Dzsudzsák fölolvasta

Tegnap, még mielőtt nemzeti csapatunk kikapott volna a szlovákoktól (megint és újra), és így a kedves vezetőnek nem állt módjában egy tagolatlan mondattal, miszerint “Na, ugye!” igazolni, jóváírni és népének daccal megmutatni a száz stadion és ezermilliárdok futballba pumpálását, annak helyességét és egyedül üdvözítő voltát, fodbalistáink, fiaink, nemzetünk büszkeségeinek kapitánya, Dzsudzsák Balázs szólott a népekhez a nemzeti televízón (száz milliárd), úgymint M4, keresztül (még a nemzeti gyűlölet egy perce előtt, valamint után, tehát közötte), és azt mondta nekik, legyenek jók, ha tudnak.

A stadionban ne zsidózzanak, ne niggerezzenek-huhogjnak, ne induljon a vonat sehová, zászlókat ne égessenek, ne tótkurvaanyázzanak, mert azt az UEFA nem szereti, és összevonja a brezsnyevi szemöldjét netán. Mondjuk, ehhöz képest a Nemzeti Sport az este kilenckor kezdődő fodbalmeccs tudósítását délben elkezdte vagy húsz kiküldött – mármint utcára küldött – tudósítóval, akik magukhoz nyúltak nemzeti boldogságukban, hogy a nemzet szurkolói füstbe borították a nemzet fővárosát, ahogyan készítették a lelküket a nemzeti csapat nemzeti fellépésére. És még nemzeti is, ezt se feledjük.

Viszont nem is erről akarok mesélni, ez csak úgy kicsúszott, mert nem vagyok fegyelmezett, pedig a nyár ellobbant már. Szóval, ott tartottunk, hogy ez a Dzsudzsák, mint nemzeti csapatkapitány szólott a nemzeti szurkolókhoz a nemzeti televízióban, mert mondták neki, hogy szóljon. Ott ült a nemzetiül egyáltalán nem tudó Rossi kapitány mellett a nemzeti leplek előtt, és szép szavakkal mondta el, amit el kellett mondania. Csak olyan furcsa volt a manus, nem nézett a kamerába, s azon keresztül természetszerűleg a nemzet szemibe. Mondok, mi a rosseb baja van ennek, hogy szégyelli magát, vagy mi a franc?

És akkor, mint Buddhába a megvilágosodás, úgy hasított belém a felismerés, hogy Kázmér, cseszd meg, ez olvas. Olvassa, amit eléraktak, bassza meg. És tényleg, mondta a leckét asztalra, illetve a papírra szegezett tekintettel, hadarta gyorsan a kötelességet, még csak nem is hangsúlyozott, olyan volt, mint egy rosszul sikerült robot. Szájtátva álltam (na jó, ültem), és a boldogságtól föl-, fölkiabáltam. Viszont, mert romlott is vagyok, nem csak gonosz, kerestem a hátsó szándokot egyből, mert ez az élet. Elsőre azt hittem, dicsekszenek, mutatják, hogy nem hülye ez, olvasni is tud, amellett, hogy jól fésült, ilyenek.

De, ahogyan a mondanivalót, a nemzeti tartalmakat hallgattam, tudtam már, hogy se nem a dicsekvés, hogy milyen okos, betűismerő nemzeti kapitányunk van nekünk, se nem az ő féltése, hogy lányos zavarában meg sem tud szólalni, szóval nem ezek munkáltak a szeánszon. Hanem, hogy a nagy, nemzeti színdarab, aminek a részesei vagyunk – és ez a szerencsétlen Dzsudzsák is – ne legyen fals és disszonáns, hogy minden klappoljon és illeszkedjenek a fogaskerekek. Hát, hogy épp a szerencsétlen Dzsudzsák nyilvánulhatna meg spontánul, ha még maga a kedves vezető sem tud soha, az is olvas, nehogy baj történjék.

Ilyen felolvasás az életünk. Kommunikációs színjáték, amelynek adott időben kijelölik a fő irányait, a csapásvonalakat – rezsi, migráncs, Soros, család, nemzet -, és ebben a rézsűben még a hívószavakat is előírva folyik a mantra a nemzeti médiából, a nemzeti képviselők pállott szájából, hogy az ember nem tudja, álom-e vagy valóság amiben él, hogy mi az igaz és mi nem, mi a tény és mi a hazugság. Parancsokká és útmutatásokká egyszerűsödött a világ, csak azt kell eldönteni, részt veszünk benne vagy nem, hiszünk vagy nem, élünk vagy halunk. Ez mindenkinek a saját bejáratú nyomora azonban.

Az ellenben nem, hogy mi marad a nemzet fejiben, amikor már nem mondják meg neki, mit illendő és mit kell gondolnia. Itt áll majd üres, lukas fejű polgártársakkal a nemzet, karjai, agya mint Chaplin “Modern idők” című remekében a gépiessé váló munkás-állaté, még akkor is ugrándoznak, húzzák a nem létező csavart, amikor az már ott sincs. Munka alapú társadalom, Isten, haza, család – így gyalul le Orbán, plusz a nemzeti maszlag. Ez volt abban, ahogyan Dzsudzsák gépiesen olvasta a szöveget, ahogyan azt is felolvasta volna, hogy öljünk meg minden meleget, vagy tosszunk meg minden kecskét. Szaporodnak a jelek, kedveseim, tele vagyunk rosszra mutató jelekkel dögig. Úgyhogy, dönteni kell, mi legyen. Mi is.

Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne. A fiatalember vén és reszkető szívvel kihullott a rostán, immár nem képviselő bácsi, viszont a tűz ugyanúgy lobog benne. A szervilizmus aljassága fűti őtet, vagy csak gyárilag hibás, elkúrták a nevelését, illetőleg kicsorbult az egyik génje sarka, s ettől lekonyult a füle, nem tudhatni. Mindegy is, itt van nekünk, örüljünk neki, és nézegessük az agya velejét, akárha Amy és Agymenők.

Az ilyen organizmusokban az az elrémisztő, ahogyan működnek. A gazda kimondta az éccát, hogy Horvátország mostantól mi vagyunk, s ez összetorlódva az utóbbi évek kék plakátjaival összegzést generál benne, ami ez: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Én nem tudom, mit vétettünk Isten előtt, hogy ennyire ver, de nagy dolog lehet. Holliki értelemben tehát tegnap délután a Luzsnyikiban Európa elesett, és a kereszténység is csorbát szenvedett, ebből fakadóan a Soros kurvaannyát. A bevándorlófattya Mbappe viszont ennek ellenére adott emberségből példát, és kiderült, hogy azért van valamilyen nexusa a hazájával. Sok pénzt kap ezért az aranyért, kurva sokat, amiért megdolgozott, mindenesetre többet, mint ez a Hollik egész életében.

És ez a pogány azt mondta, ha az ember a hazájáért futballozik, azért nem jár fizetség, és a tengernyi pénzt, amit kap, egy mozgássérült embernek ajánlotta fel. Vagy többnek, ezt nem tudom, és lényegtelen is. Az azonban biztos, hogy ő nem pakol utcára embereket a kereszténység jegyében, és nem lopja el a szerencsétlenek pénzét – vörösiszap -, amit a Soros is fizetett, a Hollik viszont nem, se a gazdája. Őnekik a kereszténységük van érdemül, amely erényről én például Máraival értek egyet nagyon is.

“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól..”

Ez a Hollik, meg az összes többi ilyen baksisért veri itt a nyálát, ilyenekből áll össze aztán a fideszhorda, amely a liberális kukacok (by: 888.hu) ellen küzd: “Amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomorgatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátbaverte, hogy törölje meg már az orrát, mert csöpög.” – Ilyeneket gondolnak a hollikok például rólam, hogy elmeséltem ezt a Mbappét, akit egyrészt majomnak tartanak, másrészt viszont soha nem is volt tamagocsim, csak a lányomnak. Akkor most mi van?

De, hogy ne csak ilyen mohamedán ördögökről essék szó, meséljünk a horvát Rebicről is. Nem azért, mert keresztény (még az sem biztos), hanem, mert ember, s ebbéli minőségében szülőfaluja összes szerencsétlenjének visszafizette mindenféle banki hitelét. A keresztény Dzsudzsáknak ilyenek nem jutottak eszébe a milliárdjaiból, igaz, nem is játszott VB döntőt, és nem is fog soha. Mint ahogyan mi sem leszünk Horvátország, sajnos, ahol például a devizahitelesek adósságát is elengedték bíróságilag, míg nálunk annak a hasznából veszeget Matolcsy palotákat. Bonyolult egy világ ez.

Visszakanyarodva azonban a futballhoz, mintegy összegzésként, Mbappe és Rebic példáját tanulsággá emelve megemlítem a spanyol Iniestát is azért. Újszülöttek kedvéért: ő spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, spanyol szuperkupa győztes, BL győztes, európai szuperkupa győztes, klubvilágbajnok, Európa bajnok és világbajnok, ezen felül keresztény is. Mégsem ezekre veri a nyálát és veti a keresztet, hanem, amikor Barcelonában a nyár elején elbúcsúztatták, azt mondta, ez mind lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor befejezi a futballt milyen emberként teszi azt. – Hát, nem egy Hollik, azt meg kell hagyni. De nem is magyar.