Márki-Zay a futballateista

Márky-Zay Péter egyáltalán nem NER-kompatibilis. Sőt, olybá kell tekintenünk rá, ahogyan a csillagászok szoktak fogalmazni, vizsgálódván a végtelent, és olyasmire bukkanva, ami meghaladja addigi tudásukat, valamint ellentmond az általuk ismert törvényeknek, hogy a felfedezett objektumnak ott sem szabadna lennie. Aztán csudálkoznak, hogy jé, ez meg hogy a tökömbe lehet.

Ilyen értetlen csillagászok a fideszcsürhe mind. Ezeknek is szent meggyőződésük, hogy a polgármesternek mindenhol – a stelázsi polcán, a szoba sarkában vagy a fregolira csipeszelve – jobb helye lenne, mint az ő városuk élén. Tulajdonképpen Hódmezővásárhely az az állatorvosi ló, amelyik azt példázza, mi lenne várható az egész országban, ha ez a troglodita-horda ellenzékbe kerülne valami isteni csoda folytán. (Bár 2006-ban már megmutatták.)

Szétbarmolnának mindent, akár valami felbőszült bivalyhorda, kő kövön nem maradna. Tulajdonképpen az is maga a csoda, hogy Hódmezővásárhely még egyben van, és nem valami füstölgő-gőzölgő kőhalom leledzik csupán a helyén. Az annyit is ér vezérük utasította a helyi fideszcsürhét, hogy gyűjtögessék a negatívumokat, terjesszék azokat, mert enélkül az a kényszerképzete támadhatna a halandónak, hogy az is bír működni, ami nem Orbán valagából lóg ki.

Zajlik egyébként az élet a bűnös városban. Az elmúlt héten elmaradt egy közgyűlés, amely a vízközmű-rendszer fejlesztési tervét fogadta volna el. Ez, ugye eléggé érinti a szavazópolgárok mindennapjait, a fideszcsürhe ezért persze, hogy nem jelent meg, így határozatképtelenség miatt a népek leshetik a csupasz csapjaikat. A panelprolik sorsáról való gondolkodás helyett a fideszcsürhe följelentette Márki-Zayt, hogy diktatúrát épít.

De történt más is arrafelé. A polgármester tárgyalásokat folytatott az ATEV Zrt. helyi fehérjefeldolgozó üzemének vezetőjével, mert miattuk – is – büdös van a városban, amit bájos eufemizmussal szagterhelésnek nevez a szakirodalom. Mint megtudtuk, az állami cégnek pár milliárdjába kerülne ezen segíteni, ami állami jóváhagyást és pénzt igényel. Összefoglalom: addig lesz büdös, amíg Márki-Zay polgármester marad. Ha száz évig, akkor addig.

Ezen kívül megszűnik az ottani városi televízió is, mert a csődközeli helyzetben lévő városnak ilyen luxusra már nem futja. Ilyenek történtek az elmúlt héten a szakadároknál, de ezek közül egyikkel sem sikerült bekerülni az országos sajtóba. Azzal viszont már igen, hogy veszélybe került a labdarúgó NB III. középső csoportjában vitézkedő HFC – a helyi Barca – szereplése, mert a polgármester bezárja a városi stadiont, lévén, arra sincsen pénz.

Illetve nem zárja be, hanem azt mondta a helyi Messiknek, itt a kulcs, működjetek kedvetekre. A HFC azonban egyedül maradt a vérzivatarban, nincs egy Garancsija vagy Mészárosa, és még a szeme is rosszul áll – már ha antropomorfizálhatunk egy futball csapatot -, lévén, a nevében van a végzete, “Hódmezővásárhely”, ami a NER-ben máma egyet jelent a gonosz birodalmával. Az is. Márki-Zay eddig is bőséges bűnlajstroma most azzal bővül, hogy beszántja a helyi fodballt, és elveszi a gyerekek sportolási lehetőségét.

Ez pedig eredendő bűn a NER-ben, istenkáromlás vagy tagadás, hiszen, mint az tudvalévő, magyar hazánk két dolgon nyugszik, a keresztény hiten, és az abból sarjadzó labdarúgáson. Innentől és a stadion bezárásától Márki-Zay nem szimpla hitetetlen, hanem futballateista, aki halmozza a bűnöket, népünk vesztére tör, vagy nem tudom, milyen olvasata lesz ennek az egésznek, amikor a fideszcsürhe teleokádja vele az univerzumot.

Egy bizonyos Horváth Zoltán a fodballklub elnöke, és már szólt is: “…Egészen addig, amíg a kaput nem zárják be, mi a sportolás lehetőségeit megteremtjük, de ha bezárják, se hagyjuk veszni. Lehet, hogy egy parkban vagy térre kell lemenni, vagy a mártélyi, szikáncsi pályát kell használni, de nem szeretnénk, ha korosztályos csapataink nem fejezhetnék be a bajnokságot és ez a helyzet a felnőtt csapataink esetében is. Egy stadionbezárással nem lehet eltörölni a vásárhelyi labdarúgást, ezt nem is fogjuk engedni…”

Ugyehogy szemétmocsok ez a Márki-Zay? Nem. Nem az. Úgy gondolkodik a labdarúgás felől, ahogyan a hanyatló nyugaton szokás, hogy tartsa el magát. Itt közbe kell vetnem egy érdekességet, ha már szóba került a Barca, ami szintén FC. Ez az élhetetlen klub tavaly elérte az egymilliárd dolláros árbevételt, van is neki kilencvenezres stadionja, mégis épít magának egy újat. TAO nélkül, képzeld, csak úgy hasra ütve.

Hódmezvásárhely az viszont nem Barcelona és viszont, hogy fordítsunk a dolgon. Ellenben nem is Felcsút vagy Kisvárda – és itt lehetne folytatni a sort a futballkedvezményezett településekkel, amelyeknek az az érdeme csupán, hogy a fideszcsürhéből származó mókus felségterülete a város, falu, akármi. Ha így lenne, Hódmezővásárhelynek ilyesmi gondja nem volna egyáltalán. Sőt, kacsalábon forogna az a stadion, amit nem kéne bezárni.

Most azonban az lesz, az következik, hogy Márki-Zay Pétert, mint futballateistát keresztre fogják feszíteni. Nem. Meg fogják égetni boszorkányként, pedig nem tett egyebet, mint piaci alapokra helyezte a helyi labdarúgást, ami ím, megbukott. És ez a sors vár az ország összes stadionjára mind, amikor megszűnik vallás lenni a labda rugdosása. Itt fog rohadni nekünk az összes mementóként, benövi azokat a gaz, fák burjánoznak bennük, viszont a madarak azok énekelni fognak bennük nagyon.

NER-útikalauz csókosoknak

Orbán Viktor Mihály mostanság utazgat, rohangál, mint egy mérgezett egér vagy lökött nyúl. Úgy is mondhatnánk, hogy rángatják a drótját neki, ő pedig ennek megfelelően mozgatja a végtagjait, de legfőképpen az ajkait. Oroszba’ is vót, és eltátotta a száját, hogy jé, valamint örült is nagyon, hogy “az európai civilizáció két ékkövében” – úgymint Moszkva és Szentpétervár, magyarul Leningrád – eltölthetett kis időt az Anikó meg a Gáspár nélkül méla boldog-magányban.

Putyin cibálta oda egyébként, a rosseb se tudja miért. Egészen biztosan nem azért, hogy mint elvetélt Neymart köszöntse őtet – a habitusa ennek a nyikhajnak felel meg leginkább -, bár kapott egy udvarlást a KGB-stől, “mindannyian tudjuk, mennyire szereti a futballt, jó futballistaként ismerjük”. De, hogy ki az a mi, hány hacker, vagy az egész végtelen lelkű orosz nép, arra nem derült fény, de ez mindegy is. A lényegesebb, hogy mi a súlya az alaknak, nem kilóban gondolva természetszerűleg.

A mi vezénylő csillagunk védjegye a világban, hogy jó futballista volt. Nos, ez is annyira igaz, mint, hogy forradalmár lett volna, viszont azt mindenki láthatja, hogy most micsoda is. Egyeseknek isteni természetű megváltó, a többségnek patás patkány, de mindenképp egy szétfolyt, orálisan fixált, gyenge jellemű és nulla akaraterejű bábu, akit a gyógyszerei még összetartanak úgy-ahogy, de, ha az egyszer ez szétfolyik, medveanyám, mi lesz itt.

De máma nem erről beszélgetünk igencsak kedélyesen, hanem, hogy elöntötte a kultúra a csillagunkat, és megrótta az ő NER-i népét, hogy mért nem jár hetente Moszkvába operába. Pedig ő sem ott volt – pedig lehetett volna -, hanem meccsen volt a drága elvtárs. De aszonta az ő NER-i népének mintegy megrovón, “nem is érti azokat a magyarokat, akik elmennek a bécsi operába, de nem akarják megnézni a moszkvai Nagyszínházat.”

Ezt most hogy, akad fönn az ember szeme, mert ő ugyan ott volt, mégse ment bele a Bolsojba, akkor meg rajtam mér kéri számon, hogy büdös bunkó vagyok, ugye. Nem áll össze a dolog sehogyan. Azt még Lázár képes bécsi beszámolója után megérti az ember, hogy a bécsi opera az mért mellékszál, de azt nem, mért épp az opera jut az eszébe Oroszba’, s nem mondjuk a Tretyjakov Galéria, vagy akármi egyéb.

Sőt, és főleg, mint a kereszténység fénylő és óvó csillaga, mért nem a Megváltó Krisztus Székesegyházat ajánlja bámulásra, amelyet – úgy emlékezek – az ő moszkvai ura és parancsolója újíttatott fel. Akkor melléje tehette volna a bécsi Stephansdomot, rámutatva arra, hogy ez utóbbinak nincsen is hagymakupolája, s a magyarok, ahogy oda sem járnak misére, miért Moszkvába nem mennek inkább. Csapnivaló egy idegenvezető ez az alak.

Törökbe’ is vót, pláne a Gazsi gyerekkel párban, szultánavatáson. Hogy a Jézusokkal táncoló gyerek mit keresett ott, az egy nagy és örök rejtély, senkise érti. Tán a Hagia Szophiát akarta volna újraszentelni ezerötszáz év és Menas pátriárka után, vagy én nem tudom. De erről az útról szót sem ejtett a hívek épülésére, csak befalt egy tál baklavát, és már indult is, pláne vizes hajjal. Most meg Izraelbe ette el a rosseb, és aléló szívvel várom az ajánlatokat, mit érdemes látni, ha arra vetődök épp.

Mindenesetre tanulságos utazások ezek, mielőtt a facén összeáll az a kurva vakáció fölirat. Reszkető szívű népünk bizakodva tudósul arról a mindennapi örömhírekből, a’la emmeggy, hogy fénylő csillagunk, miközben elhozza a világbékét, elsimítja a Föld nevű bolygó összes gondját is, sőt, arra is van érkezése, hogy operát ajánljon miheztartás végett Moszkvából. Hogy ő sem járt ott, az nem baj. A baj az, hogy döglenek a nyulak.

Kampec dolores LXXIX. – Bűn, ha van

– Ez meg mi a retket karattyol itt? – Ezt a kérdést tette fel az egyik traktorista a sarokban csak úgy magának, miközben úgy nézte a teleképet, hogy a szeme egy damilon lógott a hóna alatt, és mégis tudott pislogni. Erre a földöntúli jelenetre ébredett Béla, amikor visszatért a gyerekkorából, kelepelő gólyák, ordítozó békák, és a nagyapja bősz, méterrudas haragja elől a régi falusi iskolából, ide, az örök kocsmába, ami voltaképp ugyanolyan álomszerű volt, mint az agya likacsos mélye, és lelkének éjfekete sötétje. A Nap szenvtelenül sütött be, át a légyszaros ablakon, csíkokat rajzolt a traktorista arcára, aki ettől olyan lett, mint a frissen szántott föld, a szeme helyéről, a megmaradt lukból csimaszok másztak elő, és az orra végiben egy veréb illegette magát.

Amióta szünet nélkül rúgták a labdát a dobozban, idekint megállt az idő. Vagy körben forgott inkább, zakatolva ismételve magát szakértésekkel, reklámokkal, mondván és sugallva, zabálj csipszet, szopjál kólát, és vegyél kölcsönt fűnyíróra. Csak az egy perc gyűlöletek vittek ritmust a monotóniába, úgy mormolva a litániát mindig visszatérve, mint egy elfuserált kakukkos óra. Most is, az ifjú traktorista, aki mégis úgy nézett ki, mint a saját múmiája, csak kevesebb foggal, mint a fáraók, azért beszélt karattyolásról és retekről, mert a bíró alig is fújta le a meccset, a győztesek még el sem sírták magukat vagy rázták az öklüket gusztus szerint, már ott állt a dobozban egy nő valószínűtlenül keresztbe rakott lábakkal, hogy majdnem föl is borult, és folytak ki belőle a migráncsok, sorosok, orbánok és némethszilárdok olyan kérlelhetetlenül, mint a halál bizonyossága, és annyira feleslegesen is teljesen.

A traktorista fogta a szemét, letépte a damilról és visszagyömte a lukba, ahová a teremtő rakta valamely elfuserált napon, amikor még ő sem tudta, milyen hiábavalóságot gyúrt össze sárból és mocsokból, hogy milyen szemetjét az időnek. Ha élt még volna ez a teremtő, elszégyelli magát bizonyosan, de már rég megmurdelt. Elütötte egy villamos, aztán villám csapott belé, és az utolsó, hetedik életét egészen mókásan egy torkán akadt szőlőszemtől veszítette el, miközben hasonképpen guvadtak a szemei, mint a traktorista polgártársnak most a meccstől. Az ürdüng pedig jót röhögött, beleült a trónusba, ami törte a csontos seggét, de ennyi kényelmetlenség megérte, hogy azt csinál már, amit csak akar. Ez volt az a pillanat, amikor Felcsúton felsírt egy csecsemő, és a Viktor nevet kapta az apja után, csak külföldiül.

Egyébként ez volt az a nap is, amikor elhervadtak a csillagok, és végleg lekonyult Buddha füle. Csak a hiábavaló mosolya maradt, mert ő sem tudta, hogy a jó sohasem győzhet, s őt magát is csattogó fogú szörnyek robbantják majd cafatokká, mint faragott szobrot, és mindent megül a gyalázat, ami ott szivárgott a kocsma falának lukain, ráült a fröccsök urának feje búbjára, és szemtelenül vihogott, akárha Pompom. Ez történt a világgal nyolc év alatt, és senki nem tudta, hol lehet a vége, az egész falu olyan lett, mint egy elfuserált panoptikum, viaszos arccal néztek benne a népek mind, az olajos hajúak, a duplagyűrűsök és a bánatos melegítősök is. Viaszgyerekek dübörögtek csontból faragott rollerekkel, és a templom harangja vattalabdacsokat okádott, amint hirdette a gyalázatot.

A retkeket emlegető polgártárs kért még egy fröccsöt gyorsítóval, hogy a mája majd a gatyája fölött türemkedjen a napfényre, s amint a billegő nő az utolsó hajót, az utolsó okádást is megmutatta, és biztatott mindenkit, hogy hamarosan újra jelentkezik, mint valami rugóra járó papagáj, a telekép másféle migráncsokkal lett tele megint, olyik a pályán futkorászott, festett arcú honfitársai pedig ezrével püfölték a dobokat a szivárványos köntöseikben, táncikáltak, mint a bálozók, amikor beütött a mennykő. A retkeket emlegető polgártárs ugyanis kiköpött és majmoknak nevezte őket, s bár ne tette volna. Ettől Béla egy pillanat alatt élénkült meg, mintha új elemet kapott volna a seggébe, s nem tudta, honnan tért belé vissza ifjúkorának ereje, de fogta ezt a polgártársat, és, tisztesség ne essék szólván, kihajította az ablakon.

A fülsiketítő csörömpölés közben szállt a polgártárs a levegőégen, kalimpált, de repülni ő nem tudott, így bánatos arccal, mint valami gyomorbajos és menstruáló Szűz Mária, úgy landolt a Szentháromság szobor tövében, épp a közmunkások csámpás lábai előtt. S ami a leglehangolóbb, nem tudta, mért került oda, mi az, ami Bélából kicsalta az állatot, ami pedig jól elbújt benne. – Majmok mi? A kurva anyád. – Ezt ordította utána Béla búcsúzó üzenetként, s ahogy a polgártárs seperte magáról a szilánkokat, még csak föl sem háborodott, mert tényleg nem tudta, mi a bűne. – Hülye ez – Így magyarázott a közmunkásoknak, akiknek a nyolc évi sertepertélés annyira elvette már az eszét, hogy azt hitték, valami szent pottyant alá az égből, s hogy ez egészen bizonyos legyen, a harang is megszólalt, és nem vattalabdacsok, hanem gőz formájában pöfögte ki magából a gonosz leheletét, totális bávaságot bocsátva a falura, s visszavonhatatlanul.

Mindennapi meccseink

Sorosbérenc futballszurkolók egy elvetemült csoportja, hogy szembe menjen Miniszterügynök Úr (by: özv. Dorozsmainé, kommentelő) naugye győzelmi jelentésével, kihívta egy meccsre a magyar láblabda válogatott hordát, mert tele lett a tökük a fiúkkal nagyon.

Casting is van, hatalmas az érdeklődés, de csak a kiválasztottaknak adatik meg a kéj, hogy szemtől-szembe alázzák meg azokat, akik gyomorfekélyük elsődleges okai. Véget ért az éjszaka, amely a valahogy kifutott Európa bajnokságon vette kezdetét, még a vizes lószar alatt is tartott, és egyetlen jelentése az volt, hogy ez az ország a lehetők legjobbika, miniszterügynökünk pedig tündöklő csillag a káprázatos égen.

Lófaszt mama, hogy a porba rántsuk a mámort gyurcsányi módra. A szurkolók azt is mondják, hogy direkt és pláne a tizenegy legrosszabbat választják majd ki a köznapi gladiátorok közül. Ők november 30-án feszülnének neki a kopott lábúaknak, mégpedig Telkiben, ahol a válogatott a nagy vereségek előtt pallérozódik, hogy el tudja viselni a pofonokat, mint most Luxemburg ellen is, ami kiborította a bilit.

Gonoszak ezek a szurkolók nagyon, bele sem gondoltak igazán, de ebből a játszmából a futballisták, az MLSZ, de senki futball környékén sertepertélő ingyenélő jól kijönni nem tud.

Ami a legvalószínűbb, hogy ebből a meccsből semmi sem lesz. Akkor azt kapják a képükbe, hogy még ellenük sem mernek kiállni. Ha lesz meccs, és győznek a kiválogatottak, akkor az lesz, hogy persze, a tolószékesek ellen megy a milliomosoknak. Ha meg lenne meccs, és a szurkolók győznének – ami azért valószínűtlen, de a móka kedvéért mégis -, akkor meg végleg nem marad itt kő kövön, az maga 2006. október 23-a, ha bele tetszenek gondolni az akkori mókába és kacagásba.

Ez nem zéró összegű játszma, itt csak a szurkerek nyerhetnek, de ilyet kitalálni nem elég az elvetemültség, végtelen elkeseredettség is szükséges hozzá. Mint ahogyan a magyar labdarúgás állapota leképezi a NER-t, ez a lépés úgyszintén.

A nagykibaszott nemzeti együttműködésben mindenkiből lehet akármi, ha jól odafigyel. Szurkolóból focista, lelkészből miniszter, Kósából bárca nélküli, Németh Szisziből meg napkeleti bölcs. Mindez megtörténhet, hiszen miniszterügynök is lehet egy skizofrén, narcisztikus fasz.

És ez utóbbi organizmus működésének tudható be, hogy képviselőből meg pap lesz (akárki meglássa), mint Ovádi Péter fideszpatkányból is Veszprémben, aki a szószékről hirdette az igét. Ez két okból is köpedelem. Egyrészt ott ilyen állatfajtának keresnivalója egyáltalán nincsen, másrészt pedig, hogy a hívek vasvellával nem hajtották el, mert nekik már így is jó. Holott ilyen eset után újra kellene szentelni Isten házát, a szószéket meg ultrás szenteltvízzel felmosni.

Ez az egész, ami ebben az országban folyik, annyira abszurd, hogy Beckett sírva könyörög a receptért, de soha nem kapja meg, mert ez csak itt, csak most és csak Magyarországon történhet meg, sehol máshol a világban. S hogy ez így van, annak egyetlen, jól elkülöníthető okát találjuk a liturgiában, amit Orbán miniszterügynöknek hívnak.

Ahogyan a megalázott és megszomorított futballszurkolók meccselni hívták rossz kedvük okát, országunk gyógyírja bajára az volna, ha leszedált lakossága ugyanezt tenné azzal, aki fojtogatja az életét. Akkor Godot is eljöhetne, viszont nem fog, ahogyan elnézem magunkat és bájos ellenzékünket. És az éjszaka tényleg nem ér véget sohasem, meg el is vagyunk veszve, azt hiszem.

Na, ugye!

Földön fekvőbe – állóba sem, sem semmilyenbe – nem rúgunk bele, következésképp arról sem írok, hogy a nemzeti láblabda csapat ordenáré játékkal ugyan, de világraszóló sikert aratott, és egy nullára legyőzte a labdazsonglőr feröreieket. Mégis, valami szerencsétlenség folytán, amiben Soros bűbáját gyanítjuk, nem jutott ki a világbajnokságra, és a jómunkásemberek a stadionban füttyöngtek meg fújoltak, és szegény játékosokat elhajtották a jó édesanyjukba, mintha ők tehetnének is valamiről.

És nem hallatszott az éterből a magabiztos naugye, mint az Európa Bajnokság kapcsán, amikor valami mókás csillag-együttállás okán ugyanezek a játékosok kijutottak, aztán nem ért véget az éjszaka, pedig akkor sem tudtak többet, csak mázlijuk volt. S mivelhogy vezérünk képtelen arra, hogy józanul szemlélje a világot, elhangzott a naugye, amiben az volt benne, hogy nesztek, parasztok, megcsináltam nektek, pofát befogni. Pedig nem is egy Pep Guardiola ő, és a játékosok sem Messik, hanem szaros-hugyos Józsik, akik megkapták az öt perc hírnevet, most viszont már szügyig merülnek a szarba.

Viszont a tempó, amelyet vezérünk diktál itten futballilag, az egyáltalán nem változott. Úgy önti bele a pénzünket, mintha a sajátja volna. Végül is, az egész ország az ő homokozója, de az a hétszáz milliárd, amit arra költött, hogy egyszer az életben azt mondhassa, naugye, az rohadt sok. Menyi-mennyi lélegeztető gépet meg tűzifát lehetne ebből soppingolni, ki sem tudom számolni göcsörtös ujjaimon. A nagyobbik baj azonban az, hogy olyannyira titkolja annak a lóvénak a sorsát, amelyet a TAO segítségével juttatott a kispajtásainak illetve feltéve, de meg nem engedve saját magának, hogy az emberben megszólal az apró ördög, és Polt után kiált, de hiába.

Ki van ez találva, de nagyon. Nem is arról van szó elsősorban, hogy szar a futball, és kár bele a della. Ez csak a fecsegő felszín, hanem arról, hogyan bánik ez a rosszember a pénzünkkel, amit rendszerint saját céljaira használ. Egyet csettint, és dől a lé a vaslábúakhoz, kettőt pillant, és folyik a zsé a médiájába, a sok-sok lapba meg tévébe meg rádióba, amiket el kell tartani, hogy hirdessék az ő igéjét, mint ahogyan a papjai is. Itt, a XXI. században minálunk újólag úgy összekavarodott állam és egyház, hogy alig is lehet szétbogozni őket. Most is fél kézzel kaptak a térdre csuhások tizenhét milliárdot, és működnek is vazallusként a szószékről egészen kevés kivétellel. S ahogyan a feszület alól is fröcsög a gyűlölet, mondhatná onnan is, hogy naugye.

Bármily furcsa is ezt így elmesélni, ez tényleg egy király nélküli királyság – egyelőre -, ahol minden javak fölött egy ember rendelkezik, minden törvény neki születik, az összes ügyész neki dolgozik, és minden az ő dicsőségét zengi földön és égen. Ezen túl őfelsége a törvényen felül is áll, és azt csinál, amit csak akar. Mindez így egyben egyáltalán nem újdonság, csak azt nem tudom, mért jutott most éppen az eszembe, és mért a nyavalyás és nyüves futball kapcsán. Talán azért, mert ez itt a lovunk nekünk, amelyet állatorvosilag vizsgálhatunk, és ez az, amiben nem lehet hazudni sem, mert egyből kiderül, hogy mennyit is ér. Lószart se, magunk közt szólván, mint a NER, amely rendszer a csillivilli felszín alatt rohad, és orrfacsaróan büdös, ugye. Na, ugye!