Semjén Zsolt találkozása az ördöggel

Azt ígérték nekünk nagy tanácstalanságunkban és magányunkban, hogy kedden rohadt nagy bejelentést tesz Orbán Viktor Mihály. Szinte mutatták is a kiéhezett lelkünknek, mekkora lesz az a bejelentés, mint a pecások, széttárva karjukat a végtelenbe. Teltek aztán a percek, múltak az órák, a nemzet bejelentés nélkül reszketett magában, mint a heroinista, aki nem kapta meg a napi löketet, így már a végén a legkisebb bejelentéssel is beértük volna, akármivel. Ha egyetlenünk azt mondta volna, bakfitty, már ünnep költözött volna belénk, de elment ő, mégpedig úgy, hogy itt hagyott magunkra.

Mit ér az ember élete bejelentés nélkül? El se mondható. Ezért volt olyan nagy az örömünk, amikor legalább annyit megtudtunk tegnap, hogy Orbán Viktor Mihály, a hit őrizője, a kereszténység bástyája, árvák gyámolítója és szüzek oszlopa nem megy el Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, mert csak. Ezzel valamit mondani akart a költő, leginkább azt – rossz nyelvek szerint -, hogy a labdarúgó BL döntő inkább érdekli, mint a hit dolgai, és még inkább a diplomáciai etikett. De ez majd a nem is kormánygép aznapi útvonalából kiderül. Azt viszont már tegnap megtudtuk, izgulnunk nincs mit, hiszen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont ott lesz teljes valójában.

Azt csak reményeljük, hogy nem lóháton üget be vagy helikopter zsinórján lógva érkezik, mint sok sebből vérző szarvasok. Érkezése mindenesetre hivatalos lesz, de, hogy szívből való-e, az momentán el nem dönthető. Zavart érzek ugyanis Semjén Zsolt hitbéli dolgaiban, mert az meg ezzel párhuzamosan derült ki, hogy a pápa előtt Semjén elvtárs a Párt új erős bástyáját, Németh Sándor hitgyülis vezért látogatta meg, és még csak nem is a szektavezér két szép szeméért, hanem, mert nála találkozhatott Benny Hinnel. Nem elírás, nem a feltámadt angol komikusról beszélünk, aki, ugye Benny Hill. Semjén elvtárs Benny Hinnel parolázott, aki viszont kanadai csodatévő kókler, egy csaló, szemfényvesztő alak.

Semjén vele borongott a közel-keleti üldözött keresztények sorsa fölött – állítólag -, ami értelmetlen cselekedet volt. Ez a Hinn ugyanis azzal fosztja ki a népeket, hogy gyógyulást ígér nekik, színpadon bohóckodik, mint valami Cipolla, AIDS-et gyógyít, szívbajokat. Hogy mekkora mágus is ő, az példázza a legjobban, hogy állítása szerint egyszer egy daganatos betegséggel küzdő nő ment fel hozzá a színpadra, és amikor felért, a daganat a színpadra esett és darabokra tört. Semjén új haverja ilyenekből lett dollármilliomos, annak ellenére, hogy a CBC kanadai tévécsatorna úgy tíz éve dokumentumfilmben buktatta le. De, mint tudjuk, az ilyesmi nem szokta zavarni a csodaváró csökött agyúakat.

Ezzel sem volna baj, mindenki úgy hülyül meg, ahogyan akar, viszont nem kell ahhoz Jézusnak lenni, hogy az ilyen hittel kurválkodókat páros lábbal rúgja valagba az ember, hogy szórakozzanak a jó édes anyukájukkal. A tisztességes hívő így tenne, ehhez képest Semjén nagy komolyan tárgyal vele, majd azzal a pofával iramlik pápanézőbe. Most vagy hülye ez, vagy a magyar plébániák népét nézi annak, vagy mindkettő egyszerre. Az nem derült ki, hogy ez a látogatás hivatalos minőségben történt-e, hogy ezt a Hinnt – aki ördög inkább, mint elsőáldozó – Magyarország második embereként kereste-e fel, vagy mint csodaváró organizmus, és a bütykét gyógyíttatta vele. De mindenképp kínos.

Nekem legalábbis. Ha neki nem, az baj minimum, de leginkább tragédia. Mindent elmond ugyanis arról a keresztényi kultúráról, amit őrizni óhajtanak a bevándorlóktól. És ez semjéni olvasatban a bávatag cirkusznézés, színpadi hókuszpók, hogy egy normálisabb plébános futva menekülne előlük, a tökösebb meg kiátkozná őket. A hitnek ez a szintje, amelyen ezek leledzenek, alig több babonaságnál és bálványimádásnál, így egyáltalán nem csoda, ha Ferencet ki nem állhatják. Ő túlságosan krisztusi és pláne XXI. századi, dohos agyakkal ilyet fölfogni nem lehet, és Semjén az ördög után mégis hozzá megy látogatóba. Nekem, mint voltaképp kívülállónak mindegy is lehetne, nem az én lelkemet zabálják föl ugyanis. Mari nénit viszont sajnálom nagyon. Vele szórakozik az összes barom egyfolytában.

Dulcolax

Egy hölgyeknek íródó honlap arról számolt be az ő olvasóinak tegnap, hogyan járt egy hongkongi nő. Azt írta ez a lap: az történt ott a messzi távolban, hogy egy néninek szörnyűséges székrekedése volt, amitől iszonyúan szenvedett. Ám, amikor hosszú idő után és nagy erőfeszítések árán, valamint nem kevés kínt elviselve sikerült könnyítenie magán, dolga végeztével nemcsak az távozott, aminek kellett, hanem az emlékei is. Mindent elfelejtett, ami az elmúlt tíz évben vele történt.

Az ilyen történések, ez a hír, a feledésnek ez az egyszerű módja és lehetősége új távlatokat nyit a gondolkodásban, és alapjaiban változtatja meg romjain füstölgő kis hazánk közelmúltbéli történelmének értelmezését. Amikor feltehetjük, illetve megengedhetjük kérlelhetetlenségünkben, hogy a kedves vezető, az ő udvartartása és a hívek népes serege permanensen a székrekedés utáni iszonytató szarás állapotában leledzik, ezért nem emlékszik semmire. Innen értelmezhető Orbán Viktor Mihály folyamatos színeváltozása is talán.

Mindenki csodálkozik, hogyan lett a liberálisból konzervatív, aztán ebből álkeresztény és egyben neofasiszta organizmus, és lám, így. Kiszarta magából a múltját. Látom a képet, amint a kedves vezető ül a felcsúti budiban a stadionja tövében, nyom erősen, homlokán kidagadnak az erek, és egy utolsó, mindent elsöprő csatakiáltással kerekded alfeléből távozik az addigi élete. Kígyózik ki belőle a lelke, eszméi, érzelmei, emlékei, és dolga végeztével ott ül újjászületve mintegy, hogy megkönnyebbülve és kiürülve testben és lélekben igázza le a világot.

Magyarország nyomorának oka a székrekedés, amely tevőlegesen járult hozzá a nagyméltóságú úr agyi állapotához. És milyen szomorú is így utólag látni azt, mennyire más utat vehetett volna milliók sorsa, ha időben hashajtót kap egyetlenünk, és az elhúzódó szarások után nem kell minduntalan újjáépítenie magát, más és más eszméket találnia, hogy kiüresedő és értelmetlené váló életének célt találjon. Egy jófajta Dulcolax, egy szappanos beöntés, és máma haligali lenne az élet.

Hogy így megmagyarázható Orbán Viktor Mihály kaméleon jelleme és léte, az rendben van, de mit kezdjünk a hívő kétmillióval, akik arra nem emlékeznek, öt perccel előtte mit mondott rajongásuk tárgya. Ez megfejthetetlen rejtély, mert ugyan lehet, de nem életszerű egy elfuserált nemzedék önsorsrontását a renyhe bélműködéssel magyarázni. Bár minálunk minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, ez a csodák palotája a Kárpátok alatt.

Most egyébként, hogy Orbán Viktor Mihály kénytelen lázálmait odahagyni, amelyekben ő Európa egyedüli uraként szerepel, s helyette szembe kell néznie a kiábrándító valósággal, amelyben újra az, ami igazából is: egy avas szagú parasztudvar kimosakodott taplója, akit úgy általában mindenki utál. Nos, ezek után fölmerültek olyan elképzelések, miszerint egyetlenünknek megint szorulása van, mindjárt könnyít magán, és újra lobogó lelkű liberálisként születik ujjá.

A hatalmi téboly okozta késztetés megvolna benne, de – már elnézést a kifejezésért – ekkorát szarni nem lehet. Még neki sem. Mint ahogyan az is nehezen képzelhető, hogy mondjuk Mészáros Lőrinc egy WC-látogatás után azon kapja magát, hogy elfeledi a milliárdjait, és foltos munkásruhában járja a faluját újra, gázbojlereket szerel, konvektorokkal bíbelődik és zacskóból eszi a zsíros deszkát tízóraira. Ilyen csodák márpedig nincsenek.

Mert emlékezzünk csak Kövér pedellus örök igazságára, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, ami tételnek a legékesebb bizonyítéka éppen ő maga. Erre a metódusra az is kijelenthető, hogy fasiszta kutyából nem lesz liberális szalonna, lett légyen akármekkora szorulása is az átváltozni óhajtónak. Mert azt is tudjuk, amikor liberális báránykaként mutatkozott Orbán Viktor Mihály, akkor is kilógott a diktátoros farkaslába, csak a malackák nem vették észre.

Ennyit a nyomorunkról, az eleve elrendelésről és a történelmi szükségszerűségekről. Mert a női lap azt is elmagyarázta olvasóinak, hogy ami a hongkongi nénivel történt, mindennapos dolog. Hiszen – mint írták – a túlzott erőlködés miatt az agy oxigénellátásában zavar keletkezett, ez okozta az amnéziát, ami különben is csak átmeneti volt. Ebből fakad, hogy Orbán Viktor Mihály, amikor mindig mást állít, mint előtte két perccel, akkor jól megfontoltan hazudik. Nem lehet a szarásra fogni mindent tehát.

Szarvasok Bécsben

Sebastian Kurz is belebukott az orbánságba. Mint ismeretes, alkancellárja, Heinz-Crhistian Strache Orbán-módra szeretett volna újságot magának, oroszokkal vetetett volna egy video szerint, s amikor ez napvilágra került, lemondott. Mert igaz, hogy fasiszta beütése van a bácsinak, de minimális normák azért léteznek benne ezek szerint. Kurz kancellár a Strache koalíciós pártjából (FPÖ) származó összes minisztert kirúgta, és új választásokat íratott ki, mert így kell ennek lenni.

Az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) viszont bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a kancellár ellen, ezt természetszerűleg megszavazták ők, az FPÖ és a JETZT párt is. Az indítvány sikeres lett, Kurz megbukott, így az osztrák nép kezében van most a kancellár sorsa, és bizonyára bölcs döntés születik majd róla. Mert ennek is így kell lenni. Mindeközben Orbán Viktor úgy lépett át állítólagos osztrák barátja tetemén, mint valami szeméthalmon, kijelentve, mostantól az olasz – és nem az osztrák – modell a mérvadó.

Pedig az egész gebaszt voltaképp ő okozta. Strache rá hivatkozott, mint követendő példára. Ez rengette meg egész Ausztriát, míg itthon még csak tárgyalni sem lehetett róla, mert a Fidesz nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ami módi jellemző a csürhére. Szóba nem állnak senkivel, jog, erkölcs lepereg róluk, szabályok, szokások nem érvényesek, egyáltalán semmi nem számít a hatalom akarásán kívül. Ezen túl egy perc alatt felejtik el a szövetségest vagy barátot is. Félelmetes egy bagázs.

Viszont az érdekes volna, ha mondjuk Salvini is belebukna valami Putyin közeli fruskába, hogy akkor az olasz modell mivé változna át seperc alatt, kazah, kínai vagy mi lenne az új nemzeti etalon. Ez is megérne egy mozit, ha nem a bőrünkre menne, ennek ellenére még megérhetjük. A mi kedves vezetőnk ugyanis Európa peremére került, megtalálta a megérdemelt helyét a senkik között, és ezt ő nehezen szokta viselni. Várhatók még cuki fejlemények, de addig is nézzük, hogyan jutottunk idáig.

Orbán koalíciós partnere Semjén elvtárs (KDNP a forma kedvéért). Illetve nem is koalíciós partner ő, hanem egy test és egy lélek, egy nagy győzelmi dalolásban egybeolvadva. Semjén elvtárs pedig szarvasra vadászott, mint ismeretes, szarvast reptetett korrupciós pénzen. S míg Strache csak tervezte a törvénysértést, Semjén bizonyíthatóan meg is valósította. Az osztrák lemondott, a magyarnak meg feljebb állt, hogy ne irigyelje senki a korrupciós vadászatért, mert részegek között kellett aludnia.

Semjén tehát nem mondott le, mint ahogyan azt a politikai hagyomány, erkölcs vagy szokás megkívánná, mert ilyet ő nem ismer egyáltalán. Szüksége sincs rá, mert Orbán elvtárs is korrupciósan röpcsizik, a veje pedig korrupciósan borítja sötétbe a városokat. (És akkor a többi köztörvényes galádságot meg sem említettük.) S míg Strache csak ábrándozott, ezek tevőlegesen (például OLAF által bizonyítottan) meg is valósították a bűncselekményt, s nemhogy nem mondanak le, még nagyobb a pofájuk.

Így átnézve ez a mi országunk kész Ninive vagy Szodoma, ami feltételezést az is megerősít, hogy a csürhe mindezek ellenére sorra nyeri a választásokat. A rájuk szavazóknak semmi erkölcsi, jogi, esztétikai kifogásuk ellenük nincs, úgyhogy tényleg nem tudom, miért járatom a számat, amikor értelme nem lelhető sehol sem. Talán az utókor számára, hogy a leendő régészeknek és történészeknek legyen más forrása is az átírt és személyre szabott történelem mellett.

Innen nézvést azonban – bár a szándéka nem ez volt – érthető Lázár elvtárs bécsi videója is, miszerint, ha nem rájuk szavaznak a nyomorultak, akkor Budapest olyan lesz, mint Bécs. S valóban, ha olyan lenne, itt már kő kövön nem maradt volna, Orbán, Semjén és a többi maffiózó pedig nem lemondással és bizalmatlansági indítvánnyal kellene szembesüljön, hanem a bilincsek kellemetlen szorításával. Ilyentől azonban tartaniuk nem kell egyáltalán, mert ez Magyarország.

És, hogy megemlékezzünk még egy másik szellemi nagyságról is, idézzük ide Matolcsy elvtársat még, aki szerint kies hazánk 2030-ra eléri Ausztria színvonalát. A pöttyös seggű a gazdaságra gondolt, és tévedett. Azt sem, és a társadalmi nívót sem érjük el soha a büdös életben, mert az ott Európa, ez a miénk meg, ez valami leírhatatlan diktátoros-keleti és banánköztársasági katyvasz. És ami a legfelemelőbb a dologban, honfitársaink jó része remekül érzi magát benne. Mint a tyúkgomba a tehénlepény alatt, ahogy az vasárnap is kiderült.

Most akkor?

Nem történt egyéb tegnap, mint amire számítani lehetett. Már este hét körül megjelentek az éterben az elviselhetetlenül arrogáns hangok, miszerint a lipsibolsik majd megint sivalkodnak, hogy csaltunk. Mi vagyunk többen, bekaphatjátok. – Mondták az amúgy borítékolható eredmény sejtésében. És még az is lehet, hogy csaltak, meg az is, hogy nem annyira. És nincsenek többen, viszont elegen vannak. Elegen, hogy támogassanak egy fasiszta, mondanivaló nélküli csürhét, és ennek én megadom magam.

Csak azt fura nézni, hogy a környező országokban ez az avítt, veszélyes és visszataszító gondolkodás nem tud győzni, nálunk viszont igen. Hiába, pöttyös a seggünk, mással ez nem magyarázható. Lehet most mellet döngetni megint, folytatni a dúlást felhatalmazásra hivatkozva, ami jogilag ugyan megvan, erkölcsről meg ne beszéljünk. Egy olyan banda győzött megint, amelyik számtalanszor bebizonyította, nincs az Istennek, embernek olyan törvénye – még, ha maga hozta is -, amelyet meg ne szegne.

Ezzel kell együtt élnünk, ha akarunk. Ha nem, el lehet menni, más nem marad, aki egyebet várt, mint ami történt, az nem erre a világra való. Annyi erkölcsi érzék maradt még a választókban azért, hogy az MSZP hajdani árulása és jelenlegi töketlensége, valamint az LMP kétkulacsossága meghozta a neki járó eredményt. Annyi tökösség viszont már nem, hogy a Fidesz is megkapja, ami neki jár, és soha nem is fogja. Tényleg többen vannak az elvakultak, a bávatagok és a jellemtelenek. Ez ellen pedig nincs mit tenni.

Ez itt nem az Ady-féle üdvözlet a győzőnek attitűd, nem is sajátos kései sirató, hiszen az ember folyamatosan a megvertség állapotában van. Elég csupán elmenni a boltba, ránézni a szomszédokra, hogy megtudjuk, hol is élünk. Ilyen értelemben a címbéli most akkor tanácstalansága sem a saját és a sorstársak jövendőjének szól, mert az már tíz évvel ezelőtt eldöntetett, hanem tényleg és valósan a Fidesz és birkahordája hogyan továbbja miatt tétetett fel. Mert rajtuk keresztül és általuk az országnak sem lesz mindegy.

Ugyanis, és ezt előbb-utóbb úgyis megtudják, a vesztesek közé lavírozták magukat, szóljon bármilyen győzelmi ének is itthon, és erre későn fognak rádöbbenni, és nekik fog fájni, nem pedig nekem. A Fideszre szavazók egyszer majd föltehetnék a kérdést, hogy a program, amelyet a vezérük hét pontban meghirdetett egyedül üdvözítőként, hogyan valósul meg, ha a főnök azt az Unióban képviselni nem tudja. Mert ott – az ő frazeológiájukkal – győztek a bevándorláspárti erők.

Ez úgy, ahogy van, böszmeség persze, de azt mindenképpen jelenti, hogy Orbán Viktor a perifériára került, s ha valami csoda folytán maradhatna a Néppártban – nem fog, pragmatikusan nincs szükség rá – akkor sem, azon kívül pedig a Salvini-féle zombikkal még inkább nem lesz szava. Mert Európa azért velünk ellentétben normális, tanult a történelemből, amire mi viszont képtelenek vagyunk. Ezért különleges nép a miénk és nem egyéb miatt.

A nagypofájú handabandázás, amely a Fidesz által politikának, erkölcsnek és világnézetnek neveztetik, csak az országon belül eladható, a nagyvilágban úgy kezelik, ami az értéke is, ellökik maguktól. Orbán tehát sehol semmit, az ország érdekeit meg pláne nem képviseli, ezzel majd el kell számolnia a birkái felé, ha igénylik. Nem fogják. Majd akkor, de már későn, ha Orbán folytatja a náculást, emiatt az ország rengeteg pénztől esik el és összeroskad. Ez a tán nem is olyan távoli jövő, és ezt jelenti a majdnem újabb kétharmad.

Ennek fényében fals a győzelmi tánc és a harsonák, mert magunkat ugyan becsaphatjuk, de a kapitalistákat nem. Az történt most, hogy újabb lépést tettünk a szakadék felé, s lehet ennek bávatagon örülni, de minek. Mint ahogyan sírdogálni sem kell, csak a törvényszerűségek működnek kérlelhetetlenül. Nem győzött itt senki tegnap, mint ahogyan nem is vesztett. Folytatódik a bábjáték, és ki hagyja magát zsinóron rángatni, ki pedig nem. Ez van, görcsölni fölösleges, az ellen tenni nem lehet, ha egy nép halálra ítéli magát, s közben jól mulat. Vigagyunk hát, míg el nem fehérül a száj is.

Időtlen

Menj el szavazni, meg fogod bánni; ne menj el szavazni, azt is meg fogod bánni; szavazz vagy ne szavazz, mindkettőt meg fogod bánni; vagy szavazol, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a Fidesz ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a Fidesz ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a Fidesz ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod. Bízzál egy politikusban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy politikusban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy politikusban, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata.

Köszönjük Kierkegaard pajtásnak a nyersanyagot, amellyel hozzájárult a mai eszelős nap túléléséhez, illetve hát, az összes többiéhez is. Mert írhattam volna ezt akár tegnap, illetve épp holnap is, a lényegen nem változtat. Hogy ma jutott eszembe, az a hőmérsékletnek, a páratartalomnak, a párnacihán megbúvó gyűrődésnek és annak tudható be, hogy éjszaka megcsípett egy pók. Meg, hogy választás is van azért, és mindenki azt hiszi, hogy ettől fognak leszakadni a csillagok.

Még csak meg sem moccannak, egyet is alig pislantanak. Fideszi szemszögből ha kettő jut be az Európai Parlamentbe, ha huszonkettő, ők győzni fognak. Ha kivágják őket a Néppártból, ha nem, ők nyernek. Ha pofánhugyozzák Orbánt, ha kitörlik vele a seggüket, akkor is király lesz. Ez olyan szükségszerűség, amit saját maguk építettek saját maguknak, mint ahogyan az is, ha valójában – de nem a kommunikációban – vereséget szenvedne a csürhe, akkor sem jelennének meg az uniós tankok a határon, hogy fölszabadítsanak minket.

Vannak munkák, amelyeket saját magunknak kell elvégezni, más azt meg nem teszi, s úgy tűnik, ha eddig elhanyagoltuk, ezután már nem is nagyon fog sikerülni. Orbán letarolta az országot, újrabútorozta, most cseréli a könyveket és a nippeket, hogy otthonos legyen neki, és ebben emberi erő őt meg nem állítja. Mert gondoljuk meg, már eddig is szinte Istentől eredeztette a felhatalmazását, ha most még erre ráerősítést kap – amire nagy az esély -, a kétmillió hülyéjével együtt visítva fognak győzelmi táncot járni, és megint dalra fakadnak, aminél visszataszítóbb képet a történelemben nem nagyon találni.

Nem negativista, hanem realista vagyok, mert nem szeretném, ha az ujjam holnap reggel a bilibe lógna. Ezért is mondtam jó előre, hogy ezt írhattam volna akár tegnap, akár holnap, az eredmények ismeretében is, semmi nem változna, mert ebben az országban a gyalázat örökké való. Időtlen, mert hazánk kiesett a fősodorból, és jó időre ott is marad. Belegondolt már valaki abba, hogy a 2022-es választásokon – ha lesznek még olyanok – a választókorba lépők akkor voltak hat évesek, akkor kezdték az agymosó iskolai tanulmányukat, amikor Orbán másodszor hatalomra került?

Hogy számukra eszméletük óta más világ nem is létezett vagy létezik már akkor? Hogy szabadságot már nem ismernek, csak az egymás talpára lépést? Történelemmé válik a kor lassan, amiben élünk, gyalázatos lapokká, s hogy ami ma történik, egyet pörget rajta de meg nem változtat semmit. Ennek ellenére persze menj el ma, szavazz lelkiismereted szerint a Fidesz ellen, már csak a tartás végett is, hogy fölírhasd a Thermopülédnél, hogy megcselekedted, amit megkövetelt a haza. Viszont rád emlékezni senki nem fog.

Nem kecsegtető kilátások ezek, krumplit sem érnek, sonkát meg pláne nem, de tiszta lesz az ember lelkiismerete tőle. Nem, mint azoknak a rendőröknek, akik tevőlegesen vesznek részt a csalásban azzal, hogy ezekben a napokban zökkenőmentessé teszik az ukrán határon való átkelést. Vagy azoknak a buszsofőröknek, akik Szerbiából szállítják a magyarul sem tudó szavazókat. S azoknak az informatikusoknak, akik csavarnak egyet a szerver gombján.

A szervezett bűnözés ellen civilként fellépni nem lehet. A kétmillió rajongó ellen tenni nem lehet, belesüppedtünk az időtlen nihilbe. Ezért köszönjük Kierkegaarad pajtásnak, hogy ontológiai feloldozást ad nekünk, hogy tegyünk bármit, úgyis meg fogjuk bánni. És ezzel a tőkével kezdjük el a mai napot, mindegy mi is lesz a vége. Viszont hosszú lesz, ez az egy bizonyos.

Biankó hűtőmágnes

Mókás egy hely ez a mi országunk, főleg így választások idején. Ilyenkor összesűrűsödik benne az élet, és kicsapódik az esszenciája, amely a téboly maga, diliház karneváli jelmezben. Lázár János is járta Hódmezővásárhely utcáit, ide-oda becsöngetett, és hűtőmágnest osztogatott a szerencséseknek. Ez két szempontból is delikát. Egyrészt, alapos listája lehetett ennek a Lázárnak, mert biztosan nem kockáztatta, hogy egy morcos polgár a pofájára vágja az ajtót, vagy valami gyalázatosabb dolgot műveljen vele.

Emellett is elég röhejes azonban, hogy, mint kiskölkek húsvéti locsoláskor, járja a várost áldozatokra lesve. Ennél lejjebb nincsen. Azért elsősorban, mert a baráti lakásokba csöngetés nem egy vaszisztdasz, az csak cirkusz, mert teszem azt, ha valami magamfajtához csöngetne be, hogyan járhatna akkor, hogy lekonyulna a füle, és csak annyit is érne. Tehát, röhej az egész, pofon a szarnak, viszont bizonyítéka újólag annak, hogy ilyen országban élni nem nagyon érdemes, hacsak nem egy barlangban vagy fa tetején, hogy békiben hagyják az embert.

Aztán ez a hűtőmágnes is, amelyet megkaptak ugyan, de olyan ígéret fejében, hogy a Fideszre szavaznak. És, ha mondjuk, vasárnap valami csoda és megfontolás miatt mégis másra kerülne az a nyüves iksz, akkor visszavinnék a mágnest Lázárnak, hogy ők nem méltók rá? Mondjuk, mágnest osztogatni biankó módon nem egy nagy kockázat, de nem tudjuk, mi áll azon a mágnesen, ugye. Olvastam, láttam vagy hallottam valahol, hogy a hűtőmágnes a legszemetebb ajándék, amit nyaralásból visszatérve barátainknak adhatunk.

Ez arra figyelmezteti őt szünet nélkül, hogy mi milyen csudás messze vidéken héderezetünk, míg ő viszont itthon rohadt a NER örömei között. Lázár mágnese nem tudom, honnan ered, lehet, Habony hozott sok-sok ibizásat, s azt osztogatja. Ez arra is inti a megajándékozottat, hogy vigyázzon a szájára, míg, ha egyszerűen csak Fidesz logó van rajta, az is alkalmas ugyanerre. Mindenesetre röhejes ajándék vagy szerelmi zálog, de öltek már a történelem során kevesebbért is, lehet, ezért is fognak, mert sajnálatos módon késztetés az van rá.

És amíg Lázár mágneseket osztogatott, Orbán viszont kitartóan hazudott tovább, mint a vízfolyás, éppen úgy. Most jelesül azt, hogy az Unió elveszi a gazdák pénzét, s a migránsoknak adja. Ilyenek jönnek elő belőle teljesen koordinálatlanul, hogy emiatt a magyar gazdáknak nemet kell mondaniuk a bevándorlásra, és ennek is annyi értelme van legalább, mint a hűtőmágnesnek. Se több, se kevesebb. Járják az országot még két napig, ott lesznek minden kilométerkőnél lehetőleg minél nagyobb blődségekkel, hogy kibírni már alig is lehet.

Védekezni úgy lehetne ellene, mint Fülöp úr tette még kölökkoromban, amikor anyámék háza töviben minden éjjel megállás nélkül rakodták a kavicsot baromi hangos gépekkel. Fülöp úr pedig egy szerelmes éjszakán, miután meglocsolta a bátorságát, kiállt a negyedik emeleti ablakba, és beleordította az éjszakába az összes kínját, akárha Frédi vagy Béni, hogy aszongya: a kurva anyátok, alunni akarok! Akkora hangja volt, hogy egyből leálltak a gépek.

Viszont odasétált az egyik markoló kezelője, és csendesen Fülöp úr képébe mondta az igazat: te barom, nagyobb zajt csapsz, mint a gépek. Ekkor lett csend. És a történelmi példabeszéd arra int minket, nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabb. Igaz ez Orbánra, és rám is természetszerűleg. Mert azzal például kezdeni semmit nem tudok, hogy már a győri járási kormányablak mosdójában sem tudják kitörölni a seggüket az ügyfelek, mert nem futja klozettpapírra. Pedig az erre szánt pénzt nem vette el az Unió és nem adta a migránsoknak, és mégis valahol máshol van.

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig zavartalanul lop tovább. Sok értelme nincs így ennek az egésznek. Mindmegdöglünk tehát.

Lovak és emberek

Kovács Zoltán, kormányszintű nemzetközi kommunikátor elküldte a francba a The Washington Post újságíróját, mert illetlenségeket értekezett kies hazánkról. Volt már ilyen kellemetlen dolgozat, lesz is még, amíg muníciót biztosít hozzá a birodalom, amelyre már csak tátott szájjal figyel a világ boldogabbik fele. Hogy mi van itt. Az emberi kommunikáció sokat fejlődött a kezdetek óta, eleinte furkósbottal vertük fejbe az ellenérdekelt felet, a rokokóban nyolcszor kalapot lengetve és földig hajolva, pukedlizva kívántuk a halálát, és ma is vannak bevett formulák az érintkezésben.

Kovács kommunikátor is fejlődik. Eleinte morcos leveleket irkált, ami egy kormánytól elég különös dolog, nade, hogy elküldjön valakit a francba, az mégis csak olyan utcai tempó. Kíváncsian várjuk a következő stációt, amelyben a picsába zavarja az egész világot, amely nincs meggyőződve Orbán Viktor isteni jellegéről. A The Washington Post újságírója jót röhöghetett ezen a pusztai tempón, elmormolt egy fuck you-t, kiköpött, és nekilátott az újabb írásműnek, ami arról szól, hogy a magyarok bunkók, civilizálatlan népek, akik késsel villával enni nem tudnak, böfögnek és belehugyoznak a zongorába.

Ilyet persze ő nem tesz, ámde tehetne. Ahogyan pártunk, kormányunk, egyetlenünk zsebrebaszott kézzel közlekedik a nagyvilágban, külügyérünk pedig visítozik, mint egy fába szorult féreg, minden oka megvolna a jenkinek, hogy kertelés nélkül kimondja, mit gondol erről az egészről. Hogy a fidesznyikek egy kőbalta magabiztosságával közlekednek a világban, az az ő nyomoruk. Viszont tízmillió másiknak kellene az emberek szemébe nézni, és az sem ártana, ha nem kellene egyfolytában bizonygatni, hogy nem minden magyar született tapló, mi is ismerjük az ABC-t és tudjuk használni az angolvécét.

Viszont az a helyzet, hogy itt, a kerítésünk mögött nem csak ilyen gyerekszoba nélküli gyülevész népségnek, hanem barbároknak is tűnünk már, akiktől a lovakat is félteni kell. Még tavaly küldtünk két állatot Ausztriába, hogy ott migránsokat hajkurásszanak velük, de kiképzés közben lesántultak. Az osztrákok a két szerencsétlen hátast visszaküldenék, de ottani állatvédők attól tartanak, hogy itt levágják őket, és kolbászt készítenek belőlük. Azt szeretnék tehát, hogy helyezzék el őket a saját öthektáros területükön, ahol szeretetben élvezhetnék életük hátralévő részét.

Féltik tőlünk a lovakat is. Ez, ha jól belegondolunk, a “Magyar ne lopj!” valahai bolti felirat továbbfejlesztett változata. Mint emlékezhetünk, amikor a Kádár rendszer végóráiban, mint valami sáskahad árasztottuk el a nyugatot nagymamával a csomagtartóban és Gorenjével a Wartburg tetején, megismerték a szocialista erkölcsöt, és elámultak rajta. Most pedig a lovak életét féltik a keleti hordától, és egy szavunk nem lehet, a fideszcsürhe tesz róla, hogy ilyen kép alakuljon ki rólunk. Lehet, hogy a lovak miatti aggodalom csak széplelkek ajvékolása, de tettünk azért, hogy emberevőként nézzenek ránk.

Így őrizzük keresztényi kultúránkat, rúgjuk le a menekülők veséjét vagy éheztetjük őket, ezzel szemben ellopjuk az osztrák adófizetők pénzét. Az Európai Bizottság ezerkétszáz milliárd forintnyi közbeszerzésünket vizsgálta meg, és rendszerszintű ganyéságot fedezett fel. Számítások szerint ötszáz milliárdot is bukhat emiatt az ország, ezért gyorsan-gyorsan küldöttség utazott a sorosista Brüsszelbe, hogy tíz százalékos átalánykorrekciót javasoljon. Ezzel arra kéri a sorosista Brüsszelt, hagyja jóvá, hogy a Mészáros, Tiborcz és a többi átalányban lopott az eltelt években, így nem kell tételesen elszámolni a dolgot.

Viszont az ő yachtjukat és kastélyukat te fizeted meg én nyájasom, rólad hiszik, hogy ótvaros bunkó vagy, és azt is, hogy megölöd a lovakat, ha már nem tudnak dolgozni. Ilyen magyar nyugdíjasok ők is, ha nem húznak, szükség nincs rájuk egyáltalán. A lovak feltételezett sorsa a bús magyar népé azzal a különbséggel, hogy az emberek megmentésére nem szerveződik akció. Azok lopnak, csalnak hazudnak, nagy a pofájuk és verik a mellüket. Míg ellenben a négylábúak cukik, kiszolgáltatva a horda kénye-kedvének. Ez a kép a világban Mária országáról és nem a Túró Rudi. S ha erre gondolok, tényleg csak Ady kúnfajta nagyszemű legénye jut az eszembe és semmi más.

Vadászidény

Nem mentek el Zalaegerszegre Orbán Viktor osztrák barátai. Nem tudom, mért mentek volna egy autós tesztpálya avatására, Orbán sem tudja. Először arra gondol az ember, hogy tán azért, mert véget vetett az osztrák vircsaftnak. (“Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza.” – by: Orbán Viktor, 2001.) De aztán kiderült, hogy mégsem.

Tesztpályába ojtott migránsozás után elhangzott ugyanis, hogy: “Osztrák barátaink most nem jöttek, mert ott soron kívüli vadászidényt hirdettek meg.” A többes szám első személlyel két bajom is van. Nekem nem cimborám az ő fasiszta haverja, ha pedig királyi többes, akkor meg az. Ezen túl ebből a mondatból az is világossá vált, hogy Orbán egy pszichopata organizmus, akinek nincsenek emberi érzései. Illetve emellett még az elhárítás, tagadás, menekülés attitűdjei is felfedezhetők benne.

Strachéra utalt miniszterügynök elvtárs, aki csúfosan megbukott egy létre sem jött korrupciós, hazaárulási, trutymóban, Kurz kancellár már büntetőügyről beszél, tehát delikát a dolog. Strache elvtárs viszont Orbán fasiszta cimborája, vele képzelte el szerelemben Európa ormain a jövőt pár napja. Viszont érte könnyet nem hullat, nem átkozza az igazságtalan sorsot a veszteség miatt, hanem sejteni engedi, amit az idomított médiája már harsog is, hogy a bevándorláspárti erők furmánya az egész botrány.

Ezek ebbe fognak egyszer beleőrülni. Ha valami csoda folytán törlődnének a szótárakból a bevándorlás és migráns szavak, megnémulnának. Azt sem tudnák mondani, fapapucs. Viszont Orbán is szóba került abban a korrupciós, hazaárulós leendő büntetőügyben, erre viszont mondandója nincs. Hanem cinikusan, alávalóan, nagyképűen vadászidényezik abban a meggyőződésben, hogy ilyen csúfság vele meg nem történhet, és ugyanakkor a politikai stabilitás fontosságát emlegeti.

Meg kell hagyni, ilyen stabilitás nálunk van. De még mennyire van már évtizede, csak nem mindegy, milyen áron. Első körben olyanon, hogy egészen példátlan módon dr. Ujhelyi EP-képviselő az osztrák hatóságokhoz fordul, hogy a Strache ügy kapcsán derítsék ki Orbán és Pecina kapcsolatát, hogy Orbán hogyan árulta el a hazáját. Az a különösen kedves a dologban, hogy Ujhelyi azért fordul az osztrákokhoz, mert szerinte Polt Péter legfőbb ügyész úgysem foglalkozna a témával.

Itt tartunk. Csoda, ha miniszterügynök elvtárs nagy pofával, cinikusan osztrák vadászidényről beszél a száját nyalogatva? Egyáltalán nem, Orbán Viktor ugyanis momentán érinthetetlen. Jogilag, politikailag és szó szerint is. Azt csinál, amit csak akar, mint azt naponta átkozódva tapasztalhatjuk is. Ceglédi Zoltán szerint Kurz a tisztessége látszatát csak akkor tudja megőrizni, ha a bűnöst azonnal eltávolítja, és maga is vállalja a felelősséget. Orbán viszont pont akkor tűnik tisztességesnek hívei szemében, ha a bűnöst bevédi, a bűnt tagadja, saját felelősségét pedig távolítja.

Ezt tette a vadászidényezéssel is. De fölmerül az emberben a miért, az ugyanis, hogy mégis ezt most hogy? Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemzője szerint azért lehet ez így meseszerűen, mert ez egyáltalán nem rengeti meg a Fidesz-szavazókat, akik annál sokkal hűségesebbek, minthogy egy ilyen ügy eltántorítaná őket. Az orosz befolyás, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin barátkozása sem hatott rájuk. Azt már én teszem, hozzá, hogy egyáltalán semmi sem hat rájuk. Az ég egy világon semmi. És ez Magyarország elveszejtésének receptje.

Ezek után – bár már tegnap is fölmerült bennem, ma viszont még erősebben – arra úgy történelmileg kíváncsi lennék, mi lett volna, ha Simicskánál lett volna egy kósza kamera, amikor Orbán arról ábrándozott, hogy az oroszokkal megveteti magának az RTL Klubot. Mint emlékezhetünk, állítólag ez vezetett a szakításhoz, és torkollott a gecizésbe, ami önagában szép gesztus, ámde terméketlen. Ezen tépelődök, ha lett volna ilyen, nálunk is lenne-e vadászidény? Ettől nem tudok aludni épp. (Meg a kávétól, az is lehet.)

Szívhangok

Azt mondja Gulyás Gergely, akinek a foglalkozása politikus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizáló szavazók tegyék a szívükre a kezüket, és ismerjék el, hogy csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással. Ebben a mondatban nagyon sok csont van, ebből egy kutyafalka jól lakna, és még el is kaparna belőle rosszabb napokra.

Már az is jól fejlett eufemizmus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizálnának egyes szavazók. Sajnos rossz hír van. Rühellik a kormánypártot rengetegen, a többség egy kanál vízbe fojtaná bele mind az egész kormánypártot, s vele együtt Gulyás Gergely elvtársat is. Hogy ez nem történik meg, az egyrészt annak tudható be, hogy a pöttyös seggű magyaroknál ritkán csordult túl a pohár, másrészt, hogy nem polgári habitusuk van, autót nem gyújtogatnak, kockaköveket pedig nem tépnek fel.

Különben sem tudjuk, mi az a polgár már, Márai ugyanis meghalt. Hende pedig, aki a Polgári Körök atyaistene volt az MDF-ből kibukva, ámde új ingyenélésre áhítozva Orbán kebelén, nem a polgár archetípusa egyáltalán. Vagy a tyúkszaros Mészáros sem nevezhető annak, és az összes többi sem a vezérükkel bezárólag. Polgári maszlag amúgy is régen volt már, az orbántorgyánpolgárkormány idején, de a chilei cseresznye elérett, Jóska bácsi pediglen ledarálva meghalt.

Nem értem, mért nem tudja Gulyás elvtárs, hogy máma nem polgári, hanem keresztényi kormányunk van azzal a kis szépséghibával, hogy annyira keresztényi, mint amennyire az akkori polgári volt, tehát sehogyan sem. Zavart érzek az erőben akkor is, amikor egyes számban beszél kormánypártról, mert akkor a KDNP meg hol van, és Semjén elvtárs mit keres a helikopter helyett a miniszterelnök-helyettesi trónon. Ravasz dolgok ezek, furmányosak nagyon.

Még tovább mélázva Gulyás elvtárs mondanivalóján, arra hívnám fel a szíves figyelmét, hogy jobbközépnek nevezni egy olyan csürhét, amelyik a szélsőjobbról, hogy úgy ne hívjuk, neofasiszta barátokról és szövetségesekről ábrándozik, enyhén szólva sem felel meg az igazságnak. Mari néninek talán, aki jó esetben a karjait címkézi jobbal, ballal, különben meg Orbánra szavaz, mert olyan fess ember. Szép az inge, meg szépen is beszél. Mindegy, mit.

Ezen túl a se nem polgári, se nem jobbközép párt nem szállt szembe az első pillanattól a menekülőkkel. Azt László Petra tette, aki lerúgta a veséjüket, míg a se nem polgári, se nem jobbközép kormány halomba gyűjtötte őket törődés helyett, és egyszerre zúdította rá Merkelre. Aki, ha nem lett volna humánus, itt hagyta volna Orbán nyakán az összeset, hogy fulladjon bele a gonosz. Mint tudjuk, nem így történt, ám miután áthaladt kies hazánkon a karaván, meg lett ágyazva a permanens kampánynak, ami ím, most is tart.

Ügyes lenne, ha nem lenne aljas, de hát, az. Mint ahogyan Gulyás elvtárs mondandója is, aki, miután sikerült ennyi hazugságot és félrevezetést belezsúfolnia egyetlen mondatba – még, ha összetett is -, érzelmes húrokat is penget, hogy tegyem a szívemre a kezemet. Nem teszem, még senki nem tépte ki, ezen túl meg szepszist kapnék, mint akármely magyar kórházban. Másrészt ha rajtam kívül lenne, akkor fölöttem csattogna és verne, ahogyan J. A.-nak is.

Szóval, ne nézzük egymást madárnak, és Gulyás elvtárs jobban tenné, ha nyáladzó mondatok helyett az lenne a száján, ami a szívén – már megint ez -, és egészen egyszerűen kijelentené, szavazz rám, különben megdöglesz. Mert, végül is, ezt akarja mondani, csak nem meri. Viszont csinálja, meg a főnöke is, aki számára az eufemisztikusan vele nem szimpatizáló állampolgár nincs is. Nem létezik. Szóval, hagyjuk egymást békén, és meglátjuk, kinek lesz jobb.

Szóba kerülve

Miközben Heinz-Crhistian Strache osztrák alkancellár, pártelnök, dzsigoló és világmegváltó félfasiszta bohóc egy Putyin csicskát győzködött, hogy vegyen neki újságot, cserébe pedig zsíros falatokat kap a burgenlandi traktoroslegények adójából, megemlítette országos cimboráját, Orbán Viktor Mihályt is, mint emberségből példát, vitézségből pediglen formát. Hogy neki már megvan mindez, hogy ő már túl van a nehezén, és szép kis birodalma van sajtóilag – is -, és Pecinát is emlegette, aki például “gazdasági” megfontolásokból legyalulta a Népszabadságot.

Szóba került tehát Orbán Viktor Mihály neve követendő mintaként, amikor készülődött nyélbe ütődni a zsíros korrupciós ügy, de aztán nem lett belőle semmi ennek a Strachénak, csak egy videó, és a bukás. Pénteken este került nyilvánosságra az ibizai parti, szombat reggelre Strache le is mondott, délutánra pedig már az új választások kiírását is eldöntötte Alexander Van der Bellen államfő – mert nem pecázott épp -, a botrány után ugyanis válságba került a kormány, mert felbomlott a koalíció. Demokráciában így kell ennek lenni, jelentem, Ausztria még működik.

Azóta Kurz egyébként Soros embere a söpredék számára, de ez mellékszál, mert ezek meg így működnek. Számunkra sokkal érdekesebb, hogy emiatt a magyar kormány nem került válságba, és nem mondott le Orbán Viktor Mihály sem, pedig ezt követelné a tisztesség, ha volna olyanja ezeknek. Strache köztörvényes bűncselekményről ábrándozott, és szerencséje, hogy nem ütötte nyélbe. Ha a Putyin báb beleegyezett volna, és megveszi neki az áhított Kronen Zeitungot, Strachénak nem kellett volna lemondania, mert bilincsben vitték volna el. Neki nem sikerült a bolt, Orbánnak a videó alapján viszont igen.

Strache mindezzel Orbánt köztörvényes bűncselekménnyel vádolta meg, ha nem is akarta, akkor is. Ilyen környezetben, és ilyen történések után a Fidesz azt mondja, hogy ez az egész cirkusz osztrák belügy, és nem kommentálják. A miniszterelnökség sem, és Orbán sem. És még Szijjártónak sem habzik a szája, nem kéreti be az osztrák nagykövetet, nem kéri ki a hazugságot, és nem követel több tiszteletet a magyar népnek. Viszont, ha mindez nem történik meg, abból de facto az következik, hogy Strache igazat mondott, és Orbán egy korrupt féreg. De iure meg bilincsben kellene elvezetni.

Történik ilyen? Á, dehogy. A Nap vidáman süt, Orbán tovább mondogatja a böszmeségeit, kedves népünk pedig bávatagon mosolyog ahelyett, hogy tízezrével menne az utcára a kedves vezető méltatlan távozását követelve. Nem tudom, minek kellene bekövetkezni, hogy túlcsorduljon a pohár, úgy tűnik, az embereknek a netes pornó megadóztatása tényleg jobban fáj, mint a kirablásuk és szolgaságba taszításuk. Ha van magyar néplélek, akkor ez az, nem a piros pötty a seggünkön. Mentségükre felhozhatnám, hogy épp a Strache által óhajtott, Orbán által viszont meg is valósított médiaviszonyoknak köszönhetően nagy részükhöz el sem jut, hogy történt volna valami érdekesség a világban.

Ez sem elfogadható kifogás azonban. Ha valakit érdekel az igazság, csekély erőfeszítéssel a birtokába is juthat, ha nem érdekli, nincs mit tenni. Viszont ezen a ponton nem árt felidézni Kafka “A per” című regényének végét, amikor kiderült, hogy a főhősnek, Josef K.-nak azért kell meghalnia, mert nem kérdezett. Az irodalom sok mindenre választ ad, ezért olvasnak olyan keveset az emberek. Szándékaim szerint szenteltem volna egy bekezdést a töketlen magyaroknak, de rájöttem, minek? Aki ezt olvassa, azt nem kell noszogatni, akit viszont illetne, az meg úgysem olvassa. A tehetetlenség ördögi köre. Mint az is, hogy szóba került, Orbán bűnöző, és így is csak azon kell izgulnia, meglesz-e a kétharmada. Jóccakát.