Azt mondd meg nékem…

Tiszta szerencse, hogy nincsen még október elseje, éspedig több okból is. Elsősorban, mert az Isten szent ege alatt, illetőleg a zivatarok elől híd alá vagy aluljáróba húzódva nem fagy meg azonnal az ember, lévén, nagy a hőség baromira. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy a zsandárok nem viszik el csípőből például a csecsemőt és a terhes nőt, aki így múlatja az életét tegnap óta, mivelhogy az utcára rakták, csupáncsak azért, mert annyija volt és annyit is ért.

Hatfős családot lakoltattak ki kedden a bűnös Budapest kilencedik kerületében, mert nem tudták fizetni a lakás devizás hitelét, s mivelhogy a családok éve van, akárha rosseb, továbbá Pártunk megmentette őket is. Ám ez itt nem Horvátország, ilyen tartozásokra nem mondja azt az állam, hogy vége, nem ér, és nincs ezüstérmes futballcsapatunk sem, bögyös köztársasági elnökünk meg pláne nem. Mondjuk, nem emiatt került utcára a család, viszont, hogy totyakos miniszterelnökünk van, azért viszont igen.

Ellenben a dolog nem olyan egyszerű, hogy egyből győztest lehessen hirdetni. Így meg is oszlottak a vélemények a közösségi oldalon azon tűnődve, ki a hülye, valamint a bűnös, akinek a záloga a kezükben volt, s mint népi játék, hogy mit is érdemel az. Volt, aki úgy vélekedett, így van rendjén, ez így helyes, ez volt a nemzeti vonulat, mások kitették az árverési felvásárló képét, névvel, és kilövési engedéllyel, lincselési felhívással mintegy, ettől azonban a családnak egyáltalán nem lett jobb, de a felvásárlónak sem rosszabb.

A dolog viszont természeténél fogva kegyetlen, hiszen azt mondták az utcára tetteknek, hogy összeszedhetik a személyes holmijukat, és mehetnek a jelek szerint nem létező Isten hírével, a bútoraikat meg harminc napon belül kell elhordani. Viszont azt senki nem tudja, hová. Mert ugyan Pártunk arra hivatkozva hozott hajléktalan-vegzáló törvényt, hogy mindahány elhelyezését meg tudja oldani, a jelek szerint ez mégsincs így, sőt, még inkább, ha a hatalom szakmányban gyártja őket, mint ebből a történetből is kitetszik.

Hogy mi lesz most velük és számos sorsosaikkal, azt senki sem tudja. Még maga a milliárdokat a családok zsebében hagyó Rétvári et., a jó hírek zenebohóca sem. Sőt, Novák államtitkár asszonyelvtárs, aki meg momentán a családok jótevő úrangyala, ő sem, mert ez nem a munkaköre neki. Ő azzal foglalatoskodik, hogy idvezült mosollyal gondoskodjék az óvodai keresztényi nevelésről, és szaporodásra buzdítsa a honleányokat.

Az már kívül esik az érdeklődési körén, hogy a szaporulatot karhatalom rakja az utcára. Egyáltalán, ilyesmiről nincs is tudomása, hiszen a statisztikákat is maguknak tetszetősen manipulálják, és a magyaridőknek sincs ahhoz sem érkezése, sem kapacitása, hogy ilyen – egyébként napi gyakoriságú – kilakoltatásokról tudósítson. Így hát, aki annyira szerencsés – vagy szerencsétlen, ez hozzáállás kérdése -, hogy a világot narancsszűrőn keresztül észleli csupán, elégedetten böföghet. Ilyenekből lesznek a kétmillió fideszesek.

Nekik nem gondjuk az, hogy akkor most mi lesz a csecsemővel és a megszületendő kisdeddel, az anyjával és az apjával, akik magukra maradtak a vérzivatarban. Októberig még az utca kövén, aztán nevelőotthonokban és fogdákban, hogy ne zavarják a kényes madámok finnyás orrát az egyre erősödő szagukkal, és nincs nekik menedék. A farkasoknál az öregek haladnak a sor elején, hogy le ne maradjanak, a kafferbivalyok körbefogják és szarvaikkal védelmezik a körön belül álló kicsiket és betegeket.

Az állatokban több emberség van – ha úgy tetszik -, és nagyobb a túlélési ösztön, mint az elkorcsosult emberben. Aki ma még nincsen az utcán, nem tudja, hogy ugyanolyan egyedül van, és ugyanolyan védtelen, mint a tegnapi hat. Ez ellen a közösség lehet a védelmező erő, ilyen azonban nincsen az atomjaira hullott társadalomban. Az utcán döglünk meg úgy, hogy átlépnek rajtunk, ha a kórház mosdójában száll el belőlünk a lélek, napokig fekszünk ott, mert az intézmény azzal foglalkozik, hogy a falán vonatozó Orbánt lemeszelje.

Teljes a züllés és nincs kegyelem. Miközben genderezünk és csahos kutyákra pazaroljuk a maradék erőnket, a szemünk előtt zajlanak a tragédiák olyan mennyiségben, hogy alig is üti át már az ingerküszöböt. Minden kilakoltatott, kirúgott, megalázott és megszomorított megkapja a warholi tizenöt percét, és megy a levesbe aztán nyomtalanul. Tudjuk, hogy a király tette ezt, de csak addig jutunk, hogy Cseh Tamással tesszük föl, azt mondd meg nékem, hol lesz majd…- A többit pedig úgyis tudjuk. Vége van, emberek.

Az a baj

Amikor az Agymenőkben Proton professzor tátott szájjal és kerekre nyílt szemekkel bámulja Sheldon infantilis hülyeségét, Leonard nem tud mást mondani a megnyugtatására magyarázatul: – Ő ilyen. Tényleg ilyen. – És mindenki érti, miről is van szó, csak az öreg nem, mert addig nem volt benne a közepében. Mi viszont benne vagyunk.

Van nekünk – illetve hát, nekik van, a józanabbja csak a’la Proton professzor néz leesett állal, hogy mi a rosseb van itt – ez a 2rule nevű csodánk, amit már genezisében megült a rontás. És olyan elemi erejű érzelmeket váltott ki, mintha az anyukáját szidták volna a sok liberális köcsögnek, mint amilyen magam is vagyok, bármit is jelentsen ez. Most már elég annyi, hogy nem ők.

Legfőképp persze azért visított a nagyérdemű, mert a 2rule, amely bűnben fogant, mutatta a NER összeszorított fogú igyekezetét, hogy az utolsó csöppet is kipréselje a birtokba vett országból, hogy befurakszik a legkisebb résbe, akárha féreg. És nem is a lopás fáj már, mert az bevégeztetett irreverzibilis módra, hanem, hogy nem hagyják békibe’ az embert, hogy a barlangjában sincs nyugta.

Ott állnak a szájánál ilyen prostisrácok és piszkálnak be a botjaikkal, mert azt hiszik, megvédi őket a ketrec, de, ha az egyszer kinyílik, aranyapám. Ám ne szaladjunk ennyire előre a történelemben. Momentán itt van nekünk vizsgálatra ez a rulettes csoda, s nem azért, mert amúgy érne akár egy szót is, hanem, mert ez a NER eszenciája, a mocskos kivonata voltaképp.

És amikor minden jóérzésű ember ezen a szaron röhögött undorodva és sírva is egyképp, akkor a cég vezérigazgatója – de szeretik a rangokat ezek -, bizonyos Kővári Ágnes nyilatkozott az Origónak – csakis -, nem érti, miként történhetett, hogy a 2rule bevezetése ekkora vihart kavart. Együk meg a zúzáját közösen, s főleg még, hogy mindezek után nemzeti köntösbe is öltözteti a fekáliát. Pedig egyszerű ez.

Az emberek java része ugyanis – nem mindenki ugyan, de az egészségesebbje mindenképp – ösztönösen irtózik az aljasságtól. Nevezzük azt akárhogy, korrupciónak, a hatalommal való visszaélésnek vagy tartózkodó kérelemnek esetleg, mindegy. Ha szaga van, márpedig Neriában bűzlik minden, akkor a delikvens befogja az orrát és csendesen kiköp.

Vezérigazgató asszony olvasatunkban hasonszőrű, mint Sheldon, és létezésére meg viselkedésére nincs más magyarázat, mint, hogy: Ő ilyen. Tényleg ilyen. És mindenki érti is, kivéve, akire vonatkozik, hogy abban a pillanatban, amikor a nemzet strómanjának neve fölmerült a nyomorult terméke kapcsán, abban a másodpercben rákerült a stigma. És nem a liberális köcsögök tették rá, hanem maga az egyazisten Orbán Viktor a már végtelenbe vesző ténykedésével és országrontó garázdálkodásával.

Már szaga van annak, amit megérint, megemlít mint számára lényegest, az egész manusból árad a halál lehelete. Úgy vesz el mindent a közösségtől, hogy tán nem is tud róla, amikor körbehugyozza és megjelöli. Ez az egész akkor kezdődött, amikor először tört ki rajta igazán a téboly, és a kokárdát, mint a hozzá tartozás szimbólumát nevezte meg. Azóta jobb érzésű ember ilyet nem hord, vagy csak befogott orral.

És nemcsak tárgyak, hanem fogalmak, úgymint nemzet, család, kereszténység, alkotmány, magyar és folytathatnánk a végtelenségig a felsorolást, hogy mi minden vált értékvesztetté és más jelentésűvé a fideszbeszélben, hogy mára alig is maradt valami, ami az embert emlékezteti a normális életére. Mert egyetlen, nagy párttaggyűlés lett az egész szerencsétlen ország.

Vezérigazgató asszony nem érti a felháborodást, pedig csak annyi a magyarázat és az ok, hogy Orbán-, és Fidesz-szaga van. Születésekor rákerült a NER pöcsétje, és onnan azt semmi sydol vagy pronto le nem hozza. Kérdezte azt is, mi a baj, s magam azon vagyok, kikerülve a csapdát, hogy idemásoljam a Belga egész szövegét arról, hogy mi a baj, beérem egyetlen sorral: “Az, amit mondasz: az a baj.” – És talán értve leszek. Vagy nem.

A gang, ahol élünk

Ha volna MSZP igazából, mint ahogyan nincs, és nemcsak ilyen lufi felszínén imbolygó ismeretlen halmazállapotú izé lenne, amiképp az összes többi, cafatokban lógó úgynevezett ellenzéki párt is, akkor nem beszélne a körmét reszelgetve hülyeségeket, mint valami lökött nyúl. (Tessen elképzelni a decens képet!) S akkor még hihetnénk azt is, hogy lesz egyszer máshogyan, de ezt a jogunkat már régen eljátszottuk. Mi választottuk magunknak a fideszéket, ha nem is mindenki, de ezek szerint éppen elegen, hogy örök időkre.

Ennek az MSZP-nek például egészen hóbortos ötletei vannak. Most például követeli (sic!), hogy a kivándorlás megfékezésére állítson fel válságstábot a kormány. Sőt és pláne: szorgalmazzák, hogy a Miniszterelnökségen jöjjön létre olyan államtitkárság, amely kezeli ezt a válságot, és a jövőben mindenféle gyönyörökkel itthon tartja a világgá indulni készülő fiatalokat. – Ilyen alapon azt is kérhetnék, hogy Orbán mondjon le, vonuljon önként börtönbe, és adja át a királyság kulcsát kékszegélyű kistányéron egyenesen Gyurcsánynak. Ne szórakozzunk már egymással, ha lehetne ilyet kérni.

Orbán még azt sem ismeri el, hogy egyáltalán van kivándorlás, naponta szállnak a légben a győzelmi jelentések, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, a népek benne permanensen mosolyognak, ilyenek. S már hogyan hozna létre az ellen államtitkárságot ami szerinte nincs is. Így ez az MSZP-s sóhajtás, amit tamtam püfölésnek óhajtanak beállítani, csak annyi és annyit is ér, mint az összes többi, hogy monnyon le, vagy hozzon nekem virágot. Nehéz nekem felfognom, hogy nem értik, azt a monolit hatalmi masszát, amely a Fidesz, nemhogy megbontani, még csak megkaparni sem képesek.

Ha pedig mégis tudják ezt, akkor, ami itt folyik, a legaljasabb színjáték, amivel népeket etetni lehet, s mivel ők éppúgy részei – és dalolva – mint a legaljasabb fidesznáci, arra kell jutnom, hogy nem is különböznek tőle, és tényleg nem. Mondjuk, ez sem igazi újság már, csak lehangoló napra nap tapasztalni. Az ilyen Rétvári-félék zümmögik a hajdejó andalító muzsikát, akik meg azért vannak ott, hogy letépjék a tökeiket, sajtótájékozzák a hülyeségeket meg nyomkodják a gombot, olykor a zöldet is, bizony, és gyalázatra. Így megy ez minálunk.

Ilyenkor szokta az elégedetlen olvasó az író ember pofájába vágni, hogy dugja föl magának az okosságait, ezt én is tudom, azt mondja meg, mit kell csinálni. Lehangoló leszek, fogalmam sincs, és nem tudok olyan brosúrát rittyenteni, mint Vlagyimir Iljics, hogy “Mi a teendő”, illetve egy ötletem lenne, de akkor meg anarchistának bélyegeznének, és arra az én népem igazából alkalmatlan is. Mint Rajes az Agymenőkben, aki nem tudott mit kezdeni két nő szerelmével. Nulla nő, az megy nekem. – Ezt mondta.

Ilyképp az összes népek az országban, az összes Béla és Józsi arra alkalmasak, hogy nézzék üvegre szorított orral a jeges gangról, amint kegyelmesék vacsorálnak a fűtött szobában, de ahhoz se erejük, se kedvük, hogy rájuk rúgják az ajtót. Jobb, ha ebbe beletörődünk, és az időre bízzuk annak elvégzését, amire mi magunk alkalmatlanok vagyunk. Fölzabálják egymást ezek előbb vagy utóbb úgyis, és akkor el lehet kezdeni újraépíteni az itt hagyott sivatagot. Beletörődtem, hogy én ezt már nem érem meg, tehát káromkodok meg fütyörészek. Ha valakinek van jobb ötlete, azt mesélje el nekem egyszer. Köszi.

Gé, mint Gé

Éppen tegnap volt, hogy 2015 februárjában Simicska Lajos beleordította a nagyvilágba friss felismerését, amit egyébként rajta kívül addig is tudott minden jóérzésű ember: “Orbán egy geci”. – 2018 augusztus elsején pedig a délelőtti órákban kikerült a Facebookra egy mém, amelyen a Hír TV bemondónője a szájából előbúvó szövegbuborékban azt tudatta velünk melankolikus naturalizmussal: “Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy Orbán Viktor már nem geci”.

Ennyi volt. A kör bezárult, a homokóra lepergett, a sajtószabadság örvén pedig siratóénekek lepték el a közösségi oldalt, akinek kellett, megtépte a haját, és kaparta az anyaföldet. A veszteség nagy, de nem akkora, mint sokan gondolnák. Én magam például évek óta nem láttam a csatornát, mert a drágalátos szolgáltatóm a “G” nap után egészen egyszerűen kivette a csomagból, most majd lehet, visszateszi. Másoknak benne sem volt, vagy, ha mégis, nem néztek ilyet, mert nem volt igényük rá.

A kár ugyanilyen nagy volt a másodszor is köntöst váltó Magyar Nemzet bezárásakor, az igazi mélyütés azonban a Népszabadság volt. Aztán lehetne itt sorolni az összes hősi halottat Origótól Figyelőig és tovább végtelenül, de mindegyik csak egy dologra lenne bizonyság: a Fidesz olyan, mint a rák, úgy burjánzik és annyira halálos. A hamvas és reményteli ifjúság, ami akkor következett be a magyar sajtópiacon, amikor a külföldiek fölvásárolták a lapokat, már régen elmúlt.

Volt szerencsém részese lenni annak a korszaknak. Az én lapom német tulajdonosa például jó tőkéshöz méltón csak arra ügyelt, hogy a pénzét kivegye, és magasról tett a politikai irányultságra. Soha akkora szabadság nem volt a lapcsinálásban, az ember szinte lubickolt, aztán persze elmúlt ez is, most meg ott tartunk, ahol. Ott voltaképp, hogy a Hír TV örülhet, nem jutott a hajdani Münchener Post sorsára, amelynek a szerkesztőségét náci keretlegények verték szilánkossá, a szerkesztőket csak azért nem, mert épp nem voltak ott az aktus idején.

Simicska úgy hagyta ott a TV-t és az ott dolgozókat, hogy keresztben az arcukra szart. Az atombomba ígérete után egy nyamvadt petárdája nem volt, kifakadása után néhányszor még részegen föstögetett az utcán, hogy “Orbán egy geci”. Ilyen munícióval nem lehet választást nyerni, amit persze nagyon akart, és, most már kitetszik, nem az igazság és a jobbítás olthatatlan vágya munkált benne, hanem a mammon igézete. S így, mivelhogy egy csöppet sem különb, mint a legecizett haverja, hagyta is a francba az egészet.

Nem volt ő forradalmár, ezért kimenekítette a milliárdjait, és most sütteti a hasát valahol. Beosztottjait pedig, akik kiálltak mellette, odadobta a hóhérok elé, akik azt hiszik, győztek, és csűrdöngölőt járnak, a mulatságuk azonban maguknak szól csakis. Olyan bőséges a mocsok-kínálat, hogy aki erre élvez el, azt sem tudja már, melyiket válassza. De végül is, tök mindegy, mindenhol ugyanazt kapja: győzelmi jelentések és fröcsögő gyűlölet, eggyel több vagy kevesebb nem oszt és nem szoroz.

Szokásban van még afölött keseregni, hogy szűkül az ellenoldal megszólalási lehetősége, ami igaz. De csak a három évvel ezelőtti status quo billent helyre röpke remények után. E három év alatt néhány kolléga bízhatott abban, hogy igazi újságot, TV-t csinálhat, most meg már nem, a nagyhalakat pedig kirúgják a portástól Kálmán Olgáig bezárólag azzal a különbséggel, hogy a műsorvezető minden bizonnyal elboldogul majd, a kapus kolléga pedig éhen hal, mert neki nincs megtakarítása.

Ugyanígy, ha igazi vesztest kellene hirdetni, az a nagyközönség lenne, aki abban bízott – függetlenül attól, hogy nézett-e Hír TV-t vagy sem -, hogy Orbán leváltható. Ilyen reményeket ültetett el sokakban Simicska, és őket is cserben hagyta. Simicska tehát egy geci, mondom én, és nem hiszem, hogy sokat tévednék a különalkuja után. De ugyanilyen, ha nem még nagyobb folyadék a komplett baloldal, amelyik még hatalmon sem volt képes megvédeni a hozzá lojális írástudókat, így a jelenlegi médiaviszonyok kialakulásában legalább akkora bűne van, mint a pofátlanul aljas Orbánnak és bandájának.

Lehet siránkozni és sápítozni, hogy én édes Istenem, de még olyan baloldalinak nevezett milliárdost nem láttam ebben a nyüves országban, aki beletette volna a pénzét egy műhely kialakításába. Az összes várta tátott szájjal a sült galambot abban a meggyőződésben, hogy a dicséretüket és talmi igazságukat zengő média őket születésük okán megilleti. Hát, nem. És ennyiben ki is merült a sajtóval való kapcsolata az úgynevezett baloldalnak, míg az ellenérdekelt fél fölépítette a birodalmát.

A Hír TV egyébként nem most veszett el, hanem, amikor forradalomként, élőben közvetítette a 2006-os dúlást. Ezúttal éppen csak visszatért az anyaszentegyház kebelébe, mint, ahogyan egy, a távoli, bizonytalan jövőben bekövetkező hatalomváltás esetén is megtalálja majd a saját valagát. Csak a tisztánlátás kedvéért, és a tömeges szeppuku megelőzése okán említem ezt, meg, hogy sírni már sokkal régebben el kellett volna kezdeni, azért. Most már késő zokogni, hogy mi lesz velünk nagymama és más ilyen óvodás dolgok. Így jártunk.

Toldás: Itt, minálunk a házban teljesen hidegen hagyta a választópolgárokat a tegnapi tragédia. A földszinten a harminc éves sincs fiatalembert fölemészti a munka, hogy kifizesse a tartásdíjat, s amellett enni is tudjon. Tévét nem néz, újságot nem olvas, véleménye a világról nincsen. Közel áll az agytörzsi működéshez, csak egy hajszál a híja. A másik csak eszik, minden nap tömött kosarakkal jön haza a boltból, pedig egyedül van, és senki nem látogatja. A jóllakott óvodások elégedettségével nézi a világot, Fradi szurkoló. A futball VB nagyon érdekelte, de nem nagyon értette a csoportmeccsek bonyodalmait, és utál éjszaka dolgozni. Az emeleten van nekünk egy reggel hattól kettőig hentesünk, az ötkor nyitó piacon vodkával kezd, délutánonként a sarki kocsmában fröccsökkel levezet. A nyugdíjasunk a Kossuth rádióra esküszik, és rajong Orbánért, ennek gyakorta hangot is ad. A harmadik állandóan az időjárásról beszél. A múltkor beléptem a kapun az utcáról, ő az udvaron állt az Isten szent ege alatt, és megkérdezte, esik-e.

Csak, hogy lássuk, hol is élünk. Ehhez képest nagyon fess volt az Olga napszemüvege, amikor kirúgták. Jó reggelt tehát, és jó szurkolást.

Áder és a vizek

Egy nemzetnek – nem NER-féle, hanem romantikus értelemben – fennállása során kevés ihletett pillanata van, amikor esélye nyílik tenni valamit a hanyatlása ellen. Minekünk az utóbbi évtizedekben ilyen volt 1989, aztán 2004. Az egyik a rendszer úgynevezett megváltoztatása, a másik az uniós csatlakozás. Mindkettőt elszabtuk, voltaképp már az ellenzéki kerekasztal töketlenkedéseivel eljátszottuk estragoni jogainkat, hogy itt valaha normális ország lesz. Immár csak a kinyúvadás dátuma kérdéses.

Nem éji bagolyként mondom ezt, hanem csalás nélkül szétnézve könnyedén. Nincsen most érkezésem és fölösleges is Orbán újratemetési beszédétől elindulva Antallon át végig venni, hol, mikor és hányszor vétettek – a lapos homlokú polgárok éljenzése közepette persze – végezetes hibát az általunk kiválasztottak és fölkentek, mert ez már fölösleges és nincs is rá idő. Világvége hangulatban sem vagyok, esetleg, ha úgy vesszük, permanensen abban leledzek, így már elkopott az éle.

Tehát miniszterügynök et. kis színesét módosítva, ne azt figyeljék, amit mondok, hanem, amit érzek. De, hogy ez mi a maga valójában, arról tudni igazán senki nem akar, hiszen a fortyogásába nézve úgy lehet járni, mint amikor a halandó előtt Abadonna leveszi a szemüvegét. És most, hogy elmeséltem az életemet, nézzünk valami vidám helyet. Imhol egy temetés, amelyet Magyarországnak hívnak, és van neki köztársasági elnöke, viszont nincs köztársasága, hanem manapság valami keresztény trutyi lett belőle.

Ez az elnök meg olyan is, és voltaképp ő ingerelt engemet most kéretlen – és végül is – értelmetlen és kilátástalan szólásra, de az ember már csak ilyen. Mondja, ha tudja is, szavainak foganatja nincsen. Esetleg forrás lesz elkövetkezendő történészeknek, akik kerekre nyílt szemekkel olvassák a dokumentumot, amely kis adatot, adalékot mutat egy rég elveszett népségről, valami magyar nevűről, és látják, világverő volt az önsorsrontásban. El is hanyatlott, ámde – és ezen csodálkoznak majd – élénk harmonikaszóra.

Áder János normakontrollra küldte az Alkotmánybírósághoz a kútfúrási törvényt. Nem kéne ez alapján engedélyeztetni a nyolcvan méternél sekélyebb, házi pancsolásra fúrt kutakat. Ádernek ez környezetvédelmileg nem tetszik, intézkedett tehát, mert az előtte elterülő országban csupáncsak ez az egy gond van törvényileg. Más ellen nem böstörködött, s bár lehet, igaza van, és egy tanyasi kút fúrása előnytelenül hat a jegesmedvék nemi életére, de ez engemet nem érdekel egyáltalán.

Illetve dehogynem, csupán jobban izgat a mindeközben utcára paterolt családok, a kórházban fölöslegesen meghaló emberek, a kivándorlásra váró fiatalok dolga, az elbutuló nemzet ügye, meg, hogy ekézik Esterházyt, s vele egyben a felvilágosodott, józan észt, a szekularizációt, ami megszüntette a középkort, s ami felé Áder országa masírozik. Neki meg a kutak a nyomora csupán, meg a redves halai, valamint a kiskutya lafogó fülei.

Ezzel sem mondtam semmi nóvumot, csak a jövő történészeinek rögzítem, hogy a valaha volt Magyarország legfőbb két gonosztevője: Orbán Viktor, a bohóc, a kalasnyikovos mészáros, valamint Áder János, a babaarcú gyilkos, de nem solskjaeri megengedő értelemben, hanem aljamódon. Mert amíg az “álamfő” kijelentette, hogy ő a nemzet golyóstollának tekinti magát, és ehhez hű is volt, Áder – akinek jogilag még mindig lenne módja embernek lenni – itt kutak kapcsán játssza el a demokratikus cirkuszt. Ez, amennyire átlátszó, annyira aljas is. Ez sem újság, de rögzítsük azért, és ne nézzük hülyének egymást legfőképp.

És hasad tovább

Úgy jártak a horvátok, mintha magyarok lettek volna. Lukat fúrtak egy hegybe, hogy alagút legyen belőle, abból meg út, és, hogy ez az egész a végén vezessen valahová is, aztán csak a szakadékba viszi a járatlan és jámbor utast, a semmibe úgymond. Így maradt szégyenben Omis városa, így röhög rajta mindenki, mert, mielőtt elkészült volna a nagy mű, igen, és út meg híd formájában toldás is került volna a luk végibe, elfogyott a pénz.

Nem értik a horvátok, hogy is van ez, pedig csak annyi történt, hogy miniszterügynökünk az egyik elborulásában a mi kutyánk kölkének nevezte a horvátokat, hogy futballilag beszéljen ökörségeket, de ennyi is elég volt, hogy a dalmát vidéket megülje a rontás, és csak nézhetnek a lukuk végiből most kifelé a párás egekre. Pedig akkor még Tusványoson ki sem jelentette, hogy ott is rendet tenne, viszont, mint ebből is kitetszik, már megkezdte.

Ezzel a lendülettel a medvék országában sunyin megrajzolt a képzeletében egy ezer kilométer sugarú kört, mint ahová uralmát kiterjesztené. Abban a pillanatban ezen a vidéken lekonyultak a csillagok, égi jelként a Hold is elbújt kis időre, csak sötét kör volt a helyén, amitől felugattak a kutyák, elsírták magukat a kisdedek, ellenben Mészáros Lőrinc csatakos álma ideje alatt is keresett száz milliót, mert mért ne keresett volna.

Most már tehetetlen ez ellen, a láncreakció elindult, és mindent fölzabál. A horvátok is abban reménykednek, hogy elér a mágia egészen hozzájuk, hogy ott is minden a gázszerelőé legyen. Hallották ugyanis, hogy a környezetében nem érvényesek a newtoni törvények, ő csak annyit mond, legyen, és lesz is minden egyszerre, mint az univerzumot megrengető sportszermárka is világ szégyenére és a magyarok kuncogi örömére egyként, hogy valaki pofátlanságában is ennyire egyszerű, pedig az.

A horvátok alagútja a semmibe vezet, a duplarúle meg hasad. A Mészáros csapatában a Mészáros játékosa a Mészáros mezében borult meg az ő agyában és állíttatta ki magát, mert egy másik Mészáros-mezes eltépte a rulettot. Hogy a mezét sajnálta-e annyira, vagy az élete ilyen nyomorult, azt nem tudni, de a trikójában sértett futballista polgártárs meggyakta a tépkedőt, ezért kiállították. Így telnek Neriában a tusványosi ünnep után a dologtalan hétköznapok.

A mez egyébként fontos dolog, és így volt ez már a NER előtt is. Engemet példádul egy bájos kosárlabda mérkőzésen Sopronban egy amerikai migráncs, aki azonban akkor még osztrák zsoldos volt, úgy könyökölt le, hogy feneketlen kút nyílt az agyam helyén, és bőven okádta magából a vért, hogy tocsogni lehetett benne. A hülye csapatkapitányom meg nem újraélesztett, hanem a fejemet előre toszta, vigyázz a mezedre felszólítással. Két hétig szédültem az ütéstől.

Ha innen nézzük, a rulettes futballista megborulása magyarázatot nyer, de az is lehet, csak felforrt az agya a hőségben. Mert ugyan a pályák fűtése már megoldott a hideg időkre, a hűtésükről még senki nem rendelkezett, de Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Nem mindenki lehet azonban futballista, mint ahogyan Mészáros Lőrinc sem. Ebből fakad, hogy – mint most kiderült – két év alatt kétszázötvenkilenc polgártársunk fagyott meg csak azért, mert rossz helyre született, és éppen ide, meg futballista se volt, hogy fűtsék a valagát.

Itt, minálunk pedig – mint azt megtudtuk a meztépéssel és a horvátok semmibe lukadásával egy időben – a liberális multikulturalizmus elleni harc a legfőbb gond, amely minden lényegest kitölt. J A. kabátja a széken szunnyad és nem hasad tovább, ez az ország azonban úgy megrepedt, hogy, mint a horvátok alagútja, épp kilukadni készül a semmibe. Hogy ez egy hülye kép? Tudom, de mit lehessen tenni, sőt, mondhatnám nagy arccal, hogy ez van, ezt kell szeretni. Aztán mégsem teszem.

Gondolatok a könyvtárban

Komolyan mondom, hogy tényleges egészségügyi kihívás – hányinger, szapora szívverés, légszomj, és ilyen cukiságok – Magyarország miniszterelnökének mindenkori eszemenéseit hallgatni, következésképp én ilyet soha nem is teszek. Azt azonban nem lehet elkerülni, hogy a kivonatát elolvassam, mint történt az tegnap is, s bár ne vert volna meg az Isten ilyen méltatlan feladattal.

Ebből a hagymázból a totális téboly mutatkozik meg, és még igazán rendszer sincsen benne, hogy a Williamnak megfeleljen. Ellenben néhány hősének arculata fellelhető belőle, elsősorban is bizonyos III. Richárdé, aki, mint tudjuk, úgy határozott egyszer csak, hogy gazember lesz, és sikerült is neki. Ennek a miénknek púpja nincs, csak a hasa felől, de ugyanúgy eláradt benne a gonoszság.

Sok minden van a tegnapi szózuhatagban, ami egyáltalán nem is érdekel engemet, említett azonban egy bizonyos öt pontot, amelyet vezérlő eszmeként használva a jövőben még jobban igyekszik majd tönkre tenni az országot, ha ilyet lehet, s minden bizonnyal igen. Az ötből négy sem taglózott le igazán, mert tőlem szó szerint semmit el nem vehet, pénzt, munkát, lakást meg ilyesmi dolgokat, maximum az életemet, de azt előtte még meg kell beszélni.

Az ötödik azonban az szíven ütött, amely ez volt: “Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját. Joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját.” – és ehhez kapcsolódóan szeptembertől komoly változásokat ígért nekünk a jótevőnk, s izgatottan várom, mi lehet az. A valagából kitartott újságjai mindig jól értesültek, mindent előre tudnak, ezt is, ám most, hogy eldördült a startpisztoly, fröcsöghet igazán a fekália.

Ezért volt most az esterházyzás, meg a többi, de, hogy mi jöhet még, milyen ordas eszmék, az érdekes egy dolog lesz. Főleg, ha tettekben is manifesztálódik a gondolkodás ellen fellobbantott izzó gyűlölet, miközben védik azt az elcseszett keresztényi kultúrát, amiről maguk sem tudják mi lehet az. Egyelőre úgy néz ki, hogy a harmadvonalas írók és költők akarnak sok pénzt. Ez látszik belőle, meg annyi, hogy minden értéket irtani akarnak, ahogyan ez a fasisztáknál szokásban van.

Ilyen felütések után merült föl bennem, körbenézek a könyvtáramban, hogy mennyi elfajult szöveg van benne, s hogy ezek tanulmányozása, ami már ötven éve folyamatos, mennyire bandzsítja meg a lelkemet, hogy ne legyen NER kompatibilis. És rájöttem, veszélyes egy alak vagyok, és a minielnök kígyót melenget a kebelén énbennem, amire, ha rájön, nem lesz maradásom, de vagyunk így ezzel néhány milliónyian.

Nézegetem itt a tutit, és megvan nekem a kötelező abból az időből, amikor nem volt az, sőt. Szóval van Biblia kicsi, nagy, régi meg új, tudnék belőle kölcsön adni a minielnöknek egyszeri olvasásra legalább, de nem értené, és nem adná vissza. Mellette azonban ott van a Talmud, a Korán, a Baghavad Gita, a Buddha beszédei, ilyenek, és akkor most kérdem, mi van? Terrorista vagyok?

Vagy szabad-e ezentúl olvasni a Glasenapp-féle Öt világvallást, esetleg ez eretnek dolog, mert az jön le belőle, hogy a gyökerénél mindegyik ugyanaz, hogy a halandó tökre be van szarva a haláltól, és andalítja magát. A cukormáz változatos, de úgy tűnik – nekem legalábbis -, hogy mind közül ez a kereszténység a legelvetemültebb, de nem folytatom, mert hívogat a máglya.

Igazán nem akarnék több ezer köteten végigmenni, csak a főbb vonulatokon, a történelemből belepiszkálok kicsit Jászi Oszkárba, hogyan is volt az a Trianon, és azt is tudom, ha valaki a mai okosok közül vette volna a fáradságot, hogy elolvassa Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című önéletírását, lehet, még mindig ott dülleszkedne a szobra, bár azt hiszem, ennyire naiv nem lehetek, vagy mégis.

De van bőséges szakirodalmam Hitler bácsiról meg az összes csicskájáról – Göring, Himmler, Hess, Goebbels meg a többi -, és igen érdekes William L. Shirer A harmadik birodalom felemelkedése és bukása című monumentális munkája is. Ezeket most nem azért emeltem ki külön, hogy dicsekedjek, hanem, hogy bemutassam, milyen forrásokból jöttem rá, hogy ezek ugyanazok. Az ilyesmi sem komilfó a NER-ben.

Áttérhetünk a filozófiára, amivel meg úgy jártam, hogy miközben a dialektikus materializmust akarták a fejembe verni, egészen máshol kötöttem ki. Például Kierkegaardnál, aki úgy keresztény, hogy a Harrach még csak nem is sejti, de érdekes egy alak Schopenhauer is, aki elszégyellte magát, hogy a lét értelmetlenségéről hadovál, miközben bélszínt zabál. De említhetném Spengelert is, akit, ha Orbán olvasna, nem verné a nyálát a migráncsok miatt, mert felfedezné a törvényt.

Érthető, ha ezek annyira multikultik, hogy óvni kell tőlük a magyar választópolgár satnya tudatát, és ahelyett, hogy az irodalom végtelen tengerébe alámerülnék, most csak szőrmentén utalok például Szerb Antal A világirodalom története című csudálatos összegzésére, ami meg maga a globalista fertő. Agyon is verték a szerzőt a keresztényi országvédők, amely fényes jövő felé most is kitartóan haladunk.

Mielőtt teljesen elvesznék a részletekben, mentségemül csak annyit hoznék fel, hogy van párezer könyvem, pontosan nem tudom, mennyi. Majdnem az összeset olvastam, ami nem érdem, csak állapot. És most így visszatekintve erre az egészre, azt kell látnom, hogy ettől én okosabb nem lettem. Sőt, annyira tele vagyok kétségekkel és kérdésekkel, hogy nem kívánom senkinek sem. Megértem a minielnököt, az ilyesmitől óvja az ő népét. Mégsem jó ember egyáltalán, mint az ismeretes.

Úrnak rongyok

A Magyar Helsinki Bizottság, ha lehet ezt ilyen módon elmesélni egyáltalán, úriembereset játszik a tébolydában. Teázni akar a nyálacsorgató baltás gyilkossal, ami öreg hiba, sőt, ha szabad ilyen közvetlennek lenni: fiúk, ez így nem fog menni egyáltalán. Az van, hogy a fideszhordák gecik voltak meg aljasok, jól ragadta meg tehát a torkánál a tökét Simicska bácsi, aki immár jobbra el és taps nélkül.

Ezeknek a civileknek jogerős ítéletük van arról, hogy a mi drága egyetlen kormányunknak az oldalukon, ahol az agyrémeik vannak, azaz, a kormány.hu-n harminc egész napon át világgá kell kürtölni azt a cáfolhatatlan tényt, hogy hazudtak éjjel és nappal, de legfőképpen akkor, amikor a nemzeti konzultációjukban azt állították, hogy az M. H. B. a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat védi.

De a mi drága kormányunk nem tette ki a szöveget arról, hogy hazug, mocskos és aljadék, hanem a Kúriához fordult orvoslatért, hogy nyújtsa az élvezeteket. Mindeközben pedig nyájasan megkérték a Helsinkit, amíg a Kúria monyol, ne kelljen kirakniuk a szöveget, és ezek a drága lelkek mit válaszoltak, hát ezt: “Szemben a kormánnyal, mi ennél a pernél is megőriztük a józanságunkat, és a lehető leggálánsabban járunk el, noha az alperes erre nemigen szolgált rá”.

Tökön többféle módon is szúrhatja magát az ember, többek között így is. Tudom én, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá, meg gyerekszoba és elsőáldozás vagy filozófia szakkör. De könyörgöm, csak rá kell nézni prime minister Victor Orbanra, a trottyos gatyájára, és meg lehet állapítani, hogy ilyen alaktól tyúkot sem venne az ember, mert a fazokból vinnék el, kiderülvén, azt is lopta.

Ezen kívül élénk háború is van, amiben nem szoktak kegyelmet osztogatni. Az M. H. B. meg úriembert játszik itt, holott ő kapta a stigmát, ráadásul már matricája is van, amely mutatja a szabadcsapatoknak, melyik ablakot kell betörni. Mindjárt elszedik a pénze huszonöt százalékát hadiadóba, majd fölszeletelik, megsózzák, megborsozzák, és így vetik a falka elé, ők pedig csak jópofiznak, és eltartott kisujjal szürcsölik a teát.

Játsszák a gentlemen’s agreement-et, amit viszont csak úriemberekkel lehet, ilyet viszont ezekről a fideszesekről egyáltalán nem állíthatunk. Ezek nem lovagok, az ilyesféle erények teljesen hiányoznak belőlük. Nem olyan keresztény magyar úriemberek sem, mint ami a mintájuk nekik az ellentengernagy idejéből, mert azokban minden ocsmányságuk ellenére volt úri böcsület, és legalább főbe lőtték magukat a kártyaadósság után.

Ezekben ennyi sincs, a gerinc leghalványabb jele, még gerinchúr sem, egyszerűen nincsen mit kezdeni velük. Tényleg az van, hogy betódultak a klubba, és széthugyozzák a zongorát. Adyval mutatható meg legjobban a világ: “…Minden a Sorsé, szeressétek,/ Őt is, a vad, geszti bolondot,/ A gyujtogató, csóvás embert,/ Úrnak, magyarnak egyként rongyot./ Mert ő is az Idők kiküldöttje/ S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze/ Hunnia úri trágyadombja,/ Ez a világnak nem közösse…”

Bandi bácsi ezzel a szöveggel a forradalomba rohant több mint száz éve, ilyesmitől most viszont meglehetősen távol állunk. Olyannyira, hogy a Szerencsen vasárnap tartandó időközi polgármester választáson már csak egy jelölt van, természetesen a Hazafias Népfronté, amely Fidesz-KDNP alakban reinkarnálódott. Kommunisták ezek is, csak aljasabbak és gátlástalanabbak.

Az M. H. B. rosszul teszi, ha gesztusokat gyakorol feléjük, mert ő nem fog kapni, és el fogják taposni a tankjaikkal. Ezt nem értette az egyik szerkesztőm sem, aki vinnyogott, hogy finomítsak, amikor mosdatlan szájjal szidtam a Fidesz kurvaannyát, de ennek most nincsen itt az ideje. Hogy korhűen fejezzem ki, nem lehet kenyérrel visszadobni, ha mindenképpen be akarják törni a fejünket. Ehhöz képest az egész ország kenyeret dagaszt, de még azzal sem tud hadakozni. Elszedik tőle, és éhen is marad. Így megy ez Neriában.

Herehűtés

A Magyar Labdarúgó Szövetség, úgymint MLSZ, nagyon komolyan veszi magát, ahogyan kell is azt egy olyan, a társadalom működésének központi elemét koordináló és gardírozó gyülekezetnél, mint amilyen a láblabda-központ. Enélkül nincsen élet a Kárpátok alatt, amit jól mutat az is, hogy például a felcsúti, übergazdag klub hazai összecsapásait rendszeresen száznál is többen kísérik figyelemmel a Makovecz-kupolák alatt, ilyenkor a kisvasút is alig bírja az iramot.

Ebből fakadólag teljesen érthető és indokolt, hogy elrendelték, a 2020-2021-es bajnoki évadtól már a magyar másodosztályú – és itt hangsúlyosan magyar és másodosztályú – láblabda kluboknál is kötelező lesz a fűthető gyöp, vagy, ha nem, hát kisnyúl. Ennek több indoka is van. Fölfáznának a játékosok hengergőzésük során, a jégcsapok kilukasztanák a labdát, vagy, ha mókára vesszük a dolgot, akkor a forró talaj élénkebb mozgásra késztetheti a delikvenseket. Viszont mégsem vesszük dilisre ezt az egész trutymót, mert sírnivaló.

Ennek a tébolynak ölég komoly és fajsúlyos pénzügyi vonzata van még a kódolt lopáson túl is. Balmazújvárosban például már van ilyen csudadolog, ilyen radiátoros talaj, és mégis csak a baj van vele. Mert például egy meccsre azért nem tudtak pályát fűteni, mert ezt termálvízre tervezték, s ha a láblabdások talpait fűtötték volna, a közeli fürdő vize fagy be. Pénz melegítésre meg nem volt, ebből is látszik, hogy bonyolult az élet a föld nevű bolygón és a Magyar nevű országban még inkább.

Ilyen erővel és ekkora haszonnal azt is rendeletbe lehetne foglalni, hogy a kimelegedett láblabdás mókusok ne viseljenek tökvédő alkalmatosságot, sőt, meccs közben kötelező lehetne a herék hűtése, nehogy hiányt szenvedjen aztán a Párt által óhajtott szaporulat. Sőt, a boxeralsó is kötelező lehetne, a fecskéseket pedig száműznék Szibériába medvékkel párosodni. Ha abszurdnak találod, igazad van, az is. De minden lehet már a NER-ben.

Amint ez a gyöpfűtős hír tegnap napvilágot látott, az internet csahos közönsége egyből hajléktalanokat, kórházakat és nyomorgókat kezdett emlegetni, hogy bezzeg arra meg nem jut. Nincsen igaza a NET népének, ezt a kettőt – fodball oder nyomor – nem lehet pénzügyi párba állítani, illetve lehet, de nem úgy. A kórházakban nem azért halnak értelmetlen halált az emberek, nem azért éheznek, mert szegény az ország, hanem, mert az másodlagos gond itt, Neriában a futballhoz képest.

Csak rá kell nézni prime minister Victor Orban cselekedeteire, ha már a szavaira nem ér, és mindjárt látszik, hogy az elesettek, hajléktalanok, szegények, rokkantak, otthon ápolók, és az ilyen selejtek – már elnézést, csak O. V. agytekervényeit mutatom ezzel -, tehát a fentebbi körrel jellemzett réteg csak a terhet jelenti neki. Voltaképp ő és a kormánya passzív euthanáziát hajt végre leírt parancs nélkül, mint ahogyan a végső megoldásra is csak úgy kezet adtak jóváhagyólag.

Sőt, mint a támogatási rendszerükből kitetszik, családból is csupán a fehér, keresztény, sok kölkes változat a szívük szottya, a csonka, az egy gyerekes nem játszik, sőt, mint lebeg a légben, aki nem gyártott utódot a nemzetnek, az a jövőben nyugdíjat se nagyon kapna. Hogy ez vegytiszta nácizmus? Perszehogy, de nem erről visítozok már hosszú évek óta? Dehogynem, polgártársak, dehogynem, oszt látjuk, mégis, mi van máma itt.

Így hát, midőn a hírt csócsáljuk, ne gondoljunk nehéz szívvel az MLSZ-re, mert nem tehet arról, hogy hülye, másrészt meg neki is ott a tornyosuló föladat, hogy a király játékszerét kiszidolozza. A fűthető gyöpről szóló rendelkezés csak az ország romlottságát mutatja, hogy midőn leszarja az állampolgárait, a diktatúrák módján képeskönyvbe való kirakatot gányol. De, ha azt egyszer megvakarjuk, aranyapám, akkor magam sem tudom, mi lesz. Földindulás talán. Illetve esetleg.

Az audiencia elmarad

Orbán Viktor Mihály, akárha kiskutya az ugatásba, annyira belemelegedett a rongyrázásba, hogy már hétköznapi halandóval szóba nem is áll, csakis királyokkal, hercegekkel meg grófokkal. Néhány szultán, és ismeretlen okból ilyen köztársaságis államfő-muki még belefér, és röpköd is hozzájuk, mint valami megszédült veréb a “Hungarian Air Force” nevű kicsi gépével. Már csak a “One” fölirat hibádzik, és máris olyan mókás frizurája lenne, mint a másik baromnak, ennek a Trumpnak.

A mi egyetlenünk azonban inkább a rogyasztott gatyájával kápráztatja el a világot, azt sugallva tán, ez van, ezt kell szeretni. De nékem ez a magyar légierő ez bassza a csőrömet, hogy három helikopter meg két Gripen az van-e olyan klafa, mint a Luftwaffe. Igaz, O. V. M. külseje már hasonlatos a feledhetetlen marsalléhoz, a Göringéhez, akkora a gyomra legalább, de a régebbi nácinak volt olyan tamburmajoros botja is, amivel szaladgált, és vadászni is imádott. Ő volt az ősapja a Semjénnek, és ezek szerint akár Orbánnak is.

Hogy miként nem áll szóba senkivel sem ez a mi zsebcirkálónk, az is már toposz, őstörténet úgymond. Hiszen Marquez, aki mindent tudott az életről és az egész univerzumról, így személyesen ismerte O. V. M.-et, és meg is írta már ötven éve. Mint azt tudhatjuk, Aureliano Buendia ezredes is beleőrült a hatalomba, és uralkodásának ormain botjával egy három méter sugarú kört húzott a tyúkszaros udvar porába, amibe emberfia be nem léphetett. Még Ursula sem, ahogy ismeretes.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik színeiben pompázó képviselő asszony sem közelítheti meg a királyt, sőt, választ sem kap a kérdéseire, amelyeket látszólag a panelprolik érdekében tett föl kilakoltatásokról és ápolási díjakról. Ámde a mogult olyannyira nem érdekli a népek kínja, hogy le sem szarja magunk közt szólván, ebből fakadólag nem válaszol még ennek a Varga-Dammnak sem. Ő pedig vagy felháborodott, vagy csak szereti a cirkuszt, ezért a vezér dolgozójának ajtaja elé telepedett.

O. V. M. udvarias embernek szimulálja magát, így, midőn átlépett rajta, köszönt neki, és úgy távozott. Ez a Varga-Damm Andrea azóta kisebb kitérőkkel ott táborozik. Azt mondja, míg választ nem kap, szerintem meg, amíg Kövér fogdmegjei a hajánál fogva el nem cibálják az ajtó elől. Nem osztottak lapot ennek az Andreának, nem rendelték oda ad audiendum verbum negrum, magyarán, az audiencia elmarad, Varga-Damm le van szarva egyszerűbben szólván.

Mint ahogyan a hvg.hu is – így legfőképpen annak olvasói -, amely orgánum munkatársa szintén kérdéssel illette a fényes tekintetűt, ami illetlen dolog. Még jól is jött ki a buliból, hogy azt vágta a képibe a magyarok istene, gyűjtögesse a hülyeségeit egész évben, s majd karácsonykor választ kap rájuk – vagy nem -. Mindezzel ez a mi egyetlenünk azt az üzenetet manifesztizálta, miszerint mindenki bekaphatja, és azt csinálok, amit csak akarok.

A hvg-s jóember még örülhet is, hogy nem hurcolták el a fogdmegek a királyi tömlöcbe, ahogyan ez a feudalizmusban szokásban van, mert például Simicska már menekül. Egyik reggel bizonyosan véres lófejet talált a dunnája alatt, amitől megvilágosodva minden birtokát és javát kékszegélyű kistányéron rakta az ura elé, majd mindjárt elindul világot látni, hogy vissza se forduljon. De tudjuk, hogy már csak egy nagy falu a mi bazi nagy sárgolyónk, így, hogy biztonságban érezhesse magát az esőerdőben, még letétbe helyezett valami videót is.

Szegény, nem tudja, hogy a videó őrizőjét is meg lehet venni, mint ahogyan mindent ezen a világon annak, akinek hatalma és pénze végtelen, mint most már O. V. M.-nek is. Ember nem áll meg előtte, max Putyin és Erdogan anító és atyamesterek, de még ez sem egészen biztos. Mert, ahogyan példáink is mutatják, itt, minálunk, Neriában a feudalizmus keveredik a mindenható maffiával, s ha ez a két sötétség elegyet alkot, az már tényleg az éji homály.