És hasad tovább

Úgy jártak a horvátok, mintha magyarok lettek volna. Lukat fúrtak egy hegybe, hogy alagút legyen belőle, abból meg út, és, hogy ez az egész a végén vezessen valahová is, aztán csak a szakadékba viszi a járatlan és jámbor utast, a semmibe úgymond. Így maradt szégyenben Omis városa, így röhög rajta mindenki, mert, mielőtt elkészült volna a nagy mű, igen, és út meg híd formájában toldás is került volna a luk végibe, elfogyott a pénz.

Nem értik a horvátok, hogy is van ez, pedig csak annyi történt, hogy miniszterügynökünk az egyik elborulásában a mi kutyánk kölkének nevezte a horvátokat, hogy futballilag beszéljen ökörségeket, de ennyi is elég volt, hogy a dalmát vidéket megülje a rontás, és csak nézhetnek a lukuk végiből most kifelé a párás egekre. Pedig akkor még Tusványoson ki sem jelentette, hogy ott is rendet tenne, viszont, mint ebből is kitetszik, már megkezdte.

Ezzel a lendülettel a medvék országában sunyin megrajzolt a képzeletében egy ezer kilométer sugarú kört, mint ahová uralmát kiterjesztené. Abban a pillanatban ezen a vidéken lekonyultak a csillagok, égi jelként a Hold is elbújt kis időre, csak sötét kör volt a helyén, amitől felugattak a kutyák, elsírták magukat a kisdedek, ellenben Mészáros Lőrinc csatakos álma ideje alatt is keresett száz milliót, mert mért ne keresett volna.

Most már tehetetlen ez ellen, a láncreakció elindult, és mindent fölzabál. A horvátok is abban reménykednek, hogy elér a mágia egészen hozzájuk, hogy ott is minden a gázszerelőé legyen. Hallották ugyanis, hogy a környezetében nem érvényesek a newtoni törvények, ő csak annyit mond, legyen, és lesz is minden egyszerre, mint az univerzumot megrengető sportszermárka is világ szégyenére és a magyarok kuncogi örömére egyként, hogy valaki pofátlanságában is ennyire egyszerű, pedig az.

A horvátok alagútja a semmibe vezet, a duplarúle meg hasad. A Mészáros csapatában a Mészáros játékosa a Mészáros mezében borult meg az ő agyában és állíttatta ki magát, mert egy másik Mészáros-mezes eltépte a rulettot. Hogy a mezét sajnálta-e annyira, vagy az élete ilyen nyomorult, azt nem tudni, de a trikójában sértett futballista polgártárs meggyakta a tépkedőt, ezért kiállították. Így telnek Neriában a tusványosi ünnep után a dologtalan hétköznapok.

A mez egyébként fontos dolog, és így volt ez már a NER előtt is. Engemet példádul egy bájos kosárlabda mérkőzésen Sopronban egy amerikai migráncs, aki azonban akkor még osztrák zsoldos volt, úgy könyökölt le, hogy feneketlen kút nyílt az agyam helyén, és bőven okádta magából a vért, hogy tocsogni lehetett benne. A hülye csapatkapitányom meg nem újraélesztett, hanem a fejemet előre toszta, vigyázz a mezedre felszólítással. Két hétig szédültem az ütéstől.

Ha innen nézzük, a rulettes futballista megborulása magyarázatot nyer, de az is lehet, csak felforrt az agya a hőségben. Mert ugyan a pályák fűtése már megoldott a hideg időkre, a hűtésükről még senki nem rendelkezett, de Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Nem mindenki lehet azonban futballista, mint ahogyan Mészáros Lőrinc sem. Ebből fakad, hogy – mint most kiderült – két év alatt kétszázötvenkilenc polgártársunk fagyott meg csak azért, mert rossz helyre született, és éppen ide, meg futballista se volt, hogy fűtsék a valagát.

Itt, minálunk pedig – mint azt megtudtuk a meztépéssel és a horvátok semmibe lukadásával egy időben – a liberális multikulturalizmus elleni harc a legfőbb gond, amely minden lényegest kitölt. J A. kabátja a széken szunnyad és nem hasad tovább, ez az ország azonban úgy megrepedt, hogy, mint a horvátok alagútja, épp kilukadni készül a semmibe. Hogy ez egy hülye kép? Tudom, de mit lehessen tenni, sőt, mondhatnám nagy arccal, hogy ez van, ezt kell szeretni. Aztán mégsem teszem.

Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne. A fiatalember vén és reszkető szívvel kihullott a rostán, immár nem képviselő bácsi, viszont a tűz ugyanúgy lobog benne. A szervilizmus aljassága fűti őtet, vagy csak gyárilag hibás, elkúrták a nevelését, illetőleg kicsorbult az egyik génje sarka, s ettől lekonyult a füle, nem tudhatni. Mindegy is, itt van nekünk, örüljünk neki, és nézegessük az agya velejét, akárha Amy és Agymenők.

Az ilyen organizmusokban az az elrémisztő, ahogyan működnek. A gazda kimondta az éccát, hogy Horvátország mostantól mi vagyunk, s ez összetorlódva az utóbbi évek kék plakátjaival összegzést generál benne, ami ez: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Én nem tudom, mit vétettünk Isten előtt, hogy ennyire ver, de nagy dolog lehet. Holliki értelemben tehát tegnap délután a Luzsnyikiban Európa elesett, és a kereszténység is csorbát szenvedett, ebből fakadóan a Soros kurvaannyát. A bevándorlófattya Mbappe viszont ennek ellenére adott emberségből példát, és kiderült, hogy azért van valamilyen nexusa a hazájával. Sok pénzt kap ezért az aranyért, kurva sokat, amiért megdolgozott, mindenesetre többet, mint ez a Hollik egész életében.

És ez a pogány azt mondta, ha az ember a hazájáért futballozik, azért nem jár fizetség, és a tengernyi pénzt, amit kap, egy mozgássérült embernek ajánlotta fel. Vagy többnek, ezt nem tudom, és lényegtelen is. Az azonban biztos, hogy ő nem pakol utcára embereket a kereszténység jegyében, és nem lopja el a szerencsétlenek pénzét – vörösiszap -, amit a Soros is fizetett, a Hollik viszont nem, se a gazdája. Őnekik a kereszténységük van érdemül, amely erényről én például Máraival értek egyet nagyon is.

“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól..”

Ez a Hollik, meg az összes többi ilyen baksisért veri itt a nyálát, ilyenekből áll össze aztán a fideszhorda, amely a liberális kukacok (by: 888.hu) ellen küzd: “Amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomorgatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátbaverte, hogy törölje meg már az orrát, mert csöpög.” – Ilyeneket gondolnak a hollikok például rólam, hogy elmeséltem ezt a Mbappét, akit egyrészt majomnak tartanak, másrészt viszont soha nem is volt tamagocsim, csak a lányomnak. Akkor most mi van?

De, hogy ne csak ilyen mohamedán ördögökről essék szó, meséljünk a horvát Rebicről is. Nem azért, mert keresztény (még az sem biztos), hanem, mert ember, s ebbéli minőségében szülőfaluja összes szerencsétlenjének visszafizette mindenféle banki hitelét. A keresztény Dzsudzsáknak ilyenek nem jutottak eszébe a milliárdjaiból, igaz, nem is játszott VB döntőt, és nem is fog soha. Mint ahogyan mi sem leszünk Horvátország, sajnos, ahol például a devizahitelesek adósságát is elengedték bíróságilag, míg nálunk annak a hasznából veszeget Matolcsy palotákat. Bonyolult egy világ ez.

Visszakanyarodva azonban a futballhoz, mintegy összegzésként, Mbappe és Rebic példáját tanulsággá emelve megemlítem a spanyol Iniestát is azért. Újszülöttek kedvéért: ő spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, spanyol szuperkupa győztes, BL győztes, európai szuperkupa győztes, klubvilágbajnok, Európa bajnok és világbajnok, ezen felül keresztény is. Mégsem ezekre veri a nyálát és veti a keresztet, hanem, amikor Barcelonában a nyár elején elbúcsúztatták, azt mondta, ez mind lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor befejezi a futballt milyen emberként teszi azt. – Hát, nem egy Hollik, azt meg kell hagyni. De nem is magyar.

Selejt

Ezen a különös júliuson négy nemzeti láblabdacsapatunk kilépve a nagyvilágba, és találkozva luxemburgi meg mindenféle gólemekkel egyet sem bírt nyerni, egy nyüves meccset sem. Jó esély mutatkozik arra tehát, hogy, mire Medárd átka tovaúszik a szürke fellegekkel, már egy sem lesz a piacon, na, ugye. Ezeket a nemzeti csoportosulásokat, amelyek kicsik és savanyúak, meg nem is a miénkek, már a nyár közepén, a selejtezőkben kiselejtezik, ez az évek óta mutatkozó általános tapasztalat.

Tulajdonképpen ezért kellenek a selejtezők, hogy a selejtet kiselejtezzék. Ez egy igazságos, darwini rendszer, s bár, ha belegondolunk, lehet, épp ez a baj vele, hogy immunis a miatyánkra meg az üdvözlégyre. Ilyképp azt is mondhatnánk, hogy selejtes az az áru, amelyet miniszterügynök elvtárs előállít szeretett népe és a saját szórakoztatására az imádott nép ellopott pénzéből, ezt el ne feledjük. Férges az egész, hiányoznak belőle a csavarok és rohad az ereszték.

Ámde miniszterügynök elvtársat is bízvást nevezhetnénk selejtnek, illethetnénk a selejtes ugyan bájos, de mégis illetlennek tűnő jelzővel, ami mégis találó lenne. Ám ettől ő, meg az udvartartása minden bizonnyal fölhúzná azt a pömszli orrát, pedig semmi joga nem lenne hozzá. Mert ezek a népek nehezen viselik az igazat. Amikor, még e század elején a helyi járatú televízióban úgy jellemeztem Orbán elvtársat, hogy ő a csőcselék vezére, micsoda zivatar lett egyből.

Mekkora országos visítás meg szörnyülködés, hogy már rakták a máglyát, azon megtisztítandó beteg és bűnös lelkemet, csak nem tudtak alágyújtani, mert megeredt az eső. Addig se nagyon szerettük egymást a helyi elvtársakkal, azóta meg pláne. Visszatérve azonban kiinduló tételünkhöz, ami a láblabda lenne, azt nem tudhatjuk meg sohasem, hogyha miniszterügynök úr hagymázas agyában a horvát futballsiker a miénk is, ebbe a képbe hogyan illik a belsőbb haza csapatainak gyalázata.

Most biztosan fölkaptad a fejedet, hogy mi a rosseb az a belsőbb haza, mert ilyet eddig nem hallottál, megnyugtathatlak, én sem. Most szoptam a göcsörtös ujjamból, midőn eszembe jutott miniszterügynök elvtárs náci alapvetése a magyar haza életterének kiterjesztéséről. Ilyenekről Tusnádfürdőn ábrándozott az illiberalizmussal együtt, ez utóbbi már múkodik, az élettér gyarapításához meg nyőleszti a haderőt. Tán annektálja Croatiát az arrafelé nyaraló ezernyi magyarra hivatkozva.

Miheztartás végett azonban nem ártana megjegyezni, hogy ezeknek a horvátoknak nagyobb a harci tapasztalatuk. Azidőtájt lettek függetlenek, amikor miniszterügynök elvtárs a téren Nagy Imrével kurválkodott bohó ifjúságában, és milyen az élet, az ő szobrát is el óhajtja cipelni a helyéről, leselejtezi úgymond, hogy zavartalanul írathassa át a történelemkönyveket, kiemelve abban Óceánia örök győzelmeit, és farigcsálva önmaga szaros szobrát.

Az ilyenekkel azonban csínján kell bánni, ezt mutatja a tapasztalat. Vigyázó szemeit miniszterügynök elvtárs vethetné akár Mugabe bácsira és az ő sorsára, őt tavaly novemberben zavarták el a susnyásba Zimbabwében, mint ahogyan minden diktátort eltakarítanak egyszer. Erre figyelmezhetne a mi fénylő csillagunk, de neki ilyenhez nincsen érkezése, mert ő is selejtes a maga módján. Az az érdekes dolog történt azonban Afrika mélyén, hogy ott maradt a raktáron ötmillió olyan póló, amelyen Mugabe bácsi vigyorog, és ezzel most nem tudnak mit kezdeni.

Ezt csak azok kedvéért jegyeztem meg, akik most, a konjunktúra idején Orbán arcképek előállításából kívánnak meggazdagodni. Csak óvatosan, mert hamarosan sok lesz a remittenda, amivel csak a seggüket törölgethetik. Mindez tehát, a teljes összeomlás megelőzhető azzal, ha már most a megfelelő célra használjuk a selejtes árut. Sokmillió kósza magyar van így ezzel, így számukra Mugabe bácsi fölemlegetése nemcsak azért történt, hogy a fölösleges pólók vásárlásától óvjuk a tárcájukat, hanem példameseként. Most gondoljanak bele, de őszintén. Na, ugye.

Ljubjana, az már Nyugat?

Szlovénia szerencsés ország. Van neki majdnem háromezer méteres hegye, meg tengere is, viszont soha nem volt ellentengernagya, akinek máma szobrot akarna állítani. Sőt, nem irtotta ki a világra jövetelekor kapott nevéből a második tagot, és még mindig így néz a Napra: Republika Slovenija. Ebből is kitetszik, hogy semmit sem ért az univerzum unortodox és illiberális fejlődési vonalából, meg is nézheti magát, meg mi is őt.

Vérecskében született 1991. június 25-én, amikor kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenségét. A JNA, tehát a Jugoszláv Néphadsereg csak kicsit volt morcos, kétheti lövöldözés után csönd lett, és véget ért a tíznapos háború. Srebrenica messzire volt, meg különben is, Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés akkori szoci elnöke elsőként ismerte el a szlovén államot, az ellen meg mit tehettek a tankok? Semmit se, ugye.

Szlovéniának eurója van, úgy általában vigyorog, nem akarja sem a szerbek, sem a horvátok torkát átharapni, nincsenek diktátor cimborái, és nem jár nyári egyetemet tartani se Ausztriába, se Olaszországba, hogy onnan üzengessen haza, Ljubjanába. Egyáltalán nincsen benne a történelem fő sodrában, senkit nem hajt el az anyjába a külügyminiszterük, és olyan élhetetlen népség, hogy a harcias hírekben alig is szerepelnek.

Tegnap megtört a nagy csend, mert az elnökük, ez a Borut Pahor nekilátott sétafikálni az országában a fiacskájával meg két újságíróval, hogy jövő hétfőre, napi negyven kilométert poroszkálva átszelje kies hazáját, és megérkezzen a tengerhez. Induláskor el is mondta, hogy ő kampányol, meg különben is, a szabadsága alatt azt tesz, amit csak akar. Ez valahogyan jobb módszer, mintha Hodostól Koperig teleszarná kék plakátokkal a hegyeket, erdőket meg az anyja valagát is.

Akik szeretik ezt az elnököt, dicsérik a sportosságát, de a népszerűségen kívül más előnye is van a gyaloglásnak. Fitneszguru honlapok szerint ettől lesz lapos a has, és feszes a fenék. Nekünk is van közjogi méltatlanságunk, akire ráférne egy kis séta, nem csak a mangalica termet miatt, hanem orvosi szempontból is. Azt mondják a tudós doktorok, hogy a gyaloglás minden mozgások szent grálja, ezért egyetlenünknek is meg kéne fontolni, hogy egyszer az apostolok lován szeli át a birodalmát, de hát, azt várhatjuk.

Pedig egy ilyen túra a számos lehangoló tapasztalat mellett rengeteg előnnyel is járna. A gyaloglás csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, megelőzhető vele a cukorbetegség. A gyaloglás során javul az ember erőnléte, rugalmasabbá válik a teste, és növekszik az állóképessége. Segít a fogyásban és az ideális súly megőrzésében, emellett hozzájárul a jó alváshoz, a fokozott szellemi tevékenységhez, sőt még a depressziós érzések leküzdésében is támaszt nyújt.

Továbbá, gyaloglás közben endorfinok szabadulnak fel az agyban, olyan vegyi anyagok, melyek fájdalomcsillapítóként működnek, és segítenek lazítani, a nyugalom és a jóllét érzésével töltve el az embert. Tisztára haszon, és ha én gráci orvos lennék, csak rábeszélném prime minister O. V.-t egy ki sétára a páncélozott kisbusz helyett, ami törekvés, valljuk be, hamvába halna. A paranioa ugyanis eléggé behatárolja az ember mozgását meg a gondolkodását is, ami utóbbi a mi esetünkben a nagyobbik baj.

Viszont más gondok is akadnak. Amellett, hogy minálunk rendszerint a kedves vezető szotyolázásáról, parlamenti csokizabálásról, vagy lakótelepi, partedlis pörkütt-tunkolásról születnek képek, a népek sem tudnák elviselni a menetelését. Vagy – mint Briannél -, megtalálnák az ő tökét, és a rajongók követnék a sivatagba meg a hegyekbe, esetleg másik opcióként morcos alattvalók fölhúznák őt egy lámpavasra. Más kimenetel nincsen, marad hát nekünk a sétafikálás két formája, az egyik a CÖF, a másik meg az éhségmenet, és ezzel mindent el is mondtunk hazánk lehangoló állapotjáról.

Ilyen fennforgások közepette már csak egy, nagyon halk kérdésre futja: Tessék mondani, Ljubjana, az már Nyugat?