Malac-Manhattan

A hatalmas és leleményes Kínában, a Pekinghez közeli Yaji hegyekben építettek egy lakótelepet disznók számára. Két hétemeletes épületben laknak eddig a malacok, még kettőt húznak fel, az egyik tizenhárom szintes lesz. Ha teljesen elkészül a disznóváros, harmincezer boldog röfi lakja majd, és évi nyolcszázezer malac születik itt a tervek szerint.

A grandiózus építkezés felkeltette Pártunk figyelmét a panelprogram továbbfejlesztése miatt is, de elsősorban népesedéspolitikai szempontból. A Lendvai utcában úgy vélték, ha a kínaiak ezekkel a házakkal rá tudják venni a malacokat a permanens szaporodásra, a magyar ember is képes erre, tanulmányutat szerveztek tehát.

Németh Szilárd indult volna, hogy Csepelen ezt az egészet seperc alatt megvalósítja, de Káslert küldte a Párt, mert mégis csak ő az emberminiszter, neki kell hát a disznók lakhatását és nemi életét tanulmányozni, hogy gazdag tudással térhessen aztán haza a messzi vidékről. Orbán et. is élénken érdeklődött a projekt iránt, elképzelte, amint mondhatja, mi van röfi, s pláne tömegek előtt és sokszor.

De már az érdeklődő levél megírásánál bajok mutatkoztak. Jolika, a titkárnő MKKP-t írt KKP helyett, mert azt ismerte. A miniszternek kellett felvilágosítani, hogy az MKKP, azok olyan liberális, festegetős ördögfattya, a KKP, azok meg a böcsületes kommunisták Kínából. Így, az akadályokat leküzdve megszületett a kérvény, kis idő múlva pedig ez a Kásler indulhatott is.

Hszi Csin-ping személyesen ugyan nem tudta fogadni őt, de a körzeti megbízott, aki kísértetiesen hasonlított megboldogult Rákosi Mátyásra – ugyanaz a frizura és eszelős tekintet -, szívélyesen kalauzolta a malacok között. Sőt, lehetővé tette, hogy az egyik házmesterrel is szót válthasson, aki jól fejlett kan volt, mangalica beütéssel, és tudott magyarul. Kék svájcisapkában volt ez a disznó, és úgy mondta a szöveget, mintha papírból olvasná:

– Örökre hálásak leszünk pártunknak, hogy kiutalta nekünk ezt az összkomfortos lakást. Hallom, maguknál, a Mari néninél düledező faviskóban tengeti magát Röfi, aki egyébként távoli rokon, rendszeres levelezésben is vagyunk, épp tegnap küldtem neki képeket a lakásról. Maga is láthatja, teljes a kényelem, hideg-melegvíz, központi fűtés, a hűtő tele moslékkal, a kilátás a hegyekre csodálatos. A földszinten wellness, szauna, edzőterem, mozi. Mondtam is az asszonynak, látod, anyjuk, gondoskodik rólunk Ping elvtárs, hogy nőjön földig a szakálla. Tényleg más dolgunk sincs itt, mint a szeretkezés, nemrégiben megkaptuk a Káma Szútrát. Hasznos olvasmány, jó képekkel, bár az emberszex undorító, mégis sokat lehet tanulni belőle. Szaporodunk is rendesen. Igaz, hogy a gyerekeket tíz hetes korukban elviszik, de csak, hogy ők is családot alapíthassanak, rendszeresen küldenek lapot. Az öregek, akik nem bírják már a tempót, nyugdíjasotthonba kerülnek. Igaz, hogy a kerítésen túlról néha visítás hallatszik, meg vér és égett szőr szaga jön, de az csak sorosista propaganda, hogy kivégzések lennének. Mondtam is az asszonynak, látod, anyus, irigylik tőlünk ezt a jót, amit a Párt adott, becsüljük meg. Nincs is baj, jönnek a gyerekek rendesen, és az én Jolánom helyt is áll. Az ágyban is, meg a konyhában is. Igazi kínai anyatípus.

Ez a Kásler, ez bőszen jegyzetelt mindeközben, majd föltette a kérdést kísérőjének, hogyan áll a lakosság a tízparancsolattal. Ő elmondta neki, hogy itt nem nagyon vannak keresztények, ellenben sok a taoista, hiszen Micimackó is az volt, ebből pedig azt vonták le, hogy Malacka is az.

Az emberminiszter elképedve ettől a csodától ült repülőre, hogy a kínai leleményesség, hogyan oldja meg a kívánatos szaporulatot, igaz, disznókkal, de Isten segedelmével megy ez majd emberekkel is, gondolta. repült ábrándozva, és ahogyan elnézte a lapos Földet a felhők fölül, arra gondolt, fel kell venni a kapcsolatot Kósa anyukával, aki nagy tapasztalattal bír a disznókról. S ha vele egyeztetett, majd aztán teszi le javaslatait a kormány elé.

Épp dolgozik rajta.

A muglik révülete

Kásler emberminiszter tegnap fölskiccelte, hogy a magyarságot miként óhajtja visszavezetni a szőrén megült ló, a jurták és a zamatos kumisz világába. Ha olyan korú kölkem lenne, akire ráteheti a mancsát, sikítva rohannék bele a végtelen vakvilágba.

Ki gondolta volna, hogy Balog tiszteletest visszasírja a panelproli, és ezt is megértük. A balneológiával, mint a bálnákkal foglalkozó tudománnyal kokettáló Pokorni már maga a megtestesült mennyország a távoli, fényes jövőben, és ez a Fidesz és vezére kognitív képességeinek megzuhanását is szomorúan tárja elibénk.

Ne illedelmeskedjünk, hülyülnek, na.

Egyenesen masíroznak a szakadékba, maguk előtt tolva a választópolgárt, akitől hovatovább tényleg elég lesz a Göring által megfogalmazott alattvalói idea, miszerint annyi kell, hogy le tudja írni a nevét, tudjon számolni tízig, és közben dolgozni. Nekik.

Nem vagyunk ettől túl messze. Minderről három férfi győzött meg a kávézóban szintén tegnap, amint ordítva adták elő a világról való ismereteiket, és magabiztosan, de nagyon. Inkább nem részletezném, nekem is van lelkem ugyanis, és röhögni sem lehet mindenen.

Ez a Kásler, akiről pedig azt hitték, akik ismerték, normális ember, most, hogy a fény közelébe ért reptében, vagy megszédült, mint a részeges muslica, vagy előjött belőle a gondosan titkolt debil énje. De legyen így vagy úgy, akkorát virított, hogy fényességébe belevakul a zember.

Ha a kezei közé kerül a magyar aprónép, akkor ő a magyarság spirituális és szakrális értékeit fogja oktatni nekik, feltehetőleg azért, hogy ellen tudjanak állni a gonosznak, mert varázstalan muglik ők. Természetesen csak addig, míg el nem végzik Kásler varázslóképző szakiskoláját a Roxforttá váló országban.

A gonosz szellemekkel való küzdelem Füst Milánt is megihlette, aki Hábi Szádijában így ábrázolta az aktust:

„…Az elmés Naszreddin Hodzsa a következő tréfát eszelte ki erre vonatkozólag, annélkül persze, hogy tudta volna, mennyire fején találta a szöget: Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

A mi világunk azonban nem ennyire mókás, mert az ostobákat mindig is vonzották a rejtélyes dolgok. Én például, még Kádár apánk idejében félrészegen tartottam nagyhangú előadást egy csehóban a buddhizmusról, mondván, még ez a legklafább vallás, mert ebben a legkevesebb a szakralitás.

Ez az utolsó szó megütötte egy ott ücsörgő spion fülét, és megkért, hogy meséljek még neki ilyeneket. Így visszanézve az idők kezdetére, úgy hiszem, Orbán külseje volt neki, viszont semmit sem tudott kezdeni az infókkal, mert képtelen volt eldönteni, hogy vele vagy ellene vagyok.

Hogy ez a Kásler mért vonzódik ilyesmikhez, azt tudja a rosseb. A spiritualitás meg a szakralitás nem tréfadolog, és még azt sem tudhatni az előbbi hogyan illik bele a kereszténydemokrácia elképzelt álomvilágába. A spiritualitás ugyanis nem templomba való járás, hanem egy magasabb rendű cél és értelem elismerése, ahol a dolgok ok-okozati összefüggésben történnek, s ennek végső neve a karma, ami viszont sehogyan sem passzol Szűz Mária országához.

Ez a Kásler egyébként össze-vissza hadovál mindent, illetve azt sem tudja, mit beszél. A szakralitás ugyanis, amit szintén a kiscserkészek fejébe óhajt kalapálni, a transzcendenciához fűződő viszony másik alapformája. Ez a tanok szerint mindenkire vonatkozó kollektív kötelezettség, míg a spiritualitás individuális lehetőség.

Ilyenekre nem gondol ez a Kásler, amikor azt hiszi, hogy kurva okos, holott csak olyan szavakat használ tudatlanul, amelyek tán a tartótisztje szívének kedvesek. De így tudja lenullázni a zember egy mondatban a saját agyát, így lesz tehát kiváló emberminiszter belőle szempillantás alatt.

Abba bele sem gondolok, hogy a magyarság szakralitásáról beszélve az etalon kereszténységnél ősibb hitvilágot óhajt a tananyagba csempészni, a szőrén ló idejéből, de ezt meg totemizmusnak hívják.

Ez a hülyeség azon fajtája, amelyben a zemberek egy másik természeti lénnyel hozzák rituális kapcsolatba magukat, mintegy attól származtatva a nagyapjukat. Így van a magyar ember a turullal, ami hit a születésekor azt jelentette, hogy a magyar uralkodóház hatalma a mítoszok homályába veszik ugyan, de a fejedelem természetfölötti képességekkel felruházott hős, aki az ég akaratából uralkodik.

És máris előttünk áll Orbán Viktor Mihály maga, Káslerrel a jobbján. Ilyen messzire ható gondolkodást azonban erről az alakról nem feltételezek. Beledurrantott valamit a levegőégbe, amiről azt hitte, okosság, aztán meg mégsem az. Az viszont egyértelműen levonható, hogy a magyar gyerekeket valamiféle kába révületbe vezetné az oktatásával, és ez, hogy hűek legyünk Peresztegi tanár úrhoz, már sok a többnél.

Viszont iszonytató.

Átváltozás

K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás egy vasárnap reggel arra ébredt, hogy torzó lett. Nem jött rá egyszerre, mert amikor mázsás szempilláit föltuszkolta, hogy alájuk szálljon a fény, a plafonon egy legyet vett észre elsőként, aki üdvözölte őt a szép, új világban. Nem akarta, aztán mégis így lett. Szaladgált ott a rengeteg lábaival, ami születési előny akkor vált kínzóvá és egyben ordítóan kívánatossá, amikor K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás meg akarta vakarni az orra tövét, mert viszketett neki nagyon.

Emelte a kezét, görbítette az ujjait és kaparászott velük, de nem jött az enyhület, és ekkor nézett a karjára, ami nem volt sehol. Nézett jobbra meg balra, de egyik karját sem találta. Ugrott volna fel, hogy iramodjon a tükörhöz, de lába sem volt neki egyáltalán, azt azonban ezzel a meggondolatlansággal elérte, hogy a lendülettől a földre esett, éppen a plafonon pöffeszkedő légy alá, aki röhögve rohangászott. K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás viszont ordított, hogy berepedt az ablak, mégsem hallotta senki, mert misén volt az egész nyüves ház.

Ott feküdt szégyenszemre az ágya tövében, orrába pormacskák kúsztak, sőt, a pofátlan légy, mintha megérezte volna, hogy semmi veszély nem fenyegeti, rá is szállt, amitől hősünk elmondhatatlan kínokat állt ki. Tehetetlenül nézte a grasszáló rovart, aki annyira elpofátlanodott, hogy egyik lábát a szívogató szájába gyömte, s nem tudni hogyan, de észveszejtő nagyot fütyölt, a jelre három haverja is K. Árpád fejére szállt, amitől olyan lett ő, mint egy migráncsnak készülő afrikai kisded taknyos orral és csipás szemekkel.

– Miért?! – Ez a vonyítás szakadt elő a szerencsétlenből, amikor a fal mellett a levegő vibrálni kezdett majd összesűrűsödött, és egy barna csuhás lebegő rémalak materializálódott oda K. Árpád viszkető és szenvedő orra elé. – Ki a fasz vagy te? – Ilyen illetlen módon érdeklődött hősünk, de a jelenés nem rótta meg őt a mocskos pofájáért, hanem udvariasan bemutatkozott: – Böjte Csaba testvér. – Ennyit mondott, de egyből kiderült, hogy az ájtatos jó modor csak álca, mert egy karikás ustorral képen vágta K. Árpádot, hogy csak úgy sercent, aki védőn emelte volna az arca elé a kezét, de hát, az nem volt neki.

Ott feküdt hát teljesen kiszolgáltatottan. Ez a Böjte meg vallatóra fogta, hogy hány éves is ő, de választ sem várva önmaga vágta rá, mint minden titkok tudója, hogy negyvenegy, ugyehogy. Majd intőn fölemelte a duci ujját, ami neki volt, ellenben K. Árpádnak meg nem, és a képibe sziszegte az ítéletet, amit még pártmunkások szövegeztek neki, és fölolvasta: – „Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy!” – Keményen koppantak a szavak, és Böjte Csaba elpárolgott, de csak azért, hogy Káslerré váljon.

Tisztesség ne essék szólván, az ájer csöppet sem változott, az ő szájából is böjti szelek fuvoláztak a tízparancsolatról, hogy az maga a tökély, az alfa meg az omega. Majd kijelentette, hogy K. Árpádnak iskolapadba kell ülnie, ahol megtanítják arra, hogyan állítsa meg a népességfogyást. – De hát, tudok toszni. – Hisztizett K. Árpád, de semmire sem ment vele. – Azt te csak úgy hiszed barátom – mondta ez a Kásler -, majd a Párt megtanít. – Ennyit tett hozzá még, de az utolsó szó alig is hallatszott, ellenben ott lebegett örökre a levegőben.

– A kurva életbe. – Így sóhajtott fel K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás, és megint megvakarta volna az orrát, de hát, nem tudta szegény. Körülnézett az elcseszett életén, hogy akkor miként tovább, így kéz és láb nélkül, ami nem mutatkozott egyszerű feladatnak. Főleg mert a légy, észrevéve, hogy áldozata teljesen kiszolgáltatott, az orra végiben illegette magát, sőt, a lábait dörzsölgette egymáshoz, így cukkolta a szerencsétlent, aki ettől – más fegyvere nem lévén – akkorát ordított, hogy leszakadt a plafon. Erre ébredt fel izzadságtól csatakosan és kábán, hálát adva Istennek, hogy ez csak álom volt. Sóhajtott, meg akarta törölni a homlokát, de nem volt se keze, se lába ennek a szegény K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkásnak.