Advent kifulladásig

Azért foglalkoznak a lelkünkkel is, és ez, amennyire megnyugtató, annyira megható is egyszerre. Hogy most már sehol máshol az elcseszett világon élni nem akarunk, csakis itt, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom töviben, épp a stadion mellett. Azt mondta a katonák utcára zavarásáról a főnökük ugyanis, hogy olyanokat válogattak a feladatra, akiknek már van ilyen tapasztalatuk, akik már az adventi riogatásban is részt vettek. Akkor a szent szánkókat őrizték a liberális hordáktól terroristákra hivatkozva, most bizalmat gerjesztenek a géppisztolyukkal a vírusra mutogatva. Okot és indokot mindig lehet találni.

Ha valami ótvarságot akarnak csinálni, akkor rámutatnak valamire, hogy emiatt most inkább ne háborogjon a tisztelt nagyérdemű. Amikor adventkor utcán volt a hadsereg, kiegészítették azzal, ezekben a szent napokban ne tüntessünk, ne szidjuk az Orbán kurva anyját, egyáltalán, bávatagon vegyük tudomásul, hogy ganyé az egész horda. Aki megmukkant, hitetlen volt, nem tisztelte az ünnep szentségét, sőt, üldözte a keresztényeket. Efféle hangulatot kavarnak most a vírusra mutogatva, de, míg a karácsony közeledte nem adott elég muníciót a diktatúra kiteljesítéséhez, a vírus most igen, de mennyire.

Megszületett a törvényjavaslat ugyanis a kvázi rendeleti kormányzásról, szó szerint így: „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. A vírus az új advent, csak sokkal elképesztőbb kifejlettel. Emlékezhetünk Kövér elvtárs 2013-as eszmefuttatására, amelyben kifejtette: „Azt tartanám normálisnak…ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”.

Kövér elvtárs és a haverjai most kapják meg a nyalókájukat, amire már hét éve várnak. Ilyenek lesznek benne: Aki pedig „különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. – Erre minden ráhúzható, ebbe minden belemagyarázható. Ha én például azt mondom, Orbán lop és hazudik, ha azt állítom, a rendeleti kormányzás 2022-ig való meghosszabbításának semmi alapja, már visznek is a tömlöcbe, ha ezt elfogadják.

És el fogják, vinni is fognak. Úgy kellett Orbánnak és a Fidesznek ez a járvány, mint egy falat kenyér. Ezzel, amit amúgy csak hosszú évek alatt és a parlamenti színjátékot játszva tudtak volna elérni, most csak annyit mondanak, legyen úgy, és úgy lesz. A járvány a Fidesz aranyhala, elhúzódó adventja, hogy beledöglenek páran – jó sokan –, az melléktermék, hozadék a nagy célhoz képest, ami a hatalom mindörökre való bebetonozása. Egy hét telt el jószerivel a járványból, és már itt tartunk, ennyi idő kellett, hogy megmutatkozzon a tetvek igazi arca, amit amúgy is tudtunk, viszont most mindenféle álca lehull róluk, és előttünk áll a diktatúra óhajtása csupaszon és pőrén.

A járványra mutogatva fenyeget börtönnel. Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Ég a kunyhó, ropog a nád

Kövér László, úgy is, mint pedellus, és az országgyűlés napirendjének meghatározója nem látszik tudomást venni arról, hogy vírustól vonaglik az ország. Nyoma sincs annak, hogy az atyák (és anyák) foglalkoznának a járvánnyal a házban, ami azt mutatja, a Fidesz szerint – mivelhogy veszélyhelyzet van – semmi közük hozzá. Hogy az alattvalók élnek vagy halnak, az kizárólag a Pártra, következésképp a mi kis köpcösünkre tartozik, ebből fakadólag most már egészen biztosan el fogunk pusztulni.

Más aspektusból még az is lehet, tudatosan tartja távol a gondokat az atyáktól és anyáktól Kövér pedellus, hogy a nehéz időkben csak a szépre gondoljanak, így vélekedik, mert a menekülésnek ez is egy útja. Hogy ugyan rohad le a lábunk, de mindeközben arról ábrándozunk, milyen szép is volt, amikor megnyertük a száz méteres síkfutást. Vagy az ovisok habitusa, hogyha én nem látok, engem se látnak, ha nem beszélek a vírusról, akkor engemet nem érhet baj.

Ilyen a tabuk kialakulásának lélektana is, amiből következhetnék, hogy megyünk vissza a természeti népek világlátása felé, és még az is lehet. Ez azonban némi gondolatiságot tételezne, ami viszont kies – és pusztuló – hazánkban folyik, az sokkal inkább a hanyatló Róma végóráira emlékeztet, Néró vagy Caligula tombolására, ami ugyanaz, mint Móricz Úri murijának vége. Mikor is, mint emlékezhetünk, a lobogó tűz fényénél, a zenekar munkálkodása közben (Ég a kunyhó, ropog a nád) Szakhmáry Zoltán szíven lőtte magát.

A magyar emberek – mint hírlik – elmentek haláltáncolni a Balatonra. A járvány miatt a nyaraló-tulajdonosok megrohamozták a partokat, odalent nyári a hangulat állítólag, csurig vannak a cukrászdák, éttermek, játszóterek. A helyi polgármesterek térden állva könyörögnek a sok hülyének, ne hozzák rájuk a romlást, de ezeknek beszélhetnek. Úgy vélik, a veszedelmet a messzi Budapesten hagyták, a vízparton már nem érheti őket baj. Ez azt mutatja, hogy a nyaralókat sem ész alapján osztja el a teremtő.

Úgy általában a hülyeség és ostobaság elősegíti a járvány nyújtózkodását, és ez ellen soha nincsen orvosság. Tegnap a boltban egy öntudatos hetvenes nőnemű vásárló kifejtette, addig nem lesz rend, amíg mindenféle idegenek jönnek be az országba. Az eladó szelíden mondta neki a maszkja alól, hogy neki se nagyon kellene flangálnia, mire cinkosan kacsintott, hogy úgy szökött ki most is. Az ilyen majd a vírus okozta halálos ágyán a migráncsokat szidja, és képtelen lesz belátni, saját magának okozta a bajt.

Ilyen honfitársból egyébként annyi van, mint égen a csillag. Az ilyenek szavaznak Orbánra, csókolgatják a kezét, rúgnak bele a koldusba és vetetik le a padot, hogy a hajléktalannak ne legyen hová ülnie. Nekik vetítik az örömöket. A diadalok kora jött el a televízióban is, azé az időé, amikor hivatalosan lehet túllépni a valóságon, és dicsőséget álmodni. Az M4, mint sportcsatorna ugyanis kijelentette, mivel friss sportesemény nincsen, ezért a közelmúlt magyar diadalait tűzi műsorra, ömlenek a magyar győzelmek.

Ez is a történelem átírásának egy módja, a Dózsa László 1942- kiterjesztése, vagy az oktatás ama eszméje, hogy a vesztes csatákról nem kell annyit beszélni a gyerekeknek. Egy elhúzódó járvány végén, aki életben marad, hatalmas öntudattal fog éhen veszni, énekelve, hogy ez az éjszaka sosem ér véget, miközben borul rá a mázsás, szörnyű mennybolt. Ez a habitus, ami kibontakozni látszik, hogy miközben a kaszás kezdi suhogtatni a kellékét, mi a nemzeti nagylétbe menekülünk, a biztos recept a pusztulásra.

Haláltáncot járunk a Balaton partján, teli pofával szidjuk a migráncsokat a boltban, diadalokat vetítünk, az országgyűlésben pedig alkotmánybíró megválasztásával foglalatoskodunk, míg a kedves vezető Facebookon töketlenkedik. Ez mind annak a bizonyítéka, hogy a nemzet megérett a pusztulásra. Egyetlen bökkenő van ebben az egészben, hogy a nemzet te vagy meg én, így a diadalmas magyar faj kihalása a miénket is jelenti szükség szerint. Ha mindezek ellenére túlélünk, akkor a vész után hétfőn este hatkor találkozunk a Kehelyben.

Bohócok

Orbán Viktor Mihály posztolgat a Facebookra, illetve figyelembe véve azt, hogy pár éve még egy sms-t sem tudott megírni, posztolgattat mással. Jó állás lehet Orbán Viktor Mihály Facebook felelősének lenni, olyasmi, mint amikor Snoop Dogg arra vett föl embert, hogy a füves cigijét sodorgassa. S hogy ezt mért tette, arra a kérdésre az volt a válasz, hogy senki nem sodor úgy, mint ő, szereti, ha minőségi munkát végeznek mellette, és ő ezt jól meg is fizeti. Teheti, a sajátját osztogatja, míg viszont Orbán Viktor Mihály meg a miénket, de máma nem erről szól a mese.

Hanem arról, hogy miniszterügynök elvtárs nívójában egy primitív kamasz szintjét veri, ha ez nem lenne sértő a kamaszokra. Mondjunk inkább debil óvodást, de ez meg a kis hugyosok számára degradáló. Maradjunk annyiban, hogy Orbán Viktor hozta Orbán Viktor nívóját, és ezzel mindent el is meséltünk a kilátástalan tahóságról primitívséggel elegyest, plusz szaros gumicsizma. Nos tehát, az volt, hogy valami csoda folytán miniszterügynök elvtárs ellátogatott a parlamentbe, ahol kérdezni is lehetett tőle úgy, hogy nem bújt függöny mögé, és ez már döfi.

Viszont most sem válaszolt semmire, éppen csak boldog karácsonyt nem kívánt megint, de ez húsvét közeledtével röhejes lett volna. Mondjuk, amit sikerült összehozni a Facebookra, így is eléggé az lett, a kis opusz arról szól, hogy az ellenzékiek kínlódva kérdeznek, szenvednek, míg nagyméltóságú úr meg sziporkázik, söpri le őket az asztalról, semmisíti meg a kis pondrókat, akik voltak olyan bátrak, hogy szóval illették őt. Valami ilyesmit akart mondani a költő a kis filmecskével, amitől az embernek sugárban kell hánynia, csak már kiszáradt a gyomra.

Orbán Viktor Mihálynak ennyi a parlament. Az örök háború egy hadszíntere, amiről azt tartja érdemesnek megosztani a bávatag rajongóival, hogy ott ő milyen világra szóló diadalt arat az ellenség fölött. Az egy dolog, hogy hazudik, mert semmiféle sziporka és győzelem nem volt jellemző rá, hanem csak izzadságszagú terelés és menekülés. De, hogy abból a házból, ahol az ország – és a választópolgár – dolgait kellene megbeszélni, azt tartja fontosnak, hogy ő milyen nagyvonalúan nem csinál semmit, ezt szellemesnek tartja, a rajongól pedig elégedettek a produkcióval, nos, ez már elég nagy baj.

Mondhatni, tragédia. “Vigyázat, Vadnyugat” – ezzel a címmel tette ki a Facebook-ügyi szakembere ezt a trágyát a közösségi térbe, amihez nincs mit hozzáfűzni, mert megérti az ember, hogy ez a tróger ebben a kontextusban Charles Bronsonnak képzeli magát, holott csak egy nyamvadt bohóc. És ezen a ponton elnézést kell kérnem Heinrich Bölltől, hősétől, Hans Schniertől – aki ő maga –, és továbbá minden tisztességes clowntól, Pierrottól, Harlequintől és az összes virágárus lánytól is. De be kell látniuk, hogy a bohócok közt is van tisztességtelen, és Orbán Viktor Mihály éppen ilyen.

Ugyanakkor, amikor látjuk, hogy miniszterügynök elvtárs hogyan változtatja lószarszagú manézzsá az ország házát, óhatatlanul felmerül bennünk az a dilemma, Kövér elvtárs tőle nem akarja-e megóvni a T. ház méltóságát, mert, ha valaki veszélyezteti azt, az Orbán Viktor Mihály miniszterügynök elvtárs maga, egyes szám első személyben. Ő, mint bűnös, mit érdemel, ez meg engemet érdekel, de jól tudom, semmit, esetleg és megengedőleg glóriát a busa feje fölé, de csak addig, míg a koronát meg nem kapja. Vagy ilyet, vagy olyat, az idő majd eldönti.

Viszont, hogy a választó arcába hugyozunk, ez a miniszterügynöki habitus terjedőben van. Itt az utánpótlás Rácz ifjúságügyi helyettes államtitkár képében, aki január 8-i kinevezése és az érette végre hajtott törvénymódosítás óta elérhetetlen, róla is csak utólag és a Facebookról lehet megtudni, merre járt, hol váltotta meg a világot épp. Nem, mintha hiányozna az arról való tudás, hogy mit csinál ez a nyikhaj, csak demokráciákban vannak ilyen szabályok, hogy a közméltóságú uraknak és hölgyeknek hogyan illik viselni az életet. Nálunk ilyen nincs. Bohócok, mondom. Szar bohócok.

Orbán, mint eufemizmus

„Orbáni értékeket vallanak magukénak a szavazók” – mondja egy pártszimpátia mérés következtetése, amitől én fölhorkantam, akár egy versenyló. Sánta versenyló, de versenyló, mert felidéződött bennem miniszterügynök elvtárs köpcös alakja, trottyos gatyája, kappanhangja, s amit azzal mond. Illetve véreres szemei, ajkainak kényszeres nyalogatása, oldalra billentett feje, a keze a zsebében: csináltam belőle egy egyenletet, de nem jött ki belőle semmiféle érték.

Orbán Viktor Mihálynak ilyen kellékei és készségei nincsenek. Hiába próbálta ez a pártszimpátia mérés belemagyarázni, hogy a szavazók, mint Orbán, szeretik a rendet, családot és a hintalovat, a vallást és a szenteltvizet. A szavazók lehet, imádottjuk viszont nem, s nem elsősorban azért, mert érzelmekre – mint akármely gonosztevő – képtelen, hanem, mert neki kialakult és kiforrott értékrendje nincs. Nem is volt, nem is lesz soha, s így akármit is az ő értékének tartani még eufemizmusnak is túlzás, de legyünk nagyvonalúak.

Ez az egész szituáció arra emlékeztetett erősen, amikor Sheldon a személyiségén esett változások fölött kesergett, és Leonard lehűtötte a bánatát és egyben lelkesedését, mondván, Sheldon, neked nincsen személyiséged, neked kedvenc sorozataid vannak. Hasonképp vagyunk mi Orbán Viktor Mihállyal, akiben értékeket nem lehet felfedezni. Két állandó található benne, a futball imádata és a hatalom végtelen akarása. Ez utóbbi nem a nietzschei spirituális, hanem orbáni tajparaszt értelemben.

Minden más csak cafrang körülötte, álca és jelmez az aktuális színházhoz, amit úgy érzékel a nagyközönség, mint elveinek folyamatos feladását és cseréjét liberálistól konzervatívon át keresztény fasisztáig, holott nem az. Mert elvei soha nem is voltak, csak szerepek és technikák a hatalom megszerzésére és megtartására. Ekképp, aki értékeket képzel ebbe a romlott primadonnába, és ez alapján rajong érte meg szavaz rá, voltaképp a semmit követi, de tulajdonképpen ez minden vallás lényege is.

Orbán nem szereti a rendet, ha az érdeke úgy kívánja, fölgyújtatja és szétvereti a várost, ha meg úgy, migránsokat ereszt rá. Nem hisz Istenben sem más teremtő és rendező erőben. Embertársait nem szereti, ha nem hasznosak számára, kapcarongyként dobja el őket, barátai nincsenek, érdektársai vannak, szépet nem ismer, szívében melegséget pláne. Ha végignézünk rajta, általában hiányzik belőle az emberi, nincs ehhez méltó szava, tette, még hallgatása sem. Értéket tulajdonítani neki nem tévedés, hanem hiba.

Tudjuk mi ezt nagyon jól, akik ismerjük, kies hazánk gondolkodása azonban még mindig ott tart, hogy köznapi értelemben próbálja értelmezni őt, az ellenzék ellenfélként kezeli, holott csak eltaposni való büdösbogár. Ideje volna túllépni a rózsaszínű óvodabudoár nyelvezeten, néven nevezni a dolgokat: a krumplileves legyen krumplileves, a szaralak szaralak. Nem kell egyebet tenni, mint használni a Kövér László által kialakított nyelvezetet, a sopánkodás itt mit sem ér.

A virágnyelv nagyon káros bír lenni, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy a hívek valami értékek miatt követik bálványukat, nagyot tévedünk. Értékek nincsenek, csak megbabonázva, elhülyítve és leszedálva mennek valami kolomp után, fölösleges udvariasság bármi mást is képzelni ebbe. De amíg valami rosszul értelmezett udvariasság miatt értelmes magyarázatot keresünk a totális tébolyra, semmire nem megyünk. Amíg azt mondjuk, a hívek értékeket követnek, hazudunk.

Bár ez, amit itt viselkedési ideaként fölvázoltam, a kérlelhetetlen következetességet jelenti a szétfolyó egyrészt-másrészttel szemben, és idealista volnék, ha azt hinném, meg is valósítható. Mindenkinek van félteni valója, család, barátok, munkahely, lakás és kocsi, ide gyökértelen és rettenthetetlen magányos cowboyok kellenek, de olyanok csak a mesében és kifestőkönyvekben vannak, meg a kamaszok álmaiban. Addig is követik, amit Orbán értékeinek hisznek, és ebből él ez a gonosztevő. Mégpedig jól.

Parlamenti áhitat

Habár szokás és hagyomány, miniszterügynök elvtárs nem jelent meg a tavaszi ülésszak első napján a parlamentben. Ott vannak ellenzékiek ugyanis, akik nem feltétlenül klakőrök, mint egy nappal korábban mind az összes bábu a világraszóló évértékelőn, ahol miniszterügynök elvtárs lebeghetett, akár a pillangó. Hadházy képviselő így kissé módosított formában adhatta elő a pörformanszát, nem volt kinek lelógatni a tábláit, de lógatta azért, és Kövér elvtárs ki is tiltotta őt a munkahelyéről. Ez annyira komoly és méltósággal teli hely ugyanis, hogy ott bohóckodni istenkáromlás, felségsértés és hazaárulás egyben.

Ez a Hadházy örüljön tehát, hogy Kövér elvtárs ki nem heréli a bugylibicskájával, föl nem négyelteti, húzza karóba egyszerre és egy időben. Hogy ez nem történt meg, azért lehet, mert biztosan benne volt még a szentlélek, aki azon az úgynevezett parlamenti áhítaton költözött a testébe, amit előtte tartottak a szomszédos református templomban. Mint megtudtuk, de eddig nem kötötték az orrunkra, ez bevett szokás, hogy a parlamenti ülésszak elején ott áhítoznak. Nagyon helyes, a seregeket is meg szokták áldani a csata előtt, és a halálra ítélteket is felkeresi a pap, hogy vigaszt nyújtson a számukra.

Csak azt nem tudjuk, a katolikusok hová ültek a református akolban, vagy áttértek, nem tudhatni. Még az is lehet. Ismerjük a cuius regio, eius religio – azaz, akié a föld, azé a vallás – elvét, mikor is a jobbágyok tartoznak a fejedelem vallását követni. Ez a frakció nyomora, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogyan akar, az viszont érdekesebb, hogy miniszterügynök elvtárs ezen az áhítaton még ott gubbasztott, a munkahelyére viszont nem ment be. Egyébként, hogy ezt a templomi bohóckodást miért nevezik parlamentinek, az is rejtély, de egészen biztos, hogy néhány év múlva páran majd nagyon szégyellik, hogy részt vettek benne.

De térjünk vissza erre az Orbánra, aki előtte nap még buszoktól eltorlaszoltan páváskodott és beszélte a hülyeségeit, hogy pillangó akar lenni meg méhecske, mindezt azonban gondosan válogatott hülyék előtt, akik attól is elájulnak, ha megérzik az Orbánból áradó disznószagot. Köztük is lesznek olyanok, akik parancsra tették, de momentán nem ez a lényeg. Hanem az a feltevés, hogy rossz nyelvek szerint azért nem ment volna be a parlamentbe, mert a pillangós álmodozásai után a pártja, aki isten mellett mögötte van, kapott egy hatalmas maflást Dunaújvárosban. Az a valóság, az áhítat meg az évértékelő az édes álom. Ha valaki az utóbbiakat választja, szaralak és nem miniszterelnök.

Azzal takarózott ez a drága, hogy azért nem jelent meg, mert ”a kormány most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak, és a legsürgősebbnek”. Ha viszont erről nincs mondanivalója, az is csak az előbbi állítást igazolja. Ennél tényleg valószínűbb azonban, hogy nem volt kedve függöny mögé bújva nézni, ahogyan szidják őt, vagy kérdésekre válaszolva kinyögni, hogy boldog karácsonyt, mert az még messze van. Orbán Viktor a beszéddel és a másnappal végleg kiiratkozott a valóságból, egyben azt is demonstrálva ezzel, egyáltalán nem érdekli, mi történik az országban, mert a beteges fantáziájának rabja csupán.

Ez pedig azért különösen veszélyes, mert, ha de irue ugyan nem, ám de facto királyságban élünk rendeleti kormányzással. Ugyanis az ország minden java fölött a sajátjaként rendelkezik a despota, a frakciója pedig még a saját kivégzését is megszavazná, így tehát – még Polttal a háta mögött ráadásnak – korlátok és fékek nélkül csinál azt, amit csak akar. De ez sem új, ezt is ezerszer megírtam, csak azt nem értem, a sok diplomás kommunista miért nem úsztatja fel a Dunán az Aurórát a karmeliták ellen egy jelző lövés erejéig. Nos, tehát, így kezdődött el a tavaszi ülésszak, amikor még két év van hátra 2022-ig, de azt sem kell feltétlenül kivárni.

Látod, ez már pont az

Michael Douglas az Összeomlásban egyszer csak bekattan, baseball ütővel ver szét boltokat, űzött vadként, egyetlen célként megy haza, lövöldöz, míg őt magát le nem lövik. Az emberi lélek örök titok, hogy ki az őrült, az konszenzus kérdése és koronként változik. Például a középkorban az őrült normán kívül eső személy volt, aki tetteiért nem tartozott felelősséggel, sőt, inkább valami misztikum megtestesítőjeként jelent meg az emberek tudatában, mint Lear király vagy Ophelia Shakespeare-nél.

Később az őrült a deviáns megfelelője lett, ami egyet jelent a társadalom számára nem kívánatos bűnözővel, így a bűnözés devianciaként az őrület egy formájává vált. Csak a XIX. század végén jelent meg az őrület betegségként való kezelése, az őrültség diskurzusmódja tehát különböző korokban más és más. Ezt nem ártott előre bocsátani, mert Kövér László interjúja, amiről tegnap értekeztem, veri a maga tajtékos hullámait, melynek következtében a házelnök elmeállapota került szóba, s nem ok nélkül.

A Párbeszéd például szívesen látná Kövér távozását, s nem csak úgy l’art pour l’art, hanem azzal indokolva, hogy a parlament elnöke csak olyan ember lehet, aki „megfelelő mentális és nyilatkozatképes állapotban van”. Hadházy Ákos pedig, akit még élőlénynek sem tartott a házelnök, aggodalmának adott hangot, mondván: szomorú, ami Kövér Lászlóval történt az elmúlt években. Csak tudja, állatorvos, sőt, közelről is csodálhatja az eszelős tekintetét, míg nekünk, földi halandóknak ez a gyönyör nem adatik meg.

Régóta tudjuk, hogy tébolydában élünk, viszont lassacskán el kellene jönni annak az időnek, amikor kiderül, ki az ápolt és ki az ápoló, mert e tekintetben momentán elég nagy a bizonytalanság. Ugyanakkor arra is utalnunk kellene, hogy ezek lopnak, tehát bűnözők, és akkor ez most értelmezésünkben a reneszánsz kori közmegegyezés szerint az őrültség egy sajátos alfaja, vagy pedig elvetemültség. Mindmegannyi feltáratlan probléma, amelynek utána kell járni, hogy a tekintetes bíróság a rendszerváltás után igazságos ítéletet tudjon hozni.

Zaklatott korokban az egyén sokszor gondolkodik el azon, hogy amit átél, álom-e, s ha valóságosnak találja, felteszi a kérdést, ki az őrült, én vagy te, mint Gogol Popriscsinja, vagy a Kádár-korban Müller Péter Sziámi: „…Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk/ Mint azok, akik ide bezártak/ Őrület, őrület, de van benne rendszer/ És mi majd jók leszünk egymásnak/ Mi most ne törődjünk semmivel/ Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék/ Gyere, bújj el velem a lépcső alá/ Na látod, egyforma köztünk a különbség…”

És már otthon is vagyunk. Az, hogy Kövér házelnök mondandója miatt felmerült nem is titkoltan, hogy elment volna az esze, számos kérdést felvet. Például a közvetlen környezete, az akla egészségügyi állapotának vizsgálata is indokolt volna, mert mégis csak valamiképp közülük kiválónak tartják, ha már odaültették a magas székbe. De elég csak ránéznünk például Kásler miniszterre, hogy belássuk, az az őrület, ami Kövér szemében csillog, az értelem tiszta sugara ahhoz képest, amit a sámándobos próféta pogózik össze nekünk.

Vagy vehetnénk elriasztó példaként magát az atyuskát, akiről köteteket lehetne megtölteni, s ha megspékeljük az udvartartással, az egy a tábor kétmillió masszív eszementjével, máris McMurphy vagyunk a kakukkfészekben, de ezen a szálon olyan messzire jutnánk, ahonnan nincsen visszatérés. Hadházy szomorkodik, hogy hová jutott Kövér, azt nem mondja meg, hová, de ím, azért sikerült megfejtenünk. S ha már egyszer Sziámihoz fordultam segítségért mondandóm egzakt megmutatása okán, zárásképp is ezt teszem summázatul: „…Látod, ez már pont az:/ Zuhanórepülés…”

Kövér elvtárs Brehmje

Kövér elvtárs interjút adott egy közpénzből eltartott, kézivezérelt nyomdaipari terméknek – lánynevén Magyar Hírlap -, amelyben kijelentette, hogy a gyűlölet nem pálya, azzal nem megyünk semmire, majd ezzel a lendülettel végzett állattani besorolást ellenzéki embereken. Karácsony főpolgármestert kiskutyához hasonlította, Hadházy Ákost viszont nem találta meg a Brehmjében. Róla szó szerint így vélekedett: „Zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos, nincsen párja széles e világon”.

Hogy ez épp mi akart lenni, hejderutyutyus falvédőszöveg vagy félrészeg óbégatás, az innen el nem dönthető, de a költő azt akarta kifejezni vele, hogy Hadházy olyan organizmus, amit nem tart számon semmilyen szakirodalom. Ezzel beismerte, hogy egyéniség, ami egyben elismerés is, de Kövér elvtársnak nincsen ahhoz érkezése, hogy ezt fölfogja. A pártiskolán ilyet nem tanítottak, amikor Kövér elvtárs a tudományos szocializmust szítta magába dialektikus materializmussal elegyest.

Állatokhoz hasonlítani az embert, kitűnőségét vagy alávalóságát állati tulajdonsággal bemutatni nem újkeletű. Az indiánok tele voltak bölényekkel és sasokkal, rókákkal és prérifarkasokkal, míg ez ellen a szemükben patkány volt, amire ma is van példa. Erdogan elődeinek a hős magyar várvédők birkák voltak egy rozzant akolban, illetve hitetlen kutyák, pedig ők is keresztények lettek volna, vagy mi a franc, de ma nem ez az irány, úgyhogy ugorgyunk, mint Pósalaki bácsi.

Karácsony főpolgármester Kövér elvtársnál pubertáskorú kutya, aki körbehugyozza a területét. Én nem ismerem a pubertáló kutyák lélektanát, de ők nem nagyon szoktak vizelettel területet megjelölni, inkább bepisálnak, aminek a gazdi nem örül, és súrolja a szőnyeget, hogy a felesége le ne ordítsa a fejét. Felnőtt állatok szoktak ilyen territóriumosat játszani, de a városi kutyák azt sem, nekik a gazda jelöli ki a kerti vagy szobai birodalmukat, de még csajt is ő választ számukra.

Kövér elvtárs hasonlata tehát elbaltázott hasonlat, a szándék viszont érthető. Hadházy még az élőlény névre sem méltó, Karácsony pedig figyelembe sem veendő háziállat, akinek most még engedi a gazda, hogy csóválja a farkát, de majd rálép arra. Kövér elvtársnak ismét elővillant az elképesztően nagy egója és őstulok volta – ha már itt brehmezünk -, de azt se feledjük, hogy mind, aki nem szavaz rájuk, megkapja a besorolását, te is, nyájas olvasó.

Az Állatok világának rengeteg lakója van, és jelen felállás szerint örülhet az ember, ha Kövér elvtárs megleli benne a helyét. Hadházyét már nem találja, s azt hiszem, mi sem vagyunk egyebek a pedellus szemében, mint pusztítandó vasút vagy gyárüzem. Bár ez már akkor tudható volt, amikor bájosan felszólított minket, hogy kössük föl magunkat. Kövér elvtárs nem változik, csak az állapota romlik folyamatosan, de a jelek szerint bírja az iramot.

Hogy a gyűlölet nem vezet sehová, ezt az ünnepi állítását cáfolni vagyok kénytelen, de, igen, vezet. Örökös országgyűlési elnöki székbe vezet, zsíros fizetéshez vezet és elhülyüléshez. De most azért gondoljunk bele, a kollégistákból az élvonalban már csak hárman maradtak, a három közjogi méltatlanság, Áder, Kövér, Orbán, s mindahányon a demencia, az entrópia jelei mutatkoznak, és, ha nekünk kellene megtalálni a helyüket a Brehmben, bajban lennénk.

Mint emlékezhetünk, a patkánynak nem örülnek. Bár már akkor is kifejtettem azt a Svejk-féle alaptételt, hogy nincs joga megsértődni senkinek, ha őt pézsmapocoknak hívják, különben is, a patkány csak álruhás mókus, mert az evolúció bonyolult dolog. Hogy Karácsony főpolgármester kamaszkutya lenne, az sem nagy baj, ők ugyanis rendszerint a gazdát pisálják le legfőképpen, valamint az ő szőnyegét és más jószágait.

Hogy Hadházyt meg nem leli a fajok között Kövér elvtárs, az sem vaszisztdasz, ő ugyanis robot. Ahogyan a tevékenységét elnézem, a kérlelhetetlen következetességet, amivel a NER ellen buzog, valaki vagy valami beprogramozta őt a fideszcsürhe ellen, és végrehajtja az algoritmust. Így Kövér elvtárs helyében az ellenséget már nem az emberek, hanem a marslakók közt keresném, bár lehet, már meg is Találták, ezért van szükség lojális űrhajósra. Így lehet ez.

Új középkor

Kövér Lászlót följelentették uszításért, Azbej Tristan pedig álruhában Burkina Fasóba utazott keresztényeket menteni. Ez a két dolog lényegileg tartozik össze, s mint majd látni fogjuk, kénköves és tömjénszagú országunkban mindezek miatt fel kell emelnünk a szavunkat az ateista-üldözés, noch dazu a muzulmánüldözés ellen. Kövér Lászlót azért jelentették fel, mert a nem keresztényeket istenteleneknek, hazaárulóknak és nemzettagadóknak nevezte, mintha Jumurdzsák lenne az Egri csillagokból, hitetlen gyaurozva az ellent a rozzant aklában.

Nem tudom, kitetszik-e, de nagy veszélyben van világi létünk. Tavaly már a karácsonyfa köré kitett nyüves szánkók is szakrális tárgyakká váltak, aki pedig advent idején tüntetni mert, mivel készült éhen dögölni, azt istentagadónak nevezték. Nem szoktam nagy szavakat használni, inkább röhögve lehülyézem a fideszcsürhét, de immár rá kell világítanom arra, hogy tébolyodottságuk fizikai veszélyt jelent. Kendőben a villamoson utazót zaklatnak nem is létező hite miatt, ha valaki kicsit többet csücsül a szoláriumban, félhet kimenni az utcára.

Azbej Tristan a pénzmosás mellett azért utazott Burkina Fasóba, mert ott keresztényeket üldöznek a dzsihádisták. Idehaza meg keresztes háborút indított a nemzet ellen a Fidesz. Secko jedno. Mivel jó, ha tudjuk, a népességnek talán a harmada hívő, még kevesebb a buzgó hitéletet élő, így, ami itt folyik, a kisebbség terrorja a többség ellen, s annak a legrosszabb fajtája, amikor a hitét akarja erőszakkal terjeszteni, és hatalmi eszközökkel rákényszeríteni a másikra, és ehhez minden eszköze meg is van. Társadalmi berendezkedésünk már régóta feudális, most tartunk ott, hogy szellemi életünk is visszatérjen a középkorba.

Szijjártó külügyes és futsalos az Aranybullára hivatkozik a jogállamiság kapcsán, ami mindent elmond kies hazánkról, ugyanis II. András műve leginkább a nemesek jogait rögzítette, de ebbe most ne menjünk bele. Bár most is vannak ilyenek, illetve most bimbóznak épp különféle kiváltságokkal, mint ‘álamelnök úr becses családja, meg a többi. Ma ott tartunk, hogy Magyarországon nem egyszerűen a hatalmi váltógazdálkodásért kell harcolni, hanem világnézeti meggyőződésekért, ha úgy tetszik, a józan észért a keresztény téboly közepette, ahol tízparancsolattal gyógyítanak.

És ez, bár bohózatnak tűnik, egyáltalán nem tréfadolog. A Fidesz, miután anyagilag kifosztotta az országot, már az alattvalók lelkét akarja, a szekta, ami maga a párt, ilyen szempontból egyáltalán nem különbözik az iszlám ortodoxaitól, akik globális kalifátust akarnak, míg ezek a mieink pedig Mária országát terjesztenék el az univerzumban. Hamarosan azt kell megállapítanunk, hogy vallási fanatikusok martalékává lesz az ország, az ateistákat üldözik, a más vallásúakat megtérítik vagy vízbe ölik, és máglyák szaga tölti be a letérkövezett országot harangzúgás közepette, miközben szól a Te deum.

Azbej Tristan, a hős államtitkár azzal indokolta nagy utazását a távoli Burkina Fasóba, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol baj van. Hazudik. Imával, templomok építésével nem lehet Kalasnyikovok ellen küzdeni, de, ha vélekedése szerint igen, akkor Kínába is elutazhatna, meg az összes türk testvérhez is, arra a vidékre viszont nem járnak verni a nyálukat. Így azt is vélnünk kell, ez az egész csak színjáték, és akkor még gyalázatosabb, még alávalóbb. Így, ha kifordítom, ha meg be, akkor is bunda a bunda. Ám még az is lehet, hogy ez a Tristan igazán hisz, akkor viszont beszari. Egy nyamvadék alak.

Legyen vértanú, falassa föl magát krokodilokkal a hitért, ne szalonokból és selyemkanapékról dirigáljon teát szürcsölgetve. És itt el is érkeztünk a lényeghez. Ezek az ocsmányfajta misszionáriusok, akik az evilági jólétük reményében terjesztik a hitüket – nem véletlenül rühellik Ferenc pápát -, tehát, pokolra jutnak, csak sajnos olyan nincs. Viszont riogatni lehet vele a Mari nénit, terelgetni őt bábuként, ez az állapot viszont nem XXI. századi, de ez az ország egyáltalán nincs is ott. Egy új középkorban van, annak is a legsötétebb részében, még a gótika előtt, amikor ablakok is alig voltak a templomokon. Itt járunk épp.

100 000 000 000

Ez itt a címben százmilliárdot jelent. Legalábbis remélem, mert elég hosszú életem során még nem volt szükség arra, hogy ilyeneket leírjak, mert minek. Hiába van csillag is ennyi az égen, ha nem látszik, homokszemeket meg nem szokott számolgatni az ember a tengerparton, mert minek. Viszont a címbéli irdatlan szám a rohadt sok nullájával forintot jelent, hogy Bicebóca a Kincskereső kisködmönben bele is hülyülne, mert már egy tucat kökény meg egy szelet kenyér is másállapotba hozta, mint emlékezhetünk. Sikongatott, hogy ez az enyém, ez is az enyém. Ma meg, a mesét félre téve, Manci néni sem tud ennyi pénzt elképzelni.

Száz forint vagy ötszáz, egy liter tej vagy egy tucat csirkeláb, ezeket tudja kezelni, meg a krumplit a neccben, amit a kezibe nyomnak, hogy szavazz rám. Ha rám szavazol, el tudom lopni a címbéli számmal jelzett forintot, és Manci néni szavaz, mert kiszámolta, hogy a krumpli a neccben – ha meg nem rohad – kitart tavaszig. A javak így osztódnak el Neriában. Azt hiszem, Pokorni fideszes, amikor még a tűz és a fazék közelében volt, kézlevágással fenyegette tolvajló párttársait, azóta – tán ezért – kiesett a pikszisből, és Orbánnak is megvannak a kezei. Meg az összes többinek is, pedig caffoghatna a vérben a Lendvai utca.

Meg Felcsút utcáit is beboríthatnák az al-, és felkarok, ilyen Vörösmarty tollára és Bosch ecsetjére való módon, de nem vagyunk mi barbárok, s bár azok lennénk, mint néhai Szent István. S most, hogy elhelyeztük térben és időben a tényállást, nézzük, mi is indokolja a fölhorgadást. Mert, hogy lopnak ezek, az nyilvánvaló volt, na, de ennyit? Azt írja az újság, hogy: “Csak az ötszáz legnagyobb nyereséget elért vállalkozás rangsorában szereplő, közismerten kormánykedvenc cégek tavalyi eredménye után 104 milliárd forint osztalék ütötte az emblematikus oligarchák markát.” Ennyi már a zsebükben van, illetve a Kajmán szigetek széfjeiben, hogy majd ne lehessen elkobozni, ha győz a forradalom.

Aztán ezzel párhuzamosan egy másik újság meg azt írja, hogy Pártunk és Kormányunk, tehát OVM maga elfogadta, hogy az EU átalányban mintegy ötszáz milliárdra büntesse az országot, mert a százmilliárdot ellopták. Tehát kedveseim, egyszer ellopják voltaképp Manci nénitől, aztán meg Manci néni még ki is fizeti a büntetést, hogy a lopást büntetlenül megússzák. Tehát Manci néni duplán van átverve és meglopva, ellenben kap egy necc krumplit. És Manci néni te vagy. Ugyanakkor, ha ezt az ország elátkozott házában mondjuk Hadházy szóvá teszi, akkor Kövér elvtárs megbünteti, és ezt a büntetést is összedobja neki Manci néni, hogy hadd cirkuszoljon ez a Hadházy akár így is, ha már másképp nem lehet.

És mindezek után tegnap még azt is írta az újság, hogy Kövér elvtársnak a haverjai – Hende, Semjén, meg a többi – olyan módosítót találtak ki, hogy az ilyen Hadházy féléket ki is lehessen tiltani az ország elátkozott házából, hogy ne tudjanak cirkuszolni. Holott nem Kövér elvtárs jóravalósága miatt, hanem Manci néni jóvoltából vannak ott. Szóval az van, hogy el is lopják, a büntetést is más fizeti helyettük, és még szóvá sem lehet tenni, ha ez nem tetszik. Most mondjon valaki csak egyetlen indokot is, hogy miért meneküljenek meg ezek a lámpavastól. A magam részéről semmit sem tudok mentségükül felhozni, még azt sem, hogy jó a magaviseletük. Lásd Borkai.

Ezek történtek tegnap, egy nap mocskos hordaléka csak ez, és, ha nem lenne köd, a nap vidáman sütne, mint akármely temetésen, mert az élet igazságtalan. Manci néni nem lát tovább a necc krumplinál és a tucat csirkelábnál, talán azt sem tudja, létezik olyan szám, hogy 1 000 000 000. Forintban pláne nem, így Manci néninek fölróni, hogy nem rúgja valagba a nerhuszárokat, öreg hiba és nem is lehet. De, hogy azok, akik láttak már repülőt, és jártak túl a falu határán, hogy ők is szó nélkül tűrik ezt, az már és viszont érthetetlen. Úgyhogy, egy szót se halljak, hogy hallatlan, negyven milliós autóból hajigálja a Récsöl a szaros pelenkát. Mert a pofádba röhög, te meg hagyod. Jóccakát.

Kövér pedellus-népbíró elvtárs

Hadházy táblája “A lónak a faszát” felirattal maga volt a rózsaszínű kifestőkönyv, egy kamaszlány naplója ahhoz a mocsokhoz képest, ami Kövér pedellus szájából mostanság folyik bőven és lankadatlan. Nem is a szókészlet, mert káromkodni is tudni kell, nem is a trágárság, hanem az embert állatnak néző mérhetetlen dölyfű ordítás, a hatalmi gőg és a sötétség, ami szavaiból világlik, ez teszi igazán gyűlöletes figurává a hajdani MSZMP alkalmazottat.

Kövér pedellus nem szimplán tuskó, hanem van benne valami éji sötét, a kivégzés végrehajtására önként jelentkező aljasság, összességében ilyen népbírói-vérbírói hevület. Ismerjük a népbírói hivatalt, ahol szakképzetlen, jogi végzettség nélküli, ámde a hatalomhoz kellően lojális organizmusok élhették ki szadista lelkük sötét kéjeit, midőn nemcsak halálba küldték a kezük közé került delikvenst, hanem meg is alázták. Ez voltaképp a lincselés hivatalos formája, az intézményesített hörgés.

Kövér pedellus-népbíró elvtársnak mostanság ilyesmihez hasonlatosan habzik a szája, amiben meglepetés nincsen, innentől érteni véljük a köteles kijelentést is. Ez a lényege, ez a habitusa a manusnak, az ilyenek lövik tarkón a kiszolgáltatottakat “Der springt noch auf” felkiáltással, akasztanak a nép nevében sóhajtással vagy köveznek halálra a sivatagban, ez a fajta örök és változatlan, voltaképp az emberi faj ótvarságának archetípusa, csak nem mindenhol nevezik házelnöknek.

Nálunk igen. Tegnap ez az organizmus Gyurcsányról fejtette ki a véleményét, legaljának, senkiházi nyikhajnak, nevezve őt szemben Borkaival, akinek a “magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása” volt csupán. Engem sem Gyurcsány, sem Borkai nem érdekel momentán különösebben, engem most Kövér pedellus-népbíró érdekel, mint a NER színe-virága, aki így ránézésre fölkötne mindenkit, akinek nem tetszik a képe. Ez már döfi, ezzel már lehet kezdeni valamit.

Különösképp a jelenség érdekel, a hatalmi arrogancia, mert ez minden szinten jelen van. Például hozom kies városomat, ahol, amíg hatalmon lévőnek vélték magukat, hasonló habitussal beszéltek a bevándorláspárti szivárványkoalícióról, pökhendien és lekezelően. Most viszont, hogy a nép kinyilvánította akaratát, miszerint leginkább menjenek a francba, s már hivatalosan is kiesett a kezükből a hatalom, lehorgadt a marha nagy önérzet, elmúlt a melldöngetés. Csúszás-mászás van.

Ez elég alávaló jellemre vall. Arra leginkább, hogy ezek úri lócsiszárok, akik bevernek sárral, más szempontból azok a gyilkosok, akik elfogásuk esetén a leghangosabban visítanak az életükért, akárha malac a böllér kezei közt. Meglenne a szókészletem a kéretlen jellemzésükre, de beérem Sheldon találó, frappáns és mindenféle szempontból helytálló lexikájával, miszerint trogloditák. És azt is értem már, miért ragaszkodnának a feudális társadalmi berendezkedéshez.

Ehhez vannak szokva, ezt verte beléjük az apjuk, de az a rossz hírem van, a nehéz gyerekkorra hivatkozni ugyan megható, de az ítéletet nem befolyásolja, legfeljebb pszichológust rendelnek a börtönben a rab mellé, hogy együtt tűnődjenek a hálátlan embereken, a kajla világon, és együtt morfondírozzanak azon is, hogyan jutottak idáig. Ezt a tegnap jászberényi történések magyarázzák. Tele lett az emberek töke velük egészen köznapian és egyszerűen.

Mókás volt ez a megismételt választás. A jászberényi közönség pár hete azt mondta a helyi Kövérnek, hogy húzzon a francba. Ezt ő tévedésnek tartotta, ismétlést kért, hogy kiderüljön a hiba, a népek viszont még hangosabban mondták neki, hogy elég, lassabban, hogy így hátha megérti. Belátom, hogy az embereket kellene lecserélni, a hiba csak bennük lehet, ez azonban macerás, és a végén egyedül marad az addigi megváltó és csodatévő.

A hála nem politikai kategória, mondta állítólag valamely okosság, ami bölcsességet még annyival toldanék meg, ha nincs miért hálásnak lenni, akkor beszélni sincs miről, és el lehet menni. Nem véletlenül rezonáltam Gyurcsányra, mert a jelek szerint hiába tarja őt Kövér pedellus-népbíró elvtárs senkiházi nyikhajnak, neki mégiscsak van rajongó tábora, míg azonban Kövér pedellus-népbíró elvtársat meg a saját édesanyja sem szereti. És ez már jelez valamit.