Ferenc testvér megkísértése

Micsoda örömök voltak tegnap. Az M1-ből kezdett sugárzani a szentlélek, és beterítette mind az összes orbánmédiát, tocsogott a szentlélekben a NER szügyig, csak közben elő-előbukkant a patája neki, a farkaslába a báránybőrből. Azt mondta az M1, hogy ugyan még nem biztos, de szinte azért annak vehető, miszerint Ferenc testvérünk pápai alakban ellátogat a NER-be. És ezt annyira fontosnak tartották, hogy vatikáni twitter-bejegyzésre alapozva hirdették ki, hogy Manci néni állva pisáljon a reá váró gyönyöröktől, és főleg ezért szavazzon Orbánra.

A NER-nek ugyan lelkiismerete nincsen, lelke is esetleg csak nyomokban lelhető, de annyi esze van, hogy mi tesz jót az imázsának, mint Berlinnek is az olimpia 1936-ban. Olyan lesz Ferenc testvérünk látogatása, mint mikor Orbán erőnek erejével csókolja Merkel kezét, az uniós miniszterelnökök közé tolakszik, akik pedig elrebbennek tőle, s marad ő ott a kör közepén egyedül. Ilyen képet is láttunk már, amikor az amúgy teli pofával szidott úriemberekhez igyekezne dörgölőzni a mi trottyosunk, hogy úgy tűnjék, már megtanult késsel-villával enni.

Hát, nem. Ezen túl Ferenc testvérünk látogatása hitbéli kompatibilitási problémákat is felvet. Hogy például az egyik hisz, a másik meg egyáltalán nem, jobb esetben azért van benne valami szakralitás, mármint a másikban, de ez egészen másban mutatkozik, és a kereszténységhez köze sincs. Mindmegannyi lelkiismereti kérdés, amivel el kellene számolni, amikor Ferenc testvérünket mintegy pajzsként emeli maga elé a NER, illusztrálva, méltó volt arra, hogy a hajlékába jöjjön. Erről szól a dicstelen színjáték, nem egyébről, csak a csahos kutyákkal is el kellene számolni.

Mondjuk Bayer tagkönyvvel, aki lemigránsozta Ferenc testvérünket, argentin libsinek, sőt, derék, liberális, genderben hívő marhának titulálta, mondandóját pedig hülye, ostoba politikai véleménynek nevezte. Ferenc testvérünk helyi beosztottjai pedig – püspökök és plébánosok, meg a többi – nem siettek az ő segítségére, hanem szó nélkül tűrték, hogy főnöküket, továbbá Krisztus földi helytartóját hitetlen alakok gyalázzák. Mindezek után örömködni az érkezése fölött, sőt, seggünket a földhöz verni minimum farizeus magatartás, de inkább mocskos jellemtelenség.

Mindezen azonban meglepődni nem kell, ez a NER maga. Ami inkább okozhatja elborzasztó csodálatunkat, az az, Orbán valahogy mindig eléri, hogy szalonképesnek tűnjön. Kikönyökli a Fehér házi látogatást, odatolakszik az uniós csoportképre, mindenkit fölcibál az erkélyére egy fotó erejéig, így legitimálja a rendszerét. Ezek meg asszisztálnak hozzá, miközben a képükbe köp, sajnálatos módon ilyen töketlen idiótákkal van tele a világ, akiket az Orbán-féle sötét alakok ki is használnak. Mindenki tudja, mégsem tesz ellene semmit, ez a nyugat alkonya, s nem más.

No most, itt van nekünk Ferenc testvér, akit abból a szempontból kell megvizsgálnunk, tudja-e, hogy farkashoz jön látogatóba, s ha igen, miért teszi ezt. Valószínűleg azért, mert Ferenc testvér ebben a kontextusban rocksztár, a hívek akként viselkednek vele, ott sátoroznak a domb aljában, hogy láthassák és hallhassák, s ha csak egy pillanatra is hozzá érhetnek, elalélnak a gyönyöröktől. Bizony, így megy ez. Ilyképp Ferenc testvér ha látogatóba jön ide, az nem a köpcösnek szól, hanem a bávatag tömegnek, akik ezután halálukig mesélhetik: látták őt.

Hogy hitek idáig jutnak, az a hit baja, hogy az egyházból cirkuszi mutatvány lesz, az az egyházé, hogy éltes nagymamákból rajongó kamaszlányok, az meg a nyomokban föllelhető ösztrogéné. De, hogy a leendő látogatásig még mennyi révületes tudósítást kell hallgatnunk, az meg a miénk. Ferenc testvér teszi a dolgát, bevállalt egy bulit, ahogyan a csavargó lábát is megmossa, akkor is erősebb a hite az undornál, mint most is, amikor öklendezve benéz a NER-be. Az ilyen krisztusi megbocsátások kövezik ki a gonosz útját azonban sajnálatosan, s hogy a végítélet ezt hogyan rendezi el, azt soha meg nem tudjuk. Csak szeretnénk nagyon.

Jó svádájú koton

Hogy kamaszok kotont és piát lopnak, az nem egy vaszisztdasz, mondhatni, a legjobb családban is előfordul. Ettől még nem lesz anyagyilkos a fiatal, föl sem kell őt kötni csípőből, ugyanakkor cukorka sem jár neki jutalmul, hanem rá kell ébreszteni arra, hogy ilyet nem csinálunk. S nem azért elsősorban, mert, ha lebukunk, baj lesz, hanem, mert ellenkezik az isteni és emberi törvényekkel, amelyek arra vannak, hogy ne kőbaltával a kézben éljük le az életünket. Ez is a millió éves evolúció része, mert a hüvelykujjunk sem azért fordult szembe az összes többivel, hogy a kotont zsebre tudjuk tenni, ha nem látnak, hanem, hogy ceruzát tudjunk fogni vele, amivel verset írunk.

Senki nem születik szentnek, azzá válni kitartó munka eredménye. Akit farkasok nevelnek, abból farkas lesz, aki meg korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Egyébként a debreceni honvédiskola növendékei loptak kotont és piát, annak az iskolának a tanulói, ahol Németh Szilárd szavaival élve „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” nevelnek, akikre óhatatlan szüksége van a nemzetnek. Ezt az ökörséget akkor mondta mindnyájunk kedves Sziszije, amikor nem is oly rég ugyane iskola tanulói análisan vegzálták egyik társukat, ami viszont egy másik hérosz – Kósa Laja – szerint nem is szexuális zaklatás. Valószínűleg hímzőszakkör, mi más is lehetne.

Ebben az egészben az a legszebb, hogy akkor is és most is Orbán médiája azt sivalkodja – gondolom a megadott iránynak megfelelően –, hogy „óriási szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”, Debrecenben pedig, ahol a fenti két incidens történt, a „jövő katonáit szeretnék nevelni”. Szép, új világ. Nem ez a két ügy – mert, mint mondtam, az ilyesmi a legjobb családban is előfordul –, hanem a hozzá való viszonyulás, ami mutatja a hatalom és kies hazánk szellemi és erkölcsi nyomorát. Az anális zaklatás ügyét ugyanis tíz évre titkosították, a kotont lopókat kicsapták, és az egészet igyekeznek villámgyorsan elfelejteni.

Holott épp ezek mutatják, nem a megtévedt kölkekkel, hanem a rendszerrel van baj, nem „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” kellene nevelni, hanem elsősorban embereket. S ami a legelborzasztóbb az egészben, most és ebben az esetben katonai iskoláról beszélünk, mégis az egész magyar oktatási rendszer áll előttünk a mindennapos testneveléssel, az iskolai lőkiképzéssel, az óvodai hazaszeretetre neveléssel, mintha az egész ország egy elcseszett kadétiskola volna. A debreceni példa azt is mutatja egyébként, milyen beteges idea az, ami honfitársainkban bimbózik, hogy a katonaság kell a mai elsatnyult fiataloknak, akkor majd rend lesz.

Hát, nem egészen. Abban az oktatási rendszerben, amely deklaráltan úgymond hazaszeretetre, hazafiságra, másképp szólva soviniszta nacionalizmusra nevel, kotont fognak lopni a gyerekek. Másfajtában is, de míg abban módjuk nyílik arra, hogy emberséges noszogatással rádöbbenjenek, ez nem komilfó, a katonai nevelés azt tételezi, és így is történik – mint Debrecen is mutatja –, egyből kivágják őket, ott marad tehát a frusztrált, sértett, szügyig hazaszerető emberünk, aki majd megtalálja kisiklott életének okát a migráncsban, a románban és a melegben, mert gondolkozni nem tanították meg, és gépnek is rossz lett, selejtes.

A hazáját nem azért szereti az ember, mert beleverik, hanem, mert az indokot és okot szolgáltat rá, verseiben, lankáiban, folyóiban, a benne élő emberekben megleli a szeretni valót. Ez spontán, nem tudatos és nem irányítható folyamat, Radnóti jobban szerette a hazáját, mint az, aki a hazaszeretet nevében őt tarkón lőtte. Ma is, az álmodozó göthes inkább ragaszkodik hozzá, mint a bokacsattogtató kadét, az egyik érzés, a másik színház, de ezt a Fidesz nem érti, mert nem is értheti. Szigorú tartozik-követel rendszer ez, mindennek ára van: én szeretem a hazát jó pénzért, és az anyámat is eladom ugyanennyiért. Hogy a debreceni kadétok kotont loptak, ezért baj.

Nem azért, mert zsebre rakták, hanem, mert esélyük sincs belátni tettük helytelen voltát, mert utcára rakják őket a látszat nevében és miatt, ez tehát nem az ő kudarcuk, hanem a rendszeré. Ez is úgy működik, mint a papi pedofília, amit eltussolunk, a körmenetek csillognak, és az egésznek szaga van. Annyira rohadt csak a kadétiskola is, mint az őt létrehozó és fenntartó rezsim, hazugságra épül egyik is, másik is. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat egyébként, a katona legyen fess, amikor tapsol az évértékelőn. Hogy mindeközben szaros a gatyája és szaglik, az se baj, csak fájjon neki Trianon. Ez az ország megérett a pusztulásra, és a sorsa be is fog teljesedni.

Ezek tán oroszok

Egészen sajnálatos, hogy Novák elvtársnő hitbéli buzgalma mostanában elfordulni látszik elsődleges szakterületétől, amely a gumigatya, szaros pelenka és a családi kisbusz, s helyette Weber elvtárs ekézésével foglalatoskodik. Mert láthatná különben, hogy tanításai termékeny talajra hullottak. Olyannyira, hogy tegnap mind az összes sajtók felkapták a sztorit, miszerint a városomban működő ELTE lerakatban egy anyuka vizsgázott ölében csemetéjével, aki úgy hét hónapos.

De cuki, örültek nagyon a sajtótermékek, és arról is számot adtak boldogságukban, hogy a kiskrapek az előadások vendége is volt rendszeresen, már szinte le is tudna vizsgázni, ha tudna beszélni, de az még odébb van. Ebben a címlapos történetben a főemlősök ősi működését látjuk, midőn a csimpánzmama is hurcolássza a kölkét, aki szülője a hasán, hátán csüngve fedezi fel a nagyvilágot, afrikai földműves asszonyok pedig mint csomagot aggatják magukra a kisdedet, s közben kapálnak.

Ezt az ősi aktust a városiasodó civilizáció, kies hazánkban pedig Brunszvik Teréz kisdedóvója feledtette el, így történhet, hogy szenzációszámba megy a vizsgázó baba, valamint az anyukája. Ha és viszont ott szoptatná meg a professzorok előtt, akkor kitörne a parasztgyalázat, amiből kitetszik, hogy hazugságban élünk, és nem tudunk mit kezdeni az anyaság biológiai és társadalmi szükségszerűségeivel. A kettő élesen elválik, s amikor a vizsgateremben újra egymásra talál, az már szenzáció.

Ha Novák elvtársnő lennék, aki a nemzet szaporodásáért felel, legott szaladnék egy plecsnivel a különös jelenséget kitüntetni, ha nem találnék benne kivetni valót. Ámde NER-logikával, bármennyire is örülnék, lelnék benne csontot, mert hol itt a család szentsége, férfi és nő örök életre való egymást nyaggatása. Hogy nincs ennek a gyereknek apja vagy nagyanyja, nagynénije vagy pláne keresztanyja, aki, illetve akik féltőn óvnák a kisdedet, amíg az anyukája a tudást dönti magába?

Novák elvtársnő agyával ilyen kérdéseim lennének, ha következetes lennék, de, mint kitetszik, nem vagyok az. Novák elvtársnőként az agyamat már rég átprogramozta a gazda, így azt sem veszem észre, vagy kihagyom a számításból, hogy a furmányos anyuka a kisdedet tán eszközként használja a morcos professzorok ellen. Mert ki buktatna meg egy anyukát karján a gyermekkel, aki ártatlanul, szájában cumival bámul reánk a boci szemeivel, hogy meg kell a szívnek szakadni.

Ezt a vizsgázós baba címlapsztorit a bulvárok, és valami különös okból kifolyólag az úgynevezett ellenzéki sajtótermékek osztották meg a magyar proletárokkal, hogy legyen valami derű a ködökben meg a jegeken. Míg és ellenben a lakájok a nemzet megmentésével foglalkoztak, mint mindig is, hogy Soros-kórus. Ezt ordították ironikus módon kórusban, amihez a töltetet, muníciót Novák elvtársnő, Dájcs Tomi elvtárs meg a többi szolgáltatta, kifejtve, hogy elégedettek a NER demokrácia-szintjével, már ami rájuk vonatkozik.

Üvöltöttek, mint valami hiénafalka, mondták az értelmetlen dumájukat, amikor – bár nem ültem a bódhifa alatt törökülésben, mégis – megvilágosodtam. Ettől a kilenc éve zakatoló dumától, ami ezekből folyik. Szerb Antal, akit jópofán agyonvertek ezeknek a szellemi elődjei, abban az irodalomtörténetben, amit elégettek volna szintén ezeknek a szellemi elődei, Jung és Spengler nyomán megmutatta az irodalomban manifesztálódó orosz néplelket, ami viszont a végtelen sztyeppékből fakad.

Szerb Antal azt figyelte meg, hogy az oroszok egyfolytában beszélnek. Látszólag és szinte cél nélkül ömlik belőlük a szöveg, mondják lankadatlan, a másikra szinte nem is figyelve ömlik ki belőlük a valósághoz látszólag semmi közű tartalom. Korlátok és cél nélkül dumálnak, mint ezek is, amit jobb helyeken papagájkommandónak hívnak, s ez milyen igaz is. Ezek tehát oroszok, így nincs mit csodálkozni atyuskánk különös vonzalmain és hazaárulásán. Azt is szokás mondani: ezek ugyanazok. Tényleg, és mindenféleképpen.

New age

Miután épp nem volt mit aláírjon, beszédet intézett a nemzettesthez Áder elvtárs, aggódva, hogy kiszáradnak a patakok és odalesznek a pontyok. Különben is apokalipszist vizionált, olyan felperzselt föld jelent meg a beszéd nyomán, hogy ahhoz képest Jónás delirálása a cet gyomrában kutyafasza, a végítélet pedig babazsúr. Kitetszett, hogy nem egyeztetett Kövér elvtárssal a mondandójáról, aki szerint a klímaváltozás-hisztit Soros találta ki, ebben a kontextusban tehát Áder sorosista elhajló, akire le kell sújtson a párt ökle, és minimum ki kell herélni őtet.

Eldönthetné már a csürhe, hogy mi az irány, vagy csak, ki merre jár, kinek mi jut, ellenőrizetlenül azt mond, amit csak akar, ezeknek mindegy alapon, és valahogy így lehet feltételezésem szerint. A jódógos nemzeti jómunkásember pedig, miután előírás szerint haptákban a himnusz után, hogy kapjon még pirospontot eldanászta a nélküledet is, majd pediglen okádott, megsimogatta mind a három gyerek meg a négy kerék buksiját, ’álamelnök úr szózata után szomorúan konstatálta, hogy ezek mind meg fognak dögleni, kár volt lekvárnak befőzni annyi barackot.

Így kezdődött el az új év, az egész ország fetrengett a bűn mocskában, mivel, hiába dörgedelmeskedett a rendőrség, hogy tilos a petárda, egy világháború volt az országban, és az összes kutya világgá futott. Migráncsok lettek a kutyák, akik, mint minden organizmus ezek szerint, elmenekülnek onnan, ahol veszélyben érzik az életüket, rohannak hetedhét országon át. Csak, míg az ember emiatt pária lesz, kitaszított és terrorista, a kutyákért meg mindenkinek megszakad a hamis szíve, mert velük könnyebb együtt érezni, mint azzal, akinek tényleg bombák hullanak a fejére.

Ebből is kitetszik, hogy az embernél nincs alávalóbb faj a Brehmben. S még ezek között is vannak fokozatok, és még csak nem is látni, hol lehet a gödör alja. Boldog új évet hát nyájas olvasó, és azt se feledjük, hogy pártunk és kormányunk december 30-án, éjjel módosította sunyiban a színháztörvényt, épp annyira, hogy a neki nem tetsző teátrumokat, amelyek nem a Csárdáskirálynőt játsszák szünet nélkül, meg tudja fojtani. Abban bíztak, hogy a mocskot elnyomja a szilveszteri trombitazaj, és számításuk be is vált.

Most, ma itt másnaposan nézi mindenki, mi is történt, amíg ő pezsgőt vedelt, s hát, ez. Beléptünk a második orbáni hatalom tizedik évébe, a tíz éves kis cserkész-ministráns már mást nem ismer, a nélküledre lépnek egymásra a talpai, s ha valami veszélyes a Föld nevű bolygóra, hát ez az. Illetve még az sem, a Föld nevű bolygó elvan magában, kiheveri az emberiséget, van rá még uszkve négymilliárd éve, míg a Nap föl nem falja, de addig még kialakul rajta egy értelmesebb faj. Négy karja lesz neki, hat szeme és csellózik az összes.

Eleve azt gondolni, hogy az ember az evolúció koronája, nagyképű és tudatlan felfogás, elég csak ránézni prime minister Victor Orbanra, a csüngő gyomrára, hogy ez a tétel megdőljön, és mégis ő van hatalmon, mert általában a gonosz diadalmaskodik. Ne legyenek illúzióink, fajunk eltelt nagyjából egymillió éve erről szól, a homo sapiens kiirtotta a neandervölgyit, a cro-magnoni megzabálta a másik agyát, hogy elég energiához jusson, és kifejlődjön belőle mondjuk Németh Szilárd, aki meg disznók agyát kavargatja a fazokában.

Ebből is kitetszik, hogy ott tartunk, mint ötvenezer éve, csak az ágyékkötőt cseréltük Armanira, az őstulkot Mercedesre, amit civilizációnak neveznek, de ez meg elemészti a Földet, ennyi változott, az erkölcsök nem sokat. Ezt mutatja ’álamelnök úr is, aki a pontyai miatt vinnyog a képdobozban, miközben olyan törvényeket ír alá, amelyek embertársai vesztét okozzák. Szégyentelen színjáték, aminek tegnap letudtuk egy újabb fejezetét, ma pedig zúgó fejjel, hányingerrel és a másnap minden kellékével nézegetjük, hová jutottunk. Hát, ide.

100 000 000 000

Ez itt a címben százmilliárdot jelent. Legalábbis remélem, mert elég hosszú életem során még nem volt szükség arra, hogy ilyeneket leírjak, mert minek. Hiába van csillag is ennyi az égen, ha nem látszik, homokszemeket meg nem szokott számolgatni az ember a tengerparton, mert minek. Viszont a címbéli irdatlan szám a rohadt sok nullájával forintot jelent, hogy Bicebóca a Kincskereső kisködmönben bele is hülyülne, mert már egy tucat kökény meg egy szelet kenyér is másállapotba hozta, mint emlékezhetünk. Sikongatott, hogy ez az enyém, ez is az enyém. Ma meg, a mesét félre téve, Manci néni sem tud ennyi pénzt elképzelni.

Száz forint vagy ötszáz, egy liter tej vagy egy tucat csirkeláb, ezeket tudja kezelni, meg a krumplit a neccben, amit a kezibe nyomnak, hogy szavazz rám. Ha rám szavazol, el tudom lopni a címbéli számmal jelzett forintot, és Manci néni szavaz, mert kiszámolta, hogy a krumpli a neccben – ha meg nem rohad – kitart tavaszig. A javak így osztódnak el Neriában. Azt hiszem, Pokorni fideszes, amikor még a tűz és a fazék közelében volt, kézlevágással fenyegette tolvajló párttársait, azóta – tán ezért – kiesett a pikszisből, és Orbánnak is megvannak a kezei. Meg az összes többinek is, pedig caffoghatna a vérben a Lendvai utca.

Meg Felcsút utcáit is beboríthatnák az al-, és felkarok, ilyen Vörösmarty tollára és Bosch ecsetjére való módon, de nem vagyunk mi barbárok, s bár azok lennénk, mint néhai Szent István. S most, hogy elhelyeztük térben és időben a tényállást, nézzük, mi is indokolja a fölhorgadást. Mert, hogy lopnak ezek, az nyilvánvaló volt, na, de ennyit? Azt írja az újság, hogy: “Csak az ötszáz legnagyobb nyereséget elért vállalkozás rangsorában szereplő, közismerten kormánykedvenc cégek tavalyi eredménye után 104 milliárd forint osztalék ütötte az emblematikus oligarchák markát.” Ennyi már a zsebükben van, illetve a Kajmán szigetek széfjeiben, hogy majd ne lehessen elkobozni, ha győz a forradalom.

Aztán ezzel párhuzamosan egy másik újság meg azt írja, hogy Pártunk és Kormányunk, tehát OVM maga elfogadta, hogy az EU átalányban mintegy ötszáz milliárdra büntesse az országot, mert a százmilliárdot ellopták. Tehát kedveseim, egyszer ellopják voltaképp Manci nénitől, aztán meg Manci néni még ki is fizeti a büntetést, hogy a lopást büntetlenül megússzák. Tehát Manci néni duplán van átverve és meglopva, ellenben kap egy necc krumplit. És Manci néni te vagy. Ugyanakkor, ha ezt az ország elátkozott házában mondjuk Hadházy szóvá teszi, akkor Kövér elvtárs megbünteti, és ezt a büntetést is összedobja neki Manci néni, hogy hadd cirkuszoljon ez a Hadházy akár így is, ha már másképp nem lehet.

És mindezek után tegnap még azt is írta az újság, hogy Kövér elvtársnak a haverjai – Hende, Semjén, meg a többi – olyan módosítót találtak ki, hogy az ilyen Hadházy féléket ki is lehessen tiltani az ország elátkozott házából, hogy ne tudjanak cirkuszolni. Holott nem Kövér elvtárs jóravalósága miatt, hanem Manci néni jóvoltából vannak ott. Szóval az van, hogy el is lopják, a büntetést is más fizeti helyettük, és még szóvá sem lehet tenni, ha ez nem tetszik. Most mondjon valaki csak egyetlen indokot is, hogy miért meneküljenek meg ezek a lámpavastól. A magam részéről semmit sem tudok mentségükül felhozni, még azt sem, hogy jó a magaviseletük. Lásd Borkai.

Ezek történtek tegnap, egy nap mocskos hordaléka csak ez, és, ha nem lenne köd, a nap vidáman sütne, mint akármely temetésen, mert az élet igazságtalan. Manci néni nem lát tovább a necc krumplinál és a tucat csirkelábnál, talán azt sem tudja, létezik olyan szám, hogy 1 000 000 000. Forintban pláne nem, így Manci néninek fölróni, hogy nem rúgja valagba a nerhuszárokat, öreg hiba és nem is lehet. De, hogy azok, akik láttak már repülőt, és jártak túl a falu határán, hogy ők is szó nélkül tűrik ezt, az már és viszont érthetetlen. Úgyhogy, egy szót se halljak, hogy hallatlan, negyven milliós autóból hajigálja a Récsöl a szaros pelenkát. Mert a pofádba röhög, te meg hagyod. Jóccakát.

A kuplerájokról

Azt mondta Borkai Zs., immár bizonytalan identitású organizmus, hogy az ellenzék kuplerájt csinált a városházából. Tévedett a lelkem. A kupleráj a maga módján tisztességes intézmény, ami viszont Győrben zajlott, az a forradalom előszele volt, nem szerelmet adtak-vettek, hanem elkeseredést és felháborodást. Mindamellett érteni véljük Borkai organizmus gondolatmenetét, olyan nem létező méltóságra akart utalni, mint Kövér pedellus egyfolytában a parlamentben.

Viszont a méltóság az nem olyan valami, ami jár, vagy csak úgy ott van, azt ki kell érdemelni, mint a sarki koldusnak. Olyan, mint a tisztelet. Ha például, mint tegnap is, megtiltjuk, hogy Erdogannak bemutassuk a középső ujjunkat, azzal nem a méltóságát védjük, hanem a diktátorok burkát vonjuk köré, mint például a néptelen, sivatagszerű Andrássy út. Borkai organizmus is úgy tudott volna zavartalanul hazudni tegnap méltóságot, ha kiürítik a várost.

Hermetikusan lezárják, a győrieket a lakásukba űzik, hogy a redőnyök mögött várják ki, amíg Borkai organizmus méltósággal lelép. Téves az ilyen elképzelés, azon a helytelen ideán alapszik, hogyha nem hallom a pfujolást, akkor nincs is, népem szeret, sőt, egyenesen rajong értem. Aztán, ha szembe jön egy pofon, az organizmus meglepődik és kuplerájt visít, aminek például győri kontextusban kabaré fílingje van, már csak jachtok, kokó és a tuctuc tudatában is.

A kuplerájban tudja mit kap az ember a pénzéért, ott vannak a tarifák, egy óra, éjszaka, extrák, a madám tartja a frontot és a rendet, és csak az ifjú Florentino Ariza a megmondhatója, hogy a kurvák milyen kedvesek, gyámolítóak és anyáskodóak tudnak lenni, mert nem útszéli ribancok, hanem dolgos proletárok. Míg és ellenben a jachtos lányok nem nevezhetők annak. Sőt, egy jófajta kuplerájban versek születnek meg zenék, olykor regények is, igaz, Borkai organizmus ilyesmit nem ismer.

Elég, ha csak az orgiáján szóló zeneszerű kakofóniára gondolunk, és máris előttünk van Borkai organizmus lelke és intellektusa azzal a borzadással, hogyha felvétel róla nem készül, akkor ma ő a tisztesség szobra, míg ma egy szerencsétlen bohóc. És itt most elnézést kérek a vérbeli clownoktól, de tudják úgyis, mit beszélek, és vélhetőleg azt is, hogy nem elsősorban Borkai organizmusról van már szó, hanem a NER-ről és annak összes oszlopáról.

Ez, ami tegnap Győrben zajlott, a tömény kivonata volt az egész nyüves országnak. A maga módján és fideszi értelemben Hadházy is kuplerájt csinált a parlamentből mindnyájunk gyönyörűségére, hogy az ember arra döbben rá, ilyen kupiban élni jó, míg pedig a tömjén és puskapor szagú fideszországban meg nem igazán. Két világlátás ütközött itt, a szabadságé és a néma szolgaságé, s ha az előbbinek kupleráj a neve, akkor lámpát minden egyes házra.

S ha már ennyire elmerültünk ebben a metaforában, az is megjegyezhető, a fideszférfiak felfogásában a család ormain csücsülő anya a legnagyobb kurva – már elnézést -, akit kitart az ura, a dolga annyi, hogy mosson főzzön, takarítson, tegye szét a lábát, ennek folyományaként pedig szüljön. Különben meg fogja be a pofáját. Ezt leginkább Novák Katalin figyelmébe ajánlanám, amikor elalélva családozik, és látjuk mindeközben, hogy Borkai organizmus is milyen derék családapa volt.

Rengeteg cukiságot tudnék még a témáról mesélni, de nem akarok, mert minek. Annyit tán még, hogy a nemzetiek megtanulhatnának magyarul is, mert például Gulyás miniszter heurékázott Borkai lemondásának hírén, amiből kitetszett, nem tudja, mit beszél. S ha külföldiül szól, attól még okos nem lesz, szép is nehezen, s ha az embert elküldik a picsába, az nem kupleráj, hanem felháborodás. S amíg ilyen megértési problémák vannak, annak a veszélye is fennáll, hogy amikor a bíró azt mondja, tíz év, azt sem fogja fel a delikvens, és csak bambán néz ki a fejéből.

NOSZF – NER

Olyan harmincöt évvel ezelőtt lehetett ezen a napon, mégpedig november 7-én, hogy az éjszakás műszakban ücsörögtünk a fűtőmmel a kazánház mélyiben, rohadt nagy köd volt, a gépek meg dübörögtek, hogy a szocialista jómunkásember segge be ne fagyjon. A Március 15. téren volt ez a kazánház, s valami különös okból kifolyólag Lenin szobor állt a téren kezében szorongatva a sapkáját, a másikkal előre mutatva, de ebben nem vagyok biztos már. Mármint, hogy mutogatott az a szobor. Általában mutogatni szoktak.

Kádár rendőrsége éberen vigyázta ezt a műalkotást, hogy valami méltatlanság ne érje, bár elég baja volt így is, mert ahol galambok vannak, ott a szobrok biztonságban nincsenek. Mert ez már a konszolidáció ideje volt, a szobrot senki le sem szarta magunk közt szólván (a galambokon kívül), a rendőrök is, akiket a védelmére rendeltek, reggelig sakkoztak velünk, mert jobb volt ott a melegben, mint kint a hidegben a szoborral. Szólt a vókitóki egyfolytában, és két játszma közt a rend éber őrei jelentették, hogy nincsen semmi baj.

Pedig, ha tudták volna, milyen veszélyes alakkal kvaterkáznak, háromszor is meggondolták volna, hogy sakkozzanak vele. Az én fűtőm ugyanis büntetett előéletű volt, de nem ám szimpla lopás vagy gyilkosság miatt vették el régebben a szabadságát, hanem politikából kifolyólag. Ő ugyanis egy részeg éjszakán a Március 15. tér melletti Pelikán parkban lévő szovjet hősi temető obeliszkjének csúcsáról leverte a veres csillagot. Ezért kapott pár évet, és akkoriban, amikor vele dolgoztam, élénken olvasta Nietzschét meg Szabó Dezsőt.

Ilyen volt az eszmei gusztusa neki abban az abszurdban, amiben ücsörögtünk. Mert gondoljuk meg, az ellenálló sakkozik a Lenint őrző rendőrökkel bűntényének szomszédságában, amely állam ellenes bűnöket veres csillag ellen követett el a parkban, aminek a neve Pelikán. Már csak Virág elvtárs hiányzott a komplett színdarabhoz, de nélküle is egészen élvezetes volt az élet, akkoriban már nem kellett Lenin apánkat tanulmányozni, ahogyan dolgozik, az elvtársak kitüntették egymást, és kész is volt az egész nyüves ünnep.

Már rég túl voltunk a hazugságokon Auróráról, ágyúlövésről és nemes szívű férfiakról, már tényleg túl voltunk minden jón és rosszon. Sakkoztunk. A múlt valóságát átírták már rég, átszínezték-festették, ma meg már nem is tudják a népek, mi is az a NOSZF. Akár lehetne ez: Nem Ottó Szólt Ferinek, vagy akármivel be lehet helyettesíteni, teljesen érdektelen a valaha imádott és rettegett ünnep. Ja, most jövök rá, lehet olyan olvasó, aki tényleg nem tudja – s önhibáján kívül – mi a rosseb is ez a NOSZF.

Nos, tehát: Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Hogy ezt tisztáztuk, képzeljük el azt az ideális jövőt, amikor az ehhez hasonlatos NER jelentése vész el. Már senki nem tudja, mit takart valaha a három betű, lehet akár Ne Egyél Rákot, vagy akármi, amennyit ér is valójában a NOSZF-al együtt. Ennek a NER-nek most íródik a története azzal az ideával, hogy a jövendő generációk azt tanulják, Orbán atyánk kiűzte innen az oroszokat, amiből annyi lenne igaz, mint az Auróra valahai lövése, mint forradalmi jel.

Semmi sem. A történelem már csak ilyen, gusztus szerint alakítják, mint a fánkot, hogy aztán végleg elfelejtsék, mert tegye a szívére a kezét, aki tudja, ki volt például Ehnaton. Na, ugye. Forradalmár fáraó, aki bevezette a bávatag egyiptomiak számára az egyistenhitet, amit ők nem nagyon szerettek, mert kibillentette a bejáratott lelkivilágukat a harmóniából. Mint ahogyan Orbán erőszakolná most a magyarokra Krisztust, pedig nem is akarják igazán. Innen is látszik, hogy igaza volt Spenglernek, de ez messzire vezetne, úgyhogy momentán hagyjuk is.

Egyébként a legújabb kutatások szerint ez az Ehnaton Nofertiti férje és Tutanhamon apja lehetett, és így már érdekesebb talán a manus. Vagy nem. Lám, milyen messzire is jutunk egy hajdani, ködös novemberi éjszakától, ha csak kicsit nem figyelünk oda. Egy tanulság van azért és csupán, hogy amiként a NOSZF most, akképp a NER is le lesz szarva előbb-utóbb, mert a betűszavaknak és a benne rejlő diktátoroknak ez a sorsuk. Ugye, ma Erdogan grasszál elkerítve a bűnös Budapesten, és annyira retteg a néptől, mint a Lenin szobor akkor.

Ebből vonhatnék le messzire mutató tanulságokat, de nem akarok, mert mindenki azt gondol magában, amire csak akar. Én például arra, hogy Lenin, Erdogan megszentelt napján, Orbán uralkodásának kilencedik évében épp mossak vagy takarítsak. Mindkettő ráférne a háztartásra, s ezek most és jól meggondolva sokkal fontosabb dolgok, mint akármely nyüves, narcisztikus diktátor páváskodása. Így az egyetlen helyes magatartás szarni a fejükre, mint a galambok hajdan Leninre. A világ dicsősége úgyis elmúlik, vigasztaljon minket ez a tudat. Kirielejszon.

Végtelen történet

Ifj. Lomnici Zoltán a NER egyik külső oszlopa, a CÖF esze, aki közmédiás blogján elmélkedik jó pénzért “A konzervatív Debrecen, mint a nemzeti ellenállás fővárosa” címmel, és nem történeti munkát tesz le az asztalra. Csak utal 1849-re és 1944-re, a gondolatmenet esszenciája a mai vészterhes idő, midőn Budapest elesett, így újra Debrecen töltheti be a konzervativizmus hátországában a kiemelt közigazgatási központ és pertinax acis nemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét.” Csak épp azt nem teszi hozzá, hogy amice. De erről még mesélek.

Ifj. Lomnici Zoltán bevette magát tehát az esőerdőbe, és várja az ellenséget, akit Isten, haza és a degeneráció nevében le kell győznie. Évtizedekig fogja várni, a háborúnak már az emléke is odaveszik, de neki még csattog a protkója, amellyel Lenin fiúkat vacsorálna, ha lennének. De nincsenek. Az se baj, készültségben kell lenni, éberség elvtársak, éberség, sőt, a haza nem lehet ellenzékben. Valami ilyesmi gőzök lehetnek ifj. Lomnici Zoltán fejében, ami az ő baja, de valaki szólhatna neki a haverjai közül, hogy nézzen már végig magán, és gondolja meg, mit is lát.

Ízlelgessük azért ezt a nemzeti ellenállás ideáját, pláne pertinax acis. Régen volt az, úgy Horthy idejében, hogy a tekintetes urak deákul társalogtak, illetve dehogy társalogtak, csak beböfögtek néhány kifejezést kártyázás közben, hogy emelkedettségüket igazolják. Így tett a szentháromság a faluban, a tanító, a kisbíró és a plébános, így nyilvánultak meg Mikszáth és Móricz dzsentri hősei, és már helyben is vagyunk. Ez a pertinax acis egyébként állhatatos küzdelmet jelent, mert én is tanultam latint.

Ifj. Lomnici tehát állhatatosan, konzervatívan, nemzetileg áll ellent Debrecenben. Két kérdés van, minek áll ellent, mely ellenség fenyegeti őtet, a másik meg, hogy megkérdezte-e erről a debrecenieket, vagy csak úgy lerohanná a várost konzervatívan, és ezentúl az összes békemenet ott abszolválódna, és virágkarneválnak neveznék. Azért érdekelne, hogy ifj. Lomnici mi elől készül menekülni, mert például az én városom is elesett, de nem tapasztalok vörös terrort, és migráncsok sem grasszálnak az utcámban.

Egyáltalán semmi olyan nem történik, amitől bárkinek is menekülnie kellene. Például a szomszéd Józsi – aki vérhülye fideszes – is jól van, még nem haraptam át a torkát, amióta hatalmon vagyok de iure, mert de facto ez semmit nem jelent, amice. Most akkor én is okos vagyok? De ez csak egy kis tüske volt, mert, hogy mit jelent a nemzeti, konzervatív eszme, azt Kövér pedellus mutatta meg, midőn a Nagy Imre emlékmű helyén fölavatta az ocsmányságukat sujtásos ruhában és komcsizva. Ez már elég unalmas, de jobbat nem várhatunk.

Visszatérve azért még ifj. Lomnici hülyeségére, tudjuk az eredetét, miszerint a haza nem lehet ellenzékben. Ezt a tekintetes és méltóságos Vitéz Alcsúti Orbán Viktor jelentette ki, viszont, miután Budapest elesett, meg még számos város, azt is ő mondta, hogy a Fidesz nyert. Akkor ezt beszéljék meg ifj. Lomnicivel, döntsék el már végre, hogy menekülni kell-e, lövészárkokat ásni, ilyenek, vagy maradhat a hivatal a várbéli erkélyen, és nem költöztet-e oda Karácsony árva gyerekeket esetleg. Pokol lehet ezeknek a fejében, és nem lennék a helyükben.

Mindenesetre azt tapasztalni, én is azt látom a városomban, hogy a narancsfiúk (és lányok) egyelőre nem értik a helyzetet, ismerkednek a sorssal. Mégpedig azzal, hogy nem élet és halál urai immár az ország összes szegletében, és ettől meg vannak szeppenve. Be vannak szarva úgymond, mert azt tételezik, hogy viszik őket a kivégző osztag elé, mint ahogyan ők tették nem is egyszer. Ilyen nézőpontól még logikus is a menekülés, viszont az is kitetszik, emiatt a háborúnak soha nem is lesz vége, ez egy végtelen történet immár.

Sajnálatos módon ugyanis nem tanulnak és nem felejtenek. Leginkább azt képtelenek megtanulni, hogy más is él a világon rajtuk kívül, ez a vagy mi vagy senki, ha nem mi, akkor meg égessünk fel mindent, lőjünk az utolsó töltényig, úgy haljunk meg hitleri filozófiája, holott harcolni ellenük nem is akar senki. Ide vezet kilenc év háborús pszichózisa, amiben, s amitől ifj. Lomnici is szenved, de nagyon. Nagy munka lesz, ha lehet egyáltalán, kigyógyítani a beteget, csurig van a zárt osztály, és egyelőre a főnéni is gonosz. De majd kiderül, mire is megyünk.

Dr. Kotász! Dr. Kotász!

A fényességes medve tegnap eljött a málnásába mihozzánk, és leragyogta a csillagokat is az égről. Történek dolgok még ezen túl is, hogyha origó lennék vagy ne adj Isten, prostisrác, akkor egy komplett összeesküvés-elmélettel rínám tele a szájberteret, mert voltak benne rímes dolgok, és csak úgy véletlenszerűen ocsmányak, ahogy az Neria dolgos hétköznapjaiban szokásban van. Viszont tegnap ünnep volt, mert a fényességes medve iramlott szerte a városban lehegesztett csatornafödőkön, meg a hermetikusan lezárt utakon.

Régen a kommunisták, akiktől ezek tanultak módszertant és ganyéságot, a kényes napokon begyűjtötték a felforgató elemeket, hogy amíg az ünnep zajlik, a szagukkal ne zavarják az emelkedettséget és a szeánszot, böfögtek és megigazították az övet az egyenruhán. Mivel a Momentum megerősödve került ki a Fidesz vereségéből, a mi atyuskánk a fényességes medve valagából vigyázó szemeit rájuk vetette, odauszította a NAV bűnügyi csahos kutyáit motozni és lefoglalni, alkalom adtán vezetőszíjon vinni el, lefilmezve, megörökítve, levetítve a bávatagoknak szellemi leépülésül.

A Momentum állt a vérzivatarban és dr. Kotászt szólítgatta, forgatta a mancsában az előre megírt ítéletet, vakarászta a homlokán a friss stigmát, miközben Tiborcz vej, Farkas kisebbségi a másik oldalára fordult a habos paplanja alatt, Handóból alkotmánybíra, Poltból pedig újra Polt lett, hogy a rendszer folyamatossága meg ne szakadjon. S mondom, mindeközben a fényességes medve valaga lett nyalva fémtisztára teljesen. Kádár apánk Brezsnyevvel ilyet nem tett, legalábbis önszántából, a vén komcsiban több gerinc volt, mint ebben az ocsmány keresztényben.

Bár mindkettő mocskos egy alak, ez a mostani azért viszi a pálmát, megkapja a hangszórót, Tibi bácsi neki dobja a pöttyöst, de ugorgyunk. Amíg a nagyvilág mindeme cukiságokra – medve bácsi látogatása, Momentum lerohanása – ügyelt, a fű alatt is zakatolt a NER kérlelhetetlenül és konokon, még a drótokban is a NER zümmögött. Mert mindeközben fölfigyeltem egy írásra, amely arról szólt a címe alapján, hogy a kormány szégyell valami háromezer milliárdot. Gondoltam megnézem, miféle lelkiismeret ébredt fel a kormányban, de az nem ment.

Mindenfélét csinált velem a gép, a rendszer, azt mondta, hogy az enyém ellenőrzi, nem veszélyes-e, ha a szégyenbe hatolok, aztán az a szerver ellenőrzött engem, hogy méltó vagyok-e olvasni a cukiságokat, de be nem jutottam. Mindezt addig játszottuk, amíg már a cím is eltűnt, és nem tudtam meg, akkor a kormánynak van-e lelkiismerete véletlenül vagy pediglen nem. Ettől még nem fogok hülyén meghalni, de hozzá téve, hogy ez idő alatt a huppa szerverét is akarták egy kicsit kívülről monyákolni, az emberben az a kényszerképzet keletkezik, hogy ez nem véletlen.

Hogy a drótokban is a NER száguldozik, mint a fényességes medve Budapest útjain, és csikorogva fékez a nagy, fekete autó a Momentum irodája előtt, szavazatösszesítők tűnnek el, és még esik is. Ilyen tényállások hozzák aztán Störr kapitány apukájának igazságát a Feleségem történetéből, aki őszinte ember a környezetére nézett, és kendőzetlenül mindenki arcába mondta: unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. Igaz, aztán a költő (F.M.) sajátosan oldotta fel a bimbózó feszültséget, mert az atyai kifakadást így fejezte be: mondta, és csendesen elhunyt.

Esserossz. Ám terméketlen ez így, túlságosan elegáns és nagyvonalú, ami tulajdonság háborúban veszedelmes, meg különben is érdemes itt maradni. A NER ugyanis aljassága mellett degenerált is, s ekképp egészen szórakoztató pörformanszokat produkál, most épp Matolcsy elvtárs szütyőjéből, bár tőle egyáltalán nem szokatlan a móka, mióta pöttyös a segge. Új korszak hajnalát föstötte az égre közös eurázsiai valutával, amely az elektromosságon alapul. Ilyenkor az ember eldönti, hogy Störr kapitány apukájával ellentétben nem megy innen sehová.

Mert azt ugyan, ha nem is tudhatja meg, hogy miféle háromezer milliárdot szégyell a kormány, ha okádik is a fekete autóktól, amelyek tán majd érte is eljönnek, ha Putyin itt is páváskodik, ez itt olyan buli a türk génekkel és kipcsak felmenőkkel, kurvákkal és kokóval, Polttal, az írástudatlan Farkas Flóriánnal, és főleg Bakondival, valamint megengedőleg szaros pelenkával és minden más NER virággal, hogy színházszerető ember ilyet ki nem hagyhat soha. Csak ülök a zsöllyében eztán, szórakozottan reszelgetem a körmeimet, és röhögök. Azért is, mert ezt kiváltképp nem szeretik. Röhögök rajtuk tehát.

Rétvári nemzeti konzultációja

Közel húszezren vettek részt abban a nemzeti konzultációban, amelyet Rétvári krumplihuszár indított útjára a Facebookon, és amely Hadházy lófaszos pörformanszát volt hivatott értékelni. A választási lehetőségek, amelyet a krumplihuszár fölkínált a jómunkásemberek számára a következő voltak: a.) Ez így rendben van b.) Adja vissza a mandátumát (magyarán, monnyon le). – Úgymint Hadházy.

19951-en fejthették ki véleményüket, és 67 százalékuk egyetértett Hadházy mondandójával miniszterügynök elvtárssal kapcsolatban, miszerint, emlékezhetünk: “A lónak a faszát”. Ezen a ponton, mivel a szívének kellemetlen, a NER számára kínos végeredmény látszott kibontakozni, a krumplihuszár beszüntette a konzultációt, és eltüntette az oldaláról a kínokat. Mert nincs tisztában ő sem a net természetrajzával és végtelen hatalmával.

Ez pedig az, hogyha egyszer arra valami oda felkerül, az ott is marad, legyen az tuctuccos toszás, ilyen konzultáció, szaros pelenka hajigálása, akármi. A könyveket el lehet égetni, a netet bajos, sőt, ha alaposabban utána gondolunk, belátható, hogy a szingularitás nyomán az emberiség kollektív tudatának része lesz minden titok, így az ő hamvába holt nemzeti konzultációja is. Bár félbeszakította, mielőtt rászakadt volna a mennybolt, azonban és végül is, már cseszheti.

A diktatúrák, NER-ek állandó vágya, hogy tudják, az alattvalók mit gondolnak róluk, aztán elborzadnak, ha tényleg kiderül. Mert az alattvalóknak olykor egészen illetlen gondolatai bírnak lenni, hogy jobb lenne nem is tudni róla. A mostani szavazás eredménye is mutatja, az emberek szívéből szólt Hadházy, amikor lófaszozott. Ilyképp nem trágár és szégyellni való elfajzott fiú, hanem igazi népmesei hős, aki a szegénylegények nyelvén beszél. Ha tetszik ez a kényes ízlésű emberkéknek, ha nem.

Gyurcsány – mint emlékezhetünk – lárifári miniszerelnök urazott a tévében, s bár akkor ott győzött – állítólag – később föl lett falva, mert a szembenálló fél nem tartott be semmilyen írott vagy íratlan szabályt. S aki most arról beszél rebegő szempillákkal, hogy lófaszozni nem illő, gondoljon erre akkor is, amikor mondjuk az, akinek most a méltóságát védi, az ő kedves lányát kurvázza le. Háborúban nincs jó modor.

Lovagiasság is csak ideig-óráig volt, és a középkorral oda is veszett. Ahogyan az emberiség halad előre a civilizáció semmibe vezető útján, ezzel párhuzamosan aljasul is el, Hadházy lófaszozása csak rózsaszínű lányregény, és még főként akkor, amikor az, akit illetlen szavakkal illet, ugyanilyen stílusért lovagkeresztet osztogat. És máris ott vagyunk a vesszőparipámnál, hogy tankok ellen nem lehet rigófüttyel harcolni.

S most, hogy így tisztába tettük a tényállás egyik felét, arra is legyünk figyelemmel, hogy mikét viszonyul, a NER, esetünkben Rétvári krumplihuszár a valósághoz. Mivelhogy ő annak a bimbaja, benne testesül meg, amit Rétvári tesz, azt teszi a NER is, mert ez egy jól szervezett hadsereg, hogy a talpaik is egymásra lépnek, a pacaljuk is közösen rottyan, hogy a burjánzó pitypangokról már szó se essék.

Azt látjuk, ha így egyben nézzük az egész hóbelevancot, hogy a valóság ezeket egyáltalán nem érdekli. Azt eddig is tudtuk, hogy létrehoztak egy alternatív világot, amit a rajongók, hívők felé közvetítenek, az azonban most derült ki, odáig jutottak, már azt sem engedik, hogy az igazságnak még csak a szele is megérintse őket, ha az nem egyezik azzal a delíriummal, amiben élnek. Rétvári eltünteti a szavazást, ha az kezd kellemetlenné válni, mint valami óvodás a sarokban.

Én nem látok senkit, engem se lát senki, ez is egy létforma, csak kontraproduktív és veszélyes bír lenni. Mert például addig lehet ringani egy álomvilágban, míg azt nem tapasztalja, hogy a zsák krumpliját, amit osztogat, a fejéhez vágják egyszer csak, s amit most Hadházy mutogat, hogy “A lónak a faszát”, neki okádják a képibe, amikor a mennyiség (19951) átcsap minőségbe, és menekülni kell. Mindez azt mutatja, hogy el lehet takarni idei-óráig a valóságot, de az előbb-utóbb pofán csap. Csak szólok.