Delej

Tegnap kiderült, hogy Orbán Viktor Mihály, következésképp a kormány hagyományai, világlátása és gondolkodásmódja most meg a cserkészekével fakad egy tőről, mert a céljaik közösek. Olyan fiatalokat akarnak nevelni ezek ketten, „Akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben, és a jég hátán is megélnek. Nekünk természetes, hogy családban, hazában és az egymásért kiálló bajtársias szövetségben gondolkodunk. Hiszünk a magyarok határokon átívelő összetartozásában, valljuk, hogy a nemzet nem kitaláció, hanem egy élő közösség”. – Ilyeneket delirált ez az Orbán.

A fiatalok katonás nevelése cserkészileg rendben van, kormányprogramnak viszont bajos, de mit lehessen tenni. Miniszterügynök et. egyébként semmit sem mondott szokás szerint ilyen jég hátán is megél humbugokkal, bár erről a létformáról mesélhetne neki az a tömeg, amelyik gulyásért áll sorban félnapokat, illetve a megfagyottak sokasága. Esetükben nem volt eredményes a kiképzés ezek szerint, nem hogy a jég hátán, még a fűtetlen lakásban sem tudnak megélni, micsoda dolog ez, hová lett a cserkészbecsület, kérdezhetnénk, de nem tesszük, mert debilekkel fölösleges szóba elegyedni.

Szót sem érne ez a tartalmatlan és értelmetlen szófosás, ha nem rejtene azért némi nóvumot is, mégpedig azt, hogy mindenféle XXI. századi gondolat veszélyes már a rekatolizáló országban Sőt, egyáltalán maga a gondolkodás-tépelődés is libsi passzió, és veszélybe sodorja a sokat szenvedő hazát, “ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik. Ezért nekünk ma jól felvert sátrak kellenek, amelyek a legerősebb viharoknak is ellent tudnak állni”. – Így nyomja a feszületet a delikvens arcába Orbán et. a megégetés előtt.

Íme, hölgyeim és uraim Magyarország miniszterelnöke a sátrában, amint dacol az elemekkel népe védése közben. Ezeket már megszokhattuk, ebben semmi unikum nincsen, ilyen gyönyöröket naponta százat is tud. Viszont megfigyelhető, hogy ebben az új uralkodásában mégis szintet lépett, ha nem is ő, mert azt már nem lehet, hanem a kiszolgáló személyzete. A beszédet egyre jobban eluralja a misztikum és a gomolygó ködök, amelyből olykor előtűnik egy-egy keresztes vitéz, mint például Kásler Miklós, aki spirituálisan akar magyarságkutató intézetet gründolni magának, hogy élhessen a régi mániájának, megvalósítva ifjúkori álmait, mint a cserkészek.

Lehetne ezen göcögni is akár, de egyáltalán nem érdemes, mert a folyamat, amelynek tanúi és részesei vagyunk, egyszer már lezajlott. Himmler is megépítette a maga Wewlsburgját, ahol a náci lovagok merültek el a hajdanvolt germán dicsőségben, majd így megerősödve lelkükben indultak gyilkolászni és embereket égetni kemencékben. Nem véletlen, hogy Schmidt Mária nagyasszony is neonáci alakokat hív meg konferenciázni, ők is ilyen gomolygó ködökkel vannak tele, mert úgy tűnik, a kereszténydemokrácia szakralitása ezt kívánja, viszont ez veszedelmesebb, mint az eddigi harci kürtök. Így süllyedünk vissza a középkorba.

Ez valami fertő lehet egyébként, vagy a vezér delejez meg mindenkit, aki a közelébe kerül, mert az is megfigyelhető, hogy aki meg ebből a gravitációból szabadul, egyből megvilágosodik. Mint Lázár János is tegnap, aki hirtelen rádöbbent, hogy szar a kormány oktatáspolitikája. Azt mondta, a gyerekeket most mindenekelőtt tanulni kell megtanítani, hiszen a hasznos élethez szükséges ismeretanyag és tudás gyorsabban változik, mint amivel a hagyományos iskolarendszer lépést tud tartani. Sőt: a kormány által erőltetett és lebutított szakképzés pont ezt a képességet nem adja meg a diákoknak, akik ennek hiányában nem tudják majd egy új gép kezelését sem megtanulni.

Hát nem csudálatos ez a megvilágosodás? Dehogynem, polgártársak, de nem egyedi. Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe. Ami mégis egy ábránddá teszi ezt a Lázárt is, hogy azért neki volt esze. Ennek az új eresztésnek már az sincs. És lesz rosszabb is.

A gyilkos, a házmester meg a kupakos

Most, hogy mint azt megtudhattuk, már nem illiberális, hanem kereszténydemokrata állam épül a fejünk felett – a Harmadik Birodalom is szocialista volt, csak nemzeti – mindenki lenyugodhat, és alámerülhet a dolgos hétköznapokba. Az összes marionett teszi a neki rendelt feladatot, hogy olajos legyen a gépezet. Kövér elvtárs például – ha ilyet egyáltalán lehet – még jobban összevonta a szemöldökét, és mindenkit kioktat vitézségről meg illemről, de elsősorban civilizációról, ami így leírva nagyon mókásan hangzik.

Tordai Bence bűne például az, hogy letegezte az istenséget, s mindez a pedellus szemében olyan magatartás, „ami nemhogy a parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el”. Föl kell tennünk azért a kérdést, pedellus úr/elvtárs mit ért civilizált közösségen. Ha spengleri értelemben határozza meg a civilizációt, akkor azt vélhetnők, a széthullás előtti állapot kínjait érzi, ilyet azonban neki nem tanítottak az MSZMP-ben, ahol szocializálódott máig hatóan, és alaposan.

A lökött Oswald szerint ugye, a civilizáció az a kultúra meghaladása, abban értéket már nem hoznak létre, benne az ember elveszíti gyermeki lelkét, és elszabadulnak a démonok. Ez például jól látszik Kósa elvtárson, ő is szügyig tele van rontó szellemekkel, amelyek még április nyolcadika előtt költöztek belé kupakok, disznók, milliárdok formájában, és annyira rettegett tőlük, hogy kapukat lebontva menekült. Most nem szalad, ezt tudatta az újságírókkal, midőn a liftbe ugrott, meg még azt is közölte, Lázárnak becsületbeli ügye kicsinálni Márki-Zayt.

Ez utóbbiból az látszik, hogy kinyílt a csipája nagyon, másrészt meg, hogy totálisan ott van a szeren demokrácia dolgában. Számára olybá tűnik, Hódmezővásárhelyen nem a népek akarata miatt csücsül az elátkozott polgármesteri székben ez a szegény ember, hanem a Soros odavarázsolta. Ez lehet, ha azt a választói döntést, amelyet a saját elcsalt identitásuknál annyira fontosnak tartanak, ott semmibe sem veszik. Persze ez egyértelmű, a Fidesz-en kívül élet nincsen, és a bölcsek köve is örökre náluk van.

Kövér pedellusnál két példány is, mert Tordai ekézésén kívül még arról is intőn szót ejtett: „Nem tudom, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről sem sajátítottak el új tudást.” Én nem tudom, milyen új kutatási eredmények születtek a demokrácia tudományában, mert ez az idea pár ezer éve stabilnak tűnt. Ám lehet, ez az illiberális jelző mindent új alapokra helyezett.

Ebbe fér bele a keresztes háború Márki-Zay ellen, aki semmi jóra nem számíthat, ha Lázár új életre kel, márpedig nyiladozik a rókaszeme, akárha zsebünkben a kés. Hogy mi lesz itt, arra Lázár egy korábbi nyilatkozata utalhat, ezt mondta ugyanis: „Viccesen mondhatnám, hogy akik ismernek, halk, de hatékony gyilkosnak tartanak.” És ezt el is hisszük neki. Hódmezővásárhelyen tehát el fog indulni az úthenger, igaz, lökött vagyok, már robog, csak ez a Lázár is felszáll rá masiniszta sipkában.

Nincs messze az idő, amikor létében kérdőjelezik meg a polgármestert, és megpróbálják lelökni a lapos Föld peremén. Nem lesz kegyelem. Kövér elvtárs is kijelentette, nem változtat fegyelmezési módszerein, így Hadházynak is annyi lesz. Szerintem örülhet, ha a nyüves lábait beteheti a Parlamentbe, hiszen a pedellus kijelentette: “Nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák”. Így élünk mi Narniában a kabátok mögött.

Hogy mire tartja a pedellus a rajta kívül állókat, ez a mondata is mutatja: „Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni.” Lefordítom, mint Arany Fülemüléjében a bíró, neki fütyöl mindenki. Ezt kell megtanulni az újfajta demokráciáról, amely keresztény, csak kicsit lóg ki a csuha alól a fasiszta pata. Ezek hárman, a gyilkos, a házmester meg a kupakos régi motorosok, ők képviselik az erőt, a szendvicses és a tízparancsolatos miniszter meg az eszet. Mit is mondhatnék erre, csakis ezt: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Weltschmerz

Megértük hát ezt is polgártársak, Lázár et. jobbra el. Nem lép le ugyan a színről teljesen, de futása mindenképpen véget ért, pár év múlva azt sem tudják majd a népek, hogy a világon van vagy volt, ették-e vagy itták. Csúszik bele a feledésbe a manus, mivelhogy állócsillagok egyáltalán nincsenek, az csak hamis illúzió és múló káprázat, pláne a Fidesz-univerzumban.

Mondhatnók, hogy a pór eleget ártott már, a pór mehet. Ettől azonban a keze és a szája által megalázottaknak és megnyomorítottaknak egyáltalán nem lesz jobb, csak mindenképp jelez valamit. Azt, hogy kitelt a becsülete a gazdájánál, meg, hogy másfajta dolgok vannak születőben a kerítések között, hogy újabb rácsok vannak épülőben.

Azt, hogy cezúra van a birodalomban, s hogy valami ismeretlen következik. Nem feltétlenül, sőt egészen biztosan nem jobb – mit is képzelhetne az ember -, sőt, ha lehet még ennél lejjebb, akkor a pokol alja, egy szenvtelenebb, gépiesebb daráló, mert a maga módján ez a Lázár egy szórakoztató gyilkos volt tulajdonképpen, egy nyeretlen kétéves, és nem is igazán arcnélküli.

Nem tudható, de szinte teljesen bizonyos, hogy új típusú robot érkezik helyette. Szűkebb, a végletekig lecsupaszított szókészlettel – ötven-száz lexika max. -, kezdetleges mimikával, amelynek az archetípusa a Szijjártó nevű ártány. Ezt fejleszti majd tovább a gazda kiismerhetetlen mélységekig, csahos kutya üzemmódig.

A nyolcadikai maflás óta voltaképp az ember csak néz ki a fejéből, lassan körvonalazódik azonban az elkövetkezendő négy év. Simicska például cseszheti az atombombáit, azok lepattantak a magyar társadalom érzéketlen szövetéről. És abból is kitetszik, milyen alomból jött, hogy mindenféle gecizés ellenére, most egyből föladja.

Látszik, hogy azért állt bele a Jobbikba, hogy az megdöntse neki a gecit, de egyáltalán nem elvi, hanem jól körülírható anyagi megfontolásokból, hogy aztán a Vona csináljon belőle másfajta Mészárost. Nem jött össze, hagyja a francba az egészet, lásd Magyar Nemzet és Hír Tv. Nincs itt éthosz, mocskos kapzsiság van. Pepita Orbán.

Mindegy is. Viszont az ember ilyenkor körülnéz, hogy mi maradt. Hát, nem sok, nagymama. A zene itt a gépben, versek a fejben, cigi a szájban, meg a párod. Ez sem kevés, sőt, mondhatni, ez a minden, csakhát, ott vannak a villanyoszlopokon, a kopott házak falán a cafatokban lógó plakátok, emlékeztetve egy nem is oly rég volt mámoros fél napra.

Ilyenkor az embert kéretlenül elönti a Weltschmerz, amit semmit nem tudó szótárak szívtelenül világfájdalomnak fordítanak, holott sokkal több annál, ez már melankólia, vagy, hogy újólag Sheldont hívjuk segítségül: az idealizált világ és a valóság közti szakadék, és ez már talán megállja a helyét a kényes ízlésemben, ámde azért mégsem egészen.

Mert ahogyan kinézek az ablakon, és látom a reménytelenséget, egy másik nagy gondolkozó, Bud Spencer jut az eszembe, aki, midőn haladtak a kietlen floridai pusztaságon, s emiatt a jó Terence sóhajtozott, ekképp vigasztalta: változik mindjárt, még lepusztultabb lesz. Ilyen rőzse-dalok lengedeznek énbennem is, mert a helyzet ha nem is rózsás, viszont teljesen kilátástalan.

Mert gondolj csak bele drágaságom, a mostani etap végén azok lesznek tizennyolc évesek, akiknek Orbán már hat éves korában kezdte mosni és centrifugálni az agyát. Nincs menedék. Aki még észlelkedni képes, már nincs itt, vagy most menekül, el vagyunk veszve, azt hiszem.

Visszakanyarodva viszont a lökött Sheldonhoz, aki szerint a németek mindig vigaszt nyújtanak, be kell látnunk, hogy igaza van. Gondoljunk csak Schopenhauer agymenésének első mondatára, miszerint: „Die Welt ist meine Vorstellung” – azaz, a világ az én képzetem: s mindjárt jobb is kicsit, persze csak, ha nagyon akarjuk.

Mert azt mondja ezzel, hogy az a szarhalom, aminek momentán a közepében ücsörgünk, voltaképp nem létezik, csak gondoljuk, mélázunk felőle. S hogy a lökött németnek mégsem biztos, hogy igaza van, gondoljunk bele, biztos, hogy nincs a világon nyolcmillió ember egy helyen, aki épp ugyanazt delirálja, pedig ez csak egy rossz álom. Aztán mégsem.

Tánc a hóban

Amit tegnap Lázár überminiszter a behavazott úton, a kamerák kereszttüzében összedelirált az utókor számára, abban benne volt a rezsim minden romlottsága, összes kicsinyes röhejessége és agresszivitása hóttbunkósággal elegyest. Mert ezek ilyenek.

Elkerülőt adott át gyorsan-gyorsan a hózivatarban, még hamar a választások előtt. Az sem látszott a fehér lepel alatt, hogy készen van vagy nincs, de ez nem is annyira lényeges minálunk. Csak a cirkusz, amikor az Unió pénzével lehet kurválkodni, hogy ezt azért megkapjátok még tőlem, erre költöttem a kastély maradékát, örüljetek, mert én vagyok a mindenható apátok, és adok nektek cukorkát.

De mégsem erről akarok igazán mesélni, hanem, hogy gyógyszertárban voltam, mert tele volt a tököm a permanens fájdalommal, ami ellep a fülem csücskétől a lábam bütykéig, hogy onnan hozok valami enyhületes kemikáliát.

A műintézményben előttem nyüszögött egy szerencsétlen nő, és föltette a félénk kérdést a patikáriusnak, hogy van-e valami szer, ami gyorsan és olcsón elmúlasztja a megfázását. Ajánlgatott neki a néni ilyet is, olyat is végtelen türelemmel, de az összes meghaladta a pénztárcája lehetőségeit.

Kisomfordált hát taknyosan, bele a márciusi télbe. Ott, Hódmezővásárhely határában talán épp ebben a pillanatban indult el a mennyek felé ez a Lázár az útjával, miközben tucatnyian filmezték a jól táplált orrát, hogy hírét vigyék a bamba nép számára a NER dicsőségeit.

És talán éppen akkor, abban a pillanatban fagyott meg az idei közel kétszázból egy honfitársunk, aki ezen a télen nem bírta tovább Orbán kegyetlen uralmát a havi negyvenhétezrével, ott maradva az út szélén és annyit is érve, hogy kerek legyen a történet. Az ő Istenük pedig bambán bámul, és nem érti, mi történik itt.

Ilyen gyógyszerre már nem futja és halálra fagyó népek azonban nem érik el a nagyságos média ingerküszöbét, maximum statisztika formájában. Mert tiltják nekik, vagy, mert nincsen érzékük a valódi élethez, amely a mai kurvaországban másról sem szól, mint perverz és töketlen pártokról, akiknek a nyomora megüli az egész szarhalmot, és ezek miatt nem nyílik már az ibolya sem.

A kamerás emberek mindegyike boldog volt ott, a behavazott, ropogós úton, mert vihette a főnökének a szenzációt, hogy ez a Lázár a helyi földesúr minden dölyfével megfenyegette Márki-Zayt, hogy „a legtöbb, amit a város elérhet, ha háborúzni akar a kormánnyal, hogy elveszít egy régi barátot, egy régi szövetségest, és hiba volna a polgármesternek beszállnia az országos politikába, mert a városnak fejlődésre volna szüksége”.

Lázár kőbunkó, ez nem újdonság, ezt már az óvodás is tudja. Ám nem kéne hozzá alacsonyodnia legalább azoknak az újságíróknak, akiknek nem erre van napiparancsuk a pártközpontból. De az összes rohant haza a rovatvezetőjéhez meg a főszerkesztőjéhez a breaking news-szal, ami hozza a kattintást, hogy Lázár megfenyegette ezt a Márki-Zayt.

Lófaszt mama, hogy finom legyek. Nem a friss és ropogós polgármestert fenyegette meg, hanem a népeket, akik megválasztották őt, illetve az egész várost a benne élő gyógyszer nélküli taknyosokkal és a megfagyni készülődő polgártársakkal.

Ahogyan a főnöke meg mindenkit, aki rajta kívül áll, és akkor a zsurnaliszták ott táncolnak a hóban Lázár mellett, hogy mit mondott, mit mondott? Mintha köcsög celeb lenne. Ki nem szarja le magunk közt szólván. És ugyane napon az volt a másik szenzáció, hogy egy másik slapaj öt percig loholt a Kósa után, az meg menekült.

Az ellenzékinek mondott média pedig hátradőlt, hogy ez is megvolt, ez is megkapta a magáét, holott arról sem kellene tudni, hogy egy ilyen félkegyelmű figura egyáltalán a világon van. Lehet húzni a strigulát a napi forradalmi cselekedetről. Most mit mondjak?

A Finkelstein utáni űr

Lázár miniszter, hogy a hódmezővásárhelyi maflást gyógyítgassa, kampánycéllal apátfalvi gazdákkal pálinkázott kicsit. S mivel nem volt mellette senki, aki foghatta volna a kezét, lányos zavarában visszatért a már jól ismert kályhához, és komcsizott kicsit.

Úgy vélte, ezzel nem lehet túl nagy baj, és ez jött ki belőle: „Ha visszajönnek Gyurcsányék, meg a komcsik, akkor ezek a gazdák mindent elveszítenek, földet, támogatást.” Nem lett baj, a gazdák engedelmes pincsiként követték őtet a nihilbe, és vasvellájukra támaszkodva megnyugtatták a minisztert, hogy ők olyat nem engednek soha.

Ebből az egészből az süt, hogy Lázár miniszternek egyáltalán nincsen semmilyen sütnivalója, sem önálló gondolata. Még szerencse, hogy a mezőgazdaság kollektivizálásáról nem tartott kiselőadást, mint annak idején a Rákositól rettegő kulákok, de úgy tűnik, a házi főzésű jótékony fedésében ez is megteszi.

Elvannak ezek egymással, mindegyik tudja a másikról, hogy hazudik, de minimum nem mond igazat, és az így megteremtett akolmelegben lapogatják a másik hátát. Lázárnak ahhoz sincs képzelőereje, hogy magától találjon ki valamit, amit gyűlölni lehet, előveszi hát a termelési regényt.

Viszont, amit Apátfalván előadott, az még matinénak is gyenge. Innen látszik, hogy meghalt a gurujuk, Arthur Jay Finkelstein, aki a migráncsozásban, a kerítésezésben és sorosozásban még gazdagon benne volt. Most viszont, hogy ezeknek Hódmezővásárhelyen kitelt a becsülete, nincs egy ember, aki egy tökös célt kijelölne.

Habony ehhez kevés, de még maga Orbán Viktor sem elég, mert a guruja nélkül nála is megrekedt a tű, és csak egy kis cigányozásra futotta. Látják, hogy a népek megcsömölltek, mint Pelikán kölke a Dezső töpörtyűjétől, de képtelenek tovább lépni, és ez nem is fog már megváltozni a nevezetes április nyolcadikáig.

Ez a Finkelstein egyszer vallott a kampány-filozófiájáról: „Ha arról beszélsz, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni, viszont ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”

Látszik, még mindig látszik, hogy valahol mélyen hat ez az aljasság, viszont kevésnek mutatkozik. És, hogy a Fidesz-ből mennyire hiányzik a gondolat, de még az ihlet is, jól mutatja Lázár primitív komcsizása, amely valahol a múlt század ötvenes éveiből böfög elő, holott ő ott sem volt.

Kellene tehát ez a Finkelstein nekik nagyon, viszont még mindig veszélyes. Egy nagyon régi amerikai „munkájáról” mesélt így: „Teljesen összezavartuk őket. Letartóztattuk a vezetőiket, feloszlattuk a gyűléseiket, becsméreltük őket a hírekben estéről estére. Hogy tudtuk-e, hogy hazudunk? Persze hogy tudtuk.”

S ha túllépünk Lázár óvodás attitűdjén, azt láthatjuk, hogy a második citátum elemei mennyire jól működnek még most is. Ezt olyan alaposan megjegyezte a Fidesz, hogy, mint Czeglédy esete is mutatja, egy életre bevésték, és nem félnek használni. A cizelláltságból viszont csak a puszta erő maradt, és ennek az ideje következik most. Imádkozzunk.

Fogkrém

A teremtő megrázta Orbán Viktor fejét, hogy megtudja, mit tett bele az emlékezetes aktus során, amikor megalkotta őt. Mert csak arra emlékezett, hogy pont akkor, amikor ez megtörtént, éppen hótt koki volt – tisztesség ne essék szólván -, mert az egyik arkangyallal ünnepelték, hogy új fazonra vágatta a szárnyát.

Sok volt a whisky, így sóhajtott fel a szakállas, de már nem volt mit tenni, a baj megtörtént. Rázogatta a busa fejet, amely kotyogott, meg zörgött, mint a rumbatök, mert csak szotyi jutott bele. Hagyta hát a fenébe az egészet, és ivócimborát keresett, mert nagyon csetlett a béle. Visszacsavarozta a fejet a hájas törzsre, de akkor váratlanul, kéretlenül annak szájából legott ömleni kezdett a földöntúli okosság, hogy beleremegtek a csillagok is.

Fogkrémek jutottak az eszébe, és ezekkel mondta el eddigi élete minden bölcsességét, amelyet kitartó kísérletezéssel és nem kevés tapasztalattal összegyűjtött. Úgy jelentette ki, mint aki megtalálta a bölcsek kövét: – Elvtársak, ha a fogkrémet kinyomjuk a tubusból, abba visszagyömöszölni már sohasem lehet.

Fölkapta a fejét a teremtő ekkor, hogy nem megy innen ő sehová, mert a buli itt van, csakis. Benyúlt hát a hóna alá, és elővette a vésztartalékot, a gravírozott laposüveget. Jól megszopta, és belenézett a varázsgömbbe, hogy lássa, mi folyik itt, mit cseszett el már megint, amikor a világnak ezt a szeletét kirázta az ujjaiból, amelyet aztán később Magyarországnak neveztek el.

Egészen elképedt a pörformanszon, amit összedeliráltak neki ezek a magyarok. Látta, ahogyan az Orbán nevű a rumbatökös fejével nyomkodja a fogkrémeket, duci ujjaival gyömöszköli, kiskanállal tuszkolja, és szuszog: nem megy, elvtársak nem sikerül.

A bokor mögül nézte ezt Einstein az egész nyüves Manhattan-tervvel karöltve, és magyarázott. – Íme, kollégák, a hülyeség és őrület klasszikus esete, midőn a kísérleti alany egyre csak ugyanazt teszi, és mindig más eredményt vár tőle. Ez itt, ez a példány különösen menthetetlennek mutatkozik. Észben kissé gyönge, akárki meglássa, vezér lesz belőle.

Röhögött a teremtő nagyon, és föltűnt neki a háttérben egy nagy orrú egyed, aki azt magyarázta, hogy csak azért nem hugyozza szét az egész világot, mert túlzottan világos van. Ebből a szakállas arra következtetett, ha sötét lenne, az egész ország úszna a vizeletben, és ez, aki Lázárnak nevezte magát, sűrűen tapsolna, hogy íme, itt a bizonyíték minden kétséget kizáróan, hogy a vej bűntelen. Ezt mondta ez a Lázár, és elcsomagolta a farkát.

Kissé odébb egy gyáravató zajlott, ahol is, valami Pócs János szájából bugyogott elő a szervilis majom, és azt mondta a helyi polgármester asszonynak: – Drága Mártika, ötvennégy éves vagyok, de még senki nem dolgoztatott meg úgy, mint maga, ez férfimunka volt. – Mindenki lesett, hogy hol tosztak ezek, de kiderült, hogy ez a Pócs, ez se normális, és mindenféle kontroll nélkül jönnek ki belőle a szavak.

Ez akkor lett teljesen nyilvánvaló, amikor kijelentette: Jézus Krisztus is jász volt, mert jászolban született. A teremtő ekkor elhatározta, nem megy innen ő sehová, mert már teljesen kész volt. Ekkor Dali a kackiás bajuszával vállon veregette, azt mondta neki: fösd le cimbora, én már nem bírom. Aztán együtt ittak tovább.

Az öreg odakészítette a vásznat, és nézte a nyersanyagot. Ott állt a dagadt, nyomogatta a fogkrémes tubusokat, tiszta fehér szar volt az egész ember. A másik hunyorgott, hogy kapcsolják le a villanyt, mert most már tényleg behugyozik. Időnként átrohant a színen egy tébolyult, és vagy azt ordította, Soros, vagy, hogy migráncs, csak úgy csattogott a protkója.

– Azt a kurva életbe. Azt a rohadt, kurva életbe, ezt nagyon elbasztam. – Így sóhajtozott az öreg, és azt gondolta, nézzünk valami vidám helyet, és hopp, imhol egy temetés, lett boldog nagyon. – Merre folyjon a koporsó? – Kérdezte a peckes bajuszost, aki lemondóan legyintett: – Tök mindegy ezeknek. Csak adj egy slukkot. – Így nézték tovább a zárt osztályt a gémeskút töviben, mert ilyet még ők sem láttak soha a nagy büdös életben.

Kiröhögve

A Kr. utáni. 1938-ik év kajla őszén Neville Chamberlain, brit miniszterelnök Münchenből megérkezvén kiszállt a repülőjéből, és egy gyűrött papírdarabot lobogtatva büszkén jelentette ki ott, mindjárt Hestonban, hogy Németország és Anglia között most már soha a büdös életben nem lehet háború. Egy év múlva potyogtak a bombák Londonra, és semmit sem ért, hogy lenyelték az Anschlusst, de még az sem, hogy Csehszlovákiát odadobták a Sátán karmai közé.

Mindezzel nem azt akarom demonstrálni, hogy milyen baromira túlművelt vagyok Hitlerből – nem is -, sokkal inkább, hogy megmutassam, a demokráciák úgy nagy általánosságban lassúak, nehézkesek, valamint bambák, naivak és töketlenek.

Ezeket a sajátosságokat kitartóan őrzik az ilyen Orbán-félék legnagyobb gyönyörűségére, mert ezek azt hiszik, azt csinálnak, amit csak akarnak. Elbuknak aztán mindig, de ez a jelen pillanatban kevés vigasz az éppen alatta szenvedőknek. És mégis azt a következtetést vonom le ebből az egészből, hogy legyen velünk a nevetés, mert Kierkegaardtól is lehet tanulni azért valamit.

A végén még majd azt is elmondom, miért jó vigyorogni.

Itt van nekünk mindjárt ez az Unió, mint a demokrácia sánta állatorvosi lova. A föntebb odavetett tulajdonságok mindegyikével hatványozottan rendelkezik, olyan mennyiségben, hogy közel áll a totális működésképtelenséghez.

Tele van kretén alakokkal és renitens országokkal – köztük az élen a mi fatornyos, karikás ustoros hazánkkal -, amely kicsapongók csupán fejőstehénnek alkalmazzák, különben meg ott tesznek neki keresztbe, ahol csak tudnak. Sőt, még Gerébek is, akik Putyinhoz szaladgálnak azzal a nyüves zászlóval.

Azt sem bánnák, ha a grund elveszne, de most kimászok ebből a metaforából, mert sehová sem vezet. Mondjuk ki nyíltan, ganaj egy ország vagyunk európai szemmel nézve, és ezek képtelenek bármit is tenni, bár legyek emiatt hazaáruló (úgyis rég az vagyok).

Most például Merkel mamának lett tele a nemlétező töke mivelünk (is), és fenyegetőzik, hogy azok az országok részesülnének EU-támogatásban csupán, amelyek betartják a jogállamiságot és az EU-alapelveit. Nyolc éve hallgatjuk már ezt. Merkel is, meg az összes többi Chamberlain a nyüves papírdarabját lobogtatja, hogy aztán kitörölhesse vele a seggét.

Ha tényleg megtették volna – amit egyébként soha nem fognak, mert lassúak, nehézkesek, valamint bambák, naivak és töketlenek – amit csak ígérgetnek, amikor rothadásnak indult a hazánk, akkor már rég túl lennénk mindenen, mert uniós pénz nélkül két hét alatt roskadt volna – roskadna – össze a rezsim.

Hogy megszenvednénk, az ziher, viszont ennél rosszabb úgysem nagyon lehetne. Mégsem reménykedhet az ember abban, hogy akármilyen apró kis segítség érkezik. ’56-ban sem érkeztek a testvéri usákos tankok Hegyeshalomra.

Sőt, tegnap az is kiderült, hogy a rendszer belülről is – illetve csak belülről – legyőzhető, ha vigyázó szemünket nem Párizsra, hanem Hódmezővásárhelyre vetjük.

Addig azonban, amíg mindez országos szinten is jellemzővé válik, tessenek jóízűen vigyorogni. Elsősorban is azért, mert így hétfő hajnaltájt úgy tűnik, ez a falat úgy megakadt a rendszer torkán, hogy még hírt is alig bírnak felböfögni róla, a hátország pedig, a kommenthadsereg átkozódva hörög, miközben fröcsög a nyála.

Nincs megalázóbb egy handabandázó mókus számára, mint ha jóindulatúan mosolygunk rajta. A jelek szerint ezt már a nagyságos Európa is kezdi észrevenni, mert például Macron, amikor kiderült, hogy a konzultációjában csak és kizárólag a mi hazánk nem vesz részt, csak vigyorgott ironikusan, míg hallgatósága pedig hangosan nevetett a lehangoló poénján.

Viszont ezzel az egy gesztussal oda tette Orbánt, ahová való, a történelem szemétdombjára, mert diktátorokon már csak akkor szoktak röhögni, amikor a delejük megszűnt. Ezért mondom, hogy mosolyogjunk mi magunk is rajtuk, míg el nem fehérül a szájuk, akárha Lázár falujában.

Egy darabka föld

A mi drága überminiszterünk – a Lázár névre hallgató – beleállt a saját kampányába, mert annyira szeretne tenni és dolgozni még picinyt elgyötört népéért, hogy aztán jó legyen nekik nagyon. Ezek szerint most nem az. De ez csak a vaslogika folyománya, a rideg észé, és nem a szívé, amely fölöttem csattog és ver.

A Mennyországot vagy a Kánaánt Lázár et. egy módon tartja elérhetőnek, mégpedig úgy, hogyha a népektől újólag felhatalmazást kap arra a szeszélyes áprilison, hogy továbbra is ügyködhet, monyákolhat a nagy fazék körül, akkor eltörölteti a sírhelymegváltás intézményét. Ehhez kéri a támogató voksokat meg a hátba veregetést.

Tudjuk, ez az a kulturális képződmény, amikor drága halottunkat huszonöt év után kidúrják, mintegy kibasszák, akár a macskát szarni végső és örökös nyughelyéről. Csontjait és hamvait pedig szanaszét engedik a szélben, és százezer év múlva a kis zöld marslakók nem tudják majd vizsgálni Hódmezővásárhely és vidéke hajdan volt temetkezési szokásait.

A jelenben pedig megfosztják az anyókákat attól az örömtől, hogy a sírok közt halkan sírogassanak, ha nem perkálnak le sok pénzet. Emberszerű elképzelés ez ettől a Lázártól? Perszehogy, viszont én mégis belekötök, és nem csak azért, mert ő mondta (de), hanem, ahogyan, és amit még kiegészítésül hozzábiggyesztett. Azért.

Lázár et. vagy nem járt még temetésen, és azért nincsen tisztában a papság ilyen alkalmakkal foganatosított vajákossága felől, vagy csak tapír egyszerűen. (Erre nagyobb esély mutatkozik) Tudjuk, mi, egyszerű halandók, hogy a csuhások annyit sürögnek ilyenkor, hogy a kántor elénekli a körülvett a fájdalom kezdetű slágert, a pap elvtárs pedig mond ezt-azt, meg lóbálja füstölőjét.

A föld, amelyben szerettünk nyugszik, nem az egyházé – most még -, aztán, ha ebben elpihent, akit megsirattunk, utána a drága egyház maximum évfordulókon tart jó pénzért megemlékező miséket, ha arra van igénye az itt maradónak. Sírokban a plébánosok nem szoktak turkálni sohasem.

Ehhez képest Lázár et. azt pöndítette meg mintegy mellékszálként, ha eltörlik – ő maga kegyesen eltörölteti, ezt el ne feledjük – a sírhelymegváltást, akkor az a pénz az egyházak bevételi oldaláról fog hiányozni erősen, így őket a kormánynak kell azonos mértékben kompenzálni.

Ilyen kurva nagy keresztény ez a Lázár, aki azt sem tudja, hogy az egyház nem temetkezési vállalat, és nem szülőszoba, ha keresztelésről van szó, és pláne nem koton, ha meg esküvőről és nászéjszakáról. De hát, itt tartunk, illetve itt tart ő, mert valamit mondani kell, ugye.

A legegyszerűbb beleállni a zsigerekbe. Dávid Ibolyának is az örökösödési illeték volt a heppje, aztán úgy járt, ahogy, és nem az induló vonatok miatt. De megint csak csapong az ujjam a betűkön. Visszatérve ehhez a Lázárhoz, úgy tűnik, mintha a nálánál kevésbé szerencsés, vagy kevésbé gátlástalan népekért aggódna.

Mielőtt elalélnánk szívbéli jóságán, minden külön értesítés helyett idézzük fel, hogyan vélekedik azokról, akikhez ezzel a sírhelymegváltással dörgölőzni óhajt: „..Akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem…”

Erről momentán nincsen több mondandóm, arról viszont nagyon is, mért kampányolnak ilyesmivel ezek a narancsosok. Nem tudnak mással, a tér véglegesen beszűkült ugyanis. Globálisan az Orbán óv minket a migránsoktól és Sorostól, lokálisan krumplit, tojást meg tejet osztanak, és a kettő közti űrt töltik ki az ilyen egyedi ötletek, mint a sírhelymegváltás húsba vágó gondja.

Nincs mit ígérniük már. Rezsi nincs is, az oktatás és egészségügy szárnyal, ha konzekvensen pofáznak, mit is mondhatna mást ez a Lázár, mint a sírokat. Viszont hogyan fog kinézni már, hogy körzetenként más a lényeges, itt a sírok, Tállainál a benzinár, s ki tudja, hol, mi még a csali.

Ígérhetnének más földet is, nem csak ezt a darabkát, de a rétek, mezők, szántók, vetések, gyümölcsösök, szőlők már elkeltek. Ígérhetnének gyógyulást is, ehelyett a halállal foglalkoznak. Ha teljesen elment volna az eszem, azt hihetném, Lázár Marquezre figyelmez az ötletével.

Ez a Gábriel arról elmélkedett, hogy a halálban is megvan a másik halál, és ez a feledés. Tűnhetne úgy is, Jánosunk ez ellen harcol, de nem igazán. Mert lehet, hogy hülye vagyok, de egy biztosan nem vagyok, mégpedig hülye (by: Family Guy). Ebből fakadóan azt is látom, ha ez szemét is, de legalább húzgál valami mézesmadzagot a panelproli orra előtt.

A vele szemben fölsorakozóknak még ilyen madzagja sincsen. Ezeknek eszméik vannak, mint demokrácia, meg Európa, ilyenek, amiről a már emlegetett anyókák azt sem tudják, eszik, vagy isszák. Kilátástalan csörte következik, mert ha igazán belegondolok, egyetlen épeszű elképzelés született az ellenoldalon, és ez a Kétfarkúak örök élete meg ingyen söre. Ezzel már lehetne valamit kezdeni.

Az ember hőt sugároz

A Ripost című tudományos szaklap és pornóújság saccperkábé kétnaponta olyan címekkel sokkolja a Józsikat, akik házi főzésű kisüstiben őrzik a keresztényi kultúrát, hogy a déli határon elképesztő állapotok uralkodnak. Meg tarthatatlan, meg félelmetes. Elég szűkös a jelző-repertoárjuk, ami van nekik.

Aztán megtudjuk, hogy mámegin’ nyolcan ostromolták a milliárdos védműveket, viszont a rendőrség állja a sarat, még bírja a nyomást, ha olykor kósza kisrepülők bele nem kavarnak az idillbe. Ez az egész annyira sokkolja Lázár Jánost, aki ezek szerint a Ripostban nézegeti a menekülőket meg a csöcsöket, hogy az űrtechnikából visszamaradt hőkamerák felvételeit is vizsgálná.

Meg minden bizonnyal a Ripost (illetve bármely más ribanc lap) rendelkezésére is bocsátaná, hogy a Józsik gyűlöletét még jobban, mintegy tudományosan megalapozza, mint annak idején a szeminárium Lékai bíboros hitét.

A hőkamera nagyon fáintos szerkezet, azon alapszik a működése, hogy az ember, mint bármely más szén alapú organizmus, működése során hőt termel és sugároz. Hülye krimikben is nagyon klafán lehet használni a tátott szájú Józsik nyűgözésére, ha meg nem vakultak még az metilakoholtól, ami a házi üstökből kikerül.

A hőkamera olyan képet sugároz, mintha szellemek imbolyognának valahol. Platon például leborult volna előtte, mert olyan szerkezetet látott volna benne, amely igazolja elfuserált elméletét, hogy egész szétkúrt életünk nem egyéb, mint árnykép a falon. Ha Lázár János járt volna marxista esti egyetemre, akkor filozófiából a szubjektív idealizmus stúdium során találkozott volna vele.

Ám ő ilyenekre nem fecsérelte a drágalátos idejét, és okos is, nagyon. De ugorgyunk. A hőkamera majdnem olyan jó mindenféle tudás megszerzésére, mint az ultrahang, amely képét meredve bámulja a leendő apuka, és nem tudja, hogy raptort vagy kiskutyát lát, de az orvos mondja neki, hogy mégis ott van az első szülött kölke térgye kalácsa.

Viszont mindenképpen mutatja a hőkamera azt, hogyan áll azzal a rohadt hővel a vizsgált alany. A hidegebb részek kékek, így, az idei, amúgy enyhe télen eddig már száztizennégy honfitársunk mutatott volna rajta egészen sötétlila körvonalakat, lévén, egy Celsius nem sok, annyi sem hagyta már el a porhüvelyüket, mivelhogy meglátogatta őket a kegyes fagyhalál.

Legtöbben a szabad ég alatt találkoztak a teremtőjükkel közülük, de olyan is volt, aki a saját ágyában adott le megengedhetetlenül sok hőt, hogy már kikelni sem bírt belőle Úgy kellett pléhdobozban elvinni, és esetleg megérhette volna a kikeletet, ha Lázár János nem a menekülők, hanem a panelprolik hőháztartásával lenne elfoglalva,

De ilyenekre már nem futja a drága idejéből, és a Ripost sem visítozik, hogy magyar testvéreink csonttá fagyva fordulnak le a parki padról, mert oda száműzte őket a NER. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) arról tájékoztatott ugyanis, hogy tavaly háromezerhatszáz kilakoltatás nyomán olyan tízezer honfitársunk került utcára.

Őket sem keresi a hőkamerájával Lázár János, mert lehet, nem is hallott róluk a permanens győzelmi mámor közepette. Másrészt meg, ez az MSZF, ez egy sorosista civil bagázs, amely számolatlanul importálja a potenciális binládeneket, sőt, a Rogán et. lakásának ismeretlen mélységeiben ad nekik harci kiképzést.

A tökeire is lesz lépve, hogy Hitler nyelvének csodás szerkezetével fejezzem ki azt az indulatomat, amely így, az éji homályban generálódott bennem az összes Lázárral meg az egész fasiszta csürhével szemben. És, mivel fegyelmezett manus vagyok, a monitort sem verem szét. Csak lefejelem.

Közmunkatábor

Lázár János valaha volt fatornyosában kampányolt. Elment, hogy a pártközpont igéit hirdesse annak érdekében, hogy a hozzá hasonló tenyeres-talpas legyen a gauleiter, élet és halál ura Hódmezővásárhelyen. Polgármestert választanak arrafelé ugyanis.

Valahogyan úgy érezte, hogy a NER világraszóló eredményei közt meg kell említenie a közmunka és a közbiztonság egymásra gyakorolt jótékony hatását. Jobban teljesítenek, mint az tudvalévő, így a meredten és kábán figyelő hallgatóság megtudhatta, hogy azért jó neki, mert többen ülnek börtönben, viszont nem elegen.

De még a közmunka is abban segít, hogy ne vágják át a hódmezővásárhelyi polgár torkát, és ezt valami egészen egyedi gondolatmenettel támasztotta alá az annyit is ér filozófiájának megalkotója. Érdemes ezt betűhíven megtekinteni, mert eszonta ő maga a saját szájával, aki erősen tudja, mit kell beszélnie, hogy a nép imádja az egész csürhéjét:

„Százhetven-száznyolcvanezer ember van közmunkában. Akinek reggel hatkor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen. Ráadásul egy idő után rájön arra, hogy hatvan-hetvenezret kap úgy, hogy dolgozik reggel hattól délután kettőig, akkor minek akkora kockázatot vállalni.”

Hegedűs Laci dolgoztatja a városházán a proletárt, olyannyira, hogy elmenjen a kedve a lopástól. Ennek olyan munkatábor, olyan közmunkatábor szaga van, nem tudom, érezzük-e a kijelentés pikáns, náci bukéját. Nem tudható, hogy Hegedűs Laci karikás ustorral veszi-e el az emberek kedvét attól, hogy teaidőben lopjanak, vagy csupán diót töret velük, mint a szabolcsi szerencsétlenekkel, hogy teljesen belekábuljanak, ez végül is tökmindegy.

Mindemellett kábé kétszázezer ember lelkébe gázolt bele, mert a logikájából az jön ki, hogy közmunkás=tolvaj. Semmi más. Ezt az egész delírt kiegészíthetjük az év eleji kijelentésével is, amikor arról értekezett, hogy nevelési céllal nem emelik a közmunkások bérét, holott tehetnék, és ez megint csak a szögesdróttal beszegett vad, tölgykerítés barakk képzetét erősíti az emberben.

És még inkább, ha abba is belegondolunk, hogy Orbán et. a Parragh nevű pincsijével (MKIK) összeszerelő üzemnek álmodják az országot, ami nem sokban különbözik a városházán való diótöréstől, és ehhez a mutatványhoz gyártják az oktatási rendszerükkel a megfelelő alanyokat.

Ha most bulvármocsok lennék, vagy ellenzéki párt, akkor azzal szórakoznék, hogy legjobb lenne, ha maga a Párt és annak összes tagja menne közmunkára, hogy elmenjen a kedve a lopástól, ilyenhez azonban nincsen sem kedvem sem érkezésem egyáltalán.

Mert mit mondhatna az ember, amikor újólag kiderült, hogy mire tartják ezek a választópolgárt. Hát, semmire se. Így látta ezt Komjáthi Imre, a „Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket” (MKBT) elnöke is, aki azt tudatta a nagyvilággal, óhajuk ezek után az, hogy Lázár tűnjön el a politikából, mondjon le a miniszterségről és kérjen bocsánatot. Sőt, desszertként közölte, feljelentést tesznek Lázár ellen közösség elleni izgatásért.

Szép ez így, de Lázár nem mond le és nem tűnik el, a feljelentés pedig poltilag lesz kezelve, és úgyis tudja mindenki ez mit jelent, ha ilyen eufemisztikusan fogalmazok, akkor is.

Főleg úgy, hogy délutánra az is kiderült, hogy ezért az egészért a kommunisták, az örök nyuszik a felelősek, ki más. A Miniszterelnökségi Sajtóiroda ugyanis délutánra előállt egy közleménnyel, miszerint Lázár “természetesen nem a tisztességesen és becsületesen dolgozó közmunkásokra gondolt, hanem azokra, akiket korábban a szocialista kormány belekényszerített a megélhetési bűnözésbe, és a segélyt bűncselekményekkel egészítették ki.”

Mondjuk, ez is megérne egy feljelenést, de, mint az közismert, ez értelmetlen időtöltés. Másképpen kell tehát odahatni, hogy Lázár tényleg eltakarodjon. Meg az egész bandája is, persze.