Nincs bocsánat – undor van

Ma egy órakor találkozhat egymással a bírósági tárgyaláson Nagy Blanka és Bayer tagkönyv, mert a lányt Orbán haverja “kretén, barom állat”-nak, “nyomorult, rohadt, kis proli”-nak nevezte bájosan és aljasul. Békítős kísérlet lesz. Ez a békítgetős história valószínűleg helytálló jogi szempontból, esztétikai és etikai megközelítésből viszont egyáltalán nem. Így hát, mindenki döntse el maga, melyik a fontosabb a lelkének, amellett, hogy az aktus teljesen hiábavaló, éspedig több szempontból is.

Az első és leglényegesebb, hogy elhangzott szavakért valóban lehet elnézést kérni és kapni. Ezt nevezik tévesen de nagyon állhatatosan keresztényi megbocsátásnak, kifelejtve, hogy azok a szavak milyen maradandó károsodást okoztak a lélekben, ami nem azért nem feledhető, mert nem akarjuk, hanem, mert ott maradt a seb. A magam részéről évtizedek óta túl vagyok minden megbocsátáson, ami aktust tudvalevőleg gyűlölet és indulat előz meg. Belőlem ezek már semmi élénk érzelmet kiváltani nem tudnak.

Ilyen kisimult, ránctalan, szenvtelen és egy ütemű undor, megvetés, olykor hányinger jellemez és kerülget, ha a Bayer-félékre nézek Orbántól a CÖF-ös felvonulókig bezárólag. Ez a megvetés és undor permanens, nincsenek csúcs-, és mélypontjai. Megüli a lelket, úgyhogy ezen megbocsátás segíteni nem tud, és értelmetlen is volna, mert nincs mire bávatagon legyinteni, hogy jól van, felejtsük el, mert akkor az egész életét kellene kitörölnie az embernek, az pedig még korai.

Az ilyesmit nevezik kérlelhetetlenségnek, de helytelenül, mert nincs benne megfontolás, sem indulat, sem elszánás, ez csak van, mint a spleen, vagy az ősz húrja. A ködöktől sem várja az ember, hogy megkövesse, szó nélkül ül a csontjába, amíg a napsugár el nem oldja. Ezektől függetlenül lehet, ez a Bayer el sem megy az aktusra, s ha ott is lesz, akkor sem nyújt kezet, vagy ha netán igen, a foga között még elmormol egy kurvaanyádat ráadásnak és peren kívül.

Szépek ezek a színjátékok, de haszontalanok. Bayer tagkönyv ugyanis előre világossá tette a blogjában, hogy indulata, bár Nagy Blankán csapódott le, nem neki szólt elsősorban, hanem a magának mindent megengedő “safe space generáció”-nak. Nem tudható az új terminus technicus mit takar a tagkönyv fejében, a magam részéről úgy értelmezem, hogy mindenkit, aki nem ők, aki nem ért velük egyet, és nem tapsol nekik ütemesen.

Következésképp nem Nagy Blanka a “kretén, barom állat” és a “nyomorult, rohadt kis proli”, hanem mindenki más Bayeren és a bandáján kívül. És nem az a gondja velük, következésképp veled és velem, hogy netán illetlenül nyilvánulunk meg róla vagy az idoljairól, hanem maga a létünk szúrja a szemét. Rég nem arról van szó, hogy ki mit mond a másikról, hanem, hogy lehetetlenné vált a létezés egy légtérben, ami közeget egyelőre még Magyarországnak neveznek. Idáig jutottunk féktelen nyomorúságunkban.

Mert például a hvg készített egy interjút Molnár Piroska színművésszel, aki arra vetemedett – az írás szerint -, hogy amikor Kálomista Gábor Schilling Árpádot szidta, ekézte, ő kiállt a krétakörös mellett. Nem félt… – kérdezte a lap -, nem félt, hogy emiatt valamilyen retorzió érhetné? – “Milyen retorzió érhetne engem? Elmúltam hetven, legfeljebb abbahagyom a pályát.” – válaszolta erre Molnár Piroska bölcsen és megadóan. Ilyen dúlásért pedig bocsánat nem kérhető és nem adható. Mondom, undor van.

A relativitás Kósa-féle elmélete

Ha egy kamaszfiút análisan megerőszakolnak, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb vagy akármi, az Kósa elvtárs szerint nem szexuális zaklatás, csupáncsak bántalmazás. Mintha pofán verték volna a szerencsétlen gyereket, azzal egyenértékű, bár mindkettő aljas, az előző viszont ocsmány is. Ám Kósa elvtárs relativizálja az erőszak és zaklatás fogalmát, mert ezt kívánja meg a Párt ordenáré érdeke. Ki sem derült volna, következménye sem lett volna – mert politikailag kényes időszakban, választások előtt történt -, ha egy magyarokra rontó, idegenszívű lap meg nem írja.

A Párt igénye így ír felül erkölcsöt és törvényt, ennek az aljas vezérlő eszmének pedig más vége nem lehet, mint, hogy mindent lehet, ami a kedves vezető érdekeit szolgálja, és semmit sem, ami az ellen van. Ezt nem jogállamnak nevezik, hanem valami másnak, és ezen a ponton föltennénk a kérdést a friss és ropogós igazságügy-miniszter asszonynak, hogy még mindig határozottan állítja-e, minden rendben van, és még mindig hamis és cinikus mosollyal az ajkain – akárha Tusványoson – mondja-e, “Mi vagyunk a keménymag, akik vagányan elmondják Európában, hogy gyerekek, ez hülyeség”.

Bár tudjuk, hogy Einstein apánk a relativitás általános és speciális elméletét a tér, idő és gravitáció sajátosságainak megértésére dolgozta ki, felrúgva minden addigi érvet és elméletet, s ezzel erősítve azt a meggyőződést, hogy Isten nincs is. És ugyanígy ősi, mondhatni az emberi DNS-be kódolt viselkedésminták, tabuk és szabályok válnak relatívvá politikai alapon, akkor megértjük, hogy az emberi fajnak, s benne különösen a magyarnak mért kell kipusztulnia. Ha az isteni és emberi törvények sumákolva, hatalomért áthághatók, akkor közelít a világvége, bár tudjuk, hogy Orbán Viktor Mihály különös DNS-eket őrizget.

Aki kamaszfiút análisan megerőszakol, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb, vagy akármi, az magában hordozza a szexuális aberráció, a szado-mazo homoszexualitás csíráit. Kósa elvtárs viszont őt védőn óvja, és ezen a ponton arra is megkérhetnénk, fogja meg Bayer Tagkönyv kezét, nézzen mélyen a szemébe, és úgy mondja az elvtárásnak, amit nekünk mond. Bayer tagkönyv ugyanis szintén Tusványoson – ahol igazságügy-miniszter asszony annyira keménymag volt -, kelt ki a ratyik ellen, és akkor megkérdezhetnénk Kósa elvtárstól, hogy is van ez.

Ámde nem kérdezzük mégsem, hanem csöndesen vázoljuk azt az ellentmondást is, hogy a Pride idején mocskos buzizóknak most nincs sok bajuk az azonos neműek közötti anális közösüléssel, sőt, ez még beleegyezés híján sem számít erőszaknak. Azt azért nem feltételezi az ember, hogy Kósa elvtárs azért keni el a szart, illetve igyekszik maszatolni, mert úgy véli, seprűnyéltől seggberakva is teherbe eshet egy férfi, s mint ilyen, az aktus nemzeti érdek. Ennyire sötétnek Kósa elvtárs sem hihető, bár az emlékezetes kupakos meg tuszis ámokfutása után még az is lehet. Meg a minden is. Mégsem magát a debreceni győzőt ekézni jöttünk, hanem a rendszer pitiáner aljasságát lefösteni.

Ebben a rendszerben benne van Németh Szilárd is, sőt, ma már eléggé sajnálatosan és letaglózón Németh a rendszer egyik sarokköve, aki sarokkő szintén megszólalt az abúzussal kapcsolatosan, és azt bírta mondani, “aki ilyet csinál, abból nem lesz jósvádájú katona”. Ennyit volt képes hozzá tenni, és elment fúziós pacalt rottyantani. Ezen akár röhögni is lehetne, ha nem sírna az ember, de már ahhoz sincs kedve és ereje. Mert innen már csak egy lépés, hogy aki nőneműeket abuzál, az már jósvádájú katona, meg hasznos állampolgár, de akkor mi lesz a migráncsok vizionált erőszakolásaival, azt sem tudjuk.

Mindegy már, hiszen, ha kifordítjuk, ha meg be, akkor is csak NER a NER, amelyben az is mindennapos, hogy ez a Kósa elvtárs a szombathelyi polgármester szemébe mondja, hogy nem azért teszik parkolópályára, mert kicsúszott a kezéből a város, hanem, mert ő akar unokázni már nagyon. Neki is megmagyarázta Kósa elvtárs, hogy amit elszenved, az nem erőszak, hanem jótétemény, mert, visszaérve a relativitás Kósa-féle elméletéhez, magától a mestertől tudjuk: “Tudja, ki találta fel a kereket? Valaki biztos feltalálta, mert nem volt előtte kerék, most meg van. Azt sem tudjuk, hogy a kereket ki találta fel, valószínűleg nagyon sok mindenki.”

Nincs több kérdés most már egyáltalán.

Ratyis mellékdal

Bayer Tagkönyv megint alkotott Tusványoson, illetve ott is, mint mindenütt szerte az univerzum szegleteiben. Megvédte a hazát a liberális mocsoktól, akárha a főnöke. Nem akartam volna Bayer Tagkönyv okádásával foglalatoskodni, mert minek, bizonyos szintek, alá és fölémenés okán, mint ismerhetjük a tételt a tehetségtelen, idegenszívű Esterházytól, de a dolgok sajátosan összeértek. Kitettek már egy elmondani muszáj elegyet, s ahogyan Marqueztől tanultuk, ismerjük az iránymutatást – azért élek, hogy elmeséljem az életemet, ugye -, ilyképpen nincs mit tenni, írni kell monomániásan, ha Bayer Tagkönyv akkor is. Mert valami kis tanulság azért kikerekedik belőle, ha jól odafigyelsz.

Ott, a tusványosi ganyéban sok mindennel foglalkozott Bayer Tagkönyv, de leginkább buzizott és náciskodott. Mert másként értékelni azt a felhívást, hogy szívesen látná hullaként a tőle eltérő nézeteket valló norvég professzort, hogy a keresztény fehérek szaporodása a fő gondja, valamint betűhíven: “Nem kérünk belőletek, nem kérünk az értékeitekből, nem érdekelnek a felvonuló ratyik. Isten, haza, család, ezek a tökös európai értékek.” – mondá bele a húgymeleg tusványosi légbe Bayer Tagkönyv. De új dolgot nem virított igazán, írói munkásságának újabb része nem mutatkozott ebben. Sokkal öblösebb kurvanyázásokért kapott ő birodalmi lovag, oder horogkeresztet – gusztus szerint -, most csak utólag törleszt, ahogyan a szar szivárog a szájából neki.

És ehhez orbános pólóban, a szomszédban azzal a kijelentéssel, hogy Orbán a filozófus, nem ám a Heller, valamint huszármentébe öltözött bohócok virtuális kézcsókjával a kedves vezetőnek – hogy köszönjük a hazát, amit adtál nekünk -, szóval ilyen aklos légkörben élénken tapsoltak Bayer Tagkönyvnek, és elaléltak a gyönyöröktől a keménytökű, keresztény magyar legények. Az már egy szint, ha valaki Tusványosra jár Bayert hallgatni, vagy és pláne Semjént, meg a többit, az összes nagy gondolkodót, ahogyan aggódó tekintettel, fátyolos szemekkel mentik meg a hazát Romániában, de ez puszta földrajz, és engemet ez sem érdekel. Hanem, hogy mindeközben az aljamunka hogyan folyik a hátországban, az már igen.

Mert miközben a posványban Bayer Tagkönyv ratyizott, Baján pedig elvtársai megkörnyékeztek egy meleget, hogy dolgozzon nekik. Arról van szó, hogy még az év elején egy bajai lángosost, aki kifejtette abbéli véleményét, hogy utálja a Fideszt, mint a szart, megzsaroltak, ha nem hagyja abba Pártunk és Kormányunk abajgatását, akkor világgá kürtölik, hogy a lángosos meleg, mintha az szégyellni való volna. S ezek szerint, a Fidesz és Bayer Tagkönyv szerint az is, sőt, ahogyan a költő mondta, nem kérnek a felvonuló ratyikból, mint emlékezhetünk. A lángosos akkor coming outolt, és a Fidesz cseszhette az aljasságát. Nos, ehhez képest a bajai ratyit megkérte a helyi Fidesz, hogy függetlenként, de az ő fasiszta jóváhagyásukkal induljon el polgármesternek a balos jelölt ellen.

Azon kívül, hogy ebből is látjuk, milyen pöcegödör módszerekkel próbálja meg a Fidesz szétbarmolni a választásokat, ebből a történetből az is kiderül, nincsen baj a ratyikkal, ha fideszes ratyik. Megjegyzem, a nácik is tele voltak melegekkel, ami szintén nem újság, sőt, a Fidesz elveiről is tudjuk, hogy a mi buzink jó buzi, a mi komcsink jó komcsi, és a lopás is Istentől való jog és hazáért való buzgalom, ha a cimborák űzik. Összegezve tehát, minden elhajlás és minden bűn engedett, ha a Párt és a kedves vezető hasznára szolgál, még a gyilkolás sem elítélendő, semmi sem számít, ha a hatalom és a pénz a tét. Elértek a pöcegödör aljára már rég, és még ez sem késztetett volna ilyen Bayer Tagkönyvezésre, ha felriadván nem látom meg az ágyam végiben a képét.

Arról van szó, hogy idén hatvan éves Szombathelyen a felsőfokú pedagógusképzés, s ennek okán ünnepel veszettül az iskola, amely immár az ELTE SEK (Savaria Egyetemi Központ az újszülöttek kedvéért) névre hallgat, és van neki irodalomtudomány tanszéke is, ahol én is – igaz még BDTF néven – beengedést nyertem az irodalom szentélyébe, és ez a mánia azóta is tart. Ez sem érdekes, de az már igen, hogy, mint megtudtam, Bayer Tagkönyv is erre járt hajdan, s mint ilyen, meghívták őt díszvendégnek, mint a falak közül kikerült neves alakot. Majd itt s ratyizik egyet, vagy mi a meghívás értelme, ez nem egészen világos. Ezzel sok, még élő vagy már halott itteni tanárt aláznak meg, de ez is mindegy a jelek szerint.

Úgy tűnik, a hajdani BDTF (most ELTE SEK) pofán köpi saját magát, valaha volt tanárait és diákjait, hogy beáll a fasiszta trendbe. Bayer Tagkönyv ratyizása és a különös bajai eset ezért verte át az ingerküszöbömet. Volt egy tanárom azon a tanszéken, akinek mindent – irodalom, történelem, filozófia, világlátás meg a többi – köszönhetek, de már halott szegény. Tán jobb így már, hogy ilyen lett a világ. Ilyen összefüggések miatt ez az iskola eddig az enyém volt, de elveszik ezt is. Emlék lesz a műhely, ahová Bayer Tagkönyv tésztaképe befurakszik az aljas gondolataival elegyest. Olyan ez, mintha megrabolna, és ezért éreztem, hogy les az ágyam végiben, és megfojt. Hogy nem csak Tusványoson fertőz, hanem itt is. Már az ember bőre alatt is náci kukacok tekergőznek, hogy elviselni nem lehet.

Bayer férficsókos képzelete

Bayer Tagkönyv a saját magáról elnevezett televíziós izében azt visítozta kitartóan, nem tudja elképzelni, ahogy két férfi csókolózik. Akkor ne erőlködj, cseszd meg. – adhatnánk neki tanácsot, senki nem kényszerít ilyen képzelődésre, nem vagy te Micimackó, hogy egyfolytában gondolj. Ezt is mondhatnánk neki, de nem mondjuk, ugyanis az a vélekedésünk, hogy Bayer Tagkönyv (No.5.) akár a saját taknyába is belefulladhat mitőlünk, attól még nem hervadnak el a csillagok, mi több, a kenyér sem lesz három hatvan.

A közönségét is megszavaztatta ilyen elfuserált Cipollaként, hogy őket is irtózattal tölti el, ha két smároló pasit látnak. Nőkről ilyen kontextusban szó nem esett, mert gondolom, a leszbicsókra, és mellsimire fölizgulnak a keresztényi macsók, pedig ez a felállás sem a kedves vezető szíve szottya, nem a papa, mama, gyerekek, négy kerék, egy szoba, félcédula, szotyola szentéletű mix. Mindegy, a szeánsz célja az volt, hogy a megjelentekben és a nézőkben megerősítse a gyűlöletet, locsolgassa kicsit, ha kókadozna, készülne múlni.

Az egészséges férfiember szükségszerűen homofób, ez volt a tudományos végkövetkeztetés. Aki tehát kellő iramban és elszánással nem megy neki vasvellával az olyannak, aki nem egy vak komondor szemüvegén (ez de jó) keresztül nézi a kajla világot, az beteg. Akkor igen nagy a baj Bayer Tagkönyv stúdióján kívül (plusz Fidesz-KDNP), meg fogunk mind dögleni. De, hogy Bayer Tagkönyv mért gondol mindig erre mégis, ha nem is akarja, nos ezt kellene nézegetni, némi látens homárság fölsejlik a drámában, de ez se érdekel.

Inkább az, hogy mostanság mért néz ki úgy az ország, mint egy bagzó nyulas katroc, ez delikátabb. Hogy más téma sincs, mint az erőszakolás, a nemzetszaporítás, férficsók és női csöcsök, mint egy végóráit élő birodalomban a hedonista pusztulás, de ezek már messzibb vizek, majd egyszer megnézzük azt is. Itt az a téma a lebutított országban, hogy ki kivel és hogyan toszik, majd ebből hány kis magyar születik, hogy kilegyen a támogatott kisbusz. Normális helyeken az ilyesmi magándolog, tesztoszteron meg ösztrogén dolga, valamint a szerelemé.

Bayer Tagkönyv meg erőnek erejével férficsókókra akar gondolni, hogy külsőleg utálkozzon, de mégis izgassa a lehetőség, mert, ha mindig ezen jár az ember feje, és még a torz vallás is bejátszik, akkor elképesztő végkimenetelek kerekednek. Mint látom az egyik honlapon, egy amerikai anyuka úgy döntött, nem hord többet leggingst, mert a férje bevallotta neki, hogy ez izgatja. És az amerikai anyuka elképzelte, hogy akkor a többi hímet is biztosan, és nem akarná őket bűnös gondolatok felé terelni.

Innen már csak egy lépés Marquez ‘Magányának Fernanda del Carpiója, akinek, mint emlékezhetünk, a földig érő hálóingén a megfelelő helyen egy hasíték volt, s amikor ezt a férje, második Aureliano meglátta, hangosan felröhögött. Viszont, ha belegondolunk, ez a NER kompatibilis szexualitás, titokban férficsókokról ábrándozva. S ha már itt tartunk, Bayer Tagkönyv (No.5.), ha már annyira szeret elandalodni a férfiszerelmen, ezt megtehetné a debreceni honvédiskola ügyével is, amit viszont a cimborái titkosítottak, mert foltot ejtene a rendszer kényes, keresztény becsületén.

És még továbbá, mielőtt esetleg a papi pedofíliáról is megemlékeznénk, Bayer Tagkönyv arról hogyan vélekedik, hogy a minap egy hetero pár egy győri szökőkútban esett egymásnak mindenféle szégyen nélkül, hogy erre bír-e gondolni, vagy szívesen nézegetné-e talán. Őket az ilyen Bayer Tagkönyv félék le is filmezték, egy ország leste őket a neten, és megkérdeném, ez a látvány hasznosabb-e a fejlődő gyermeki léleknek, mint a férficsók. Vagy summázva, nem volna-e europérebb magatartás mindenkinek békiben hagyni az ilyetén szokásait, és nem lenne min sem fröcsögni, sem istenkedni.

Az állam azonban szeret az alattvalók gatyájában és bugyijában matatni, s úgy tűnik, Bayer Tagkönyv a kinyújtott ujj ebben a trutymóban. De hozhatok ellenkező példát is, amikor egy nizzai strandon egy muszlim nőt a rendőrök vetkőztettek le a burkinijéből, az sem jobb, mert az emberi hülyeség végtelen. A győri szökőkutas dugásnak meg az lett a vége, hogy a kitóduló rendőrség egy párt talált, akik a lábukat lógázták a vízbe, és ők lettek úgymond figyelmeztetve és igazoltatva, mert talán gyülekeztek és a rendszert szidták.

Végezetül Bayer Tagkönyv szeánsza és a fölidézett események csak azt a dilemmát nem oldották fel, hogy kit kell gyűlölnünk nagyon szexuális orientációja és szokásai miatt. De azt sem tudjuk, hogy például Bayer Tagkönyv, amikor a kedves vezetőt vagy Németh Rezsist elképzeli nőket csókolgatva a pacalzsíros pofájukkal, hogy intimebb helyzetet és a gyomrukat, potrohukat nem is emlegetve öklendezve, szóval, ha ilyeneket képzel, ha már képzelnie kell, hogy akkor jobb-e neki, erre azért fölöttébb kíváncsi lennék, ha kifejtené.

Babgulyás a bérleményben

Bayer Zsolt érdemdús férfiú minden bizonnyal. Van neki – mint érdem – tagkönyve (ötös számú), plecsnije elalélós-lovagos, mocskos, nagy szája, meg mosdatlan, ótvaros nyelve. Mindeme érdemek miatt őt mindenképp megilleti a várban, a Várnegyedben, az Úri utcában (még a neve is, ugye) havi harminckétezerért egy bérlemény. Ha JózsiJenő lenne, tízszer ennyit fizetne, de nem fizet, mert ő ilyen érdemdús férfiú. Viszont a JózsiJenőknek ilyen bőséges érdemeik nincsenek, ők örüljenek, ha luk van a valagukon, sőt, annak is, ha és netán arra keverednek, akkor beleszagolhatnak a Várnegyed Úri utcájának levegőjébe, ilyenek. A JózsiJenőkkel csak a baj van mindig.

Sok és egyre több ilyen érdemdús férfiú van Neriában is, a Várnegyedben is, a réteken meg a mezőkön is. Ha Svejk lennénk, aki a bécsi Burgról megállapította, mint emlékezhetünk, hogy hercegnő annyi van ott, mint a szemét, erről a mi várunkról is meglenne a véleményünk, hogy mennyi szeméttel van telis-tele, ám ugyanúgy az egész, kerek ország is. Mert egyre több az ilyen érdemdús férfiú és honleány, szaporodnak, mint a gomba a rohadó lábköröm alatt. Ők úgy érzik, az a meggyőződésük, jár nekik az óccó bérlemény, a negyvenmilliós terepjáró, a repkedés, a helikopteres vadászat és a jachtos halászat. Így lakják be a NER-t, kezdik egészen otthon érezni magukat benne, s nagyon komfortosan. Övék az ország, nekik építik a JózsiJenők.

Van nekünk ez a kérlelhetetlen Máraink, aki peches egy alak. A kommunisták nem szerették, mert utálta őket. A fasiszták utálták, mert nem szerette őket, így soha nem is jutott el a kettő közti idilli polgári állapotba. S egyáltalán, mind a kettő állatfajtáról megvolt a lesújtó véleménye, s mivel az idő körbefordult, most újra kellemetlen a manus. Volt pár ihletett éve, amikor elkezdtek rá figyelni, de elmúlt ez is, jöttek a Wass Albertes fasiszta kommunisták, az érdemdús férfiúk és honleányok, és Márai megint felejtős, nemzetietlen, mert aktuálisan igaz. Felismerhetni benne ezeket a terepjárós bérleményeseket, s bár talán ismeri mindenki úgyis, mégsem árt felidézni, s nem az elszörnyülés okán, hanem tanulságképpen.

„…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „ keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában…S ez a fajta nem tanul…Ez a fajta soha nem változik. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet…”

Hát, igen. Az ilyesmi kellemetlen bír lenni még mai kivitelezésében is, a lényegen azonban nem változtat. Márai kérlelhetetlenségét annyival toldanánk meg csak, hogy ez a habitus és életvitel ott a mélyin azért lopás és gyilkosság is. Már, ha az ember szenvtelenül nézi a kifestőkönyvet. Ha belegondolunk és hivatali nyelven megfogalmazzuk, Bayer érdemdús meg az összes többi óccó kis életét mi magunk finanszírozzuk, és mi döglünk bele. Bayer érdemdús keveset fizet, az önkormányzatnak kevesebb a bevétele, emiatt nem ad segélyt valakinek, s az éhen hal. Ez, bár eléggé abszurd feltételezés, viszont életszerű, mert a dolgok fura kapcsolatban állnak egymással.

A Karmelitáknál a Gundel-menza ötszáz forintos babgulyását is más fizeti meg, szintén a JózsiJenő, midőn illetlenül sokat számláznak neki másutt. Semmi sincs ingyen, a pénz sem vész el, csak átalakul. A TAO-ból kórházi ágy helyett stadion lesz meg futballcsuka, az uniós pénzből világítás helyett terepjáró, és így tovább, mert senkit nem hagynak az út szélén, csak a JózsiJenőt. Viszont, hogy oldjuk kicsinyég a helyzet drámaiságát, s mivel azt eddig nem tudtuk, hogy Bayer érdemdús bérleménye pár száz méterre van a Gundel menzájától, képzeljük el, midőn az érdemdús délelőtt okádik egyet a lapjában, kora este folytatja ugyanezt a tévéjében, majd pihenni tér az óccó bérleménybe, ahol óccó gundelos babgulyást vacsorál, amit kis lábaskában vitt haza a kegyelmesétől, majd elégedetten böfög.

Nincs több kérdés, itt és így élünk most mi, JózsiJenők, valamint az érdemdúsak. Látszólag egy univerzumban, de azzal a tudattal, hogy a világ csak káprázat. Ócska csalás csupán.

Kockázatok és mellékhatások

Azt mondta Hollik kormányszócső, hogy az Európai Unió Magyarország számára kockázatot jelent. Én meg gondoltam, na, Kázmér, sok ökörséget hallottál már hosszú életed során, de ez esélyes a hangszóróra, s éppen ezért késztetés támadt bennem, hogy elgondolkodjak a kajla világ furcsa folyásán. Tudjuk, hogy Hollik elvtárs már harmad, negyedvonalbeli eresztés a csürhéből, így erősen terhelt a kontraszelekciótól, ezért többet várni tőle dőreség. Mégis, mindezek után azonban csak annyi ugrott be elsőként, ha kockázat, akkor keresse fel kezelőorvosát és gyógyszerészét, hogy közösen lássuk a fenyegető veszélyeket és a gyógyulás rögös útját.

Biztosan nem ezért – sőt, ennek ellenére -, de egyből be is szántották az Echo Tv-t, mert ott hangzott el ez az okosság Bayer vendégeként. És ez a hármas egység, Echo-Bayer-Hollik, garancia a tébolyra, ami állapot tényleg kockázatot jelent az ország számára, és mégsem történik semmi, sőt. Az Unió Hollik – illetve Orbán, aminek a szája – olvasatában a migráncsok miatt veszélyes, valamint, mert elfordult a keresztény értékektől. Magyarországi viszonylatban viszont egyik kockázati tényező sem értelmezhető, mert migráncsot csak annyit látunk, amennyit Orbán jó pénzért beenged, és keresztény értékeket sem lelünk sehol, esetleg itt-ott, néhány sorosista szívében, és ez egyáltalán nem ellentmondás.

Ott tartanak az elmeháborodottak, hogy az Unió, a Néppárt, azaz a világ normálisabb része, minden kockázat már meg veszély, és elsősorban azért, mert végre-valahára kegyeskedtek felfogni ezek ketten, és a többi is, hogy a Fidesz és annak vezére nem egyéb, mint egy handabandázó fasiszta csőcselék, és kezdenek ennek megfelelően viszonyulni hozzájuk. A The New York Times is közölt épp most egy dolgozatot, amelyben alapos indoklással állapítja meg, hogy Magyarország Putyin trójai falova az EU-ban, így az események kezdenek annyira összesűrűsödni, hogy visítás lesz a vége. Kovács levelező elküldi a picsába a NYT-t, Bayer pedig a halál faszára stílusának és a keresztényi értékeknek megfelelően.

Így csináljuk mi ezt Neriában, a lator államban. S bármennyire is fújják majd a kürtöt és verik a dobokat, a gazemberségen és a NYT igazán ez mit sem változtat, mert Hollik azt is elmondta ebben a műsorban, mert ezt írták fel neki, hogy “Nekünk az Európai Uniót belülről kell megváltoztatni.” Ebből kitűnik, hogy huszonnyolc ország ötszáztízmillió emberének kéne a csúti degenerált eszméihez igazodni, és úgy táncolni, ahogy ő fütyöl. Ez a vágy, és messziről is kitetszik, hogy ez nem fog menni egyáltalán, meg, hogy rossz vége lesz nagyon. Csak kibukik végül még a csiga-felfogású Unióban is, hogy ki jelent kire kockázatot és mellékhatást. Magyarország az Unióra, Orbán Magyarországra, és ez a környülállás nem indokolja, hogy megmaradjon a hivatalában.

Sőt, még szabadlábon sem, de ez csak a magamfajták kósza ábrándja. Momentán erősen úgy néz ki, hogy a Néppártnak és magának az Uniónak is az a maximális célja – és még ez sem biztos, hogy abszolválódik -, Orbánt az övéi, a fasiszták közé száműzik, de meghagyják mégis a mézesbödön közelében, és ekkor lesz az – ha lesz -, hogy adnak a szarnak egy pofont. Ezt az alakot, ha volna rá mód, ami nincs, örökre száműzni kellene Európából, mert, amíg szuszog, ártani fog. És bármilyen furcsa is ez, a hülye demokrácia, ami maradék azért még van, arra predesztinálja a józan magyarokat, mondhatni, az a történelmi küldetésük, hogy Orbántól egyszerre szabadítsák meg Európát és magukat is. Mint a töröktől, labanctól, ha már.

Ez pedig olyan nagy feladat, ami nem fog sikerülni. Majd egyszer, ha elpattan a húr, vagy még akkor sem, mert jól látszik az országban mindenütt, hogy teljes a letargia. Az ne tévesszen meg senkit sem, hogy vannak még megátalkodottak – velem együtt -, akik az életüket tették a változtatásra, mi vagyunk kevesebben és csak egymásnak vagyunk. Ha végignézek a környezetemen, a Józsikon és a Bélákon, az látszik, föl sem fogják, hol élnek. Erre utal az a nagy felismerés, hogy nemcsak az nem jut el hozzájuk, amiről én monomániásan hadoválok, de még a Hollik sem. Semmi, mert benne ülnek egy ingerek nélküli szutyokban. Ezer éve ülnek így, és átfolyik a fejük felett az idő meg az életük, az ilyenek pedig nem kérnek a megváltásból. Ez nem kockázat, viszont lehangoló mellékhatás, amin semmi sem segít. Ennyi. Jóccakát.

Húha anyánk

Amikor Bayer Zsolt veretesen ocsmány nyelvezetű írásműveiért megkapta a maga birodalmi keresztjét, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nem aggódott. Amikor az Orbán seggéből kilógó médiatermékek kitartott firkászai, a mindenféle sajtóklubok és félórák meg más uszító, fröcskölő meg habzó nyálú kurvaanyázásai elárasztották az országot a szeretet jegyében, akkor sem volt különösebb baja a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének.

Zárójelben annyit, aki a homlokára írja, hogy értelmiségi, és még pláne keresztény is, az az én olvasatomban minden aljasságra képes. Az ilyenek szoktak befogott orral belerúgni a koldusba, meg kiírni a templom ajtajára, hogy azokat ne etessék a Krisztusban testvérek. Volt nekem egy cimborám, aki készíttetett egy névjegyet, amin ez állt: Kovács István, segédmunkás. Ez az önmeghatározás már karakán és komilfó, benne van, hogy a gazdája milyen biztonsággal viseli az életet, sőt, még érzéke van a szarkazmushoz is.

Éppen ezért és még továbbá, kérdés, hogy valaki mitől értelmiségi, hogy erről adnak-e papírt, hogy Bibó az volt-e munkásruhában? Vagy, hogyha keresztény, akkor miért marxista terminológiát használ az önmeghatározásra, és azt még végig sem gondoltuk, mitől keresztény. Ha Orbán is az, akkor persze nincsen kérdés, akkor helyben vagyunk, meg akkor is, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége azidőtájt tartotta fontosnak megszólalni a magyar nyelv tisztaságáért, amikor sláger lett az O1G-ből.

Így aggódnak ők:

“A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetősége és tagsága aggodalommal tapasztalja azt a folyamatot, ahogyan a magyar közbeszéd az elmúlt években egyre inkább eldurvult. A legfőbb közjogi méltóságokat, a vezető politikusokat és a közéleti emberek személyét, valamint a vallási szimbólumokat becsmérlő szóhasználat sajnos mindennapossá vált…Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a felnövekvő nemzedékek és gyermekek számára ez legyen a követendő példa. A közönséges stílus elsősorban az azt használót jellemzi és szennyezi be, de az emberi személy tiszteletét, a demokrácia alapértékét is megtiporja. Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: aki szelet vet, az vihart arat.”

Ez derék dolog, dicséretes szorongás, viszont semmi köze az élethez. Gyermekeink, a keresztény kisdedek feltehetőleg nem politikai nagygyűlésekbe kábulnak bele, sokkal inkább a testnevelésbe ojtott hazafias nevelésbe hittannal fűszerezve, midőn aztán analfabétaként ájulnak ki az iskolapadból. Az oktatás elkáslerítása ellen szava nincs az értelmiségieknek és pláne keresztényeknek.

Másrészt pedig, midőn a nyelvért aggódunk, nem ártana utána nézni, hogyan működik az, mint valami élő organizmus. Hogy egyrészt a való világból fakad, azt ábrázolja, s ha az a világ mocsokkal terhes, akkor a nyelv is elaljasul. Ekképp abban igaza van a keresztény értelmiségieknek, hogy “aki szelet vet, vihart arat”, ugyanis Orbán Viktor és nertársai bűnei óhatatlanul hozzák ki az emberből a kurvaannyázást. Ezen túl forradalmakban sem szoktak illemórákat tartani, hogy aszondja, szíveskedjék a bitó alá fáradni kedves vezető, hanem fölrántják a lámpavasra.

Orbán Viktor Mihály szokta volt mondani, hogy amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten, és most sincs ez másként. Kilenc éve gyűlik a népekben az elfojtott indulat, ami nem kukckómackós versikékben szokott utat törni magának. Ezt mutatja nekünk Hasek is:

„…- Úgy látom, ön káromkodik – mondta komoran a fanatikus. – Szokás kérdése – felelte Katz -, néha még istenkáromláson is rajtakapom magam. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak. Biztosíthatom önt, hogy néha még ilyeneket is mondok: az istenfáját, a hétszentségit, azt a szűzmáriáját. Azt hiszem, ha majd ön is olyan régóta lesz a katonaságnál, mint én, akkor éppen így bele fog szokni…”

Vizsgálat tárgyát képezné még, hogy a közönséges beszéd – mint a Keresztény Értelmiségiek írják -, vagy Orbán Viktor ássa-e alá a demokrácia alapértékeit, továbbá, ha ezért őt O1G-nek nevezik, akkor az trágárság-e. Aki ezt használja, nem egy szaporító testnedvet lát maga előtt ugyanis, hanem vezérünk köpcös-trottyos visszataszító alakját. Mert a hangalak és a jelentés többnyire nincsen kapcsolatban.

Így kérdés az is, ez egyáltalán sértő-e, és ismét Svejket hívom igazam alátámasztásául, aki a fogdavagonban ekképp okoskodott:

„…Látja, káplár úr, mi lehet egy ilyen apró és jelentéktelen félreértésből, ami szóra se érdemes. Okrouhlicében is volt egy polgár, és ez megsértődött, amikor Nĕmecký Brodban azt mondták neki, hogy tigriskígyó. Még sok ilyen szó van, ami egyáltalában nem büntetendő. Például, ha magának azt mondanák, hogy pézsmapocok. Azért már megharagudhatna miránk?…”

Na, ugye. Viszont az is érdekelne, a mai közbeszéd milyen vallási szimbólumokat mocskolt be, hacsak nem a szánkó az, továbbá, hogy a közjogi méltóságokat mért ne lehetne illetlen szavakkal ábrázolni, ha megérdemlik azt, illetve csak azt érdemlik. Nem jó, ha hamis ájtatos mázzal vonjuk be a világot, és a seggünkből böjti szelek fújnak, valamint eltartott kisujjal hörböljük Orbán vizeletét.

Gyermekeink pedig nem a tüntetéseken tanulhatnak ocsmány beszédet, hanem a stadionokban, még szerencse, hogy nem járnak oda, sőt, még apáik sem. Végezetül, a szar akkor is ugyanolyan büdös, ha bélsárnak nevezzük, az Orbán takarodj pedig keményebben hangzik, mintha úgy mondanánk, eridj a picsába, holott ugyanazt jelenti. A húha anyád is csak kurva anyád, ha kifordítom, ha meg be, akkor is.

Mindezzel csak annyit akartam elmesélni, hogy az élet nem habostorta, a koldusok nem angolkisasszonyok, az “értelmiségi” nem attól az, ha a hamut mamunak mondja, a keresztény pedig nem azt jelenti, hogy föltartjuk a feszületet. Hanem azt, hogy lehajolunk a szenvedőhöz, aki azért káromkodik, mert már nem bírja elviselni az életet. Minden más mellébeszélés, haszontalan és hamis. Minden, ami a zsarnokot védi, átkozott. És most mindenki azt gondol, amit csak akar.

Pelenkán át a világ

Orbán Ráhel eldobott szaros pelenkája akkora hullámokat kavart, mintha nem egy horvát országút tövébe, a kiégett fűre esett volna, hanem a faluszéli budi fedetlen derítőjébe, és most a fölcsapott massza mindent betakar, aztán folyik, csöpög lefelé a népek csodálkozó orcáján. Volt itt már minden, olyan is, hogy nem is úgy volt, meg az ellentettje, a migráncsok szarának szedegetése, mintha Ráhel valami Irgalmas Szent Zsófia volna. Holott az egyértelmű, ilyen veszély nem fenyegeti őtet egyáltalán.

Az érzelmek és indulatok ilyen túláradása mutatja, hogy kies hazánkban pattanásig feszültek az idegek, és talán nem sok kell, hogy el is pattanjanak. Ám ez nem igazán fog bekövetkezni, mert a közvélemény túlnyomó része ilyen szaros pelenkák miatt hörög ugyan, de az életbe lépett bevándorlási különadó miatt, aminek következtében már most lehúzta a rolót pár civil szervezet, meg egyáltalán nem. Pedig ez a fekáliás történet is messzebb mutat, mint hihettük volna, és ez akkor derült ki, amikor Bayer et. is beszállt a budiba.

Az ötös számú tagkönyv bőséges teret szentelt a szarnak, megállapítva, hogy a sajtó nyilvános kivégzést rendezett a védtelen anya kárára. Itt mindenki, még a Janus arcú TGM is az anyasággal, annak szentségével van elfoglalva, s jogosan, elfeledve azt, hogy ez a Ráhel már régóta nem anya és feleség a történetben, hanem az elnyomás, kivagyiság és minden elszenvedett megaláztatások szimbóluma az apja – és saját – ténykedése miatt. A megvetés tehát nem az anyának szól, hanem a gonosznak.

De ha már az anyaság miszticizálásánál tartunk, arra varrjon gombot nekem valaki, és magyarázza el, hogy amikor Dobrev Klárát ugyane minőségében sokkal aljasabbul támadták, és azzal is foglalkozott a sajtó (képem is van róla, rendelésre prezentálom), mért kussolt mindenki, mint akárha a szar a fűben. Ugyanis ilyen föliratok jelentek meg a romlott Budapest utcáin: “Bukott Gyurcsány kurvája kiszarta a fattyút” – ilyen keresztényi jóságok, viszont nem is erről akarok beszélni igazán, csak elragadott a közlés ellenállhatatlan kényszere.

Az ötös számú tagkönyv ugyanis – tőle megszokottan – új szintre emelte a szarozást, a fény felé tartotta a teli pelenkát, és megtalálta benne a tutit. Aki, illetve akik a szentté avatni óhajtott nagyasszonyt szarozás közben lefényképezték, az ő megközelítésében “nyilas-ávós házmester párocska”, amely jellemzéssel a lovagkeresztes szövegszerkesztő több legyet is óhajtott agyoncsapni egyszerre lehengerlő módon. A feljelentgetés aljasságára utalt, mintha a szaros pelenka ügye akkora súllyal bírna, mint amikor keresztény középosztálybéli cimborái zsidókat dobtak oda a magyar náciknak fölfalásra.

Sajátos egy árukapcsolás ez, de az asszociáció lehetőségei végtelenek, mint tudjuk. Másrészt viszont, s ez az érdekesebb, ezzel a kötőjeles megoldással egyszerre le is kommunistázta őket, hogy azért csereszabatos legyen a NER eszmeiségével. És még csak ez sem ingerelt volna irkálásra, ha éppen nem most ünnepelné kilencvenedik születésnapját mindannyiunk közkedvelt hóbaglya, azaz Boros Péter, a drága, aki méltatlanul hosszú életének eszenciáját abban adta meg ez ünnepi alkalommal, hogy ő akkor is horthysta volt, amikor kommunista, és ez már döfi.

Nem kevesebbet állított ezzel, mint, hogy szaralak, de ez úgyis tudható volt róla, másképpen nem készített volna vele interjút a magyaridők. Az érdekes ebben csak annyi, drága Hóbaglyunk éppen a saját szájával adja elő, hogy ő a nyilas-ávós mókus, mint ahogyan a fideszbagázs éltesebb tagjai általában. Lájtosabb formában pedig maga a fővezér, de ezzel sem mondtam semmi szenzációsat, csak azt élvezem, ahogyan önként és dalolva lődözik ezek tökön magukat. Ez gonosz dolog a részemről, de feloldozom magam Semjén helyett.

Ez pedig, ez a gyönyörökkel terhes igazságom akkor ért a csúcsra, amikor a másik csodában, a porstisrácokban bizonyos Máté T. nevezetű bárcás adta tanúbizonyságát annak, hogy nemcsak aljas, hanem ostoba is de rohadtul, amikor így sóhajtozik:“…Csuhások! Térdre, imához! Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Ezt Vadai Ágnes DK-s valaminek sikerült elmondania. Mit lehet erre reagálni? Én nem találok ilyesmire szavakat. Azt gondolom, erre nincsenek…”

Így sóhajtozik ez a Mátékurva, mert még az iróniát sem érzékeli. Igaz, ehhöz összetettebb agyi folyamatok szükségesek, s ha az Isten ilyet nem adott, akkor nincsen mit tenni. De kiegészíti őt az olvasója komment formájában, így: “…A vezényszó akkor elhangzott, emlékszem én is. De! Helyezzük a kiszólást a korba! Az akkori komenista ateista agymosott, KISZ-képzős fiatalok milyen ismeretekkel rendelkeztek és ugyan kitől kaphattak felvilágosítást és vallási ismereteket?…” – értetlenkedik a prostik okosa.

Én pedig hátradőlök, és megvakarom a fülem tövét. Köszönjük, Emese, vagy még kárörvendőbben, mint a diadalittas ügyész, nincs több kérdésem. A rend helyreállott.

Hitetlenek

Bayer Tagkönyv elvtárs meghasonlott, és odahagyja a felekezetét, amely a – szerinte – bűnökkel terhes evangélikus egyházhoz tartozik. Nehéz dolog az ilyesmi. Izzadt, átforgolódós éjszakák után dönt úgy az ember, hogy Isten egy másik arcát vizsgálódja élete földi szakaszának hátralévő részében, és általában nem ad hírt róla vásári kikiáltó módján, hiszen arról vall egy ilyennel, hogy eddig tévúton járt. A kárhozatén, mondhatni.

Mesélhetnénk arról is, hogy Tagkönyv elvtárs elveszítette a kegyelmet, ugyanis eddigi hite, ha volt neki olyan, arról szólt, hogy az ember nem a jó tettei, erkölcsei miatt, még csak nem is hite miatt üdvözül, hanem egyedül Isten kegyelme miatt. Az ember ezért semmit nem tehet, de felismerheti, ragaszkodhat hozzá, ez a hit. Sőt, Luther számára maga a hit, amivel megragadjuk ezt a kegyelmet, az is Isten ajándéka, nem az ember hozza létre magában.

Ha innen nézzük, Tagkönyv elvtársat elhagyta az ő Istene, útra kelt hát másikat találni, és ez csudálatos mese lenne, ha így volna. Tagkönyv elvtárs azonban nem forgolódott álmatlanul és tépelődött a hit nagy kérdésein, hanem fellázadt, mert az egyháza emberi arcot mutatott, amikor a propaganda rádióban a harkai lelkész Húsvét kapcsán arra figyelmeztetett, hogy senki ne higgyen a rasszista gyűlöletkeltésnek, amit pedig Tagkönyv elvtárs oly igen nagyon kedvel.

Az általa megszokott nívón ki is nyilvánította, hogy „egy hülye pap, egy gazember pap szavaival nem lehet azonosítani egy egész egyházat”, de az ilyenek, mint Fabinyi Tamás püspök és az olyan lelkészek, mint Mesterházy Balázs nyíltan megtagadnak mindent, ami neki fontos. Tagkönyv elvtársnak tehát nem a jóisten, hanem a tutulás a lényeges, s ezt most a katolikusok közt véli meglelni. Talán igaza is lehet, elnézve a klérus jelenlegi állapotát.

Tovább csavarva a történetet, az is kiderült, hogy Ferenc pápa nem az ő pápája, mert az igaz hitet a falusi plébánosok hordozzák magukban. Perszehogy, mondhatjuk, hiszen – a tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – ők azok, akik szorgalmasan prédikálják nem Isten, hanem Orbán igazságát, terelgetve a bárányokat a NER felé. Ilyen alapon tehát az igaz hitet Tagkönyv elvtárs nem szívének mélyén, hanem voltaképp a falusi kocsmák dülleszkedőjében keresi, és valljuk meg, habitusának ez éppen megfelel.

Tagkönyv elvtárs a hitet összekeveri az agitálással, kocsmának hiszi a templomot, ahol a saját nyomorúságát ordibálhatja, a pap pedig, vagy a lelkész – gusztus szerint – nem kapocs Istenhez, hanem kampányelem. Mert a katolikusok tudják, kire kell szavazni, mint ugyane propaganda adásban Húsvétot hazudva a szájukból elhangzott. Következésképp a Bayer-félék az ő istenüket leginkább a Cinege utcában találják, ha máshol kutatnak utána, az hazugság.

Bayer Tagkönyv egyáltalán nincs egyedül az ő kirakat-hitével, amit a hatalom akarása és az aranyak csörgése jellemez leginkább. A főnöke, vagy imádottja is egy huszárvágással jutott el a csuhások térdre ordítástól a hitet védő keresztes lovag szerepéig, párttársai pedig egy lendülettel iramodtak az MSZMP párttaggyűléstől a fogatlan vénasszonyok közé ostyát várni az első sorba. Az ilyesmit túlélési ösztönnek hívjuk, de leginkább alja-mocsadék habitusnak, amivel jócskán fel van szerelkezve a báránybőrbe bújt farkashorda, fidesz, sőt kdnp néven.

Egészen profánul szólva: kurválkodnak a hittel, amivel engemet ugyan nem, de a misén vernyogó Bözsi nénit keményen átverik. Ha megengedem, hogy létezik az ő Istenük, akkor ezért úgyis a pokol tüzén fognak pörkölődni, ami igazságtételnek elég késő, de még ennyi megnyugvásunk sem lesz. Ezek ugyanis dőzsölve haligalizzák végig az életet, és ugyanúgy csupasz seggel hanyatlanak a végső enyészetbe, mint azok, akik nagy naivan azt hitték, a földi szenvedéseknek meglesz a túlvilági jutalma, aztán cseszhetik.

Mivelhogy ez minden bizonnyal nem így történik, megváltás az nem lesz, hiába várja az ember. Ki fog röhögni tehát még a végén is? Csakis a tolvajbanda, ki más. Nincsen igazság a földön meg az égben, de ezt úgyis tudta az Isten kisemmizett gyereke. Vagy nem.

Van-e nálatok tükör?

Most, hogy a kínai műhold is lepottyant a levegőégből, Orbán sonkája meg elfogyott, és a legények is magukhoz tértek a locsolás valamint a házi főzésű együttes amortizációjából, nézzünk körül valami mókás helyen, és itt van nekünk mindjárt Magyarország, amelyben egészen elképesztő dolgokat adnak elő nekünk a porondon.

Azért jó, hogy van nekünk ez az Echo Tv, mert ezen rendszeresen tartanak gyűlölet félórákat meg szellemidézéseket, akkor is, amikor más csatornákon Orbán épp locsolja az unokáját, hogy megmutassa a híveknek, nem is igazán Isten ő, csak, ha nagyon akarja. Valamint, hogy egyszerre számtalan helyen képes ott lenni, és így, megsokszorozódva terjeszteni a kórt.

Az echós szeánsz záró aktusaként az ötös számú tagkönyv sunyiszemű tulajdonosa föltette a végső kérdést a hadba indulás előtt mintegy: – „Mi a teendő? Mit tudunk tenni? Miben tudunk segíteni?” – Mintha leharcolt mesékben a züllött szellem a palackból kérdezné a bamba főhőst: – Mit parancsolsz édes gazdám? – Éppen úgy.

És ezen a Bayeren látszott, hogy bármely elébe kerülő jámbor libsi belét képes lenne kiontani, habzó szájjal tapodni rajta. És a foglalkozás ezzel be is teljesítette célját. Előtte azonban még meg kellett alapozni a katarzist, felemlegetve a dicső harminc évet, amelyet az egyik a pártlaptól, a másik a KISZ kebeléből érkezve járt be eléggé sajátos módon.

Harminc év nagy idő, elhasználja az embert, a hasa megnő, a füle lekonyul, és, ha részeges bölcsész a delikvens, akkor olyan hatalmakhoz fordul, mint Füst Milán például, és az ő szájával mereng el a világ ostobaságán, midőn így von mérleget:

„…Hát nem délibábos hab az ember egész élete? Mire körülnézel, elmúlt, a múltad meg sehol nincs, hiába keresed padláson, pincében, vagy sétálsz akár a folyók partjain, abban a reményben, hogy a fiatal Tuszunnal találkozol ott, vagyis azzal, aki valaha voltál s most majd sírva átöleled őt. Egy lakomára gondolsz és nem tudsz visszaszaladni, hogy viszontlásd azokat a barátaidat fiatalon, akik már meghaltak, vagy ha nem halottak, szakálluk nőtt, vagy ha nem, az eszük begyepesedett. Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé…”

Az ilyen sorok adják meg a kellő érzelmi töltést, hogy jó nagypapa módján, hintaszékben lóbálózva, pokróccal a térden azért néha mérleget is vonjon, mondjuk épp József Attila kegyetlenségével:

„…Talán eltünök hirtelen,/ akár az erdőben a vadnyom./ Elpazaroltam mindenem,/ amiről számot kéne adnom./ Már bimbós gyermek-testemet/ szem-maró füstön száritottam./ Bánat szedi szét eszemet,/ ha megtudom, mire jutottam…”

Ez azonban olyan létállapotot föltételez, hogy az ember olykor tükörbe is néz. Lehet, ezt Orbán is megteszi, ám csupán hófehérkei üzemmódban, mint a gonosz, aki arra használja, hogy meglássa benne az ellenséget, akit el kell emészteni, hogy ő legyen a legszebb.

Ha belenézne abba a kurva tükörbe, akkor például 1992. február 8-án látná magát, amikor a pártját bevitte a Liberális Internacionáléba. Ma már tudjuk, hogy nem a gusztusa lökte oda, hanem a hatalmi ösztöne, ez pedig olyan inga, amely mára annyira kilengett az ellenkező irány legszélére, ahonnan már egyáltalán nincsen visszaút. De fölösleges ragozni itt a színeváltozásait.

Érdemesebb megnézni, hogy mit lát ő abban a tükörben, és mit ád a teremtő, ezt: „Úgy nézünk ki, mint egy saját lábon álló, tisztességes, becsületes ország.” Ebből is kitetszik, amit csak sejtettünk, de ma már bizonyos, hogy miniszterügynök úr tényleg teljesen függetlenítette magát a való élettől.

Ha volna fingja arról, mi folyik az országban, akkor azt is tudná, hogy a saját lábon állás csudálatos ideáját épp annak a kölöknek a jó édesanyja tette szalonképtelenné, akivel pont ennek elhangzásakor a fűben hancúrozott, tehát az unokájának a szülője, aki Darwin szerint a lánya kell legyen.

Ezen kívül, hogy birodalma még tisztességes és becsületes is, ez megint érdekes megállapítás, mert akkor ezek szerint épp ő nincsen benne. Rohadtul kéne hát az a tükör, amiben tényleg meglátná, hová jutott, ilyenje azonban a stadionra néző konyhájában nincsen neki. Saját erőből soha nem is lesz, így a választópolgár felelőssége, hogy vasárnap meglepje eggyel.

Még hat nap, és lehet vinni neki.