Irapuato

Polt Péter ismét legfőbb ügyész lett, semmi nem zavarja ezután sem az üzemszerű, módszeres lopást. Illetve még, amire a NER-nek szüksége van jogsértésileg, mondjuk, Varju képviselő meghurcolása, ilyenek. Ha volna olyan kártyapaklija az ellenzéknek, mint az amerikaiaknak, amelyen a főgonoszokat ábrázolták, hogy kikre vadásznak még a föld alatt is, Polt főügyész valamilyen ász lenne abban. De ilyen paklija az ellenzéknek nincsen, az ellenzék ott bólogat a parlamentben, miközben Poltokat választanak, Handókat neveznek ki, és komplett fegyvergyárakat vesznek stikában.

Polt újólagos, illetve megszakítás nélküli ügyészsége annak fényében érdekes, hogy az OLAF újra beköszönt, és vizsgálódik tátott szájjal, hogy mi folyik ebben az országban. Ezúttal bizonyos Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány verte ki a biztosítékot, ahol félmilliárdot tüntettek el. Bár ez minálunk nem tétel, hogy mire és milyen jogcímen loptak, az mégis vérlázító. A “kevésbé fejlett” régiókban rendeztek sportnapokat a nyomorultaknak, hogy “a közösen eltöltött szabadidős tevékenységekkel gazdagabbá és színesebbé tegyék a mindennapjaikat”. Ezeken a gyerekek bagózva bicikliztek lukas kannák körül, és az ugaron rúgták a labdát.

Az ilyesmi felér azzal, mintha a koldustól lopnának, aminél alávalóbb dolog nincsen a világon, viszont Magyarország jobban teljesít és a reformok is működnek. A gazdaság olyannyira dübörög, hogy a világ minden tájáról érkeznek már rabszolgák, akik elveszik a magyarok munkáját, miközben a magyarok az ugaron fociznak. A vietnámiak fizetnek azért, hogy itt dolgozhassanak, az itt dolgozó mexikóiak viszont már tüntetnek is a magyar imperialisták ellen, mégpedig Budapesten, ami nem vicc és nem kitaláció. Csütörtökön vonultak a Váci úton mexikói zászlókat lobogtatva, hogy felhívják az őket foglalkoztató magyar cég aljas bánásmódjára a figyelmet.

A mexikóiakkal vigyázni kell, mert öntudatos népség. Erről amerikai Caster tábornokok tudnának mesélni, meg Trump. A mexikói az nem vietnámi, akinek szíjat lehet hasítani a hátából napi egy dollárért, és még így is bocsánatot kér azért, hogy él. De, hogy hogyan keveredtek ide ezek az azték ivadékok, azt senki nem tudja, mégis, hogy Budapesten tüntetnek a jobb munkakörülményekért, az a NER minden eszméje ellen való. Migráncsok is, a munkát is elvették, és másképpen keresztények, mint a Semjén, elég lenne egy halottak napi felvonulásukra elmenni, és meghasonlana a hitében az összes kádéenpés bohóc.

Itt viszont arról van szó, hogy rabszolgának azért megjárják, csak néha kinyílik a csipájuk. Ez a nonszensz, hogy ők tüntetnek Budapesten, míg a magyarok meg kussban robotolnak, vagy, mint az OLAF vizsgálódásából látszik, lukas vödrök közt szlalomoznak lepukkant biciklikkel, amiért élelmes és aljas NER huszárok félmilliárdot tesznek zsebre. Hogy Mexikóban kinek és mért jut eszébe Magyarországra jönni dolgozni, az is egy hangszórót érő kérdés, mert az átlag mexikói maximum azt tudhatja a távoli és egzotikus országról, hogy azoknak a csapatát verték bucira a szovjetek Irapuatóban ’86-ban.

Ez még az utolsó békeévek egyike volt, Kádár már annyira konszolidálódott, hogy Orbán is verhette a nyálát a kollégiumban, gondolkodhatott az emberarcú szocializmuson, vedelt, a lányokat hajkurászta a haverjaival, és ezek a kollégisták most az ország urai, akik mexikói rabszolgákat tartanak. Az az irapuatói 0:6 egyébként felért agy atombombával, mint azon a tavaszon Csernobil, amit úgy titkoltak akkor, mint most azt, hogyan kerülnek ide mexikóiak. Csak mindeközben egy emberöltő lepergett, és immár nem emberarcú szocializmus van, hanem embertelen feudalizmus, Orbán pedig nem a kollégiumban iszik, hanem a várban.

Mégis lényegi különbségek ezek, mert közben eltelt az életünk a semmibe, huss, tovaszálltak a remények. És jelzés értékű az is, hogy a magyar fővárosban a magyar rabszolgatartók ellen mexikóiak tüntetnek, mert ők úgy érzik, nekik már tényleg nincs mit veszíteni, míg ellenben a magyar proletár meg azt hiszi, van, ezért kussol. Téved, hogy most Polt megint a ki sem hűlt székében van, garantáltan lopják ki alóla az országot, ő pedig mehet ütemesen tapsolni a méregdrága és vadiúj Puskásba. Már megint, és mindig a foci, hogy bele kell dögölni. De ha már Mexikó, akkor újólag intek, mint pár napja: ne feledjétek Alamót, és mindenki döntse el, ez neki mit jelent.

Karón Varju

Most Varju László (DK) vérét óhajtja a hatalom, esetleg a lépét, darabka máját, a gyomrát pacalnak. A mentelmi jogát függesztené fel Polt, mert – és ne tessenek hangosan röhögni – “Nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és megszorította egy biztonsági őr vádliját (…) miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót eltolták a stúdió ajtajától.” És továbbá: „elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, ennek következtében a férfi a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.”

Emlékszünk a képre, amelyen kicsi a rakást játszanak éltes férfiak, de földön lévőt én akárhány szemszögből is csak egyet látok, akin térdelnek és húzzák-vonják, az pedig a képviselő. Egy kocsmában a felül lévőket tartanák erőszakosnak a józan ész szabályai szerint, az ügyészség szerint az a garázda és erőszakos, követ el súlyos testi sértést, akit ütnek. Igaz, ebben a kuplerájban Polt Péter a csapos, mégis egyáltalán nem mókás, ami történik, mert arra utal, hogy ezek már azt csinálnak, amit csak akarnak, a pofátlanságnak, hazudozásnak gátja nincs.

S ami nagyobb baj, a törvénysértéseknek sem, a világ fejtetőre állt, az agresszort jutalmazzák, a szelídet megkövezik. A diktatúra evolúciójának sajátos de jellemző szakasza ez, amikor az álca kezd eltűnni, és nyilvánvaló képtelenségekkel vádolják meg a veszélyesnek ítélt elemeket. A képen, ami előttünk van, az látszik, hogy Varju Lászlót agyusztálják, ehhez képest ő a bűnös. “Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

Ennyit tettem ide “A tanú”-ból, de iderakhattam volna az egész nyüves filmet is, a képtelen párbeszédeket üregbőrről és ilyenekről. Mert, miután boldogan néztük, hogy milyen szörnyű kort hagytunk oda, hogy atyáinknak miben kellett élniük, most rémülten nézzük, hogy ez ugyanaz és ezek ugyanazok. Kövér Lászlónak mostanában nagyon kinyílt a csipája, és ez juttatta eszembe egy régi fenyegetését, amit a szocialistáknak üzent, s amely ez: “egyenként fogunk benneteket levadászni.” – Úgy látszik, elérkezett az idő.

Már előtte is, amit Demeter Mártával műveltek a repülőjük kapcsán, erre utalt, viszont most, hogy agresszióval vádolják azt, akit megruháztak, rendszerré kezd összeállni a bűn. Ezzel párhuzamosan ugyanis az Origo nevű tudományos szaklap és sajtóipari termék október 23-a alkalmából elkezdte újrafogalmazni a múltat, midőn a gyurcsányi rendőrterror áldozataira emlékezett. S bár én föltettem magamban, hogy mi az anyám valaga van, az újszülöttek ilyet nem tesznek, hanem elfogadják az állításokat.

Gyurcsány annak idején véres kezű diktátor volt, aki a jámbor népet irtotta – itt tartunk -, ez a Varju meg az elvtársa, jellemzően nem tud kibújni a bőréből és biztonsági őröket ütlegel. Így lesz kerek egész ez a képtelenség, ami nem amiatt szörnyű, hogy Varju képviselőnek valami baja esnék – nem fog -, hanem, hogy miként gyártja az ellenséget a manipulatív hatalom, és hogyan torzítja el a bávatag állampolgárok amúgy is tompa agyát. És itt lép előtérbe az idő, mint főszereplő, ami, ahogy telik, úgy lesz egyre reménytelenebb, hogy az ország valaha is kiheveri Orbánt.

Mert abba azért gondoljunk bele, már a mostani választások során is, aki szavazókorba lépett, még csak tíz éves volt Orbán második uralmának kezdetén. 2022-ben már jön az a generáció, amelyik hat éves korában lépett be a NER-be, abban kezdett óvodába járni, hittanra, lövészetre, fesztiválra, ahol Orbánt vetítenek, és tizenkét éve olvassa azt a mocskot, hogy Gyurcsány véres kezű diktátor. Ott tartunk, hogy a múltat kell megőrizni, az emlékeket, mielőtt végleg átírják az egész történelmet. Mert ez is folyik más ganyéságok mellett.

Visszatérve azért még Varju – meg Demeter és megengedőleg Czeglédy estére – vigasztaljon minket az a tudat, hogy a történelem tanúsága szerint ilyen aljasságra csak az a hatalom vetemedik, amelyik be van szarva. Apró kis jel, szépségtapasz, s itt kell elnézést kérni Varju képviselőtől, akinek a neve oly pompásan illik a “Láttam én már karón varjút” mondásba, amely azt jelenti, hogy valami szokatlan vagy korábban elképzelhetetlen dolog bekövetkezésétől kell tartani. S beláthatjuk, Varju képviselő esete is igazolja, erre van esély.

Ügyészet

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, bizonyos Balogh János a tavaszi választások előtt okosba’ akart egy rendezvényt elintézni. Nem megtartani azt, számlát kapni róla mégis, ezért fizetni valamit, a maradékot pedig eltenni zsebre, sk. Mindennapos eset, mondhatni. Erről azonban hangfelvétel készült, ami nem szerencsés, így Balogh János ellen most vádat emelt az ügyészség, pedig épp a Fideszt támogatva nem tartotta meg azt a rendezvényt, és tán épp ez a baj. Farkas Flóriánt senki sem abajgatja, pedig sokkal nagyobb tételekben játszott és játszik.

Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

A törvényre, igazságra a rendőrség, ügyészség, bíróság triumvirátus ügyel. Ha minden relatív, a bűn is, akkor nem töltik be a hivatásukat, alkalmatlanok a feladatukra, s túllépve a magyar nyelv csudálatos főnévképzési trükkjein, ez itt Polt vezénylete alatt nem ügyészség, hanem ennek komorságát elvetve ügyészet csupán (a ló, lovász, lovászat mintájára). Viszont az ország nem homokozó. Illetve egy dagadt kantárosé mégis, aki Polton keresztül élet és halál ura, bár ez olyan középkoriasan hangzik, és mégsem tévedünk sokat vele. Ez a keresztény szabadság.

És most fog eldőlni ennek igazi tartalma, ugyanis Bangóné Borbély Ildikó megkérdezte a kórházi állapotokra utalva, bűncselekmény-e huszonnégyezer ember halálát okozni. Mert Kásler miniszter eléggé meggondolatlanul kijelentette, hogy ha beletették volna a megfelelő pénzt az egészségügybe, akkor ez elkerülhető lett volna. Na most, ilyen vallomások után vagy Káslert rúgja valagba a dagadt kantáros, vagy Bangónét csinálja ki a csürhéjével, mást folyomány nem várható. De inkább az utóbbi mégis a’la Donáth família.

Ugyanis megint csak Polt Péter azt válaszolta erre az egészre, hogy mivel Bangóné beadványa gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatti feljelentésként értelmezhető, a Legfőbb Ügyészség a feljelentést elbírálásra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította. Ők pedig, mint az éheztetésnél láttuk, rugalmasan kezelik az igazság és törvény fogalmait, és ennek mintájára kijelenthetik, nincs arra jogszabály, mennyi pénzt kell beletenni az egészségügybe, ha ennyiből, ami jut, elpusztulnak az emberek, akkor így jártak. Minden relatív, az élet és a halál is. Mind megdöglünk tehát.

Olafka és a Farkas

Már októberben. Már tavaly októberben megküldte az OLAF annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Farkas Flórián által vezetett “Híd a munka világába” program szabálytalanságait tárta fel. Csak úgy, mint a nemzet vejénél, a sorosisták itt is azt javasolták Poltnak, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják ki a bulit, mert a program érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még csak részlegesen sem érte el, a pénz viszont eltűnt, mert budai villát meg ilyesmiket vásároltak rajta.

Polt Péter azonban nemhogy büntetőeljárást kezdeményezett volna, még csak nyilvánosságra sem hozta a dokumentumot, bűnüldöző helyett így vált bűnpártolóvá. S ami delikát a Polt-féle ügyben, hogy ezen már meg sem lepődünk. El sem csodálkozunk, hanem némán nézzük, hogy csak úgy, mint a nemzet veje esetében is, közpénzből pótolják azt az uniós pénzt, amit a NER valamelyik oszlopa zsebre rakott, és most elégedetten, sőt, nagyképűen böfög érinthetetlenségének büszke tudatában.

Újabb érv az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett, de ebből csak úgy, mint Farkas, a vej, meg a többi szélhámos rabló felelősségre vonásából semmi nem lesz, amíg Orbán Viktor Mihály azt úgy nem akarja. Mert a nap sem süt már, ha ő nem akarja, ez egy ilyen hely a Föld nevű bolygón. Lengetheti Hadházy az aláírásait, csak annyit kérdenek tőle, miért gyűjt adatokat a lakosságról, mert a pofátlanságnak, a cinikus taplóságnak ilyen sűrűsége nincs máshol az univerzumban, csakis itt.

Ez a sorosista OLAF voltaképp menlevelet adott Farkas Flóriánnak, mert Orbán Viktor tudatának alakulása ebben a pillanatban ott tart, jelleme odáig erodálódott, hogy ami jogállamokban üldözendő, az nálunk üdvös, sőt, kívánatos. Az érinthetetlenséghez annyi kell, hogy a jogsértő alany valami okból hasznosnak tűnjön a kedves vezető számára, onnantól embert is ölhet – baltás gyilkos -, bántódása úgysem lesz. Farkas érdemei jelenleg kimerülnek abban, hogy jól tud rettegni.

A mostani választások előtt is mentessé rettegte magát, amikor a romákat féltette a migránsoktól, miközben Orbán a romákat nevezte annak. S ha ezt így összeadjuk, akkor a két bűnöző (Orbán és Farkas) olvasatában a romák már önmaguktól félnek, és bármi csuda dolog is, ez a skizofrén állapot nem csak cigány honfitársainkra jellemző, hanem az egész bagázsra. Mert például Weber sem lett csúcsvezető, mert a magyarok nem akarták – mondja Orbán -, holott két nappal előtte rá szavazott.

Így, hogy lassan már percenként változnak az értékek és az ideálok, szövetségesek és ellenségek, azért Farkas sem lehet biztos abban, hogy egyszer csak nem esik ki a pikszisből, nem adja ki rá a kedves vezető a kilövési engedélyt. És akkor rázuhan az egész ügyészség – a’la Czeglédy -, mert nem a bűn a lényeges, hanem, hogy az elkövető puszta léte kecsegtet-e valami haszonnal vagy sem. Ez az a jogállam egyébként, amit tegnap Kövér László meg akart védeni Európától, mutatva, hogy a tébolynak tényleg nincsenek határai.

Senki nincs biztonságban egyébként a falkán belül sem, természetes stádiuma ez a diktatúráknak és diktátoroknak mielőtt fölfordulnak. Tán úgy lehetne képes beszéddé alakítani a sztorit, ha felidézzük azt a farkasfalkát, amely a neten száguldozik úgy, hogy az öregek és betegek haladnak elől, hogy le ne maradjanak. Ezzel szemben a Fidesznél ők kullognak hátul, sőt, a falkatársak föl is falják őket, ott a muri életre-halálra megy, már akinek ez az életcélja, s nem az, hogy fütyörésszen.

Ebből a kontextusból sem értem a szombathelyi bulit például. Itt, minálunk jelenlegi polgármesterünket épp most falják fel, s helyére a megyei jegyzőt óhajtják állítani, aki egy ártatlan és jó szándékú fiatalembernek tűnik. Na most, vagy nem tudja, kikkel kezd, vagy pedig eldöntötte, hogy gazember lesz. Más opció nincsen. Visszatérve azonban állatorvosi lovunkhoz, aki a Flóri, az ő esete is jól mutatja, Isten és az állam minden írott és íratlan törvénye megszeghető következmények nélkül.

Ez itt a bűnözők mennyországa, álnéven kereszténydemokrácia, illiberalizmus, vagy amit akartok. És ez ellen mindenféle OLAF, Európai Ügyészség, emberi érzés és etikus buzgalom tehetetlen, amíg olyan ember áll az élén, aki egy városnak futballstadiont épít, holott annak csapata sincs. Az ilyet jobb helyeken kényszerzubbonyban viszik el, de ez nem egy ilyen hely. Hogy őszinte legyek, már magam sem tudom, milyen.

Életünk a feudalizmusban

A tekintetes országgyűlés megkezdte a lex-Czeglédy tárgyalását, amelyen a fideszes fiúk nagy lihegve vettek részt, az otthonápolási díj emelése ellenben nem érdekelte őket egyáltalán. Ebből is látszik, mik a prioritások, mely ügyek fontosak a hatalomnak, s melyek nem. A bebörtönzés-bosszúállás inkább, mint az elesettek gyámolítása, de háborúban így is kell ennek lenni, mert tartósan beteg emberek nem tudják védeni a határt. Ez itt nem Athén, hanem Spárta, Orbán már vödrönként összehordta a Tajgetoszát, momentán azt nézegetik, kit hajigáljanak a mélybe le. Czeglédyt mindenképp akarják, de nagyon.

Van ez a Halász Jánosuk nekik, a frakciójuk szóvivője, aki sok szép percet szerzett már nekünk, és ezúttal sincs ez másként. Most épp arról értekezett, meg kell akadályozni az ellenzéket, hogy a köztörvényes bűnözőket kimenekíthesse az igazságszolgáltatás elől. Erre a fölhorgadásra az adott okot, hogy Czeglédynek meghagyták a mentelmi jogát, amit a Fidesz elvenne. Megér nekik egy egész törvényt, buzognak is rajta, sertepertélnek, monyolnak, mert ezek ilyenek. Cinikusan és mellékesen lehetne egy lex-Polt is, mert főügyész elvtárs meg tömegével menekíti ki a csürhe köztörvényes tagjait az igazságszolgáltatás elől.

Azon most ne ábrándoljunk, hogy voltaképp senki nem köztörvényes addig, míg a bíróság azt nem mondja rá, hogy bűnös. A különbség az a fideszesek és a halandók közt, hogy például én bármikor lehetek rabláncon. Elég, ha rosszul áll a szám, és nem tetszik a pofám a kedves vezetőnek, míg ellenben bármely fideszes lophat, csalhat, hazudhat mindaddig, amíg ilyen aljas, mint például ez a Halász is. Viszont ha a lojalitása csak egy kicsit is megkérdőjelezhető vagy saját erőből nagyobbra nő, mint az a központi bizottság számára kívánatos, abban az egy esetben kilőhető, lehúzható a klozetten, mert egyedül a kedves vezető döntheti el, ki milyen helyet foglalhat el a sakktáblán.

Simonka György is valami ilyesmi bűnökbe eshetett, hogy ott fekszik az áldozati oltáron. Rá már törvény sem kell, mentelmi jogfosztottan várja a sorát. A birodalomban azonban olykor nehezen terjednek az információk, vagy a helyi félelmek nagyobbak az országosnál is, ez nem tudható. Mert ezt a Simonkát, kitüntették, miközben – a’la Halász – köztörvényes bűnöző, és azért ez már delikát dolog, olyan ugarosan stramm. A Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság kitüntetését vehette át, amit a környékbeli polgármesterek egyhangúlag neki ítéltek meg. Ezen lehet röhögni és szörnyülködni is, de nem érdemes.

Azon azonban mindenképp megéri elgondolkozni, hogy a jelenség nem egyéb, mint a magyar, XXI. századi feudalizmus ékes bizonyítéka. Simonka György a helyi kiskirályságban élet és halál ura volt – ezek szerint még mindig az -, a helyi polgármesterek hozzá lojálisak, neki tettek hűségesküt. Orbán onnan messzire van, őt imádni lehet, de a polgármesterek nyamvadt élete Dél-Békésben Simonkától függ, s hiába rohad már félig a börtönben, őt tüntetik ki, neki adóznak, mert mit lehessen tudni. Ha majd új kiskirály jön, ő kapja a plecsnit. Elképesztő ez a szervilizmus, és megdöbbentő az a jogbizonytalanság, ami kies hazánkat jellemzi.

Olyan ad hoc a törvénykezés, az ítélkezés, amit az határoz meg, hogy a kedves vezetőnek milyen kedve van, vagy épp mi áll érdekében vagy mi nem. Ezt úgy nagyjából tudtuk eddig is, ami miatt ez az egész mégis megért egy dolgozatot, az a Dél-békési polgármesterek lelkivilága, amely ilyen nevetséges kitüntetésekben manifesztálódik. Lehetne ezt szerteragozni, ahogyan fölépül a hűbéri rendszer, de minek. Működik fentről lefelé, Orbántól elindulva és a közmunkásban véget érve, s ebben a képtelen világban két kimenetel van: beállsz a sorba vagy megdöglesz. Jellemes hulla leszel vagy jellemtelen kiskirály a szemétdombodon. Tessék választani, még a felvonulók is kérhetnek.

Vadászidény

Nem mentek el Zalaegerszegre Orbán Viktor osztrák barátai. Nem tudom, mért mentek volna egy autós tesztpálya avatására, Orbán sem tudja. Először arra gondol az ember, hogy tán azért, mert véget vetett az osztrák vircsaftnak. (“Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza.” – by: Orbán Viktor, 2001.) De aztán kiderült, hogy mégsem.

Tesztpályába ojtott migránsozás után elhangzott ugyanis, hogy: “Osztrák barátaink most nem jöttek, mert ott soron kívüli vadászidényt hirdettek meg.” A többes szám első személlyel két bajom is van. Nekem nem cimborám az ő fasiszta haverja, ha pedig királyi többes, akkor meg az. Ezen túl ebből a mondatból az is világossá vált, hogy Orbán egy pszichopata organizmus, akinek nincsenek emberi érzései. Illetve emellett még az elhárítás, tagadás, menekülés attitűdjei is felfedezhetők benne.

Strachéra utalt miniszterügynök elvtárs, aki csúfosan megbukott egy létre sem jött korrupciós, hazaárulási, trutymóban, Kurz kancellár már büntetőügyről beszél, tehát delikát a dolog. Strache elvtárs viszont Orbán fasiszta cimborája, vele képzelte el szerelemben Európa ormain a jövőt pár napja. Viszont érte könnyet nem hullat, nem átkozza az igazságtalan sorsot a veszteség miatt, hanem sejteni engedi, amit az idomított médiája már harsog is, hogy a bevándorláspárti erők furmánya az egész botrány.

Ezek ebbe fognak egyszer beleőrülni. Ha valami csoda folytán törlődnének a szótárakból a bevándorlás és migráns szavak, megnémulnának. Azt sem tudnák mondani, fapapucs. Viszont Orbán is szóba került abban a korrupciós, hazaárulós leendő büntetőügyben, erre viszont mondandója nincs. Hanem cinikusan, alávalóan, nagyképűen vadászidényezik abban a meggyőződésben, hogy ilyen csúfság vele meg nem történhet, és ugyanakkor a politikai stabilitás fontosságát emlegeti.

Meg kell hagyni, ilyen stabilitás nálunk van. De még mennyire van már évtizede, csak nem mindegy, milyen áron. Első körben olyanon, hogy egészen példátlan módon dr. Ujhelyi EP-képviselő az osztrák hatóságokhoz fordul, hogy a Strache ügy kapcsán derítsék ki Orbán és Pecina kapcsolatát, hogy Orbán hogyan árulta el a hazáját. Az a különösen kedves a dologban, hogy Ujhelyi azért fordul az osztrákokhoz, mert szerinte Polt Péter legfőbb ügyész úgysem foglalkozna a témával.

Itt tartunk. Csoda, ha miniszterügynök elvtárs nagy pofával, cinikusan osztrák vadászidényről beszél a száját nyalogatva? Egyáltalán nem, Orbán Viktor ugyanis momentán érinthetetlen. Jogilag, politikailag és szó szerint is. Azt csinál, amit csak akar, mint azt naponta átkozódva tapasztalhatjuk is. Ceglédi Zoltán szerint Kurz a tisztessége látszatát csak akkor tudja megőrizni, ha a bűnöst azonnal eltávolítja, és maga is vállalja a felelősséget. Orbán viszont pont akkor tűnik tisztességesnek hívei szemében, ha a bűnöst bevédi, a bűnt tagadja, saját felelősségét pedig távolítja.

Ezt tette a vadászidényezéssel is. De fölmerül az emberben a miért, az ugyanis, hogy mégis ezt most hogy? Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemzője szerint azért lehet ez így meseszerűen, mert ez egyáltalán nem rengeti meg a Fidesz-szavazókat, akik annál sokkal hűségesebbek, minthogy egy ilyen ügy eltántorítaná őket. Az orosz befolyás, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin barátkozása sem hatott rájuk. Azt már én teszem, hozzá, hogy egyáltalán semmi sem hat rájuk. Az ég egy világon semmi. És ez Magyarország elveszejtésének receptje.

Ezek után – bár már tegnap is fölmerült bennem, ma viszont még erősebben – arra úgy történelmileg kíváncsi lennék, mi lett volna, ha Simicskánál lett volna egy kósza kamera, amikor Orbán arról ábrándozott, hogy az oroszokkal megveteti magának az RTL Klubot. Mint emlékezhetünk, állítólag ez vezetett a szakításhoz, és torkollott a gecizésbe, ami önagában szép gesztus, ámde terméketlen. Ezen tépelődök, ha lett volna ilyen, nálunk is lenne-e vadászidény? Ettől nem tudok aludni épp. (Meg a kávétól, az is lehet.)

Szóljatok Columbónak

Azt mondja a terézvárosi rendőrség egy választási csalás kapcsán, hogy: „A hamis adatokat tartalmazó ajánlóívek gyűjtőinek beazonosítása nem volt lehetséges tekintettel arra, hogy az iratokon egy-egy név és névaláírás szerepel, egyéb személyes adat nem.” Továbbá, miután kihallgatni próbálták az egyik gyanúsítottat, aki azt válaszolta a kérdésekre, fapapucs – bikkfa nyelven: nem tett vallomást -, megszüntették a gyanúsítást, és széttárták a karjukat, kijelentve, „nem merült fel olyan információ vagy adat, amely szerint az íveket maga a jelölt töltötte volna ki, vagy tudomással bírt volna a jogellenes kitöltésükről”. Aztán elmentek ozsonnázni a zöldbe.

Zárásképp még döftek egyet az igazság és a jogállam szívébe, mondván „a nyomozás során személyi és tárgyi bizonyítékokat felkutatni, melyek alapján a tényleges elkövető kiléte megállapítást nyerne, nem volt lehetséges”. Hát én berosálok. Olyan ez, mintha a gyilkos ott állna a hulla fölött vértől iszamos kézzel, még lihegne a torok elmetszése miatti fáradságtól, s megkérdezné a szerv őtőle, te ölted meg aranyom? S miután rázná nemlegesen a fejét, megkínálnák forró csokoládéval, és a kezébe nyomnának egy uszodabérletet, hogy csobbanjon egyet, mert ráfér. Ilyenkor az ember hülyén néz ki a fejéből, és olyan késztetés tolul föl benne, hogy szétrúgja a ház oldalát, de minimum Rózsa Sándornak áll.

És még számtalan ilyen érdekesség történik szerte a birodalomban. Ukránok százasával egy szoba-konyhában, különös buszok a szavazófülkék előtt, rosszalkodó szerverek meg zsák krumplik a hónok alatt egy-egy voksért, ami pofán köpése mindennek, ami egy demokratikus szavazás lenne. És a nap mégis vidáman süt, meg tele vannak a kocsmák. Vagy az OLAF-os dolgok, székházak, kastélyok, földek, hogy az embernek az a képzete, itt megszűnt az állam, felszámolódott, elhalt amúgy lenini módon, vagy netán csak célzottan működik, kinek van, kinek meg nincs. Most például Gulyás Mártonnak mennyire, hogy volt, ugye, és nekem is mennyire lesz, ha sokat pofázok.

Az állam él és virul tehát, működteti a diktatúrát, következésképp kegyeiből kinek jut, kinek meg nem. És ilyen felgondolások közepette a népek úgy viselkednek, mint számos költözésem egyikén a Józsi – mostanában rájár a Józsikra -, aki a bakelitjeimet vitte a lépcsőházban, bájosan elejtette, s ahogyan pattogtak a lemezek a kövön, gurultak-törtek, ez a Józsi bambán vigyorogva nyugtatgatott, hogy nem baj ám. Dehogynem, cseszmeg, de még mekkora baj. S így van ezzel az ország, ott pattog a nyüves élete a flaszteren, lefelé a pokolba, s áltatja magát, hogy nem baj ám, én még élek, mert luk van a seggemen, s szelel is. Ilyen agytörzsi nívón, így meg élni minek, de ez csak költői kérdés volt.

Mert aljasságok vannak szanaszét. Most is, például Szombathelyen, amikor az új többség öntudatosan turpisságokra kérdezett rá igazának biztos tudatában, a fideszgépek sunyin és cinikusan azt felelték, tessen feljelentést tenni. A fentiekből fakadóan ez mint halottnak a csók. Így az ember azon ábrándol, hogy úgy filmesen a Columbót hívná a csámpás kutyájával, derülne ki az igazság, ami sose fog, míg kézivezérelt a seriffi hivatal. S ilyenkor elönti az embert a tehetetlen düh, amivel viszont sokra nem megy, kitörölheti vele az arschát. Ez is tehát, amit itt előadok, egy artikulált sikítás és jól tagolt tamtam csupán azzal a kajlasággal, hogy mint a vak a kocsmában, midőn eldördül az első lövés, boldogan mondja: úgy van fiúk, először a lámpát.

Mindezzel a sajátos képpel azt meséltem el, hogy amíg Polt és Pintér a hivatalában van, addig semmi sem fog történni, és reménytelen minden. Ha és viszont Columbo mégis csak győz, akkor itt a csontvázak olyan mennyiségben hullnak majd ki a szekrényből és le a flaszterre, hogy ahhoz képest egy dino-ásatás kutyatöke, és a pörök, amelyek évtizedekig tartanak majd, Nürnberget múlják felül mennyiségben, minőségben egyaránt. Addig is azonban be kell érjük ilyenekkel: „A nyomozás során személyi és tárgyi bizonyítékokat felkutatni, melyek alapján a tényleges elkövető kiléte megállapítást nyerne, nem volt lehetséges.” Vagy pedig fölrúgjuk a hintalovat, ledöntjük a szobrokat és verseket írunk, minden, ami egy forradalom velejárója. Vagy pediglen kisnyúl. Ez a kérdés, válasszatok!

Megszentségtelenítéseiteket

Íme, drágáim, a végső határig toldalékolt szó, a világűr pereme, amely az után kiált, hogy beható morfológiai vizsgálatokat végezzünk rajta. Viszont ez itt nem leíró magyar nyelvtan stúdium, hanem káromkodás. Átkozódás mondhatni, illedelmes külsőt adva a burjánzó indulatoknak, így előzve meg az elfojtások miatt óhatatlanul fenyegető gyomorfekélyt. És persze nem l’art pour l’art került ide, holmi bohókás játékok miatt, hanem, mert Polt legfőbb, leghatalmasabb és leglegleg ügyész kurválkodott a szentségekkel, hogy a végén ez lett belőle.

“Az igazságügy szentség, az igazságügy épületei pedig szentélyei az igazságszolgáltatásnak.” – Ezt mondta a leglegleg valami épületet avatva, és ez a kijelentés több okból is – éppen ő és éppen ezt, ugyanmá – arra predesztinálja az embert, ha hallja, olvassa, a testével éli át mintegy az igét, hogy elmélázzon a világ ostobaságán és a leglegleg aljasságán egyként. Mert tudjuk ugyan, hogy Neriában szezonja van a vallásos buzgalomnak meg révületnek, és minden fideszember seggéből is az áhitat szivárog, éppen ezért azonban csínján kellene bánni a szentségekkel, mert kiderülhet, fingjuk sincs a dolgok velejéről, vagy pedig, ami rosszabb, hazudják a transzcendenshez való vonzódásukat.

Így lehet. Most azon nagyvonalúan nem túllépve – mert evidenciákkal nem bíbelődünk -, viszont egy halvány mosollyal hegyeset pökve, s nyugtázva a képtelenséget mégis, hogy az igazságügy szentség, akkor rögzítsük azt is, hogy a leglegleg munkálkodása pedig a szentség megszentségtelenítése. Lásd Tiborcz vagy épp Czeglédy, meg az összes többi aljasság. Ha már belesétál a saját csapdájába Polt leglegleg, akkor sétáljon bele teljesen, s álljon előttünk mint hitszegő. Holott csak szaralak, amit most azzal festett színesebbre, hogy igyekezett szakralizálni a szakmáját, holott az csak – az ő előadásában – hatalomtechnikai segédeszköz, más néven a diktatúra redves mankója.

Ne nézzük már egymást hülyének, a krumplileves legyen krumplileves, a jog jog, az igazság meg igazság, s nem holmi spirituális katyvasz. Ha én keresztény egyház lennék, akkor halkan arra inteném Polt leglegleget, hogy a szentségekkel ne szarakodjon, mert a kánon szerint hét van azokból csupán, mint az ismeretes, éspedig a keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat, betegek kenete, egyházi rend és a házasság. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a kereszténynek hazudott ország zöme még ezt sem tudja, mért lenne akkor kivétel Polt leglegleg. De, ha egyház lennék, valagba rúgnám ezért, mert látnám, hogy olyan szinten állnak itt a szentségek, mint amikor Svejk celebrált tábori misét.

Azon röhögött az ember, igaz, Polton is. “… Tényleg, csak ez a tábori oltár hiányzik – mondta búsan a tábori lelkész -, különben a gyakorlótéren már minden elő van készítve. Az asztalosok már a pódiumot is megcsinálták. Monstranciát kölcsönbe kapunk Břevnovból. Kehely pedig… az nekem van egy sajátom, de hogy hol a fenébe lehet…” – így vélekedett Otto Katz, a részeges tábori lelkész, amiből kitetszik, szentély abból lesz, amiből csak akarjuk, például bíróságból, ügyészségből, de az olyan is. Látjuk, hogyan profánítja el Polt leglegleg aljas indokból a szentségeket és szentélyeket, csak nem tud róla. Viszont ez nem mentség a szent inkvizíció előtt, kicsire ezek azonban nem adnak.

Még Kásler miniszternél lehet némi komolyságot fellelni a vallásos buzgalomban, ő egyenest egy XIX. századi tabernákulumot tart a nappalijában, így költözteti Istent albérletbe magához, és egész jól elvannak. Orbánnak viszont a futball a szentség, a stadion a szentély, Áder a pecázás, horgásztó kombóval dolgozik, míg Németh Szilárd istene a velőspacal, és a bogrács az ő tábori oltára a’la Svejk. Ezzel a kis színes összeállítással mutattam meg kereszténydemokráciánk hitbéli fundamentumát, azzal a toldással, hogy mindeme aprószentségek mellett az egészet a mi urunk a pénz dogmája tarja egyben. Ha egy Istent kell megneveznünk, akkor az se nem Jézus, se nem Allah, Buddha meg pláne nem, hanem a Mammon.

S miután ekképp megláttuk és rögzítettük kies hazánk elkurvulását, trónusára emeltük a legfőbb mindenhatót, ezért köszönettel tartozunk Ady Bandinak: “..Ha elfutnak a gyér aranyak, Fölséges, nagy, úri Magunkból, Istenem, be kevés marad…”, lazuljunk el levezetésképp ezzel a megszentségtelenítéseiteket szóval, ami eszembe jutott a trutymóról. Csodáljuk meg rajta morfológiailag az igekötő tapadását, a szótő szentségét, a képzők bokrait, az árválkodó jelet és a szótestet lezáró pöckös ragot. Jut eszembe drágáim, és tényleg csak a móka kedvéért, boldogult úrfikoromban, amikor nem volt elég a tanáromnak a “Mai magyar nyelv” (Bencédy, Fábián, Rácz, Velcsovné) tankönyv sem, és saját kútfőből egy ötven oldalas tanulmányt is kaptunk, mintegy cáfolva annak egy állítását.

Ha van még halvány emlékünk, akkor az iskolában azzal szórakoztattak minket, hogy például a “házam” szóban az “m” a birtokos személyrag. Rémlik, ugye. Nos, a saját bejáratú tanulmány azzal érvelt, hogy a magyar nyelvben a toldalékok sorrendje képző, jel, rag – kivétel nincs -, s ha megvizsgáljuk, a “házam”- hoz még odatehetjük a tárgyragot “házamat”, ugye, s mivel a rag mindig lezárja a szó hangtestét, ezért a tárgyrag előtti “m” nem lehet birtokos személyrag, csakis birtokos személyjel. Erről született ötven oldalas tanulmány, és ez engemet annak idején módfelett idegesített. Most viszont már, hogy izmaim lazulnak és a fülem is lekonyul, fölfedezem benne azt a rendet, amit Sheldon a vonatokban. És ez megnyugtató a lenyugvó nap fényinél. Ez a sok minden is eszembe jutott Polt hülye-aljasságáról, vigaggyunk hát együtt.

Popzene

Polt Pétert igen nagy szeretettel és a legmélyebb tisztelettel meginvitálták Brüsszelbe, hogy meséljen nekik arról, mi is folyik a Magyarország nevű földrajzi egységben, ahol ismeretlen erők, földöntúli hatalmak működése nyomán lába kél annak a pénznek, amit ők postáznak a t. címnek, hogy ott emberibb élete legyen az embereknek, ámde nem lesz mégsem. Hanem más történik ott, európai aggyal érthetetlen dolgok, a pilisi szívcsakrától megbolondulnak a műszerek, és fába szorulnak a férgek.

Már kikészítették a teát, leporolták a széket, hogy kezdd el a mesét szépen, ámde azt hiszik, ellátogat a fatornyos Brüsszelbe ez a Polt? Á, dehogy. Mint valami nyüves kígyó, úgy csúszott ki a baráti ölelésből, mondván, ő nem, az ő szűzi teste és lelke nem politizálhat, éspedig ez az lenne. A soroskampány része, s ha azon ő megjelenne, akkor elkárhozna, kénköves tűzön égne ő, és most az egész nagy Unió néz ki a fejéből bután és röhejesen, míg pedig ez a Polt csak göcög magában meglehetősen gonoszul.

Ketzalkóatl (Tollaskígyó) az azték mitológiában a tudás istene volt, Kleopátra ölebként tartott pár jószágot, mert őnála az ureuszkígyó a védelem szimbólumaként fungált. A mi, Németh Szilárd által besorolt és meghatározott, más diszciplínák számára azonban ismeretlen zsidó-görög-római és még keresztény kultúrkörünkben a gonoszság szimbóluma a lábatlan jószág, olykor maga a Sátán, ami kritériumnak a fiúk meg is felelnek, és képtelenség bármit is kezdeni a nyúlós-nyálkás, gonosz és undorító testükkel.

Erre a Poltra visszatérve azonban még egy pöttyet, mint az egyik vezérkígyóra, arra lettek volna kíváncsiak a tehetetlen uniósok, hogy miért van az, ha az OLAF átadja a bizonyítékokat a lopásokról, azok a NER útvesztőiben szublimálódnak, vagy, ha nem, értéküket vesztik, fiókok mélyén tűnnek el, ilyenek. És egyáltalán, a már az első bekezdésben emlegetett nem evilági dolgok történnek velük, ami előtt érthetetlenül állnak a bürokraták, akik joghoz vannak szokva, és nem mesterséges káoszhoz, ilyen vadkeleti posványhoz.

Tudatlanok is maradnak, valamint tanácstalanok. Még az esélyét is elveszik tőlük, hogy a cinkelt lapokba lássanak, mert, ha már – mint a nemzet veje lámpás ügyében is – tarthatatlan a helyzet, akkor a fiúk lemondanak a kinti pénzről, és nem az Unióét lopják el, hanem a tiédet. Ez ellen Brüsszel tehetetlen, korai volt tehát megint az öröm. Csak házon belül kell megoldani a tolvaj karjának levágását, vagyonának elkobzását, s minden olyat, amit a feudális jog a jobbágyok számára egy parasztlázadás keretében lehetővé tesz és megenged.

Ez az Unió egy rakás tehetetlenség, ha arról van szó, nevezhetnénk egy kupac bélsárnak is, csak sok a finnyás ember. Mert a másik végéről meg a Polt főnöke, amúgy pedig cimborája és tettestársa elkezdett politizálni nagyon. Szidja az uniót, mint a rosseb, miközben azért a lehető pénzeket, amiket az OLAF szabadon hagyott, rendíthetetlenül, nagy szuszogások és nyögések közt lapátolja zsebre, ami így együtt oly mértékű romlottságot és züllöttséget mutat, amivel szemben ilyen töménységben szintén védtelen minden jobb érzésű ember.

Megint választás lesz, megint indul a mandula, így “A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről. Mindenkinek joga van tudni, melyek azok az aktuális javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát.” Jönnek a plakátok újra, amelyeken a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy Brüsszel be akarja vezetni a kötelező betelepítési kvótát, gyengítené a tagállamok határvédelmi jogait, és “migránsvízummal” könnyítenék meg a bevándorlást.

Ilyen koncentrált, összerázott hazugságra nincs mit mondani, Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője is csak hápogott, és ennyit bírt kinyögni: „A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság hitet tett amellett, hogy harcol a dezinformáció és az álhírek ellen, és ez az eset sem kivétel. A magyar kormány kampánya egyszerűen hihetetlen a számunkra. Sokkoló, hogy egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet ilyen mértékben elérte a politika fősodrát.” – És folyik tovább a takony zavartalanul, az elhülyítés és lebutítás.

A sűrített jellemtelenség, a napon érlelt romlottság ellen védtelen mindenki. Hogy az állampolgár egymagában, az nem vaszisztdasz, de, hogy egy egész kontinens is, hogy a XX. század, München 1938 után is, az legalábbis érdekes. Ilyenkor az emberen eluralkodik a Nirvana nélküli nihil, ha festő lenne, Bosch lenne, így azonban csak dudorászik a bibliai átkok helyett, és pediglen Menyhárt Jenőt, akitől tudhatjuk, hogy : “Élni és visszaélni vele, nekem minden egyformán popzene…” – Ezek mennek, meg az Ottó, a Tótottó.

A második papír

Nem is olyan régen a bíróság kimondta, írásba foglalta és hivatalos pecséttel is ellátta – ezzel téve megingathatatlan igazsággá a tényt -, jogos azt kijelenteni, hangoztatni, hogy Matolcsy lop. Ez, bármennyire lett is belőle szemantikai és szemiotikai pengeváltás, nyelvészeti és filozófiai csörte mintegy, azt jelenti, hogy ez az ember más tulajdonát jogosulatlanul elveszi, a magáévá teszi, pedig nem is Pásztorok ő a Múziumban, hanem az MNB elnöke.

Ez a tényálladék, hogy az MNB elnöke lop, vagy legalábbis elmondható róla, s papír is igazolja mindezt, mutatja a rendszer sajátosan mocskos természetét, s jogossá tenné, ha az állampolgár, a panelproli, az annyit is ér ember fölállna a stelázsi mellől, és az utcára sétálna szobrokat döntögetni. Senki nem szólhatna neki semmit, mert, ha az MNB elnöke lophat nyilvánosan és büntetlenül, sőt díszdoktor lesz ezért, akkor megszűnt az állam működésének erkölcsi alapja, azaz, eluralkodott a nihil és a káosz.

Ez az első papír és az első tétel. Mert van nekünk másik is, második is, sőt, most már nem is holmi sorosista bíróságtól, hanem magától a rendszer egyik tartóoszlopától, Polt főügyésztől, szintén aláírva és lepecsételve. Olyan papír, amely már nemcsak az állam erkölcsi, hanem jogszerű fennállását kérdőjelezi meg. Mert önkéntelenül ugyan, de bevallja a választási csalás tényálladékát, és a föld még mindig nem reng, hanem csak halkan ring magunk közt szólván.

Vadai képviselő megkérdezte az ügyészvezért ugyanis, mi a helyzet a csalással állampolgárságot szerzett, és tucatjával vagy százasával disznóólakba hivatalosan lakni bejelentkezett ukrán nem-magyarokkal, akik most már és szavazatilag a nemzettest részei, Orbán uralmának számszerű biztosítékai, hogy talpaik egymásra lépnek a kokárda alakú és gundeles babgulyás állagú disznóganajon. Hogy mi van ezekkel, ezt kérdezte a Vadai képviselő.

Polt fideszügyész pedig belesétált a csapdába, válaszolt, írásban, aláírva, lepecsételve, hivatalosan. Ez pedig a második papír. És azt válaszolta Polt fideszügyész, hogy rajta vannak a dolgon, vizsgálódnak, vádat emelnek, már közel négyszáz ügyben indult nyomozás, és minden olyat igaznak vallott be ez az ügyész, ami dolgok miatt tavaly tavasszal, a választások után minden jobb érzésű ember tutult. Hogy itt ordas csalások voltak, azért hangoskodott a sok ember.

És akkor most ez a Polt jámboran és mit sem sejtve bevallja, elmeséli meg lepecsételi. Azért, mert bízik a rendszerében, amely arra alapoz, ha emiatt, a disznóólakból busszal utaztatott ukránok miatt valaki megkérdőjelezné a választásai tisztaságát, akkor mondhatná, hogy ez olyan nagyon nem befolyásolta az eredményeket, ha egyáltalán, másrészt pedig bizonyítsa be a hőzöngő, hogy a szaros csizmás szavazott is, és nem csak a kilátás miatt jelentkezett be a disznóólba.

Ugyehogy, dőlne hátra Polt fideszügyész, mert a bizonyítékok csak közvetettek, ilyképp kitörölheti vele a nyamvadt seggét a lázadozó, csalást kiáltó panelproli, annyit is ér ember. Így történhet meg aztán, hogy ezek után is megy tovább minden a maga jól kitaposott fideszútján, gyalázatosan, mintha mi sem történt volna, pedig csak a világ dőlt össze, s nem kicsit, hanem nagyon. És most akkor mi van? Mi lesz velünk, nagymama? Ugye. Hív az utca, vár a vár.

Felelem én a soha föl, nem tett kérdésre, s azért épp, mert bár a történelem sok utat és módot mutat, hogy a zsarnokot elűzze a népség, itt minálunk az mutatkozik egyedül kivitelezhetőnek, ha átgyaloglunk rajta simára taposva, át a TEK-en, rendőrségen és árkokon meg bokrokon. Mert ez, amit megmutattam, azt demonstrálja, hogy minden aljasságra képesek, és ez már nem pornóletöltés és túlóra, hanem a sors az első felsírástól az utolsó sóhajtásig, azaz, maga az élet.

Ezzel szórakoznak ezek önös érdekből, és ezt meg kell gondolni, proletárok. Vagy nagymamák. Tök mindegy.