Kövér püspök intelmei

Kövér pedellus a legnagyobb király. Van neki külön hadserege, orrba-szájba büntet mindenféle képviselőket, azt tilt ki a palotájából, akit csak akar, mikrofonokat némít el, szavazógépeket kapcsolgat ki-be, leordítja a képviselők fejét ha úgy esik jól neki, még örülhetnek, ha nem vereti vasra őket. Egyáltalán, azt csinál, amit csak akar. Most például a papoknak mondta meg, merre lakik az úristen, meg, hogy jól viseljék magukat.

Eleddig azt hihette az ember, Kövér pedellus világi ember. Erre utalt a volt MSZMP-s munkahelye, meg az is, hogy amikor a haverja elordította magát a parlamentben: “Térdre, csuhások!”, ott röhögött mellette, meg verte az asztalt. Sőt, mindezeken kívül az ember nagy jámborságában úgy tudta, bármiféle papoknak világi ember csak jelenthet, utasításokat nekik nem adhat, mert a főnökük csupán az úristen, meg a püspökük max, ő titkolja el, ha kisfiúkkal malackodnak.

Ehhez képest Kövér pedellus most elvárásokat fogalmazott meg velük szemben, hogy úgy mondjuk, utasította a térdre csuhásokat, hogy merre kell terelgetniük a nyájat a választások kapcsán. Akárha Orbán a polgármestereket, hogyha nem generálnak elég szavazatot a szemétdombjukon, akkor valagba lesznek rúgva, most meg a csuhások vállára is felelősség lett rakva. Már ők is számon lesznek kérve, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Kövér pedellus szeretné.

És mégis hogyan, kisapám? Kérdezhetnénk abban a tudatban, hogy az államnak az egyházhoz köze nincs és nem is lehet, és most kiderült, hogy mégis van, mégpedig mennyire hogy van. Hát persze, a kereszténydemokrácia, amit azért találtak ki, hogy bávataggá tegyék az alattvalókat, és a papsággal, mint Orbán kinyújtott karjával terelgessék a sötétség, s így egyben a saját karjaik felé. Viszont, ami itt folyik, az mindennek a legeslegalja. Vagy még rosszabb.

Konferenciáztak a reformátusok Szárszón, s olyan szellemi nagyságok mutatták itt az utat, mint a pedellus, a szerencsétlen Trócsányi, meg valami Bogárdi, dunamelléki püspök. Ez utóbbi erősen megfelelni óhajtván a világiaknak, hitet tett az állam és egyház házassága mellett, szétválasztásukat mesterséges dolognak nevezte, s ennek kapcsán szidta az SZDSZ-t és a Momentumot. Gyurcsány és Soros most kimaradt, Trócsányi meg hallgatott, és Ursula vd. Leyenről ábrándozott.

Kövér pedellus azonban elemében volt nagyon, és olyan alaptételt állított fel, miszerint a legrosszabb kereszténydemokrácia is jobb, mint akármilyen nem keresztény politika. Túllépve azon, hogy szegény Churchill aforizmáját ilyen ízetlenül megcsavarta, emlékezzünk a másik bölcsességére is, miszerint kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, amivel szegény Hornra utalt, mit pediglen őt látjuk mindeközben. Csakis őt erre gondolva.

Visszatérve azonban arra, hogyan öltött püspöki öltözetet a pedellus, azt látjuk, hogy ezen a Szárszón kijelentette nem is burkoltan, ki felel azért, ha nem rájuk szavaznak a bambák. Így mondta a püspök: “A közösség felelőssége, adott esetben az egyházi közösségekről beszélek, beleértve a lelkészeket és a plébánosokat is.” Továbbá skizofréniának nevezte, ha egy gyakorló keresztény olyan pártra szavaz, amelyik nyíltan tagadja meg a kereszténység programját.

Ha a kereszténység programja az, amit Kövér pedellus-püspök képvisel, akkor nem rá szavazni erkölcsi kötelesség. Ez az egyik. A másik meg, hogy kies hazánkban a gyakorló keresztények erőteljes kisebbségben vannak akárhonnan is nézzük, így Kövér pedellus ne nagyon handabandázzon a nem létező kereszténységével. Csak sajnálatosan ezt senki nem mondja meg neki, ez is rám marad, ami viszont visszhang nélküli erőfeszítés, de jó nagyon.

És még, ha találok valakit, akit ez elriaszt, elmesélem, amit Kövér elménckedett, hogyan képzeli a dolgokat. Egy katolikus papra utalva magyarázta, ő hogyan tartja kordában a bávatagokat: “Aki nem jófele szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször jó alaposan meggyónt. De ő nem fog feloldozást adni, mondta a plébános úr.” – böfögte Kövér pedellus göcögve, mi pedig mindeközben érezzük a ganyészagot, és látjuk a kakastollakat az ablak alatt.

Kövér intelligens torokharapása

Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.

Pedig rossebeket. De mégsem őket akarja az ember megváltani, mert nem lehet, hanem inkább a bávatag nagyközönség kósza figyelmét irányítaná az ember afelé, ne higgy neki, mert megint elment az istened esze, ha volt neki egyáltalán valaha is. Ilyen determinált az ember élete. Hogy nem elég fütyörészni, sétálgatni zsebre vágott kézzel, mert tele az élet veszedelmekkel, tegnap Kásler, ma meg a Kövér, egyik jobb, mint a másik. Ráadásul a pedellus kétszer is volt okos, és az a mi tragédiánk, hogy a képünkbe tolják, s nem ám az a hír, hogy négyet fialt a szamár, hanem, hogy mit mondott a Kövér, mintha volna értelme is annak, amit mond.

De azért nézzük, miből élünk. Elsőként kereszténydemokráciáról beszélgetett Szárszón, meggyalázva a helyet. Főleg, amikor jöttek elő belőle a tételmondatok, hogy például “kommunista találmány, hogy a politika és vallás két különböző dolog”, ezen túl az a költői kép sem piskóta, miszerint “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. És továbbá “a liberális demokrácia ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogokat”.

Pluszban és vallomásként az ideális társadalmat a két világháború közti Magyarországban vélte megtalálni, ahol is “a történelmi egyházak egyértelmű igazodási pontot jelentettek a társadalom számára”. Nos, ezekről a zöldségekről köteteket lehetne írni és már írtak is, amikor Horthy félfeudális, fasiszta államáról értekeztek tudósi és irodalmári alapon, míg agyon nem verték a kekeckedőket, vagy el nem üldözték, be nem vagonírozták őket, illetőleg el nem estek a távoli doni harcok mezején. Ami Kövérnek az áhított idea, az már száz éve is dohos volt, erről Ady tudna sokat mesélni.

Viszont lekommunistázni azt, aki az állam és az egyház szétválasztását tartja helyesnek és illőnek, nem csak ostobaság, hanem tudatlanság is, ugyanis a szekuláris állam szükségessége és törvénybe foglalása az amerikai alapító atyák kora óta élő valóság. Másrészt, hogy szórakozzunk kicsit Kövér pedellussal, amikor úgy fogalmaz, hogy a politika és vallás egy és ugyanazon dolog, akkor – bár akaratlanul is – a fideszizmus lényegét ragadja meg élén az istennel magával, akit Orbán Viktornak hívnak. Amikor egy fideszes vallásról kezd el beszélni, annak mindig hazugság, izzadság és lopás szaga van ostobasággal elegyest.

Mégis hangsúlyosabban inkább azzal a pedellusi gondolattal bíbelődnék, hogy “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. Ebből nem egyéb világlik ki, mint, hogy a pedellus fél egyedül, és tanácstalan. Nem fizikai értelemben reszket a sötétben, hanem herótja van az önálló gondolkodástól, s ez nyomon is követhető. Bimbózó ifjúságában az MSZMP kebelében tevékenykedett, később pincsiként ment a gazdája után annak liberális, polgári, keresztény majd fasiszta útján. Most épp itt járnak.

Kövérnek önálló gondolata soha nem volt, ha lett volna, nem jutott volna ilyen mélységekbe. Sőt, az is megállapítható róla, hogy mindig szüksége van egy falkára, egy vezérre, egy meggyőződésre, amit szervíroznak neki kistányéron, enélkül elveszik. S hogy most a vallással is összezagyválja a sodródását, az is egyértelművé válik, nem hisz az önálló akaratban, s abban sem, hogy az ember külső kényszerek, fenyegetések és jutalmak ígérete nélkül is tudhat jó lenni, hogy Isten és vezér nélkül is van erkölcsi norma. Az látszik sajnálatosan, hogy Kövér pedellus elvárja és igényli az útmutatást és irányítást.

Nem egyéb így ő, mint egy arctalan tömeg gondolat, kreativitás, érzelem nélküli tagja, akit irritál, ha mások rendelkeznek azzal, amivel ő nem. Második fellépésén alá is támasztotta ezt, amikor tárlatot nyitott meg, és kijelentette: “Nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése.” Ezt láthatta borotválkozás közben. És zárásként azért arra is utaljunk, itt, minálunk nem a szabadság miatt harapják át egymás torkát az emberek, hanem a falkából való kiűzetés miatt – lásd Simicska -, s amit Kövér pedellus rendszeresen delirál, az arra való, hogy ne történjen vele is ugyanez. Ezért beszél zöldségeket, vagy meggyőződésből. Viszont ez a veszélyesebb.

我是匈牙利人

Kövér László kezd egészen mélyre süllyedni, a sötétségbe bele az összes elvtársával és cimborájával együtt. Bár túl hosszú utat megtennie nem kell, elég régóta a lehangoló cél közelében van, a mostani magyar-rinyálása azonban egy újabb jelentős grádics. Ebben egy mondaton belül mond ellent önmagának, és még szerencse, hogy ezt a mutatványt egyetlen szón belül nem lehet megtenni (bár arra is képes volna). Akkor e téren már teljesen elérte a mocsarat ezek szerint. Magyar az, akinek négy gyereke van – mondja Kövér -, magyarul tudni nem követelmény, ezen túl van neki tizenhat unokája, akik viszont már magyarul csacsognak.

Ez valahogyan nem áll össze, de ez Fideszéknél nem is előírás. “我是匈牙利人” – vagy “Я венгр”, esetleg “Mən Macarıstanlıyam”. Itt most kínaiul, oroszul és azeriül mondtam azt, hogy magyar vagyok, ha már testéri népek, ugye. És akkor föltenném az obligát kérdést, ha van négy gyerekem ilyen bemutatkozással, akkor magyarnak minősülök-e, vagy ehhez elég, ha a Fideszre szavazok. Mert ez lesz lassan az egyetlen kritérium. Az eljövendő önkormányzati választásokon is már az Unión kívüli nem magyarok is szavazhatnak, elegendő hozzá egy itteni lakcím. Már látom, ahogy névleg megtelnek ukránokkal a disznóólak.

Ilyen tempóval egyébként a magyar állatkertben született zsiráfok, makik és elefántok is szavazhatnának, van magyar lakcímük és szeretik a narancsot. Tényleg itt tartunk lassan, s ebből kitetszik, hogy Kövér és elvtársai egyrészről a végtelenségig tágították a magyarrá nyilvánítás lehetőségeit, más szempontból viszont erősen szűkítik azt a kört, amely szerintük magyarnak tekinthető. Én például ilyen szempontból egyáltalán nem számítok annak, csak két gyerekem és négy unokám van, arról nem is beszélve, milyen elképesztő globalista-liberális képzetekkel van tele a fejem, és életemben nem szavaztam a Fideszre. Így a NER szempontjából létezésem fölösleges és indokolatlan.

Örülhetek úgymond, hogy luk van a valagamon, és még nem vitt el a nagy, fekete autó. Hogy ezek meghülyülnek, az már a kokárdánál tudható volt, de, hogy ennyire, az nem volt benne a pakliban, aztán mégis ide jutottunk. Az első lépcső volt a magyarság meghatározásában, hogy az a magyar, aki addig hordja a kokárdát, ameddig Orbán Viktor óhajtja. Aztán jöttek sorban a kirekesztések, a mai előírás a magyariságra a keresztény, fehér, kizárólag hetero és lehetőleg férfi. A nő addig játszik, amíg négyet nem szül, utána kussol a sparhelt mellett. Ezen kívül minden és mindenki méltatlan arra, hogy magyarnak vallja magát.

Matematikailag még beleszámítanak a Fideszre szavazó lábasfejűek, trogloditák és tízet fialó denevérek, az egy gyermekes, egyedül álló anya viszont nem. Nem is kap semmit az államtól, léte alaptörvény-ellenes, csoda, hogy a világon van. A sor – hogy ki nem magyar – a végtelenségig sorolható, a kivándorolt egymillió semmiképp, jönnek helyettük a sok gyerekes vietnámiak, kínaiak rabszolgának, a rendszer működik, a nemzet pedig – nem fideszi értelemben – a sírba hanyatlik. Elhullanak legjobbjai vagy elmenekülnek, a magyarul sem tudó tizenhat unokások azonban biztosítják a rezsim szavazóbázisát.

Ezt a metódust nevezik embertelennek – lehet is -, egyszerűbb azonban csak fasiszta okádásnak hívni, az ezt kizárólagosan hordozó orbáni génekkel együtt. A magyarul nem tudók, a tizenhat unokások elkötelezettek a nemzet ügye iránt Kövér szerint, és e ponton nem tudható, mi számít nemzetnek és az ő ügyének. Az ember tényleg csak röhögne ennyi ökörség hallatán, ha nem kellene sírnia nagyon. Mert, hogy lefordítsam, és mindenki értse, itt arról van szó csupán, hogy a Fidesz a neki nem tetszőket igyekszik kiszorítani a magyar hazából. Ha a nyugdíjpénztár sem fájt, meg ez sem, ha azt is szó nélkül tűri mindenki, hogy egy magyarul nem tudó kínai döntsön a Mari néni dolgairól, akkor nincs miről beszélni. Mert erről van szó, ha nem lett volna világos.

Segg és lélek

“…- Mit látsz, Laca?
– Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot.
– Mit látsz?
– Egy nagy segget látok!
– Na, hát ez már valami.
– De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!…”

Így szól az igazság az AE Bizottság Tánczenekar “Putty Putty” című fergetegesének elején, és így lehetett ezzel Kenderesi Tamás úszóember is. A messzi, dél-koreai Kvandzsugban, ahol vizes világbajnokság volt, és az Origo szerint nem is volt olyan fenomenális, mint a miénk, amelyik még mindig drágul, pedig már ez a másik is véget ért, szóval az úszóember a kiváltságosok minden dölyfével ott múlatta az időt egy éjszakai csehóban. Mert mit tehetne mást egy úszóember-sportember, mint éjszakai mulat.

Szóval ott sportolt a bárban, kocsmában, sekrestyében egyszerre, és látott egy segget, amely jószág egy dél-koreai lányé volt, s mivel nem tudta, hallucinál-e, megfogta azt a segget csupán kideríteni, hogy ébren van-e vagy álmodik. A valóság azonban nem ilyen költői. A lehangoló igazság az, hogy Kenderesi úszóemberből előjött a keresztény, magyarmacsó vadbarom, és megmarkolta azt a segget, mert már nyert valamikor egy bronzérmet is. És most az van, hogy Dél-Korea megtámadta magyar hazánkat, mert emiatt őt az ügyészség kérdőre fogja vonni.

És nem egy Polt a helyi erő, így baj lesz. De nem is ez az érdekes, hanem, hogy az eset miatt hazánk közönsége meghasonlott, ketté szakadt lelkében, s míg az egyik fele levágná Kenderesi úszóember farkát és kiherélné, a másik a dél-koreai ribancot szidja, aki hisztizik, mint egy fürdőskurva ahelyett, hogy elalélna a gyönyöröktől, mert egy keménytökű, keresztény, magyar macsó, pláne világhíres úszó, akinek van már bronzérme is, megfogta a seggét. Mint kitetszik, itt kulturális különbségek vannak, valamint éjsetét homály.

Mert az erőszakoló Kiss Laci bácsi úszóedzőt is támadták, pedig mennyi örömet adott ő népünknek, meg büszkeséget is, jó hírünket is, nemzeti nagyságunkat is. Ott is a megerőszakolt úszólány volt a hibás, mert kacér dresszeket viselt, kihívó volt a lába neki, egyáltalán, maga a létezése arra volt hivatott, hogy Kis Laci bácsi erővel leteperje, megkúrja, mint a Második Ukrán Front maga. A cemendékkel mindig csak a baj van, ennek a vágott szeműnek is muszáj volt seggének lenni, direkt odanövesztette a Kenderesi úszóember orra elé, mit tehet mást a szerencsétlen, megmarkolja.

Ám egy kommentben minden benne van a számtalan közül, ami született az ügyben, amit muszáj volt megjegyeznem, és idemásolni is. Ezt, kedveseim, egy nőnemű egyed fűzte hozzá a gyalázathoz, ilyen szemmel olvassuk, és meglátjuk benne Magyarországot magát: “Nem török pálcát felette. Megfogta a fenekét, kárt nem tett benne. Országunkban néha durvább dolgok vannak az éjszakában, a sok külföldi hogyan viselkedik, meg a Balatonon.” – ez nagyon töményül sötét szöveg, minden szeletét most föl sem fejtem, csak egyet, illetve azon merengek el, mert ebben is benne van a teljes, letaglózó magyar valóság.

Szóval mit hisztizik a kurva, nem esett kár a seggében. Nem tudom, miféle kár eshetett volna benne, hogy Kenderesi úszóember kiharap belőle egy darabkát, bicskával farigcsálja, vagy akármi. A testhez azonban, mint ábrándos idealistáktól tudható, lélek is tartozik. A segg a test része, következésképp, ha a seggét markolásszák idegen emberek a női egyednek, a lelkében eshet kár. Ilyet azonban magyar nő és magyar anya nem ismer a jelek szerint, ami felettébb sajnálatos körülmény és állapot, viszont egyáltalán nem meglepő. A NER-ben a nő voltaképp tárgy, szülő és főzőgép, mint azt nagyjainktól is tudhatjuk.

Most csak néhány dolog, hogy mért van ez így. Ákos dalszerző ember álláspontja a másik nemről: “A női princípiumot beteljesíteni. Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.” Vagy Kövér pedellus részletesebb ideája: “Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk.”

Kenderesi úszóember huszonkét éves. Ő már a NER-ben szocializálódott, ezek között. Ez nem menti fel az alól, hogy képtelen egyenrangú félként tekinteni a női nemre, de magyarázat rá. Mint ahogyan az is, hogy a sportba ájult országban a keresztény, magyar macsóság mellett a kivételesség, a nekem ez jár tudata is belenevelődött, ha egy seggről van szó, ha pénzről, paripáról és fegyverről. Így torzítja el a NER féltett gyermekeinek csökött tudatát, s ettől már csak pár lépés a vak komondoros Balogh József álláspontja, aki, amikor kénytelen volt mégis bevallani, hogy meggyakta az asszonyát, elképesztő dolgokat hozott fel mentségéül.

Kétszáz kiló kakas feldolgozása, stressz a parlamentben, aggodalom a szeretett ember testi épségéért, zsinórban négy tanyaprogramos előadás, kölcsönadott bográcsok, közelgő falunap, pálinkára beszedett gyógyszer – ez mind-mind közrejátszott abban, hogy a leggyakrabban csak Terikéként emlegetett Sz.-nének, az élettársának 2013. április 28-án betört az orr-, arc-és a járomcsontja, úgy, hogy a tanúk szerint csak úgy ömlött belőle a vér azon a hajnalon. Kenderesi úszóember is tele volt stresszel és fáradtsággal, megmarkolta hát a lány seggét, mi van abban, baja sem esett annak a seggnek. Terikének sem az elsoroltakon kívül. Minden, mindennel összefügg azonban.

Így tehát az is idetartozik, hogy Illés Zoltán még államtitkári fénykorában azt mondta a parlamentben Széll Bernadettnek: “Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos”. Sőt, az is, hogy kies hazánk nem ratifikálja az Isztambuli egyezményt, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről szól. Legfrissebben az új, nőnemű igazságügy-miniszter fejtette ki, mért nem. A kormány, úgymond “fellép a családon belüli erőszak ellen”. Ez minden bizonnyal elég, és az is, hogy Orbán Viktor Mihály meg nem foglalkozik nőügyekkel. Klafa, azaz, ide nekünk az oroszlánt is, mármint a női seggeket, mert mi bajuk lehet, ha csak belemarkolunk, ugye, és pláne naugye.

Felel, nem felel, szívből, igazán

Donald Trump megorbánult. Vagy nem is kellett neki annyira, mert Orbán trumpult meg már százezer éve, hogy aztán ne kerülgessük a rögvalót, kimondva az egy igazat, hogy bunkó ez mind a kettő. Egy, romlott akolból valók, vagy valami ilyen. Trump, mint ismeretes, nem is olyan régen rasszista kirohanást intézett saját országa néhány képviselőnője ellen, akiknek más vidékről származtak a felmenői, és eltanácsolta őket a szülőföldjükről, a nagy, és romlott USA országból, vissza a gyökereikhez, az őserdőbe, szavannákra vagy akárhová.

Őtet ezért minden szívfájdalom nélkül pofán lehetne, lehetett volna verni, ha nem lenne annyi gorillája, mint az Orbánnak is, napszemüvegben, öltönyben, fülessel és általában fölnyírt hajjal. Az ilyenek akadályozzák meg a népharag megmutatkozását, a spontán lincseléseket, hogy Orbán például a magyarok istenével ismerkedhetne meg, Trump pedig Manituval, vagy akármi más képzelt alakkal, arrafelé sok isten él, míg minálunk csak egy, de leginkább egy sem. Itt hagyott magunkra, úgy ment el az Isten, vagy inkább meghalt, kilehelte a sosemvolt lelkét a szerencsétlen.

Viszont most nem a sokféle – oder egy – teremtőt siratjuk, hanem saját magunkat. Trumphoz visszatérve tehát jegyezzük meg azért, hogy virtuálisan lett képen vágva a manus, de annyira, hogy a szava is elakadt. A CBS újságírója, egy bizonyos Weija Jiang ugyanis megkérdezte tőle, hogyan érezne akkor, ha valaki azt mondaná a feleségének, a Melániának, hogy takarodjon vissza a szülőföldjére, ami Szlovénia volna. Erre nem tudott mit mondani az usákos dúvad, tehát hallgatott. Ebből is kitetszik, mindenkinek el lehet kapni a tökeit, csak jó helyen kell szorongatni.

Orbánnak viszont rengeteg töke van, azonban valami kiismerhetetlen okból egy sem fáj neki. Ő ebbe az erkölcsi magasságba, hogy kérdezheted, nem felel, hiába, se itt, se Fokföldön se Ázsiába’, csak egyszer jutott el, amikor a HVG nem kevesebbszer, mint négyszer tette fel a kérdést neki, igaz-e, hogy Trumpnál a magyar civilek ellen lobbizott, és Orbán négyszer nem adott választ. Viszont enélkül is tudjuk, hogy igen, sőt, azt is, hogy midőn miniszterügynök elvtárs a másik hülyénél esengett, hogy a magyar civilek ne kapjanak norvég pénzt, Trump erre azt felelte csöndesen, ő nagyon szereti a norvégokat.

Orbánnak ez olyan lehetett, mint egy maflás, lidérces álom vagy másnapos delír, hogy szembegyalogolt önnön magával. Jött ki az éji homályból egy másik köpcös zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában, rángatózó fejjel, ajkait nyalogatva, és a dolgok körbeértek. Ott kezdődött minden – mint emlékezhetünk -, amikor Orbán a pharaonos kérdésre boldog karácsonnyal, Szemerkényi nagykövet menesztésére nőügyekkel nem foglalkozommal, mészárosos, vejes érdeklődésekre pedig – ahogy az tudvalévő – üzleti ügyekkel nem foglalkozom felelettel reagált. Trump meg csípi a norvégokat.

Ellenben a cinikus aljasság legmélyét Orbán érte el egyedül – ki más is -, amikor a CEU elüldözése után egy mégis arra vonatkozó kérdésre az osztrák kancellárhoz irányította az érdeklődőt. Ilyen környülállás esetén múlhatatlan szükség van a fogdmegekre, kevlárra a gyomron és páncélozott családi kisbuszra, valamint TEK-es tankokra a tereken. Viszont, hogy diktatúrában élünk, és ezt megteheti ez a mocsadék, mégis egy másik eset világítja meg legjobban, amikor a szemünk előtt készülnek arra, átírjanak egy törvényt, csak azért, hogy Orbánnak ne kelljen felelnie.

Széll Bernadett figyelmeztette arra Kövér pedellust, hogy a főnöke – bár törvényi kötelessége volna – nem számolt be a tiszteletlen házban az uniós csúcsdolgokról. A pedellus erre nem úgy reagált, felszólítja Orbán királyt a törvények betartására, hanem inkább arra intette, hasson oda a saját duci kis kezével, hogy a törvényt igazítsák az orbáni gyakorlathoz, miszerint szarunk a pofátokba. Így is lehet, meg úgy is, hogy eztán a lopás, ha fideszes kézhez tapad, kikerül a BTK-ból. Ki akadályozhat meg ezeket bármiben is most már és ugye. Senkise semmiben.

Edit néni még ötödikben azt tanította, hogy a fogalmazásban kell lennie bevezetésnek, tárgyalásnak és befejezésnek is, és már soha nem tudja meg, ezzel milyen nehéz feladatot rótt rám fél évszázad távolából de nagyon. Ezt nem lehet abbahagyni, mert akárhányszor is számol be az ember a mocsok egy újabb fejezetéről, mindjárt tolakszik a másik, liheg mögötte, hogy engem is mutass meg. Ennek soha nincs, és nem is lesz vége, hacsak meg nem fordítom az eposz szerkezetét, amelyben az indításnál kérik az isteni segedelmet a feladathoz, míg én most pedig a végén, tegyen már valamit a trottyos hősömmel belátása szerint. Más megoldás most már nincsen is.

Kurvák és honleányok

A hét végén, a női kézilabda BL döntő kapcsán az én szomszéd Józsim érdeklődött, hogy mennyien férnek be a Papp László Arénába. Mondom neki, körülbelül tízezer ember. És – mondja ő bávatagon -, ha tízezer ember, akkor hány nő? (Ez alkalommal nem migráncsozott és dakotázott) Kivágtam a szobából, mint macskát szarni, mert ilyen ügyekben pardon nincsen. Ilyenekkel egy levegőt nem szív az ember, s nem elsősorban azért, mert ótvar bunkó, azt krisztusi megbocsátással még elnézné neki, hanem más okból. Ezt reményeim szerint nem kell részletezni.

A kampány kapcsán meg Kövér pedellus mondott csuda dolgokat a melegekről, pedofilokról és másodrendű állampolgárokról a Budapesti Metropolitan egyetemen, és őt nem vágták ki onnan, hanem egyetértőleg bólogattak neki. Az első sorban Fásy Ádámmal és Bagi Ivánnal. Tudjuk, hogy Kövér legalább annyira ótvar bunkó, mint Józsi szomszéd, vele ellentéten azonban nem gyalog a sakktáblán, hanem házelnök. Közjogi méltóság (méltatlanság). Ha beszél, akkor az általános emberi és a mértékadó elit szemüvegén keresztül is vizsgáljuk őt, és mindkétszer, illetve mindig megbukik.

Kövér pedellus azt mondta szó szerint az örökbefogadó melegekről, hogy: „Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.” És továbbá: „Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Vegyünk egy nagy levegőt! Köszönöm. S mielőtt a mai gyöngyszemmel foglalkoznánk, emlékezzünk még a köteles beszédre is, hogy kirajzolódjon házelnök elvtárs szellemi portréja. Tudjuk, hogy tahó, hogy ütne, akasztatna szíve szerint, és most már azt is látjuk, nem kommunista a lelkem, mint eddig hittük, hanem fasiszta briganti náci eltolódással, de majd addig is elér Isten és a Párt segedelmével. Azt most nem részletezném, hogy ezek a mostani kijelentések hányféle szemszögből nem férnek meg egy európai jogállammal, s hogy emiatt a pedellusnak miért kellene eltakarodnia a pulpitusáról, de még a politika közeléből is.

Ilyeneket lehetne sorolni, de minek. Országunk esetében ugyanis jogállamról és európaiságról egyáltalán nem beszélhetünk, ez az ország a “keresztény”, “magyar” “úriemberek” szorításában szenved elavult és veszélyes eszméktől terhesen, és nem is találja a helyét a XXI. században. Ilyen mókák helyett – amelyeket már számos-számtalan alkalommal volt szerencsém prezentálni – menjünk végig konzekvensen Kövér elvtárs bajuszos logikáján, és egészen elképesztő helyekre fogunk eljutni a segítségével.

Sőt, azt is meglátjuk, amit Kövér ugyan nem is akart, de mégis gondolt, csak mert össze-vissza jár a szája, tehát jobb lenne, ha befogná. De nem fogja. Már az is fajsúlyos, hogy a gyerek mint tárgy és élvezeti cikk az önmegvalósítás eszközeként szerepel a pedellus kósza agyában. Mert gondoljunk csak bele, midőn ezek CSOK-os toszásra buzdítják a mélymagyarokat, abban sem egyéb a gyerek mint tárgy, eszköz az önmegvalósításra, hogy lehessen hol lakni. Olyan élvezeti cikk, amelyért az állam fizet, következésképp a CSOK-osan toszó honleányok pénzért kefélnek, magyarán kurvák. Az állam kurvái.

És ezen a ponton ne engemet tessen elküldeni az anyukámba, hanem Kövér elvtársat, ő mondta – ha nem is tudta – nem én. Innen is látszik, nem szerencsés, ha egy állam az alattvalók nemi életét és identitását figyeli, abból jó sosem sül ki. Főleg így, hogy a pedofil egyenlő a meleggel, a gyereknevelés az élvezetekkel, mert ebből az a következtetés fakad, hogy a papság egy része nemcsak pedofil, hanem buzi is, és még afrikai importra is szorulunk az áruból. Innen nézvést pedig egy csapásra omlik össze a migráncsozás meg a keresztény értékek ideája, és ennek tapsol Fásy meg a Bagi. Hogy a Józsikról szó se essen. Szép kis kupleráj ez, meg kell hagyni.

S ha még arra is figyelmezünk, hogy a jó meleg betegnek érzi magát, és lehajtott fejjel járkál a világban, akkor odáig is eljutunk, hogy a társadalom összes többi tagja, aki kívül esik a NER tébolyán, s nem épp így gondolja, szintén jobb, ha behúzza a fülét és a farkát. Továbbá örül, hogy luk van a seggén és még él. Mert mindenki másodrendű, aki nem fideszes, a legelképesztőbb jelzőkkel illetve, sorosista, lipsibolsi, bevándorláspárti és így tovább. És, ha mindemellett abba is belegondolunk, hogy a társadalom fideszileg komilfó tagjai sem egyebek szülőgépnél és GDP szaporító szerszámnál, akkor feltárul kies hazánk leglényege.

Valami fasiszta, feudális, tömeghipnózison nyugvó szellemi és erkölcsi nyomortanya, mint bokréta Isten kalapján. S azok, akik szavazatukkal életben tartják, mi több, elalélnak a gyönyöröktől, hogy ebben a szarhalomban élniük adatik, azok sem többek puszta hatalomtechnikai számoknál, és öntudatos kurváknak tekintik őket. Míg a többi, uszkve nyolcmilliót pedig selejtes árunak, aki hajtsa le a fejét, és legyen boldog, hogy a lágerek még nem nyitottak meg. Ez rejlik Kövér szavaiban, csak végig kell gondolni azokat. S ha önmagától és baráti unszolásra nem takarodik el, meg az összes eszmetársa, akkor másképp kell odahatni, hogy megtegye. Az eszközöket közösen kell megtalálni Buddhában testvéreim.

Van-e élet a Fideszen túl?

Kövér pedellus nagy filozófus és hatalmas mókamester, sajnálatos módon azonban maga sem tud erről, mert keresztény, magyar úriembernek hiszi magát. Holott csak kommunista kutya, erősen behatárolt kognitív képességekkel, nagyon távol a demokratikus szalonnától, kiképző őrmesteri nívón és habitussal. Ennyi lenne a pályaív meg az önéletrajz érdemi része, úgy általában egy jól szituált vadkan is többel bír, csak Kövér pedellusnak be nem áll a szája, s ha ökörségeket beszél, akkor azon az ember elmereng olykor-olykor.

Részt vett most egy lakossági fórumon, hogy terjessze az igét, és olyan jött ki a száján, hogy maga is elcsodálkozna rajta, miket delirált össze, ha valaki elmagyarázná neki a szavak rejtélyes és titokzatos értelmét. “Az európai emberek számára az európai parlamenti választás arról szól, lesz-e egyáltalán európai jövő.” Tudjuk, hogy azt szerette volna közölni, ha nem a Fideszre szavaz a nagyérdemű, akkor elhervadnak a csillagok, visszafelé kezdenek el folyni a folyók, meg más ilyen bibliai cukiságok, hogy kellően beszarassa az egy a tábort, de azt mégse így kéne talán.

A jövő, mint tudjuk, a lineáris időfelfogás szerint – mármint, hogy mindig előre halad a kis komisz és nem csámborog össze-vissza – az a hely, ahol hitünk szerint a még meg nem történt események elképzelhetők. A hit ebben az esetben a feltételezés, hogy így lesz valami, vagy pediglen nem. A jövő az ember számára kiemelt jelentőségű, hiszen rengeteg eseményt legalább feltételezni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Mindközönségesen: képes elgondolni az organizmus azt, ha fejest ugrik a szakadékba, akkor nagy valószínűséggel megmurdel.

Az ember, amikor tervezgeti a CSOK-os jövőjét, tudhatná, hogy bele is rokkanhat a rózsaszínű ígéretekbe. Tudnia kell, ha nem szaporodik kellőképpen, akkor elárverezhetik a CSOK-os házát – hogy plasztikus legyen a példánk -, így tehát előre látva a szomorú véget, bele sem vág a mézesmadzag szopogatásába, és így sok kíntól menti meg magát. Az ilyen dolgok az emberi agy kognitív képességeinek kifejlődéséhez vezettek, s ezek közé tartozik az elvont gondolkodás, a racionális képzelet, a logika, az indukció, a következtetés és az érvelés.

Ezek segítségével a lineáris idővonalat oksági lánccá tudjuk alakítani, s tudjuk, mint a jós, hogyha hülyeségeket beszélünk, akkor kiröhögnek minket. Kövér pedellus, amikor a jövő megszűnéséről beszél, a hívők szűkös tudatát voltaképp a semmivel, magával a Nirvánával szembesíti. Mivel azonban Sziddhartha világát ezek nem ismerik, csak szűkölésre akarja késztetni őket, hogy azt visítsák, mi lesz velünk nagymama, ha Orbán Viktor Mihály nem óv minket a veszedelemtől. Áttételesen nem felteszi a kérdést, hogy van-e élet a Fideszen túl, hanem alattomosan utal rá, hogy nincsen egyáltalán.

Valláslapítók és fanatikusok tempója ez, gondoljunk csak az Iszlám Állam bájos harcosaira, akik lefejezik a delikvenst, ha az nem elég udvarias Allahhal. De misszionáriusok is eszünkbe juthatnak, akik meg Jézust terjesztették vérrel és vassal. Ebből is kitetszik, a vallásokkal mindig csak a baj van, így a Fidesszel is. Ez a kövéri tempó egyébként emlékeztet arra, amikor Hitler bácsi halála után tömegesen lettek öngyilkosok a népek, mert nélküle élni nem tartották érdemesnek. S ha belegondolunk a kézcsókoló nagyikba, nem állunk távol az ilyen fanatizmustól.

Messzire kalandoztunk eredeti ihletésünktől azonban, de visszatérve ahhoz az ideához, miszerint a Fideszen túl élet nincsen, valahol igazat kell adnunk a pedellusnak. Neki, a főnökének, az egész csürhének valóban nincs. Ha bekövetkeznék az az ideális – ámde mégis fantasztikumba illő – fordulat, amitől a pedellus fosik, hogy veszítenének a választáson, akkor nem a jövő veszne el, csak az övék. Börtön, önkéntes száműzetés és ilyesmik várnának a maffia tagjaira, s az, hogy most a megtévesztett és tudatlan tömeget használják eszközként a saját menekülésükhöz, az minden aljassággal felér.

Azért a jövő mibenlétéről még annyit, ha az eszünk megfelelően – tehát nem Fidesz-üzemmódban – működik, még akkor sem elégséges a sokszor kaotikus jellegű társadalmi események megjövendölésére. Ezért mindig és mindenhol, ahol ember előfordult, tág tere van a jövővel való szélhámosságoknak. Mert, mint láthatjuk, nemrégiben a jövő elkezdődött, mint plakátokról volt tudható, most meg már azzal fenyegetnek, hogy nem is lesz. Figyelemre méltó ez a következetlenség, vagy dogmatizmus mégis, hiszen ez arra utal, hogy a világ Orbánnal kezdődött, és vele is ér véget. Hagymázas idea, de hat, mert együtt ropják a haláltáncot a hívek és a papok. És ez Magyarország sajnálatos módon.

Az állam, a bírák, meg a Kövér

Kövér László különös dolgot mondott. Bár ez manapság nem újdonság Kövér házelnöknél, olykor, mintha ellenőrizetlenül törnének elő belőle a szavak, mindenféle kontroll nélkül osztja meg hallgatóságával agyának és lelkének elképesztő tartalmait. Mint elfojtott vágyak, tétova remények vagy kőkemény kívánalmak, úgy dől ki belőle az ifjúkori kommunista, hogy a rend, amit óhajtana, MSZMP alkalmazott korában ivódott volna bele, és kívánkozik megint újra a hősi időkbe.

Mint most is, midőn állam, bírák, bíráskodás és függetlenség vagy függőség sajátos szimbiózisáról ábrándozott, túlmutatva minden jogállami fékeken. Hogy, ha az uniós bölcsek ezt az egy gondolatkísérletet megcsócsálnák kicsit, legott írnák a pártjának, Kövérnek és az egész hóbelevancnak együtt az elbocsátó szép üzenetet kifelé nemcsak a Néppártból, hanem az egész nyüves civilizált világból is. Hogy a távoli sztyeppéken pihenjenek meg, ahol Orbán épp most tanulmányozza a diktatúra betonzásának alkímiáját.

Azt mondta ez a Kövér tehát az alkalomból, hogy százötven éve fogadták el a magyar bírói függetlenséget garantáló törvényt, hogy “a bíró nem lehet független az államtól”. Mindez sok mindenre magyarázatot ad, amin az ember eddig csak csodálkozott, hogy ezt most hogy. Mert – bár ez nem épp meglepő -, az alapizéjükkel is szembe megy, amiről Kövér elvtárs itt ábrándozik, abban ugyanis szerepel, hogy a bíróságok más hatalmi ágaktól független, politikailag és világnézetileg semleges, önálló hatóságok. S az is, hogy a bírói hatalom egyetlen korlátja a törvényeknek való alárendeltsége.

Továbbá még tíz alapelvnek is meg kell felelnie a bíróknak és bíróságoknak. Ezek között szerepel témánkba vágóan a bírói függetlenség elve és az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elve is. De nem találhatni ezek között semmiféle államtól való függésre utalást. Az államhatalom pillérei ugyanis a törvényhozó hatalom (nálunk egyelőre még országgyűlés), végrehajtó hatalom (kormány) és a bírói hatalom. Így, jól elkülönítve egymástól, mert ez a modern demokráciák működésének alapelve, s ha a három közül csak kettő is egy kézben van, az önkényuralmat szül.

Például, ha a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket, vagy a befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást, mint sajnálatos módon Magyarországon ez felütötte a fejét. És ha ezen túl Kövér nyíltan az államtól függő bírákról ábrándozik, akkor világos, hogy szeretne elevezni a modern demokráciák ingoványos vizeiről, hogy egyszerűbbek legyenek a dolgok, és ne ítélgessenek mindenféle felügyelet vagy instrukció nélkül a bírák. Mint például Czeglédynél kísérleteznek vele, ami szintén szembe megy egy alapelvvel, mégpedig a tisztességes eljáráséval.

Egyébiránt a legelképesztőbb, hogy Kövér elvtárs pont ez ünnep alkalmából ábrándozott a bírák korlátozott függetlenségéről, mert százötven évvel ezelőtt épp a középkori állapotokat szüntette meg a bírói függetlenséget garantáló törvény. Azt a kort, amikor a hatalom egyszerre jelentett igazságszolgáltatást és közigazgatást, amikor a gyakorlat szerint az igazságszolgáltatási hatalom azt illette meg, akinél a hatalom egyébként is volt. Ennek megszűntét ünneplendő álmodta vissza magát ugyanoda ez a mi derék pedellusunk, hacsak nem közelebbi időkbe, amelyeket az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete munkatársaként módja volt tanulmányozni.

„…Cseri Jancsit, egy húszéves parasztfiút, a kocsmában tartóztatta le az ÁVO. Barátai, akikkel mulatni ment, régi katonanótákat énekeltek, mint például „Horthy Miklós katonája vagyok” kezdetűt, meg hasonlókat. De mindezt Cseri nem tudta, mert tökrészegen hevert az asztal alatt. Társait a helyi csendőrségen felpofozták, s aztán elengedték, őt pedig felküldték a budapesti ÁVÓ-ra. Cseri zsebében őrizte internálási végzését, mely így szólt: „Kocsmában mulatozott barátaival, akik demokráciaellenes nótákat énekeltek. Bár bebizonyosodott, hogy Cseri részegsége miatt a dalolásban nem vett részt, feltehető, hogy józan állapotban velük énekelt volna. Fentiek alapján úgy kellett határoznom, hogy Cseri Jánost a magyar állam biztonsága érdekében hat hónapra internálom…”

Ezt Faludy írja, viszont Bagi Veronika idézi (Koncepciós perek Magyarországon a kommunista diktatúra alatt, Bagi Veronika, Budapest, 2015.) annak alátámasztására, hogy az államtól függő bírák munkálkodásában hogyan jelent meg a rendes, alapelvekre épülő eljárás hiánya, valamint a rendszer kiszámíthatatlansága. Veszélyes dolgok járnak hát Kövér elvtárs fejében, ami kiderül, ha meggondolatlanul elszólja magát.

A gyakorlat azonban ennél is sötétebb, mert például az 1956-1963 között zajló politikai perek idején a kor „törvényalkotója”, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egyszerűség kedvéért kivette ezt a terhet az Országgyűlés hatásköréből és törvényerejű rendeleteket alkotott.

Nem is kell annyira messzire mennünk, mert szintén Czeglédy esetében láthattuk, ahogyan a Fidesz, mint a kor törvényalkotója, a bíróság helyett kimondta az országgyűlésben a bűnösséget. Kövér sötét ábrándjai tehát nem is annyira ábrándok, viszont tényleg éjszínűek, és egészen közel vagyunk a százötven éve túlhaladott középkorhoz, amikor is – mint emlékezhetünk – az igazságszolgáltatási hatalom azt illette meg, akinél a hatalom egyébként is volt. – És ezek egyáltalán nem tréfadolgok. Nagyon nem.

Dedó

Amikor Brunszvik Teréz 1828-ban megalapította az első kisdedóvót a Mikó utcában, eszébe sem jutott, hogy közel kétszáz év teltével érett, felnőtt, bár a jelek szerint galádságukban eléggé infantilis férfiak adóznak az ő szellemének, holott még ez sem igaz egészen. A mi Terézünk intézményében ugyanis Pestalozzi elveinek megfelelően beszéd- és értelemgyakorlatokat tartottak, ami noszogatások mai hősünkre, Papp Dánielre, az MTVA vezérigazgatójára is ráférnének, mert nagy szükséget szenved.

És nemcsak értelmi meg erkölcsi, hanem minden bizonnyal érzelmi területen is. Ezért van az, hogy működését a dedó lexikával jellemzem, mert ugyan ez a fogalom etimológiájában a már emlegetett kisdedóvóból ered, ma azonban már pejoratív értelemben használatos. Rám például az edzőm mondta megbökve a szemüvegét, amikor már nem tudott mit kezdeni a gyerekes hülyeségemmel. Mélyen a szemembe nézett, dedó? – tette fel a kérdést, s az ember akkor megsemmisült.

Papp Dániel azonban, aki a hírek hamisításával nyugdíjas koráig beágyazta magát a trágyadomb melegébe, mégis el van veszve, és valami apafigurát keres magának. Sajátos gusztusa lehet, mert Kövér Lászlóban véli megtalálni, és neki árulkodik ellenzéki képviselőkről, hogy bántották őtet, mintha Kövérnek ehhez bármi köze is lenne, bár lehet, azt hiszi, hogy van.

Ennek a hívésnek egyébként megvannak a maga filozófiai magasságai és mélységei, amelyeket Sheldon ekképp foglalt össze nekünk szíves tanakodásra: azt hiszed, hogy azt hiszi, hogy azt hiszed, hogy azt hiszi. De nem hiszi. Ha ebbe mélyen belegondolunk, megleljük benne az egész nyüves világot csillagokkal, istenekkel és nádirigókkal mind együtt.

De elkalandoztam, hiszen Papp Dániel, s belőle fakadóan a NER gyönyörűségei ihlettek meg máma, és azon munkálkodom nagy erőkkel épp, hogy az esztétika szabályainak megfelelően a Papp elvtársban megnyilvánuló egyedi mocskot és csökkent emberi értéket tipikusnak mutassam, általánossá tegyem, mivelhogy az. És ezen a ponton Lukács György is csettint, de ezt ne árujuk el Orbán Viktornak, mert még zokon veszi.

Szóval Papp Dániel levelet intézett Kövér Lászlóhoz, amelyben bepanaszolta az ellenzéki képviselőket, íme: “Az elmúlt időszakban intézményünk folyamatos és sorozatos támadásokat szenvedett el a parlamenti mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők miatt. A képviselők rövid időn belül több alkalommal is veszélyeztették a közmédia működését. Ennek során a Médiaszolgáltatás- Támogató és Vagyonkezelő Alap több száz jogsértést rögzített, és ezek ügyében feljelentést tett. Intézményünk az erkölcsi káron túl összegszerűen kifejezhető károkat is elszenvedett.”

Ezeket a károkat huszonhárom (23) millió forintban rögzítette a panaszolkodó. Biztosan fölsértette a képviselők cipőjének orra a járólapot, midőn vonszolták őket, vagy nem tudom. Nem is érdekel Papp Dániel és intézményének nyomora, csupáncsak abban a kontextusban, hogy mi a búbánatos maci töke köze van ehhez Kövér Lászlónak, hogy ez a Papp Dániel, mit képzel, hol van, és mit remél a bemószerolástól.

Tudjuk, hogy dögöljön meg mindenki, aki ferdén néz rájuk, de, ha annyira dúvadok voltak ezek a képviselők, akkor az rendőrségi ügy, ami, ugye nincs sehol. Így a dedós NER-lovag képzeletében a házmester képe ötlik fel, hogy majd ő megdögöleszti a lázadókat. Kétségtelen, Kövérnek vannak ilyen ambíciói, mint kitetszik, de tán mégsem annyira mindenható, mint azt Papp Dániel hiszi lányos zavarában és kiscsoportos életérzéssel.

Papp Dániel az alattvaló habitusával, mint óvónéni elé, úgy tárja a gazdái elé a nyomorát, igazolja hűségét, hogy megölném én ezeket, csak kevés vagyok, viszont a szívem a tiéd, csóválja a farkát és fuldoklik a szervilizmusban. Ebben a leosztásban Kövér már nem is pedellus, hanem maga az igazságosztó Mr. Chapel, a mindenható atyaisten. Vagy elképzelhetnénk a fideszcsürhét az Igazság Ligájaként, gondoljanak bele Novák államtitkár asszonyelvtársba, midőn Wonder Womanként tündököl.

Ha ebből a sokkból aztán magunkhoz tértünk, állapítsuk meg lehangoltan, a NER már a szolgáit is annyira leuralta, hogy lesüllyedve egy bamba kiskölök nívójára már a seggüket is apuval meg anyuval töröltetik ki, saját erőből fingani sem tudnak. Míg viszont, akinek a köldökén lógnak, azok meg valami dackorszakos, elvarázsolt hét éves nívóján viszonyulnak a valósághoz, és ekkor előttünk áll kies hazánk egy szutykos óvoda nívóján. Viszont olyan dedó ez, amelyben vérre mennek a dolgok.

Ez már a vég kezdete egyébként, vagy a kezdet vége. További információért kéretik Churchill papához fordulni.

Parlament vs. kocsma

Megszólalt a Századvég a parlamenti móka ügyében, és volt neki elítélő véleménye. Egyébként a Századvégről nem tudjuk, az micsoda. Jogilag, telekkönyvileg persze igen, de hogy miért van ezen a világon azt nem igazán. Valami olyasmi feladata van, hogy OVM leszól nekik olykor, hogy hazudjanak valami szépet, s mellé küld egy csekket pár milliárdról. Így lehetne őket elhelyezni a Brehmben.

Ezért, és ezzel a fenti buzgalommal közleményt írtak az MTI-nek a képviselői rendbontásról. Kitetszik ebből, hogy ugyanolyan szerepzavarban vannak, mint az országban még oly sok minden és mindenki. Amikor például Volner a saját bejáratú nácijaival akar rendet rakni a Kossuth téren, vagy, amikor a rendőrség a tüntetőkkel kamerába szavaltat, mielőtt elengedi őket.

A hatáskörök ilyen túllépése, amikor önjelölt barmok azt csinálnak, amit csak akarnak, az anarchia kezdetét jelenti. Viszont most nézzük meg, hogy a Századvég miként vélekedik arról, hogy az ellenzéki képviselőknek végre tele lett a töke azzal, voltaképp semmi szavuk nincs, mintha ott sem lennének, nélkülük is frappánsan gyártódnának a törvények, és most föllázadtak. – Hirtelen és váratlan.

A legjobb családban is megesik az ilyen, hát még abban a kuplerájban, ami a magyar országgyűlés. A Századvég a történéseket – zsebében a kitöltött, aláírt csekkel, ezt el ne feledjük – úgy jellemezte, hogy soha nem látott erőszakos események zajlottak a tisztelt falak között, és azt is, képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá.

Ebből is látszik, hogy a Századvég nem jár kocsmába, az ilyen műintézményekről kényszerképzetei vannak, állításait tehát a kocsma nevében visszautasítom, több okból is. Miközben a Századvég arról ábrándozik, tisztelni kellene a kupleráj elnökét, azaz az ilyen Kövér-féléket, egy kocsmában ilyesmi óhaj fel sem merülhetne, mert, ahogyan Kövér et. viselkedik, már rég kibaszták volna, mint macskát szarni.

És továbbá azt mondja a Századvég, hogy az ellenzék a saját szavazóit sértette meg, mert semmibe vette a “magyar demokrácia egyik alappillérét, a parlamentarizmust”, ó én, édes Istenem. Magyarország még nem nyugat, mint ahogyan Helsinki viszont már az, amivel arra utalok, hogy parlamentáris demokráciákban nem szokás megfosztani az ellenzéket az élet jogától, és díszletté degradálni.

És most, hogy a marionettek életre keltek, megy a csudálkozás, meg ilyenek, de ezt már oda-vissza tudja mindenki, ezért inkább a kocsmáról mesélek. Hogy mért jobb az a parlamentnél, és mért hiba úgy beállítani, mintha negatív töltete lenne, holott, ha őszintén belegondolunk, nem az. És nem is arra gondolok igazán, hogy egynéhány képviselők amúgy is szeretik a hűsit a szavazgatás szüneteiben, hanem, hogy a kocsma vs. parlament, illetve az egész nyüves ország összevetésből a csehó kerül ki győztesen mindenképp.

Mert gondoljunk csak bele. Az lehet, hogy a kocsmában ki van írva, hogy a hitel alma, az azonban nem, hogy ne itasd a rászorulót, mint ahogyan templomaink ezen polgártársaink etetését tiltják. Az eléggé lepusztult kocsmában jól elvan a hajléktalan, senki nem bántja, itt mindenki szabadon elmondhatja a véleményét és nem büntetik meg érte, maximum kap egy pofont.

A kocsmában senki nem akarja elfoglalni a csapos helyét, mint most az ellenzék Kövérét, itt nem szavaznak a másik helyett, hogy nem olasz, hanem zöld fröccsöt óhajt a szomjazó. Sőt, a kocsmában – nem, mint most a parlamentben – nem fütyölnek az ember képibe és nem ordítják le a fejét megafonnal, az elesett embert pedig barátilag hazatámogatják.

Írhatnék még sok mindent a kocsma dicséretére, de máma nem ez a föladat, hanem, hogy bemutassam, az ilyen századvégek, a bennük dolgozó mókusok, és pláne az őket kitartó maffia mennyire nem ismeri azt az életet, amelyet aztán dirigálni akar. Közük nincs hozzá, halovány fingjuk nincs róla, ezért érik őket meglepetések minduntalan, mint pénteken is értekeztem róla, hogy jé, ez meg visszaüt.

Hát, így valahogy.