Kövér elvtárs Brehmje

Kövér elvtárs interjút adott egy közpénzből eltartott, kézivezérelt nyomdaipari terméknek – lánynevén Magyar Hírlap -, amelyben kijelentette, hogy a gyűlölet nem pálya, azzal nem megyünk semmire, majd ezzel a lendülettel végzett állattani besorolást ellenzéki embereken. Karácsony főpolgármestert kiskutyához hasonlította, Hadházy Ákost viszont nem találta meg a Brehmjében. Róla szó szerint így vélekedett: „Zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos, nincsen párja széles e világon”.

Hogy ez épp mi akart lenni, hejderutyutyus falvédőszöveg vagy félrészeg óbégatás, az innen el nem dönthető, de a költő azt akarta kifejezni vele, hogy Hadházy olyan organizmus, amit nem tart számon semmilyen szakirodalom. Ezzel beismerte, hogy egyéniség, ami egyben elismerés is, de Kövér elvtársnak nincsen ahhoz érkezése, hogy ezt fölfogja. A pártiskolán ilyet nem tanítottak, amikor Kövér elvtárs a tudományos szocializmust szítta magába dialektikus materializmussal elegyest.

Állatokhoz hasonlítani az embert, kitűnőségét vagy alávalóságát állati tulajdonsággal bemutatni nem újkeletű. Az indiánok tele voltak bölényekkel és sasokkal, rókákkal és prérifarkasokkal, míg ez ellen a szemükben patkány volt, amire ma is van példa. Erdogan elődeinek a hős magyar várvédők birkák voltak egy rozzant akolban, illetve hitetlen kutyák, pedig ők is keresztények lettek volna, vagy mi a franc, de ma nem ez az irány, úgyhogy ugorgyunk, mint Pósalaki bácsi.

Karácsony főpolgármester Kövér elvtársnál pubertáskorú kutya, aki körbehugyozza a területét. Én nem ismerem a pubertáló kutyák lélektanát, de ők nem nagyon szoktak vizelettel területet megjelölni, inkább bepisálnak, aminek a gazdi nem örül, és súrolja a szőnyeget, hogy a felesége le ne ordítsa a fejét. Felnőtt állatok szoktak ilyen territóriumosat játszani, de a városi kutyák azt sem, nekik a gazda jelöli ki a kerti vagy szobai birodalmukat, de még csajt is ő választ számukra.

Kövér elvtárs hasonlata tehát elbaltázott hasonlat, a szándék viszont érthető. Hadházy még az élőlény névre sem méltó, Karácsony pedig figyelembe sem veendő háziállat, akinek most még engedi a gazda, hogy csóválja a farkát, de majd rálép arra. Kövér elvtársnak ismét elővillant az elképesztően nagy egója és őstulok volta – ha már itt brehmezünk -, de azt se feledjük, hogy mind, aki nem szavaz rájuk, megkapja a besorolását, te is, nyájas olvasó.

Az Állatok világának rengeteg lakója van, és jelen felállás szerint örülhet az ember, ha Kövér elvtárs megleli benne a helyét. Hadházyét már nem találja, s azt hiszem, mi sem vagyunk egyebek a pedellus szemében, mint pusztítandó vasút vagy gyárüzem. Bár ez már akkor tudható volt, amikor bájosan felszólított minket, hogy kössük föl magunkat. Kövér elvtárs nem változik, csak az állapota romlik folyamatosan, de a jelek szerint bírja az iramot.

Hogy a gyűlölet nem vezet sehová, ezt az ünnepi állítását cáfolni vagyok kénytelen, de, igen, vezet. Örökös országgyűlési elnöki székbe vezet, zsíros fizetéshez vezet és elhülyüléshez. De most azért gondoljunk bele, a kollégistákból az élvonalban már csak hárman maradtak, a három közjogi méltatlanság, Áder, Kövér, Orbán, s mindahányon a demencia, az entrópia jelei mutatkoznak, és, ha nekünk kellene megtalálni a helyüket a Brehmben, bajban lennénk.

Mint emlékezhetünk, a patkánynak nem örülnek. Bár már akkor is kifejtettem azt a Svejk-féle alaptételt, hogy nincs joga megsértődni senkinek, ha őt pézsmapocoknak hívják, különben is, a patkány csak álruhás mókus, mert az evolúció bonyolult dolog. Hogy Karácsony főpolgármester kamaszkutya lenne, az sem nagy baj, ők ugyanis rendszerint a gazdát pisálják le legfőképpen, valamint az ő szőnyegét és más jószágait.

Hogy Hadházyt meg nem leli a fajok között Kövér elvtárs, az sem vaszisztdasz, ő ugyanis robot. Ahogyan a tevékenységét elnézem, a kérlelhetetlen következetességet, amivel a NER ellen buzog, valaki vagy valami beprogramozta őt a fideszcsürhe ellen, és végrehajtja az algoritmust. Így Kövér elvtárs helyében az ellenséget már nem az emberek, hanem a marslakók közt keresném, bár lehet, már meg is Találták, ezért van szükség lojális űrhajósra. Így lehet ez.

Legodiktatúra

Teljes hangerővel és sztereóban visítanak az atlétikai világbajnokságért – mintha az életük múlna rajta – olyan nagyságok is, mint Schmitt ‘álamelnök úr, aki két tárogatózás közben időt szakított erre is. Bár a doktoriját még mindig nem adta le, pedig erős ígéretet tett rá. (Ezt csak azért, hogy ezt sem feledtük.) Meg még fölcukkolták a nemzet sportolóit is, hogy foglaljanak állást a világbajnokság mellett. Persze, hogy állást foglaltak, mert – minden tisztelet mellett – ők nem kampányidőszakban kapnak egy zsák krumplit, hanem havonta hármat.

Olyan ez, mintha nyugalmazott, ütődött tábornokokat kérdeznének, legyen-e háború, s ők protkójukat a vizespohárból a szájukba helyezve mondanák, igen, fröcsögjön az a vér, folyjon patakokban. A nemzet sportolóit megkérdezték, a nemzetet viszont egyáltalán nem. Csak közben volt egy választás, ahol lukakat kapott a királyság, sok helyen elzavarták a gauleitereket, így a NER üzemszerű működése csorbát szenvedett. Nem az van, hogy a kedves vezető megálmodja a dolgokat, és a csápjai szerte a birodalomban már végre is hajtják, egészen egyszerűen szar került a propellerbe.

Ezért a visítás, s legfőképpen azzal az indokkal, hogy atlétikai világbajnokság híján csorbát szenved nemzeti nagylétünk, és odaveszik egy álom, mint az olimpiával is, amit részeges bölcsészek buzgalma tett tönkre, de nem egészen. Mert ugyanis nem egyben rendezünk olimpiát, hanem darabokban és apránként. Volt itt már úszás, birkózás, lesz kézilabda és futball Európa bajnokság csoportmeccs, meg még ki tudja mi nem. Ezeknek pedig az a velejárója, hogy minden ezekhez kapcsolatos létesítmény megépül, a haverok jól járnak, a kedves vezető pedig röhög a markába.

Babramunkával összelegózza magának az olimpiát, mindent fölépít hozzá, ha nem is egyben, aztán előáll azzal, már úgyis minden készen van, legyen olimpia, és lesz, mint Daraboséknak a szállodában vasaló. Rá kell jönnünk, hogy munkamódszere ez a kedves vezetőnek, a jogállamot is darabonként bontotta le, a sajtót is apránként verte szét, hogy a kevés éles szeműt kivéve a nagy többség egyszer csak azon kapta magát, hogy ott csücsül egy diktatúra közepén, és fogalma sincs róla, hogyan került oda. Még csak annyit sem mondott, jé, és ott is volt.

Számtalan példát lehetne mondani, amikor a bávatag népek úgy vélték, ez még belefér, ez nem olyan nagy dolog, aztán ránéz az ember az egészre, és látja, a rendszer összeállt, készen van a mű, viszont az alkotó nem pihen. Mindebből is kitetszik, hogy hősünk nem egy forradalmár alkat – hiába óbégatta, hogy ruszkik haza -, sokkal inkább sunyi kis féreg, aki általában nem tartja be a szavát, vele egyezkedni, alkudozni tehát fölösleges időtöltés. Módszertanban utalnék München 1938-ra vagy a Molotov-Ribbentrop paktumra, illetve mindkettő folyományaira.

Emlékszünk még Kész Zoltánra Veszprémből? Aki 2014-ben rést ütött a kétharmadon? És emlékszünk még arra a kampányra, amelyben a kedves vezető uszodát ígért a veszprémieknek, csakhát Kész győzelme után lópikulát sem kaptak? Ezt se feledjük, amikor atlétikáról ábrándozunk, meg azt se ártana kivárni, mi történik Vácon, ahol azt mondták, nem kérik az ötmilliárdos sportcsarnokot, csak az árát, s ők majd eldöntik, mire költik. Nagy valószínűleg nem kapnak így egy árva petákot sem, mert ezek ilyenek. Nem árt erre figyelmezni, mikor együttműködésre készül velük az ember.

Mert visszatérve erre a nyüves atlétikai világbajnokságra, Karácsony főpolgármester azt mondta tegnap, támogatja, ha a kormány (Orbán) öt pontját teljesíti, köztük, hogy öt év alatt ötven milliárdot költ a budapesti járóbeteg ellátásra. Meg fogja ígérni, mindent megígér, aztán, amikor megkapta az atlétikáját, bemutatja a középső ujját. Csak szólok a lehetséges kimenetelekről, mielőtt a két fél egymás keblére borul, azzal a toldással, hogy nekem édesmindegy már az az atlétika, amikor amúgy minden romokban hever. Bár tudom, hogy az élet nem habostorta.

“…Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom…” – Ez Dobó István romantikus esküjéből egy részlet, mint lehetséges viszonyulás Orbán rendszeréhez azzal a tudattal, hogy a hős egri még csata előtt volt, mi pedig már annyira utána, hogy az ágyúdörejt is elfeledtük. Sőt, és ez a szomorúbb, a vár már rég elesett, és hollók lakmároznak rothadó tetemeinken. A stadionok viszont épülnek, tehát minden nagyon szép és jó.

Arabok Karácsonya

Bár az is kinézne így első rácsodálkozásra, ez itt nem hitvita lesz, istenek méregetése egymáshoz, hogy melyik fess fiú, melyiknek nagyobb a füle. Még csak nem is kultúrák hasonlítgatása, győztesnek hozva ki ezt a mi keresztényünket a kék sarokban pacalostul, házi főzésű kisüstistül közbeszerzéssel fűszerezve. Hiteket sem méregetünk digitális kijelzőjű szobamérlegen, mert mindahány közös, az eredője a szelíd jóság, csak mindahány elkurvult, amikor vallás lett belőle, és szőrös mancsait rátette az egyház.

Bármi hihetetlen, metróról lesz szó, bicikliről, liberalizmusról, fasizmusról, és arról, hogy mért nem jön Soros Budapestre. Ugyanakkor azt is belátjuk a végén – mert úgy akarom -, hogy a szabadság mindenképp jobb a szolgaságnál, meg, hogy a két láb rossz, de a négy sem mindig jó. Két dolog hívta föl mindeme bonyolultságokra a figyelmet, hogy Karácsony főpolgármester metróval közlekedett, és idegeneket dobált egy alak a buszon vagy villamoson. Máskor fejkendős asszonyokat vernek el, barna bőrű egyetemistákat ruháznak meg, ilyesmi.

Olyanok, élik így a nyomorult életüket, akik attól rettegnek, hogy a migráncsok bevezetik az arab számokat majd, és mindeközben Orbán eltelten mosolyog. Oláh Ibolya a képébe kapta, hogy migránskurva, a Showder Klub arab születésű, de színmagyar humoristája azt mondta, már teljesen beilleszkedett, amit az is mutat, mostanában nem migráncsozzák, cigányozzák inkább az utcán, s mindeközben Lázár Horthyt sirat, és azt se feledjük, hogy Demszkyt annak idején tojással dobálták meg, mert kommunista. Ilyen bájos ez a mi népünk.

Orbán sajtója egyébként úgy talált fogást Karácsony főpolgármesteren, hogy hazudik, nem is igazi biciklista, mert most meg tömegközlekedett, látták a metrón. A végén még arra vetemedik, hogy gyalogol, és a lába is érinti az anyaföldet, hallatlan. A fasiszta gondolkodás nem tud mit kezdeni azzal, ha a főpolgármester nem golyóálló mellényben és páncélozott kisbusszal jár. Metrózik bazmeg a liberális csürhéje, hát hogyan féljenek tőle így az emberek, hová lesz a méltóság és a tisztelet, a végén még kiderül róla, hogy vécére is jár, ami hallatlan.

Értem én Karácsony főpolgármester jóravaló buzgalmát, mégis, innen a messzi távolból úgy hiszem, nem tudja, hol is él. Mert ugyanaznap, amikor metrózott, szóval ugyanaznap dobálták az arabokat ugyanabban a városban Orbán szellemi gyermekei, mint valami SA különítmény, és Karácsony főpolgármester is összeakadhat ugyanilyenekkel. Ő nem arab lesz, hanem komcsi, mint Demszky, mert Bayer meg a sajtóklubja szíves közlése óta tudjuk, hogy nekik viszket a tenyerük, és az emlegetett humorista óta azt is tudjuk, az arab is lehet cigány vagy fordítva.

Az ellenség már rég ki lett jelölve, arabok, komcsik, cigányok, liberálisok, meg a Soros. A zsidók csak úgy melléksodorként jelennek meg a történetben egyelőre, de majd erőre kap a burkolt antiszemitizmus is, csak ki kell várni. Karácsony főpolgármester meg csak farmerban metrózgat, biciklizget, mintha a hanyatló nyugaton lenne, de ez itt, hiába a győzelme, mégis csak a vadkelet, az ugar, ahol a csürhe rendszerint hangosabb, jobban masírozik, erősebben csattog a foga, és neki van boxere, viperája, ne adj isten slukkere is, és nem cicózik, nem fél használni azt.

Soros György nem jön Magyarországra, mert attól fél, megverik, megölik, akármi. Okkal vélekedik így, mint ahogyan Karácsony főpolgármester is megkaphatja a magáét metrózás vagy biciklizés közben. Ugyan még nem akkora mumus, mint Soros, de előbb-utóbb az lesz, dolgoznak rajta keményen. Mert a fasiszta gondolkodás már csak olyan, hogy nem tűrhet maga mellett olyat, aki más, pláne, ha még kis hatalma is van, akkor minden megengedett ellene. Nem féltem én Karácsony főpolgármestert, csak utalok rá, hogy egy maflás benne van a pakliban.

Le kellene vonni itt a vége felé valami tanulságot, de olyan nincs. Ez csak egy anziksz vagy egy sóhajtás, fütyörészés, esetleg harmonikaszó, mert beleszoktunk már a mocsokba. Hogy mindezt megmutassam, elég annyi, hogy utalok arra, az elején ígéretet tettem, kifejtem, a két láb rossz, de a négy sem mindig jó igazságát. Eszem ágában sincs ezt megtenni, hazudtam, s ha a nyájas olvasó a szívére teszi a kezét, belátja, nem is várt ilyet, elfelejtette már, vagy elnézte nekem, hogy nagy a pofám. Ugyehogy? Így merül feledésbe aztán minden mocsok, amit viszont nem akarhatunk.

Kurd zászló

Karácsony, friss, ropogós főpolgármester tegnap kitűzte hivatalára a kurd zászlót, amivel – mint mondta – békepártiságát és a kurdok melletti kiállását szimbolizálta. Karácsony, friss, ropogós főpolgármester ezzel szembement a nemzeti érdekkel. Mert, mint emlékezhetünk, Erdogan öldöklése Szíriában az Szíjjártó külügyes szíves közlése szerint. Következésképp Karácsony főpolgármester hazaáruló. Hallatlan, pedig még meg sem melegedett a valaga a karosszékben.

Innen már csak egy lépés, hogy beteljesítse ördögi tervét, és migráncsokkal ültesse be a nemzeti emlékezés gödrét, és mecsetté tegye a bazilikát. Ja, nem, az az Orbán, aki iszlám iskolákat nyittat keresztény kultúránk közepén azzal az Erdogannal, aki háborús bűnöket követ el Szíriában, civileket gyilkol, hogy már százezren el is hagyták az otthonukat. Íme, a nemzeti érdek, hátha föltűnik egypár a határon, lehet visítani és Karácsony főpolgármesterre mutogatni, hogy na, ugye.

Hozza a migráncsokat. A prostisrácok is megírta tegnap, hogy míg Erdogan kaszabolja a terroristákat, ez a Karácsony élteti őket és a zászlajukat hurcolássza-limbálja ahelyett, hogy üldözött székely zászlókba burkolózna, az uniósat pedig fölgyújtaná, ahogyan az böcsületes magyar emberhez illik. Ebből is látszik, hogy ez a Karácsony nem magyar, idegen hatalmak zsoldjában áll, a tuggyukkikében. Ilyen is volt olvasható róla, pedig még egy hete sincs hivatalban.

Mégis elképesztő dolgai vannak, leállítja a kilakoltatásokat meg barátkozik. Hogyan lehet barátkozni a vérzivatarban, ezt nem lehet ép ésszel fölfogni. Meg október 23-át is meggyalázza, semmi fennkölt sóhajtozás, összevont szemöldök, Dózsa László 1942-, se Mariska és komcsik szidása, ruszkik hazazavarása és keresztény szabadság, hanem buli a városháza parkolójában a Quimbyvel. Buli, cseszmeg, hát milyen romlott lelkű liberális az ilyen? Meg kell a szívnek szakadni.

Mindemellett dicséretes dolgok ezek, az ember kezdi érezni a szabadság illatát, ami furcsa és veszélyes is egyben. Nincs meg benne a rend, a bakancsok csattogása, a talpak egymásra lépése, ami nélkül a NER-ember elveszettnek érzi magát, mintha ingoványon járna. Nem mondják meg neki, mikor kell tapsolni, és azt sem, kell-e épp kakálnia, a NER-ember így nem élhet, tenni fog ellene bizonyára. Már tegnap is sétáltak Salvinit éltetve, 23-án majd tojással dobálják meg Karácsonyt.

Volt már rá példa, Demszky is kapott a képibe, Göncz Árpád pedig nem tudott beszélni a füttyszótól. Erősek bírnak lenni a keresztények, ha sokan vannak, autókat is föl tudnak gyújtani, TV-székházat romba dönteni és más ilyen cukiságok. Egyáltalán, nehezen viselik a vereséget, mint ahogyan a választás óta eltelt héten is megmutatkozott, ott tesznek be a legyőzőjüknek, ahol csak tudnak. Képzelhetjük, mi lenne, mi lesz itt egy országgyűlési választási vereség után.

De az még odébb van, ha lesz egyáltalán, momentán ezzel a mostanival kell kezdeni valamit. Azt tapasztalhatni, hogy szerte az országban a hatalomhoz jutó ellenzék gesztusokat gyakorol és úriemberkedik a hétpróbás gazemberekkel. Ennek így kell lenni normális országban, ámde a miénk nem az. Azok, akik és ahol alkalmasint legyőzettek, Isten, ember és a Btk. minden törvényét megszegték, ráadásul kegyetlenül irtották az ellent, aki most békejobbot nyújt.

Hát, nem tudom. Ha fordul a kocka, ezek kitekerik a nyakukat, a családjuk írmagját is kiirtják, mert nem ismernek kegyelmet. A szívemmel érzem, hogy jámbornak és megbocsátónak kell lenni, az eszemmel viszont tudom, hogy ez öreg hiba. Csapdahelyzet ez, hogyha az ember hű önmagához, akkor később kitörik a nyakát, ha ésszerűen cselekszik, akkor megkapja, hogy ez sem különb azoknál. A háborúkban mindig vannak ilyen dilemmák, és az erős szokott győzni.

Nem a humánus. Az ilyen úri passzió békeidőkre szól, most pedig még mindig háború van. Mert bármennyire is szép gesztus, hogy Karácsony, friss és ropogós főpolgármester kitűzi a kurdok zászlaját, attól még Erdogan gyalogol végig rajtuk a tankjaival, Orbán pedig élteti. Érezzük az aljasság ellentmondását, és mégis tehetetlenek vagyunk. Nem intés, csak magamban való mormogás, hogy mind az összes friss győztesek vigyázó szemüket Demszkyre vessék azzal a tudattal: ami most van, csupán egy sóhajtás. Levegőt majd évek múlva lehet venni, ha egyáltalán.

Ne élj, mikor nem akarom

Már annak is ezer éve, amikor miniszterügynök elvtárs a szívének oly kedves Terror Házát avatta, és szerelmes versből idézett, csak nem tudta. Odaírták neki, mert olyan jól hangzott, hogy “Mint a lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom.” – ő pediglen fölolvasta abban a tudatban, hogy most jól megmutatta az összes kommunista, de legfőképp a Gyurcsány diabóló voltát, hogy ezek születésük óta újszülötteket früstökölnek és szüzeket vacsorálnak, vért isznak és koponyákon dobolnak feszülettel.

Bár akkor még a keresztényi vonal nem játszott, ha jól emlékszem az aktuális köpönyegre, akkor épp polgári volt, vagy ki tudja már ebben a kuplerájban. A lényeg az lett volna, hogy a bávatag népek a költészet hatalma által szembesüljenek a halál iszonyatával, amitől majd miniszterügynök elvtárs jól megvédi őket, ezen túl pedig rendet rak a történelemben. Szabó Lőrinc azonban egészen másra gondolt mindeközben, mert úgy kezdte, “Törvényen kívül, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek.”

És ekkor egyáltalán nem a kommunistákra gondolt, hanem egészen illetlen dolgokra valószínűleg, hogy Semjén elvtárs csak fél szemmel nézne oda, lesütött pillákkal és izgalmakkal teli bűntudattal. Viszont nem pornót írunk, hanem agressziót, és mindezt csak azért hoztam fel a ködös múltból, hogy lássuk – amint aztán később ki is derült -, miniszterügynök elvtársnak nem az a baja, hogy a kommunisták kiverték a nekik nem tetsző organizmusok fogát, lerúgták a veséjét, hanem, hogy nem ő rúghatta le és verhette ki, hogy a diktatúrát más működtette, s nem ő.

Ezt volt szíves kifejteni egy másik alkalommal, most pedig látjuk, kósza vágyai beteljesülni látszanak. Olyan elaljasult önkéntes hadserege van, akik egy csettintésre ugranak, és bármi nyomorúságra képesek. Mindenre. Most, a hét végén Karácsony főpolgármester-jelölt a Dunán mesélte volna el, mit csinálna, ha nagy lenne, és beúszott mellé egy kishajó hangfalakkal, cirkuszi zenét bömböltetve. Ez még poénos is lehetne, csínyes-csettintős, hogy milyen leleményesek is ezek a mi fiataljaink, ha nem úgy tették volna az egészet, ahogy tették. Látványosan ugyan, aztán meg mégis sunyiban.

Kitakarták a hajó-csónak azonosítóját, arcukat elleplezték, mint valami iszlám harcosok, úgy néztek ki a fekete álarcukban, már csak a kalasnyikov hiányzott a kezükből levegőbe lődözve. Vagy még inkább olyanok voltak, mint gojkomiticses filmben a vérszomjas indiánok, akik hujjogva lovagolnak az áldozatuk körül, aztán kedélyesen megskalpolják őket és kitépik a szívüket. De ezek nem hős rézbőrűek voltak, hanem nyomorult kis férgek, akik nagyfiúsat játszottak, aztán elmentek misére ostyát szopogatni.

Mégis bennük van a gyilkos, az ilyenek vernek napbarnított embereket migráncsozva. Aztán elszeleltek a Dunán hajójukkal-csónakjukkal, de ezt valaki kitalálta, megszervezte, pénzelte. Hogy ti most odahajóztok, ti parkolórák lesztek, ti pedig szart borogattok a Pride útvonalára, amely akcióknak kézzel fogható politikai, erkölcsi, anyagi haszna semmi, csak egy, minden módon megkeseríteni a másik életét. A tudtára adva egyelőre mókásnak szánt akciókkal, jelmezekkel, kutyavalagával, hogy helyed neked itt nincs, takarodj, míg szépen mondom.

A régi, szép időkben az SA is úgy dolgozott, hogy teherautókkal egy helyszínre vonultak, sípszóra leugráltak, botokkal, csizmával lerúgták a nekik nem tetsző emberek veséjét, betörték a koponyáját, majd újabb sípszóra visszaözönlöttek az autóra, és már ott sem voltak. Csak a náci nyomuk, meg ami ezek után jött a történelemben. Amikor miniszterügynök elvtárs rossz dolgot idézett az inkriminált avatón, ezek a hajós-csónakos emberek tán még csecsszopók voltak, viszont ebben nőttek fel: “Ne élj, mikor nem akarom.”

A büntetlen ölés kéjes mítoszát egyébként Szabó Lőrinc – ha már – is megzenésítette: “Sóváran és dühösen nézte, mint vesztett zsákmányt a vadász: szörnyen bántotta, hogy felébredt szívében a sajnálkozás. És szólt: – Itt nem lehet olvasni!– Megdögölesszem? – szólt megint. – Dögöleszd meg! – mondtam keményen, s néztem, a gyerek hogy legyint egyet-kettőt a ceruzával – És már nem zümmögött a légy, és Lóci élvezte a hőstett s a bűntelenség örömét.”

Kíváncsian várjuk, miniszterügynök elvtárs mikor jut idáig olvasmányaiban, és mikor építi be fasiszta csőcselékének tudatába a másik medögölesztésének óhaját és vágyát enyhe utalásokkal. Ezt a Lóci-verset a magam részéről óvodaavatón tudnám elképzelni, ahogyan közben a kis szarosok el is játsszák, hullanak legyekként, ott halnak meg játszásiból az ovi kövén, a bácsik pedig – sokan – állnak kezükben a szétmetélt nemzeti szalagokkal, majd ökumenikusan felszentelik a vécét, a gyerekek imádkoznak, végül pedig közösen eléneklik a himnuszt. Ez olyan bájos lenne.

Solymárra vivő biztos út

Karácsony Gergely (Párbeszéd) valaha szebb napokat látott, ma már nem annyira. Molnár Gyula (MSZP) nem tudom, hogy látott-e ilyen szebb napokat egyáltalán, mindenesetre mostanában olyan fátyolosak a szemei. Juhász Péter (Együtt) meg régóta habverővel szaladgál, és veri. Szigetvári Viktor (Együtt) biztos, hogy nem látott szebb napokat, és már nem is fog soha. Ők négyen összehoztak egy emúttnyóc napot, ami után nincs több kérdés.

Ezek így együtt valahogyan összekavarodtak, és olyan pörformanszt deliráltak a magyar politikai palettára, hogy ihaj. Karácsony (Párbeszéd) meg Molnár (MSZP) valahol a Duna mélyén békaembernek öltözve találkoztak, és elindultak megváltani a világot. Akkor még nem tudták, hogy Dániel elvtárs ítéletét már régen megírták, ezért Karácsony (Párbeszéd), akiről Molnár (MSZP) lányos zavarában azt sem tudta, honnan szalajtották, föllépett az MSZP összeomlani készülő színpadán.

Nem ígért túl sokat, csak képzett ribancként ezt: „Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök.” Az úttörő ahol tud, segít, miniszterelnök-jelöltet azonban komoly emberek nem így állítanak. Ezeknek ez is sikerült. Szigetvári (Együtt) már ez előtt kibaszta Karácsonyt (Párbeszéd), mint macskát szarni, mondván: „A tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony. A langyosokat kiköpi a jóisten”.

Lehet, hogy ki is köpte tényleg. Ahogyan az MSZP-s revüről kitámolygott, megcsapta a friss levegő, és ekképp világosodott meg: “Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Ez szivárgott ki a szájberbe, mintha Karácsony (Párbeszéd) nem tudná, ha hangosan és szagosan fingik, két perc múlva mindenki azt szagolja, ha van arra egy bekapcsolva felejtett mikrofon. Ilyenek miatt lázadások törnek ki, lásd 2006 és őszödi duma, de ezek semmit sem tanulnak.

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött”. Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata. És ezek után Solymáron időközi választást tartottak, ahol az ilyen ellenzék mind és teljes mosollyal állt be egy jelölt mögé, hogy akkor most. Hát, nem. Megkapták az aktuális maflást, és megint rajtunk csattant.

Most akkor mondhatom azt, hogy bekaphatják, vagy ez illetlen dolog? Már csak ez az egy dilemmám maradt a sivatagban.