Zergék és delfinek

– Megvédjük az olasz fratellik összes határát, végig építjük kerítéssel az egész kurva félszigetet – harsogta a rádióban a méltóságos és kegyelmes úr, egyben mimagyarok, és tovább hadarta kappanhangon – Magyar Nagy Falat a hegyekbe, hogy a Szíriuszról is látsszék, és őseink nézhessék gukkeron, akárha Hende miniszter a hadgyakorlatot. Hogy távoli ivadékaik, nemzetünk, hazánk ősi fiai – és lányai, szólt közbe a riporter -, és lányai – tette hozzá megengedőn a nagy vezér – hogyan teljesítenek jobban, hogy a reformok működnek, és szárnyal az építőipar is. Meg a labdarúgás, valamint, a keresztény labda és szögletzászló.

Elaknásítjuk az öblöket, naszádjainkon. csónakjainkon száguldozunk a habokon, eltakarjuk az azonosítót, fekete leplekbe burkolózunk, és, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, a meglepetés erejével cirkuszi zenéket zúdítunk a betolakodókra. Mint a Karácsonyra, amitől migráncsi lábuk reszket, fejük inog, ajkukat nyalogatják, lelkük gúzsba kötődik, megtérnek, és úgy iramlanak vissza Afrika partjai felé, mint a mi új keresztes hadseregünk. Ott terjesztik az igét aztán, a mi igénket, s mi utánuk utazunk nem is kormánygépen, visszük az ellátmányt, ajrót és zöldhasú dollárokat, mert üldözöttek lesznek akkor már, ugyan mi üldöztük el őket innen, de az más.

De ne szaladjunk előre ennyire a diadalban, hiszen rögös az út, a ló is megbotlik, pedig stoplis cipője van, a kommunista indián meg fordítva ül rajta, és nem bír leszállni. Mert falainkhoz kő kell, újabb bányák és közbeszerzés, aknáinkhoz hosszú utak, Washington vagy Moszkva ködeibe, mikor hogy, és naszádgyártásunk sem tökéletes, mondhatni ladikokat tudunk, ám minden attól függ, honnan nézzük. Egy bolhának a vízibicikli is anyahajó, egy bálnának a Balaton is pocsolya, nekünk a csillagok is közel vannak, rezsi kérdése az egész. És a hité, drága barátaim, keresztény kultúránké latin gyökerekkel, akikre is Hannibál zúdult az Alpokon át, mert nem volt se kerítésük, se faluk.

Jött ez a Hannibál, a mórok, a szaracénok, mindenféle kétes alakok, feketék, barnák élén, de egy keresztény se volt közöttük, pedig lehetett volna, de Krisztus nem volt hajlandó megváltani őket, ahogyan minket viszont mindig is. Már akkor is, ott is a Soros, a terve, meg a liberális elefántidomítók, valamint a Gyurcsány ükapja. Viszont, és ellenben ez a Hannibál aztán leshette, sóval hintették be, annyi sót szórtak rá, hogy a lepényre már nem is maradt, így nyerészkedhettek a pajeszos sókereskedők. Nem volt a világ már akkor sem egyszerű, na. Globálisan átjött ez a Hannibál a hegyen, gátak nélkül, viszont ilyen még egyszer nem lesz, visszük a falat, bekerítjük a nemzetet, az olaszt, átvágjuk, fölavatjuk, alapkövezzük.

Triesztben már van kikötőnk a naszádjainknak. Legalább négy naszád elfér ott, néha öt is. Vízisí, dzsetszkí, és magyar kacsák. Ahogy ott úszkálnak drága barátaim, sisakban, morcosan, járőröznek föl, s alá, köröz a seggük, elrettentő sereg, és még kiflicsücsöktől sem csábulnak el, ahogyan a talpaik egymásra lépnek. Magyar kacsák, pöttyös a seggük, keresztény kacsák ázsiai beütéssel, No de, kérdezhetitek, mi lesz az eldugott öblökkel, a megmászhatatlan bércekkel, és én azt mondom nektek, nem gondoltok a zergékkel és delfinekkel, barátainkkal, társainkkal a küzdelemben és bajban. Zergéink minden ormon ott lesznek, delfinjeink minden mélységet beúsznak.

No de, kérdezhetitek drága fratellik, ki bír majd a zergékkel, ki is dirigálja őket a harcban, s én rámutatok jól teljesítő mezőgazdaságunkra, juhászainkra, akik még megmaradtak az osztrák nyugdíjasok támadásai után. Zerge, birka egykutya, puli és vak komondor, nőügyekkel nem foglalkozunk. Vlagyimir barátunk már képzi nekünk a Krímnél a delfineket, migránsfalatkákkal idomítja őket, magam is tanulok delfinül, mások zergéül, félelmetes seregek lesznek a kacsákkal, naszádokkal, megvédjük az olasz hazát, illetve az olaszok hazáját. S hogy nem kérnek belőlünk, az sem baj, majd, amikor az új hajnal fölhasad, és megkapom a gyógyszerem, akkor minden jó lesz. Boldog karácsonyt dolce fratelli. Visszük a sódert meg a kavicsot.

Ljubjana, az már Nyugat?

Szlovénia szerencsés ország. Van neki majdnem háromezer méteres hegye, meg tengere is, viszont soha nem volt ellentengernagya, akinek máma szobrot akarna állítani. Sőt, nem irtotta ki a világra jövetelekor kapott nevéből a második tagot, és még mindig így néz a Napra: Republika Slovenija. Ebből is kitetszik, hogy semmit sem ért az univerzum unortodox és illiberális fejlődési vonalából, meg is nézheti magát, meg mi is őt.

Vérecskében született 1991. június 25-én, amikor kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenségét. A JNA, tehát a Jugoszláv Néphadsereg csak kicsit volt morcos, kétheti lövöldözés után csönd lett, és véget ért a tíznapos háború. Srebrenica messzire volt, meg különben is, Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés akkori szoci elnöke elsőként ismerte el a szlovén államot, az ellen meg mit tehettek a tankok? Semmit se, ugye.

Szlovéniának eurója van, úgy általában vigyorog, nem akarja sem a szerbek, sem a horvátok torkát átharapni, nincsenek diktátor cimborái, és nem jár nyári egyetemet tartani se Ausztriába, se Olaszországba, hogy onnan üzengessen haza, Ljubjanába. Egyáltalán nincsen benne a történelem fő sodrában, senkit nem hajt el az anyjába a külügyminiszterük, és olyan élhetetlen népség, hogy a harcias hírekben alig is szerepelnek.

Tegnap megtört a nagy csend, mert az elnökük, ez a Borut Pahor nekilátott sétafikálni az országában a fiacskájával meg két újságíróval, hogy jövő hétfőre, napi negyven kilométert poroszkálva átszelje kies hazáját, és megérkezzen a tengerhez. Induláskor el is mondta, hogy ő kampányol, meg különben is, a szabadsága alatt azt tesz, amit csak akar. Ez valahogyan jobb módszer, mintha Hodostól Koperig teleszarná kék plakátokkal a hegyeket, erdőket meg az anyja valagát is.

Akik szeretik ezt az elnököt, dicsérik a sportosságát, de a népszerűségen kívül más előnye is van a gyaloglásnak. Fitneszguru honlapok szerint ettől lesz lapos a has, és feszes a fenék. Nekünk is van közjogi méltatlanságunk, akire ráférne egy kis séta, nem csak a mangalica termet miatt, hanem orvosi szempontból is. Azt mondják a tudós doktorok, hogy a gyaloglás minden mozgások szent grálja, ezért egyetlenünknek is meg kéne fontolni, hogy egyszer az apostolok lován szeli át a birodalmát, de hát, azt várhatjuk.

Pedig egy ilyen túra a számos lehangoló tapasztalat mellett rengeteg előnnyel is járna. A gyaloglás csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, megelőzhető vele a cukorbetegség. A gyaloglás során javul az ember erőnléte, rugalmasabbá válik a teste, és növekszik az állóképessége. Segít a fogyásban és az ideális súly megőrzésében, emellett hozzájárul a jó alváshoz, a fokozott szellemi tevékenységhez, sőt még a depressziós érzések leküzdésében is támaszt nyújt.

Továbbá, gyaloglás közben endorfinok szabadulnak fel az agyban, olyan vegyi anyagok, melyek fájdalomcsillapítóként működnek, és segítenek lazítani, a nyugalom és a jóllét érzésével töltve el az embert. Tisztára haszon, és ha én gráci orvos lennék, csak rábeszélném prime minister O. V.-t egy ki sétára a páncélozott kisbusz helyett, ami törekvés, valljuk be, hamvába halna. A paranioa ugyanis eléggé behatárolja az ember mozgását meg a gondolkodását is, ami utóbbi a mi esetünkben a nagyobbik baj.

Viszont más gondok is akadnak. Amellett, hogy minálunk rendszerint a kedves vezető szotyolázásáról, parlamenti csokizabálásról, vagy lakótelepi, partedlis pörkütt-tunkolásról születnek képek, a népek sem tudnák elviselni a menetelését. Vagy – mint Briannél -, megtalálnák az ő tökét, és a rajongók követnék a sivatagba meg a hegyekbe, esetleg másik opcióként morcos alattvalók fölhúznák őt egy lámpavasra. Más kimenetel nincsen, marad hát nekünk a sétafikálás két formája, az egyik a CÖF, a másik meg az éhségmenet, és ezzel mindent el is mondtunk hazánk lehangoló állapotjáról.

Ilyen fennforgások közepette már csak egy, nagyon halk kérdésre futja: Tessék mondani, Ljubjana, az már Nyugat?