Nem győztünk? Nahát!

Szokatlanul halk volt tegnap miniszterügynök elvtárs az Ursula von der Leyennel való találkozás után a messzi és ellenséges Brüsszelben, midőn a házi televíziójának (M1) nyilatkozott sajtótájékoztató híján. Máskor ilyenkor a füstölgő puskacsövét szokta fújkálni, vagy vértől iszamos kardját törölgeti böfögve egy kommunista hullájával, s csak azt nem mondja mindig majdnem, én vagyok a legnagyobb, istenkirály és életcsászár. A hívek pedig ilyenkor szoktak behugyozni a gyönyöröktől, elájulnak vagy magukhoz nyúlnak gusztus szerint.

Ám most, mint valami megszeppent óvodás, aki a műanyag dömperét keresi, tétova hintaló, friss hús a kupiban az ismeretlen éjszaka előtt, ezt a képet mutatta, ami változhat még a mai Kossuthos szeánszig. Meglátjuk, hogyan rakja rendbe a képét a maflás után, amit már akkor megkapott, amikor az EB friss elnöke, akinek a jelek szerint volt gyerekszobája, nem engedte, hogy összetaknyozza a kezét, és egy jól fejlett tapló módján – ahogyan amúgy szokta – zsíros ajkaihoz emelje csókolgatni azt, de lukra futott. Mondhatnánk, hirtelen szembe jött Európa, és váratlanul új volt.

Viszont nem illemóra volt a tegnapi randi, hanem élet-halál kérdés miniszterügynök elvtárs számára arról, hogy folytathatja-e kisded és aljas játékait, amibe amúgy egy ország, ez a magyar, ez a miénk pusztul bele. Nos, épp ez az, amiről semmit meg nem tudtunk, csak jelzések és utalások történtek, mint egy elcseszett szemiotikai föladvány, de azért kihüvelyezni valamit csak lehet belőle, ha nagyon akarjuk. Ilyen az első, hogy a tetemre hívás után se egy közös sajtótájékoztató, se egy közös nyilatkozat, semmi nem történt és nem született, ami a tankönyvek szerint arra utal, hogy a randiból hiányzott a harmónia.

Nem értettek egyet a dolgokban vagy épp teljesen másképp látják azokat, legszívesebben kitekernék a másik nyakát, csak a protokoll ezt nem engedi. Minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, csak egy nem, hogy a legparányibb engedményt is kapta volna a köpcös, mert akkor ott csűrdöngölt volna a kamerák előtt, ilyen viszont nem történt. Más forrás híján az ő eladására kell szorítkoznunk tehát, ami viszont – mint láthattuk – meglehetősen visszafogott volt, ez a szerénység viszont rengeteget mond annak, aki harsonaszóban éli az életét amúgy és állandóan. Meg csatamezőn.

Nos, miniszerügynök elvtárs az állandó népmesei motívumok mellett, úgymint migráncsok, család, nemzet és az összes többi kényszerképzete, egy dolognak örvendett csupán, hogy, mint mondta, jó döntés volt “az ideológiai gorillákat távol tartani”. Szegény ügynök elvtárs Timmermansra gondolt, mint az ő mumusára, viszont ezzel a lendülettel szúrta tökön magát ekkor. Ugyanis, ha körülnézett volna a vizes síkon rádöbbent volna, hogy ott egyedül ő nem a pragmatizmus kérlelhetetlen bajnoka, hanem inkább a fasiszta eszme idejétmúlt és megvetni való ideológiai gorillája. Egy null.

Ezen kívül valami kétséges és bizonytalan jövő jelent meg csupán a homályban, úgymint: “jó döntést hoztunk, eddig”“hogy ezután mi történik, majd meglátjuk” – Trócsányi “szőr mentén” került szóba, ilyenek. De, hogy meg ne tagadja magát egészen, és egy degenerált varázsló szintjén fogalmazzon, megjegyezte, hogy Ursula von der Leyen olyan, “akinek a jövőről való gondolatai között ugyanazok a kérdések lebegnek, mint a mi fejünkben“. Hogy mi lebeg a bizottsági elnök fejében, s hogy miért lett annyira siralmas miniszterügynök elvtárs nyöszörgése, arról nekem is gomolyog a fejemben ez meg az.

Legfőképp, hogy Leyen nem a Mari néni zsák krumplival a hóna alatt az M1 csecsén lógva, ilyképp házi oltárt állítva a kedves vezetőnek, hanem más formátumú asszony, aki tisztában van azzal, hogy az a manus, akinek nem engedte meg a kézcsókot, az egy szar alak, akinek már szaga van. Az is feltehető, sőt, bizonyos, hogy tud a ganyéságairól, amelyek közül a legfrissebbek a Microsoft, meg a GRECO-jelentés. Ez utóbbiban pedig miniszterügynök elvtárs birodalmáról olyan jelzők sorjáznak leginkább, hogy “kiábrándító” és “aggasztó”. Persze, hogy bizonytalan az a rohadt jövő, és persze, hogy lekonyult a kedves vezető füle.

Ne legyünk azonban elalélva a gyönyöröktől, mert ez politika, és mint ilyen, mocskos és aljas még von der Leyen előadásában is. És, hogy miniszterügynök elvtárs fejeiben – ha már ragaszkodik a többes számhoz – mi lebeg, azt senki sem tudja. Egy dolog azonban bizonyos: nem fogja könnyen adni a szaros életét, sőt, jó diktátorhoz méltón inkább fölégeti az országot, hogy mentse a rühes valagát, mintsem szépszerével megadná magát. A tegnapi történések tanulsága tehát annyi csupán, a NER Európát még nem győzte le, csak a magyarokat, és lehet, hogy Európa meg itt hagy minket a szarban. Mert nem tudjuk, mi lebeg a nagyságos fejekben. Sem az Ursuláéban, sem az Orbánéban. Na jó, az utóbbit sejtjük azért.

Szili Katka sziliszíve

Tedd a szívedre a mancsod drága olvasó őszintén és igazán. De nem azért, mert vallani kell eskü alatt, ne rinyálj-rezegj, hanem puszta vizsgálat okán, hogy ver-e még egyáltalán. Szuszorog-nyöszög, vagy dübörög rossebb módján traktorul, mert az útjai kifürkészhetetlenek. Megáll a sarkon, netán kiszökken a helyéről, amikor elibéd ugrik egy Orbán, és azt kiáltja: kőműveskanál, és pláne kard, illetve, naugye. Nyúlj a kebeledre drága olvasó, markold meg ennen csöcsödet, mint Kenderesi a koreai lány fenekét, mélyesszed a körmöd a bőröd alá, hogy fájjon, akárha Trianon, és úgy tapasztald meg a lüktetésit neki, és ropjál aztán táncot, hogy élek még. Egyrészt hurrá, másfelől meg minek.

A jobb kezed mutatóujjával aztán hatolj a bőr alá, a bordák közé, gyomrod fölé, tüdőd mellé, hogy fröcsögjön a vér. Éles karmoddal metéld az ereket meg inakat, tépjed ki azt az izomcsomót, és emeld föl, de ne az Úrig, csak a fejed fölé csupán, hogy ott csattogjon, verjen, meg ilyenek. Miután ez megvan, tedd kistányérra őt, takard le folpackkal, ki ne száradjon, azért, meg a szabad mozgás végett. Ülj MÁV-ra, és iramoggy a messzi Budapestre, egyszer majd odaérsz, napszálltakor, hajnalodván, vagy sohase, és csöngess be Szili Katalin nagyságos elvtársasszonyhoz de nagyon. Tedd elibé a szívedet, told az orra alá neki, és kérd zálogba az övét, hogy vegye ki, emelje fel, tegye kistányérra, borítsa folpackkal, úgy mutassa neked.

Ha kérdi miért, érdeklődd meg, magyar-e, szíriuszi szittya-e, van-e pötty a seggén, neki-e, mert, ha igen, kitépi azt a nyamvadt szívét, és bemutatja, hogy együtt ver a tiéddel. Mondd neki, hogy ő mondta, ha tudja, mit mondott, vagy csak úgy mondta is meg nem is, hogy aszondja “az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve”. Ordíts rá, hogy mutassa a kurva világot, mi a szarotok dobog együtt, mert, ha nem, kivájod az agyát neki, kiemeled szintén csak praktikusan, hogy mi az, amit gondol vele, akárha enmagad, mert ez is együtt megy, mind az összes magyar minden elcseszett neuronja Orbán seggébe köttetett, s ahogy rottyant a fenséges valag, úgy cikáznak a képzetek, legalábbis a Szili Katka fejibe.

Vagy mondd neki, hogy hozza eléd mind a nemzet összes szívét, ahogyan egy ütemre lépnek a talpaik egymásra, miközben kinyílik a pitypang, és viszik a hajléktalant a dutyiba bele életvitelszerűség miatt, és a nyolcvan éves nénit kiteszik az utcára az életvitelszerűségből egy másik életvitelszerűségbe bele. A stadionok úgy csillognak, mint a napsugár, fűtik a gyöpüket nekik, és kihűlnek a szobákban az emberek. Hogy ezeknek a mindmagyaroknak hogy a szutykos vaginába dobog együtt a kihűlő, dadogó szívük a potrohos vezér zsíros szívével vele. Kinek a retkes szíve dobog itt kiével, vagy csupán a mimagyarok a győzők és a mindegyik sohasem. Ezt kérdezd meg Szili Katkától, és küldjed el az anyukájába, de csak finoman, eltartott kisujjal az illem miatt.

Tétesd hát a nyomorult szívét a tányérra, kérd meg szolidan, ustorral, karikással, mutassa meg benne a lelket, a morált, vagy az álnokság helyét, az árulásét, s hogy hol van benne az a rész, amely a tiéddel közösen kalapál. S ha ilyet mutatni nem tud, mert képtelen, mert soha nem is volt, meg nem is lesz, kérd meg rá, hogy a hülyeségeit tartsa meg, tegye mélyen a zsebibe, majd rázza a köpcös gazdája babgulyásába bele íznek, és pláne muníciónak, mert slampul a manus agya a marha nagy keresztény szabadságtól. Ilyen likacsos már, mint az ementáli, amiből férgek lesnek elő. Meg, hogy dobogjon a szaros szíve az övével, meg pláne járjon vele az agya is közösen, nyikorogjon, mint a zsírtalan budiajtó.

S ha mindezzel megvagy, drága olvasó, a sajátodat, az elgyötört szívedet a folpack alól gyömd vissza a helyibe, kapcsold össze az inakat, ereket, adj neki bétákat, gammákat, telítetlen zsírsavakat, hogy erőre kapjon újra arra a kis időre, míg a MÁV-val hazatérsz megint estére, reggelre vagy sohase, de azért végül valahogy. Üsd föl a könyvet, merülj el bele vizsgálni a szív dolgait, ahogy írják benne a lapokon: “Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” – (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél…” – Hogy ezzel kerüljenek helyre a szív és az ész dolgai, no meg, a fasiszta kommunizmus elől menekülő léleké.

A relativitás Kósa-féle elmélete

Ha egy kamaszfiút análisan megerőszakolnak, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb vagy akármi, az Kósa elvtárs szerint nem szexuális zaklatás, csupáncsak bántalmazás. Mintha pofán verték volna a szerencsétlen gyereket, azzal egyenértékű, bár mindkettő aljas, az előző viszont ocsmány is. Ám Kósa elvtárs relativizálja az erőszak és zaklatás fogalmát, mert ezt kívánja meg a Párt ordenáré érdeke. Ki sem derült volna, következménye sem lett volna – mert politikailag kényes időszakban, választások előtt történt -, ha egy magyarokra rontó, idegenszívű lap meg nem írja.

A Párt igénye így ír felül erkölcsöt és törvényt, ennek az aljas vezérlő eszmének pedig más vége nem lehet, mint, hogy mindent lehet, ami a kedves vezető érdekeit szolgálja, és semmit sem, ami az ellen van. Ezt nem jogállamnak nevezik, hanem valami másnak, és ezen a ponton föltennénk a kérdést a friss és ropogós igazságügy-miniszter asszonynak, hogy még mindig határozottan állítja-e, minden rendben van, és még mindig hamis és cinikus mosollyal az ajkain – akárha Tusványoson – mondja-e, “Mi vagyunk a keménymag, akik vagányan elmondják Európában, hogy gyerekek, ez hülyeség”.

Bár tudjuk, hogy Einstein apánk a relativitás általános és speciális elméletét a tér, idő és gravitáció sajátosságainak megértésére dolgozta ki, felrúgva minden addigi érvet és elméletet, s ezzel erősítve azt a meggyőződést, hogy Isten nincs is. És ugyanígy ősi, mondhatni az emberi DNS-be kódolt viselkedésminták, tabuk és szabályok válnak relatívvá politikai alapon, akkor megértjük, hogy az emberi fajnak, s benne különösen a magyarnak mért kell kipusztulnia. Ha az isteni és emberi törvények sumákolva, hatalomért áthághatók, akkor közelít a világvége, bár tudjuk, hogy Orbán Viktor Mihály különös DNS-eket őrizget.

Aki kamaszfiút análisan megerőszakol, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb, vagy akármi, az magában hordozza a szexuális aberráció, a szado-mazo homoszexualitás csíráit. Kósa elvtárs viszont őt védőn óvja, és ezen a ponton arra is megkérhetnénk, fogja meg Bayer Tagkönyv kezét, nézzen mélyen a szemébe, és úgy mondja az elvtárásnak, amit nekünk mond. Bayer tagkönyv ugyanis szintén Tusványoson – ahol igazságügy-miniszter asszony annyira keménymag volt -, kelt ki a ratyik ellen, és akkor megkérdezhetnénk Kósa elvtárstól, hogy is van ez.

Ámde nem kérdezzük mégsem, hanem csöndesen vázoljuk azt az ellentmondást is, hogy a Pride idején mocskos buzizóknak most nincs sok bajuk az azonos neműek közötti anális közösüléssel, sőt, ez még beleegyezés híján sem számít erőszaknak. Azt azért nem feltételezi az ember, hogy Kósa elvtárs azért keni el a szart, illetve igyekszik maszatolni, mert úgy véli, seprűnyéltől seggberakva is teherbe eshet egy férfi, s mint ilyen, az aktus nemzeti érdek. Ennyire sötétnek Kósa elvtárs sem hihető, bár az emlékezetes kupakos meg tuszis ámokfutása után még az is lehet. Meg a minden is. Mégsem magát a debreceni győzőt ekézni jöttünk, hanem a rendszer pitiáner aljasságát lefösteni.

Ebben a rendszerben benne van Németh Szilárd is, sőt, ma már eléggé sajnálatosan és letaglózón Németh a rendszer egyik sarokköve, aki sarokkő szintén megszólalt az abúzussal kapcsolatosan, és azt bírta mondani, “aki ilyet csinál, abból nem lesz jósvádájú katona”. Ennyit volt képes hozzá tenni, és elment fúziós pacalt rottyantani. Ezen akár röhögni is lehetne, ha nem sírna az ember, de már ahhoz sincs kedve és ereje. Mert innen már csak egy lépés, hogy aki nőneműeket abuzál, az már jósvádájú katona, meg hasznos állampolgár, de akkor mi lesz a migráncsok vizionált erőszakolásaival, azt sem tudjuk.

Mindegy már, hiszen, ha kifordítjuk, ha meg be, akkor is csak NER a NER, amelyben az is mindennapos, hogy ez a Kósa elvtárs a szombathelyi polgármester szemébe mondja, hogy nem azért teszik parkolópályára, mert kicsúszott a kezéből a város, hanem, mert ő akar unokázni már nagyon. Neki is megmagyarázta Kósa elvtárs, hogy amit elszenved, az nem erőszak, hanem jótétemény, mert, visszaérve a relativitás Kósa-féle elméletéhez, magától a mestertől tudjuk: “Tudja, ki találta fel a kereket? Valaki biztos feltalálta, mert nem volt előtte kerék, most meg van. Azt sem tudjuk, hogy a kereket ki találta fel, valószínűleg nagyon sok mindenki.”

Nincs több kérdés most már egyáltalán.

Ratyis mellékdal

Bayer Tagkönyv megint alkotott Tusványoson, illetve ott is, mint mindenütt szerte az univerzum szegleteiben. Megvédte a hazát a liberális mocsoktól, akárha a főnöke. Nem akartam volna Bayer Tagkönyv okádásával foglalatoskodni, mert minek, bizonyos szintek, alá és fölémenés okán, mint ismerhetjük a tételt a tehetségtelen, idegenszívű Esterházytól, de a dolgok sajátosan összeértek. Kitettek már egy elmondani muszáj elegyet, s ahogyan Marqueztől tanultuk, ismerjük az iránymutatást – azért élek, hogy elmeséljem az életemet, ugye -, ilyképpen nincs mit tenni, írni kell monomániásan, ha Bayer Tagkönyv akkor is. Mert valami kis tanulság azért kikerekedik belőle, ha jól odafigyelsz.

Ott, a tusványosi ganyéban sok mindennel foglalkozott Bayer Tagkönyv, de leginkább buzizott és náciskodott. Mert másként értékelni azt a felhívást, hogy szívesen látná hullaként a tőle eltérő nézeteket valló norvég professzort, hogy a keresztény fehérek szaporodása a fő gondja, valamint betűhíven: “Nem kérünk belőletek, nem kérünk az értékeitekből, nem érdekelnek a felvonuló ratyik. Isten, haza, család, ezek a tökös európai értékek.” – mondá bele a húgymeleg tusványosi légbe Bayer Tagkönyv. De új dolgot nem virított igazán, írói munkásságának újabb része nem mutatkozott ebben. Sokkal öblösebb kurvanyázásokért kapott ő birodalmi lovag, oder horogkeresztet – gusztus szerint -, most csak utólag törleszt, ahogyan a szar szivárog a szájából neki.

És ehhez orbános pólóban, a szomszédban azzal a kijelentéssel, hogy Orbán a filozófus, nem ám a Heller, valamint huszármentébe öltözött bohócok virtuális kézcsókjával a kedves vezetőnek – hogy köszönjük a hazát, amit adtál nekünk -, szóval ilyen aklos légkörben élénken tapsoltak Bayer Tagkönyvnek, és elaléltak a gyönyöröktől a keménytökű, keresztény magyar legények. Az már egy szint, ha valaki Tusványosra jár Bayert hallgatni, vagy és pláne Semjént, meg a többit, az összes nagy gondolkodót, ahogyan aggódó tekintettel, fátyolos szemekkel mentik meg a hazát Romániában, de ez puszta földrajz, és engemet ez sem érdekel. Hanem, hogy mindeközben az aljamunka hogyan folyik a hátországban, az már igen.

Mert miközben a posványban Bayer Tagkönyv ratyizott, Baján pedig elvtársai megkörnyékeztek egy meleget, hogy dolgozzon nekik. Arról van szó, hogy még az év elején egy bajai lángosost, aki kifejtette abbéli véleményét, hogy utálja a Fideszt, mint a szart, megzsaroltak, ha nem hagyja abba Pártunk és Kormányunk abajgatását, akkor világgá kürtölik, hogy a lángosos meleg, mintha az szégyellni való volna. S ezek szerint, a Fidesz és Bayer Tagkönyv szerint az is, sőt, ahogyan a költő mondta, nem kérnek a felvonuló ratyikból, mint emlékezhetünk. A lángosos akkor coming outolt, és a Fidesz cseszhette az aljasságát. Nos, ehhez képest a bajai ratyit megkérte a helyi Fidesz, hogy függetlenként, de az ő fasiszta jóváhagyásukkal induljon el polgármesternek a balos jelölt ellen.

Azon kívül, hogy ebből is látjuk, milyen pöcegödör módszerekkel próbálja meg a Fidesz szétbarmolni a választásokat, ebből a történetből az is kiderül, nincsen baj a ratyikkal, ha fideszes ratyik. Megjegyzem, a nácik is tele voltak melegekkel, ami szintén nem újság, sőt, a Fidesz elveiről is tudjuk, hogy a mi buzink jó buzi, a mi komcsink jó komcsi, és a lopás is Istentől való jog és hazáért való buzgalom, ha a cimborák űzik. Összegezve tehát, minden elhajlás és minden bűn engedett, ha a Párt és a kedves vezető hasznára szolgál, még a gyilkolás sem elítélendő, semmi sem számít, ha a hatalom és a pénz a tét. Elértek a pöcegödör aljára már rég, és még ez sem késztetett volna ilyen Bayer Tagkönyvezésre, ha felriadván nem látom meg az ágyam végiben a képét.

Arról van szó, hogy idén hatvan éves Szombathelyen a felsőfokú pedagógusképzés, s ennek okán ünnepel veszettül az iskola, amely immár az ELTE SEK (Savaria Egyetemi Központ az újszülöttek kedvéért) névre hallgat, és van neki irodalomtudomány tanszéke is, ahol én is – igaz még BDTF néven – beengedést nyertem az irodalom szentélyébe, és ez a mánia azóta is tart. Ez sem érdekes, de az már igen, hogy, mint megtudtam, Bayer Tagkönyv is erre járt hajdan, s mint ilyen, meghívták őt díszvendégnek, mint a falak közül kikerült neves alakot. Majd itt s ratyizik egyet, vagy mi a meghívás értelme, ez nem egészen világos. Ezzel sok, még élő vagy már halott itteni tanárt aláznak meg, de ez is mindegy a jelek szerint.

Úgy tűnik, a hajdani BDTF (most ELTE SEK) pofán köpi saját magát, valaha volt tanárait és diákjait, hogy beáll a fasiszta trendbe. Bayer Tagkönyv ratyizása és a különös bajai eset ezért verte át az ingerküszöbömet. Volt egy tanárom azon a tanszéken, akinek mindent – irodalom, történelem, filozófia, világlátás meg a többi – köszönhetek, de már halott szegény. Tán jobb így már, hogy ilyen lett a világ. Ilyen összefüggések miatt ez az iskola eddig az enyém volt, de elveszik ezt is. Emlék lesz a műhely, ahová Bayer Tagkönyv tésztaképe befurakszik az aljas gondolataival elegyest. Olyan ez, mintha megrabolna, és ezért éreztem, hogy les az ágyam végiben, és megfojt. Hogy nem csak Tusványoson fertőz, hanem itt is. Már az ember bőre alatt is náci kukacok tekergőznek, hogy elviselni nem lehet.

A célpont te vagy

Megkaptuk a pofánkba a setét jövőről szóló iránymutatást. Tusványoson kaptuk meg szokás szerint, ahol államalapítóként fogadták Orbán Viktor Mihályt a kilóra megvett székelyei, Lovasi András is beállt a sorba, valamint medve hajkurászta Rogánné haverját állítólag, aki viszont minisztériumi kifizető ember is, ám nem érte utol. A világ azonban nem ezért tébolyodott, hanem, mert van benne egy Orbán Viktor Mihály, meg a rendszere és a tenyésztett alattvalók. Viszont rajtuk kívül mindenkinek jaj lesz most már. Valamint alkonyat.

Két dologról érdemes szót ejtenünk abból a katyvaszból, amit a kedves vezető elénk fosott, hogy mik a tervei még földi pályafutása alatt. Tizenöt évre tekintett előre, tizenöt év harcot vizionált, nem konkretizálva a pusztítandó vasutat vagy gyárüzemet, nem megnevezve Gyurcsányt, a Sorost vagy a gyerekeiket. Az írmagjuk, ugye, mint a mesékben és náci álladalmakban, az aggastyántól a karonülőig, nőtől partizánig bezárólag. Az ellenség a liberalizmus maga immár, mint kiderült, amely gyűlöli Orbánt Viktort többes számban.

Két dolog kiemelendő tehát, és elsőként az, ami van. Mint megtudtuk, az illiberalizmus már néven nevezhető, már működik, és keresztény szabadság a neve. Pedig jelzős szabadság nincsen, mint tudjuk a történelemből, hanem szabadság van naturálisan. A jelzős, esetünkben keresztény szabadság a más kárára működtetett szabadság, tehát elnyomás, ha úgy tetszik, diktatúra. A keresztény szabadság mibenléte sem definiált tudományosan, rosszmájú elemzők szerint a cimborák lopásának szabadságát rejti a friss, eddig nem ismert fogalom.

A másik ugye, mint említődött, ami lesz, s ez tizenöt év szünet nélküli küzdelem a liberalizmus ellen, mint Orbán Viktor Mihály élete értelme még gyalázatos megdöglése előtt. Fölteendő tehát az az aggodalom, hogy a liberalizmus elleni fenekedés úgy esszenciálisan mi ellen irányul, és ez a szabadság, mint az ember lapvető szükséglete ellen lesz. A vallás, a gondolkodás, a tanulás, a nemi irányultság etc. szabadsága ellen való küzdelem lesz, fogalmazhatnék úgy is: keresztény terror lesz. Még inkvizíció is lenne, ha lehetne.

Bármi fura is, amikor államalapítóként köszöntötték ezt a redves idiótát huszárgúnyába bújtatott bohócok, nem mondtak badarságot. Az ő államuk jött létre a valamikori Magyar Köztársaság füstölgő romjain, a csápoló rajongóké és kivételezetteké, az élet féltett gyermekeié, a feltétlen híveké, a szolgalelkűeké. Aki rajtuk kívül van, az a hat, hét, nyolcmillió, az nem a keresztény szabadság része, az illiberális állam nem érte van, hanem ellene csakis, és az elkövetkezendő másfél évtizedben még inkább ellene lesz.

A liberalizmus voltaképp egy eszme, amit szavak, gondolatok, s azok hordozói, az emberek testesítenek meg. Egy eszme ellen rajtuk keresztül lehet hadakozni. Ha figyelembe vesszük, hogy az intézményrendszerek, az oktatás, a tudomány, a művészet, legfőképp ezen belül az irodalom, az egyházak, és a többi már mind-mind az illiberális állam, új nevén a keresztény szabadság szolgálatában állanak, ezeken farigcsálni már nincs mit, így a nagy küzdelem az elfajult gondolat utolsó hordozója, az ember ellen lett itt nekünk meghirdetve.

A célpont tehát más tereptárgyak fogyása okán te vagy. Az elfajzott ember, aki nem illik a keresztény szabadságba, az isten, haza, család vérgőzös, homályos, nacionalista-fasiszta ideájába, és úgy összességében, aki nem szeretne Horthy orbániasított Magyarországán élni. S hogy a kedves vezető nem ezt mondta? Hitler sem mondta ki soha, hogy a zsidókat ki kell irtani, megtették, akik értették a vezér burkolt óhajtásait. Bayer is már rotyikat verne szíve szerint, és mindig, mindenhol lesz, aki tetté váltja az elvadult gondolatot.

Ilyeneket mondott tehát Orbán Viktor Mihály a tusványosi ganajban, és ezzel a szájjal megy a héten Ursulához, hogy az új főnéni legyen jobb szívvel hozzá. Ahogy a csillagok most állnak, azzal is lesz, itt hagy tehát minket magunkra. Az egész elcseszett Európa magunkra hagy, amíg a német multinak magyar gyárakban ukránok és vietnámiak termelik a profitot fingért és hugyért, mert a kedves vezető eladta őket rabszolgának, mint ahogyan a sorba beálló magyarokat is. Gondoljatok tehát testvérek Petőfire, és válasszatok.

Varga Judit harcban áll

Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.

Mindebből két dolog fakad: a más országbéli brüsszeli képviselők sem nagyon tudják, hol is élnek, másrészt pedig a mi kis fasisztáink sorsa beteljesedett, Európában már úgy tekintenek rájuk, ahogyan itthon is kellene. Azaz, mint pestises, undorító képződményre, gennyes fekélyre, akit, akiket nagy ívben kerülni kell. Remélhetőleg Ursula naccsága is megvilágosodik, mielőtt túlságosan kinyílna a csipájuk, de ebben inkább ne reménykedjünk.

Ehhez képest itthon hatalmas a pofájuk, belső használatra az összes egy harcos kiskakas vagy verhetetlen terminátor. Harsognak a trombiták, peregnek a dobok, élükön a legfrissebb hússal, Varga igazságügyes elvtársnővel, aki úgy látott neki a kaszabolódásnak, hogy lassan Szijjártó is leckéket vehetne tőle. Sőt, lehet, a csaj még jobban is focizik, mint a tarajos. Más érdeme egyiknek sincs, de nem is szükséges Neriában, mert ez a hely bokréta a kalapon, ilyen más nincs is sehol.

Varga elvtársnőt, mint emlékezhetünk, arra szerződtette Orbán gazda, hogy “segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ő neki is látott a segítésnek, de nagyon. Most azt trombitálta szanaszét, hogy a magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós támogatást. Budapest ellen fog állni, mondta a kis Boudica, és szeme vérben forgott, de az ilyen fölösleges időtöltés, ez a fél mondat már egy szerelmetes vallomás, hogy baj van velünk. Ha nem lenne, nem kellene ordítani.

Varga elvtársnő szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ő mindennel meg is van elégedve. Az a szar a propellerben, hogy viszont az Európai Bizottság szerint meg nem. Ez a szerv ugyanis a Stop Soros törvénycsomag miatt keresetet indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán éppen most. A Bizottság úgy látja, hogy a menedékjogot és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket büntető magyar törvényi rendelkezések uniós jogba ütköznek.

Már egy éve elindították ellenünk a kötelezettségszegési eljárást, ennek a bíróság az utolsó szakasza, mert Pártunk és Kormányunk nemhogy orvosolta volna a kifogásokat – hogy például nem éheztetünk embereket, ilyenek -, hanem szóba sem állt senkivel sem. Ez a magyar virtus, függöny mögé bújni, nem válaszolni, el sem menni, ami tempó a kerítésen belül működik, azon kívül viszont nem. Valami lesz tehát ezen a bíróságon, de, hogy mikor, azt senki sem tudja, és addig is azt csinálnak, amit csak akarnak.

Az uniós pénz nélkül két perc alatt omlana össze kies hazánk gazdasága, hiába állít mást Orbán, persze, hogy fájna, ha nem kapna. Varga elvtársnő igazságügyes sajátságos harcias feladata tehát mondjuk Handó Tünde fékentartása helyett az, hogy ne zárják el a pénzcsapokat. Ehhez tényleg elég a bírósági fogalmazói gyakorlat, amiből ilyen alapvetések születnek a magyar fasizmus védelmében a szájából: “A tagállamok eltérő alkotmányos történelme a jogállamiság ügyében összehasonlító látásmódot követel.”

És nem viccelt, amikor mondta. Egyáltalán nem. Ez egy elvetélt kísérlet arra, hogy az Aranybullából vezesse le Mészáros lopásait, II. Andrásig utaljon vissza a Fidesz kiváltságainak magyarázatában, összefoglalva: azt csinálok, amit csak akarok, és mindenki bekaphatja. Így kell megfelelő formulába foglalni az arroganciát, ami a magyar képviselők felé nyíltabban mutatkozott meg már a meghallgatáskor. “Nyugodtan lehet küldeni az sms-t Strasbourgba, vagy ahol várják”.

Ezt mondta az érdeklődésekre Varga nacsasszony, most pedig Strassbourgot és Brüsszelt oktatja a sajátos magyar demokráciáról, ami kicsi is, sárga is, meg nem is az. Ezért a miénk. Varga Judit hadban áll tehát, s ahogyan az Unió jelenleg kinéz, még győzhet is. Nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mégis lesz közigazgatási bíróság – mert ezt is mondta -, minden megy tovább tehát, csak még rosszabbul. A józan hangok szerte a világban elhalkulnak, a dob pereg.

Az egész nagy csata azért van végül is, hogy fennmaradjon a Fidesznek az az álomszerű állapot, hogy az Unió adófizetőinek pénze Orbán és családja, valamint népes cimboraköre zsebében landoljon, s ha ez uniós jogba ütközik, akkor a magyar adófizetők majd befizetik a büntetést. Ez a kegyes vin-vin állapot, s ha a Néppártnak csak az fáj, hogy Junckert kiplakátolták, ez meg nem, marad is így. Mint látjuk, legfeljebb letagadják, hogy közük van a Fideszhez. Így egyszerű ennek a Vargának, soha nem esik el a csatában, és marad itt nekünk még jó ideig.

Felel, nem felel, szívből, igazán

Donald Trump megorbánult. Vagy nem is kellett neki annyira, mert Orbán trumpult meg már százezer éve, hogy aztán ne kerülgessük a rögvalót, kimondva az egy igazat, hogy bunkó ez mind a kettő. Egy, romlott akolból valók, vagy valami ilyen. Trump, mint ismeretes, nem is olyan régen rasszista kirohanást intézett saját országa néhány képviselőnője ellen, akiknek más vidékről származtak a felmenői, és eltanácsolta őket a szülőföldjükről, a nagy, és romlott USA országból, vissza a gyökereikhez, az őserdőbe, szavannákra vagy akárhová.

Őtet ezért minden szívfájdalom nélkül pofán lehetne, lehetett volna verni, ha nem lenne annyi gorillája, mint az Orbánnak is, napszemüvegben, öltönyben, fülessel és általában fölnyírt hajjal. Az ilyenek akadályozzák meg a népharag megmutatkozását, a spontán lincseléseket, hogy Orbán például a magyarok istenével ismerkedhetne meg, Trump pedig Manituval, vagy akármi más képzelt alakkal, arrafelé sok isten él, míg minálunk csak egy, de leginkább egy sem. Itt hagyott magunkra, úgy ment el az Isten, vagy inkább meghalt, kilehelte a sosemvolt lelkét a szerencsétlen.

Viszont most nem a sokféle – oder egy – teremtőt siratjuk, hanem saját magunkat. Trumphoz visszatérve tehát jegyezzük meg azért, hogy virtuálisan lett képen vágva a manus, de annyira, hogy a szava is elakadt. A CBS újságírója, egy bizonyos Weija Jiang ugyanis megkérdezte tőle, hogyan érezne akkor, ha valaki azt mondaná a feleségének, a Melániának, hogy takarodjon vissza a szülőföldjére, ami Szlovénia volna. Erre nem tudott mit mondani az usákos dúvad, tehát hallgatott. Ebből is kitetszik, mindenkinek el lehet kapni a tökeit, csak jó helyen kell szorongatni.

Orbánnak viszont rengeteg töke van, azonban valami kiismerhetetlen okból egy sem fáj neki. Ő ebbe az erkölcsi magasságba, hogy kérdezheted, nem felel, hiába, se itt, se Fokföldön se Ázsiába’, csak egyszer jutott el, amikor a HVG nem kevesebbszer, mint négyszer tette fel a kérdést neki, igaz-e, hogy Trumpnál a magyar civilek ellen lobbizott, és Orbán négyszer nem adott választ. Viszont enélkül is tudjuk, hogy igen, sőt, azt is, hogy midőn miniszterügynök elvtárs a másik hülyénél esengett, hogy a magyar civilek ne kapjanak norvég pénzt, Trump erre azt felelte csöndesen, ő nagyon szereti a norvégokat.

Orbánnak ez olyan lehetett, mint egy maflás, lidérces álom vagy másnapos delír, hogy szembegyalogolt önnön magával. Jött ki az éji homályból egy másik köpcös zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában, rángatózó fejjel, ajkait nyalogatva, és a dolgok körbeértek. Ott kezdődött minden – mint emlékezhetünk -, amikor Orbán a pharaonos kérdésre boldog karácsonnyal, Szemerkényi nagykövet menesztésére nőügyekkel nem foglalkozommal, mészárosos, vejes érdeklődésekre pedig – ahogy az tudvalévő – üzleti ügyekkel nem foglalkozom felelettel reagált. Trump meg csípi a norvégokat.

Ellenben a cinikus aljasság legmélyét Orbán érte el egyedül – ki más is -, amikor a CEU elüldözése után egy mégis arra vonatkozó kérdésre az osztrák kancellárhoz irányította az érdeklődőt. Ilyen környülállás esetén múlhatatlan szükség van a fogdmegekre, kevlárra a gyomron és páncélozott családi kisbuszra, valamint TEK-es tankokra a tereken. Viszont, hogy diktatúrában élünk, és ezt megteheti ez a mocsadék, mégis egy másik eset világítja meg legjobban, amikor a szemünk előtt készülnek arra, átírjanak egy törvényt, csak azért, hogy Orbánnak ne kelljen felelnie.

Széll Bernadett figyelmeztette arra Kövér pedellust, hogy a főnöke – bár törvényi kötelessége volna – nem számolt be a tiszteletlen házban az uniós csúcsdolgokról. A pedellus erre nem úgy reagált, felszólítja Orbán királyt a törvények betartására, hanem inkább arra intette, hasson oda a saját duci kis kezével, hogy a törvényt igazítsák az orbáni gyakorlathoz, miszerint szarunk a pofátokba. Így is lehet, meg úgy is, hogy eztán a lopás, ha fideszes kézhez tapad, kikerül a BTK-ból. Ki akadályozhat meg ezeket bármiben is most már és ugye. Senkise semmiben.

Edit néni még ötödikben azt tanította, hogy a fogalmazásban kell lennie bevezetésnek, tárgyalásnak és befejezésnek is, és már soha nem tudja meg, ezzel milyen nehéz feladatot rótt rám fél évszázad távolából de nagyon. Ezt nem lehet abbahagyni, mert akárhányszor is számol be az ember a mocsok egy újabb fejezetéről, mindjárt tolakszik a másik, liheg mögötte, hogy engem is mutass meg. Ennek soha nincs, és nem is lesz vége, hacsak meg nem fordítom az eposz szerkezetét, amelyben az indításnál kérik az isteni segedelmet a feladathoz, míg én most pedig a végén, tegyen már valamit a trottyos hősömmel belátása szerint. Más megoldás most már nincsen is.

Bayer férficsókos képzelete

Bayer Tagkönyv a saját magáról elnevezett televíziós izében azt visítozta kitartóan, nem tudja elképzelni, ahogy két férfi csókolózik. Akkor ne erőlködj, cseszd meg. – adhatnánk neki tanácsot, senki nem kényszerít ilyen képzelődésre, nem vagy te Micimackó, hogy egyfolytában gondolj. Ezt is mondhatnánk neki, de nem mondjuk, ugyanis az a vélekedésünk, hogy Bayer Tagkönyv (No.5.) akár a saját taknyába is belefulladhat mitőlünk, attól még nem hervadnak el a csillagok, mi több, a kenyér sem lesz három hatvan.

A közönségét is megszavaztatta ilyen elfuserált Cipollaként, hogy őket is irtózattal tölti el, ha két smároló pasit látnak. Nőkről ilyen kontextusban szó nem esett, mert gondolom, a leszbicsókra, és mellsimire fölizgulnak a keresztényi macsók, pedig ez a felállás sem a kedves vezető szíve szottya, nem a papa, mama, gyerekek, négy kerék, egy szoba, félcédula, szotyola szentéletű mix. Mindegy, a szeánsz célja az volt, hogy a megjelentekben és a nézőkben megerősítse a gyűlöletet, locsolgassa kicsit, ha kókadozna, készülne múlni.

Az egészséges férfiember szükségszerűen homofób, ez volt a tudományos végkövetkeztetés. Aki tehát kellő iramban és elszánással nem megy neki vasvellával az olyannak, aki nem egy vak komondor szemüvegén (ez de jó) keresztül nézi a kajla világot, az beteg. Akkor igen nagy a baj Bayer Tagkönyv stúdióján kívül (plusz Fidesz-KDNP), meg fogunk mind dögleni. De, hogy Bayer Tagkönyv mért gondol mindig erre mégis, ha nem is akarja, nos ezt kellene nézegetni, némi látens homárság fölsejlik a drámában, de ez se érdekel.

Inkább az, hogy mostanság mért néz ki úgy az ország, mint egy bagzó nyulas katroc, ez delikátabb. Hogy más téma sincs, mint az erőszakolás, a nemzetszaporítás, férficsók és női csöcsök, mint egy végóráit élő birodalomban a hedonista pusztulás, de ezek már messzibb vizek, majd egyszer megnézzük azt is. Itt az a téma a lebutított országban, hogy ki kivel és hogyan toszik, majd ebből hány kis magyar születik, hogy kilegyen a támogatott kisbusz. Normális helyeken az ilyesmi magándolog, tesztoszteron meg ösztrogén dolga, valamint a szerelemé.

Bayer Tagkönyv meg erőnek erejével férficsókókra akar gondolni, hogy külsőleg utálkozzon, de mégis izgassa a lehetőség, mert, ha mindig ezen jár az ember feje, és még a torz vallás is bejátszik, akkor elképesztő végkimenetelek kerekednek. Mint látom az egyik honlapon, egy amerikai anyuka úgy döntött, nem hord többet leggingst, mert a férje bevallotta neki, hogy ez izgatja. És az amerikai anyuka elképzelte, hogy akkor a többi hímet is biztosan, és nem akarná őket bűnös gondolatok felé terelni.

Innen már csak egy lépés Marquez ‘Magányának Fernanda del Carpiója, akinek, mint emlékezhetünk, a földig érő hálóingén a megfelelő helyen egy hasíték volt, s amikor ezt a férje, második Aureliano meglátta, hangosan felröhögött. Viszont, ha belegondolunk, ez a NER kompatibilis szexualitás, titokban férficsókokról ábrándozva. S ha már itt tartunk, Bayer Tagkönyv (No.5.), ha már annyira szeret elandalodni a férfiszerelmen, ezt megtehetné a debreceni honvédiskola ügyével is, amit viszont a cimborái titkosítottak, mert foltot ejtene a rendszer kényes, keresztény becsületén.

És még továbbá, mielőtt esetleg a papi pedofíliáról is megemlékeznénk, Bayer Tagkönyv arról hogyan vélekedik, hogy a minap egy hetero pár egy győri szökőkútban esett egymásnak mindenféle szégyen nélkül, hogy erre bír-e gondolni, vagy szívesen nézegetné-e talán. Őket az ilyen Bayer Tagkönyv félék le is filmezték, egy ország leste őket a neten, és megkérdeném, ez a látvány hasznosabb-e a fejlődő gyermeki léleknek, mint a férficsók. Vagy summázva, nem volna-e europérebb magatartás mindenkinek békiben hagyni az ilyetén szokásait, és nem lenne min sem fröcsögni, sem istenkedni.

Az állam azonban szeret az alattvalók gatyájában és bugyijában matatni, s úgy tűnik, Bayer Tagkönyv a kinyújtott ujj ebben a trutymóban. De hozhatok ellenkező példát is, amikor egy nizzai strandon egy muszlim nőt a rendőrök vetkőztettek le a burkinijéből, az sem jobb, mert az emberi hülyeség végtelen. A győri szökőkutas dugásnak meg az lett a vége, hogy a kitóduló rendőrség egy párt talált, akik a lábukat lógázták a vízbe, és ők lettek úgymond figyelmeztetve és igazoltatva, mert talán gyülekeztek és a rendszert szidták.

Végezetül Bayer Tagkönyv szeánsza és a fölidézett események csak azt a dilemmát nem oldották fel, hogy kit kell gyűlölnünk nagyon szexuális orientációja és szokásai miatt. De azt sem tudjuk, hogy például Bayer Tagkönyv, amikor a kedves vezetőt vagy Németh Rezsist elképzeli nőket csókolgatva a pacalzsíros pofájukkal, hogy intimebb helyzetet és a gyomrukat, potrohukat nem is emlegetve öklendezve, szóval, ha ilyeneket képzel, ha már képzelnie kell, hogy akkor jobb-e neki, erre azért fölöttébb kíváncsi lennék, ha kifejtené.

Baywatch és illiberizáció

Az Úr 2019. évében már hatszáznyolcvankettő (682) menekülő ember fúlt vízbe a Földközi-tengeren, valamint huszonhét (27) kiránduló a Dunán, és még számosan máshol a földgolyón mindenféle médiafelhajtás nélkül. Carola Raketét, aki a tengeren mentette a fuldoklókat, Salvini pribékjei bebörtönözték majd kiutasították az országból, Jurij Csaplinszkijt, aki a Hableányt elsüllyesztő, mitikus nevű Viking Sygin kapitánya volt, Orbán Pintére óvadék ellenében szabadlábra helyezte.

Az egyik életeket mentett, a másik életeket vett el, sorsuk mégis szinte azonos, ebből is kitetszik, hogy bolond egy világban élünk aljassággal fűszerezve. Budapesten Pintér belügyes egy hajó orrában, áldásra emelt kézzel flangált a tragédia helyszínén, hogyha segíteni már nem tudott, akkor kétes diadalt arasson. Ugyanő a főnökével meg a többi illiberális huszárral együtt pedig azt mondja, a tengeren lévő fuldoklók nyugodtan megdögölhetnek, amit Bakondi szerint azért tesznek, hogy “felébresszék a segíteni akarást”.

És ez sikerült is a jelek szerint, mert Heiko Maas német külügyminiszter megunta a lelketlen tökölést a tengereken, létre kívánja hozni a “segíteni készek szövetségét”, s ezzel a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza. Mert, mint kifejtette: “Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét.” Ebből kitetszik, hogy emberből van a bácsi, ki is húzza a gyufát majd minálunk.

De úgy tűnik, mindenre gondolt, ismeri Orbán meg a haverjai aljasságát, így az az ajánlata, hogy „Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat”. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik “emberéletekről”. – Ehhez képest mi ott tartunk, hogy Bakondi tegnap így nyilatkozott: “A liberális csoportok és az illegális bevándorlók egymásra találásáról van szó, ami a belbiztonsági veszélyeztetettség egy új fázisát jelenti.”

Másik világban van tehát az illiberális Magyarország, csak még meg kell alkotni a fogalmat, amivel jellemezhető az álszent mocsoknak az a fajtája, ami a feudális fasiszta-kommunizmusunkra frappánsan illeszthető. Mass már ismeri ezt, és az emberség jegyében nem is számol a magunkfajta söpredékkel. „A mi ajánlatunk áll: Németország kész jelentős hozzájárulást tenni, és garantálja, hogy a kimentettek jelentős részét átveszi.” – mondta azzal a toldással, hogy “sem a mentők, sem a kimentettek nem tudják kivárni, hogy az utolsó uniós tagállam is beleegyezzen abba, hogy átvesz menedékkérőket”.

A német külügyes szerint bármely ország bármikor csatlakozhatna ehhez a szövetséghez, amihez mi biztosan nem fogunk. Hiszen mi is fogadunk be menedékkérőket, ha azok bűnözők és Orbán haverjai, továbbá, ha jó pénzt fizetnek Rogánnak. A többit, ha beteg, ha gyerek, a kerítés tövében éheztetjük, és nyugdíjas csoportokat viszünk – olykor óvodásokat – megbámulni őket, akárha majmokat a ketrecükben. Ebből is kitetszik, nem vagyunk mi Európába valók, illetve hát, az aljamocsadék feléhez mindenképp.

Annyira különös dolgok történnek itt, hogy, mint emlékezhetünk, a EPP Bölcsek Tanácsát hozott létre, nézzen már körül, mi folyik a kerítés mögött, aminek függvényében eldöntik, hogy a Fidesz és csatolmányai maradhatnak-e a kebelükben. A Die Welt viszont tudni véli, hogy valami különös ok miatt igen. Hiszen – mint írják – a Bölcsek Tanácsa úgy döntött: készülő jelentésébe nem veszi be azokat a témákat, amelyeket az uniós szerződések megsértése ügyében indított, de még függőben lévő uniós eljárások tárgyalnak.

Az EPP kész elkenni a fekáliát rövidtávú politikai érdekek miatt tehát, és azt is eltűri a jelek szerint, hogy olyan tagja legyen, amelyik szarik minden emberi értékre, és olykor pofán hugyozza őket. Majd megkérik, hogy előtte fogyasszon spárgát az illatosabb vizeletért. Reménytelen egy brancs az is, amelyik asszisztál ahhoz, hogy legyen egy gennyes fekély Európa közepén, igaz, nem neki kell benne ücsörögnie, hanem a semmibe vett embereknek, akik mi volnánk. Így rohadnak el a keresztény, polgári értékek.

Valahogyan úgy tűnik, ez a társulat egyként kezeli a tengerbe veszőket a szárazföldön magára hagyottakkal, és bizonyosodik be már nem először és bizonyára nem is utoljára, hogy a szociáldemokrácia és a liberalizmus képes arra, amire polgári kereszténység nem, azaz, hogy érdek, valamint a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jó legyen. Az egyik szaladgál a piros gatyájában hajótöröttet keresve, a másik belerúgja a fuldoklót a tengerbe. És mi mindig a gonosz oldalán álltunk, mért lenne most másképp.

A Lajtai Fal

Lehet, hogy lángoktól öleltünket egyszerre két irányból özönlik el idegen, ellenséges hadak és hordák. Orbán Viktor Mihály ezt annak igazolására hozta elő, hogy Magyarország (nem köztársaság) uszkve hatszázmilliárd forintért vesz fegyvereket a németektől, és ez is csak véletlenül derült ki a német gazdasági minisztérium adataiból. Különben egy szót se szóltak volna erről a bagatell összegről, mert minek. Nos hát, szó szerint azt mondta a kedves vezető: “Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát, amennyiben két irányból egyszerre támadnák meg.”

Azt nem fejtette ki, honnan fenyeget a dupla veszedelem, horizontálisan, vertikálisan, jobbról, balról, vagy egyszerre zúdulnak ránk a pokol és a menny hadai, esetleg ezek kombinációja, mert minden lehet, még az is, hogy Orbán Viktor Mihálynak elment az esze. Az utóbbi hetek történései miatt a fenyegetés egyik iránya nyugat lesz a propaganda aktuális állása szerint, mert már oktatófilm is készült az imperialisták ellen, abban hangsúlyozva, hogy a Lajtán túl megszűnt a szólásszabadság, tombol a terrorizmus, virágzik a bűnözés meg az antiszemitizmus, és tele van az a vidék nem fehér emberekkel.

Már csak a Coca Cola mámorban fetrengés hiányzik, hogy komplett legyen az ötvenes évek feelingje, valamint a vasfüggöny, bár az délen és befelé szolgálva már van. Ha Orbán atyuska agyában ekkora a baj, másutt is épülhet valami, a fentiek tükrében épp nyugaton, s a nagy előd, Hitler bácsi mintájára ezt nevezhetnénk Lajtai Falnak, és teliraknánk bunkerekkel, lőállásokkal, szögesdróttal, tankcsapdákkal és légelhárító ágyúkkal. Mint ismeretes, a bajuszos piktor és tömeggyilkos 1942 és 1944 között megépítette az Atlanti Falat Norvégiától Spanyolországig kábé tízezer bunkerrel és a fent részletezett készségekkel, aztán a D napon cseszhette az egészet.

Magyarországnak 2215 kilométer határa van, ebből kimondottan nyugati, tehát a labancokkal közös 355 kilométer, ami az Atlanti Fal hosszához képest hangyapöcs vagy bolhafing, lehet ásni a lövészárkokat tehát. Viszont van határszakaszunk szlovák, ukrán, román, szerb, horvát és szlovén fenyegetés felé is. Hogy melyik az a második, amely lerohan minket, és amiről a kedves vezető delirál, azt senki nem tudja, hacsak nem a Németh Szilárd két pacal és három rottyantás között. Viszont Orbán Viktor Mihály nagyon elszántnak tűnik abban az aljasságban, hogy militarizálja az országot.

Erre utal, meg a még nagyobb elbutítás szándékára, hogy a dupla fenyegetés mellett azt is belesóhajtotta tegnap az éterbe, hogy a honvédelmi ismeretek a Nemzeti Alaptanterv része lesz. Ez, elegyítve a hittannal és a naponkénti testneveléssel az elhülyülés biztos receptje, a jövőbe vivő biztos út. Végül majd a Gellért hegy lesz a Tajgetoszunk, ahová a melegeket, satnyákat, élhetetleneket kirakjuk vagy onnan a mélybe taszítjuk gusztus és a központi bizottság döntése szerint. Ez, habár most jól kitetszően szórakozok, egyáltalán nem tréfadolog, hanem valami segélykiáltásféle, hogy legyen valami jövője a gyerekeknek, a nagyiknak és az országnak is, mert ilyesmi ma nem látszik, illetve valami gyászos homály csupán.

Az a nagy és egyetlen kérdés ma már, hogy ki fogja megállítani Arturo Uit, miféle szövetségesek vagy utolsó esélyként egy modern Stauffenberg. Kénytelen az ember ilyenről ábrándolni, hiszen jól kivehetően Orbán Viktor Mihály totális háborút fojtat, ebbe a szakaszba ért, hogy a maga torz képére formálja az országot, ha már a világot nem sikerült, és a kamikazék elszántságával is, olyan vakon és aljasul. Japánt is csak az atom térítette jobb belátásra, és még akkor is, évtizedekig akadt harcos, aki a dzsungelből lődözött kifelé. S amennyire a rajongók elhülyültek, nekünk is kinéznek az ilyenek.

Ebben a stádiumban, ha rám tetszenek hallgatni, felhalmozzák a háborús, túlélő készségeket, úgymint gyufa, gyertya és zsír, mert szükség lesz rájuk. Továbbá, reménykedve a pokol megszűnésében, az arra hivatottak gyűjtsék és jól zárják el a terhelő bizonyítékokat, amelyekre szükség lesz a Felcsúti Perben (nürnbergi mintára), ahol a kedves vezető, magasrangú beosztottjai és minden bűnös elnyeri méltó jutalmát az ország és az emberiség elleni gaztetteiért. Ennek a rémálomnak így kell véget érni, ha van Isten. Az ő léte azonban egyáltalán nem bizonyított, így részemről Micimackóhoz fohászkodok, és leszopom magam kólából/val. Majd fetrengek.