő dönti el majd, amit el kell döntenie. Ki emlékszik már Szabolcska Mihályra és Horger Antalra a vájtfülűeken kívül, ebből fakadóan az egyetlen célra vezető magatartás, ha ezeknek a maiaknak, akik éppen szarják a spanyolviaszkot, a képibe vigyorgunk. Svejk filozófiáját javasolom gyakorlásra, aki mégis csak életben maradt.

Igaz, csak addig, míg Hasek meg nem halt. Ebből az következik, hogy az író meg a költő is múlandó, következésképp ennie is kell, illetve kéne. S amikor a rezsim a mai Szabolcska Mihályokat eteti, és igyekszik megdögöleszteni az összes többit, nos, akkor Jolán néni vajas bajusza és a költő lelke eggyé válnak, ami képtelenséggel csupán arra utalok, kijegecesedett a határvonal, hogy ki áll itt, meg ki ott, ki meg sehol.

A tejtől így jutunk el a filozófiáig meg vissza, amiből az jön elő, hogy az élet nem habostorta. Ennek a folyománya pedig, hogy még Virág elvtárs is grál lovag és nagy tudós volt ezekhez képest. Ha mondjuk Kásler professzorra nézünk, ez igazolást is nyer, ilyenkor viszont képtelen az ember fölfogni, mi a bajuk a bölcsészekkel, illetve nagyon is. Ők, a Jolánnal ellentétben artikulálni képesek az üvöltést, igaz, ez például a magyaridők és prostisrácok böfögő embereiről nem mondható el feltétlenül.

Várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. Ez most vagy Schopenhauer, vagy Nietzsche, vagy Kierkegaard. Momentán nincs kedvem utána nézni, mert ebben a világban semmit sem ér, ha nem a vasalbert mondta, és nem bocskaiban ülő habzó szájú emberek tutulják a számtalan tévéjükben és újságjukban. Viszont tök fölöslegesen, mert nem tudják, hogy olyanok, mint a homokmandala, amit elsodor a szél.

A gang, ahol élünk

Ha volna MSZP igazából, mint ahogyan nincs, és nemcsak ilyen lufi felszínén imbolygó ismeretlen halmazállapotú izé lenne, amiképp az összes többi, cafatokban lógó úgynevezett ellenzéki párt is, akkor nem beszélne a körmét reszelgetve hülyeségeket, mint valami lökött nyúl. (Tessen elképzelni a decens képet!) S akkor még hihetnénk azt is, hogy lesz egyszer máshogyan, de ezt a jogunkat már régen eljátszottuk. Mi választottuk magunknak a fideszéket, ha nem is mindenki, de ezek szerint éppen elegen, hogy örök időkre.

Ennek az MSZP-nek például egészen hóbortos ötletei vannak. Most például követeli (sic!), hogy a kivándorlás megfékezésére állítson fel válságstábot a kormány. Sőt és pláne: szorgalmazzák, hogy a Miniszterelnökségen jöjjön létre olyan államtitkárság, amely kezeli ezt a válságot, és a jövőben mindenféle gyönyörökkel itthon tartja a világgá indulni készülő fiatalokat. – Ilyen alapon azt is kérhetnék, hogy Orbán mondjon le, vonuljon önként börtönbe, és adja át a királyság kulcsát kékszegélyű kistányéron egyenesen Gyurcsánynak. Ne szórakozzunk már egymással, ha lehetne ilyet kérni.

Orbán még azt sem ismeri el, hogy egyáltalán van kivándorlás, naponta szállnak a légben a győzelmi jelentések, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, a népek benne permanensen mosolyognak, ilyenek. S már hogyan hozna létre az ellen államtitkárságot ami szerinte nincs is. Így ez az MSZP-s sóhajtás, amit tamtam püfölésnek óhajtanak beállítani, csak annyi és annyit is ér, mint az összes többi, hogy monnyon le, vagy hozzon nekem virágot. Nehéz nekem felfognom, hogy nem értik, azt a monolit hatalmi masszát, amely a Fidesz, nemhogy megbontani, még csak megkaparni sem képesek.

Ha pedig mégis tudják ezt, akkor, ami itt folyik, a legaljasabb színjáték, amivel népeket etetni lehet, s mivel ők éppúgy részei – és dalolva – mint a legaljasabb fidesznáci, arra kell jutnom, hogy nem is különböznek tőle, és tényleg nem. Mondjuk, ez sem igazi újság már, csak lehangoló napra nap tapasztalni. Az ilyen Rétvári-félék zümmögik a hajdejó andalító muzsikát, akik meg azért vannak ott, hogy letépjék a tökeiket, sajtótájékozzák a hülyeségeket meg nyomkodják a gombot, olykor a zöldet is, bizony, és gyalázatra. Így megy ez minálunk.

Ilyenkor szokta az elégedetlen olvasó az író ember pofájába vágni, hogy dugja föl magának az okosságait, ezt én is tudom, azt mondja meg, mit kell csinálni. Lehangoló leszek, fogalmam sincs, és nem tudok olyan brosúrát rittyenteni, mint Vlagyimir Iljics, hogy “Mi a teendő”, illetve egy ötletem lenne, de akkor meg anarchistának bélyegeznének, és arra az én népem igazából alkalmatlan is. Mint Rajes az Agymenőkben, aki nem tudott mit kezdeni két nő szerelmével. Nulla nő, az megy nekem. – Ezt mondta.

Ilyképp az összes népek az országban, az összes Béla és Józsi arra alkalmasak, hogy nézzék üvegre szorított orral a jeges gangról, amint kegyelmesék vacsorálnak a fűtött szobában, de ahhoz se erejük, se kedvük, hogy rájuk rúgják az ajtót. Jobb, ha ebbe beletörődünk, és az időre bízzuk annak elvégzését, amire mi magunk alkalmatlanok vagyunk. Fölzabálják egymást ezek előbb vagy utóbb úgyis, és akkor el lehet kezdeni újraépíteni az itt hagyott sivatagot. Beletörődtem, hogy én ezt már nem érem meg, tehát káromkodok meg fütyörészek. Ha valakinek van jobb ötlete, azt mesélje el nekem egyszer. Köszi.

Él és élni akar

Az élet közkeletűen szar, bár akadnak eltérő vélemények a megítélésében. Ez filozófiai hajlam, pénztárca vagy szerelmi állapot függvénye többnyire, de vannak egyéb ismeretlenek is az egyenletben, például az eperfagyi vagy a kisvasút, kinek mi. Bonyolult dolog ez, mint maga az organikus létezés is, legyen ázalékállatka az ember vagy prostisrácos bérgyilkos, esetleg levelibéka.

Ady óta tudjuk, hogy az élet él és élni akar. Bár ő még nem nézhette a Natgeo műsorait, amelyek bemutatják, hogy az első egysejtű megjelenése óta az emberig bezárólag a létezés első számú törekvése az ehhez szükséges energia megszerzése, legyen az bélszín vagy tyúkláb, egyre megy, csak másféle tőle a delikvens hangulata. Ha Schopenhauer, akkor az előző esetben is borongós, ha meg fideszbérenc seggfej, akkor viszont tutul tagolatlanul, és az örömtől csűrdöngöl fönnakadt szemekkel.

Pedig ha keresztény lenne, nem volna virágos jókedve. Hiszen tudná, ahogyan atyái is tartották, csak az ő penészes agyáig ilyen mókák nem jutnak el, hogy ez itt a siralomvölgy, ahol piros pontokat lehet gyűjtögetni a túlvilági gyönyörökhöz csupán. Ilyképp, amit hazudik, az nem különbözik az iszlamista robbantótól, aki szintén a szüzek és mézes sütemények ígéretével pusztítja el a fél világot.

Az egyedüli becsületes úriember ebben a színjátékban Sziddhartha herceg, aki mindenféle örömökről lemondott ezen a Földön. És nem azért, hogy a mennyekben kamatostul kapja vissza, hanem, hogy soha többé ne kelljen átélnie az evilági gyötrelmeket, amire nem az Atyának jobbja a gyógyír, hanem a Nirvana felemelő semmije. Ezt viszont elképzelni is lehetetlen nekünk, mert a nyugati agyával az ember azon gondolkozna, mi van a semmi mögött, valami biztató mégis.

Kitetszik tehát, hogy aki őszinte, belátja, élni nem mindig jó. Ehhez képest, kevés kivételtől eltekintve, amelyeket Camus doktor ismer alaposan, mégis ragaszkodik a nyüves életéhez nemcsak a bolha, de a bolhás teremtés koronája is a rongyaiban és korgó gyomorral. Olyan ellentmondás ez, amelyet évezredek óta nem tudnak feloldani sem a papok, sem a gondolkodók, csak most Kásler miniszter a mérhetetlen okkultista tudásával.

Amikor az ember elkészítette az első barlangrajzot feltehetően szintén ilyen vajákos céllal, akkor azt igazolta, hogy előbb volt filozófus és művész, mint párttitkár, esetleg miniszterelnök. Következésképp az élet akarása – mint fentebb látható – és a kultúra előbbre való, mint a politika, és ez utóbbi nem irányíthatja az előbbit. Ilyet csak Gajdics Ottó képzel a munkásőr agyával, és mindenféle magyaridőkös senkiházi kultúrharcos.

Tudni lehetne ezt, ha az ember indián öregasszonyok énekét hallgatná, amely a szívükből folyik elő, vagy J. A. összest mormolna magában szuszogva a foga között. Ilyenkor megértené a katarzis elavult fogalmát is, és belátná, hogy ilyesmi, tehát amit amúgy művészetnek neveznek, általában a szenvedésből fakad, mint arra föntebb utaltam a világvallások kapcsán, mert a dolgok összefüggnek reménytelenül.

És az ilyen énekek, versek akkor is megszületnek, ha ez most nem tetszik a Központi Bizottságnak, és a számtalan szarrágónak, aki az ukázt végrehajtja Esterházyt szapulva. Mert, hogy Babits-csal magyarázzam: “…Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas, fényes, páncélos ízelt bogarat…” – És ez olyan, mint az élet akarásának patakbugyogása.

Örök, megállíthatatlan, és legfőképpen pénzért nem előállítható. Pénzért Pataky Attilát lehet venni, meg Ákost, Cseh Tamást viszont nem. Így, hiába az ordítás most a hatalmi téboly közepette, fiúk, ez nem fog menni. Sőt, még a könyvek sem elvehetők, bár elégetni lehet őket. Viszont ha belegondolunk Faludy bácsiba, aki Recsken, az éhhalál közelében a fejében gyártotta a verseket, akkor egyértelmű, hogy ezek toporzékolhatnak ugyan, és mégis bekaphatják.

Úgy, mondjuk, mint a kamarás Parragh, aki az MTA-t vette a szájára, és egy tisztán látó polgártárs a tudósítás után tömören, egy mondatban mondta el a véleményét, amelyben benne van minden, amit föntebb körmönfontan óhajtottam magyarázni. Az egész magyar karikás ustoros nyomor van itten: “…Hej, bazmeg, a bukott parasztfideszes csempeárus nekimegy a kvantumelméletnek…” – Így valahogy, ha tetszenek érteni, mire gondoltam.

Úrnak rongyok

A Magyar Helsinki Bizottság, ha lehet ezt ilyen módon elmesélni egyáltalán, úriembereset játszik a tébolydában. Teázni akar a nyálacsorgató baltás gyilkossal, ami öreg hiba, sőt, ha szabad ilyen közvetlennek lenni: fiúk, ez így nem fog menni egyáltalán. Az van, hogy a fideszhordák gecik voltak meg aljasok, jól ragadta meg tehát a torkánál a tökét Simicska bácsi, aki immár jobbra el és taps nélkül.

Ezeknek a civileknek jogerős ítéletük van arról, hogy a mi drága egyetlen kormányunknak az oldalukon, ahol az agyrémeik vannak, azaz, a kormány.hu-n harminc egész napon át világgá kell kürtölni azt a cáfolhatatlan tényt, hogy hazudtak éjjel és nappal, de legfőképpen akkor, amikor a nemzeti konzultációjukban azt állították, hogy az M. H. B. a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat védi.

De a mi drága kormányunk nem tette ki a szöveget arról, hogy hazug, mocskos és aljadék, hanem a Kúriához fordult orvoslatért, hogy nyújtsa az élvezeteket. Mindeközben pedig nyájasan megkérték a Helsinkit, amíg a Kúria monyol, ne kelljen kirakniuk a szöveget, és ezek a drága lelkek mit válaszoltak, hát ezt: “Szemben a kormánnyal, mi ennél a pernél is megőriztük a józanságunkat, és a lehető leggálánsabban járunk el, noha az alperes erre nemigen szolgált rá”.

Tökön többféle módon is szúrhatja magát az ember, többek között így is. Tudom én, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá, meg gyerekszoba és elsőáldozás vagy filozófia szakkör. De könyörgöm, csak rá kell nézni prime minister Victor Orbanra, a trottyos gatyájára, és meg lehet állapítani, hogy ilyen alaktól tyúkot sem venne az ember, mert a fazokból vinnék el, kiderülvén, azt is lopta.

Ezen kívül élénk háború is van, amiben nem szoktak kegyelmet osztogatni. Az M. H. B. meg úriembert játszik itt, holott ő kapta a stigmát, ráadásul már matricája is van, amely mutatja a szabadcsapatoknak, melyik ablakot kell betörni. Mindjárt elszedik a pénze huszonöt százalékát hadiadóba, majd fölszeletelik, megsózzák, megborsozzák, és így vetik a falka elé, ők pedig csak jópofiznak, és eltartott kisujjal szürcsölik a teát.

Játsszák a gentlemen’s agreement-et, amit viszont csak úriemberekkel lehet, ilyet viszont ezekről a fideszesekről egyáltalán nem állíthatunk. Ezek nem lovagok, az ilyesféle erények teljesen hiányoznak belőlük. Nem olyan keresztény magyar úriemberek sem, mint ami a mintájuk nekik az ellentengernagy idejéből, mert azokban minden ocsmányságuk ellenére volt úri böcsület, és legalább főbe lőtték magukat a kártyaadósság után.

Ezekben ennyi sincs, a gerinc leghalványabb jele, még gerinchúr sem, egyszerűen nincsen mit kezdeni velük. Tényleg az van, hogy betódultak a klubba, és széthugyozzák a zongorát. Adyval mutatható meg legjobban a világ: “…Minden a Sorsé, szeressétek,/ Őt is, a vad, geszti bolondot,/ A gyujtogató, csóvás embert,/ Úrnak, magyarnak egyként rongyot./ Mert ő is az Idők kiküldöttje/ S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze/ Hunnia úri trágyadombja,/ Ez a világnak nem közösse…”

Bandi bácsi ezzel a szöveggel a forradalomba rohant több mint száz éve, ilyesmitől most viszont meglehetősen távol állunk. Olyannyira, hogy a Szerencsen vasárnap tartandó időközi polgármester választáson már csak egy jelölt van, természetesen a Hazafias Népfronté, amely Fidesz-KDNP alakban reinkarnálódott. Kommunisták ezek is, csak aljasabbak és gátlástalanabbak.

Az M. H. B. rosszul teszi, ha gesztusokat gyakorol feléjük, mert ő nem fog kapni, és el fogják taposni a tankjaikkal. Ezt nem értette az egyik szerkesztőm sem, aki vinnyogott, hogy finomítsak, amikor mosdatlan szájjal szidtam a Fidesz kurvaannyát, de ennek most nincsen itt az ideje. Hogy korhűen fejezzem ki, nem lehet kenyérrel visszadobni, ha mindenképpen be akarják törni a fejünket. Ehhöz képest az egész ország kenyeret dagaszt, de még azzal sem tud hadakozni. Elszedik tőle, és éhen is marad. Így megy ez Neriában.

Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne. A fiatalember vén és reszkető szívvel kihullott a rostán, immár nem képviselő bácsi, viszont a tűz ugyanúgy lobog benne. A szervilizmus aljassága fűti őtet, vagy csak gyárilag hibás, elkúrták a nevelését, illetőleg kicsorbult az egyik génje sarka, s ettől lekonyult a füle, nem tudhatni. Mindegy is, itt van nekünk, örüljünk neki, és nézegessük az agya velejét, akárha Amy és Agymenők.

Az ilyen organizmusokban az az elrémisztő, ahogyan működnek. A gazda kimondta az éccát, hogy Horvátország mostantól mi vagyunk, s ez összetorlódva az utóbbi évek kék plakátjaival összegzést generál benne, ami ez: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Én nem tudom, mit vétettünk Isten előtt, hogy ennyire ver, de nagy dolog lehet. Holliki értelemben tehát tegnap délután a Luzsnyikiban Európa elesett, és a kereszténység is csorbát szenvedett, ebből fakadóan a Soros kurvaannyát. A bevándorlófattya Mbappe viszont ennek ellenére adott emberségből példát, és kiderült, hogy azért van valamilyen nexusa a hazájával. Sok pénzt kap ezért az aranyért, kurva sokat, amiért megdolgozott, mindenesetre többet, mint ez a Hollik egész életében.

És ez a pogány azt mondta, ha az ember a hazájáért futballozik, azért nem jár fizetség, és a tengernyi pénzt, amit kap, egy mozgássérült embernek ajánlotta fel. Vagy többnek, ezt nem tudom, és lényegtelen is. Az azonban biztos, hogy ő nem pakol utcára embereket a kereszténység jegyében, és nem lopja el a szerencsétlenek pénzét – vörösiszap -, amit a Soros is fizetett, a Hollik viszont nem, se a gazdája. Őnekik a kereszténységük van érdemül, amely erényről én például Máraival értek egyet nagyon is.

“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól..”

Ez a Hollik, meg az összes többi ilyen baksisért veri itt a nyálát, ilyenekből áll össze aztán a fideszhorda, amely a liberális kukacok (by: 888.hu) ellen küzd: “Amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomorgatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátbaverte, hogy törölje meg már az orrát, mert csöpög.” – Ilyeneket gondolnak a hollikok például rólam, hogy elmeséltem ezt a Mbappét, akit egyrészt majomnak tartanak, másrészt viszont soha nem is volt tamagocsim, csak a lányomnak. Akkor most mi van?

De, hogy ne csak ilyen mohamedán ördögökről essék szó, meséljünk a horvát Rebicről is. Nem azért, mert keresztény (még az sem biztos), hanem, mert ember, s ebbéli minőségében szülőfaluja összes szerencsétlenjének visszafizette mindenféle banki hitelét. A keresztény Dzsudzsáknak ilyenek nem jutottak eszébe a milliárdjaiból, igaz, nem is játszott VB döntőt, és nem is fog soha. Mint ahogyan mi sem leszünk Horvátország, sajnos, ahol például a devizahitelesek adósságát is elengedték bíróságilag, míg nálunk annak a hasznából veszeget Matolcsy palotákat. Bonyolult egy világ ez.

Visszakanyarodva azonban a futballhoz, mintegy összegzésként, Mbappe és Rebic példáját tanulsággá emelve megemlítem a spanyol Iniestát is azért. Újszülöttek kedvéért: ő spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, spanyol szuperkupa győztes, BL győztes, európai szuperkupa győztes, klubvilágbajnok, Európa bajnok és világbajnok, ezen felül keresztény is. Mégsem ezekre veri a nyálát és veti a keresztet, hanem, amikor Barcelonában a nyár elején elbúcsúztatták, azt mondta, ez mind lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor befejezi a futballt milyen emberként teszi azt. – Hát, nem egy Hollik, azt meg kell hagyni. De nem is magyar.

Nemzeti húgyszag

Szép nap köszönt hamarosan a Fidesz-es legendáriumban, s lassan már a történelemben is a csak “Kossuth térieknek” nevezett igazmagyarok közül egészen pontosan százhúszra, akik, mint az ismeretes, 2006-ban, aztán még sokáig széthugyozták és szarták a placcot, máma azonban a “gyurcsányi erőszak áldozatai”, s mint ilyeneknek, az Igazságügyi Minisztérium fejenként kétszázhetvenezer forintot fizet nekik Mari néni konyhapénzéből az akkor elszenvedett sérelmeik miatt.

Nemzeti kormányunk gondoskodik nemzeti gyermekeiről, mondhatni, nem hagyja őket az út szélén. Ugyan nem az elesett, tolószékes, éhező, fázó, homlessz és mindenfajta élhetetlen alakokról, akik annyit is érnek a központi vezérlő filozófia szerint, á, dehogy. Hanem a harcosokról, akik, amikor szólít a haza, tűzhelyet és családot tökösen odahagyva indulnak védeni a hont, így hát, helyben is vagyunk egyből, már megéri fasisztának lenni is. Illetve botorság, csak annak éri meg lenni már ebben az országban.

Ez az összesen harminckétmillió egyre romló forint egy elvetélt puccs utóvédharcának ára és jutalma. Megérdemlik, benne voltak a fősodorban. Mint tudjuk, Orbán Viktor Mihály, aki már akkor is igen-nagyon óhajtotta a hatalmat, velük együtt puccsolt, illetve az is tudvalévő, hogy ő állt az egész hátterében. Ultimátumot is adott az akkori kormánynak, hogy monnyonle, és a Fidesz is ott tutult a téren más hősökkel együtt. Ezek a hősök aztán életvitelszerűen maradtak a téren, és megülte azt a nemzeti húgyszag.

A Kossuth tér szétpisálása lett a nemzetépítő erő a Fidesz-es legendáriumban, s kis idő múlva, amikor már teljesen átírják a történelmet, a kicsi kis orbánjugendek hős forradalmárként tanulnak róluk két lövészet, három hittan és négy testnevelés óra között. Még később, a Pesti Srácok mintájára elnyerik a Parlamenti Jampecek hősi nevet, és honlap indul a nevükkel, rovásírással. Az ilyen hülyeségeket csak a mélységes undor íratja velem, bocsássatok meg, de még az is lehet, hogy vátesz vagyok, és bár ne lennék.

Mindemellett a zsebpénz kifizetése után kitüntetés is járhatna igazán. Abban az országban, ahol egy Németh Szilárd a maga szellemi képességeivel és prosztóságával “Prokop Péter díj”-at kap azzal az indoklással, hogy az ő lehengerlő személyisége “közízlést formáló erő”, a tér forradalmi széthugyozása minimum egy Jászai-díj, de mindenféle bayeri kereszt meg az elképzelhető minimum. Most csak kicsit zokogok, nem is érdemes rá különösebben figyelni.

Ámde arra már inkább, hogy, mint az ismeretes, a “Kossuth tériek” szellemiségének köszönhetően immár harmadszor riszálhatja a torkunkat egy csorba, de azért rozsdás késsel Orbán Viktor Mihály, s most értünk el odáig, hogy sem gyülekezni, sem homlesszkedni nem lehet már. Ergo, ha volna is késztetés a mai időben a népekben, hogy a térre költözzenek puccsista szándékkal, az már nem megy. Ez a hatalom fél ugyanis, és bárcsak az akkori is ezt tette volna, s O. V. M.-et, mint ahogyan az történt valójában, az államhatalom megdöntésének kísérlete okán vitték volna zacskót ragasztgatni. Ilyet azonban ők nem tettek, csak nézték szótlanul, ahogyan permanensen pofánköpi őket.

Ilyen töketlen ez a liberális hatalom, képtelen megvédeni magát. A német bajuszost is a “Sörpuccs” után szanatóriumba küldték, ahol a hülye Hessnek lediktálta a Mein Kampfot, majd kis idő múlva annak szellemében vágta el azok torkát, akik elnézőek voltak vele. Nálunk is, ma már nem lehetne a téren táborozni. Egyrészt, egy szerelmespár is forradalmi csoportosulásnak számít, másrészt meg hetekig sem lehetne ott tutulni, mert életvitelszerű nem otthon levés volna. Így válik homlessz a tiltakozóból.

Hogy még jobban elmenjen a kedvünk az élettől, emlékezzünk arra, hogy amikor volt még Alkotmánybíróság, tehát a gyurcsányi terror alatt, a talárosok alkotmányellenesnek nyilvánították a Fővárosi Önkormányzat 2006. október 26-i rendeletmódosítását, amely közterület-használati engedélyhez kötötte volna az építmények, berendezések, valamint járművek elhelyezését politikai rendezvényeken; illetve önkormányzati engedélytől tette volna függővé, hogy fővárosi közterületen többek közt színpadi és hangosító berendezéseket állíthassanak fel. Döntöttek a bírák, mehetett a buli és haligali.

Ilyen is volt, most meg nincs ilyen. Bár Alkotmány sincs, se köztársaság, se semmi. Gyülekezni nem lehet, tüntetni nem lehet, szegénynek lenni sem lehet. Tizenkét év alatt megvalósult a tökéletes fasiszta állam, amely húgyszagban született, és még mindig az lengi be annak ellenére, hogy a teret átépítették, és dolomit üli meg kiégett fű helyett. És az, hogy az akkori fostosok ma kártérítést kapnak nemzeti hősként, annak a tehetetlen és beszari hatalomnak a bűne, amely ma, ellenzékben ugyanolyan mamlasz, és hagyja, hogy pofán hugyozzák. És a többséggel együtt, ezt el ne feledjük.

Bözsi is elmegy

Vállalható, hogy a jómagyar miniszterek fizetése akár kerek ötmillió is legyen. Ha ezt Gulyás Gergely állítja, akkor minden bizonnyal úgy is van. Még akkor is, ha egyetlenünk, amikor először kábult bele a kétharmadjába, azaz, 2010-ben, azt mondta: „Nem tarthatom elfogadhatónak, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, ma ezeknél az intézményeknél előfordulnak havi négy-öt, sőt esetenként hétmillió forintos fizetések is.”

Ez olyan régen volt, hogy már csak az internet madzagjai emlékeznek rá, valamint pár elvetemült. Következésképp nem is érdekes, magyarán, le van szarva, mint minden, amit a kedves vezető amúgy kinyilatkoztat szavazatszedési szándékkal, mert a lényeges dolgok a saját rezgő fejében, de mindenképpen suttyomban történnek. Ezt a sejtést erősíti, hogy kormányülésről hangfelvétel immár nem készíthető, és a plebs annyit tudhat meg belőle, amennyit Orbán Viktor Mihály jónak tart. A végső megoldás részleteit sem közölte a Wölkischer Beobachter, mint az tudvalévő.

Itt, minálunk is azt mesél minden ilyen médiaizé csak, amire a legfelsőbb szinten rábólintanak. Ez okozhatja, hogy bár a TV2 tényleg egy ocsmány szarhalommá vált Vajna parókás irányítása alatt, és mégsem elég büdös, meg drága is, ezért lehet, a gázszerelőhöz lesz átcsoportosítva. Erről maga O. V. M. dönt majd, mint ahogyan a miniszterek fizetését is ő szabja meg pofára nézvést, vagy nem tudhatni, milyen vezérlő eszme által. Egyébként föltehetnénk azt a kérdést is, hogy egy miniszterelnöknek mi a redves köze van egy magántévé dolgaihoz, de ez Orbánia, ilyen mélázás tehát fölösleges és értelmetlen.

Ebben az államformában a miniszterelnöknek mindenhez köze van. Ahhoz is, hogy az alattvalónak hogyan áll a füle, lekonyul-e a farka, vagy van-e menstruációja a szeplőtelen fogantatás után. Ilyen szisztémában az is csak rajta múlt, hogy a SZÉP kártyán kívül az összes többi cafetériát szarrá adóztatják. Hogy a saját lábon álló Récsöl a divaton kívül az idegenforgalomban is utazik, ez mindjárt érthető. Meg a sleppnek is ölég sok szállodája van, kérdés tehát e téren már nincsen is. Hogy a jómunkásember emiatt szívja a csöcsöt, azt meg ki nem szarja le, ugye, polgártársak? A lényeg, hogy javul a statisztika, amivel lehet az ősmagyar mellet döngetni.

Mert a munkaadóban több emberség van, mint az amúgy szolga jelentésű miniszterekben, pláne a prime előtagúban, ezért például a Bözsi utalványra fordított lóvé beépülhet a fizetésbe. Igaz, így a keményen dolgozó kisember veszíthet pár tízezret, mégis az jön ki, hogy nőtt a fizetése. Na, ugye. Viszont most én személy szerint elkezdek aggódni a nyugdíjasokért. Ha a Bözsi az ilyen varázslások miatt megszűnik, választások előtt nem lesz mivel lefizetni őket. Bár, ha négy év múlva esetleg még lesz ilyen fölösleges tortúra és színjáték, kaphatnak Viktor utalványt is, semmi sem lehetetlen.

Vagy minden számít, semmi sem használ, mint azt az A. E. Bizottság tánczenekar tudta már Kádár alatt, tehát, mintha most. Viszont teljesen fölösleges itt a hatalmon lévőket ócsárolni kizárólag, amikor az oda igyekvők sem különbek. A Jobbik például azt a pénzt, amelyet hívei arra adtak, hogy kifizesse a büntetését, kampányra baszta el, azt gondolván, a húsosfazék közelébe jutva nem lesz gond, aztán meg lett. Nem nekik fütyöl az a kurva madár, se lóvé, se semmi. De az MSZP-s Molnár Gyula is csak hasra ütve utalgatott volna a Fodor-féle társulatnak milliókat. Mindebből az látszik, hogy utánam az özönvíz állapot volt itt. Aztán most, hogy tényleg végigsöpör az országon a szennyes ár, totális a nihil.

Mindennek vége, úgy tűnik, és még Bözsi is elmegy.

Hisztimesék

Van abban valami félelmetesen megnyugtató, hogy a világ akkor is ugyanúgy működik, amikor az ember nem vesz részt benne. Itt van mindjárt nekünk Kovács kormányszóvivő et., aki konok következetességgel csak olyan sunyi kis patkány, ha látja őtet az ember, tudomást vesz róla mintegy, mintha meg nem.

Egy hétig nem néztem rá, mégsem lett más. Az ilyesmire mondta Füst Milán, hogy a Nap vidáman süt a temetéseken, ami elborzasztó egy dolog, de ennél csak Kovács szóvivő et. valamint a NER monolit hülyesége vágja jobban mellbe az embert, midőn a megvonások után friss és ropogós hírekhez jut.

Ezekben hirtelen és váratlan azt látja elsőként, hogy Kovács szóvivő et. sír, mint a fürdős kurva – már ahogyan panelproliéknál mondanák -, mert a Blomberg bántotta Orbán Viktor Mihály örökös miniszterelnököt. Őtet általában bántják az ilyen elfajult orgánumok, amelyek nem értik az illiberalizmus, újkori nevén kereszténydemokrácia leglényegét, hogy csak az összmagyarságért szuszog.

Ebben a Boombergben Orbán Viktor Mihály permanens miniszterelnököt az Európán az utóbbi években végigsöprő és a kontinens megosztásával fenyegető populista hullám kulcsfigurájának nevezték. Ez nem egy nagy vaszisztdasz, ezt minden részeges bölcsész tudja, hogy ez egy neofasiszta figura szenteltvízbe hengergőzve, nem kell ehhez Bloombergnek lenni.

Az is alapvetés, hogy amikor Kovács szóvivő et. lelkét mellbe tossza az igazság, akkor ő mintegy reflexszerűen, vonyít, mint ez esetben is, hogy aszondja “a hírügynökség a vádak szokásos litániáját tette közzé”, így borította el a hiszti őtet, és ez történik minden egyes alkalommal. Ezek nyüszítenek, az élükön Szijjártó miniszterrel.

Ő a hisztit egészen magas fokon műveli, toporzékolni is szokott, hörögni, berendelni, kivégezni. Végig ment már egész Európán, nincs olyan nagykövet, akinek ne ordította volna le a fejét. Na jó, a Putyin szolgáját, meg az azerit azt nem, viszont mindenki másét meg igen, az ember azt hihetné róla, hogy Hruscsov tanítványa ő. Tudják, az a fiatalember, aki az ENSZ közgyűlésén a cipőjével verte az asztalt.

Ez a Nyikita, ez büszke volt rá, hogy ő egy bunkó, ellenben a Szijjártó az azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, viszont mindketten jártak a nagy Amerikában. Ellenben ennek a Nyikitának volt atomja, a Szijjártónak meg csak cifra tiszti kardjai vannak, azokat is most szerezte be. Más a felállás pöttyet.

Nem véletlen tehát, a kilencedik évnek kellett eljönnie, hogy ezt a Szijjártót fogadja az usákos kollégája, amitől ő állva pisált örömében, és élénk nyelvcsapásokat abszolvált, midőn kijelentette, hogy “Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni”. Már megint ez a hiszti, gondolhatnánk, és igazunk is lenne.

Még akkor, amikor a meggondolatlan hírügynökségek cenzúra nélkül röpítették világgá a magvas gondolatokat, így szerepelt, hogy Szijjártó szerint van egy hisztiző európai kórus. Viszont, amikor rájött ő, meg a főnöke, hogy onnan érkezik a lóvé, amit zsebre lehet tenni, egyből finomítottak, hogy “Magyarország nem fog beállni az Egyesült Államokat most már lassan hobbiszerűen bíráló európaiak sorába”.

Csak az a rohadt net, hogy már tele vannak a drótok a hisztizéssel, azok emlékeznek, ha már a magyar választópolgár ilyesmire képtelen. Ezen csak azért akadtam fenn, mert valahogy nonszensz, hogy ez a Szijjártó meg ez a Fidesz mesél nekünk a hisztiről, holott az ő életük nem áll másból. Mondhatni, a hiszti a kormányzásuk lényege.

Elég csak ránézniük Gyurcsányra, máris reszketni kezd a fejük és habzik a szájuk, az ember már orvosért kiáltana, de rápillant a Kásler miniszterre, és inkább nem teszi. Van neki lelke – mármint az embernek – ugyanis, és bár ezeknek a pusztulatát kívánja, érte azonban tevőleg nem mozdul, az időre bízza a piszkos munkát.

De ha már Amerikában járunk, illetve hát ez a Szijjártó volt arrafelé, nem állhatom meg, hogy ne foglalkozzak egy másik szívbe markoló mondatával, miszerint “mind az amerikai adminisztráció, mind a magyar kormány megvédi a zsidó-keresztény értékeket és örökséget”. Ezek ebbe teljesen belehülyültek, meg a görög-latin kultúrába is.

Már csak azért, mert például nem értem, a Trump a klafa frizurájával mi a francot véd a zsidó-keresztény értékeken, amikor ő a bigott katolikus mexikóiaktól óvja a nyüves országát. Az aztékokat, akik arról a vidékről jöhetnének, már régen kiirtották Jézus nevében, így ez a Szijjártó megint csak hülyeségeket beszélt, de mit is várhatna az ember egy futsalostól.

Ilyen kirakat-kereszténységük van ezeknek, felfújt hólyagoknak más nem is nagyon szokott lenni, és ez most már szót sem érdemel. Ellenben ez a hiszti dolog engemet nem hagy nyugodni egyáltalán, mert elég csak a Szijjártó fejére nézni, és meglátni benne az ütődött óvodást, amint a sarokban toporzékol, és megszánja őtet az ember, mint valami jóságos dadus.

A főnöke figyelmébe ajánlhatnánk három hisztikezelő módszert, ha nem akarja, hogy ez az alak folyamatosan égesse őt a nagyvilágban. Persze, ha ez így jól van, ahogyan ő működik, akkor nincsen kérdés. Viszont szíves fölhasználásra – hátha mégis – idesrejbolom a tutit, ha le kell csillapítani a Szijjártó lüktető agyát.

Van egyszer a nyugisarok, ahová ez a Szijjártó elbújhat. Ahol van egy kis fotel, vagy párna, plüssállatok, ahova be lehet menni bánkódni, levezetni a dühöt, kisírni magát. Aztán a maciölelés is szóba jöhet. A hisztiző külügyért a főnöke megöleli és a fülébe suttog: semmi gond, tudom, hogy most mérges vagy, de anya segít neked. Orbánnak ez oly jól állna.

Harmadjára használhatja ez a Szijjártó az indulat-elterelést is, amikor megtanulja, hogy nem csapkod, nem harap, hanem például levezetheti az indulatát párnabokszolással, ugrálással és tapsolással. Ilyen egyszerű a világ, tehát nincs mitől félni. – Mondom én, belekábulva abba, hogy újra tanulmányozhatom a NER csudálatos világát. Itthon vagyok.