A fociakadémia nem lignitbánya

Alig pár nap alatt lett pár ezer tagja a “Virágos rétet akarunk, nem futballakadémiát” elnevezésű Facebook csoportnak, amelynek az a célja, hogy megakadályozza Mészáros Lőrincet abban, hogy Szombathely határában futballakadémiát építsen. Az alakulás pillanatában már dübörögtek a traktorok meg más, hasonló készségek, így maga az aktus történeti szempontból in medias res abszolválódott, ezzel lehetőséget adva arra, hogy úgy mászkáljunk elbeszélésünkben térben és időben előre, vissza, fölfelé meg átlósan, mintha magunk volnánk Proust teájának gőzei, vagy Jose Arcadio Buendia a sufniban az aranycsinálás titkait keresve.

Semmire sem fognak menni a “Virágos rétet akarunk, nem futballakadémiát” mozgalom jámbor és jóakaratú tagjai, hogy a végénél kezdjük lehangolón és szomorún. Mondhatnánk úgy is, hogy cseszhetik a buzgalmukat, lesz fociakadémia, és akkor is lenne, ha fejen állva, bohócruhában trombitálnának, miközben karikát pörgetnek a csülkükön. Akkor is lenne, ha két éve tiltakoznának, és akkor is, ha odakötöznék magukat egy pitypanghoz, testükkel vigyázva a rétet. Mert ez egy olyan világ, amelyben traktorok, dömperek, úthengerek és láncfűrészek járnak-kelnek, tarvágást végeznek szerte az országban a kedves vezető akarata szerint, és apelláta nincs. Nem is lehet.

A második futballista keltető épül már a városban, illetve annak határában egyébként. Az első, az Illés névre hallgató arra szolgált, hogy Szombathely száz éves csapatának, a Haladásnak tenyésszen aranylábúakat. Ez olyannyira sikeres volt, hogy a tizenötmilliárdos stadionnal – mert a polgármester jól viselkedett – felturbózott csapat ki is esett az élvonalból. De ez nem baj, mert a gyerekek mozognak, jó levegőn vannak, a baj az lenne, ha döglenének a nyulak. A mostani tenyészde ez nemzeti lesz kábé hatmilliárd közpénzből, és a rét közepén, mint látjuk. Ha olyan sikeres lesz, mint az Illés-féle, már megérte, de nem temetni jöttünk a magyar láblabdát, hanem Mészáros Lőrincet dicsérni, akárha az Urat.

2019-et írunk most épp, legalábbis egyes szempontok szerint, de ezen az időskálán voltaképp már 2008-ban eldőlt, hogy tizenegy év múlva megjelennek itt a dömperek. Ekkor módosult Szombathely településrendezési terve, amely lehetővé tette az itteni dúlást, és az akkor senkinek sem fájt. Aztán 2015-ben, megállapítva, hogy “nem feltételezhető jelentős környezeti hatás”, áldást kapott a beruházás, de akkor sem szólt senki egy szót sem. Igaz, nem is tudtak róla a mozgalmárok, mert nem az a dolguk, hogy reggeltől estig a városháza faliújságját bújják, és nem is szólt nekik senki, holott erre nézvést voltak kötelezvények. És egyszer csak feldübörögtek a testvéri markológépek, és lett nézés, hogy mi van itt, mi a lószar.

Neria azonban már csak ilyen, és mi tettük ilyenné. A mozgalmárok most gyorsan-gyorsan kiderítették, hogy a rétjükön mindenféle védett növény, lepkék, meg más cuki jószágai a teremtő Istennek hédereznek, igyekeznek védetté nyilvánítani, de gondolhatjuk az eredményt, választ sem kapnak a beadványaikra. Áder János, aki rendszeresen a környezetvédelemről nyüszít, inkább minden szart aláír, amit elétesznek, vagy például Sólyom László különféle gyopárokért való buzgalma pedig a mélységes mély múltnak kútjában van a manussal együtt. Ha már védett rét, ugye. Virágokra hivatkozva, pláne lepkékre, s így szembemenni a szent labdarúgással és Mészárossal egyben reménytelen vállalkozás.

Dúdolhatnánk a rétet óvó embereknek dekadensen, hogy késő minden kisöreg, vagy más bánatos nótákat, mindegy volna az is. Tudomásul kell venni, hogy itt, ebben az országban lepkék, gyopárok, gyíkok és emberek érdeke egy szinten van, és közösen van telibeszarva az összes. Ez a tanulsága a történéseknek, nem több és nem kevesebb, ha lehangoló is. Annyi buzdítást adhatnánk, hogy várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is, de ilyen szellemben piknikezni nem lehet. Viszont mindeközben eszembe jutott, hogy tizenöt évvel ezelőtt a szomszéd községben, Toronyban akartak lignitbányát nyitni, és az viszont nem sikerült. Igaz, nem Mészáros Lőrinc akarta, és az nem is volt annyira fontos, mint a futball. Sőt, Mészárosról abban az időben azt sem tudtuk, hogy a világon van, eszik-e vagy isszák.

Sőt, annyira más volt a világ, hogy annak idején még volt környezetvédelemmel foglalkozó minisztérium is, amely az emberek mellé állt tiltakozásukban. És pláne, ami az igazi unikum a mesében, hogy az egész akkori cirkuszról csináltam egy kábé egy órás dokumentumfilmet, amit a Duna Tv is leadott, és ezzel minden különbséget elmeséltem. Nem azt, hogy máma nem gyártok filmeket, hanem azt, hogy mit adna le a Duna Tv abból, amit én gyártottam. De ez mellékszál, csak kiegészítés annak bemutatásához, hogy világunk mily gyökeresen változott meg fél emberöltő alatt. Hogy eltűntek belőle az emberségnek még a morzsái is. Mert lehet a virágos rétért aggódni, vezérünk megmondta, nix ugribugri, oszt jónapot. Így megy ez mifelénk, a lepkéket meg felejtsük el.

Meg vannak elégedve

Szinte még közhírré sem tette az Állami Számvevőszék, hogy most aztán vizsgálni fogja a Fidesz-t is meg a KDNP-t is mint a rosseb, az erről beszámoló újságokon még meg sem száradt a nyomdafesték, de már végeztek is vele. Tegnapelőtt meséltem az ÁSZ buzgalmáról, mint friss hírről (És játszunk tovább), tegnap már kész is volt minden, és nem dicsekvésből, de az általam megálmodott forgatókönyvvel csakis.

Azt mondta az ÁSZ, hogy “a két párt gazdálkodásának törvényessége biztosított volt, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat”. Nyilván, mi mást is tettek volna, csak az a kérdés, az ÁSZ honnan jött rá erre, tekintve az idő valószínűtlen szűkösségét. Úgy lehetett, hogy azt mondták a pénztárnokoknak: becsszó, hogy oké, ők feleltek, hogy becsszó, és kész is volt. Vagy még ennyi sem. Vagy csak kisnyúl.

Ez engemet viszont, mivelhogy előre tudtam, egyáltalán nem érdekel. Az inkább, hogy a Fidesz-nek 2107-ben másfél milliárdos bevétele volt, ami már egy kisebb gyárüzem zakatoló gőzgépekkel, ilyenek. Azt, hogy ezért a pénzért mit állítanak elő, mindenki maga döntse el, nekem volnának ötleteim az ügyben, viszont, mivel ingatagok a lábaim, semmi kedvem bíróságra szaladgálni velük. Majd ha autóval jönnek és feketével, hajnalban, akkor abba beszállok nagy kegyesen.

Kitetszik azonban, hogy milyen sokba fáj nekünk a saját elnyomásunk. Ez itt közpénz ugyanis, és nem feliratos pólókból meg bögrékből származik, hanem a panelproli zsebéből. Tudjuk, hogy a demokrácia drága dolog, de, hogy a diktatúra is ennyire költséges, arról most gyűjtjük a tapasztalatokat dögivel. Úgy tűnik, nagyon sokba kerül, ezek szerint azonban futja rá, és annyi, amennyit csak akarnak meg nem szégyellnek, és ezek nem ilyen szende lyánykák, mint tudvalévő.

Fidesz-es szempontból azért hasznos ez az illiberális kereszténydemokrácia, rövidebben lószar, mert nincsenek benne semmiféle gátak és korlátok. A felül lévők azt csinálnak, amit csak akarnak, az alul lévők pedig és azonban nemhogy azt mondanák, hogy nem tudnak a régi módon élni, hanem még a másik orcájukat is odatartják. Sőt, miközben sziklák állnak ki a homloklebenyükből, kenyérrel hajigálódnak visszafelé.

Összegyűlik az egész csürhe egyébként a Balatonon most majd. A Mészáros gázos szállodájában futnak össze, egy egész kétszáz szobás szállodát lefoglaltak három napra, amely hosszú idő arra szolgál, hogy a tavaszi ganyéságokra fölkészüljenek, megerősödjenek a hitükben, elhatalmasodjon rajtuk az összetartozás húgymeleg érzése, amit a karámban csordaszellemnek hívnak csak. Az ilyesmire úgy van szükség, mint sivatagi szomjazónak Mészáros ásványvizére például.

Azért is érdekes a helyszín, ez a Mészáros szálloda, mert ebben különösen érnek össze a dolgok. Először megveszi közpénzből, aztán szintén ebből följavítja, hogy méltó legyen a csürhe fogadására, amely aztán odaözönlik és a közpénz milliárdjából bérbe veszi az egészet, három napig zabál meg iszik, és ez a bevétel viszont már teljes egészében és visszavonhatatlanul a Mészárosé. Nem, mintha szüksége lenne rá, csak mégis, miheztartás végett.

Mert, amikor azon tűnődtem-tépelődtem, hogy vajon milyen terméket állít elő a Fidesz, mint Orbán Viktor & Co., akkor ebben meg is kapjuk a választ. És még kék plakátokat meg hülye leveleket is, ezt se feledjük. Valamint szakmányban gyártja az olyan mocskokat, mint a ceglédi önkormányzat Fidesz-es asszonya, aki megszavazta, hogy szaré’-hugyé’ adjanak el egy ingatlant, majd villámgyorsan meg is vette, hogy véletlenül kárba ne vesszen, el ne kallódjon.

Ő is jól demonstrálja kicsiben az országot, azt a nagy egészet végül is, ahogyan rohad szét, válik nem ebek martalékává, hanem ezek tulajdonává minden. Az utolsó szaros pelenka is, miközben az ÁSZ rendben lévőnek találja a dolgokat, a nap pedig vidáman süt a temetéseken. Az Andy Vajnáén is, ami szintén közpénzből zajlik majd, viszont halandó oda be nem teheti a lábát. Így születnek az istenek mifelénk.

JHVH

Mészáros Lőrinc diplomaosztón volt Debrecenben, ahol nem engedték fényképezni az egyik ünneplő embert. Rendőrrel fenyegették, ha csattogtatna, s ő úgy vélte, ezért Mészáros a hibás, hogy az ő bársonyos bőrét zavarná a vaku. Ez az egyik hír tegnapról, a másik ennek a cáfolata, ámde egyik sem autentikus. Sem Mészáros, sem az egyetem nem mondta, hogy az Istenben szerencsés milliárdos inkognitója vagy személyiségi jogai miatt nem lehetett fényképezni. Így minden csak árnykép a falon, ami alkalmas arra, hogy a konvektoros amúgy sem makulátlan renoméját tovább tépázza.

Momentán ott tartunk, hogy vagy így volt, vagy pedig nem. Persze, magunk közt szólván érdekli a rossebet a gázszerelő gyatra képe, hogy óvták-e vagy sem, engemet kizárólag ontológiailag zaklatott fel a dolog, vagy mondhatnám, sub specie aeterniatis, ha Kierkegaard lennék. De nem vagyok az, csak rám kell nézni. Innen vizsgálva viszont a sztori beleillik a rezsim törzs-, és Mészáros egyedfejlődésébe, aki utóbbi nehezen viseli a nyilvánosságot, az előbbi pedig építi Orbán Viktor egyházát, és ágyazza meg a trottyos istenségét. Ahogyan Himmlernek is elment az esze, felhúzta Wewelsburgot, miképpen a mi várunk is gyarapszik.

Benne van egyébként a levegőben, hogy nem lehet csak úgy fényképezgetni a fideszes nagyfiúkat. Ha mást nem is, azt megtanulták azért, hogy a mai politikus rocksztár és celeb is egyszerre, ezeknek az összes kínjával megverve. Egyet fingik, már mindenki tudja. Orbán Führerről is kiderült a karmelitáknál, hogy fordítva fogja a gundelbicskát, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mészáros is hathatósan megkérte volna az egyetemet, hogy ne készülhessen róla faragott kép. Amúgy is olyan nyúzottnak látom mostanában, még kiderülne róla, hogy nem halhatatlan. Ő sem.

Vagy mondhatnánk a Sorost is bűnösnek a fennforgásban. Hogy ő fertőzte meg migráncsos muszlimitással az egyetem agyát, és máris látszik a baj, hogy jönnek az arab számok is elveszejtésünkre. Mert ebben az estben, hogy Mészárost nem lehet ábrázolni, a Korán lehet az útmutató. A könyv azt mondja ugyanis, hogy életet csak Isten képes teremteni, az élet ábrázolása így a valóság megkettőzése, következésképp bálványimádás, egyfajta világteremtés. Mert a hit képpel ki nem fejezhető, a jámborság pedig csak írásművészettel elképzelhető. Ha ezt tudnák a fiúk, a keresztényvédő minisztérium egy egész fényképészhadat terelt volna oda a gonosz ellen. Mégsem tette.

Egyébként mindig bajba kerülnek ezek, amióta hitetlenül lettek hívők. Elkábította őket a tömjénfüst vagy megrészegültek a misebortól, ez nem tudható. Az azonban igen, hogy mindig elvesznek a szakralitás dzsungelében, és most kéretik brazil őserdőkre gondolni, amíg Orbán vadiúj fasiszta cimbije le nem tarolja őket. Köszönöm az erőfeszítést, viszont most új kihívásként – meg, hogy igazam legyen, azért – szánkázzunk vissza az időben egészen 2013-ig, amikor Illés Zoltán még falkatagként arra intette egyik képviselőtársát, hogy “miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára“. Azóta ő is megvilágosodott.

Ámde, ebben a hat éves kontextusban Illés képviselő kéretlen szavai óhatatlanul is a Bibliát hívják elő az ateistából, mégpedig ezt a részt: “Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (1Móz 20,7). Ebből is kitetszik, hogy Illés képviselő, jóllehet, nem is akarta igazán, akkori főnökét elemelte az anyaföldtől, és, mint látjuk, lebegése azóta is tart. Így épül a fidesztemplom, amely annyira ökumenikus, hogy a világvallások java része is megfér benne. Sajátos módon, és még csak nem is tudják, de ezzel a gesztussal még hátrébb megyünk az időben, a kút mélyibe bele.

Egészen Lilithig, Ádám első és igazi feleségéig, aki azonban lázadásként kimondta Isten valódi, különleges és félelmetes nevét: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), és el is kárhozott. Ahogyan a Brian életében is megkövezésre ítélték Matthiaszt, Gott városának fiát, mert kimondta a Jehova nevet. Aztán láttuk, mi lett a cirkuszból. Istent tehát különös megfontolásokból a JHVH hangsorral jelölik, mint ahogyan erre a minénkre is megszületett az érvényes szimbólum, amely ez: O1G. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ezért nem lehetett Mészárost fényképezni a debreceni egyetemen. Oszt jó napot.

És hasad tovább

Úgy jártak a horvátok, mintha magyarok lettek volna. Lukat fúrtak egy hegybe, hogy alagút legyen belőle, abból meg út, és, hogy ez az egész a végén vezessen valahová is, aztán csak a szakadékba viszi a járatlan és jámbor utast, a semmibe úgymond. Így maradt szégyenben Omis városa, így röhög rajta mindenki, mert, mielőtt elkészült volna a nagy mű, igen, és út meg híd formájában toldás is került volna a luk végibe, elfogyott a pénz.

Nem értik a horvátok, hogy is van ez, pedig csak annyi történt, hogy miniszterügynökünk az egyik elborulásában a mi kutyánk kölkének nevezte a horvátokat, hogy futballilag beszéljen ökörségeket, de ennyi is elég volt, hogy a dalmát vidéket megülje a rontás, és csak nézhetnek a lukuk végiből most kifelé a párás egekre. Pedig akkor még Tusványoson ki sem jelentette, hogy ott is rendet tenne, viszont, mint ebből is kitetszik, már megkezdte.

Ezzel a lendülettel a medvék országában sunyin megrajzolt a képzeletében egy ezer kilométer sugarú kört, mint ahová uralmát kiterjesztené. Abban a pillanatban ezen a vidéken lekonyultak a csillagok, égi jelként a Hold is elbújt kis időre, csak sötét kör volt a helyén, amitől felugattak a kutyák, elsírták magukat a kisdedek, ellenben Mészáros Lőrinc csatakos álma ideje alatt is keresett száz milliót, mert mért ne keresett volna.

Most már tehetetlen ez ellen, a láncreakció elindult, és mindent fölzabál. A horvátok is abban reménykednek, hogy elér a mágia egészen hozzájuk, hogy ott is minden a gázszerelőé legyen. Hallották ugyanis, hogy a környezetében nem érvényesek a newtoni törvények, ő csak annyit mond, legyen, és lesz is minden egyszerre, mint az univerzumot megrengető sportszermárka is világ szégyenére és a magyarok kuncogi örömére egyként, hogy valaki pofátlanságában is ennyire egyszerű, pedig az.

A horvátok alagútja a semmibe vezet, a duplarúle meg hasad. A Mészáros csapatában a Mészáros játékosa a Mészáros mezében borult meg az ő agyában és állíttatta ki magát, mert egy másik Mészáros-mezes eltépte a rulettot. Hogy a mezét sajnálta-e annyira, vagy az élete ilyen nyomorult, azt nem tudni, de a trikójában sértett futballista polgártárs meggyakta a tépkedőt, ezért kiállították. Így telnek Neriában a tusványosi ünnep után a dologtalan hétköznapok.

A mez egyébként fontos dolog, és így volt ez már a NER előtt is. Engemet példádul egy bájos kosárlabda mérkőzésen Sopronban egy amerikai migráncs, aki azonban akkor még osztrák zsoldos volt, úgy könyökölt le, hogy feneketlen kút nyílt az agyam helyén, és bőven okádta magából a vért, hogy tocsogni lehetett benne. A hülye csapatkapitányom meg nem újraélesztett, hanem a fejemet előre toszta, vigyázz a mezedre felszólítással. Két hétig szédültem az ütéstől.

Ha innen nézzük, a rulettes futballista megborulása magyarázatot nyer, de az is lehet, csak felforrt az agya a hőségben. Mert ugyan a pályák fűtése már megoldott a hideg időkre, a hűtésükről még senki nem rendelkezett, de Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Nem mindenki lehet azonban futballista, mint ahogyan Mészáros Lőrinc sem. Ebből fakad, hogy – mint most kiderült – két év alatt kétszázötvenkilenc polgártársunk fagyott meg csak azért, mert rossz helyre született, és éppen ide, meg futballista se volt, hogy fűtsék a valagát.

Itt, minálunk pedig – mint azt megtudtuk a meztépéssel és a horvátok semmibe lukadásával egy időben – a liberális multikulturalizmus elleni harc a legfőbb gond, amely minden lényegest kitölt. J A. kabátja a széken szunnyad és nem hasad tovább, ez az ország azonban úgy megrepedt, hogy, mint a horvátok alagútja, épp kilukadni készül a semmibe. Hogy ez egy hülye kép? Tudom, de mit lehessen tenni, sőt, mondhatnám nagy arccal, hogy ez van, ezt kell szeretni. Aztán mégsem teszem.

A pitiáner szervilizmus rongyai

Van nekünk itt – illetve nekik – ez a kettő rúle, mint a takony, olyan nyúlósan, úgy nemzeti, hogy az angollal kurválkodva – 2rule – adja ki az ősmadarat, másrészt meg ki nem szarja le ezeknek a nyomorát. Hogy ez is mi, azt én nem tudom, de igyekezek megfejteni a kajla agyammal, azon vagyok éppen, mert a királyi láblabda ligából már három mókás egyesület is Tatabánya csúcsaiba öltözött. Ott ül az összes nyomoronc a hegy tetején, néz alá az ősmagyar világra, amint zúgnak a géperejű járművek a szürke szalagon, és azért búsong mind csupán, mert elfogyott a kumisza neki.

Ilyen ez a kettő rúle, valamint dohos és tömjénszagú, mint a kötelező hittan. Hogy mi vett rá felnőtt embereket arra, hogy a csapatukat ilyen szarba öltöztessék az tudjuk. Azt viszont nem igazán, hogy miért csinálnak bohócot magukból, hogy ez mért jó nekik. Itt van mindjárt az én városom csapata, ez a Haladás, amely megkapta a stadionját, hogy beledöglik a kongásba, és az elsők között öltözött a nemzeti rongyokba, de mégsem egészen. A Király nevű kapusunk világhíres a szürke macijáról, ebből szombaton nem volt ilyen rulettes, de más se nagyon. Úgy is néztek ki.

Ömlött baromira az eső a felemelő mérkőzésen, ellene Adidas dzsekibe bújt a Haladás, így úgy föstött a társulat, mint valami szedett-vedett vándorcirkusz. Rulettes mez meg gatya, a kapuson saját márkás maci, és megint más típusú dzseki, mert az ősmagyar-madaras cucc, hogy szar-e, azt még nem tudjuk, ellenben nincsen készen egyáltalán. Egy futballcsapat öltözete az nem a trikó meg a klottos, na jó, a libalegelőn igen, de ez a százmilliárdokkal felpumpált nemzeti liga vagy mi a rosseb. Inkább a rosseb, efelé hajlok, ennek az összes kajánságával elegyest.

Mészárosuknak erre a szarra szüksége semmi nem volt, lehet, azt se tudja, hogy van neki. Miheztartás végett azonban Virág elvtárs mondandóját tessenek átfordítani ilyen rulettesre, és mindjárt világos lesz minden: “Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”

Így lett a rulett is. Kicsit gányolt, kicsit undorító, de a miénk. De hogy mért, az a baj. Rátelepüléses elfoglalásilag, ahogyan újraírták az egész országot, most épp a felépítményen dolgoznak, mint tudomány és művészet, de a legkisebb, legeldugottabb luk sem maradhat szárazon, hogy mindent megüljön a belőlük szivárgó szag. Ez pedig átitatja a hegyeket, a városokat meg réteket, pállott és verejték-ízű, hogy elhervadnak tőle a virágok, kipusztulnak a fák és lekonyulnak a csillagok. És semmi sincsen készen, mint a Bazárjuk, meg ez a rulett is, mert hogyan is lehetne.

Egy sportcucc az évtizedekig épített brand, abban munka van meg gondolat, nem olyan, hogy gyere cipó, hamm bekaplak. Ezek olyan villámléptekkel építik az új világukat, a rettenthetetlen rencert, hogy semmi sincs készen. Hirtelen vesznek birtokba mindent, és ilyen ótvar a vége, mint egyetlenünk trottyos gatyája. Látszik, hogy nem volt gyerekszobájuk, se gyökereik, azt keresik most égen földön Szent Pistában meg a kormányzó úrban, hogy igazolást találjanak a létezésükre. Ez mind benne van ebben a rulettes mókában, mint Proust teájában az egész nyüves Combray, bár tudjuk, az nem irodalom. Irodalom az, amit a Magyar Idők annak tart, s amely olyan, mint a mi Királyunk szürke gatyája. Szaros.

Gombócfilozófia

Móricznál, a Tragédiában Kis János módszeresen, erős elszánással, mintegy bosszúként akarja kienni a vagyonából a tehetősebbet a butaság masszív bátorságával, és bele is hal természetesen. Torkán akad a gombóc ugyanis. „Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. Így élte le az egész életét, sohase volt egy percig sem érdekes ember.” – így jellemzi elbukó hősét az író, mert többet mondania róla nem kell. Kis János lelkére így ül a kora. 1909-et írtunk akkor, amikor a novella papírra vetődött, éppen készült kitántorogni másfél millió emberünk, és azóta voltaképp semmi sem változott.

Csurig van Kis Jánosokkal az ország, csak igyekeznek letagadni őket. Nem is etetnek senkit, hogy beleszakadjon a gombóc-zabálásba, inkább megfagyni hagyják, vagy börtönbe zárják, mielőtt ilyen illetlenség történne a frissen térkövezett tereken, a kiirtott fák hiátusában heverészve. Balog páter sem gombócot, hanem fürjtojásos libamájat szolgált fel a homlessz-gyermekeknek, akik azonban nem voltak annyira fejlettek ideológiailag, hogy el akarják enni az összes pénzét, mert a világ, amelyben élünk, már csak ilyen hamis. Ez a NER, ebben kifinomultabb a szenvedés, nem olyan kétségbeesetten gyomorból érkező, mint Móricznál, pedig ugyanaz.

Ugyanekkor, tehát a valós időben, azaz máma, a kínai Chendungban egy étterem egy hét alatt ment tönkre, pedig csurig volt vendéggel. A tulajdonos akciót hirdetett: egy tizennyolc dolláros tagságiért a vásárló egész hónapban korlátlanul ehetett az étteremben. Óriási sikere lett az ötletnek, naponta ötszáz vendégük lett, június 11-re már tizenötezer dollárt kerestek, de hirtelen hetvenhatezer dolláros adósságuk is keletkezett, és másnapra be kellett zárniuk. A vendégek ugyanis másoknak is odaadták a tagságijukat, így egy jeggyel többen is annyit ehettek, amennyit csak akartak. Mások pedig nem álltak meg az evésnél, hanem összecsomagolták és zsákokban vitték haza az ételt.

Mert az ember telhetetlen állatfajta, és gonosz is persze, csak nem tudni, a lélek melyik zugában lakozik az egyik, illetve a másik. De olykor lelke sincsen neki, amiről számtalan megalázott és megszomorított tudna érdekfeszítő előadást tartani. Mészáros Lőrincről nem tudjuk, gonosz-e, az mindenképpen bizonyos azonban, hogy telhetetlennek mondható. Vagy azt sem tudja, mi folyik körülötte, csak rángatják a madzagját. Ennek ellenére róla derült ki, hogy gazdagabb immár az angol királynőnél is, pedig neki a famíliája az idők kezdete óta teszi félre az aprót a párnacihába, a Bözsi mégis csak jelenthet a mi Lőrincünknek, mert Magyarország jobban teljesít.

Ez egy sajátos hely a világban, ez a mi buborékhazánk, itt mindig másképpen történnek a dolgok. Móricz is, amikor megírta a Tragédiát, akkor ért el Zola letűnt naturalizmusához, istenített Petőfink meg, az ő népiességével akkor állt elő, amikor Baudelaire abszintba ájult bele a szimbolizmust nyögve. Irodalmunk, mint ahogyan az egész ország, fáziskésésben volt, amiből az írást a Nyugat kiráncigálta, s ezért utálták is a szabolcskamihályok, az ország enbloc azonban úgy maradt, belesüppedve a megkésett feudalizmusba, és voltaképp most is ott van. Most folyik az eredeti tőkefelhalmozás, de magyarosan, irányítottan és féktelenül. Nem a teljesítmény és munka számít, hanem a veszedelmes viszonyok.

És itt érünk körbe, és itt kell feltennünk a kérdést, hogy ez a Lőrinc mért ilyen gátlástalan étvágyú egy alak. Biológiai oka lehet, olyasmi, mint az evésfüggőség. Ennek oka brit tudósok szerint az, hogy a magas kalóriatartalmú ételek a dohányzáshoz vagy a kábítószerekhez hasonló függőséget okoznak. A szalonnát és csokoládét fogyasztó patkányok vizsgálata arra utal, hogy a kényszeres evés hátterében a drogfüggőknél már igazolt agyi jutalomhiány áll. Ez igaz lehet, az Agymenőkben is elhangzik, igaz, más megközelítésből a telhetetlenség magyarázata. Az okosok azt mondják, ha egy patkánynak elektródák segítségével orgazmust lehet okozni, s ezt egy gombbal irányíthatja, addig nyomja, míg éhen nem hal.

És bármennyire furcsa is, most, Baudelaire-el, az Agymenőkkel, Móricz-cal és a chendungi étteremmel el is érkeztünk a NER leglényegéhez, és ahhoz, mért fog mindenképpen elbukni. Törvényszerű ez, ha látjuk, az étterem is becsődölt a gátlástalan fosztogatástól, és így jár majd magyar hazánk is. Mikor elfogy a gombóc, mert már nem lesz mit osztani, ezek a mai Kis Jánosok elkezdik kizabálni a másikat a vagyonából, és totális lesz az anarchia meg a káosz, mert a telhetetlenség nem ismer határokat. Bele is halnak majd sokan, ami viszont lehangoló, hogy először nem a mészároslőrincek, hanem te meg én. Ez ellen nem lehet mit tenni, az Univerzum tele van kőkemény törvényekkel, amelyeket lehetetlen legyőzni. Csak a karmában bízhatunk, hogy a dolgok kiegyenlítődnek végül. Ebben a játékban Orbán varangyosbéka lesz, te pedig nagyfarkú milliárdos esetleg. Ezt nevezik gombócfilozófiának, eredete Li Taj Póig nyúlik vissza.

Törökországi levél

Édes néném!

Hát, nagyon sok viszontagság után, de csak megérkeztünk ide, a messzi Törökországba. Látod, mennyit szidtál, hogy annak idején az én drága barátom, a kedves Recep Tayyip még meg sem nyerte, amit annyira meg akart, a mindent eldöntő választásokat, de én már gratuláltam neki. De mindig kell egy jó barát, mint ahogyan azt a Toystoryban éneklik. Ezt nem tudom, mi a rosseb lehet, csak annak idején az Árpi írta föl nekem, hogy bátran használhatom, kajálni fogják a népek. Eddig nem volt alkalmam ezt a bölcsességemet csillogtatni, látod, te vagy az első, s lehet, az utolsó is, mert fenekestül felfordult a világ, de ezt fölösleges részleteznem.

Annyit azért a szerencsés menekülésről, hogy amikor a söpredék föllázadt, már nem is tudom, milyen apróságon, de tényleg, hiszen annyi jót tettem velük és nekik, szóval, amikor ostromoltak a várban, és a TEK is átállt, s csak a legkipróbáltabbak maradtak mellettem, az alagutakon keresztül sikerült kereket oldani. Dilemma előtt álltam, merre induljak az álruhámban – még neked sem mesélem el, minek öltöztem, hátha szükség lesz rá, de meg kell hagyni, zseniális -, szóval, azt kellett eldönteni, hogy a Vlagyimir felé induljak, vagy más tájak irányába. Azért nem döntöttem az oroszok mellett, holott stadionra néző dácsát ígértek, mert régen is arrafelé iszkolt az összes kommunista, és hogyan vette volna ki magát, ugye, ha én is ott keresek oltalmat.

S mivel a Tayyip is szavát adta, hogy számíthatok rá, meg a rákóczis hagyományok is nemesebbek, a törökök mellett döntöttem. Elvergődtünk valahogyan a horvát tengerpartra, a Lőrinc jachtjáig, s mondhatom, elég viszontagságosan. Szerte az országban a sorosista hordák vették át a hatalmat, és ekkor bántam meg, hogy nem voltam keményebb, és nem zártam börtönbe és táborokba az összeset. Jogom lett volna hozzá, megszavaztattam, de az a kurva Unió visszatartott. Ha nem kellett volna annyira a rohadt pénzük, rég otthagytam volna az egész bagázst, de most már mindegy. Valahogyan csak elvergődtünk az Adriáig, és most itt vagyok. De ez a hajózás is megér egy misét.

Soha nem voltam az a tengeri medve, tudhatod, és a víz is végig háborgott a hosszú úton, kínszenvedés volt az egész. Sőt, már a török partok előtt egyszer beleestem a vízbe, ott kalimpáltam, mint valami migráncs, megalázó volt. Pláne, egyből ott termett egy hajó, hogy majd jól kiment, csak az kellett volna. Leshettem volna, hová visznek, ki fogad be, lehet, hogy már senki sem, ezt az egyet elértem, de most a saját bőrömön tapasztaltam meg. De mégsem bánok semmit, a kapitány utánam dobott egy kacsás úszógumit, azzal elvoltam. Mindegy, a lényeg az, hogy megérkeztem valahogyan azért, s biztonságban tudhatom magam. Bár ezeknek a törököknek is elég migráncsos kinézete van, de kedves emberek mégis.

A barátságról annyit, azt hittem Recep Tayyip fejedelmi fogadtatásban részsít Isztambulban vagy Ankarában, nekem mindegy lett volna. Ehhez képest el sem jött, amikor partra szálltam valami kietlen vidéken, egy kaftános hülye fogadott, semmit sem értettem a hadoválásából. Azt mondták, ő a mahallé kajmakanja, erről sem tudom mi, olyan falusi párttitkár lehet, méltatlan. Kaptam egy házat, stadion sincs az oldalában, egy ideig azt sem tudtam, hol vagyok, csak azt hajtogatták, Ege bölgesi. Két nap múlva küldtek egy tolmácsot és egy szakácsot. Kiderült, hogy ez az Égei-tengeri régió, az már majdnem Rodostó, ettől egy kicsit jobban éreztem magam.

Úgy tűnik, hosszú távra kell berendezkednem. Ha életben akarok maradni, iszlamizálni kell magam. Ez, mint tudod, egyáltalán nem okoz gondot, most épp müezzinnek tanulok, a magas hangokkal van egy kis gondom, de ha a Gyurcsányra gondolok, egész jól megy az is. A konyhát viszont nehéz megszoknom, sehol egy jó kis szalonna, csak padlizsán, paradicsom meg fokhagyma, és pláne az uborka. Nagyon vágyok egy kis saját töltésű kolbászra, de disznó itt nincs, meg a kisüsti is hiányzik, mindig csak ez a raki, olyan az íze, mint valami szájvíznek. Ilyenkor jut eszembe drága Rasikám, meg a vejem, akivel olyan jól lehetett pálinkázni, nem tudom, mi lehet velük.

Internetet nem adtak, igaz, nem is tudnám kezelni, de mégis, nem tudom, mi történik a nagyvilágban, Gáspár hogyan van az egyházával, mit szólna, ha kaftánban látna, s nem tudom mi lehet Anikóval, dolgoznia kell-e szégyenszemre, s egyáltalán van-e még magyar haza, ahol talpaink egymásra léphetnek. Látta rajtam ez a Juszuf, a mahalle vezetője az elborulást, és elvitt egy futball meccsre, hogy felvidítson, de csak a rosszat tette azzal is. Nem voltam én otthon ilyenhez szokva, az a tömeg, az az ordítás, s nem húzódhattam a Lőrinccel a VIP hűvösébe. Láttam, hogy ezek futballoznak, hogy tele a stadionjuk, és ekkor értettem meg végleg, hogy idegen vagyok itt. Nincs mit szégyellni ezen, kiborultam, úgy kellett a kedves bácsiknak lefogni, de egy szuri után már jobban vagyok.

Így élek most, édes néném, várom soraidat. A híreket, van-e még NER, hol értik az egyazászlót is, vagy minden elveszett? Ölel: Mehmet Vicip Orbagan.

Ungarische Wehrmacht

Én mindent megértek, még Németh Szilárdot is, őt pláne, mert szeretem a reneszánsz embereket. Most, hogy lelkének mélyéről előásta a hadászati tudását, különösen kedves nekem, mert példa lehet a még meg sem született kis magyarok számára, hogy kellő kitartással a lét milyen magasságaiig lehet eljutni.

Még parlamenti államtitkár is lehet az ember, ami minden – Orbántól labdát kapó – kisóvodás szíve vágya. Többeknek egyenesen Németh Szilárd a jele, hallani lehetett, hogy két hugyos emiatt össze is verekedett, a vesztesnek be kellett érnie Káslerrel, de rájött, ő járt jobban mégis, mert azóta szikrázik a feje, és tömjén szaga van.

És most, hogy így elmeséltem a rezsim jelenlegi állapotát, örüljünk annak, aminek Németh Szilárd is örül, jelesül, hogy 2024-re megduplázódik a katonásdira elkúrt összeg, ebből modernizálják a hadsereget, sőt, beindítják a nemzeti fegyvergyártást is. Ez beláthatatlan lehetőségekkel kecsegtet Mészáros Lőrinc számára, a többit pedig meglátjuk.

Kis befektetéssel óriási haszon remélhető – ezt már én teszem hozzá, mint a gázszerelő tanácsadója -, a magam részéről a jól bevált angol hosszú íj gyártására fókuszálnék. Erről már 1545-ben, és egyenesen VIII. Henrik dedikálásával jelent meg kézikönyv, de – egyes feljegyzések szerint – 633-ban is használták a mórok ellen, mert fertőzött szendvicsekkel kínálgatták a vaddisznókat a birnami erdőben.

A hosszú íj előtt senkinek nem volt megállása, átütött minden páncélzatot, még a walesi rónákon robogó tigris tankokat is, nem igazolt állítások szerint leszedtek vele egy ballisztikus rakétát a félhold mellől. Igaz, az atomtöltet fölrobbant, és a hülye angolok jé, gomba felkiáltással gyalogoltak bele a fénybe, viszont annyira mutálódtak, hogy államtitkárként, sőt, emberminiszterként jöttek elő belőle.

A gázszerelőnek azért jó ez a prodzsekt, mert ez a fegyver aránylag olcsó, könnyen és gyorsan elkészíthető, alkalmas a sorozatgyártásra, és akkora, hogy az újkori migráncsok totemoszlopnak nézik. Nem eszik meg a viselőjét, sőt, leborulnak előtte, és a lábai elé teszik a félig rágott szendvicseiket áldozatként.

A másik villámgyorsan gyártásba kerülhető készség a scutum, magyarán pajzs. Ezt birtokolva a magyar véderő, közkeletűen Wehrmacht alkalmazhatja ostromkor a testudót, tehát a jól bevált teknősbéka alakzatot. Ez komplett védelmet nyújt nátha és gyorsfosás ellen is. Nem egy Blitzkrieg, de velős pacaltól elnehezülve épp jó, sőt tüntetések idején is fölfogja a tojásokat, bár ilyesmitől momentán Orbániában egyáltalán nem kell tartani.

Németh Szilárd attól is felhőtlenül boldog volt, hogy egyre több fiatal találja meg élete egyetlen értelmét közmunka helyett a bakaruhában. Ilyen kondíciókkal, sőt, ha Isten velünk, akkor ki ellenünk visítással, ugye, eljön az idő, amikor seregeink erőltetett menetben iramodnak Erdély felszabadítására, az államtitkár meg kap egy zöld pónilovat.

A kiképzéshez ajánlanám szegény apám kétségbeesett módszerét, aki nagyanyám szózuhataga elől menekült az atomvillanásba. Maga elé vett egy térképet, és azon körzővel matatva mérte fel a menekülés lehetőségeit, közben maga elé szórva a szitkokat a vén szipirtyóról. Katona nem lett belőle, de nem kellett hallgatnia a hülyeségeket.

Ezt a bölcsességet vegyük szem elé, ha legközelebb megszólal Németh Szilárd.

A munkaalapú ünnep

Úgy tartják a népek, hogy máma a munka ünnepe van, de ki tudja azt ebben a kuplerájban. Másrészt meg ez eleve anakronizmus, hiszen hogyan lehetne ünnepelni olyan dolgot, amit a teremtő mintegy büntetésként bocsátott az emberre, mert az nem bírt magával, és beleharapott abba a nyüves almába. Okosabb ugyan nem lett tőle, csak fölfedezte a pornót. Akkor kezdett gazdagodni a Kovi, ugye, Semjén elvtárs?

Mindemellett mégis csak kell egy igazodási pont, s ez lehetne éppen a sör, a virsli, a luftballon vagy akár a rezgő papírzászlócska is. Ezt alakította ki bennünk a máig élő, épülő szocializmus, Kádár apánk, meg kisunokája, a miniszterügynök úr. Ez utóbbi meg pláne, hiszen, mint tudjuk, ő egyenest munkaalapú társadalmat épít belőlünk, így, ha következetes és kitartó volna, akkor a mai nap nemzeti ünnep lenne, de kurvanagy.

Ezzel szemben nem az, csupán egy nap, amivel kéne valamit kezdeni. Én például mosást tervezek, de takarítani is illene, ilyesmi örömök. Majd kiderül. Viszont az olyanok, mint miniszterügynök úr is, akinek lánglelke van, s emiatt egyfolytában tüzek égnek az agyában, valami különös késztetést éreznek, hogy permanensen dőljön belőlük az ige. Ő például darukat vizionált, amelyek eltakarják az ország egét a rohadt nagy gyarapodásban.

Őnála mindenki serényen dolgozik, mert teljesen foglalkoztatja a népét. Ehhez képest sem a pártjának, sem saját magának nincs egyetlen megveszekedett mondata sem – ránéztem a honlapjukra – május elseje kapcsán, mert még mindig a Sorosba vannak belemerevedve. A többi párt sem különb, akik pár nap múlva lefekszenek neki, hogy a magyar keményen dolgozó kisember magára maradjon a vérzivatarban. Azok is csak kóvályognak a tavaszban, annyit is érnek.

Isteni szerencse viszont, hogy van néhány alak az országban, aki nagykorúnak érzi magát, ezért szarik az összesre. Ez a biztos idea. Mert harminc éve még ilyennel etették a proletárt elsején: „…Zengjen a dalunk, pajtás,/ Fákon újul a hajtás,/ Fogadjuk a tavaszt dallal!/ Itt van május elseje,/ Énekszó és tánc köszöntse!/ Zeng és dalol az élet,/ Szállj csak, zeneszó, ének,/ Ébresszed a magyar népet!/ Népek tavasza, téged/ Hív ez a vidám ének…”

Ha emlékszünk rá, azok persze, akiknek már konyulóban van a füle. Viszont nem azért, de prozódiailag és szellemében nem egy tőről fakad ezzel a nótával? “…Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol/ Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten/ Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek / Szemünkben a boldogság fénye ég/ Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred, érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind egyek vagyunk…”

Hát dehogynem. Ezt 2013-óta élvezhetnénk, viszont nem tesszük. Pedig milyen jól mutatna, midőn miniszterügynök úr állna a kalapjában az emelvényen, és mosolyogva integetne az alant elhaladó fotbalistáknak, valamint a Mészáros és Mészáros cég dolgozóinak, miközben szólna a recsegő hangszórókból a barackos nóta. Azt hihetnéd, hogy szórakozok, pedig csak a szívmelengető jövőt föstöttem le. Mára viszont zivatarokat jósol Delphoi, úgyhogy csak óvatosan, polgártársak.

Mit is mondhatnék még azoknak, akiknek nem ment el teljesen az esze? Azt hiszem, annyit, hogy tartsák meg jó szokásukat, mert abból még mindig kijöhet valami. Ez a legtöbb, ez a minden, ami az egy hét múlva igazán elkezdődő négy évnyi ámokfutás alatt elképzelhető. Addig is, például tudtad azt, hogy ezen a napon házasodott először a mi Mátyás királyunk? Ennek is lehetne örülni a méhek között. Igaz, valami cseh luvnyát vett el, mert szart a homogén társadalomra. Ezt is összeadhatná a miniszterügynök úr/elvtárs, de ezt sem teszi.

Nincsen, semmi sincs

Nem adja ki a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány (FUNA) a jogerős ítélet ellenére sem a papírjait arról, hogy mire kúrta el a tao-pénzeket. De nem azért, mert szégyellené, gonosz, vagy netán titkolni óhajtaná, hanem mert momentán nincsenek meg neki. Önhibáján kívül. Nagyon sajnálja az éteri gázszerelő, de a Balog Zozó a hibás, az ő minisztériuma utóellenőriz, így a doksik nála vannak. Vagy út közben. A postás táskájában. A vonaton. Elvitte a cica, őt pedig megette a kutya, amúgy minden rendben van.

Nincsen rendben. Erről a papírról, ami nincs meg a Mészárosnak, jut eszembe, hogy ezeknek mennyi mindenük nincs meg, veszett el, vagy darálta le az iratmegsemmisítő. ’98-ban, amikor Orbán először nyúlt magához örömében, mert elkezdődhetett a bulija, amiről már Oxfordban ábrándozott a Soros pénzén, és eldobta a régi telefonkönyvét, hogy ne legyen neki, azzal indította el az egész bagázst a ganajodás útján, hogy őket a komcsik annyira lehallgatták, hogy még a Dájcstomi nagyiját is kagylózták, ahogy receptet cserél. Erről sem volt papírjuk, mint ahogyan most a Soros tervéről sem.

Az a jegyzőkönyv sem volt jegyzőkönyv, amelyben szó szerint az állt, hogy Orbán et. arra intette a szeánszon megjelenteket, ne ők nyerjék a legtöbbet a sárazsadányi szőlejében, ami azóta sincs meg neki. Sőt, semmije sincs, ahogyan a vagyonnyilatkozatából kiderül. Érdekes, hogy a meghirdetett elrugaszkodás és gyarapodás éveiben épp ő nem bővült. Egy olvasó meg is jegyezte ennek kapcsán: „Kell-e nekünk olyan miniszterelnök, aki egy év alatt csak kétszázezret tud félretenni a milliókból, amikor a szállástól az autóig a fodrászon át az étkezésig mindent az adófizetők állnak? Akkor mit tud?” – Ez fogós, ravasz kérdés.

Viszont kormányinfó sem volt tegnap, mert ez olyan különös esemény minálunk, ahol a sajtó képviselői minden témában kérdezhetik a kormány egyik tagját, és általában választ is kapnak. Most azonban itt van nekünk – illetve hát, nekik – ez az OLAF-os balhé. Még esetleg alkalmatlan és kekeckedő újságírót is Lázár közelébe engedtek volna, s mint tudjuk, az ilyesmi csak felesleges feszültségeket okoz az elhallgatások és hazugságok olajozottan működő gépezetében. Kormányinfó sincs tehát, de például nemzetbiztonsági ücsörgés sem.

Hogy ne kelljen feleslegesen mozogni a kivonulással, a Fidesz el sem ment, mert mint Németh Szilárd fogalmazott – lenne tippem arra, hogy neki mije nincs – Szél Bernadett nemzetbiztonsági bizottsági tagságával „visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a „Soros-tervről” és a „Soros-hálózatról”. Nehéz lett volna megkapnia, ha ilyenek nincsenek is. Általában messziről lobogtatnak papírokat, hogy az volna a bizonyíték, mint annak idején Dájcstomi nagymamájáról, ami szintén nem volt, viszont tele lehetett vele hörögni a világot.

Mondhatnánk, hogy ez az egész már akkor bűnben fogant, de így ez sem lenne igaz. Az ősbűnt az követte el, aki ezt a tahót odaengedte a Nagy Imre temetésre, hogy elmondhassa, ami szintén nem volt, hogy ő zavarta haza az oroszokat. Az ilyen példákat vég nélkül lehetne sorolni, hogy mi nincs nekik, amiről azt mondják, hogy van, de talán ennyiből is látszik, milyen ingatag alapokra építettek masszívnak tűnő építményt. A történelem arra tanít azonban, hogy az ilyenek nagyon látványosan és hangosan szoktak összerogyni, csak ki kell várni. Csak az zavar az egészben, hogy nekem meg időm nincs annyi. Szar ügy, mondhatni.