100 000 000 000

Ez itt a címben százmilliárdot jelent. Legalábbis remélem, mert elég hosszú életem során még nem volt szükség arra, hogy ilyeneket leírjak, mert minek. Hiába van csillag is ennyi az égen, ha nem látszik, homokszemeket meg nem szokott számolgatni az ember a tengerparton, mert minek. Viszont a címbéli irdatlan szám a rohadt sok nullájával forintot jelent, hogy Bicebóca a Kincskereső kisködmönben bele is hülyülne, mert már egy tucat kökény meg egy szelet kenyér is másállapotba hozta, mint emlékezhetünk. Sikongatott, hogy ez az enyém, ez is az enyém. Ma meg, a mesét félre téve, Manci néni sem tud ennyi pénzt elképzelni.

Száz forint vagy ötszáz, egy liter tej vagy egy tucat csirkeláb, ezeket tudja kezelni, meg a krumplit a neccben, amit a kezibe nyomnak, hogy szavazz rám. Ha rám szavazol, el tudom lopni a címbéli számmal jelzett forintot, és Manci néni szavaz, mert kiszámolta, hogy a krumpli a neccben – ha meg nem rohad – kitart tavaszig. A javak így osztódnak el Neriában. Azt hiszem, Pokorni fideszes, amikor még a tűz és a fazék közelében volt, kézlevágással fenyegette tolvajló párttársait, azóta – tán ezért – kiesett a pikszisből, és Orbánnak is megvannak a kezei. Meg az összes többinek is, pedig caffoghatna a vérben a Lendvai utca.

Meg Felcsút utcáit is beboríthatnák az al-, és felkarok, ilyen Vörösmarty tollára és Bosch ecsetjére való módon, de nem vagyunk mi barbárok, s bár azok lennénk, mint néhai Szent István. S most, hogy elhelyeztük térben és időben a tényállást, nézzük, mi is indokolja a fölhorgadást. Mert, hogy lopnak ezek, az nyilvánvaló volt, na, de ennyit? Azt írja az újság, hogy: “Csak az ötszáz legnagyobb nyereséget elért vállalkozás rangsorában szereplő, közismerten kormánykedvenc cégek tavalyi eredménye után 104 milliárd forint osztalék ütötte az emblematikus oligarchák markát.” Ennyi már a zsebükben van, illetve a Kajmán szigetek széfjeiben, hogy majd ne lehessen elkobozni, ha győz a forradalom.

Aztán ezzel párhuzamosan egy másik újság meg azt írja, hogy Pártunk és Kormányunk, tehát OVM maga elfogadta, hogy az EU átalányban mintegy ötszáz milliárdra büntesse az országot, mert a százmilliárdot ellopták. Tehát kedveseim, egyszer ellopják voltaképp Manci nénitől, aztán meg Manci néni még ki is fizeti a büntetést, hogy a lopást büntetlenül megússzák. Tehát Manci néni duplán van átverve és meglopva, ellenben kap egy necc krumplit. És Manci néni te vagy. Ugyanakkor, ha ezt az ország elátkozott házában mondjuk Hadházy szóvá teszi, akkor Kövér elvtárs megbünteti, és ezt a büntetést is összedobja neki Manci néni, hogy hadd cirkuszoljon ez a Hadházy akár így is, ha már másképp nem lehet.

És mindezek után tegnap még azt is írta az újság, hogy Kövér elvtársnak a haverjai – Hende, Semjén, meg a többi – olyan módosítót találtak ki, hogy az ilyen Hadházy féléket ki is lehessen tiltani az ország elátkozott házából, hogy ne tudjanak cirkuszolni. Holott nem Kövér elvtárs jóravalósága miatt, hanem Manci néni jóvoltából vannak ott. Szóval az van, hogy el is lopják, a büntetést is más fizeti helyettük, és még szóvá sem lehet tenni, ha ez nem tetszik. Most mondjon valaki csak egyetlen indokot is, hogy miért meneküljenek meg ezek a lámpavastól. A magam részéről semmit sem tudok mentségükül felhozni, még azt sem, hogy jó a magaviseletük. Lásd Borkai.

Ezek történtek tegnap, egy nap mocskos hordaléka csak ez, és, ha nem lenne köd, a nap vidáman sütne, mint akármely temetésen, mert az élet igazságtalan. Manci néni nem lát tovább a necc krumplinál és a tucat csirkelábnál, talán azt sem tudja, létezik olyan szám, hogy 1 000 000 000. Forintban pláne nem, így Manci néninek fölróni, hogy nem rúgja valagba a nerhuszárokat, öreg hiba és nem is lehet. De, hogy azok, akik láttak már repülőt, és jártak túl a falu határán, hogy ők is szó nélkül tűrik ezt, az már és viszont érthetetlen. Úgyhogy, egy szót se halljak, hogy hallatlan, negyven milliós autóból hajigálja a Récsöl a szaros pelenkát. Mert a pofádba röhög, te meg hagyod. Jóccakát.

Kövér pedellus-népbíró elvtárs

Hadházy táblája “A lónak a faszát” felirattal maga volt a rózsaszínű kifestőkönyv, egy kamaszlány naplója ahhoz a mocsokhoz képest, ami Kövér pedellus szájából mostanság folyik bőven és lankadatlan. Nem is a szókészlet, mert káromkodni is tudni kell, nem is a trágárság, hanem az embert állatnak néző mérhetetlen dölyfű ordítás, a hatalmi gőg és a sötétség, ami szavaiból világlik, ez teszi igazán gyűlöletes figurává a hajdani MSZMP alkalmazottat.

Kövér pedellus nem szimplán tuskó, hanem van benne valami éji sötét, a kivégzés végrehajtására önként jelentkező aljasság, összességében ilyen népbírói-vérbírói hevület. Ismerjük a népbírói hivatalt, ahol szakképzetlen, jogi végzettség nélküli, ámde a hatalomhoz kellően lojális organizmusok élhették ki szadista lelkük sötét kéjeit, midőn nemcsak halálba küldték a kezük közé került delikvenst, hanem meg is alázták. Ez voltaképp a lincselés hivatalos formája, az intézményesített hörgés.

Kövér pedellus-népbíró elvtársnak mostanság ilyesmihez hasonlatosan habzik a szája, amiben meglepetés nincsen, innentől érteni véljük a köteles kijelentést is. Ez a lényege, ez a habitusa a manusnak, az ilyenek lövik tarkón a kiszolgáltatottakat “Der springt noch auf” felkiáltással, akasztanak a nép nevében sóhajtással vagy köveznek halálra a sivatagban, ez a fajta örök és változatlan, voltaképp az emberi faj ótvarságának archetípusa, csak nem mindenhol nevezik házelnöknek.

Nálunk igen. Tegnap ez az organizmus Gyurcsányról fejtette ki a véleményét, legaljának, senkiházi nyikhajnak, nevezve őt szemben Borkaival, akinek a “magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása” volt csupán. Engem sem Gyurcsány, sem Borkai nem érdekel momentán különösebben, engem most Kövér pedellus-népbíró érdekel, mint a NER színe-virága, aki így ránézésre fölkötne mindenkit, akinek nem tetszik a képe. Ez már döfi, ezzel már lehet kezdeni valamit.

Különösképp a jelenség érdekel, a hatalmi arrogancia, mert ez minden szinten jelen van. Például hozom kies városomat, ahol, amíg hatalmon lévőnek vélték magukat, hasonló habitussal beszéltek a bevándorláspárti szivárványkoalícióról, pökhendien és lekezelően. Most viszont, hogy a nép kinyilvánította akaratát, miszerint leginkább menjenek a francba, s már hivatalosan is kiesett a kezükből a hatalom, lehorgadt a marha nagy önérzet, elmúlt a melldöngetés. Csúszás-mászás van.

Ez elég alávaló jellemre vall. Arra leginkább, hogy ezek úri lócsiszárok, akik bevernek sárral, más szempontból azok a gyilkosok, akik elfogásuk esetén a leghangosabban visítanak az életükért, akárha malac a böllér kezei közt. Meglenne a szókészletem a kéretlen jellemzésükre, de beérem Sheldon találó, frappáns és mindenféle szempontból helytálló lexikájával, miszerint trogloditák. És azt is értem már, miért ragaszkodnának a feudális társadalmi berendezkedéshez.

Ehhez vannak szokva, ezt verte beléjük az apjuk, de az a rossz hírem van, a nehéz gyerekkorra hivatkozni ugyan megható, de az ítéletet nem befolyásolja, legfeljebb pszichológust rendelnek a börtönben a rab mellé, hogy együtt tűnődjenek a hálátlan embereken, a kajla világon, és együtt morfondírozzanak azon is, hogyan jutottak idáig. Ezt a tegnap jászberényi történések magyarázzák. Tele lett az emberek töke velük egészen köznapian és egyszerűen.

Mókás volt ez a megismételt választás. A jászberényi közönség pár hete azt mondta a helyi Kövérnek, hogy húzzon a francba. Ezt ő tévedésnek tartotta, ismétlést kért, hogy kiderüljön a hiba, a népek viszont még hangosabban mondták neki, hogy elég, lassabban, hogy így hátha megérti. Belátom, hogy az embereket kellene lecserélni, a hiba csak bennük lehet, ez azonban macerás, és a végén egyedül marad az addigi megváltó és csodatévő.

A hála nem politikai kategória, mondta állítólag valamely okosság, ami bölcsességet még annyival toldanék meg, ha nincs miért hálásnak lenni, akkor beszélni sincs miről, és el lehet menni. Nem véletlenül rezonáltam Gyurcsányra, mert a jelek szerint hiába tarja őt Kövér pedellus-népbíró elvtárs senkiházi nyikhajnak, neki mégiscsak van rajongó tábora, míg azonban Kövér pedellus-népbíró elvtársat meg a saját édesanyja sem szereti. És ez már jelez valamit.

A legkisebb fiú

Ha így folytatja, Hadházyból legkisebb fiú lesz, csillagszemű juhász vagy szegénylegény, esetleg királyfi. Népmesei alak, a folklór része, a hős, aki szembe száll a hétfejű sárkánnyal, Döbrögivel és mindenféle földöntúli démonokkal. Szép ez, és szomorú nagyon. Ilyen mesehősök akkor születnek, ha a valóság amúgy kilátástalan, s ha másképp nem, legalább a képzelet világában állítja helyre a nép egyszerű gyermeke az óhajtott rendet, ami egyébként reménytelen.

Hadházy rendelkezik is a népmesei hős tulajdonságaival, építkezések fölött repked, filmez és fényképez, kiabál meg táblákat mutogat, a közönség pedig, mint a fostosok a bábszínházban, ordít neki, hogy mögötte van a gonosz, ezen túl azonban csak nézi a küzdelmét a sötét nézőtérről. Mert mi szeretjük, ha a harcainkat más vívja meg, szurkolunk teljes szívünkkel, de nem akarunk a mese világában lenni. Egy nagy matiné az egész világ nyalókával és gumicukorral.

Felnőttesebben és brutálisan fogalmazva, szeretjük más farkával verni a csalánt, iszonyodva nézzük, hogy Varju képviselőt a földön vonszolják, de nem segítünk neki. Csóváljuk a fejünket, azt mondjuk, hallatlan, micsoda egy világ ez anyukám, kérsz még egy zserbót? Pénzzel váltjuk meg a lelkiismeretünket, Hadházynak utalunk, hogy Kövért ki tudja fizetni, holott a Kövért kellene elzavarni, és máris nem kellene utalni. Azaz, a fejéről a talpára kéne állítani a világot.

A magyar ember – nem orbáni értelemben, hanem Arany János módján – nagylelkű és igazságos, jámbor és barátságos. Vagy nem. Ha el nem romlik, akkor igen. Megeteti az éhezőt, pénzt ad a szenvedőnek és üldözöttnek, bújtatja a menekülőt, szánakozik és együtt érez, viszont málé és passzív. Értsd meg, ennyit tudok tenni, de gondolnom kell a gyerekekre, még meglátnak, kibeszélnek, hogyan nézek a szemükbe aztán, fogjuk meg és vigyétek. Ez a magyar néplélek.

Szereti ő a szabadságot, de aktívan tenni érte nem mer és nem akar, így válik a külső szemlélő számára szolganéppé, holott csak lassú. Mindezen egyébként azért ábrándoztam el, mert tegnap Hadházy Ákos a Facebookon örömködött, hogy összedobták neki a büntetéspénzt, sőt, mint írta, maradt is belőle újabb táblákra, a cirkusz tehát folytatódhat, amíg hagyják. Csak addig. Mert például az ilyen örömökkel párhuzamosan tegnap Demeter Mártának a nyakára tették a kést.

Ő már vádlott a röpcsizős sztori miatt, de érte mégsem aggódik senki. Nekem sem ingem sem gatyám a képviselő asszony, csak őt sem kellene magára hagyni nyomorúságában, a monolit, gonosz és kérlelhetetlen hatalom jeges ölelésében. Csak ugye, rajta nem lehet segíteni a partvonalon kívülről, mert az ő leendő pörének nincsen számlaszáma. Varju képviselőének sem lesz, és aztán senkinek sem lesz, ahogyan ígérték, hogy egyesével vadásszák le az ellenséget, mert úgy egyszerűbb.

Ha már a meséknél tartunk, azokban van olyan is: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon, valamint üsd, vágd, nem apád, ilyen cukiságok és ősi bölcsességek. De olyan is, hogy a sárkánynak mindig újra nő a feje, ezzel szemben és ehhez képest viszont a legkisebb fiú mindig győz és övé lesz a fele királyság. Ilyeneket meséltek az elgyötört apák gyermekeiknek, miután hazatértek az uraság földjéről, ahol halálra robotolták magukat. Mert az élet az ilyen, nem egy habostorta és nem is lányregény.

Már látom egyébként magamban a bajt, a hibát, hogy nem tudok örülni annak, dolgos népünk adakozott Hadházynak, hogy további pörformanszokat eszközöljön a parlamentben. Szép ez, jó is, csak olyan, mint amikor szintén dolgos népünk annak idején egész évben várta, mit művel majd a Hofi szilveszterkor, meghallgatta, nyugtázta, hogy jól megmondta nekik, majd másodikán elment dolgozni, megvette a begyűrűzés miatt megdrágult fröccsét, és a gőz ki volt eresztve.

Ennyi az egész. Ilyen párhuzamos az élet azzal a módosulással, hogy ma már miden nap lehet szilveszter, a jómunkásember pedig naponta nyugtázhatja jóváhagyólag, hogy ez a Hadházy jól megmondta nekik, a gőz ki van eresztve, a fröccs megíva, begyűrűzés nélkül is drágulva, mert magyarázni már nem kell. Ez ugyanis nem szocializmus, hanem feudális vadkapitalizmus fasizmussal elegyest, amit közadakozással legyőzni nem lehet.

Rétvári nemzeti konzultációja

Közel húszezren vettek részt abban a nemzeti konzultációban, amelyet Rétvári krumplihuszár indított útjára a Facebookon, és amely Hadházy lófaszos pörformanszát volt hivatott értékelni. A választási lehetőségek, amelyet a krumplihuszár fölkínált a jómunkásemberek számára a következő voltak: a.) Ez így rendben van b.) Adja vissza a mandátumát (magyarán, monnyon le). – Úgymint Hadházy.

19951-en fejthették ki véleményüket, és 67 százalékuk egyetértett Hadházy mondandójával miniszterügynök elvtárssal kapcsolatban, miszerint, emlékezhetünk: “A lónak a faszát”. Ezen a ponton, mivel a szívének kellemetlen, a NER számára kínos végeredmény látszott kibontakozni, a krumplihuszár beszüntette a konzultációt, és eltüntette az oldaláról a kínokat. Mert nincs tisztában ő sem a net természetrajzával és végtelen hatalmával.

Ez pedig az, hogyha egyszer arra valami oda felkerül, az ott is marad, legyen az tuctuccos toszás, ilyen konzultáció, szaros pelenka hajigálása, akármi. A könyveket el lehet égetni, a netet bajos, sőt, ha alaposabban utána gondolunk, belátható, hogy a szingularitás nyomán az emberiség kollektív tudatának része lesz minden titok, így az ő hamvába holt nemzeti konzultációja is. Bár félbeszakította, mielőtt rászakadt volna a mennybolt, azonban és végül is, már cseszheti.

A diktatúrák, NER-ek állandó vágya, hogy tudják, az alattvalók mit gondolnak róluk, aztán elborzadnak, ha tényleg kiderül. Mert az alattvalóknak olykor egészen illetlen gondolatai bírnak lenni, hogy jobb lenne nem is tudni róla. A mostani szavazás eredménye is mutatja, az emberek szívéből szólt Hadházy, amikor lófaszozott. Ilyképp nem trágár és szégyellni való elfajzott fiú, hanem igazi népmesei hős, aki a szegénylegények nyelvén beszél. Ha tetszik ez a kényes ízlésű emberkéknek, ha nem.

Gyurcsány – mint emlékezhetünk – lárifári miniszerelnök urazott a tévében, s bár akkor ott győzött – állítólag – később föl lett falva, mert a szembenálló fél nem tartott be semmilyen írott vagy íratlan szabályt. S aki most arról beszél rebegő szempillákkal, hogy lófaszozni nem illő, gondoljon erre akkor is, amikor mondjuk az, akinek most a méltóságát védi, az ő kedves lányát kurvázza le. Háborúban nincs jó modor.

Lovagiasság is csak ideig-óráig volt, és a középkorral oda is veszett. Ahogyan az emberiség halad előre a civilizáció semmibe vezető útján, ezzel párhuzamosan aljasul is el, Hadházy lófaszozása csak rózsaszínű lányregény, és még főként akkor, amikor az, akit illetlen szavakkal illet, ugyanilyen stílusért lovagkeresztet osztogat. És máris ott vagyunk a vesszőparipámnál, hogy tankok ellen nem lehet rigófüttyel harcolni.

S most, hogy így tisztába tettük a tényállás egyik felét, arra is legyünk figyelemmel, hogy mikét viszonyul, a NER, esetünkben Rétvári krumplihuszár a valósághoz. Mivelhogy ő annak a bimbaja, benne testesül meg, amit Rétvári tesz, azt teszi a NER is, mert ez egy jól szervezett hadsereg, hogy a talpaik is egymásra lépnek, a pacaljuk is közösen rottyan, hogy a burjánzó pitypangokról már szó se essék.

Azt látjuk, ha így egyben nézzük az egész hóbelevancot, hogy a valóság ezeket egyáltalán nem érdekli. Azt eddig is tudtuk, hogy létrehoztak egy alternatív világot, amit a rajongók, hívők felé közvetítenek, az azonban most derült ki, odáig jutottak, már azt sem engedik, hogy az igazságnak még csak a szele is megérintse őket, ha az nem egyezik azzal a delíriummal, amiben élnek. Rétvári eltünteti a szavazást, ha az kezd kellemetlenné válni, mint valami óvodás a sarokban.

Én nem látok senkit, engem se lát senki, ez is egy létforma, csak kontraproduktív és veszélyes bír lenni. Mert például addig lehet ringani egy álomvilágban, míg azt nem tapasztalja, hogy a zsák krumpliját, amit osztogat, a fejéhez vágják egyszer csak, s amit most Hadházy mutogat, hogy “A lónak a faszát”, neki okádják a képibe, amikor a mennyiség (19951) átcsap minőségbe, és menekülni kell. Mindez azt mutatja, hogy el lehet takarni idei-óráig a valóságot, de az előbb-utóbb pofán csap. Csak szólok.

Ügyészet

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, bizonyos Balogh János a tavaszi választások előtt okosba’ akart egy rendezvényt elintézni. Nem megtartani azt, számlát kapni róla mégis, ezért fizetni valamit, a maradékot pedig eltenni zsebre, sk. Mindennapos eset, mondhatni. Erről azonban hangfelvétel készült, ami nem szerencsés, így Balogh János ellen most vádat emelt az ügyészség, pedig épp a Fideszt támogatva nem tartotta meg azt a rendezvényt, és tán épp ez a baj. Farkas Flóriánt senki sem abajgatja, pedig sokkal nagyobb tételekben játszott és játszik.

Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

A törvényre, igazságra a rendőrség, ügyészség, bíróság triumvirátus ügyel. Ha minden relatív, a bűn is, akkor nem töltik be a hivatásukat, alkalmatlanok a feladatukra, s túllépve a magyar nyelv csudálatos főnévképzési trükkjein, ez itt Polt vezénylete alatt nem ügyészség, hanem ennek komorságát elvetve ügyészet csupán (a ló, lovász, lovászat mintájára). Viszont az ország nem homokozó. Illetve egy dagadt kantárosé mégis, aki Polton keresztül élet és halál ura, bár ez olyan középkoriasan hangzik, és mégsem tévedünk sokat vele. Ez a keresztény szabadság.

És most fog eldőlni ennek igazi tartalma, ugyanis Bangóné Borbély Ildikó megkérdezte a kórházi állapotokra utalva, bűncselekmény-e huszonnégyezer ember halálát okozni. Mert Kásler miniszter eléggé meggondolatlanul kijelentette, hogy ha beletették volna a megfelelő pénzt az egészségügybe, akkor ez elkerülhető lett volna. Na most, ilyen vallomások után vagy Káslert rúgja valagba a dagadt kantáros, vagy Bangónét csinálja ki a csürhéjével, mást folyomány nem várható. De inkább az utóbbi mégis a’la Donáth família.

Ugyanis megint csak Polt Péter azt válaszolta erre az egészre, hogy mivel Bangóné beadványa gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatti feljelentésként értelmezhető, a Legfőbb Ügyészség a feljelentést elbírálásra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította. Ők pedig, mint az éheztetésnél láttuk, rugalmasan kezelik az igazság és törvény fogalmait, és ennek mintájára kijelenthetik, nincs arra jogszabály, mennyi pénzt kell beletenni az egészségügybe, ha ennyiből, ami jut, elpusztulnak az emberek, akkor így jártak. Minden relatív, az élet és a halál is. Mind megdöglünk tehát.

A rézfaszú bagoly

Hadházi László új önálló estjében (Tévélaci) hangsúlyos fejezetet szentel a rézfaszú bagolynak, mint évtizedeken átívelő, a gyermekkor után érett férfiként újra megtalált entitásnak. Ahogyan előadásából kiderül, kölyökként nem az volt a nyomasztó, hogy milyen lehet a mitikus rézfaszú bagoly, hanem maga a tudat, hogy él, létezik, és bármikor elvihet akármit, még őt magát is megjelenve hirtelenül. Most azonban – mint előadta – a külsejéről is bizonyosságot szerzett, ahogyan autókázva kies hazánkban egyszer csak kék plakáton szembe jött vele Soros György.

Ilyen lehet a rézfaszú bagoly – állapította meg Hadházi – sőt, ő maga az, a magyarok mumusa orbáni előadásban, minden rossz okozója és minden veszedelem indoka. Akit ugyan senki nem ismer, semmilyen Mari néni nem látott sohasem, mégis ott lebeg a tudat alatt, akitől rettegni kell, gyűlölni őt, s ím, most itt van a plakáton a kilencven éves ember a protkójával vigyorogva, az ürdüng, tehát a rézfaszú bagoly maga. Ilyen félelmekben remeg az ország, s a jelek szerint Orbán Viktor Mihály is, mert például egy másik Hadházy – de már az Ákos – gépen szállt fölébe, az Orbán birtok fölé is, és szerinte bunkert építenek ott. Akár.

Még az is lehet. A NER, így a tizedik évébe fordulva kezd egyre inkább paranoiás lenni a kedves vezetővel egyetemben, a félelem és gyűlölködés olyan spiráljába került, amiből kikeveredni szinte képtelenség. A gondolkodásuk, kommunikációjuk betokosodott, és nincs még egy ország, ahol ilyen tempóval, habitussal, ennyi bűnnel és tehetségtelenséggel valamire is mennének. Illetve egy igen, s ez éppen a miénk egészen sajnálatosan. Sehol máshol tényező nem lehetne egy pacalagyú Németh Szilárd, csakis itt, akinek régebben a rezsi volt a mindene, most a háború, és mindkettőt a rézfaszú bagoly, azaz Soros György indokolja a zsírfoltos tudatában benne.

Épp Németh volt az, aki a tusványosi szeánszon egy összetett mondatba tömörítette a NER-t, az összes rettegésüket és minden aljasságukat: “Azok a brüsszeli és egyéb bürokraták, akiket a májusi EP-választásokon az emberek elzavartak, továbbra is erőltetik a kötelező kvóta alkalmazását, az a céljuk, hogy Európába korlátlanul érkezzenek a migránsok. Ennek hátterét Soros György finanszírozza, akinek útjában állnak a nemzetállamok. Ezeket pedig úgy lehet meggyengíteni, ha Európát elárasztják más népekkel. Így lehet kialakítani majd az új Szovjetuniót, az Európai Egyesült Államokat, amelyet Brüsszelből szeretnének irányítani.”

Kéri László pedig szintén tegnap azon csodálkozott, hogyan lehet több millió embert tudatlanságban tartani, hogyan lehet ostobává nevelni, és a válasz a fenti Németh idézetben van. Mert, ha ezt képes valaki is komolyan venni, tovább menve, ha képes ezt valaki (Németh) komoly pofával és a hit meggyőződésével előadni, akkor tenni már nincs mit. Ez a Németh, ha erre képes, akkor ostoba gyökér, aljas gazember, vagy a kettő együtt. Az a népség pedig, amelyik ilyeneknek bedől, sőt, szavazatával rájuk bízza a nyomorult életét, szintén tudatlan barom, és meg is érdemli a sorsát. Évek óta őrizgetek egy kommentet a témakörben, amit újra elő kell vennem, s ami ez:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

És lám, újra itt van a rézfaszú baglyunk, mint nemzetkarakterológiai tényező, a turul mellett vagy helyett ez se rossz. Visszatérve azonban a második számú Hadházy bunkeros feltételezéseire, még igaz is lehet, ha a kedves vezető már nem tud hová menekülni a mitikus lény elől, a föld alá csakis. Ha így van, ha nem, akkor is elvesztünk. Mert például tegnap arról meséltem, milyen klafa is, hogy egy kilencven éves bácsi átadhatta a saját járdáját, s nem ilyen Németh Szilárdok nyújtották át neki kegyet gyakorolva, s ez képen is látszott. Erre képes voltam olyan hozzászólást kapni, hogy amíg más becsületesek dolgoznak, ezek a naplopók avatgatnak. Ekkor jöttem rá véglegesen, hogy itt már tényleg csak a rézfaszú bagoly segíthet. Senki más.

Az ÁSZ Tükörországa

Az Állami Számvevőszék pártok ellenőrzéséért felelős főtitkára, bizonyos Holman Magdolna olyan vélt evidenciákat fogalmaz meg, hogy az ő cége független a pártpolitikától, és nem vesz részt pártpolitikai küzdelmekben. Kár. Ha indulnának valami nyüves választáson, én biztosan rájuk szavaznék. Hallunk még persze jogállamról, szakmai standardokról meg demokratikus normákról is, amitől jókedvre kerekedik az ember nagyon, hogy ne mondd má’, ne röhögtess, mert cserepes a szám.

Mindezt annak fényében tartotta szükségesnek elővezetni a főtitkár asszony, hogy valami véletlen baleset miatt a kormányzó erőket két óra alatt találták rendben lévőnek pénzügyileg, míg az ellenzéket pedig igyekeznek szarrá büntetni. A szabál az szabál, szokta volt mondani nagyanyám is, amikor elfogta a snapszlit, és beírta a szőrös bunkót az ellennek. Én ezzel az életből ellesett példával csupán arra szerettem volna utalni, hogy rendnek kell lenni mindenképp.

Azt nem tudhatjuk, hogy főtitkár asszony főnöke, ez a bizonyos Domokos László, aki 2010-ben egyenesen a Párt kebeléből érkezett demokráciát óvni, szóval nem tudhatjuk, hogy az ő kis szíve kiért dobban momentán nagyot és remegve, csak sejthetjük, mert vannak erre utaló bizonytalan jelek. Egyébként ez az ÁSZ a maga függetlenségével és az egyéb mézes-mázas jelzőivel legalább annyira abszurd, mint az egész leharcolt ország.

Érezhette ezt Holman főtitkár asszony is, hiszen, midőn magyarázta, miért szívatják Orbán ellenfeleit orrba-szájba, elkezdett metaforákban beszélni, mint valami kultúrharcos irodalmár, és ettől más minőséget kapott az egész. A hányás peremén kicsapódott az esztétika, megbőrösödött mintegy. “Mi egy tükröt tartunk az ellenőrzött szervezetek elé. Lehet, hogy nem tetszik, amit látnak benne, de nem az a megoldás, hogy összetörik a tükröt, hanem az, hogy betartják a törvényi előírásokat.”

Ezt mondta a főtitkár asszony, én pedig megláttam a történetben, akárha Alice, Subidámot, Dingidungit meg Gyilkanyesszt, és mindjárt más lett a világ. Egyébként ez a tükör-varázstükör toposz rögtön két irányba lódítja meg az ember képzeletét, az egyik ez az Alice-os, amikor bele lehet lépni az elvarázsolt világba, a másik a hófehérkés, gonosz mostohás, amikor a tükör össze-vissza hadovál mindent. Az egyik jobb, mint a másik.

Mert például igen bűbájos, hogy az ÁSZ tükre, midőn Orbán Viktor vizslatja benne a tokáit, milyen gyönyörűségesnek látja és láttatja őtet mindig. Itt közbeszúrhatjuk, hogy ez a cég, amely a függetlenség bajnoka, hivatása szerint általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel, illetve az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzését. És ilyenkor – morfondírozhatunk például – talált-e számlát OVM krónikus meccsre röpködéséről vagy sem, mert ezek is messze vezethetnek nagyon, ismeretlen vizekre.

Ez csak úgy eszembe jutott, mert a tokás friss vagyonbevallása szerint még mindig templom egere a lukas sajtban, ezért van szüksége kedvezményes menüre a várban, hogy azért egyszer jól lakjon, mint valami móriczi hős. Vagy például ha keresne az ÁSZ, találna-e közpénzi számlát az MTVA-nál arról a rácsról, amelyet azért szereltek fel gyorsan, hogy Hadházyt távol tartsák, és még csak magyarázkodniuk se kelljen, mért nem beszélhet a nép televíziójában a korrupcióról, lopásról és más cukiságokról.

Annyi ilyen égető kérdés lenne, amire hiába várja a választ a panelproli, ha egyáltalán kíváncsi lenne rá, ámde nem nagyon az. Ehelyett az ÁSZ tükröket tartogat, amiből a szószátyár, permanensen Orbánt dicsérő helyett mégis ezt az Alice-félét preferálná az ember, mert abba belelépve legott otthon érezné magát a képtelenségekben. Mindebből pedig az fakad, hogy főtitkár asszony tanácsa nem helytálló. Tényleg össze kell törni azt a kurva tükröt, hogy a rend helyreálljon, nem pediglen rálehelve fényesítgetni azt.

A tű foka

„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Lukács 18:25.) Ilyeneket mond nekünk a Biblia, ami a fideszcsürhe bibliája is lehetne, ámde nem az. Láthatjuk, milyen kéjes buzgósággal lopják dagadtra magukat, amiből az következik, hogy nem óhajtják a mennyek országát, inkább itt a földön, evilági örömökben feredőznek, mégpedig rogyásig.

Mert egyik sem egy bogumil vagy patrénus, ilyen kolduló fajta. Sőt, ha jobban belegondolunk ezeknek a kereszténységébe, ami mostanság a seggükből is fúj, arra kell jutnunk, ez oly alapos lehet, hogy biztosan akad köztük jópár, aki úgy véli, ezt a tevés hülyeséget ez a Lukács, aki biztosan valami libsi, részeges bölcsész, szóval, hogy ezt fél hét előtt öt perccel mondta.

Viszont nem emiatt jutott eszembe ez a Lukács és az ő dumája, hanem Hadházy miatt, akármilyen furcsa is, és még csak nem is azért, hogy a szegénység hasznosságára fölhívjam a figyelmét. Azért tevézek most egy kicsit – és jobb híján -, mert Hadházy Ákos, a Tv-székházi hős összevissza kezdett beszélni, és úgy érzi az ember, hogy kezd odalenni az ihletett pillanat. Tehát hűl a vas.

Mielőtt elmesélném, mi is ingatott meg hirtelen, jobb azt is világosan látni, hogy a Fidesz végtelen központosítása ilyen harci helyzetekben még jól is jöhet a lázadó csapatok számára. A Fidesz és tartozékai, a médiaholdingja is egy mamut, amely parancsra lép, anélkül megbénul, a váratlan helyzetekre képtelen reagálni. Ez már számos alkalommal bizonyságot nyert.

Ehhez képest Hadházy Ákos visszavett a forradalmi lendületből, és nekilátott méricskélni meg számolgatni, ráadásul egymásnak ellentmondó dolgokat beszél. Mintha megzavarodott volna. Mert azt mondja nekünk, hogy: “…Mindenkinek, diákoknak, dolgozóknak, nyugdíjasoknak lesz még feladata bőven, csak velük együtt érhetünk el mindent…Az együttműködés alapvetően szükséges, de nem elégséges feltétel…A Parlamentet nem elfoglalni kell, hanem választásokon kell oda bejutni…”

Nemá. Mert főleg, hogy alább meg ilyesmik olvashatók tőle: “…A Választási Bizottság tagjainak többsége Fidesz-katona, határozataikat jogerősen ezentúl a Kormánybíróság (közigazgatási különbíróság) bírálja el, Európai Ügyészség híján biztosított, hogy a Fidesz tagjai korlátlanul lophassák az EU-támogatásokat, finanszírozzák kampányukat is. Ha ezek a körülmények megmaradnak, nem választásról, hanem színjátékról beszélünk…”

Itt kell megkérdezni: akkor most mi van? Választáson bejutni a Parlamentbe, amely választás amúgy színjáték, hogyan lesz ebből akkor habos kakaó? Sehogyse. Most a tiszteletre méltó forradalmár feje vagy többször beütődött, midőn cibálták őt le a lépcsőn, s emiatt beszél butaságokat, vagy pedig elkezdett mérlegelni, fontolgatni, ami baj. Voltaképp ezért ugrott be ez a Lukács fél hét előtt öt perccel, mert ez a tű foka ez egészen más, ha a képes beszédet lehámozzuk róla.

Ugyanis a tű foka azt a kis kaput jelentette, amelyet szükség esetén a nagy városkapu bezárása után használtak. Az utasnak csak görnyedten, meghajolva, a tevének meg csak teher nélkül, térden kúszva lehetett átmenni rajta. De még a teve is könnyebben átszuszakolja magát ezen a kis kapun, mint a mennyek országának kapuján az a gazdag ember, aki a gazdagságában bízik. Ugyanis mindig csak mérlegel. S mialatt mérlegel, bezáródik az a rohadt kapu.

Hadházy is nekiállt mérlegelni, és zárul a kapu, jönnek az ünnepek és minden lekonyul. Voltaképp ebben bízik a fideszcsürhe is, és még az is elképzelhető, hogy beolvassák azt az öt nyüves pontot, csak, hogy csönd legyen. Évek óta világos egyébként, hogy Orbán választásokon le nem győzhető, s ha most mégis ezt az irányt jelöli ki a megszeppenő ellenzék, akkor felejtsük is el az egészet. Sőt, mondhatjuk miniszterügynök úrral, hogy boldog karácsonyt.

Mondhatjuk ezt is.

Kosz és mocsok

Hadházy Ákost nem engedték fórumozni tegnap a szombathelyi könyvtárban, mert nem tudták kitakarítani azt, koszos volt állítólag. Elromlott tán a porszívó, esetleg Rózsika, a takarító néni, netán a Rendszer. Nagy és kibogozhatatlan titkok ezek. Ilyenkor, amikor hírül veszi az ember a mocskot, habitus, filozófiai és vallási beállítódás, illetve a test pillanatnyi állapota – melyik bütyök lüktet, zúg-e épp a fül – alapján reagál.

Az én életem voltaképp szakmai ártalmakból kifolyólag permanens reakció, ezért most rágyújtok, fölnézek az égre picit, ami a plafon, kortyolok a kávéból – kizárólag cukor nélkül, petróleum-sűrűen a’la Florentino Ariza – és aztán vonyítok föl, mint a lábon lőtt anyafarkas, hogy nagyon fáj, meg ilyenek. Pedig az efféle dolgokat tiszta fejjel kell feldolgozni, bármennyire is mindennaposak és rutinná váltak szinte.

Orbán Viktor Mihály annak idején kijelentette egyrészt azt, hogy ellenzék nélkül is elboldogul, hogy ilyen ballasztra szüksége nincsen neki egyáltalán. Másrészt olyan is elhagyta a pörköltszaftos száját, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ennek a két kormányzási alapelvnek a folyománya volt, hogy Hadházy kiszorult a sötétbe és a hidegbe, mint valami illegalitásba vonult forradalmár, éppen úgy.

És tényleg, hovatovább, ilyen állapotban leledzik az annyit, s olykor okkal csesztetett ellenzék, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Hogy igazoljam ezt a sejtéses állításomat, tessenek csak belegondolni, mit művelt velük Lezsák két napja, hogy már szóhoz, végül székhez sem jutottak, legyalulta őket a friss Príma díjas irodalmilag és gyalázatosan.

A helyzet egyébként teljesen reménytelen, és még kilátástalan is, mivelhogy tudjuk, Hadházy mért nem léphetett be a könyvtárba. Mindenki tudja, az utolsó csecsszopó csecsemő is, az ilyen takarítós kifogások azonban csak rendkívül kínossá teszik a dolgot, s legfőképp a könyvtár igazgatója számára, aki akkor volt hülye, amikor egy ilyen rendezvényt befogadott. Tudnia kellett volna, hogy megcsörren az a telefon úgyis.

A jószándékú naivitás minősített esete forog fenn, ami csupán arról tanúskodik, hogy vannak még idealista emberek, akik a tisztesség és a szakmai becsület alapján élik az életüket, pedig nem is újszülöttek. Most azonban az igazgató asszony felmenőit szidják sokan, pedig ők is tudják, nem azt kellene, de jobb elverni a port azon, aki kéznél van. Nem véletlenül nem jár emberek közé ez a mi Cézárunk tehát.

Viszont az nem vigasz, hogy ez borítékolható volt, attól a mocsok még mocsok marad, és azt kell egyre inkább kiszűrnünk mindebből, hogy az ország is elvan ellenzék nélkül, hogy az a hétmillió, aki nem szavazott ezekre, az mind nemkívánatos elem a kerítésen belül, és ennek a fele sem tréfa. Mint kitetszik, nem csak a képviselőiket zárják ki a parlamentből, hanem a népek is mehetnek a fagyos utcára, ha nem győzelmi jelentéseket akarnak hallgatni fideszbűnözőktől.

És nem Hadházyról van szó, hanem akárkiről. Gondoljunk csak bele Alföldy és más művészemberek, zenekarok és akárkik eseteibe, akiket úgy űznek el a nyilvánosságtól, mint a leprásokat. És ami rosszabb ennél, a meghátrálás csöndben. Az én elcseszett városomban eddig mindig volt Alföldy rendezés, s még milyenek, ebben az évadban viszont nem lesz. Pletykák és meg nem erősített információk szerint, hogy megelőzzék a bajt. Azért.

Ami persze így a legnagyobb, csupán nem durran, mint ez a Hadházy most. De legalább a könyvtár igazgatója is megtanulta, nem lehet szeleburdi, hogy mindenféle alakokat beenged Wass Albert szentélyébe. Persze magam is ilyen meggondolatlan voltam és naiv, hiába jár a szájam. Az én Józsi szomszédomnak eddig is voltak homofób és rasszista kijelentései, de mondom, hülye ez, nézzük el neki. Ez a hiba meg a baj.

Két napja is beállított szomszédolni. Ahogyan mindig, a YouTube-on meg jó szokásomhoz híven szólt a zene, éneklődött egy fekete ember. Azt mondja ez a Józsi, hogy ez most a fán van, vagy alatta? – És bambán vigyorgott. Mondtam neki, hogy ezt hagyja abba, de nem tette meg. Én is elcsodálkoztam magamon, de ordítva vágtam ki a francba. Másnap jámboran megkérdezte, hogy mért vagyok megsértődve, és ekkor értettem meg, hogy semmit nem fog föl a világból.

És az is világos immár, hogy a könyvtárak – ha járna oda, de nem -, a színházak – ha járna oda, de nem -, neki vannak nyitva csakis. A tévéműsor neki készül, a rádiók neki szólnak, és Mészáros neki írja a lapokat csakis, Orbán neki szónokol, és neki küldik a konzultációs leveleket kizárólag is. Ilyen egyszerű ez és ilyen gyalázatos, viszont nincs mitől félni, csak mindenki hajítsa az ő Józsiját az utcára a megfelelő szinteken. Hogy ezt forradalomnak hívják, arról viszont én nem tehetek.

Hadházy kertje

Amúgy Hadházy Ákos kannibál, és leginkább kisdedeket vacsorál, főleg omlós húsú leánygyermekeket, de a pufók kisfiúkat is szereti borsosan, angolosan átsütve. A csupa nívódíjas TV2 Tények című izémocska például ilyet is tudna gyártani, ha akarna, ugye, de még egyelőre nincsen rá megrendelés. Majd, aztán, a huszadik önplecsni után, mert már minden lehet, és nincs értelme semminek sem.

Hadházy – aki tán az egyetlen, aki monomániásan megy neki a Fidesz-nek – megkezdte az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás okán, s mit ád Isten, azon a ködös reggelen megjelent egy stáb az udvarában kéretlenül. Benyitottak, forgattak, köllött a vágókép. Hadházy meg is jegyezte, biztosan valami újabb rágalmazó szotty készül, és igaza is lett. Addig is azonban a tévések vették Hadházynét és a gyerekeket, az asszonka meg a mobiljával a tévéseket.

Ha valaki kívülről nézte volna, biztosan jót derül, ahogyan fogják egymásra a fegyvert, de senki nem röhögött, főleg nem Hadházyné és a gyerekek. Mellékesen jegyezzük meg, ez az asszonka még csak szaros pelenkát sem hajigálódott, hogy azzal vonja magára a figyelmet messzi autópályák parkolójában. Ezt csak miheztartás végett azok kedvéért, akik O. R. lelki üdvéért aggódtak, hogy meddig megy el a romlott liberális lélek.

Odáig semmiképp, mint a TV2 Tények című izémocska, aki aznap be is bizonyította, hogy ennek a Hadházynak jó szimata van, pedig nem is vadászkutya. Megrendült a TV2 ettől a Hadházytól, hogy miután megölt egy nyugdíjast (sic!), most a szomszédjába költözni óhajtó kisgyermekes proletárt, igazmagyart bántja. Megszólalt az “áldozat” is, hogy miatta az állomáson kellett aludnia. – Életszerű nagyon, szinte látni a csatakos, utasellátós forgolódást.

Nem is értem – mondta a TV2 klakőrje -, hogy teheti egy politikus, hogy így ellehetetlenít embereket. Állítólag aztán “Hadházy újabb áldozata” megkapta a kapukulcsokat, és hazamentek a legények, filmül végecsapó. Ebből pör lesz, akárki meglássa, de annak sem lesz semmi értelme sem. Egészen őszintén én ezt az egészet már annyira unom, és oly mértékig undorodok az egésztől, amit máma Magyarország néven ismerhetünk, hogy legszívesebben kiülnék a kerti fa tetejére rigókkal diskurálni.

Mégis, van az emberben felelősségérzés, és osztom Eisenhower tata gondolatát, amit akkor mondott, amikor mellbecsapta Auschwitz: “Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Innen a késztetés, hogy írjak, ami megőrződik a net drótjaiban, s ha már nem leszek, rácsodálkoznak, rászörnyednek boldogabb korokban, hogy milyen iszonyú világ volt itt, pedig a történelemkönyvekben más szerepel.

Meg hát, átérzem én ezt, engemet is fotóztak váratlanul pofán, utánam is rohangált a Hír TV stábja még a “G” nap előtt. Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy tudjuk, az a fajta tévézés, amit most a TV2 és a királyi csinál, hogy olyan valóságot állítanak elő, amilyet Orbán csak akar, Simicskánál született meg, ők fejlesztették tökélyre, a máma könnyezve siratott Hír TV, hogy tudjuk, hol is élünk.

Viszont, most, hogy elmeséltem az életemet, ideje lenne levonni a tanulságot, és utat mutatni a vérzivatarban, ilyen viszont nincsen. Ezek az írások annyik csak, mint amit Füst Milán is célul tűzött: “…Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem…”

És továbbá, hogy felkészítsék a delikvenst, ne lepődjék meg azon, ha ferdén néz a házmesterre, akkor az ő kertje végiben is megjelenhet egy forgatócsoport, amely képeket készít egy hírhez, amely arról szól majd, hogy lopott a boltban, büdös a lába, meg egyébként is, az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Mert itt tartunk épp és újra, Hadházy kertjének bokrai erre figyelmeztetnek, és ez sem kevés.