Szavazzá’

B. Nagy László, fideszes képviselő március 13-án Rovó Lászlóval együtt koszorúzott Szegeden. Rovó Lászlóról kiderült, hogy koronavírusos, de magasról tett a szabályokra, ezért ellene az orvosi kamara etikai eljárást indított, mivelhogy annyira nem érdekelte embertársainak egészsége, hogy fertőzötten operált is. Rovó László orvos és rektor, a Fidesz rakta oda, ahol van, Rovó László ilyen. B. Nagy képviselő, őt is a Fidesz rakta oda, ahol van, de most leginkább karanténban kellene lennie, mert kiderült, hogy akikkel Rovó érintkezett, miközben szart mindenre, sorra betegszenek meg.

B. Nagy büszkén közölte, hogy önkéntes karanténba vonult a Rovóval közös dzsembori után, viszont ezt az idilli állapotot megzavarta az, hogy szólította őtet a párt, hívta mintegy a föladat, hogy meg kell szavazni a diktatúrát. Óriási dilemma az ilyen, hogy mi erősebb, a seggnyaló szervilizmus, vagy a józanság. Az előbbi győzött. Bár egy olyan pártban, mint a Fidesz, az ilyen kérdések nem okoznak nagy fejtörést, mivelhogy a párt minden előtt. Gondoljunk bele, hogy majd alkalmasint meg kell jelennie B. Nagynak Felcsúton az atyuska előtt, és ő megkérdezi tőle, hol volt, amikor szavazni kellett.

Karanténozhat akkor ez a B. Nagy, mondhat akármit, ha bebizonyosodik, hogy nem szolgálta az utolsó csepp véréig a Pártot, a büdös életben nem lesz többet képviselő. Hogy kijött a karanténból a diktatúrára szavazni, ilyképp nemcsak hűség és lojalitás, hanem egzisztenciális kérdés is. Egyébként épp a kormany.hu oldalon olvashatni – ami B. Nagy bibliája kellene legyen –, hogy aki megszegi a karantén előírásait, félmillióra büntethető. Kérdésem volna akkor, mit kap ez a B. Nagy, ejnyebejnyét, vagy kitüntetést, de egyiket sem. A Fidesznél ez az alapállapot, ha valaki normális, az nem ül közöttük.

Tegnap nem sikerült megszavazni a felhatalmazási törvényt, mert négyötöd kellett volna hozzá. Így, hogy B. Nagy megjelent a porondon, csak pofavizit volt, hűségnyilatkozat mintegy, hogy atyuska figyelj, a szívem meg a vérem, illetve a nyüves életem mind a tiéd. Pár nap múlva viszont, amikor már nem négyötöd kell, hanem tényleg minden szavazat szükséges a gyalázat törvénybe iktatásához, na, akkor milyen tülekedés lesz, delikát. Szavaztak, írtak alá már a Fidesznél a halottak is, erre az alkalomra az intenzívről is betolják az összeset, ha szükséges, ha a fél világot agyonfertőzik, akkor is.

Így megy ez minálunk, így megy ez a Fidesznél. Egyébként fölvetődik, milyen lelke van az ilyennek, ha van neki egyáltalán, vagy csak a Párt által kézivezérelt robot. És ez a dilemma igaz az összesre, mind a dicsőséges százharminchárom bátor emberre, akik ők. „A helyzet most is nehéz, és még nehezebb lesz. Mindegy, hogy az ellenzék mitől fél, az legyen az ő dolguk. Nekem 133 bátor ember kell, az ország 133 legbátrabb embere. És azok önök itt, a kormánypárti oldalon” – ezt mondta tegnap az atyuska, hát jó, hogy az ilyen B. Nagy félék ott vannak. Hol lennének, karanténban?

Teljes tehát a harci menet és mozgósítás, Orbán elemében van, haditerveket eszel ki, nyüzsög, érzi, hogy eljött az ő ideje. És ehhez csatlakozni kell, aki kimarad, lemarad, gondolja B. Nagy, és szavazni fárad. Viszont a lelke mélyén tudhatta, hogy nem kellett volna, mert a maszkos képét eltüntette a netről, még szerencse, hogy más drótjában azért megmaradt. Így láthatja ország-világ, menyire hülye ez, milyen szervilis-szolgalelkű, s emiatt egy halmazban milyen veszélyes is. Mert az. Nem amiatt, hogy szavaz vagy nem szavaz, hanem, hogy a jelek szerint képes minden szabályt félredobva átgázolni mindenen és mindenkin.

Persze, ezért fideszes, és ilyen az összes. Nem laknánk velük egy kihalt szigeten, nem vennénk tőlük használt autót, s legfőképp nem bíznánk rájuk egy ország irányítását. És mégis itt tartunk, hol tartanánk máshol. Mindenesetre kíváncsian várjuk a híreket, hogy a legbátrabb 133 karanténba vonul-e mindezek után, ugyanis a formális logika, a szabályok és a józan ész alapján ezt kellene tenniük. Úgysem fogják, mert a törvények és szabályok nem azért vannak, hogy azt egy fideszes betartsa, sokkal inkább azért születnek, hogy az összes többit a saját hasznukra terelgessék. (Téged is) – Erről szólt ez a történet.

Advent kifulladásig

Azért foglalkoznak a lelkünkkel is, és ez, amennyire megnyugtató, annyira megható is egyszerre. Hogy most már sehol máshol az elcseszett világon élni nem akarunk, csakis itt, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom töviben, épp a stadion mellett. Azt mondta a katonák utcára zavarásáról a főnökük ugyanis, hogy olyanokat válogattak a feladatra, akiknek már van ilyen tapasztalatuk, akik már az adventi riogatásban is részt vettek. Akkor a szent szánkókat őrizték a liberális hordáktól terroristákra hivatkozva, most bizalmat gerjesztenek a géppisztolyukkal a vírusra mutogatva. Okot és indokot mindig lehet találni.

Ha valami ótvarságot akarnak csinálni, akkor rámutatnak valamire, hogy emiatt most inkább ne háborogjon a tisztelt nagyérdemű. Amikor adventkor utcán volt a hadsereg, kiegészítették azzal, ezekben a szent napokban ne tüntessünk, ne szidjuk az Orbán kurva anyját, egyáltalán, bávatagon vegyük tudomásul, hogy ganyé az egész horda. Aki megmukkant, hitetlen volt, nem tisztelte az ünnep szentségét, sőt, üldözte a keresztényeket. Efféle hangulatot kavarnak most a vírusra mutogatva, de, míg a karácsony közeledte nem adott elég muníciót a diktatúra kiteljesítéséhez, a vírus most igen, de mennyire.

Megszületett a törvényjavaslat ugyanis a kvázi rendeleti kormányzásról, szó szerint így: „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. A vírus az új advent, csak sokkal elképesztőbb kifejlettel. Emlékezhetünk Kövér elvtárs 2013-as eszmefuttatására, amelyben kifejtette: „Azt tartanám normálisnak…ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”.

Kövér elvtárs és a haverjai most kapják meg a nyalókájukat, amire már hét éve várnak. Ilyenek lesznek benne: Aki pedig „különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. – Erre minden ráhúzható, ebbe minden belemagyarázható. Ha én például azt mondom, Orbán lop és hazudik, ha azt állítom, a rendeleti kormányzás 2022-ig való meghosszabbításának semmi alapja, már visznek is a tömlöcbe, ha ezt elfogadják.

És el fogják, vinni is fognak. Úgy kellett Orbánnak és a Fidesznek ez a járvány, mint egy falat kenyér. Ezzel, amit amúgy csak hosszú évek alatt és a parlamenti színjátékot játszva tudtak volna elérni, most csak annyit mondanak, legyen úgy, és úgy lesz. A járvány a Fidesz aranyhala, elhúzódó adventja, hogy beledöglenek páran – jó sokan –, az melléktermék, hozadék a nagy célhoz képest, ami a hatalom mindörökre való bebetonozása. Egy hét telt el jószerivel a járványból, és már itt tartunk, ennyi idő kellett, hogy megmutatkozzon a tetvek igazi arca, amit amúgy is tudtunk, viszont most mindenféle álca lehull róluk, és előttünk áll a diktatúra óhajtása csupaszon és pőrén.

A járványra mutogatva fenyeget börtönnel. Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Farhát

Tegnap második nekifutásra megtudtuk, hogy miniszterügynök elvtárs kiemelten foglalkozik a taxisokkal, mint járvány sújtotta iparág művelőivel és látens, potenciális forradalmárokkal. Ha ilyen részletességgel viseli gondját alattvalóinak, gondolhatott volna a kurvákra is, aki iparosok szintén megsínylik a kór terjedését, a zsebtolvajokról nem is beszélve, akik alól a tömeg eltűntével teljesen kicsúszott a talaj. Mindeközben pedig kétszeresére drágult a hús, kétezer fölött a csirkemell kilója. A farhátról nem kaptunk információt, pedig az a lényegesebb nyugdíjas közétkeztetési szempontból.

Ez az egész kupleráj egyébként 2006-ban kezdődött, amikor Gyurcsány elvtárs fölmosta a linóleumot Orbán elvtárssal a köztelevízióban. Még a pillanatot is meg lehet határozni. Az volt az, amikor Gyurcsány elvtárs annyit mondott „lárifári, miniszterelnök úr”, amivel a saját bejáratú Brehmjében a veszélyes hülyék közé sorolta őt, Orbán Viktor Mihályban viszont ekkor pattant el a húr. Mert, ha emlékszünk a pörformanszra, innentől fogva nem a vitavezetőre, s nem is arra nézett beszéd közben, akivel vitatkozott, hanem belefordult a kamerába, így intézve szózatot a néphez.

Elég degeneráltan nézett ki már akkor is, de azóta próbálja használni a technikát, csak nehezen megy. Tegnap is, belengetve, meghirdetve jó előre, hogy háromkor nagy bejelentés, a fél ország ott ül, hogy na, hogy ment meg minket a jótevőnk, erre ott tátog, mint egy partra vetett hal. Ez a vége szükség szerint, ha valaki a vészhelyzetet imázsépítésre használja, mint ahogyan Orbán Viktor Mihály, aki igyekszik azt a benyomást kelteni ezekben a napokban, mindenhol ott van, mindent személyesen intéz. Ha valaki véletlenül életben marad, az csak neki köszönhető.

Ilyen aljas szándékai vannak. Miközben ugyanis primadonnáskodik a kamerák előtt, a járványra szánt és arra kapott pénzből az egyházat stafírozza. Ez egyszerűen szólva sikkasztás, amikor a más pénzét a saját céljaimra költöm el. Valaki már számon kérhetné, másrészről a pofájába kéne dörgölni, hogy lárifári, miniszterelnök úr, ne rázza itt a nagy valagát a kamerák előtt, hanem leginkább ne lopja el az orvosra félretett pénzt, hogy ilyen háztartásosra fordítsam le a történéseket. Szóval ilyen felgondolásokkal nézzük őt, miközben a jót cselekszi velünk.

Egyébként megint a más farkával klopfolja a csalánt. Most épp a bankokéval, mert ugyan szép dolog ez a kölcsöntörlesztési moratórium, csak az sem neki fáj. Másrészt, ha ezzel bedönt egypár bankot, na, az lesz csak a móka és kacagás, sőt, ugyanakkor, amikor kiderült, hogy mit is tátogott az éterben, az addig is gyengélkedő forint átment Stukába. Visítva zuhant, és előttünk is van a kétezer forintos csirkemell. Igaz, ebbe belejátszik a kedves boltosok eget rengető pofátlansága is. Megjegyzem, háborús vagy forradalmi időkben az ilyeneket ki szokták végezni.

Ilyet én nem akarnék, csak a rend csíráit nézegetném, olyan viszont egyhamar itt nem lesz. Mert abból semmi jó nem fakad, ha miniszterügynök elvtársnak valami az eszébe jut, és rohan a kamerák elé bejelenteni, hogy az alattvalók szavazatilag érezhessék a szeretetét. Most sem országot vezet, hanem kampányol, mint amikor 2006-ban belefordult a kamerába, és úgy maradt. De őszintén, mit is akarhatunk, amikor az igazságügyise dekázik, az egészségügyise meg tízparancsolatoz, a többi meg karabéllyal a vállán bográcsban főz velőspacalt.

Ezért fogunk megdögleni, mert pancserok, ráadásul lopnak is. Érdekes idők jönnek mindenesetre, s nem csak amiatt, hogy mi lesz ennek a vége, hány halott, amit senki sem tud, hanem, hogy ez a vízválasztó hová viszi az országot. Bele a még sötétebb despotizmusba, ami ilyen tátogó, hangtalan vetítésekben manifesztálódik, vagy pediglen elsöpri a gonoszt. Még az is lehet. A vészhelyzetek – meg a kétezres csirkemell – sok minden váratlanságot hozhatnak elő, viszont nem fognak, a rossebeket. A magyar ugyanis annyira birka, hogy valószínűleg 48-at és 56-ot is az ufók csinálták. Másképpen nem lehetett.

Szorgos népünk győzni fog

Akkora a siker megint, hogy beleremegnek a bércek. Mint tegnap operálós törzsünktől megtudtuk, csak itt, csak most és csak a kipcsakok izolálták a vírust, és jó esély mutatkozik arra, hogy nemzetünk, bár cudarul bántak vele Trianonban, mégis megmenti a világot. Ehhöz képest izolációs jelentést máshonnan már februárban kaptunk, azt is hallani, hogy már készül a vakcina. Összevissza beszél mindenki mindent, miközben az olaszok hullanak, akár a legyek, mint mi is hamarost. Azt azonban a vén Európában egyedül minálunk nem árulják el nekünk, hol vannak a betegek, mennyire azok, és mért nincs szájmaszk, ha a szlovákoknak viszont adunk. Ilyenek.

Káoszos a dolog, miközben a hadsereg arról ábrándozik, hogy cégek irányítását veszi át, s ha Németh Szilárdon fog múlni, az összes vagy görög-római tankot, vagy velőspacalt fog gyártani, aztán jó lesz nekünk. Reggel hétkor már nem lehet kiflit kapni, csirke lesz viszont elég, és trianoni emlékmű is. Születik egy bazi nagy gödör, meg még egy másik obeliszk, most pályáztatják, ez az Emmi gondja, nem ám a veszedelem. Máma volt a boltban kifli, ellenben az eladók maszkban voltak. Ez derék, de az egyik úgy köhögött, hogy majdnem behorpadt a háta, majd udvariasan megkérdezte, mit parancsol a kedves vevő, és adott neki. Ebből is kitetszik, nem vagyunk mi ilyen vírusos élethez szokva.

De a jóisten segedelmével belejövünk, mint a kiskutya az ugatásba. S róluk jut eszembe, egész tévéműsorok szólnak arról, ők hogyan sétáljanak vírus idején, hová vigyék a gazdájukat, hogy életben maradjon nekik. A gazda viszont nem a betegségbe pusztul majd bele, hanem éhen veszik, mert nem lesz pénze. Egy tavalyi felmérés szerint, bár a NER szerint mindenkinek tízmilliója van otthon, ennek ellenére szorgos népünknek annyira nincs megtakarítása, hogy jövedelem hiányában egyharmaduk egy hónapig sem húzza ki. Normálisabb országokban már most kormányzatilag gondoskodnak az ily módon bajba jutott embertársukról, itt az a fontos, hogy több mise legyen a tévében.

Lesz, meg lehet nyugodni, mint ahogyan sportsikerektől is hangos lesz a doboz. Mivelhogy élő sportesemény nincsen egy darab sem, ezért bejelentették, hogy a közelmúlt és régmúlt hatalmas győzelmeit vetítik. Ma kezdik. Ez is legalább annyira alkalmas a köldöknézésre, mint Trianon, megóv attól, hogy szembe kelljen nézni a valósággal, ami elég kiábrándító. Állnak le a gyárak, fuldokolnak a vállalkozások, megy gajra a gazdaság. Hozzáértők átmeneti, de azonnali, ráadásul tetemes adó-, és járulékcsökkenést javasolnak, de, gondolom ez is csak politikai hangulatkeltésnek minősül, mint az orvosi kamara javaslatai, hogy ki ne pusztuljon a magyar.

Viszont ilyen Kovács szóvivőktől hangos az éter, s őt legtalálóbban tán Tóta W. kolléga írta le, mint terjedő húgyfoltot a kormány gatyáján. Mások más metaforával föstötték le őt karakánul, de ennél a plasztikusnál maradva ugyanez alkalmazható mind az összesre, akinek most is a pofája jár csak politikai megfontolásokból. Akik csak azt nem veszik figyelembe, miközben futják az ámokot a szemünk előtt, hogy a vírus nem vizsgálgatja, hogy szóvivő az ember, utcalány vagy miniszterelnök, egyként dögöleszt meg mindenkit. Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban Arannyal szólván, amivel a költő arra utalt, hogy hőse cseszheti az erejét, ha más veszedelemmel áll szemben, mint egy másik lovag.

Miként operálós törzsünk és nemzetünk más nagyjai is rájöhetnének a vész sokadik napján, hogy nem az őket kérdező újságírók az ellenségek. Orbán meg arra, hogy nem a migráncsok, illetve arra is, hogy ez nem az az idő, amikor szavakkal győzni lehet. Orbán eddig se volt egy Vejnemöjnen, mert kipcsak volt, nem tudta leénekelni a csillagokat az égről, csak kappanhangon ordítani, ami viszont mostani szorult helyzetünkben kevésnek mutatkozik. Szorgos népünk ugyan a végén győzni fog, viszont akkor ott áll majd előtte a kedves vezető csupaszon, számonkérhetően, hogy mit is tett, amikor csapkodott az istennyila. Úgy tűnik, már most is félig lent van a gatyája.

Pénzt hozott, pénzt visz el

Megnyugtató azért, hogy vannak a világban állandó dolgok, amelyek akkor is működnek, amikor minden összedőlt. Az entrópia kutyatöke ahhoz képest amekkora káosz van mostanság a vírus miatt, a mi kedves vezetőnk azonban óramű pontossággal dirigálja mindeközben is a pénzmosodát, ami azt mutatja, bízik a jövőben. Csak az lop, aki úgy hiszi, élni fog, aki a halálra készül, felhagy a pénzgyűjtéssel, fosztogatással. Az útonállók is inkább már papot hívnak a vége felé, Orbán Viktor viszont nyögve-szuszogva viszi a pénzt akkor is, amikor az ország torkán a kés, ami azt mutatja, tényleg nem nagyon érdekli ennek sorsa.

Éppen csak kihirdette a veszélyhelyzetet, függőben hagyva annak valós tartalmát, mi zárjon be mi nem, ki mehet és hová, ki meg sehová, tényleg teljes a zűrzavar. Orbán Viktor Mihály azonban hamar-hamar beleült a nem is kormánygépbe, és elrepült a messzi Moldáviába harminc milliárdot vinni nekik, amiről tudjuk – mert elmondták – azért hasznos kihelyezés, mert ennek a fele landol a saját zsebekben, és nincs vele annyi macera, mint idehaza. Igaz, már itt sem sok. Ez a harminc milliárd az elmúlt évek kihelyezései és bevételezései tükrében nem tétel, csak két kisebb stadion, de kötöttek már föl kevesebbért is észéreket.

Fontos lehetett az út, a moldávok ugyanis a vírus miatt nem igazán fogadnak népeket, a mi köpcösünket viszont igen. A moldávok engemet nem igazán érdekelnek, hogy mért kockáztatják, hogy valami szittya vírust vigyen nekik oda az, aki egy órával előtte záratta be az országát – kivéve iskolák –, engemet a köpcös lelke érdekel, ha van neki. Ha meg nincs, akkor annak a hiánya, mindösszesen, hogy mi van ennek a fejében, vagy épp mi nincsen egyáltalán. Hogy milyen a lelke annak, akinek az első dolga a veszélyhelyzet kihirdetése után külföldre pénzt cipelni, efölött vitát nyitni fölösleges. De, hogy a gazdaságot is unortodox módon nézi, az is bizonyos. Ha nézi valahogyan egyáltalán.

A szemünk előtt dől össze lassan a globális piac, aminek szittya nemzetünk minden ezt tagadó állítás ellenére része, és mindeközben hurcolássza a kedves vezető a pénzünket. Már megy a visítás az idegenforgalom miatt, akkor én hozzá teszem a vendéglátást, ezek beszállítóit, a belföldi turizmust, színházakat, múzeumokat, mozikat koncerteket, aztán szép lassan, a begyűrűzések miatt az ipart, meg úgy általában mindent, és előttünk is áll egy jóképű recesszió, ez meg viszi a pénzt másnak. Aztán majd hazajön, és valami akcióterv alapján a haveroknak adja a maradékot, mondván, megmenti a gazdaságot. A zavarosban mindig jó halászni, miniszterügynök elvtárs pedig ezt teszi épp.

Épp csak nem kézigránáttal horgászik, hogy megmaradjunk a képnél. Akcióterv, operatív törzs, röpködnek a harcászati kifejezések, miközben rohad szét minden. Ha a napokban valami érseket fogad az erkélyén és egy csekket nyom a kezébe, vagy a vírus miatt kárt szenvedett olasz templomnak ad perselypénzt, az lesz csak móka és kacagás, de még az is lehet. Szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg az ember. Káoszban pedig a vezető – teszem hozzá én –, s a mi köpcösünk mindkét minőségében kudarcot vallott: embernek szaralak, vezetőnek alkalmatlan, kérdezzük már meg tőle, mi a francot keres a várban egyáltalán.

Tudjuk persze, pénzt. Arra leszek majd kíváncsi de nagyon, hogyan harcol majd az Unióban a forrásokért a költségvetési vitában, hogyan küzd majd oroszlánként, hogy jöjjön a pénz, amit aztán majd lehet vinni. Mert most derült ki, hogy a NER, a kereszténység, a trianoni gyászdalok, a nemzeti pátosz, kipcsak vérünk és türk testvéreink, hogy minden eszement elmélet és kitaláció, NAT és kultúrkampf, az egész rohadt, tíz éves vircsaft azt szolgálja, hogy lehessen lopni. Még akkor is, amikor az ország készül kipusztulni alóla. Lelopja róla a szemfedőt baszd meg, eladja a szentelt olajat és kifosztja a hullát. Ilyen a mi köpcösünk, szeressétek tehát nagyon.

Víruskonzultáció

Mint tudjuk, mert ezt mondta egy államtitkár, mindjárt kezdődik a konzultáció a nemzettel, mert állítólag március közepén indul útjára a gyönyör, ez pedig vészesen közelít. Mindjárt kopog az ajtón. Azt is tudjuk, mert azt is mondták, hogy azért van égető szükség erre – és innen szó szerint –, mert „a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén”.

Lefordítom, rád hivatkozva hazudoznak, magyarán, hogy Orbán is értse – akinek a nyelve egyre inkább egy zupás őrmesterére hajaz –, a te farkaddal verik a csalánt nyájas olvasó és egyben bávatag szavazópolgár. Ez a metódus, amennyire aljas, annyira frappáns is, azt mondanak, amit csak akarnak ugyanis, voltaképp a konzultáció el sem indult, de már ismerjük az eredményt. Ilyképp – ha nem tudnánk a fenti elvetemült indokokat – fel is tehetnénk a kérdést, mi az anyám valagának van szükség erre, fölösleges demokráciásat játszani, amikor tudjuk, olyan nincs ezen a vidéken.

Ha csak ennyi volna a gondolkodni való, írni sem kellene róla. De ez a vírus, és az általa kialakított fennforgás azért teremtett egy új, eddig nem tapasztalt helyzetet, amire a megszokottól eltérő választ kellene adni. Azt netán, hogy van olyan dolog széles e világon, ami felülírja az aljas, átlátszó, önigazoló színjátékot és gyűlöletgerjesztő szeánszot egyben. Hogy fontosabb netán a nemzet tényleges léte, amikor valóban fenyegeti valami, vagy ezt is felülírja a hatalomvágy. Ez fog eldőlni a hét végéig, amikor is eljön a hónap közepe, és startolnia kell a cipollai matinénak.

Az októberi önkormányzati választás előtt tudtuk meg, hogy a névjegyzékben egészen pontosan 8 millió 25 ezer 372 választópolgár szerepel, ennyivel kell konzultálni, ami ennyi – tehát kurva sok – levelet jelent. Ezekkel a levelekkel rohadt sok ember kerül kapcsolatba, akik rakosgatják, nyálazzák, címzik, szállítják, postáskisasszonyok, vasutasok, hivatalnokok meg a kismaci kunkori farka. S bár orvos nem, infektológus meg pláne nem vagyok, és még azt sem tudjuk pontosan, ez a bájos vírus hogyan képes terjedni, azért nem kéne kísérteni az Istent. (Így sem.)

Tegnap Orbán Viktor Mihály a maga zamatos és suttyó nyelvén a vírus okán kijelentette országunk gazdasági hatalmasságai előtt, hogy a vírus miatt a turizmusnak kampó. Arról majd később elmélkedek, hogy miként áll egy miniszterelnöknek az argó, jassz vagy akármilyen rétegnyelv, de maffiáéknál ez elmegy. Sőt, ahol a legnagyobb gazdasági hatalmasság egy Mészáros Lölő, ott mindegy, illetve lehet, követelmény, de mondom, erről majd máskor. Most arra volnék kíváncsi, miniszterügynök elvtárs mikor közli velünk, hogy a vírus miatt a konzultációnak kampó.

Fogja vagy nem fogja, meri vagy nem meri, ez itt a kérdés. Mert túl azon, hogy ugyan nem tudhatjuk, de még az is lehet, hogy a nyolcmillió levelével nyolcmillió helyre juttatja el a vírust. De, ha még ez nem is lenne így, azt a rohadt sok milliárdot, amit erre költ, fordíthatná mondjuk oxigénre, hogy a fertőzött beteg ne fulladjon meg. Vagy annyi hasznosabb dolog volna, mint bélyegre költeni ezekben a vészterhes időkben, amikor az apokalipszis közelít. Legalábbis a választópolgár úgy érzi, és akkor kopogtat a postás a vírusos levéllel, hogy utáljuk-e a romákat.

Ez valahogyan nem elegáns, bár miniszterügynök elvtárs trottyos gatyája sem az egyáltalán. De voltaképp nem is az eleganciáról volna szó, hanem úgy általában az alkalmasságról, hogy a NER hatalmasságai képesek-e egy ország vezetésére, vagy csak pofázni tudnak. Ilyen választóvonalas manapság az élet, aminek csak az egyik eleme, hogy így is konzultálunk vagy sem, a másik az lesz, hogy amikor a vírus elszabadul – mert el fog –, hogy akkor mi lesz. Kampó vagy netán kampec dolores, mely utóbbi azt jelenti, ha valaki nem tudná, hogy vége van a fájdalmaknak, de teljesen.

Orbán Viktor megment, Orbán Viktor meggyógyít

Mielőtt teljesen és visszavonhatatlanul, pláne végérvényesen megmurdelunk ettől a koronától, egy másfajta náthától és főleg valami jóképű kórházi szepszistől – ami boldogság mostanában mintha feledésbe merülne –, vigasztaljon minket az a tudat, hogy viszont most Orbán Viktor Mihálynak milyen mennyire is jó. Lubickol a manus a gyönyörökben, migráncsok, vírusok, félelmek és reszketések garmadája, amik úgy jöttek neki, mint egy falat kenyér. Már épp a romákkal kellett riogatnia, nemzeti konzultálni róluk, amikor érkezett a felmentő sereg Erdogan és a járvány képében.

A konzultáció így sem marad el, de már csupán desszert lesz, egy kis cafrang a velős csont és a kirántott hús után, mert ez a faszi, ha jól belegondolunk, az ördög cimborája vagy a végzet haverja. Mindenféle romlás őt szolgálja, de lehet, hogy ő maga az antikrisztus vagy legalábbis a szárnysegédje. Viszont egészen mókás a szerencsétlen, ahogyan habzsolva próbálja aratni a szavazatra váltható pontokat, mert olyat én még nem láttam, hogy egy kormányfő személyesen jelent be a televízióban minden egyes koronavírusos beteget, ha majd százával lesznek, nem tudni, hogyan győzi majd az iramot.

Eléggé nevetségesen ocsmány ez az átlátszó buzgalom, ahogyan Orbán Viktor mindig a veszedelmek első sorában munkálkodik szuszogva, gumicsizmában árvízi hajós, kisbuszban hólapátoló szakember, a kerítésnél járőröző határőr, most pedig a kórral küzdő kedvesnővér. Ahogy most kinéz, elég kemény tavasz következik menekülőkkel és koronás kaszással, amiből nekünk a mi atyuskánk egy komplett apokalipszist rittyent majd, és nem az lesz a lényeg, hogy a bajokat hogyan küzdje le az ország, hanem, hogy Orbán Viktor profitáljon belőle, és a lendület kitartson lehetőleg 2022 tavaszáig. Ki is fog, kész az újabb kampány forgatókönyve már.

Ezért mondom, hogy az alvilágiak a mi gonoszunkkal vannak, kizárólag őt szolgálják, valami szerződése lehet velük vagy eladta a lelkét, ez leginkább. Itt, a szomszédságomban a népek már eddig is kellően reszkettek minden migránstól, az utóbbi hetekben a járványt figyelték remegve, most pedig, hogy az atyuska egyesével jelenti be a magyarországi megbetegedéseket, kezd rajtuk és bennük megülni a páni félelem, s amiről azt hittük, milyen jópofa, ahogy terjed a neten, hogy mitől akarsz rettegni, vírus vagy migránsok, az már a rögvaló. Még pár nap, és a népek iszonyodva ülnek a pince sarkában, nézik a tévét, és várják, hogy az atyuska mit jelent be, hogyan menti meg a nyamvadt életüket.

Az elemi ösztönökre bazírozni mindig nyerő – egy darabig –, de aztán, ha a népeknek csak ez marad, az ostoba félelem és reszketés, könnyen a vezér ellen is fordítható, csak rá kell fogni, hogy kimondta: Jehova, és máris megkövezik azok, akik eddig követték a saruját és a tökét. Ilyen kontextusban nézi az ember azt a tébolyi cirkuszt, amit elkezdett Orbán Viktor itt levezényelni, s ami a legelborzasztóbb az egészben, látszik, hogy jól érzi magát benne, szinte lubickol. Megint lehet valaki, van ok és indok szerepelni, ez a manus tényleg és visszavonhatatlanul, nagyon-nagyon beteg. Rosszabb, mint a vírus, amivel most épp riogat.

Viszont azon tényleg érdemes lenne elgondolkodni, miért van az, hogy mindig úgy alakul, a külvilág muníciót ad az aljas szándékaihoz és vágyaihoz, hogy meddig tart a szerencséje neki, meg meddig süt reá a napsugár. Amíg erre rájövünk, készüljünk fel arra, hogy most két évig ez lesz, meg arra is, hogy immár dupla indok kínálkozik – migráns, járvány – akármi aljasságot megtenni, ami a hatalom megtartását szolgálja, és meg is lesz téve, ha szükség lesz rá. A népek pedig körömrágva, lázas szemekkel reszketnek a nyamvadt életükért, amit Orbán Viktor hős lovag fog megmenteni. Vagy pedig nem. – Nehéz idők jönnek.

Bohócok

Orbán Viktor Mihály posztolgat a Facebookra, illetve figyelembe véve azt, hogy pár éve még egy sms-t sem tudott megírni, posztolgattat mással. Jó állás lehet Orbán Viktor Mihály Facebook felelősének lenni, olyasmi, mint amikor Snoop Dogg arra vett föl embert, hogy a füves cigijét sodorgassa. S hogy ezt mért tette, arra a kérdésre az volt a válasz, hogy senki nem sodor úgy, mint ő, szereti, ha minőségi munkát végeznek mellette, és ő ezt jól meg is fizeti. Teheti, a sajátját osztogatja, míg viszont Orbán Viktor Mihály meg a miénket, de máma nem erről szól a mese.

Hanem arról, hogy miniszterügynök elvtárs nívójában egy primitív kamasz szintjét veri, ha ez nem lenne sértő a kamaszokra. Mondjunk inkább debil óvodást, de ez meg a kis hugyosok számára degradáló. Maradjunk annyiban, hogy Orbán Viktor hozta Orbán Viktor nívóját, és ezzel mindent el is meséltünk a kilátástalan tahóságról primitívséggel elegyest, plusz szaros gumicsizma. Nos tehát, az volt, hogy valami csoda folytán miniszterügynök elvtárs ellátogatott a parlamentbe, ahol kérdezni is lehetett tőle úgy, hogy nem bújt függöny mögé, és ez már döfi.

Viszont most sem válaszolt semmire, éppen csak boldog karácsonyt nem kívánt megint, de ez húsvét közeledtével röhejes lett volna. Mondjuk, amit sikerült összehozni a Facebookra, így is eléggé az lett, a kis opusz arról szól, hogy az ellenzékiek kínlódva kérdeznek, szenvednek, míg nagyméltóságú úr meg sziporkázik, söpri le őket az asztalról, semmisíti meg a kis pondrókat, akik voltak olyan bátrak, hogy szóval illették őt. Valami ilyesmit akart mondani a költő a kis filmecskével, amitől az embernek sugárban kell hánynia, csak már kiszáradt a gyomra.

Orbán Viktor Mihálynak ennyi a parlament. Az örök háború egy hadszíntere, amiről azt tartja érdemesnek megosztani a bávatag rajongóival, hogy ott ő milyen világra szóló diadalt arat az ellenség fölött. Az egy dolog, hogy hazudik, mert semmiféle sziporka és győzelem nem volt jellemző rá, hanem csak izzadságszagú terelés és menekülés. De, hogy abból a házból, ahol az ország – és a választópolgár – dolgait kellene megbeszélni, azt tartja fontosnak, hogy ő milyen nagyvonalúan nem csinál semmit, ezt szellemesnek tartja, a rajongól pedig elégedettek a produkcióval, nos, ez már elég nagy baj.

Mondhatni, tragédia. “Vigyázat, Vadnyugat” – ezzel a címmel tette ki a Facebook-ügyi szakembere ezt a trágyát a közösségi térbe, amihez nincs mit hozzáfűzni, mert megérti az ember, hogy ez a tróger ebben a kontextusban Charles Bronsonnak képzeli magát, holott csak egy nyamvadt bohóc. És ezen a ponton elnézést kell kérnem Heinrich Bölltől, hősétől, Hans Schniertől – aki ő maga –, és továbbá minden tisztességes clowntól, Pierrottól, Harlequintől és az összes virágárus lánytól is. De be kell látniuk, hogy a bohócok közt is van tisztességtelen, és Orbán Viktor Mihály éppen ilyen.

Ugyanakkor, amikor látjuk, hogy miniszterügynök elvtárs hogyan változtatja lószarszagú manézzsá az ország házát, óhatatlanul felmerül bennünk az a dilemma, Kövér elvtárs tőle nem akarja-e megóvni a T. ház méltóságát, mert, ha valaki veszélyezteti azt, az Orbán Viktor Mihály miniszterügynök elvtárs maga, egyes szám első személyben. Ő, mint bűnös, mit érdemel, ez meg engemet érdekel, de jól tudom, semmit, esetleg és megengedőleg glóriát a busa feje fölé, de csak addig, míg a koronát meg nem kapja. Vagy ilyet, vagy olyat, az idő majd eldönti.

Viszont, hogy a választó arcába hugyozunk, ez a miniszterügynöki habitus terjedőben van. Itt az utánpótlás Rácz ifjúságügyi helyettes államtitkár képében, aki január 8-i kinevezése és az érette végre hajtott törvénymódosítás óta elérhetetlen, róla is csak utólag és a Facebookról lehet megtudni, merre járt, hol váltotta meg a világot épp. Nem, mintha hiányozna az arról való tudás, hogy mit csinál ez a nyikhaj, csak demokráciákban vannak ilyen szabályok, hogy a közméltóságú uraknak és hölgyeknek hogyan illik viselni az életet. Nálunk ilyen nincs. Bohócok, mondom. Szar bohócok.

Ráhel, a befolyásos

A Forbes magazin eljátszogat minden évben, különféle szempontok alapján összerakja az élet egy-egy területén jelentős alakok listáját. És sok más cuki kurvaság mellett 2020-ra azzal örvendeztetett meg minket, hogy a közéleti listán a nők között, mint legbefolyásosabb, Novák Katalin az első, Orbán Ráhel pedig a második kies hazánkban. Akkor, azt hiszem, venni kell a motyót, és elmenni vándorútra olyan messze, amennyire csak lehet. Ha ennek az országnak erre futja, már egyáltalán nincs mitől félnünk, nagyobb baj már nem érhet bennünket, csak épp távolról kell csodálni a mennyeknek országát.

A Forbesnek a maga módján biztosan igaza van, hiszen indoklásában előadja, hogy „Novák rakta össze és adja arcát a kormány fő kampányeszközévé lett családtámogatási programhoz, és elképzeléseihez óriási pénzeket tud kiharcolni, akár más minisztériumok kárára is. Befolyását növeli, hogy a Fidesz külkapcsolatainak felelőseként az Európai Néppárt ügyeiben is ő tárgyal”. – Orbán Ráhel befolyásos laudációjában pedig ennyi is elég: „A turizmus- és divatszektor mögötti láthatatlan kéz”. Ez is igaz, de a rendszerünkről mindent elmond a mellékes megjegyzés, miszerint „Besorolásnál szempont volt, hogy férje, Tiborcz István üzleti befolyása is végső soron neki köszönhető”.

Ezzel pedig célhoz is értünk az urambátyámos, korrupt maffiához, ami ma Magyarország. A listán aszerint lehet szerepelni legfőképp, hogy ki kinek a mije, ki mennyire áll közel a keresztapához. Lévai Anikó is rajta van, Mészáros Lőrinc lánya is, hogy a többiről ne is beszéljünk. Alanyi jogon, saját értékek nyomán ide kerülni érdem. Ilyen kritériumok alapján, Orbán Ráhel a pelenkahajigálásával, Novák az ordas eszméi miatt a közelébe sem került volna semmiféle listának, de az atyuska holdjaként már igen. Ez végtelenül elkeserítő, mert azt mutatja, hogy nem elég Orbán Viktort eltakarítani a rendszerváltáshoz, elitcsere is kell a takarítónőig bezárólag.

És épp emiatt nem lesz ez felemelő forradalom, felszabadító fuvallat, hanem hosszú évtizedek sziszifuszi munkája szükséges hozzá, amire viszont a magyar alkalmatlan. Egy-egy nagy fellángolásra futja, aztán minden lelohad és ellaposodik. De ezen így előre búsongani teljesen fölösleges, egyelőre még ott tartunk, hogy Orbán udvartartása üli meg az életünket, ebben csillagok gyúlnak és kihunynak, Simicska lezuhan, Mészáros felragyog, most Novák a kedvezményezett, aztán lesz más. Azt nem tudjuk, a lányát is lecseréli-e a despota, volt már példa ilyenre a történelemben, lehet, lesz is még. De ez legyen a Ráhel meg a férje baja.

Ez a Forbes rangsor ez objektív, már amennyire egy ilyen rangsor az lehet, így érdekes lesz majd megnézni, egy év múlva milyen új üstökösök tűnnek fel az állócsillag mellett. Illetve azt is jó lenne látni, ha saját jogon tündökölnének ott, illetve a legjobb pedig az volna, ahogyan látszana, hogyan rohad szét az egész, mert nincs, aki összetartsa. Ez pedig azt jelentené, hogy Orbán megbukott. Ezt is megérjük majd egyszer, csak épp ez nem lesz egyszeri, felszabadító aktus, hanem inkább sziszifuszi munka, míg a gyökereit is sikerül kiirtani, de kapánk és kaszánk az van, másunk sincsen. Az a kérdés azonban, mekkorák lesznek a károk addig, és helyre lehet-e hozni őket.

Mert idáig gondolkoztam, komilfó-e előhozakodni ezzel, de mért is ne. Ha lehántjuk a kérget ezekről a befolyásosokról, akkor ott marad nekünk az autópályán szaros pelenkát hajigáló asszony, Novákból maximum a fideszes fülbevalója látszik, mint figyelemre méltó jellemző, és ők ketten a legbefolyásosabb magyar nők. Ez egyáltalán nincsen jól, de mi van jól ebben az országban egyáltalán, ezt a kérdést kellene elsőként feltenni, illetve megválaszolni, ha lehet. De ilyen kontraszelekció mellett, ami kies hazánkban tombol, hovatovább már a kérdés föltevésére sem jut muníció, nem, hogy válaszokra. Ez a lista is mutatja: teljes a lerohadás.

Ferenc testvér megkísértése

Micsoda örömök voltak tegnap. Az M1-ből kezdett sugárzani a szentlélek, és beterítette mind az összes orbánmédiát, tocsogott a szentlélekben a NER szügyig, csak közben elő-előbukkant a patája neki, a farkaslába a báránybőrből. Azt mondta az M1, hogy ugyan még nem biztos, de szinte azért annak vehető, miszerint Ferenc testvérünk pápai alakban ellátogat a NER-be. És ezt annyira fontosnak tartották, hogy vatikáni twitter-bejegyzésre alapozva hirdették ki, hogy Manci néni állva pisáljon a reá váró gyönyöröktől, és főleg ezért szavazzon Orbánra.

A NER-nek ugyan lelkiismerete nincsen, lelke is esetleg csak nyomokban lelhető, de annyi esze van, hogy mi tesz jót az imázsának, mint Berlinnek is az olimpia 1936-ban. Olyan lesz Ferenc testvérünk látogatása, mint mikor Orbán erőnek erejével csókolja Merkel kezét, az uniós miniszterelnökök közé tolakszik, akik pedig elrebbennek tőle, s marad ő ott a kör közepén egyedül. Ilyen képet is láttunk már, amikor az amúgy teli pofával szidott úriemberekhez igyekezne dörgölőzni a mi trottyosunk, hogy úgy tűnjék, már megtanult késsel-villával enni.

Hát, nem. Ezen túl Ferenc testvérünk látogatása hitbéli kompatibilitási problémákat is felvet. Hogy például az egyik hisz, a másik meg egyáltalán nem, jobb esetben azért van benne valami szakralitás, mármint a másikban, de ez egészen másban mutatkozik, és a kereszténységhez köze sincs. Mindmegannyi lelkiismereti kérdés, amivel el kellene számolni, amikor Ferenc testvérünket mintegy pajzsként emeli maga elé a NER, illusztrálva, méltó volt arra, hogy a hajlékába jöjjön. Erről szól a dicstelen színjáték, nem egyébről, csak a csahos kutyákkal is el kellene számolni.

Mondjuk Bayer tagkönyvvel, aki lemigránsozta Ferenc testvérünket, argentin libsinek, sőt, derék, liberális, genderben hívő marhának titulálta, mondandóját pedig hülye, ostoba politikai véleménynek nevezte. Ferenc testvérünk helyi beosztottjai pedig – püspökök és plébánosok, meg a többi – nem siettek az ő segítségére, hanem szó nélkül tűrték, hogy főnöküket, továbbá Krisztus földi helytartóját hitetlen alakok gyalázzák. Mindezek után örömködni az érkezése fölött, sőt, seggünket a földhöz verni minimum farizeus magatartás, de inkább mocskos jellemtelenség.

Mindezen azonban meglepődni nem kell, ez a NER maga. Ami inkább okozhatja elborzasztó csodálatunkat, az az, Orbán valahogy mindig eléri, hogy szalonképesnek tűnjön. Kikönyökli a Fehér házi látogatást, odatolakszik az uniós csoportképre, mindenkit fölcibál az erkélyére egy fotó erejéig, így legitimálja a rendszerét. Ezek meg asszisztálnak hozzá, miközben a képükbe köp, sajnálatos módon ilyen töketlen idiótákkal van tele a világ, akiket az Orbán-féle sötét alakok ki is használnak. Mindenki tudja, mégsem tesz ellene semmit, ez a nyugat alkonya, s nem más.

No most, itt van nekünk Ferenc testvér, akit abból a szempontból kell megvizsgálnunk, tudja-e, hogy farkashoz jön látogatóba, s ha igen, miért teszi ezt. Valószínűleg azért, mert Ferenc testvér ebben a kontextusban rocksztár, a hívek akként viselkednek vele, ott sátoroznak a domb aljában, hogy láthassák és hallhassák, s ha csak egy pillanatra is hozzá érhetnek, elalélnak a gyönyöröktől. Bizony, így megy ez. Ilyképp Ferenc testvér ha látogatóba jön ide, az nem a köpcösnek szól, hanem a bávatag tömegnek, akik ezután halálukig mesélhetik: látták őt.

Hogy hitek idáig jutnak, az a hit baja, hogy az egyházból cirkuszi mutatvány lesz, az az egyházé, hogy éltes nagymamákból rajongó kamaszlányok, az meg a nyomokban föllelhető ösztrogéné. De, hogy a leendő látogatásig még mennyi révületes tudósítást kell hallgatnunk, az meg a miénk. Ferenc testvér teszi a dolgát, bevállalt egy bulit, ahogyan a csavargó lábát is megmossa, akkor is erősebb a hite az undornál, mint most is, amikor öklendezve benéz a NER-be. Az ilyen krisztusi megbocsátások kövezik ki a gonosz útját azonban sajnálatosan, s hogy a végítélet ezt hogyan rendezi el, azt soha meg nem tudjuk. Csak szeretnénk nagyon.