Bűnvadászok

Kurvából lesz a legjobb feleség, mindannyian elkövettünk ezt-azt. – Ilyen bölcsességekkel vigasztalja McBride kapitányt a jóindulatú rendőr, amikor bamba képpel ott áll előtte Wilbur Walsh és Matt Kirby kéretlen felvételre várva, s persze belebukva a mókába, “Te mondd, hogy rablás, a te hangod mélyebb”. – Úgy lesznek rendőrök, hogy nem is akarnak, sőt, hat hónapig föl sem mondhatnak, hallatlan.

Az ott Miami és egy film, ez pedig itt Magyarország, és nem köztársaság. Az egyik mese, a másik meg nem, s míg abban azt tanulmányozhatjuk, hogyan lesz a pofozkodó favágóból stramm rendőr, itt pedig annak vagyunk tanúi, miként rohad szét minden, és marad rendőr olyan is, akinek pedig emberi számítás szerint nem ott lenne a helye, de Pintér Sanya mégis így akarja.

A Fidesz, mint a vezére, eljátszotta itt is ugyanazt, mint mindenben, hogy mást mond, mint amit csinál. Annak idején a Bajnai-kormány (2009-ben) eltörölte a belügyminiszter azon jogát, hogy jogerősen elítélt embereket a rendőrség kötelékében tarthasson. Ellenzékben Orbánnak habzott a szája, hogy az úgy nem jó, ez így nem elég, aztán hatalomra kerülve 2011-ben mégis visszaállította az egészet.

Pintér Sándor pedig, aki két hét alatt rendet tett, 2012-óta huszonkilenc olyan rendőrnek adott felmentést, akiket a bíróság korábban akár két év felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélhetett, a mérlegelés egyetlen kritériuma pedig ez: „az elmarasztalás alapjául szolgáló magatartás a további szolgálatellátást feltehetően hátrányosan nem befolyásolja”. – Minden bizonnyal.

Ezt az egészet a Magyar Helsinki Bizottság piszkálta meg és hozta nyilvánosságra, mert nekik úgyis mindegy, hiszen a fiatal keresztényektől megkapták már a kilövésüket engedélyező matricát. Addig is azonban, amíg kivégzik őket, amiatt aggódnak, hogy a belügyminiszter ilyen elnéző gesztusai táptalaja lehetnek a testületen belüli fellazulásnak, s ebben van is némi igazuk, valljuk meg.

Egy jóindulatból állásában hagyott ember könnyen utasítható olyasmire, amire másképp amúgy nem, és most, hogy az ellenségek száma – úgymint hajléktalanok és civilek – exponenciálisan növekszik, szükség lehet minden jóöklű harcosra, mert mindent a kopaszok és forró vérű nyugdíjasok sem bírhatnak, ugye. Másrészt a rovott múltú kollégák amúgy is közel állhatnak belügyér et. ragyás szívéhez, ismerve az ő bájos előéletét is.

Egészen elképesztő iramban suhanunk valami meghatározhatatlan állapot felé. Nem Dél-Amerika, hanem a bizonytalan kelet irányába. Baltás gyilkosokat is elenged a fényes tekintetű jó pénzért, a kétmilliárdot (vagy mennyit) sikkasztó roma vezér meg ott pöffeszkedik az ő jobbján, hogy egyéb nyalánkságokkal, amelyet úgyis ismer minden újszülött, most ne is hozakodjak elő.

A helsinkiek azt mondták, az ilyen rehabilitált rendőrök azért veszélyesek, mert olyanok, mint a rohadt alma, amely megbetegíti a körötte lévőket is, az egész testület sokkal jobban kitett így a korrupciónak és a hatalmi arroganciának. Nem mondtak nagy újságot, ehhez hasonlatosan rohad szét az egész ország a fejétől a talpáig, Orbán íróasztalától a legutolsó tanyasi kalyibáig bezárólag.

Visszatérve még a Bűnvadászokra – ha már ezt választottuk példamesének -, emlékezhetünk, hogy Walsh és Kirby abban a reményben szorongatják meg a szenátor és az ügyész tökeit, hogy emiatt majd őket McBride kapitány jól elbocsátja, aztán meg nem. Csalódniuk kell, és még dicséretet is kapnak, mert mint már említettem, az ott Miami, ez viszont itt Magyarország, és ennyi köztünk a különbség.

Varga Miklós így szereti

Van, aki forrón, mások meg sunyin, ez gusztus és filozófiai beállítottság dolga. A mi véneurópánk a jelek szerint Kossuth-díjra hajt, vagy csak szügyig szervilis, ez is világlátás kérdése. A végeredmény azonban nem, miszerint, ahelyett, hogy csöndben elvisongana magában, a kétfarkúakat basztatja, és pszichológust vizionál a számukra.

Kaposvár határában történt, hogy egy leendő laktanya elleni tiltakozásul az MKKP városi elnöke a fűre festette pártja emblémáját, ami miatt öt rendőr, egy alezredessel az élen zúdult a nyakába, hogy vegzálja őt. Tulajdonképpen ezen nincs mit csodálkozni, Szita tekéntetes ugyanis városszerte kiszögezte a „Wanted!” táblákat, rajtuk a nagyszemű blöki képével.

Ez a fűre festés ez egyáltalán nem nóvum azonban. Még Kádár apánk idejében, amikor magas rangú elöljáró érkezett a laktanyába, akkor Trináttal pingálták zöldre a kopott gyöpöt a bakák, hogy megfeleljen a vezénylő tábornok kényes ízlésének az összkép, ha büdös is volt kicsit. Így lett a lehető világok legjobbika a zsíroskenyér ízű barakk.

Vezénylő tábornokunk most is van, bizonyítva azt a tételt, hogy az idő körben forog, ő azonban nem szereti sem a flaszter, sem a fű festék általi megjobbítását. Mert amíg a laktanya talajának kizöldítése az akkori hatalom szilárdságát mutatta, a kétfarkúak szivárványos pörformanszai, bármennyire jámborak, ezét az újét ássák alá. Ezért üldözik is.

Rendőrségünknek amúgy sincsen jobb dolga, a minap is megszüntették a nyomozást egy bizonyítottan fideszes tanár ellen, aki három milliót sikkasztott a diákjaitól. Pintér serege szerint viszont csak hazavitte megőrzésre a bankból, mert onnan Woody Allen minden cicó nélkül vihette volna el a faragott szappan-pisztolyával.

Ebből is kitetszik, hogy a mi vidékünkön vannak egyenlőbbek, akik közé Varga et. is tartozni véli magát, kiérdemelve a kiváltságokat a seggéből kilógó Fidesz felirattal. Érhető, ha azt mondja: „Sokkal jobban tetszik ez a rendszer, mint a kétfarkúak által kínált alternatíva.” Ezek szerint nem akar örökké élni, ami dicséretes, de a sört sem szereti.

Egyszer mindennek vége lesz azonban, Orbán királyságának is. A nácikok is kitakarodtak Párizsból ’44-ben, és igen tanulságos volt látni a Natgeón, miként bántak az addig megalázottak és megnyomorítottak a kollaboráns nőkkel. Nullás géppel lenyírt hajjal, homlokukon horogkereszttel, csipkés kombinéban kellett flangálniuk a városban, miközben látványosan nem szerették őket a népek.

Ez nem tudom, miért jutott az eszembe. Arról viszont erős elhatározással emlékezek meg, hogy Varga szerint „kifejezetten elegánsabbnak tűnt ez a rendőri vegzálás, mint a 2006-os októberi a budapesti utcákon.” Érdekes meglátás, csak a premissza rossz, és a konklúzió hányadék.

Az égő autók, a fölszaggatott kockakövek és a tomboló csürhe, amelyik egy államcsínyhez igyekezett asszisztálni, minden bizonnyal buksi-simogatással lett volna megfékezhető. Más szemszögből pedig a pingáló kutyás passzivista veséjét kellett volna leverni gumibottal, hogy helyre álljon a világ rendje. Mindebből viszont az következik, ha Varga nem lenne elvakultan aljas, akkor degeneráltnak lenne mondható.

Ezt tessenek eldönteni, ezen túl azonban segítő tanácsot kérnék annak a fölfejtéséhez, hogy kideríthessem, ha valaki belebújt Orbán valagába, miért érez minduntalan késztetést, hogy onnan ki is szóljon, s ráadásul hülyeségeket. A megoldásokat postagalambbal várom, pénz, mindenféle díjak kiérdemlése nem játszanak az elbírálásnál, ezt minden hülye tudja, még én is. Az ős-okot keresem. Fizetni nem tudok, viszont hömbölög két hangszóró a pincében.

Szabad a tánc

Amikor az oroszok vagy a szövetségesek fölszabadítottak egy-egy haláltábort ’45-ben, adtak pár órát a még életben lévő foglyoknak, hogy azt csinálnak kínzóikkal-őrzőikkel, amit csak akarnak. Egy sem maradt életben közülük, és akadt olyan fogoly-túlélő, aki azt mondta, ezért az egyért volt érdemes kibírni a szenvedéseket. Nem voltak rózsaszínű ábrándjai az otthonról meg kedvesről, csakis a husángról, amivel agyon lehet verni a nácit.

Csak az ember képes arra, hogy egyrészt milliókat öljön meg szögesdrótok között, másrészt pedig, ha fordul a kocka, az első gondolata az legyen, hogy kínzójának hogyan verheti szét a fejét, hogy fröcsögjön az agya veleje. Erre a sötét ösztönre bazírozik a mi drága Viktorunk a második világégés után hetven évvel, és úgy tűnik, aljadék terve működik is. Fölmentés ez ügyben nem létezik, hiszen még az oroszlán is van annyira emberséges, bármennyire fura is ez így, hogy előbb gondosan megfojtja az áldozatát, csak aztán kezdi zabálni.

A hiéna az, aki, miközben a gnú kerek szemmel gyönyörködik az afrikai naplementében, de már a fél combját meg a püspökfalatját behalózta a delikvensnek, azaz, elevenen falja fel. Ez gusztus és habitus dolga, viszont bánatosan fedezem fel, hogy fajunk, és különösen a pöttyös seggű magyar változata ilyen hiénás Ez a defekt nem a génekben rejlik, hanem sajátos történelmünkben, amelynek kereke most épp fordult egyet, és valahol a múlt század negyvenes éveinek elején jár. A szögesdróttal beszegett vad, tölgykerítés barakk még lebeg.

Sípolni, fütyölni minálunk mostanában nem egy életbiztosítás. 2016. október 23-án, a Kossuth téren sem volt az, ahol feldühödött, nyugdíjas hiénák találták meg a gyakni való gnúikat. Senki sem állította meg őket, mint ahogyan most Tusványoson sem, ahol tudjuk, mi történt. Pedig ott volt a TEK, és csak lesett, amit így indokolt: A rendezvényen kizárólag a miniszterelnök személyvédelmét érintően láttak el feladatot, a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a miniszterelnök védelme a külföldi utazásaira is kiterjed, melynek kizárólagos célja a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének és testi épségének megóvása, vagyis a rendezvényen a TEK amúgy biztonsági feladatokat nem látott el.

Mindebből az következik, ha a drágalátos TEK orra előtt koncolják fel a nőt, akkor jámboran nézi a horrort, mert őt a nagyseggű bohóc védelmére szerződtették, és miden más le van szarva. Érdekes ez, főleg azóta, amióta Orbán Viktor tenyere viszket. Ez ilyen fordított haláltábori felállás, amelyben a rend őrzésére szakosodott polgártársak jóindulatúan elfordítják a fejüket, amikor a NER harcosai igazságot szolgáltatnak. A Harmadik Birodalomban is társadalmi munkában tett rendet az SA, a hatóságok pedig fütyörészve lesték a kék eget.

Itt, minálunk ez annyival delikátabb, hogy rendőrök vernek biztonsági embereket is, mint a Balaton Soundon. Egy civil ruhás rendőrkapitány, mert az őr nem engedte be, mellbevágta őt, a kollégája megszorongatta a nyakát, és bájosan kilátásba helyezte, hogy le fogja tartóztatni. Bunkó rendőrök mindig voltak, mindig is lesznek, Magyarhonban viszont az a klafa, hogy miközben a pogromot bambán lesik, mert nem arra szerződtek, hogy rend legyen, vélt sérelmek nyomán maguk is vadbarommá válnak. Úgyhogy teljes a káosz, szabad a tánc, meg a csók. Végül is, a zavarosban tényleg könnyű halászni, csakhogy a szép jóság meg a szelíd értelem hová költözött, na, azt én nem tudom.

Kopaszok jönnek

Máig visszhangzik a visítás, amit 2006-ban csaptak drága honfitársaink, akik orbáni szervezésben rendszert dönteni mentek ki a friss levegőre, és azonosító nélküli rendőrökkel találták magukat szemben. Azóta is ezen rugóznak, viszont azokon legalább egyenruha volt, ami manapság már nincsen divatban.

A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb érzésű nép, szembe találta magát az egyenruhásokkal megint, desszertként meg a soraiban találkozott kopasz alakokkal, akik belülről óhajtották hergelni őket, hogy szemből mondjuk nekiláthassanak gumibotozni.

Utóbb kiderült, hogy ezek a kopaszok nem azok a kopaszok voltak, akik a Fidesz székháznál a savazós bácsit védték, és se nem azok, akik meg az NVI-nél tevékenykedtek spontánul épp, mert arra akadt dolguk. A kopaszok nemzetünk lelki épségének hű őrizői, ezen kívül Kubatov et. kebelbarátjai is egyben.

Ezek a mostaniak viszont nem fizetett verőlegények, hanem jól képzett rendőrök voltak, és csupán civilben, hogy ne legyen feltűnő a dolog, valamint természetszerűleg mindenféle azonosító nélkül, ami hibát azzal magyaráztak utóbb, hogy letépték róluk a kontrollálhatatlan egyetemisták, na ja.

Mindebből kitetszik, hogy a rezsim szintet lépett, a Rubikonon meg a tüntetés utáni történésekkel kelt át, midőn az egyik külföldi demonstráló lakásán jelent meg a szerv, és addig nem is volt hajlandó távozni onnan, míg körbe nem szimatolhatott.

Rossz amerikai krimikben ilyen helyzetekben van erkölcsi dilemmája a hős nyomozóknak, hogy de hát nincsen nálunk bírói végzés a behatolás hivatalosságáról, ilyen elavult, csak a hanyatló nyugatra jellemző szarakodás viszont a mieinkre nem jellemző.

Sőt, ezeknek bejárásuk van hozzánk, mert egy magyar tüntetőhöz meg egyenesen kezében kulcscsomóval érkezett az ellenőrzés, csak amikor meglátták, akkor jött lányos zavarba, és nemlétező lakások meglátogatásáról értekezett. Ennek ismeretében nyer értelmet az is, ami pár hónapja velem történt.

Egyik éjszaka arra riadtam, hogy két rendőr költöget a nagyon ritka legédesebb álmomból a nyomorult szobámban, és kilétem felől érdeklődik. Én pedig még a REM kábulatától sújtva mesélem el, hogy ki vagyok, és erre azt mondják, bocs, akkor a szomszédba jöttünk, és el is vitték a jóravaló fiatalembert, de reggelre már otthon volt.

Voltaképp azóta sem tértem magamhoz igazán a sokkból, és azt sem tudtam, hogyan jutottak be a lakásba, de a jelek szerint kulccsal, mint a tüntetőkhöz. Ezek így összességében ölég szar érzést generálnak az emberben, viszont eszébe juttatják fiatal éveit.

Már elmeséltem, az újszülöttek kedvéért azonban újólag összefoglalom röviden, hogy egy kádári ilyen Bretschneider miképp faggatott engem hosszasan egy kocsmában a buddhizmus mibenlétéről, mert meghallotta a szájamból azt a szót, hogy szakralitás, amit veszélyesnek vélt, mintha máma mondanám azt, hogy liberális.

A haseki Bretschneidernek elég volt annyi, hogy a Kehelyben Palivec úr azt mondja, a császár őfelségének képmását leszarták a legyek, és már vitte is a Pankrácba. Nem vagyok egy vészmadár, de e kor eljövetelét vizionálom újra, az egész Kossuth tér is ezt szimbolizálja, de újabb megerősítések is vannak.

A nagy Oroszországban törvény született arról, hogy Putyin bácsit nem lehet buzi bohócként ábrázolni, és ez se vicc. Viszont ismerjük a mi kedves vezetőnk megmagyarázhatatlan vonzalmát a sztyeppék kiismerhetetlen világához, következésképp benne van a pakliban, hogy lemásolja ideálja paranoid hülyeségeit.

Erre minden esély akkor lesz meg, ha áldásos tevékenysége nyomán kibasznak minket az Unióból, mint macskát szarni, hogy ezzel a népies fordulattal éljek, és akkor jön el a kopaszok igazi kora, akik mókás egyesületté szerveződhetnek, barna inget ölthetnek magukra, a folyományokat meg ismerjük poros történelemkönyvekből.

Ebben a leharcolt kuplerájban, ebben a fortyogó entrópiában egyetlen vigaszunk azért lehet, mert mindezek azt mutatják, hogy a mi despotánk tulajdonképpen be van szarva. És ha erre gondolok, helyzetem bármennyire reménytelennek tűnik is, mégiscsak elégedett vagyok.