Pöttyös seggünk lengeti a szél

“Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg, Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak.” – Ezt a csudálatos, dagályos baromságot Prohászka Ottokár, a nagy zsidózabáló – ki más – mondta, míg azonban most meg Kásler miniszter ezt idézve kérelmezi a főnénit, hogy hadd állíthasson monumentális Attila-emlékművet, és kész is vagyunk teljesen. Főleg akkor, ha azt is tudjuk, hogy mindez a magyarságkutatással kapcsolatos, és az előterjesztés, amelyet a főnéninek benyújtanak, más cukiságokat is tartalmaz, és kurva sok pénzt kér, amit biztosan megkap majd.

Hülyeségre mindig telik, illetve arra telik csak igazán. A főnéni is megkapta a kisvasútját, az meg a mi saját bejáratú tragédiánk, ha olyan ember felel a kórházi fertőzésekért – amelybe egy kisvárosnyi magyar pusztul bele egyébként -, akinek meg az okkultizmus az agymacskája kereszténységgel elegyest, ami sajátos mix, de ez van. Kíváncsi lennék azért, a kereszténységet ápolgató, óvó és védő államtitkárság mit szól egy olyan ember feléledő kultuszához, aki az akkor már keresztény Római Birodalomban szakmányban irtotta a híveket, de következetességet azt ne keressünk, itt csak pőre érdekek vannak. (Meg a téboly)

Érdekek és gyarapodások, mert emlékezhetünk a kétséges emlékű Kerényi elvtárs felsóhajtására, amikor elkezdett pitypangokkal foglalkozni, miszerint “Most mi jövünk.” És jönnek is, mert ahogyan látom, a friss és ropogós Magyarságkutató Intézet munkatársai közt olyan kiválóságok vannak, mint a Kőszegen a Szálasi-kultuszba belebukó szegény, idióta Bakay Kornél, vagy a Für Lajos alatt államtitkárként bocskaiban bokát csattogtató Raffay Ernő (akik “a poroszos iskola professzorai”, hát, én beszarok), ilyenek. Mindjárt érti az ember Prohászkát, mint szellemi iránytűt, Attilát viszont még akkor sem.

Bár talán mégis. Az ilyen sérülteknek van valami kisebbrendűségi érzésük, ebből fakadó késztetésük, hogy a múltban keressék a jelen nagyságának indoklását, s mint láttuk, a végtelenségig is képesek elmenni. Matolcsy a japáni pöttyös seggünkről ábrándozott, Kásler Attilázik, ezzel az ütemmel tényleg eljutunk a Szíriuszig is, űrhajózási muftink már van hozzá. Továbbá és megfordítva a keresztény-pogány dichotómiát, az is belátható, hogy a szittyák mindig is egyszerre voltak büszkék pogány őseinkre, és az őket felnégyelő keresztyénekre, a magyarsággal azonban még így is bajok vannak attilailag.

“Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen.” – Így panaszkodott József Attila, és ez csak azért ugrott be, hogy milyen viszonyban van, illetve volt a magyar szántővető a magyarsággal és Attilával magával. Ez az egész csak úri és degenerált huncutság, és főként lenyúlás. Az egész hóbelevancra évi másfél milliárdot kérnek, meg most még négy és felet két új múzeum létrehozásához, illetve panaszkodnak, hogy nincs méltó központjuk/székházuk, ahol a “magyar önazonosságot” erősíthetik. De lesz majd az is Isten és a Párt segedelmével. Ám, hogy merre keresik a gyökerüket, az is delikát.

Nem csak a párhuzam miatt, de annyira adja magát: a nácik is a ködös pogány múltjukban lelték meg az önazonosságukat. Aztán Himmler is addig nyafogott, miszerint nincs egy méltó székházuk, hogy megkapta Wewelsburgot, a Világ Közepét. A többi már történelem, míg ellenben ez a miénk meg most kezdődik el. Visszaemlékezve még egyszer a néhai Kerényi elvtársra, tényleg ők jönnek, de még hogyan. Mostanában mind gyakrabban jut eszembe – és idézem is – Ursula mondatát a Száz év magányból, amikor az ura az okkultizmusba merült el szügyig, miszerint: “Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak.”

Ezt tanácsolhatnánk mi is Kásler miniszternek, de ez olyan nyafka dolog. Úgy kellene mondanunk, húzzon el a hülyeségeivel a jó francba. Sajnálatos módon azonban az ilyen utakról nem mi döntünk, hanem a legalább annyira terhelt főnöke meg a hasonszőrű degeneráltak. Az embernek itt már egyéb dolga nem akad, mint a viccbéli asszony sóhajtása akkor, amikor részegen tér haza az ura, miszerint már csak ez hiányzott. Mi is így vagyunk ezzel. Már csak egy bazi nagy Attila szobor hibádzik a boldogsághoz, de akkora, hogy a fejében forgó étterem legyen, ahol velős pacalt szervíroz Németh Szilárd. Akkor lesz készen a nagy mű, igen.

Csúnya dolog

Kásler minisztertől tegnap óta azt is tudjuk, hogy a Tízparancsolat a szorulás gyógyítása mellett a jogállam fundamentuma is. Látjuk, hogyan működik ez Neriában, hogy jobb se kell, a hitre alapozott korrupciónak párja nincs, a magyarok pedig mindjárt örökéletűek lesznek. Kásler miniszterben a tébolynak egy egész különös szintje lakozik, hogy Orbán rátalált, aki ezt az emberminiszteres hivatalt Balog páter után betöltheti, mutatja kies országunk kitaposott útját a pokolba bele.

Mivelhogy Kásler miniszter egy óvoda alapkőletételénél (ez is), nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv, s ezzel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság kiadott egy közleményt, miszerint az a kormány, amelynek Kásler miniszter is tagja, hazudik. Ez a klafaság. A valaha volt orvos így került bele a történetbe, így járt, mondhatni, fölhívhatnánk a figyelmét arra tehát, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.

Mert Pártunk, kormányunk és a Fidesz összes tagja azt visította egy nappal előtte, hogy az Európai Bizottság megtámadta a mi istentől ihletett babaváró programunkat. Így sugallja a Fidesz a bávatagoknak, hogy Európa és annak minden diabolója most már arra bazírozik, hogy a magyarnak nemhogy rossz legyen, migránsok rabszolgájává váljon, hanem még ki is pusztuljon a nemzet, hogy legyen föld az ebolás, nagyfarkú négereknek betelepülni.

Úgy visítanak a babavárásuk miatt, mint valami fába szorult féreg. Így az Európai Bizottság kénytelen volt kiadni egy közleményt, miszerint éppen a magyar hatóságok kezdeményeztek egyeztetést erről, ők viszont még neki sem láttak foglalkozni vele. A paraszti ész járása szerint, ha nem vették napirendre, meg sem támadhatták. Ilyen apróságok viszont a hergelésre szakosodott – máshoz sem értő – kormányzatot nem érdekelnek egyáltalán, fújják a trombitát meg verik a tamtamot.

“Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!” – Ez Kásler Tízparancsolatának egyik passzusa, ami tiltás magában foglalja azt is, hogy ne hazudj. Ha Kásler szerint a Tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv, fölhívnánk a figyelmet arra, hogy törölje ki vele az arschát, mert ezek nemhogy az Istentől eredeztetettet, hanem azt sem tartják be, amit két órával azelőtt ők maguk szavaztak meg. Itt eszméknek, törvényeknek sansza sincs, itt anyagi és erkölcsi szabadrablás van. Morális és kognitív nihil.

Hosszan lehetne sorolni persze, miben hazudnak, illetve, egyszerűbb volna annak elsorolása, miben nem. És nem is ezért gondolkodtam én el ezen az egészen, mert újdonság ebben nincs, érdekesség se nagyon. Viszont az állhatatosság, ami megmutatkozott a babavárós visításban, és a valóság dafke pofán köpése az egy kicsit nóvum azért, mert nézzük ezek után órára és percre is lebontva az események láncolatát. Legyünk Sherlockok pepita kalapban.

Az MTI – bizonyára vért hugyozva – erőt vett magán, és 10.18-kor kiadta az Európai Bizottság közleményét, hogy kormányunk hazudik. Egy bizonyos Dunai Mónika (hogy ez ki a rosseb) fideszes képviselő 13.06-kor még mindig a babavárójukat siratta az Uniótól. Ez a Dunai Mónika vagy nem a XXI. században él, hogy nem jutott el hozzá a cáfolat, vagy pediglen elvetemült némber, aki a nyilvánvalóságok ellenére is kitartóan hazudik, mondja bele a képünkbe.

Az aljasságnak ez már a minősített foka, és ilyenkor ábrándozik el az ember Kásler miniszter jogalkotó Tízparancsolatán, és vannak különös felgondolásai. De, hogy érdekesebbet is mutassak, Nagy Feró, aki mostanában látványosan lóg ki Orbán seggéből, abban az időben, amikor még a nemzet csótányaként határozta meg magát, kappanhangján ilyeneket üvöltözött, mint emlékezhetünk: “Mert aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni: csúnya dolog!”

Most mit lehet erre mondani? Semmit se lehet, a csótánynak igaza van, csupán arra volnék kíváncsi, hogy ő, meg a többi hozzá hasonló eszement hogyan dolgozza fel magában, amikor csorog a képén a csula, egyenesen Orbán Viktor szotyis szájából eredően. Tartok tőle, hogy idvezült mosollyal nyalogatják, és repetát kérnek a gyönyörökből. Ha szabadna megjegyeznem, ebbe fogunk beledögleni, meg a kórházi szepszisbe úgy tízparancsolatilag.

Ami nincs, az nem van

A romantikus nevű ÁEEK, úgymint Állami Egészségellátó Központ, mostantól úgy látja el az egészséget, hogy a kórházaiban nem lehet nyakló nélkül fotózgatni, nehogy az imperialisták ellessék a titkokat. Ilyen hétpecsétesek lehetnek a rothadó falak, az azokon vonatozó kedves vezető, a földön alvó szülők, esetleg a natúr, szárazkenyér-póréhagyma vacsora kombó, mert ezek elárulnák, mi a rosseb az, amitől kies hazánk jobban teljesít. Hogy az egész nyüves világ zokogva kéri a receptet, ámde mi nem adjuk.

Az ÁEEK-nak van egy főnöke, és neki is, meg neki is. A tornasorban így jutunk el először Kásler miniszterhez, a retkes körmeihez meg a tízparancsolathoz, egy fokkal feljebb pedig Orbán Viktor Mihályhoz, akinek már az úristen sem, csak Putyin atyuska parancsol. Vélhetnénk ezek után, hogy az ex KGB-s a szovjet idők reflexeit ültette át a mába mint legfőbb hadúr, amikor a laktanyák fotografálását tiltották oly nagyon, de nem. A cél az, hogy Orbán Viktor Mihály feltétlen hívei ki ne ábránduljanak, ne lássák, hogy kórházainkba megdögleni járnak a népek.

Az ilyentől elillan a varázs. Jobb, hanem tudnak róla, ha pedig a saját szemükkel látják, már cseszhetik, élve ki nem jutnak, hogy hírt vigyenek róla, és minden mocsok zavartalanul foroghat tovább. Ez a tiltás egyébként nem diktatórikus intézkedés, hanem filozófiai aktus. És nem a kisgyerek ősi éthosza, hogyha befogom a szemem, akkor engemet sem látnak, sokkal inkább – mert Németh Szilárd óta görög-római kultúránk van nekünk – az ógörög matematika azon ellentmondása, hogy nagyszerűsége ellenére nem ismerte a nullát, mint számot, a negatív számot pedig el sem tudta képzelni.

Ők azzal dolgoztak, ami kézzel fogható volt. Például – mondjuk – Eratoszthenész Pentatlosz is csak a narancsokkal illusztrálhatta a dolgokat, mert a nulla narancs nem létezett, nem volt. Kis hiányosság, a demokráciájuk azonban működött, míg nálunk az ilyen dolgok erősen akadoznak, mert nem lehet minden teljesen tökéletes. Továbbá az ÁEEK vezetője, az ő főnöke és még az ő főnöke is, tehát Orbán Viktor Mihály tudhatná, hogy ez itt a XXI. század, s ha valami nem fogható meg fénykép formájában, mert betiltja, az attól még van. Omladozó falak, szegénység, homlesszek és a betegek kiomló belei úgyszintén.

Mert Orbán Viktor Mihály – és visszafelé az alhülyék rengetegében – a retkes körmű Kásler, az ÁEEK titokzatos vezetője és az összes aláírásgyűjtő is tudhatná, hogy már a maják is ismerték a nullát és kagylóval ábrázolták, Európába pedig a negatív számokkal együtt az indiai Brahmagupta munkásságán keresztül jutott el. Ő már a VII. században, Bráhmaszphutasziddhánta című művében szisztematikusan használja a nullát, sőt, kísérletet tesz a negatív számokkal való számolásra is. Erre szóbeli példát is mutat, amikor így illusztrál: “A semmiből előjövő adósság hitellé válik, a semmiből előjövő hitel adóssággá”.

Mindez arra int minket, hogy Paks2-t és a Belgrádi vasútálmot is ki kell fizetni, ez is van, csakúgy, mint a kórházak rothadó falai. Mindkettőbe nemcsak mi, hanem unokáink is bele fognak dögölni, ha titkos, ha nem, ha van fénykép róla, ha nincs. Ezzel csupán a dolgok levését illusztráltam, mert olyan máma már nem kivitelezhető, hogy ami nincs, mert nem akarom, az nem van, a hülyeség nem szublimálódik ugyanis, hanem megüli az országot és a lelkeket. Ahogyan az aljasság is, ezt el ne feledjük, mert például megvizsgálhatjuk a kedves vezető KISZ titkáros szocializálódását, s azt, hogyan tanulta Kádártól a fényképezés tiltását.

Az én bájos városomban, amikor a tokás-potrohos még ifjú kommunista korszakát élte, volt egy bazi nagy szovjet laktanya csurig Koljákkal. Annak a környékén sem lehetett fényképezni, hogy az imperialisták ne tudják meg, hová kell dobni az atombombát. Tele volt ilyen tiltó táblákkal a környék. És arra is emlékszem, hogy amikor Orbán Viktor Mihály nagy pofával hazazavarta a ruszkikat, a mi Koljáink már rég elpöfögtek, és nem hagytak maguk után mást, mint olajtól iszamos talajt, rothadó falakat és a tiltó táblákat, mint amilyenek ma kórházaink. Ilyen ganyé volt már akkor is a mai köpcös, hogy a semmit küldte el a francba. Ma pedig úgy hiszi, ha valamit nem lát a világ, az nincsen is.

És mégis van. Brahmagupta óta tudjuk már.

Megszentségtelenítéseiteket

Íme, drágáim, a végső határig toldalékolt szó, a világűr pereme, amely az után kiált, hogy beható morfológiai vizsgálatokat végezzünk rajta. Viszont ez itt nem leíró magyar nyelvtan stúdium, hanem káromkodás. Átkozódás mondhatni, illedelmes külsőt adva a burjánzó indulatoknak, így előzve meg az elfojtások miatt óhatatlanul fenyegető gyomorfekélyt. És persze nem l’art pour l’art került ide, holmi bohókás játékok miatt, hanem, mert Polt legfőbb, leghatalmasabb és leglegleg ügyész kurválkodott a szentségekkel, hogy a végén ez lett belőle.

“Az igazságügy szentség, az igazságügy épületei pedig szentélyei az igazságszolgáltatásnak.” – Ezt mondta a leglegleg valami épületet avatva, és ez a kijelentés több okból is – éppen ő és éppen ezt, ugyanmá – arra predesztinálja az embert, ha hallja, olvassa, a testével éli át mintegy az igét, hogy elmélázzon a világ ostobaságán és a leglegleg aljasságán egyként. Mert tudjuk ugyan, hogy Neriában szezonja van a vallásos buzgalomnak meg révületnek, és minden fideszember seggéből is az áhitat szivárog, éppen ezért azonban csínján kellene bánni a szentségekkel, mert kiderülhet, fingjuk sincs a dolgok velejéről, vagy pedig, ami rosszabb, hazudják a transzcendenshez való vonzódásukat.

Így lehet. Most azon nagyvonalúan nem túllépve – mert evidenciákkal nem bíbelődünk -, viszont egy halvány mosollyal hegyeset pökve, s nyugtázva a képtelenséget mégis, hogy az igazságügy szentség, akkor rögzítsük azt is, hogy a leglegleg munkálkodása pedig a szentség megszentségtelenítése. Lásd Tiborcz vagy épp Czeglédy, meg az összes többi aljasság. Ha már belesétál a saját csapdájába Polt leglegleg, akkor sétáljon bele teljesen, s álljon előttünk mint hitszegő. Holott csak szaralak, amit most azzal festett színesebbre, hogy igyekezett szakralizálni a szakmáját, holott az csak – az ő előadásában – hatalomtechnikai segédeszköz, más néven a diktatúra redves mankója.

Ne nézzük már egymást hülyének, a krumplileves legyen krumplileves, a jog jog, az igazság meg igazság, s nem holmi spirituális katyvasz. Ha én keresztény egyház lennék, akkor halkan arra inteném Polt leglegleget, hogy a szentségekkel ne szarakodjon, mert a kánon szerint hét van azokból csupán, mint az ismeretes, éspedig a keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat, betegek kenete, egyházi rend és a házasság. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a kereszténynek hazudott ország zöme még ezt sem tudja, mért lenne akkor kivétel Polt leglegleg. De, ha egyház lennék, valagba rúgnám ezért, mert látnám, hogy olyan szinten állnak itt a szentségek, mint amikor Svejk celebrált tábori misét.

Azon röhögött az ember, igaz, Polton is. “… Tényleg, csak ez a tábori oltár hiányzik – mondta búsan a tábori lelkész -, különben a gyakorlótéren már minden elő van készítve. Az asztalosok már a pódiumot is megcsinálták. Monstranciát kölcsönbe kapunk Břevnovból. Kehely pedig… az nekem van egy sajátom, de hogy hol a fenébe lehet…” – így vélekedett Otto Katz, a részeges tábori lelkész, amiből kitetszik, szentély abból lesz, amiből csak akarjuk, például bíróságból, ügyészségből, de az olyan is. Látjuk, hogyan profánítja el Polt leglegleg aljas indokból a szentségeket és szentélyeket, csak nem tud róla. Viszont ez nem mentség a szent inkvizíció előtt, kicsire ezek azonban nem adnak.

Még Kásler miniszternél lehet némi komolyságot fellelni a vallásos buzgalomban, ő egyenest egy XIX. századi tabernákulumot tart a nappalijában, így költözteti Istent albérletbe magához, és egész jól elvannak. Orbánnak viszont a futball a szentség, a stadion a szentély, Áder a pecázás, horgásztó kombóval dolgozik, míg Németh Szilárd istene a velőspacal, és a bogrács az ő tábori oltára a’la Svejk. Ezzel a kis színes összeállítással mutattam meg kereszténydemokráciánk hitbéli fundamentumát, azzal a toldással, hogy mindeme aprószentségek mellett az egészet a mi urunk a pénz dogmája tarja egyben. Ha egy Istent kell megneveznünk, akkor az se nem Jézus, se nem Allah, Buddha meg pláne nem, hanem a Mammon.

S miután ekképp megláttuk és rögzítettük kies hazánk elkurvulását, trónusára emeltük a legfőbb mindenhatót, ezért köszönettel tartozunk Ady Bandinak: “..Ha elfutnak a gyér aranyak, Fölséges, nagy, úri Magunkból, Istenem, be kevés marad…”, lazuljunk el levezetésképp ezzel a megszentségtelenítéseiteket szóval, ami eszembe jutott a trutymóról. Csodáljuk meg rajta morfológiailag az igekötő tapadását, a szótő szentségét, a képzők bokrait, az árválkodó jelet és a szótestet lezáró pöckös ragot. Jut eszembe drágáim, és tényleg csak a móka kedvéért, boldogult úrfikoromban, amikor nem volt elég a tanáromnak a “Mai magyar nyelv” (Bencédy, Fábián, Rácz, Velcsovné) tankönyv sem, és saját kútfőből egy ötven oldalas tanulmányt is kaptunk, mintegy cáfolva annak egy állítását.

Ha van még halvány emlékünk, akkor az iskolában azzal szórakoztattak minket, hogy például a “házam” szóban az “m” a birtokos személyrag. Rémlik, ugye. Nos, a saját bejáratú tanulmány azzal érvelt, hogy a magyar nyelvben a toldalékok sorrendje képző, jel, rag – kivétel nincs -, s ha megvizsgáljuk, a “házam”- hoz még odatehetjük a tárgyragot “házamat”, ugye, s mivel a rag mindig lezárja a szó hangtestét, ezért a tárgyrag előtti “m” nem lehet birtokos személyrag, csakis birtokos személyjel. Erről született ötven oldalas tanulmány, és ez engemet annak idején módfelett idegesített. Most viszont már, hogy izmaim lazulnak és a fülem is lekonyul, fölfedezem benne azt a rendet, amit Sheldon a vonatokban. És ez megnyugtató a lenyugvó nap fényinél. Ez a sok minden is eszembe jutott Polt hülye-aljasságáról, vigaggyunk hát együtt.

Kásler és a kisdedek

Kásler miniszterelvtárs valami ismeretlen okból óvodába ment. Kampány sincs – bár mikor nincs -, pöttyös labdát sem vitt, sem plüssnyunyót. Tán maga sem tudja, hogyan került oda, mert az egyik képen, amit az MTI kiadott a jeles eseményről, mintha az egyik táncikáló kislány fenekét stírölné. Ez a galádabb forgatókönyv. Ha és azonban nem friss húsról ábrándozik, akkor viszont a semmibe réved, vagy a végtelenbe, Isten arcát keresi a gyermek hátsójában, aki ott ring neki.

Ez eléggé gyomorforgató, bicskanyitogató és hányásízű nekem, hogy táncolni kell a bácsi örömére és tiszteletére, persze még mindig jobb, mint jeges aszfaltra térdelni, mint Csepregen. Viszont van annak valami visszataszító bája, amikor a hatalom gyermekeket bámul, simogatja a fejüket, virágot kap tőlük és az ölébe ülteti őket. Ezek ilyen fokmérők az illiberalizmusban és keresztény-demokráciában, hogy hol tartanak az elátkozott úton éppen, melyik kilométerkövénél a gyalázatnak.

Ha én szülő lennék egyébként, akkor letépném az óvónéni fejét, hogy a saját kölke farkával veregesse azt a kurva csalánt, bár lehet, nem volt választása, és nem kiálthatott pedofilt. A tánc azonban azt is mutathatja, hogy helyeselte ezt az egészet, mint a tavaszon is a kollégája, akit a kedves vezető lepett meg látogatásával. Neki egyébként – mármint egyetlenünknek – gyorskölcsönt kellett fölvennie, hogy kifizethesse az ezért kapott büntetést, és ma is nyögi a részleteket.

Patyi András azonban, aki térden csúszva kért bocsánatot Orbántól, mert törvényesen járt el vele szemben, azóta fölfelé bukott más érdemek miatt. Innen nézvést egyértelmű, kiknek és mért jó egy-egy ilyen pörformansz, a gyerekek meg le vannak szarva, ők a bokréta a hatalom kalapján csupán. Rájuk mutogatva a legkülönfélébb aljasságokat lehet elkövetni, lopni, ölni és rabolni, valamint a jövőre hivatkozva elcseszni a gyerekkorukat is, és tán épp ezen ábrándozott a miniszterelvtárs. Vagy pediglen nem.

Mert még mindig nem tudjuk, mi a redves kutyatökéért ment oda Kásler miniszterelvtárs. Ugyanis, miután táncoltak neki, ő pedig üveges szemekkel ábrándozott, sajtótájékoztatót is tartott, amelyen tudatta a kicsikkel a tutit, miszerint „az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme”. Ennek sincs túl sok értelme, csak annyi, hogy a gyerekek ne tudjanak aludni ebéd után, valamint, hogy kiderüljön, ez sem tud magyarul.

Ellenben ezen a ponton elkövette ő is a törvénysértést. Ez ugyanis úgy rendelkezik, hogy nem szabad köznevelési intézményekben semmiféle politikai rendezvényt tartani, amikor ott vannak a gyerekek. Az óvoda, mint nevelési intézmény állapotjáról való sajtótájékoztatós ábrándozás az én olvasatomban politika, ekképp ebben a formájában büntetendő. De ismerve a NER és az általa hozott törvények egészen egyedi viszonyát, ez eszembe sem jutott. Csak egy elsuhanó foszlány volt, kósza ábránd csupán.

Helyébe pedig ez nyomakodott: Jézus megáldja a gyermekeket (Mt 19,13-15; Lk 18,15-17) – Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

Helyben vagyunk. Más fordításban kisdedekről beszél a könyv, így itt nem más történt, mint Káslerhoz engedték a kisdedeket, hogy ő elvarázsolja őket. Mert körülnézett az óvodában, mint “kifejlődött elemben”, hogy hol lehetne monyákolva rontani rajta, és ezen a ponton találta meg. Az orvosok kezet mosnak és tízparancsolatot hajkurásznak, a gyerekek táncikálnak babos szoknyácskában, ahelyett, hogy a homokozóban hemperegnének. Így lesz kerek a NER-világ.

Én már sokféle és nagyon változatos átkot szórtam a csürhére, hogy ki is fogyok belőlük. Be is mutattam mindenféle aljasságukat, de ezen a ponton, amikor kiskölkeket arra kényszerítenek, hogy lökött bácsik előtt illegessék magukat, J. A-t veszem elő, hogy illően sirathassuk magunkat és elcseszett hazánkat: “…És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó…”

Valahogyan ilyen állapotba kerültem máma, és még esik is.

Beismerő vallomás

A NER ormain haligalizó elvtársak kénytelenek voltak belátni, hogy észben kissé gyöngék. Sőt, hogy megaláztatásuk teljes legyen, ezzel a bizonyítvánnyal az EU-hoz fordultak, hogy korrepetálná őket, mert képtelenek megbirkózni olyan kihívásokkal, mint az egészségügy irányításának és megszervezésének rejtelmei és titkai. Lám, lám: hová vezet a kontraszelekció, hová visz az útja, amikor olyan emberre bízzuk az ilyesmit, aki a tízparancsolattal óhajt gyógyítani, és a kézmosástól várja az örök életet. Csak rájön a marhája, hogy ez így nem fog menni.

Egészen pontosan arról van szó, hogy Vytenis Andriukatis, az Unio egészségügyi biztosa elárulta, pártunk-kormányunk hozzájuk fordult szakmai tanácsért, hogy segítenének rendbe szedni azt a szarhalmot, amit egészségügy címen összehoztak. Csak én vagyok ilyen mosdatlan szájú indulatos, Andriukatis bácsi úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság Strukturálisreform-támogató Szolgálata technikai támogatást nyújt a magyar egészségügyi rendszer átalakításában, különös tekintettel az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-ellátás minőségének javításában.

Még mielőtt erről hosszabban ábrándoznánk, azt is tegyük ide, hogy az Eurostat legfrissebb számai pontosan mutatják, milyen keveset költ pártunk-kormányunk egészségügyre. Hogy szavazópolgáronként csupáncsak 853 (nyolcszázötvenhárom) ajrót, ami fing, még a csehek is – harmadával -, a szlovákok is – negyedével – többet, csak, hogy lássuk, hol van a helyünk a V4-ekben, ha nem a pofázásról van szó. Ezen a ponton merengő lélekkel emlékezzünk meg a mexikói templomokról, és mindenki tegye hozzá a listához, ami a szívének e szempontból leginkább kedves. Kurva hosszú lesz a vádirat.

Ezen túllépve még: mint tapasztalhatjuk, fénylő, köpcös csillagunk azzal eteti a hülyéit, hogy világszínvonalú az egészségügy, s mindeközben azokhoz fordul tanácsért, akiket szintén a hülyéinek mindenféle sátánnak föst le. Nos, ehhez is kell egyfajta aljas lélekállapot, ha már, de nincs ezen semmi látnivaló tessenek oszolni. Kérdések adódnak azonban a segélykiáltással kapcsolatban, mi lesz, ha az Uniótól beérkező tanácsok nem lesznek NER-kompatibilisek, mert lássuk be, erre minden esély megvan. Kies hazák ugyanis elkeletiesült, türk játékokra jár meg bűnözőket csempész, valamint üldözi a gondolatot.

Ilyen közegben érkezhet akármilyen klafa tanács, ember nincs, aki végrehajtsa, tovább vigye. A gond ugyanis nem az egészségügyre terjed ki csupán, hanem az oktatásra, a gazdaságra, egyebekre, ezekhez mind-mind tanácsot kellene kérni, hogy mit is csináljanak vele. S ha ezeket megkapták, és a dolgokat a fejéről a talpára állították, hogy életképes legyen az ország, akkor azt is beismernék egyszersmind, hogy a rendszer a baj, azt kell lecserélni. Ilyen azonban megtörténni nem fog, következésképp bármi tanács ellenére az egészségügyet önmagában rendbe tenni nem lehet, mert az is a NER szerves része, s mint ilyen, fertőző és rohadt.

Mert az sem teljesen világos ebben a képletben, hogy Andriukatis úrnak azt a tudomására hozták-e, hogy az orvosokat, ápolókat elüldözték, hogy düledeznek az épületek, osztályok zárnak be, alapvető gépek hiányoznak, ilyenek, akárha valami afrikai faluban. Mert ezek orvoslása nélkül adhat az Unió bármilyen csodás tanácsot, változni semmi sem fog. Annyi történt csupán tehát, hogy megtörtént a beismerő vallomás: egyrészt, hogy az egészségügy szar, másrészt, hogy képtelenek vele bármit is kezdeni. Örömre azonban egyáltalán nincs ok, mert, mint utalgattam rá, változni semmi nem fog – objektív okok miatt -, csak a rendszerrel együtt esetleg. És valljuk be, erre kevés az esély.

Kicsi bolt, kicsi színház, kicsi ember

Bezár Győrben a Menház Színpad, mert erre nem jár majd a TAO, csak a meccsre. Sok ilyen hír van mostanában reggel, délben meg este, azért példálózok ezzel épp, mert ez a legfrissebb, a tegnapi. Oda lesz évi százhúsz előadás, elúszik ötven színész itteni munkája és tízezer néző szórakozása. Huszonötmillió forint hiánya okozza majd mindezt, és élvhajhász dolog azt mondani most, hogy ennyit Mészáros stróman fél nap alatt megkeres, de legyünk máma akkor ilyen olcsójánosok.

Megy gajra az ország, elveszik belőle az, ami miatt lakni lehetne benne. A kisboltok már lehúzták a rolót a vasárnapi boltzár miatt, most a kis színházak zárják be a kaput. Aztán később a kicsi emberek is, akik majd évi ötven napnyit túlórázhatnak, mert a NER nem akar törvényi gátja lenni a munkába való beledöglésnek. Fizetni, azt ráér a munkaadó, amikor a panelproli már belerokkant az örömökbe és el is temették. Bözsit se kaphat, csak olyan utalványt, amellyel futballt lehet bámulni.

Érdemes lesz, ezek a labdarúgók félmilliárd pénzig alig fognak adózni, amitől javul a légstpojuk meg a felhőfejesük, a fülükön pörgetik a labdát és két tüdejük nő. Vannak fontossági sorrendek az életben. J. A. szerint “ehess, ihass, ölelhess, alhass”, O. V. meglátásában: dolgozhass, meccsre járhass. Neki több nincs a ládafiában. Faék szegény, és így kultúrharcol, mert a győri színház is ennek az áldozata végül is. A TAO pénzekből ki tudja, milyen ellenőrizetlen előadásokkal mételyezik a szavazópolgárt, beszántani tehát, sóval meghinteni. Ilyen egyszerű ez.

Mindeközben a nemzet onkológusa, tehát Kásler fősámán Belgrádban tárgyalt a kollégájával, ahol megállapodtak, hogy a gyarmatosítás jegyében Neria növeli kulturális jelenlétét nemcsak a Vajdaságban, hanem Szerbia délebbi részein is. Például színházakkal. Most mutassak rá, emeljem ki, húzzam alá, szögezzem le, mint a tudósítások, hogy mit gondolok erről? Inkább nem. Csak jusson eszünkbe a győri színház, meg a többi is, természetesen, amelyek mennek a levesbe vagy a lecsóba, gusztus szerint, Szerbia déli részei egyébként Macedóniával határosak. Ez csak úgy eszembe jutott.

Hogy jobb lett volna, ha ez a Kásler maradt volna inkább a sugárterápiánál, az is mutatja, belgrádi látogatása során gyermeki lélekkel örült annak, hogy megjelent egy szerb-magyar középszótár. Mint kifejtette, ettől majd több szerb könyv magyar fordítása jelenhet meg, én pedig hozzáteszem, bizonyára és csakis. Majd bánatos szívvel gondolok arra, Kásler ezt megbeszélhetné Csuka Zoltánnal, aki fordította a Híd a Drinán-t Ivo Andrictól, hogy neki milyen jól jött volna neki egy ilyen középszótár. Bár abban a regényben is sok a multikulti, ez az onkológus biztosan ezért nem emlékszik rá.

Érdekes dolog ez a műfordítás egyébként. Volt egy köztársasági elnökünk valaha, aki ebből élt a börtön után, ez a mostani ez csak pecázik. Igaz, már köztársaság sincsen. De ez csak mellékszál, nem is tudom mért ez ugrott be épp, amikor sokkal beszédesebb, hogy Székács Vera fordította például a Szerelem a kolera idején-t, a Száz év magányt Marquez bácsitól, amivel és akivel Orbán most kurválkodik. A legjobb, és röhögnék rajta, ha nem sírnék éppen, hogy a fordító asszony munkáját a Soros Alapítvány támogatta. Végig gondolva, Orbán Soros nélkül még hülyeségeket sem tudna beszélni.

Ez delikát életérzés, viszont nem sokra megy vele az ember, attól még zavarok nélkül cseszik szét az életét. Mert nézzük csak, miről beszélgettünk máma kisebb kitérőkkel. Színházak zárnak be, mert elszedik a pénzüket, megszívatják a keményen dolgozó kisembert a túlórákkal, a focistáknak mindent lehet, neked viszont semmit sem. Kásler egy bigott, tudatlan, zsinóron rángatott bábu, akinek fingja sincs arról, aminek a főnöke. Orbán viszont, nos, rá már jelzőm nincs, elkoptak az évek alatt, nem is fárasztom magam a kereséssel.

Ellenben, hogy meglegyen a katarzis, iderakom a Száz év magány első fél mondatát, ha már a köpcös annyira szereti, bár fingja sincs róla mégse: “Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt…” – Így kezdi a nagy utazást Marquez bácsi, és most mindenki arra gondol, amire csak akar, és ami momentán jól esik neki. Lehet pajkos is, áthallásos is, énnekem tök mindegy.

Az egyes számú ápolt

Mostanában egyre jobban látszódtak az elhülyülés jelei a vezéren – aki immár az egyes számú ápolt nevet viselte, s joggal -, ami abban mutatkozott meg, hogy általában nem tudta, hol van, embereket kevert össze, és mindig eltévedt az időben. Már hetek óta nem borotválkozott, nem nyiratkozott, szakállas lett, ősz haja a vállát verdeste, és láthatólag úgy érezte, azt hitte, fiatal megint, és erejének teljében készül frissen meghódítani, leigázni a világot. Egyfolytában futballmezeket cibált magára, de mindig felsült, mert mérhetetlen étvágya miatt annyira elhízott, hogy nem mentek rá a dresszek.

Ilyenkor vagy sírdogált, vagy pedig ordítozott, attól függően, milyen napja volt, de egy kis friss kolbász mindig megnyugtatta, valahogyan a fokhagyma illata lelohasztotta az indulatait. Az ápolók ezért úgy döntöttek, egy füzérrel a nyakába akasztanak, sőt, csináltattak neki egy extra méretű, XXXXL-es 2Rule mezt is, ebben láthatóan nagyon otthonosan érezte magát. Akkor volt a legboldogabb, amikor egy kis szotyolát tettek elé, és felvételről labda pufogását, és elnyújtott, a kurva anyád kiáltásokat hallgathatott, ilyenkor azt hitte, meccsen van, és elégedett volt nagyon, böfögött is sokat.

Amúgy kiállhatatlan beteg volt, teljesen szeszélyes, egyszerűen nem lehetett eldönteni, mit akar. Egyik nap például papot óhajtott, gyónni szeretett volna, de, amikor meglátta a plébánost, ráordított, hogy térdre, imához, mit képzel, hol van, ez itt kereszténydemokrácia, tehát tényleg teljes volt a káosz a fejében. Aztán Soros Györggyel akart találkozni, hogy egy kis pénzt kérjen tőle oxfordi utazásra, de az ápolók megmutatták neki az óriásplakátot, amelyet két nappal azelőtt követelt a falára, s amelyen az állt, nehogy már Soros nevessen a végén. Ettől összeomlott, sírdogált, és már a fokhagyma sem használt.

Új taktikaként az egyik ápoló kockás ingben demizsont hozott be a szobába, egy kis házi főzésű kisüstit? – kérdéssel. Kellett neki, így adták be a gyógyszerét, hogy elaludjon végre, mert amúgy meg túlmozgásos volt, jártak a lábai ültében is, az ajkait nyalogatta és billegette a fejét. Nem aludt sokat, sőt, amikor fölébredt, papírt és tollat követelt, hogy beszédet ír, hangosan mondta – a száját nyalogatva -, amit körmölt, elolvasni úgysem lehetett volna. Azt vették ki a szavaiból, hogy Nagy Imrét temeti, az oroszokat zavarja haza, pár sorral alább Paks kettőről motyogott, és Dózsa Lászlóról. Úgy ugrált az időben és az eszmékben, mint egy hibbant szöcske.

Az orvosok megállapították, hogy a személyisége nem is kettőbe szakadt, hanem hétrét vált, meg azt is, hogy ilyet ők még nem láttak, és természetesen fogalmuk sem volt a szükséges és lehetséges gyógymódról. Hidegvizes fürdővel és elektrosokkal bombázták, meséket olvastak neki kőbányákról, épülő stadionokról, képeket vetítettek a múltjából, hogy megtalálják a baj forrását, ahonnan minden elindult. Egyik alkalommal elővettek egy Gyurcsány képet véletlenül, és a hatás elementáris volt. Sikított az ápolt, a sarokba bújt, csak azt hajtogatta, lárifári, miniszterelnök úr, lárifári, miniszterelnök úr, és folytak a könnyei.

A kezébe nyomtak egy pöttyös labdát, csak ezzel lehetett megnyugtatni, bár még sokáig remegve ült a sarokban, és mindent, fokhagymát, kolbászt, szotyolát be kellett vetni, hogy életet leheljenek bele. Akkor nyugodott meg teljesen, amikor azt mondták neki, mindjárt jön a repülője, megyünk meccsre, és ráadásként egy játéktankot is kapott. Ezzel elberregett a sarokban, de el kellett dönteni, mi legyen vele, úgy vélték, így nem mehet emberek közé. Pedig át kellett volna adnia egy stadiont Lajosmizsén, és előadást tartani a “Neked szülünk, nem ellened” konferencián, amelyet a nyugdíjas fiatal demokrata nagymamák szerveztek Schmidt Mária mennybemenetele alkalmából.

Ki kellett találni valamit, és Kásler főorvosápoló azt javasolta, először mossanak kezet, utána pedig végezzenek ördögűzést. Ez abból állt, hogy zümmögték vég nélkül a liberális szót, és felváltva Soros, Sargentini, Gyurcsány meg migráncsos képeket mutogattak neki. Egy perc alatt elájult. – Kár érte, nagyon jó ügynök volt. – jegyezte meg az egyik ápoló, mert nem tudta, hol van. Kásler főorvosápoló adott is neki egy maflást, és tíz miatyánkra ítélte, de ettől a beteg még nem ébredt fel. Akkor tért magához, amikor egy malacperselyt rázogattak a füle mellett. – Soros. – Ez volt az első szava. Ebből látszott, hogy meg ugyan nem gyógyult, de legalább azon a szinten van, mint amikor bekerült a zárt osztályra.

– Mossátok meg a kezét, aztán mehet. Ezeknek így is jó lesz. – Ezt mondta Kásler főorvosápoló. Rendbe tették valahogyan, és most viszik.

Kövér et. harca a történelemmel

Kövér L. házelnök-pedellus elvtárs elégedetlen a történelem tankönyvekkel, a történelemoktatással, s ha benézünk a bajusza mögé, valószínűleg a történelemmel magával is, amit úgy lehetne összegezni kövérileg, hogy mindenki menjen a jó francba, csak ő és a haverjai nem. Ez megalapozott világnézetnek elég karcsú, de házelnök-pedellus elvtársnak ennyire telik, ennyit szedett magára az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete munkatársaként, amikor Kádár ellen harcolt erősen.

Csak onnan hozhatta magával a mérhetetlen bölcsességet, amellyel megállapította, hogy “ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”. Én nem tudom, a nagyságos úrnak milyen konca és kolonca, netán kolompja van a nyakában, engemet is az a rendszer nevelt azzal a hiátussal, hogy nem voltam pártmunkás vele ellentétben. Innen lehet, hogy magam spengleri értelemben szemlélem a világ folyását, míg ő még mindig a szemináriumok szemüvegén keresztül lát, s kancsalul.

A rendszerváltás kudarcterülete házelnök-pedellus elvtárs szerint a történelemoktatás, szerintem pedig ő az, valamint a maffiája, de mondom, másképp látjuk a kajla világot. Viszont a filozófiai mélységeken túl is figyelemre méltó, amiket összedelirál, ha belegondolunk, hogy Hoffmann elvtársnő ténykedése óta permanensen az ő elcseszett pártja határozza meg, mit tanuljon az a gyerek, övék a NAT és övék a tankönyvek, meg a dicsőség. A kolonc az ő koloncuk, a mise az ő miséjük, tehát nem Aczél elvtárs ellen kellene hadakozni még mindig.

Látta ezt a Történelemtanárok Egylete is, és Facebook-posztban röhögték ki házelnök-pedellus elvtársat, rámutatva arra, hogy a történelemtanítást már évek óta a fideszes kormány által elfogadott tantervek és tankönyvek határozzák meg, így ha ez Kövér szerint marxista vagy posztmarxista, az leginkább a Fidesznek köszönhető. Meggondolatlan ez az egylet, és nem lennék a helyükben, még kikapcsolja a mikrofonjukat Kövér elvtárs, vagy kivezetteti őket a teremből és elveszi fél havi bérüket.

De komolyra fordítva a dolgot, a történelemtanárok is lehetnek szempillantás alatt közellenség, filozófusok 2.0, sorosista bagázs, akármi, ha valamelyik hatalmasnak nem tetszik a képük. Aztán mehetnek közmunkásnak vagy hajléktalannak és üldözöttnek, mert ez itt a NER és nem lányregény, s leginkább nem az a hely, ahol lehet önálló véleménye a polgártáraknak. Sőt, a legjobb, ha ilyenje egyáltalán nincsen is neki, ajánlatos kussolni, mert lesújt a vasököl, ugyanis ide jutottunk.

Visszatérve azért ehhez a történelemszemlélethez, ez megér egy hajnali misét. Azt most hagyjuk is, hogy leginkább az átírással foglalatoskodnak, lásd Schmidt nagyasszony ámokfutását, mert ez minden diktatúra kedvenc időtöltése, szóra sem érdemes – dehogynem -. Hanem, hogy mit jelenthet ez a marxista, posztmarxista kitétel, ez érdekes egy dolog. Fölfoghatjuk úgy – bár kizárt, hogy a pedellus így értette, mert nincsen neki ahhoz moslékja -, hogy a történelmet lineárisan szemlélik a népek, mint ami tart valahová és célja van.

Ez a marxista csökevény, ezzel szemben áll a ciklikus fölfogás, amire példa a már emlegetett Spengler az alkonyodó nyugatjával. Eléggé sajnálatos módon azonban a pedellus-házelnök elvtárs nem is erre gondolt, amikor fölböfögte az alábbiakat: “végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk”. Ez az mutatja, hogy vágyálmaiban a száz év előtti félfeudális móka szerepel, mert a jelek szerint ott számukra megállt az idő, és pedellus-házelnök elvtárs össze akar forrni Horthy lovával.

Ebben pedig a germán mondavilág homályossága, ködös történetek, a vérszerződés, fehér ló, a turul, a türkök, Szvatopluk, a szentek legendái játszanak. Összességében lájtosan irredenta és demokrácia ellenes kép az, ami vágyálomként kirajzolódik. Innen nyer értelmet Kásler elvtárs magyarságkutatása, tízparancsolattal gyógyítása, aminek a vége, ha nem vigyázunk, egy jópofa fajelmélet lesz, bár, mondjuk kétlem, hogy ehhez meglenne a szellemi muníció. Így inkább majd kopasz hordák fognak garázdálkodni és magyarságra nevelni. Erre jó esély mutatkozik.

Olyasmi felé haladunk, amit a marxista szakirodalom sötét középkornak nevez. Ez azonban, mint a fentiekből kiderül, hamis világlátás, így csak káprázat lesz, ha lerúgják az ember veséjét, és bebörtönzik a munkáját végző újságírót, de mondhattam volna akármilyen bájos történetet napjaink krónikájából. Ebből is kitetszik, hogy lehet ugyan röhögni, ha pedellus-házelnök elvtárs hülyeségeket beszél, mégis, a többi barom kijelentéseivel – és nem utolsó sorban ténykedésével – együtt ez egy elég kilátástalan egésszé áll össze. Sőt, még a slukker is náluk van, és mondják is, hogy semmi cicó.

Füstbe ment terv

Lázár János beszabadult a porcelánboltba, és meglóbálta a mocsok nagy ormányát, amely most is leng. Most, hogy így látjuk a nagyszerű képet, már semmi nem akadályoz meg abban, hogy elmeséljem – bár úgyis tudod, drága nyájas -, mi vetítette az üvegedényembe Lázárt, mint elefántot. Bár azok a jószágok értelmesebbek, mint vizsgálatunk tárgya és alanya, de még mennyire. Ám mindegy is ez.

Ilyen dohányzásügyi tótumfaktumnak tette meg őt a legfőbb genyó, hogy mért, azt senki se tudja. Tán, hogy ellegyen vele, monyákolgasson, míg zajlik körülötte a szabadrablás és az ország fölégetése. Emberünk azonban hiperaktív, elemi erővel dolgozik az élet megrontásán, és mértéket sem ismer. Fölidézhetjük például intő példaként, hogy akinek nincsen béjemvéje vagy kastélya az erdő alján, az annyit is ér szerinte.

Vagy, midőn vadászott és fácánra ment, akkor nem néhányat vagy egy tucatot tett el láb alól, hanem százszámra feküdtek ott a szárnyasok kiterítve, miközben mindent belepett a vérszag, a gyilkosok pedig a kastélyban, kandalló tüze mellett örültek a nagy diadalnak. Ezt csak azért meséltem el, hogy lefössem, úgy tűnik, hősünk egyáltalán nem ismeri a mértéket, ha valami nincs, akkor neki egyáltalán nincs, ha meg igen, akkor eget rengetően van.

Középút nem létezik a forgatókönyvben. Ilyen habitussal komoly dolgot – kisvasúton kívül akármit – rábízni hazárdjáték. Ezt is csak a legfőbb genyó teheti meg, és meg is teszi, mert mit neki az alattvalók. Ahol egy vajákos, ájtatos és kétes tudatú, sámánságba ojtott szentfazék, valamint trutymós körmű Kásler miniszter lehet, ott minden mindegy. Ehhöz képest Lázár dohányügyi biztossága maga a lottó ötös vagy fizikai Nobel díj.

Viszont ez is hülye, ezen nincs mit szépíteni. Itt, a szemünk előtt abszolválta első megnyilatkozását bagóilag, és rögtön le is szakadt a mennybolt. Aszonta tök komolyan, úgy képzeli az életet, hogy aki 2020. január elseje után született, az egyáltalán ne vehessen már cigit. Ha nagy lesz és okos, akkor se. Így akar Lázár a nem is olyan távoli jövőben füstmentes országot előállítani a kerítések mögött. Ez bírt az eszébe jutni neki.

Tisztelettel megkérem ezen a ponton a bagófüstöt elemi ösztönből gyűlölőket, ne tapsoljanak most hangosan, hogy úgy van, helyes, jól van. Nem azért, mert magam szívesen pöfékelek. Most is például, szól a halk muzsika, balról a kávé, jobbról a cigi, szemben meg a monitor, és senki kutyafaszát nem érdekli, hogy a szobám mélyin én ettől érzem magam komfortosan, és senkit nem zavarok, a szomszéd Józsit se például. Pláne, sőt, nem emiatt lesz mindjárt szmogriadó, ugye.

Mindenki fölhozhatja a maga érvét, hogy kinek mért jó füsttel vagy anélkül, itt most nem erről van szó, hanem az intézés módjáról, hogy ez a Lázár, mint NER mindenható hogyan képzeli el egy probléma megoldását. Tilt és üldöz. Megbélyegez és börtönnel fenyeget minden olyat, ami az ő világképébe nem illik bele. Szezonja van most a hajléktalanok sorsa fölötti sóhajtozásnak, és jogosan. De gondolj csak bele drága nyájas, ők is csak ezt példázzák.

Mert mi történt? Voltaképp betiltották a hajléktalanságot, és üldözik, börtönnel fenyegetik. Így gondolkoznak ezek az élet felől és így oldják meg a problémákat, erőből és csípőből. Lenyomják a delikvens és a társadalom torkán az akaratukat, és ezek vagy kisebb vagy nagyobb tragédiákat okoznak. Így építgetik az egyenvilágot, senki nem hajléktalan, senki nem dohányzik, a nők szülnek, a férfiak meccset néznek, a gyerekek pedig a lövészetet gyakorolják. És a talpaik egymásra lépnek, ezt se feledjük

Így, s emiatt érthető egyébként az is, hogy a liberálistól mért irtóznak annyira. Az színes, gondolkozik, ábrándozik, ilyenek. Sok oldala van neki, amelyeket lehetetlen lecsiszolni egyformára, s az ilyen nem illik a kirakósba. Messzire jutottunk a dohányzás totális tiltásától, de ez a lényege ennek is, bár még Lázár sem tudja. Egyszerűen így működik az agya, amikor jámboran kijelenti – és tán még rosszat sem akar -, hogy ezt azért tehetné meg, mert a dohányzás nem alapvető emberi jog, tehát tiltható.

Ha én pedig most gonosz lennék, azt mondanám: a fácánvadászat sem alapvető emberi jog, meg a lopás sem. De nem vagyok ennyire romlott, ezzel az egésszel csak azon morfondíroztam el, micsoda alakok, s miért akarják nekünk megmondani, hogyan éljünk, s hogy honnan veszik a butaság összes bátorságát ehhez. Egyébként ezt a hülyeséget már estére lehurrogták, a terv füstbe ment stílszerűen, így csak egy kósza gondolat volt és maradt. Ám azt mutatta meg mégis, hogy minden lehet.

Bármi előfordulhat, bármit betilthatnak és mindent előírhatnak, egy feltétellel: a megfelelő személy akarja. Aki a tuggyukki.