Mackó kománk

Manchesterben még felszállás előtt vécére indult egy néni a Pakistan Airlines Iszlámábádba induló gépén, de mellényúlt, és a vészkijáratot nyitotta ki, minek következtében a vészcsúszda aktiválódott, mintha játszótéren lennének, és teljes lett a káosz. Aztán elnyugodtak a legények persze. De nem mindegy, miket nyitogat az ember, mert könnyen rásüthetik a terrorizmus bélyegét. Minálunk egy ilyen eset után Bakondi elvtárs már világvégét vizionálna, és csapatokat küldenénk a határra. Egyébként tényleg küldünk, pedig MALÉV sincs már.

Még boldogult úrfikoromban, egy zűrös éjszakán szintén hasonló tévedésbe esett egyik barátunk, aki túltolta a hűsik fogyasztását, és ő pedig a ruhásszekrénybe nyitott be. Már gombolta a sliccét, hogy lepisálja a kabátokat és öltönyöket, amikor sikerült jobb belátásra bírni. Megesik az ilyen. Egyébként ezen a bulin történt, hogy Csiszár Jenő, aki akkoriban shemaghban járt, ebben a bájos arab kendőben, amely mostanában rettegéssel tölti el a görög-római keresztényeket, kijelentette, hogy elveszítette az önkontrollját és beesett az asztal alá.

Előtte még azonban az udvaron lévő homokdombnál Allah-hoz imádkozott beleborulva arccal a mocsokba, most pedig Orbán Viktor nagykövete. Kiismerhetetlen ez a világ, nem mindegy kivel barátkozunk és milyen ajtókat nyitogatunk. Amikor mindez történt, Orbán Viktor Mihály is KISZ titkár volt még egyébként, és futballistaként képzelte el a nyamvadt jövőjét. Menyivel jobban járt volna mindenki, ha lett volna tehetsége hozzá, de ahhoz sem volt, így lett belőle elfuserált diktátor.

Egyébként akkor, amikor Csiszár képzelt arab volt, Orbán meg futballista, a városunkat ellepték a líbiaiak. Annyi volt belőlük, mint hercegkisasszony a Burgban. A vépi gépészképzőben tanultak traktoristának, viszont tele voltak dollárral, és kies városunk szüzei és nem szüzei állva pisáltak értük, nem kellett őket erőszakolni sem. Mert az idők változnak, az erkölcsök és ösztönök viszont nem. A líbiaiak voltak Kádár letelepedési kötvényesei azzal a különbséggel, hogy nem volt egy Rogán sehol, maximum akkor még az őrségi lankánkon rövidgatyában mai szégyenünkre.

Mindennek és mindenkinek megvan az érzékeny pontja, csak ismerni kell. Erre példa, hogy a hét végén a Kárpátokban túrázgató fiatal pár szembe találta magát egy anyamedvével és a bocsaival, és azt még Semjén is tudja, hogy ez nem jó párosítás. A maci védte a bocsait, hogy el ne vigye őket a családvédelem a kilakoltatás után, és nekiesett a páros férfi tagjának Már épp készült leszakítani a lábát, amikor párja higgadt tanácsára, hogy szúrná ki a szemét, pofán verte, és így megmenekült. A mackómama megsértődve odébb állt, mert nem volt nála egy szarvasbőr kesztyű, hogy az arculcsapást viszonozva párbajra hívja a betolakodót. Mindenkinek más fáj.

Ilyen érzékeny pontja a Fidesznek Gyurcsány, mert a Bayer Zsóti showjában Kocsis Máté váteszként jelentette ki: “Ne legyen senkinek kétsége, visszavette a teljes uralmat az ellenzék fölött.” Kíváncsian várjuk, mikor jön a javaslat kormányzó erőnk padsoraiból, hogy szúrják ki a szemét, spontán öngyilkos legyen a rendőrautó hátuljában vagy járjon arra egy kósza osztrák nyugdíjas. Mert van ez az álszékely mondás, hogy a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve pedig nem játék, és jól láthatóan eszerint élik az életüket, aztán olyanok is.

A szomszéd Józsit is már számtalanszor hajítottam ki, amikor úgy tett különbséget a két nem között, hogy vannak az emberek meg a nők, vagy a dakoták meg ő, a teremtés koronája. Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni, pláne kormányon és még inkább teljhatalommal rendelkezve. Megüli tőlük a sötétség az egész országot, hogy most is már az MTA kutatói valamint diákok, több mint ezren írtak nyílt levelet Manfred Webernek, hogy állítsa meg Arturo Uit, mert saját erőből nem megy. Itt tartunk, majd kiderül, képes-e rá vagy akarja-e.

Soros szerint nem. Szerinte ez a Weber a lelkét is eladná, így tulajdonképpen nem is tévedett nagyot Orbán, amikor rá szavazott, miután kilépett belőle majd visszatért a kebelébe, és még mindig felfüggesztve lafog, miközben jár a keze meg a szája. Mindez a sok cukiság, amit máma elmeséltem, csak arra volt jó, hogy bemutassam, bízni senkiben nem lehet. Úgy váltogatja az összes az elveit meg az értékeit, mint az ócska kabátot, amit épp lepisálni készül a részeg cimboránk. Viszont egy medvében sohasem csalódhatunk, nem véletlenül bírom annyira Micimackót.

Csere

Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire.

Értem én, hogy valami arcot azért meg kell őrizni a hívek számára, azt mutatni, mintha lenne valami, mert a semmibe kapaszkodni nem lehet. Bár, ha Besenyő Pista bácsi eszmefuttatásait is figyelembe vesszük a semmi és a valami viszonyáról, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy a semmi olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs, a gondolkodás olyan határvidékére érkezünk, ahová a hívők követni minket képtelenek. Számukra elég a Hidvéghi a Kossuthban, aki azt mondja, szembemegy azzal a politikával, amely Brüsszelben se hús, se hal. Ennyi elég is, a harc folytatódik, van értelme az életnek tovább, érdemes reggel felkelni, ilyenek. Elég ez itthoni használatra.

Aztán, ha ez a Hidvéghi az akolmelegből kiér a szeles Brüsszelbe, akkor mi lesz? Nem féltésből, de mégis. Nem kell ott sem a vezér, sem a Trócsányi, sem a Hidvéghi, a Néppártnak sem, Salvininek sem, ott áll mind az összes hatalmas győztes a semmi közepén, és mondja a hülyeségeit, de nem hallgat már rájuk senki sem. Ráadásul, mint már említettem, a futballban is változtak némely szabályok, amelyek közül a cserére vonatkozó fogta meg a képzeletemet leginkább. Most már ugyanis a lecserélt játékosnak a határolóvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret, kivéve, ha a játékvezető engedélyezi, hogy a felezővonalnál tegye ezt meg. Nincsen tapsikolás, magunkat ünnepeltetés, villámgyors letakarodás van a küzdőtérről.

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé. Jó, tudom én, hogy valahogyan be kell vezetni, el kell adni a pofára esést, aminek a vége az lesz, hogy a Néppárt nem méltó a Fideszhez. Csak, ha nem lesz új akol, mert momentán úgy tűnik, nem lesz, akkor abból hogyan lesz győzelem kihozva, ez még engem is rohadtul érdekel. Megyek tehát popcornért.

Úgy élvezném én a strandot

Varga Mihály pénzügyes interjút adott a saját bejáratú Figyelőnek, és hülye újságírói kérdésre aljas választ adott, hogy kilegyen a kör. Azt kérdezte a szavak irkálásából, rakosgatásából éldegélő Fidesz-krónikás, mit javasol a pénzügyes, ha 325 forint az euró, mikor vegyen belőle a magyar, ha nyaralni akar. Az egyetlen eklatáns válasz, mikor, mikor, hát, ha telik rá, akkor reggel nyolc és délután öt között, de inkább korábban, még a nagy hőség beállta előtt, hogy a delikvenst meg ne üsse a guta.

Mindemellett, ha nem Fidesz-krónikás lett volna a felkérdező, érdeklődött volna a pénzügyértől, hogy nincsen-e pszichózisa neki. Lett volna rá oka és indoka, ugyanis az akkori és mostani főnöke, bizonyos Orbán Viktor Mihály 2008-ban, amikor tombolt a válság, és a forint árfolyama elérte a 274-et, ilyeneket mondott: “A kormány az elmúlt időszakban a forintot mesterségesen erős állapotban tartotta, ha viszont az árfolyam a reális áron 250 és 260 forint között mozgott volna, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.”

Meg még sok mindent mondott akkoriban Orbán Viktor Mihály, hogy az árfolyam gondjának megoldása a miniszterelnök-csere, hogy Gyurcsány az oroszok kezére játssza az országot, meg az euró bevezetéséről szőtt omló álmokat, ami ellen most meg kézzel-lábbal tiltakozik. De mit is várnánk, várhatnánk egyetlenünktől, aki közkeletűen beszél össze-vissza minden ökörséget, hogy maga sem tudja délután, ebéd előtt mit mondott, de most Varga pénzügyes osztotta az észt.

Szóval a hülye kérdésre, hogy mikor vegyen eurót a magyar, ezt az aljas választ adta a pénzügyes: “Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.” – Ezt mondta, és szeme elmerült a lenyugvó nap szikrázó sugaraiban, akárha Verecke ormain, amikor hármat sikoltott a turul és négyet szökellt a csodaszarvas.

Érdekes lett volna a cinizmus helyett – akárha felelős vezetőtől – azt megtudhatni, hogy egészen sajnálatos módon momentán ebben az országban millióknak nem az a gondja, hogy mikor vegyék meg azt a rohadt eurót. Mert nem indulnak Olaszba’, se nem Görögbe’, sőt, még a szomszéd utcába sem indulnak, következésképp kies hazánk szép és érdekes látnivalóihoz sem, mert azt sem tudják, mi az a nyaralás. Hogy az eurót ismerik-e, az sem egészen biztos, ha forintot sem nagyon látnak.

Lovagolhatnék most ezen, kelthetném a hangulatot elsiratva a kilakoltatottakat, a hajléktalanokat, a nyugdíjasokat vagy csak úgy egyszerűen a Kiss Jánosokat, akiknek semmiféle nyaralás nem jut az eszébe, mert energiájukat az köti le, hogy életben maradjanak. Meg szórakozhatnék azon is, hogy Pártunk mindenkinek biztosítja a belföldi turizmust, mert ingyen szállítja őket kerítésnézőbe, Felcsút-meccsre vagy nagygyűlésekre, de ez is olcsó poén lenne, ámde jó.

Ehelyett figyelmezzünk arra, hogy Varga pénzügyes még 1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ez sem stigma, csupán tény. Viszont még a legegyszerűbb állampolgár is emlékszik arra, abban a korban az akkori pénzügyesek a mindenkori januári áremelkedéseket a begyűrűzésekkel, árfolyamváltozásokkal magyarázták. Mindenki megértette, hogy a szemét kapitalisták emelték a dollár árát, tehát mostantól drágább lesz a sör meg a feles.

Konszenzus volt ebben, és máma sem működnek másképp a dolgok. Matolcsy szórakozgat az árfolyammal, hogy a GDP arányos államháztartási hiány jobban fessen, kicsit shroltolgatnak, bíbelődnek vele, hogy pár milliárd árfolyamnyereség legyen, és máris drága az a kurva euró, a magyar meg nem tud menni nyaralni. De nem ez a baj, illetve a megalázottak és kitaszítottak, a megnyomorítottak és a Kiss Jánosok számára az a baj, hogy most is begyűrűzik.

Ettől drága az import krumpli, a benzin meg az olaj, meg úgy általában minden, amit azok is kénytelenek magukhoz venni, akiknek eszébe sem jut a nyaralás sem odakint, sem idebent, mert nem jól menő NER-lovagok, gázszerelők vagy vejek. Tombol az infláció, amiről Varga pénzügyesnek szava nincs, igaz, nem is kérdezték. Ezzel a válasszal azonban invitálás nélkül is feleletet adott rá, mert ebben kimondatlanul is benne rejlik a ki nem szarja le gesztusa, ami felér a kedves vezető mondatával, ami így hangzik: oszt jónapot. – Én pedig az anyukájába kívánom az összes rohadékot, és kvittek vagyunk.

Trutymó

Sűrű nap volt tegnap néppártilag és fideszileg, illetve már sűrű hetek, hónapok is vannak, kavarog valami massza, amely egyre inkább undorító trutymóvá sűrűsödik, hogy gőzölgésétől lerohadnak a csillagok. És most, hogy szabadjára engedtem a mélyemben megbúvó költőt, megpróbálom érthetővé tenni azt, ami az elmúlt huszonnégy órában is vagy ötször változott, és még nem ismerhetni a végét.

Két szereplőnk van a lehangoló történetben, a Fidesz meg az Európai Néppárt, és momentán ott tartunk, hogy egyik sem különb a másiknál, csak egy kicsit. Összefoglalva tehát: megérdemlik egymást, és mi viszont nem érdemeljük meg őket, mert nem méltóak hozzánk.

Indult onnan, ugye, hogy Orbán Viktor Mihály folyamatosan nyitogatta a pofonládát azzal, hogy építgette a saját bejáratú kis fasizmusát, és az EPP mégis csak akkor húzta fel az orrát, amikor Juncker került a plakátokra, mert az ő becsülete fontosabb, mint egy ország sorsa. És ez az első lehangoló tétel.

Ez a mi kályhánk. Mert ezután került szóba, hogy kizárják a csürhét a Néppártból vagy felfüggesztik, amire, mint emlékezhetünk, az volt a nagyképű reakció, hogy őket fölfüggeszteni nem lehet, ha ez csak szóba is kerül, azonmód távoznak fölhúzott orral. Aztán fölfüggesztették őket persze, és nem mentek sehová, hanem azt pofázták, ők függesztették föl magukat, enmaguk csíptették fel a szárogatóra a hózentrágüréknél fogva a nyamvadt testüket. És jött a cáfolat, hogy perszehogy nem.

Aztán következett ez a nyüves választás, ami előtt virítani kellett valamit a hívőknek, s ebben a kontextusban a Néppárt minden volt, csak ma született bárány nem. Voltaképp sorosista, bevándorláspárti bűnbanda volt, és megtisztulás lesz tőlük a fasisztákhoz távozhatni. – Ezt pofázták, és Weber is vérig sértette a magyar népet, Soros kitartott embere volt, rühes komcsi, meg ilyenek, és időközben a három bölcsek is hoppon maradtak, nem fogadta őket a vezír.

A fasiszták aztán leszerepeltek. OVM sem tudott az élükön Európa ormaira masírozni, és teljesen itt maradt nekünk. Ekkor kezdődtek a csodák, amelyek során, akárha Gregor Samsa, a Fidesz teljesen féreggé változott, de az is igaz, hogy nagyon nem kellett erőlködnie. Tegnap délutánra a Néppárt öröbari volt megint, Gulyás szerint jobb lesz nekik az ő kebelükben, Orbán már Webert támogatja teljes mellszélességgel, már hanyatt csapta magát, kalimpál a lábaival és vakartatja a hasát. És ez a második, lehangoló tétel.

Cseszheti – gondolhatnánk -, mert a Néppárt majd tökös lesz, és ígéretét betartva, hogy május 26. után dönt arról, hogy kivágja-e ezeket, mint macskát szarni, végre, ha nem is rend, de legalább világosság lesz, de lófaszt, mama. Tegnap reggel arról volt szó, hogy a felfüggesztés ellenére a rühösök európai frakciója szavazhat és választható. Ekkor arra gondolt az ember, hogy akkor mit függesztettek föl ezek, ha következményei nincsenek. Talán a kabátjukat a fogasra, vagy az elveiket a füstölőbe.

Kicsit később megjelent ennek a cáfolata, majd aztán a kilépéssel fenyegető Gulyás megengedése, hogy mégis csak jobb lesz nekik együtt, és bonbonként Orbán nyilatkozata, hogy Webert támogatja. Aztán kavarogtak még a dolgok kicsit, napnyugtakor úgy nézett ki, már egymás tenyeréből eszegetnek, s arról már szó sincs, hogy a három bölcsek újólag visszatérnének fasizmus-nézőbe. Egyáltalán, mintha semmi nem történt volna, az van.

Mindez nem nóvum a hírfogyasztó polgártársak számára, és nem is az újdonság okán mocskoltam vele a kezemet, hanem, hogy összegezzük a folyományokat és felgondolásokat. Ezek közül a legfontosabb megállapítás, hogy a politikus ocsmány állatfajta, a politika pedig nem mindenféle titkos dolgok felkent művészete, hanem sunyi alakok imbolygó násztánca.

Eddig arról volt szó, hogy a pártok és más csoportosulások valamiféle eszmék és értékek mentén szerveződnek meg, sajnálatos módon azonban ez nincs így. Mint kitetszik, a Néppártban pláne nem. Az európai jobboldal krémje, a polgárok élcsapata a kedves anyukáját is eladná két sportszeletért, s ha valaki ezen a porondon elvek és eszmények mentén tevékenykedik, akkor hülyének van nézve, és egyedül marad. És ez a harmadik, kiábrándító tétel.

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.

Harcikölcsön

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az ellenzéki pártok szívatása után most megtalálta a lakosságot is. Nem tudni, honnan veszi a bátorságot, az ihletet és a jogi alapot ahhoz, hogy Kiss János esztergályos zsebében turkáljon, de megteszi, mert ez itt a NER, ami csudahely, ahol minden lehet, és annak ellenkezője is, ha a Fidesz érdeke úgy kívánja. Vagy Orbán Viktor úri kedve legfőképp.

Domokos László szerint a háztartásoknak legalább háromhavi fizetésüknek megfelelő megtakarítással kell rendelkezniük baj esetére. Hogy milyen baj, és mennyi az a háromhavi pénz, azt nem lehet tudni. Főleg annak fényében érdekes ez az aggodalom, hogy nem is olyan régen még egy másik megváltó arról értekezett, hogy a magyar háztartásoknak egyenként tízmillió pénzük van a párnacihában.

Ezek szerint a tízmillió nem felel meg háromhavi bérnek, és nem elég a váratlan kiadásokra. Innen is látszik, hogy Domokos László és mind az összes hasonszőrű megváltó, aki a lakosság pénze miatt aggódik, csak a körmét reszelgeti és hülyeségeket beszél egyrészt, másrészt viszont valami sanda szándéka van. Soha nem jelent semmi jót, ha az állam elkezd az alattvalók zsebében turkálni, annak az a vége, hogy nem kér, hanem elvesz.

Ez a Domokos is ilyenről ábrándozik. Azt találta ki, milyen szép is lenne, ha az állam odahatna, hogy az alattvaló bére csak akkor növekedhessen, ha a munkáltató a bér egy részét nem a dolgozónak fizetné ki, hanem egy megtakarítási számlára utalná. Ez volt az a pont, amikor kihoztam magamnak a harmadik kávét, rágyújtottam és eldöntöttem, én innen el nem megyek, ez jobb, mint akármilyen kabaré vagy temetés, díszelőadás, esetleg matiné.

Kiindulási pontként tételezzük azt, hogy Kiss János esztergályos egy hedonista élvhajhász, és a bérnövekményét havonta Guccira, nercekre, szivarokra és reneszánsz festményekre költené. Vagy lovat akarna tartani, vizslákat a vadászathoz, ilyenek. Domokos László azonban nem adná oda a bérét, hogy azt vegyen, amit csak akar, hanem az állam óvó kezei közé terelné. Kiss János esztergályos még csak meg sem szaglászhatná a bankókat, mielőtt kitépik a kezéből, és cseszhetné a szivarjait.

Ennél az ideánál még a békekölcsön is emberségesebb volt a kommunizmusban, mert az adakozás ugyan kötelezően ajánlott volt, de legalább meghagyta a szabad választás illúzióját. A mi Kiss Jánosunknak azonban még ez sem marad, elveszik tőle, mielőtt kézbe vehetné. Orbán Viktor tehát a mesebeli leány, aki hoz is, nem is, ad is, meg nem is. Viszont egy ország általában nem dedó, nem börtön és nem ketrec, ez a miénk viszont egyre inkább azzá válik.

Az állampolgár nem öntudatos, boldog és mosolygós benne, hanem kisded, aki helyett Orbán Viktor gondolkodik, nyalókát ad, ha megérdemli, és megdorgálja, ha rosszalkodott. Ezen kívül nem ő a fontos, hanem a befektető, kevéske bér kell neki Szijjártó szerint, hogy a multi el ne riadjon, Domokos meg helyette takarékoskodna. Mindkét opciónak egy a célja, az állampolgár pénze az államnál legyen, ő dönti el, mire költheti, ha odaadja egyáltalán.

Mert ki tudja, mi lenne a sorsa a dolgozó lecsippentett bérnövekményének Orbán Viktor kezei közt, hogy mivé szublimálódna, stadionná, határon túli szavazattá, óriásplakáttá, vagy akármi is. És mi lenne a garancia arra, hogy Kiss János valaha is hozzájutna a pénzecskéjéhez, mert elég csak a magánnyugdíjakra gondolni, hogy mindent el tudjon képzelni az ember.

Egyébként is minél többet ki akarnak szedni Kiss János zsebéből, mert ez a Domokos arról is ábrándozott, valahogyan oda kellene hatni, hogy a lakosság ne készpénzben tartsa vérének verejtékét, hanem állampapírokban. Mindenképpen meg akarják kopasztani a népeket, ha szép szóval nem megy, lesz róla törvény. Mert finanszírozni kell Orbán Viktor világméretű harcait a sorosok ellen, ilyképp ezek az ábrándok mintegy harci kölcsönként funkcionálnak.

A békekölcsön annak idején szocialista tőkefelhalmozás volt, ez a harci meg kapitalista, olyan rokoni, feudálkapitalista, NER-es, mészárosos. Mindenki döntse el, melyik az alávalóbb. Az egészben azonban nem a lopás újabb, furmányos módjának belengetése a legundorítóbb, hanem, hogy hülyének vagyunk nézve. Olyan organizmusnak, aki már arra is alkalmatlan, hogy eldöntse, mire költi a pénzét. Ez a kommunizmus előszobája, pénz sem kell, az állam majd ad egy kevés zabot, répát, kinek-kinek szükségletei szerint.

Azért csak megkérdem: még most sem akar ordítani senki?

A labda minden előtt

Ahogyan azt előre sejteni lehetett, Orbán Viktor Mihály szombaton Madridban járt labdarúgó BL döntőt nézni. A pápa Csíksomlyón misézett a tizenötmillió magyaroknak, ráadásul Pártunk nem is kevés közpénzt tolt bele a buliba, de oda ő el nem ment. Véget ért a kampány ugyanis, ami szavazat megvehető volt, meg lett véve, más szempontból Erdélyország nem érdekli őt, igaz semmi egyéb más sem.

Az erkélye alatt emberek fulladtak a folyóba, a fél világ erre figyel. Hoz szavazatot? Nem hoz. Kit érdekel. Európában, amelynek pár napja még a koronázatlan ura akart lenni, épp most döntik el, hogy partvonalra teszik, megeszik, felböfögik vagy kihányják, minek következtében kies hazánk halmazati károkat szenvedhet. Hoz szavazatot? Kérdi erről is. Nem. Akkor már mindegy. Ezt gondolja, és mindebben hölgyeim és uraim, benne van Orbán Viktor Mihály országlásának foglalata.

A labda minden előtt. Akárhol is pufog az, menni kell utána, ami kényszerbetegség úgy orvosolható, ha pályamunkás lesz az ember, és nem miniszterelnök. Két angol csapat rúgta a bőrt az európai Madridban, de egy fél királynő, egynegyed herceg és egy huszadnyi miniszterelnök nem volt ott, mert alámerültek a Brexit rejtelmeibe. Ez a mi bohócunk viszont megérezte a fűszagot és röpült. A szabadidejében persze azt csinál az ember, amit csak akar, viszont nem akkor, ha egy ország gondja nyomja a vállát.

Ennek a mi köpcösünknek ilyen skrupulusai azonban nincsenek egyáltalán, de azért számoljon el a lelkiismeretével, ha van neki olyan. És a rajongói is tegyék ezt szintén hasonló körülmények közt, azonban pár kérdés azért fölmerül itt és néhány kósza gondolat úgy pénzügyileg. Továbbá a lélek egészsége szempontjából, mielőtt az esztétikai és etikai folyományokra rátérnénk, és megállapítanánk a betegség fokát és a romlottság mértékét, hogy hát büdös ez, szaga van neki.

Én, ha ellenzék lennék, ilyen elfuserált politimókus, akkor verném az asztalt, hogy Orbán Viktor Mihály mutassa be azt a számlát, amellyel a saját zsebéből fizette a jegyet a láblabda eseményre, spórolva a konyhapénzen. Ha a miniszterelnökség fizette, akkor fölhívnám a Számvevőszék szíves figyelmét, hogy a polgártársak adóját nem kirándulásokra használjuk, mert ez ellenkezik nemcsak a jó ízléssel, hanem a törvény betűjével is.

Továbbá megkérdezném azt is, hogy megint nem is kormánygéppel volt-e a fuvar, vagy baráti szívességként kapta szülinapra, pár milliárdos közbeszerzésért cserébe, mint az bevett gyakorlat errefelé. S ha nem válaszolnának nekem, mint ahogyan az szintén szokásban van, akkor rájuk borítanám a nehéz tölgyfa asztalt, mint ahogyan ez meg nem bevett gyakorlat egyáltalán ezen a vidéken, viszont nem ártana immár bevezetni miheztartás végett.

Ilyesmiket tennék, hogy kő kövön nem maradna. Viszont realista vagyok, és csöndben megállapítom magamban, hogy minálunk minden gyalázat következmények nélkül él és virul, sőt, szaporodik. Ez is, és nem először meg nem is utoljára, ahogyan diktatúrákban annak lenni kell. Ez a mi diktatúránk azonban kereszténydemokrata diktatúra, és plánesőt kormányunk és Pártunk a világ összes keresztényének védőangyala a Szíriusztól Patagóniáig.

Következésképp már csak a forma kedvéért is elmegy az ember pápanézőbe, ezzel jelezvén az alattvalóknak, hogy egy alomból vannak, vagy valami ilyesmi. Sőt, nem is megáldott mozdonyon kellett volna pöfögni odáig, mint akárki mezei Józsinak, hanem páncélozott űrjárművel, összkomfortban. Szotyola a hűtőben, rózsafüzér a falvédő fölött, gundeles babgulyás a termoszban, elszánás és erős hit a lélekben, ilyenek, ha már és ugye.

Ez sem játszott. Tudom én, hogy a pápa liberális, sorosista sátánfattya, de diplomácia is van a világon. Igaz, minálunk ez tagolatlan ordításban manifesztálódik, nagykövetek raportra hívásában, Kovács levelező kurvaanyázós posztjaiban. Kinek mit dobott a gép, ugye. Nekünk ilyen csürhét, illetve mi szavaztuk őket a kirobbanthatatlan hatalomba, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Orbán Viktor Mihály például nagy államférfihoz méltón permanensen köpi pofán a nemzetet, amelynek boldogságáért és javáért munkálkodnia kellene.

Ő viszont meccsre jár. A labda minden előtt: ez a kényszerbetegség mozgatja, továbbá a hatalom beteges akarása, narcisztikus mániák, orális fixáltság. Egy pszichiátriai állatorvosi ló a manus, emellett köztörvényes bűnöző. Lop, csal, hazudik, kisvasútról és futballról álmodik. Én, ha hívő lennék, és egy ilyen alak a keresztény szót a szájára venné, mint ahogyan naponta százszor megteszi, ustorral hajtanám el messzi tatár vidékekre.

Ilyen hívő azonban nálunk nincsen, hitetlen se nagyon. Se polgár, se munkás, se semmi. Ilyen cafatokban lógó társadalom van, debilekkel, ortodox orbánistákkal és képmutató elsőáldozókkal. A romlottság olyan foka van itt, hogy próféták állnak sorban a falai alatt, de az nem omlik le sehogyan sem. Végül is, megérdemeljük, tűrjük és szagoljuk, a többség meg bávatagon tapsol, hogy egyetlene az ő vére verítékéből röpköd meccsekre, aminek fejében eladja az országot alóla. Az utolsó felvonás elkezdődött. Csöngettek.

Az ugaron a helyzet változatlan

Ha a vasárnapi eredmények alapján kellene szétosztani a magyar parlamenti mandátumokat, akkor a Fidesz-KDNP a 199 parlamenti helyből 161-et kapna – ebből 106 egyéni, 55 pedig listás –, ami 80,9 százalékos részesedést jelentene. Ez a jelenlegi kétharmados helyett négyötödös kormánypárti többséget eredményezne. – erre jutott a XXI. Századi Intézet nevében Lánczi Tamás igazgató. Az igaz, hogy az Orbán seggéből kilógó műhely azért tette ezt közzé, hogy a bávatagok számára még inkább megaranyozza az eredményeket, a baj viszont az, hogy ebben hazudni nem lehet, ezt mutatják a számok ugyanis.

S bár tudjuk, sem egy országgyűlési, sem egy önkormányzati választást az unióssal összevetni nem lehet, valami kis utalás mégis csak rejlik ebben, miszerint nem kéne annyira verni a dobokat, hogy Orbán Európában elbukott, míg viszont itthon meg mindent letarolt volna. Ennek is megvannak a magyaros okai, mégpedig a sajátos választási rendszer, a permanens manipuláció, a töketlen ellenzék és a rejtett vagy nyílt színi – és mégis elnézett – csalások sora. Ezek így együtt, szimbiózisban okozzák, hogy Orbán Viktor Mihályt és az ő gyalázatos rendszerét szinte lehetetlen saját kútfőből megdönteni, választásokkal legalábbis.

Ehhez képest ellenzékünk már újrapozicionálja magát, új megváltók születnek a szemünk előtt. Az önkormányzati választásokra óriási erőfeszítésekkel összehozott, tükörjégen táncoló szövetségek már bomlanak, a Fidesz pedig röhög a markába. Köszöni, még basáskodik fölöttünk, amíg a kedve úgy tartja. Nem most fogom elküldeni drágalátos ellenzékünket a jó anyukájába, hanem majd, amikor pofára esnek. És nem véletlenül jutottam tegnap arra (Kilenc év), hogy az Unió nélkül semmire sem megyünk, hogy Orbán lába alól vagy ők húzzák ki a talajt, vagy senki sem. Mi magunk, egyedül biztosan nem. Ilyen néppel és ilyen ellenzékkel meg pláne.

Belekódolták a pöttyös seggünkbe a szolgaságot, és azon sincs mit csodálkozni, hogy a legszegényebb falvakban már száz százalékos Fidesz győzelem is született. Ilyen krumpliárak mellett ez egyáltalán nem csoda, és ez most nem vicc, hanem a tragédia maga. Ez az ország nem kétfelé, hanem cafatokra szakadt, a rablóhordák mellett a maradékért civakodik a többi, pár milliónyian az életben maradásért küzdenek, egy népes réteg pedig magasról szarik az egészre. És senkinek sincs jól artikulált képviselete a színpadon, kivéve Mészáros Lőrincet, akihez már akkor is ömlik a pénz, hanem is akarja. A rendszer, mint valami elszabadult automata, úgy működik. Önjáró gyilkos.

Szóval, ne nagyon legyenek illúzióink: addig a rezsim a saját súlya alatt össze nem roskad, amíg akárhonnan is, de jut pénz működtetni. Fönnmarad, meg sem inog. Amikor Szijjártó arról ábrándozik, hogy az autógyártás érdekei előbbre valók a környezetvédelemnél, amikor súlyos költségvetési milliárdokkal csalnak ide befektetőket, amikor mesterségesen akarják alacsonyan tartani a béreket, hogy a multi el ne meneküljön innen, ez mind a rezsim pénzügyi alapjainak megőrzése miatt történik, munkahelyteremtésnek álcázva. És mily különös, senki nem mondja a tarajosnak az egy igazat, hogy húzzon el a drágalátos anyukájába.

Ha volna kedvem, ami nincs, tételesen mehetnék végig oktatáson, tudományon, sajtón, művészeten, az élet minden apró szeletén, amit már ledaráltak, most pedig sózzák és borsozzák, hogy jobban essen, amikor teljesen fölzabálják. Így élünk és halunk Neriában szellemileg és anyagilag kifosztva, és most az uniós választásra tekintettel ellenzékünk újragondolja a stratégiáját, azt, hogyan hajtsa a fejét újra a nyaktiló alá. Nem azzal kellene foglalkoznia, hogy az EP-ben melyik frakcióban növesztik majd a seggüket a képviselői, hanem térden állva könyörögni, ne adjanak már több pénzt a diktatúra építgetésére. Ez az egyetlen menekülési útvonal, hogy egy összeomló ország romjain lehessen újjáépíteni az életet. Nincs más út, ők is meglátják, viszont későn.

Kilenc év

Orbán Viktor szemmel láthatóan kapkod. Egy hét alatt az osztrák modelltől az olasz úton át eljutott mindkettő megtagadásáig, ha nem figyel oda, hétfőn kéri a felvételét újra a Liberális Internacionáléba, és Gyurcsánnyal fog teázgatni délutánonként. Szánalmas a manus, és egyben félelmetes is az elvtelensége, ilyen jellemmel egy jobb galeriből is páros lábbal rúgnák ki, a Fidesznek viszont megfelel. A rá szavazók és az őt követők majd elszámolnak a lelkiismeretükkel, és azzal is, milyen szerepük volt abban, hogy ez az eszelős pokollá tegyen egy egész országot.

Orbán Viktor elszámolta magát. Úgy akart királlyá válni, hogy szétrohasztja az ország után a Néppártot is, ennek alternatívája volt az elfasizálódó Európa élére állni, s most, hogy mindkét forgatókönyv almás, ott vergődik világ szégyenére, már nem ér a nevemet játszik és tényleg káposzta a feje. A slepp bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését, leépítik a reklámadót, sőt, Gulyás csicskának arra is volt gondja, hogy Salvininek is változnia kell. Remélem, az olasz fasiszta ezek után lesz olyan gerinces, hogy pofán köpi eddigi állítólagos elvtársát.

Bármilyen furcsa, még ő is több tiszteletet érdemel, mint a mi mocsadékunk, akinek most a maga rémisztő valójában bukkan elő a jelleme, illetve az a valami, ami annak a helyén ücsörög. Európa felelőssége most lett óriási, és most fog megmutatkozni, hogy valóban európai-e, s amiket eddig mint európai értékeket feltételként szabott Orbánnak, számon kéri-e, vagy megelégszik azzal, ha a farkas báránybőrbe bújik. Rájön-e végre arra, hogy ez a mi köpcösünk a két lábon járó romlás, maga a pestis, akinek elvei, erkölcsei, emberi értékei nincsenek, s ha most egyet visszalép, az nem feledtet el kilenc hosszú évet.

Ott van Európa előtt az a lehetőség, hogy parkolópályára tegye esküdt ellenségét, nehezére sem esik, csak ki kell vágni a Néppártból, hogy egye meg, amit főzött. A nagyságos Európa kilenc hosszú éve tétlenül nézte ennek az alaknak a dúlását, kilenc hosszú éve finanszírozza a rezsim kiépítését, és többre nem futotta eddig, mint széplelkes sóhajtozásra. S ha most elfeledve a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét, a civilek csesztetését, a tudomány ledarálását, CEU-t, korrupciót és putyini bomlasztást egy üres gesztusért önös érdekből bocsánatot ad a bűnösnek, akkor nem Európa a neve. Csupán földrajzilag.

Voltaképp köszönetet is mondhatunk Orbán Viktornak telhetetlenségéért, jellemtelenségéért és pofátlanságáért, mert így előbb ásta meg a maga sírját, mintha megfontoltan lett volna ocsmány alak. S most, hogy pőre valójában kitárulkozott, csak hagyni kell, hogy a sorsa beteljesedjen. Eddig annak a meggyőződésemnek adtam hangot rendszeresen, hogy a saját sorsunkat csak saját magunk fordíthatjuk jobbá. Most, a választások után kialakult helyzetben, illetve a választások alatt történtek nyomán – hogy itt őt legyőzni nem lehet – be kell látnom, csak külső erők buktathatják meg, ami éppen most kezdődhet el.

Ezért nem mindegy egyáltalán, mi történik most, hogy végleg partvonalra teszik-e a manust, vagy kegyesen engedik neki a túlélést. Nem szabadna, ha bárhol megtelepszik ugyanis, rákos sejtként kezd el burjánzani újra, és elkezd mindent fölzabálni megint. S hogy nekünk, az országnak rossz lesz-e kigyógyulni belőle? Nagyon. És hosszú is. Meg fájni is fog. Összeomló gazdaság az uniós csöcs nélkül, közigazgatási káosz, s nem utolsó sorban a lelkek purgatóriuma, már aki alkalmas erre, és nem vitte el egészen már most is az ördög. Sokkal több minden dől el ezekben a napokban a megállított Brüsszelben, mintsem gondolhatnánk.

Én nagyon nem szeretem ezt a pátoszos masszát, ami előmászott belőlem máma, de Svejktől tudjuk, hogy a nagy idők nagy embereket kívánnak. Ennek felelek meg most. Mert hosszú évek óta sokszor azt kaptam a képembe, nem elég azt mondani, hogy Orbán menjen el a francba, ez egyáltalán nem vaszisztdasz, azt is meséljem el, mi a gyógyír ellene. Ím, megtaláltam. Igaz, rajtunk kívül lévőt, ha már idebent semmi sem maradt. Egy lehetőségünk van momentán sorsunk befolyásolására, mindenki a saját istenéhez imádkozik, hogy az Unió potentátjai legyenek jobb szívvel hozzánk. Aki másan bízik, csalódni fog. Kilenc évnyi guanót önerőből lekaparni képtelenek vagyunk ugyanis.

Semjén Zsolt találkozása az ördöggel

Azt ígérték nekünk nagy tanácstalanságunkban és magányunkban, hogy kedden rohadt nagy bejelentést tesz Orbán Viktor Mihály. Szinte mutatták is a kiéhezett lelkünknek, mekkora lesz az a bejelentés, mint a pecások, széttárva karjukat a végtelenbe. Teltek aztán a percek, múltak az órák, a nemzet bejelentés nélkül reszketett magában, mint a heroinista, aki nem kapta meg a napi löketet, így már a végén a legkisebb bejelentéssel is beértük volna, akármivel. Ha egyetlenünk azt mondta volna, bakfitty, már ünnep költözött volna belénk, de elment ő, mégpedig úgy, hogy itt hagyott magunkra.

Mit ér az ember élete bejelentés nélkül? El se mondható. Ezért volt olyan nagy az örömünk, amikor legalább annyit megtudtunk tegnap, hogy Orbán Viktor Mihály, a hit őrizője, a kereszténység bástyája, árvák gyámolítója és szüzek oszlopa nem megy el Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, mert csak. Ezzel valamit mondani akart a költő, leginkább azt – rossz nyelvek szerint -, hogy a labdarúgó BL döntő inkább érdekli, mint a hit dolgai, és még inkább a diplomáciai etikett. De ez majd a nem is kormánygép aznapi útvonalából kiderül. Azt viszont már tegnap megtudtuk, izgulnunk nincs mit, hiszen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont ott lesz teljes valójában.

Azt csak reményeljük, hogy nem lóháton üget be vagy helikopter zsinórján lógva érkezik, mint sok sebből vérző szarvasok. Érkezése mindenesetre hivatalos lesz, de, hogy szívből való-e, az momentán el nem dönthető. Zavart érzek ugyanis Semjén Zsolt hitbéli dolgaiban, mert az meg ezzel párhuzamosan derült ki, hogy a pápa előtt Semjén elvtárs a Párt új erős bástyáját, Németh Sándor hitgyülis vezért látogatta meg, és még csak nem is a szektavezér két szép szeméért, hanem, mert nála találkozhatott Benny Hinnel. Nem elírás, nem a feltámadt angol komikusról beszélünk, aki, ugye Benny Hill. Semjén elvtárs Benny Hinnel parolázott, aki viszont kanadai csodatévő kókler, egy csaló, szemfényvesztő alak.

Semjén vele borongott a közel-keleti üldözött keresztények sorsa fölött – állítólag -, ami értelmetlen cselekedet volt. Ez a Hinn ugyanis azzal fosztja ki a népeket, hogy gyógyulást ígér nekik, színpadon bohóckodik, mint valami Cipolla, AIDS-et gyógyít, szívbajokat. Hogy mekkora mágus is ő, az példázza a legjobban, hogy állítása szerint egyszer egy daganatos betegséggel küzdő nő ment fel hozzá a színpadra, és amikor felért, a daganat a színpadra esett és darabokra tört. Semjén új haverja ilyenekből lett dollármilliomos, annak ellenére, hogy a CBC kanadai tévécsatorna úgy tíz éve dokumentumfilmben buktatta le. De, mint tudjuk, az ilyesmi nem szokta zavarni a csodaváró csökött agyúakat.

Ezzel sem volna baj, mindenki úgy hülyül meg, ahogyan akar, viszont nem kell ahhoz Jézusnak lenni, hogy az ilyen hittel kurválkodókat páros lábbal rúgja valagba az ember, hogy szórakozzanak a jó édes anyukájukkal. A tisztességes hívő így tenne, ehhez képest Semjén nagy komolyan tárgyal vele, majd azzal a pofával iramlik pápanézőbe. Most vagy hülye ez, vagy a magyar plébániák népét nézi annak, vagy mindkettő egyszerre. Az nem derült ki, hogy ez a látogatás hivatalos minőségben történt-e, hogy ezt a Hinnt – aki ördög inkább, mint elsőáldozó – Magyarország második embereként kereste-e fel, vagy mint csodaváró organizmus, és a bütykét gyógyíttatta vele. De mindenképp kínos.

Nekem legalábbis. Ha neki nem, az baj minimum, de leginkább tragédia. Mindent elmond ugyanis arról a keresztényi kultúráról, amit őrizni óhajtanak a bevándorlóktól. És ez semjéni olvasatban a bávatag cirkusznézés, színpadi hókuszpók, hogy egy normálisabb plébános futva menekülne előlük, a tökösebb meg kiátkozná őket. A hitnek ez a szintje, amelyen ezek leledzenek, alig több babonaságnál és bálványimádásnál, így egyáltalán nem csoda, ha Ferencet ki nem állhatják. Ő túlságosan krisztusi és pláne XXI. századi, dohos agyakkal ilyet fölfogni nem lehet, és Semjén az ördög után mégis hozzá megy látogatóba. Nekem, mint voltaképp kívülállónak mindegy is lehetne, nem az én lelkemet zabálják föl ugyanis. Mari nénit viszont sajnálom nagyon. Vele szórakozik az összes barom egyfolytában.

Dulcolax

Egy hölgyeknek íródó honlap arról számolt be az ő olvasóinak tegnap, hogyan járt egy hongkongi nő. Azt írta ez a lap: az történt ott a messzi távolban, hogy egy néninek szörnyűséges székrekedése volt, amitől iszonyúan szenvedett. Ám, amikor hosszú idő után és nagy erőfeszítések árán, valamint nem kevés kínt elviselve sikerült könnyítenie magán, dolga végeztével nemcsak az távozott, aminek kellett, hanem az emlékei is. Mindent elfelejtett, ami az elmúlt tíz évben vele történt.

Az ilyen történések, ez a hír, a feledésnek ez az egyszerű módja és lehetősége új távlatokat nyit a gondolkodásban, és alapjaiban változtatja meg romjain füstölgő kis hazánk közelmúltbéli történelmének értelmezését. Amikor feltehetjük, illetve megengedhetjük kérlelhetetlenségünkben, hogy a kedves vezető, az ő udvartartása és a hívek népes serege permanensen a székrekedés utáni iszonytató szarás állapotában leledzik, ezért nem emlékszik semmire. Innen értelmezhető Orbán Viktor Mihály folyamatos színeváltozása is talán.

Mindenki csodálkozik, hogyan lett a liberálisból konzervatív, aztán ebből álkeresztény és egyben neofasiszta organizmus, és lám, így. Kiszarta magából a múltját. Látom a képet, amint a kedves vezető ül a felcsúti budiban a stadionja tövében, nyom erősen, homlokán kidagadnak az erek, és egy utolsó, mindent elsöprő csatakiáltással kerekded alfeléből távozik az addigi élete. Kígyózik ki belőle a lelke, eszméi, érzelmei, emlékei, és dolga végeztével ott ül újjászületve mintegy, hogy megkönnyebbülve és kiürülve testben és lélekben igázza le a világot.

Magyarország nyomorának oka a székrekedés, amely tevőlegesen járult hozzá a nagyméltóságú úr agyi állapotához. És milyen szomorú is így utólag látni azt, mennyire más utat vehetett volna milliók sorsa, ha időben hashajtót kap egyetlenünk, és az elhúzódó szarások után nem kell minduntalan újjáépítenie magát, más és más eszméket találnia, hogy kiüresedő és értelmetlené váló életének célt találjon. Egy jófajta Dulcolax, egy szappanos beöntés, és máma haligali lenne az élet.

Hogy így megmagyarázható Orbán Viktor Mihály kaméleon jelleme és léte, az rendben van, de mit kezdjünk a hívő kétmillióval, akik arra nem emlékeznek, öt perccel előtte mit mondott rajongásuk tárgya. Ez megfejthetetlen rejtély, mert ugyan lehet, de nem életszerű egy elfuserált nemzedék önsorsrontását a renyhe bélműködéssel magyarázni. Bár minálunk minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, ez a csodák palotája a Kárpátok alatt.

Most egyébként, hogy Orbán Viktor Mihály kénytelen lázálmait odahagyni, amelyekben ő Európa egyedüli uraként szerepel, s helyette szembe kell néznie a kiábrándító valósággal, amelyben újra az, ami igazából is: egy avas szagú parasztudvar kimosakodott taplója, akit úgy általában mindenki utál. Nos, ezek után fölmerültek olyan elképzelések, miszerint egyetlenünknek megint szorulása van, mindjárt könnyít magán, és újra lobogó lelkű liberálisként születik ujjá.

A hatalmi téboly okozta késztetés megvolna benne, de – már elnézést a kifejezésért – ekkorát szarni nem lehet. Még neki sem. Mint ahogyan az is nehezen képzelhető, hogy mondjuk Mészáros Lőrinc egy WC-látogatás után azon kapja magát, hogy elfeledi a milliárdjait, és foltos munkásruhában járja a faluját újra, gázbojlereket szerel, konvektorokkal bíbelődik és zacskóból eszi a zsíros deszkát tízóraira. Ilyen csodák márpedig nincsenek.

Mert emlékezzünk csak Kövér pedellus örök igazságára, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, ami tételnek a legékesebb bizonyítéka éppen ő maga. Erre a metódusra az is kijelenthető, hogy fasiszta kutyából nem lesz liberális szalonna, lett légyen akármekkora szorulása is az átváltozni óhajtónak. Mert azt is tudjuk, amikor liberális báránykaként mutatkozott Orbán Viktor Mihály, akkor is kilógott a diktátoros farkaslába, csak a malackák nem vették észre.

Ennyit a nyomorunkról, az eleve elrendelésről és a történelmi szükségszerűségekről. Mert a női lap azt is elmagyarázta olvasóinak, hogy ami a hongkongi nénivel történt, mindennapos dolog. Hiszen – mint írták – a túlzott erőlködés miatt az agy oxigénellátásában zavar keletkezett, ez okozta az amnéziát, ami különben is csak átmeneti volt. Ebből fakad, hogy Orbán Viktor Mihály, amikor mindig mást állít, mint előtte két perccel, akkor jól megfontoltan hazudik. Nem lehet a szarásra fogni mindent tehát.