Gothár, a színházak Reichstagja

Ma sem tudjuk biztosan, hogy szegény, hülye van der Lubbe gyújtotta fel ’33-ban a Reichstagot, vagy csupán áldozat volt, akire rákenték, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Megvolt az ok és az indok a kommunista párt betiltására, a komcsik, szocdemek bebörtönzésére és a szükségállapot bevezetésére. Egyben mutatta is a nácik munkamódszerét, miszerint kreáltak egy ügyet, vagy valami piti dolgot felfújtak, hisztériáig fokoztak, és erre hivatkozva gyalulták le, amit akartak. Az élet minden területére alkalmazták ezt a zsidóságtól az elfajzott művészetig.

Az Orbán-rezsimnek már régóta böki a csőrét a színházak kvázi függetlensége, így a Gothár botrány úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Pár napon belül elő is került a kőszínházak állami felügyelet alá vonásának törvényjavaslata, és már indokolni sem kellett. Az egyik legalávalóbb csinovnyik, Kocsis Máté magyarázta meg a megmagyarázhatatlant: “A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést.”

Íme, a színházak Reichstagja, a színházak, színészek, rendezők a kommunisták, a kollektíven bűnösök (zaklatószínház, eltussolt bűncselekmények), ahol a tiszta erkölcsű fideszfiúknak kell rendet rakniuk. Kétség nincs arról, hogy mindenképpen rátették volna a mocskos mancsukat a színházakra, most azonban már gondolkodni sem kell a magyarázaton, az erkölcsi megújulás nevében lehet fideszesíteni a színjátszást. Kocsis Máté azonban meglehetősen ostoba organizmus, azon túl ugyanis, hogy habzik a szája, sorban adogatja fel műfelháborodásában a magas labdákat, amiket kénytelen vagyok leütni.

Azt mondja ez az erős ember, hogy “zaklatószínház”, “nem engednek betekintést az ügyeikbe”, meg “évekig eltussolt bűncselekmények”, és akkor én megtaláltam az origómat, a kályhámat, ahonnan elindulva Kocsis Mátét cafatokra lehet szedni, és én ezt teljesen szívesen meg is teszem. Kis Laci bácsi. Csak ennyit mondok, az ő nemi erőszakjára, és arra, milyen hiszti volt körüle, hogy ugyan, az semmiség ahhoz képest, amit a nemzetért tett az úszás terén. De azért vessük össze Kocsis mostani mondandójával, és gondolkodjunk.

Zaklatás volt? Ajvé, annál sokkal több. Évekig el volt tussolva? De még mennyire. Kapnak pénzt az úszók az államtól? De még mennyit. Akkor most levezessem? Fölösleges, inkább kiterjesztem a módszertant, és gyengéden utalok a papi pedofíliára és zaklatásokra annak fényében, hogy még csak az egyházak kapnak igazán sok pénzt az államtól, nem engednek betekintést a működésükbe, eltussolnak és zaklatnak ipari mennyiségben, akkor ők méltók az adófizetők pénzére? Mindmegannyi lényeges kérdés, és akkor még a legnagyobb halhoz el sem jutottunk, ami a Fidesz-KDNP maga.

Hogy ez az alakulat mennyi bűncselekményt tussol el, hogy mennyire nem enged betekintést a működésébe, és ráadásul, hogy mennyi pénzt kap az államtól, az el sem képzelhető. Vagy íme, Kocsis elvtárs maga adja a kezébe az adu ászt azoknak, akik a felcsúti futballakadémia pénzügyeire kíváncsiak már évek óta reménytelenül. Vagy terítsen az a rohadt akadémia, vagy ne kapjon állami – kvázi adófizetői – pénzt. Bár ez csak egy álomvilág, amit itt fölskicceltem, mert a diktatúrák nem így működnek. Azoknak egészen más a módszertanuk.

Mégpedig az, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. A Reichstagok, Gothárok csak arra vannak, hogy a külvilág számára magyarázattal szolgáljanak, törvényi és erkölcsi mázzal vonják be a törvénytelenséget és erkölcstelenséget. Ha ilyet nem találnak, szívfájdalom nélkül tesznek meg akármit, lásd még a könyvkiadás államosításának ideája. Itt nem mondhatják, hogy minden könyvkiadó buzeráns vagy zaklató, mást sem mondhatnak, semmi terhelőt nem találnak. Ilyenkor jön a végső, megdönthetetlen érv: csak. – A színházak helyében én azért belekapaszkodnék Kocsis hülyeségébe, mert, ha meg kell halni, harcban történjen meg az. Legalább.

Mi van itt?

Olyan ábrázattal óhajtotta kitépni Hadházy kezéből az őt ekéző táblát Orbán miniszterügynök tegnap, mint egy dagadt óvodás a középső csoportból, aki a műanyag dömperjéért harcol, vagy a vödréért a homokozóban. Ez a kép Magyarország maga, a tükre, lenyomata, karikatúrája és tragédiája egyben. Orbán miniszterügynök aztán a szuszogós küzdelem után azt nyilatkozta, hogy nem ülnek fel mindenféle provokációknak. Dehogynem. Nemzeti lobogóval takarják el a nemzeti mocskot a nemzeti parlamentben. És még nemzeti is, ezt se feledjük.

Orbán miniszterügynök idegzete cafatokban laffog, ép ésszel föl nem fogható, erkölcsileg meg nem magyarázható, az ország érdekeivel szöges ellentétben álló döntéseket hoz, és retteg. Távoli sztyeppéken, ismeretlen és értelmezhetetlen emberek előtt kipcsakozik, itthon a nemzeti ünnepen nem mer a nyilvánosság elé állni, zárt körben beszél, most már teljesen mindegy, hogy mit. Méltósága, ha volt valaha egyáltalán, elillant, becsülete, ha ismert ilyet valamikor, elpárolgott, méltatlanná vált a hivatalra, amihez oly görcsösen ragaszkodik.

Indokolatlan a létezése, káros az országnak, a pártjának, a szerencsétlen családjának, már csak a baj van vele, mint az inkontinenciás, jellemtelen és rikácsoló nagypapával. Orbán miniszterügynök kiesett az időből, valahol a feudalizmus, fasizmus, kommunizmus és inkvizíció elegye fölött lebeg, nem csoda, hogy a pártját ki akarják vágni a Néppártból, de hová mennie már nincs. Pár emberrel – ilyen Salvini félékkel – közösen éltetik egymást, te rohadt nagy vagy én is az vagyok? – alapon, ami még cirkusznak is unalmas, a türköknek elmegy, de nekik is csak szódával.

A Zeneakadémián lesz beszéd holnap, kiválasztott, gondosan megszűrt, ellenőrzött, átvilágított és lefizetett közönség előtt. Orbán miniszterügynök is tudja, a közönség is tudja, mindenki tisztában van vele, hogy ez színjáték, egy szaros lufi, amely bármikor kilukadhat a hermetikusan lezárt falakon kívül, mint az tegnap is kiderült. Egy nappal előtte mondta a miniszterügynök minisztere, bizonyos Gulyás Gergely, hogy az európai kereszténység és az európai demokrácia nehéz időket él. Csak rá kell nézni Orbán miniszterügynökre, és látható, Gulyás miniszternek ezúttal lehet, igaza van.

A baj pedig ők, Orbán miniszterügynökkel az élen. Gulyás miniszter és a hasonszőrűek lesznek ott a Zeneakadémián, ahol majd kórusban üvöltik a kereszténységet az iszlám, Erdogan és a szíriai vérengzés jóváhagyólagos támogatásával, hogy szakadnának bele. Ilyenek beszélnek nekünk, és, ha megnézzük Gulyás miniszter nehéz idős panaszkodásával párhuzamosan kifejtett nézeteit, ami ezeknek az eszmei alapja, meglátjuk, alsó hangon is fél év zárt osztály járna azért, ami miatt dicsőséget várnak, és tiszteletet.

“A kereszténység kultúrája az igazság keresésének és kimondásának kultúrája.”
– Mondta még Gulyás miniszter, és nekünk eszünkbe jut a kép, midőn Orbán miniszterügynök cibálja azt a nyüves táblát, és hangosan fölnyerítünk a boldogságtól. Továbbá azt is mondta még ez a csinovnyik, hogy a hit helyébe az ideológia lép, meg az igazságot felváltja a narratíva. Az ő istene majd biztosan megbocsát neki, hogy hülyeségeket beszél, én viszont nem vagyok ilyen mindenható, sőt, egyenesen gonosz vagyok az ész nevében a saját nyomorúságomra ugyan, de az ő gyalázatára.

Teljesen helytelen, sőt, egyenesen röhejes a hitet és az igazságot egy lapon említeni, már csak szemantikailag is. A hit, az valami bizonytalanhoz való érzelmi kötődés, benne van a nevében, a hittel az ismeretlenre bízzuk a sorsunkat, míg ellenben a fény sebessége az egyetlen fix állandó az Univerzumban. Ez utóbbi bizonyítottan igaz, míg a lapos Föld meg nem. Az a hit maga. Az ilyen gulyási dumák óvodás hittan órán elmennek, egy állam vezetésében kétséges eredménnyel járnak, mint az sorsunkon, a saját bőrünkön erősen tapasztalható. Mindez a katyvasz, ami ezeknek a fejében van, tragédia.

Mert Gulyás miniszter szerint azok akik “a kereszténység nemzetmegtartó szerepét hirdetik és képviselik, jó úton járnak a közéletben, ez azonban önmagában nem garancia a személyes tisztességre, hitre, sőt, még a becsületre sem”. Már itt is járunk a hit, igazság, erkölcs és becsület sajátos, bűzös elegyénél, miszerint elég csak a kereszténységet pofázni, hogy különben szaralak az ember, az másodlagos. Íme, hölgyeim és uraim, a Fidesz-KDNP szellemi és morális foglalata. Ilyenekről és ilyeneknek fog beszédet tartani holnap Orbán miniszterügynök, és hangosan éljenzik majd. Tapsolnak neki, ő pedig eltelten mosolyog. Ez van itt. Ez van nekünk erősen sajnosan.

Borkai és a Fidesz együtt köpi arcon a győrieket

Várhatóan ma délelőtt Borkai Zsolt, a nagy természetű, kurválkodó, kokózó és korrupt, ámde ennek ellenére újra megválasztott győri polgármester azt tudatja a nagyvilággal, hogy kilép a Fideszből. Ezt ajánlották neki menekülési útvonalként, mint Hitler a ciánt Rommelnek, hogy vagy ráharap arra a rohadt kapszulára, vagy kivégzik. A Fidesz ezzel azt demonstrálja, illetve óhajtja bemutatni, hogy a párttagságra méltatlan a manus, tehát szaralak. Polgármesternek azonban megjárja. Szép ki história ez.

Habár pár napja még magánügy volt a hedonizmus, mára azonban közüggyé vált, a Fidesz fölvette az elsőáldozós hófehérjét, és szendén nézeget. Röhej, de mélyebb aljasságok is vannak benne. A színjáték háromszereplős, a végén mindenki veszít, de a legtöbbet a győri választópolgár, aki a történtek ellenére Borkaira szavazott, ami döntésnek megvan a maga logikája, ha erkölcsi oldalról nehezen érthető is. De a NER-ben éthoszról beszélni szinte már fölösleges, ez olyan fogalom, aminek a jelentése a múlt ködébe vész, de azért mégis.

A színpadon tehát három hős ácsorog, Borkai, a Fidesz és a honpolgár. Mind a három karaktert külön nézzük meg, hogy aztán együtt értsük meg őket, és fejtsük fel a színjáték mélyebb rétegeit, hogy kiderüljön, miért rossz az előadás, és mért marad el a katarzis. Elsőként itt van a bávatag nép, aki Borkaira szavazott minden cirkusz ellenére. Lehet, nem is hallott róla – előfordulhat – ami ugyan nem bocsánatos bűn, de elképzelhető mégis a mai viszonyok közt. A környezetemben is csudálkozva fedezem fel olykor, hogy a kedves népek annyit tudnak a világról, amennyit a Fidesz óhajt.

S éppen úgy, ahogyan a Párt érdeke kívánja. Ez nem újság, csak mellbe vágó valóság, ami minden egyes alkalommal elképeszti az embert. Így hát, az is játszhat a sztoriban, hogy úgy szavazott valaki Borkaira, hogy azt hitte, egy földre szállt angyal ő, a hős, aki a győrieknek él, érette s általa. Vagy pediglen önös érdekből, mert azt akarja, hogy szeretett városa virágozzék. Mert emlékezhetünk – s ezt most ebben a sztoriban nem is árt hangsúlyozni -, a kampány arról is szólt, azért kell a Fideszre és a fideszesre szavazni, hogy el ne záródjanak a pénzcsapok.

Hogy az ilyen zsarolás menyire aljas, és nem demokráciába való, azt nem kell különösebben és bővebben ecsetelnünk. Viszont gondoljunk bele, ha a megfélemlített polgár azért szavazott Borkaira, mert fideszes, s hogy hiányában ne váljék sivataggá szeretett városa, most mit érezhet. Hogy hiábavaló volt minden, vége a világnak, már nem fideszes a város első embere, többet egy árva térkövet sem kapnak. Az ilyen polgár ott áll majd ma délután kétségek közt az öngyilkosságot fontolgatva, mert értelmetlenné vált az egész élete.

Aki pedig tudta is a történteket, és ennek ellenére erkölcsi aggályok nélkül szavazott Borkaira, mert az ő kutyájának kölke, s ha Orbánnak jó, nekem is jó felkiáltással ikszelt, azzal most mi lesz? Meghasonlik az is szegény, ha Orbán után megy, a városa lesz idegen neki, ha Borkaival – a kitaszítottal – tart, ő is méltatlanná válik a Párt szeretetére és bizalmára. Győztes lépés ebben a helyzetben nincsen. Az lett volna, ha vasárnap nem szavaznak az erkölcsi és politikai hullára, és akkor kedden nem lenne ez a dilemma, hogy mi lesz velünk, nagymama?

A győri polgár tehát mindenképp vesztes, mert képen köpte őt a Fidesz és Borkai is. A Fidesz, ha pártként és nem szektaként működne, már vasárnap előtt kizárta volna a bűnöst, névleg elveszített volna egy várost, de visszakapott volna valamit a jó híréből. De nem. Neki az kellett, hogy vasárnap este mutogathassa, a Fidesz megnyerte Győrt, ami ezek szerint kedd estére már nem lesz fideszes, hanem egy pária fogja vezetni. Fölvetődik tehát a kérdés, akkor ezek után, az elkövetkezendő öt évben ellenzéki városként viszonyulnak a rábásokhoz, vagy hogyan.

Mindezen nem kellene gondolkodnunk, ha normális országban élnénk, de nincsen ilyen szerencsénk. A Fidesz, ha Borkai nem lép ki, kizárja. Itt tartunk azzal az indoklással, hogy az újraválasztott győri polgármester méltatlanná vált a tagságra, és rombolja a közösség tekintélyét. Még egyszer, s most már a fentieket is figyelembe véve kérdezem: a Fidesznek szaralak Borkai, de a győrieknek nem, nekik így is jó? A Fidesz szerint igen. Mi következik ebből a logika szabályai szerint? A Párt előrébb való, mint a nép. Ezt eddig is tudtuk, de ilyen tisztán még soha nem látszott. Jó reggelt.

Fair play

Meghalt Mohács fideszes polgármesetere, egy borospincében találták holtan. Szomorú dolog. Abadonna rosszkor vette le a szemüvegét, más szemszögből a Teremtő Isten alkalmatlan időben szólította magához, tekintet nélkül a magyar választásokra, és legfőképpen a Fideszre. Kiderült, van hatalmasabb dolog a világon a totyakos fiatal demokratáknál, ami vérlázító felismerés, de egyben megnyugtató is. Rosszkor halt meg Szekó József, akit a pártja újólag elindított a polgármesteri címért.

Úgy halt meg, hogy törvény szerint már nincs kit a megüresedett helyére állítani, ott maradt hát a ringben Csorbai Ferenc az ellenzéki sarokban azzal a különösséggel, ha csak egy ember is rá szavaz, nyer. Más nem játszik ugyanis, a törvény betűje szerint pedig ilyen extrém esetben ez a forgatókönyv. Szar ügy fideszi szempontból. Hogyan is nyugodnának bele azonban a fideszfiúk abba, hogy az élet – illetve a halál – megtréfálta őket, és a saját maguk által alkotott törvény rájuk üt vissza.

Nem voltak elég alaposak, kiskapu maradt arra, hogy más is nyerjen, mint ők, mert semmi sem tökéletes. Felteszem, ha volna rá idejük – ami hála Istennek nincs -, megszületne a lex Mohács, aminek az lenne a veleje, hogy a választáson akkor is a Fidesz győz, ha el sem indul. Itt még nem tartunk, de hamarosan tarthatunk, addig is azonban a fiúk visítanak. A nép mögé bújnak szokás szerint, hogy több ezer mohácsi ember kereste meg őket kétségbe esve, s ugyanazzal.

„Elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorba akár egyetlen szavazattal is polgármester lehet jelen körülmények között, vagyis ha az lesz, akkor pozícióját etikátlanul szerzi majd meg.
” Nyilván. A mohácsi választópolgárok biztosan a választási törvénnyel kelnek és fekszenek, a kisujjukban vannak a szabályok és paragrafusok, s amint a Fidesz jelöltje meghalt, egyből az ötlött az eszükbe pisálás közben, mi lesz most, mi történhetik.

És ott álltak tömött sorokban a helyi Fidesz iroda előtt, mintha cukrot osztanának, kifejezni aggodalmaikat, hogy mi lesz velük így, milyen keserve az életnek. Ja, nem. Megengedő vagyok azonban, és azt mondom, ennyi hazugság még belefér, veszett már több is Mohácsnál (bocs), de ehhez képest nem tudható, mit akarnak a fideszfiúk igazán. Mert aláírásokat gyűjtenek az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében.” Ez csudálatos duma, mégsem tudható, mit takar, hogy mit is óhajtanak.

Sem az emberek, sem a mögéjük búvó Fidesz. Felteszem, azt tartanák ideális állapotnak, ha az egyedül maradt ellenzéki jelölt szépszerével belátná, ha a Fidesz jelölt élne, úgyis ő győzne, így a sportszerűség jegyében visszalépne, hogy legyen meg a nép ismeretlen akarata. Vagy nem tudom, mi a szándék, a kísérő mondat viszont mindent elmond a fideszcsürhéről: „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert”.

Mi van? – Kérdem a legmélyebb tiszteletlenséggel. Emberi méltóság? Becsület? Fair keretek? Valahogy úgy tűnik, a fiúk nincsenek tisztában a szavak jelentésével. A méltóság, az nem tudom, mit keres itt, egy választásnak nehezen van méltósága, egy embernek is bajosan, nekik meg pláne. Ezen túl becsület? Mondja ezt az a Fidesz – másra nem is utalva -, akinek egy tagja Egerből idáig hallatszóan jelentette ki, aki egy rossz szót is szól rájuk, az ellenség.

Akkor háború van, baszki, bár ezt elég régóta érezzük. Mindemellett van abban valami mókás, ha valaki megérte az elmúlt éveket, és egy szövegkörnyezetben hallja a Fidesz, becsület, méltóság, s nem utolsó sorban a fair szavakat, mintha ez egy futball meccs lenne, vagy pediglen futóverseny. Hát, nem az. Ezen kívül is, a fair play szép dolog, de arra kevesen emlékeznek, a jólelkű ember plecsnit kap, a győztes viszont pénzt, paripát fegyvert. A sportban is.

Hát még az életben. Így hát, sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem tudható, mit akar a Fidesz Mohácson az aláírásgyűjtéssel, hacsaknem cirkuszt. Azt leginkább, s ami az egészben a legröhejesebb, fairségről beszél, amikor az egyetlen fair megoldás az lenne, ha kijelentené, így jártunk, és belenyugodna abba, ez a hajó elment. Ilyenre azonban ezek képtelenek, és az “ellenségtől” várnak gesztusokat, hogy győzhessenek. Hát nem csodálatos ez az élet? Ja, nem.

Konzervatív fordulat

Gulyás miniszter – és már nem pártalelnök – Balog már nem miniszter – ámde még regnáló hittérítő – oldalán Németországban, Münchenben járt észt osztani, a “Konzervatívok találkozója” című konferencián. S már most fölmerül az emberben a kérdés, hogy mit kerestek ott, eszmebéli állapotuk okán ugyanis autentikusabb lett volna, ha a Bürgerbräukellerben sörözgetnek, és ez később, midőn felszólalt Gulyás miniszter, egyértelművé is vált.

Az Európai Néppárt, miután elmulasztotta az ihletett pillanatot, hogy a magyar fasisztákat kipenderítse a sorai közül, most meg tehetetlenül nézi, hogy a mimagyarok nem nyughatik, és még most is bomlasztja, illetve bomlasztani óhajtja a soraikat. Ők pedig bávatagon nézik, míg úgy nem járnak, mint az emlegetett sörözőről elhíresült történések is, ebben a sörözőben volt a Sörpuccs ugyanis 1923-ban, mert már akkor is töketlenek voltak a konzervatívok.

Most is azok, és azt hiszik, a Fidesz-féle szabadcsapatoknak vannak játékszabályaik, de nincsenek. Gulyás miniszter – de már nem alelnök – ugyanis ezen a találkozón azt hangoztatta-szorgalmazta, hogy az Európai Néppártban konzervatív fordulatra van szükség, Balog páter meg ministrált neki, bólogatott és hümmögött. És senki nem akadt a konzervatívok között, aki elmondta volna a magyar különítménynek, hogy húzzon el onnan és máshol bomlasszon.

Konzervatív fordulatot annak kell végrehajtana, aki baloldali elhajlásban szenved, a fasizálódás nem konzervatív fordulat, hanem romlás. Igaz, ezt az utat a Fidesz vezérével együtt már rég bejárta, a konzervatív fordulatot látszólag akkor hajtották végre, amikor a szocialisták 1994-ben hülyére nyerték magukat Hornnal az élen, az MDF pedig erodálódott. Orbán ekkor gondolta úgy, hogy mindenféle elv nélkül elmegy Torgyán irányába a hatalomért.

Jött is az orbántorgyánpolgárkormány, a chilei cseresznye, a beléptetőkapuk, és kicsiben az, ami később NER lett, ami nem konzervatív, nem keresztény, nem európai, hanem a maffia, a sámándobok, s mindemellett sajátságosan az inkvizíció, rendőrállam és államszocializmus sajátos elegye. Az ilyen elől a régi vágású konzervatív menekül, ilyennel egy társaságban nem mutatkozik, vele nem teázik, és nem szagolja a puskaporos leheletét.

A Fidesz, a NER, Orbán Viktor és csatolmányai az összes vidéki párttitkárig bezárólag a konzervativizmust hírből sem ismerik, ez csak az ő báránybundájuk, amivel a farkasbőrt álcázzák, de mindig kilóg a lábuk. Az igazi konzervatívokat szólítják fel konzervatív fordulatra, az igaz keresztényeket kereszténységre, a demokratákat demokráciára, hogy egyrészt az a csudadolog, hogy ezek nem visítanak tőlük, másrészt, hogy megtűrik maguk között ezt a csürhét.

Azzal, hogy ez politika, sok mamlaszságot el lehet adni, de nem kéne, hogy elmenjen az ember esze, mert politikus. A konzervativizmus a tradíciókra épül, a meglévő és beágyazódott vallási, politikai kulturális szokások és intézmények tiszteletére. Másra is, de ezek a külső jegyek, s ha megnézzük, ilyesmije a Fidesznek nincsen. Istentagadó volt nem is oly rég, tele van lejárt szavatosságú kommunistákkal, kulturális hagyományai nincsenek, egyetlen jellemző tulajdonsága van, a hatalom akarása.

Meg a lopás. Ez sem igazi konzervatív érték, ilyképp nem tudható, mit takar a konzervatív fordulat szorgalmazása. Azt leginkább, hogy jó szívvel vennék, ha az európai konzervatívok elfideszesülnének, és még az is jöhet, hogy az orruk alá dörgölik, jó lesz, ha vigyáznak, mert ellenségek is lehetnek. Tavasszal már voltak, de a Strache-Salvini vonal bedugult, Orbán most még szélsőségesebb bandákkal, újfasisztákkal és neonácikkal kokettál, a pribékjei meg szónokolnak, hogy például a CSU vagy CDU váljon hozzájuk hasonlatossá.

Pedig alig vannak a klubban, épp a felfüggesztés állapotában leledzenek. Bár a három bölcsek hallgatnak, és Leyen néni is játssza a kisded játékait, de iure mégis csak a senkiföldjén van a bagázs, és akkor van képük azt mondani, legyetek olyanok, mint mi. Tudtuk, hogy arcátlanságuk gáttalan, de, hogy ezért soha, senki nem töri be az orrukat, nos, ez a nagy titok, aminek nem ártana utána járni. Viszont ettől függetlenül is megállapítható, a politikus mindenütt egyforma, és az a hivatása, hogy romba döntse a világot.

Csak a szex, csak a szipu

Wittinghof Tamást, Budaörs jelenlegi és leendő polgármesterét szexvideóval zsarolta, majd eredmény híján ezt közzétette, és a közösség figyelmét felhívta az elérhetőségre a fideszcsürhe. Kezdjük érteni, Semjén főkeresztény miért szorgalmazza a médiatörvény abbéli átalakítását, hogy a nagy, országos tévéadók is sugározhassanak pornót. Mivel biztos, hogy ő maga abban fel nem tűnhet, potenciális zsarolófelület lehet a bujálkodó politikai ellenfelek lehetséges sakkban tartására és vélt lejáratására.

Wittinghof úgy járt. Ha valakiről ilyen felvételt készül, az biztos, hogy előbb-utóbb felbukkan valahol, ez szinte törvényszerű. A narancsbanda azonban ott fogott mellé, hogy azt hiszi, mindenki úgy gondolkodik, mint ők, amely eltorzult tudatban a szexualitás bűnként jelenik meg. Lám, mire nem képes a keresztényi neveltetés. Dolgos népünk azonban józanabb, mint ezek, az ügy kipattanása után ugyanis nézegettem a kommenteket a tudósítások alatt, összegezve annyi volt a publikum véleménye, hogy egészségére a polgármester úrnak.

Mint amikor a Lewinski botrány kirobbant a nagy vízen túl, és afelé terelték a népeket, hogy Clinton elnök egy perverz állat. A kedvenc kocsmám nyugdíjas korú csapos nénije viszont úgy összegezte az ügyet: na, legalább az amerikaiak büszkék lehetnek, hogy kemény farkú elnökük van. Mert leleményes és bölcs ez a mi népünk, ha akarja és odafigyel, s főleg, ha hagyják. Nos, a mostani időben ezt a naturális egyszerűséget venné el pártunk és kormányunk, amikor tömjén szagúvá óhajtja tenni a szeretkezést.

Jó vége az ilyennek soha nincs, de most ne azt nézzük, hogyan torzítja el a nagyközönség tudatát a szaporodási célú kefélés, hanem, hogy ki az, aki így óhajtja megszervezni a társadalmat. Úgy általában, aki úgy vélekedik, hogy a szexussal zsarolni lehet, mert az valami szégyellni való, amúgy büntetendő, de mégis szükségszerű rossz dolog, általában véve, kiindulási alapként betegnek minősíthető, másodlagosan tapló kis pöcsnek, összegezve fideszesnek, kereszténydemokratának.

Marquez tudta, hogyan kell kezelni az ilyesmit, és csodát is tett szokás szerint legnagyobb gyönyörűségünkre és okulásunkra a Száz év magányban, mintha a semjének ideálja állna előttünk teljes szépségében és hazugságában. De inkább vigyorogjunk együtt Második Aureliano boldogtalan nyomorúságán a papok által nevelt friss feleségével:

“…Fernanda magával vitt egy aranykulcsocskával zárható, finom naptárt, amelyben lelkiatyja lila tintával jelölte meg a házasélet böjti napjait. A nagyhetet, a vasárnapokat, az előírt ünnepeket, az első péntekeket, a magányos ájtatosságokat, az áldozásokat és a havi periódusokat leszámítva, Fernandának évente mindössze negyvenkét kihasználható napja maradt, szétszórva a lila keresztek rengetegében…Amikor a két hét letelt, Fernanda az engesztelő áldozatok csendes belenyugvásával csakugyan nyitva hagyta a hálószobája ajtaját, és Második Aureliano előtt félelemtől csillogó szemmel, mint egy riadt állat, és a párnán szétterülő rézszínű, hosszú hajával ott feküdt a földkerekség legszebb nője. Annyira elbűvölte a látvány, hogy az első pillanatban meg se látta Fernandán a bokáig érő és csuklóig zárt, hófehér hálóinget, amelyen egy gyönyörűen kislingelt, nagy kerek gomblyuk nyílt az ágyék táján. Második Aurelianóból ellenállhatatlanul kitört a nevetés…”

Íme, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, a NER szexusának foglalata CSOK-kal és családi autóval elegyest. Azzal a toldással még, hogy a NER kanjai úgy általában házi főzésű kisüstit böfögve, vak komondor segedelmével képzelik mindezt, miután a kedves nejük elmosogatott, és kimosta a szaros gatyájukat. Összességében is, a NER-ben koravén alattvalókat óhajtanak nevelni, akik olyanok lesznek, mint Brian anyukája a csak a szex, csak a szipu vernyákolásával, mert nem érti a körülötte zajló világot.

Ami ebben a budaörsi történetben a leghangsúlyosabb mégis, az az aljasság és következetlenség sajátos elegye. A melegfelvonulást azzal utasítja el a csürhe, hogy őket nem zavarja, csak a négy fal között csinálják. S lám, ha valami a négy fal között történik, azt meg a nagyvilág elé tárják. A legnagyobb gond mégis az a tudat, ami szerint ilyesmivel ártani lehet embereknek és sakkban lehet tartani őket. Nem jártak ezek Woodstockban, de még normális házibuliban sem.

Ezen túl az is kitetszik, hogy a szexszel zsarolók, az eltakart arccal motorcsónakázók, és mind az összes, a Fidesz ifjú háttércsapata elsősorban is egydimenziós manusok, akik a célért, minél előrébb taposni magukat a sorban a fazék közelébe, minden aljasságra képesek. Ez nem nagy újság, viszont, hogy erkölcseikben, örömeikben és bánataikban egy száz éves bigott remete lakik bennük, az a nóvum, és egyben lehangoló felfedezés. Elkorcsosult egy generáció, az hétszentség.

A Bomba neve

Gulyás Gergely miniszter ott tart az egypártrendszeri törzsfejlődésben, hogy azon ábrándozott valami kampányeseményen valahol a Balaton partján, azon merengett, szó szerint így mondta: “Hévízen és Balatonfüreden a hivatalban lévő fideszes polgármesternek nincs ellenfele a választásokon, s abban bízom, hogy Nagy Bálinttal szemben is utoljára mernek kiállni.” – Mi ez, bokszmeccs, pankráció vagy valami más? Esetleg életre-halálra?

Mindenesetre mindent elmond a Fidesz demokráciához való viszonyáról ez a mondat. Tán szólni kellene Varga kolleginának, ezt is tárja a sorosista Brüsszel elé, amikor az – állítólag – a migráncsok miatt nyekteti kies hazánkat. Mindenesetre gyűlnek a tajtékos fellegek, szaporodnak a jelek, amelyek arra utalnak, hogy nem látnak szívesen minket a saját hazánkban, ha nem tetszik nekik a képünk, vagy nem bírják a szagunkat. Igaz, én sem az övékét, ez itt antagónia maga.

A krumplileves legyen krumplileves, mondotta volt az előző nagy filozófus, ami tán nem azt jelenti, hogy legyen benne az a matéria, aminek kell – vargányával az igazi -, hanem annyit is, hogy nevezzük nevén a dolgokat. A demokrácia az valami álom, a diktatúra viszont a fényes jelen. Tudjuk ezt, érezzük, nem kell lacafacázni, ahogyan így gondolta bizonyos Móra Viktória is Szekszárdon, aki szinte minden érdek nélkül volt genya, mondhatni kedvtelésből és a butaság összes bátorságával.

Olybá tűnhet – majd mindjárt elmesélem -, hogy kampányilag, jogféltésből és a pártjának kedvezni óhajtva tette, amit tett, de, ha jobban belegondolunk, be fogjuk látni, nem. Csupán időtöltésből, láblógázva, viszont a gonoszság minden kellékével kötött bele abba, hogy egy embert úgy hívnak, ahogy, és kampányelemnek nevezte a nevét, azt remélve, majd meghurcolják őt, megbüntetik, mert nem Kovácsnak, Horváthnak hanem Bombának hívják.

Bomba Gábor Szekszárdon ellenzéki polgármesterjelölt, s ebbéli minőségében – lásd Gulyás miniszter álmait – létezése nem indokolt a NER-ben, mondhatni átmeneti zavar vagy csupán légypiszok. Lehetne őt támadni, elsöpörni a föld színéről azzal, hogy malomtulajdonos kulák volt az anyja szeretője, vagy, hogy az óvodában nem ette meg a spenótot. Ez a Fidesz-nívó, ezt ismerjük, megszoktuk, ha nem is szeretjük és el egyre inkább nem viseljük, akkor is.

Móra kisasszony viszont új szintre emelte az aljasságot, midőn feljelentette Bomba urat a Bomba energiaital gyártójánál, hogy a jelölt kihasználja a Bomba nevet, és a széles körben ismert és népszerű energiaital márkajelzésével azonos módon tünteti fel magát. Móra kisasszony ezzel reklámot csinált az italnak, és az ellenzéki jelöltnek is, ha ezt nem tudta, ostoba, ha igen, gonosz. Extrém esetben annyit érhetett volna el, hogy az italgyártó milliókra perli a jelöltet a jogtalan névhasználatért.

Vagy, a jelölt is megteheti ezt – bár ő nem hülye fideszes -, mondván, az ő nagymamáját előbb hívták Bombának, mint az italt, így ők a névbitorlók. Ez agyrém, és értelme sincsen, csupán annyi, kiderült, hogy Móra kisasszony önmagáért az élvezetért gonosz, s mint ilyen, méltán tagja a fideszcsürhének. Viszont és ellenben mi is beleköthetnének a nevébe, hogy jogtalanul bitorolja a nagy mesemondó nevét, sőt, talán még a Kincskereső kisködmön jogdíjait is lenyúlja.

Idáig is el lehetne menni, az aljasságban, de minek. Nem vagyunk mi Móra Viktóriák, akit azért idézek: “Figyelmébe szeretném ajánlani az Éljen Szekszárd Egyesület facebookra feltöltött képeit. A 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatosan az ellenzéki összefogás szervezete hirdeti magát Bomba Gábor polgármesterjelölttel. Amennyiben a márkanevet jogszerűen használják, kérem tekintse levelemet tárgytalannak. Ha mégis jogszerűtlen lenne, kérem tegyék meg a jogi lépéseket.”

Ehhez azért tényleg pofa kell. Ha én mondjuk Bomba Gábor lennék, akkor eztán a “Little Boy” néven hirdetném magam, amely bombát Hirosimára dobták, és ezt a nevet kapta a keresztségben. Hogy ezzel mit kezdene Móra kisasszony, az lenne a cukidolog. Mindez azonban, amit itt előadok, csupán az eltussolása annak a kemény hányingernek, amit a Móra kisasszonyok, Gulyás miniszterek okoznak. Meg a rendszer, aminek a gyümölcsei az ilyen organizmusok. Kinek, mi a neve, az a baj, cseszmeg.

A kurtafarkú malacba. Abba.

Szóljatok a CÖF-nek

Varga J. miniszter úgy hisztizett a brüsszeli meghallgatás után, akár egy középső csoportos kiscsaj masnival a hajában, akinek pöttyös labda a jele. Boszorkányüldözést meg ilyeneket sivalkodott, és annyiban különbözött a toporzékoló őszinte embertől, hogy ő is tudja, mi is tudjuk, Európa is tudja, az egész nyüves, elcseszett világ tudja, hogy hazudik, és mégis végig kell csinálnia a cirkuszt, mert a gazda ezért tarja őt. Hazugságra szerződtette a falkába, meg azért, mert tud dekázni a pöttyös labdával.

Az ilyesmi egy olyan organizmusnak, akinek nyomokban van még lelke, megalázó lenne, a Fidesz csúcsain azonban kizárólag olyanok vannak, akik nem rendelkeznek ilyen jószággal. Ha volt is nekik, kivették belőlük, savval kimarták, már csak az elüszkösödött helye található, s erre az a bizonyság, hogyha a szemükbe nézünk, egy vírus tekint vissza ránk, vagy baktérium, amely fény híján követ zabál, és százezer éves. És mégsem Varga J. miniszterről akarok mesélni máma.

Mert Varga, Novák, Rétvári, meg mind az összes ugyanaz, csak más alakban és más néven, de a burok alatt fémváz van csupán, meg a beépített csipsz a programmal. Bábuk ezek vagy robotok. Ma a második vonal, a hadsereg szórakoztatott el, akik nem elszánásból és jól megfontolt számításból, hanem meggyőződésből hülyék. Az ilyenek szokták a piszkos munkát végezni, mennek el lágerőrnek, és a lázadó tömeg majd rajtuk áll bosszút, míg a Varga-félék rókaképpel helikopteren menekülnek.

Mert alig, hogy Varga J. előadta, amit egy cetlin Orbán vele küldött az útra, mimagyarok, támadás, megvédjük, i tak dalse, megszólalt a CÖF is az ügyben, mint a nép józan, aggódó hangja, akárha munkáslevelező a Szabad Népben. És elmondták az ostoba véleményüket sajtótájékozva. Még jó, hogy nem írtak megint levelet valakinek, mint annak idején Obamának, ami irományokat kézhez véve minden józan ember csak azt kérdezheti, a magyarok mind hülyék?

Hát, ha a CÖF a minta, azok. Ez nem szubjektív vélemény, mert fölhozható lenne ellene, hogy utálom őket, mint a szart. Ebben nem is lenne tévedés, éppen ezért logikai érveket hozok, ha ilyesmi játszik még. Jó, a fideszistáknál nem, ott hit van meg rajongás, de akad talán még ember, aki nem Orbán seggéből lesi a világot, és tudja a kétszer kettőt, így nem véli azt, hogy az öt, mert azt mondják neki a pártközpontból és a milliónyi pártlapokból.

Visszatérve a CÖF-re, azt sajtótájékozták erre a Varga nyüszítése rímelve, hogy álcivil szervezetek indítottak támadást az európai szuverenista kormányok ellen. Most azért képzeljük el erősen, amint ez Fricz elvtárs száját elhagyja, zsebében a Fidesz által utalt százmilliókkal, de ez már lerágott csont. A szuverenista államok a lengyel meg a magyar természetszerűleg, és ennek a Fricznek a szájából még kijön egy jóképű összeesküvés-elmélet is, hogy aszondja: “A civileknek szánt népi kezdeményezés intézményét a neoliberális, föderalista és globalista elitek szolgálatába állítják”.

Ez ugyan nem semmi, de még ez is mindegy. Viszont abba gondoljunk bele, amit még hozzátett Fricz elvtárs: hogy az álcivil kezdeményezések egyike a jogállamiság tiszteletben tartása érdekében indított aláírásgyűjtés, a másik szankcionálni kívánja az uniós forrásokkal történő csalásokat és visszaéléseket, a harmadik pedig felfüggesztené az uniós források kifizetését azokban a tagállamokban, ahol az igazságszolgáltatás nem lép fel hatékonyan a korrupció ellen. Na? És ugye?

Szóval, kedveseim, az “álcivil” szervezetekkel, akik a “globalista elitek szolgálatában” állanak, nem az a baj, hogy hazudnak, valótlanságokat mondanak, hanem, hogy fellépnek, felszólamlanak a jogállam mellett és a lopás ellen. A logika szabályai szerint pedig és akkor, ha ez a baj, akkor ez a Fricz és ez a CÖF támogatják a lopást és a diktatúra kiépítését, másra nem juthatunk, ezt adja ki a megfontolás. És ezt sajtótájékoztatón be is jelentik. Okos és ügyes, sőt ugrifüles.

Varga J. miniszter ugyanazokat a törekvéseket nevezi boszorkányüldözésnek migráció-ellenességbe csomagolva, amit a CÖF az álcivilek bűnéül beállít, hogy már röhög rajtuk mindenki. És az a baj, hogy csak röhögnek, ahelyett, hogy kivágnák őket a klubból, mint a macskát szarni, hogy ilyen népi motívumokkal éljek. Ennyi mára, és csak azért, mert rohadt jó a lelkem. Az ilyen Varga-félék már elvesztek, de valaki szólhatna a CÖF-öknek: nem kötelező hülyének lenni. Persze, ha ez nekik jó, énnekem mindegy.

Pocsolya

Tegnap volt a demokrácia nemzetközi napja. Ilyen, az ENSZ által kijelölt ünnep, megemlékezés, figyelemfelhívás vagy pediglen mementó immár. Ebben a nyüves országban senkinek eszébe nem jutott szót ejteni róla, nem, mintha hiányzott volna, de azért mégis. Másutt se nagyon gyújtottak örömtüzeket, a levegőt sem ünneplik, amiért van, ha meg nincs, akkor nincs ki ünnepeljen fulladásos elhunyás okán, belőle kifolyólag. Egyébként azt sem tudjuk, mi fán terem ez a különös szó, hogy demokrácia.

Széplelkek pipával a szájukban, selyemsálban és szemüvegben, romkocsmák mélyén ábrándoznak róla, pontokba szedik, meghatározzák jellemzőit, összetevőinek arányát, mennyi liszt, hány tojás, majd kinéznek a légyszaros ablakon, hogy mennyit látnak belőle, és sóhajtanak. Mari néni azt a szakállast küldi be a tanácsházára, mert fess ember, keresztény, meg adott kolompért, a Viktor, az meg küldi az utalványt. Plébános urunk is elmondja, kit szeret az Isten, az a szemüveges azt ígérte, lesz járda, a garbós meg azt, hogy minden lesz.

Hogy a tyúkláb kilója, aranyom? De hasogat a lábom máma. Ez az élet, nem ám a pluralizmus, a fékek meg az ellensúlyok, hanem, hogy a sarkon megkúr egy turbános. Itt állunk a szingularitás küszöbén, ez a Musk már építi egybe az agyunkat mindenféle gépekkel, boltba menet, reggel hatkor meg úgy kongatták a közelben lévő nyüves templom harangját, mintha Szűz Mária újra terhes lenne, várná a csokot meg a családi autót, hogy beférjenek az ácsszerszámok. Mondjuk, majdnem kitörött a lábam egy gödörben, az utcámban rohad szét a flaszter ugyanis.

A boltban meg, az maga a csoda. Állunk a felvágottasnál hárman, két nő előttem, meg én, a hitetlen. Az első négy szelet parizert kér olyan halkan, hogy látszik, azt is szégyelli, a világon van. Aztán műsorként, vagy a maga megnyugtatására elrebegi, hogy ennyi kell a kiflijéhez, azt viszont nem vett. Jól túljárt az imperialisták eszén, most aztán nézhetik, ahogyan az ország dübörög, a jómunkásemberek meg két pofára tömik benne az ungarische coopos párizsit, ami környezetkímélő módon fűrészporból és gépzsírból készült, élelmiszer-színezékkel pirosítva.

A második nőnek fülig ér a szája, már a reggeli ködökben olyan harsány, mint egy körfűrész, és beleordítja a légbe, hogy húsz deka valamit kér. A tatának lesz, nem baj, ha a vége belekerül, majd azt mondja neki, az az eleje. Lenyűgöző gondolatmenet, nézőpont kérdése minden és meggyőződésé, a szart is el lehet adni pudingnak, már kezdem érteni a fideszistákat. Fölnyerítek a boldogságtól, az eladó lány rémülten néz, mi van itt, olyan bávatagság van a szemében, hogy mindent meg lehetne tenni vele, talán még azt is, hogy beszervezzük forradalmárnak.

A pénztárral szemben van az újságos pult, ott szerzik be a népek a napi szellemi betevőt. Rakják ki a pénztárosnak a kincseiket, Bors, Blikk, olykor Nemzeti Sport, és a helyi Mészáros termék, hogy megnézhessék benne, ki halt meg. A celebek csöcse, Dzsudzsák csülke és Jolán néni elhunyta a szellemi betevő a kolbász végével vagy elejével gusztus szerint. Hogy a demokrácia halott, vagy soha el sem kezdődött, innen a boltból nézvést mindegy is teljesen. Mindenki megtalálja a maga apró boldogságát vagy boldogtalanságát, amit nem a hatalom okoz, hanem a fia vagy az anyósa. Esetleg a menye.

Nem Orbán a hülye, hanem a postás (rendőr, vasutas), Brüsszel nincsen, csak a tanácsházi ügyintéző a szemét. A szomszédban él Misi, aki tán ötvenes agglegény, iszik és mindig az esőt szemléli. Új munkája van, önjáró fűnyírón dogozik, ez az ő BMW-je. Minden reggel elmegy a dolgozóba, majd fél óra múlva nagy hangon, dübörögve hazapöfög a kaszálójával, leparkol cél nélkül. Látszik, hogy dicsekszik, mutogatja fűnek-fának, mily jó dolga van a Mihálynak. Most neki mit magyarázzon az ember? Semmit se magyaráz.

Amerre ő jár-kel a kaszálójával, minden rogyásig van a fideszista plakátokkal, mert itt van ez a választás. Ahogy Mihály kormányozza a komoly gépezetet a füveken, csak ezt látja, ez vésődik a kevéske agyába. A boltból kijövők is ezt látják tatyójukban a négy szelet parizerrel vagy a kolbász elejével-végével, mellette a Blikk. A demokrácia nemzetközi napja? Ugyan már, királylány. Két napja esett, de az utca árnyékos oldalán még ott vannak a pocsolyák, bár már süt a nap. Viszont Sartre-tól tudjuk, van, amikor úgy süt, hogy nem érdemes kikelni az ágyból. Most nézem, úgy süt-e.

Mik vagyunk?

Egészen bájos lett mostanság a fideszcsürhe kommunikációja, vagy csak az én radarom romlott el, de nem hiszem. Közeledvén így az önkormányzati választások, a fiúk azzal szembesülnek, hogy jelölteket, ellenfeleket állítanak velük szemben, ami kellemetlenséget ők módfelett rühellnek, de meg kell adni a módját, úgy kell tenni, mintha demokrácia volna. Ezért ők, bár duzzogva ugyan, de elnézik, hogy mások is szívják mellettük a drága oxigént, és pöfög belőlük a széndioxid. Viszont minden egyes ellenjelölt az oka a klímaváltozásnak, melegítik a bolygót, meg különben is vannak.

Ez kínos fideszi szempontból, de ki kell várni türelemmel, amíg senki nem zavar, és mindenütt a Hazafias Népfront jelöltjei lesznek csupán, nem sok az idő addig. Igen ám, de az ellenséget erre a kis átmeneti időre ekézni kell, amihöz gondosan kell válogatni a szavakat a szótárból, a szűkös szókészletből, ami az ilyen fideszfiúknak rendelkezésre áll. Mert valljuk meg őszintén, nem Arany Janik ezek, hanem büdösbogarak, de ez csak rendszertani kérdés, a Brehmnek sok lapja van. Amióta viszont mennek az emberek ide-oda, a pártállásuk úgy változik, mint a kaméleon bürkéje, azóta szűkül a jelzők listája.

MSZP-s ből lesz, ugye KDNP-s, LMP-s ből fideszes, fideszesből független, az ember megzavarodik, hogy ki kicsoda. S ilyenkor már az évtizedes komcsi, lipsikomcsi billogok nem érvényesek, meg valljuk be, el is koptak. Ha te, nyájas olvasó százszor fennhangon kimondod a retek szót – netán ezt -, a végén már azt sem tudod, mit beszélsz, a hangalak elválik a jelentéstől, egy paca lesz belőle a levegőben, meg luk a fejedben. A bevándorláspárti is elkopóban van, a sorosistát meg már el is felejtettük, teljesen új lesz a szótárunk, mint az EMMI alkalmazottjainak, akik a tiltás okán már olyan szavakat, mint stadion vagy szegénység, el is felejtettek.

Mostanában, ha észrevetted, az ellenérdekelt fél, a politikai ellenfél a fideszcsürhe szótárában “alkalmatlan”, “tehetségtelen” – ezek a leggyakoribbak, miközben azt visítják, hogy az ő jelöltjeik maga a tökély. Ezt példázza Németh Szilárd is, mint a fideszjelöltek archetípusa és ősapja. Ő, mint tapasztalhatjuk, momentán nagy hadvezér, egy Hannibál ante portas, előtte a rezsit értette, és mindeközben permanensen tud velőspacalt is. Kell ennél több? Aligha. És mind legalább ilyen sokrétűen tehetséges, mint a Sziszi, míg ellenben bárki más tehetségtelen és alkalmatlan. A világ megszűnne a fideszjelölek nélkül, míg mitőlünk meg magába roskad rögtön.

Ha megfigyeljük, az irány már rég ismert. Alig pár évtizede, amikor a fideszcsürhe magja szocializálódott, a Párt volt a munkásosztály élcsapata, most meg ezek, bár nem a munkásoké. A Fidesz a magyariság élcsapata, tagjainak masszív jellemzői – legalábbis így színjátékként – keresztény, nemzeti-magyar, apa/anya, család, meg a rosseb. Ezek, meg olykor a szent szánkók elképesztő önbizalommal telítik a fiúkat, és annyit hangoztatják mostanában mindenkiről, hogy alkalmatlan és tehetségtelen, hogy olybá tűnik, a rajtuk kívül állókat untermenschnek nézik, ami viszont más szót is érdemel. Ejnyét meg bejnyét.

Hovatovább már nem is élcsapat ezek, hanem elit alakulat, mint a Schutztaffel, közkeletűen SS. Ők is übermenschek voltak, a becsületük volt a hűség, és a Führer védelmezőiből lettek gyilkoló vadbarmok. Ha úgy véled, a párhuzam erős és indokolatlan, nézd meg pacalos Szilárd képét, miközben gépkarabéllyal lődöz, és rájössz, hogy a csíra benne van a manusban, és az összes többiben is. Mert mondom, a folyamatban most épp ott tartunk, hogy mindenki hülye, ők a helikopter csupán, s a csalással megszerzett hatalmuktól megrészegülve az arcuk folyamatosan növekszik, míg te meg én ilyen pondrók vagyunk nekik. Lassan férgek.

Az ember ilyenkor elmélázik, hogy ki is ő, és mivégre van a világon, van-e luk még a seggén, és méltó-e arra, hogy közös levegőt szíjon a kiválasztottakkal. Én magam is alkalmatlan vagyok és tehetségtelen, ganajozni, csavarozni még megtartanának, ám, ha már nem megy, mehetnék a Büdösbe, Sánta novellája – Sokan voltunk – módján. És mindez, amit előadtam, nem tréfadolog. Göring bácsi is, a Luftwaffe atyja, midőn csöcsörészte a meghódított ukrán lányokat, a naplójába feljegyezte, hogy dolgoznak nekünk, míg bírják, aztán fölfordulhatnak. Csöcsöm ugyan nincs, de otthon érzem magam. Mi is ennyik vagyunk ezeknek.