Bicikli

Ernő, az élet kiválasztott és elkényeztetett gyermeke csudálatos életet élt. Senkije sem volt neki, és semmije sem egyáltalán, álmodni nem lehetett ennél nagyobb szabadságot, amelyet a munka, evés, alvás szentháromsága töltött ki olyan tökéletességgel, hogy hősünk jó úton haladt a megbuddhulás felé. Vágyai, következésképp kínjai sem voltak, amikor hirtelen beütött a ménkő, mert fölemelte a fejét az utcán.

A szürke betonon, az ólmos ég alatt poroszkált hazafelé, amikor suhanást hallott hirtelen, és nem varjak iramlottak el mellette, hanem valami szivárványos Isten csodája, kerekeken. Felfedezte a biciklit, ami nem is bicikli volt már, hanem kerékpár, ettől kárhozat költözött a szívébe, és félelem meg reszketés. Beleremegett, hogy ő akar, beléköltözött az öt éves gyerek kérlelhetetlen álmodozása. Látta magát suhanni, visszaszállni, megmekkent tehát magyarán beszélve.

Bekopogott a szomszédhoz, hogy a fura, világító képernyőn keresztül, ami mindent tudott a világról, mutasson neki álmokat, és közös erővel fölfedeztek egy csodajárgányt, ami viszont kéthavi fizetésébe került. Ernő nem hátrált meg a tornyosuló akadályok előtt, nem evett annyit, nem világított és nem fűtött. Arca kiélesedett, tekintete megacélosodott, izmai megszálkásultak, mint egy magát sanyargató szerzetesé. Kemény menet volt, de fél évnyi aszkézis elégnek bizonyult, hogy ott álljon az asztalon a töméntelen pénz, amennyit így egyben még soha nem is látott, de a boldogság ígéretét hordozta magában.

Ünneplőbe öltöztette rezgő szívét, elgyalogolt a bicikliboltba, és szerzett. Meg minden hozzá valót is még, sisakot, pumpát, lámpát, és olyan zárat, ami hét nyelven beszélt, és már a látványa is elég volt ahhoz, hogy minden ártó szellemet és lopni vágyó emberi rohadékot messzire riasszon. Ernő a kapuszínbe állította a teremtés csodáját, és ünnepelni hívta a szomszédokat. Mutogatott, magyarázott, csak egyet nem mert tenni vele, kerekezni rajta, mert már látta, ha akárhol egy percre is odahagyja, azonmód viszik el tőle enyves kezek. S így, ahelyett, hogy a flaszteron parádézott volna vele és lányokat hódított volna, csak munkába menet és jövet simogatta meg a szemével a biciklit. De jó volt a tudat, hogy van.

Aztán egyik reggelre kifordult sarkaiból a világ. Ernő kilépvén a kapuszínbe a porban csak a kerekek nyomát találta, amit hűlt helynek neveznek népmesékben. És hosszú percek kellettek ahhoz, hogy felfogja, szívének egyetlen virágszálát ellopták, megbecstelenítették, és most éppen valami idegen segg ringatózhat rajta, amibe szörnyű volt még csak bele is gondolni. Mintha az oltárnál hagyták volna faképnél, bizsergést érzett az ágyékában. Viszont elhatározta, hogy nagyon kemény lesz, mint a Chuk Norris, vagy az a Van Damme, olyan. Szája azt hadarta, hogy nem idegeskedek, attól nem lesz jobb, a szíve azonban cafatokban lógott, ez abból is kitetszett, hogy olykor előbugyogott belőle: én azért megdolgoztam. Ilyenkor kicsit elcsuklott a hangja.

Senki nem tudta, hogyan kélt lába a biciklinek a zárt kapu mögül, valami belső ellenségre gyanakodtak, s okkal, de nem kellett sokáig. Két nap múlva meglett a csavargó, három sarokkal arrébb támasztotta a falat, mintha a tétlenséget elunván csak sétált volna kicsit a környéken, és megpihent. Amint újra érinthette, Ernőt azonmód szállta meg a rettegés. Fogta a biciklit, levitte a pincébe, annak is a sarkába, és letakarta, hogy föl se lehessen ismerni sohasem. Kulcsra zárta a pince ajtaját, lelakatolta a pincébe vezető lépcső bejáratát, és fecnit függesztett a kapuszínre, hogy a lakók zárják kulcsra azt az ajtót, amit kívülről amúgy sem lehetett másképp, csak kulccsal nyitni.

Viszont elveszett az utolsó esély is, hogy valaha használja ezt a csodát, a lakók szerint meghülyült, és ebben volt is valami. Mert a munka, evés, alvás triumvirátusba, amely életét tökéletessé tette, amíg nem volt ennyire gazdag, most már, amikor otthon volt, beléköltözött a házőrző kutya lelke is. Óránként ereszkedett alá a pincébe, lakatot nyitott meg zárakat, elemlámpával a sarokba botorkált, megsimogatta a drótszamarat, amitől az bánatosan iázott. Amikor megbizonyosodott, hogy egyetlene ott van, visszafelé kulcsozott meg lakatozott, de, amint fölért a lakásba, már fordult is volna vissza. Pokol lett az élete, és nem sejtette miért. Buddha viszont merengőn mosolygott, hogy már megint igaza volt, és bánatosan legyintett, hogy az ember menthetetlen állatfajta. Bizony, így van ez.

Csakrabiznisz

Most, hogy a Pilisben szaros három milliárdért spirituális elvonuló központ épül, ami egy fedett sportlétesítményhez képest kutya lingamja (hamár), mindenki láthatja, hogy szintet léptünk. S mivelhogy pár százezer honfitársunknak anyagi jellegű táplálék nem akad, vagy csak ritkán, kormányunk nagyon helyesen szellemiekről gondoskodik. Marék rizsen, a vége felé pedig fényen is lehet élni, egészen addig, míg végül már csak egy nagy fehér alagút lesz a káprázatos világ, és ennek a végén a jó magaviseletűek belezuhanhatnak a megérdemelt Nirvanaba, ami azzal az előnnyel jár, hogy soha többé nem kell Orbán Viktor képét bámulni. Aki rosszalkodott, kágyilló lesz, vagy ganajtúró bogár. Narajana.

Viszont, hogy mi épül ott a panelproli pénzéből, arról semmit nem lehet sejteni sem. A hatalmas tudás elviselésére még alkalmatlan ustoros népünk, de lesz majd másképp is. Momentán annyi bizonyos, hogy az imbecillis Földön hét csakrapont lelhető fel, ebből a szívé (Anáhata „meg nem ütött”) éppen itt, a Dobogókőn, bár ez bizonytalan, lehet pár méterrel odébb is. Viszont hogy e tájon leledzik, az hétszentség. Bizonyság erre, hogy Atilla, a hunok nagy királya is ezt a környéket jelölte ki a birodalom központjául.

Mai táltosok szerint is szent tájék ez, ők éppen ezért információs táblákat helyeznek ide, útba igazítandó a szakrális helyek után kajtató mókusokat. A csakrák birizgálása egyébként beláthatatlan következményekkel jár, de ebbe nem gondolt bele Pártunk és Kormányunk. Koncentrációs gyakorlatokkal csakráról csakrára haladva elérhető végül a tisztánlátás, mások gondolataiban való olvasni tudás, magasabb rendű víziók, múlt-jelen-jövőbe látás és más okkult képességek (sziddhik) aszerint, hogy melyik csakra válik aktívvá, míg a delikvens végül eléri a teljes megvilágosulás állapotát.

Ha a „nagy szekér” (mahajána) tanaiban hisz Semjén Zsolt, akkor tudhatná, hogy bárki, még maga Kósa Lajos is megvilágosodhat, aminek viszont beláthatatlan folyományai lehetnek. Feledve kupakokat, mindent, tagadná meg vezérlő csillagát, és tán azt is kijelentené, mint maga Sziddhartha szépséges hercegnőkről, hogy nem kell neki, mert ez (ő) is nyakig tele van vizelettel és ürülékkel. A tisztánlátás ilyen kegyes állapotát elérve előtűnne vezénylő csillagunk bendője, benne a rosszul megrágott szotyola és tunkolt pörkütt, valamint tüntetők csokija is.

Már ez elég lenne arra, hogy OV reinkarnációjában kínai kuliként szülessen újjá. Veszélyes üzem ez a buddhizmus oder hinduizmus – gusztus szerint -, nem elég az üdvösséghez, hogy Erdő Pétert kitüntetjük, ő aztán feloldoz a ganajságunkból, és egyből Szent Péter színe elé járulhatunk fütyörészve. Mondom, nincs ez teljesen végig gondolva kormányzati szempontból, bár az is igaz, hogy halovány sejtésünk sincs arról, miféle spiritualitásról lesz itt szó, megépülhet akár a magyar Wewelsburg is, ami anno a náci világ közepe volt mágikus értelemben.

Ez a kastély, amelyet Himmler szaktárs csinosíttatott ki, az ősi pogány germán rítusokat idézte meg. A táltosok már nálunk is mozgolódnak, ugye, itt is árad a gyógyító energia a Föld kebeléből, csak úgy, mint ott. Azt a helyet a náci okkultisták tartották a világ közepének, ezt meg Atilla, valamint mai leszármazottjai. Annyi különbség van, hogy az SS-Reichsfürer magára vállalta a kastély felújításának minden anyagi terhét, hogy a halálfejes lovagrend szent erődjét felépíthesse, ezek a mieink az adófizetők farkával klopfolják a csalánt.

Mesélhetnék még Semjénnek, de Harrachnak is arról, hogy ez a móka alapjaiban más, mint a Tescoba vasárnap való vonulástól tiltás, ugyanis a templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti közvetlen módon a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani, etc.

Mindezek nincsenek benne a első áldozásra kapott misekönyvben, következésképp, ha a NER csinovnyikja spiritualitásról mesél, akkor fingja sincs arról, miket mond, csak a pecsétet üti rá arra, hogy a haverek három milliárdban kalézolhassanak. Jó biznisz a csakrabiznisz, csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a megvilágosodáshoz Sziddharthának elég volt egy fügefa, ami csak úgy pénz nélkül nő, aztán ő belátta azt is, hogy az emberi élet lényegében szenvedéssel teli, e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás, a megszabaduláshoz pedig a „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

Ilyenekről nem tud még maga Balog tiszteletes sem, pláne a Bence, a Rétvári, és nem is akarnának ennek megfelelően éldegélni csöndesen, merengve. Hogyan is venné az ki magát? Mit akarnak a fiúk tehát a szakrális titkos projekttel? Lopni, természetszerűleg. Mi mást?

Inquisitio haereticae pravitatis

Most, hogy az új elit – amelynek zsinórmértéke például Németh Szilárd – a maga lehengerlő intellektusával bekvártélyozta magát a Kárpátok alá, és rohadtul otthon érzi magát, akár házmester a pállott, húgyszagú lépcsőházban, egészen sajátos lélekállapotba került. Mind, az összes helóta, valamint Spongyabob.

Nehéz ezt megfogni, csak a tapasztalat taníthatja a felőle való elmélkedést, ilyenből viszont bőséges a felhozatal. Minden napra jut egy mese. Éppen ezért volt szükség például Czeglédy szíjon való vezetgetésére is, hogy kis időre meglegyen az origó, amelyből kiindulva el lehet söpörni a világ alkalmatlan egyedeit, ergo, a Fidesz-en kívül mindent, és legfőképpen mindenkit.

Homokos, füves és vizes sík lesz az, ahová robog a kisvasút, amelynek állomásai mocskosak, ürülékkel és okádás tócsáival terhesek, de ez egyáltalán nem nóvum, ezek ezt tudják, ez jön elő belőlük olyan természetességgel, ahogyan kikelet előtt egy órával megszólalnak a rigó polgártársak.

Ha már a latin-görög tudatú Németh eszembe jutott, folytatnám is vele, mert megéri. A Czeglédy-saga kapcsán olyan bűnlajstromot vizionált a markáns arcélével ő, hogy a Népbíróság Pelikánt már meg sem környékezné, békaemberekre sem lenne szükség, semmire egyáltalán. Ha Némethen múlna, holnap vinnék akasztani, hajnalban, aztán tégedet is, ne bámulj vakon a kifent rohamkéstől.

Pedofílián és a terrorizmuson kívül szinte minden szerepel a rezsi-étlapon, de még az is meglesz, ha jól odafigyelnek. És mégsem ez az igazán érdekes, hanem a stíl, az előadás csökött tudattal terhesen, hogy a birkózó, és az összes haverja már annyira otthon érzi magát ebben a világban, hogy nekiállt szarni a spanyolviaszkot, mert a segükben is felyük van, vagy, mert helikopterek.

Aztán továbbá még, hogy ebben a nagy homepartiban az összesnek nőtt legalább három feje, így egy személyben hozzák nekünk a vádlót, a bírót, és az ítélet végrehajtóját is. Most állnak össze épp valami furcsa szimbiózissá, vagy mi a rosseb, már nem is tudható, mert eltakarja a pelyva.

Fogják ezek a saját mészporos agyukat, és telefújják a világot, kezükben feszület, az tolják az áldozat képibe, s mondják, üvöltik, hogy ismerd be, akkor jó lesz a lelkednek. A spanyolcsizma máma így hangzik: “Várjuk a szocialista nagyhalak vallomását, szólaljon meg most már végre, és mondjon igazat Botka, Molnár és Ujhelyi!”

He? Fasza a kutyának? A Schmidt Mária intézmény kénköves falai közt a leendő tetem képibe toljuk a feszületet, hogy valld be bűneidet, és a lelked megmenekül, miután alád gyújtottuk a rőzséket, akárha Giordano Bruno segge tövébe, vagy netán ha előtte kivertük a fogazatod a vallató lámpák fényénél ÁVH-módra, vagy mi a rosseb?

Vallja be? Mi ez itten? Inquisitio haereticae pravitatis (panelproliul inkvizíció), tehát a tévelygő eretnekség kinyomozása? Tanainkat tán vissza is kellene vonni, és a feszületet reszkető ajakkal csókolni, miközben szivárog fölfelé égett lábkörmünk fenséges illata, sőt, a bűnös nyelvét is kivágják, hogy sülése közben ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez?

Ez megy most már, és az is tudható, miért. A templomosokat is azért abáltatta meg a negyedik, szépséges Fülöp, mert köllöttek neki a kincsek, aztán ráfogta az eretnekséget a nyuszira, mint most is. De ennek oka van és indoka. Hogy Joe Strummer (The Clash) kéretlen szavait idézzem: „All the power’s in the hands/ Of the people rich enough to buy it.” Tehát orbánul: „Minden hatalom azoknak a kezében van, akik elég gazdagok, hogy megvásárolják”

Értjük hát Mészárost is alaposan, csak ez nem a szavannák vidéke, vagy tán mégis az. Az evolúció visszaforgott, és újra az erősebb kutya baszik, ha csálé is a farka. Most már tényleg nem tudom, hogy ezervalahányadjára miért mondom el újra meg újra ugyanazt, hogy J’acusse, pedig nem is vagyok egy Zola, csak egy utazó, aki arra kéri Buddhát, hogy engedjen azért még beszélni, míg el nem jő a cethal. Ti viszont jobban odafigyelhetnétek a kuplerájra, mert bűzlik a madám valaga. Momentán nincs több közlendőm.